Szerző Téma: Irány a Kísértetkastély!  (Megtekintve 7510 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Dokugamine Riruka

Mesélő

*

Hozzászólások: 37

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Xcution

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#f5999e || #ac2e5e


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #30 Dátum: 2016. Szept. 26, 22:17:15 »
Hanabi és Rena
Sikeresen vettétek az akadályt, és csak élettelen páncélhalmokat hagytatok magatok mögött. Győzelmetek mégsem teljesen felhőtlen, ugyanis sérüléseiteket ellátva és nagy fáradtságotokat kifújva nagyon aggódtok eltűnt társatokért. Ötletetek sincsen, hova tűnhetett, ezért a várbörtönt keresnétek fel. Nem mentek fel az emeletre, mert az pontosan célotoknak ellentétes irányban van, ezért betérnétek a folyosóra, ahonnan a páncélok érkeztek, hogy azon túl található teremből induljatok tovább. Ám arra lesztek figyelmesek, hogy bizony mögöttetek a bejárati ajtó hangos nyikorgással kinyílik és társaságot kaptok. …

Akira
Sikeres győzelmet arattál a madárijesztővel szemben, de ez nem is volt igazán kérdéses úgy, hogy ágyúval lőttél szúnyogra. Elég korán szembesültél a Kísértetkastély szívélyes fogadtatásával, de nem feledheted küldetésed igazi célját, ezért tovább haladsz a főbejárat felé. A hatalmas és díszes bejárati ajtón egy méretes oroszlánfejes kopogtató. Valahogy a szél is dermesztő hidegével akar távozásra bírni, de te csak nem tántorodsz meg. Még akkor sem, mikor az ajtó nyikorogva, magától nyílik meg előtted a még sötétebb belső teret eléd tárva. Belépve az eléd táruló látvány első ránézésre visszavonulásra adhat okot, de jobban megnézve pont egy győztes csata maradványaival találod szembe magad. Ráadásul megnyugodhatsz, hogy akik miatt szerény személyedet küldték, mint egyszemélyes felmentő sereget, azok megvannak, és jól vannak. Bár mintha eggyel kevesebben lennének.

Hanabi, Rena és Akira
Egyszemélyes felmentő sereg megérkezett, bár úgy tűnhet, hogy lemaradt a valós mókáról. Már csak a romokat takaríthatná, de inkább az elveszett nyomába eredtek. El is indultok a most már üresen tátongó folyosón és egy hatalmas bálterembe értek. A bálterem falain lévő fáklyák és a kintihez hasonló csillár gyertyái maguktól sorba meggyulladnak és bevilágítják a hatalmas teret. Ugyan most már nincs egyáltalán benne sok pompa és csillogás, de szinte érzitek, hogy itt sok fényűző partit tarthattak. El is képzelitek magatokat, hogy gyönyörű ruhában léptek be, ahol mindenki elegáns, és a táncparketten táncolnak. Szép lassan egy páros egyre tisztábban kitűnik a tömegből. Egy csodás páros, akikről messziről süt, hogy őket a sors is egymásnak teremtette. Ismerik egymás összes rezzenését, és a táncuk annyira ámulatba ejtő, hogy nektek is megakad rajtuk a szemetek annyira, hogy mások teljesen elhomályosodnak. Mintha csak ők lennének és a lényük elevenen élne. Érzitek őket.


Ám mintha csak valaki elfújná előletek a füstöt, a kép eltűnik és visszatértek a valóságba. Hallotok egy távolinak tűnő sejtelmes gyermek kacajt, de semmi különlegeset nem láttok. Teljesen békés minden, az ijesztő kinézet ellenére.
A hatalmas báltermen keresztül haladva egy fedett teraszrészbe mehetnétek tovább, melyből a teraszra illetve a kertbe vezethetne utatok. De mivel uticélotok a pince, ezért inkább A bálterem jobb illetve bal szárnya felé indulnátok meg. Mindkettő hasonlóan néz ki és egy újabb terembe vezetne benneteket. Választanotok kell, hogy jobbra vagy balra indultok, mert úgy tűnik, hogy a furcsa délibábon kívül nem vár rátok más a bálteremben.


(click to show/hide)


Eliana, Fran és Adrián
Egészen addig mutatkozott az önelégült tekintet, míg kézbe nem lett véve. Látszólag nem szeret elmozdulni az asztalról. Ahogyan az sem tetszik neki, hogy esetlegesen szétvernétek a komfortzónáját.
- Rendben! Csak semmi törés! Segítek! Menjetek a könyvespolchoz és billentsétek meg az Anthony Abbot – Vészjel a sírból című könyvét. Az egy titkos járat.
Nem kell sokáig kutatnotok, hogy megtaláljátok a sok jóslással foglalkozó könyv között azt az egy krimi könyvet. Amint megbillentitek a könyvet, az egész könyvespolc megfordul titeket a polc mögötti titkos részbe forgatva. Nincs is időtök meglepődni, hogy valójában nincs is hova tovább mennetek, ugyanis alattatok a talaj hirtelen egy jó kis csúszdává alakult, és szinte végig csúsztatok egy kinti rejtett, felfelé nyíló csapóajtóig. Vagyis még tovább is, mivel olyan lendületet vettetek, hogy amint kinyitódott, ti kirepültök rajta. Földetérésetek rajtatok múlik. Mindenesetre a temető elején találjátok magatokat.
- Most pedig menjetek egyenesen. Meg kell keresnetek a családi kriptát.
Ha más nem is, de ő gond nélkül megúszta ezt a kis csúszást, és mintha az természetes lenne, adja is a következő instrukciót.



Eléggé be kell sétálnotok a temetőbe, ahol a különféle sírokon varjak pihennek. De csupán csak figyelnek és kárognak. Elértek a kriptáig. Nem lehet, csak úgy kinyitni az ajtaját. Van egy kiálló gömbformájú kapcsoló, amit benyomva kinyílik. Belterében a falon végig urna tartó fiókok és urnák vannak és egy lefelé vezető csigalépcső vezet tovább. Nem éppen bizalomgerjesztő. Mindenesetre, ha lementek, akkor egy kör alakú helyiségbe értek, ahol koporsók vannak elhelyezve bőségesen. Középen egy vízzel elkerített koporsó fekszik békésen és magányosan. Közelebb menve tényleg nemhogy név, de felirat sincsen rajta. A koporsót felnyitva egy csontváz fekszik, viszont a nyakába egy szépen csillogó kulcs van. Felmerülhet, hogy bizony ez roppant könnyű volt. Hol is van a buktató? Mit nyithat a kulcs?


Határidő: 2016. Október 8.
Post sorrend: Nincs


.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Okt. 21, 21:21:23 írta Dokugamine Riruka »

Karakterlap

Eliana del Barros

Magányos Farkas

Espada

*

Segunda Espada (2. Espada)

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
55 200 / 65 000

Hozzászólások: 199

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 112 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér
 -------------------------------

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#475485 || #bec1cd
 -------------------------------


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #31 Dátum: 2016. Szept. 27, 13:19:54 »
Szinte hallom, hogy felcsillan Adrián szeme a jutalom hallatán. Bennem csak annyi fogalmazódott meg, hogy a jutalom a lelkek megtalálása nem lenne rossz. De ha más nem akkor az üveggömbös jósnőt magunkkal visszük.
- Azt tanácsolom, ne várd meg, hogy ideges legyen, hacsak nem akarod, hogy szép jégvirágok nőjenek az üveggömböcskédre. 
- Eliana-sama, miből gondolja, hogy árt neki, ha eltörik a gömb? Nekem első gondolatom az volt, hogy valahonnan kivetíti magát a gömbbe.
Adrián megpróbált rám kontrázni, mire Fran elmondta, hogy valószínűleg csak a kivetülése lehet. Könnyen lehetséges, mivel nem sokszor találkoztam olyannal, hogy egy lelket egy tárgyba zártak. Mesébe ugyebár van rá példa, a dzsinn és a lámpás esetén. De akár kivetülés, akár nem, szemmel láthatólag nem örül, hogy felvettem és esetlegesen szétvernénk a drága gömbjét és szobáját.
- Ha csak kivetülés is, akkor sem hiszem, hogy elveszítene egy értékes kihelyezett kamerát. Hiszen nagyobb valószínűséggel szeretné látni, hogy mit csinálunk... Ha meg nem, akkor szeretne egyben maradni...
- A falon keresztül is tudunk távozni akár.
- Azért csak óvatosan, melyik falat szabjuk át. Nem lenne jó visszajutni a könyvek közé.
- Nem csak az, hogy visszajutunk a könyvtárba, de ha rossz falat ütünk ki, akkor a fejünkre omolhat az egész. De a szoba teljes elpusztítása nem lehet gond.
- Rendben! Csak semmi törés! Segítek! Menjetek a könyvespolchoz és billentsétek meg az Anthony Abbot – Vészjel a sírból című könyvét. Az egy titkos járat.
- Nagyszerű!
Odamentem a könyvespolchoz és számomra száj magasságban meg is találtam az említett könyvet. A könyv gerincének felső részére teszem a mutató ujjamat és megbillentettem a könyvet. Éreztem, mintha a billentéssel meghúznék valamit és az egész könyvespolc és a talaj megperdült velünk egy szempillanat alatt. Időm sem volt felfogni, hogy valójában egy sötét résbe lettünk beforgatva, mivel a lábunk alatt lévő talaj lecsapódott, és csúszó pályára kényszerített bennünket. Csak reflexszerűen kiáltani tudtam, ahogy csúsztunk végig ezen a nem túl szokványos csúszdán. Oly annyira felgyorsultunk a csúszással, hogy a kifelé nyíló csapóajtón egyszerűen kirepültünk. Megpróbáltam talpra esni, mint a macskák, de a nagy lendület miatt leguggoltam, majd fenékre ültem. Mentségemre legyen mondva, hogy az üveggolyót két kézzel fogtam. Hátranézek, hogy a fiúk is rendben vannak-e, majd körbenézve látom, hogy kinn vagyunk a temetőben. A háztól nem messze.
- Most pedig menjetek egyenesen. Meg kell keresnetek a családi kriptát.
Szívem szerint most helyben összetörném. Tesztelném, hogy egy sírkőhöz hajítva melyikük a strapabíróbb. De csak nem teszem, hanem akkor haladjunk beljebb a rejtélyes ködbe burkolódzó temető belseje felé. Nappal sem szeret az ember egy temetőbe bolyongani, nem hogy éjszaka. Nekem azonban ez sosem volt probléma, most pedig nincs olyan a temetőben, ami csak egy kicsit is megrémítene. Espada volnék, aki ha meg is mozdulna valami, akkor azt egyszerűen elpusztítom.
Végre elértük a családi kriptát. Természetesen a Kastélyhoz mérten ezen sem spóroltak. A nagy kőajtón egy gömb gomb aktiválta az ajtó kinyílását. Ezen már meg sem lepődtem. Magam nyomtam meg és néztem be a kriptába. A plafontól a padlóig urnarekeszek és benne urnák voltak végig, majd két lépés megtétele után egy csigalépcső vezetet lefelé. Nem éppen egy bizalomgerjesztő dolog. Ráadásul a kinyílt kőajtó másik oldalán egyáltalán nem volt semmi. Egyből rossz érzés fogott el, ezért odafordultam a fiúkhoz.
- Jobb lenne, ha az egyikünk kinn maradna őrködni. Fran maradj kinn, amíg mi Adrián-nal megszerezzük, amit kell. Sietünk vissza.
Nem akartam hangosan kimondani, de van egy olyan érzésem, hogy míg mi lemegyünk, addig jól ránk záródik az ajtó és a kriptában ragadunk. Bízom az erőmben, hogy a kőajtót ki tudnám verni gond nélkül, vagy akkor a kriptafalát is, de könyvek óta jobb, ha óvatosabbak vagyunk. A lapoknak a vágását is simán védenie kellett volna a természetes védelmünknek, mégis igencsak megléptek minket. Így jobb ilyesmikre is figyelni. Fran a Fracción-om és megbízom benne, ezért hagyom inkább őt kinn, mert ha mi be is ragadunk, akkor ő biztos kinyitja. Szóval Adrián-nal lementünk a csigalépcsőn. A földalatti kör alakú terem fala, ahogyan eddig is csak rekeszekkel volt tele, azonban nem urnáknak, hanem koporsóknak. Középen egy vízzel elkerített, egy talapzatra helyezett koporsó békésen és magányosan feküdt. Egy vashídon átkelve simán átjutunk hozzá. Jó alaposan körbejárom, megnézem, de nem hogy név, de felirat sem nagyon van rajta, szóval jó helyen járhatunk. Kívül nincs semmi olyan mozdítható, ami jól jönne nekünk, szóval marad, hogy ami kell, az benne van. Nem különösebben hat meg a kegyeletsértés gondolata, egyszerűen a koporsó fedelét letolom róla úgy, hogy az a másik oldalon egy nagyot puffanjon. Természetesen ehhez mindkét kezemre szükségem volt, így előtte kérdés vagy szólás nélkül a gömböt Adrián kezébe nyomtam. A koporsóban egy csontváz fekszik, de nem ez a lényeges, hanem a nyakában egy szépen csillogó kulcs van. Roppant gyanús, hogy azt nem a hullával temették el. Kitépem a nyakából és közelebbről is megnézem. Körbenézve nem látok semmi olyat, amit nyithatna.
- Rendben! Megvan, és hol van az, amit nyit? Gondolom, abban van az a titok.
Láda, szekrény, titkos ajtó, de semmi estre sem egy koporsó nyit. Ami pedig abban van, az lesz az, amit keresünk. Ami roppant furcsa, hogy nagyon egyszerűen megszereztük. Nem hallottam csapódni mögöttünk a kőajtót, nem jöttek elő a temetőben a zombik, és itt sem hajítottak a fejemhez egy csontot sem. Az urnák sem gondolták úgy, hogy mágnesként működve nekünk csapódnak. Ez már gyanúsan könnyű volt. Hol van itt a csavar?


