Szerző Téma: Irány a Kísértetkastély!  (Megtekintve 7255 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Fran Lechuza

Arrancar

*

64. Arrancar

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
30 000 / 45 000

Hozzászólások: 46

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 14 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Eliana del Barros fracciónja

Reiatsu szín:
Szürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
SlateGray


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #15 Dátum: 2016. Jún. 03, 21:57:09 »
Szokásomhoz híven első dolgom volt a mai nap is, hogy átmenjek az Emberek Világába és megtudjam milyen is a mai szerencsém. Sajnálatos módon, utolsó helyen volt a listán, vagyis a mai nap a legszerencsétlenebb volt a csillagjegyem. Lucky Itemem viszont könnyen beszerezhetőnek tűnt, egy Idol magazin, ami szinte bármelyik újságárusnál megtalálható volt. A legközelebbi helyre el is mentem, hogy beszerezzek egyet, azt választottam, aminek a borítóján a legtöbb zöld szín volt, mivel az volt a mai napra a szerencse színem. Amint megvoltam a beszerző körutammal vissza is mentem Las Noches falai közé, mivel annak ellenére, hogy van nálam, ami növeli a szerencsémet, az utolsó helyen még ez sem biztos, hogy sokat segít. Ezért is határoztam úgy, hogy nem nagyon mozdulok ki a toronyból.
A nap első felében ezt sikerült is kiviteleznem, de később Eliana-samának más tervei voltak, így nem tudtam tovább folytatni a szobafogságomat. Nem ellenkezhettem, hiszen az espadám és biztosan nem fogadna el nemleges választ tőlem.
- Hát... igazából egy magazin. - mutattam meg neki a mai Lucky Itemem, ami nem szellemcsapda volt, hanem csak egy egyszerű újság. Mivel nem volt más választásom, ezért hát utána indultam. Útközben elkapta Adriánt is, majd beavatott minket a konkrét részletekbe, mit is értett az alatt, hogy vadászni megyünk.
Adrián ellenkezni próbált a feladat hallatán, de Eliana-samát ez nem zavarta, már nyitotta is a Gargantát és átlökött rajta minket. Engem felesleges volt szerintem, hiszen nem terveztem, hogy ellenkezni fogok, még ha eredeti tervem más is volt. Gyorsan megérkeztünk a másik oldalra, ahol egyből egy jómódú házhoz érkeztünk meg, aminek egyetlen problémája az volt, hogy elkezdett roskadozni, ezért valószínűleg nem lakott már benne egy élő ember sem.
Megveregettem Adrián hátát, hogy ne duzzogjon annyira, úgy sem ér el vele semmit, nem tud már kibújni a feladat alól. Elindultunk a bejárat felé, eközben az obimba tűztem az eddig kezemben tartott magazint, hogy mindkét kezem szabad legyen. Eliana-sama be is rúgta az ajtót, hogy jelezze a bent lévőknek, megérkeztünk. De nem úgy tűnik, hogy nagyon sietnének elénk jönni, mintha egy lélek se lenne a házban.
Beérve a házba, egy félköríves, üveges részre csöppenünk, ahonnan több irányba is elindulhatunk. Meg volt az opciónk, hogy szétválunk, és így több helyet bejárhatunk, de Eliana-sama kérdése megzavart az eszmefuttatásban. Érezzük? Mit kellene éreznünk? Felkapcsolom a Pesquisa technikát és meglepetésemre nem éreztem senkinek sem a lélekenergiáját a közelben, még a két társamnak sem.
- Én sem érzek semmit. - tettem hozzá, hogy én is hasonló helyzetben vagyok, mint Eliana-sama és ha ez a helyzet, hogy nem tudjuk érzékelni egymást se, akkor lőttek a szétválásnak, hiszen nem találnánk egymásra könnyen. Ezért Eliana-samára várt a feladat, hogy eldöntse merre is menjünk tovább.
- Én egyet értek Adriánnal. A shinigamik sem mindentudók, lehet hogy eddig ők sem tudtak erről a helyről, mert nem lehetett megérezni. Seth egyáltalán honnan tudott róla? - mondandóm végén egy kérdést is elhelyeztem Eliana-samának, miután inkább Adrián mellé álltam ebben az ügyben. Remélem nem haragszik meg Eliana-sama, hogy most nem vele értettem egyet.
Mielőtt elindultunk volna valamerre, egy zajra leszünk figyelmesek az emeletről, így Eliana-sama úgy dönt, hogy arra kellene mennünk. Ennél több indokra nincs is nagyon szükségünk, hiszen a zajt általában valaki szokta okozni, kicsi az esélye, hogy csak úgy valami felborul, leesik magától. Felérve egy könyvtárban találjuk magunkat, rengeteg poros könyvvel. Mivel mindenki talált magának valami elfoglaltságot, ezért én is kerestem magamnak. Eleinte a könyvespolcot előtt haladtam végig és olvasgattam a könyvek címeit. Ez viszont nem sokáig kötött le, ezért hát körülnéztem, nincs-e valahol egy rejtőzködő lélek. Nézelődés közben megakad a szemem egy mellszobron, amit közelebbről meg akartam nézni.
Ezen a szobron valami nagyon nem stimmelt nekem, csak eleinte nem jöttem rá, hogy mi. Aztán feltűnt egy háromszög alakú benyomható rész, ami elég gyanúsnak tűnt. Egyből arra gondoltam, hogy egy titkos szobát nyit ki, ahol a lelkek rejtőzködnek, ezért nem haboztam benyomni. Ez viszont nem a legjobb ötletnek bizonyult, mai rossz szerencsém megmutatta magát és kinyílt alattam padló, én pedig egyszerűen leestem, jobban mondva, mintha beszippantott volna, olyan gyorsan történt, meg sem tudtam nyikkanni.

Karakterlap

Mizushima Rena

Eltávozott karakterek

2. Osztag

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
28 500 / 30 000

Hozzászólások: 23

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 10 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bordó ezüst peremmel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#f7565b


