Szerző Téma: J&J akták  (Megtekintve 1590 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Ichimaru Gin

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 62

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 4 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:J&J akták
« Válasz #15 Dátum: 2017. Dec. 10, 13:17:38 »
Hopi:

  Halk szöszözést hallasz, amit nem igazán tudsz belőni, honnét jöhet. Egyszer jobb kéz felől, aztán pedig mögötted, egy újabb pillanatban meg már előtted cseng. Végül megelégeled a sötétben való tapogatózást. Spanyol káromkodásaidat immáron hangosan is zenghetted, ahogy LaRa fénye egy rendkívüli ocsmány fenevadat világít meg feletted.
  Sötétlilás testű, deréktól lefelé pók attribútumaival rendelkező szörnyeteg támasztotta ki magát a mennyezeten nyolc hosszú lábával. Fülei elállóak voltak és hegyesek, de arcán nem is ez vagy ősz fehér haja vonzotta a tekintetedet, hanem leginkább fehér csontból álló képe.
  A lidérc külső ellenére mégis hiányzott a legelemibb része: a fekete lyuk, mely a hollowok jellegzetessége. Lélekenergia útján pedig annyi behatárolható felőle, hogy nem egy közismert lidérc, amelyek ebben az idősíkokban még léteznek.
 Fehér csontmaszkjának szájnyílásából nagyadag zöldes nyál csorog le, mely elől éppen idejében pördülsz arrébb. Az így, földre csöpögött nyálka sav módjára mart egy tíz centis lyukat a kőtalajba. Egy bizonyos: nem lenne jó ötlet közelebbről megismerkedni vele.
  A fenevad ez idáig sötétben rejtegetett fegyverét szinte a semmiből rántotta elő. Mozdulatához dühödt, hörgő hang párosult, ahogy látta nem rád csöppent a szájából kicseppent trutyi.
  A folyosó szűk volt ahhoz, hogy karcolás nélkül el tudj hátrálni előle. Ráadásul azt az irányt szándékozott lezárni előtted, amerről jöttél. Úgy mesterkedett, hogy testével és hosszú vágófegyverével lehetőleg előre tereljen. Viszont az út további felében kitudja mi vár rád?
  Döntened kell, kockáztatod a megsérülést, hogy felette/alatta átlejtve a már ismert útra keveredhess vissza vagy hagyod, hogy abba az irányba hajtson téged, amerre ő szeretné.
  Úgy határozol, hogy engedsz a szörnynek és befelé haladsz tovább, amerre terelt. A fenevad nem különösebben erőlteti meg magát. Vállmagasságtól indított keresztvágásokat tesz éles pengéjével, melynek élével semmiképpen sem lenne okos ötlet közelebbről is megismerkedned.
  Ahogy egyre beljebb lejtesz, a folyosó szélén fehér, hálószerű anyagokat vélhetsz látni. Előbb-utóbb pedig belehaladsz nyílegyenest egy faltól-falig tartó fehér, ragacsos, masszív hálórétegbe. (Ha esetleg képességeddel merészkednél beljebb, úgy rohanvást akadályozz meg téged.)
  LaRa fénye éppen annyit világít, hogy láthatod a közvetlen közeledben lévő bebábozott humanoidokat. Vagyis azok maradékát: a csontvázaikat. Ráadásul a csekély fényben azt tudtad kivenni, hogy innen nincs tovább. A helység, ahová elterelt a lény egy zsákutca, mely egy félkör alakzatú teremben végződött.
  A szörnyeteg hörögve hívja fel magára a figyelmedet, miközben a csapdában bajlódsz. A háló rángatózásán érzékelheted, hogy fentről közelít feléd. Ahogy közelebbi ismeretséget próbál tenni veled, ez eddig hiányzónak vélt ismertetőjegyet is megpillanthatod rajta. A fekete lyuk, a lidérc hasának közepén pillanthattad meg. Alapos oka volt annak, hogy elsőre nem is láttad. A közepén peteszerű dolgok hevertek, derekára pedig egy kövér kukac volt tekeredve, közel a lyukhoz. Mint ami kotló madárként őrizgetné a kicsinyeit.
  A fenevad lassan felnyitott szájából ismét felbukkant a zöld anyag, mely a hálóra csepegett. Ezt, a földdel ellentétben nem emésztette fel. Viszont a háló nyomvonalát követve lassan kezdett folydogálni feléd. Ha mozgásba lendültél, úgy a zöldes trutyi annál gyorsabban csordogált az irányodba. Mindez pedig megmagyarázhatta számodra a környezetedben látott csontváz bábokat.
  A közeledben egy lánglabda húz el, mely meghátráltatta a lényt, a hálót pedig meglazította ott, ahol keresztülhaladt a tűzgömb. A zöldes trutyi, ha óvatos vagy, akár a földre is csepeghet. (Nagy kapálózás esetében elkaphatja a karaktered bal karját, melyen így csontig mart seb is keletkezhet.) A tűzlabdát kabócák jellegzetes énekére emlékeztető hang követte. A fenevad hangos üvöltéssel rugaszkodott el a folyosó azon irányába, ahonnan korábban jöttetek.
  Nehezen tudod csak kivenni, hogy a szörnyeteg egy halálisten uniformist viselő személynek ront neki. A shinigami vörös hajú volt, egészen magasnak tűnt és igen izmos alkattal rendelkezik. Egy yarival bocsátkozik harcba, így a szűk folyosón roppantul megnehezíti számára a mozgást. Meglephet, hogy a halálisten, amikor egy kis ideje volt rá, azonnal fegyvernemet váltott. Ekkor a kezében tartott yari visszaváltozik egy katanává, hogy fürgébben mozoghasson a póklénnyel szemben.
  A szörnyetegnek vághatjátok lábait, kezeit, mégis kitartóan mozog még hiányzó végtagok mellett is. Harca annál hevesebbé és összeszedetlenebbé változott, minél több sérülést okoztok neki. De láthatótan nem tervezett megfutamodni. Hopi, hiába igyekeztél, nem úsztad meg azonban bántatlanul. Ahogyan a számodra ismeretlen halálisten is megkapta a maga részét. A shinigami a zöld ragacsos köpetből kapott egy adagot a vállára, mely csupán a ruhájának köszönhetően nem marta le az egész karját. Vállán egy foltban kilátszódott a csontja, körülötte pedig égésszerű folt volt, illetve a ruhájának ujja pedig könyékig lefoszlott. A küzdelemben emiatt hanyagolnia kellett bal karjának használatát. Hopi, te pedig az egyik alkalommal egy felsőtestedet érintő vágást zsebeltél be a lény pengéjétől (tetszőleges helyen [nem halálos sérülés!], húsig hatolt). A sérülés viszont nem hátráltat a harc további részében.
  Összességében mindketten derekasan küzdötök, csupán a halálistennek akadnak gyöngébb pillanatai a sérülése után. A lény majdnem mellkason szúrta a kardjával, de a halálisten eléggé talpraesett volt. Gyors reagálásodnak köszönhetően elkerülte a halálos végkimenetelű csapást. Némi szónélküli összedolgozással pedig sikerült egy, a halálisten által alkalmazott varázslattal lekötnetek a lényt, mellyel így az a földhez szegeződött.
  Amikor a shinigami a kard markolatának végével megpróbálkozik a lélektemetéssel, a szörnyeteg semmit sem reagál rá. Hopi sejthette, hogy mindez a hasánál élősködő kukachoz lesz köthető. Ha megpróbálod kiütni a lényből a kukacot, akkor sikerrel jársz, ezután a halálisten is képes elvégezni rendesen a lélektemetést a hollowon.
  – Huh – mély sóhaj tör fel a halálistenből. – Hogy keveredtél ide? – teszi fel a kérdést neked, miközben leoperálja maradék ruházatát bal karjáról, mellyel azon volt, hogy bekösse bal vállát. Mozdulataira szájával segít rá, egészen gyakorlottan látja el a sebesülését.
  – Nem kell tartanod tőlem. Köszönöm a segítségedet. A nevem Meiou Shigerou – üdvözlése jeléül illedelmesen meghajol feléd, amint bekötötte a zöld trutyi által mart sebét. – Benned kit tisztelhetek? Nagyon megsérültél? – érdeklődte tőled, a korábbi küzdelemre visszaemlékezve.*
  – Én elszakadtam a társamtól. Nem láttál véletlenül egy nagyjából ilyen magasShigerou éppen csak az álla alá mutat –, loboncos barna hajú, nyúlánk fiút? – Nemleges válasznál csüggedten felsóhajtott.
  – Találtam egy lépcsősort, nem messze innen, amikor hangokat hallottam. Bevallom, azt hittem, hogy a társamat találom itt – hatásszünetként zavartan megvakarja a tarkóját. – Feltételezem, kivezet innen ebből a sötét katakombából. Ha gondolod, mehetünk együtt.
  Ha együtt folytatjátok az utatokat, Shigerou kivezet a sötét katakombából egy kővel kirakott csigalépcsőn keresztül. A feljáró vége egy széles folyosóra nyílik. Balkéz felé elnézve a folyosó arra sötétbe burkolózik, mintha zsákutca lenne, de nem látjátok ki tisztán innen. Jobb kéz felé viszont fáklyákkal meg van világítva az út. Shigerou azt javasolja, hogy jobbra menjetek. Te hogy döntesz? (A postod szóljon a választásodig, hogy melyik irányba mentek el! DE: nem kötelező hallgatnod az NJK-ra!)


+ Hopihoz tartozó NJK – Meiou Shigerou:
(click to show/hide)

Ryohei:

  Felfegyverkezve, láthatatlanul lejtesz be a Ninja Templom hátsó bejáratának környékén. Ganie számításai szerint ez volt a legpraktikusabb választás.
  Ahogy átkeltél a templom falán egy lépcsőkanyarulatban kötsz ki, mely magas korláttal volt elválasztva a helység többi részétől. Bal kéz felől nyílegyenest egy szobába vezetett a feljáró. A lépcső alja pedig, ahova a világításnak köszönhetően remekül lelátsz, egy kisebb átjáró szakaszhoz vezet, melynek középénél újabb lefelé menő lépcső van. Az mellett pedig egy szalagkorláttal lezárt, ledeszkázott rész, melyre már nem futotta szőnyeg.
  Jobb kéz felöl, a korlát mögött láthatod, ahogy a korlát túloldalán, kámzsás fickók lépnek ki, majd indulnak meg egyenest a lezárt rész felé. Az idegenek arca nem látható a csuha alatt, viszont mindkettőjük vállán egy-egy kukac ücsörög.
  Ha helyben végzel velük, akkor Genie jelzi, hogy a ledeszkázott padló mögött lejáratot érzékel, mely a ninja templom egyik jellegzetességéhez: a földalatti labirintusrendszerhez vezet. De hogyha életben hagyod őket és esetleg követed a két idegent, akkor szemtanúja lehetsz, hogy az illetők nemes egyszerűséggel átbújnak a szalagkorlát alatt, majd elhúzzák a deszkás felületet a nyílásról, hogy aztán mindketten lassan leereszkedhessenek. Noha nem tudnak a jelenlétedről, mégis nagyon óvatosan cselekednek. Vissza is húzzák maguk mögött a deszkás fedelet. (Genie ez esetben is elmondja a csapóajtót illető információt.)
  Továbbá Genie javasolja számodra a labirintusrendszer körbekémlelését, mert a felsőbb emeletekről nem érzékeli Hopit.
  A csuhásokat követve vagy önmagadtól, de a csapóajtón át egy kisebb folyosószakaszon mész keresztül, mely egy nagyobb, börtönhatású szobába vezet. A helységtől egy bonyolult zárszerkezetű (egyértelműen jövő technológia – a képességeddel át tudsz haladni rajta) ajtó választ el, mely a helységbe egy falra akasztott kárpit mögött nyílik a bal sarokban.
  Odabent a félhomályban emberek vannak: összesen tízen. Ketten tanárnak tetsző felnőttek, többségük (hatan) ruhájukból meghatározva leláncolt kiotói középiskolások, hárman ájultak, uniformisuk alapján ők viszont helybéliek. Az eszméletlen diákok vállán egy-egy zöldes színű kukac ücsörög, a megszokott méretükhöz képest nagyobbak és láthatóan a környezetükben szenvedő emberek negatív energiáikból gyűjtögetnek energiát. Minden második percben alig láthatóan nőnek egy fél centit.
  Ryo, jobb kéz felől, egy nagyobb ajtót láthatsz. Az előző bejáraton is látott, bonyolult, egyértelműen jövőből hozott zárszerkezettel. Bár anyagtalanságodban, ahogy az előbb, ez sem gátolja meg, hogy gondtalanul átlejts rajta.
~ Ryo, ha ez eddig életben hagytad a csuklyásokat, akkor szemtanúja lehetsz, hogy azok az egyik, kicsit fakóbb zöld színű kukacot viselő gyerekhez mennek oda. A két csuhás vállain ücsörgő kukacok pedig áttelepednek a zöldes mellé, hogy az elfogyaszthassa őket. A kámzsás illetők ájultan esnek össze a kukacok eltávolítása után. Belőlük már nem érezhető életjel. (Ez csak akkor történik, ha Ryo nem ölte meg őket még a csapóajtón való leereszkedés előtt.)
~ Ryo dönthetsz úgy, hogy megtisztítod a kukacoktól a diákokat. Viszont a kukacok érzékelik, ha veszélyben van a hordozó testük és emiatt ellenállásba ütközhetsz. A gyerekek felébrednek és mozogni kezdenek, hogy ne tudud elkapni őket (anyagtalan technikád alkalmazásakor is!). De mivel gyerekek az őrzőtestek, így nem kerül komolyabb erőfeszítésedbe, hogy taktikázva leállítsd őket.
(click to show/hide)

