Szerző Téma: Irány a Kísértetkastély!  (Megtekintve 2510 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Eliana del Barros

Magányos Farkas

Espada

*

Segunda Espada (2. Espada)

Szint: 10.

Lélekenergia:

60% Complete
50 500 / 65 000

Hozzászólások: 189

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 102 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér
 -------------------------------

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#475485 || #bec1cd
 -------------------------------


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #45 Dátum: 2017. Márc. 17, 19:18:22 »
Adrián nem gondolta komolyan, de aztán vannak ötletei. Azt igencsak megnézném, hogy miként szelídíti meg a repkedő könyveket. Az biztos érdekes mutatvány lenne. Az én tornyom egészen grandiózusnak mondható, más, de az én fennhatóságom alatt is. Szóval nem érheti szó a ház elejét.
Reméltem, hogy csak valamilyen iróniaként mondta, hogy utálja a zárt helyeket. Elég nagy gondba lennék akkor, ha egy klausztrofóbia pánikban szenvedő Adrián-t is kellene nyugtatnom. Szerencsére nem voltunk olyan sokáig bezárva, hogy a probléma kezelésre szoruljon. De éppenséggel kint sincs zombimentes övezet. Egy temetőben látszólag végtelen sok az utánpótlás lehetősége. Ezért is gondoltam jobbnak, ha inkább távozunk.
- Amikor magunkhoz vettük a kulcsot, a gazdája úgy gondolta, hogy ezt nem hagyja és kinyújtóztatja a végtagjait. A kriptában az összes barátjával együtt. De úgy látom a kintiekkel is összebeszéltek…
Összegeztem röviden Fran-nak az eseményeket. Kikeveredve a temetőből beszélek a jós asszonnyal, aki nem túl tetszetős dolgot mond. Nem vagyok egyedül vele. Fran meg is próbálja egy Barra-val betörni az ablakot, de nagy csodálkozásunkra az energiagömb az ablakhoz közeledve teljesen elgyengül és eltűnik. Ez nem Fran hibája, hanem a ház egy spéci képessége lehet. Belülről kívülre lehet kitörni, de kívülről belülre már nem lehet betörni. Vagyis akkor nem mehetünk fel a tetőre és onnan lyukat ütve beugrani a padlásra. Ez roppant elszomorító dolog. Így viszont kénytelenek vagyunk a jósnő által javasolt útvonalat követni. Az ilyen kastélyok tele vannak titkos járatokkal, szóval nem csodálkoznék, ha létezne egy olyan spéci járat is, ami gyorsan és biztosan felvezet a padlásra és akár onnan a tetőre. Szóval annyira nem is kizárt, hogy létezik ilyesmi, amit a Gömbasszony említ. Egyenesen továbbmentünk és tényleg egy hatalmas bálterem tárul elénk, ami fényárba úszik, amit kívülről is láttunk. Ez tényleg nem semmi. Biztos Pazar mulattságokat tartottak itt a lakok. A rengeteg fali fáklya és gyertya kollekció mellett egy hatalmas csillár is bevilágította a teret. Ha a kosz és a por nem lenne, akkor még pompásnak is nevezné az ember, de igencsak ráférne egy felújítás. Ám az egészet le akarják rombolni, szóval mindegy is. Jobbra, balra és egyenesen tovább is van továbbhaladási lehetőség, de az útbaigazításnak hála a temető felől nézve a jobb oldali terem felé vesszük az irányt. Megtalálhattuk az étkezőt. Egy túlméretezett étkezőasztal van középen, mely körül megannyi díszes szék van. A kandalló tüze szépen bevilágítja a teret, így láthatjuk, hogy bizony meg van szépen terítve. Az utolsó vacsorát azonban nem fogyasztották el. Itt is régen jártak már. Legalábbis ezt gondoltam, egészen addig, míg meg nem láttam a megfordított képeket. Mégis mi ütött a Shinigami-kba, hogy erre vetemedtek? Mi értelme a képeket megforgatni? Biztos valami értelmesebb rájuk szólhatott, mert csak egy pár van megforgatva. De nem is akarok túlságosan belemenni, pláne, hogy megtudtuk, hogy merre is van az átjáró.
- A ház ura és úrnőjének portréja mögött van a titkos feljáró. Az előtte lévő asztalra állva kell a jobb oldal felől a festményt kihajtani és mögötte lévő feljárat vezet fel a leggyorsabban a padlásra.
Szóval ők voltak. Tényleg aranyos párnak néznek ki. Fel is léptem, hogy megtaláljam, és tényleg volt rajt egy jó fogás, és ugyan nyikorogva, de könnyen ki tudtam nyitni. Mögötte pedig jobbra és balra is lehetett menni Tanácsra pedig balra fordultam. Olyan fejmagasságba volt egy retesz, amik kihúzva belátni az étkezőbe. De ugyan azzal a mozdulattal vissza is zártam.
- Ezen, miért nem lepődöm meg? Menjünk!
Néhány lépesre egy felvezető csigalépcsővel találjuk szembe magunkat. Barra idézésével próbáltam világosságot nyújtani. Nem lenne jó, fa csapdába lépnénk vagy nyúlnánk, de gond nélkül felértünk. Egy másik festmény mögül léptünk ki fenn. A padlás legalább olyan hatalmas, mint a lenti táncterem. Tele van értékesebbnél értékesebb holmikkal. Mondjuk a papírdobozokat már megrágták az egerek. Zajt hallva egy méretes patkányhoz is volt szerencsék. Abban reménykedtem, hogy egy lélek csapja a zajt, hogy megtaláltuk a kopogó szellemet, de tévedtem. Egy poros ládáról lefújtam egy adagot, és felnyitva régi tárgyakat nézegettem. Egy szép papírvágókést is megcsodáltam, és nálam maradt, mikor visszazártam a ládát. A szép sminkasztal fiókjait is kihúztam, hogy mit találok benne. Vajon hol lehet az, amibe beleillik a kulcs? Nem kell sokáig várni, ugyanis Gömbasszony felel a magamban feltett kérdésemre.
- Ott! Az a ruhásszekrény lesz az! Annak az aljában van egy titkos rekesz és abban van a láda, amibe való a kulcs. Az a láda rejti a Kastély titkát!
A hatalmas ruhásszekrényben bármi és bárki képes elbújni. Hiába érzem a csapda lehetőségét, mégis kinyitom a szekrényajtót. Szerencsére nem ugrott ki belőle senki és semmi, ami roppant megnyugtató. Már nem mai divatú ruhák és cipők vannak benne, szóval nem csoda, hogy az egész szekrény felkerült ide. A cipőket kipakolva végigsimítom rajta a kezemet, és tényleg találok egy kör alakú mélyedést, melynek segítségével a szekrény aljának lapját fel tudom szedni. A rejtett rekeszből pedig egy fadobozt veszek elő, amibe tökéletesen beleillik a nehezen megszerzett kulcs. Van benne egy csodaszép és gravírozott nyaklánc. A hasonlóan csengő nevek lehet, ikertestvérekre utalhatnak. Egy régi ingatlan levél, vagyis földbirtok bizonyító levél, amin régi viaszpecsét is van. Egy utazásos levél, ami több oldalon részleti a dolgokat. A papír igencsak megfakult és elsárgult. Egy másik levél, ami aggodalmat és félelmet tükröz egy új inas miatt. Egy női halotti bizonyítvány. A nő halálának dátuma megegyezik az utazásos levél dátumozásával, ami sok mindenre engedhet következtetni. A nőnek nem volt betegsége, legalábbis az akkori orvostudomány szerint, csak rejtélyes módon összeesett és meghalt. Egy férfi halotti bizonyítvány, ami kimutat egy igen érdekes dolgot. Ugyan öngyilkosság volt a halál oka, mert volt mellette egy igen csöpögős búcsúlevél is, mégis olyan dolgot mutat ki, ami arra utal, hogy ezt a férfit folyamatosan, kis adagokban egy halálos méreggel mérgezték. Ez azért igen durva dolog. Ő azt hihette, hogy súlyos beteg, és hiába szerette gyermekeit mégis önkezűleg vetett véget az életének. Elég szomorú dolog. A dobozban egy halálfejjel ellátott fiola is volt, ami egyértelművé tette, hogy ez lehetett az a bizonyos méreg. Valószínűleg a nő nagy adagba megkapta és az ölte meg, míg a férfi fokozatosan mérgezve lett, amibe előbb vagy utóbb szintén meghalt volna. A méreg természetes halálnak álcázva és az akkor orvosi tudománnyal ki sem lehetett mutatni. Úgy tűnik, hogy az inas tehette le láb alól a fiatal nőt és férfit. Azonban a gravírozott nevek lehetnek a gyerekek, róluk pedig nincs feljegyzés, ilyen okirat. Roppant érdekes, lehet valaki eltüntette?
- Az inas a gyilkos? Ez milyen sablonos?
Amit megnéztem, azt Fran-nak adtam, de Adrián-nak is volt lehetősége megnézni a nyakláncot, a papírokat és a méregfiolát, majd szépen visszaraktam őket a dobozba. Miután ezt megtettem, egy fénygömb jelent meg előttünk. Nagyon fényes volt, és olyan tiszta, amitől az én sötét tekintetem megvakul. Mintha egy tiszta lélek lenne. Létezhet, hogy ez valójában egy szellemgömb? Mindenesetre olyan volt, mintha mutatni akarna valamit. Lassan kúszott az égen. Én a dobozzal együtt álltam fel és mentem utána. Furcsának találtam, ezért is követtem. A gömb egy padlóba épített tartóba rakott sétabotra szállt.
- Ez meg micso… Á!
Amikor én és a két fiú közelebb értünk, akkor megbillentette és lecsapódott a csapóajtó, mi pedig ismét csúszhattunk. Én reflexszerűen felkiáltottam. Most nem kinn találjuk magunkat, hanem visszakerültünk a táncterembe. Még nem tudom, hogy miért, de okkal vagyunk itt. De azért finomabban is utazhattunk volna.
- Mindenki egyben van?
Kérdeztem és néztem rá a fiúkra. A kezemben lévő doboz is szerencsésen megúszta a csúszást. Körbenézek, de nem látok semmi furcsát. Legalábbis egyenlőre.



