Szerző Téma: Aréna (Mayoi~Ga)  (Megtekintve 4136 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Meiou Toshizou

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
25 400 / 30 000

Hozzászólások: 64

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 9 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Post szín:
#F08080 // #DC143C // #487153


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna (Mayoi~Ga)
« Válasz #30 Dátum: 2017. Nov. 10, 17:19:09 »
[[ Fegyvertárs ]]

  A gyerek egészen jól haladt a mozdulatsor elsajátításában. Már csak legalább egy birtoknyi önbizalomra lett volna szüksége, hogy ne keljen noszogatni és csinálja bármikor, ha úgy hozzá a helyzet. De ez a kevésnyi idő – hisz a gong jelzett – nem adott lehetőséget arra önbizalom növelő tréningbe kezdjek drágalátos Shinobu-channal.
  A gyakorlófegyvert az obimba csúsztattam majd meghajoltam előtte, hogy megköszönjem velem gyakorolt. Ez után felemelkedtem földről, hogy kezemet nyújtsam neki és két talpra állíthassam. Aljas tervem volt, nem akartam hagyni elszaladjon ismét Taichou-chan mögé, mintha holmi kegyetlen szörnyeteg lennék! Így amint elfogadta a kezemet menten magamhoz húztam, hogy egy testvéri ölelést adjak neki.
  – Majd megennélek olyan ügyes voltál Shinobu-chan! – mondtam némi hajborzolás keretén belül. Tagadhatatlanul arra voltam kíváncsi korábbi fecsegésünk után, nem eszem meg, mégis miként reagál szavaimra.
  Hagytam, hogy arcomra kiüljön a csalódottság amiatt, Taichou-chan utasításai szerint máris el kell eresztenem Shinobu-chant. Méghozzá azért, hogy Setsuna-chan kisajátíthassa. De mielőtt bátorkodott volna eloldalazni mellőlem, karomat átvetettem a vállán, hogy pár pillanat erejéig még visszatartsam fiút. A titokzatosság kedvéért elővettem a legyezőt, hogy bizalmas beszélgetésünket ne hallhassa senki sem.
  – Ne feledd Shinobu-chan, ha nagyon nem hagyja magát, végső esetben rúgd csak bokán! Elvégre a háborúban és a győzelemért mindent szabad – súgtam le neki. – És gondolj arra, hogy egy Amatsuji vagy! Youko-ane hogy fogadná, ha már Setsuna-chan is legyőz? Kirakna a testőrségből! – összecsuktam a legyezőt. Hagytam pár másodpercet, hogy emésztgesse szavaimat. – De ügyes fiú vagy, biztosan menni fog! – veregettem hátba biztatásul, sunyi mosollyal az arcomon.
  Ekkor követtem le a szörnyű eseményeket. Rögtön szívemhez kaptam, miként láttam harmadik felünket Setsuna-chan kardjába dőlni. Vagyis Setsuna-chan kardját harmadik ikrünkbe esni. Szemantika! Az eredmény egyenlő volt!
  – A lelkem, érzem, darabokra tör! A haikuk hiánya – lábadoztam Eiji testvér oldalára, majd rogytam le mellé. – Shinobu-chan! Annyi szépért és jó ért, amit érted tettem… Miért, mondd, miért kárhoztatsz erre a kegyetlen sorsra? Hány rétre szakítod még szét lelkemet? Csak egy dolgod lett volna, csak egy! – némán tátogtam felé „haiku”. – Tarts ki testvér, ne menj a fény felé, itt vagyunk veled – fogtam meg harmadik ikrünk kezét a drámai összhatás kedvéért egyik oldalról. Aniki sem hagyhatta ki az eseményeket, így hagytam őt is szóhoz jutni, hogy Shinobu-chant minél jobban emlékeztessük még nem teljesítette a kötelességét.
  Mondanom se kell Shinobu-chan ábrázatáért már megérte a műjáték. Taichou-chan parti romboló csapására már csak sandán mosolyogtam. Már előre éreztem hol fog fájni az ütés után, amit Aniki kapott. Nem kísérleteztem elhajolni előle, tudtam, nem lenne jó végkimenetele. 
  – Na de Taichou-chan! Mi csak játszottunk <3 – szabadkoztam. Ezt követően gálánsan meghajoltam előtte. – De becsszó, legközelebb nem hagyunk ki belőle! – némi hajbókolással próbáltam enyhíteni Taichou-chan haragján, hiszen a mosoly sokkal jobban állt neki!
  Taichou-chan mormogására, aminél nagyon füleltem nehogy egy szót is elszalasszak az egészből. Majdnem fellegekben jártam mihelyst leközölte, hogy később visszatérünk rá, csak eredjünk edzeni. Hát hogyan is mondhattam volna mindennek nemet?
  Lopva Aniki felé tekintettem, kétségem se fért hozzá, tudja, min jár éppen az eszem. Így háromra egyszerre kaptuk fel a földről harmadik felünket, hogy ezután egymásba karolva, egy játékos szalutálás kíséretében eredjünk is dolgunkra, ahogyan azt az imádnivaló Taichou-chan is utasította. Hiszen testvért nem hagyunk hátra, soha! <3 
