Könyvtár

[Aikawa Chiyo]

A megnövekedett könyv és régi tekercsekre való figyelemmel, a kapitányi és hadnagyi iroda alatt egy pincehelyiségbe könyvtár került berendezésre. A könyvtáros természetesen osztagtárs, Shimada Sumiko-chan, aki nagyon kedvesen segít mindenkinek, aki igényli, ám aki megzavarja a könyvtár nyugalmát, azt a személyt haladéktalanul kitessékeli. A könytár, mivel pince helyiség, lámpákkal világítják meg, és a praktikusság, és a kényelem jegyében rendezték meg. A tradicionális tekercsek és okmányok mellett, a viszonylag modern irodalom is helyet kapott.Illetőleg műfajilag is igen széles skálán mozog a választék.

 A könyvtárban hangoskodni, ételt italt bevinni, illetőleg bármiféle papír égetése tilos!

(click to show/hide)

[Date Muneji]

[[ Szamuráj találkozó ]]

  Ráérősen követtem Kuramát, pár lépéssel maradtam le tőle. Nem igazán figyeltem arra most, hogy miről cseveg, figyelmemet az osztag területe kötötte le. Mikor legutóbb Tsukitót látogattam, akkor már volt szerencsém itt járni. Akkor az egység néhány szegletével már találkoztam, viszont nem láttam minden egyes zugát.
  Persze akkor még nem tudtam, hogy az 1. osztag úgy határoz, hogy ide sorolnak át szolgálatot teljesíteni. Tsukito felajánlotta, hogy körbevezet, viszont fontos megbízást kapott a reggel folyamán, így egyedül kellett nekiveselkednem az osztagterület körüljárására. Legalább nem éreztem úgy, hogy haszontalanul töltöm el az időt, mielőtt ellátogatnék a kapitányhoz. Merthogy a papíron, melyben kiértesítettek a kérvényem elbírálásáról, azon időpont is meg volt adva, hogy mikor keressem fel az új osztagom vezetőjét. Nem tudom min voltam jobban meglepődve, a gyors elbíráláson vagy a vaskeretek közé állított szabályokon.
  – Muneji, Muneji! Találtam valamit! – hallottam a róka hangját elölről. Amikor felnéztem már nyomát se láttam. Mikor ismét felfedte magát a folyosó végén, jobb kéz felöli irányból, újabb mondatot intézett hozzám. – Muneji, Muneji, gyere már, itt van egy könyvtár!
  Meglepetten néztem a módosított lélek irányába. Kissé hihetetlen volt arról hallanom, hogy egy könyvtár van az egység területén. Ha valóság volt, ha nem, tudtam, hogy Kuramát cseppet sem bölcs dolog egyedül hagynom. Nem igazán volt tekintettel a könyvtárak szabályzatára és megesett, hogy akaratlanul is hangoskodott ott.
  Sietősebbre vettem lépteimet, hogy beérjem a rókát. Mikor a nyomára akadtam, legnagyobb döbbenetemre valóban egy könyvtárhelységet találtam. Kurama már bent szimatolt a könyvespolcoknál.
  – Muneji, Muneji! Találtam olyat, ami érdekelhet – harangozta be lelkesen, mint ahogyan azt számítottam, cseppet sem halkan, hanem a megszokott éles hangján. Pár lépéssel tudtam le a köztünk lévő távolságot, majd vettem fel a karjaimba a rókát.
  – Yosh, rendben, de ez egy könyvtár, itt nem lehet hangosan beszélni – fojtott hangon emlékeztettem a könyvtár etikettjére. Bocsánatkérő pillantást küldtem a hölgy felé, aki a köteteket rendezte éppen az egyik polcnál.
  – De én tényleg találtam könyvet, Muneji! Kardkovácsokról szól, nem akarod elolvasni? – figyelmeztetésem nem volt reménytelen. Kurama végül kicsivel halkabban beszélt, bár még volt mit csiszolni a hangerején.
  – Melyik volt, ez? – kérdeztem rá, miközben leguggoltam a polc előtt, hogy kihúzzam az emlegetett kötetet. Helyeslése után azonnal leemeltem a könyvet a polcról. Abban reménykedtem, ha így teszek, akkor kevésbé fog hangoskodni tovább. Nem akartam, hogy az egész könyvtárt felzargassa.
  Nem terveztem olvasni eredetileg, de a témakör valóban érdekes volt. Kíváncsivá tett és úgy döntöttem, hogy abban a kis időben, amim még akadt, legalább belenézek egy kicsit.
  Miközben a kötet hátulját vettem szemügyre, arra eszméltem fel, hogy Kurama kimászott kezeim közül, majd beljebb szaladt a könyvtárban. Halk szusszanással egyenesedtem fel, majd mentem utána, mielőtt kitelne a becsületünk a könyvtárban, rögtön az itt töltött első napon. Kissé kínos lenne…
  Még időben elcsíptem, hogy felugrott az egyik polcra, majd valamilyen rejtélyes módon eltűnt. Reméltem, hogy nem most jött rá a játszhatnék, mert a terep nem éppen volt alkalmas a bújócskázásra.
  – Kurama, itt nem szabad szaladgálni! – néztem be a polcon, ahol egy szivacsot láttam leterítve. Érdeklődve másztam be a róka után, majd következő meglepetésemre észrevettem valakit, aki a polcok közé ékelt kényelmes ülőrészen foglalt helyet.
  – Bocsánat a zavarásért. – Ahogy teljesen behúzódtam, ügyeltem arra, hogy a lábam ne érje a szivacsot. Seizába húztam lábaimat és meghajoltam a vörös hajzuhatagú nő felé bocsánatkérésem jeléül, amiért megakadályoztuk a pihenésben. – Kurama nevében is elnézést kérek! Nem akartuk megzavarni.