Karakterlap

Fran Lechuza

Arrancar

*

64. Arrancar

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
19 000 / 30 000

Hozzászólások: 46

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Eliana del Barros fracciónja

Reiatsu szín:
Szürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
SlateGray


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #46 Dátum: 2017. Ápr. 15, 19:57:58 »
Érdeklődtem, hogy mi is történt bent, amíg én itt kint voltam és meg is kaptam kérdésemre a választ Eliana-samától. Bent egy kulcsot találtak, ami miatt életre keltek a csontvázak a kriptában is. Vagyis a kinti csontvázak is valószínű ezért kezdtek el mozogni. A gömbnőtől meg is kaptuk az útba igazítást merre is kell most mennünk és arra vettük az irányt, bár már örülnék neki, ha ennek az ügynek vége lenne, nem szeretnék még több csapdába beleesni. De nem tehetek róla, ha a mai napom a legrosszabb a szerencsém, amin úgy látszik a Lucky Item sem segíthet. Vagy talán nem a megfelelőt választottam ki, lehet, hogy egy még zöldebb újságot kellett volna keresnem?
Amikor egy kicsit leváltam a csapattól és egykét lépéssel közelebb mentem a legfelső ablakhoz, ahova amúgy is tartunk, csak egy "rövidebb" úton, megpróbáltam azt betörni. Ez viszont nem sikerült, mert az ellőtt Bala egyszerűen köddé vált, mielőtt elérte volna az ablakot. Ennek egyáltalán nem örültem, mert szívesen bebizonyítottam volna, hogy a gömbnő hazudik. Ettől még nem fogok megbízni benne, továbbra is azt gondolom, hogy kihasznál minket és szándékosan vezet bele a csapdákba.
Visszatértünk a kastélyba egy eddig általunk felfedezetlen helyre jutottunk az útbaigazítást követve. Eliana-samára hagytam, hogy kövesse a gömb utasításait, én inkább arra figyeltem, hogy az utasítások közben mikor akar aktiválódni egy csapda, és gyorsan tudjak rá reagálni. Fontosabbnak tartottam erre figyelni, minthogy csak azt nézzem egyszerűen, hogy Eliana-sama elfordítja a képet. Nem volt szüksége rá, hogy én is segítsek neki, mert nem két emberes munka volt.
Felérve a titkos átjárón, amit Eliana-sama bevilágított nekünk, egy újabb szobába értünk, ahol jó sok holmi volt. Szétnéztem volna, hátha van itt valami, ami a jövőben jó lesz Lucky Itemnek, de inkább nem tettem, amúgy is minden poros volt, és inkább a következő utasítást vártam a gömbtől, hogy minél előbb tovább mehessünk. Nem is kellett olyan sokat rá várni és Eliana-sama meg is találta a rejtett ládikát, amit ki is nyitott, de én valami teljesen másra számítottam a kastély titka alatt, mint pár papírra, egy nyakláncra és egy kis üvegcsére. Inkább valamire, amivel teljesíthetjük a feladatunkat, vagyis amivel odatalálunk az itteni lelkekhez. Amikor a kezembe kaptam a tárgyakat, egyedül a nyakláncot néztem meg jobban, nincs-e rajta valami gomb, ami egy újabb titkos átjárót nyit meg nekünk. Amint végeztem velük, tovább adtam őket Adriánnak.
Ezután valami fénygömb jelent meg előttünk, ami leszállt egy padlóból kiálló botra. Ahogy közelebb mentünk hozzá, rossz érzésem volt, de már késő volt bármit tenni, mert egy újabb csapdába estünk. Ezúttal viszont kevesebbet zuhantunk, így kisebb volt az esés, ami után a táncterembe kerültünk.
- Én jól vagyok. - válaszoltam Eliana-sama kérdésére, de jobban érdekelt, hogy miért kerültünk ide és honnan fog érkezni a következő támadás, mert szerintem, most az van soron. Ezért próbáltam készen állni, ha történik valami, hogy ne érjen váratlanul.
- Mi volt az a fénygömb? - tettem fel kérdésemet a gömbnőnek, hátha ő tudja, bár talán inkább az a kérdés, hogy elmondja-e nekünk, amit tud. Vagy azt is elmondhatná, hogy mit kellene kezdenünk a ládika tartalmával, miben segítenek nekünk a feladatunk teljesítésében.