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #16 Dátum: 2016. Jún. 06, 00:04:57 »
Hogy Hanabi információi ilyen ködösek legyenek, az kissé meglepő számomra, de megbízok benne annyira, hogy felelőtlenül nem hallgatna el semmi olyat, ami akármelyikőnk életébe kerülhetne. Nem rá vallana egyáltalán. Ha pedig bárkire rá merem bízni magamat, akkor az a saját nővérem, aki mellettem volt mióta megszülettem, és bár sokszor a döntései mögötti logika számomra túl magas, valahol mégsem megkérdőjelezhetőek. Azt azonban nagyon remélem, és ajánlom is neki, hogy nem fog egyik pillanatról a másikra megint magánakcióba kezdeni, mint legutóbb, mikor Shuu-niivel az emberek világába küldtek minket... Egyébként ha kérném, biztos megmutatná a telefont, de nem érzem rá szükségét ˇ^ˇ
- Ne törd magadat túlságosan rajta. - Válaszolom az aggályaira. - Mint mondtad is - megköszörülöm a torkomat, ugyanis kicsit kapar itt, ebben a száraz levegőben. -, nem érezzük egymás lélekenergiáját. - Olyan sokáig támaszkodtam erre a képességre én is, hogy alig merem bevallani, hogy most, hogy nincs, a jelenlétüket is csak homályosan érzem. Ezek mondjuk csak a saját aggályaim, és valahol szerencsésnek is mondható, hogy egyáltalán kerültem ilyen helyzetbe, hogy rájöhessek, hogy hiba van a képességeimben. Ha hazaértünk teszek róla, hogy lélekenergia érzékelés nélkül is, mint a légzés, úgy menjen mások jelenlétének érzékelése, mert fontos, és mert amikor közvetlenül az ellenfél előtt leszek nem lesz lehetőségem pillanatok töredéke alatt elsajátítani. - Valószínűleg hemzsegnek itt a lelkek, csak nem érezzük őket sem. - Azt persze én sem hangoztatom, hogy valami nem stimt azzal számomra, hogy ha mi se kinn se benn nem érezzük a lelkeket, akkor Soul Society hogy tartja őket számon.
Hagyom, előbb had meséljen Sei, ha akad mit. Én csak kivárom a sorom türelmesen, míg ők ketten beszélgetnek, mert nekem úgy sincs semmi, amit lejelenthetnék Hanabinak :| Por, és sok sok páncél. Amikor ezt szóvá akarnám tenni, fájdalom nyilall a bal vállamba, s hirtelen nem érzem a lábamat sem, ahogy a földön állnék vele.
Kicsit kétségbeesetten a lányok felém forduló tekintetét keresem, arcukon hirtelen szavakba nem önthető rémület terjed szét, ahogy értetlenül állnak az események ezen fordulatával szemben, akárcsak én. 
A fájdalom mellett furcsa mód egy sötét, és velejéig gonosz aurát érzékelek magam mögül, ámbár, mivel nem érzem a lélekenergiáját, kénytelen vagyok hátra fordulni annyira, hogy a saját szememmel győződhessek meg arról, miféle szerzet emelt fel a földről. A páncél az, amelyiknek sisakját kölcsönvettem, éppen ezért most olyan belátást nyerek a kongó, üres, teljesen sötét belsejébe, amit nem is gondoltam volna. Mármint, hogy üres és mozog majd egyszerre. 
A jelenlegi helyzetemen muszáj vagyok változtatni mielőtt a kulcscsontomat elroppantaná, így még szabad jobb kezemmel – mert hát a kardot a balban szorongatom, elvégre mindkét kezemet ugyanolyan jól használom fegyverforgatásra-, rámarkolok a fémmarokra, és lefeszegetem az ujjait magamról. Hangosat nyikordul minden egyes kényszerített mozdulatnál, biztos nem most volt olajozva. Kicsit nagyobb erőt is fejtek ki rá, mint gondoltam szükségesnek, ezért a keze teljesen eldeformálódik, habár ez egyáltalán nem meglepő, legalábbis számomra. Az lepett volna meg, ha nem tudom megmozdítani. 
Ahogy elenged, úgy azonnal két lépéssel előrébb shunpozok s megfordulok, így a fejetlen lovaggal szembe kerülök. Termetes egy valami, mondhatom. Közben megengedem magamnak, hogy körbe pillantsak óvatosan, hogy lássam Seiunt és Hanabit valamivel távolabb. Ha egyedül van, akkor a lányoknak nem kell beszállni a játékba, amúgy sem örülnék, ha egy kidou véletlen engem találna el, pusztán azért mert nem tudunk egy helyben megmaradni. Ennyit róluk, most, hogy meggyőződtem, hogy nincs semmi gond feléjük. A teljes figyelmemet a saját küzdelmemre koncentrálom, ugyanis megindult felém a monstrum. Derekamnál a zanpakutoum felé nyúlok, s alighogy kihúzom a hüvelyéből, elhangzik a parancsszó. 
- Horgonyozz, Vasmacska! -  A karperecek súlya kellemesen hat, mintha edzenék a küzdelem közepette is. Megnyugtat a tudat, hogy felszabadíthattam a "démonomat".
~EEEZZAZZZ BÉJBII~~ VÁGD ÜSD! Darrrabokrrrraahahháá~ Hallom, ahogy Vasmacska teljes beleéléssel tombol, kár hogy a vérfürdőt, amit annyira szeret, most még csak olajjal sem tudom kárpótolni. 
- Tessa! - Adom ki a parancsot az egyik képességemnek, és azonnal érzem is, ahogy a láncszemek megjelennek a jobb karperecemen. 
Ekkorra már előttem van a páncél, és termetes markaival lecsapni készül, lévén mással nem tud, még nem adtam vissza a kardját. Szerencsémre neki semmi helyváltoztató képessége nincsen, így amikor mögé shunpozok, csak lassan reagál, akkor sem ér el egyből. 
- Azt se tudod, hol áll a fejed! - Jegyzem meg a magamfajta morbid humorral, ugyanis ekkorra a kezemben emelem elém a sisakját, majd elengedem, s akkorát rúgok bele, hogy ahol a lábam érte, ott teljesen betörik a fém. A sisak egyenesen a test közepébe csapódik, kellemetlen csörömpöléssel kísérve, horpadást hagyva maga után, még mielőtt a földre pottyan. A páncélnak amúgy nem sok vizet zavart ez az egész; lehajol a fejéért, hogy egy könnyed mozdulattal visszahelyezze a korábbi helyére. 
- A kardodért érte kell jönnöd! - Jelentem ki mintegy egyszerre azzal, ahogy újból nekilendül. Meglendítem a vasláncomat, az pedig engedelmeskedve rátekeredik a páncél lábára. Akaratomat megfeszítem, ahogy széles vigyor terül az arcomon szét; alig pár másodpercbe telik, hogy az egymáson el csúszó fémek kínzó üvöltése közepette a lánc mentén darabokra törjön a fém. Az egész vádlit ketté hasítja a lánc-fűrészem. Megtántorodik, mintha nem értené mi történt, miért nem tud mozdulni onnét, de addigra már ott vagyok - épp egy ugrás közepette-, a fejével egy magasságban, készülök a sisakot újból elrepíteni a p*csába.
Mögötte érek földet, de kár volt felé fordulnom. A páncéllal szembe, több másikról csillan vissza a gyenge fény, ami valahonnan Seitől vagy Hanabitól érkezik. 
Nem sok időm marad rácsodálkozni arra, hogy egy sereg áll előttem, ugyanis a fejem felett repül vissza a sisak. 
- Mi a fészkes....? - Követem szemmel, ahogy szépen lassan visszahelyeződik a nyakra, még az irány is jó, amerre áll. - Mágnes....? - Gondolkodom el, de azonnal meg is cáfolom magam. Vasmacskát nem vonzotta vagy taszította, akkor pedig nem erről van szó. A szétzúzott lábára nézek, amíg időm engedi, az viszont nem állt helyre, egyetemben a horpadásokkal, amiket korábban eszközöltem, ez pedig kizárja a regenerációt is. Mi a franc van ezekkel mégis? 
Ennyi. Elfogyott az időm. Muszáj az egész hordát távol tartanom a lányoktól, különben... Sei elővette a lélekölőjét. Ezt a hangos csikorgás mellett csak abból sikerült megtudnom, hogy az egész helyiség padlóját fű borítja be, amilyen képessége pedig Hanabinak nincsen, szóval kizárásos alapon úgy találtam, hogy ez csak ő lehet. Mivel egyébként nem ismerem a zanpakutouját, így jobbnak találtam nem túl sokáig érintkezni közvetlenül a pázsittal, az ezt követően hulló és lebegő lila virágokkal, azok szirmaival pedig végképp nem. Nagyokat lendítek Vasmacska láncán, több irányba, magamtól a lehető legmesszebb tartva a páncélokat, többet közülük darabokra zúzva, megcsonkítva azért, hogy aztán újból részben vagy egészben összeállhassanak. Bosszant, hogy a cselekedeteimnek nem látom értelmét, és még közben Sei shikaijának a hatókörén belül is vagyok. Akármennyire tudatosan is irányítja annak képességét egy ekkora hatótávon belül óhatatlan, hogy legalább egy virág megsebezzen, így megunva a jelenlegi helyzetemet, fellépdelek magasabbra a levegőbe lélekrészecskéken, ami egy meglepő felfedezés számomra. Mert bár nem érzékelem úgy az engem körülvevő lélekenergiát, mégis képes vagyok ugyanúgy kapcsolatba lépni vele. 
Kicsit kihasználva, hogy itt egyik páncél sem ér el, mert mind csak karddal rendelkezik - hálistennek a tulaj nem gyűjtött számszeríjas változatokat, vagy pusztán számszeríjakat, amikhez ezek hozzáférhettek volna-, szusszanok, s erősen próbálkozom valami tervet kitalálni. Nem vagyok benne túl jó ugyan, most mégis kénytelen vagyok ehhez folyamodni. 
- Mivel tudnék többet is leszedni...? - Kezdem el rágni az egyik hüvelykujjamon a bőrt. Közben néhány - durván egy tucat-, összegyűlt alattam, némán fenyegetnek a kardjaikkal. Eszembe jut a csillár, ami egy láncon függ a falról, és az intelmem, hogy nehogy a rokonaimra essen. Szélesre húzódik arcomon az a mosoly, amit nagyon sűrűn látok Vasmacskán, s ami miatt teljesen tisztában vagyok vele, hogy ő és én nem különbözünk fikarcnyit sem, csak én jobban vagyok nevelve... én VAGYOK nevelve.
Shunpoval a csillárhoz sietek, megvárom amíg mind egytől egyig alá ér. Biztosra megyek, hogy se Hanabi, sem pedig Seiun ne legyen alattam, bár valójában nem tudom merre vannak. Seit a robbanások közepén gondolom, hogy van, Hanabi viszont... Elvágom a tartóláncot a lánc-fűrészemmel, az pedig nagy csörömpölés végett zuhan az alattam ácsorgó páncélokra. Azok egy része tud csak menekülni előle, legalább négyet sikerül csapdába ejtenem a csillár fogságában. ~ Ez így nagyon kevés... ~ Szégyellem magam, amiért többet nem sikerült. Nem titkolom, hogy mekkora elvárásokat támasztok magammal szemben. Elhatározva hogy a technikatáramból fogok most már szemezgetni döntésre jutottam, s ahhoz híven még a levegőben lendületet véve elkezdtem a tengelyem körül forogni, mindeközben elengedtem azt a lélekenergia réteget, amin éppen álltam, így zuhanásba kezdtem. Próbáltam úgy időzíteni a rúgás*omat, hogy legalább két páncélt a falhoz vágjak vele, azután pedig a tenyeremre érkezzek. Ujjaim között érzem Sei fűszálait, miközben egyik kezemről a másikra "lépek", s ismét forgásba** kezdek. Lábaimat amennyire csak tudom, feltöltöm a saját lélekenergiámmal, hogy ha véletlen kardot érek, ne sebződjek úgy, mint amúgy sebződnék, egyébként pedig torzó magasságban kell eltalálnom a páncélokat. Közben ugyanúgy köröz körülöttem a Tessa-m, még a vártnál is nagyobb pusztítást okozva a közvetlen környezetemben. Csörömpölnek, egy-kettő szét is esik, néhány csak ideiglenesen testrészt veszít, de van egy olyan, amelyiknek a felkarját találom el, és az darabokra zúzódik olyannyira, hogy újból össze sem áll az a része. 
Hirtelen előttem terem az egyik páncél, lándzsájával készen arra, hogy azt az arcomba döfje. 
Alig sikerül úgy elhajolnom, hogy az arcomon apróbb karcolást ejtsen, azonnal kontrázom a támadást, nagyot lendítek a Tessámon, reflexszerűen a szív helyén átdöfve. Valójában ezt nem lenne szabad, ha élő ellenfelem volna. Az Amatsuji rokonaim, a testőrség tagjai, de tudtommal a családomból mindenki úgy küzd, hogy az ellenfél csak nagyon ritkán veszítse életét. Ez a döfés egy élő egyeden halálos lett volna, páncél ide, páncél oda. Azt pedig nagyon remélem, hogy nem orosz rulettként van egyikben másikban ember, vagy lélek... 
Tessa teljesen átdöfte a páncél elejét és hátulját, s az obszidián tőre valamivel messzebb szorult be a falba. Egy pillanatra kimerevedik előttem a csatatér, ahogy feltűnik, amint a páncél, melyet felnyársaltam, szépen lassan elengedi a darabjait. Előbb a kézfején szűnik meg a vonzás, ami eddig ott tartotta, majd szépen lassan a karjai és a lábai is a földre hullanak nagy csörömpölés végett, mindaddig, amíg csak a torzó van már a levegőben, kifeszített láncomnak hála, és azon a fej, amit még ott tart a mellvért. Csak nagyon nehezen sikerül kihalásznom belőle Tessát, közben a korábbi darabok is a földre kerültek. 
- Valamit... jól csináltam.. - Pislogok, értetlenül a váratlan siker felett, a hangulatom fényéveket javul, és elordítanám magam, hogy van gyengéjük, amikor akkora csikorgás és robaj hallattszik, hogy kénytelen vagyok a fülemre szorítani a kezemet. Egy a többitől jóval nagyobb, és masszívabb páncél jelenik meg a folyosó egyik végében, kezében egy fegyverrel, aminek méreteiből ítélve elég nagy veszélynek vagyunk most kitéve. Nem tudom tovább elemezni, ugyanis valahonnan a csatatér széléről hatalmas villámcsapás érkezik a góliát csuklójába. A technikát ismerem, egy viszonylag egyszerű kidou, azonban annál hatásosabb a tapasztalt kezekben. Közben persze megnyugszom, mert nem Seiun felől érkezett a villám, tehát Hanabitól származott. Kizárásos alapon. Egyel kevesebb dolog miatt kell aggódnom, mármint hogy a nővérem nem magánakciózik tőlünk külön. 
- Bakudo no nijuukyuu: Feiku. - Úgy intézem, hogy Seit takarja az illúzió, és hogy még legalább kettő legyen belőlem olyan helyeken, ahol semelyikőnk sem áll. Az utóbbi remélem, a kisebb páncélokat összezavarja, míg a nagy figyelmét máshova koncentrálja. 
- Sei, nem tudnád berobbantani a mellkasát? - Jelentem meg Sei mellett hirtelen. - Csak próbáljuk meg! - Nézek rá kiskutya szemekkel. Ha hajlandó tenni egy próbát arra, hogy feltárjuk a bádoglemez belsejét, annak nagyon örülök, s amint előkészül hozzá, eltűnők mellőle, hogy közelebb jussak Góliáthoz. Meglátjuk mire derül fény odabenn, amit az előzőben nem tudtam szemügyre venni.
 
*Kuchinuki **Panchira Toruneedo
« Utoljára szerkesztve: 2016. Jún. 06, 21:18:24 írta Mizushima Rena »

Karakterlap

Dokugamine Riruka

Mesélő

*

Hozzászólások: 37

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Xcution

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#f5999e || #ac2e5e


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #17 Dátum: 2016. Jún. 26, 14:50:13 »
Mindkét csapat szembesült a Kísértetkastély szívélyes fogadtatásával. Rátok támadt a "berendezés", méghozzá nem is akármilyen módon. Szemmel láthatólag nem szívesen látnak hívatlan látogatókat. Pedig még nem is tudják érkezésetek szándékát, egyszerűen előbb támadnak és utána sem biztos, hogy kérdeznek. Nem szabad hagynotok magatokat. Felül kell emelkednetek a problémán, méghozzá közös erővel.

Seiun, Hanabi és Rena
Seiun és Rena meglepően jól boldogultok a páncélokkal. Talán azért is, mert nem becsülitek alá őket, és eléggé harcedzettek vagytok ti is, hogy akár több ellenféllel is megtudjatok vívni. De igen csak fárasztó ez a harc. Mindketten szabadjára engeditek a kardotokat.
Rena, annyira nem vagy biztonságban a levegőben, mint ahogy elsőre gondoltad, ugyanis a kardot is fel lehet dobni, és fel is dobják utánad, valamint kardon kívül más fegyverek is vannak, ahogy később a lándzsával is szembetalálod magad. Azonban gond nélkül kikerülöd a feléd repülő veszélyes tárgyakat, vagy el is rejtheted a jelenlétedet, ahogy azt Hanabi is tette. A támadásod pedig tényleg hatásosnak bizonyult. Kardoddal az érmét is átdöfted, melynek hatására a páncélt mozgató erő megszűnt létezni, és szétesett. Egészen jó megoldásnak tűnik.
Hanabi, mindeközben láthatatlanná válva fentről nézed az eseményeket, majd kihasználva a helyzetet megszerzed azt a bizonyos érmét. Egy 32mm átmérőjű érme, melynek egyik oldalán egy oldalportré, a másik oldalán pedig egy címer és köré írva egy név olvasható. William Marshal név elgondolkodtathat, de nincs sok időd rá, ugyanis szemmel láthatólag most a te segítségedre is szükségük lehet a többieknek. Az óriás páncél nem olyan egyszerű ellenfél, akit egy csapással el lehet intézni. Még a mellkasának felrobbantása sem hatotta meg. Szétesett, de szinte ugyan abba a pillanatban össze is állt ismét. Azt gondolhatjátok, hogy az ő érméje valószínűleg százszor erősebb, mint a többieké. Ráadásul még az átlag páncélokat sem könnyű harcképtelenné tenni.
A páncél darabjainak lekötése és az érme elvétele még jó lehetőségnek bizonyul Hanabi részéről, ugyanis utána nincs lehetőségük támadnak, de hiába vannak lekötve még nem adták még fel a harcot, és a darabok szívesen visszatérnének az érméhez. Valahogy hatástalanítani kellene az érme "mágneses" vonzását. Az érmét tartva furcsa módon súlya van, mármint nem úgy, hogy határozottan nehéz, sokkal inkább, mintha valami nyomasztó erő szállta volna meg, vagy lenne rajta.
Hanabi, neked van lehetőséged kitalálni, hogy mit is kellene kezdened az érmével, lehetőleg minél hamarabb, hogy tudj segíteni a többieknek. Gondolkozol és szemeddel is keresel valamilyen megoldást a dologra, mikor is észreveszel egy érdekes kődíszt a folyosó bejáratának jobb oldali boltívénél. Odalépve látod, hogy márványtáljában víz van. Mint eshetőségként kipróbálod, vagy merő véletlenségből, de az érme a vízbe kerül. Kiveszed és meglepően tapasztalod, hogy az a nyomasztó érzés eltűnt róla és a páncél darabjai sem mocorognak már. Többiekkel megoszthatod a felfedezésedet, hogy így is lehet hatástalanítani a páncélokat. Seiun magára vállalja, hogy ő megküzd, feltartja a hatalmas páncélt, míg ketten elintézitek a többit. Fel is oszthatjátok egymás közt a munkát, de akár szépen egyesével haladva is leszedhetitek őket. Arról nem is beszélve, hogy az általatok talált technikával oldjátok meg a páncélok hatástalanítását, vagy megpróbáljátok a másikat rábeszélni a ti technikátokra.
Seiun, míg Rena és Hanabi a páncélok hatástalanításával vannak elfoglalva, addig te az óriás páncéllal nézel farkasszemet. A két lány annyira belemerült a harcba, hogy észre sem veszik, hogy te éppen mit csinálsz, vagy nem csinálsz. Egyedül is elég jól helytállsz, és közben azon gondolkodhatsz, hogy miként is győzhetnétek felette. Sikeresen véded fegyverének lecsapását, azonban az meglep, hogy másik kezével is, korábbi sebességétől eltérően nagyon gyorsan feléd csap. Egyszerűen véghetetlen, így falfreskót akar belőled csinálni, azonban a fal ahelyett, hogy megtartana, nemes egyszerűséggel átfordul veled. Trükkös, átfordulós "csapóajtó", mely titkos ajtóként funkcionál, és már el is tűntél. Hanabi és Rena csak akkor veszi észre az eltűnésedet, mikor a behemót feléjük csap.
El nem tudjátok képzelni hova tűnt Seiun, mikor még egy perce ott volt veletek. Mindenesetre kettőtöknek kell győzelmet aratnotok a masszív páncélon. Mivel a mellkas-robbantás nem jött be, így máshogy kell az érméhez hozzáférnetek és "hatástalanítanotok". Adjatok bele mindent!


