Szerző Téma: Időtlen  (Megtekintve 2148 alkalommal)

Description: Magánküldetés

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Sierashi Katsuo

Eltávozott karakterek

Shinigami

7. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 72

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 18 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
méregzöld

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Ka'bumm!

Post szín:
#406060


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Időtlen
« Válasz #15 Dátum: 2016. Febr. 18, 01:43:29 »
Engem ugyan nem győzhetett meg ez az árkos – átkos – medve, hogy nem medve, miközben biztosan medve, méghozzá a legrosszabb, jeges féle! Nem tántoríthattak el a meggyőződésemtől, mert nekem van igazam, ha nem is! Riko chan sem zavarhatott össze, pedig nagyon jól csinálta azzal a lárvás – lávás - kitérővel, ami elég vészjóslóan hatott. Körbe is néztem nincs a közelben Gandalf nyulam, hátha ork támadástól kell tartanunk, vagy legalább Gollam felbukkan.
Sehol sem láttam a szürke bundáját, miközben Riko chan még mindig alvó vulkánokról beszélt. Elég hihetetlenül hangzott, hogy valami alszik a hegy belsejében, ami lárvát – lávát – köpdös, bár lehet valamiféle köze a klónokhoz. Lehet maga a vulkán a kegyetlen másolat, amiből a többi silány utánzat születik! Akkor már lenne értelme, miért tűnt el PanaLó és vette át a helyét ez a jegesmedve! Vagyis, oda kellett mennünk, mert ott volt az igazi ellenség, akinél lehetett a vak meg kicsi ló. Nem mintha, annyira meg akarnám menteni, de még sem vihetünk haza újabb másolatot! Azzal veszélybe sodornánk a halálos isteneket! Ráadásul Masa apó se adna több poroltót, pedig nekem arra szükségem van! Még nem sikerült felépítenem belőle a bunkeremet zöldesség támadás ellen! Azt mondták biztos fedezék, mert senki nem akarná magára robbantani az osztagot, amikor azok csak piros palackok, nem értem, mitől tartanak!
Jelezni akartam Riko chan-nak, menjünk egyenesen az alvó vulkán nevezetű valamihez, mert ott lesz, amit keresünk, de az álnok klónok egyik klónjának klónja, vagyis a főklón klónjának a nem tudom micsodája, mert kétlem, mindegyik ugyanúgy néz ki, felbukkant és elindultam utána, hátha mutatja az utat. A siker egész közel volt, csak még se! Kissé elvesztem teljesen más helyszínen, aztán Pamedve jajveszékelése fogadott. Nem értettem mi lelte, főként, hogy utána ő is elindult valamerre. Akadt rá mentő ötletem, hiszen, ha kizökkentettem az ütéssel, akkor még egytől visszaugorhatott. Készültem homlokon vágni, amire engem hordott le, mit akarok. A szálak pedig addig fonódtak, míg fülemet megütötte az a kijelentés: buta vagyok! Mindezek tetejében, még retket – répát – is elém tartott.
Felvont szemöldökkel meredtem rá, miféle zöldesség kő-papír-ollóra akar engem kihívni. Nem értettem, de ez nem jelenthette meghátrálok! Kitaláltam szavak nélkül, hogy a rebarbara – répa – az ollóval egyenlő, míg nekem volt paprikám – paradicsomon -. Tehát a megoldás pofon egyszerű volt! Nem fogott ki rajtam a cselével, hogy majd nem tudom mit akar, amikor fogalmam sincs, mi baja van! Ez nem akadályozhatott abban, hogy kitartotsam mellé az én zöldességemet, amit véletlen sem ő nyomott a kezembe percekkel korábban.
-Háh! Vesztettél, Pamedve! A póréhagyma – paradicsom – üti a retket – répát! –
Elégedetten húztam ki magam, megint túljártam az eszén, bár még nem végeztem. Nem felejtettem el, hogy PanaLó eltűnt és helyette ezt a feltűnően sokat butázó és orángutános meséket emlegető klónt kellett hallgatnunk!
-Az a buta, aki mondja! Ezt még Forest Hanks okos anyukája is megmondta! Ha lenne eszed, akkor tudnád, hogy Európába át lehet sétálni Amerikából az Atlantiszon – Antarktiszon – keresztül! Hát, milyen jegesmedve vagy te, hogy ezt sem tudod?- Tettem karba a kezemet, mert engem ugyan meg nem fog a beugratós kérdéseivel. Tudtam ám, hogy csak tesztel, mennyire értem, amit nem értek! Ennek jeleként, egyöntetűen bólogattam Riko chan kiegészítésére is, még ha én, egyáltalán nem éreztem a földnek oldalvást sétálnék. Akkor minden el lenne döntve és ferdén állnának a felhők. Biztos voltam benne szegény Riko chan-t megviselte a sötétség, meg a köpő csöves valamicsoda, nem beszélve a jegesmedve jelenléte, ezért beszél nagyon fura dolgokról.
Ebben megerősített Riko chan, miután a kérdésemre válaszolt. Tényleg eltalálták őt is valamivel. Nyilvánvalóvá vált, egyikőnk sincs biztonságban! Mintát vettek tőlünk és már készülhettek a saját klónjaink. Kezdődött Pamedvével, akit táltos – átkos – medve váltott fel. Minket, pedig állandó képzelgések kísértettek, mint az előbb Riko chan-t. Nem lehettünk benne biztosak, mikor cserélnek le minket klónokra, mivel Pamedve is szilárdan állította, hogy ő PanaLó! Muszáj volt jeleznünk egymásnak Riko chan-nal, hogy mi vagyunk, nem pedig idő közben lecserélt klónok.
Előhorgásztam a belső zsebemből a tini ninja teknőcös matricáimat. Ügyeltem rá, hogy akkor tartsam oda Riko chan-nak, amikor Pamedve éppen mással van elfoglalva. Direkt többet vettem elő, hogy kedvére válogathasson közöttük Riko chan. Ha szerette volna, nagyon szívesen ajánlok nekik, melyikre csapjon le.
-A biztonság kedvéért jelezzük egymásnak, hogy nem cseréltek le minket hitvány másolatokra.- Súgtam, minél halkabban. Kezeimmel takartam számat, biztosan ne hallhassa meg Pamedve. Erről nem szerezhetett tudomást, különben nem lenne az egésznek értelme, mert ezt is lemásolnák.
Azok után Riko chan kiválasztotta a kártyáját én is felmutattam a sajátomat. Egyértelműen Zúzót húztam ki magamnak. A legjobb fő gonosz, akivel senki sem bírt el! Lelkesen meséltem volna róla, de felhívták a figyelmemet rá, hogy valami, pontosabban semmi sincs velem rendben. Azonnal elkerekedő szemekkel néztem magamon végig, hiszen most tudatosult bennem a percek óta fújkált valami nem pókháló volt, hanem ténylegesen a saját hajam! Már pedig az én hajam nem lehetett ilyen! Ez biztos az alvó vulkán műve lehetett! Klónt csinált belőlem! Elhitette, hogy silány utánzat voltam, miközben nem, mert én biztosan emlékeznék, ha nem én lennék!
Meg kellet szabadulnom tőle, vagyis a mumustól, hiszen én voltam, csak éppen úgy festettem, mint az apánkat helyettesítő klón, akiről Koko chan mesélt! Pedig én nem kértem, hogy alakítsák át a külsőmet, de még csak azt sem, hogy önkényesen megszálljon! Azon nyomban meg akartam tőle szabadulni! Kétségbe ugyan nem estem, de jól hallhatóan kértem a többieket vegyék elő a mumusűző képességük, mielőtt a ravasz Pamedve rám süti, hogy igazából én vagyok a klón!
-Csinálhatnád gyorsabban! Nincs olyanod, ami azonnal hat? Főzet? Mondóka? Akármi?-Néztem rá segélykérően.-Milyen hivatásos mumusűző vagy te?! Még egy mumusűző táskád sincs vész esetére!-
Tártam szét a karjaimat lemondóan, hogy még ennyit sem lehetett rábízni az egy meg nullásokra. Ha már ez a szaktárcájuk – szakmájuk -, igazán fejleszthettek volna ki mindenféle csodaszerkentyűt! Az meg egyenesen kiakasztó, hogy ez a vak és kicsi medve nem gondolt bele, mi lesz, ha mumusokkal találkozunk! Kéne nála lennie elsőseregély – elsősegély – doboznak, amiben mindenféle hasznos holmi van a mumusok ellen! Ez volt az első, amire Hime baachan megtanított!
-Ez most nem az a pillanat, Riko chan!-Nyugtatgattam a csendre felszólító egy meg kettesek kapitányát, hogy itt semmi gond nem lesz, ha végre hat ez a zene, ami nem következett be. Pamedve felhívásával párhuzamosan láttam meg mögötte is a csuklyás alakokat. Ebből egyetlen dolog következhetett…
-EZ IS A TE HIBÁD, PAMEDVE! Rossz számot játszottál, te kókler mumusűző! Idehívtad a mumusokat, nem elűzted!-
Böktem volna felé, ha nem éppen ugyanarra készül az ujjával. Nem értettem mi a baja, de előzékenyen fordultam kicsivel arrébb, vagyis, ha nem akartam leesni, akkor kihasználtam épp ott áll, nekem meg előre mozdult a kezem. Beleakasztottam karjába a sajátomat, aztán átlendítettem magam a háta mögé. Raion-t forgás közben kaptam ki a saya-ból. Lentről felfelé tartó keresztvágással ajándékoztam meg a csuhás alakot. A hely szűke miatt nagyon nem csalapálhattam, ezért tettem egy újabb fél fordulatot, hogy gyomorszájon üthessem a markolattal. Az sem baj, ha leesik, legalább több helyem marad a másik kettővel foglalkozni, vagyis csak egyel, mert az egyiküket lefoglalta Riko chan és Pamedve is eltűnt előlem, aminek köszönhetően a koppanással megkínált csuhással kerültem megint szembe. Ebből a távolságból nem értem volna el, ezért Kensei-jel akartam csalni a távolságon, de erre becsüngött egy másik társa és elhúzta onnan.
-Héj! Ez csal…- Kértem ki volna ki magamnak, minek piszkál bele a tiszta játékunkba, amikor egyszer csak megmozdult alattunk a talaj. Valamiért nem tetszett ez az eshetőség, mert ilyenkor jött mindig a sárkány, vagyis egyértelmű, hogy bajban voltunk! Ezt a remek észrevételemet szerettem volna megosztani Pamedvével és Riko chan-nal, de nem maradt rá időm, mert minden elsötétedett.