Karakterlap

Ishimaru Akira

Shinigami

9. Osztag

*

6. tiszt

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
11 700 / 15 000

Hozzászólások: 81

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötét Türkíz

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"Tedd mindig azt, amit a szíved diktál!"

Post szín:
#1AAD96


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #47 Dátum: 2017. Ápr. 18, 12:07:59 »
Hát, úgy látszott hiába próbáltam jó benyomást kelteni a múltkori incidensem után Hanabival, mert nem úgy reagálta le a dolgot, ahogy azt vártam. Nem mertem visszaszólni, ha már befuccsolt a tervem, nehogy még rosszabb legyen a szitu és kínosabb. Ezért bólintottam egyet szavaira.
A teraszon nem tudtunk meg semmit, de válaszoltam Renanak.
- Igen, egy próbát valóban megért. - Majd visszamentünk, az épületbe, és Rena egyetértett velem, a képekkel kapcsolatban, aminek kicsit örültem, hogy végre nem mondok baromságokat.
Amit találtam borítékot az asztal alatt, azt eltettem végül, majd később szólok róla, ha kellene, hátha jól fog jönni.
Örültem, hogy Hanabi is tart a csapdáktól, így olyan mintha támogatná a felvetésem, amit korábban mondtam. Ám, hirtelen szemtelen hangon jelezte felém, hogy ez csapda, amit nem nagyon vettem magamra. De nem tudtam túlzottan megnyugodni, csak próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy kettő Mizushima tudja, hogy mit csinál. Rena is rám förmedt kicsit, de ahogy láttam Hanabira is, majd tőle kérdezett, én pedig csendben vártam mi fog történni. Nem is mertem beleszólni a családi dolgaikba, meg túlzottan a küldetésbe sem, mivel csak újonc voltam. Majd végül Hanabi egy piszkavas segítségével megnyomta a gombot. Felkaptam a fejem a hangos morajlásra, majd lassan elfordult a kandalló, és megnyitott egy utat előttünk.
- Szóval, még sem volt csapda egyelőre. - Mondom kettejüknek kissé megnyugodva. Majd elindultunk a koromsötét átjáron, én hátul haladtam mögöttük szorosan, majd hallottam, ahogy visszacsukódik a kandalló bejárata, és baljós kacagást.
- Hát, ez nem valami bizalomgerjesztő, hogy vissza se mehetünk már, meg ez a kísérteties kacagás. - Majd, ahogy óvatosan haladtunk előre, egyszer csak egy nagyobb pók ereszkedett az orromra, amitől totál megrémültem, de igyekeztem nem hangot adni ennek, mert nem szeretem, ha rájönnek a pók undoromra, ezért elkezdtem csapkodni, míg végül sikerült levernem az orromról. Fuh, miért pont rám kell ilyen rusnya dögnek ereszkednie?! :x
- Ne aggódjanak, nem őrültem meg, csak meglepett ez a rusnya állat. - Mentem ki magam a kínos szituból, majd tovább haladunk, míg végül elérünk az folyosó végére, ahol egy nagyobb díszes faajtó fogadott minket, ami mozgott, de nem is akárhogy. Olyan volt mintha lélegezne, de ezt képtelenségnek tartottam, egészen addig, míg eszembe nem jutott, milyen elátkozott egy hely ez. Megvártam, míg az első ember kinyitja, mivel én leghátul voltam. Mikor beléptünk, egy nagyon furcsa helyre, olyan volt, mint a régi tükörtermek az emberek világában, de félig meg raktár.
- Hát, ez igen érdekes hely. - Mondom ki jól érthetően szavaim. A legszebb díszes tükörnél megnéztem magam, de ekkor jól megrémített egy méretes károgó varjú. Ám utána, jobban megnézve magam, mintha egy zombit látnék, magam helyett. Kicsit meg is hátráltam a tükörtől.
- Mégis, mi a fene ez?! Miféle átkozott hely ez? Nézzék csak meg, milyen tükörképet látnak magukról! - Mondom elborzadva az előbbi látványtól.
- Mellesleg, hogy került ide be egy ilyen nagy varjú? - Kicsit lenyugtatva magam, és jó messzire állva a tükörtől, megnéztem mi van a dobozokban. Rádöbbentem, hogy itt tényleg esküvő készülhetett, vagy volt is, csak valami balul sült el, vagy tudja a fene. Megfogtam a szép hangszert, majd szóltam a kettő Mizushimának.
- Nézzék, milyen szép hangszert találtam! - De nem sokkal szavaim után, elkezdett remegni a kezemben, majd kiszállt belőle, és egy komplett hangszer banda, támadt nekünk. Mi a jó élet?! :o Gyorsan lőttem is egy hadout egyik hangszerre.
- Hadou no yon, Byakurai! - De lepattant róla, mintha semmit nem érne a technikám.
- Azt, hiszem menekülőre kéne fogni a dolgot! - Nézek szét gyorsan a teremben, merre lehetne futni, és megpillantok egy ajtót balra.
- Erre jöjjenek gyorsan! - Nem törődve semmivel, de reménykedve, hogy hátha követtek ők ketten is, befutok egyik átjárón, amit látok magam előtt, mert nem akartam itt fűbe harapni, de végül a többiek is oda lyukadtak ki, ahova én. Be is vágtam az ajtót utána, hogy a hangszerek ne tudjanak utánunk jönni, majd hallottam, hogy koppannak a túloldalon a hangszerek. Ekkor szóltam Hanabiékhoz.
- Ne haragudjanak rám, hogy önfejűen cselekedtem, csak segíteni akartam magunkon! Remélem, ez nem számít parancs megtagadásnak! - Kissé lihegve beszélek, mert nagyon sokat futottunk a hangszerek elől.
- Most, viszont már kérdezem önöktől, mitévők legyünk?

