Szerző Téma: A Mizushima merénylet  (Megtekintve 964 alkalommal)

Description: Magánküldetés

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Dokugamine Riruka

Mesélő

*

Hozzászólások: 37

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Xcution

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#f5999e || #ac2e5e


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

A Mizushima merénylet
« Dátum: 2016. Márc. 24, 02:26:43 »
Mesélő: Dokugamine Riruka
Résztvevők:
.....» Mizushima Hanabi
.....» Meiou Setsuna


A Mizushima merénylet


Késő éjszaka volt és egy idősebb férfi fekete ruhában, rövid őszes hajjal, kalózos szemfedővel komolyan sétál egy fáklyával megvilágított folyosón, majd egy nagyobb területre ért, ahol ninja szerű fekete öltözékbe öltözött férfiak térdeltek, lehajtott fejjel. A férfi eléjük sétált és mint vezérük szólt hozzájuk.
- Fontos feladatot kaptunk. Egy nemesi kisasszonyt kell likvidálnunk. Azonban nem lesz olyan egyszerű, mivel a védelmi osztag egyik tisztje. Pletykák szerint elég gyenge, meg elrabolták, de nem becsülhetjük alá. … Tiszta és halálbiztos munkát várok el.
Egy dossziét nyújtott át az első sorban térdelőnek, aki felállt és kinyitotta. Fontosabb információk és az említett személy fényképe volt benne.
- A célszemély neve Mizushima Hanabi. Képes vagy rá?
- Rám bízhatja, Mester!
A férfi összecsapta a dokumentumot és meghajolt az idősebb, félszemű férfi előtt. Szemében fagyos komolyság és tüzes gyilkolási vágy tükröződött. 
 
Nem éppen átlagos nap elé néztek, vagyis nem is maga a nap, hanem a délután és az este lesz majd érdekes, ugyanis Hanabi hivatalos egy eseményre, melyet a feltörekvő Kanegawa középosztálybeli család rendez. Szeretnének jó kapcsolatot kialakítani a Mizushima családdal. Valószínűleg a család támogatását akarják, hogy még magasabb rangot szerezhessenek magunknak. Mivel hamar ismert család lett és befolyása is egyre nagyobb lesz, ezért jó lehetőség lehet ez a meghívás egy barátságos kapcsolat kialakítására. Így ha magad nem is, de rábeszélésre kénytelen leszel elmenni a Kanegawa birtokra. Azonban mégsem mehetsz egyedül, Setsuna is veled fog tartani, mint testőröd. Ellentmondást nem tűrően kirendeltek Hanabi védelmére a biztonság kedvéért, bár nem feltételezik, hogy bárki is az életére törne. Akár a délelőttöt is együtt tölthetitek. Mindkettőtöknek elegáns ruhában kell megjelennetek. Hanabi a te esetedben ez azt is jelenti, hogy nem lehet nálad a fegyvered. Azonban ez nem jelenti azt, hogy nem adhatod le Setsuna-nak, aki tényegében végig melletted lesz.
Késő délután érkeztek meg a birtokhoz. Egy hatalmas kerítés és egy hatalmas kapu tárul elétek, előtte pedig őrök, valamint egy díszes ruhában díszelgő középkorú férfi vár benneteket. Komoly hagyományos fejfedője alól kilóg hosszú haja, ami egy gumival van összefogva.
- Üdvözlöm Mizushima Hanabi kisasszony! Örülök, hogy elfogadta meghívásunkat. A nevem Kanegawa Eiya. Kérem, fáradjon be!
Ezzel beinvitál benneteket, bár mintha Setsuna ott se lenne. A kert tágas és szépen gondozott növények vannak benne. Maga a ház pedig igazán szép, bár nem a megszokott Japán vonásokat mutatja, hanem inkább Európai, egyszintes kertes ház hatását kelti. Pár lépcsőfokot lépve egy hatalmas bálteremnek való helyiségbe értek.
- Itt fogjuk majd a táncmulatságot megrendezni, ahová befolyásos embereket hívtunk. Jobbra lesz az étkező. Balra a fogadó és pihenő. Itt pedig majd táncolhatnak majd a kedves vendégeink. Erre felé pedig levegőzhetnek majd.
A termen áthaladva egy gyönyörű teraszszerű részre értek. Korlát megszakadásánál egy lépcsővezetett le a kertrészbe, ahonnét egy gyönyörű sétány vezetett tovább. Rajta túl pedig egy másik épületrész volt. Ami már emeletes volt, de mégis eléggé szolid és egyszerű.
- Az a lakó rész. Marasztalnánk önöket éjszakára, és ott szállásolnánk el önöket. Az emeleten vannak a szobáink, a vendégszobák pedig a földszinten vannak.
Be is mentek, és a beltér is visszafogott, viszont mikor kinyitja a szobátok ajtaját, akkor meglepő, hogy barokkos stílust mutat. Rengeteg párnával. Igazán kényelmes kis lakosztálynak találhatja egy úri lány.
- Testőre pedig a szomszédos szobában nyugodtan aludhat. Vannak a család szolgálatában testőrök, de nekik sincs vagy lesz sok feladatuk, szóval ön is nyugodtan lepihenhet a party után.
Setsuna, most veheted észre először, hogy emberszámba vett vendéglátótok, azonban lényegében azt is mondta, hogy jelenléted teljesen felesleges. Nem törnének Hanabi életére, vagy ha mégis megpróbálnák, akkor vannak őrök, akik megfékeznék. Meg látszólag aggodalomra nincs is különösebb okod. Annak ellenére, hogy levegőnek néz, nem tűnik rossz embernek, sőt mindent megmutat nektek, ami hasznos lehet a számotokra.
- Családunk kereskedelemmel foglalkozik. Vagyis inkább az eladó és a vevő közötti kapcsolat megteremtésével. Sokfajta áru és több piacra is szeretnénk terjeszkedni, hogy igazi befolyással bíró család legyünk. Igazán nagy örömünkre szolgálna, ha jó barátságot köthetnénk a Mizushima főnemesi családdal. Annyira örülök, hogy ön itt van, és szépségével beragyogja ezt a birtokot. … ÁH!
Miközben újra a nagyterem és valószínűleg annak pihenője felé veszitek az irányt, a férfi mesél egy kicsit, ám felkiált, mikor meglát egy fiút, aki éppen egy fakardal végez gyakorlatokat.
- Engedjék, hogy bemutassam a fiamat, Kanegawa Ichirouta. Ő a legidősebb fiam.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetem Mizushima Hanabi kisasszony. Ön szépségesebb, mint ahogy a szóbeszédek leírják. Nagy örömömre szolgál, hogy szerény otthonomban köszönthetem önt.
- A fiam fogja majd átvenni a helyemet, és mit ne mondjak… Jó lenne, ha egy olyan kedves és gyönyörű lányt venne el, mint ön.
- Apám! … Habár Hanabi kisasszonytól aligha találhatnék szebb menyasszonyt magamnak. - letép egy szép vörös rózsát, majd Hanabi-nak adja - Még ettől a szép rózsától is szebb kegyed gyönyörű vörös haja. E hajszín, zöld szemeit csak még igézőbbé teszik. ... Kegyed csak nem tolvaj? Mert úgy érzem egyetlen pillantásával ellopta szívemet.
Egyértelmű, hogy Hanabi-hoz illő fiú ki akar kezdeni vele, amit az apja erősen támogat. Setsuna neked talán még az is lejöhet, hogy ha tovább gondolod, hogy nem csupán nyálas udvarlásról van itt szó. Valószínűleg a két család közötti jó kapcsolatot, akár egy házassággal is megpecsételnék. Akkor a Kanegawa család nagy befolyásra tenne szert. Azonban a szende kinézetű, délceg fiú szavai túlzóak lehetnek, de nem érzed, hogy csak a hatalom éhség miatt bókolna védencednek. Tényleg kinézed belőle, hogy van oly naív, vagy Hanabi-nak van oly nagy csábító ereje, hogy Ichirouta első látásra beleszeretett. Bár egyáltalán nem az a zavarodott szerelmes. Sokkal komolyabb, és talán tudja leplezni izgatottságát, hogy tényleg megnyerhesse magának Hanabi-t. Ha kettesben maradtok fel is vetheted majd, már ha addig magától rá nem jön.   
Az ifjú úrfihoz egy férfi érkezik, aki el is rángatja őt a társaságotokból. Bocsánatot kér, majd elmegy. Ezért csak az apjával foglalhattok helyet a nagy társalgó egyik kényelmes helyén. Kanapé és fotel közül egyaránt választhattok, középen pedig egy asztal szolgál elválasztóként.
- Az esti bál egyfajta összejövetel lesz, ahol több fontos ember vesz részt majd, akiket szintén meg szeretnék ismerni, és szeretném, ha ők is megismernék a családomat. De az este díszvendége mégis csak ön. … Tudja, szeretnénk a Luxuscikkek piacára betörni, és szeretnénk, ha segítene ebben. … Milyen luxuscikkekre van szükségük? Kik vásárolnának nagyobb tételben? Meg természetesen kikkel tudnánk bizalmi kapcsolatba kerülni. Bemutathatna nemesebb körökbe pár ismerősének. Nem vagyunk hálátlanok. Természetesen, ha segítő kezet nyújtana, akkor azt meghálálnánk. …Bárhogy és bármit…  Amit csak szeretne. …
Lehetőségetek nyílik beszélgetni a férfival, akár kérdezhettek is tőle, de úgy tűnik, hogy kereskedelmi koordinátori munkával, vagyis a kereskedőt és a vásárlónak összehozásában igen jártas, és ezzel tör felfelé. Minél magasabb körökben tesz szert kapcsolatokra, annál jobban ki tudja terjeszteni a lehetőségeit. A luxuscikkekkel való kereskedés kulcspontjaként pont a Mizushima családot reméli. A választás pedig azért esett pont Hanabi-ra, mert a következő családfőnek lehetne a menyasszonya. Lényegében felajánlottak neked egy vőlegény jelöltet.
Hozzátok egy szőke, hosszú hajú és zöld szemű, gyönyörű nő lép oda. Szoknyáján pedig egy édes kisfiú csüng. Három évesnek néz ki, és eléggé félénk.
- Enged meg, hogy bemutassam drága feleségemet és a család legfiatalabb tagját, második fiamat.
- Örülök a találkozásnak!
- Feleségem szervezte meg az estélyt. Csodálatos egy teremtmény!
- Remélem, elnyeri majd tetszését. Lányaim is segítettek. … Nyugodtan frissítsék fel magukat, vagy ha akarnak, akkor át is öltözhetnek az estélyre. … Most ha engedik, akkor elrabolnám a férjemet. …
Ezzel tényleg elment a házaspár. Ha akartok, akkor maradhattok megbeszélni a dolgokat, vagy akár elmehettek a szobátokba. Ha hoztatok magatokkal másik ruhát, akkor átöltözhettek, jobban felkészülhettek az estélyre.
Elég hamar besötétedett és szép lassan érkeznek a vendégek is. Kezdetét veszi az estély, ahol Hanabi lesz a díszvendég, Setsuna pedig a kísérője és védelmezője. Kezdetét veszi egy másfajta megmérettetés. … 


Karakterlap

Mizushima Hanabi

Biológia – és Kémia részleg vezetője

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 13.

Lélekenergia:

60% Complete
68 000 / 75 000

Hozzászólások: 132

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 24 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
sötétlila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A különbség gyógyszer és méreg között gyakran csak a dózis."

Post szín:
#B790C6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Mizushima merénylet
« Válasz #1 Dátum: 2016. Ápr. 06, 00:22:24 »
Már meg sem tudom mondani, hogy hányadszorra olvasom végig a kezemben tartott levelet. Valahogy egyszerűen nem tudom megérteni. Mi a jó abban egy köznemesi családnak, ha meghívnak csak engem egy ilyen eseményre? Egyáltalán miért pont engem?
Persze, ötleteim vannak ezekre a kérdésekre, de inkább nem találgatok, mert teljesen felesleges lenne. Nem kizárt, hogy csak félrevezetném vele saját magam. Ámbátor annyi kedvem van menni, mint… hirtelen nem is jut eszembe jó hasonlat :|. Lényeg, a lényeg, hogy egyáltalán semmi kedvem ehhez az egészhez, de nincs választásom. Azt mondják, hogy nem illik visszautasítani egy ilyen meghívást, pedig szívesen megtenném.
Minden alkalommal, mikor a hivatalos, nemesi öltözékeimet kell viselnem meg állapítom, hogy mérhetetlenül utálom ezeket a ruhákat. Nehezek és nincs jó szellőzésük. Az sem különb, ami most van rajtam és az sem, amit az összejövetelen fogok viselni. A mellém kirendelt lány ragaszkodott ahhoz, hogy vigyek el egy másik, díszesebb darabot is, hogy a lelkeknek még véletlenül se legyenek tévképzeteik arról, hogy ki vagyok. Én ezt nem tartom jó ötletnek, ellenkeztem is ellene, ám anyám - aki a levél érkezése és a készülődés kezdete óta itt sürgölődik - úgy gondolja, hogy ez remek ötlet. Komolyan, én vagyok az egyetlen, aki emlékszik az elrablásomra >w<? Bár lehet, sőt, inkább biztos, hogy ez csak paranoia. Mondjuk az sem segít a helyzetemen, hogy ez egy olyan hivatalos esemény, ahol Mizushimaként, nem pedig halálistenként veszek részt, így a lélekölőm nem vihetem magammal. Azonban nem ejtettek a fejemre, nem hagyom itthon. Sem Tombot, sem pedig a már állandó kelléknek számító, kissé koszos és talán cserére szoruló barna táskámat sem. Ez utóbbiba szokásomtól eltérően nem gyógyszereket, hanem mérgeket, szárított mérgező növényeket és gyufát pakolok. Oké, nálam nem lehet, de a mellém kirendelt testőrnek odaadhatom. Szóval, ha azt nézem, akkor kész vagyok. Mérgek összepakolva. Esti öltözet összepakolva és… azt hiszem, hogy másra nincs is szükségem. Ezt anyám és a szolgáló is így látják, így egy kis elégedetlenkedés után - hogy miért is akarok magammal vinni fegyvert és mérgeket - kitessékelnek a szobából, majd hívnak valakit, aki kiviszi a ruhacsomagomat. A mérgeket és a lélekölőmet nem adom ki a kezemből, még akkor sem, ha az anyámtól folyamatos rosszalló tekinteteket kapok. Komolyan, miért foglalkozik most velem :|? Meg tudnám oldani ezt az egészet egyedül. Tisztában vagyok az etikett szabályaival és olyan szép hamis mosolyom van, mint egész Soul Societyben senkinek. Nem hiszem, hogy szégyent hozok a családra, mert sanda gyanúm, hogy ez izgatja.
Mikor megérkezem a birtok kijáratához, meglepve konstatálom a tényt, hogy Setsuna áll előttem. Persze, mondták, hogy egy testőr is velem jön, meg sem lepődtem ezen, valahogy egyértelmű volt, ám arra nem számítottam, hogy pont Ő lesz az. Ahogy végig nézek rajta és a díszruházatán, már a nyelvem hegyén van egy beszólás, de visszafogom magam. Anyám itt áll mellettem. Semmi szükségem arra, hogy kioktasson. Szerencsére erre nem is kerül sor, mert mielőtt bármit is mondhatna, elviharzik, hogy isten se tudja kivel, váltson pár hangos, nem túl kedves szót. Szegény pára.
- Végre - sóhajtok halkan. - Már azt hittem, hogy megfulladok :| - mondom, bár nem tudom, hogy Setsuna érti-e, hogy mire gondolok, vagy sem. - Egyébként… ugye nem gondolod komolyan ezt a ruhát? Pontosan ugyanolyan, mint amit mindig hordasz, csak van rajta pár arany dísz :| - térek vissza kicsit a múltkori beszélgetésünk egyik témájához. Ezek után merje nekem azt mondani, hogy nem mindig ilyen szabású ruha van rajta! Már azon vagyok, hogy összekulcsoljam magam előtt a kezemet, hogy egy kis nyomatékot adjak a szavaimnak, mikor eszembe jut, hogy kérni szerettem volna tőle valamit.
- Öm… Setsuna. Megkérhetlek rá, hogy vigyázz ezekre amíg ott vagyunk? - nyújtom felé a táskát és a lélekölőmet. Ez utóbbit nem szívesen engedem ki a kezeim közül, de sajnos a ruhám olyan felépítésű, hogy nem tudom elrejteni. Megpróbáltam. Bár a bő ujj és a kissé nyugati stílusú, bő szoknya jó rejtekhelyek lennének, egyik se felet meg a célnak. Az ujj alól könnyen kilátszódna, a szoknya alól pedig nem tudnám gyorsan előszedni, ha kell :|. Mondtam már, hogy utálom a nemesi göncöket?