(click to show/hide)

Fran
Nem szerelembe, hanem tényleg egy vaksötét verembe estél bele. Sajnos csak a hátsó feled tompíthatta az érkezéseget, ráadásul a kezeddel sikerül telibe belenyúlnod valami éles dologba. Mikor sikerül egy kis fényt csiholnod, akkor láthatod, hogy egy sima, kör formájú veremben vagy, amibe pedig sikerült beletenyerelned az nem más, mint egy kulcs. A kulcs, pont a recés felével felfelé volt a földön, és te sikeresen belenyúltál. Még szerencse, hogy nem ráestél. Hiába nézel körbe, nincs egy kulcslyuk sem, amibe esetlegesen bele is illene a talált kulcs. Valamint vissza, felfelé sem tudsz menni. Így valami másik utat kellene találnod. A kulcsot mindenesetre úgy gondolod, jó lenne eltenni.
Ha felálltál, akkor olyan térdmagasságban láthatsz egy hasonló kapcsolót, mint ami a szobron is volt. Tarthatsz tőle, hogy talán még rosszabb helyzetbe kerülhetsz, ha megnyomod, de mégsem akarsz a verembe maradni. Már csak azért sem, mert gondolhatod, hogy Espada-d nem fog örülni, hogy szó nélkül eltűntél. Azért sem, mert arra kért benneteket, hogy maradjatok együtt.
A gombot megnyomva, nagy morajlással a fal egyik része megnyílik és te kiléphetsz. Visszakerültél arra a területre, hol elgondolkodhattatok, hogy merre is mentek tovább, csak most te a másik oldaláról láthatod. Jobbra elnézve ott is a felfelé vezető lépcső. Elgondolkodhatsz, hogy lehet, hogy aki a zajt okozta, az is ezt a csapóajtót használva tűnhetett el előletek. Nincs időd ezen sokat gondolkodni, ugyanis fentről hangokat hallasz, ami semmi jót nem jelenthet, és ezért fel is szaladsz, hogy kiderítsd, hogy mi történt vagy inkább történik. Amivel szembesülsz, arra nem is számítottál. A könyvtár romokban, az egyik falon egy pohárnagyságú lyuk tátong, és repkedő könyvek mindenhol. Eliana és Adrián a könyvtár másik felében vannak, és próbálják a számukat csökkenteni. Végül észrevesznek téged…


(click to show/hide)

Eliana és Adrián
Cero határozottan elpusztította a könyvek nagy részét, de ahogy Adrián sejtette, legfőképpen az utánpótlással vannak gondok. Egy hatalmas könyvtár esetén pedig ezzel nincs nagy probléma. Adrián rúgásától, mint a dominók dőltek egymásra a könyvsorok, így máris a könyvek egy része beszorult, így képtelen lesz előjönni és repkedni. Valamint úgy néz ki, hogy azok a könyvek sem kapnak szárnyra, melyek ugyan beszorultak, de ki lehetne őket még húzni. Ez pedig még inkább arra sarkalhat benneteket, hogy többi sort is ledöntsetek, ezzel is tovább csökkentve a számukat. Ezzel, nem is omlasztjátok magatokra az épületet, így határozottan helyes megoldásnak bizonyult. Mégis éppen elég sok marad, amivel meg kell küzdenetek, és nem pihennek. Szerencsére a fél könyvek, vagy miszlikbe vágott lapok már nem támadnak. Legjobb lenne az irányítóval megküzdeni, azonban sem egy vezérkönyv, sem pedig egy személyt nem láttok, akire ráakaszthatjátok ezt a címet. Egyesével pedig roppant fárasztó és képtelenség is lenne győzelmet aratni ellenük. Azonban ekkor megláttok egy alakot a könyvtár másik végében…

Eliana, Fran és Adrián
Fran áll a könyvtár másik felében. Szemmel láthatólag a poron kívül más elváltozás nincs rajta, és ahogy lehet, csatlakozik hozzátok a könyvek irtásában is. Szégyen a visszavonulás, de lehet most mégis ezt kellene tennetek? Fran, te is felfigyelsz arra az ajtóra, amit a többiek sikeresen megtaláltak. Az ajtón pedig van egy kulcslyuk, te pedig úgy gondolod, hogy egy próbát megér. Míg a többiek fedeznek, addig te megpróbálod kinyitni az ajtót. Meglepetésedre tényleg beleillik, és ki is nyitja a korábban bezárt ajtót. Arra kérsz mindenkit, hogy menjetek be a terembe, majd magatokra is zárjátok az ajtót. Nem tudjátok, hogy hova is lyukadtatok ki, de biztos jobb hely, mint hadakozni egy könyvtárral.

(click to show/hide)

.

Határidő: 2016. Július 10.
Post sorrend: Nincs


.


Karakterlap

Eliana del Barros

Magányos Farkas

Espada

*

Segunda Espada (2. Espada)

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
55 200 / 65 000

Hozzászólások: 199

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 112 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér
 -------------------------------

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#475485 || #bec1cd
 -------------------------------


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #18 Dátum: 2016. Jún. 26, 23:05:31 »
Fran válasza határozottan meglepett, miszerint a Halálistenek sem mindent tudók. Ők sem tudhatnak erről. Nos, én másképp látom a dolgokat, meg Seth sem véletlenül akarta, hogy előzzük meg őket, hogyha ők erről a helyről mit sem tudnának. Bár az felettébb jó kérdés, ha esetleg mégsem tudnak róla, akkor Seth honnan ilyen jól informált? Bár azt hiszem azért, mert amit akar, vagy rá akarja tenni a kezét, arról mindent tud, vagy megtud.
- Seth arról mindent megtud, amit meg akar szerezni, és jelenleg az itt lévő lelkeket akarja.
Válaszolok a kérdésre, melyet magam is így látok. Adrián sem csípheti, hogy Lidérc lett. Meg eléggé kiakadt, amin teljesen meglepődtem.
- Mivel Seth felfigyelt rájuk, akkor biztosan nem lesznek agyatlan szörnyek. Ha mi találunk rájuk, akkor az alap három lehetőségük helyett, csak az átváltozás jut nekik. … Ha rájuk találunk. … De azért még sem lenne jó, ha azt csinálsz, amit szeretnél.
Kacsintok rá. Nem tudom, mennyire érti a dolgot. Ha ennyire nem akarja őket átváltoztatni, akkor nem kell átváltoztatnia őket. Majd én esetleg megteszem, ha tudom… Ha találunk. Mert azt is mondhatjuk, hogy bizony mi nem találkoztunk egyel sem. A felfalás és az átváltozás közül az átváltozás jobb. Inkább leszel vadász, mint préda. De neki sem engedhetem, hogy felfalja őket, mert az sem lenne jó. Szóval elnézek, de azért nem engedek meg mindent. Egyet értek vele, hogy nem járnak jól, ha mi találjuk meg őket, de a feladatot sem utasíthatom el. Meg lehet, ha találkozunk egyel, lehet, hogy a pokoltól jobban jár, ha átváltoztatjuk. Mert az sincs kizárva.
De majd ezen agyalok, majd ha egyel is találkozunk, hogy akkor mi lesz. Egyelőre, Fran eltűnt, és a könyvek most megbosszulják, hogy nem forgattam eleget őket. Adrián lépése határozottan jónak tűnik, ugyanis a könyvespolcsorok, mint a dominó dőltek egymásra, és a könyvek, melyek alászorultam már biztos nem fognak repkedni. Még azok sem, melyeket esetlegesen még ki lehetne húzni. A mások sorral én magam fogom ugyan ezt tenni. Felugrottam, és egy jól irányzott rúgással indítottam el a Domino Day-t. Ezzel pedig természetesen elég nagy port kavartunk, de legalább sokkal kevesebb könyv tud majd ránk repülni, ami határozottam megéri, hogy ezt a sok port lenyeljük. Azonban nem mondhatnám, hogy sokkal kezelhetőbbé vált volna a helyzet. Ardiente Garra technikával és a kardommal igyekeztem kiegyelni őket. Határozottan könnyebb dolgunk lenne, ha nem egy hatalmas könyvtárban kellene könyvekkel hadakoznunk, vagy látnánk az irányítójukat. Legyen az egy óriás enciklopédia vagy egy szellem. Mert míg Ardián lefoglalja őket, addig én kiiktathatnám. De erről szó sincsen. De felcsillan a szemem, mikor a könyvtár másik végében egy ismerős arcot látok. Fran visszatért, és szemmel láthatólag nincs semmi baja, csak egy merő por. Egy nagy kő esett le a szívemről. Nincs baja. Mellénk Sonido-zott és csatlakozik hozzánk a könyvirtásban.
- Jól összekoszoltad magad. Merre jártál? Nem azt mondtam, hogy lehetőleg maradjunk együtt?
Róttam fel neki, de nem sértődötten, inkább öröm volt a hangomban, hogy visszatért. Elújságolta, hogy talált egy kulcsot is.
- Igen? Sejted, mit nyithat?
Kérdezem érdeklődve, hátha tudja mit is nyit. Közben természetesen újabb könyveket és lapokat intézek el. Fran is észreveszi az ajtót. Igyekszem fedezni, hogy egy könyv vagy lap el ne juthasson hozzá. Nagy meglepetésre az ajtó zárva volt, szóval hiába jutottunk volna el oda, akkor is felkenődtünk volna rá. A Fran által talált kulcs nem hogy beleillik a zárba, hanem ki nyitja az ajtót. Megragadom Adrián karját és magammal rántva behúzom az ajtó mögé. Fran-nal vagy egyedül, de bezárom magunk után az ajtót. Hallom, ahogy a könyvek nekimennek az ajtónak, a lapok pedig beleállnak. Van egy kis időnk fújni egyet.  Megnézem, hogy Fran tényleg nem-e sérült meg. Sajnos az Aleonado Luna simbolo gyógyító technikám nem alkalmas most, így inkább egy kendőt használok, az esetleges sérülésre. Adrián fejsérülése elég súlyos. Még jó, hogy erős feje van. Erős kötésre van szüksége, ugyanis a fejsérülés nagyon tud vérezni, és az nagyon nem jó, ha a szemébe folyik. Persze katonadolog, meg a regenerálódó képességünk sokat segít, de a vérzést akkor is el kell állítani. Éppen ezért a tőlem telhető módon megpróbálom lekezelni. Miután kifújtam magam, csak azután nézek körbe, hogy mégis hol is lehetünk. …


.

Karakterlap

Adrián Ruiz

Az arrancarok gyöngye

Arrancar

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
27 000 / 30 000

Hozzászólások: 114

Hírnév: 6

Infó

Tárcában: 1 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Midnight Blue

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A világ csupán egy óriási színpad.

Post szín:
#3CAFC8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #19 Dátum: 2016. Júl. 05, 13:15:14 »
Igazán kényelmes lehet Hueco Mundo királyának lenni. Az információ megállás nélkül áramlik a hadseregnyi talpnyaló jóvoltából, s neki pedig csak el kell döntenie, mit kezd ezekkel. Vajon észrevenné-e nagy lustaságában, ha néhány dolog nem a terv szerint alakulna? Eliana gondolatmenetével viszont továbbra sem értettem egyet, de nem láttam értelmét tovább vesézni a témát, így egyelőre csöndben maradtam és az Espadára bíztam a dolgokat. Ráérek majd cselekedni, ha ténylegesen szükségét hozza a helyzet. Az ezután történt dolgok közepette, amúgy sem volt sok lehetőségem ilyeneken agyalni. Fran eltűnése úgy tűnt, csupán a kezdet ezen elátkozott ház furcsaságai közül. Bár meg is fordulhattunk volna, hogy visszamenve a lépcsőn másfelé vegyük az irányt, és hagyni a könyveket magukban repkedni, ám éppen a jelenlétük biztosított a felől, hogy a lehető legjobb irányba haladunk. Valaki vagy valami meg akar itt védeni valami, távol tartani minket, már pedig mi kötelességtudó betolakodóként akkor is arra fogunk menni, amerre nem akarják, hogy menjünk.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve ledöntöttem az egyik sor végén álló könyvespolcot, ami azután magával vitte a többit is. Az így beszorult könyvek már képtelenek voltak felszállni és támadni, ám úgy tűnt ezt a dolgot nem lehet ilyen könnyedén megoldani. Még két sor ledöntésére jutott időm, mielőtt teljességgel védekezni kényszerültem. Eléggé sikerült felkeltenem magamra a figyelmet, és úgy tűnik, nem igazán tetszik nekik, amit csináltam, mert a még ép polcokról még sebesebben jött az utánpótlás, és még vadabbul támadtak, mint ezelőtt. Ekkor láttam meg Frant a könyvtár másik végében, amerről eredetileg mi is jöttünk. Korábbi gondolataimmal ellentétben nem tudtam nem fellélegezni egy kicsit szerencsés megkerülésén, és nem csak azért, mert így ő is segíthet a probléma megoldásán.
- Fran, vigyázz a könyvekkel, ezek ellen semmit sem ér a hierrónk!
Kiáltottam oda hozzá, mikor kicsit közelebb ért, majd folytattam a hadakozást. Hasonló módszert választottam, mint Eliana, de karddal való kombinálás helyett én mindkét kezemre Ardiente Garrát idézve irtottam a rám támadó kódexeket. Túl sok, egyszerűen túl sok volt még mindig belőlük, ezért annak is örülhettem, ha a legalább magamat meg tudom védeni, nem hogy újabb szekrényeken ledönteni, márpedig ez így szélmalomharc. Annyira beleéltem magam a kaszabolásba, hogy igencsak meglepődtem, mikor Eliana hirtelen megragadta a karomat és átvonszolt egy másik helyiségbe. Még éppen idejében sikerült becsuknia az ajtót, mert a könyvek zajosan kopogtak rajta, mint amikor fakopáncs kutat hernyó után. Mivel úgy nézett ki végre megint biztonságban vagyunk, szántam pár percet a frizurám megigazítására, ami teljesen összekócolódott a lapok viharától. Mikor Eliana fejébe vette, hogy önjelölt nővérkét játszik, először csak legyintettem, mondván, hogy semmiség, és inkább Frant porolja le, de mikor tovább erősködött, akkor sem hagytam, hogy más lássa el azt a sebet, amit csakis a saját figyelmetlenségemnek köszönhetek, így téptem egy keveset a karomon lévő fásliból, ami a harctól amúgy is kicsit felszakadozott, és azzal tekertem körbe a fejemet jó szorosan.
- Tessék, így már megfelel?
Kérdeztem elégedetten abban a tudatban, hogy el tudom látni a saját sérüléseimet, nem kell ehhez más segítsége.