Karakterlap

Mizushima Hanabi

Biológia – és Kémia részleg vezetője

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
43 000 / 45 000

Hozzászólások: 106

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 21 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
sötétlila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A különbség gyógyszer és méreg között gyakran csak a dózis."

Post szín:
#B790C6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #48 Dátum: 2017. Máj. 19, 20:36:21 »
- Bármit, ami hasznos és segíti a küldetést. Engem aztán nem érdekel, ha képeket forgattok fel. Felőlem aztán el is égetheted őket, ha meg tudod indokolni, hogy ez miben viszi előre a ránk bízott feladatot vagy Seiun megtalálását - pillantok a húgomra. Ha nem lenne itt egy harmadik személy, talán még hozzátennék egy-két dolgot a mondandómhoz, de így inkább visszafogom magam. Most sem a hely, sem pedig az idő nem aktuális arra, hogy kioktassam Renát arról, hogy egy militarista szervezet tagja és hasonlók. Ezek olyan dolgok, melyekkel elméletileg neki is tisztában kellene lennie.
Kellemes meglepetés ér a tégla megnyomása után. Én komolyan arra számítottam, hogy ez csapda, bár a legtöbb értelmes, minimális intelligenciával megáldott humanoid így gondolta volna. Mindenesetre azért az ajtó megjelenése után várok pár másodpercet, ugyanis látott már olyat a világegyetem, hogy ez után jött a turpisság :S.
- Úgy tűnik, nem - bólintok Ishimaru-kun szavaira, nem megkegyezve, hogy a nyilvánvaló dolgokat maximálisan felesleges kimondani. Ezt még felírom annak a számlájára, hogy újonc és feltetetően nem ez a sokadik ilyen kaliberű feladata. - Elsőre nem tűnik veszélyesnek, de azért mindenki legyen óvatos - mondom a többieknek, majd elindulok előre, idézve a kezembe egy lélekgömböt, hogy valami világítson is nekünk a sötét átjáróban. Ahogy haladunk előre egyszer csak furcsa, ismerős zajra leszek figyelmes. Ugyan az, mint mikor az átjáró felfedte magát. Aha, szóval csak egy irányba szól a jegyünk. Bár igazából mindegy, amúgy sem tartom túlságosan valószínűnek, hogy visszafordultunk volna. Hiszen az a célunk, hogy minél áthatóbb keresést végezünk és megtaláljuk a lelkeket és az unokatestvérünket.
Az ismételten felhangzó gyerekkacagás már annyira sem hat meg, mint korábban. Inkább elkezd érdekelni. Kié lehet? Honnan jöhet? Az adatokban, amiket a 12. osztagtól kaptam, nem utalnak gyerekre. Csak felnőtt emberekre, egy emberi korban mérve a tízes évei végén járó halálistenre és pár eltűnt lidércre. Azonban egyik történetben sem kulcsszereplő egy gyermek. Hacsak az úrnő nem volt várandós, amikor megölték. De vajon egy magzatnak lehet lelke :/? Ezzel a kérdéssel eddig még nem igen foglalkoztam és nem is most lesz itt az ideje, ugyanis Ishimaru-kun teljesen kidob a gondolatmenetemből, mert bár igyekszik visszafogni a hangját valamit mégis csak hallani.
- Mi történt? - torpanok meg és fordulok hátra, abban a reményben, hogy a húgom sem jön nekem. Bár, neki második osztagosként elvileg jobbak a reakciói és reflexei, szóval ettől nem különösebben félek. A magyarázatát hallva legszívesebben csak falba verném a fejem. Egy pók? Komolyan ezért kiáltott fel? Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy sírjak-e avagy nevessek. Inkább egyiket sem teszem, csak tudomásul veszem, hogy nincs semmi baj, már ez eddigieken kívül és megyek tovább.
A folyosó végére érve valami olyasmivel kell szembesüljek, ami igazából ellent mond a elég sok törvénynek. De kezdek eljutni arra a pontra, hogy ezzel az átkozott kastéllyal kapcsolatban már semmin se lepődöm meg, csak elfogadom, hogy itt így van. Az ajtót nem nyitom ki egyből, megnézem párszor, hogy minként lesz egyre nagyobb, majd egyre kisebb, Végül kivárva azt a pillanatot, mikor az ajtó akkora, mint én, megpróbálom kinyitni, ha ez megvan, akkor pedig átmenni rajta. Ez a könnyebb mert, csak nagyobbnak kell lennie, mint én vagyok - mi vagyunk -, márpedig jóval nagyobbra növekszik nálam. Belépve a terembe egy érdekes helységben találjuk magunkat. Tükörraktár. Ez a legjobb szó, ami hirtelen a helyiségre tudok mondani. Ugyanis tele van tükörrel az egész, de van egy raktár jellege is a dolognak. Nincs ebben a teremben semmi érdekes. Legalábbis ezt hiszem, míg Ishimaru-kun szavaira, csak érdeklődve a tükör elé megyek, majd kisebb undorral vizsgálom a képet, amit rólam mutat. Gondolom Ishimaru-kun is olyan szépnek láthatja magát, mint én magamat.
- Hiszen az előbb megválaszolta a saját kérdését, ez egy igen érdekes hely - felelem, majd tovább is indulok. Ebben a szobában láthatóan nincsen se Seiun, se lelkek, így felesleges reá több időt, vagy akár energiát is pazarolni :|. - Menjünk! - nézek a húgomra és Ishimaru-kunra, aki éppen valami furcsa dobozok és hasonló dolgok között kutat. Különös egy érdeklődési kör, mint ne mondjak :S. Időm se nagyon van lereagálni, hogy mit is talált és hogy tegye le, ugyanis a hangszer, vagyis hangszerek életre kelnek és úgy érzik, hogy nekik feltétlen rénk kell támadniuk. Mint, igazából, mindennek ebben a házban. Az pedig kifejezetten nem biztató, hogy a bakodou nem fog rajtuk, így nem marad más, csak a futás. Jó magam shunpot használok, úgy száguldok egyik ajtón be, a másikon ki ugyan oda. Ha menekülésnek nem is, de összezavarásra a helyzet így is tökéletes. Szerencsére a kilencedik osztagos tiszt talál egy ajtót, ahonnan nem a folyosóra vezet az út, így Rena társaságában bevetődöm oda.
- Semmi baj - sóhajtok egyet. Kezdek fáradni, ami azt is jelenti, hogy nincs kedvem hangzatos beszédet tartani arról, hogy egy ilyen házban nem taperolunk meg semmit, főleg nem olyat, ami félre van dobva. Mindennek oka van :S. - Ez nem parancs megszegés volt, csak egy meglehetősen felelőtlen cselekedet - nem hagyom azért szó nélkül a dolgot. - Természetesen körül nézünk, mást nem igazán tehetünk - utalok arra, hogy előttünk egy ismeretlen szoba, mögöttünk meg gyilkos hangszerek. Én az előbbit választom.