Az utunk és a megérkezés zökkenőmentesen zajlik. Pontosan olyan simán, mint ahogy annak zajlania kell. A fogadó bizottságunk őrökből és egy középkorú, díszes ruhás férfiből áll. Be sem kell mutatkoznia, már tudom, hogy ő a család feje. Nem hiszem, hogy mást kimernének küldeni elém, azt hinnék, hogy sértésnek gondolom. Pedig nem zavarna, az jobban zavar, hogy részt kell vennem ezen az eseményen. Miért nekem >w<?  Ott van Rena vagy Sei. Őket is meghívhatták volna. Mindenki jobban járt volna, ha inkább közülük választanak. De ez már mindegy is. Kár magamat bosszantani rajta, nem jutok vele előrébb :|.
- Én köszönöm a meghívást és a nem mindennapi fogadtatást Kanegawa-san - villantom a legszebb műmosolyom a férfira, aki nem ismer, így nem tudhatja, hogy ez nem őszinte, csak egy tökéletesen betanult mozdulat. A tény viszont, hogy úgy csinál, mintha egyedül lennék kissé zavaró. - Egyébként lehet elkerülte a figyelmét, de ketten vagyunk. Én és Meiou Setsuna, a testőröm ^-^. - Egy Mizushima testőrét nem lehet csak úgy semmibe venni ˘^˘, remélem erre most ő is rájött. No meg az sem elhanyagolandó tény, hogy Setsuna maga is nemes. Persze, a stílusom nem a szokásos, hanem a kedves, aranyos nemes lány, mert… mert ezt kell csinálnom. Csak szépen és kedvesen.
Ahogy egyre beljebb kerülünk a birtokon, rá kell jöjjek, hogy a kissé nyugatias stílusú ruha kifejezetten jó választás volt, mivel maga a bírtok és a rajtalévő épület(ek) is inkább ilyenben épültek. Tehát ez jobban is illik ide, mint egy tradicionális japán ruha. Kényelmesebbnek mondjuk, nem mondanám, mert nehéz. A felső, pasztellrózsaszín réteg alatt, még legalább 4-5 réteg van azért, hogy ne lapuljon le a szoknya. Ez zavaró. De legalább illik ide.
A körbevezetés alatt nem szólok egy szót sem, csak egy kedvesnek tűnő mosollyal bólogatok, jelezve, hogy megértettem. Olykor-olykor pedig hátrapillantok a testőrömre, mert… mert jobban érzem magam, ha valaki ismerőset is látok a sok ismeretlen lélek mellett.
Az épület belseje még impozánsabb, mint a külseje, főleg a terem, ahol a táncmulatságot szeretnék tartani. Hatalmas és díszes. Nem szívesen mondom, de a kinézete alapján bármelyik főnemesi házban megtalálható lehetne. Az étkezőbe és a pihenőbe csak be-bepillantok. Úgy hiszem, az este folyamán lesz alkalmam szemügyre venni.
Ez után a teraszra vezet az utunk, ahol megmutatja nekünk a lakóépületet és hasonlókat, ám csak félig figyelek rájuk. Figyelmem egy részét a kertben található növényeknek szentelem. Erre azonban nincs sok időm, mivel a földszint és a szobáink felé vesszük az irányt, ahol, ha jól értem, akkor lepihenhetünk a rendezvény előtt. Örömmel veszem tudomásul, hogy most már legalább emberszámba veszik Setsunát, ám az nem tetszik, hogy kvázi haszontalannak titulálják. Ám nem szólok semmit. Nem kezdek kiselőadásba arról, hogy nem hiszem, hogy az ő testőreinek képzettsége vetekedhet a mienkkel. Inkább csak kifújom a levegőt, majd belemarkolok a ruhámba, mint egy feszültség levezetésképpen. Csak kedvesen és nyugodtan!
- Értem - szólalok meg végül a hosszú hallgatás után. - A birtoka igazán lenyűgöző és modern. Azt hiszem, hogy páratlan a mi világunkban. Igazán köszönjük, hogy körbevezetett - rovom le a kötelező köröket. A dicséret mindenesetre tényleg őszinte, eddig még nem láttam ilyen európai stílusú birtokot a Lelkek Világában. Egyedi, az biztos.
Szóval jön az üzlet. Ez az első gondolatom, mikor elkezd a családjáról és a tevékenységeiről beszélni. Természetesen nem ér meglepetésként a dolog, számítottam rá. Azt azonban nem mondom el neki, hogy én bármit is gondolok vagy teszek, nő vagyok. A döntés Shuu kezében lesz. Én most csak információt és benyomásokat gyűjtök.
Amikor meglátja a fakarddal gyakorlatozó, ránézésre velem egykorú fiút, rossz érzésem támad. Nem a fiúval kapcsolatban, hiszen még nem is ismerem, csak a szituáció. Véletlen összefutunk a felem egyidősnek tűnő fiával. Gyanús :|. A fiú szavai pedig… áhh, hagyjuk >w<! Biztosan nem akar rosszat, csak meg mondták neki, hogy a lehető legjobb tudását hozza és bókoljon a főnemes kisasszonynak. Nincs ebben semmi meglepő.
- Szintén örülök a találkozásnak és köszönöm a bókjait - hajtom oldalra a fejem egy újabb mosoly kíséretében. Komolyan, a végén olyan magas szintre fejlesztem ezt az álmosolyt, hogy még azok is el fogják hinni, hogy igazi, akik ismernek jó pár éve. Mikor a család feje előhozakodik az örökléses, házasulós témával világos lesz, hogy miért is én vagyok itt. Gondolom Rena és Sei túl fiatalok voltak. Bár errefelé a korok meglehetősen relatívak.
- Köszönöm - veszem át a virágot. - Nem hiszem, hogy tolvaj lennék, hiszen a tizenhárom védelmi osztag egyikének a tagja vagyok - mondom, miközben az egyik kezemmel fogom a virágot, a másikkal meg a szoknyámat markolom oly módon, hogy a külvilág számára úgy tűnjön, csak azért csinálom, hogy megemeljem a ruhám említett részét. Valójában azonban így vezetem le a feszültséget. Remélem, nem fogom véresre dörzsölni a kezem :|. Az azonban biztos, hogy nem akarok férjhez menni és hasonlók. Az pedig nem tetszik, hogy látszólag csak e miatt vagyok itt.
Megmentőmnek azt a férfit tekintem, aki elrángatja a legidősebb fiút. Nem tudom ki ő, de hálám üldözni fogja egy darabig.
Értem. Tehát nem én vagyok az egyetlen magas rangú személy, akit meghívott, de sanda gyanúm szerint a legmagasabb. Bár… ha jobban belegondolok, nem sok ember van a városban, akiknek a társadalmi rangja az enyém fölött van. Remek. Úgy érzem, hogy én leszek az este látványossága. Ez pedig szintén nem tetszik :|. A kérdéseire mindenesetre elgondolkodom. Legalább van benne üzleti érzék és ambíció. Nem legalulról akarja megpróbálni, hanem felülről, ahol az igazán nagy lelkek vannak. Ez azért dicséretre méltó.
- A szükségletek meglehetősen változóak. A nők körében inkább a különféle díszes, kellemes tapintású és könnyű ruhaanyagok, az ékszerek és a szépítkező szerek a kelendőbbek - legalábbis azt hiszem. Én sosem voltam az, aki luxuscikkekre költötte a pénzét. Kivételt képeznek ez alól természetesen a ritka, szinte beszerezhetetlen növények. Na, azokért képes vagyok annyit kiadni, mint más a ruhákért. - A férfiaknak… nos ebbe talán nem látok bele annyira, de vannak olyanok, akiknél az ékszerek szintén népszerűek. Ez - szerintem - elsősorban státusszimbólumként szolgál. Valamint azt mondom, hogy a minőségi alkohol, mely közül értelemszerűen a szaké a legnépszerűbb - bár nem tudom, hogy kik azok, akik házilag készítik. Ennyire még sosem foglalkoztam vele. - De ezen felül mindenkinek megvan a maga hóbortja - kattantsága :| -, így az általánoson kívül biztosan rendelnének különleges dolgokat is. Természeteset nehezen beszerezhető ritkaságokat. Most így, hirtelen ennyi jutott eszem. Remélem, segítettem önnek valamit - nézek rá. Tényleg bízom abban hogy így van és ha mást nem, akkor legalább egy kis iránymutatást tudtam neki adni. Sajnos tényleg rossz lelket kérdez ilyen ügyben, én mint mondtam: nem vagyok a luxuscikkek nagy rajongója.
A beszélgetésünket egy gyönyörű, szőke hajú nő és egy kisfiú szakítja félbe. Mint kiderül: ő a háziasszony. Vagy legalábbis Kanegawa-san felesége.
- Igazán örülök a találkozásnak - vetek egy kedves mosolyt a nő és a kisfiú felé. - Nyugodtan, a világért sem tartanák fel önöket. Gondolom, még van elintézni valójuk az estével kapcsolatban - mondom, mintha szükség lenne arra, hogy elengedjem a férfit. Mikor elvonulnak, megkönnyebbülten sóhajtok fel. Ezt természetesen csak akkor, ha már hallótávolságon kívül vannak, mert nem szeretném megsérteni őket. Nem tűnnek rossz lelkeknek, csak most hirtelen sok(k) volt ez az egész. Nagyon is.
Nemesként az ember megszokja, hogy a személyestér és az egyedüllét olyan luxus, ami nincs. Ez most is így van, ugyanis hiába a két felajánlott szoba Setuna körülöttem sündörög. Mintha azt hinné, hogy a szekrényből is merénylők ugrálnak elő :|. Mindenesetre nem zavartatom magam miatta, fogom magam és elmegyek fürödni, ahová remélhetőleg nem jön utánam. A helyiségbe beviszem magammal a váltásruhámat is, valahogy nem különösebben van kedvem egy szál törülközőben Setsuna előtt parádézni. Bár, az énem egy része szívesen megnézné, hogy mit is szól hozzá. Vicces lenne.
Igyekszem a lehető leggyorsabban végezni, ám így is több időt töltök el a fürdőszobában, mint szeretném. Szörnyen nehéz felvenni egyedül ezeket a ruhákat, arról pedig ne is beszéljünk, hogy anyám még véletlenül sem azt a hajtűt tette el, amit kértem. Bár tény, hogy ez a pillangós, színeiben jobban megy a ruhámhoz, ám vége olyan, mintha csak egy dobótűre tettünk volna valami brosst. Egyszóval simán elmenne fegyvernek, de nem az, csak egy sima ékszer, amivel vigyázni kell, nehogy megsértsem vele a fejbőröm.
- Utálom ezeket a ruhákat :| - dünnyögöm, mikor végül visszatérek Setsunához. Bár tény, hogy ami most van rajtam, legalább nem olyan nagy és nem olyan nehéz, mint a korábbi, de legalább ötször olyan díszes, főleg a bordós piros felsőrésze az aranyozott - vagy tényleg arany? - hímzéssel. Ennyit arról, hogy nem feltűnős ködök :|.
- Tudsz teát főzni? - kérdezem, mikor a kezembe kerül egy kis barna csomag. Az egyetlen olyan dolog jelenpillanatban a táskában, ami nem arra van, hogy másoknak ártsunk vele. Ha helyeslő választ kapok, akkor odaadom neki a csomag és megkérem, hogy csinálja meg. Ha nemlegeset, akkor megoldom én, bár nem nagyon szeretnék innen kimozdulni, amíg nem muszáj. Nem szeretem a sok ismeretlen embert :|. De nincs mit tenni, Akira nem lenne boldog, ha nem innám meg a teát és valami olyasmi történne, mint múltkor a kísérleten.
Amikor eljön az indulás ideje, úgy érzem, hogy a gyomrom mikroméretűre zsugorodik. Izgulok? Á, dehogy! Nem érzem úgy, hogy messzire akarok futni ettől a sok idegen embertől, még véletlenül sem.
- Setsuna - fogom meg hirtelen a ruhája ujját, mielőtt elhagynának a szobát. - Sajnálom. Sajnálom, hogy el kellett velem jönnöd, mikor biztosan lenne jobb dolgod is. Sajnálom, hogy én vagyok itt, nem Rena, akivel minden bizonnyal jobban el tudnátok beszélgetni. Sok mindent sajnálok ezzel kapcsolatban, talán fel sem tudnám mindet sorolni, de kérlek. Engedd meg, hogy egy kicsit önző legyek. Hadd kérjelek meg arra, hogy maradj mellettem egész este. Számomra így is elég idegpróbáló lesz ez az esemény. Attól tartok, ha nem lennél mellettem, akkor nem csak az a fiú találna meg, hanem más is - akár kimondom, akár nem, mind tudjuk, hogy sokan nem fognak többnek tekinteni, mint tökéletes feleség jelöltnek. Mintha én is csak egy áru lennék. - Én ezt nem szeretnem. El kéne viselnem, mert együtt jár a társadalmi rangommal, de én… én… én csak… - nem tudom befejezni, pedig annyiféleképpen betudnám, hogy a két kezem sem lenne elég a megszámlálására. - Szóval én csak kérlek - fejezem be végül, de nem nézek rá. Egyszer sem. Nem szeretném, hogy lássa azt arcomat, mert magam sem tudom, hogy mit látna rajta. Szomorúság? Lemondás? Kétségbeesés? Ezeknek valami groteszk keveréke?
Bármit is mond, idő van. Menni kell. Hát, akkor kezdődjön a műsor!
« Utoljára szerkesztve: 2016. Ápr. 06, 00:29:04 írta Mizushima Hanabi »

Karakterlap

Meiou Setsuna

Tsukimisou shineitai tagja

Shinigami

11. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
19 700 / 30 000

Hozzászólások: 63

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 4 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
ezüstszürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Egy ügyes kardvágás minden pajzsnál jobb védelem.