« Utoljára szerkesztve: 2016. Okt. 06, 22:04:13 írta Eliana del Barros »

Karakterlap

Adrián Ruiz

Az arrancarok gyöngye

Arrancar

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
27 000 / 30 000

Hozzászólások: 114

Hírnév: 6

Infó

Tárcában: 1 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Midnight Blue

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A világ csupán egy óriási színpad.

Post szín:
#3CAFC8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #32 Dátum: 2016. Szept. 30, 20:41:20 »
A gömb lady láthatóan kevésbé lett úgy eltelve magától, miután az asztal komfortja helyett Elianához került. Úgy tűnt nagyon félti a szoba berendezését is, pedig ingyen megcsináltuk volna a lakberendezést. Egy ablakot ide, egy napholdfényes teraszt oda, máris hangulatosabb lenne ez a porfészek, feltéve, ha maradna is belőle még utána valami, garanciát nem vállalunk a művészetünkre. Hamar meg is lett az említett könyv, aminek a címe alapján nem lehetett túl boldog olvasmány. Ekkor a padló hirtelen úgy döntött fordul egyet alattunk. Szóval ez olyan titkos fordulós könyvespolc, mindig is ki akartam próbálni egy ilyet. Ami ezután következett az sem volt kevésbé vicces. Bár a korom sötét miatt nem sok mindent láttam, de a padló újfent megmozdult alattunk, jobban mondva inkább eltűnt, de nem szabad esésben zuhantunk, helyette csúszkálhattunk egy jót. A lendület ereje szó szerint kirepített minket a kijáraton. Állati aspektusomhoz híven ösztönösen pozícionáltam is magam a levegőben, majd kézen állva érkeztem földre, amit egy fél cigánykerék követett, hogy a talpamra forduljak.
- Hát ez király volt! Megyünk később még egyet?
Kiáltottam fel széles vigyorral az arcomon. Épp amikor már kezdtem volna megint álltó helyemben bealudni, szerencsére ez felrázott. Azt hiszem, egyre jobban kezdem mégis csak megkedvelni ezt a helyet, bár mintha Eliana nem lenne egy véleményen velem, pedig szerintem jó buli volt. Utunk egy egészen hangulatos temetőbe vezettet. Volt itt minden, ami egy temetőben lennie kell, sírkövek, sűrű köd és ijesztő, károgó varjak. El is játszadoztam gondolattal, mekkora poén lenne elrejtőzni a ködben, majd onnan a frászt hozni egy gyanútlan erre járóra, mivel ha mondjuk Eliana ellen próbálnám ezt meg, akkor valószínűleg addig sem jutnék, hogy kimondjam „Meglepetés!”, máris elporladnék. Amúgy sem állunk távol a kísértetektől vagy mi a szösz. A terület mélyén fekvő, hasonlóan bizalomgerjesztő kriptához elérve Eliana ki is adta az utasítást, hogy váljunk ketté és valaki őrködjön kint a biztonság kedvéért, ami roppant előrelátó gondolkodásra vall, nekem ugyan eszembe sem jutott volna ilyen óvintézkedés. Megvártam, még kicsit előrébb, majd amikor már úgy ítéltem, hogy nem hallja, akkor barátságosan megböktem Fran vállát.
- Aztán el ne tűnj még egyszer. Nem tesz jó sem Eliana, sem az én egészségi állapotomnak.
Gondoltam itt arra, mikor nem is olyan rég majdnem jégszobor lett belőlem, ám erről Fran ugye nem tud. Eliana után siettem, aki már a csigalépcső alján járhatott, így felkaptam egy, a kripta falából letört szikladarabot, majd rögtönzött szörfdeszkaként használva leszánkáztam a lépcsőfokok élein és jó nagy porfelhővel meg is érkeztem az aljára, ahogy Eliana már várt rám.
- Nem hagyhattam ki a lehetőséget.
Vontam vállat kérdő tekintetére, majd folytattuk tovább a kincsvadászatot, mint az elveszett kripta fosztogatói. Körülöttünk mindenütt rekeszek a falban, bennük urnákkal, még nem odaértünk egy kör alakú terembe, amiben egy díszítetlen, névtelen koporsó feküdt.
- Bájos egy hely. – Jegyeztem meg ironikusan.
Eliana átpasszolta nekem a jósgömböt, így lényegében most tapasztalhattam meg először, milyen nehéz is ez a cucc, nem csoda, hogy nem tudott tőle rendesen csúszdázni. Szívesen megpörgettem volna az ujjamon, mint egy kosárlabdát, ám nem voltam biztos benne, hogy sikerülne a mutatvány, akkor pedig megnézhetném magam, ha eltörném az idegenvezetőnket. A kulcs megszerzése eddig sima ügynek tűnt, bár furcsálltam, hogy egy valószínűleg több évtizedes sírban, hogy lehet egy ilyen szépen csillogó kulcs. A koporsó tulajdonosa már nem volt épp jó bőrben, mondhatni bőr sem volt rajta, de a kulcson nem látszott korrózió nyoma. Gyanús. Eliana kérdésére csupán vontam, gondolom amúgy is a kezemben csücsülő gömbtől kérdezte. Nagy ez a kastély még, sok részét nem láttuk, bárhol lehet kulcslyuk.

Karakterlap

Fran Lechuza

Arrancar

*

64. Arrancar

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
30 000 / 45 000

Hozzászólások: 46

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 14 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Eliana del Barros fracciónja

Reiatsu szín:
Szürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
SlateGray


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #33 Dátum: 2016. Okt. 07, 19:54:34 »
Eliana-sama válasza bár ésszerűen hangzott, mégis veszélyesnek találtam, hogy magunkkal vigyünk a gömböt és azt tegyük, amit mondd. Lehet, hogy át akar verni és csak megjátssza, hogy rossz neki, ha összetörjük a gömbjét, lehet, hogy igazából csak egy olcsó üveggömb, aminek nincs nagy értéke.
Senki sem támogatta a falon át való távozást, pedig az sokkal biztonságosabbnak tűnik, mint egy idegen nő utasításait követni. Különben sem vagyok olyan balga, hogy a könyvtár felé akarjak távozni, értelemszerűen az ajtóval szemközti falon próbálkoztam volna, mert az lenne logikus. És az egész leomlása miatt sem aggódom, ha egy emberméretű lyuk miatt a többi is elkezdeni omlani, hát gyorsan távoznánk és kint is lennénk, egy kis kockázatot be kellene vállalni, de hát Eliana-sama a főnök.
Meglett az említett könyv, aminek megmozdítására, megpördültünk a padlóval együtt, majd az alatta lévő lejtőn kezdtünk el lecsúszni. Ahogy a korábbi csapdával zuhanásomhoz hasonlóan, most sem tudtam ellenkezni, így csak hagytam, hagy vigyen oda, ahova akar. Nagy lendülettel repültünk ki a házból, én értem ki utoljára és egy kézen átfordulással próbáltam biztonságosan földet érni, de azzal nem számoltam, hogy Adrián az útban lesz, így egyenesen neki vágódtam.
- Bocs. - még ha nem is volt szándékos, attól még nekimentem és nem lehetett jó érzés, ezért megérdemel egy bocsánatkérést. Feltápászkodtam és leporoltam az egyenruhámat, közben pedig meggyőződtem róla, hogy valóban a házon kívül voltunk.
A gömb újabb utasítását is követtük Eliana-sama vezetésével az újabb helyszínre, a kriptához. De mielőtt még bemehettünk volna, Eliana-sama megparancsolta, hogy én várjam meg őket kint. Annyira nem örültem az ötletnek, mert nem biztos, hogy jó ötlet szétválni, de nem ellenkeztem.
- Rendben. De ha sokára sem jöttök ki, akkor utánatok megyek. - válaszoltak, nem lehetnek benne biztosak, hogy bent nem esnek valami csapdába, amitől nem tudnak visszajönni a bejárathoz. Meg amúgy sem bízok abban a jósgömbben, amíg nem tudjuk, hogy mi a célja ezzel az egésszel.
Kérdően néztem Adrián mondanivalója után, nem gondoltam volna, hogy ennyire aggódott miattam. Végignéztem, amíg eltűnnek a szemem elől, majd úgy döntök, hogy gyorsan végigjárom a kripta körül a terepet. De tényleg sietek, nehogy gyorsabban kiérjenek, mint én vissza, ezért csak a közelben nézelődök majd részletesebben, miután végigsiettem a távolabbi oldalon.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Dec. 16, 13:54:22 írta Fran Lechuza »

Karakterlap

Ishimaru Akira

Shinigami

9. Osztag

*

3. tiszt

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 200 / 30 000

Hozzászólások: 98

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 14 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötét Türkíz

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"Tedd mindig azt, amit a szíved diktál!"

Post szín:
#1AAD96


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #34 Dátum: 2016. Okt. 08, 23:45:06 »
A madárijesztő legyőzése után kisebb kimerültség fogott el, de megérte tesztelni mire vagyok jelenleg képes. Nara taichou, biztos büszke lenne rám, heh. Majd elindultam a fő bejárat felé, ám megpillantottam egy nagyon nagy oroszlánfejes kopogtatót a bejárati ajtón, és nagyon rossz érzés fogott el, még a széltől is a hideg futkosott a hátamon, de nem engedhettem meg magamnak, hogy eltántorodjak.
Hmm, magától nyitódott meg az ajtó, elég ijesztő, de ezek után a madárijesztő után, már nem fogsz még egyszer meglepni te kastély! - gondolom magamban magabiztosan, majd tovább is megyek befelé, ám ekkor teljesen meglep a látvány, ami elém tárult, majd hamar ráeszméltem, hogy ez egy győztes csatának a maradványai, ekkor megpillantottam kettő shinigamit.
- Önök lennének akikhez küldtek igazam van? De hol van a harmadik személy? Úgy tudtam három emberhez küldtek ki. Viszont, megérkezett az egyszemélyes felmentő sereg! - mondom büszkén a két shinigami felé utolsó mondatom.
- Egyébként, Ishimaru Akira lennék. Sajnálom, ha elfelejtettem bemutatkozni önöknek hölgyeim. - egy kisebb mosolyt biggyesztek magamra, majd meghajolok.
Majd parancsra, elindultam követve a két shinigamit, de egy bálterembe jutottunk, ahol furcsa dolgok történtek, és olyan érzés fogott el engem, mintha valóban itt lenne az a nagy tömeg, de az a két személy főleg akiket megpillantottam, és teljesen kitűntek a tömegből. Teljesen megzavarodtam, hogy egy ilyen kísérteties helyen, hogy történhet ez meg. Ekkor elhomályosodott a többi ember, és csak a szerelmes pár maradt akik továbbra is táncoltak, mert a bolond is látja, hogy egymásnak vannak teremtve. Majd hirtelen véget ért ez az illúzió szerű valami, ami rabul ejtett, és hirtelen gyermeki kacajt lehetett hallani messziről.
- Mi a fene volt ez?! Mint valami látomás, és ez a kacaj is honnan jöhet? Valaki szórakozik velünk úgy érzem! - mondom komolyan feléjük nézve.
- Nem találják furcsának, ezt az egészet, ami velünk történik? - majd vártam a választ, de eközben arra eszméltem rá, hogy valamiért nem érzem senkinek a reiatsuját. Ez meg mitől lehet? Érdekes, hogy csak most tűnt fel nekem.
- Olyan mintha ez valami játék lenne, és a bolondját járatják velünk. Lehet tényleg így van? Már magam sem tudom. - Nem értettem teljesen mi folyik itt, de reméltem rájövök hamarosan.
- Melyik irányba kellene mennünk? Ilyen helyzetben szétválni sem a legbölcsebb dolog szerintem. De ez csak egy felvetés. - vártam a parancsra, mert fogalmam se volt, mit kéne tennem, és nem is én vagyok a parancsnoka a küldetésnek.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Okt. 09, 00:44:30 írta Ishimaru Akira »