Karakterlap

Adrián Ruiz

Az arrancarok gyöngye

Arrancar

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
10 500 / 15 000

Hozzászólások: 80

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 2 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Éjfélkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A világ csupán egy óriási színpad.

Post szín:
#728C00; #3CAFC8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #49 Dátum: 2017. Jún. 20, 00:05:53 »
A gömbbel való kupaktanács végeztével újra oldalamhoz csapva vittem tovább terhemet, ahogy megindultunk. Úgy tűnt Frannak egészen más elképzelései voltak a rövidebb útvonalat illetően, mint a jósnőnek, ám igencsak felsült a próbálkozása. Kár, szívesebben mentem volna vissza magam is az ablakon, ezen felül én sem voltam elragadtatva, hogy ennyire rá vagyunk utalva egy túlméretezett üveggolyóra. Elgondolkodtató azonban a dolog. Ha az elméletem nem csal, akkor csak a lélekenergia alapú támadásokat blokkolja, hasonlóan az érzékeléshez, viszont nem olyan rég Eliana még simán le tudta rendezni a bejárati ajtót. Ezek szerint a fizikai támadások eredményesek lehetnek, mert, ha nem így lenne, akkor igen nagy csalódásban lesz része a lebontó csapatnak, mikor megkísérelik meglengetni a nagy fémgolyót. Egyelőre ezeket a gondolatokat is megtartottam magamnak, legalább csak addig, még alkalmam nem nyílik feltűnés mentesen letesztelni. Éppen ezért megvártam, még Eliana és Fran előbb újra bemennek a házba, majd én egy pillanatig még kint maradva, felkaptam egy öklömnyi követ az udvarról és a legközelebbi ablak felé hajítottam akkora erővel, amekkorával csak bírtam. Utol érvén őket, ha esetlek valamelyikük megkérdezte volna, mi volt az a nagy zaj, vigyorogva vállat vonok és annyit felelek, hogy csupán kiengedtem némi feszültséget. Visszatérve a házba, áthaladtunk pár nagyobb szobán, melyek valaha elég puccosak lehettek, de mára mind a bálterem, mind az étkező az enyészeté lett. Ekkor újra megszólalt az idegen vezetőnk, hogy elmondja, hol találjuk a titkos átjárót. Szerencsére Eliana gyorsan el is húzta a festményt, hogy tovább állhassunk, nem szívesen időztem volna ott tovább. Már így is kezdtem furcsán zavarban érezni, ahogy két halott ember bámul rám a túlméretezett falidíszről. A tény, hogy egykor ők itt éltek, és a róluk való emlékek még most is bejárják ezt a házat borzongással vegyes szomorúság hatását keltették bennem, amit szerencsére még idejében sikerült úrrá lennem. Sokkal jobban tetszettek már ezek a járatok, melyekben még kémlelő nyílások is vannak. Eliana kiakadásán csak vigyorgok. Úgy tűnik neki nem nyerte el tetszését a dolog. A magam részéről én szeretem az ilyen helyeket, ahonnét anélkül tudnék megfigyelni másokat, hogy ők látnának engem. Persze, nekem is csak addig lenne ínyemre, amég én lennék az, aki figyel, és nem fordítva. De hát, a kémkedés mióta kölcsönösen előnyös mindkét félnek? Az alagút végén kibukkanva végre megérkeztünk a padlásra, ami pontosan olyan poros volt, mint amilyennek gondoltam. Meg sem várva, hogy felforgathassuk a helyet, máris megint megszólalt. Még mielőtt nagyon a fejébe szállna a vezetői szerep, és elfeledkezne arról, hogy valójában ő az, aki ránk van bízva, nem pedig fordítva, úgy döntöttem megviccelem kicsit. Hírtelen engedtem a szorításon és úgy tettem, mintha majdnem elejteném, de aztán természetesen ismét felkaptam, mielőtt padlót fogott volna és szilánkokra törne. Tetézhettem volna még ezt azzal a magyarázkodással egybekötött sértéssel, hogy csupán fárad már a karom a súlyától, ám ilyet főbenjáró bűn mondani egy hölgynek, még akkor is, ha csupán egy üvegbúra. A szekrényben talált ruhák valóban nem mai darabok voltak, de még az én időmben is már kimenőben voltak a divatból. Utoljára nagyanyámat láttam ilyen göncökben, ami megint összezavarta a gondolataimat. Miért tűnődök még mindig a múlton? Ami elmúlt, az elmúlt…
- A valódi kérdés talán, hogy mi lett az inas sorsa. – Reagáltam Eliana észrevételére. Elképzelhető, hogy csupán az elhunyt pár és a valaha itt szolgáló egyéb népek nyughatatlan lelkei kísértik ezt a világot még bosszúból, de nem vetném azt a lehetőséget sem, hogy talán még most is az inas mozgatja a szálakat, akár élve, akár holtan. Egy hozzá hasonló lélek számára már csupán a lidérccé válás az egyetlen lehetőség, másképpen a pokolra kerül. Ami felveti a kérdést, hogy vajon Seth seregét erősítsük egy ilyen alattomos alakkal, vagy inkább a melegebb éghajlatot érdemli. A parancs természetesen egyértelmű, de ahogy a mondás tartja, amiről nem tud, az nem fáj neki…
- Mit tudsz az inasról? Mondj el mindent! – Emeltem fel magam elé a gömböt, hogy kérdőre vonjam. Remélem, emlékszik még, hogy milyen csúszós tud lenni a kezem, ha úgy akarom, és eszerint válaszol, ha nem akar még egy demonstrációt. Mikor Fran végzett a talált tárgyak átforgatásával, tovább adta nekem is. Bár a nyaklánc igen szép volt, túlságosan is személyes dolog az én ízlésemnek, a méreg viszont megtetszett, így zsebre is vágtam a sötét üveget, bár fogalmam sincs miért rakok el néha ilyen vackokat. Valószínűleg csupán emberekre hat, de legalább jól fog mutatni otthon a többi szuvenír között a polcomon az előbb szerzett jóskaviccsal együtt. Most, hogy ezzel megvoltunk, egy lebegő fénygömb jelent meg. Felkészültem, hogy kitérjek, ha netán valamiféle lövedék jönne ki belőle, ám ehelyett bedöntött egy sétabotot, ami megnyitotta alattunk a padlót, hasonlóan a korábbi esethez. Az esés alatt hallatott kiáltásom árulkodott ugyan, hogy én valójában kezdek igen jól szürakozni ezeket a rögtönzött vidámparki csúszdákon, de azért szóban is válaszoltam Eliana kérdésére.
- Másodszorra sem volt rossz.
Az érkezés most kevésbé drasztikus volt, de azért igyekeztem ügyelni arra, hogy ne törjem össze az üveggömböt. Körbe nézve megállapíthattam, hogy visszakerültünk a bálterembe. Egyszer fent, egyszer lent. Vajon mennyit fogunk még bolyongani, mire rálelünk egy újabb lélekre, és nem csak könyvek meg zombik lesznek a fogadó bizottság. Vagy talán az a fénygömb is egy újabb lélek is? Talán, éppen ezért én is érdeklődve figyelem, mit felel a jósnő Frannak.

