Szerző Téma: Earl pályázatai  (Megtekintve 748 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Earl

Különleges karakter

*

Dragon

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
13 000 / 15 000

Hozzászólások: 27

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Earl pályázatai
« Dátum: 2016. Febr. 23, 16:23:59 »
Ereklye és NJK pályázat egyben.

A szél fagyosan fújt keresztül az erdőn, kérlelhetetlenül tépkedte a fák ágait, néhány korhadtat már ki is csavart a helyéről, nyikorogva adták meg magukat a sorsuknak, és hangos csattanással dőltek el, majd törtek darabokra. A maradékok közt férgek másztak elő a beteg törzsekből, próbáltak menekülni, de ha nem a szél fejezte be a munkát, akkor egy katonai bakancs talpa tette meg. Egymásután érkeztek meg a terepjárók, a zsoldosok nem foglalkoztak a zord időjárással, feladatot kaptak, és a fizetségük nagyobb része is már a zsebükben volt. Nem volt okuk, hogy ez a kis szél megzavarja őket. Ha meg véletlen valakit agyonütne egy fa, akkor több pénz marad nekik, mindenki nyer a dolgon.
- Gyerünk! Gyerünk! Gyerünk! A főnök nem azért fizet, hogy henyéljünk, vagy félünk egy kis széltél? Gyerünk lányok, állítsátok fel a sátrakat, kössétek a kocsikhoz, ha kell, de a szél nem zavarhat be. Négy két embert északra, két embert délre, és így tovább. Biztosítsátok a területet, nem lenne jó, ha pár helyi paraszt bezavarna minket. Ki tudja milyenek ezek az angolok. Hárman kezdjétek meg eltakarítani a törmelékeket az útból. Hamarosan ideér, és nem szeretném belerakni az ideget.- a zsoldosok vezetője lassan nézett végig a környéken, egy erdőben, majdnem a semmi közepén, kidőlt fák, a szél mintha nem akarná, hogy itt legyenek, és egy apátság romjai, ez benne a legfurább, hiába nézte át a térképeket, nem volt semmi arra utaló jel, hogy itt bármi is lenne, még a turistatérképeken se volt feltűntetve. Gyanús volt az egész, de az vezet, aki fizet, mindig is ezt tartotta, és az a fickó bizony sokat fizetett, nagyon is sokat.

3 hónappal korábban:

Sűrű egymásutánban hulltak az esőcseppek a felhőkarcoló ablakára, a napsugaraknak vajmi kevés esélye volt arra, hogy átjussanak a sötét fellegek egybefüggő tengerén. Napok óta csak esett, nem akart kifényesedni az ég, villámok hasították ketté az eget, mintha maga a vég közeledne, bizonyos értelemben ez így is volt. Az ablak mögött álló férfi mosolyogva nézte a várost, ami felé tornyosult az épület. Olyan aprók voltak, annyira jelentéktelenek, már ez a kis vihar is megzavarta a komfortzónájukat, kapkodnak, próbálják kitalálni, hogy mihez is kellene kezdeniük. Talán készüljenek fel a legrosszabbra? Vagy elég lesz az is, ha kivárnak? Mi legyen? Nem tudják. Annyira szánalmasak, ostoba hangyák, semmi egyebek, megváltás lesz számukra a kipusztulás, még ha ez azzal jár, hogy két másik fajt is el fog törölni. De miben lennének mások a hollowok és a shinigamik? Semmiben, két értelmileg visszamaradott csoport, akik egymást gyilkolják. Próbálják valamivel magyarázni a tetteiket, találnak is pár értelmetlen indokot, de az egész nem több, mint használhatatlan szemét, amivel a lelküket nyugtatják.
- Szabad.- halk kopogás zavarta meg az elmélkedését, de nem bánta, most nem. Tudta jól, hogy mi is érkezett meg. A kirakós első darabja.- Tegye csak az asztalra, utána pedig távozhat.- nem foglalkozott azzal, hogy hátranézzen, nem érdekelte, hogy ki is volt az, aki elhózta a tekercset, nem számított, ahogy semmi nem számított többé, csak a célja, amiért ideérkezett. Ha tudta volna, hogy felesleges tartania a jelenlévő hatalmi tényezőktől, már rég a tettek mezejére lépett volna, nem töltötte volna az idejét azzal, hogy leplezi magát, megalkot egy életet, és az árnyak közt működik. A szervezet, amitől a leginkább tartott, mégse jelentett akkora fenyegetést, mint gondolta, és a Gotei 13 pedig nevetséges volt, vakon végezték a munkájukat, semmi jele nem volt annak, hogy tudnának Earl személyéről. Az a nőstény se, aki tökéletes kísérleti alany volt. A további sorsa pedig lényegtelen, feltehetőleg az ivadékai belehaltak a folyamatba, de ez nem fontos, elhanyagolhatóak.
- Végre, az első.- az asztal felé fordult, és a rajta pihenő aktatáskához lépet, lassan végigsimított rajta, majd felpattintotta a zárt. A táska pedig felfedte a titkát. Egy réges-régi kőtábla. Earl arcán pedig egy sötét árny suhant át, a szemei felvették a fajára jellegzetes formát, és színt, ajkára fenyegető mosoly ült.
- Végre, az első.