Karakterlap

Fran Lechuza

Arrancar

*

64. Arrancar

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
30 000 / 45 000

Hozzászólások: 46

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 14 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Eliana del Barros fracciónja

Reiatsu szín:
Szürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
SlateGray


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #20 Dátum: 2016. Júl. 08, 16:38:44 »
Nem sokáig zuhantam, gyorsan földet értem, amit elsősorban hátsóm sajogása jelzett. Próbáltam feltápászkodni, amihez magam mellé a földre tettem kezeimet, hogy majd így segítsem fel magamat. Arra viszont nem számítottam, hogy a sötétségben beletenyerelek valamibe, amire gyorsan fel is emelem a kezemet és ezután már óvatosabban tapintom meg a földet.
Sikerül felállnom, majd egy Balát idézek az egyik kezembe, hogy azzal tegyek szert egy kis fényre, amivel megvilágíthatom, hova is kerültem. Először is azt néztem meg, hogy mibe sikerül beletenyerelnem és találtam a földön egy kulcsot. Körbenézve nem láttam sehol se egy kulcslyukat se, így valószínűleg itt nem nagyon veszem hasznát, ezért eltettem későbbre. Találtam viszont egy ugyanolyan kapcsolót, mint ami miatt idejutottam. Nem szívesen nyomtam meg, nehogy még lentebb zuhanjak, de nem találtam semmi mást, ami segíthetett volna innen a kijutásban, így nem volt más választásom.
Megnyomtam a gombot és már készültem is a zuhanásra, remegni kezd a helység, de nem alattam nyílik meg a padló, hanem az egyik falrészen lesz egy kijárat. Kimentem, körülnéztem és rájöttem, hogy a lépcső közelében vagyok, amin felmenve a könyvtárba jutottunk. Így nem kellett sokat gondolkoznom, hogy merre is kell mennem. El is indultam a lépcsőn, hogy visszacsatlakozzak a csapatomhoz.
Felérve nagy felfordulásra leszek figyelmes, ami eléggé meglepett, de megpillantottam a könyvtár másik végén Eliana-samát és Adriánt. A repkedő könyveket gyorsan kellett kikerülnöm és sonídommal egy-kettőre már a másik oldalon voltam. Érkezésem előtt nem sokkal hallom meg Adrián figyelmeztetését, amivel már nem tudok mit kezdeni, mert amint megálltam már éreztem is egy kis szúró fájdalmat a vállamon.
- Tsk. Pont sikerült megtapasztalnom, de azért kösz. – mondtam neki, majd egy kicsit közelebb lépve hozzájuk megidéztem a Blanco Carbúnculo védelmét körénk, hogy legyen egy kis időnk pár szót váltani a két társammal. De így is sietnünk kell, mert a szokásosnál nagyobbra kellett csinálnom a védelmet, hogy mindannyian beleférjünk, és így ki tudja, meddig fogja bírni.
- Bocsánat. – nem is figyeltem rá, hogy mennyire piszkos lettem, ezért most kezdtem el a leporolni magamat. – Egy titkos járatba zuhantam, amiből lent a lépcsőtől nem messze lehet kijönni. Meg van rá az esély, hogy a korábban hallott zaj forrása is ott távozott. És egy kulcsot is találtam. – vázoltam fel a történteket, majd az újonnan érkező kérdésekre is válaszolni próbáltam és a kulcsot is elővettem, hogy meg tudják a többiek is nézni. – Ez az. Nem tudom, mibe való lehet. Ha találkozunk zárt ajtóval, majd belepróbáljuk. – közöltem ötletemet a kulccsal kapcsolatban, majd nem sokkal ezután elkezdett megrepedni védelmem. A repedéssel egyvonalban pont megpillantok egy ajtót, ami nem lehet véletlen, hogy ott van, lehet, hogy ott lesz a kulcs helye?
- Lehet, hogy az az ajtó? – kérdeztem meg, hátha már próbálták kinyitni, de nem volt hozzá szerencséjük, ezért saját kezembe vettem a dolgokat. – Megnézem, hogy nyitva van-e. – mondtam el tervemet Eliana-sama felé nézve, és ha nem volt ellenvetése, akkor akcióba is léptem, amint áttörték a könyvek a védőpajzsot. Futásnak eredtem, ezúttal sonídó nélkül, közben aktiváltam a Lluviát és a belőlem kiszálló gömbökkel a könyveket vettem célba.
Sikeresen megérkeztem az ajtóhoz és egyből a kilincshez nyúltam, hogy megnézzem, nyitva van-e. Zárva volt, ezért gyorsan a talált kulcsot bele is illesztettem, hogy megpróbáljam vele kinyitni. Nem volt a kulccsal semmi probléma, tökéletesen beleillett és ki is nyílt vele az ajtó.
- Nyitva az ajtó! – kiabáltam vissza Eliana-samának, majd kivettem a kulcsot és bementem az ajtón, mert láttam, hogy Adriánék is erre tartanak. Ha találgathatnék, akkor azt mondanám, hogy az a valaki, aki itt volt előttünk, bezárta nekünk az ajtót, a kulcsot pedig magával vitte és ott hagyta a titkos átjáróban, hogy ne tudjuk kinyitni.

Karakterlap

Mizushima Hanabi

Shinigami

Shinigami - rangjelző

*

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 90 000

Hozzászólások: 135

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 38 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
sötétlila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A különbség gyógyszer és méreg között gyakran csak a dózis."

Post szín:
#BB8EAD


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #21 Dátum: 2016. Aug. 07, 23:55:19 »
Láthatóan Rena és Sei jól boldogulnak a páncélokkal, eddig még nem szedtek össze semmilyen sérülést sem és nagyon remélem, hogy ez nem is fog változni. De most jobb nem erre gondolni, hiszen bízom a képességeikben, no meg nekem van más dolgom is.
Ahogy az érmét szemlélem, nem találok rajta semmi furcsát. Valamennyire tisztában vagyok jó néhány emberi szokással, így tudom, hogy léteznek érmegyűjtők is. Ez, a kezemben lévő tárgy pedig, szerintem inkább egy ilyen gyűjteményben kéne legyen, semmint itt. Mindenesetre nem találok rajta semmi furcsaságot, csak egy nevet, mely értelemszerűen nem japán. Angol, vagy amerikai lehet. Azonban van ebben az érmében valami furcsa, leginkább nyomasztónak mondható dolog, ugyanis mióta a kezembe vettem kellemetlenül érzem magam. Mintha valami láthatatlan, vagy inkább mentális súly nyomná a vállaim. Ha lenne időm, akkor elgondolkoznék a dolgon és minden bizonnyal rengeteg teóriát tudnék felállítani, azonban - sajnos - nem vagyok ilyen helyzetben. Ahogy a hatalmas robbanás hangjára, oldalra kapom a tekintetem, pont látom, ahogy a hatalmas páncél mellkasa darabokra robban, majd újra összeáll. Mintha mi sem történt volna. Ez nem jó, nagyon nem jó. Ki kell találnom valamit.
A tekintetem gyorsan végigfuttatom a falakon, hátha találok valami utalást vagy segítséget. Nos, ilyen nincs, azonban a szemeim megakadnak egy kőtartályon, mely az egyik boltív tövében foglal helyet. Sanda gyanúm, hogy ez lentről nem látható. Nem habozok sokáig, villámtáncot használva a pillanat tört része alatt az edény mellett termek. Víz van benne. Először kézzel nyúlok bele, de semmi furcsaságot nem érzékelek. Biztos okkal van itt! Van egy tippem is, hiszen egyet, meg egyet nem nehéz összeadni, azonban aggályaim is adódnak a dologgal kapcsolatban. Járatom az agyam, hiszen nincs időm. Ekkor ugrik be a lélektemetés. Ha valóban egy lélek van az érmébe zárva, akkor annak hatására el kell onnan távoznia. Így gyorsan előkapom a lélekölőm, majd a tanult a módon elvégzem a lélektemetést. Azonban nem történik semmit, a nyomasztó érzés továbbra is jelen van. Tehát nincs választásom. Beledobom az érmét a vízbe. Ennek hatására furcsa dolog történik. Megszűnik a teher, amit eddig éreztem, hirtelen mintha könnyebbek lennének a vállaim. Jó, tehát ez is egy lehetőség. Ami jó. Sei és Rena közel vannak egymáshoz, így visszatérek a talajra, hogy megosszam velük a tényt, azonban nem teszem láthatóvá magam. Jelen pillanatban a láthatatlanságom a legnagyobb biztonságom, még akkor is, ha az amúgy egyszerű varázslat, így sok erőmet felemészti.
- Ne kapjatok frászt, csak én vagyok - kezdek bele a mondandómba. - Szóval, nem tudom, hogy mennyire tudjátok, vagy nem tudjátok, de a páncélokban van egy érme, ez mozgatja őket. Valamint van fent egy tálszerű szobor, amiben víz van. Ha engem kérdeztek nem hagyományos. De lényeg a lényeg, ha abba belemártjuk, akkor a páncél csak egyszerű páncél lesz - hadarom el egy levegővel, mert nem akarom elvonni a lányok figyelmét a harcról. - Valamint ahogy láttam Rena is likvidált egyet - bár ez tényleg csak egy félpillantásnyi „látás” volt. - Szerintem ez azért lehetett, mert átszúrta az érmét a lélekölőjével - ok fejtek, majd kitérek egy páncél elől, ami alapvetően nem engem akart leszedni, de attól, hogy nem lát, még eltalálhat.
Ez után gyorsan, rövid szóváltásokkal megbeszéljük, hogy Sei, mint csoportvezető foglalkozik a páncélok legerősebbjével, mi pedig a kicsikkel. Nekem ezzel nincs is semmi bajom, bár nagyon nem tudom, hogy az általam felfedezett módszerrel most mit tudnék kezdeni, így Renáét használom. Persze úgy, hogy előtte egy Gekivel mozdulatlanná teszem őket. Így is elég nehéz átszúrni a fémet, nem teszem még lehetetlenné is a helyzetet. Azt hiszem, hogy egész jól haladunk, kezdem komolyan úgy érezni, hogy már ránézésre is kevesebb van. Azonban ez a „jól haladunk” teóriám megdől akkor, mikor a hatalmas behemót majdnem telibe kap.
- Hol van Sei? - mondom ki hangosan is az első dolgot, ami az eszembe jut. Korábban azt mondta, hogy elbír egyedül a páncéllal. Ne mondd, hogy… Be sem fejezem a gondolatot, mikor hallom, hogy valami egyszerűen nem vagyok hajlandó, inkább kicsit feljebb megyek a levegőbe, hogy átpásztázzam a területet, de sehol sem látom a lány, csak páncélmaradványokat és mozgó páncélokat. - Nincs itt - mondom halkan, majd mikor meglátom, hogy a húgomat eltalálja az egyik páncél egyből mellette termek. Akármennyire is érdekel, hogy hová tűnhetett most nem foglalkozhatok ezzel, hiszen mi sem vagyunk túl rózsás helyzetben. Sőt. Azt hiszem, hogy még enyhén fogalmaztam. Rena karja láthatóan eltört, ám mire odaérek, már helyre teszi magának.
- Ha ezen túl vagyunk, akkor meggyógyítom a karodat. - Komolyan nem tudom, hogy mit tegyek, tegyünk. Csak próbálom védeni magam - hiszen feloldottam a láthatatlanná tévő varázslatot, mikor Rena mellé shunpoztam -, miközben a gondolataim ide-oda cikáznak. Mit lehetne tenni? Számot vetek arról, hogy milyen kidouim is vannak, majd az egyiknél eszembe jut valami.
- Rena! - kiáltok oda a húgomnak. - Kezdj el hátrálni a felé a boltív felé - intek a kis tartályt irányába. Talán nem egy díjnyertes tervem van, talán futná jobbra is, de most idő hiányában megteszi. Ha Rena hallgat rám, akkor elhátrálunk egy darabig, majd mikor elégnek érzem a távolságot, megidézem körénk a Fubushi nevű varázslatot, melyhez a páncéloknak sikerül hozzáragadnia, elsősorban a hatalmassal. Így jár az, aki el akar minket intézni. Ha pedig jó a becslésem, akkor ha nagyon hátra megyünk a falhoz, akkor még a dárdáikkal sem érnek el. Bár ki tudna szurkálni, ha éppen fel van ragadva valahová :roll:? A kidou egyetlen hátránya, hogy bezárt minket, lévén plafontól padlóig tart és fél henger alakban vesz körbe minket plafontól a padlóig. Így ha feloldom a varázslatot, akkor az összes bádogember ránk szabadul.
- Én megpróbálom elintézni a nagy páncélt, te pedig szedd le a kicsiket, így jó a felosztás? - kérdezem. Aggaszt a karja, de úgy hiszem, hogy a húgom erős, pár a varázslatra felragadt páncél nem okozhat neki gondot. Ha bele megy, akkor odamegyek a nagy páncélhoz, mely szerencsére az elsők között ragadt bele a csapdába, hiszen az szeretne minket a lehető legjobban elintézni, majd kivágom az érméjét a helyértől. Ha ez megvan, akkor gyorsan a kőkút mellett termek, amibe belemártom a kezemben lévő tárgyat, ha pedig ez nem lenne elég, akkor még Tombobal is átszúrom. A hét módszernek együtt hatnia kell rá. Legalábbis nagyon remélem, hogy így lesz :|.