Karakterlap

Mizushima Rena

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
22 000 / 30 000

Hozzászólások: 22

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bordó ezüst peremmel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#f7565b


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #50 Dátum: 2017. Jún. 23, 01:09:42 »
- Nem biztos, hogy te ésszerűnek találod az érvelésemet, Hanabi. Pusztán azt akartam elérni, hogy a lelkek hibázzanak, jöjjenek ide, jobb ötletem nem igazán akad annál, hogy felbosszantsam őket. Idegesít, hogy nem látom mivel van dolgom... - Az utóbbit halkabban teszem hozzá már, el is fordítom a tekintetemet a nővérem felől, úgy, hogy ne legyen feltünő a frusztráltságom egyikőjüknek se. Majdhogy hisztinek hathat részemről egyébként ez a rövid válasz, de hangosan nem fogom kijelenteni, hogy kezd kikezdeni a hely. Fáradt vagyok, a páncélokkal folytatott harc több energiát vett ki belőlem, mint szabad lett volna, lévén csak felvezetés volt az egész. Az, hogy egy komoly sérülést is beszedtem mellé, csak hab a tortán, avagy a jéghegy csúcsa olyan szempontból, hogy meglehetősen alulbecsülte a Gotei Juusantai a szituációt, és van rá esély, hogy kevésnek bizonyulok hozzá, még akkor is ha már nyoma sincsen az imént említett sérülésnek. Velünk ellentétben az ellenfeleinknek hosszú évtizedei voltak kiismerni a helyet, akár megtervezni a védelmét is, ha nem tudjuk kizökkenteni őket, akkor mondhatni az ők ritmusukra táncolunk végig, annak mégis mi haszna volna számunkra…
A Hanabi által talált laza tégla, ténylegesen egy járatot rejtett maga mögött, amint a kandalló utat engedett hozzá. Fény nem gyűlik odabenn, bár amennyi a helyiségből átszűrődik a járatba, abból azt a következtetést azért le tudjuk vonni, hogy amúgy vannak fáklyatartók. Lehet lejárt a szavatosságuk, hogy friss levegőre nem lobbantak be, mint a korábbi fali fáklyások tették ezidáig. A keletkezett csend és mozdulatlanság részemről azt hivatott jelenteni, hogy nem veszem magamra a vezetői szerepet, és nincs mit hozzáfűznöm a fejleményekhez. Nem akarom felhívni a többiek figyelmét arra, miszerint reménykedek, hogy azért nincs a járat aktiválásakor semmilyen élesedő csapda, mert a bérlők nem számítottak rá, hogy mi magunktól rálelünk erre a járatra. Hogy azt remélem, sikerült okosabbnak lennünk náluk végre.
A sötét ellen Hanabi lélekgömböt idéz, és ahogy azt vártam, ő maga indul be elsőként a járatba, kellőképpen magabiztosnak tűnt eddig is, hogy ezt rá merjem bízni anélkül, hogy tudatlanul előrecsörtetnék védelmi vonalnak képzelve magamat, vagy különösebben aggódnom kellene az épségéért. Egyébként valószínű, ha én mennék elől, ténylegesen aktiválnék egy-egy csapdát, akkor is, ha nincsen egy sem. Nem lepne meg.
Saját magam az középső helyen kullogok a Hanabi után, nem annyira közel, hogy érezze a tarkóján a leheletemet, de nem is annyira távol, hogy a lélekgömbje fénye ne világítaná meg az utamat. Én magam egy fáklyát meggyújtatlanul a kezembe vettem, még mikor beléptem a járatba. Mikor mindannyian a járatban tartózkodunk már, lassú, kínkeserves nyikordulással záródik be a kandalló-ajtó, mintha megvárta volna, hogy Ishimaru is belépjen a járatba… Ez már cseppet sem bíztató. Arra enged következtetni, hogy valaki megfigyel minket, vagy pedig velünk ellentétben érez minden egyes lélekenergia rezzenést az épületen belül, akárhogy is, az előny amivel rendelkezik letagadhatatlan.
A járat lezárultát követően a bálteremben felcsendült kísérteties gyermek kacagás töri meg ismételten a csendet. Az összes létező szőrszálam az égnek meredezik tőle, szerencsére nem vagyok rákényszerítve, hogy sokáig hallgassam, mert amilyen gyorsan megszólalt a kacaj, olyan gyorsan abba is maradt. Merem remélni, hogy azért keztdük el hallani, mert jó irányba haladunk.
Felocsúdva a gondolataim közül, készülnék visszafordulni Hanabi irányába, hogy tovább indulhassak, azonban Ishimaru hirtelen mozdulataira összezavarodom. Olyannyira nem illett a képbe az, hogy valami bogarat hessegessen le magáról ilyen hévvel, hogy egy pillanatra kizökkentett.
~ Anyám borrrogass… ~ Anka Neko is tehetetlenül fogja a fejét, s mindössze ennyit fűz az abszurd szituációhoz. Valahol azonban sikerült ennek egy kicsit nyugtatnia rajtam. Mégsem hagyhatom el magamat, amikor egy ilyen tisztet sóztak a nyakunkba…
Tovább megyünk a járatban egymást követve, majd nem sokkal később szembe találjuk magunkat egy furcsa, légzéshez hasonlatos mozdulatsorokat végző ajtóval. Amennyire hihetetlen, és értelmetlen ez az egész, annyira hajlik mostmár a véleményem arra, hogy talán mégiscsak maga a kastély kelt életre. Hanabi nem torpan meg túlzottan az akadály előtt, kivárva a megfelelő pillanatot megragadja a kilincset. Az ajtót ez mit sem zavarja abban, hogy a megszokott ritmusát folytassa, mindazonáltal, hogy a mi méretünktől sokkal kisebbre nem zsugorodik, így immáron gond nélkül be tudunk jutni rajta.