[Aikawa Chiyo]

Szamuráj találkozó

Kíváncsian olvastam végig az elém pakolt iratot. Mondjuk úgy, hogy újonchoz képest vaskos kötet volt. Persze, tudtam hogy úgy lett áthelyezve a tiszt, vagyis nem az Akadémiáról érkezik, de ezzel az információval együtt sem volt elhanyagolható az adatmennyiség. Névváltás, kétszer járt Akadémia. Kezdtem magam is belekavarodni a sok feljegyzésbe. Mikor miből milyen volt az átlaga, hányszor járt az Élők Világában, az onnan küldött jelentések… hirtelen mozdulattal csuktam be az aktát, majd szusszantam egyet. A bürokrácia termékeinek eme újabb remekét gondosan elrejtettem a szekrényem hátuljába.
   -Őt sem papírból fogjuk megismerni -sóhajtottam hátradőlve, miközben jólesőn kinyújtóztattam a tagjaimat. Már alig vártam, hogy személyesen is találkozhassunk.
   -Megint összevissza pakoltad őket! -bányászta ki utánam Hikaru~chan az aktát. Ő külön helyet csinált nekik, és szerette is oda pakolni.  Nálam néha előjött a rókák ösztöne, és szívem szerint egy-néhányukat elástam volna. Még öltetem is lett volna, hogy pontosan merre. De nem akartam Hajime Senpai~nak gondot okozni, így csak a könyvespolcom mélyére ástam, de még azért is perlekedett velem a kis zashiki warashim. Főleg amikor meglátta az időközben felgyűlt gyűjteményemet. Ennek örömére olyan vehemens perlekedéssel pakolt ki az irodámból, hogy öröm volt nézni. Azt azért még megengedte, hogy körbe hízelegjem egyszer, mielőtt kitette a bundám. Éreztem az illatán, hogy valójában nem haragudott rám. Ezért se szoktam rá a tényleges rendbe pakolásra magam, ugyanis élvezte, hogy hasznos dolgot végezhetett a… mondjuk úgy saját háza tájékán. És lássuk be, a papírügyek rendezésével nem csak hasznosan, de kimagaslóan teljesített. És még csak el se tördelte őket, mint mondjuk a mosogatni valót annak idején.
Az orrom alatt mosolyogva indultam hát sétálni egyet a kertben. Az idő kellemesen meleg volt, a növények már kezdtek rügyezni. Mindent visszavonhatatlanul körbe lengett a tavasz mámorító aromája. Pár pillanatig behunyt szemekkel élveztem a környezetet. Az apró neszeket, a madarak csivitelését, az emberek távolinak tűnő hangolását, ami furcsa morajlássá szelídült, ahogy az állatokra összpontosítottam a hangok terén. Az illatok lágyan körbe öleltek, mintha egy puha selyem anyagból lettek volna. Néhány mély levegőt vettem, majd elindultam óvatosan az irodám fele. Szinte sunnyogtam, hogy vajon le mehetek~e majd a harcias kis házi tündérem figyelő, és rendet rakó szemecskéi előtt a pincébe. Csak a Könyvtárat szerettem volna meglátogatni, ám nem tudhattam, hogy meddig is terjed a belépési tilalom. Ráadásul papírok… megint csak papírok. Már-már éreztem a szigorú pillantását a tarkómon, ahogy lesettenkedtem. Még volt valamennyi időm a találkozóig. Mosolyogva köszöntöttem Sumiko~chant, majd az egyik korábban félbe hagyott kötetet előkeresve, behúzódtam az olvasó kuckók egyikébe. 