Újra anya szobájában találtam magamat. Az ágya mellett álltam. A takaró alatt már nem feküdt senki. Anya évekkel ezelőtt meghalt. Pusztán a nap gondolatától éles fájdalom nyílalt a mellkasomba. Visszatérő barátként fogadott az érzés. Vesztettem el barátot, bajtársat, de ehhez fogható kínszenvedést sosem éltem át újra. Olyan volt, mintha bomba robbanna bennem. Szanaszét szakítana a detonáció, ami után nem marad semmi, csak az óriási, üres kráter és hasogató csend.
Az egyetlen személy, akit meg akartam védeni. Az egyetlen személy, akiért vállaltam, hogy shinigami leszek, nem létezett. Meghalt, mert nem tettem meg mindent. Meghalt, mert nem voltam elég jó. Meghalt, mert nem találtam meg a módját, hogyan segíthessek rajta. Ostoba bolond voltam! Egy hasznavehetetlen bolond! Egy bukott bolond, aki semmit sem ért el. Hitegettem magam és a testvérem.
A tehetetlen düh, mint mindig, pillanatok alatt öntötte el az agyamat. Reszkettem az elfojtott indulatoktól. Tombolt bennem a vágy, hogy pusztítsak. Tegyem a földdel egyenlővé a várost, világot, univerzumot. Okozzak ugyanakkora fájdalmat, amekkorát én érzek. Adjam ki magamból a fojtogató veszteséget.
Akkora erővel markoltam meg az ágykeretet kettétört. Hangos reccsenéssel párhuzamosan csendült fel Masa hangja. Csettintésre térített észhez. Nyomban elszállt minden mérgem. Felé fordultam, hogy köszönthessem. Testvérem elgyötört arccal állt velem szemben. Noha már különbözött a külsőnk, még mindig könnyen összetéveszthettek minket. Igaz, régen nem játszadoztunk személyazonosságunk összecserélésével. Kinőttünk belőle. Felnőttünk és egymástól is egyre távolabb kerültünk.
Fancsali képpel fűztem össze mellkasom előtt karomat. Pocsék viccet készültem ellőni, micsoda remek nyuszi szemei lettek a sok sírástól. Úgy éreztem erősebbnek kell lennem. Segítenem kell, hogy talpon maradhasson. Tudtam nem gyenge. Ismertem, hogy átvészeli ezt a csapást. Talán nem is miatta, hanem magam miatt volt erre szükségem. Gondoskodom róla, kevésbé akarok beleőrülni a veszteségbe.
Nyitottam a számat, de megelőzött. Zavarosan beszélt maga elé. Nem nézett rám. Nyugtalanul szorongatott egy kopottas, keményfedeles könyvet, miközben megállás nélkül szabadkozott. Nem hittem a fülemnek, még mindig magát vádolta. Újra elöntött a harag, miért teszi ezt saját magával. Tudom, hogy mindent megtett!
Próbáltam lehiggadni, de olyan kijelentést tett, amitől földbe gyökerezett a lábam. Nem hogy a haragom párolgott el, minden érzés elszállt belőlem. Rideg hangon közölte minden az én hibám. Én öltem meg anyát, mert sose voltam itt, amikor szüksége lett volna rám. Nem bírtam felfogni a tulajdon testvérem beszél hozzám. Letaglóztak a szavai. Nem tudtam mit mondani, csak álltam és megsemmisülten figyeltem, ahogy feldúltan kisiet az ajtón.


-MASA!- Rándultam egyet hangos ordítás kíséretében, amivel csak annyit értem el befejeltem a tulajdon térdemet. A fájdalom észhez térített annyira, hogy villámgyors terepszemlével próbáljak rájönni hol vagyok, mit csinálok, mi vagyok, hol a testvérem és úgy mellékesen, mitől vérzik az orrom?! A kevésnél is kevesebbet értettem, de nem adtam fel, mivel lassan észleleltem, hogy mellettem Riko chan ücsörög, akinek túloldalán Pamedve díszeleg. Illetve, azért nem tudom megtörölni az arcom, mert a hátam mögé kötötték a kezeimet. Tudtam, nem szép dolog az orrom szívása, de kezek nélkül kénytelen volt, így megoldani a problémámat, miközben azzal foglalatoskodtam rájöjjek, mi lehet az a hatalmas csoda sárkány és minek van előtte az a fura kő. A hideg rázott tőle, mert eszembe jutottak Riko chan szavai az alvó vulkánról. Lehet ez a sárkány az alvó vulkán? Eléggé úgy festett, mint, aki még a déli pihenéssel foglalkozik. Viszont, ha ő volt a vulkán, akkor neki kellett lennie a főklónnak, aki mindenért felelős!
Elmélyülten pislogtam rá, míg a többiek mozgolódni nem kezdtek. Pamedve kérdéseire, csak mély sóhajjal válaszoltam. Ha előrébb járnánk, mint ő, régen nem üldögélnénk megkötözve a földön, hanem levertük volna a főmumust és hazafelé sétálnánk.
-Ugye nem PanaLó túlméretezett bionicle-je van ott?- Ugráltam kicsivel előrébb, hogy ránézhessek a túloldalon állomásozó Pamedvére. Meglepően sokat találkoztam manapság a gigantikus méretű és folyamatosan ordítozó kardlélekkel, de gyakran vert át a méretével, vagy színével, vagy úgy mindenével. Lehet ügyesen váltott alakot, úgyhogy fő a biztonság. Nem lenne vicces, ha ő szórakozna velünk.
A választól függetlenül kerestem, hány barna csuhást találok körülöttük. Jobb tudni hányadán állnak a klónisták! Főleg, ha menekülésre kerülne sor. Épp ezért nézelődtem, merre lehet kijárat, vagy akármilyen rés a gyors kereket oldásra. A nagy szemlélődés közben pedig feltűnt, mennyire zavartalanul nézelődhettem. Általában ilyenkor mindig szokott valaki a rabok mellett állni, de mi nem kaptunk felügyeletet. Szabadon lézenghettünk, már amennyire a megkötözött létmódot annak nevezhettem.
-Gyorsan kéne lépnünk, míg nem figyelnek ránk!- Suttogtam halkan, mialatt távolabb pattogtam Riko chan-tól. Lassan azaz érzésem támadt körbe fogom az egész helységet a fenekemen ugrálni, amit azt hittem be is következik, miután rájöttem nincs nálam Raion. Halk nyikkanással forgattam a fejem, hátha csoda folytán átkerült a másik oldalamra, de ott se találtam. Valahol a közelben kellett lennie, ezért erősen kutakodtam, míg Riko chan rá nem vezetett a megoldásra. Eltátott szájjal pislogtam a sárkány mellé pakolt fegyvereinkre. Ez már aztán mindennek a teteje volt!
-Tippelek: nagyon! Nem véletlenül lehet ott az a giga szaurusz, bár lehet feng shui szerint rendezték be a barlangot…- Vontam meg a vállamat, amire válaszként hangos üvöltözéssel hurcoltak be valakit a terembe. A lélekláncra lógatott férfi erősen tiltakozott, amiből egyértelműen következett komoly gubanc lesz. Készültem megjegyezni, talán mostanra kéne időzítenünk egy támadást, amit annyira jól továbbítottam gondolati síkon, hogy Pamedve minden előzetes egyeztetés nélkül látott hozzá üvöltözni.
-Remek! Én is pont erre gondoltam! Figyelemelterelés!-Tapsoltam volna meg a furcsán ismerős stílusban kiabáló kicsi, na meg vak ló hasonmást, ha nincsenek lekötve a karjaim. Így csak elismerő bólintásra futotta, még, ha kezdtem kicsikét úgy érzékelni, valami gond lehet Pamedvével. Az ádáz jegesmedve, mintha erre a kijelentésemre várt volna, fogta magát és egyszerűen széttépte a csuklóján virító kötelet.
-EZ CSALÁS! BIZTOSAN CSALT!-Tátottam el a számat, miközben idegesen ficánkoltam követhessem a példáját. Nem létezett, hogy neki valami sikerül, míg nekem láthatóan nem működik ugyanaz. -Amint kiszabadultunk, irány a szobor! Míg Pamedve tombol, szerezzük meg a kardokat!-
Jelentettem ki határozottan, mintha akárhova jutottam volna a kezeim kiszabadításával. Elszántan próbáltam átlendíteni a hátsóm alatt a csomót, de egyre többször elhomályosodott a világ, majd egyetlen szempillantásra elsötétedett.