  Ryo, amikor a börtönhelység ajtaján túl folytatod az utadat, egy széles folyosóra léphetsz ki. Közvetlenül bal irányba fáklyákkal kivilágított szűk folyosót látsz, mely észrevehetően elkanyarodott néhány méter után. Jobb felől viszont egy újabb lezárt ajtó húzódott. Ez is bonyolult zárszerkezettel rendelkezett, annyi különbséggel, hogy elektromos töltéssel is el volt látva. Ugyanakkor ez nem akadályozta meg azt, hogy képességeddel áthaladj rajta. Szemben pedig a folyosó további fele sötétségbe burkolózott.
  Az újabb titokzatos ajtót választod, melyen áthaladva a félhomály uralta helység egy kisebb folyosószakaszt takart, melyet megtéve egy nagyobb, nagyjából nyolc méter sugarú kör alakú helységbe vezetett. 
  Odabent egy izmos, négylábú lény, vöröslő szemekkel fut neki lendületből a falnak. Érkezésedkor éppen keresztülszalad rajtad és nekivágódik a hideg köveknek. A közeli ismerkedés során láthatod, hogy pofáján két csápszerű nyúlvány helyezkedik el, melyek pengékben végződnek. Fején csontból álló szarv mered az ég felé. A csontozat végigfut gerince vonalán, egészen hosszú, patkányszerű farka végéig, ez az attribútuma pedig leginkább lidérc hatását érezteti.
  Ahogy kissé szédelegve eltávolodik a faltól, morogva les feléd. Szinte azt az érzést keltve benned, hogy lát téged. Ha elkezdesz mozogni, észreveheted, hogy követ a tekintetével. Állásán változtatva pedig támadó pozitúrát vesz fel. Mikor a nagy koncentrációban hatalmas agyarait rejtő száját kinyitja, fogai között zöldes színű savas anyag csepeg ki, mely elkezdi szétmarni a padlót. A trutyi által hagyott nagyjából tíz centis mélyedésekből pedig többet is láthattál a talajon.
  Néhány másodperc múlva viszont vadászó macska módjára megrázza magát és feléd vetődik. A szörny ugyan, míg anyagtalan vagy, nem képes komolyabb károkat ejteni benned. Egyedül savat nyálzó szájától kell tartanod. Ugyanis az, ha át is csepeg rajtad anyagtalanságodnak köszönhetően, minimálisan így is kifejti maró hatását. (Egyik karodon szenvedsz el sérülést [te választhatod ki, hogy azon belül hol], fognyomszerűen mar le a savas trutyi a bőrödről egy öt centis darabot. Leginkább másodfokú égési sérülésre hajaz a sebesülés, amit maga után hagy.) 
  Ezzel egy időben veheted észre a lény mellkasa közepén lévő fekete lyukat, mely igazolja, hogy valóban lidércről van szó. Azonban a lyukban furcsa, zöldszínű peték helyezkednek el. Az köré pedig egy kövér kukac tekeredett, közel a lyukhoz, mintha csak annak tartalmát szándékozná védelmezni. 
  Ugyanakkor a fenevad holtjáig küzd. Képességed pedig számodra jelent előnyt a szörnnyel szemben. Immáron, hogy tudtad, a szájától érdemes távol tartanod magadat, könnyűszerrel leszerelheted. A négylábú lidérclény erőtlenül hull a földre végzetes csapásodtól. Viszont nem volt halott teljes egészében. Miután elterült, néhány másodpercre rá életjeleket kezd produkálni. A rajta lévő kukac zöldes fénylésbe kezd, a szörnyeteg lábai pedig meg-megmozdultak az éledező élősködőtől. Még időben tudod kiütni belőle a kukacot, hogy elpusztítsd, és ne térhessen magához a hollow a féreg irányítása alatt. A lidérc a közbeavatkozásodnak hála pedig lélekszemcsékké bomolhatott szét.
  A kör alakú helység nem tartogatott semmi egyebet magában. Se titkos ajtó, sem további folyosó nem akadt benne. Genie jelez neked ekkor, hogy a Ninja templom földalatti labirintusrendszeréről talált térképen ez a hely nem szerepel, viszont a korábbi folyosó igen! Javasolja, hogy térj vissza rá és haladj inkább azon.


  Megfogadod az MI tanácsát, és amikor visszatérsz a folyosóra, egyenesen indulsz meg, ahol néhány métert követően fényt pillanthatsz meg. A világítás jobb kéz felől, fáklyáktól származik. Ezzel szemben, balkéz felé is láthatsz egy járatot, viszont ez igen régi függönnyel van elválasztva. De az azzal lefedett rész nem tűnik kivilágítottnak. 
  A fáklyákkal megvilágított folyosó igen hosszan tart és eléggé messze el lehetett látni a fénynek hála. Viszont alig, hogy komolyabban szemrevételezni kezdenéd a folyosószakaszt, kétségbeesett kiáltást hallasz, majd a folyosó végén egy halálistent látsz elszaladni. Néhány másodperc múlva pedig smaragdzöldszínű, négylábú, macskaszerű lény követi. A szörnynek félig le volt szakadva a jobb hátsó lába, skalpjából is hiányzott egy méretes darab, több helyből vérzett, mégis eléggé elevenen mozgott.
  Kíváncsiságod hajt előre, így lemerészkedsz a folyosón. Ahol korábban láthattad elszaladni a shinigamit a szörny kíséretében és ahonnan érkeztek, mindkét irányban sötétség van. Viszont lefelé haladva folytatódik a kivilágított folyosószakasz. Mindemellett most is hallod a korábbi kiáltást. Hamarosan a halálisten is felbukkan, akihez a hang tartozik, ezúttal a folyosó legvégéről, jobb kézirányból. Közelebbről megszemlélve, láthatod, hogy némileg meg van tépázva. Ruhájából hiányoznak darabok, teste több helyen is hasonló égési sérülésekben gazdag, amit korábban a szörny ellen való harcnál téged is ért. Kezében pedig egy yarit szorongat kitartóan.
  A fiú mögött hamarost pedig felbukkan a zöldes szörny. Rajta nem látszódik lidércies külső úgy, mint az előző fenevadon. A kukac viszont, ami rajta élősködött, teljesen elfedte a hátát, enyhén foszforeszkált. A fenevad pedig tombolt.
  Ennek a lénynek a szájából is zöldes trutyi csöpögött, mint a korábbiból. Viszont teste sokkal ellenállóbb volt a kukac miatt. Egyszerű fegyverek meg se kottyantak neki. Lélekenergiával felerősített támadások hatnak csak rajta (pl.: lélekenergiával bevont fegyver). Ez a tulajdonsága viszont elveszik, ha kiütik belőle a kukacot.
~ Ha kiütöd belőle a kukacot, akkor a lidérc visszanyeri régi formáját, ugyanúgy végtaghiányosan, mint ahogy a megváltozott külsőben elszenvedte a támadásokat. Viszont valamiért nem bomlik lélekszemcsékké. Ott fekszik a talajon, mozdulatlanul, életjelek nélkül. => A shinigami, ha nem akadályozod meg benne, a kezében tartott yarit visszaváltoztatja karddá, majd megpróbálja lélektemetni. Ez esetben a lidérc képes lélekszemcsékké válni.
~ Ha anyagtalanul vagy jelen, akkor a halálisten furcsállva kémlel arrafelé, ahol állsz, mintha nem lenne meggyőződve arról, valóban ott vagy. Hirtelen felindulásból pedig eléd lép és megpróbálna téged is lélektemetni.
(click to show/hide)
  A tovább haladáshoz három út is adott számodra. Hátad mögött a már ismert folyosó, az ismeretlen, sötétbe burkolózott végével (ha Senri-vel beszélsz, megtudhatod, hogy van arra egy furcsa szoba). Vagy előre, ahol szintén árnyékok fedik az utat, de balkéz felé is mehetsz, ahol ki van világítva fáklyákkal az út. (A postod szóljon a választásodig, hogy melyik irányba indulsz!)


Umi & Nozomi:

  Umi, három, kukac által irányított férfi állt körbe téged. Mindegyikük kezében egy-egy lőfegyver volt, amit nem rejtettek véka alá felbukkanásoddal. Mikor bevetetted az eltévedt turista kártyát, némán néztek össze, mintha tekintet útján próbálnák lekommunikálni egymással, mégis mit csináljanak veled.
  Egyikük odébb lépett, oldal irányba fordult. A mozdulat közben láthattad a hokitoki szerű szerkezetet, melyet a farzsebéből halászott elő.
  – Találtunk egy civilt – szólt bele az adóvevőjébe.
  – Hozzátok be – kapta az utasítást. A felelet leginkább egy gép monoton hangjára emlékeztethetett téged.
  Nem szaporították a szót különösebben, ha együttműködtél, ha nem, a két testesebb fickó közrefogott, majd bevittek a rozoga templomépületbe. A bejárat felé haladva észrevehetted a kék teherautót is, melyet ezidáig követettek. A templom belül sem volt fényesebb állapotban, hatalmas belmagassága volt, viszont a berendezés többnyire törött és egy nagy tért foglalt csak magába.
  Odabent sűrű masszaként hullámzott a negatív energia, mely téged is felkavarhat, ha nem ügyelsz oda a gondolataidra.
  Odabent szabályosan lenyomtak egy székre, hogy ne császkálhass el semerre. A két fegyveres fickó katonásan állt be melléd, egyik az egyik, a másik pedig a másik oldaladra. A lőfegyvereket szándékosan úgy tartva, hogy ráláss. A harmadik tag pedig elvonult, a szoba túl végébe, félrevont egy szakadt posztót, ezáltal felfedve egy számokkal ellátott zárat. Láthattad, hogy háromszor ütötte be a bal felső sarokban lévő gombot, majd a jobb szélén a középsőt. Kettőt pityogott, majd a falon egy bő, kétajtónyi széles járat nyílt. Odabent, noha a világítás híján nem láthattad, hogy mi volt. Viszont azt láthattad, hogy valami lefelé vezető utat rejthet, ahogy az illető kobakja szép lassan eltűnt. A titkos ajtó automatikusan záródott vissza.
  A templomban látótávolságon belül kevesebb, mint egy tucat személyt látsz. A kukacok által megszállt illetők között még egy középsulis fiút is megpillanthatsz. Ezt az általa viselt, kissé koszos uniformisból tudod megállapítani. A cellától nem messze pedig egy eszméletét vesztett illetőt láthatsz – noha ránézésre úgy néz ki, mint akinek nincsenek életjelei. A ráccsal elzárt részről viszont ismerős lélekenergiát érzékelhetsz: Nozomi az.