Karakterlap

Mizushima Rena

Eltávozott karakterek

2. Osztag

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
28 500 / 30 000

Hozzászólások: 23

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 10 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bordó ezüst peremmel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#f7565b


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #35 Dátum: 2016. Okt. 20, 00:10:14 »
Ültő helyünkből felállva, leginkább sírni támadna kedvem, ugyanis nem füllött hozzá a fogam. Az egyetlen, ami haladásra késztet, hogy legszívesebben itt hagynám az egész épületet, amit nem szabat, éppen ezért próbálok minél hamarabb végezni. ~ Milyen hosszú fürdőt fogok venni én ezután… ~
Ahogy csak képes vagyok, kiélesítem az érzékeimet, ami most igazán nehezemre esik. Egyrészt, mert fáradtabb vagyok, mint számítottam rá, másrészt pedig, mert még mindig nem érzem a lélekenergiát az épületen belül, sőt kívül sem, tehát le vagyunk szigetelve. Hálistennek az összes többi ösztönös reflexem működik, így amikor elhagynánk a termet, ahol küzdöttünk, abba az irányba amerről jöttek a páncélok, megrezzenek. Kaszmatolást hallottam a bejárat irányából. Már mozdulok is, és az ajtó mellett vagyok már, amikor az hangos nyikorgással kinyílik. Az összes szőrszál felállt a karomon a hangra, de nem hagytam el magamat, alap, fegyverformában lévő zanpakutoumat a jövevényre szegeztem, aki mindeközben már bele is ragadt a nővérem által állított csapdába.
Meglep, hogy shinigami az illető, ahogy azt az egyenruhája elárulja, de nem engedek a védelmemből. Majd csak akkor, amikor végre elkezd beszélni… Lehet könnyebben ment volna neki, ha kérdezek is.
Azonnal beletapintott a legkényesebb témába, amit csak lehetett, így nagyot cisszenve a derekamnál lévő tokjába visszacsúsztatom a zanpakutoumat.
~ Oh de kár!!! ~ Hisztizik halkan lélekölő szellemem, ő is fáradt, de bezzeg ehhez még lenne kedve.
- Milyen tájékoztatást kapott? Ön érkezik egyedül? - Teszem fel az első kérdést, ami eszembe jut, közben pedig Hanabi eltüntette róla a kidout, amely fogságba ejtette. Aztán amikor válaszol, majdnem szembe röhögöm, szegény pára. Velem ellentétben a lélekölő szellemem pukkadozik a röhögéstől.
- Hogy mi? - Értetlenkedek, de annyira vicces. Nem tudom eldönteni, hogy csak valaki poénkodott vele, hogy így mutatkozzon be, vagy tényleg ennyire nehéz eset volna? Egy személyes felmentő sereg… Az önbizalma irigylésre méltó, csak remélem van is alapja. De ez mégis inkább siralmas, nem elég, hogy zéró infóval küldtek minket egy ilyen veszélyes területre, egy ugyanilyen felkészültségű személyt küldenek a nyakunkra.
~ Zavard má’ haza! ~
Hanabi a szokásosnál is hűvösebbnek bizonyult, amitől az a sanda gyanúm támadt, hogy talán ismeri a jövevényt. Majd mesél, ha gondolja. Csak abban bízom, hogy ez nem fog minket hátráltatni. Nem volna jó, akkor inkább most menjen haza, ha feltart minket.
- Nos, mi még nem találkoztunk. Mizushima Rena vagyok, a Nibantaiból. - Bólintok neki. - Még visszafordulhat, nem teszünk panaszt, ha túl soknak tűnik ez így most. - Ajánlom fel az utolsó utáni lehetőséget arra, hogy meggondolja magát, de ezt úgy tűnik, hallani sem akarja. - Na akkor… hozzuk ki belőle a maximumot. - Jegyzem meg hangosabban a kelleténél, aztán végig mérem Ishimaru-kunt tetőtől talpig. Nem tűnik testépítőnek, de azért remélem, csak a hasznunkra lesz.
~ Mé’ van még itt ez a nyápic? ~
Mindeközben Hanabi elindul. Ő megy elől, aminek nem örülök, de valakinek mégiscsak közölnie kell a tény állásokat az újonccal. Ez általában amúgy ő lenne, viszont most kimondottan nem kapható rá, így magamra vállalva a feladatot, Ishimaru-kun tempóját felvéve ismertetem vele a szituációt. Próbálva úgy tűnni, hogy komolyan veszem, hogy egymaga elmerészkedett ide, segíteni nekünk. Leplezve a csalódottságomat, hogy nem egész Goteit küldték három főnemes után, vagy legalább néhányat az Amatsuji rokonaink közül.
~ Hahó? RrrrRRRrrena hallasz? Küld már melegebb éghajlatra! Csak útban lesz.~
- Nem tudom mennyit közöltek önnel, mi elég hiányos információkat kaptunk az első osztagtól. A nővérem osztaga néhány plusz infót küldött azon felül, de igazából még mindig sötétben tapogatózunk. Azért jöttünk, mert néhány nap múlva elkezdik az épületet lebontani, és itt ragadt egy csomó lélek. Arra a döntésre jutottunk, hogy átküldeni szeretnénk őket, az lenne az optimális megoldás. Volt és mindenbizonnyal van is aktuális lidércmozgás a környéken. A Tizenkettedik osztag azt az infót küldte, hogy voltak már előttünk is itt küldetésen, a tiszt olyan sérüléseket szerzett, amikbe belehalt.
~ Hát, ha te ezt szeretnéd. Bedarálhatjuk őt is. Járrrrulékos veszteség. ~ Erre egy kicsit megrándult a szemöldököm, és az arcomra fagyott a mosoly. Mekkora egy köcsög ez a lélekölő...
- Mint azt bizonyára észrevette, idebenn nem lehet érezni sem a közvetlen közelben lévők, sem pedig az épületen kívüliek lélekenergiáját, konkrétan semmit. Az imént látott páncél halom magától támadott ránk miközben szétnéztünk. Mindegyikben volt legalább egy érme, ami irányította őket, azt viszont nem tudjuk pontosan, hogy ez az érme mi is volt valójában. - Közben már egy olyan folyosón haladunk, amin maguktól fáklyák gyulladnak ki, ami pedig nagyon bántja a korábbi sötéthez szokott szememet. Egy picit nyüszögve, dörzsölve a szemeimet aztán csak folytatom. - Lehet, hogy mindegyikhez volt egy lélek csatolva, de az sem kizárt, hogy poltergiest módon irányítva voltak. Ebben nem vagyok annyira otthon, valószínű Hanabi sem. - Nézek a nővéremre, aki néhány lépéssel halad csak előttünk. - Mindenesetre nagyon nem akarták a helyiek, hogy mi itt legyünk. A csata hevében az unokanővérünk, aki amúgy eredetileg a küldetés vezetője, valahogyan eltűnt. Van egy két tippünk merre érdemesebb keresni, úgy hogy leginkább az alsó szintekre szeretnénk eljutni. Ja! Tervrajzot sem kaptunk az épületről. - Morrgok hangosan mérgemben. Ilyen felkészületlen küldetést még nem pipáltam. - Nem szeretem bevallani, de a páncélsereg megizzasztott minket, úgy hogy úgy számítson bármilyen küzdelemre, hogy ne becsülje alá az ellenfelét. - Biggyesztem a monológom végére, amikor belépünk egy bálterembe.
Azonnal megfeledkezek Ishimaru-kunról, így, hogy nem érzem a lélekenergiáját, sokkal könnyebben megy. Meleg érzés tölt el, ahogy a teremben fények gyúlnak minden felé, gyenge zene csendül a bálterem egyik feléből. Mintha szó szerint életre kelne a terem, mi pedig egy halovány tömeg kellős közepére csöppentünk volna. Az arcokat nem tudom kivenni, de mintha érezném őket úgy, mint máskor a lélekenergiát szoktam. Furcsa, biztos, hogy csak képzelem. Ebben a hitemben azonnal megingat a pár, akik a terem közepén táncolnak egymásba feledkezve. Ők az összes többi alaknál sokkal élethűbbek, szinte… kézzel foghatónak tűnnek.
Abban a szent minutumban, ahogy ezt gondoltam, kámforrá válik minden, amit képzelegtem. A terem az eddiginél sokkal baljóslatúbban hat, kiráz tőle a hideg, A csend szinte mardos. Mintha egy késsel hirtelen megvágnának, úgy hat a gyermek kacaj, ami a látomást kíséri. Nem tudom, merről jött, leginkább úgy hangzott, mintha minden honnan jött volna egyszerre.
- Az az érzésem, mintha egyre közelebb jutnánk a lelkekhez. - Jegyzem meg halkan, ugyanis úgy látszik, mindannyian ugyanazt haluztuk. A hátamon még mindig feláll a szőr is, minden porcikám megállásra késztet, arra hogy meneküljek.
Ha elkezdjük találgatni, hogy merre menjünk, habár korábban a pince-, várbörtön szintet találtuk uticélunknak, mégis akad egy felvetésem.
- Tudom, hogy drága az időnk Sei miatt, viszont a teraszra lehet érdemes lenne kinézni, megnézni az épületet kívülről újból, hátha ég valahol valami fényforrás még. Valaki viszont maradjon az ajtóban, az nehogy bezáruljon és eltűnjön. - Érezhetően paranoidabbá váltam a megszokottnál. Bár egy egész fedett terasz van, ami a tényleges terasz felé néz, s az ablakokból áll, kinézem a helyből, hogy nem lehetne azokat betörni valami miatt.
- Nincs is értelme tárgyalni a szétválásról :o Sehogy sem tudnánk egymással beszélni, vagy megtalálni a másikat. - Közben már a teraszra vezető ajtó előtt állok, készen arra, hogy elsőként lépjek ki, ha a többiek nem találják butaságnak az ötletet. Persze azt megvárom, hogy ők is közelebb jöjjenek, ha jönnek. A végszó úgyis Hanabié lesz, lévén ő a rangidős.

Karakterlap

Mizushima Hanabi

Shinigami

Shinigami - rangjelző

*

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 90 000

Hozzászólások: 135

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 38 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
sötétlila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A különbség gyógyszer és méreg között gyakran csak a dózis."