A virágok gondozása, virágkötészet és a virágok annyira már talán nem is titkos nyelvének varázsából egy furcsa kis rókácska ragadott végül ki, amikor megjelent az olvasó kuckóm nyílásába. Nagyon elszántan jött befele, én meg szinte ösztönösen tartottam felé a kezem. Róka volt, de még sem teljesen rókácska. És picike. Érdekelt a különös kis szerzet, na meg, hogy milyen megbizatással érkezett. Szóval le is érdeklődtem tőle olyan halkan, más ne hallhassa, de ő egészen biztos értse. Nagyon illedelmesen mutatkozott be válaszként, majd osztotta meg velem, hogy csak szét akart nézni, illetőleg, hogy puhának tűnt a szivacs. Eddigre már szorgos nagyrókaként (noha a pecsétemhez véletlen se értem hozzá, ki ne szagolja a csöppség, hogy mi vagyok) gyűjtöttem be egy kiadós szeretgetésre. Már nagyon lelkesen az ölembe pakoltam a pöttömkét, amikor egy shinigami követte. Meglepődve figyeltem, ahogy a fiú bejött, majd bocsánatot kért Kurama nevében is. Ezek szerint hozzá tartozott a különös (és igen csak tüneményes) kis lényecske. Meglepett, ahogy a fiút megnézve magamnak realizáltam, hogy bizony vele készültem találkozni nem is olyan sokára. Kedvesen rámosolyogtam a mentegetőzésére.
   -Nem zavartak meg semmiben -mivel tisztelettel szólított meg, magam sem váltottam közvetlenebb hangnemre. -Ezek szerint ez a kis róka lényecske önhöz tartozik… -magam sem döntöttem el, hogy kijelentés, vagy kérdés volt. Azt nem tudtam, hogy mennyire van tisztában azzal, hogy kit is kell majd keresnie. Vagyis, hogy velem van találkája. Így aztán egyelőre nem erőltettem a személyemet érintő felvilágosítást. Sokkal jobban érdekelt az előttem ülő fiú. Pillanat tört része alatt felmértem az öltözékét, a könyvet, amit választott, na meg a tartását, mondhatni saját magát. Harcos voltam, ez mindig az elsők között volt. -Ne vegye tolakodásnak, de akaratlanul is megpillantottam… -intettem a könyve irányába -Régóta érdeklődik vagy foglalkozik a kardkovácsolással? Nem egy elterjedt érdeklődés, főleg nem egy elterjedt tudás itt a Lelkek Világában. Bár azt hiszem az Élők Világában sem sűrűb.  Igaz is, shinigamiként, vagy kardkovácsként érkezett az osztagba? -egy pillanatra észbe kaptam -Nem tolakodásnak szántam a kérdésem, kérem nézze el a kíváncsiságomat… -hajoltam meg felé, már amennyire az olvasó kuckó engedte. -De tényleg olyan ritkán lehet ilyen személyekkel találkozni... Ön születés révén került vele kapcsolatba, vagy másképp? - Talán furcsa kérdés lehetett, de számomra ez fontos kérdés volt, elvégre jómagam csak később kerültem ilyen helyre.  Vagyis  őszinte kíváncsisággal vártam a válaszát. És persze, ha Kurama~chan engedte, közben lelkesen szeretgettem őt is.