  Nozomi, a ráccsal elzárt részen furcsa, hörgő hangot hallasz a szoba túlsó oldalán, mely egyre hangosabbá válik. Ahogy a zaj forrása felé fordulsz, a mennyezeti gerendák között, a sötétben, egy sáskához hasonlító szörnyeteggel nézhetsz farkasszemet. Fogai között furcsa, zöldes anyag csepeg le a talajra, ahogy szája előtti csáprágót sűrűn csattogtatja.
  A zöldes színű trutyi maró hatást fejt ki a talajra. Utóhatásait láthatod, ahogy szemmel követed az eseményeket. Továbbá ekkor veheted észre a szoba sarkában tornyosuló emberszerű csonthalmokat is.
  A fenevad arcát befedő csontmaszk alatt széles, vörös szemekkel mered feléd. Mellső lábain a csontok pedig különösen élesnek tűnnek. Négy lábához képest eléggé monoton módon mozog, mintha csak a te reakciódat várná a támadó fellépésére.

  Umi, te odakint a széken ücsörögve érzékelhetsz valami furcsa, lidércies lélekenergiával rendelkező valamit. Ugyanis kisugárzása nem a jól ismert hollowok reiatsujára emlékeztetett. Volt valami benne, ami kicsit mássá tette.
  Látszólag csak téged kötöttek le a cellában történő események. A körülötted állók a furcsa, rezignált arckifejezéssel állnak, mintha tudnák, mi lapul meg odabent a cellában. 
~ Ha esetleg megpróbálnál faggatózni a cellában folyó eseményekkel kapcsolatban, mindössze szűk válaszokat kapsz.
  – A #67-es példány készül neki a vacsorájának.
  – Ők nem szerzetesek, jövőből érkezett szervezet tagjai.
  – Umi sorsát az úgynevezett ’’FA7UJ77G’’ – tag fogja eldönteni.
  + Ha Umi fizikálisan próbálna meg fellépni, akkor a fegyveresek gyomorszájon ütik a lőfegyverük végével, hogy ne mozogjon. Amennyiben nagyon izgága lenne, egyikük lövést is leadhat figyelmeztetésképpen. (Nem Umit lövik meg, csak a padlót!)


  Kínzóan hosszúnak ható másodpercekig tartott, mire a korábbi illető felbukkant a rejtett ajtón keresztül. Nyomában egy lelkes, laborköpönyeges illető. Kócos, ősz haja úgy állt, mintha konnektorba nyúlt volna. Bal lábát furcsán húzta maga után, kezei pedig gépiesnek tűntek. Viszont az ajtó még nem csukódott be, fémes kopogás hallatszott ki odabentről. Gépies, nehézkes lépteknek hatott a visszhang alapján.
  – Megmondtam! Drága 67-es csupán éhes! – pördült egyet a tengelye körül a kerge tudósnak tetszelgő illető. Az ő kukaca a többiekével ellentétben zöld színű volt, nagyobb és foszforeszkált. Vékony testalkata miatt egész hátát beterítette. – Ugye őt nem tervezed itt hagyni? – a kérdést az ajtón éppen csak kilépő illetőnek tette fel. A fémes csattogás mögött egy két métert súroló embernek tetszelgő gépezethez tartozott.
  – Itt marad. A csapda részét képezi – felelte szűkszavúan, monoton, gépies hanggal. Umi, a tónus ismerős lehetett számodra. Ugyanezt a hangot hallhattad korábban a kommunikátoron keresztül.

  Nozomi, neked valóban egy roppant éhes szörnyeteggel kell szembe nézned. Szerencsédre nem fagyaszt meg teljesen a félelmed és túlélési ösztönöd felülkerekedik rettegéseden.
  Azonnal arra játszol, hogy elkerüld a fenevad csapásait. Különösen a zöld savas nyáltól csöpögő képét, miután szétmarta orrod előtt a talajt. Nagy hasznodra van kis termeted, mellyel a hatalmas szörnyeteget ki tudod cselezni.
  A zsebeidben tartogatott cukorkákkal, amiket hirtelen elhajítasz a cellának különböző pontjaiba, pedig roppant leköti egy-egy pillanatra a fenevad figyelmét. Egyszer-egyszer elnyammog rajtuk. Az értékes másodperceket pedig stratégiai ötletekre fordíthatod.


  Umi, ahogy a humanoidokra hasonlító gépezetet eléd vezették, úgy közelebbről is szemügyre veheted. Minden egyes csigolyáját valami műszer tartotta egybe és irányította. Hátán ott virított a saját kukaca, mellette pedig furcsa fegyvertok pihent. Arca sápadt volt, holt fehérnek tűnt hullámos, fekete haja alatt. Fél szeme pedig le volt takarva. Amelyik látszódott az is rémisztő, vörös fényben világított, és ezzel a gépies szemével úgy tapógatózott rajtad, mintha lescannelt volna.
  A cselekedete alatt mozdulatlanul állt, érzelemmentes ábrázattal meredt maga elé.
    – Hoshi Kazumi. Veszélyes identitás. Elpusztítása előnyös.
  – Huhh? Megint zárlatos vagy drágaságom? Ha aranyhalat fogunk azt érdemes lejelenteni előtte édes Vezérünknek! Emlékszel, hogy mi történt a legutóbbi alkalommal, amikor engedély nélkül puffantottál le embereket? – kotyogott közbe a laborköpönyeges.
  A gépesített illető zavartan állt egy pillanatig. Elkezdett fel-alá járkálni, majd elindult ki a templomból.
  – Katonák! – sóhajtott fel panaszosan a tudós, majd hajolt közelebb Umihoz. Jobbjával megragadta arcodat, hogy először jobbra, aztán balra fordítva is megnézhesse a profilodat. – Ha valóban az oly sokat emlegetett Hoshi vagy akkor rengeteg gondunk megoldódik majd – megpaskolta az arcodat, majd hirtelen hátra ugrott.
  Az események túl gyorsan történtek számodra, egyik pillanatban még életed elvételével foglalkoztak, most pedig oldalaidon álló fogva tartóid levágott kezekkel hullottak a koszos talajra. Előtted pedig egy viszonylag alacsony halálisten állt, ki éppen fegyvert fogott a kattantnak tetszelgő fickó felé. Az illető most sem tűnt teljesen százszázalékosnak. Szabályosan lelkesedett azért, hogy élete veszélyben van. Széles mosolyban futó arca legalábbis ezt tükrözte.
  – Muneji, hát megtaláltál! Micsoda meglepetés, halálisten létedre! Nem gondoltam volna, hogy sikerrel jársz… – rajongva pattogott kettőt egy helyben. A halálisten felcöccintett, majd feje fölé emelt karddal készült lesújtani. A tudós apró mosollyal bökött a shinigami háta mögé, mire Muneji a támadását azonnal módosította és Umi mellé vágott le a pengével, hogy hatástalanítsa a kukacos illetőt, aki menten ki akarta használni a zűrzavart és le akart csapni rád.
  – Keress fedezéket! Fedezlek! – jelentette ki neked, miközben az újabb illetővel került hadakozásba.
  Umi, a téged védelmező Muneji nevet viselő halálistenben szokatlan különlegességet fedezhettél fel. Ha nem lennél tisztában azzal, hogy Nozomi odabent van a cellában, a szörnyeteg markaiban, akkor akár össze is keverhetted volna őket. Alig árnyalatnyi eltérés van általuk kibocsájtott lélekenergiából. 
  – Esküszöm, hogy Masakit éreztem az előbb! – zengtek a panaszos szavak az épület törött ablaka felöl. Umi, te pont ráláthattál, a hang egy újabb halálistenhez tartozott.
  – Értettem elsőre is! De most koncentrálj a mutáns-lidércre Amane – szólt rá Muneji az ablakban álló lányra.
  Amane kötekedés nélkül lejtett a cellához, vágott magának utat a rácsokon, majd rontott neki a szörnyetegnek azelőtt, hogy Nozomi közelebbi ismeretségbe kerülhessen a fenevad hosszú pengékben végződő mellső lábaival.
  Muneji eközben egészen a falhoz hátrált Umival, ahol a posztó volt, mely a titkos ajtót rejtette. Tőlük jobb kéz felé esett a cella, nem voltak messze tőle.
  Amane varázslatokkal vegyített harcstílusa nem működött sokáig a cellában, amiért elég szűk tér állt rendelkezésükre. Ráadásul Nozomira is ügyelnie kellett. Bár igyekeztél meghúzódni és kevésbé útban lenni a nagyok küzdelmében, azonban a szörnyeteg sem hagyta egy könnyedén magát. Így, az egyik alkalommal megpróbálta kihasználni Amane védelmező attitűdjét. Téged támadott a szörnyeteg, mely elől csupán egy módon tudott megvédeni Amane, hogy testével védelmez téged. Emiatt Amane hátát csúnyán feltépte a sáskaszerű szörnyeteg éles pengében végződő mellső lába. A hirtelen sérülés miatt nem tudott felkészülni a lidércszerű szörnyeteg következő csapására. Nozomival a hóna alatt, a fenevad egészen Umiék mellé hajította őt. Ahogy a falnak csapódtak, Amane ügyelt arra, hogy ne Nozomi legyen alul. Azzal, hogy magát veszélyeztette, viszont eléggé kábán ücsörgött a padlón egy ideig. A fájdalom mozgásképtelenné tette őt.
  Muneji védelmezően húzódott be elétek és a sérült Amane elé. Noha a viszontlátást nem igazán tudtátok kiélvezni. Immáron nem csak cirka hét fegyveressel kellett szembenéznetek, de a lidérchez hasonlító szörnyeteggel is számolnotok kellett. Mivel Amane lyukat ütött a cella vasán, így képes volt kijönni a fenevad a börtönből. Noha a túlerőt hamar megcsonkította a lidércekre hajazó szörny. A két, hozzá közelebb eső illetőt falta fel, mely egy pillanatra zűrzavart keltett. A lakoma közben láthatóvá tette mellkasa közepén pihenő sötét lyukat, melyben peteszerű lények helyezkedtek el. Köré pedig kövér féreg tekeredett.
  De a gyors harapnivalója után rögtön a halálistenek és az emberek felé indult. A levegőt ekkor feketeszínű, árnyhatású sárkánylény szelte át, mely lefogta a gigászi szörnyet. A fenevad, szenvedő hanggal átitatott üvöltésbe kezdett.
  – Ryuuya! Késtél! – perlekedett a magas halálistennel Muneji, noha tekintetében megkönnyebbülés tükröződött.
 – Bocs kikötődött a cipőfűzöm – mondta félvállról. Szavai nyomán nekifutással vett lendületet. Jobbjában megpörgette a hosszú szálfegyvert, majd térden csúszva száguldott be a fenevad lábai alatt. Alulról felszúrt a yarival, a fenevad hasát célozva. Majd kihúzta a hosszú, pengében végződő fegyvert, megpörgette a feje felett, hogy élével egy-egy sérülést ejtsen a fenevad lábain. Ebből az egyiket sikerült is levágnia. Láthatóan ura volt a helyzetnek.
  – Amane… – aggódó hanggal fordult Muneji a fehér hajú, lesérült társa felé. Látszódott rajta habozik elmozdulni, míg társa ilyen állapotban van. Mikor Umiék felajánlották, majd ők gondját viselik Amanénak, Muneji hajlandó volt beljebb araszolni a csatatérnek, hogy az újonnan felbukkant társuknak nyújtson segédkezett. Ő a kukacok által irányított, fegyveres illetőkre koncentrált. Egy bizonyos távolságon belül viszont így is ott maradt, hogy ne tudjanak az ellenség tagjai a közeletekbe férkőzni.
  – Megállj! – A küzdelmet végül a robotszerű illető visszatérése rekesztette be. A kezében detonátort szorongatott, melyet gondolkodás nélkül lenyomott. Hangos robbanás hallatszódott, majd lángok csaptak fel a templom csúcsa felől. Az amúgy is instabil lábakon álló építményt tetőszerkezete bizarrul kibillent oldalra.
  Az épület érezhetően készült összeomlani és egyértelműen nem értek volna ki innen. Lehulló tetődarabok és gerendák választottak el titeket a kijárat felől, ahol láthattátok a gépiesített alakot, mellette pedig az őrültnek tetszelgő fickót lelkes integetésben. További három, kukaccal irányított illető volt. A többi társukat hátra hagyták, tudták, hogy nincs idejük a kimentésükre.
  Umi, neked eszedbe juthatott a titkos ajtó a posztó mögött, mely remélhetőleg menedéket biztosíthat számotokra a régi templom darabjai elől. Emlékeztél a kódra, így nem volt nehéz felnyitnod a lehetséges menekülésetek útját.
  Amane segített be először titeket. Titeket követett Muneji, majd zárásul egy félholt mutáns-lidérc követett benneteket, melyre egy árnysárkány volt rátekeredve. Végezetül Ryuuya vetődött be a már éppen visszacsukódó ajtó résein.