Gyorsan suhantak el mellettem a fák. Hangosan koppant talpam alatt a talaj. Magasra szállt az avar, ahogy földet ért a lábam. Siettem. Fejvesztve rohantam. Utol kellett érnem. Nem ereszthettem el ennyivel a testvérem. Muszáj volt vele beszélnem. A józan eszem ugyan igazat adott neki, de tudnom kellet! Ki akartam deríteni mi történt. Meg akartam érteni, miért mondta ezt nekem. Az soha egyetlen percre sem merült fel bennem, ártatlan lennék. Mindig is bűnösnek éreztem magam. Az én hibámból vesztettük el anyát. Egyedül azt nem bírtam felfogni, mikor alakult ki benne ez az érzés. Mióta vádolt engem? Mióta tartja magában? Mit ronthattam el? Miért nem vettem észre?
Torkomban őrülten dobogott szívem. Szaporán emelkedett mellkasom. Lélekszakadva vágtam keresztül ezen az átkozott erdőn. Nem számított hány ág szántotta végig a bőröm. Arra sem figyeltem, hányszor estem hasra a bokáig érő sárban. Kizárólag a testvérem által hátrahagyott lélekenergia foszlányra összpontosítottam.
Kétségbe esetten próbáltam utolérni. Rengeteg időt elvesztegettem a szobában. Hosszasan meredtem magam elé, mire rávettem a testem megmozduljon. Masa addigra messze járt. Tisztán éreztem, ahogy fokozatosan távolodik tőlem. Még is meg kellett próbálnom elérni. Nem engedhettem így el.
A nyomába eredtem, de egyetlen métert sem sikerült lopnom a távolságból. Őrjítő módon állandósult. Még sem tágíthattam! Mentem, mint egy megszállott bolond, hátha elfárad, megáll, lelassít. El kellett érnem! Őt nem veszíthettem el!
Lábam hirtelen megcsúszott a vizes falevél kupacon. Azonnal elvesztettem az egyensúlyom. Arccal előre estem a hideg föld felé…


Hatalmasat rándultam, mert úgy éreztem éppen most zuhantam le valahonnan. Nem állhattam messze az igazságtól, mert ténylegesen a földön kiterülve feküdtem, még mindig megkötött karokkal. Nem különösebben érzékeltem hol vagyok, csak Riko chan hangját hallom magam mellől. Azt hiszem, hogy nekem beszélt, de nem vennék rá digimon kártyát. Túlságosan zsibongott a fejem, bármit felfogjak az egészből. Annyit érzékeltem megint az előbbi dühödt kicsi, de nagyon ló üvöltözik. Erről jutott eszembe, hogy én arra készültem elveszem a gigan szaurusznál pihenő kardjainkat.
Erős kukacmozgással próbáltam átszenvedni a karomat magam előtt, amiben nem segített, hogy újra és újra bevertem a fejem. A végén még teljesen megzárul – megzápul – az agyam és jobbal nevezhet butának Pamedve! Azt már nem hagyhattam, ezért rákapcsoltam a szabadító hadműveletre. Mire nagy nehezen áthúztam a karjaimat, meg ünnepelhettem angry birds-ös üdítővel sikerült felülnöm, megjelent két csuhás alak és egyszerűen felkapták Riko chan-t. Felvont szemöldökkel néztem a jelenetet, ugyan ez meg micsoda. Legalább három teljes gombát kinövesztettem a Márióban, mire felfogtam, ez hatalmas baj és segítenünk kell neki!
-Nanana…NAO!-Mutogattam a távolódó Riko chan irányába, de mintha a falnak beszéltem volna.-Segítenünk kell Riko chan-nak!-
Ezzel se mentem többre, mert ő remekül elszórakoztatta magát a köré sereglő csuhások püfölésével, amivel semmi baj nem lett volna, ha nem viszik el az egy meg kettesek kapitányát! Fogalmam sincs mit akartak vele, de nem tetszett, hogy Riko chan meg se mozdult. Ebből valami nagyon nagy baj sülhet ki! Ehhez viszont a makacs és veszett medvét kellett elérnem, ami nem bizonyult egyszerű esetnek, mert abban a pillanatban talpra ugrottam engem is célba vettek a csuhások. Hangos hoppáréval álltam neki fel-alá rohangászni előlük, mivel épp más dolgom akadt.
-Tudtam, hogy csapni való mumusűző vagy! Ezek is biztos a pillantásodra szaporodnak! KÓKLER!- Belső zsebemből nehézségek árán horgásztam elő a bicskámat. Számba vettem, hogy kinyithassam, miközben a barlang belsejében fellelhető dobozokat, hordókat, lámpákat, zsákokat, akármilyen mozdítható dolgokat rúgtam, vagy éppen döntöttem a mögöttem loholó csuhásokra. Próbáltam meglazítani a kötelet, de rájöttem addig húzom vele az időt nem egyszer, hanem sokszor ölik meg Riko chan-t. Nem tehettem mást, mint azt, hogy a barlang falára erősített fáklyák felé vettem az irányzékot. Útközben sokszor ordítottam Pamedvének, nézzen már az orra elé, mert Riko chan-nak segítség kell, meg én is mindjárt megyek, csak van egy kicsi dolgom a világítással.
A tűz fölé akartam tartani a karomat, de nem különösebben volt rá időm, mert a mögöttem lézengő csuhás minden áron el akar kapni. Nekem viszont kellett az a fellógatott fáklya, szóval megkapaszkodtam a tartóban, fellendítettem a lábamat és gúzsba fogtam a kellemetlenkedő csuhás nyakát. Amíg ő azzal foglalkozott kijusson, vagy éppen odaeressze a társait, akiket próbáltam vele akadályozni a becserkészésemben, megtörtént igazi csoda. Született lángelmeként abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a kötéllel egyetemben a felsőm ujja is lángra kapott.
Hangos jajveszékeléssel ugrottam le. Erős csalapálással igyekeztem eloltani a ruhámon terjedő tüzet. Aztán rájöttem ez nem fog működni, ezért próbáltam belőle kibújni, de a csuhás társaságom továbbra sem tágított. Igyekeztek lefegyverezni, ami nekem pont kapóra jött. A lángoló, bár gyengébb bal karommal hárítottam a támadásaikat, vagy éppen azzal szúrtam közbe, hogy távol tarthassam őket, vagy legalább oltsák már el! Éreztem, hogy lassan nem csak a szőrt kapja le a karomról!
A szenvedést nem sokáig bírtam, ezért kikaptam a rézdrótot a belső zsebemből, majd a felsőt letéptem és forgásból a kellemetlenkedő balekokra hajítottam, hogy amíg kikerülik, megkerülik, eloltják, akármit csinálnak vele, addig elindulhassak Pamedve irányába, akit rögvest megajándékoztam egy felugrásból megküldött petrezselyem – póréhagyma – ütéssel, hátha méltóztat rám figyelni.
Fogalmam sincs a hagyma bűze, vagy a zöldesség ereje lehelt belé életet, de nekem már csak a hátra hagyott képét sikerült telibe trafálnom, pontosabban egy szerencsétlen csuhást, aki velem egyetemben készült a jegesmedvére támadni. Gondoltam, ezt a kölcsönös kezdeti sokkot kihasználom arra, hogy a tv-ből látott módon a lábai közé rúgjak, majd a szájába tömjem a paradicsomot – póréhagymát-, amennyiben van neki. Ha még sem akkor arra hasznosítom a jobbról érkező alakot vágjam vele mindkét oldalról képen, mielőtt fordulásból oldalba rúgom, hogy elsodorja a fájdalmasan rúgott csuhást és végre legyen annyi időm az elkeveredő Pamedvével foglalkozzak.
-EZ IS A TE HIBÁD, TE NAGYON KICSI ÉS VAK LÓ! EDDIG MI A FENÉT MŰVELTÉL?!-
Hatalmas lendülettel indultam el a pillanat töredéke alatt elszelelő Pamedve helyére. Vagyis mértani pontossággal zakóztam be közéjük. Az nem számított, hogy közelharcban gyengébb voltam, mert egyelőre arra törekedtem minél nagyobb területet bejárjak, amit nekik hála maradéktalanul megtettem, mert ott ütöttek, ahol értek és fél kézzel nem könnyű védekezni, főleg, ha épp azon ügyködik a klónozott fürdőköpenyes fia, hogy megfelelő helyre akassza be a rézdrót egyik felét, míg a másikkal minél szélesebb területet hálózzon be. Nem adtam a tökéletes pókhálóformára a kellően absztrakt és lyukacsos stílus sokkal jobban passzolt az egyéniségemhez. Úgy sem volt sok időm ezzel foglalkozni. Egyszerre kellett kötnöm, védekeznem, esnem és mormoltam az egyetlen mágia dalszövegét, amit meg bírtam jegyezni. Mire a végére értem gyorsan kievickéltem a csuhás tömegből és az idézett byakuray-t egyenesen a rézdrót leföldelt végébe vezettem.
Csodálatos áramkerítéssel pörköltem meg a huzalok között lófráló csuhásokat, akik pedig ki merészeltek kószálni, azokat a hakama zsebéből előhorgászott üveggolyókkal dobáltam le, míg Pamedve úgy bokán nem rúgott, hogy szó szerint kirúgta alólam a talajt. Mesterien kivitelezett markolással csimpaszkodtam a hajába, mert ha én elesek, akkor ő sem ússza meg! Ha elbukunk, akkor mindketten tesszük!
-Még, hogy én?! Te hol voltál, amikor elvitték?!- Akár borultunk akár nem erőteljes hajtépéssel hajoltam az arcába! Szikrákat szórt a szemem, még ő kéri rajtam számon, amikor csomó ideig arra sem reagált, hogy hozzá beszéltem!
-Kardok?-Esett le a tantusz, valamiről elfelejtkeztem Riko chan megmentésén kívül. Csendes elmélkedéssel gondoltam végig az esetet, amikor bevillant, hogy ténylegesen maradt még dolgunk! Viszont nem közölhettem nyíltan, mert akkor Pamedvének lesz mit az orrom alá dörgölnie.-HELYES! Átmentél a teszten! Nem felejtettem ám el, csak azt vártam neked mikor jut az eszedbe!-
Húztam ki magam büszkén, mintha pont így terveztem volna és cseppet sem a bakimról próbálom elterelni a figyelmet. Mindenesetre jobb volt nem húzni tovább az időt, mert a végén Pamedve rájön, amire nem kéne, hogy megsejtse! Inkább elindultam gyorsan a kardok után, ha már ilyen remekül rám lett hárítva.
-Vigyázz Riko chan-ra!-Mutatom neki a „figyellek!” jelzést az ujjaimmal. Ezt még Hime baachan-tól tanultam és azt hiszem éppen passzolt ide, de nem igazán maradt időm ezzel foglalkozni, mert villámtánccal elindultam a kardok irányába. Nem lassítottam, csak ha az utamba került valaki, akit minél gyorsabban, lendületből próbáltam hárítani hasba könyököléssel és állon veréssel. Ha pedig utánam próbálnának iszkolni, akkor a zsebemben lévő üveggolyókat szórom szét, had essenek hasra benne. Aki, pedig még ezt is túlélné, annál majd nem tudom, improvizálok, például azzal, hogy adok neki a szeme közé twix-et, vagy felrántom az alsónadrágját a nyakába.