Post szín:
#BB8EAD


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #36 Dátum: 2016. Okt. 20, 11:39:58 »
Sikerül legyőzni a páncélt, aminek nagyon örülök, azonban  úgy egyáltalán nem teljes az egész, hogy Seiun közben eltűnt és elképzelésünk sincs arról, hogy hogyan és merre keressük. Csak ötletünk van és tapogatózni tudunk a sötétben, ami nem túl sok. Bár van térerő - legalábbis a lélekmobilom ezt jelzi - és az üzeneteim valószínűleg elmentek a tizenkettedik osztagnak mégsem kapok választ. Ez frusztráló, mert két, illetve hát csak egyet estet tudok elképzelni, azt hogy nem találtak semmit. Olyasmi fel sem merül bennem, hogy direkt nem segítenek, ez nem lenne ránk jellemző. Szóval maradjunk annál az eshetőségnél, hogy még nem találnak semmi használható információt erről a helyről.
Renával abban állapodunk meg, hogy megpróbáljuk megkeresni a várbörtönt, abból az elméletből kiindulva, hogy Sei nem felfelé, hanem lefelé tűnhetett el. Ha felkapja és elviszi valami, avagy valaki, azt azért csak észrevettük volna :|. A kiszabott irányba indulásunk azonban nem zökkenőmentes. Nem csak azért, mert a világ úgy dönt, hogy szambázik körülöttem, hanem azért is, mert hirtelen furcsán ismerős zajra leszek figyelmes. Először azt hiszem, hogy csak túl magas a lázam és már képzelődöm is, de nem, ahogy a húgomra pillantok látom, hogy ő is felfigyelt rá. Valóban nyílik az ajtó. Ez nem jó, nem érezzük a lélek energiát, így bárki bejöhet. Nem vagyok rest. Bár talán kímélnem kéne magam, még nem teszem. Egy Fushibit* küldök az az ajtó elé, így ha nem elég óvatos, akkor beleragad. Mint a légy a pók hálójába. Nos, láthatóan  delikvensünk valóban nem figyel az orra elé, így sikeresen csapdába esik. Ahogy Rena mellé állok, nem kis meglepetésben van részem, nem csak hogy nem ellenség az illető, de még ismerem is. Bár… kifejezetten komikus, hogy így sikerült beleragadnia a kidouba. Azonban ezt nem mutatom ki- Bármennyire is szeretnék, nem mosolyodom el.
Mindenesetre nem vagyok szadista, így amint konstatálom, hogy tényleg Ishimaru-kunnal állok szemben, feloldom a varázslatot. Az ezt követő szavaira azonban magasba szalad a szemöldököm. Egyszemélyes felmentősereg? Magáncirkusz, maximum! De az is csak akkor, ha éppen nem hülyeségeket beszél, amivel mások testi épségét kockáztatja, illetve azt a két információt adja ki az ellenségnek, amit mindenképpen el kéne hallgatunk  előle. Ezen esetekben nem szórakoztató, hanem feladat hátráltató és bosszantó. De talán nem ez a legmeglepőbb a dologban, a Goteitől már megszokhattuk, hogy a profizmus nem mindig az erőssége, tehát nem az a meglepő, hogy egy isten tudja honnan szalajtott újoncot küldtek három főnemes “megmentésére”. A meglepő az, hogy úgy tesz és mutatkozik be, mintha nem ismerne. Most sértegetni szeretne engem :|? Mert oké, a másik küldetés alatt csak Hyousuke volt az, aki felvállalta, hogy főnemes, én nem - ahogy Nadeshiko sem -, mert nem szeretem az e-miatti megkülönböztetést. De most már minden bizonnyal tudja, legalábbis azt biztosnak tartom, hogy mielőtt ideszalajtották, elmondták, hogy kiket kell keresnie. Tehát akkor Ishimaru-kun most szándékosan sért meg egy főnemest? Hát jó, ehhez azért bátorság kell :/.
- Lehet elfelejtette, de már találkoztunk :| és igen, minden bizonnyal minket keres, nem hiszem, hogy lenne itt rajtunk kívül más shinigami. Mizushima  fukukidōchō pedig eltűnt és éppen akkor indultunk a keresésre, mikor maga megjelent - foglalom össze röviden a válaszokat a kérdéseire, majd pedig hátat fordítok neki és elindulok arra, amerről az előbb Renával visszafordultunk. Bár a mi megmentésünkre küldték ki, én Ishimaru-kunra bízom, hogy mit csinál, felmegy az emeletre, avagy követ-e minket. Számomra tökéletesen lényegtelen a dolog. Van nekem így is éppen elég bajom rajta kívül is. Pozitívum azonban, hogy a világ már nem táncol körülöttem. Kérdés, hogy mikor is kezdi majd újra :/.
Végül, a hangok alapján úgy ítélem, hogy a fiatal shinigami, végül úgy dönt, hogy velünk tart. Talán ez a legbölcsebb döntés tőle, de mint korábban mondtam, én aztán nem mondom meg neki, hogy mit csináljon. Döntsön ő a saját életéről. Rena egy hosszú és kimerítő tájékoztatást ad neki, ami szerintem teljesen felesleges, főleg azért, mert az égvilágon semmi relevánsat nem tudunk, ami közelebb vinne minket a dolgokhoz. Vagyis ahhoz, hogy hol vannak a lelkek, vagy éppen Seiun. De nem szólok bele a dolgaikba, ha Rena így látja jónak akkor tegye.
Ahogy egyre előrébb haladunk a folyosókon, váratlanul felgyúlnak a fáklyák, majd egy kivilágított, kicsit romos bálteremben találjuk magunkat. Minden bizonnyal élt már meg sokkal jobb napokat is, de ez igazándiból az egész helyre jellemző. Azonban olyan, mintha ez a terem még mos is élne, szinte látom, mit látom, érzem, magam körül azt a nyüzsgést, ami egykoron lehetett itt. A sok embert, a pompát. Olyan kellemetlen és füllesztő az egész, mint egy szokásos nemesi össze jövetel. Már-már a bőröm is viszket a selyemből és egyéb nemes anyagokból készült ruhából, azonban nem ez az, ami a legjobban lefoglal, hanem a tömegből kiváló, a maguk táncát járó pár, akik olyan gondtalannak tűnnek a rózsaszín és szerelmes világukban. Egy kicsit irigylem őket, még akkor is, ha tudom, hogy én soha nem szeretnék szerelmes lenni, vagy ha mégis, akkor sem szeretnék senkit magamhoz kötni, hiszen az szenvedés lenne neki is, nem csak nekem.
A kép hirtelen tűnik el, az utána maradt érzés pedig olyan, mintha egy kellemes álomból ébresztenének hirtelen, mikor az ébredés mindennek mondható, csak kellemesnek nem. A kellemetlen ébredést pedig egy kacaj teszi még kellemetlenebbé. Na jó, álljunk meg egy pillanatra! Amikor legutóbb ilyesféle nevetést hallottam elkábítottak, majd az emberek világába vittek, és Ishimaru-kun is ott volt. Hát ez gyönyörű. mondhatom :|. A végén még azt kell feltételeznem, hogy vonzza az ilyen árnyékban nevető felőrülteket, mert eddig kettőből két esetnél ott volt.
- Nem hiszem, hogy szórakoznak velünk, legalábbis a mi szemszögünkből biztosan nem. - Rena lelkes felvetésére csak bólintok, mert nem kizárt, hogy igaza van, azonban azt az eshetőséget sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy lehet ez sem volt egyéb, mint a kastélynak, illetve az azt irányító Valakinek a trükkje. Mindenesetre a korábbi jelenetet látva felvetődik bennem egy kérdés, mely elég evidens, eddig még sem gondoltam rá. Honnan az Isten nyilából van itt olyan sok röghöz kötött lélek? Csak úgy idejöttek partizni? Kétlem. Esetleg történt valami borzalmas dolog a kastélyban, melynek következtében mindenki meghalt, de senki sem nyugodhat békében? Ez már valószínűbb. Ha viszont így van, akkor arról, ha mást nem, az emberek világában találni kellene valamilyen információt.
- Már azóta furcsának találjuk, hogy beléptünk ide és konstatáltuk, hogy nem érezzük a másik jelenlétét :|. - Elég más fogalmai lehetnek a furcsáról, mint nekem, ha csak most vette észre, hogy ezzel a hellyel valami nagyon nem stimmel. Ez mondjuk nem taktikai probléma vagy hasonló, így több szót nem is fordítok rá, tökéletesen felesleges. - Ha ez játék lenne, akkor a Gotei nem magas rangú tiszteket küldött volna, hanem Akadémistákat.
Miközben áthaladunk a báltermen és egy fedett teraszrészere jutunk, csendben hallgatom Rena ötletét, illetve a szétválásról szóló diskurzust, melynek az az eredménye, hogy egyetértenek abban, együtt kell maradunk. Ezzel én is így vagyok, hiszen egy csapdákat rejtő, számunkra ismeretlen házban vagyunk, valamint ahogy Rena mondja, nem érezzük a másikat és nem hiszem, hogy ők rendelkeznek lélekmobillal. El kellett volna hoznom a tabletemet is :|.
- Én személy szerint értelmetlennek találom, hogy kimenjünk, hiszen a lelkek is és Sei is feltehetően a házban vannak, de ha te jobban érzed magad tőle, akkor nézz szét kint is, csak maradj látótávolságon belül. Ha maga is vele megy, akkor ezek a feltételek önre is vonatkoznak - nézek a későn érkezettre, hiszen itt most nem arról van szó, hogy mennyire jövünk, vagy éppen nem jövünk ki. Itt most az a cél, hogy megtaláljuk a lelkeket, meg Seit, lehetőleg hárman, ha már velünk maradt. Ha Rena kimegy, avagy Ishimaru-kunnal ketten mennek ki, én az ajtóból fél szemmel figyelem, hogy mit is csinálnak, míg gyorsan írok egy utolsó üzenetet az osztagomnak, hogy annak nézzenek már utána, hogy történt-e valami ezzel a házzal úgy, hogy közben sokan voltak bent, illetve arra is rákérdezek, hogy ha semmi ilyesmi nincs, akkor mik a feltevések, honnan szalajtottak ide ennyi lelket. Már ha valóban itt vannak, mert én eddig egyet sem láttam.
Ahogy Rena visszatér - avagy visszatérnek - meghallgatom, hogy mik a kinti tapasztalatok. Nem hiszem, hogy sikerülne meglepni, de azért próbálkozni lehet.
- Szerintem innen balra menjünk tovább - intek a fejemmel a mondott irányba. Ugyan senki sem nevezett ki a csapat vezérének, nem is szeretnék az lenni, mégis én vagyok a rangidős tiszt, ezt sajnos anélkül is tudom, hogy bárki mondaná. Persze, nem akarom, hogy enyém legyen az utolsó szó, így meghallgatom, ha van esetleg más ötletük, esetleg ellenvetésük. Ha nincs, akkor balra indulunk tovább.

*Bakudou 12: Fushibi
Pókháló-szerűen kifeszíthető kidou, melyet ha megérint a célpont, egyszerűen hozzáragad és megbénítja a mozgását.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Okt. 20, 11:54:55 írta Mizushima Hanabi »

Karakterlap

Dokugamine Riruka

Mesélő

*

Hozzászólások: 37

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Xcution

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#f5999e || #ac2e5e


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #37 Dátum: 2016. Okt. 21, 21:38:38 »
Hanabi, Rena és Akira
Azért csak összeállni látszik a csapat, és ha még Ishimaru-t nem is találjátok túl hasznosnak, azért elfogadjátok a segítségét. A látomás után felmerült az ötlet, miszerint tovább haladva megnézné Rena, hogy mit is látna kinézve. Ha Ishimaru is vele tart, akkor ketten mentek ki. A fedett terasz ablakai már nem olyan épek, és a teraszra vezető ajtó is leszakadva, üvege összetörve hever a földön. Nem megállapítható, hogy mikor is tört össze. Kilépve a teraszra, jobb oldalra egy gondozatlan kert látható, balra nézve pedig egy temető részt, melyben köd gomolyog. Valószínűleg egy családi temető lehet. Igazán módosak lehettek a tulajdonosok, ha a hatalmas, három emeletes kastélyon felül egy legalább akkora hátsókerttel is rendelkeznek. Semmi különleges nem látszik, még az épületre visszatekintve sem. Fény mindössze a bálteremből árad, és a sötét ablakok mögül sem tűnik fel egy sötétebb alak sem, ami arra utalna, hogy másfelé kellene indulnotok. Visszasétálva látható, ahogy Hanabi olvassa a válaszlevelet, de rajta áll, hogy ezt meg is osztja-e a csapat többi tagjával. Amit viszont mindenféleképpen megoszt az az, hogy a bal oldali terem irányába fogtok tovább haladni, ezáltal meg is indultok az átjáró felé.


Egy túlméterezett étkezőbe találjátok magatokat, melynek a közepén egy hosszú asztal húzódik tele székekkel. Az asztal meg van terítve, de látszódik, hogy már nem fogyasztották el az utolsó vacsorát. Vastag por és pókháló van mindenütt. Valószínűleg a bálterem gyertyáival együtt az itteni hatalmas kandallóban is fellobbant a tűz, és gyújt világosságot a helyiségben. Óvatosak és gyanakvóak vagytok, de egyenlőre, mintha minden olyan békés lenne. A falon pedig több festmény is volt személyekről, de a leghatalmasabban akadhat meg a szemetek. A látomásban szereplő pár volt rajta. Körbenézhettek, hogy hátha találtok valami érdekeset. Bár míg nézelődtök, mintha szempárok néznének benneteket. Mintha a festmények szemükkel követnének benneteket, de rájuk nézve ez nem úgy tűnik. Mégis érzitek magatokon a tekintetüket.
Hanabi a kandallót megfigyelve, mintha a belső falon lenne egy rosszul illesztett tégla. Nem hiszed, hogy a kőműves rossz munkáját tükrözi, sokkal inkább úgy véled, hogy az okkal van úgy. A kandalló melletti piszkavas tartóból kikapva egy vasat egyszerűen elérhető és megnyomható. Megpróbálkozhatsz vele, bár nem tudod, hogy titkos ajtó vagy csapda aktiválódik majd. De könnyen mehettek tovább is, hogy a kastély konyhájába érjetek. A tovább haladás nem csak előre, hanem vissza felé sem kizárt, megpróbálkozva a másik iránnyal is. Esetlegesen még jobban körbenézhettek a képek körül és mögött, az asztal alatt, szekrény fiókjában. Hátha találtok még olyat, ami a hasznotokra lehet.