A helyiség amibe érkezünk korántsem nevezhető szokványosnak. Ki az, aki egy tükörszobát raktárhelyiségnek használ? Nem fél tőle, hogy pakolás közben nekimegy egy néhány tükörnek, azzal összetörve őket? A legtöbb tükör a helyzet ellenére nem porosodott be annyira, hogy ne adja vissza a külsőnket, ami furcsa, hogy egyik másik tükör, nem ugyanannyira koszos, mint a többi. Valami humoros megjegyzést szerettem volna tenni, mikor elharapom a kitörni kívánkozó szavakat, és furcsán felkuncogok. Soha meg nem mondtam volna, hogy Ishimaru-kunnak ennyire csicsás ízlése van tükrök terén, már már meg akartam volna szólni érte, mikor megzavart mindannyiónkat a tükrön ágaskodó varjú a károgásával. Minket csak megriasztott a hangjával, de Ishimaru-kun a tükörre visszaszegezve a tekintetét látványos undorral kiáltott fel. Nem értve a helyzetet közelebb mentem én is, majd utolsóként sikerült megcsodálnom a rothadozó tükörképet, amelyet röpke fáziskéséssel mutat a tükör az éppen előtte állóról.
~ Soha jobban nem néztél ki, RrRena! ~ Kuncog Anka Neko a tudatom mélyén, mire felsóhajtok. Ez sajnos semmit sem segített rajtunk. Szinte kedvem támadt bezúzni a tükröt a hirtelen fellángoló tehetetlenség-érzetemnek hála, de tűrtőztetem magam. nem lennék azzal sem előrébb, sőt.
Újabb sóhajtást követően fordulok Hanabi irányába, elvégre azt mondta, hogy menjünk, de feltűnik, ahogy a friss és üde ~ HiperaktívKHM. ~ tagja a triónknak már nyakig a dobozokban matat. Még mielőtt bármelyikőnk is óvatosságra inthetné, ő már ki is emelt egy hangszert az imént említett pihenőhelyéről, ami nem sokáig maradt meg Ishimaru-kun kezei között. Ezzel egy időben pedig az összes többi doboz teteje is felbontódik, és mire ténylegesen felfogni sikerül a helyzetet már a levegőben van egy egész orchesztra. Úgy tűnt Ishimaru annak ellenére, hogy milyen fordulatot vettek az események, még ígyis azonnal megpróbált reagálni minderre, megspórolva nekünk az energiát mindahhoz, hogy rájöjjünk, a zenebonáló eszközök valami úton módon legyengítik, avagy közömbösítik a kidouinkat. Ez utóbbit talán abból merem kijelenteni, hogy a megidézett Hadou még csak karcolást sem ejtett a hangszer testén.
Ishimaru úgy nevezett menekülésre való felszólítása már süket fülekre talál, ugyanis nővéremmel együtt akkor régen mozgásban voltunk már afelé az ajtó felé, ami a helyiség legtávolabbi sarkában leledzett. Én magam a folyosóról azon az ajtón haladtam tovább, amelyiket előttem a többiek feltéptek már, de sajnos egy két fordulót követően visszavezetett ugyanarra a folyosóra, ahol elindultunk.
Mivel magáról a folyosóról egyébként több ajtó nyílik, és nem kizárt, hogy több hasonlóképpen visszafordul, így mikor végre Ishimaru talál egy olyat, ami nem teszi ezt, követjük Hanabival. Ő becsapja mögöttünk az ajtót, ellenben én támaszkodom neki, ezzel a hangszereket végre sikeresen a túloldalra zárva, még ha talán csak ideiglenesen is. Nyújtózom egyet, és majdnem sikerül lecsusszannom a földre, és bármennyire lenne minden vágyam ez, erőt veszek magamon, és a sorstársaim mellé állok.
- Hát jó… - Nem igazán van mibe beleegyezni. Seiunnak még mindig nincsen semmi nyoma, úgyhogy az egyetlen opciónk, ha előrefele megyünk. - De azért... mostmár ne nyúljunk semmihez se… - Mondom ezt pont én, aha…  - Jó? - Nézek Ichimaru-ra nyomatékosítva, hogy igazából ez magamon kívül neki szólt igazából csak.


Karakterlap

Dokugamine Riruka

Mesélő

*

Hozzászólások: 35

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Xcution

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#f5999e || #ac2e5e


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Irány a Kísértetkastély!
« Válasz #51 Dátum: 2017. Jún. 23, 19:58:53 »
Egy árny bújik meg a sötétségbe, aki egy lépést előrébb jön, amitől láthatóvá válik. Kinézetével és öltözködésével nem tagadhatja meg foglalkozását. Mindössze csúnyán ráncolódó szemöldöke az, ami kifogásolható rajta. Ami rontja a megjelenését. Ősz haja és bajusza utal a korára.
- Nem lett volna szabad hagynunk őket a házban kutakodni. Azonnal végezni kellett volna velük. Ha ebből bármi kitudódik… Téged teszlek felelőssé! Ők soha nem tudhatják meg! Nem lenne felettük befolyásom. Csak azért, mert holmi szeszélyed miatt hagytad őket… OH! Várj! Nem úgy értettem… Könyörgöm… NE!
A vöröslő szempár azonnal felvillant, mikor tetteit kérdőjelezték meg. A férfira sötét árnyék vetült és többé már nem panaszkodik.