Karakterlap

Mizushima Rena

Eltávozott karakterek

2. Osztag

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
28 500 / 30 000

Hozzászólások: 23

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 10 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bordó ezüst peremmel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#f7565b


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #22 Dátum: 2016. Aug. 14, 10:52:46 »
Akármennyire találtam jó ötletnek, mégsem a legjobb látni, ahogy az illúziókat - melyek úgy néznek ki, mint az unokatestvérem és én-, ketté, meg még több részre szabdalják a mohó páncélok. Nem tartott túl sokáig a technika ezen része, viszont ami takarta a tényleges személyt, az még mindig éles volt. Én magam is alig tudtam kivenni annak a homályából, majd csak akkor voltam biztos abban, hogy a kérésemet teljesíti, amikor a virág szirmai hatalmasat robbantanak a Góliát mellkasán. Meg sem várva, hogy mi történik, a lehető leggyorsabb shunpommal indulok meg az irányába. Két páncélról is lendületet veszek, hogy magasabbra ugorjak az óriásnál, hogy aztán a sarkammal hatalmasat sújtsak le rá. Közvetlenül azelőtt, hogy hozzáérnék, csillapodik a robbanás keltette por felhő, láthatóvá válik, hogy a mellvért már újból összeállt a darabjaiból. A kisebb szilánkok nem, de a nagyobb lemezek mind a helyükön vannak ismét. Magamban szitkozódok, hogy miért nem voltam képes hamarabb ideérni, még azokat a lemezeket is szétzúzni, bejutni egészen a belsejéig. Azonban erre nem jut túl sok időm, ugyanis karjával felém lendít. Azt csak a lélekjelenlétemnek köszönhetően kerülöm el egy shunpo tangeki használatával, aminek hála így azonnal mögé kerültem. Tessámon erőset lendítek, így az a nyaka körül legalább kétszer körbe tekeredik, amit követően beindulnak a pengék, és mint egy fűrész lánc úgy kezdik azonnal tönkre tenni a nyakat fedő páncél részt. Nem Telik túl sok időbe, mire a páncél dobálni kezdi magát, de azután nemsokkal enyhül is a tessa szorítása; a nyak megadta magát. A fej azonban mégis a helyén marad, csak rövidebb lett a nyaka az illető páncélnak. 
- Hogy a franc esne belé! - Iszonyat pipa vagyok. Ahogy fokozatosan veszítem elfelé a türelmemet, annál inkább szúr a tüdöm. Egész kicsikorom óta nem szúrt pedig, ami aztán még jobban bosszant. Nem szeretek tehetetlen lenni. 
Körbetáncolom a behemótot, aki mindig éppen csak egy kicsivel vét el, hogy elkapjon vagy lecsapjon. Mikor ténylegesen feladtam, visszasietek Seiun mellé, akit immáron nem fed a kidoum rejteke.
Megszólalni se tudtam, egyből megijesztett Hanabi. Máskor nem tudott volna, viszont most annyira elöntött az ideg, hogy nem vettem észre őt. Persze láthatatlan, meg nem is érzem a lélekenergia ingadozást a környezetemben, így ez nem írható teljesen a bosszússágom számlájára, de arra is kerül jócskán!
- Érme? - Szakítom félbe Hanabit, aki ha mérges is rám emiatt, majd csak később fog válaszolni, gyorsan végighadarja amit szeretett volna. - Az az érme, a szívük helyén van? - Hát persze, hogy ott. Ha az tartja őket össze, és mozgatja őket, akkor annak kellett lennie, amit puszta szerencséből megsemmisítettem. - Én Vasmacskával átdöftem egyet, ott fekszik. - Bökök az állammal a mozdulatlan páncélra, aminek egy néhány része már messze gurult a küzdelem hevében. 
Eközben egy páncél a lándzsájával felénk csap, mi pedig szétrebbenünk egymástól távolabb. Én pedig demonstrációképp, direkt a szíve helyén döföm át Tessa obszidián tőr végével, láss csodát sikeresen.
Seiun eddigre úgy látszik, valami tervet gondolt ki, hogy hatékonyabbak lehessünk. Közölte, hogy ő elbír a naggyal, legalábbis le tudja foglalni. Hanabival mind a ketten belementünk ebbe, két külön irányba indultunk meg a kicsiket leszedálni. Ha eleget sikerül szétkapni, akkor lesz alkalmunk a madáritatóval foglalkozni. Éppen úgy ítélném, hogy kellően sok páncél darabjaiban van már, s szólnék a nővéremnek, hogy az eddigi módszere segítségével, egy érmét vegyen magához, mikor egy hatalmas fegyver életlen fele röppályára állít. Neki az egyik tartóoszlopnak. A portól és a hirtelen tüdőmbe szorult levegőtől fuldoklani kezdek. Nagyon remélem belső vérzésem nem lett ettől az ütéstől. Sajog mindenem, ami valahol nagyon jó, a gerincem nem sérült meg. A jobb karom azonban nem járt túl jól, az, amelyiken el is tűnt tessám, bár nem kapcsolt ki a shikai. Az ütést sikerült az egyik alkarommal felfogni, viszont a végtag eltört. Nem érzem a fájdalmat, talán sokkos állapotba kerültem. Amíg tudok racionálisan gondolkozni, bekapcsolom a shikenhou technikát. A bőr és izom réteg alatt egyenesen tört  az orsócsontom. Mire Hanabi mellém érkezik a csont már újból a helyén van, tettem róla, viszont a végtag még mindig hasznavehetetlen. Sőt, kezdem tompán érezni a fájdalmat, ahogy az adrenalin fokozatosan csökken a szervezetemben. 
Bólintok neki, tényleg ráér még a dolog, pláne mert ebben a helyzetben mindketten sebezhetővé váltunk.
Úgy látszik van terve amúgy, így aztán meg sem fordul a fejemben, hogy ne azt tegyem amire kér, avagy utasít, elvégre a lábaimnak kutya baja. Egészen a falig hátrálunk, amelytől indul a boltív, aztán egy Fushibi technikával hálót idéz körénk Nővérem, úgy hogy mindegyik páncél azon kívül maradjon, és bele is ragadjon, köztük a nagy is. Egy két dobófegyver repül ugyan felénk kisebb-nagyobb szerencsével, azonban azok felét is kivédi a háló, eltéríti azt, vagy konkrétan azok is hozzáragadnak. Valamikor egyébként abbamaradt a páncélok utánpótlásának érkezése, ami jó dolog, tekintve, hogy minden gyűjtemény véges számú kell, hogy legyen, s a jelenlegi állás szerint elértük azt a bizonyos számot.
Rövid egyeztetést követően szembe találtam magam a sok maga tehetetlen páncéllal, a szívük szabad préda. A használható karomra előhívtam a zanpakutoum közelharci képességét, kurodaiyát, hogy aztán azzal nekiláthassak a lassú, hosszadalmas műveletnek ahogy egyesével kivagdossam a mellvérteket majd puszta kézzel kitépjem az érmeket. Azokat aztán egytől egyig megmártóztattuk a kődíszben. És láss csodát, ez a módszer is ugyanúgy hatásos, mint mikor a lélekölőmmel átszúrtam korábban. Azonban aggódom. Minél több időt vesztegetünk el, annál biztosabb, hogy Seiunnal történik valami, avagy, hogy annyira messzire kerül tőlünk, hogy nem bukkanunk rá...
« Utoljára szerkesztve: 2016. Aug. 14, 13:28:38 írta Mizushima Rena »

Karakterlap

Dokugamine Riruka

Mesélő

*

Hozzászólások: 37

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Xcution

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#f5999e || #ac2e5e


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #23 Dátum: 2016. Aug. 18, 17:39:13 »
Hanabi és Rena
Seiun teljesen eltűnt, és mivel közvetlen környezetetekben állók jelenlétét sem érzitek, így nagyon is aggódhattok, hogy mégis hova tűnhetett el. Mindenesetre most mégis a páncélokkal kell foglalkoznotok, mert nem vehetitek félvállról őket. Ezt Rena sérülése is mutatja. De emberhiány ellenére is, Hanabi módszere egészen hatásosnak bizonyul, így nincs nagy problémátok. Legalábbis, ami a páncélok nagyját illeti. Csapdába belegabalyodva igen csak sebezhetővé válnak, így Rena egyesével, sorjában ki tudja iktatni őket. Ami a nagyot illeti, az elsőként akadt be a csapdába, és sikeresen is sikerül venned Hanabi az érméjét, a szökőkútba merítened, majd a biztonság kedvéért át is szúrod. Össze is zuhan a páncél és látszólag ezzel a módszerrel sikerült győzelmet aratnotok a páncélokon. De csak látszólag, mivel mikor kifújjátok magatokat, hogy sikerült győznötök, akkor a hatalmas páncél ismét támadásba lendül. Ha a siker miatt, megszüntetted Hanabi a technikát, akkor azonnal egy hatalmas csapással közétek csap, nagyon is meglepve benneteket. Ha még él a technika, akkor először abból szabadul ki egy szempillantás alatt, és kicsit kevésbé váratlanul csap le rátok. Igencsak meglepő, hogy az érméje megtisztítása és elpusztításán felül még képes mozogni. Mindenesetre most ketten vagytok egy ellen. A páncél csapása mintha még nagyobb és erősebb lenne, így érdemes nagyon óvatosan és megfontoltan harcolni ellene. Mintha egy sokkal erősebb formában tért volna vissza.

(click to show/hide)

Akira
Éppen visszafelé tartasz a 9. osztag berkeibe, egy teljesen nyugodtnak tűnő estén, mikor nagy rohangálásra leszel figyelmes, és közelebb menve épp meg is hallod Hadnagyod és az első osztagos Shinigami beszélgetését.
- Hatakeyama Momo Hadnagy! Szeretnénk, ha az osztagából küldene ki egy csapatot. Mizushima Hanabi, Mizushima Rena és Mizushima Seiun Hadnagyot kiküldtük egy fontos lélekmentő akcióra egy régi kastélyba. A lelkek valószínűleg e területhez vannak láncolva, de nemsokára elbontják az épületet, így kiküldtük őket. A megérkezésük után teljesen elvesztettük a jelenlétüket. Ezért fontos utánuk küldeni valakit az osztagából.
Mondandója után a barna, zsíros, hosszú hajú, barna szemű, vékony testalkatú, középmagas férfi egyből szigorúan rád pillant. Momo háttal áll neked, de ő is hátranéz, és nagyon megörül neked.
- Ishi *o* - mögéd Shunpo-zik - Ez a kedves úr segítséget szeretne kérni tőlünk. Azt akarja, hogy valaki menjen ki és nézzen utána pár tisztnek. Azt hiszem, rokonok... - elgondolkozik - De ez mindegy, is, szóval te mész, oké ^-^?
Esélyt sem kaptál, hogy hebeghess valamit. Hamar eldöntetett, majd azzal a lendülettel Momo már el is rángat egészen a kapuig. Szinte már meg is adja a kezdőlökést. Még szerencse, hogy minden nálad van, amire esetlegesen szükséged lehet, leginkább a Zanpakuto-d.
Megérkezve a főbejárat kerítésénél találod magad. Az éjszakai holdfényben igazán félelmetes, hatalmas és romos kastélyt csodálhatsz meg. Nem biztos, hogy régi fényén gondolkodsz el először, hanem inkább azon gondolkozol, hogy hova is tűnhetett az előtted kiküldött csapat. Kastély, így roppant ijesztőnek tűnhet. Miért is ne, éjszaka kell neked kísértetvadászatra menned egy hatalmas Kísértetkastélyba. Ráadásul oda, ahol már hárman eltűntek. Könnyen mondhatod, hogy ez nem a te estéd.
El is indulsz, mikor szárnysuhogást hallasz a hátad mögül, és hátranézve, be is kell húznod a fejed, mert egy éjfekete varjú akarja leszedni a fejedet. A varjú egy madárijesztő karjára száll és károg rád egy hatalmasat. Rád könnyen a frászt hozhatja, de megnyugszol, mikor nem történik semmi sem. Folytatnád az utad a bejárati ajtó felé, amikor is egy nagyon sötét erőt érzel a hátad mögül. Még szerencse, hogy egy elugrással tudsz reagálni. Egy komoly csapást úszol meg, ugyanis hirtelen majdnem karóratűztek. Támadódat megnézve erősen elgondolkozol azon, hogy komoly volt az a rémisztés, mivel aki rád támad, vagy inkább ami, az nem más, mint a Madárijesztő. Bizony. Sütőtökfejére vágott sunyi szem és vigyor alapvetően nem sejt jót, de nem gondoltad volna, hogy az fog rád támadni. Könnyen gondolhatod, hogy ugyan már, mit tudna ellened tenni? Igencsak meglepődsz, amikor a teste helikopter propeller sebességgel elkezd forogni, sárgán világító szemeit rád szegezve elég gyorsan ugrik neked. Mégsem lesz ez sétagalopp.
Nem tudsz egyből a lányok segítségére menni, mivel te is szembetalálod magad a kastély vendégszeretetével. Meg kell vívnod a saját csatádat a Madárijesztővel.