(click to show/hide)

Eliana, Fran és Adrián
Fran gyorsan körbejárta a Kriptát, de nem talált semmi rendkívülit. Teljesen átlagos családi kriptának tűnik, az ajtót leszámítva. A kulcs megszerzése is túlságosan egyszerűnek bizonyult. Szinte már gyanúsan könnyű dolgotok volt. Egyszer csak a Kripta ajtaja becsapódott, és ezzel egy időben, a koporsóban, korábban fekvő tetem megragadta Eliana kezét, amelyben a kulcs volt. De nem ez az egyetlen holt, aki úgy gondolta, hogy hosszú idő után kinyújtóztatná a lábait. Az összes koporsó elkezdett mozogni, és előbújtak lakóik. Nem lesz rossz az a gondolat, hogy lehet távozni kellene. De nem csak a Kriptán belül, hanem kívül is a földből kezdtek előbújni a tetemek. Fran-nak a hirtelen becsukó ajtó és a mögüle támadó halottak is meg fogja nehezíteni a dolgát. Lehet jobb, ha minél előbb kiszabadítja a bennragadtakat, mert a Kriptából kiszabadulni, tényleg egy lehetetlen feladat. A képességek hatástalanok a falakra és az ajtóra, de a járkálókra szerencsére nem, de a végtelenségig sem lehet kitartani. Az ajtót csak kívülről lehet kinyitni, amire csak Fran képes, de bentről nem is sejthető, hogy kívül is Zombi támadás van folyamatban. A kiabálások kihallatszanak, szóval tudtok kommunikálni.


A hirtelen jött támadás meglephet titeket, de lehet tanácsosabb minél előbb kiszabadulni és elhagyni a temetőt. Ha így tesztek, akkor visszafelé azt tapasztalhatjátok, hogy bizony a Kastélyból fény szűrődik ki. Valószínűleg a nagyobb terem úszik fényárban és azt látjátok. Esetlegesen elkezdhettek találgatni, hogy mitől, de lehet, óvatosabban kellene majd visszatérnetek az épületbe. Remélhetően a Zombik nem jönnek a temetőn kívülre.



Határidő: 2016. November 8.
Post sorrend: Nincs



« Utoljára szerkesztve: 2016. Okt. 21, 21:40:11 írta Dokugamine Riruka »

Karakterlap

Eliana del Barros

Magányos Farkas

Espada

*

Segunda Espada (2. Espada)

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
55 200 / 65 000

Hozzászólások: 199

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 112 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér
 -------------------------------

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#475485 || #bec1cd
 -------------------------------


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #38 Dátum: 2016. Okt. 22, 01:19:49 »
Adrián-nak elnyerte a tetszését ez a csúszás. Visszagondolva nem is volt olyan vészes, de akár halálos dárdák közé is csúszhattunk volna ennyi erővel. Nem biztos, hogy bevállalnék még egy ilyen csúszást. Persze gondolom azért nem esett jól neki, hogy Fran-al végül is összeütköztek. Még jó, hogy a két fiú nem az én nyakamba huppant. Akkor biztos gömbtörés lett volna a vége.
Összeszedtük magunkat, elindultunk és meg is találtuk a családi kriptát. Nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek, így Fran-t megkértem, és tényleg kinn is marad. Már rég a lépcső alján vagyok, mire Adrián is megérkezik. Ő extrém módját választotta és egyszerűen lecsúszott.
- Nem hagyhattam ki a lehetőséget. … Bájos egy hely.
Vont vállat a kicsit kérdő tekintetemre, és elmondta a véleményét a helyről.
- Én bizarrnak találom… De ha gondolod, ideköltözhetsz egy időre. Amíg földbe nem gyalulják…
Ezt úgy mondtam, mintha egy hotelszoba lenne, vagy egy panzió, amire akár be is fizetném Adrián-t egy kis Welness-re. Ördögien is vigyorogtam hozzá. Szolgáltatásnak a csont kovácsatot ajánlom majd.
Túl egyszerűen ment a dolog. Gyanúsan egyszerűen. Sejtésem be is igazolódott, mert egy nagy puffanással hallom, ahogy a kripta ajtaja becsapódik, ránkcsapódik, de nincs időm megfordulni, ugyanis a koporsó tulaja úgy döntött, hogy megragad. Már fel is ült, mire én úgy bemostam neki, hogy rögtön meggondolta magát. Inkább mégiscsak visszafekszik. Kezemet ki akartam tépni, a szorításból, melynek az lett a következménye, hogy az egész alkarját sikerült kirántanom. De legalább így a másik kezemmel le tudtam szedni a kezemről. Betört fejjel is csak ki akar kelni, ráadásul nem csak ő, hanem a többiek is úgy döntöttek, hogy hosszú idő után kinyújtóztatnák a lábukat. Ez nekem egyáltalán nem tetszik. Pláne, ha jól hallottam, akkor össze is vagyunk zárva velük.
- Én nem akartam itt aludni! … Köszönjük a vendéglátást, de mi távoznánk is!
Mondom, ezzel már intettem is a fejemmel Adrián-nak, hogy jöjjön, mert megyünk. Nincs kedvem kipróbálni, hogy milyen az, ha megharapdálnak. A vendégszeretetüket sincs kedvem élvezni. Felérve a csigalépcső tetejére, tényleg a zárt ajtóval találtuk szembe magunkat. Az ajtót belülről egyértelműen nem lehet kinyitni. De nem nagyon hat meg, mert akkor kirobbantom magunkat. Egy sima Barra-val is megteszi, legalábbis ezt gondoltam, de szemmel láthatóan nem használt. Olyan, mintha meg sem tudnánk karcolni.
~ Remek! Én biztos nem maradok itt bulizni a holtakkal.
- FRAN! BELÜLRŐL NEM TUDJUK SEM KINYITNI, SEM KITÖRNI! NYISD KI!
Kiáltottam ki Fracción-omnak. Addig is megragadtam egy urnát, és az első feltűnő járkáló halott fejéhez vágtam, melynek következtében jól visszagurult, és remélhetően vitt magával mást is. Ha nem akkor készültem a következő urnával. Szerencsére a por nem támad nekünk, és van belőle még muníció. Amikor Fran kinyitja nekünk az ajtót, akkor majd jól rájuk csapjuk. Akkor akarjanak majd kiszökdösni a kriptaszökevények. Amint elég tágra nyílt az ajtó, akkor kislisszantam rajta, és rántottam magammal Adrián-t is, majd amilyen gyorsan lehet csuktam is vissza, hogy aki benn volt, az ne akarjon már friss levegőt szívni. Fújtam egyet, majd megfordulva látom, hogy idekint sem rózsásabb a helyzet.
- Mi a pokol?!
Tudtam, hogy túl egyszerű lesz, de nem tudtam, hogy egy Halloween Zombi partin kell részt vennem. Ezek csak ránk vártak? De ezen nincs kedvem részt venni. Mindenkit hazazavarok. Én leszek a szülő, aki hazaérve feloszlatja a bulit. Barra-t annyira nem bírják, ahogyan a tüzet sem, így kedvem támadna tábortüzet rakni. De már megint úgy vagyunk, mint ahogy a könyvtárban voltunk, hogy egy temetőben vagyunk, ahol a Zombi utánpótlás kimeríthetetlennek tűnik.
- Fiúk! Most visszamegyünk!
Ezzel el is indultam. Az utamba álló Zombit meg átugortam vagy kikerültem. Elég lomhán mozognak, szóval Sonido-val simán állva hagyjuk őket. Látszik, hogy bizony nem csak mi lehetünk itt. Máris megérkeztek a Shinigami-k? De remek! Ráadásul feloltják a "villanyt". De legalább tudjuk, hogy legyünk óvatosabbak.
Amint kiértünk a temetőhöz, akkor a jósgömbhöz fordultam. Ha Adrián visszaadja, akkor úgy, ha felemeli, akkor úgy fejmagasságba, ha csak úgy magához szorítva tartja, akkor csak úgy lekezelően lenézek rá.
- Rendben és akkor ez most mibe való.
- A kulcs egy ládát nyit, mely a titkot tartalmazza.
- Megjártuk a pokol egyik bugyrát és most még egy ládát is meg kell keresnünk.
- A láda valahol a padláson van.
- Akkor a legfelső emeleti ablakon bemegyünk…
- Az nem lesz megfelelő. Csak speciális úton lehet eljutni oda. Mutatom az utat! Tudok egy rövidebb útvonalat.
Van egy roppant rossz érzésem ezzel kapcsolatban. Ráadásul úgy, hogy tudjuk, hogy bizony Shinigami-k is itt vannak most már, de nem tudjuk, hogy hányan… Mindegy is, mert hárman keresztbe lenyeljük majd őket. Nekik van okuk félniük tőlünk és nem fordítva. Már csak nekünk kell előbb előcsalnunk a lelkeket, mint nekik, és azt hiszem, mi egy kulccsal előrébb járunk.


Karakterlap

Adrián Ruiz

Az arrancarok gyöngye

Arrancar

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
27 000 / 30 000

Hozzászólások: 114

Hírnév: 6

Infó

Tárcában: 1 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Midnight Blue

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A világ csupán egy óriási színpad.

Post szín:
#3CAFC8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #39 Dátum: 2016. Nov. 11, 22:37:33 »
- Én bizarrnak találom… De ha gondolod, ideköltözhetsz egy időre. Amíg földbe nem gyalulják…
- Nem is lenne rossz ötlet. Kicsit rendbe kapnám, grandiózusabb lenne, mint bármelyik Espada tornya! Kétszer is meggondolná bárki, hogy szembe szálljon a repülő könyvseregemmel.
Természetesen nem gondoltam komolyan a mondottakat, de ellenálhatatlan késztetést éreztem arra, hogy visszavágjak Eliana ördögi vigyorral felém intézett piszkálódására. Miután megszereztük a kulcsot – aminek a koporsó tulaja nem igazán örült – hallottam, ahogy becsapódik a kripta ajtaja. Az még csak hagyján lenne, hogy a tárgyat közvetlenül őrző hulla elevenebb, mint a többi, de a dolog nem állt itt meg. A többi foszló rondaság is vágyat érzett arra, hogy megörvendeztessen minket a rusnya képével. Eliana jelzésére én is követtem őt fel a csigalépcsőn, vissza a bejárathoz, ami csakugyan zárva volt. A kinyitására intézett kísérlet eredménytelen zárult, hiszen a Bala hatástalan volt az ajtó ellen.
- Eh, hát ez aztán briliáns… Említettem már, hogy utálom a zárt a helyeket?
Nos, legalább víz az nincs, hiszen tényleg már csak az hiányozna, hogy még a talajvíz is elkezdjen felszivárogni, azt hiszem, attól már végképp ide-oda pattognék a falakról kínomban. Jelenlegi helyzetben azonban nem sokat tehettem, hiszem az én becses feladatom volt vigyázni az üvegbe zárt banyánkra, így nem lett volna túl előnyös, ha harcba keverednék. Szerencsére nem kellett sokat várnunk, mire Fran kinyitotta nekünk, és Eliana pedig kirántott engem is a szabad ég alá.
- Úgy látom idekint is parti van.
Kint sem volt jobb a helyzet, tulajdonképpen megint nagyon hasonló problémával néztünk szembe, mint a könyveknél: közel végtelen utánpótlás. Az időnk elfecsérlésén kívül semmi értelme nem lett volna, hogy komolyabban leálltunk volna harcolni ezekkel a bűzölgő nyomoroncokkal, ezt még én is beláttam. Ennek szellemében kivételesen felesleges hősködés nélkül követtem a többieket, amikor Eliana visszavonulót fújt, útközben lerobbantva pár fejet a helyéről egy-egy jól irányzott Cero Córneával, ha épp az utamba merészelt állni egy kriptaszökevény.
Mikor már biztonságos távolsága értünk, Eliana beszélni óhajtott a kezemben lévő túlméretezett papírnehezékkel, így fejmagasságba emeltem neki, hátha ki tud szedni belőle valami értelmeset, bár még mindig fogalmam sincs mi lehet ez a titok, amiről dumál.

Karakterlap

Ishimaru Akira

Shinigami

9. Osztag

*

3. tiszt

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 200 / 30 000

Hozzászólások: 98

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 14 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötét Türkíz

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"Tedd mindig azt, amit a szíved diktál!"