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 212

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Időtlen
« Válasz #16 Dátum: 2016. Márc. 17, 00:55:18 »
A sárkányszekta tagjai úgy tűnik, mindenképpen szeretnék a bálványuk elé citálni kis társatokat, és minden erejükkel igyekeznek megakadályozni kis mentőakciótokat:
Katsuo, neked 8 barna öltözetes ninja elől kell menekülnöd, még összekötözött kezekkel. Ezalatt a futkosás alatt csak a máglyára való farönkök rakását sikerül felborítanod, mivel komolyabb tárgyak nincsenek a teremben – a tűzifának való közülük 3-at így is maga alá temet, ezzel átmenetileg sikerül tőlük megszabadulnod. Még így is 5-en vannak a nyomodban, mikor a fáklyához érsz és rá csimpaszkodsz. Ezek közül egynek sikeresen a nyakára fonod a lábaid, és másik három ellenfeledet képes vagy feltartani vele. Viszont amelyiket nem sikerül lefoglalnod, előveszi a korábban is látott köpőcsövet és feléd lő vele – szerencsédre viszont a nagy mocorgásban elvéti a célt és nem sikerül beléd állítania az újabb tűt. A lángra kapó ruhád miatt elengedett foglyodat sikerül a falhoz vágnod – éppen időben, ugyanis a korábban lehagyott 3 sárkányszektás is megérkezik a nyomodban. Lángoló felsőd közülük kettőt, valamint a korábban feltartottak közül hármat (tehát összesen ötüket) találja el. Nekik és a falhoz vágott illetőnek még kell egy kis idő, hogy magukhoz térjenek, de a köpőcsöves és egy másik társa már ninjatoval erednek a nyomodba.
Anao, Hyozanryuu ugyan két ellenfelet átmenetileg takarékra tett, de még így is hárman vannak körülötted, akikkel meg kell küzdened, mielőtt kapitánytársad segítségére sietnél. Az általad prezentált brutális erőt látva már azonnal fegyvert rántanak rád: egyikük nunchakut, egy másik kampós végű kardokat, harmadik társuk pedig ninjatoval ugrana neked. Valahogy sikerül kivédened a támadásaikat, a nunchakusnak a kezéből a fegyvert is bravúrosan kiütöd, és replikája előtt Utsusemivel távozol is a színről, még éppen idejében.
Katsuo, te ezt a fegyvertelenül maradt barna öltözetest találod telibe és szégyeníted meg, majd az egyik karddal a nyomodba érkező ellenfelet leped meg a hagymatámadással és lököd rá a már teljesen harcképtelenné tett személyre.* A következőkben, ameddig társad a csapat legkisebb tagját menti, gyötrelmek árán sikerül bejárnod egy egész nagy teret, a korábban téged kergető mind a nyolc szektást bekerítve a rézdróttal – az ebbe küldött Byakurai elég hatásosnak bizonyul: mindgyikük ruháját korom díszíti, sőt, egyiküket kellemetlen árnyalatú, lila fény veszi körbe, mielőtt eltűnik a csapdádból. Szemed sarkából láthatod, amint a kősárkány mellett lévő kellemetlen fényű lila kristály felizzik, és egy sértetlen, barna öltözetes alak lép elő belőle. A maradék hét azonban máris ugrana utánad, de szerencsére üveggolyóid meglepik őket annyira, hogy mind hanyatt vágódjanak rajtuk.
Miközben Katsuo az üldözőivel van elfoglalva, Anao mentőterve sikeresnek bizonyul: a lépteid nyomán felbukkanó éles kristályok felnyársalják azt a két szektást, amelyik Yorikot fogta le, így zavartalanul felveheted fiatalabb társadat. Miközben elrugaszkodsz, észreveszed a felnyársalt ellenfeleket körülvevő, kellemetlen, lila színű derengést, melyben eltűnnek, s szemed sarkából azt is észreveszed, hogy a sárkány melletti lila kristály felfénylik: ebből sértetlenül lép elő mindkét legyőzött ellenfeled. Azonban nem érsz rá ezen sokat gondolkodni: a hely, amit érkezésre kiszemeltél már foglalt. Korábbi ellenfeleid, a Hyozanryuu által eldobott, illetve megharapott sárkányszektás várnak ott rád: egyikük 5 dobócsillagot hajít feléd, míg másikuk a már ismert fúvócsővel vesz célba, mielőtt a Soukatsuit rájuk küldhetnéd. A feléd indított támadásokból a kis nyílvessző talál el bal felkarodon*, illetve 2 dobócsillag fúródik beléd, tested különböző pontjain. Az egyetlen, amelyik elporlad mielőtt hozzáérhetnél, az aprócska nyíl. Két támadódat ezúttal nem sikerült megsemmisítened, társaik visszarántották őket a mágia pusztítása elől, így csak kormosak lettek egy cseppet.* Mikor végre egy helyen vagytok, Anao sikeresen kigáncsolja rúgásával Katsuot, azonban ő sem marad adós: amikor belekap Anao hajába, ő leejti hátáról legkisebb társatokat, mielőtt Katsuora esne (eredmény: Anao ráesett Kacchanra, Yoriko mellettük fekszik). Eközben ellenfeleitek lassan igyekeznek becserkészni és körbevenni benneteket.
Anao hívja fel a figyelmeteket egy komoly problémára: fegyvereitek még mindig a kősárkány közelében vannak, akinek a közelében 4 sértetlen ellenfeletek helyezkedik el, illetve abban az irányban még további 4, némiképp már sérült szektás állja Katsuo útját. Legtöbben közülük már elő is vesznek valamilyen szúró-vágó vagy erősen ütő fegyvert, hogy legközelebbi támadásaidat ezekkel akadályozhassák, és okozhassanak sérülést – mindegyikük megkísérel valahogyan visszatámadni. Az egyik sértetlen ellenfél egyenesen beáll a kősárkány elé, és ismét célba vesz a fúvócsővel, s mivel a maradék héttel és azzal vagy elfoglalva, fegyvered hiányában ne nyársaljanak fel, sikeresen el is talál jobb combodon.* Mielőtt a kis nyílért kaphatnál, ami a lábadba állt, a Yoriko által már emlegetett jelenséget tapasztalod: a kis fegyver szétporlad, mintha ott sem lett volna, csak a fájdalom, amit hirtelen maga után hagy. Ráadásul ezen a ponton kezded érezni, mintha ismét elhomályosulna a látásod – egy-egy pillanatra még a valóságban vagy, azonban egyre inkább átcsúszol a látomások világába.
Anao, rád és a látomások közt bolyongó társadra eközben 7 ellenfél jut, akiket meg kellene akadályoznod abban, hogy Katsuot vegyék üldözőbe, vagy kis barátnődet vigyék el mellőled. A kombinált kidou, mely rázós hálót eredményez, egészen jól működik: 3 ellenfeletek fut bele, s az áramütést követően mind a hárman lila aurává válva tűnnek el szemeid elől. Yoriko te ekkor kezdesz magadhoz térni, és az első, amit látsz, a távolban lévő, hátborzongató lila kristály. Fényesebben ragyog, mint mikor először láttad, és három barna öltözetes alak lép ki belőle egymás után, ezzel gyarapítva a sárkány körül állók amúgy is népes táborát. Még nem fogod fel egészen, mi is történik körülötted, társaid küzdelmeit szép lassan veszed ki, és eleinte nehezedre esik összerakni a képet. Egy biztos: a többiekkel ellentétben a te kezeid még mindig össze vannak kötve. Miközben próbálod felmérni a helyzeted, a maradék négy ellenfeletek közül az egyik téged vesz célba a fúvócsővel, és pechedre el is talál a hátadon*. A fájdalom élesen nyilall a gerincedbe, de szinte azonnal meg is szűnik. Ha körülnézel, könnyedén felmérheted az arányokat: rád és Anaora 4 ellenfél jut, míg Katsuóra 11 és maga a sárkány. Rajtad áll, merrefelé szeretnél támadni, de mozgásodat nehezíti a kötelék. Látod azt is, hogy Katsuo mozgása lelassul*, szinte felkínálja magát célpontnak a támadók számára. Dönthetsz úgy is, hogy figyelmezteted erre a helyzetre Anaot, vagy megpróbálhatod magad megoldani, itt hagyva Anaot a 4 ellenféllel, akik közül immár mindegyik éles fegyverre váltott – miközben ti fegyvertelenek vagytok.
Mindőtök számára nehézséget okoz, mikor a sárkány alakú kőmonstrum úgy dönt, türelmetlenségében toppant egyet mellső lábával. Szeretné már egyikőtök erejét magához szívni, és ehhez úgy tűnik, mindent hajlandó bevetni: dobbantása nyomán megremeg a terem, a padló amelyen álltok végigreped. Ennek vonala egyrészt Katsuo lába alatt vezet, így (hacsak nem védi az isteni szerencse, vagy mentitek ki időben) ő bele is szorul ebbe az aljas csapdába és könnyű prédája lehet az ellenségeiteknek. Anao és Yoriko ti pont nem álltok rajta a frissen nyíló földrepedésen, azonban ez éppen elválaszt benneteket egymástól amellett, hogy egy kis időre egyensúlyotokat is elveszítitek. A remegés csak ellenfeleiteket nem zavarja, szinte tökéletesen megőrzik az egyensúlyukat, akárcsak a kősárkány.
Ha ezek után megindultok, hogy bajba jutott társatokat mentsétek – ugyanis a sárkányszekta tagjai épp Katsuora fenik a fogukat – számolnotok kell a terem közepén lobogó máglyával: ezt ildomos volna kikerülnötök. Amennyiben így döntötök, és valóban Katsuo segítségére siettek, összesen 10 barna göncös alak igyekszik elkapni benneteket (tehát a korábbi 4-hez 6 másik csatlakozik). Ha trükközni próbáltok, és kihasználjátok a máglyát, ami mellett el kell haladnotok, hogy belelökjétek egyiket-másikat, azt kell tapasztalnotok, hogy a lendület miatt tűzbe esettek nem üvöltenek, társaik pedig gondolkodás nélkül beléjük állítanak egy-egy fegyvert, hogy lila fénnyel eltüntessék a haldoklót – aki ezután a lila kristályból, sértetlenül előlépve indul meg ismét felétek. Ha kidouval próbáljátok őket eltenni láb alól, ugyanezt kell tapasztalnotok: a holttestet lila fény veszi körbe, majd eltűnik, hogy a lila kristályból ismételten előkerüljön. Mintha ennek a fogócskának soha nem lehetne vége. Alighanem ők is így gondolhatják, mert egyikük, megunva a játékot, sötét anyagba csavart gömböt dob a tűzbe*. A máglya füstje innentől orrfacsaró, fojtogató bűzt áraszt. Jobb volna mielőbb eltűnnötök a közeléből, és lehetőleg minél kevesebbet belélegezni belőle. Csakhogy, amint először megcsapja az orrotokat a keserű, fojtogató szag, Anao, te lassanként egy másik helyen találod magad. Mire megfogalmazódhatna benned, hogy el kell tűnnöd a füst közeléből, már egészen máshol jársz, emlékeid mezején. A tudatodból szinte teljesen eltűnik a füst érzete, csak az emlékedben is szereplő szagokat érzed*.
Yoriko, te minden bizonnyal el tudsz menni a máglya közvetlen közeléből, azonban ezen a ponton válaszút elé érkezel: visszamész Anaoért, aki nem biztos, hogy el tudott jönni a máglya tüdőt kínzó füstjéből, és mintha már nem is venne tudomást a szagról, vagy Katsuot próbálod kisegíteni, akit mostanra körbe is vett az eddig körülötte ólálkodó 5 sárkányszektás, és a sárkány is feni rá a fogát. Nem elhanyagolható tényező, hogy zanpakutouitok még mindig nincsenek a kezetekben. Ha ezeket a sárkány lábánál keresed a tekinteteddel, láthatod, hogy egy pár centivel odébb csúsztak, méghozzá nem véletlenül: a korábbi földrengetés hatására ezek mellett is megrepedt a talaj, és a fegyverek félig-meddig a repedésbe csúsztak.
Katsuo, azért mindeközben te sem vagy teljesen eszméletlen: amikor a földrepedésbe szorulsz, néhány pillanatra magadhoz térsz, ekkor van lehetőséged fegyvert zsákmányolni támadóidtól, de egy-két védekezés után ismét visszacsúszol az álomképbe. Ezt követően csak akkor térsz már magadhoz, amikor megcsap a máglya felől áradó, orrfacsaró bűz. Ekkor pedig a kősárkány hatalmas fejével találod szembe magad, amint épp rád villogtatja rubinszerű szemeit, és egyik karmos mancsát feléd nyújtja. Ha mást nem is, azt mindenképp sejtheted ebből, hogy ez nem jelenthet jót. A körülötted álló barna göncösök sem felnyársalni akarnak, hanem mindössze ártalmatlanná tenni. Kérhetsz segítséget társaidtól, de jelenleg nem tudod, merre vannak, ahogy azt sem, hogyan kerültél ebbe a kutyaszorítóba. Amikor a kezedben szorított fegyverre nézel (ha sikerült ilyet szerezned), még csak nem is saját zanpakutoudat látod: rémlik, mintha a fegyvereitekért indultál volna. Ezeket te is észreveheted a sárkány oldalán lévő kisebb repedésnél, azonban jelenleg kisebb gondod is nagyobb annál, minthogy ezzel törődj.