Napjainkban:

- Uram! Kész vagyunk, a törmeléket eltűntettük, a többiek most kezdenek neki felfeszíteni a járatot eltorlaszoló kőlapot.- a parancsnok csak intett, jelezte a beosztójának, hogy elmehet. Rossz előérzete volt ezzel az egésszel, nagyon rossz. De aki fizet, az vezet.
- Uram! Valami történt, az embereink, akiket a terület biztosítására küldtünk ki. Megszakadt a kapcsolat.- tudta, tudta hogy nem lehet ennyire egyszerű.
- Küldj ki két másikat, és nézzék meg, hogy mi történt. Te pedig értesíts mindenkit, hogy fokozottan figyeljenek.- kiadta a parancsot az egyik közelében álló férfinak, aki egy biccentéssel jelezte, hogy értette az utasítást.- Valami történt, szar került a palacsintába. Mogyoróvajjal se szeretem, nem hogy szarosan…- nem tudott továbbjutni, az apátságból kihallatszó lövések sorozata zavarta meg, azonnal a fegyveréhez kapott, és utasította az embereit, hogy kövessék, S amit bent látott… nem akart hinni a szemének…

Egy órával később:

Egy újabb terepjáró állt meg, nem messze a kápolnától. Fekete és elegáns, ami arról árulkodott, hogy a tulajdonosa szereti a kényelmet. Két fekete ruhát, és lövedékálló mellényt viselő férfi szállt ki, az oldalukon egy-egy M4-es gépkarabéllyal. A sofőroldali férfi a hátsó ajtóhoz sietett, majd kinyitotta. Megérkezett Earl is, szorosabbra húzta magán a kabátját, majd elindult az apátság felé. Jelezte az emberei számára, hogy nem szükséges a jelenlétük, amint elcsendesedik majd odabent minden, kezdjék meg a testek behordását az épület közepére, és helyezzék el a tölteteket. Earl pedig elindult befelé tudta, hogy milyen látvány fogja bent fogadni. Sajnálatosan elfelejtett szólni a zsoldosoknak arról, hogy kik is védik ezt a romot.
- Ahogy gondoltam.- kifejezéstelen arccal nézett végig a testeken, néhány darabokban, kardok metszették le a végtagjaikat, másoknak nyíl fúródott ki a szemgödréből vagy a torkából.
- Előbújhattok. Biztosíthatlak benneteket, hogy ha most úgy döntötök, hogy elmenekültök, akkor élhettek, ellenkező esetben… nos, az itt heverő testek társaságot fognak kapni.- nem gondolta, hogy lesz olyan, aki megfogadja a tanácsát, és inkább a menekülés mellett fog dönteni. Egy kilőtt nyílvessző volt a jele ennek, amit azelőtt kapott el Earl, hogy becsapódott volna.
- Pont a szívbe.- a mutató és hüvelykujja közé fogta a vesszőt, és kettétörte, majd messzire dobta.