(click to show/hide)

Eliana, Fran és Adrián
Sikeresen kizártátok a könyveket, így van egy kis időtök fújni egy hatalmasat, valamint jobban megnézni a környezeteteket. Egy igen csak furcsa helyiség, ami ránézésre teljesen olyan, mint egy jósda. Közepes szobaméretű, egyenlő nagyságú falairól díszes anyagok lógtak. Volt könyves szekrény, melyen jóslással és mindenféle misztikummal és csillagászattal foglalkozó könyvek pihentek. Az egész szoba inkább lilásabb árnyalatban pompázott, középen egy kör alakú asztallal, amin volt tarot kártya és jósdakő is, de inkább az asztal közepén található jósgömbre lesztek figyelmesek, amiben lila füst kavargott. Ugyanis, szép lassan egy nem túl bizalomgerjesztő arc tűnik fel benne.


Hamvas fehér bőr, lila szemek, melyek tele vannak gonoszsággal, fülében igen különleges fülbevaló lóg. Végignéz rajtatok, majd pedig elég flegmán megszólal.
- Ti lennétek, akik felvertétek a könyvtárat? Szörnyű nagy ricsajt csaptatok. Ráadásul ide is csak berontotok. … Fogalmatok sincsen, hogy mégis mibe keveredtetek. Sok titkot rejtenek a falak, és itt fogtok elpusztulni. De már unom ezt, így segítek nektek. … Keresd a koporsót, melyen nem áll név, különben te is a holtak nyomába lépsz. Titkot tovább nem leplezheti, tárd fel előttük és ő megérti. Győzd le, ki vérszemet kapott, és nyerd el méltó jutalmadat.
Ezzel be is fejezte mondandóját a jósgömbbe zárt nő. De nem biztos, hogy teljesen megvilágosodtatok a szavától. Mindenesetre elméletileg kaptatok némi segítséget, még ha nem is teljesen ilyet akartatok. Van lehetőségetek gondolkodni és beszélgetni. Mit is fogtok legközelebb csinálni.

.

Határidő: 2016. Szeptember 8.
Post sorrend: Nincs


.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Aug. 18, 17:45:17 írta Dokugamine Riruka »

Karakterlap

Mizushima Rena

Eltávozott karakterek

2. Osztag

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
28 500 / 30 000

Hozzászólások: 23

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 10 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bordó ezüst peremmel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#f7565b


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #24 Dátum: 2016. Aug. 19, 04:13:56 »
Izzadságcseppek gördülnek végig az arcomon. Fáradok, kezdek kissé bódulttá válni a tompa fájdalom nyomán. Két érem között ellőtt Kurenai Ribon technikám semmit sem használt, ehhez a nővérem fog kelleni, márpedig most ő is elfoglalt. Éppen visszaér a kődíszhez, határozottan rám emeli hozzám oly hasonló zöld tekintetét, látom rajta, hogy ő is fárad már, de látja a végét. Azt érzi ő is, mint én, hogy a pillanatnyi rémálomnak mindjárt vége, s akár jön egy másik utána, akár nem, kicsit kifújhatjuk magunkat. Látom rajta, ahogy elégedett azzal, hogy eljutottunk addig, hogy a nagy páncél érméje a kezünkbe került. Biztosra megy, nem aprózza el.
Hatalmas robajt hallunk, már akkor is, mielőtt még átszúrná Tomboval az érmét. Nyugodtan fordulok hátra, hogy lássam, Góliát azon részei, melyeket nem tart a Fushibi, a földön hevernek a kisebb páncélok darabjai között. Elönt a nyugalom, a véglegesség érzése; mélyet sóhajtok. Látóterem széléről zöld fény jelenik meg, melegség önt el a sérült karom felől, én pedig magamtól elemelem, had férjen hozzá Hanabi. Gyenge és fáradt vagyok, sokat kivett belőlem az iménti küzdelem, és bár az erő szép lassan tér vissza belém mégis meginog a lábam, rám férne egy hosszú alvás, amit ugyan nem engedhetek meg magamnak, így csak picit kikapcsolok magamban mindent, de aztán azonnal magamhoz is térek, amint mozgást látok magam előtt, mielőtt lehunytam volna a szemem. A góliát darabjai a helyükre kerülnek, gyorsabban, mint korábban eddig bármikor. Látom rajta, üvöltene, ha lenne hangszála, ahogy áttépi a kidou hálót. Közénk akar csapni puszta ököllel, de nem hagyom. Minden erőmet a lábaimba, és az öklömbe fókuszálom. Reflexből teszem a dolgomat megfeledkezve minden pillanatnyi gondomról, a fájdalomról, az aggodalomról, arról, hogy közben újból megsérülhetek, ha egy picit is lassabb vagyok őnála. Ezek mind távoli gondok, s engem egyik sem érhet el abban a pillanatban, ahogy a lábizmaimat a végletekig megfeszítve a páncél előtt termek. A használható karomat felé nyújtom, és ráeresztek egy Oni dekopint.
Az idő töredéke alatt látom, ahogy az ujjam keltette légáramlat behorpasztja a páncélt, mielőtt még az elrepül, újból beleakadva a fushibibe, áttépve azt, hogy aztán szemközt a falba csapódjon.  Piros fény támad a páncél irányából, ahogy elmosódik a kép előttem, térdre rogyok. Eztán a már ismerős halvány zöld fény jelenik meg előttem, ahogy Hanabi mellém térdel karom felé nyúlva. Nem ér hozzá, csak közvetlen fölé helyezi a tenyerét, hogy folytassa ott, ahol félbeszakították. Érzem, ahogy az energiám ismét vissza felé áramlik, ahogy a látásom helyreáll, a légzésem újból ritmusos, olyan minden, amilyennek lennie kell egy fárasztó küzdelem legvégén. A karomat kicsit tovább tart neki helyretenni, habár a csont szerencsére nem szilánkosan tört, viszont most minden idő rendelkezésére áll, elvégre Góliát mozgás képtelen, ha pedig mégis mozdulna, nincs annyira közel, hogy ne reagálhassunk egyből.
- Köszönöm. - Mondom, megtörve a csendet, mielőtt még befejezné a gyógyításomat. Fényévekkel jobban érzem magam, mint alig néhány perccel ezelőtt. - Mit gondolsz, mi lelte? Gondosan kicsináltad az érmet, amit kivettél belőle… - Nézek el mellette, a Geki fogságában lévő páncélra.
- Egyetértek… Belezzük ki. - Felelem Hanabi felvetésére, miszerint ő úgy találja, hogy az érme tartotta őket életben, tehát lennie kell még ott, ahonnan az előző kijött. Amúgy is erősebb volt a vonzása, mikor Sei berobbantotta a mellvértjét, logikus lenne ez a magyarázat, csak hogy akkor nem esett volna szét, hanem változatlan maradt volna az állapota, mikor az egyik érmét kiiktattuk… De az a biztos, ha belenézünk alapon abbahagyom a találgatást, feltápászkodom.
Idő közben feltűnik az is, hogy a zanpakutoum visszatért a derekamra az alap formájában. Minden bizonnyal arra a szintre merült az energiám, ahol az egyszerű shikait sem tudta már fenntartani. Meglep azonban, hogy észre sem vettem, csak ennyivel később.
Most onnan, a hüvelyéből húzom elő az egyszerű ko-wakizashimat, majd a páncélhoz lépdelve elkezdem lassan felboncolni a zanpakutoummal. Elsősorban a mellvértet nézem meg, akad-e odabenn valami meglepetés. Hanabi nem végez hanyag munkát, ami azt jelenti, hogy a mostani érme valahonnan a páncél további részeiből került elő, amint a másikat kivette. Tehát, az egész páncélt át kell kutatnunk, majdhogy centiméterenként. Mikor megtalálom, nem bajlódom túl sokat, azonnal átszúrom. Ennek nem látni a következményeit, hiszen a páncélt egyben tartja a Geki. A pengémről mintha vajból lenne, úgy csusszan le aztán az érme, mikor már nincsen ereje, sem az a baljóslatú, nyomasztó aurája. Odadobom Hanabinak, aki nem sokkal mögöttem készenlétben áll.
- Ezt visszavisszük mintaként. Jó? - Egyetért velem, aztán közli, hogy a vízből is akar mintát venni. Persze, elvégre a két dolog összefügg. Lassan haladok, centiről centire a páncélzaton, egyre kevesebb ellenállásba ütközve, azonban én sem lehetek hanyag.
Több időt töltök ezzel a pepecsmunkával, mint szeretném, s mikor a végére érek, újból fáradt vagyok.
- Üljünk le egy picit! - Nézek a nővéremre, akin úgyszintén a kimerültség jelei láthatóak. - Ki vagyok, mint a liba. - Teszem hozzá, miközben páncélok között szlalomozva eljutok a lépcsőig, hogy aztán annak alsó néhány fokán helyet foglaljak.
Hanabi csak azután jön oda hozzám, hogy a madáritatóból egy apró fiolába vizet gyűjtött. Leül mellém.
- Seinek vajon van lélekmobilja? El tudnád érni? - Nézek rá reménykedve. - Vagy… - Jut eszembe egy ötlet, mire megidézek egy jigokuchou-t, ami aztán ugyan elrepül, de nem sok reményt fűzök hozzá, hogy őszinte legyek. Ők is csak a lélekenergia alapján tájékozódnak, ha mindent megtalálnának, akármennyire is van elrejtve az illető lélekenergiája, akkor kémkedésre, meg körözött személyek lenyomozására is használnánk őket, de mégsem így van.
- Gondolod megtalálja? - Nézek a nővéremre, aki elkezdi pedzegetni, hogy mit gondol, merre induljunk el keresni Seiunt. - Ez egy kastély, igaz? - Kezdem el faggatni Hanabit, mert van ám egy teóriám, és ő a legtöbb szükséges információt tudja. - És ilyen épületekben tartottak fogva rabokat? - Inkább hangzik kijelentésként, mint kérdésként, de akkor is megvárom, mit gondol. - Van rá esély, hogy fogolyként tömlöcbe vessék Seit? Mármint, ő most mondhatni itt egy rab… - Nem tudom, mennyi értelme lehet annak, amit mondani próbálok. Még rendesen elmagyarázni sem tudom, hogy miért találom ésszerűnek, hogy valahogy lefelé induljunk meg. Még egy rendes alaprajzot sem láttunk az épületről.
- Én úgy utálom, amikor ennyire kevés információval vagyunk kénytelenek dolgozni. - Fakadok ki végül annyira, hogy össze is borzolom bele a hajamat. - Nem írt azóta egyik osztag sem? Van egyáltalán térerő a lélekmobilodon? - Az állammal a kis táskája felé bökök, mire talán előveszi, hátha.
Az i-re végül Hanabi teszi fel a pontot, mikor kijelenti, hogy akkor megkezdjük a leereszkedést az alsóbb szintekre, amint tovább indulunk.

Karakterlap

Eliana del Barros

Magányos Farkas

Espada

*

Segunda Espada (2. Espada)

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
55 200 / 65 000

Hozzászólások: 199

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 112 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér
 -------------------------------

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#475485 || #bec1cd
 -------------------------------