[Date Muneji]

[[ Szamuráj találkozó ]]

  Próbáltam befogadni a látottakat, eléggé nehezen nyeltem le, hogy saját szememmel kellett látnom miként csal meg Kurama. Úgy hízelgett ugyanis az idegennek, mintha régi ismerősök lennének.
  – Kurama módosított lélek! – mély szusszanással fogadtam, hogy kis barátom ilyen nyíltan kikotyogta mi is ő valójában. Úgy ítéltem valószínűleg a fülvakargatás válthatta ki belőle az őszinteséget, nagy gyöngepontja volt.
  – Igen, a társam… barátom – feleltem tétován a kérdésre. Nem igazán tudtam eldönteni hogyan fogalmazzam meg a köztünk lévő kapcsolatot. Akiket fontosnak ítéltem, ők tudtak a létezéséről, az Emberek Világában meg nem volt szükséges magyarázkodnom. Ügyeltünk arra, hogy megőrizze inkognitóját és ne nézzék többnek plüssfiguránál. Amit sajnálok, viszont kimondatlan tény volt, hogy az emberek egy beszélő rókát nem igazán tudnának befogadni.
  – Oh – kisebb meglepettség bontakozott ki arcomon, mikor az előttem ülő hölgy jelezte, észrevette az olvasmányt, amit a kezemben tartogattam. – Igen, elég régóta művelem a kardkovács művészetét, mondhatni Rukongai óta – feleltem meg a kérdését, lassan emeltem fel a tekintetemet a könyvről. Nem volt mit tagadnom azon, hogy szabadidőmben mivel foglalkoztam.
  – Nem veszem tolakodásnak egyáltalán. Kérem, ne érezzen emiatt bűntudatod! Elvégre mi zavartuk meg szabadideje eltöltése közben – adtam hangot azonnal a bocsánatkérés szükségtelenségéről, mikor a hölgy meghajlásával szembesültem. Indokolatlan tett volt tőle, meg aztán, ritkán találkoztam hasonló irányba érdeklődő személyekkel a Lelkek Világában.
  – Nem, én az Emberek Világában születtem. Fiatalon kerültem át Soul Societybe. Ami azt illeti, eléggé nehezen indult az életem a falakon túl és úgy leltem „családra”, hogy elszegődtem Gorō Nyūdō Masamune műhelyéhez – kíváncsian vizslattam az előttem ülő nőre. Olyan szakavatottan vágott bele a kovácsolás művészetének témájába, hogy felpezsdítette kíváncsiságomat. Érdekelt, hogy mennyit mond számára az általam emlegetett Mester neve.
  – De ezek szerint Ön is érdeklődik a kovácsolás művészete iránt? Kedvtelés csupán a részéről vagy Ön is művelője esetleg?
  – Kurama megkérdezheti, hogy hívják? – vágott szavaimba hirtelen az eleven módosított lélek.
  – Kurama… ne legyél illetlen! – szóltam rá, amit felocsúdtam a döbbenetből a róka udvariatlanságát hallván. Általában odafigyelt modorára, eddig nem igen kellett megszólnom érte.
  – Őszinte elnézést kérek, de Kurama elárulta a nevét! Muneji az, aki nem mutatkozott be! Tényleg, engedd meg, hogy bemutassam a barátomat – kiugrott a hölgy öléből, kicsivel előtte állt meg. – Ő Date Muneji, én pedig Kurama vagyok, szolgálatára! – mellső lábait előre nyújtotta, fejét pedig ráhelyezte. Egészen hasonlatos volt a mozzanata egy meghajláshoz. Hogy ne veszítsen értékéből testbeszédre, magam is meghajoltam a bemutatásom után. Csak reméltem, hogy nem érzi a hölgy túlságosan tolakodónak viselkedésünket. – Most már megtudhatjuk, hogy hívják kegyedet? – alsó ajkamba haraptam Kurama szavait hallván, hogy visszaszorítsam megrovó szavaimat. Hiába finomkodott a fogalmazással, mégis elhamarkodottnak ítéltem így lerohanni egy halálistent, különösen az első napon az új osztagunkban. De az sem vezetett volna jó megoldáshoz, ha jelenetet rendezek.
  – Kérem, nézze el neki, rettentő kíváncsi – próbáltam mielőbb finomítani a róka hevességén.

[Aikawa Chiyo]