- Távozz innen, vagy a társaid sorsára fogsz jutni, és a Pokolban égsz majd.- a hang gazdája is megjelent, egy pallost szorongató lovag, aki a régi keresztesek jellegzetes páncélját viselte, és lassan megjelentek a többiek is, összesen heten voltak, három íjász a maradék pedig kardot szorongatott.
- Pokol? Arra a helyre csak az egyszerű lelkek jutnak. Nem a magamfajtáknak van kitalálva. S ha jól gondolom, a fegyvereitek és a páncélotok meg van bűvölve. Ez lehet a magyarázat arra, hogy csak az embereim feküdnek holtan. Érdekes, roppant érdekes, de sajnálatosan nincs időm ilyen gyermekded játékokra, de most elnézéseteket kell, hogy kérjem, magamhoz venném amiért jöttem, utána pedig távozom is.- határozott léptekkel indult el a lejárat felé, de két újabb nyílvesszőt lőttek ki rá. Nem foglalkozott azzal, hogy elkerülje őket, mindkettőt még a levegőben kapta el, és emberfeletti gyorsasággal és erővel visszadobta az íjászok felé, az egyiküknek átütötte a sisakját, a homlokcsontját, az agyát, végül megállt a mögötte lévő falban, még a másiknak a szívében állt meg.
- Kettő.- Earl lassan kezdett sétálni a férfiak felé, a közelharcosok pedig üvöltve rohantak Earl felé, még a maradék íjász újra célzott, és lőtt, hasztalan, könnyed mozdulattal hajolt el előle a sárkány, majd kitért az első vágás elől. Felemelte a karját, a lovag sisakja el helyezte a tenyerét, és éppen csak meglegyintette azt, ami elég volt ahhoz, hogy a fej leszakadjon a helyéről, a test pedig hangos csörömpöléssel dőlt el…

1 hónappal korábban:

Az első kulcs lelőhelye, ami elvezeti majd a többihez is. Bár a fordítással hamar végzett, talán alig volt fél óra, primitív, ősinek alig nevezhető nyelv. Habár az emberek számára lehet az volt, de nem Earlnek, nincs olyan nyelv ezen a világon, amit ne ismerne. Amiről létezik írásos nyom, még ha csak egy-két betűt sikerült is lefordítani a férgeknek, az pont elég volt Earlnek, hogy befejezze a munkát. Még az a kis apróság se zavarta, hogy a leírás szerint csak az szerezheti meg a kardot, akinek tiszta a szíve. A gondot a helyszín megtalálása jelentette, hiába, de az évek nyomot hagytak a táj átrendeződött, és majdnem egy egész napjába telt, mire lokalizálta a helyet, de ezzel is megvolt, már csak a zsoldosokat kellett felbérelnie, és beszerezni pár engedélyt, kitalálni valami történetet, hogy miért is utazik Angliába.


Napjainkban:

Újabb két lovag hullott el, az egyiküknek tőből kitépte a kardot markoló karját és a gyomrába szúrta azt, a másodiknak pedig felhasította a gyomrát, nem viselte túlzottan jól, hogy kiontották a beleit. Maradt kettő.
- El kellett volna fogadniuk az ajánlatomat. De maguk… emberek.- undorral teli hangon hagyta el az ajkát az ember szó.- Valami ostoba kötelességtudat miatt maradtak, mintha érdekelné is az istenüket az, hogy mi fog történni magukkal. Nézi a maguk életét, szenvedését, és csak nevet, nem többek, mint ostoba csupasz majmok, de még mindig csak azok a majmok, akik az ürülékkel dobálják egymást.- nyugodtan nyúlt be a kabátzsebébe, nem foglalkozva azzal a ténnyel, hogy újabb nyilak tartottak felé, könnyed, elegáns mozdulatokkal tért ki előlük. Bár nem az a nyugalom volt, amire szüksége volt de így is rá tudott gyújtani. Elégedetten szívta be a füstöt, majd elkapta az utolsó kilőtt nyílvesszőt, megforgatta az ujjai közt, és a rohamra induló lovag torkába döfte.
- Már csak maga maradt.- lassan indult meg a megmaradt lovag felé, majd a lépteit egyre gyorsította, végül egy szempillantás alatt megjelent az íjász előtt, megmarkolta az arcát és mintha csak egy tojás lett volna, összeroppantotta a fejét.
- Oh, de kellemetlen, a ruhám is olyan lett.- nincs mit tennie, túl sok mocsok került a kabátjára, kénytelen lesz majd elégetni. De csekélyke ár azért, ami lent várja az alagútban.
Poros, dohos, és a pókok serény munkájának köszönhetően pókhálók tengere. Ám közel volt a cél, amiért vállalta, hogy nem csak a kabátja, de a cipője is mocskos lesz. S ott volt, beleszúrva egy sziklába, egy üres teremben, már csak egy karnyújtásnyira.
- Állj! E nemes penge nem lehet másé, csak azé, kinek a szíve tiszta. Ha nem felelsz meg ennek, akkor halál vár rád.- az árnyakból egy vénséges vén ember sétált elő, beesettek voltak a szemei, az arcán ráncok tengere, a bőre mint a megsárgult papír, tar fején szinte már nem is volt bőr, a testét egy mocskos csuha fedte.
- Gondolod, hogy képes leszel kihúzni… sárkány?- ez egy kicsit meglepte Earlt, felvont szemöldökkel figyelte a vénembert.
- Nocsak, tudod, hogy mi vagyok. Meglep, te vagy az első, aki alálátott az emberi külsőmnek.
- Nem csak azt látom, azt is látom, hogy mi van a szívedben. Itt nem járhatsz sikerrel. Távozz!
- Fogok, de előbb magammal visszem azt, amiért jöttem.- megragadta a kard markolatát, a talaj pedig remegni kezdett, szél süvített végig a  termen. Earl karján fájdalom kúszott végig, végül az egész testében elterjedt a pokoli kín, de egy hang se hagyta el a torkát, tűrte a fájdalmat, és csak húzta a kardot, húzta, és húzta, még végül megmozdult. Lassan és nehezen akarta elhagyni a börtönét.
- Mondtam neked, hogy nem vagy rá méltó, legyen hát a halál a bünte…- nem tudta befejezni a mondatot, hiszen a kard, az Excalibur már a gyomrában volt. Hitetlenkedve nézte a pengét, ahogy beborítja a vére, és Earlt, aki kifejezéstelen arccal nézte az öreg szenvedését.
- Ez a ti nagy bajotok emberek. Úgy értelmeztek mindet, ahogy nektek kényelmes. Hol volt az leírva, hogy a szívnek tiszta jónak kell lennie? Csak annyi, hogy tisztának. Nos, jelen esetben megelégedett azzal is, hogy a szívem tiszta gonosz. Bár jómagam nem adok ezekre a jellemi beállítottságokra, de ebben a helyzetben ideális volt a személyiségem. Most pedig ha megbocsát, ideje elhagynom ezt a mocsoktanyát.- kirántotta a vénember testéből a kardot, majd hátat fordított neki, és elindult kifelé.
Az emberei már megtették a dolgukat, minden testet egy helyre pakoltak, és ahogy látta, minden robbanószer a helyén volt, remek, igazán remek. Visszaült a járművébe, a zsoldosai követték a példáját, és elindultak, nagyjából tíz perce lehettek utón, amikor a robbanás hangja elérte Earl fülét. A nyomok eltüntetve, a töltetek elég erősek voltak ahhoz, hogy semmi se maradjon abból a romból, se a testekből, és a terepjárókból se. Természetesen attól se kell tartania, hogy nyomozás indul az ügyben, hiszen megvette a területet, csak a megfelelő embereket kell lefizetnie, és minden folytatódhat a tervei szerint. De elsőnek ideje letesztelni a legújabb szerzeményét.