*(Te ezt már nem látod, mert mással vagy elfoglalva, de a teljesen harcképtelenné tett szektást a társa leszúrja, így egy kellemetlen, lila aurává változva felszívódik.)
* A hatás picit más, mint a korábbinál: a saját sémádnak megfelelően innentől változatos időközönként látsz felbukkanni a múltadból egy-egy fontos személyt az ellenfeleid között.
* Yoriko mindeközben nagy egymásutánban kap még egy halluzást, csak a robbanások jutnak el hozzá a külvilágból
* Séma Anaohoz hasonló: innentől kezdve változatos időközönként látod rokonaidat/szeretteidet felbukkanni az ellenfeleid között.
* Többiekhez hasonlóan saját sémádból (szeretteid idősebb alakját/általad nem ismert, de jövődben fontos személyeket) látsz változatos időközönként felbukkanni az ellenfeleid között.
* Kacchannak nem feltétlen kell mozdulatlannak lennie, sőt, ha elég élénk a halluzása, azt fogja csinálni, mint a látomásban (pl: körbe-körbe rohangál vagy hadakozik, csak egy pár pillanatra eléggé belassul és látszik, hogy nincs egészen magánál)
* Akárhogy próbáljátok nyírni őket, vagy csak fogócskáztok velük, megunja és beledobja.
* Külvilág számára a cselekvésed ugyanaz, mint amit az emlékben csinálsz (ha futsz, futkosol, ha hadakozol, akkor hadakozol – lehet, hogy a levegővel, de ez van :/ )

Halluzások eddigi "séma" szerint mennek.



(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2016. Márc. 17, 01:01:41 írta Ukitake Juushirou »

Karakterlap

Shiroichi Anao

Kavicskapitány

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
58 500 / 65 000

Hozzászólások: 115

Hírnév: 8

Infó

Tárcában: 23 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
ametisztlila fekete csíkozással