Post szín:
#50C7CD // #256593


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Mizushima merénylet
« Válasz #2 Dátum: 2016. Ápr. 06, 12:04:08 »
  Nem kimondottan repestem az örömtől, amikor a Benkan magához hívatott, hogy kiossza mai feladatomat. Így az edzés után, ahol szinte tűpárnát csináltak belőlem nem különösen lelkesedtem ezért. De csupán akkor morgolódtam ezen, miután közölte mi lesz a teendőm és távozott.
  Szinte úgy éreztem büntet valamiért, amit el sem követtem! Jiji a fejemen járt, mikor visszatértem a Meiou-birtokra átöltözni és felszerelkezni a látogatásra. A ruha fazonja, ha nem is tért el átlagos testőr ruházatomtól, az anyaga rettenetesen irritált. Nem fűlött hozzá a fogam, de a ház ügyeletes bölcse öltöztetőnek csapott fel újfent és nem engedett szokásos testőri gúnyámba bújni. Utána már azon voltam, hogy megszabaduljak társaságától, ami nehézkes volt felfegyverkezés során. Olyan sablonos dolgokat vetetett át velem, hogy hirtelenjében nem tudtam eldönteni, hogy ugratni akar, vagy valóban öt évesnek néz.
  Jiji, meg kéne nézetned magad a Yonbantainál a helyedben már aggódnék a látásomért – gondolkodás nélkül osztottam meg vele nézetemet, majd léptem olajra, mielőtt hozzám vághatta volna a keze ügyében lévő naginatát.
  A legrövidebb úton poroszkáltam el Hanabi-himéhez. Nem volt kérdés, hogy merre lehet, hiszen hamarosan indulnia kell a Kanegawa-birtokra. Ahogy elnéztem a hintó már elő is állt, csak akit szállítania kell az nem volt jelen... még. Amikor megpillantottam Kaori-san oldalán közeledni egy csapásra mindent megértettem.
  Tiszteletteljes meghajlással üdvözöltem mindkettőjüket, Kaori-sant biztosítottam édesanyám egészségéről, mielőtt szerencsétlen Yujit élve felfalta volna. Nem akarom tudni, hogy mit követett el. :/
  – Talán azt szeretnéd, hogy ádámkosztümbe kísérjelek, Hanabi-hime?
– pimasz vigyorral kontrázok rá kérdésére. – Ezt már megszoktam és a fazonja tökéletesen alkalmas fegyverek elrejtéséhez… mindegy. – Nem láttam értelmét tovább taglalnom, hogy egy teljesen másik öltözet a megszokásaimat gáncsolnák. Szépen néznék ki, ha váratlanul Hanabi-hime életére törnének, aztán nem reagálnék idejében, mert reflexből nyúlok a wakizashiért, melyet a fickó karjába állítanék, ha már kezet próbál emelni egy Mizushimára. De a rövid kard nem a megszokott helyén leledzene, ahol szokott. Elhessegettem a baljós gondolatot. Végtére is ezt megelőzően viselem ugyanazt a ruhát! De ez a testőrségben szinte mindenkinél így van. Még a Benkan sem szokta a kelleténél jobban kirittyenteni magát. Már legalábbis Ueno-dono sem öltözött másképpen, amikor nemesi összejövetelre kísérte a ház vezetőjét. 
  – Amúgy igenis különbözik, az anyaga rettentő zavaró – elhúzom a számat, amiért a selyem nehezebben kezelhető. Nem is beszélve arról, hogy megnehezíti a dolgomat az, hogy vigyáznom kell rá. Mert nem szívesen varratnának újat... megint. Még mindig neheztelnek rám a legutóbbiért. Pedig csak a munkámat végeztem!
  – Mi szükséged van fegyverre, ha ott leszek én? :/ – válaszát meg sem várva ennek ellenére kérése szerint cselekszem. Emlékeztetem magamat, hogy ez nem egy délutáni szabadidős fecsegés, hanem szolgálatban vagyok. Saját wakizashim mellé helyezem fel a fegyvert, a táskát pedig vállamra veszem. Súlya miatt nem tudom megállni kíváncsiságomat és belenézek. Gyanakodva vizslatok rá.
  – Hanabi-hime, szándékozol eltenni valaki láb alól? – kérdezem a növényeket szemügyre véve. Nem vagyok a gyógynövények nagy tudója, de ezekről még én is meg tudom mondani, hogy nem lázcsillapítók. – Azaz érzésem, hogy túl sokat vagy mostanság az Amatsujikkal – közlöm vele észrevételemet. Ezzel még semmi gond nem lenne, de a toxikus anyagok cipelése már kicsit túlzás. Valaki emlékeztessen, hogy soha ne fogadjak el tőle semmi itókát! Hátha kiújult hobbija neki is mások megmérgezése. Még a gondolatra is kiráz a hideg.
  Mikor indulunk a Benkan által küldött lóval mehetek a hintó mellett. Milyen megtisztelő, hogy nem az utat kell koptatnom! :/ Bár van egy sanda gyanúm, hogy Jiji közbejárása és csak a ruhát félti, ami rajtam van. De ez idő alatt legalább be tudtam fedni a Hsu Quandao élét, mielőtt a találkán megvádolnának fedetlen éles fegyverrel való rohangálással.
  Érkezésünkkor valahogy nem lepődök meg, hogy vendéglátónk szinte áttekint rajtam. Általában nem különösebben szoktak foglalkozni a testőrökkel. Csendben hajolok meg üdvözlésem jeléül. Minek szaporítani a szót ilyen esetben? Műveletlenségük magas foka, hogy nem ismernek fel egy Meiout! >.>
  Nem értem a bemutatásom miértjét. De inkább hallgatok erről, kellemetlen témákra keverednénk, ha most ez kifogásolnám. Így csak kihúzom magamat, hogy ne okozzak csalódást Hanabi-himének, ha már felesleges köröket fut.
  A körbevezetés alatt a terepet tanulmányozom, ritka alkalom az olyan, hogy ennyire alaposan körbejárhatok egy munkaterületet! Bűn lenne elszalasztani a lehetőséget. Hanabi-hime tekintetét is időnként elcsípem. Furcsállom viselkedését, és ha nem lenne társaságunk, bizonyosan megjegyezném, hogy ne aggódjon felszerelése miatt ennyire, nem szoktam elhagyni a dolgokat, szükségtelen ellenőrizgetnie.
  Azért nem különösen repesek, hogy itt is kellene éjszakáznunk. Ezt nem volt benne a munkaleírásban! Elhúzott szájjal nyelem le a tényt, elmémben újabb rovást feljegyezve a Benkan neve alá a fontos információ leközlésének hiánya miatt. Főleg azért, mert meglehetősen keveslem az őrök számát, és egy ilyen gyér felkészültség mellett merjem majd lehunyni a szememet? Ugye csak viccel, igen, biztosan ugrat… vagy sem.
  – Vissza kell utasítanom, Kanegawa-dono. Előbb végeznék szeppukut, minthogy védtelenül hagyjam Hanabi-himét :/ – közlöm egyszerűen döntésemet. Talán így észbe kap, hogy mégis mely Mizushimával áll most szemben… Végtére is nem egy szegről-végről rokont hívtak meg! No meg, fogalmam sincs, hogy ki képezte ezeket az őröket, de olyan pontokat hagytak megfigyelés nélkül a területen, amit még a kezdő bérgyilkos is simán megtalál. A saját életemet sem bíznám rájuk, nemhogy Hanabi-himéét!
  Az üzleti részről való fecsegést kínosan hallgatom végig. Nagy önuralomra van szükségem, hogy ne hangoztassam véleményemet annak kapcsán, hogy először ismételjék át a nemesi névjegyzékeket, mielőtt egy főnemesi családhoz próbálják behízelegni magukat. A Mizushimák egyik legfőbb familiáris családját nem számon tartani már önmagában is elég kínos! S mit nem mondjak a „véletlen egybeesést”, hogy pont most hoz össze minket a sors a család üdvöskéjével… Nos, Kanegawa-dono mégsem annyira ostoba. Valóban logikus és ideális lépés lenne tőlük egy jó frigy.
  A háttérben húzom meg magamat, enyhén elfordított fejjel, miközben kezemmel takarom arcomat, hogy vigyoromat leplezzem. Fél szemmel vizslatok csak Hanabi-hime és a nemes kölyök irányába. A helyzeten való vidulást csak akkor rekesztem be, amikor észreveszem Hanabi-hime pótcselekvését a kényelmetlen helyzet miatt. Némi torokköszörüléssel avatkozok közbe, mielőtt túlságosan elszalad a ló a srácnál.
  – Khm… engedjék meg, hogy szóljak, nem kívánok ünneprontó lenni, de házassági kérvényükkel legyenek szívesek sorba állni, ugyanis Hanabi-himének rengeteg kérője van – egy másik univerzumban… Remélem, ezért a füllentésért nem szakad rám a mennyezet. –, illetve ne feledjék, hogy ezen szándékukkal először a Mizushima-ház vezetőjéhez kell fordulniuk. :roll: – Hanabi-hime elé merészkedem, miközben a lehető legnagyobb udvariassággal közlöm a famíliának, hogy rossz ajtón kopogtatnak. Jobbommal eközben észrevétlenül megfogom Hanabi-hime kacsóját, mielőtt totálisan tönkreteszi magát. Alaposan szemügyre veszem a jelenetet félbeszakító hőst, ki a ház örökösét elrabolja körünkből. Csak akkor engedem el, mikor elül a „vész” és tovább megyünk.
  Kanegawa-dono szószátyárságának hála elég sokat sikerül összeszedegetnem az estéről, anélkül, hogy kérdeznék! Neki hála megtudom, hogy szeretné Hanabi-himét kiállítási darabként körbemutogatni, aminek kevéssé örülök, mert a megvédését sokban megnehezíti. :/ Kitudja, milyen alakokat invitál meg, a nemesi körökben is akadnak furcsa figurák.
  Vendéglátónk családját egy meghajlással üdvözlöm a miheztartás végett. Figyelmük elsősorban Hanabi-himéra összpontosul. Így nem találom szükségét annak, hogy bármit is hozzáfűzzek ehhez. Nem különösebben koncentrálok rájuk, egészen addig, míg az általános csevegésen túl lassan elhagyják körünket.
  Fél szemmel nézek Hanabi-himére. Szótlanul várom meg mi lesz a következő lépése. Megkíméltem inkább megjegyzéseimtől, így is rá van írva, hogy a háta közepére sem kívánta ezt az egészet.
  A szobában mindent alaposan szemügyre veszek, mintha gaz turpisságot vélnék mindenütt. De a Tsukimisouban nem aprózzák el a dolgokat. Inkább legyen körülnézve, mintsem jöjjenek a meglepetések.
  – Hová mész Hanabi-hime? – kérdezek utána, amikor egy adag ruhát vett magához és távozóra fogja a dolgot. Válasza után elhúzott szájjal szedem le hátamról a Hsu Quandaót, hogy békésen támasszam a falat, míg visszatér. – Ne hívassak segítséget? – kérdezem, mielőtt elhagyná a szobát, egyenest a csiricsáré ruhájára utalva. Végtére is azért vannak a nemesi kúriákban az öltöztető hölgyek, hogy ebben segítsenek. 
  A csendes pihenő alatt összegeztem magamban a látottakat, igyekeztem minden felidézni, amerre elmentünk és megnéztünk az épületben. Talán túlgondolom a dolgot, de a Benkan valószínűleg nem egyszerű díszpintynek küldött el Hanabi-himével. 
  – Meg tudlak érteni – jegyzem meg, miközben ránézek. Természetesen akárki viseli ezeket a gazdag mintájú ruhákat, jól áll rajta. Ez most sem volt másképpen, mégis eléggé mesterkélté teszi benne az embert. Hanabi-hime persze valahogy ezt is megoldotta, hogy ne egy habos-babos babaként nézzen ki. Elbambulásomból Hanabi-hime ragad ki, amikor felém tart egy barna csomagot. Meg kell masszíroznom szemeimet, mielőtt bármit is reagálok rá. Össze kellene szednem magamat! :/
  – Sértegetni próbálsz Hanabi-hime? Persze, hogy tudok
– veszem át a csomagot. Azt viszont nem gondoltam végig, hogy ahhoz el kell hagynom a szobát, hogy teljesíteni tudjam óhaját. Elhúzott szájjal lépek ki a szobából, a folyosón körülnézve először megpróbálok elcsípni egy szolgálót, hogy feladjam neki a leckét.
  – Hozzon teakészletet és forralt vizet, Hanabi-hime teát kíván fogyasztani – közlöm le a rendelést. – Most. :| – Ezután visszamegyek a szobába, mint aki jól végezte a dolgát.
  – A tea hamarosan előáll – magyarázom szűkszavúan, miért is tértem vissza ideje korán üres kézzel. Merem remélni, hogy nem tart sokáig a teához való szükséges dolgok előkeveredése.
  Mikor leszáll az est és jelzik, hogy Hanabi-himének jelenése van már előre indultam volna, hogy kinyissam neki az ajtót. Meglepetten érzékelem a visszatartó erőt ruhám ujján. Kérdőn tekintek le rá. Első nekifutásra sűrű mentegetőzését nem tudom hová tenni. Próbálom keresni tekintetét, hogy lássam most ugratni próbál-e, de végül hanghordozásából tudom csak kikövetkeztetni, valóban megviseli ez az egész. 
  – Hanabi-hime… – tenyerembe veszem a visszatartó kezét, mielőtt fél térdre ereszkedem előtte alázatosságom kimutatására. – Ne aggódj. Ha nem is ez lenne a kívánságod, akkor se mennék el mellőled. Ne felejtsd el, hogy nem csak a fegyvered vagyok, hanem a pajzsod is. – Megkísérlem elcsípni tekintetét, mielőtt talpra állnék előtte. Kiszáradt torokkal néztem szembe azzal a kétségbeesett ábrázattal, mely Hanabi-hime arcára ült ki. Egy pillanatig kétségek merültek fel bennem. Valóban képes leszek-e kívánsága szerint cselekedni? Ez a helyzet más volt az egyszerű hétköznapoknál. – Amúgy nem kell aggódnod, szerintem Kanegawa-dono fián kívül nincs másik ostoba, aki bepróbálkozna nálad – próbálom elterelni gondolatait az elé táruló nehézségek elől egy pillanatra. Nem gondolom komolyan, amit mondok. Hiába erőltetek pimasz szavaimra viccelődő hanghordozást. Jól tudom, hogy egyértelműen várhatóak hasonló helyzetek még az est folyamán, hiszen Hanabi-hime már évek óta eladósorban van. Nem létezik olyan személy a nemes körében, akik nem használnák ki ezt a lehetőséget. Csak annyit tudtam, hogy nem akarom megadni senkinek sem az esélyt arra, hogy túlzottan közel merészkedjen Hanabi-himéhez. Noha a puszta jelenlétemnél egyébbel aligha szolgálhatok.