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #25 Dátum: 2016. Aug. 19, 14:13:27 »
Adrián egyáltalán nem kér a segítségemből, sőt inkább megoldja saját kezűleg a dolgot. Az önállóság roppant fontos, de azért nem árt, sőt nálunk kötelező, éppen ezért nem veszem zokon, hogy nem kér belőlem. De azért néha nem árt elfogadni a segítséget is. Fran-t is sikeresen eltalálták, de szerencsére nála sem túl vészes a dolog. Könnyen ellátható.
Körbenézek a közepes méretű kocka helyiségbe, aminek a kulcsát Fran megtalálta. Bárki is csapott zajt, az nem akarta, hogy ide bejussunk, de balszerencséjére elejtette a kulcsot, amit ugyebár később Fran sikeresen megtalált. Egy tipikus jósdában találhattuk magunkat. Az egész kocka szoba leginkább lilás árnyalatban pompázik. A falról mintás anyagok lógnak, a könyvespolcon jóslással, misztikummal és csillagászattal foglalkozó könyvek sorakoznak. De leginkább a figyelmem a szoba közepén található asztalra összpontosul. Van rajta ilyen vésett kavics, a jósláshoz elengedhetetlen tarot kártya, és amit leginkább megfigyelek, az asztal közepén található nagy jósgömb, melyben lila füst kavarog. Nézegetve pedig lassan feltűnik egy arc. Hamvas fehér bőr, lila szemek, melyek tele vannak, szemmel látható gonoszsággal, fülében igen különleges fülbevaló lóg. A fejére pedig a rojtos, lila asztalterítőt húzta. Rúzzsal kiemelt ajka aljas mosolyt láttat, miközben alaposan végignéz rajtunk, és elkezd elég flegmán beszélni velünk.
- Ti lennétek, akik felvertétek a könyvtárat? Szörnyű nagy ricsajt csaptatok. Ráadásul ide is csak berontotok. …
- Felvertünk? Jaj de sajnálatos! Legközelebb rakd ki az ajtóra, hogy "Kérem, ne zavarjanak!". Ja, hogy az üveg papírnehezékként nehezen megy? Nem sokan ugranak be jósoltatni, igaz?
Sötét tekintettel, ördögi mosollyal szóltam vissza neki. Megmutatom, hogy emberére lel, ha velünk szórakozik. Nekem sem kell a szomszédba menni a stílusért.
- Fogalmatok sincsen, hogy mégis mibe keveredtetek. Sok titkot rejtenek a falak, és itt fogtok elpusztulni. De már unom ezt, így segítek nektek. …
Azt hiszem, tényleg igaza van abban, hogy fogalmunk sincsen, hogy mégis mibe gyalogoltunk bele. Mondjuk lehetett arra számítani, hogy ha az ember kopogó szellemmel vagy kísértettel találja szembe magát, akkor fognak felé repülni a dolgok. De nem gondoltam volna, hogy egy egész könyvtár akar majd ránk szakadni. De azt hiszem, itt teljesen másról van szó. Mondjuk jósgömbbe zárt lelket sem sűrűn látok. De úgy néz ki, hogy ő is unja már a bezártságot.
- Keresd a koporsót, melyen nem áll név, különben te is a holtak nyomába lépsz. Titkot tovább nem leplezheti, tárd fel előttük és ő megérti. Győzd le, ki vérszemet kapott, és nyerd el méltó jutalmadat.
- Nem gondoltam, hogy Miss golyóasszony rébuszokba kezd el nekünk beszélni. … Neked sincs sok fogalmad egyébként arról, hogy mi kik vagyunk.
Fordultam a fiúkhoz is. De tényleg. Miért nem lehet normálisan beszélni? Nagyjából azt hiszem értem. A hátsó kertben van temető és egy névtelen sírt kell megtalálni. Ha nem, akkor feldobjuk a bakancsunkat? Ezért is fűztem még hozzá, hogy lehet, hogy nincs fogalmunk, hogy mibe tenyereltünk bele, de nekik sincs, hogy mi kik is vagyunk.
Mindenesetre megpróbálkozhatunk azzal, amit mondott, de a könyvtár felé nem mehetünk vissza. De így hirtelen nem látok másik kijáratot a szobából, bár nincs kizárva, hogy valamely anyag, vagy pont a könyves szekrény mögött van esetleg egy másik. Mindenesetre golyóasszonyt nem hagyjuk itt, éppen ezért ki is emeltem a tartókájából. De nem is olyan könnyű, mint azt elsőre gondoltam.
- Akkor irány megint a hátsókert. Böhömnagy papírnehezéket a biztonság kedvéért visszük magunkkal. Nincs kedvem a könyvtáron keresztül visszamenni, szóval hol van a szoba másik kijárata? … Ha nem felelsz, akkor lehet, túl nehézzé válsz, hogy meg tudjalak tartani.
Emelem magam elé a gömböt és nézek mélyen a szemébe. Finoman meg is fenyegettem, hogy jobb, ha válaszol, mert ha nem akkor, el találom ejteni, és akkor törött üveggömb lesz belőle. Bár nekünk nagyobb szükségünk lehet rá, mint adott esetben fordítva. Mindenesetre tudatosítani kell a nővel, hogy bizony én vagyok, akinél a fölény van. Szövegének másik felét meg ráérünk megfejteni. Arról nem is beszélve, hogy lehet, hogy választ kapunk rá a sír megtalálásakor. De "segítségünket" jobb, ha magunkkal visszük.



Karakterlap

Ishimaru Akira

Shinigami

9. Osztag

*

3. tiszt

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 200 / 30 000

Hozzászólások: 98

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 14 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötét Türkíz

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"Tedd mindig azt, amit a szíved diktál!"

Post szín:
#1AAD96


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #26 Dátum: 2016. Szept. 06, 20:42:11 »
Egy szép estének néztem elébe, miután alaposan lefárasztottam magam a többi tisztel aznap. Elkezdtem indulni hazafelé, ám ekkor felfigyeltem a nagy rohangálásra a sötétben, és a kíváncsiság hajtott, hogy mi történhet ilyen késő esti órákban. Meghallottam Momo hangját, ahogy beszélget egy másik shinigami tisztel. Mizushima? Ennyi nemes mellé akarnak valakit kiküldeni? Mi történhetett velük? :o - elkezdtem agyalni, mikor egyszer csak észre veszem, hogy kiszúrt engem a férfi és elég szigorúan nézett rám, de viszont Momo is oda nézett ő pedig örült nekem. Mire feleszméltem, már mögöttem volt. Mire eljutott a tudatomig, hogy ilyen késő este hirtelen engem küldenek erősítésként, ilyen fontos küldetésre, addigra Momo el is kezdett rángatni nem hagyva engem szóhoz jutni, majd útnak is indított a kapun keresztül a helyszínre. Mi a fene ütött belé? :o Miért engem választottak ilyen komoly küldetésre? Mi lesz, ha meg se állom a helyem? De lehet hős lehetek most, azaz nem szabad feladnom!
Majd megérkeztem, és egyből egy hatalmas romos kastély tárult elém, ráadásul késő este. Hirtelen megtorpantam a látványtól hála annak, hogy este volt és még a kastély is elég kísértetiesnek tűnt számomra. Furcsának találtam nem is kicsit, hogy hova tűnhettek a többiek akiket ide küldtek, aggodalmat keltett bennem, de közben az is, hogy ilyen kísérteties helyre küldtek, ugyanis féltem a kísértetektől már emberként is. Kezdtem úgy érezni magam, hogy ezt az estét egyáltalán nem nekem szánták az égiek. Mikor erőt vettem magamon, és elindultam a kastély felé, egyszer csak a jó megérzésemnek köszönhetően lehajoltam azonnal, ahogy egy éj-fekete varjú akarta leszedni a fejem. Majd, mikor a frászt hozta rám, azt vettem észre, hogy egy madárijesztőre szált rá, ami elég ijesztően nézett ki így este, és erősen rám is károgott a varjú.
- Fuhh, te idióta varjú, majdnem kiugrott a szívem miattad! Mi bajod van neked?! - mordulok rá mérgesen a varjúra, majd kicsit megnyugtattam magam, hogy nincs itt semmi veszedelem, bár a madárijesztőt elég ördöginek találtam, ekkor viszont ismét a kastély felé fordultam, majd ahogy el akartam indulni, nagyon sötét erőt éreztem hirtelen meg a hátam mögött.
- Mi a fene?! - lepődök meg a hirtelen támadás miatt, ami hátulról tört rám, ami elől éppen, hogy csak eltudtam vetődni oldalra. Sürgősen feltápászkodtam, majd elő is rántottam a zanpakutoum, miután rájöttem ez egyáltalán nem gyerekjáték. Vetettem is egy gyors pillantást oda, ahonnan a támadás jött, és legnagyobb meglepetésemre, rá kellett eszmélnem, hogy a madárijesztő igen is él, amit szinte el se akartam hinni, hogy ilyesmi létezhet. Úgy éreztem magam tisztára, mintha egy horror filmbe csöppentem volna. A frász kerülgetett nagyon is, és a szívem, majd kiugrott a helyéről hirtelen.
- Heh, ugye ez valami vicc, hogy te élsz? Ugye?? - erősen bámultam, de nem kaptam választ tőle, csak azt figyeltem meg, hogy a teste egyből úgy elkezdett pörögni, mint egy helikopter propellerje, és ijesztő tekintettel figyelt engem, majd nekem is ugrott. Szinte reagálni se volt időm, az új támadása elől is kitértem shunpoval, de épphogy csak.
Most mitévő legyek, egy ilyen démoni teremtés ellen?! ~ Szedd már össze magad te féleszű! Nem ijedhetsz meg ennyitől! Használd az erőm és ketten legyőzhetjük! - szólott a zanpakutou szellemem, mikor teljesen ki voltam készülve a félelemtől. A szavaitól kicsit észbe kaptam, majd a madárijesztő újabb támadása után, ami elől ismét elshunpoztam, felkészültem a harcra.
- Uchiorose, Murasaki Arashi! - oldom fel, üvöltve a shikai formáját a kardomnak, de a madárijesztő nem hagyott esélyt rá, hogy használhassam a támadásaim.
- Azt hiszed, csak úgy legyőzhetsz egy shinigamit?! Hadou no yon! Byakurai! - ami csak az erőmből kitelt egy jól célzott támadást indítotam a feje felé, hogy végre őt is védekezésre kényszerítsem, ami nem teljesen sikerült, ugyanis könnyen elkerülte a gyorsasága miatt.
- Akkor ezt védd ki! Rakurai Baku! - Megküldtem egy villámbombával, amit még csak csak elkerült nehezen, de a következő támadásom sikeresen elérte, mert időt se hagytam neki, hogy ki tudja védeni, de viszont meg nem semmisült tőle, csak lassabb lett a mozgása. ~ Most tedd meg, amit kell, Akira!
- Ezt elszúrtad, hogy belém kötöttél madárijesztő! Rakurai! - Akkora erővel sújtottam le a villámcsapással rá, hogy ketté szeltem a fejétől egész a testéig a madárijesztőt.
- Ezt neked te szemét! - lihegek, mert annyi erőt felhasználtam hirtelen a madárijesztő ellen, hogy eléggé lefárasztott.
Nos, hát! Akkor indulás segíteni a többieknek! - gondolom magamban büszkén, de közben reménykedtem, hogy nem botlok bele több ilyen, démoni teremtésbe. Próbáltam szaporára venni a lépteim, sietve a csapathoz, hogy kiderítsem mi történt velük.

Karakterlap

Fran Lechuza

Arrancar

*

64. Arrancar

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
30 000 / 45 000

Hozzászólások: 46

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 14 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Eliana del Barros fracciónja

Reiatsu szín:
Szürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
SlateGray


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #27 Dátum: 2016. Szept. 08, 14:17:38 »
Amint beértünk az ajtón és kifújtuk magunkat, Eliana-sama el akarta látni a sebeinket, ami Adriánnak nem annyira tetszett, ezért saját maga intézkedett az ügyben. Én is inkább elkértem a kendőt Eliana-sama kezéből, nem volt rá szükségem, hogy ápolgassanak, nem vagyunk mi, arrancarok, olyan puhányok, mint a shinigamik. Nem kell nekünk egymás sebeit nyalogatnunk, mert elég gyors a természetes regenerációnk.
Végül meggondoltam magamat, felesleges lett volna bepiszkolni Eliana-sama kendőjét, nem volt olyan vészes a sebem, csak megtöröltem az egyenruhámmal és nem lesz baj belőle, ezért vissza is szolgáltattam a kendőt tulajdonosának. Ezután néztem körül a szobában, félhomály volt, de ki lehetett venni, hogy valami jósdaféleség ez a hely. Nem rajongok az ilyesfajta jóslásért, ha szemtől-szembe kerül az ügyfél a jóssal, könnyebben átverik, mert olyanokat tud mondani, amit kiolvas a testbeszédből és utána már a többit is elhiszi neki a többség, hiszen a testbeszéd sok mindent elárulhat valakiről.
Nem nagyon érdekelt ezután, hogy mi van a szobában, inkább egy kijáratot akartam inkább keresni, hogy tovább haladhassunk innen. Azonban úgy tűnt, hogy nincs másik ajtó ebben a szobában, bár sok falon szőnyeg lóg le, lehet, hogy az egyik mögött van valami. Ezt megnézni viszont nem maradt időm, mert a szoba közepén lévő asztalon elhelyezett üveggömbben felvillant egy nő arca.
Eliana-sama elbeszélgetett a nővel, én inkább csak figyeltem, nem akartam közbeszólni. Nem tudtom, miért kéne hallgatnunk arra, amit a nő mondott, nem parancsolhat nekünk, bár az is igaz, hogy nem tudjuk, mit is kéne csinálnunk és ez is több, mint a semmi. Viszont inkább nem úgy gondolok rá, hogy azt tesszük, amit a nő mondott, hanem azt, amit Eliana-sama elhatározott és az csak véletlen, hogy a kettő ugyanaz.
- Eliana-sama, miből gondolja, hogy árt neki, ha eltörik a gömb? Nekem első gondolatom az volt, hogy valahonnan kivetíti magát a gömbbe. - tettem fel kérdésemet, mert úgy tűnt, hogy Eliana-sama talán meg van róla győződve, hogy a nő bele van zárva a gömbbe vagy valami. Vagy ha ez is a helyzet, lehet, hogy pont ezt akarja elérni, hogy eltörjék a gömböt és kiszabaduljon belőle. Nem biztos, hogy ártunk neki, ha eltörik a gömb, lehet az ellenkezőjét érjük el vele.
- A falon keresztül is tudunk távozni akár. - vetettem fel ötletnek, ha a gömb nem szólalna meg, mert nem lenne bonyolult egy lyukat robbantani és egyből kint lennénk, a legkisebb megerőltetés nélkül. Vagy szét is szedhetjük a berendezést ajtó után kutatva, úgyis ráférne a szobára egy kis átalakítás. Jobban átgondolva, lehet, hogy van itt valamit, amit nem kéne megtalálnunk, ezért lett bezárva előttünk az ajtó.

Karakterlap

Adrián Ruiz

Az arrancarok gyöngye

Arrancar

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
27 000 / 30 000

Hozzászólások: 114

Hírnév: 6

Infó

Tárcában: 1 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Midnight Blue

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A világ csupán egy óriási színpad.