Stonehenge:

- Emberek, férgek, még mindig nem tudják, hogy mi is ez az egész. Találgatnak, adnak magyarázatokat, de mégse tudják. Hogyan is tudhatnák? Technokrata korban élnek, és ez a hatalmas előnyöm, és a függésük az anyagi javaktól. Nem került sokba, és egyedül lehetek itt. Szánalmasak…- félmosolyra húzódott az ajka, majd lassan középre sétált, a földre helyezte a tokot, amiben az Excaliburt tartotta, kivette belőle a legendás kardot, néhányszor megforgatta a levegőben, majd a magasba emelte.
- Ideje, hogy visszatérj a gazdádhoz.- sötét fellegek kezdtek gyűlni, majd mikor összeértek villámok hada törte meg a csendet, Earl pedig beledöfte a talajba a kardot. Minden egyes kötőmbe belecsapott egy villám, cikázni kezdtek a tömbök közt, végül összegyűltek a kardgombnál, vakító fényesség töltötte be a környéket, majd amint egyre halványabb lett, már nem egyedül állt Earl, ott volt az, akire szüksége volt. Az apró, szürke bőrű teremtmény Trolland, aki nem éppen a legilledelmesebb helyzetben volt. A bal kezében egy félig üres üveg volt, a szagából ítélve valamilyen alkohol lehetett benne, még a jobbjában egy emberei gyermek feje, amivel bábozott. Még akkor se hagyta abba, amikor Earl már előtte állt.
- Gyerünk, igyon a baba, igyon csak, ettől lesz majd nagy… nem, akkor iszok én.- nem kérette magát, nyelni kezdte az üveg tartalmát, de legalább így meglátta Earlt is. Elkerekedtek a szemei, még nyelni is elfelejtett, a szája szélén folyt kifelé az ital. Amit már messzire is dobott, a fejet meg heves rázással akarta leszedni a kézfejéről.
- Ez meg hogy került ide? Biztos a barnák voltak... hehehe…- már taposta a fejet, de még így se nagyon akart megszabadulni tőle.
- Trolland, nincs erre szükség.- de az apró lény nem figyelt Earle, aki ezt nem vette annyira jó néven, lehajolt, megragadta Trolland karját, és egy rántással megszabadította az emberi fejtől, amit messzire dobott.- De… de… az a fej jó lett volna még cukorkatartónak…- nyúlt a fej után, de az már messzire repült, majd hanyag mozdulattal megrántotta a vállát, és követni kezdte Earlt.
- Gazdám, miért így idéztél meg? Lett volna egyszerűbb mód is rá. Elég ha hívsz. Egyébként is, hogy tudtál idehívni?
- Tesztelnem kellett a kardot, és a jelek szerint működött, elég erős mágia itatja át. Amint visszaértünk a szállásomra átküldjük a többieknek, amíg nem lesz rá szükség, addig tökéletes biztonságban lesz.
- De akkor hogy találod meg a többi kulcsot? Hirdetést csak nem adsz fel, vagy igen?- elgondolkozva nézett Earle, a füleiben lévő karikák halkan csengtek. Earl pedig a halántékát dörzsölte a bal hüvelyk és középső ujjával.
- Már majdnem elfelejtettem, hogy néha mennyire egyszerű tudsz lenni. A folyamat már elindult, a modern technológia segítéségével már készítettem másolatot a kardról, és a rajta lévő minták fognak elvezetni a következő kulcshoz.
- Modern technológia? Modernem mint a legutóbbinál? Itt is van az a valami, amin nézhetek csupasz majmokat? Bár ocsmányak, de vicces nézni a párzásukat. Hééé… gazdám! Ne hagyj itt, gazdám!!!- szedte az apró lábait, muszáj volt, ha nem akarta, hogy Earl itt hagyja, aki már bent ült a kocsijában.- Hih, majdnem. Uh, ez kényelmes, meg rúgózik is.- ugrálni kezdett az ülésen, még Earl ujjai a nyaka köré nem fonódtak, és a következő pillanatban már a csomagtartóban volt Trolland.
- Végre egy kis csend.- a gépezet műkődébe lépett.