(click to show/hide)

Karakterlap

Dokugamine Riruka

Mesélő

*

Hozzászólások: 37

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Xcution

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#f5999e || #ac2e5e


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Mizushima merénylet
« Válasz #3 Dátum: 2016. Ápr. 11, 14:20:31 »
Most kezdődik el csak az igazi tortúra a számotokra. Gondolhattátok, hogy ezen az estén nem csak vendéglátótok, hanem az összes vendég figyelme rátok fog szegeződni. Mikor beléptek a táncteremben azonnal minden tekintet felétek irányul. Ki szívélyesen meghajol, ki elismerő tekintettel néz, ki csak biccent a fejével. Tényleg elég sokan vannak, de mégsincs tömeg. Mind inkább kellemetlenül érezhetitek magatokat egészen addig, míg a házigazda oda nem lép hozzátok.
- Igazán csodásan festenek.
A többesszám már azt sugallja, hogy Setsuna is jobban emberszámba van véve. Valószínűleg azért, mert korábban egy mezei testőrnek lettél nézve, és nem tudta, hogy valójában a Meiou nemesi család egyik tagja vagy. Azonban, igen csak végig vagy nézve. A vendégek közben pedig folytatták a beszélgetést és az esetleges táncot. Valójában inkább kereskedők és fontosabb emberek vannak a vendégek között, valamint feltűnhet egy kisnemesi család egyik képviselője is. Ahogy mondták vagy gondoltátok, befolyás szempontjából magasan a jelenlévők fölött álltok, és mondhatni látványosságnak vagytok beállítva. Vagy úgy is tűnhet, hogy a konkurencia megfélemlítésére. Még ha Hanabi nem is mond semmilyen pozitív visszajelzést, a jelenléte magában fenyegetés lehet azok számára, akik ellenfelet jelentenek a Kanegawa családnak. Márpedig sejthetitek, hogy nem csak barátok, hanem pletykafészkek és ellenségek is vannak a vendégek között. 
- Engedjék meg, hogy bemutassam kedves barátomat Choshi Isato-t és gyönyörű feleségét. - int, egy kedves párocska felé, akik közelebb lépnek hozzátok - Kedves barátom, és igencsak ízletes alkoholokat készít. Sake illetve a borkülönlegességük is igazán finomak. Az eseményre csakis tőle rendeltem az italt.
Ezzel int az egyik felszolgálónak. Ha gondoljátok, akkor a tálcáról vehettek egy-egy borospoharat és benne az említett italt meg is kóstolhatjátok, hogy nektek hogyan ízlik. Valószínűleg azért, mert szeretné, ha a magasabb körökben elterjesszétek, hogy milyen ízletes ez az ital, és akár luxus árucikké is emelje az árut. De szó ami szó, egészen ízletesnek találhatjátok, ha megkóstoljátok, de nem tudjátok, hogy az elit áruk közé lehetne-e sorolni. Azért annyira nem értetek hozzá.
- Ha ellátogatnak hozzánk, akkor az összes italkülönlegességünket megkóstolhatják, de engedjék meg, hogy ezzel az üveggel megajándékozzam önöket.
Egy díszes szatyorban egy üveg Szakét nyújt át nektek. De természetesen nem csak ezek a vendégek lesznek nektek bemutatva, vagy mennek oda néhány percet rabolni az időtökből. Eléggé fárasztó lehet a számotokra mindegyikhez türelemmel állni. Azonban amire még lehetett számítani az csak most következik. A szépen és elegánsan felöltözött Ichirouta lép közelebb hozzátok.
- Megtisztelsz azzal, hogy táncolsz velem?
Meghajol és kezet nyújt neked Hanabi. Érdeklődő tekintetek kereszttüzébe kerülsz. Természetesen jogod lenne visszautasítani a fiút, azonban az lehet, olyan fülébe jutna, aki emiatt szemrehányást tenne neked. Meg most egyetlen egy kötelező táncot még magadra tudnál erőltetni. Csak a formaság miatt, hogy adj a látszatra. Később elmondhasd, hogy nagyon illedelmesen viselkedtél, és mindent megtettél, hogy jó színbe tüntesd fel a családodat.
- Elrablom tőled.
Veti oda neked Setsuna, hogy csak te halld meg. Valószínűleg ez egyfajta jelzés volt a számodra, hogy lehet, hogy hosszú a sor Hanabi kezéért, és téged is erős vetélytársnak tart, de most oda akar szúrni neked. Kedves tekintete valójában ezzel a két szóval eléggé szúrós vált, de inkább tűnt olyannak, hogy ne írd le őt, mint sem hogy fenyegetést nyújtana Hanabi-ra.
Azért Hanabi-t nem meri túl messzire vinni tőled. Ichirouta valószínűleg rendesen ki van tanítva és nem meglepő, hogy tánc terén is igen csak jeleskedik. Nem rest erősségeit bemutatni.
- Igazán csodásan táncolsz. - kezd bókolni neked - Mivel a Védelmi osztaghoz tartozol, ezért valószínűleg jól bánsz a karddal is. Vagy inkább a kutatás jobban érdekel? ... Mivel én leszek a család új vezetője, ezért én semmi esetre sem léphetek ilyen útra. … Te mégis ezt választottad, vagy kényszerítettek? Mindenesetre minden tiszteletem a tiéd. Igazán csodálatos vagy. 
Szavaiból arra gondolhatsz, hogy valószínűleg tudja, hogy nem csak valamelyik osztagnak a tagja vagy, hanem kifejezetten a 12. osztagé, akik közismerten kutatással és fejlesztéssel foglalkoznak.
- Tudod, rosszul érzem magam, hogy a Meiou fiú oldalán vagy. Gondolom ő is rajta van azon a bizonyos hosszú listán… Nemsokára a Kanegawa név is lesz olyan befolyásos lesz, hogy ringbe szállhassak ellene. … Ugyanis ha a nemesi rang nem számítana, akkor már most győzelmet tudnék aratni felette. … Egyáltalán nem nagyzolásból mondom, de úgy hiszem, több fronton is le tudnám győzni. De mégis van egy dolog, amiben le akarom győzni őt. Az pedig Te vagy. - megforgat és egy picit megdönt - Elszeretném nyerni a szívedet.
Tényleg csak addig tart ebben a pozícióban, míg elmondja utolsó mondatát, majd visszahoz, és mélyen a szemedbe néz. Szemében elhatározottság van, de mégsem az a durva rámenősség. Valószínűleg a nemleges válaszodat is elfogadná, és nem tűnik olyannak, aki azután erőszakoskodna vagy zaklatna. Tényleg úgy érezheted, hogy ez a fiú tényleg beléd habarodott és kész megvívni érted. Noha nevetségesnek tarthatod, hogy Setsuna-tól erősebbnek tartja magát. Meg elgondolkodhatsz, hogy milyen téren gondolhatja erősnek magát, amivel el akarja nyerni a rokonszenvedet.
Setsuna, te pedig minden rezdülésüket nagyon figyeled, bár nem hiszed, hogy a fiú bántaná, de mégis úgy érzed nem lett volna szabad elengedned Hanabi kezét egy pillanatra sem, nem hogy engedd, hogy más megfogja. De a zene véget ért, ezért már szinte azonnal el is indulnál, hogy kiszabadítsd a hercegnőt. De mielőtt egy lépést is tehetnél, egy hangos női sikoly rázza meg a nagytermet. Természetesen mindenki odakapja a fejét. Egy fekete ruhás, maszkos ember volt, aki éppen a kardját húzza ki az egyik őrből, aki holtan esik össze. Nem az első szúrást láthattátok, ugyanis a hátán van egy hatalmas vágás és szúrás nyoma az oldalán, most pedig szemből szíven szúrták. Valószínűleg be akart jönni, figyelmeztetni a bálozókat a veszélyre és végül így sikerült neki. A férfihoz további, hozzá hasonló fekete, nindzsa ruhát és maszkot viselő férfi érkezett. A vendégek pánikszerűen elkezdtek kimenekülni.
Hanabi, a te kezedet Ichirouta erősen megszorítja, és megpróbál a másik kezével és testével hárítani a lökdösést és tolakodást. Teljesen nyugodt volt, de lehet mégis csak jobb ötlet lenne téged biztonságosabb hely felé vezetni. Azonban még sem úgy tűnt, hogy ez lenne a szándéka. Mivel nem voltak sokan, ezért olyan nagy tumultus sem alakult ki, vagy lökdösődés. De mégsem elhanyagolható tény, hogy pár ember is össze tudja egymást taposni, ha pánikszerűen elkezdenek futni. Percek alatt kiürült a terem, legalábbis ami a vendégeket illeti, ugyanis a fekete ruhás és maszkos férfiak száma megtízszereződött. Teljesen körbevették a területet, és a menekülő vendégek közül is többet megsebesítettek, azonban mégsem végeztek velük vagy követték őket.
Setsuna, te az elején megjelenő harcosokkal veszed fel egyből a harcot, mivel úgy gondolod, ha gyorsan hatástalanítod őket, akkor azzal gyorsan pontot tudsz tenni az ügy végére. Azonban aggodalommal konstatálod, hogy rövid idő alatt igencsak megsokszorozódtak és körbevettek benneteket. Ráadásul Hanabi is még a gyűrűben van. Akikkel harcoltál, szemmel láthatólag nagyon profik és erősek. Lesben támadó bérgyilkosok lehetnek. Hanabi kimentése a legfontosabb, nem is érted, hogy Ichirouta, miért nem futott el vele egy biztonságosabb helyre. Bár így, legalább nem veszetted el szem elől. Odaugrasz a pároshoz, és Hanabi másik kezét megfogva kirántod Ichirouta szorításából. Akitől mintha egy halk tch-atcogást hallottál volna, de csak te. Ezen meg is lepődhetsz, vagy elkönyvelheted, annak is, hogy biztos menőzni akart, hogy majd ő megvédi Hanabi-t. A nagyobb és kétségbeejtő meglepetés akkor ér, mikor szembesülsz azzal, hogy Hanabi kardja nincs a birtokodba. Pedig tudod, hogy csak úgy nem hagytad el. De mégis hogyan tűnt el?
Mindkét oldalról támadnak. Setsuna, te magabiztosan tudod védeni az egyik oldalt, de úgy számolsz, hogy a másik oldalon is be kell majd segítened, azonban igazán kellemes csalódás ér. Ichirouta puszta kézzel elég jól tud harcolni, és egyiket lefegyverezve rögtön szerez magának fegyvert, hogy azzal hárítsa a további támadásokat. Hanabi, te sem vagy az a megmentésre váró, tehetetlen királykisasszony. Éppen ezért nem is esel kétségbe, hogy Setsuna nem adja oda neked azonnal a Zanpaktou-dat, bár még nem sejted, hogy miért. A szemből érkező ellenfeleknek nincs is esélyük.
Megnyílik egy menekülési út, amire Ichirouta rá is mutat és elkezdetek arra felé futni. Azonban az egyik támadó, az elől haladó Ichirouta-ra ront.
- Menjetek! Feltartom!
Setsuna ki is használja az alkalmat, hogy akár a kezedet is megragadva tovább fusson veled Hanabi. Csak nem éppen kifelé, hanem befelé vezet az út. Még szerencse, hogy korábban házvezetőtök megmutatta a birtokot, és Setsuna is mindent alaposan megjegyzett. Lehet, jobban jártok, ha most inkább valahol fedezéket kerestek, sem nyíltan felveszitek a harcot. Ugyanis szokatlanul erős, gyors és pontos bérgyilkosokkal álltok szemben. Akik nem hátrálnak meg pár karcolástól. Valamint a létszámfölényük is igen csak aggasztó.
A tortúra után most egy élethalál játszmában kell részt vennetek.

.

Karakterlap

Mizushima Hanabi

Biológia – és Kémia részleg vezetője

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 13.

Lélekenergia:

60% Complete
68 000 / 75 000

Hozzászólások: 132

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 24 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
sötétlila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A különbség gyógyszer és méreg között gyakran csak a dózis."