Post szín:
#1AAD96


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #40 Dátum: 2016. Nov. 22, 20:43:00 »
Mikor a két shinigamit megláttam, egyből egy kidou csapdájába estem, amit a saját felettesem küldött rám, mint kiderült. Megőriztem a hideg vérem, majd vicces köszöntővel köszöntöttem őket.
Majd ahogy az első kérdések elhangzottak felém, igazából nem is tudtam mit válaszoljak a shinigami felettesemnek, mert túlzottan elpoénkodtam a bemutatkozást, és túl sok infót nem is közöltek velem mielőtt ide küldtek, ha jól emlékszek. De lehet csupán az én memóriám lett ködös, a túlzott izgalmaktól.
- Nos, hogy is mondjam? - kissé zavarban voltam, a szótlanságom miatt, de végül kinyögtem. - Csupán én vagyok, akit küldtek legjobb tudomásom szerint.
Ekkor a másik felettesem is megszólított, ekkor jöttem rá, hogy ismerős valahonnan. Hanabi! Ki más is lehetne. De vajon miért felejtettem el a nevét? :o
- Ne haragudjon rám, Mizushima Hanabi-dono. Szégyellem magam, hogy elfeledkeztem a nevéről. - meghajolok neki, látható megbánással az arcomon. - Szóval ez a helyzet? Eltűnt a harmadik személy, és ők sem találják, hmm.
Ekkor megszólított a másik lány, és bemutatkozott nekem, de a következő mondata eléggé lehangoló volt, hogy ennyire nem bíznak a képességeimben.
- Örülök a találkozásnak, Mizushima Rena-dono. - meghajolok neki, majd folytatom a válaszommal. - Igazán értékelem az ajánlatát, de eszem ágában sincs vissza fordulni, ha már számítanak rám a Goteiben. - a következő mondata már-már jobban tetszett, miután látta, hogy eszem ágában sincs magukra hagyni őket.
Közben Hanabi elindult, ahogy pedig követtük Renával, ő felvilágosítást adott a szituációról számomra. Miközben magyarázta a dolgokat, egyre tágabbra nyíltak szemeim, mert elég durva dolgok történtek itt, amíg nem voltam.
- Áh, értem. Szóval ennyire fontos is ez a küldetés? Akkor mindent bele fogok adni, hogy ne csalódjanak bennem Mizushima-dono! Igen észrevettem, hogy nem lehet semmilyen lélekenergiát érezni itt, különben nem sétáltam volna bele egy kidous csapdába sem valószínűleg.
Majd folytatta a beszédét, miközben a furcsa folyosóra érkeztünk. Amiket mondott, eléggé rémisztőek, de nem adtam fel a bátorságom, próbáltam hideg vérű maradni, de azért nyeltem nagyokat, majd felszólaltam.
- Hát, sosem becsülöm alá az ellenfeleim! - bólintok válaszom közben Renára, és határozott tekintettel.
Valóban ez még nekem is furcsa, hogy ennyire felkészületlenül küldtek el mindannyiunkat egy ilyen küldetésre, ami ennyire fontos. :roll:
Hanabi válaszolt a kérdésemre, de nem tudtam mit mondhatnék erre, ezért inkább bölcsen hallgattam az ő felvetéseiket, hátha tanulok valamit a feljebbvalóimtól. Végül is volt igazság benne amiket mondott, ezért is éreztem úgy, ha most bármit mondok, akkor csak rosszabbítok a színvonalamon, ami amúgy sem lehet a szemében túl fényes már. Rena ötlete nem tűnt rossznak ezért úgy véltem, vele tartok a teraszra, amint kilép. Hanabi, viszont nem értett egyet Renával, de én inkább csak, annyit közöltem velük, hogy „-Vele tartok a teraszra, ha nem gond!
Majd fogtuk magunkat, és kisétáltunk a látszólag nagyon romos terasz részre, elkezdtem nézegetni hátha kiszúrok valamit, de balra nézve, csak egy ködös temetőt láttam, amitől a hideg is kirázott, jobbra nézve pedig egy nagy gondozatlan kertet. Majd Rena felé fordultam és feltettem egy kérdést neki.
- Hmm, hát igen csak régen lakhattak itt, ha ennyire kísérteties itt minden, nem igaz?
Ez után vissza is mentünk az épületbe, és Hanabi kiadta a parancsot, hogy a bal oldali terem irányába menjünk tovább. Többet valamiért nem akart nekünk elárulni egyelőre. Gondolom, majd csak elmondja, ha úgy érzi. :roll:
Elérkeztünk egy túlméretezett étkezőbe, ahol hirtelen hátborzongató érzésem volt, mintha figyelnének, körbe is néztem, de csak képeket láttam a falon emberekről, de a legnagyobbikon megakadt a szemem.
- Ez nem lehet igaz! Önök is látják ezt? Ez a párocska akik hirtelen eltűntek. Azt hittem az csak egy látomás volt. Mellesleg lehet, hogy hülyeségnek hangzik, de úgy érzem mintha figyelnének a képek minket. Önök, nem érzik így esetleg? - furcsának véltem az egészet, de akkor tényleg kísértetek lettek volna? Tettem fel magamnak a kérdést, miközben a válaszukra vártam.
Miután ők ketten elkezdtek vizsgálódni az étkezőben, én is így tettem, oda is sétáltam és megnéztem a vacsorát, mennyire lehet régi, meg fogtam az egyik tányérban lévő étel maradványt, de azonnal el is porladt körülbelül.
- Hát, úgy látom ez már hónapok vagy talán évek óta itt lehet. - kisebb köhintések kíséretében válaszoltam a sok por miatt, amit belélegeztem. Majd benéztem az asztal alá is, hátha találok valami nyomot esetleg, de csak egy nagyon koszos borítékot találtam, amit nem nyitottam ki egyelőre, hanem elraktam hátha még jól jöhet, ha esetleg van benne valami használható infó. Inkább kimásztam az asztal alól, de ekkor Rena felhozott egy eléggé vicces ötletet, hogy forgassuk meg a képeket, hogy ezzel megvakítsuk úgymond őket, és bosszantsuk a lelkeket.
- Ez eléggé poénos öntől kedves Mizushima-dono, de támogatom az ötletét, biztosan berágnak ránk a lelkek így, ha ezt tesszük. - majd felnevetek kissé. A kis poén közben, tégla súrlódás hangjára félre pillantva észrevettem, ahogy Hanabi megnyomta a feltűnően rosszul illesztett téglát, amit korábban megfigyeltem én is, majd oda sétáltam hozzá szapora léptekkel.
- Nem akarok kukacoskodó lenni, Mizushima-dono, de mi van, ha ez egy csapda lesz? Mondjuk, már csak történt volna valami. - forgatom meg szemeim. - Mindenesetre felkészülök bármi is legyen, sose tudni mi következhet. - Remélem nem érzi úgy, hogy megkérdőjelezem a döntését. :o
« Utoljára szerkesztve: 2016. Nov. 22, 21:21:59 írta Ishimaru Akira »

Karakterlap

Fran Lechuza

Arrancar

*

64. Arrancar

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
30 000 / 45 000

Hozzászólások: 46

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 14 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Eliana del Barros fracciónja

Reiatsu szín:
Szürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
SlateGray


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #41 Dátum: 2016. Dec. 16, 22:47:08 »
Ahogy sétáltam a kripta körül, nem akadt meg semmin se a szemem, így ha nem is siettem, akkor is gyorsan a végére értem a nézelődésnek, mert igazán nem volt mit nézni. Visszaérve nem akartam állva várakozni, ezért egy közeli fa stabilabb ágára feküdtem fel és onnan figyeltem, hogy mikor érnek ki.
A bámészkodásból a becsapódó ajtó zökkent ki, majd pedig a sírokból előmászó és felém közeledő élőholtak. Egyelőre jobbnak láttam ott maradni a fán, mert ide úgy sem tudnak feljutni. Vagyis csak gondoltam, de ahogy egyre többen jöttek és elkezdtek egymás hegyén-hátán mászni, egyre közelebb kerültek hozzám, ezért ideje volt tovább állni. Elrugaszkodtam az ágról, majd megálltam magasan a levegőben, mert ott már biztos, hogy nem tudnak elérni.
Ekkor hallom meg Eliana-sama kiabálását, hogy nyissam ki az ajtót, amíg amúgy is terveztem, csak még nem jutottam el oda. Egy ugrással az ajtó előtt érek földet, majd egy Balát küldök a zombikra, hogy amíg kinyitom az ajtót, távol maradjanak. Nem tudom meddig sikerül ezzel feltartani a zombikat, de ha sietünk, talán elkerülhetjük őket.
- Okaeri. - üdvözöltem a visszatérőket, de egyelőre nem akartam többet mondani, hiszen fontosabb problémánk is volt, mint hogy beszélgetni kezdjünk. Mikor Eliana-sama visszavonulót fújt én is követtem, de egy-két lépés után inkább a levegőben folytattam. - A levegőben biztonságosabb. - szóltam a két társamnak, hogy talán okosabb lenne nem a zombik között végigrohanni, még ha ők nem is olyan gyorsak, hogy elkapjanak minket. De ha ők nem is akarják igénybe venni a levegő nyújtotta előnyünket, én akkor is inkább így közlekedek, sokkal kellemesebb, mint a földön futni.
- És mi volt bent? - ha már én nem mehettem be, jó lesz megtudakolni, hogy mi is történt bent, hogy én is tudjam. A hallottak után csak arra tudok gondolni, hogy az a jósnő szándékosan csal minket csapdákba és élvezi, hogy minket nézhet. Ez pedig egyáltalán nem tetszett nekem, egy idegen valaki csak ne ugráltasson minket.
Nem sokkal miután elmondták, Eliana-sama megállt, hogy a gömbhöz beszéljen, merre is kell tovább mennünk. Ismételten nem rajongtam érte, hogy ő mondja meg, merre menjünk, ezért inkább közelebb mentem a levegőben a legfelső ablakhoz és megpróbáltam betörni egy Balával. Ezzel megbizonyosodhatunk róla, hogy mennyire igaz is, ami a gömbből elhangzik. Ha gond nélkül be tudunk menni így, akkor eddig hazudott nekünk és direkt vezetett minket csapdákba és a rövidebb útja is valószínűleg egy csapdán át vezetett volna. Ha viszont valamilyen csoda folytán nem sikerülne a tervem, akkor amúgy sincs más választásunk, mint követni a gömb útvonalát. Bár utóbbi esetben is nagy valószínűséggel egy csapdába vezet...

Karakterlap

Mizushima Hanabi

Shinigami

Shinigami - rangjelző

*

Szint: 17.

Lélekenergia:

60% Complete
85 500 / 90 000

Hozzászólások: 135

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 38 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
sötétlila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A különbség gyógyszer és méreg között gyakran csak a dózis."