Excalibur:

A legendás kard. Ami legutoljára Artúr királyé volt. A kard egy kulcs volt valójában, mindenkinek ahhoz, amit akart. Artúrnak ahhoz, hogy király lehessen, Earl számára pedig ténylegesen egy kulcs, egyike, amivel hozzáférhet a Maghoz. Más haszna nincs.

Trolland: Bőrének a színe szürkés, egy rövid kis szakáll van az állán, jobb fülében három fülbevaló. A többiekhez képest elég vastagon van öltözve, (hiszen a barnák csak egy ágyékköttött viselnek, a kékek szintén, a zöldek is, pirosak pedig egy bőrbugyogót).

Jellem: Keverve megtalálható benne a többi négy jellemvonása. Imád kártyázni, és inni, de verekedni már nem, szeret olvasni (és tud is), várakat rombolni is imád, és a perverz vicceket is, meg az ilyen találós kérdéseket. Kedvence: Min játszik a szép szűz? Amivel a kedvese arcáról minden gondot elűz.

Mágiája: Piros, kék, zöld, mindegyiknek képes használni a különleges adottságaikat, és ezen felül ért egy kicsit a mágiához is. De a leghasznosabb képessége, hogy képes minden helyzetben kitalálni a legjobb stratégiát, amivel a legtöbb hasznot húzhatják be, még akkor is, ha ez csak azt jelenti, hogy életben maradnak.

Kék: Egy kisebb vágást 1 óra alatt gyógyít meg, képes a jeget/vízet manipulálni de csak maximum 50 litert/kg-t. Illetve a víz alatt lélegezni.  A tűz a gyengéje.

Piros: Ellenálló a tűzzel szemben, képes tűzlabdákat teremteni és dobálni. Nem lesz erősebb a tűztől és immunisnak se immunis rá, csak egy ideig képes elviselni, de utána jobb ha hamar elhagyja a környéket. A víz a gyengéje, amikor a tűzet használja.


Zöld:  Hangtalanul lopakodás, ha a helyzet megkívánja, akkor láthatatlanság, de csak ha visszatartja a lélegzetét.

Kombinálva nem képes használni a képességeit és 1 percnek el kell telnie a váltások közt.

 Egy kicsit Trollandról, azért más a színe, mert Earl tudta, hogy szüksége lesz egy helyettesre is a seregben. Ezért kiválasztott egyet a Genek közül, és pár apró változtatást eszközöl rajta. Több észt adott neki, nagyobb erőt, ezektől fakult meg a színe, és így született végül meg Trolland. Viszont Trollandot nem lehet megidézni, csak akkor jelen meg, ha jónak látja, vagy ha valami gond van a városban.


Fegyveres harc: 1
Pusztakezes: 1
Gyorsaság: 2
Különleges képesség: 3
Reiatsu kezelés: 3
« Utoljára szerkesztve: 2016. Máj. 27, 14:21:45 írta Earl »

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 212

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Earl pályázatai
« Válasz #1 Dátum: 2016. Máj. 23, 15:41:47 »
Üdvölet! :hippy:

Hoztam a bírálatot a pályázatra:
  • Ereklye: A kért változtatásokat elvégezted, így gratulálok a megszerzett kardhoz, ELFOGADOM. (Ha bármilyen képességgel szeretnéd felruházni a jövőben, ugyanígy pályázz, kérlek!)
  • NJK: Problémás, a Staff által kért változtatásokat és kiegészítéseket elmulasztottad teljesíteni, ezért az idézés sajnálatos módon nem sikerült: az NJK-t ELUTASÍTOM.
További kellemes játékot kívánok! ^-^

Karakterlap

Hirako Shinji

A Yuuniverzum ura

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 80

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 3 459 950 ryou

Technikatár
Ajándék küldése



  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Earl pályázatai
« Válasz #2 Dátum: 2016. Jún. 20, 20:27:39 »
Üdv! A kifogásolt részek végül mégiscsak átírásra kerültek, így második körben az NJK-t ELFOGADOM!