Post szín:
#B790C6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Mizushima merénylet
« Válasz #4 Dátum: 2016. Ápr. 25, 22:17:36 »
Meglepetten húzom fel a szemöldököm Setsuna szavaira - felajánlására? -, melyet a ruhás megjegyzésem után kapok. Hirtelen nem is tudom, hogy hogyan reagáljak. Ám végül csak elmosolyodom.
- Igazán nemes ajánlat. Ha már így felajánlod, akkor lehet, élnék is a lehetőséggel. Természetesen csak akkor, ha még így is van hová, vagy inkább valami mögé, elrejteni a fegyvereidet. - Annyira gondolom komolyan az előbbi mondatokat, mit amennyire ő a kérdést. Mindazonáltal, nem értem, hogy miért gondolta, vagy gondolja, hogy zavarba tud hozni a meztelen férfi testtel, vagy annak emlegetésével. Lassan fél éve dolgozom a tizenkettedik osztag kötelékében. Láttam ott sokkal zavarba ejtőbb dolgokat is. Szóval: hajrá Setsuna!
A magyarázatra, hogy miért ugyanolyan szabású a ruha csak bólintok. Nem vagyok inkompetens idióta. Tisztában vagyok az indokkal. Remélem ezt Setsuna is tudja. Egyszerűen csak jóérzés őt húzni valamivel. Valahogy igazán szórakoztató valakivel normálisan beszélgetni úgy, hogy se nem a rokonom, se nem az osztagtársam. Aki pedig bele akarna kötni a normálisba, annak üzenem, hogy az egy relatív fogalom. Nagyon relatív.
- Ezt megértem :|. A legtöbb díszruha anyaga zavaró és kényelmetlen. - Én se szeretem őket, de az évek alatt hozzászoktam. Mondhatni ezekbe születtem. Ez olyan rossz, amit a rangomnál, vagy mondhatom akár azt is, hogy a rangunknál adódóan el kell viselnünk. Nemesek vagyunk, nem tehetünk ez ellen semmit, ez az életünk része, akár szeretjük, akár nem.
- Megnyugtat, ha a közelemben tudhatom a lélekölőmet, hiszen a lelkem egy része. Te nem szereted, ha a zanpakutoud a közeledben van? - nézek rá némileg meglepve a kérdése után. Ő is halálisten, így hozzám hasonlóan neki is kell, hogy legyen lélekölője. Bár tény, hogy még sosem mondott róla semmit. Lehet, hogy nincsenek jóban, vagy egyszerűen csak nem az én dolgom. Nem feltétlen kell nekem mindenbe beleártanom magam.
- Egyik sem gyilkos méreg… legalábbis kis dózisban nem. Egyébként nem akarok megölni senkit, ez csak elővigyázatosság. A múltkor Youko mondta az, hogy mindig legyek körültekintő. Én az vagyok - felelem nemes egyszerűséggel. Nem értem, miért van azon kiakadva, hogy hozok magammal pár üveg mérget. Úgyse ellene használnám, ha arra kerülne a sor, neki csak az a feladata, hogy vigyázzon rá. Szerintem ez igazán nem nagy kérés. - Nem is vagyok velük sokat. Csak Youkoval meg Akirával találkozom mostanság gyakrabban. - Nem értem, hogy miért is lennék velük sokat. Mondjuk tény, hogy Youko az osztagtársam, így amikor éppen bent van a laborban, elég sokat érintkezünk, többet mint korábban :|. Azonban Akirával elsősorban az állapotom miatt szoktam találkozni. Sajnos gyakrabban, mint szeretném. Tényleg kezdek fáradni. Néha már úgy érzem, hogy az orvosi vizsgálatokat is hagynom kéne lesz, ami lesz alapon.

Hogy élvezem-e a szituációt? Nem. A legkevésbé sem. Jobban élvezném, ha a laborban lehetnék és egy babcsíra földjébe fecskendezhetnék be különféle vegyi anyagokat. Az nem csak szórakoztatóbb, de hasznosabb is lenne. E helyett itt állok, egy ez idáig ismeretlen kisnemes család elbűvölő házában.
Setsuna égbekiáltó hazugságára csak kedvesen mosolygok, majd bólintok egyet, mintha igaz lenne. De szerencsére nem az. Bele is őrülnék, ha annyi kérőm lenne. Mondjuk azért remélem, hogy nem szakad ránk a plafon. Nem lenne kedvem kifizetni - vagy fizettetni - a javítását :|. Setsuna kiszúrja a ruhám morzsolását, mint kényszertevékenységet és meg is állítja azt. Ezt nem teheti velem! Próbálom kihúzni a kezem a szorításából, de nem engedi. Túl erős. Vagy csak én vagyok túl gyenge? Mindenesetre mégis csak létezik a Lelkek Királya, mert amint eltűnik a fiú Setsuna is úgy ítéli meg, hogy elmúlt a veszély és visszakaphatom a kezem. Mondjuk így is van. Mivel már nem kellemetlen a téma, nem is érzem szükségét, annak, hogy pótcselekvést végezzek.
Maga a megváltás, mikor végül a házigazda kettesben hagy minket. Nos… sosem hittem volna, eljön az a nap, mikor megváltásként tekintek arra, hogy kettesben hagynak egy testőrrel. Hát eljött :|. Valahogy kissé tenyérbe mászó az egész család. Ez mondjuk nem feltétlen rossz, elvégre kereskedők és el is kell adniuk a portékát, csak nekem most sok. Valahogy úgy érzem: túl sok mindent zúdítottak egyszerre a nyakamba. Bár az is lehet, azt feltételezték, hogy a főnemesi rangomnak köszönhetően hozzá vagyok szokva az ilyesmihez. Ha ez netalántán így lett volna, akkor azt kell mondjam, hogy tévedtek, nem is kicsit.
- Sértésnek vegyem, hogy azt hitted, ilyen amatőr módon próbállak sértegetni? - kérdezek vissza szerintem teljesen jogosan. Ismerjük már egymást annyi ideje, hogy tudja, ha meg akarom sérteni, akkor konkrétan arra megyek rá. Valamint nem lehet mindenki úgy otthon a konyhában, mint Shuu és az ikrek. - Hm… a teafőzési módszereid igen hatékonyak - nézek rá kissé kiábrándulva. Nem véletlen az, hogy meg sem fordult a fejemben az az eshetőség, hogy kiszólok és rendelek. Nem bízom itt senkiben, Setsunát leszámítva. Mi van akkor, ha mérget csempésznek a vízbe, vagy valami hasonló? Ez óvatlanság volt részéről! Vagy csak én vagyok kissé paranoiás? Igazából ez sem egy lehetetlen dolog.
Mikor meghozzák a vizet, megköszönöm, majd megvárom még a szolgáló leány kimegy. Ekkor ahelyett, hogy nekiállnék a tea elkészítésének megint a táskámhoz lépek, majd kiveszek belőle egy indikátort, ami kimutatja a színtelen és szagtalan mérgek egy részét. Vagy legalábbis azokat, amiket én ismerek. Saját készítésű a szer, ezért megbízom benne. Így a kapott csészék egyikébe - minek hoztak kettőnél többet? - beleöntök egy kis vizet, majd beleszórom az anyagot. Kicsit kevergetem, majd várok, ám nem történik semmit, nem színeződik el, csak feloldódik.
- Nincs megmérgezve - jelentem ki teljes lelki nyugalommal Setsunának, ha esetleg nem értette volna, hogy mi is történik. Így már teljes lelki nyugalommal készítem el a gyógyteát, melyet hasonló lelki nyugalommal fogyasztok el. Remélem, hogy nem történik majd hasonló eset, mint a kísérleten. Az meglehetősen kellemetlen volna. Ámbátor én bízom Akira tudásában, így ha más tekintetben nem is, de ebben mindenképpen bizakodóan tekintek az elkövetkezendő pár órára.
Setsuna reakciója meglep. Normális esetben ellenkeznék a térdelés és hasonló formaságok miatt, de most nem teszem. Nincs erőm hozzá. Inkább csak hallgatom a szavait és próbálom kerülni a tekintetét. Sikertelenül. Egy óvatlan pillanatban mégis sikerül elkapnia a pillantásomat.
- Igazad van - nézek rá, elvégre mit rejtegessek, már úgy is látta, amit nem akartam, hogy bárki lásson. Ha eddig nem tartott volna szánalmasnak, akkor most biztosan annak fog. - Nem valószínű, hogy bárkinek is kéne egy olyan selejtes áru, mint én - mosolyodom el szomorúan, még úgy is, hogy a hangom próbálja a szokásos, élcelődő tónust felvenni. Nem túl nagy sikerrel. Mondjuk, a kint lévők erről a "problémáról" semmit sem tudnak, de ő és én igen. Néha, az ilyen esetekben gondolom azt, hogy jobb lenne, ha mindenki számára ismert dolog lenne. Akkor nagy valószínűséggel csak szánakozó pillantásokat kapnék, de legalább nem keverednék ilyen szituációba. Azonban egy valami mégis visszatart. A családom. Nem akarom, hogy a kelleténél korábban tudják meg. Nem akarok sok olyan jelenetet, mint ami Shuuval volt. Ha így lenne, akkor nem a mérgezésbe, hanem a bűntudatba halnék bele, hogy fájdalmat okoztam nekik.
- Köszönöm - mondom azért még halkan, mikor visszaejtem magam mellé a kezeimet. Ekkor meglepve veszem észre, hogy a jobb remeg. Csak a jobb. Ez nem jó! Ilyen még nem történt velem. - Jól vagyok - nézek Setsunára, miközben a bal kezemmel lefogom a másikat. Nem tudom, hogy mennyire hihető, de ez most nem is érdekel.
Ahogy kilépünk az ajtón, úgy megyek előre, mint aki mázsás súlyokat cipel, és kis híján összeomlik alattuk. Ez pedig csak fokozódik, mikor belépünk a bálterembe, ahol minden szem ránk szegeződik. Nincsenek sokan, én mégis úgy érzem magam, mint aki menten elájul. Jól sejtettem, tényleg nem leszek, vagyis leszünk többek látványosságoknál. Végül is, valamilyen szinten érthető. Nem mindennap teszi tiszteletét főnemes egy ilyen helyen.
Szerencse, hogy a bőröm természetből adódóan nagyon fehér, így nem látszik, hogy sápadt vagyok. Az ájulást és hasonló kellemetlen dolgokat elkerülendő, minden figyelmeztetés nélkül karolok bele a mellettem állóba. Sajnálom Setsuna ez vészhelyzet! Bár abban szinte biztos vagyok, hogy ez után a bál után soha többet nem tudok majd a szemébe nézni. De most vannak ennél nagyobb gondjaim is. Még mindig remeg a jobb kezem, ami aggasztó és nem szokványos, így a ruhámmal és a másik kezemmel igyekszem takarni. Remélem sikeresen.
A vendéglátónknak mindenesetre nem tűnik fel, inkább a kinézetünket dicséri meg. Kettőnkét. Úgy fest, hogy egy tanácsadója felvilágosította arról, hogy Setsuna is nemes. Hát, jobb később, mint soha :|.
- Köszönjük - ejtek meg felé egy halovány, illedelmes mosolyt. Csak nyugalom! Nem hiszem azt, hogy innen könnyebb lesz, nem vagyok naiv. Tudom, hogy a tortúra csak most kezdődik. Hiszen jönnek a tiszteletkörök. Elsőként egy szaké készítőt és a feleségét mutatják be nekünk. Szaké készítő. Ennek hallatára akaratlanul is, de egy mosoly suhan át az ajkaimon. Szóval mégis csak megfogadta a korábbi tanácsaimat. Ez a helyzet ellenére is jóérzéssel tölt el.
- Köszönöm, én nem iszom alkoholt - utasítom el a felkínált italt. Mondjuk az indokom nem teljesen igaz, igen is szoktam inni, csak egyedül. Azt hiszem, hogy ezt nevezik zugivásnak :|. Kellemetlen, de ez van. Mindenesetre azt hiszem, hogy a jelenhelyzetben jobb is, ha elutasítok mindenféle ismeretlen eredetű ételt és italt. Ezzel talán megkönnyíthetem egy kicsit Setuna dolgát is. - Nagyon szépen köszönjük a kedvességét - ejtek meg ismét egy műmosolyt, miközben átveszem a felénk nyújtott italt. Azt nem tudom, hogy mi lesz a sorsa, de illetlenség, sőt, talán még sértés is lenne, ha nem fogadnám el.
Természetesen nem csak nekik mutat be a házigazdánk, hanem minden egyes vendégnek. Meg sem lep, hogy mindenki a portékáját kínálgatja. Azt hiszem, hogy látványosságból hirtelen átavanzsáltam ugródeszkává, mert mindenki általam szeretne feljebb jutni. Vagy éppen jobb kuncsaftokat szerezni. A helyzet önmagában iszonyatosan kellemetlen, de igyekszem a legjobb arcomat mutatni hozzá. A családomat képviselem, ez a dolgom! Már azt hiszem, hogy nem lehet rosszabb, mikor tévedek. Meglátom a vendéglátónk fiát, amint jól öltözötten felénk közelít. Nem akarom azt, amit most következik, így egy kicsit erősebben markolom meg Setsunának azt a kezét, melyet eredetileg azért fogok, hogy ne essek össze. Most - gyerekes, nem gyerekes - legszívesebben elbújnék a férfi mögé.
Olybá tűnik, hogy nincs menekvés, esélyt sem kapok arra, hogy visszautasítsam az ajánlatot, ugyanis a terem közepén, hangosan, mindenki előtt kér fel. Természetesen a legtöbb szem ránk szegeződik, mintha még a beszélgetés is halkulna kicsit. Nincs választásom. Talán soha nem is volt. Végül sóhajtok egy mélyet, majd elengedem Setsuna kezét. Csak egy pillanatra nézek a jobb karomra és örömmel konstatálom, hogy az legalább felhagyott a remegéssel. Ez is valami, legalább magyarázkodnom nem kell.
- Természetesen - teszem a tenyerébe az enyémet. Csak egy tánc. Ennyit túlélek. Remélhetőleg. Végül is, senki sem mondhatja majd, hogy nem teszem meg, amit megkövetel a Haza. Azt viszont nem tudom hová tenni, mikor Kanegawa-san egy pillanatra Setsuna felé fordul, így én is követem a tekintetét, a másik azonban a szokásos pillantásával néz a másikra. Biztosan félreértettem valamit.
Szerencsére azért a fiú tudja, kivel van dolga, így nem visz túl messzire Setsunától. A tánctudása tagadhatatlanul kiváló, minden bizonnyal jól felkészítették arra, hogy impozáns legyen és jó feleséget fogjon. Az egyetlen baj, hogy most én vagyok itt a jelölt.
Sejtem, hogy beszélgetni akar, így minden idegszálammal koncentrálok a szavaira. Óvatosnak, nagyon óvatosnak kell lennem. Nem mindegy, hogy mennyit és hogyan mondok el magamról egy idegennek. Egy meglehetősen furcsa idegennek.
- Köszönöm, bár a tánc sosem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé - ez igaz, csak azért és annyira tudok táncolni, amennyire muszáj és elvárás. A következő kérdésére kissé megütközöm, ám ez szerencsére az arcomon és a testtartásomon nem fedezhető fel. Az kéne még csak! Mindenesetre nem tetszik, hogy külön kiemelte a kutatást. Mintha tudná, hogy tizenkettedik osztaghoz tartozom. - Mind a kettőnek megvan a maga szépsége - részletkérdés, hogy nem nagyon értek a fegyverekhez -, így ha nem haragszik nem bocsájtanám a kettőt az összehasonlítás mezejére. Nem hiszem, hogy halálistennek lenni veszélyesebb lenne, mint nemesként élni - voltaképpen szerintem főnemesnek lenni sokkal veszélyesebb, de nem teszek ilyen kijelentéseket, a végén még magyaráznom kéne :|. - Tudja, a bátyám, a Mizushima család feje is halálisten. De igazából, ha jobban belegondolok, mind a négy főnemesi ház vezetője halálistenként is dolgozik. Szóval, ha esetleg ön is szeretne a köreinkbe lépni, akkor ne a címe tántorítsa el - mondom neki remélhetőleg biztatóan. Mondjuk, nem tudom, hogy valóban ez-e az indoka, vagy netalántán valami más áll-e a háttérben. Az ezt követő szavai meglepnek, meg is botlom a saját lábamban. - Bocsánat, kiestem az üzemből - szabadkozom egyből, ezzel is időt nyerve magamnak. Hirtelen nem is tudom, hogy mit mondhatnék rá. Kell pár pillanat, míg összeszedem a gondolataim. - Nem érem, hogy mi baja Setsunával. De ha ez megnyugtatja önt, akkor elmondom, hogy nincs rajta azon a listán -, amin egyébként egy név sem szerepel. - Ő és én csak… - Mik is vagyunk egymásnak? Barátok, ismerősök, egyszerűen csak nemes és testőr? Fogalmam sincs. - A mi kapcsolatunk kicsit bonyolult és nehéz deffniálni, de már gyermekkorom óta ismerem őt, így azt hiszem, hogy a barát lenne a legjobb szó. A képességeit pedig nem becsmérlem, sose tennék ilyet, de Setsuna a Mizushima ház testőrségének második embere - vagyis csak volt. De ezt neki nem feltétlenül kell tudnia. Elég, ha megértetem vele, hogy nincsenek egy súlycsoportban. Legalábbis merem remélni, hogy a mi testőreinket jobban képzik, mint a köznemes örökösöket. :| A mondat végét pedig függőben hagyom és remélem, hogy érti mire akartam utalni.
Arra, hogy el szeretné nyerni a szívem, nem mondok semmit, még akkor sem, mikor kissé teátrálisan megdönt. Nagyon valószínű, hogy a nevem jobban érdekli, mint az, aki vagyok. Minden bizonnyal csak azért mondogat ilyeneket, mert megkapta feladatnak, hogy csábítson el. Ez persze nem meglepő, nem is hibáztatnám érte, hiszen a világ így működik. Próbáljuk meg minél magasabbra törni. Az meg más kérdés, hogy nekem ez a szituáció mennyire kellemetlen, vagy éppen kellemes.
A zene szerencsére a végéhez ér, én már köszönném is meg a táncot és mennék vissza Setsunához, mikor egy sikoly zavarja fel a kedélyeket. A nő hangja nem ismerős, maga a személy sem lesz az, amikor odakapom a fejem, ám mikor meglátom az okot már nem is érdekel a dolog. Nem kell zseninek lennem, hogy rájöjjek mi is történik itt. Az első reakcióm ez lenne, hogy menekülök, a második pedig az, hogy megkeresem a testőrömet, a harmadik pedig az, hogy halálisten módjára támadok. De egyiket sem tudom véghezvinni, mert Kanegawa-san megszorítja a kezem, majd magához húz. Egy pillanatig azt hiszem, hogy védeni szeretne, ám a tömeg nem olyan nagy, hogy összenyomjanak. Az ég szerelmére; Halálisten vagyok!
Azon pedig inkább igyekszem nem gondolkodni, hogy ezek a támadók miért vannak itt és kit is keresnek pontosan. Szeretném azt hinni, hogy nem az én jelenlétem vonzotta őket ide. Tényleg szeretném hinni, hogy nem én vagyok a célpont, nem miattam kelt meg egy ember és sebesülnek meg annyian. Szeretném hinni, hogy akkor s jöttek volna, ha én nem vagyok itt. Ám, a támadóink reakcióját figyelve sajnos nagyon valószínűtlennek tartom a dolgot. Nem öldösik és állítják meg a vendégeket, hagyják őket menekülni. Ha tehetném, akkor én is követném őket, vagy ha mást nem szembeszállnék velük, de Kanegawa-san továbbra is visszatart, bár sanda gyanúm, ő úgy érzi, hogy ezzel segít nekem. Nos, ez nem így van. Meg tudom védeni magam :|. Már komolyan azon gondolkodom, hogy megmondom neki a véleményem, mikor valaki megragadja a bal karomat és kiránt a szorításából. Egy pillanatra lefagyok, majd meglátom, hogy Setsuna az. Oké, új kérdésem van :|. Miért érzi minden hímnemű úgy, hogy engem rángatni lehet? Megértem én, hogy védelem és egyebek, de ha kiszedik a vállamat a helyéről, azzal nem leszünk előrébb.
Ezen azonban most nincs idő dühöngeni, támadni és védekezni kell. A két hím akármennyire is úgy hiszi, hogy megtud, vagy meg tudnak védeni, tévednek, ha azt hiszik, hogy csak rájuk bízom a dolgot. Így több Hadou 45-öt is küldök a támadóink felé. A néma használatnak köszönhetően nem mind sikerül tökéletesen, de azért arra talán elég, hogy távol tartsam őket. Tudom, hogy ezt még meg fogom érezni, mostanában kezdem észrevenni, hogy mindig rosszul leszek, ha túl sok lélekenergiát használok egyszerre, de ez még nincs túl azon a határon. És sajnos van egy olyan érzésem, hogy itt a még-en van a hangsúly >-<.
Nem tudom, hogy menny ideig próbálhatunk utat nyitni magunknak mire sikerül, de nem is érdekel. A lényeg, hogy sikerült és most menekülhetünk. Ám ez egy pillanatig meghiúsulni látszik, mert az egyik támadó ráront Kanegawa-sanra, ő azonban sikeresen visszaveri a támadást, majd közli velünk, hogy fussunk. Nos, azt hiszem, hogy ezért utalok neki egy plusz pontot.
- Setsuna - szólok neki, mikor már elég távol vagyunk a másik sötéthajú fiútól -, szerinted ezek az emberek engem akarnak? - kérdezem tőle. Ha akár egy pillanatra is rám néz, akkor láthatja, hogy most tényleg ez érdekel a legjobban. Nem az, hogy túlélem-e, nem is a testi épségem, hanem az, hogy az életemre törtek-e, megint. Szerintem tudja, hogy most mit szeretnék hallani. Azt hogy nem. Én azonban az tudom, hogy nem fog nekem hazudni. Nem olyannak ismertem meg. Így ha szerinte én vagyok a célpont, azt meg fogja mondani. Akkor is, ha az fáj.
- Most merre tovább? Visszamegyünk a szobába, menekülni próbálunk vagy keresünk valami búvóhelyet? - teszek fel egy újabb kérdést, próbálva ezzel gyakorlati és túlélési terepre terelni a témát. Most nincs időm keseregni! Most túl kell élnem, vagyis élnünk. Majd akkor ráérek szomorkodni és agonizálni a történeteken, ha már otthon leszünk. No meg, könnyebb a túlélésre fókuszálni, mint arra, hogy már megint menny probléma van egy olyan haszontalan lélek miatt, mint én. Mondjuk, ezen a gondolatmeneten végigmenve egyszerűbb lenne feladni és odaállni a bérgyilkosok elé, talán ezt is tenném, ha egyedül lennék. Azonban Setsuna itt van, és biztosan nem engedné nekem ezt a kis manővert, így marad a túlélés.