Post szín:
#3CAFC8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #28 Dátum: 2016. Szept. 08, 15:11:08 »
Miután szörnyen halálos, de leginkább bosszantó sérülésemet elláttam, tettem egy teljes fordulatot a sarkamon pördülve, hogy jobban is szemügyre vegyem, hová is sikerült ilyen hírtelenjében elbújdosnunk. Ha nem tudnám, hogy egy (kísértet)kastélyban vagyunk, azt hittem volna, hogy valami útmenti jósdába keveredtünk. Volt itt aztán minden, ami a misztikus hangulatot kívánja előidézni, mint például díszes fali szőnyegek és könyvespolcok… na ne… megint könyvek?! Egy életre elegem lett már belőlük, ráadásul éppen csak most menekültünk meg, erre megint itt vannak. Szerencsére ezek kevésbé tűnnek elevennek, mint az ajtó mögött hagyott társaik, de azért gyanúsan méregettem egy ideig. Tovább sétálva egy asztalba botlottam, melyen további kellékek voltak. Nem sokkal ezután az asztal középpontján található átlátszó gömb – talán üvegből lehetett, vagy kristály – látható lila fénnyel felizzott és egy női arc jelent meg benne. Még akár igazán szépnek is neveztem volna, ha a szemei nem lettek volna olyan galádak, ez teljesen elrontotta az összképet. Rögtön el is kezdett minket fenyegetni, hogy mekkora kupit csinálunk, de ez így egy üveggolyóból szólva nem igazán volt hatásos, inkább egy jót kacagtam az egészen, hogy majd pont egy jósgömb akar minket megfenyíteni, ennél még a könyvek is jobbak voltak. Ő mit csinálna, ránk gurul? Amég beszélt elég időm volt alaposabban is körülnézni az asztalon, látszólag nem is foglalkozva azzal a testnélküli boszorkány izével, de valójában fél füllel azért hallgattam, mit mondott. Találtam mindenféle kártyát, volt, amelyik pakliba rendezve állt ott, de voltak mellé is kirakva, lapjával lefelé fordítva. Felkaptam a hozzám legközelebb lévőt, majd megfordítottam. Egy emberi alak volt rajta, aki keresztül volt szúrva nyolc karddal. Hát ennek se sok értelme volt, így laza mozdulattal el is hajítottam valahova a sarokba. Tovább kotorászva megakadt a szemem néhány cuki kis színes kavicson. Kézbe is vettem az egyiket, amire egy nap volt vésve. Általában nem szeretem kimondottan a napot, de ez valamiért megtetszett, így el is tettem szuvenírnek. Vicces, hogy a banya azt hiszi, attól megijedünk, ha halállal fenyeget. Már meghaltam egyszer, többé nem félek tőle, sőt, valójában megváltás lenne.
- Húha, vérszem, nem hangzik túl jól! De a jutalom az jöhet. :roll:
Szólaltam fel tettetett érdeklődéssel, de igazából nem sok értelmét láttam, hogy bármiben is engedelmeskedjünk neki, végtére is nem jósoltatni jöttünk ide, hanem lelkeket „menteni”, bár ki tudja… Ahogy Eliana kézbe vette a gömböt, odasétáltam hozzá, majd miközben beszélt arcommal egész közel hajoltam, hogy jobban is szemügyre vegyem ezt a rébuszokban beszélő jósnőt. Vajon ő lenne az egyik itt raboskodó lélek, akikért küldtek minket? Ha így áll a helyzet, valahogy máris kevesebb kedvem van megmenteni, bár szerintem lidércnek is szörnyű alak lenne belőle. Akárhogy is, a többieknek egyelőre nem említem ezt a lehetőséget, bár talán maguktól is rájönnek.
- Azt tanácsolom, ne várd meg, hogy ideges legyen, hacsak nem akarod, hogy szép jégvirágok nőjenek az üveggömböcskédre. ^^
Kontráztam még rá Eliana fenyegetésére, mert úgy tűnik, tényleg nem tudja, kikkel szórakozik, majd felhagytam, hogy farkasszemet nézzek a banyával. Frannal részben én is egyetértettem, ha eltörnénk, talán csak a magunk helyzetén rontanánk, bár szerintem nem amiatt, mert a gömb egyfajta kommunikációs portálként szolgálna és elveszne az egyetlen információforrásunk is, sokkal inkább azért, mert szerintem oda lehet bezárva, és ki tudja mire képes, ha kiszabadul. Nem kizárt, hogy a könyvtámadást is ő idézte elő, de nekem még mindig kevésbé tűnik fenyegetőnek, amég odabent van.
- Azért csak óvatosan, melyik falat szabjuk át. Nem lenne jó visszajutni a könyvek közé.
Vetettem oda Fran ötletére, majd további teendőre vagy utasításra várva lézengtem a szobában fel-alá, még ők a kiutat keresték.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Szept. 08, 21:25:22 írta Adrián Ruiz »

Karakterlap

Mizushima Hanabi

Shinigami

Shinigami - rangjelző

*

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 90 000

Hozzászólások: 135

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 38 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
sötétlila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A különbség gyógyszer és méreg között gyakran csak a dózis."

Post szín:
#BB8EAD


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #29 Dátum: 2016. Szept. 18, 15:59:46 »
Ha nem látnám a végét a páncélok kiiktatásának, akkor minden bizonnyal feladnám, még akkor is, ha ez a feladat. Ki mennék az ajtón, és vissza se néznék. Azonban tudom, hogy ezt nem tehetem meg. Feladatot kapunk, és Rena tartja magát, pedig ő rosszabb állapotban van, mint én, legalábbis, ami a fizikai sérüléseket illeti. Ahogy összenézünk, próbálok felé egy biztató mosolyt küldeni. Nemsokára itt a vége, ezt neki is éreznie kell. És valóban így van. Egyszer csak elfognak a páncélok.
Ha tehetném, akkor most fáradtan ráborulnék a tartályra, de nem tehetem, Rena sérült, előbb őt kell meggyógyítanom, így ezt is teszem. Valószínűleg Tomboval gyorsabb és hatékonyabb lennék, de ki tudja, hogy mit hoz még a kaland, nem merem őt bedobni, meg magyarázkodni sem szeretnék, egyszerűbb kidout használnom. A Keikatsu* erre egy pont jó technika, bár kissé időigényes. Talán még szerencsének mondhatjuk, hogy Renának „csak” a keze tört el. Amíg gyógyítok, nem oldom fel a kidout, ami véd minket. Lehet, hogy ez így több erőt vesz ki belőlem, ám nagyobb biztonságban érzem magam, magunk. Egy elég trükkös kastélyban vagyunk, bármi megtörténhet, így egyszerűen nem vagyok hajlandó a dolgot a véletlenre bízni. A kidoumra már inkább. Magamban bízom.
Úgy fest, hogy az óvatosságom kivételesen hasznosnak bizonyul, hiszen a páncél ismét életre kel. Ez meglep, nem is kicsit. Azonban Rena egyből reagál, mit sem törődve azzal, hogy az állapota még most sem a legkielégítőbb. Ha nem egy küldetés kellős közepén lennénk, akkor minden bizonnyal istenesen megmondanám neki a magamét, de nem teszem. Most elsősorban nem a nővéreként vagyok itt, még akkor sem, ha rettentően nehéz nem úgy viselkednem, főleg, hogy megsérült. De a lényeg, hogy nem mondok semmit, csak figyelem a szemközti falba csapódó páncélt, majd feloldom az eddig minket védő varázslatot és a páncélra idézek egy Gekit*, mely lebénítja a vasdarabot. Amint ezzel meg vagyok, ismét Rena mellett termek és folytatom a korábban megkezdett gyógyítást. Továbbra is azt gondolom, hogy felelőtlenség volt így neki esni a páncélnak, de ezt nem teszem szóvá, csak csendben végzem a dolgom.
- Nincs mit - eresztek meg felé egy fáradt mosolyt. Lehet, hogy én nem vettem részt annyira a közelharcban, mint ő vagy Seiun, de a folytonos varázslat használat is kimerítő. Én pedig már meg sem tudnom számolni, hogy az elmúlt pár percben - órában? - mennyit használtam, még akkor sem, ha ezek egy bizonyos szinten ismétlődtek és magas szintű kidou jártasságot sem igényeltek.
Rena kérdésére nem válaszolok egyből. Pedig jogosan van feltéve, ám eddig nem volt időm ezen gondolkozni. Ahogy járatom az agyam, nem jut eszembe túl sok magyarázat, csak egyetlen egy. Ami adja magát. Akárhogyan is próbálom másik irányba terelni a dolgot, nem sikerül, mindig visszajutok a kiindulóponthoz, vagyis ahhoz, hogy ezek a páncélok azért működnek, mert van egy magjuk. Ez a mag pedig nem más, mint az érme, amiből már elpusztítottunk párat.
- Szerintem van benne még egy érme, mely csak az után lépett működésbe, hogy a másik kikerül belőle. A késleltetés pedig minden bizonnyal azért volt, hogy elhitesse velünk, nyertünk. Ha engem kérdezel, a problémára a legjobb megoldás, ha fogjuk, darabjaira szedjük és megkeressük a második magját, majd elpusztítjuk azt - vetem fel az egyetlen, agyamba ötlő logikus dolgot. Ez láthatóan Renának is tetszik, mert egyetért, majd neki is lát a páncél kibelezésének. Úgy érzem, hogy rám ehhez nincsen szüksége. Szívem szerint nekidőlnék a hideg falnak, hogy megpihenjek egy kicsit, fáradtnak érzem magam, nem is kicsit.  De nem ezt teszem, inkább visszamegyek a vizes tartályhoz, egy üres fiolát veszek elő, majd megöltöm azt. Amint tele van, Renához viszem, aki éppen a kardjával szúrja át a talált érmét, amire én még a vizet is ráöntöm, szeretnék immáron biztosra menni. Ahogy eltűnik a már szokásosnak is mondható, nyomasztó aura, feloldom páncélon lévő Gekit, melynek hatására a még meglévő darabjaira esik a monstrum, de már nem mozdul. Úgy fest, hogy visszatért valódi formájába, ami nem több, mint egy egyszerű kiállítási tárgy.
- Jó - bólintok a felvetésre. Korábban nekem is eszembe jutott, ám a folyamatos ostrom miatt nem sok időm maradt tárgyi bizonyítékot eltenni. Így átveszem a húgomtól a tárgyat, majd jelzem neki, hogy pihenjen le, én addig a vízből is veszek mintát, hiszen a kettőnek végső soron köze van egymáshoz. Ez egyik hatástalanította a másikat. Ahogy ez megvan, elteszek mindent a táskámba, majd én is helyet foglalok mellette. Ahogy leülök, hirtelen minden tagomat nehéznek érzem. Eddig is fárad voltam, de ez most más, mintha nem csak fáradt, hanem nyomott is lennék. Lehet, nem kellett volna ennyi varázslatot használnom. De most már mindegy. A kérdésére csak nemlegesen rázom meg a fejem, miközben neki dőlök a kastély falának. Végre!
- Nem tudom, hogy van-e mobilja, de nincs meg a száma, ebben egészen biztos vagyok - mondom lemondóan, mire a húgom egy újabb ötlettel áll elő, ami alapjába véve nem lenne rossz, de nem hiszem, hogy sikerrel jár. A pokollepkék lélekenergia alapján tájékozódnak, ezen az átkozott helyen, pedig nem érezzük a másikat. Ha nem így lenne, akkor már most Seiun jelenlétét keresném. - Meglátjuk - felelem diplomatikusan az egyszerű nem helyett. Ki tudja, hogy mi fog történni? Talán még létezik akkora szerencse, hogy a kis fekete bogár pont az unokatestvérünkbe botoljon bele. Más meg úgyse nagyon értené az üzenetet, szóval végül is mindegy.
- Igen, kinézetre nagyon úgy tűnik hogy az, bár inkább az európai mintát követi, nem a japánt - válaszolok a kérdésére, bár hirtelen nem nagyon tudom hová tenni a dolgot. -  Hm… igen, végül is tartottak fogva embereket, hadifoglyokat. A legtöbb ilyen kastély alatt vannak börtönök és talán még kialakított alagútrendszerek is - gondolkozom el, mert válasznak nagyon nem nevezném, mivel Rena talán kérdésnek szánta a korábbi mondatát, mégsem annak hangzott, sokkal inkább kijelentésnek. - Lehet rá esély végül is, bár szerintem Sei inkább ott lesz, ahol az van, aki ezt az egészet irányítja.ű
Egyetértek, nekem sem tetszik, hogy ennyire nincsen semmi információnk. Ha pedig a tizenkettedik osztag nem lenne ennyire segítőkész, akkor még annyi se lenne, mint ami most van. Bár, a helyzet így is olyan, mint egy lyukacsos sajt, vagy egy kirakós, amiből vannak részletek, de a fontos darabok hiányoznak. Nem tudom, van-e térerőm, így megnézem azt is, meg amazt is, hogy kaptam-e esetleg valami információt üzenet formájában. Az nem lenne rossz, egy alaprajzzal kiegyeznék, vagy bármi hasznossal. Ha nincs semmi üzenet, és van térerőm, akkor írok egy gyors SMS-t az osztagnak, hogy ha tudnak, akkor kerítsenek elő még valamit erről a helyről, igazán hasznos lenne.
- Nincs jobb ötletem a tömlöcöknél - mondom végül, mikor leellenőrzök mindent -, úgyhogy menjünk és nézzük meg, hogy merre találjuk a lejáratot - fújom ki a levegőt, miközben egy pillanatra lehunyom a szemem. Komolyan, mit meg nem tennék most egy ágyért, vagy csak egy szemhunyásnyi pihenőért.
Rena szinte egyből továbbindul, én még pár pillanatig maradok, majd felpattanok, ám ez nem úgy sikerül, ahogy tervezem, ugyanis a világ egy rövid pillanatra elsötétül előttem. Ne itt! Ne most! Sejtettem én, hogy sok energiát használtam, de azt koránt sem, hogy ennyire. Ezen mindenesetre most nem akadhatok fent, így amint látszólag minden rendben van - vagyis a világom nem jár hottentottát -, megyek a húgom után. Érdekes lesz így a kastély további felfedezése.

(click to show/hide)