  – Mondjátok csak, kikkel is vagyunk most párban? – amint kicsit eltávolodtunk ikreimmel, úgy tettem fel a kérdést, hátha ők jobban figyeltek erre, mint én. Megtorpantam, ahogy kijelentették kihagynak engem a partiból, merthogy ők ketten fognak játszani. Nem elegendő, ikerbátyám karddal, ikeröcsém meg szálfegyverrel akciózik, de még ez is! Nem takarózhattak azzal Taichou-chan döntése volt, nem takarózhattak imádott kapitányunk szavai mögé.
  – Árulók! – intettem meg őket. – Hát ezt érdemlem? – Rin-chan, ahogy mellénk libbent, hogy emlékeztessen a gyakorlatban ő lesz partnerem, elengedtem Eiji-chant és a leányzó mellé léptem. – De aztán meg ne merjétek húzni a gyakorlat végére szánt… tudjátok mit – az elszólás előtt húztam meg a pórázt nyelvemen. A végén a szomjas társaság idő előtt felkapná a fejét az alkohol gondolatára. De biztosra kellett mennem. Fivéreim képesek és a gyakorlat címszó alatt eltűntetik az itóka felét, ha nem az egészét! Mindezek után meg se lepődnék abból is kihagynának.
  – Menjünk játszani, Rin-chan <3 ~ – fordultam felé, arcomon csintalan mosollyal.
  Persze tudtam a gyakorlást nem kezdhettük meg addig, míg a gong szó el nem hangzik. Így egyelőre csak beálltam vele szembe. Irigykedve lestem ő is karddal alkotna ellenem. Nem mintha néhány családi gyakorlaton ne lett volna szerencsém hasonló felálláshoz. Viszont más volt, mint egy hagyományos karddal. Mindenesetre érdeklődve vártam Rin-chan mily újdonságokat mutat majd nekem. Mikor elhangzott a gong szó, meghajoltam előtte majd elővettem obimból a rövid gyakorlófegyvert.
  Felvont szemöldökkel lestem, hogy Rin-chan egy kézzel tartogatja a bokkent a markában. Azon tűnődtem, még nem ismert praktikát készül bevetni vagy csupán elrontotta az ügyletet. Utóbbi az egységben tett szolgálatai idejét számon vetve eléggé lehetetlennek tűnt. De így vagy úgy egyszerűen felelőtlennek tetszet az ügylet. Ha védekezni akar egy kézzel, még ha csupán tantouval is támadok, igen meredek lenne.
  Megkíséreltem tenni egy próbát. Lévén a gyakorlófegyverem rövid volt, így közelebb kellett lépnem hozzá a támadáshoz. Vagyis könnyedén láthatta készülök akcióba lendülni. Viszont a kíváncsiságból kifolyólag egyelőre csak előre léptem, majd egy szúrást indítottam fegyvertartó karjának válla felé. A legegyszerűbb praktika egy wakizashival. Elejében azt szerettem volna meglesni, miként tervez védekezni egy ilyen pozitúrából. Érdekelt, hogy kivitelezi a védekezést.
  A felülről indított csapásait könnyen kezeltem. A fej fölött lendületet vett vágás értékes másodperceket jelentettek. Én ez idő alatt könnyedén kitáncolhattam oldalra, majd beléphettem védelmi területére. Mivel a megindított vágás lendületét elég csekély eséllyel módosíthatta arra, ahol éppen álltam, így szabadon cselekedhettem. Mondhatni megnyertem a kört azzal, hogy hagyott belépni abba a körbe, ahonnét már a karddal nem igen tud mit kezdeni. Ezt a módszert jobbra és balra is eljátszottam. Ha volt lehetőségem látni előre vállai tartásából vagy lába állásából, hogy merre készül lecsapni a fakarddal, úgy mindig az ellenkező irányba léptem ki. Ha balra vágott, jobbra mentem, ha jobbra, akkor balra léptem ki. Célom ezzel az volt, hogy minél távolabb keveredjek a penge útjából és több terem legyen a mozgásra. Esetemben egy szúrás kivitelezésére. Mivel a derék szúrás csak egy volt a repertoáromból, így ha a lehetőség adott volt támadta torokra, de mímeltem vágást könyökhajlatra és vállra is. Mindezt abból a szándékból, hogy tükröztessem számára, hogy az éppen védtelenül hagyott pontjaival milyen módszerekkel vethetnék életét egy éles helyzetben. Elvégre Taichou-chan azt akarta, hogy tanuljunk a másik fegyvernem stílusából!