(click to show/hide)

Karakterlap

Meiou Setsuna

Tsukimisou shineitai tagja

Shinigami

11. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
19 700 / 30 000

Hozzászólások: 63

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 4 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
ezüstszürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Egy ügyes kardvágás minden pajzsnál jobb védelem.

Post szín:
#50C7CD // #256593


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Mizushima merénylet
« Válasz #5 Dátum: 2017. Jan. 08, 00:40:34 »
  Nem tudtam eldönteni, hogy mi lepett meg jobban. Az, hogy Hanabi-hime különösebben meg se rezdült pimaszságomon, vagy az, hogy replikájában a prűdség halovány jele sem tűnt fel. Emiatt átfutott a fejemen, hogy teljesítem a kívánságát. Viszont emlékeztettem magamat, hogy miért is vagyok itt. Úgy határoztam, hogy korunkhoz híven, én leszek a felelősségtudó felnőtt, aki gondolkodik, mielőtt cselekszik. Így elvetettem a lehetőséget, pedig nagyon kínálta magát. Bevallom, kicsit attól is tartottam, hogy Jiji remek halása idáig is elér. A végén pedig ki leszek tűzve egy naginatára a birtokon, amiért – szerinte – túlságosan szemtelen vagyok Hanabi-himével.
  Felelete a fegyvert illetően villámcsapásként ért. Lélekölő, mi? Megszorítottam a Hsu Quandaó nyelét. Nehezen fogadtam el, hogy a szellem még mindig nem beszélt hozzám. A mindennapos jinzen ellenére sem. Idegesített, hogy egy helyben toporgok, és ezzel az óriási hiányossággal a Gotei 13 egyik őrosztagában mégis szolgálatot teljesítek.
  – De – feleltem szűkszavúan. Kívánsága szerint elraktam a fegyvert. Igyekeztem leplezni a kényelmetlenséget, amit ez a téma okozott. Mielőbb próbáltam elterelni másfelé beszélgetésünket, ehhez tökéletesnek tűnt a táska szokatlan tartalma.
  – Még, hogy nem vagy velük sokat – billentettem oldalra a fejemet. Tekintetemből sütött, hogy engem nem tud átvágni ezzel a félrebeszéléssel. Mindenesetre, ezekkel az apróságokkal az oldalamon, bölcsebb nem felidegesítenem Hanabi-himét. A végén a kis dózisban nem ártalmas anyagok nagy adagban megtalálnak.