Szamuráj találkozó

Hihetetlen édesnek találtam a kis ravaszdi bemutatkozását. Meg egyből töltött is el az aggodalom, miszerint túlságosan nyílt, és ártatlan a csöppség. Ebből pedig, főleg itt a Lelkek Világának társadalmában könnyen baja származhatott.
   -Kurama hihetetlen aranyos, ám ha nem haragszanak meg egy jó tanácsért, ezt az információt, hogy módosított lélek, csak óvatosan osszák meg a többiekkel! -biccentettem picit oldalra a fejemet, míg nagyon lelkesen simogattam tovább a kis bundáját. -Nem hiszem, hogy mindenki ilyen jól fogadná az információt, vagy venné a fáradtságot, hogy megismerje a személyiségét Kurama~nak! - Egy pillanatra nem rejtettem véka alá, hogy elszomorított ez a tény, de meglepően gyorsan rendeztem a vonásaimat. -Ne aggódjanak, nálam biztonságban van a titkuk. De óvatosan mondják másoknak, már csak a társadalmunk törvényei végett is! -tettem a szám elé az ujjamat, hogy jelezzem, erről mindenképpen hallgatniuk ildomos.
Ekkor láttam meg, hogy a rókácskával érkező fiú miféle olvasmányt talált magának. Természetes volt, hogy egyből rá is kérdeztem. Igen csak hegyeztem a füleim, még úgy is, hogy nem volt a pecsétem feloldva. Masamune nevére hogy ne hegyeztem volna! 
   -Masamune mester most a Kóbor Lelkek Világában él? -kérdeztem izgatottan, amikor volt rá alkalmam. Neveletlen azért nem akartam lenni, hogy a szavába vágok, még úgy sem, hogy hihetetlenül kíváncsi voltam erre az információra.  A visszakérdezésre kissé talán szégyenlősen elmosolyodtam -Csak különleges alkalmakra szoktam kovácsolásra adni a fejem. Még van is mit tanulnom a mestereimtől -mosolyom kissé bátrabb lett -Elsősorban inkább togishiként szoktam tevékenykedni. De érthető módon érdeklődök a téma iránt mindenképp! -Kurama~chan szakította félbe a társalgásunk. Nagyon aranyosan, de még inkább határozottan követelte magának, hogy rá figyeljünk, és hogy áruljam el nekik a nevem. Szerettem inkognitóban ismerkedni az osztagon belül, de ha már ilyen aranyosan kértek meg rá, végül csak beadtam a derekamat, hogy kielégítsem a kis rókácska kíváncsiságát.
   -Kíváncsi… -egy ujjal megböködtem a rókácska nóziját óvatosan, amolyan incselkedőn -A kíváncsiság igazi róka tulajdonság. Le se tagadhatná a rókaságát kegyed! -a hanghordozásom kissé talán olyan volt, mint amikor a csöppségekkel játszok… kis shinigami, vagy ember, netalán youkai gyerekekkel. De gyorsan észbe kaptam. Igaza volt a csöppségnek. Tényleg nem mutatkoztam még be nekik.
   -A nevem Aikawa Chiyo. Igazán örvendek, hogy találkozhattunk, Date Muneji, és Kurama! -hajoltam meg picit, amennyire a környezet engedte. -Köszöntöm az osztagban! -mosolyogtam lelkesen rájuk -Jól sejtem, hogy nem elsőre van itt egyikük sem? Ha tippelhetek, látogatóba jártak már itt korábban. -ha tisztek lettek volna, egészen bizonyos, hogy emlékeznék rájuk. De nem volt róluk olyan emlékem, hogy tiszttársak lettünk volna. Viszont, ide találtak. Márpedig ide szakavatatlan személyek nem, vagy csak nagyon ritkán jutnak le! Ebből aztán kikövetkeztettem vasveretes logikával, hogy nem ez az első alkalmuk itt az osztag területén. A másik, ami már nem most feltűnt, a neve volt. -Ne vegye újfent tolakodásnak, de gyötör a kíváncsiság. A neve! Date, és az előbb mondta, hogy a Földön született. A Date szamuráj klán leszármazottja netalán? -még én is emlékeztem erre a névre. Pedig egyszerű roninként tengettem az életemet akkortájt. Talán egy kicsivel, talán száz-kétszáz évvel később.  -Megkérdezhetem, merre élt emberként? Milyen volt abban az időben élőként? -kissé talán engem is elkapott a róka kíváncsiság. Kicsit későn kaptam észbe, hogy lehet nem kéne így lerohanni szegényt. -Bocsássa meg a hirtelen sok kérdést. Azt hiszem semmiben sem maradtam most le Kurama kíváncsiságától, kérem bocsássák meg! igyekeztem korrigálni, ahogy volt rá alkalom.  Ettől függetlenül csillogó szemekkel ültem, és vártam, hátha mégis kapok egy mesét, ha nagyvonalakban is. Valahogy sosem hittem, hogy papírról fogok bárkit is megismerni. Most sem bíztam ilyesmiben. Viszont a válaszai, ahogy viselkedett közben, rengeteg mindent elárulhatott róla, ha szemfüles kis róka voltam! Szóval igyekeztem az lenni shinigamiként is.