  A titkos ajtó sötét barlangba vezet titeket. Némi fényt a bizarr, aranykeretes átjárószerűség nyújt nektek, a körülötte elhelyezkedő, foszforeszkáló aranykövekkel.
  – Amane, elkaptam az egeret! – veregeti meg Ryuuya nevű halálisten a lény oldalát, mely erre felmorran és megmozdul az egyik hátsó a lába. A halálisten lány azonnal varázsbéklyót küld rá, hogy ne tudjon tovább mozogni a szörnyeteg.
  – Hazaviszem akkor. Ryuuya, megkérhetlek, hogy támogasd őt? – a magas, sötét hajú halálisten készséges, segítőkész lovagként lép Umi mellé, hogy megtámasszon.
  – Nagyon örülök, hogy megismerhettelek titeket! – hajolt meg felétek Amane. – Köszönöm a segítségeteket. Szívesen veletek tartanék, de elszólít a kötelesség. De kérlek, ezt a zacskó süteményt egyétek meg mielőbb! Ez a sok izgalom… szükségetek lesz az energiára! – amint a zacskót Nozomi kezébe pakolta és aggódóan kiosztott számotokra egy-egy ölelést, Muneji felé fordult. – Vigyázzatok rájuk! – noha a fiú felé nézett, szavait másik társának is egyaránt címezte. – Biztosan ne jöjjek vissza a szállítmány után?
  – Nem. Kövesd a parancsot – felelte Muneji.
  Amane keserűen bólintott, majd a szörnyeteg mellé lépett. Zanpakutoujával átjárót nyitott, majd a fenevaddal együtt eltűntek a Seireiteibe vezető kapun keresztül.
  Számotokra nem volt más választásotok, mint mielőbb összeszednetek magatokat és megkísérelnetek tovább menni a szokatlan kapun, amiért a másik bejáratot teljesen eltorlaszolta a templom maradványai. A szűk térben pedig erősen fogyóban volt az oxigén. Ráadásul abban sem lehetettek biztosak, ha az összeomlott templom irányába mentek, nem-e további veszély leselkedne rátok odakint. Muneji kifejezetten hasznos opciónak tartja, hogy kiderítsétek, mégis mit rejtegethetnek az ellenségeitek odabent.
(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2017. Dec. 10, 13:20:31 írta Ichimaru Gin »

Karakterlap

Demothy Neyen

Eltávozott karakterek

Futár

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
21 000 / 30 000

Hozzászólások: 195

Hírnév: 11

Infó

Tárcában: 22 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Égkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Ryohei

Mottó:
Kapj el, ha látsz!