  Hanabi-hime nem díjazta a leleményességemet, mellyel áthidaltam a teájának elkészítését. Pedig igazán gondolhatta volna, hogy testőr lévén át fogom mustrálni a teavizet és az edénykészletet, melyet hozzá adnak.
  – Paranoiás vagy, Hanabi-hime. A család szívesebben tudna a háztartásukban, mint a temetőben – jegyeztem meg, miután önkényesen megvizsgálta a teavizet. – Különben, elvetted a munkám, ugye tudod? – néztem le rá kissé sértetten. Komolyan eltűnődtem azon, hogy miért is vagyok én itt?
  Magamban feltett költői kérdésemre nem gondoltam volna, hogy választ fogok kapni. Komolyan aggasztott Hanabi-hime viselkedése. Nehéz lélegzet tört fel belőlem, mikor eljutottam hozzám, miként minősíti magát.
  – Ne mondj ilyet! – szegeztem rá tekintetemet komolyan, amikor selejtes portékaként utalt magára. Egy Mizushima legyen büszke a származására, történjék bármi is! Hiába vagyok tudatában annak, hogy miért is gondolja ezt magáról, akkor se tartottam helyesnek Hanabi-hime hozzáállását.
  – Ígérem, hogy senkit nem engedek a közeledbe – üres kezemmel magamhoz vontam Hanabi-himét. Hiába próbálta leplezni rettegését előttem, rosszabbul nem is ferdíthetett volna ezzel kapcsolatban. Jobb ötlet hiányában, hogy miként is önthetnék belé némi lelket, végül ez tűnt a legegyszerűbbnek. Iménti megjegyzésem után valahogy tudtára szerettem volna adni, hogy bátran támaszkodhat rám. Csak akkor engedtem el őt, miután meggyőzöttem arról, hogy kellően lenyugodott.
  A szokottnál is komorabb volt az ábrázatom, miközben Hanabi-himét a fogadás színhelyére kísértem. Igyekeztem faarccal leplezni az érzelmi kavalkádot, mely bennem járt. Mikor rápillantottam Hanabi-himére csak nőtt bennem az elhatározás, hogy bármi is történjék, ígéretemnek eleget teszek, és nem fogok elmozdulni mellőle.
  Jórészt némán álltam Hanabi-hime mellett. Tiszteletemet főhajtással fejezem ki a különböző elit körökből származó lelkeknek. Az italt Hanabi-himére való tekintettel nem fogadtam el, mint testőr szolgálatban amúgy sem élhetek a világi élvezetekkel egy rendezvényen. Kivéve abban az esetben, ha Hanabi-hime úgy dönt valamit meg kíván kóstolni.
  Míg az újabb és újabb üres csevegést kezdeményező vendégek sorjázták Hanabi-himét, jómagam lopva a vendégsereget pásztáztam. Némán mértem fel a környezetünket. Semmi különlegeset nem találtam benne. Teljesen természetes esti rendezvénynek voltunk részesei, ahol nem tűnt gyanúsnak az ég adta világon semmi sem.
  Mindenesetre nem hagytam elkényelmesedni magamat. Felkészült voltam, hogy bármilyen hirtelen érkező szituációra azonnal reagálni tudjak. Azonban Kanegawa idősebb fia váratlan és ez egyben kellemetlen bajforrás volt. Utóbbi leginkább Hanabi-hime részéről. A fiú időzítése? Rosszabb nem is lehetett volna!
  Nem hivatkozhattam Hanabi-hime állapotára, mivel azzal nem csak őt keverem kellemetlen helyzetbe, de az általa képviselt házon is csorba esne, melyre felesküdtem, hogy becsületét mindenáron megvédem.
  Hanabi-hime reakciója viszont arról tanúskodott, hogy a legkevésbé sem szeretne a fiúval együtt lenni. Kezei szorítása emlékeztetett az ígérete, amit a szobában tettem neki.
  Nem hagyom magára az est folyamán, történjék bármi is.
  Így udvariasság ide vagy oda, már nyitottam a számat, hogy Hanabi-hime helyett utasítsam el a felkérést mikor oldalamon a lány meglepetésemre megelőzött.
  – De Hanabi-hime – nyögtem fel zavartan. Nem számítottam arra, hogy belemegy a táncba. Összességében érthető, de nem értettem vele egyet. Egyáltalán nem!
  Kezemben megszorítottam a Hsu Quandaó markolatát, tenyerem szabályosan kifehéredett tőle. Tekintetemmel, ha ölni tudtam volna a ficsúr bizonyára holtan esett volna össze. Úgy éreztem, hogy Hanabi-hime életét egy valóságos oni markába adtam. A gondolat nem lelkesített. Álltam a fiú tekintetét és a tánc ideje alatt nem vettem le a szememet róluk.
  Türelmetlenül vártam a dal végét a táncparkett szélén. Ahogy őket figyeltem egyre csak az járt a fejemben, hogy hiba volt szó nélkül lenyelnem Hanabi-hime döntését. Kanegawa fia tenyérbe mászó kölyök volt, Hanabi-hime pedig ezerszer jobbat érdemelne egy feltörekvő nemesi család sarjánál. De miközben rájuk koncentráltam szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy Hanabi-hime bármennyire nincs ínyére az egész, rendkívül beleillik ebbe a forgatagba. Már nyoma sincs annak a kislánynak, aki kivágyott a négy falon kívülre, hogy részt vegyen egy matsurin. Úgy éreztem elvesztettem néhány évet.
  Magamat viszont pontosan ugyan annak a naiv fiúnak éreztem, ki hajdanán voltam. Honnan is gondoltam, hogy jó ötlet elengedni Hanabi-hime kezét? A női sikoly mely végigjárta a termet csak azt igazolta, hogy ostobaság volt részemről.
  Két másodpercig tartott felfognom a történteket, még egybe összeszámolni, hogy hány bérgyilkos érkezett, további kettőbe, míg felvérteztem magam a Hsu Quandaóval. Az anyagot, mely a pengét fedte eldobtam, nem volt most rá szükségem.
  – Hime! – hangom átzengett a termen, a sűrű forgatagban eltűnni látszott az alakja. Tudatni akartam vele, hogy merre vagyok. A Hsu Quandaóval azonnal lecsaptam az első, környezetembe kerülő fekete ruhás támadóra. Tekintettel a vendégekre kik életüket mentve szaladnak, a fegyver forgatásával emiatt óvatos voltam. Hol is vannak ilyenkor az őrök, akikre nem lesz szükség az est folyamán?
  Ironikus gondolatomra elhúztam a számat. A táncparkett felé hátráltam, merre Hanabi-hime lélekenergiáját érzékeltem. A hadakozás során lopva lestem felé, még mindig Kanegawa mellette volt. Az ő oldalán pedig nagyobb veszélyben láttam, mintsem biztonságban.
  Miért nem menekülnek?
  A testőri feladatok sorra jöttek fel bennem: mielőbb likvidálni a támadókat, hogy ne érhessenek semmiképpen se Hanabi-himéhez. Ívesen lecsaptam a fegyverrel, megpróbálva ezzel megsebesíteni az egyiket, ki megkísérelt elslisszolni mellettem.
  A mögöttem levőt később vettem észre a kelleténél, a kunai, melyet támadásra használt, súrolta az oldalamat, ahogy megpróbáltam elkerülni a gyilkos szúrást. Egy ballábbal intézett rúgással viszonoztam kedves köszöntését.
  A következőnél meglehetős harci tapasztalatokkal kell szembesülnöm. Két lehetőség merült fel bennem elkerüléseit látva: volt már dolga szálfegyvert forgató személlyel, vagy piszok mázlija van. Az előbbi felé hajlottam. Emiatt igyekeztem félrehelyezni a hagyományos Hsu Quandaó technikákat és további fegyverforgató ismereteimből összedobni egy vegyített manővert. Felé szúrtam a fegyverrel, a szúrás irányát váratlanul módosítottam, mint számítottam, ezt még le tudta követni. A fickó félreugrott előle. Ekkor foglaltam bele a meglepetést. Sebtében fordítottam meg a fegyvert a kezemben és ütöttem gyomron a Hsu Quandaó nyelének a végével.
  Most sokkal több ninja ruhába bújt támadót számoltam, mint először. Nem kellett sokat merengenem azon, hogy megállapítsam: kelepcében vagyunk. Újból Hanabi-himét kerestem, ki továbbra is a selyemfiú oldalán ácsorgott.
  Mit művelnek? Miért nem menekülnek? Nem próbáltam megérteni.
  Az újabb népszámlálással azonnal levontam, hogy ennyi támadóval szemben egyedül nem vagyok képes felvenni a harcot. Ráadásul egy sokkal fontosabb feladat lebegett szemeim előtt: kivinni Hanabi-himét a kutyaszorítóból.
  Elrugaszkodtam, villámtánccal közelítettem feléjük, közelembe eső támadókat hátulról igyekeztem leütni, hol alkarral, hol rúgással, hol a Hsu Quandaó meglendített nyelével. Mikor Hanabi-himéék mellé értem kérdés nélkül húztam el szabad kezemmel a lányt Kanegawától. Megjegyzés nélkül hagytam felháborodását.
  Parancs nélkül nyúltam a wakizashiéért, melyet Hanabi-hime rám bízott az indulás előtt. Magabiztosabb lettem volna, ha tudom, Hanabi-hime meg tudja védeni magát. Döbbenten kellett szembesülnöm vele, hogy a fegyver nincs meg. Nyomban visszaidéztem utunkat, a szobában töltött időt, a túrát a házban. De egyik pillanatban sem vettem le, végig nálam volt. Ráadásul a Hahauétól kapott ott pihent az oldalamon, egyedül csak Hanabi-himéé hiányzott. Nem értettem, hová tűnhetett. Ráadásul ez csak egyet jelenthetett…
  Azonnal ki kell vinnem Hanabi-himét.
  Nem egyszerűsítettek a helyzetünkön a támadók, kik körbevettek minket. Nem terveztem hosszú távon felvenni velük a küzdelmet, utat akartam csupán törni, hogy Hanabi-himével mielőbb távozhassunk innen. A Hsu Quandaóval a vendégek megfogyatkozásával bátrabb voltam, már mertem ívesebb csapásokat mérni a merénylőkre, immáron már nem fogtam vissza csapásaimat. Nem is lenne ésszerű, hiszen saját bőrömön tapasztalhattam, hogy nem kezdőkről van szó.
  Kanegawa elsőszülött fia, ha a kiállásával nem is, viszont harci tehetségével meglepett. Volt pontatlanság a fegyverforgatásában, viszont a pusztakezes harcot meglehetős ügyességgel művelte. Nem féltettem másik oldalunkat, míg azon voltam, hogy rést üssek támadóink között menekülési út gyanánt. A megszaporodó banditák miatt azonban kilátástalannak tetszett próbálkozásom.
  Jobb híján indultam meg Hanabi-himével azon az úton, amire Kanegawa hívta fel a figyelmünket. Fegyveremmel hárításra szorítkoztam és a fekete ruhás merénylők távoltartására. Testemmel pedig a szorosan magam mellett tartott Hanabi-himét védtem.
  Nem bíztam a vendéglátónkban, sem pereputtyában. Azonban be kellett látnom, ebben a helyzetben jobb segítségünk nem lesz. Emiatt hagytam, hogy a fiú vezessen minket.
  – Vigyázz – hívtam fel Kanegawa figyelmét az elénk vágó fekete ruhás támadóra.
  A fiú meglepő reflexet tanúsított. Könnyedén hárította az őt érő támadást. Egy bólintással köszöntem meg, hogy feltartóztatja a támadót. Úgy tűnik, tisztában van azzal, hogy mennyire jelentős Hanabi-hime megóvása… Lehet félreismertem. 
  Habozás nélkül folytatom a menekülést. Megfogtam Hanabi-hime kezét, hogy semmiképp se keveredjen el mellőlem. Nem repestem az örömtől mikor szembesültem vele, hogy a házon belül kell haladnunk.
  Túl veszélyes.
  Ki kellett jutnunk mielőbb. Felidéztem a helységeket, ajtókat, ablakokat. Majd eszembe jutott a terasz, ahol a Kanegawa fiúval is találkoztunk. Odakint a hintónál a szolgálók nagyon is jól tudják, hogy a támadás esetén mi a teendő. Már bizonyára előkészítették a szállítóeszközt a távozásra. Másik opcióként viszont ott volt az istálló a lóval, amit Benkan volt oly kegyes és kölcsönadott.
  Már csak ki kellett jutnunk innen.
  Hanabi-hime kérdésére felötlött bennem az eltűnt wakizashi. A támadók kik nem a vendégek után özönlöttek, hanem Hanabi-hime köré sereglettek a bálteremben. A bérgyilkosok hihetetlen képzettségeik a harcban.
   – Valószínűleg igen, Hanabi-hime – feleltem nehéz lélegzettel. – De nem fognak megkapni! – jelentettem ki habozás nélkül. Hangomban határozottság csengett.
  – Nem, az nem jó ötlet. Ott kereshetnek először – vetettem el a hálószobába való visszavonulás ötletet. – Ki kell jutnunk a házból. El az istállókhoz, ott fogjuk a lovat és eltűnünk innen!
  Hanabi-hime légvételéből tudtam, hogy akkora távot most nem fogunk tudni megtenni. Így emlékeimből visszaidéztem a folyosót, melyen éppen haladtunk. Az első kisebb szobát választottam, melynek volt ablakra, min mindketten kiférünk. Behúztam oda Hanabi-himét, bezártam az ajtót (amennyiben lehetséges volt), majd elkezdtem tüzetesebben átvizsgálni a szoba szekrényeit. Egy nagyobb anyagot kerestem, amit magunkra húzhatunk csuha gyanánt, hogy ne ismerjenek fel minket.
  – Figyelj rám – tettem kezemet Hanabi-hime vállára. – Ki fogunk mászni az ablakon, az udvaron a növényzet a javunkra lesz. Csendben és lassan fogunk haladni, kerüljük a feltűnést, rendben? – miközben megerősítésére vártam átnyújtottam a táskáját.
  – Hanabi-hime… – mély lélegzett tört fel belőlem, ahogy a Hahauétól kapott wakizashira fontam az ujjaimat. Amely mellől hiányzott a fegyver, melynek őrzésével megbízott Hanabi-hime, a lélekölőkardja. – Odabent. A felfordulásban… Nem tudom, hogy történt. Igazából ez tett bizonyossá, hogy valószínűleg a te életedre törtek Hanabi-hime… De… – a földet fixíroztam, képtelen voltam a szemeibe nézni. – A lélekölőkardod… valahogy elvették tőlem. Fogalmam sincs, hogy történhetett, mert az enyém megvan, és mellette volt. De most mindennél fontosabb, hogy kijuss innen Hanabi-hime és szeretném, ha az enyém addig nálad lenne – nyújtottam át a sajátomat. Nem gondoltam volna, hogy valaha is kiadom a kezemből, hisz Hahaue a lelkemre kötötte, hogy ne hagyjam el. Ráadásul a bűntudatomon cseppet sem javított, és nem pótolhatta a fegyvert, mely Hanabi-hime lelkéből született. Azonban sokkal nyugodtabb lennék, ha tudom, képes megvédeni magát valamivel, ha én esetleg már nem tudom ellátni ezt a feladatot. Ez volt az utolsó dolog, amire gondolni akartam, és nem akartam, hogy bekövetkezzen.
  Miután meggyőződtem arról, hogy Hanabi-hime kifújta magát odaléptem az ablak széléhez. Óvatosan kilestem rajta és csak azután nyitottam ki, mikor meggyőződtem róla senki nincs az ablak környékén.
(click to show/hide)

Karakterlap

Dokugamine Riruka

Mesélő

*

Hozzászólások: 37

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Xcution

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#f5999e || #ac2e5e


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Mizushima merénylet
« Válasz #6 Dátum: 2017. Febr. 03, 20:43:50 »
Ichirouta meglepődik, hogy annak ellenére, hogy jól táncolsz, mégsem szereted. Mintha megnyugodna egy pillanatra, majd látszik rajta, mégiscsak úgy gondolja, hogy rajta van azon a bizonyos listán. Mindenesetre nem tudod meggyőzni, hogy Setsuna nem a vetélytársa. Megköszönte, hogy biztattad, hogy nyugodtan legyen Shinigami. Olyan békés volt minden a támadás előttig.
Ichirouta-nak hála nyertek egy kis időt a menekülésre. Miközben szaladtok, halljátok, hogy hátatok mögött egy hatalmas nagy robbanás rombolta le a táncterem egy részét, ahol nem sokkal korábban még nagy mulatság volt. Setsuna, berántod Hanabi-t, és miután bezártad az ajtót, egy háromfős merénylő csapat rohant el az ajtó előtt. Valószínűleg nem maradhattok túl sokáig ebben a helyiségben.
A hálótermek robbanása is megrázza a birtokot és a tetőn álló ninja ruhás férfihoz egy alacsonyabb rangú merénylő térdel le és kezdi meg jelentését.
- Nem tértek vissza a háló helyiségbe, azonban a birtok területén vannak még. Minden menekülési útvonalat igyekszünk elvágni.
- Megtaláljuk őket! Akkor pedig végzünk velük! Teljesítem a küldetést, bármi áron!
Mondta, majd a felemelt késének pengéjének tükréből visszacsillant kék szemének hűvös villanása. Majd a kezét melyen a penge volt leeresztette és tisztán látható volt az oldalára kötött díszes hüvelyes kard.
A szobában történő kutakodás közben tényleg sikerül köpenyt találnod Setsuna magadnak és Hanabi-nak is. Igaz, nincs meg Hanabi fegyvere, de átadod neki a sajátodat, hogy mégse maradjon fegyver nélkül. Kinézel az ablakon és tényleg nem látsz senkit, mégis te mész előre, nehogy a látszat ellenére csapda legyen a dologban. Kiugrottál és gond nélkül földet értél. Jobbra is és balra is nézel, hogy biztos nincs-e senki, amikor egy éles fájdalmat érzel a hátad jobb oldalán. Egy éles kés vágódott bele, melyet, ha megpróbálsz, akkor ki tudod szedni onnan. Hátranézve vagy fedezékbe bújva, onnan kikukucskálva megláthatod, hogy bizony a tetőről egy ninja öltözékű késdobáló volt a hátbatámadás elkövetője. Rögtön dobja feléd a következő pengét, amit így vagy úgy, de sikerül elkerülnöd. Azonban lehet, hogy egyetlen egy penge célba érése is nagy gondot jelenthet, ugyanis elkezdesz szédülni. A penge mérgezett volt, és a szédülés mindössze az első tünete a méreg hatásának.
Hanabi, ha követted a tekintetteddel az eseményeket, akkor láthattad, hogy bizony a támadó a tetőn van, ahonnan nem számítottatok támadásra, azonban te sem maradhatsz sokáig a szobába, ugyanis egy hármas csapat benyit a szobába. Nem finomkodnak, hanem egy égő kanócos bombát dobnak feléd. Nincs időd gondolkodni, hanem azonnal ki kell ugranod az ablakon, hogy elhagyd a szobát. A bomba fel is robban, ami igazán nagy kárt okoz, és lángba borítja a terepet, és néhány növényt is. Nincs nagy baj, csak a földetéréskor szereztél pár karcolást. Ekkor viszont érezted, hogy valaki a hajadat megragadva felemeli a fejedet és a torkodhoz pengét szorít, és vágott is rajta egy kisebb sebet, de elengedett és hátrált. Setsuna volt az oka, aki azonnal reagált. Hanabi téged teljesen váratlanul ért a támadás és tényleg egy röpke pillanat alatt meghalhattál volna, ha Setsuna nem reagál a támadásra azonnal. A robbantott résen, több ellenség érkezett, szóval nem lesz egyszerű a dolgotok. Teljesen körbevettek benneteket és nem éppen békés szándékkal. Azt leszűrhetitek, hogy a mérgező kést dobáló közülük a legképzettebb, a legkomolyabb, leghidegvérűbb, és még olyan gyilkos tekintete van, amit csak ritkán láthattatok ember szeméből tükröződni. Egyetlen egy fejbillentéssel ad parancsot a többieknek a támadásra. Nincsenek kevesen, és ráadásul igen képzettek. Setsuna pedig egyre rosszabb állapotba kerül a méreg miatt, Hanabi Zanpaktou-ja pedig nincs meg. Mint fogjátok felvenni a harcot az ellenségekkel?