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Kapcsolat cimke:
Eljegyezve

Kivel áll kapcsolatban?:
PonPon *O*

Post szín:
#8A5FB1 // #BC55C8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Időtlen
« Válasz #17 Dátum: 2017. Jan. 03, 19:49:19 »
  Szívesen vállon veregettem volna magamat, amiért előre gondolkodva használtam a kristályokat. Rikkocchanra való tekintettel elvetettem a dicsérő gesztust. Viszont mielőtt távoztam volna vele a kutyaszorítóból, észrevettem a lila fényben elillanó csuhásokat. Legalább van ízlésük! De… álljon meg a fáklyás menet! Lila fényekben nem lehet csak úgy eltünedezni!
  Ekkor vettem észre a nagy kavics világítását is. Elcsíptem miként az előbb kámforrá vált csuhások kilépnek belőle.
  EZ CSALÁS, tiltakozom! Áú – kiakadásomat félbeszakította a szúró érzés bal felkaromon. Mikor lepillantottam rá észrevettem az apró nyilacskát, mely eltérítette figyelmemet, meg se tudtam fogni, szinte azonnal kámforrá vált. Pepecselésem miatt a felém közeledő shurikenekre megkésve reagáltam. Az egyik a felemelt jobb alkaromat találta el, a másik pedig bal lábamba állt bele. Mindkettő rettenetesen fájt! Megérdemelték a Soukatsuit a nyakukba, kár, hogy nem mindjárt kettőt postáztam feléjük. A kezembe állt fegyvert fogaimmal rántottam ki karomból, hogy legalább az ne álljon ki belőlem. A lábamba állt dobócsillaghoz viszont nem mertem hozzáérni.
  KatsuSába nem semmi ördög~mumus bújt meg. Mikor megálltam mellette és némi bokaroncsolás keretében leközöltem neki, hogy minden az ő hibája (mert egyszerűen ez az igazság). Főleg azért, mert nem vigyázott szegény kómás Rikkocchanra. És azért, mert szereti Vasembert. Meg azért, hogy megrúgtam pedig fáj a bal lábam és most az egész súlyommal rátehénkedtem, így pedig még jobban fáj. Szóval úgy halmozottan voltak a problémák. És hiába tiltakoztam, hogy ne tegyen semmi meggondolatlant Rikkocchan miatt, ennek ellenére belekapaszkodott a hajamba. Tuti, hogy a mumus miatt! Könnyeket ejtettem a fájdalomtól.
  Mivel így is bizonytalanul sikerült ácsorognom sajgó lábamon, ráadásul a hajamat is húzta, utána billentem. Mindezek miatt véletlenül leejtettem Rikkocchant és még KatsuSa orrát is befejeltem. Szóval már nem csak a hajam, de még a homlokom is fájt! Hogy ne csak nekem sajogjon mindenütt, gyomron térdeltem miközben lekászálódtam róla. Csak, hogy érezze a törődést!
  – Nagyszerű volt! Most nézd, beütötte magát Rikkocchan. Megint miattad! – hárítottam át rá a felelősséget. A kérdést, hogy hol is voltam, ignoráltam. Nehéz lett volna bevallani, hogy időnként furcsa dolgokat látok, még ha ez is az igazság.
  Mikor KatsuSához végre eljutott, hogy a zanpakutouinkat nem ártana visszaszerezni, szememet forgattam a kijelentésre, hogy tesztelt.
  – Persze, csak már nem látsz a mumusodtól! – öltöttem ki rá a nyelvemet. Szükségtelen volt mutogatnia, eszem ágában sem volt magára hagyni Rikkocchant. Őt minél előbb igyekeztem összekanalazni a földről.
  Elégedett mosoly kúszott az arcomra, amint láttam, hogy a csapdámba többen is belesétáltak. A mosoly viszont lefagyott az arcomról, mikor láttam, hogy amazok szintén lila fényben eltűntek. Rögtön felötlött bennem a kristályos esett, mire elhúztam a számat. Egy dologra tudtam csak gondolni: csalók! Azon tűnődtem vajon működne az, ha csak simán leütném őket?
  – Huh, sok dolgot kihagytál Rikkocchan – jegyeztem meg neki, amikor hallottam, kezd magához térni. Ez jó jel! Mindeközben már egy kombinált varázslat előidézésén törtem a kobakomat. – Nyújtsd ki előre a kezeidet – kértem meg rá Rikkocchant, majd amint szavaim szerint tett egy visszafogott Kamisori Kazéval vágtam el a béklyóját fegyver híján. Ezzel megadva neki a lehetőséget a kibontakozásra. Megrökönyödve vizslattam a körénk gyűlt fegyveres csapatra.
  – Fer vagy nem fer, hogy KatsuSa pácban van, mi sem állunk jól! – mondtam Rikkocchannak, tehetetlenül álltam ellenségeink előtt. Mivel fegyverekkel jönnek ellenünk, jó lenne lekötözni őket, mielőtt megsérülnénk. Viszont szeretnék biztosra menni, hogy nem szabadulnak ki, így a lebénításuk se lenne utolsó szempont.
  Mielőtt bármi is megfogalmazódott volna bennem értetlenül pislogtam a furcsa képekben látott fehér hajú lányra, ki szintén karddal rontott felém. Nem tűnt ellenségnek, mikor a szokatlan álomképeket láttam róla, viszont most bántani akart. Fogalmam se volt róla, hogy miért és valahogy a védekezés nem szerepelt az opciók között nálam. Nem akartam bántani.
  Rikkocchan szavai távolról értek el hozzám. Értetlenül pislogtam le rá, nem egészen értettem mi történt. Mit is akartam? Ja, megvan, KatsuSa!
  – Rajta vagyok! KatsuSát bízd csak rám! – Kijelentésem után nyomban egy Lélekklónt bűvöltem magam mellé, akinek a lelkére kötöttem (mivel lélek, höhö), hogy vigyázzon KatsuSára. Némi gyorsaságot és a shakkahou idézés tudását ruháztam rá. Így legalább némi tűzerőt biztosíthat KatsuSának, hogy ne csíphessék fülön. Ezzel a segítséggel talán össze tudja szedni a zanpakutoukat. 
  Tervezéseim során csak az előttünk álló négyes fogatot nem vettem számításba. Teljesen megfeledkeztem róluk! Ráadásul a földmozgás miatt elvesztettem az egyensúlyomat. Mikor sikerült tessék-lássék tompítással a földön landolnom, meghökkenve meredtem a felettem álló lila hajú, magas alakra ki barátságos mosollyal nyújtotta ki felém a kezét. Haboztam egy pillanatra, valami azt súgta megbízhatok benne és nem kell tartanom tőle. Pedig soha az életben nem találkoztam vele! Lelkemben felmerült bizalom miatt előrenyúltam és elfogadtam a felajánlott segítségét. Viszont ezzel egyidejűleg a kedves idegen el is tűnt előlem. Értetlenül pislogtam párat, meghökkenve néztem farkasszemet az éles pengével, amely felém közelített. Ösztönösen cselekedtem, mikor kirúgtam alóla a lábait, hogy elessen. Ezután félregurultam zuhanásának útjából. Ha sikerült védekeznem ellene, ülő helyzetbe tornáztam magamat.
  – Ki volt ez? És hová tűnt? A magas lila hajú fickó, kék szemekkel! – fordultam Rikkocchan felé tanácstalanul. Kiszökött a vér az arcomból mikor szembesültem a mellettem húzódó repedéssel. Rikkocchan a hézag túloldalán volt. Látva, hogy többé-kevésbé, de jól van, megkönnyebbültem. Elhessegettem gondolataimból az alakról felmerült kérdéseimet és igyekeztem összpontosítani. Ami így az elmúlt percekben nem igazán ment. Ráadásul félkarú óriásnak éreztem magamat Hyozanryuu nélkül.
   – Rikkocchan! – villámtánccal igyekeztem mellé. Ezzel áthidalva a távolságot, amit a földmozgás okozott közöttünk. – Segítenünk kell KatsuSának – hívtam fel a figyelmét a történésekre. Ha esetleg még nem sikerült talpra evickélnie magát felsegítettem, mivel vendéglátóink aligha nyugszanak.
  Előre indultam villámtánccal, hogy mielőbb odaérjünk KatsuSához. Nem siettem nagyon, épp olyan sebességgel mentem, hogy Rikkocchan tudja tartani velem az iramot. A klónom úgy is tartotta a frontot (remélem…). Időnként a biztonság kedvéért hátra-hátra néztem azért, hogy nem-e hagytam le Rikkocchant. Ekkor tűnt fel, hogy kisebb sereg követ minket. Gyors terepfelméréssel vontam le, hogy a máglya (ami nagyon emlékeztetett a 10. osztagos tisztítótűzhöz) segítségünkre lehet.
  – Használjuk a tüzet! – vetettem fel Rikkocchannak, jelzésként rá is böktem a máglyára. – Talán feltartóztathatjuk vele őket – fűztem hozzá. – Ha a tűz felé megyünk és továbbra is megszállottan követnek minket, lehet, nem tudnak időben lefékezni – pimasz mosoly kúszott arcomra, miközben vizionáltam magam előtt ördögi tervemet.
  Az ötletemet igyekeztem megpaprikázni egy kidouval* is. A narancssárga indát arra használtam, hogy elkapjam azokat, akik nem futottak bele a lángokba. A kötélvarázs segítségével pedig belerántottam őket. Nem kis meglepetésként ért, hogy a tűzben landolt csuhások társai nemhogy segítettek volna rajtuk, leszúrták őket! Döbbenten hápogtam, mikor ezzel szembesültem. A lila fényes eset pedig megint elismétlődött!
  – Ez így reménytelen, folyton csalnak – jelentettem ki felháborodva. – Meg kellene próbálni csak harcképtelenné tenni őket, úgy, hogy ne tudjanak mozogni. Akkor nem lenne okuk visszatérni, nem? – hoztam fel Rikkocchannak. Mert oké, hogy volt rá ötletem, de azért ki kellett próbálni, hogy működik az elképzelésem, avagy sem.
  A csuhást, mikor láttam, hogy gyanúsan ólálkodik a tűz mellett, rögtön azon voltam, hogy elhessegessem onnan. Szándékomat keresztülhúzta az apró fehér üstökű kisgyerek, aki a tűz felé szaladt. Meghökkentem azon, amit csinált, majd mielőbb összekaptam magamat és a kisfiú után iramodtam, mielőtt valami baja esne. Nem tudom ki volt ő, viszont valamiért úgy éreztem, ha nem megyek utána, akkor soha többé nem láthatom. Így, mielőtt bármit is tehettem volna, a csuhás alak valami furcsa szöszt dobott bele a tűzbe. A fiú eltűnt és meggyőződésem volt, hogy bomba került a lángok közé! De nem robbant… Ellenben a szagok, amit árasztott magából! Szabályosan megszédültem tőle, még azt is elfelejtettem mit akartam hirtelenjében csinálni…

  – Anao, én készen állok – kimért hangon szólt hozzám a fehér hajú lány. Értetlenül pislogtam a kardra, melyet kivont előttem. Hyozanryuu volt az.
  – Én… Én nem vagyok erre képes, Ana – hangom megremegett a válasz során. – Nem vagyok hajlandó küzdeni ellened. – Valahogy úgy éreztem, nem lenne helyes kardot rántanom ellene.
  – Ne nehezítsd meg a dolgot, Anao! Ne most mutass könyörületet. – Elindult felém, én pedig hallgattam a belső hangra, magam elé emeltem zanpakutoumat, tokostul.
  Tisztában voltam vele, hogy a küzdelem, amibe belekényszerített, egy tokban tartott lélekölőkarddal sehogyan se nyerhetem meg. Ez be is bizonyosodott, amikor a tok apró darabokra tört egyik csapása alatt.
  Számtalan lehetőségem lett volna a visszatámadásra, ennek ellenére csak a védekezése fókuszáltam. Úgy véltem, hogy ily módon letudhatom a harcot. Holott ellenfelem mindent beleadott. Ezt igazolta az is, amikor éles fájdalom nyílalt a bal szemembe. A kard éle végigvágta arcomat, a fájdalom miatt odaszorítottam a kezemet, mintha ez bármit is csillapíthatna. Fél térdre ereszkedtem a fájdalomtól, fáradt is voltam, alig kaptam levegőt. Milyen hosszú ideje csináljuk ezt?
  Nem akarom folytatni. Elég lenne csak elhajítanom a kezemből a lélekölőkardot és feladnom. Megadva magamat az utolsó csapásnak… […]


  Vér… Ezzel fogadsz Kiscsillag, míg távol voltam?
  Letöröltem a tömény vasszagú vörös nedvet az arcomról. Elhúztam a számat, mikor a vörös színt megláttam visszaköszönni a haori ujján. Megráztam magamat, majd gondosan leporoltam a ruházatot, csupa kosz volt ugyanis. Ennyire nem adni a megjelenése! Szomorú.
  – HAH? – felháborodva pillantottam le a lányra, ki nekem csiripelt. Várjunk csak! Parancsot adott volna, nekem, pompásan tündöklő hatalmasságomnak? Hogy merészeli?! – Tiltakozom! Fenségességemet ne utasítgassa senki sem! Nem fogom bepiszkítani a kezem egy kristály eltörésével – sértetten húztam ki magamat. Jut is eszembe! Tisztán emlékszem, hogy mikor legutóbb jelen voltam, Fenségességem megint valami roppant megalázó helyen hevert. Eleresztettem füleim mellett a felém intézett szavakat, helyette keresni kezdtem megtestesülésemet.