Post szín:
#82caff


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:J&J akták
« Válasz #16 Dátum: 2018. Jan. 06, 23:36:49 »
Nem repestem az örömtől. Valami marhára körülöttem karistolt ebben a vaksötétben. Mindenhonnan hallottam. Nem foghattam arra, bezavarnak a falak. Legalábbis azt hiszem. A rendszerem kizárta ezt a lehetőséget. Maradtam annál a verziónál, többen vannak, vagy rohadt gyorsan mozog. Különböző távolságból érkezett a motoszkálás. Mindig máshonnan. Fentről, lentről, oldalról, előttem, mögöttem. Az őrületbe kergetett. Kerestem a forrást LaRa-val, de mindig lekéstem. Nem találtam szart se.
Kezdett bennem felmenni a pumpa. Befogtam a számat. Füleltem. Próbáltam követti a neszezést és akkor lépni, amikor feltűnően egyetlen pontról hallottam. Megint előttem kopogott. Talán, fent lehetett. Némi csend. Megállhatott. Arra világítottam LaRa-val és passz mit láttam. Nyolclábú, ember felsőtestű akármi. Pörgettem a belső chip-emről az adatokat. Egyezés nem volt. Kinézetre a pókot hozta példának. Következő egyezésnek meg a maszkra hívta fel a figyelmemet. Kidobta nekem a lidérceket. Felpörgettem miket tudok róluk. Lelkeket, főleg embereket esznek, vagyis gázban voltam. Lehetnek egyedi képességeik. Tudnak kisebb, nagyobb átmérőjű energia sugarat kilőni a szájukból. Csodás kilátások! Ráadásul a kajás ragadozó nem várta meg a történelem leckém végére érhessek. Vadászott. Minek kérné a beleegyezésemet!
A lámpa fényében tisztán kivettem zöld trutymó csorog egyre nagyobb mennyiségben kifelé a szájából. Tippelni kéne a vacsi okozta extra nyáltermelés. Még szerencse volt annyi eszem, arrébb lépek az útjából. Megúsztam vele a szétmaródást. A padló helyén csodás lyuk tátongott. Savas anyag. Elraktároztam az infót. Másra úgy sem telt, mert rögtön dühbe gurult, még csak le se marhatta a fél arcomat. Előrántott egy pengés fegyvert. Ötletem sincs hova tudta elrejteni. Mondjuk, ez volt a kisebbik problémám. Leugrott a földre és felém vágott a pengével. Hátrébb ugrottam. Pontosabban az eddigi menetirányomat követtem. Hátrébb léptem néhányat. Vártam mit tesz.
Meglepett. A hörgő ösztönlény előadásához képest rohadt összeszedetten mozgott. Befészkelte magát velem szemben. Csalapált a fegyverrel. Abban nem volt hiba. Viszont egyik csapás sem szólt igazán ellenem. Nem rontott nekem. Kicsit se akart felnyársalni. Terelt a folyosón. Legyen! Addig nyugiban volt. Én pedig gondolkozhattam, mihez kezdjek. Sejtettem nem fog a végtelenségig tartani ez az állapot. Valamit nagyon akart. Nézelődtem a szélrózsa minden tetves irányába, kivéve egyetlen helyet. Minden nyamvadt embernek van egy rohadt nagy vakfoltja. Hátra nem lát. Ezt szívtam meg, hogy rohadna meg! Akkor jutott eszembe, mi a francért nem kértem LaRa segítségét, amikor belesétáltam egy rohadt ragadós anyagba. Utólag aztán marha okos vagyok! Főleg, hogy ellőttem a szokásos reakciót. Rántottam volna el a kezem és léptem volna vissza. Befuccsolt a kísérletem. Minden cseszett mozdulattal egyre jobban belegabalyodtam. Gyorsan leálltam az idétlen kapálózással. Jobb, ha nem súlyosbítok a problémám. Elég idegtépő az, hogy az a tetves nyolclábú lidérc megint felettem matatott.
LaRa igyekezett segíteni a terep és az ellenfél felmérésében. Lámpát a lény felé fordította. Újabb kérdés került megválaszolásra. Rátaláltam a lidércekre jellemző lyukra és arra is, mi a picsának vannak errefelé Hueco Mundo-ból lakosok. Kurvára egy kukac tekergőzött a gyomránál! Tehát, már befogták a sivatagi korcsokat. Szuper hírek! Nem elég ebben a világban megvetették a lábukat, már egy másikra is rátaláltak. Ez baszottul gyászos hír! Reméltem Soul Society legalább még védett.
Hát, bocsesz halálistenek, de jelenleg a saját balfaszságom kötött le. Sürgősen ki kellett szabadulnom. A kukacos lidérc pocsék kihívás. Nem akartam megvárni, mi lesz, ha leér hozzám. Mentő ötlet kellett. Elpakoltam a méretesre puffadt káromkodásomat és a problémára fókuszáltam. Hangos morgásokkal küzdöttem mozgatni tudjam a fejem. Kerestem az illesztéseket. Háló keresztszálainak csatlakozási pontjait kutattam. Fegyverek nélkül, teljesen bénán, jó kérdés, mivel fogom szétszedni. Egyetlen megoldás, ha valahogy elérem, dög arrafelé csapkodjon a pengéjével. A terv egyetlen buktatója, hogy nem akart felszeletelni. Megint a savas nyálát folyatta. A háló szálaira csepegtette, ami egyenesen a középpont, jelen esetben felém tartott. Itt már engedtem a káromkodásomnak. Főleg, hogy annál gyorsabban szivárgott, minél inkább mocorogtam. Két lehetőségem volt. Teljesen lecsontosodom, mint a haverjaim, vagy feláldozom valamelyik végtagomat. Az utóbbi, vonzóbb ajánlatnak látszódott. A fém vázamban kizárt kárt tenne. A nanobot-ok, pedig megakadályozzák, tovább terjedjen a maró anyag. Ez volt az egyetlen esélyem.
A jobb csuklóm felett volt egy keresztszál. Viszonylag bírtam mozgatni. A háló alá bújtattam és megrántottam. Minden erőmet beleadtam. A siker még se nekem volt köszönhető. Elzúgott mellettem egy vörös színű energia labda. Átszakította a hálót. Meglazította. Gyakorlatilag ellenállás nélkül adott utat a gravitációnak. Lefelé pottyantam, míg a másik karom meg nem akasztott. A háló ugyan elszakadt a súlyom alatt, de a lefelé csordogáló méregből szép adagot ráztam a kezemre.
Elsőre meg se éreztem a maró anyagot. Lekötött ne arccal előre landoljak. Felhúztam a lábaimat és átfordultam a levegőben. Talppal tompítottam a zakózást, vagyis kicsikét bemélyesztettem a talajt. Bajom nem lett. A fém vázam megvédett a bokatöréstől. Többi meg nem izgatott. Főleg, hogy majd befostam a bal karomba álló fájdalomtól. Hangos ordítással ráztam, inkább rángattam a karomat. Több apró zöld pötty mart lyukakat rá. A rendszerem rögtön karanténba helyezte az idegen anyag körüli területeket. Hála a nanobot-oknak, nem kellett az egész karomról lemondanom. Ettől, még kurvára fájt. Lüktetett, égett, zsibbadt, eszméletlenül fájt. Lőttek a motorikus funkcióinak. Egy időre biztosan. Öröm az ürömben éreztem, tehát az idegeket nem sütötte ki.
Lefogtam a csuklómnál, ne járjon, mint egy parkinzon kóros baromnak. Mély levegőt vettem. Hosszasan fújtam ki. Dolgom volt. Össze kellett kapnom magam fejben. Körülöttem lézengett egy kukac megszállta hollow! Ráadásnak az előbbi erőgömb kintről jött. Kizárásos alapon arra néztem. A lidérc dühös üvöltéssel nyargalt ki rajta. Bingó! Utána futottam. Egyelőre nem akartam semmibe belefutni a folyosón, ezért nem ugráltam ész nélkül. A terem nyílására felkenődve néztem ki. LaRa valamilyen csoda folytán túlélte az előbbi atrakciómat, ezért vele világítottam meg a teret. Magas, vörös hajú, fekete kimono-t viselő pasas hadonászott hosszú dárdával, lándzsával, később jelezte a rendszerem yari-val, de akkor nem izgatott a fegyver neme. A lényeg, hogy az azonosítás alapján a harcoló pasas halálisten volt. Felhördültem, minek szóltam el magam.
Rögtön kerestem rajta kukac jelét, de semmi. Tisztának látszódott. Még egy ok, hogy próbáljak neki segíteni. LaRa-tól reflektorfényt kértem, pontosan belássam a szűk folyosót, aztán előre indultam. Első ugrással a lény mellett kötöttem ki. A lassítás pillanatában löktem el magam a függőleges falról, hogy felkenjem az ellenkező oldalra. Távolabb akartam kavarni a pasastól, de mire eddig elszálltam csodásan lemaratta magát. Halk cümmentéssel ugrottam még egy rövidet. A plafonról rúgaszkodtam el teli talpakkal. Tapír módjára háttal döngöltem bele a földbe a nyamvadt pókfajzatot.
A nyála miatt nem volt tanácsos ott maradnom, ezért hátra bukfenceztem. Utánam kapott a pengéjével. Keresztbe vágta a mellkasomat. A rendszerem jelezte nem végzetes. Örvendtem neki. Kár, hogy a fájdalom központomnak elfelejtett szólni. Hangos morgással próbáltam úrrá lenni a kínlódásomon és maradni a tervnél. Egyenesen a póknak futottam. Szeretett szemmagasságban vízszintesen csapkodni. Erre számoltam, amikor lendítette a karját és ugrottam még egyet. Alatta csúsztam végig. Ököllel a gyomrába bokszoltam a lidérc lyuk felett, még biztos távolságban a kukacától.
Túloldalon méretekkel arrébb fékeztem be. Fél kézzel nem egyszerű lassítani. Talpra pattantam. Félig guggoló helyzetből mértem fel a dögöt. Már nem egy sérülés volt rajta, de meg se kottyant neki. Lassult, szédelgett és kábé ennyi. A rohamok nem szűntek meg. Igyekeztem a fazon keze alá dolgozni. Könnyedén elfértem a lába, karja alatt. Onnan próbáltam forgásból, csúszásból, bukfencből, vagy róla ütni a dögöt. Nem muzsikált az a taktika túl fényesen. A pasas legnagyobb hátránya a mérete. A savas nyál szétszedhette, mielőtt beledöglik a lény. Nem beszélve a rohadt pengéjéről. Majd nem elkaszálta a pasast. Ez volt az a pont, hogy elkapartam onnan. Visszaugrottam vele a terembe.
- Baszki! Hova tetted az eszed?! A bengál méreteddel öngyilkosság volt odakint arcoskodnod azzal a pókakármi lidérccel!  – Míg utánunk csattogott a pók, maradt picike idő, például a dühös pofázásra is. - Zavard plafonra! Támadd a maszkot, én intézem a gyomrát! – Máshogy nem fértem rendesen hozzá. Alacsony voltam, de a nyálával vigyáznom kellett. A pasas becsületére szóljon nem osztott ki, csak közölte, hogy leköti. Gondolom a kidou-t vázolta fel tudatlan kölyök verzióban. Nem kommentáltam, csak pont-vonal-pont fejjel sprintre készültem.
Abban a pillanatban a kötés ledermesztette, előrántottam a viperámat. Kukaca volt. Nem kérdés, hogy arra kellett utaznom. Ugrásból felette kötöttem ki a levegőben. Annyira imádott felettem kaparászni, most érezze, milyen szívás a fordított helyzet. Lendületből vágtam képen a bottal, amitől a kukac kirepült. A nyamvadt élősködőt szívfájdalom nélkül csaptam agyon. Addig a halálisten krapek is tette a dolgát. Végre elpárolgott a dög. Felsóhajtottam, ennyi nyűgöt okozott egyetlen lidérc-kukac kombó. Szarban a haza. Nem kicsit. Gyorsan ki kellett valamit találnunk, mielőtt az arrancar-okhoz eljutnak.
Pörgettem az agytekervényeimet, vajon honnan szereztek lidérceket. Innen? Hueco Mundo-ból? Tenyészteni nem tudhatnak. Technológia meglehetett hozzá. Francba! Sok nyitott kérdést hagyott hátra ez az egy nyomorék. Dörgöltem tőle ezerrel a halántékomat. Ráadásnak a halálisten haverkodni akart.
- Elraboltak. – Böktem oda a tömör véleményem. Ezerrel kötözte a szétmart vállát. A zsebemben túrkáltam. Előkanalaztam egy színes kapszulákkal teletömött dobozkát. Lepöccintettem a tetejét. Egyet felé dobtam, másikat én vettem be. - Antibiotikum és vérzéscsillapító. – Jövőbeli pirula. Mindenkin ugyanúgy hatott, mivel halálistenek készítették. Bevehette.
- Átjött nem vágysz a skalpomra. – Nyújtottam az ép karomat, aztán a hajlongására felvontam a szemöldököm. Tipik japán. Némi fáziskéséssel reagáltam. - Demothy Neyen. – Be nem állt a szája. Megforgattam a szemeimet rajta. Kezdésnek az állapotom után érdeklődött. - Semmi kritikus. Javítja a…képességem. – Oda kamuztam valamit. A halálistenek tisztában voltak vele léteznek különleges képességű emberek, vagyis nem akad fent rajta, ha ilyesmit mondok. Ez a verzió még mindig emészthetőbb, mint a borg szöveg. Szerencsére a csontomat jelentő fémet nem látta ebben a homályban. Elég aprók voltak a lyukak hozzá.
- Megveszekedett lelket se láttam. Életjeleket felettünk találtam. – LaRa felé sétáltam. Felkanalaztam a földről. Lehetőségeket vettem számba. Vaksötét akadályozta, rendesen fényképezzem az emeletet. A javaslatára felé sandítottam. Átgondoltam az ajánlatát. Több pók lehetett még idelent. Egyedül akadok beléjük, semmi esélyem. Felfordulást biztos nem okozhattam. A célom márpedig ez volt. Meggyőzni őket én vagyok a jövőbeli fazon.
- Jó ötlet. Többiek is arra lehetnek. Az egész osztályomat elrabolták. Kirándulni jöttünk. Hát, nem tartott sokáig. – Kapcsoltam vissza a zseblámpa funkciót belássuk valamennyire a folyosót. - Engem külön raktak. Gondolom a képességem miatt. – Elfogadható válasznak látszódott. Reméltem nem köt bele. Helyette őt kérdeztem mit keresnek errefelé. A társáról kérdezett. Tehát, tutira küldték őket. Érdekelt, hányadán állnak kukac témával a halálistenek. Szerencsére ez a bengál pasas közvetlen forma volt. Válaszolgatott a keresztkérdéseimre. Az első tippem bejött. Csapattal jött. Egyik kupac a másik templomnál. Lehet arra, ahol Nozomi van. Az remek lesz. Kérdés szőke gorilláék mennyire mennek bele a csapatmunkába. Észben tartottam, hogy lökjek róla infót, ha tudok. Arról is beszélt, itteni társával, elkavarodtak ebben az útvesztőben.
- Muta a telód! – Kértem el a tizenkettedikes fejlesztést. - Stimm! Üzemel, de ez a kripta lefedi a jeleket. Beállítottam, csipogjon, ha van neted. – Adtam vissza a telefonját. Véletlen nem működne LaRa szólni fog. Ezen nem akartam tovább problémázni. Követtem a feljáróhoz, amiről beszélt. Közben, azért elütöttem szövegeléssel az időt. Lazán vette a kanyarokat. Lehet, rátett egy lapáttal, nem átlagos ember voltam. Az előbbi dögről kérdeztem. Próbáltam nem túl konkrét lenni. A kukacokat véletlen se hoztam szóba. Annyit válaszolt, hogy mutáns lidérc volt. Lényegében találó elnevezés. Arra viszont nem mondott semmit, miért lennének azok. Ezen a ponton elengedtem a dolgot. Nem nyomulhattam feltűnően. Amúgy is megtaláltuk a csigalépcsőt.
- Megyek előre! Bocs, de marhára nem vagy az épülettel kompatibilis méretű.– Ugrottam elé morgósan. Ezen a tekergőző vackon könnyebben közlekedtem. Gázra bukkannék tudtam ugrani és vész esetén elrángatni innen. - Kézjeleket ismered? – Fingja nem lenne, akkor mérges fújtatás után gyorstalpalót tartanék. Az alapokat használnám: állj, lassíts, gyere, vissza. A szavára, hogy meg van, felindultam. Fokról fokra haladtam. Óvatosan, minél halkabban léptem. Különösen a fordulóknál, amiből nem kevés volt. Azt hittem megőszülök, mire felértünk.
A lépcső tetején egyenes folyosó helyezkedett el. Az egyik oldalsó beugrót alig lehetett kivenni, teljesen sötét volt. A másik ellenben fáklyákkal volt kivilágítva, mint egy rohadt hívogató csapda. Felsóhajtottam. A sötéttel már megszívtam. Ellenben a másik se tetszett túlzottan. Felhívás volt a boncteremre. Mondjuk, felhajtást akartam. Ahhoz meg a reflektorok bevonulót szolgáltattak. Rábólintottam a vörös pasas javaslatára. Jobbra fordultunk a fáklyával megvilágított folyosóra.