(click to show/hide)


« Utoljára szerkesztve: 2017. Febr. 03, 20:53:14 írta Dokugamine Riruka »

Karakterlap

Mizushima Hanabi

Biológia – és Kémia részleg vezetője

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 13.

Lélekenergia:

60% Complete
68 000 / 75 000

Hozzászólások: 132

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 24 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
sötétlila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A különbség gyógyszer és méreg között gyakran csak a dózis."

Post szín:
#B790C6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Mizushima merénylet
« Válasz #7 Dátum: 2017. Aug. 19, 12:33:57 »
- A paranoiába még senki sem halt bele, a mérgezésbe igen ˘w˘ - kommentálom Setsuna megjegyzését. Szerintem igenis jobb félni, mint megijedni, ha már egyszer sikerült elraboltatnom és majdnem megöletnem magam. - Dehogy - nevetek fel szárazon. - Ez a család egy Mizushimát szeretne a tagjai között tudni, nem engem. Hogy őszinte legyek: nem is különösebben értem, hogy miért én vagyok itt. Szerinted? - fordulok a férfi felé, miközben a teavizem vizsgálatát végzem. A kérdést illetően pedig komolyan érdekel a véleménye. Akárhogyan is töröm a fejem, egyszerűen nem tudok rájönni, hogy ez a család miért pont engem szeretett volna. Ott van Rena és Seiun is. Mindkettejükről több okot tudok mondani, hogy miért lennének alkalmasabbak arra, hogy most itt legyenek, helyettem. - A végén még testőri babérokra török :roll:. Egyénként nem vettem el a munkád, csak szeretem magam is ellenőrizni a dolgokat - sóhajtok. Tényleg nem akartam elvenni a munkáját, arra végső soron nem is én vagyok a megfelelő ember, hanem az őrök, akik itt vannak mindenhol és elméletileg védenek minket, engem. Azonban, hogy őszinte legyek, nem bízom bennük, nem ismerem sem őket, sem a vezetőjüket, sem a képességeiket. Szóval summa summarum, örülök, hogy van itt velem valaki olyan a saját testőreink közül, akit ismerek, és akiben megbízom.
- Attól, hogy nem mondom, ki a dolgok nem változnak - felelem halkan. Könnyű, olyan könnyű lenne homokba dugni a fejem és azt mondani, hogy minden rendben van, az élet szép. Néha sikerül is, de aztán történik valami, valami, ami miatt megint a negyedik osztagnál, vagy Akiránál - bár a kettő végső soron ugyan az - kötök ki. Ekkor pedig ki kell húznom a fejem a gödörből, és szembe kell néznem azzal, hogy mi is a valóság, ilyenkor pedig fájni szokott, nagyon fájni. Szóval jobb tudatában lenni a dolgoknak. Beteg vagyok, meg fogok halni, pont.
Köpni, nyelni nem tudok, mikor Setsuna magához ölel, mert ez tulajdonképpen az. Ismerem már egy ideje, de tőle nem számítottam ilyesmire, ennek ellenére jól esik. Egy kicsi időre a vállára hajtom a fejem, becsukom a szemem és beszívom a ruhájának illatát. Nem mintha, eddig olyan sokat szagolgattam volna, de végre van valami ismerős is ebben az őrült forgatagban, ahol nem vagyok sokkal több, mint egy kiállítási tárgy, egy szép baba, amit lehet mutogatni. Bár, talán soha nem is voltam ennél több. Nem tudom mennyi időbe telik, de valami csoda folytán sikerül rendeznem a gondolataimat és pont annyira lenyugodnom, hogy részt vegyek az estélyen.
- Köszönöm - suttogom, majd amilyen gyorsan csak tudom, megölelem a férfit és már fel is egyenesedem. Nem jellemző a mi kapcsolatunkra ez a bensőségesség, de most kifejezetten jól esett. Ezért tényleg hálás vagyok a férfinak, no meg a biztató szavaiért is. Még akkor is, ha tudom, hogy ezt nem fogja tudni teljesíteni. Már a szándékért is hálás vagyok, még akkor is, ha ez tulajdonképpen a munkája része, semmi személyes.
A bálon az emberek csak jönnek és mennek, ezzel nincs is baj, erre készültünk, azonban a házigazdánk fia meglépi azt, amire mindenki számíthatott. Amit feltehetően az édesapja vár el tőle. Nemet akarok mondani, semmi kedvem ehhez az egészhez, ha tehetném, most otthon lennék a szobámban. Mégse így cselekszem. Tudom, ha nemet mondanék, senki se marasztalna el miatta, nem hiszem, hogy Shuu a szememre vetné, hogy nem táncoltam valakivel, aki felkért. Anyám már esetleg, de a jelen szituációt tekintve már ez se biztos.
- Semmi baj - mondom halkan Setsunának, miközben egy pillanatra megérintem a felkarját. Hálás vagyok megint csak, de ezt most meg kell tennem. Nem hagyhatom, hogy olyanokat mondjanak a családról, hogy arrogánsak vagyunk, esetleg nem tiszteljük a házigazda családot. Nem magam miatt teszem, a Mizushima-házról kialakított vélemény miatt.
A tánc nyugodtan telik, ám utána felgyorsulnak a dolgok. Ninják, halál, vér és egy huzavona, aminek én vagyok a tárgya a testőröm és a házigazdánk fia között. Ez utóbbit mondjuk nem értem, de végül Setsunával sikerül elmenekülnünk, vagyis kijutni a bálteremből. Látom, ahogy ártatlan lelkeket ölnek, mind ezt azért, mert én itt vagyok, mert ÉN vagyok a célpont, ezt Setsuna is megerősíti.
- Pedig mindenki élete egyszerűbb lenne - suttogom halkan, mi szerint nem hagyja, hogy megkapjanak. Talán nem vagyok elég halk, de jelen helyzetben valahogy nem érdekel, mert tényleg úgy gondolom, ahogy mondtam. Ha megkapnának, akkor abbahagynák az öldöklést. Nem halna meg több vétlen lélek.
A terve, hogy mit csinálunk, csak bólintok. Nem igazán van használható ötletem, meg úgy érzem, én se vagyok használható. Kezd sok lenni nekem ez az egész. Miért vagyok én olyan fontos, hogy folyton el kell rabolni és hasonlók? Mi olyan más bennem, mint a többi lélekben? Talán el is merülnék az önsajnálat még ennél is mélyebb bugyraiban, már ha ez lehetséges, ha Setsuna nem ránt be egy közeli szobába. Figyelek minden egyes szavára, melyet hozzám intéz. Ahogy a szemébe nézek, látom az elszántságot, hogy mindenképpen ki akar vinni. Látom, sőt a szavaiban hallom a küzdeni akarást. Azt, ami belőlem már hiányzik.
- Rendben - bólintok, hogy megértettem, de ez után jön csak az igazi hideg zuhany. - Tombo? - kérdezem, de inkább csak magamtól, mint tőle. Ha tehetném, akkor szívem szerint most azonnal kirohannék az ajtón, hogy a lélekölőm keresésére induljak, de nem teszem. Ha így cselekednék, akkor Setsuna eddigi munkáját tenném semmissé. Ahogy a kezembe adja a kardot, azt a kardot, amiről tudom, hogy mennyire értékes neki, csak meglepve pislogok rá. Nem hiszem, hogy valaha láttam volna, hogy ki adja a kezéből, vagy enged bárkit is hozzá érni. Na jó, egyszer ilyen elő fordult, de akkor is úgy morgott, mint valami vén medve és olyan arcot vágott, mintha éppen kínoznák. Értem én, hogy hibásnak éri magát a lélekölőm elvesztése miatt. Mindenesetre, értem én a helyzet súlyosságát, hiszen a lélekölőm a lelkem része és imádom őt, de… de ez nem túlzás kicsit? Főleg úgy, hogy tudja mennyire - nem - tudok bánni a fegyverekkel.
- Miért? - kérdezem, miközben megszorítom a kezembe adott fegyvert. - Miért csináljátok ezt? - kérdezem, többes számban utalva az összes testőrre. - Miért éri meg nektek minket védeni? Meghalhattok, te is meghalhatsz. Itt. Miattam. Bent is, sok lélek halt meg, miattam. Miért… miért érnék többet, mint ti, vagy bárki más?. Én… én nem vagyok jobb náluk, én se tudom megvédeni magam - nézek rá. Sírni lenne kedvem, zokogni, pedig már régen nem vagyok gyerek, vagy legalábbis szeretném ezt hinni. Mind ezek ellenére nem sírok, de nem is nézek fel. Nem tudnék. Felelősnek érzem magam a történtek miatt, azért, hogy mindenki veszélyben van.
Nincs jó érzésem azzal kapcsolatban, hogy Setsuna előre megy, együtt kéne mennünk. Mégsem állítom meg, ő a képzett testőr, tudja, mit kell tenni, bízom benne. Igyekszem a környezetet figyelni, hátha kiszúrok valamit, hátha tudok egy kicsit hasznos is lenni, de nem sikerül, a támadóink el tudnak bújni. Sajnos a lélekenergia alapján való beazonosítás sem segít, mert a felfordulás miatt minden tele van kisebb-nagyobb lélekenergiájú lelkekkel. Nem tudhatom, hogy kik a támadók és kik nem azok. Setsuna hangjára kapom ismét felé a fejem. Belé állítottak egy kést, de honnan? Szorgosan kémlelem körbe a terepet, de most már nem bújhatnak el, megtalálom őket.
- A tetőn vannak! - kiáltom neki, bár lehet, hogy eddigre már ő is észrevette. Nem tudom, de nem is igazán van időm kideríteni, mert hirtelen betörik a szoba ajtaját, ahol állok. Nincs időm kidout idézni, ugranom kell. Ez pedig nem jó ötlet, főleg, ha az én előéletemet nézzük ilyen téren. Olybá tűnik, a reakcióidőm nem rossz, ugyanis a robbanás nem kap el, de a földet érkezés koránt sem az igazi, a térdemet, az arcomat és a könyökömet egészen biztosan felsértem. Lihegve, de képességeimhez mérten a lehető leggyorsabban igyekszem felpattanni, hogy ne jelentsek túl sok gondot. Ez azonban nem egészen úgy sikerül, ahogy én azt fejben megálmodtam.
Hangos és meglepett sikoly hagyja el az ajkaimat, amint valaki a hajamnál fogva hátrarántja a fejem. A dolgok ismételten másodpercek alatt történnek körülöttem. Látom a penge csillanását a holdfényben, érzem, amint annak az éle végig csúszik a nyakamat fedő bőrön, a vért is érzem, amint lefolyik a nyakamon. Aztán vége szakad, a támadóm elenged és hátrálni kezd. Gyorsan és szaggatva veszem a levegőt. Megijeszt a szituáció, majdnem meghaltam. Számomra azonban sokkal rémisztőbb az, hogy ezt tényként kezelem.
Amint sikerül rendeznem a légzésemet a szememmel Setsunát keresem, majd, amit megvan mellé shunpozom. Nem néz ki jól. És ez nem jó. Nincs rendben, hogy idegenek halnak, meg miatta, az meg pláne nincs rendben, hogy ismerősök csinálják ugyanezt, vagy csak legyenek rosszul.
- Hogy érzed magad? - kérdezem tőle, miközben minden szó nélkül a sebére csúsztatom a kezem a Keikatsu* technikát alkalmazva. Sejtem, hogy nem oldja meg teljesen a helyzetet, ahhoz Tombo kéne, de szinten tartani talán képes addig, míg meg nem találjuk. Óvatosan pillantok végig a támadóinkon, miközben próbálok ismerős lélekenergia után kutatni. Nem hiszem, hogy lenne ilyen, de mint korábban Setsuna megállapította paranoiás vagyok és már árultak el, szóval talán annyira nem is ördögtől Aizentől való dolog ez. - Van valami terved, vagy adsz nekem egy esélyt, hogy megpróbáljak okos lenni? - kérdezem tőle, miközben felmérem azt is, hogy milyen messze vannak a támadóink. Elég messzinek ítélem, no meg szerintem tudom befolyásolni a kör méretét. Azt hiszem, kezdem összeszedni magam. Ha kapok egy esélyt, akkor a Sentan Hakuja* technikát alkalmazva el teleportálom magunkat. Nem tudom, hogy hol lyukadunk ki, de a bérgyilkosok gyűrűjénél feltehetően minden sokkal, de sokkal jobb lehet. Az pedig, hogy tiltott kidout használok, nem érdekel. Mint shinigami, csak Setsuna lehet a közelben, aki ezt esetleg tudja. Belőle pedig nem nézem ki, hogy a negyvenhatok elé állíttatna. Ha pedig mégis a vénemberek fülébe jutna, akkor önvédelemre hivatkozom majd. Főnemes vagyok, csak nem mondják azt, hogy inkább halljak meg, mint teleportáljak.

(click to show/hide)