  Mikor szúrásomat úgy kísérelte meg nem egyszer elkerülni, hogy lebukott. Mondanom se kell milyen meglepetést okozott vele. Magasságával kényelmesen kivitelezhette, viszont nem minden esetben a legjobb módszere egy támadás elkerülésének. Ezt szerettem volna megmutatni neki egyik alkalommal, amikor szúrtam és ezt a manővert alkalmazta. Mivel egy apró kardot szorongattam mancsomban, így nem került különösebb erőbefektetésbe számomra, hogy kilépjek oldalra, majd mögé lépve kigáncsoljam. Ha ez sikerült, térdemmel fegyveres felkarjára nehezedtem, míg egy vágást mímeltem torka felett.
  – Rin-chan, elfelejtetted, hogy wakizashi van nálam?~ – kérdeztem pimaszul. Ahogy jelzett, engedjem el, felegyenesedtem. – Jobb, ha vigyázol velem most. Kardod miatt logikus, hogy a fürgeségemre hagyatkozom – emlékeztettem erre az apróságra, miközben felsegítettem a földről. Következő szúrásomnál már sokkal szemfülesebb volt. Nem próbált meg a fürgeségemmel versenyezni, ami a hosszabb fegyver miatt komplikáltabb lenne. Inkább arra ügyelt, ne eresszen közelébe, hogy a korábbit megismételjem.
  Mivel a rövid kard némi extra tudást is igényel egy éles meccsben, mivel nem éppen hosszan elnyúló harcra lett kitalálva. Így szándékoztam ezt is megmutatni Rin-channak. Hagytam, hogy ő kezdeményezzen. Most éppen egy vágással jött. Csalafintán elmosolyodtam, majd a wakizashit kitartottam úgy, hogy lapjával a végét a tenyerembe fektettem. A vágást elvezettem oldal irányba, mindeközben beléphettem védelmi zónájába. Innen már nem volt nehézkes gyomron rúgnom vagy újfent kigáncsolnom. Nem akartam a leányzónak fájdalmat okozni így anélkül prezentáltam a két opciót, hogy kisodortam volna alóla lábait, vagy komolyan megütöttem volna.
  Egy másik, Rin-chan által fej fölött indított vágást a korábbihoz hasonlóan, wakizashi élét tenyerembe fektetve feltartottam a bokken útjába. Majd a fegyvert baloldal irányba taszítottam, a lány kardcsapásába ültetet lendületét felhasználva hozzá. Kiléptem jobb kéz felé, mindeközben befordítottam a tenyeremet, hogy ujjaim a fawakizashi éle felé nézzenek. Ebből az állásból vállát, arcát egyaránt megtámadhattam volna. Lassan vezettem felé a fakardot, hogy láthassa, hol érheti veszély egy ilyen helyzetben.
  Egy másik fej felé indított vágását, korábbihoz hasonló módszerrel hárítottam, melyből kifolyólag leleményesen oldalról is kísérelt vágást indítani. Hárításom Rin-chantól tapasztalt befektetett erő miatt a wakizashi végét végig bal tenyeremmel támasztottam, hogy ne tudjon hátrataszítani a lendülettel. A második vágásnál viszont iparkodtam, hogy ne legyen lehetősége újabb kardcsapást indítani. A pengét lehúztam a penge keresztvas előtti tizenöt centiméteréhez, majd kezemmel, amelyikkel eddig a pengét támasztottam benyúltam a két karja közé, hogy megragadjam ruhájának a nyakát. Így igyekeztem arra kényszeríteni a bokkenjével együtt oldalra forduljon. Mindehhez rásegítettem a fawakizashival, hogy ne legyen lehetősége másik irányba elmozdulni fegyverét csak arrafelé, amerre terelni szándékoztam. A ruháján elég határozott fogást sikerült találnom, így remélhetőleg úgy is tesz, ahogyan szeretném, másik irányba kevéssé tudott volna forgolódni perpillanat. Ebből a pozitúrából pedig már nem jelentett nehézséget, hogy wakizashimat egy gyors mozdulattal elvegyem bokkenjétől és feje felé mímeljek egy vágást.
  A későbbiekben viszont mellőztem a látványos, túl sok mozgást igénylő hárításokat és támadásokat. Átváltottam védekezésbe, hogy megfigyeljem Rin-chan támadásait, kitapasztaljam módszereit. Viszont nem bírtam megállni, hogy a gong szó előtti pillanatban, mikor ismét feje fölött indított vágást, ne tegyek valamit. Megfigyeléseim alapján szívesen alkalmazta ezt a technikát. Így hárításom után, mikor újabb lendületvételre visszahúzta a bokkenjét feje fölé, azzal a lendülettel léptem én is előre, hogy egy vágást mímeljek bal fegyvertartó csuklója felé, mielőtt megindíthatta volna az újabb vágást.
  Az edzés végét jelző hang nyomán hátrább léptem két lépést és meghajoltam előtte, hogy megköszönjem az edzést. A leányzó roppant energetikus volt, Shinobu-channal művelt gyakorlatozáshoz képest igen intenzívnek számított a köztünk lezajló edzés. Így roppant szomjasan fordultam ikreim felé, hogy jelezzem, jól jönne egy kis frissítő. Meg persze Taichou-chan ígéretét sem felejtettem el! <3