Hanabi, Rena és Akira
A szoba, ahova kerültetek egy hálószoba, két teljesen elkülönülő ággyal. Feltehetően nem a ház urának és úrnőjének hálótermében vagytok, de ez is elég nagy és díszes, valamint sok játékkal van tele, amik jó kislánynak és kisfiúnak egyaránt. Azonban mielőtt még elkezdenétek esetleg keresgélni, akkor egy szellemgömb jelenik meg előttetek. A gömb szinte teljesen megbabonáz benneteket. Kivezet a szobából egészen a lépcsőig. Mikor már mindegyikőtök a lépcső valamelyik fokán áll, akkor hirtelen a lépcső egy csúszdává alakul és mind lecsúsztok rajta. Ekkor tértek magatokhoz a bűvöletből. Felucsódni nincs időtök, ugyanis gyermeki kacajjal a magasból a fejetekre hullik egy-egy lovagi sisak. Olyanok, mint amik ellen korábban is küzdöttetek. Egyszerűen a fejetekre estek és nagyon ragaszkodóak, mert sehogy se tudjátok levenni őket. Bár nem ti vagytok az egyetlenek, akik így jártatok. Három fehérruhás alak is sisakba kényszerült. Körbenézve pedig tapasztaljátok, hogy visszakeveredtetek a bálteremhez.

Eliana, Fran és Adrián
Saját bevallásotok szerint is, mindhármótok épségben megérkezett, és az üvegnehezék sem találtatott összetörni. Persze nem hagytok neki nyugtot, ugyanis nekiestek kérdéseitekkel.
- A fénygömb nem más, mint egy tiszta lélek itt maradt apró darabja, mely védi kincseit. Szívetekben nem lelt ártó gonoszságot, ezért féltett kincseihez terelt benneteket, akiket már nem tud egyedül védelmezni… Az inas bűne oly súlyos volt, hogy lelke kárhozatra ítéltetett az idők végezetéig. Ám lelkének sötétsége, mindenkit erre a kárhozatra juttatott. Ármánykodásával eddig sikerült elfednie az igazságot, de most napvilágra kell hozni, hogy ő a pokolban bűnhődjön, míg ártatlan áldozatai végre a mennyekbe térhessenek. … Ehhez van szükség az erőtökre.
Ismét ismerős nevetést hallotok és mindegyikőtök fejére egy lovagi sisak kerül. A semmiből zuhant a fejetekre, esélyetek sem volt azt elkerülni. Valamint ha már rátok került, akkor makacsul ragaszkodik új helyéhez. Még szerencse, hogy mögüle azért ha nem is tisztán, de kiláttok. Nem ti vagytok az egyetlenek, akik ugyan ebbe a cipőbe kerültetek, ugyanis másik három, fekete ruhába öltözött személy is hasonlóan, hozzátok hasonló állapotban kerül közelebb.


Mindenki
Egy helyre kerültetek, bár nem biztos, hogy ennek túlzottan örültök. De még mielőtt a fajok közötti különbsége miatt egymásnak esnétek, a gyermeki kacajokat közvetlenül közelről halljátok. Odapillantatok, pedig két gyereket láthattok. Egy fiú és egy lány, kék hajjal és kék szemekkel. A lélekláncuk pedig nem a kastély egy bizonyos részéhez van kötve, hanem egymáshoz. Nem is tudjátok megmondani, hogy hol végződik a fiú léleklánca és hol kezdődik a lányé. A lélekláncuk egymáshoz van nőve. Felőlük egészen erős lélekenergiát éreztek.
- Itt van az összes behatoló! Remek! Most egyszerre űzhetünk el a házunkból benneteket! Reszkessetek!
Ki-ki összerakhatja az eddigi információk alapján a lényeges dolgokat. Megszólalni vagy mozdulni mégsem lesz lehetőségetek, ugyanis, mintha kővé dermedtetek volna. Testetek nem mozdul, szátokkal nem tudtok szavakat formálni és hang sem hagyja el a testeteket. Egy rózsaszín bundájú igen kicsi róka jelenik meg a gyerekek lábánál. Sunyi tekintetével végignéz benneteket.
- Ügyesen helytálltatok gyerekek, de most kénytelenek vagyunk mi magunk távozni…
- De mi nem akarunk! Ezeknek kell elmenniük! Ez a mi házunk!
- Mi lenne, ha kirándulnánk egy kicsit? Ezek úgy is annyira megijedtek tőletek, hogy maguktól is elmennek.
- Re…Rendben!
A gyerekek szeméből eltűnik a fény, és mintha engedelmes, parancskövető bábokká váltak volna. Biztosak lehettek benne, hogy a róka csinált velük valamit. Egy farklegyintéssel pedig megnyit egy átjárót. Amibe egy aljas és sunyi mosollyal ugrik be maga is a gyerekek után.
- Szívesen felfalnálak benneteket, de most jobb, ha távozunk. A soha viszont nem látásra! Ja, itt egy kis meglepi!
Egyedül Eliana volt az, aki nagy erőkifejtéssel végül tudott valamennyit mozdulni, és akár a bénítást is meg tudta volna törni, azonban előtte az ellenség kereket oldott. Benneteket meg egy portál szippantott be egyszerre. Ugyan nem másik világba lettetek átszippantva, hanem oda lettetek vissza teleportálva, ahova a legelején érkeztetek. Kicsit késve Seiun is becsöppen hozzátok kisebb nagyobb sérülésekkel. Mintha tövisekkel teli bokron repült volna keresztül. Valójában tényleg a kínzás poklát kellett átélnie.
A másik csapat nem kapott, hanem pont ellenkezőleg vesztett egy tagot. A gömbasszony, nem tudni, hogy már a bálteremnél elveszett, vagy a portálba való beszippantáskor veszett nyoma. Bár nem mintha nagyon hiányozna nektek.
Mivel nem tudjátok, hogy hova lett el teleportálva a másik csapat, ezért mindenki visszatér a saját világába és próbálja összerakni az eseményeket.
A róka elrabolta a lelkeket így nem tudtátok megmenteni őket. A két gyermek kivételével felfalhatta az összeset, akiket meg kellett volna mentenetek. Így mindkét csapat üres kézzel tér haza.
Vajon lesz az ügynek folytatása?

A jós szobába az égő gyertya lángja meglibben és sejtelmes aurája járja azt be. A jósgömbbe zárt jós visszatért a helyére. Hűvös tekintete idézi meg a sejtelmes aurát.
- Nem sikerült nekik. A gyerekek nagy szükségük van rájuk. Máskülönben… Tudom… Pontosan tudom…
Ezzel a gömbben lévő füstbe eltűnik az arca. Majd nem sokkal rá a gyertyák egyszerre egy fuvallattal eloltódnak és immár teljes sötétség honol a szobában.



❤ ~ VÉGE ~ ❤
Köszönöm mindenkinek a játékot!

« Utoljára szerkesztve: 2017. Jún. 23, 20:00:24 írta Dokugamine Riruka »