(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:J&J akták
« Válasz #17 Dátum: 2018. Jan. 13, 01:39:00 »
Folyamatos volt nyomás a fejemben. Az, hogy az agyam szét akart robbanni, enyhe, és igazán visszafogott kifejezése volt annak, amit éreztem. Időről időre összemosódtak a fények, a képek előttem. Genie segített a navigálásba, ha eltértem volna a toronyiránti egyenestől. Anyagtalanul nem kellett aggódnom, hogy bármit lefejelek. Megállni nem volt időm. Épp csak annyi kitérőt csináltam, hogy fegyverekhez jussak. Ahogy érzékeltem, hogy megérkeztünk, torpantam csak meg picit. Megvártam, hogy kitisztuljon a látásom. Megérkeztem a templomba. Gyorsan terepfelmérést csináltam. A szagok, az érzékek bántó elevenséggel csaptak hirtelen le rám. Szívem szerint összegömbölyödtem volna, ám csak álltam mozdulatlanul.  Valami lépcsősornál, ott is a kanyarban szobroztam. Mozgást érzékeltem, egyből megpróbáltam oda fókuszálni. Furcsa alakok trappoltak.  Genivel nem kellett összebeszélnünk. Már elég régóta velem volt, hogy tudja a következő lépésemet. Hangtalanul indultam a maskarába bújt díszes társaság nyomában. Jó kérdés volt, hogy droidok, vagy érzelemfaló bábok, bár a mozgásukból, és a hangjukból, ez utóbbira tippeltem. Ráadásul lélegeztek, úgy hallottam. Célirányosan haladtak, vagyis tartottak valamerre. Logikus lépés volt követnem őket. Nagyon vigyáztam, semmilyen neszt ne adjak ki. Most nem csak nekem kellett túl élnem. Hasogatott a fejem, de nem felejtettem így sem el, hogy küldetésem volt. És ha nem tudom, hogy a célszemély merre lehet, bolond lépés megölni rögtön az első szemem elé kerülőt. Legalábbis úgy, hogy nem szedtem ki belőle minden információt, amit ki lehet! Gyorsabb volt, mint magam járjak minden után két lábon. Némán hallgattam Genie jelentését, amit fejben kivitelezett. Egy titkos labirintus jelenlétét hozta a tudtomra. Mint kiderült, a csuhás népség is oda tartott. Ezt jó jelnek vettem, miközben azért hang nélkül fegyvert kaptam a kacsómba. Nem akartam, hogy bármi felkészületlenül érhessen. És lássuk be, a penge csendes, de halálos megoldásnak tűnt! Kitartóan követtem őket, hiába igyekeztek nem akármilyen zárakkal elzárkózni. Még morgásra se futotta, ahogy léptem be mögöttük. Érzékeltem a zárat, de nem próbálkoztam meg a feltörésével. Főleg, hogy sikerült áthaladnom rajta észrevétlen.   Egy börtön került elénk. Végig bizsergett az egész gerincem, fel egyenesen a tarkómig. Bárhol felismertem az elcseszett kínzoldákat. Na ez pont egy volt közülük. Tizen voltak benne. Ráadásul nagyja részük még kölykök. Egyik se harcos, ránézésről láttam.
   -Hogy annak az őstulok méretű, bronzos droid elfüstölt hűtőfolyadéka mindenét! -morogtam magamban hang nélkül. Továbbra is igen csak kussba kellett gubbasztanom, hogy a fene se neszelje meg. Akart a halál plusz bronzosokat a nyakamba kapni. Igyekeztem nem tudomást venni a fülemben pattogó elektromos kisülésekről. Úgy éreztem, lassan elfüstöl valamennyi berendezésem. Ha már el nem füstölt. Ettől függetlenül tartottam magam az elhatározásomhoz. Meg kellett találnom valakit. Belehasított a fejembe, ahogy erre gondoltam, ha lehet még jobban. Nem csak egy személyt, több személyt kellett kihoznom. Vörös kód, sürgős küldetés, nem baszhatom el. Ennyi elég információ volt egyelőre. Tartózkodási hely ismeretlen. Célszemélyek tartózkodási helye úgyszintén ismeretlen. Vezeték nélküli kapcsolat létesítése, akadályozott. Vagyis készültek a magamfajta deckerekre is. Cseszett lapultam, mint nyuszi szar a fűbe. Stratégiailag egyelőre nem volt előnyös támadni. A saját állapotom miatt sem, ugyanis még nem éreztem teljesen használhatónak magam,  na meg valamiért ide másztak a csókák. Viszont vesszek meg, ezek tovább zabáltatták a vállaikon trónoló férgeket. Gondolatban felszisszentem. A két csórika, aki tovább adományozta az élősködőjét, összeroggyant, és Genie jelentette, hogy életjelet már nem fog tőlük. Aka most a gyerekek jönnek. Ez már az én elcseszett igazság érzetemet is zaklatta erősen. Ha úgy is éreztem, mint minden mozdulatom felért egy sokkolással, csak megmozdultam. Ennek ellenére előbányásztam Tartarus~t, hogy ott egye meg őket a fene. De nem csak én szedtem össze magam. A kölykök is, amelyikek még nem rég bevágták a hunyót igen erősen, most kajak engem smíroltak. Hogy a kotera állna valamennyi szarjankó érzelemfaló farkába, még ha nincs is nekik olyan! Töketlen bagázs! Épp meg akartam a kis szarosokat menteni, erre nekem estek. Szívtam egyet a fogamon, mert nem akartam tönkre kapni a kis hugyosokat, mert nem saját gógyijukból csinálták, amit csináltak. De azokat a görcsöket is le kellett kaparnom valahogy róluk. És mindez egy vöröskódos sürgős küldetés alatt, hathatós sokkterápia után. Azt a mozdonyfüst szőke, pirított, vegán konyha szökevény élősködő mitugrász fattyát neki! Nem volt poén úgy cécózni, hogy a padlócirkálók is egybe maradjanak, na meg az élősködőt is széttrancsírozzam. Még szerencse, hogy a boxert ők se csípik. A végére azért, kicsit megfuttatva a pöttömöket, na meg akrobatikázva egy jó öt percet, csak sikerült összehoznom a dolgot. Anyagosodva dőltem a falnak. Folyt rólam a víz, de most ezzel pont nem törődtem. Nem akart az egész testemből a zsibbadás kiállni. Mintha nem is az én testrészeim lettek volna, csak holmi idegen izék, fémdarabok, amik valamiért mégis mozdítani tudok.
   -Szóval, mi volt itt a pálya ezekkel a fura alakokkal? -köhögtem szinte a szavakat. De nem akartam befosatni a lurkókat, szóval ahelyett mutattam volna, hogy baromira méretes szarba vagyok, úgy támaszkodtam a falnak, mintha fene laza csákó lennék, az egyik ujjammal még a fülemet is pitiszkáltam hozzá. Azt hittem magam alá hugyozok közbe de csak azért se toltam a pofámra minden nyűgöm. Asszem szerencsés döntés volt, mert végre megszólaltak. Genie jegyezte az adatokat.  Az érzelemfalók meg a szokásos mintájukat követték. Ha mocskok is voltak, nem voltak hülyék. -Ti ketten!  -mordultam rá a két tanárra -Bújtassátok ki a kámzsából azokat a jómadarakat. Ha megvagytok, szabad a pálya, öltözzetek fel ti a kámzsákba, ha úgy viszitek ki a kölyköket, kisebb az esélye, hogy megállítsanak! - mivel nem mozdultak azonnal, rájuk morrantam - Hogy az a jó trüffelkrémes aranygaluska mindeneteket… -úgy sejtem a nem túl türelmes hangszínem volt inkább sürgető a számukra. Addig a kölyköket is kiszabadítottam.  -Szépen libasorba, egymás kezét megfogva, aztán induljatok neki az ajtónak! Ha kint vagytok, akkor kerestek a közelben egy járművet, elkötitek, és hátra se néztek! Értve vagyok? -morogtam tovább. Megint kétszer rájuk kellett mordulnom, hogy tényleg megcsinálják. A második már eléggé erélyesre, és nem túl emberire sikeredett, mire ténylegesen sikeredett. Anyagtalanítva valamennyiőjüket kimasírozhattak a börtönükből. Nekem viszont más dolgom volt, vagyis mentem én is tovább a saját irányomba. Labirintus… előre örültem. Vajon vannak kamerák? Mennyire lefedett a rendszer ilyen téren?
   -Szkenneld a területet. Mennyire tudnak lekövetni? - szisszentem inkább, mint kértem Genie~t. A válaszra, miszerint ilyesmit nem érzékelt, összeráncoltam a szemöldököm. Ide eszi őket a nyavalya, és nem fedik le rendesen a környéket? Meg vannak ezek húzatva? Baromi csapda szaga kezdett lenni ennek az egésznek. Nem ennyire agyilag gyengén bútorozott társaságról volt szó!  Ettől függetlenül tovább mentem, mert ha csapda, ha nem, ki kell hoznom a célszemélyeket, minél hamarabb! A többiek már minden valószínűség szerint dolgoznak a hazaúton. Őszintén reméltem, hogy senki más nem akar már rajtam kívül ellógni a bázisról feleslegesen.  Mindezt már aközben gondoltam végig, hogy bekanyarodtam az egyik, igen csak nívósan védett ajtóhoz. Zár, megint brutális. Komolyan, honnan szednek ezek ilyen technikákat? Haza értem, át kell magam rágnom a legújabb újításokon, mert ez nem maradhat így, hogy olyannal rukkolnak elő, amiről gőzöm sincs. Végig simítottam az ajtón, mire belém csapott a cseszett áram. Na erre megint felszisszentem. Még zsibbadt volt az egész testem, de az áram csapás helyén, mintha milliónyi kis bogár, nanobot, akármi kelt volna hirtelen életre, és kezdtek volna partizni, legalábbis a nyüzsiből…
   -A firnyákos seggfej kukac mindenüket! -morrantam fel. Anyagtalanul csak azért is átmásztam az ajtón. Ha már olyan fene mód védeni kell a kedvencemmel, akkor meg kell nézni, mit rejtegetnek mögötte. Vagyis baromi nagy arccal berongyoltam, aztán tolattam is volna ki, ha rajtam múlik. Egy megvadult izé rongyolt egyenesen nekem. Nem tudtam elsőre beazonosítani a lényt. Macska-sárkány furcsaságnak tűnt. Pengés, szemmel láthatóan csúcsragadozó volt minden esetre.  És tökéletesen begőzőlt, megvadult állapotában. Ahogy rám villogtatta azokat az érdekesen vörös szemeit, mordultam egyet. Ez is biluxolt felém igen aktívan, hiába rongyoltam ninja üzemmódba arrébb. Követett, sőt egyenesen rám támadt újra.  Nem volt időm rá, hogy ezen méltatlankodjak egy sort, főleg mert hiába anyagtalanítottam magam, így is sikeresen leégette a bőrömet a kezemen. Ha nem is nagy területen. Fogást váltottam a boxeremen, ahogy az újabb rohamra készült a lény is fel. Nem tudtam mennyire intelligens faj. Nem beszélt, csak támadott. Nem engedtem meg magamnak az érzelgősséget ebben a helyzetben. Túlságosan szarul voltam hozzá, még ha erről konstans nem voltam hajlandó tudomást venni, akkor is. Nyígással amúgy se mentem volna semmire. Főleg, mert így még az is kiderült hogy egy különös lidérchez van szerencsém. Megláttam a lyukat a testébe. Elfintorodtam a látványon. Inkubátornak, vagy inkább keltetőnek használták ezek a nyamvadékok, hogy rohadna meg valamennyi! Jó kérdés volt, mennyire élné túl, kiütném őket belőle, de a kámzsás alakokból kiindulva, semennyire. Akkor meg már csak egyet tehettem, megszabadíthattam a szenvedéseitől. Anyagtalanítottam megint a mancsom. Nem voltam olyan állapotba, hogy nagyon akrobatikázhattam volna, azt már lemerítettem a kölyköknél. Ahogy rongyolt felém a felbőszült lény, oldalra léptem ki előle, majd az anyagtalan kezem az abban tartott pengémmel egyetemben az oldalába mélyesztve tartottam. Ahogy tepert el mellettem, hagytam, hogy részben anyagosodjon a fegyverem. A hatás nem maradt el. A lény elterült… egy darabig. Ám cseszett combos keltető dajka volt benne, mert alig ütöttem ki a jószágot, már kezdte volna megint talpra állítani. Meg a rézfánfütyülős vasorrú bába nagynénjének a türübütykös térde kalácsának a bibircsókját nem…  Kiütöttem belőle minden kis és nagy nyavalyást, és módszeresen kiírtottam az össze kis rohadékot.  A mészár munka után, kissé talán a falnak tántorodva pihegtem pár másodpercet. Összekellett szednem magam, lévén már jó ideje csak az akarat erő tartott talpon. Túl kellett élnem, és teljesítenem a küldetésem. Visszatántorogtam a folyosóra, hogy haladjak tovább. Meg kellett a kis postást találnom! Emberi hangok vonták a figyelmemet magukra. És mivel eddig egy életben maradt sem tudott semmi közelebbivel szolgálni a célomat illetően, a hangok irányába indultam. Anyagtalanul mentem, mert nem akartam meglepetéseket. Így is kaptam egy valagra valót. Először is egy elkódorgott csuhás rongyolt el előttem, aztán meg az előző keltetőnek használt kukacfészek nagytestvére a nyomában. Az amúgy is igen csak szűkében lévő türelmemet azt hiszem ez a jelenet emésztette fel végérvényesen. Nem foglalkoztam vele, hogy casperezek épp, a torkomból egy igazi fenyegető morgás tört fel, ahogy a lény után vetettem magam. Ahogy utol értem, ütöttem ki belőle a hátán éktelenkedő förmedvényt, majd miután végeztem az élősködővel, könnyítettem meg a lény sorsát is azzal, megöltem. Ám az eddig üldözött srácnak ez nem volt elég, valamit bűvészkedett a lénynél, mire az eltűnt. Úgy mindenestől. Hozzám is oda lépett, hogy fejbe verjen a kardjával. Újabb morranással kaptam el a kezét, ahogy megjelentem előtte.
   -Ne merészelj hozzám érni! -morogtam rá gyilkos aurát eregetve magamból. Alapból nem szívleltem a csuhásokat, most meg még szarul is voltam hozzá. Azt már rezzenéstelen pofával hallgattam, ahogy bemutatkozott, meg magyarázott. Mellettem Genie is szorgalmasan gyűjtötte, meg jegyezte fel az infókat. Engem más valami foglalkoztatott, de az veszett mód. -Nem láttál erre egy fekete hajú, 150 centi magas, vörös szemű fiút? -kérdeztem tőle feszülten. Az ő kérdéseire csak hangosan prüszköltem. -Jelen esetben az, aki kihúzta a segged a szarból - morogtam az orrom alatt. -Hús vér ember, szóval ne akarj többet a képemnél hadonászni a kardoddal, mert eltöröm a kezed, ha hozzám érsz! -kötöttem ki az első szabályt egyből! Rühelltem, ha idegenek a közelembe jöttek. -Genie, te pedig légy szíves nézz utána ennek a rejtélyes szobának… -sóhajtottam. Úgy éreztem magam, mint aki mindjárt eldől, de eszem ágában sem volt egy vad idegen előtt a gyengeség legkisebb szikráját is kimutatni. Nem voltam meghúzatva viszont annál jóval paranoidabb alkat voltam. Nem tetszettek ezek a világító zöld szarságok! Ránéztem a kis Bolhára. Úgy sejtettem, még sose utazott Tigrissel, és valahogy éreztem, hogy már a nyakamon marad itt lent. Elhúztam a szám. -Láttad te is azt a zöld trutymót rajta? -intettem fejjel a lény helyére - Ha olyan kerül a közeledbe, akkor menekülj az útjából, amilyen gyorsan csak tudsz! Amúgy is, mit kerestek itt kint? Ez itt emberi történet. Vagy túl sok volt az áldozat? Még nem borult meg az egyensúly, igaz? - nem fáradtam azzal, hogy arról papoljak miért is tudok róluk. Láttam őket, tudtam a kukaccal mit kezdeni, reméltem ebből már összeteszi a kirakós elemeit. Mindeközben neki indultam kiegyensúlyozottnak (látszó) léptekkel a furcsának beharangozott szobába!