Post szín:
#BB8EAD


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #42 Dátum: 2017. Jan. 16, 23:30:06 »
Ha tehetném és nem egy hivatalos küldetés keretei között lennénk, akkor biztosan falba verném a fejem. Nem azt mondja, hogy összekevert valakivel, vagy nem ismert meg. Ishimaru-kun bevallja, hogy elfelejtett egy főnemest. Hát… ez csodálatos. Vajon van ennek a fiúnak életösztöne? A válasz nem egyértelmű, bár az eddigiek alapján arra kell következtetnem, hogy nincs, vagy nem sok :|.
- Nem kell odatennie a nevem végére a „-dono” megszólítást, ha jól emlékszem, akkor a múltkor sem tette, nem hiszem, hogy azóta változott volna valami - intézek még pár kósza szót Ishimaru-kunhoz a megszólításomat illetően. Tényleg nem értem, mi változott az előző küldetéshez képest, azon kívül, hogy más helyen vagyunk más személlyel.
Amíg Rena és Ishimaru-kun, szerintem továbbra is maximálisan feleslegesen, pocsékolva az időnket megvizsgálják a kinti részt, addig kapok egy üzenetet a telefonomra. Hoppá! Úgy fest, hogy a tizenkettedik osztag mégsem feledkezett meg róla, rólunk. Mit ne mondjak, ez egy kifejezetten örvendetes hír. Még akkor is, ha nem kapok minden korábbi kérdésemre választ, csak a legfontosabbra. Mi is történt a házban annak idején?
Miközben a közepesen hosszú üzenetet olvasom, fel-felpillantok a képernyőről, hogy ellenőrizzem két társammal minden rendben van-e. Az üzenetben szereplő leírás messze áll a tökéletestől, olvasásközben nem egyszer és nem kétszer felszalad a szemöldököm. Az egésznek olyan megfogalmazása van, mintha valami mesekönyvből vágták volna ki, még a történet is olyan tündérmesés. A szegény lány, aki felemelkedik a gazdag körökbe, majd elfogadják, de azért valamiért öngyilkos lesz. Vagyis… szerintem megölték, de mivel ezek feltételezések, egyelőre maradjunk annál a verziónál, hogy öngyilkos lett. A történet azonban egy nagyon fontos ponton hibázik. Nem közöl pár alapvető információt, amiről a küldő tizenkettedik osztagos tisztnek mindenképpen nyilatkozni kellett volna. Mikor? Mikor is történt ez az esemény. A többi kérdésem nem olyan fontos, inkább magánjellegűek, amikre úgy sem tudnak válaszolni. A mikor azonban olyan dolog, amire lehet, főleg ha az én osztagomról beszélünk, olyan emberekről, akik még a föld alól is előkerítik az információkat, ha erre szükség van. Mindenesetre az újabb üzenet elküldése után még van egy kis időm, mert ahogy felpillantok, látom, hogy Rena és Ishimaru-kun még az idejüket pazarolják kint, így gyorsan megnyitok egy böngészőt - szerencsére ezek a telefonok még a leggyengébb elérthető hálózatra is azonnal kapcsolódnak -, majd bírom a paramétereket és rákeresek a történésre, hátha az emberek is megemlékeztek róla és találok valami évszámot.
Mikor a társam visszatérnek, beigazolódik a gyanúm, miszerint semmi sincs kint, de most már legalább nyugodt a lelkük, így indulhatunk tovább. Az üzenetről egyelőre nem mondok semmit, nem lennénk sokkal előrébb, ha tudnák a történetet, jelen pillanatban nem érzem relevánsnak a dolgot, későbbre halasztom az elmesélést, ha ne adj isten szükség lenne rá. Bár… a helyzetet elnézve valószínűleg szükség lesz. Azonban ahogy mondtam, az nem olyan információ, ami nélkül nem lehetne megélni jelen pillanatban.
Végül az étkezőben kötünk ki, aminek az állapota pontosan olyan, amilyenre az ember számít. Vagy talán pontosan olyan. Fene se tudja! Mindenesetre van abban valami groteszk, ahogy az ebédlő megőrizte az el nem fogyasztott vacsora előtti utolsó, magányos pillanatot.  Ahogy a tekintetem körbefuttatom a teremen képek sokaságát vélem, véljük felfedezni a falakon, ezek közül tagadhatatlanul a legnagyobb és legfigyelemfelkeltőbb a legérdekesebb is, ugyanis a korábbi, látomásban látott pár található rajta.
- Látjuk - felelem Ishimaru-kunnak szűkszavúan, nem hozzá téve, ahogy csak akkor nem látnánk a festményt, ha vakok lennénk, márpedig nem vagyunk azok, legalábbis nem tudok ilyesmiről. - Rendben, nézzünk szét, de legyetek nagyon óvatosak - mondom a másik kettőnek. Ahogy elindulok a nagy kép irányába, hogy egy kicsit jobban szemügyre vegyem azt, hallom Rena ötletét. Igen, én is úgy érzem, mint ők, hogy valaki figyel és ez minden bizonnyal a sok kép miatt van, azonban én nem kifejezetten tartom jónak vagy éppen célravezetőnek Rena ötletét. De csinálják. Ha nekik fontosabb az ökörködés, mint az, hogy tisztes shinigamiként viselkedjenek, akik küldetésen vannak, hát tessék. Arról nem is beszélve, hogy felidegesíteni azokat a szellemeket, akiknek a feladat az átküldésünk, remek ötlet, komolyan remek. Felelős és célravezető döntés :|. Azonban remélem, nem azt várják, hogy elfelejtek majd megemlékezi erről a jelentésemben. Szeretem Renát, a húgom, de ez egy küldetés, ahol ilyen tekintetben nem különböztethetem meg őt egy átlagos halálistentől, egyébként is. Úgy tudom, hogy nagyon is utálja az ilyesmit. Mármint a megkülönböztetést.
Tehát amíg ők a kis és mozgatható képekkel szórakoznak és megvizsgálom a nagyképet és környékét, majd ha nem találok semmi furcsát, haladok tovább a fal mentén, alaposan végigtapogatva és meghúzva mindent, amit tudok. Furcsa ez a ház. Már-már olyan érzésem van, hogy külön életet él valaminek, vagy valakinek köszönhetően.
A kutatásom azonban akkor érkezik a mondhatni tetőpontjához, mikor megállok a kandalló előtt, ahol egy kilazult téglát veszek észre. Nem hiszek a hibákban és a véletlenekben. Az után nem, hogy egy feléledt páncélsereg próbált megölni minket korábban. Biztos van jelentése a dolognak. Pár pillanatig vacillálok, hogy kockáztassak-e vagy sem, azonban jobban belegondolva ez nem kérdés. Jelen pillanatban helyszínről helyszínre járunk, a kutatás tekintetéből azonban egyhelyben topogunk. Ez pedig minden, csak nem jó. Főleg, hogy azt szeretném, legyen már vége az egésznek.
Tűz nem ég a kandallóban, még ha égne, se tudna ártani nekem, azonban a szélessége túl nagy ahhoz, hogy csak szabadkézzel benyúljak és megnyomjam, így segédeszköz után kell néznem. Ebben a kartávolságra lévő piszkavas siet segítségemre. Pár pillanatig hezitálok, hiszen kilencvenszázalékos valószínűséggel biztos vagyok benne, hogy csapda a dolog, a maradék tíz százalékot fenntartom annak a lehetőségnek, hogy rejtett ajtó, vagy hasonló.
- Az elkövetkezendő pár másodpercben legyetek rettentően elővigyázatosak és figyeljetek a környezetetekre és minden apró változásra! - hívom fel a figyelmüket az esetlegesen aktiválandó csapdára, majd a szükséges erőt kifejtve megnyomom a kiálló téglát. Ishimaru-kun szavaira, csak fél szemmel rá pillantok, miközben várom, hogy mi is fog történni.
- Legyen nyugodt Ishimaru-kun. Ez valószínűleg egy csapda lesz :| - felelem neki szenvtelen hangon, jelezve, hogy tisztában vagyok azzal mit csináltam, vele ellentétben nem az elmúlt pár hónapban lettem a Gotei tagja. Bár tény, hogy eddig nem nagyon küldtek terepre, inkább házon belüli feladataim voltak. Bárcsak, bárcsak még ott tartanánk! - Azonban így is haladuk előre, nem pedig nevetséges és a küldetés szempontjából akár még hátráltató feladatokkal töltöm az időm nagy részét, mikor egy társunk eltűnt és a lelkek, akinek nyüzsögniük kellene sincsenek itt - utalok arra, amit ő és Rena korábban csináltak és a helyzetre, amiben éppen vagyunk. Hogy miért nem szóltam bele? Egyszerű! Nem én vagyok a csapat kijelölt vezére, az Seiun volt, de ő eltűnt, szóval döntsenek a saját belátásuk szerint, nem én felelek értük és a hibáikért. 

Karakterlap

Mizushima Rena

Eltávozott karakterek

2. Osztag

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
28 500 / 30 000

Hozzászólások: 23

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 10 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bordó ezüst peremmel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#f7565b


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #43 Dátum: 2017. Febr. 16, 20:11:10 »

- Egy pillanat és jövök. - Nem terveztem amúgy sem messzire menni Hanabiéktól, csak a teraszra lépdeltem ki, kerülgetve az üvegtörmeléket, ahová valamiért követett Ishimaru-kun is. Nem zavartatom magam, mély levegőt veszek a kinti friss, hideg levegőből. A benti poros, a törött ablakok ellenére is állott levegő után annyira jól esik, szinte hihetetlen. Kicsit új erővel tölt fel, felfrissít. Végigpásztázom az egész kertet, amiben ködpára gomolyog. A távolban néhány épület sötét körvonalát látni, amennyire a hold megvilágítja őket. Talán kripták lehetnek, nem lepne meg. Az épület felé fordulok. A báltermen kívül sehol egy fényforrás, ami égne. Sehol egy mozdulat, minden ugyanúgy marad, mint évekkel ezelőtt hagyták.
- Hát, egy próbát megért. - Sóhajtok nagyot, valahol megkönnyebbülten. Nem is tudom, mire számítottam, de úgy volt a biztos, hogy megnéztem a saját szemeimmel is. Kénytelen vagyok azokban megbízni a leginkább, most hogy semmi lélekenergia alapú dolgot nem érzékelek.
Visszasétálok Hanabihoz, aki közben a lélekmobilját nézegeti. Talán kapott valamit, vagy a régi információkat olvassa újra.
- Ehh. Semmi. - Mondom Hanabinak burkoltan, hogy igaza volt.
Ha Ishimaru-kun is visszajön az épületen belülre, akkor szó eshet arról, hogy merre induljunk el. Eddig a balra lévő ajtó az, amit kiszemeltünk, és mivel igazából mind annyira egyforma, így nem különösöbben vitatjuk a dolgot. Tehát a baloldali ajtón megyünk be. Amúgy ajtónak nevezni túlzás, egy elég nagy boltívről van szó, amin valaha talán nehéz függöny szolgálhatott ajtóként, azonban az már sehol sincsen. A tartórúdjai is le vannak törve.
A helyiségben, ahova megérkeztünk, a korábbihoz hasonló módon villannak fel a fényforrások egymás után, kezdve a kandallóval, a megterített asztal gyertyáin keresztül a fali lámpásokig. Az étkezőbe érkeztünk, ami igencsak túlméretezettnek hat. Még a teríték a helyén van, viszont azon már vastagon áll a por és a pókháló. A nagyobb étkek tányérján csak a csont és néhány bogár található, minden más már réges rég elporladt. A székek rendezetlenül vannak a helyükön, van ami hátraborult.
Egy ilyet ragadok meg, és állítok fel magam előtt, amikor kísérteties érzés fog el. A lehető legnagyobb sebességgel fordulok meg, de nincs mögöttem semmi sem. Egy festmény csupán, de annak szemei a messzeségbe bámulnak. A falon viszonylag sűrűn egymás mellett hasonló freskók lógnak. A legnagyobb megvan két méter magas is, ezen pedig a korábbi látomás táncoló párja látható.
- Ők lennének a házigazdák? - Teszem fel a kérdést, ahogy elé lépdelek, s karba tett kézzel bámulom a vásznat. Ishimaru-kun is beljebb merészkedett közben, és ő is hozzám hasonlóan paranoidnak tűnik. Persze ő, velem ellentétben, azonnal hangot is ad neki. Úgy gondolja, hogy meg vagyunk figyelve.
- Nem tagadom, hogy én is érzem. - Pillanatok telnek el úgy, hogy semmire sem reagálok, akármit is mondanak nekem a többiek. Valahogy furcsán kattog az agyam, miközben bámulom a képet. - Van egy ötletem. - Jelentem ki, majd fellépdelek a levegőbe. Leemelem az egyik kisebb méretű képet, még a levegőben megfordítom, úgy hogy a fal felé nézzen. - Azthiszem talán ők lehetnek a hunyók. De ha mást nem megint felcsesszük őket rendesen. - Anka Nekoéhoz hasonló vigyor ül ki az arcomra. Úgy látszik azonnal bűntársra is leltem Ishimaru-kun személyében, így kétszer olyan gyorsan tudjuk a fal irányába fordítani az összes képet. Talán Hanabi nem nézi jó szemmel, amit leművelünk, viszont nem akarok csak hátratett kézzel üldögélni, amíg ő minden agytekervényt igénylő problémát megold. Ha mást nem legalább had szórakozzak én is.
- Nem mintha közölték volna mit akarnak. Csak megtámadtak minket, és hogy véletlen se távozzunk, elrabolták Sei-t. Most menjünk vagy maradjunk? Ha végre megjelennének személyesen, sokat könnyítenének a helyzetünkön. - Dörmögöm az orrom alá, miközben Anka Neko üdvrivalgásáról próbálok elvonatkoztatni. Ahogy forgatom a falon a képeket, azért arra odafigyelek, hogy még véletlen se sérüljenek meg. Nem célom műemlékeket tönkretenni, pusztán megszűntetni az érzést, hogy valami tekintet lyukat éget a tarkómba.
Amikor aztán végre minden kép a fal felé néz, Hanabi felé fordulok.
- Merre tovább? - Kérdezem, ugyanis ha megyünk, akkor menjünk együtt, bár kérdésem üres fülekre talál. Van még ajtó, ami a helyiségből tovább vezetne. Észrevéve, hogy mennyire lefoglalja a kandalló közvetlen környéke akaratlanul is kíváncsivá tesz. - Mi ennyire érdekes ott? - Lépdelek közelebb, megkerülve az asztalt. Válaszra sem méltatva tovább ügyködik Hanabi, eléggé elmélyedik a folyamatban. Csak akkor szólal meg, amikor úgy látszik már, gyümölcsöző a tevékenysége, akkor is csak felhívja a figyelmünket arra, hogy amennyire lehet figyeljünk oda, mert valami történni fog. Ishimaru-kunra csak ráförmedek, majdhogy horkantok egyet rá, amiért feltételezni meri, hogy Hanabi anélkül ügyködne, hogy ne vette volna számításba az összes lehetőséget. Ha nem érné meg a kockázatot, akkor otthagyta volna már régen. Aztán meg a nővéremre horkantok rá, kapkodva kettejük között a fejemet.
- Netán van jobb ötleted, hogy mit csináljak? Hallgatom szívesen. - Korántsem kedves a hangnem, amit megütöttem ezzel, anya már biztos a nyakamba varrt volna valami büntetést ezért, ha hallja.