  Nevetve futottam végig a folyosón. Fülem botját sem mozdítottam a hangra, mely figyelmeztet, hogy álljak meg.
  – Siess! – vidáman szóltam mögöttem igyekvő fiúnak. Ő figyelt az orra elé, én nem. Ő időben megállt, én viszont nekifutottam a folyosó kanyarjánál kilépő lila hajú férfinak. Először megilletődtem mikor hátrapottyantam. Azt hittem lebuktunk, pedig csak játszottunk, nem akartunk bajt. Egyszerűen kijavítottuk Jiji arcképét, a festményen nem volt bajszocskája, pedig van neki.
  A fekete tintás ecsetet magam mögött rejtegettem. Nem terveztem felfedni a bűnös eszközt. Nem törődtem azzal, hogy tintafoltok voltak a ruháinkon, az arcunkon, melyek elég árulkodók.
  – Én voltam! – lépett ki elém a fiú, kitárt karokkal, hogy elválasszon a lila hajú férfitól. Pedig hazudott, nem ő tette, én csináltam, az én ötletem volt.
  Először csak meglepetten pislogtam, majd a szám elé emeltem a mutatóujjamat széles vigyorral. Némán jeleztem a férfinek, hogy ne szóljon semmit. Ő haloványan elmosolyodott elismételte a mozdulatot, amit én is csináltam, aztán megsimogatta az engem védelmező fiú kobakját. Szótlanul nyitotta ki a mellettünk levő szoba ajtaját és intett, hogy menjünk be rajta. Nem haboztunk eszerint is tenni. A férfi kint maradt és Jiji, ki rohanvást érkezett meg a folyosón minket keresve, hiába kérte számon tőle hollétünket, csak annyit mondott: „Én nem láttam őket”.
(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2017. Jan. 03, 21:44:02 írta Shiroichi Anao »

Karakterlap

Yoshida Yoriko

Eltávozott karakterek

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
43 000 / 60 000

Hozzászólások: 116

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 42 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
villám elemi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudomány <3

Post szín:
#7BE3C4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Időtlen
« Válasz #18 Dátum: 2017. Máj. 25, 00:01:30 »
Nincs túl sok időnk örülni a tudományos áttörésnek, a vészjelző szirénák teljesen elvágják a hangulatot. Hirtelen csak azért áldom az időzítést, hogy mindez nem épp egy teszt kellős közepén történt. Így sem épp a legjobbkor történik, de lehetne rosszabb is.
– Mentsétek az adatokat és kezdjétek meg a leállítást, eltarthat egy darabig – kérem a velem tartózkodókat, és a következő pillanatban már Sinus holokommunikátorán keresztül adom az utasításokat az osztagnak. Bízom a rutinjukban, ha tudják, hogy ez nem gyakorlat, hanem vészesen komoly, akkor hatékonyan tudják végezni a dolgukat. Nem egyszer éltük már ezt át.
Az épület megremegésére hálásan kapaszkodom meg az asszisztensemben és nézek a mennyezet felé. Ha ez még idelenn is érződött, akkor igen komoly bajban vagyunk. A laborban körülnézve gyorsan kell átgondolnom, mi lenne most a leghelyesebb: rajtuk kívül már mindenki útban van az óvóhelyek felé, velük viszont bármi történhetne ameddig én felérek a negyedik szintre.
– Hagyd a mentéseket, a felvételeken rajta vannak az adatok, inkább indulj a biztonsági pont felé, gyorsan! A vészleállítást majd én intézem, ti ketten induljatok már! – kérem őket, már oda is lépve a géphez.
– De... – hálás vagyok, amiért elhúzzák mellőlem. Tudom, hogy magától nem akarna egyedül hagyni, én viszont úgy nem tudnám tenni, amit kell. Kapitányként az én kötelességem gondoskodni az épségükről, ez a gép viszont különös odafigyelést igényel leállításnál. A holografikus billentyűzetet használom a kezeléshez, mint mindig. Igyekszem olyan gyorsan intézni, amennyire csak lehet, de a biztonsági konfigurációkat mindenképp meg kell csinálnom, hogy kikapcsolt vagy épp leálló állapotában se okozhasson problémát. Hiszen még nem tökéletes. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy én maradok ezt intézni, mert túl veszélyes.
Az időnként meg-megremegő talaj megnehezíti a helyzetet, többször kell megállnom, mint szeretném, de a helyes beállításokhoz ez elengedhetetlen. Inkább szánok rá több időt, mint szeretnék, mint hogy az osztagom épségét kockáztassam. A prioritásokban ez élvez elsőbbséget. A személyzetnek akkor sem eshet baja, ha a megerősített pajzs még nem lesz fenn egy darabig, az óvóhelyek védik őket. Csattanás, és szikrázás... Épp csak felpillantok és folytatom is a munkát, de a szikrázásra kénytelen vagyok több figyelmet fordítani, mint eddig. A helyzet épp most lett rengeteg fokkal nehezebb. Ha nem sikerül leállítani, mielőtt egy alkatrésze bemondja az unalmast... Talán épp én festettem falra az ördögöt.
– Vigyázz! – a padlóról fordulok vissza az engem ellökő fiú felé. Már nem lett volna szabad itt lennie! Mintha annyi év óta ismét teljesen összetörnék, ahogy nézem, amint eltűnik a kék sugárban. Nem lett volna szabad ott lennie! A történtekre nincsenek szavaim, még az érzelmeimet sem tudom összeszedni. Hisz az előbb még itt volt velem, elküldtem a biztonsági pontra... Ez nem történhetett meg vele! Az a gép még nem volt tökéletes, ezidáig egyetlen földigiliszta élte túl! Remegve meredek a pontra, ahol eltűnt, és a gép által kibocsátott fények szép lassan eltűnnek.
– Taichou! TAICHOU! – nem tudom, hányszor szólhatott hozzám, mire felé fordulok. Vajon eddig sem én remegtem, hanem az épület? Apró törmelékek mindenütt, az ajtóban egy felborult szekrény... – Gyere, mennünk kell! – segít talpra, miközben sürget, és én bízva az elmúlt hosszú évtizedek közös munkájában kérdés nélkül tartok vele, keresztül a törmeléken. ...