(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:J&J akták
« Válasz #18 Dátum: 2018. Jan. 13, 23:49:43 »
Nem volt a magabiztosság szobra, amikor a fegyveres alakok körbe állták. Nagyon erősen kapaszkodott az esetlen naiva szerepébe, de még így sem volt valami acélos arcjátéka. Neonfényekkel világítottak felette a táblák, mekkora hazugságokat ejt ki száján és igazából tele van a gatyója, olyan szinten halálra van rémülve. Lelkében percek óta pánikba esetten sikongatott és futkorászott össze-vissza, mi lesz vele, ha ez a két alak egyszerűen lepuffantja. Reszketett, akár a nyárfalevél és mérget venne rá a falnak egészségesebb színe volt, mint saját magának. Mindezek ellenére nem adhatta fel! Angyali ártatlansággal pislogott a rádión beszélgető alakra vajon mi lesz az ítélet, hiszen a segítséget remélte tőle. Az egyértelmű válaszra, vigyék be, csak üdvözült kicserkész mosollyal tartotta fel karjait, belé karolhassank két oldalról. Engedelmesen sétált a kísérete között, mintha épp legjobb barátaival tartanának összejövetelt. A hihetetlen hosszúnak tűnő úton, tündérien fecsegett róla, milyen kedvesek, hogy adnak neki benzint, miközben lelkében végrendeletét véste papírra. Az a hatalmas papírcsónak sem védte meg a sok könnyétől, amin lebegett. Ennek ellenére hősies énje, még jetski-n rongyolt el mellette, hogy agyát némi működésre ösztökélje. A kívülre mutatott ártatlan bazsalygáson túl hevesen figyelt mindenre.
Zavart nevetgéléssel vette tudomásul lenyomták egy székre. Elegánsan kihúzta magát és nyújtózkodott körbe-körbe, mi fog történni. Ténylegesen érdekelte, viszont a bugyuta szerepéhez tökéletesen illet. Legalább segített abban, hogy feltérképezhesse a templon belsejét. Nem volt szívet melengető állapotban, miként hangulata sem. A belépését követően mázsás súlyként telepedett rá egy nyomasztó érzés. A mellkasát szorongatta a veszteség, lehangoltság, kétségbe esés, melankólia, bosszú és vérszomj őrületes egyvelege. Próbált róla minél kevésbé tudomást venni és hősies énjére figyelni, aki arra ösztökélte, használja lélekenergia érzékelését.
Előtte, azért még a titkos ajtót használó után sandított. A faltakaró mögötti zárat, pontosabban a kinyitására szolgáló mozdulatot figyelmesen követte szemmel. Többször ismételgette fejében a jelentet, véletlen se felejtse el. A számokat ugyan nem látta, de a mintát annyira begyakorolta, ha álmából keltik is képes lesz lerajzolni! Legalábbis nagyon reménykedett benne, miközben idétlen mosollyal dőlt újra hátra a mellette álló morranására. Széttárt karokkal fejezte ki, semmiben sem mesterkedik, csak a szék kényelmetlen. Lelkesen magyarázta, hogy igazán tehetnének rá párnát, akkor kevésbé lenne hideg, kemény és picikét jobb benyomást keltetnének a vendégeikben!
Fogalma sem volt, merről szedett össze ennyi sületlenséget, de törhetetlen lendülettel magyarázta, mivel lehetne feldobni a komor templombelsőt. Ezzel telt az idő és remélhetőleg senki sem veszi észre, esztelen fecsegés közben, valójában mivel foglalatoskodik. Hősies énje buzdítására óvatosan puhatolózott, nehogy valaki visszakacsintson rá, ugyan mit művel. Első nekifutásra, csak a közvetlen közelében kereste a lélekenergia pacákat. Egész eredményesen, mert Nono chan-ra hamar rábukkant az egyik cellában. Igyekezett urrá lenni az izgatottságán, aggodalmám és örömén, ne mutassa jelét, valami történt! Ahhoz, hozzá eljuthasson, előbb tudnia kell pontosan kikkel, vagyis hány fura fegyveressel van dolga. Ennek megfelelően még jobban szabadon eresztette az érzékeit. Igyekezte az egész épületet letapogatni. Nem különösebben derítette fel a kapott eredmény, főként, hogy a pici bogyókája cellája felől lidércre hasonlító energia is előkerült. Biztos volt benne nem a csöppségéhez tartozott, ami egyre jobban nyugtalanította.
Kizárólag a cellára fókuszált. Próbálta a lélekenergia mozgását követni, hátha nem az a szörnyű helyzet áll fent, amire gondolt! Nem nevezte volna hollow-nak, de nem tetszett, főleg, hogy a kicsikéje körül mocorgott! Rossz, nagyon rossz előérzete támadt. A pici bogárkája nem volt egy talpra esett harcos! Félénk kiscica volt és tartott tőle, hozzá hasonlóan ledermedne egy olyan helyzetben gigantikus, ronda, éhes lény néz vele farkasszemet! A hideg rázta a gondolattól! Segítenie kellett, ez nem kérdéses! Viszont hősies énje figyelmeztette, nem ugrálhatott ész nélkül. A golyókat nem fogja fel, kerüli ki, vagy képes akármit csinálni velük! Jobb ötlet híján a saját lélekenergiáját kínálta fel. Nagyobb mennyiséget eresztett szabadon, hátha ínycsiklandozó csalinak gondolja. Ténylegesen lidérc, akkor érdekelheti. Remélte legalább picikét lefoglalhatja, míg a kicsikéje kitalál valamit, pontosabban maga jut megoldásra. Tisztában volt vele, ezt a tétlen ücsörgést sürgősen be kell fejeznie! Már azon gondolkozott, mit kéne tennie, amikor a titkos ajtó felől mozgolódás hallatszott. Azonnal a csoszogás irányába fordult, véletlen se tűnhessen fel a közeledő személynek, máshova figyelt. Várta ki fog előkeveredni, de a fura, idős, orvosi köpenyes férfi némileg elszomorította. Hősies énje dühös fújtatással adta fejében tudtára, igen, elmaradt a szexi gonosz. A borzasztó valóságon még sem keseredhetett el teljesen. Hatalmas dobogásokkal megjelent a színen egy érdekes alak, pontosabban borg? Erősen figyelte a hatalmas, ajtófélfát jócskán lekoccoló, számtalan bizgentyütyűvel összetartott férfit. Összeszkült szemekkel, kissé eltátott szájjal bámulta, míg a vörös szemével hasonlóan járt el, bár jóval kevésbé mutatta az érdeklődés jelét. Már majd nem felé bökött, hogy rákérdezzen a lottó ötöst jelentő megfejtésre, amikor a köpenyes férfi rázendített magyarázni arról, mekkora mozgolódás van a cellában. Tisztán érezte, de hirtelen annyi minden szakadt a nyakába, azt se tudta merre áll fejjel. Előbb a robotka jelentette ki, hogy meg kell ölni, amire a bolond tudós leszidta és a szegény robot teljesen összezavarodott. Érdekesnek találta ezt a reakciót, talán, túlságosan emberinek? Maga sem tudta, viszont ideje sem volt ezen problémázni, mert az idős köpenyes már az arcát forgatva tanulmányozta.
Enyhén összevonta a szemöldökét a kijelentésre, ugyanis az elhangzottak alapján, pontosan tisztában voltak vele, mit alkot a jövőben! Mármint, ha minden igaz arról, hogy jöttek vissza olyan rendszer kukac micsodák, akkor mindenképpen! Ez az egyveleg kezdett kissé sok lenni számára! Nem volt katona! A gyereke bajban és a helyett segítene, csak hallgatja egy kukacos tudós sületlenségeit! Ráadásul, elmondták az orra előtt, csapda része, tehát, valamit muszáj lett volna csinálnia, például addig, míg nem kerül elő a robot férfi, aki ellen biztosan nincs esélye! Most, vagy soha helyzetben csücsült! Erőt vett magán és szinte azzal egy időben felugrott a székéről, valaki keveredett közvetlen elé. Elkerekedett szemekkel pillantott a két jajveszékelő fegyveresre, majd az előtte állóra, mert, ha nem látja, férfi, biztosan azt hiszi, hogy a pöttömkéje áll előtte.
Ennél zavarodottabb még soha nem volt, főként, hogy álmából a férfi erőteljes hangja ébresztette fel, aki éppen az életét mentette meg. Annyira bele volt kutyulódva a dolgokba, hogy köszönömre se futotta. Indult volna engedelmesen fedezéket keresni, viszont eszébe jutott, ükikéjének szüksége van rá. Homlok egyenest az ellenkező irány felé tartott, mármint, ha engedték volna. Szinte azonnal a kiindulási helyén találta magát. A befutó shinigami makacsul ragaszkodott hozzá.
- Segítenem kell! – Próbált tiltakozni a lefogás ellen, ami fikarcnyit sem ért. - Nem hagyhatom odabent a gyerekemet! – Emelte fel a hangját ingerülten. Az érkező oktatásra, mennyire nincs értelme hősködni és a másik shinigami már úton, csak koromfekete felhőbe temetkezve szipogott. Lelke darabokra hullott, mert eddig sem muzsikált túl fényesen a segédkezésben, erre most is őt kell védeni! Érzékelte, erre, mint éhes hiéna, úgy ugrott rá a templomba érkezése óta cipelt rossz érzés. Hirtelen sokszorosára növekedett, de az erőteljesebb lökés a Muneji nevű férfi részéről, szerencsére kizökkentette tetőződő önsajnálatából. Komolyan úgy érezte, mintha valaki megszólította volna! Az összes nem létező szőre égnek meredt a kíséreties pillanattól, de az újabb neki célzott kiabálás, végre felélesztette a tankba beugró hősi énjét.