Karakterlap

Dokugamine Riruka

Mesélő

*

Hozzászólások: 37

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Xcution

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#f5999e || #ac2e5e


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #44 Dátum: 2017. Márc. 16, 19:51:03 »
Hanabi, Rena és Akira
Alaposan körbenéztetek. Akira által talált boríték kibontás nélkül elrakásra került. Valójában nem tűnik réginek és nem is annyira poros, de egyenlőre semmi kényszer nincs arra, hogy a levelet kinyissátok, vagy bárhogy hasznát vegyétek. Olyan gyorsan is rakod el, hogy a két lány észre sem veszi, hogy találtál valamit.
Pár képet sikerül is megfordítanotok gond nélkül. Mögötte a falon láthatjátok, hogy elég régóta díszei a falnak ezek a képek és már régen nem takarították őket. Mivel Hanabi sokkal inkább érdeklődik a kandalló iránt, ezért abba is hagyjátok a képek újraértelmezését. Hanabi a piszkavas segítségével gond nélkül megnyomja a gombot. Ugyan szerintetek is valószínűbb, hogy csapda, de mégis egy jó továbbhaladási lehetőség is lehet. Hangos morajlással, lassan a kandalló vertikálisan elfordul, ezzel megnyitva a titkos átjárót. Elől van a falon egy fáklyatartó és benne egy ezeréves fáklya, de nektek nem lesz arra szükségetek, ám erőtartalékolás szempontjából nem lehet rossz eszköz. A jó lehetőség reményébe elindultok a koromsötét, egyre szűkülő járatban. Csak egymás mögött tudtok haladni lassan és óvatosan, mert nem lehet tudni adott esetben mi vár benneteket a járatba. Megint egy hangos morajlást hallotok, ami annak a jele, hogy mögöttetek az átjáró bizony bezárult, így vissza már nem mehettek. Mindez azzal a gyermekkacajjal kisérve, amit már korábban hallottatok.
Valamilyen fényforrást kell tartanotok magatok előtt, mert a korom sötét és szűk folyosón az orrotokig sem láttok. Nem is tanácsos sötétben tapogatózni úgy, hogy bármikor beleléphettek vagy belenyúlhattok egy csapda kapcsolójába. Nagyon óvatosan is lépkedtek. Amennyiben így van, akkor gond nélkül haladtok előre. Mindössze az Akira orrára ereszkedő nagyobb pók zavarja meg a sétát.
A folyosó végén egy nagyobb és díszesebb faajtó van, ami mozog. Nem úgy, hogy nyitva van és ki-be, nyikorogva hajtódik az áramló levegő miatt, hanem zárt formában tágul és ereszkedik. Teljesen olyan, mintha az ajtó lélegezne. Az ajtó ezen rendellenes mozgása nincs összefüggésben az óriás termeszekkel. Közelebb lépve sem hagy alább ez a mozgás, úgy hogy a kilincs használatakor sem. Félve, kinyitva is hasonlóan mozog a másik oldalon is. Bátorságotokat összeszedve kell ezt megtennetek, mert nincs másik irány. Az ajtó egy igen érdekes helyiségbe visz benneteket, ami félig raktár, félig tükörterem. Vannak nagyon szépen visszatükrözők, és vannak olyanok is, melyeket kicsit meg kell dörzsölni, hogy lássátok magatokat. Kicsit hátrébb pedig van egy igazán szép díszes is, amiben tökéletesen megnézheti magát az ember. Ám aki elé áll és megnézi magát, az kicsit szívinfarktust is kaphat, mert egy méretes varjú károg rá a tükör tetejéről. Kicsit fújva, visszanézve a tükör egy rémes képet mutat az illetőről. Önmagára alig hajazva, szürke bőrrel, kukacok rágtam szemgödörrel, másikon üveges tekintet, hiányzó jobb végtag, elvétve fogak. Zombinak maszkírozva is csodásabban festene, mint amit a tükör mutat. A tükörképként mozog az áldozattal együtt a rémes alak. Nem kicsi lehet a riadalom a rémes tükörképet látva. A rajta ülő varjú is nagy károgással és szárnycsapásokkal jelzi, hogy az illető távozhatna a tükör elől. A rémséges tükörmás másnak is megmutatható, ami először, és a visszatérőnek is valós alakját mutatja, majd pedig egy roppant csúnya és rémisztő eltorzulást, ami a frászt hozza a belenézőre. Egymás rémképét nem látjátok és kívülről nagyon gyerekesnek tűnhet a rémüldözés, míg az ember maga meg nem látja azt, amit a tükör mutat neki. A varjú pedig tovább károg fenyegetően a tükör tetején ülve. Könnyen kérdezhetitek magatoktól, hogy vajon, mint került be a madár erre a helyre.
A helyiség másik felét nézve pedig régi, egérrágta papírdobozok és attól is régebbi díszes fadobozok különböző tárgyakat rejtenek. Találtok díszes ruhát mind férfi, mind női viseletben, menyasszonyi ruha is előkerül, üvegpoharak, tányérok, különleges evőeszközök, ez jó évjáratú konyak, illetve egy hegedűtok is. Utóbbit felnyitva, a kottát leszedve egy csodás állapotban lévő hangszer fedi fel magát. Aki tudja, ki is próbálhatja. A gyönyörködő kezében viszont a hangszer enyhén elkezd remegni és kezei közül kiszabadulva a magasba emelkedik. Nem ez az egyetlen hangszer, mely úgy gondolta, hogy szárnyra kap. A helyiségben az összes rezes hangszeren túl, egy nagybőgő és gitár is van, illetve gondolta úgy, hogy egy repülő zenekart alkotva rátok támad. Gondolhatjátok, hogy a páncélokhoz hasonlóan ezek sem lesznek könnyű ellenfelek. Az, hogy mennyire nem, az akkor tudatosul bennetek, mikor az első ütés nektek jobban fáj, vagy az első mágia teljesen legyengül, a közelükbe érve és lepattan róluk. Nem is kérdéses, hogy nem szégyen a futás, hanem hasznos. A helyiség bal oldali sarkában egy ajtó van, amin gyorsan ki tudtok menekülni. Az ajtó egy hosszú több ajtósfolyosóra vezet. Ki-ki választ magának szobát és bemegy rajta, hogy a hangszereket összezavarja, de meglepetésre bizony ez egy olyan folyosó, mely hiába vezet más szobákba, mégis ugyan arra a folyosóra tér vissza, akármerre megy be rajta az ember. De talán ez még jól is jön a hangszerek összezavarására. Igazán gyorsnak, fürgének és váratlannak kell lennetek, hogy lerázzátok a támadó hangszereket, amik ha nem vigyáztok, elhúzzák a nótátokat. Egyetlen egy ajtó vezet ki innen, amin sikerül együtt kilépnetek és elég gyorsan bezárnotok, hogy a hangszerek a mások oldalon koppanjanak. Az elhangolódás garantált. Nektek pedig van lehetőségetek kifújni magatokat.


(click to show/hide)

Eliana, Fran és Adrián
Túl vagytok egy zombi film forgatásán, vagyis épségben kijutottatok a temetőből. Gömbkisasszony pedig megállapítja, hogy csak úgy nem mehettek fel a padlásra, ezért egy általa ismert útvonalon juthattok fel a leggyorsabban. Gondolhatjátok, hogy minden régi kastély, ahogyan ez is, tele van titkos járatokkal, így ha nem is bíztok a jósgömbben, attól még ő jobban kiismerheti magát a házban, mint ti. 
Ismét a kastély belsejében vagytok, és a kivilágított bálteremben csodálkozhattok rá a nagy térre és a fényre. Útirány meghatározásnak köszönhetően ugyan abba az étkezőbe értek, ahol korábban a Shinigami-k is kutakodtak. Őket már rég elnyelte a titkos átjáró, nektek pedig nincs is nagyon időtök kutakodni.
- A ház ura és úrnőjének portréja mögött van a titkos feljáró. Az előtte lévő asztalra állva kell a jobb oldal felől a festményt kihajtani és mögötte lévő feljárat vezet fel a leggyorsabban a padlásra.
Ha jobban megnézitek, akkor látjátok is, hogy ahol jól meg lehet fogni a festmény szélét, ott nem annyira poros a fal, és nyikorgással ugyan, de erőfeszítés nélkül kinyílik. Mögötte jobbra és balra is el lehet menni. tanácsra balra kell mennetek. A falon egy rekeszt is észrevehettek, melyet elhúzva az étkezőbe nézhettek be, egy festmény szemén át. De be is húzzátok, mert ez csak plusz információt jelent. Pár lépést követően meg is pillantjátok a felfelé vezető csigalépcsőt. Mivel a festmény elég nehéz, ezért magától záródik be mögöttetek, ezért idéztek magatoknak fényt, hogy azért a sötétben el tudjatok tájékozódni, és a felfelé vezető úton még véletlenül se hagyjatok ki egy lépcsőfokot. Felérve, az "ajtót kinyitva" a padláson találhatjátok magatokat. Valójában egy újabb, nagyobb méretű festmény mögül léptek ki ismét, és találjátok szembe magatokat a rejtélyes és poros padlással. Rengeteg egérrágta papírdoboz, régi szekrények és ládák tömegei vannak itt elrejtve. Egy régi sminkelő asztal is van, aminek a tükrét egy lepel próbálja takarni. Ha belenéztek pár dologba, akkor régebbitől régebbi holmik bukkannak elő egy-egy felnyitott ládából. Zajt hallotok, de csak egy méretesebb patkány szalad át egyik résből a másikba.
- Ott! Az a ruhásszekrény lesz az! Annak az aljában van egy titkos rekesz és abban van a láda, amibe való a kulcs. Az a láda rejti a Kastély titkát!
Könnyen gondolhatjátok, hogy egyszerűen kamu vagy csapda lesz az útbaigazítás, de nem veszíthettek azzal, ha kiderítitek, hogy mi is van a nagy ruhásszekrényben. Kinyitva nem ugrik ki belőle semmi sem, ami lehet egy nagyon jó jel. A szekrényben sok ruha lóg, az aljában, meg ütött-kopott cipők sorakoznak. Nem éppen mai divatú holmik. A cipőket kivéve az alján elsőre nem tűnik fel, de tapintásra tényleg van egy kisebb kerek mélyedés, melybe belenyúlva fel lehet szedni a titkos rekesz lapját. Tényleg ott egy nagyobb méretű kulcsos láda, amibe tökéletesen beleillik a nehezen megszerzett kulcs. Kattanva nyílik ki, és felnyitva megnézhetitek a tartalmát. Van benne nyaklánc, melynek a hátuljára két név van belegravírozva. Egy férfi és egy női név, aminek a csengése hasonló. Egy régi földszerződés viaszpecséttel. Nevele befolyásos család neve szerepel. Valószínűleg övéké a Kastély és a birtok. Egy sárga papírra írt levél, ami több oldalon valamilyen utazást tárgyal. Egy másik levél nagy boldogságról, hogy a ház és mások elfogadták, mint a ház úrnőjét és alig várja, hogy a ház ura hazaérjen. Két csodás gyermekük is remekül vannak. Azonban ír még arról, hogy erős félelmet érez az új inas miatt, akit a nagybátya ajánlott. Egy halotti bizonyítvány is előkerült, ami egy nőé volt, aki fiatalon, betegség nélkül, teljesen váratlanul elhalálozott. Az időpont egyezik az utazásos levél dátumával. Illetve egy másik halotti bizonyítvány, ami egy férfié. Nem sokkal, az előző haláleset után, önkezűleg végzett magával. Volt egy búcsúlevél, ami szomorúan leírja a férfi érzelmeit felesége, gyermekei anyjának elvesztése kapcsán, aki ebbe belerokkant, és hiába szerette a gyermekeit, véget vetett életének. Valószínűleg egy betegség is közrejátszott benne, mert egy régi lelet is volt még a dobozban. Ha azt jobban megnézitek egy furcsaságot vehettek észre. Egy szakavatatlan szem, a mai orvosi tudás mellett kiveheti, hogy a fiatal férfit folyamatosan mérgezték. A dobozban pedig volt egy üvegcse is, amire egy halálfej volt festve. Sejthetitek, hogy mi lehet benne. Ezekkel a puzzle darabkákkal könnyen összerakható a történések. Az úr fájdalma pedig olyan nyomot hagyhatott itt, ami vonzhatta később a lelkeket. Könnyen a kastélyhoz ragadt lélek is lehetett, ami később átváltozott és Lidérc lett belőle. Azonban ez még közel sem magyaráz meg mindent. De egy érdekes képet kaptok a dologgal kapcsolatban.
Egyszer csak egy fénygömb jelenik meg előttetek. Olyan tisztának érzitek, és igen lassan úszik a levegőben. Egy szellemgömb, mely mintha mutatta volna, hogy most merre kell mennetek. Egy a padlóba épített tartóból egy régi sétabot áll ki, melyre rászáll. Amikor pedig közelebb értek, akkor egy kicsit eldől. Furcsa szerkezeti, fogaskerék csattogással indul meg valami és csapódik le a csapóajtó és egy újabb csúszáshoz lesz szerencsétek. Ez azonban nem ki vezet, hanem ismét visszatértek a hatalmas táncterembe. Szerencsére a landolás finomabb volt, mint az előző alkalommal. Érezhetitek, hogy okkal vagytok itt, csak még nem tudjátok, hogy mi is ez az ok.



Határidő: 2017. Április 2.
Post sorrend: Nincs


« Utoljára szerkesztve: 2017. Márc. 16, 19:53:29 írta Dokugamine Riruka »