Nem egészen világoskás számomra, hogyan kerülgéltem ismét a földre, ráadásul fekvő pozitúrácskában, mert legutóbb mintha felráncigáltak volna a talajkáról, de mindennek a tetejébe, még a látásom sem teljeskésen tisztácska, mármint eléggé sokféle fényt meg színt látigálok, csak épp a körvonalkák nem okéskásak még, kivéve azt a fura-mura és nagyon zavaró lila kristályt a távolban. Ez amúgy nem közelebb volt? O.o Ez most cukormindegy, mert az a valami világít is, és ráadásul olyan fura barna cuccos akciófigurák lépkednek ki belőle, én meg egyre kevésbé értigélem, mi történgél, és mit csinálnak Nao-chanék.
– Mi történt? – nyöszörgöm, miközben felüldögélek, ami nem egyszerű, mert a kezecskéim még mindig meg vannak kötögetve és... – Au T^T – jegyezgetem meg a hátamat érigélő szúrásocskára, ami nagyon-magyon nem kellemeskés, és az eddigiek után már tényleg sírdogálni lenne kedvecském, de szerencsére Nao-chan nincs messze, és valahol távolabb mintha Katsu-chant is látnám küzdeni... csak valahogy az aránykák nem stimmelgetnek, mármint rá hogy ugrott ennyi barna ruhás alakocska?
– Azt sejtem – nyökögve nyújtom előre a kezecskéimet, oda se merek nézigélni, miközben Nao-chan kidout használ, hogy elszaggassa, amúgy is tudigálom, hogy sok mindent hagyigáltam ki, túl nagy lett a káosz az utolsó emlékecskémhez képest, hogy bármi más legyen a helyzetecske. – Katsu-chan! – mutatok társacskánk felé, miközben ledobálom magamról a kötél maradványait, nagyon nem tetszigél, ahogy lelassult a mozgásocskája. – Kettőnknek négy még mindig jobb, mint neki az a társaság :S – húzom el a számat a megjegyzésre, bár az igazkásnak tűnik, hogy mi sem álldigálunk jól, mivelhogy ezeknél fegyver van, nálunk meg semmicske, főleg a zanapkutocskáink, mert azok is igencsak távolkásra kerültek, mint az a kősárkányos nyavalyácska, de ettől még nem vagyigálunk kinn a vizecskéből, mert oké, hogy Youko-nee-santól elkezdtem különórácskákat venni, de nem hiszigélem, képes lennék kivédeni ezeket a fegyverecskéket közelharcocskában, és ha lehet inkább elkerülgetném a dolgocskát. Mivel Nao-chan megint nem nagyon reagálgat rám, szeretném kissé elodázgatni ezt az egész harcocskát, és megidézek egy Gaki Rekkou-t, hogy ha a barna csuhásokat nem is találgatja el, legalább lekötözgeti őket annyi időcskére, ameddig én összeszedegetem Nao-chant, mondjuk nem tudom, azt hogyan csinálgassam, ha a saját kis világocskájában van, de sebaj.
– Nao... – kezdenék bele újra, mikor meglátom a lila hajú fiút a támadók között, aki az előbbi képben kilökött a fénysugár elől, de amint pislogok, el is tűnigél, én meg ezt az egészet nem értem. – Nao-chan! Csinálnunk kell valamit, vagy Katsu-chanból sárkánytáp lesz – mutatok ismét a veszélyes iránykába, mert eléggé kábácskának tűnik a társacskánk, mintha nem igazán tudigálná, mit is csinálgat éppen, amit mondjuk jelenleg fontoskás lenne tudigálni, de hát ez jelenleg nem nagyon van meg, vagyis hát így látszik, aztán persze lehet, hogy tévedgetek, aminek jelen helyzetecskében nem pici-micit örülnék is.
– Ez szuper ötlet, Nao-chan – pillantgatok elismerően az előre szelelő klónocska után, csak sajna-majna közben a körülöttünk lévő négyeske is a helyzet magaslatára keveredgetett és megint minket pécézgettek ki célpontocskának. Az egyik támadásocska elől ugrok félre, de a talaj, ahova érkezem nem kifejezetten stabilkás, márminthogy annyira megremeg, térdre is esek tőle.
– Aneue – értetlenül nézek a fehér hajú lányra, aki maga felé int, egészen olyan, mintha Youko-nee-sama lenne, de hallgatgálok rá, és felé bukfencezek, bár a végére őt már nem látigálom, a korábbi helyemre viszont eléggé odacsaptak azzal a fegyverkével, de legalább elkerülgettem a hasadékocskától, ami itt keletkezgetett.
– Ugye ti is tudjátok, hogy ez egy vulkán?! – háborgok egy köröcskét a sárkány felé nézegetve, és még toppantgatok is egyet, bár utólag meggondolva ez nem biztos, hogy jó ötletecske, mert a repedés is valahogy így keletkezgetett, vagy legalábbis valami ilyesmit látigáltam a szemem sarkocskájából az előbb, és nigyi-nagyon nem szeretném, ha még több repedésecske lennigélne itt, mert egy vulkánkitörés aztán nem hiányzik sem az én aktácskámból odahaza, sem a többiekéből, bár azt hiszem, az ő rovásukon eddig mégiscsak több van, mint az enyémen, de akkor-makkor sem mutatgál jól egy önéletrajzban a véletlenkésen előidézett Fuji-kitörés!
– Hogy? Miről beszélsz, Nao-chan, nem volt ott senki, de te láttad a fehér hajú lányt, mármint nem téged, hanem a hosszú hajút a rózsaszín szemekkel? – a saját értetlenségem viszontlátva legszívesebben a tenyerembe temetném az arcomat, de inkább csak megrázom a fejemet, hátha eltűnik ez az egész fura-mura gondolatkör belőle. – Csak tudnám, mi volt azon az átkozott tűn! – bosszankodás közben belelövök egy-két Byakurai-t a felém tartogató barna csuhásokba. Nem igazán díjazgatom a dolgot, hogy amint az egyik hanyatt vágódva lila fényben eltűnik, hátulról vagyis Katsu-chan felől érkezik a következő, ráadásul abból a lila kövecskéből sértetlenül pótolja ki a létszámot még egy alakocska.
– Előbb ezektől kellene megszabadulgatni – húzom a szám Nao-chan megjegyzésére, én is látigálom, hogy Katsu-chan bajban van, de mi sem állunk épp valami fényesen, ráadásul komolyabb fegyver sincs a kezecskéinkben, mert azért lehet, ez már az a helyzet, ahol szükségem lenne a tündérkéimre is, hogy egyben ki tudigáljak mászni, csak nem biztos, a villámokat jó ötlet lenne itt bevetni, bár az ellenfél sem igazán aggodalmaskodik a vulkán miatt. Ettől még nekünk figyelembe kellene vennigélni. TwT – Lesprinteljük őket? – kérdezem Nao-chant, de elég ránézni, hogy tudjam, már vehetem is a repülős rajtocskát, máskülönben nem fogom utolérigélni, bár Nao-chan nagyon rendes, tartja velem a lépésecskét, csak sajna-majna ettől még nem iktatgattuk ki a csuhásokat, akik teljesen ránk tapadtak, mintha nem lenne jobb szórakozásuk, csak minket kergetni álló nap.
Biri-barátosném ötletecskéje nem tűnik butaságocskának, bár kétlem, ne tudnának fékezgetni, ha arról van szó, hiszen-miszen nekünk is megyeget, de ettől még rábólintok az ötletecskére és a máglya felé veszem az irányt, majd közvetlen előtte lefékezgetek, és megpróbálom kihasználgatni, hogy picike vagyok és az emberek világában vagyunk, szóval-móval némi talpam alá gyűjtott reishivel felturbózgatom a következő ugrásocskámat, lehetőleg úgy, hogy még pont hátba tudjam rúgni a felém közeledő csuhást, vagyis hát a hátáról elrugaszkodni, hogy ő meg belepottyanjon a tüzecskébe, miközben Nao-chan a kötélkével gyűjtögeti az égetni valókat. Kissé visszahőkölök, mikor látom, hogy nem csak nem jajonganak, a többiek gondolkodás nélkül végeznek velük segítség helyett, mikor ráadásul egy csapatocskát alkotgatnak! O.O Mondjuk abból a nyomi lila kőből úgyis visszajövigélnek megint... A felém támadó Yuki-chant látva teljesen elvesztem a fonalat, döbbenten ugrok odébb, majdnem az egyik barna göncös karjaiba, de mire visszanézigélek, már az a különös, halványkék haoris Yuki-chan nincs is jelen, én viszont shunpoval kell, hogy elspurizzak a majdnem elkapigálós alakocska elől.
– Vagy ez, vagy el kellene jutnunk addig a kristályig... Talán ha széttörjük, nincs miből visszajönniük, de előbb próbáljuk ki, mi lesz a bénítással – teszem hozzá Nao-chan ötletecskéjéhez, bár az előbbiek után az is lehet, megölnék a lebénítottat, hogy visszakapjanak egy teljesen működőképes változatocskát a kavicsból. Ezek tényleg csalók! Sajna még a tervecskénk kivitelezése előtt Nao-chan valamiért megiramodik a máglya felé, így kénytelen vagyok megint a fehér villámot belelőni azokba, akik utánunk jönnek. Csak azt nem értem, hogy került közéjük az a fiú, akit az asszisztensemnek kezeltem az előző álomban? O.O Ezen annyira meglepődgetek, hogy a villámot véletlenül a falba lövöm mellette, mielőtt megráznám a fejem és eltűnne a szemeim elől. Mihihiiii történik itt? TwT Ráadásul hirtelen olyan kellemetlen szag kezd el áradni a máglyából, hogy kénytelen vagyok shunpoval odébb menni, legalább levegőt kapjak, és közben sem Katsu-chan helyzete nem tűnik jónak, hiába van ott mellette a klónocska, sem Nao-chané, aki valamiért még mindig ott van a máglyánál. Én... nem tudom, melyiküket lenne most fontosabb kisegíteni... Végül Nao-chan felé iramodom vissza, és a villámocskával próbálom lepöckölgetni róla azokat, akik el akarják kapigálni, hogy én foghassam meg a kezecskéjét és húzogathassam odébb, bár nem sokáig tudom hozni, mert megint támadgatnak, de ügyeskésen kezelgeti a helyzetet, vagy legalábbis azt hiszem... Most mondigáltam le arról, hogy lekötigéljük ezeket az alakocskákat. >.>
– Nao-chan, ez így nem fog menni. Törd össze valahogy a lila kristályt, én addig hozom a zanpakutouinkat, hogy tudjunk segíteni Katsu-channak – hadarom el gyorsan a haditerv megváltoztatására vonatkozgáló felvetésecskémet, és hát nem egészen erre a válaszocskára számítgálok, mert szerintem ilyesmicskére most igazán nincs időcskénk, eléggé sürgetve vagyogatunk ugyanis, ha Katsu-chan helyzetét nézegetjük. ^^” – Akkor segíts Katsu-channak a sárkány ellen vagy hozd a fegyverkéket – kérem gyorsan, mert a barna csuhások irtásocskásának semmi értelme nincs már, úgyis visszajövigélnének, szóval-móval Katsu-chan vagy a fegyverkék mentése fontoskásabb, én meg megpróbálgatom kiiktatgatni azt az izét, amiből ezek előjövigélnek, legalábbis ez lennigélne a tervecske.
– Katsu-chan, tarts ki, mindjárt jön a segítség! – kiabálok még oda neki, miközben elshunpozgatok mellette, és próbálom kikerülgetni a barna csuhásokat, meg azt a nálam idősebbnek tűnő Suzu-chant is, aki mintha rám akarna támadni, de most nincs időm ezzel foglalatoskodni, oda szeretnék érni ahhoz a lila kőhöz, mielőtt a kősárkányocska úgy döntene, ő biza-miza visszafordulgat, ha már ennyire közel jövigéltem hozzá, még akkor is, ha épp Katsu-channal van elfoglalgatva.
Ha sikerül, akkor-makkor igyekszem a kristályka mögé keveredni, mert nem szeretgélném, hogy egy előbukkanó barna csuhásba szaladgáljak bele, mert az nigyi-nagyon kellemetlen lenne, és ráteszem a kezem arra a lila förtelemre, hogy direktbe bele tudjam vezetni a kidout, ami reményeim szerint összetöri majd, bár megint megakaszt pár percecskére, hogy a felületecskén a tükröződés olyan, mintha mögöttem állna Tsuki-nee-chan egy idősebb változata, de mikor hátra fordulok, már nincs ott. Megrázom a fejecském, és visszafordulok a kövecskéhez, nagyon rákoncentrálok, hogy minél több erőt mozgassak meg azzal a Soukatsui-val, és tényleg elég legyen, de ha nem az, akkor vannak még ötleteim, mivel próbálkozzak, de azért-mazért én remélem, ennyi elég lesz, és akkor legalább a barna rucisokat könnyebben ki tudigáljuk iktatgálni, mert nem jön helyettük pótlás, legalábbis reménykedgetek benne.

(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2017. Máj. 25, 00:08:19 írta Ukitake Juushirou »

HYL küldetéshez kellő infók (pontozás+technikák)
(click to show/hide)

Karakterlap

Neliel Tu Oderschvank

Moderátor

*

Hozzászólások: 204

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 1 721 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff *3*

Mottó:
"Omlik az ég, egy mesére zuhan... Na és akkor most mi van?"

Post szín:
2BCCFC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Időtlen
« Válasz #19 Dátum: 2019. Jan. 26, 00:36:50 »
Üdv!

A küldetéseteket lezárom!
Mivel a karakterek leadásra kerültek, nem részesülnek jutalomban.