Belátta, minél gyorsabban végeznek itt, annál hamarabb mehet a cella felé! Tehát, begyújtotta a rakétákat! Kizárta azt az ijesztő tényt a körülötte röpködő golyók megölhetik. A kezébe koncentrált lélekenergiából kisebb, nagyobb körpajzsot* idézett meg, hogy a felé, vagy az előtte álló halálisten környékéből eltérítse a golyókat. Amikor éppen szabad lett bármelyik keze, apróbb energia nyalábokat* lőtt ki vele. Egészen arra hasonlított, amiket a fura koboldos filmekben látott. Jól emlékszik, lézerpistolynak hívták! Nem, mintha, ezen morfondírozott volna a tűzpárbaj közepén! Főleg, hogy kezdtek kutyaszorítóba kerülni. Legrémisztőbb, még sem ez volt, hanem a cella felől érzékelt felfordulás. Idegesen pillantott, néha arra, amivel rendesen megizzasztotta Muneji-t, hiszen lefagyott védekezés közben. Plusz munkát adott szegény halálistennek, amit szörnyen sajnált, de képtelen volt nem a cellára fókuszálni. Azok után meg aztán főleg, hogy mellettük kötöttek ki.
Ebben a pillanatban nem izgatta, mit mond neki a halálisten. Odarongyolt a földön fekvőkhöz és azonnal pajzsot* idézett eléjük. Aggodalmasan nézte meg mindkettőjüket. Annak kifejezetten örült, hogy a picikéjét viszont láthatta. Rögtön magához húzta, el se merészeljen tőle kavarodni! Azonban az őt védő nő, aki Masaki-t emelegette, elég rosszul festett. Tennie kellett érte valamit! Úgy lehetett esélye alkotni, hogy még egy halálisten futott be. Sokkal magasabb volt a másik férfinél és lazább is, ha használhatta ezt a kifejezést.
- Vigyázok rájuk! Menjen! I-i-inkább a….jaj, te szentséges terrakotta kocka! Borzalmasan ronda! – Takarta el szabad kezével ükikéje szemeit, ne nézze, ahogy uzsonnázik a fegyveresekből. - Amane san! Hall engem? Kérem, ne mozogjon! Segítek a sérülésén! – Oldotta fel a gyűrűje erejét, miközben óvatosan megérintette a fehér hajú halálisten karját, majd ükikéje kezét is. - Te sem maradsz ki, kicsim! Nem lesz semmi baj! Haza fogunk jutni és minden rendben lesz! – Szerencsére nem kellett messzire kavarognia az időben, így hamar az érkezési állapotába tudta varázsolni mindkét testét. Nem tartott több ideig fél percnél. Azzal nem foglalkozhatott, mit okoz ez Nono chan lelkének. Egyelőre biztonságos távolságba kellett kerülniük innen, minél hamarabb!
- Jobban érzi magát? – Pillantott kíváncsian a halálistenre. - Ne vegye sértésnek, tudom a hely sem megfelelő, de Masaki-t említett az előbb? Sachiaru sensei a fiam kérésére jött kiszabadítani az elrabolt gyerekeket! Talán, szólni kéne neki! – Pislogott a másik két férfi felé, hátha kap választ. Azonban az ajtóban megjelent az előbbi robotka. Majd nem feltartotta a kezét, ne bántsák, csak, hogy a férfi mindenkit megelőzőtt. A piros gombok sosem jelentettek jót és most sem lepte meg édesen csaholó kutyusokkal! Hatalmas rengés rázta meg a templomot, majd pillanatokon belül kezdett összedőlni a robbanás erejétől. A pajzsot immár felfelé próbálta fókuszálni, lehetőleg úgy mindenki alatta tartózkodjon. Ekkora súlyt biztosan nem tudott sokáig megtartani. Kizártnak tartotta addig fenntartsa, míg kijutnak. Ráadásul ott várhatott rájuk a robotka és még ki tudja hány fegyveres. Küzdött az elemekkel, amikor, vélhetően a nyomás hatására, beindult az agyműködése.
- Van egy ajtó a faltakaró mögött! Nem tudom, mi lehet ott, de arról jött a fura tudós! – Más lehetőség nem nagyon akadt, így mindannyian oda tömörültek. A begyakorolt mintát sebesen idézte vissza és pötyögte be a zárba. Maga előtt a picikéjét tolta be, majd az erőszakos Muneji-t, hiszen tartotta a plafon lehulló darabkáit, ameddig lehetett. Akkor adta fel az erőlködést, amikor Amane san betolta. Próbált ellenkezni, hiszen nem volt teljes a létszám, de még időben vetődött be a magas halálisten egy lekötözött lidérccel együtt. Nagyot sóhajtott, mindenki egyben van.
A felhajtás, zajok és erőtér megszűntetésével az összes energia kiszökött lábából. Hirtelen elhomályosodott előtte a világ. Arra tért észhez Amane san tartja. Hálásan pillantott rá, majd kereste azonnal Nono chan-t, merre van. A keze után nyúlt, biztosan tudja, hogy ott van vele.
- Minden rendben, kicsim? – Kihasználta azt a kis időt, míg a halálistennek egymás között megbeszélték a teendőket. Abba úgy sem szólhatott bele és érdekelte, hogy érzi magát az ükikéje. - Ne haragudj, nem jöttem hamarabb! Ryo chan elment Hopi-ért! Miattuk ne aggódj! – Azt már nem fűzte hozzá, sajnálja, amiért nem sietett rögtön a segítségére. Bántotta ennyire magára hagyta, amikor néhány méterre ücsörgött, teljes biztonságban, míg neki egy ronda lidérccel kellett szembe néznie.
A beszélgetésbe akkor csatlakozott vissza, amikor Amane rábízta a nagyon magas, nagyon izmos és nagyon laza halálistenre. A vörös haja némileg megzavarta. Háromszor rá kellett néznie, biztosan nem keveri össze mással. Az eredmény egyrészt elszomorító nem lett, másrészt megnyugtatta nem ennyire vaksi, hogy nem veszi észre rögtön vörös tudóst.
- Köszönöm! Nem sokáig leszek a terhére, ígérem! – Sóhajtott fel, majd tett aprócska kísérletet a bemutatkozásra, míg mindenki jelen van. - Ha szabad! – Tartotta fel a kezét engedélykérően. - Mindenkinek nagyon köszönöm a segítséget és, hogy megmentettek minket! Engem Hoshi Kazumi-nak hívnak, ő pedig a lányom, Hoshi Sen Nozomi…csak, mert mindenki nevét tudom magam körül és gondoltam akkor én se legyek illetlen, hogy úgy tudom, be se mutatkoztak…-
Halkult egyre jobban a hangja, ahogy tudatosult benne, igazából fogalma sincs, miről magyaráz. Csodálatosan belezavarodott a helyzetbe, bár a halálistenek nem különösebben foglalkoztak vele. Hamarosan indulni készült az egyetlen női tagja a csapatnak.
- Részemről a szerencse, Amane san! Remélem, még lesz alkalmunk találkozni, kicsikét nyugodtabb körülmények között! Apropó! Sachiaru sensei-nek üzenne valamit? Szívesen átadom! – Viszonozta a meghajlást, amennyire telt. Elmosolyodott a csöppségének adott süteményen. Aranyosnak találta a véletlent, épp a legjobb kezekbe adta a csemegét. Tényleg örült volna, ha még találkoznak, már, csak a tény miatt is, hogy a sensei rokona. Érdekelte volna pontosabban a kapcsolatuk, viszonyuk, akármilyen történet róluk, azonban még ő is megértette ez nem az a hely és idő, amikor erre sort keríthetnek. Kedves mosollyal integetett az átjárón átlépő shinigami-nak.
A másik két férfivel maradt és nem igazán tudta, mire számítson. Egyikük sem látszódott ellenségesnek, vagy mogorvának. Láthatóan az alacsonyabb és morgósabb Muneji-t a küldetése kötötte le. Azt hajtogatta térképezzék fel a barlangszerű alagsort. Vele szemben a magas és hihetetlen laza vörös Ryuuya sokkal beszédesebb volt. Azt kellett mondania, nem bánta akadt társaságuk Nono chan-nal, méghozzá talpra esett halálistenek személyében. Komoly bajban lettek volna, ha nem kerülnek elő.
- Lehet néhány kérdésem útközben? – Pillantott a két férfire felváltva. - Önt kifejezetten ismerte a tudós, már korábban is találkoztak, Muneji san? – Kíváncsi volt, vajon mit tudhat a kukacos idős emberről. - Aki mellette volt…az a furcsa robotszerű ember! Fura számsorral nevezték meg. Róla tud esetleg valamit? – Élénken figyelt az elől haladó halálistenre. Foglalkoztatta az a robot. A közelében lébecolt egy, akit szintén a rendszer csavarozott össze, vagy mit csinált! Mesélt neki Ryo chan a borgokról. Sokat nem értett, de azt igen, hogy sokszor elnyomták a saját érzéseiket és gondolataikat. Az a tanácstalan mászkálás nem hagyta nyugodni! Úgy festett, mint, aki viaskodik magával, lehet éppen az ilyen paranccsal, amiről Ryo chan mesélt. Szerette volna tudni ki lehetett és van esély arra, hogy segítsenek neki!
Az elszánt borgmentenő tervei közepette, azért figyelt arra is, hogy Ryuuya éppen a párosukat kérdezgetik, miként csöppentek a templomba.
- Oh, én a csali voltam. – Sóhajtott fel fájdalmasan. Sikeresen elszólta magát, mielőtt átgondolta volna, mit lenne szabad mondania, de elvileg szövetségesek, mármint azonos oldalon harcoltak. - Hallottak a Hoshi-król? Esetleg Ryohei-ről? – Nézett fel a magas vörös hajú halálistenre. Határozottan megnyugtatta a jelenléte. Lehet a szín és termetbeli hasonlóság hatott rá így.

(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2018. Jan. 13, 23:57:36 írta Hoshi Kazumi »
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Neliel Tu Oderschvank

Moderátor

*

Hozzászólások: 204

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 1 721 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff *3*

Mottó:
"Omlik az ég, egy mesére zuhan... Na és akkor most mi van?"

Post szín:
2BCCFC


  • Profil megtekintése

Elérhető Elérhető

Re:J&J akták
« Válasz #19 Dátum: 2019. Jan. 26, 00:40:54 »
Üdv!

A küldetéseteket lezárom!
Mivel a karakterek leadásra kerültek, nem részesülnek jutalomban.