(click to show/hide)

Karakterlap

Amatsuji Shinobu

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
11 000 / 15 000

Hozzászólások: 41

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 7 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
sötétszürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"Up in the air, chasing a dream so real."

Post szín:
#384E5B


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna (Mayoi~Ga)
« Válasz #31 Dátum: 2017. Nov. 13, 21:31:09 »
[[ Fegyvertárs ]]

Halálra váltan ácsorogtam Meiou sama ölelésében. Alig telhetett el néhány másodperc azt követően, hogy az éles hang jelezte, vége az edzésnek, tehát fellélegezhetek, újabb sokkhatás ért. Nagyon hálás voltam Meiou sama-nak, amiért ennyire kitartóan tanított fegyverforgatásra. Sok mindent megmutatott és hihetetlen türelmesen próbált jó irányba terelgetni. Szörnyen szégyelltem magam, ilyen hatalmas áldozatot hoz a kedvemért, amikor miattam nem tud békére lelni. A késlekedésem miatt, pedig már egyenesen háromfelé szakadt. Bántam a tettemet és főként azt, még nem teljesítettem a kérését. Szörnyű dolog volt tőlem, hogy elfogadom a segítségét, miközben én látszólag oda sem figyelek a szenvedésére. Nem tetézhettem tovább a bajokat mogorva vagyok, ezért elfogadtam a segítő kezét. Ezt remek alkalomnak hittem, elmondjam neki, nem felejtkeztem el a tartozásomról, mindössze némi időre van szükségem. A türelmét szerettem volna kérni, illetve megköszönni, hogy ilyen önzetlenül gyakorolt velem. Már szóra nyitottam a számat, de olyasmit tett, amitől minden bátorságom messzire repült lelkemmel egyetemben.
Falfehéren, reszketve dermedtem kővé, miután azt állította, ha nem leszek elég ügyes, akkor Youko sama kitesz a testőrségből! Azt nem engedhettem meg! Akkor nem tudok apára vigyázni és még Youko sama-ra, meg Akira kun-ra is szégyent hozok! Teljesen megrémültem, hiszen Setsuna sama sokkal jobb volt nálam! Egész biztos, hogy nem tudnám legyőzni! Amit eddig tudtam azt is tőle lestem el a küldetésen, vagy edzéseken. Ha pedig testőrnek nem vagyok jó, akkor shinigami-nak sem? Elküldenek innen is? Mit fogok csinálni? Hogy nézzek apa szemébe?
Segélykérően néztem felé, de nem mertem odamenni. Még sem kérhettem segítsen rajtam. Azzal kizárólag azt bizonyítanám, hogy igaza van Meiou sama-nak és tényleg nincs keresni valóm a testőrségben. Az edzés után sürgősen ki kellett találnom valamit, miután teljesítem a rémes elmaradásomat, amivel megint bajt csináltam. Kétségbe esetten kapkodtam fejem a három Meiou sama között. Sajnáltam a történteket, de nem kérhettem Setsuna sama-t tegyen csodát, ahogy én se tudtam. Legszívesebben elfutottam volna a rám szakadó gondok elől! A legszörnyűbb, hogy majd nem ezt is tettem. Azonnal behúzodtam a hozzánk lépő Setsuna sama háta mögé. Ő annyira erős és határozott volt! Nem rettent meg a Meiou sama-k szellemeitől. Bátran szembe nézett velük! Hogy tudnék egy ilyen harcost legyőzni? Ellene még a bokán rúgás sem működne!
Csendes nyöszörgésekkel törődtem bele a sorsomba és követtem engedelmesen a terem távolabb eső felébe. Még az elhangzottak hatása alatt álltam, így a jelzéséig kitartóan szorongattam karját. Kérésére nehézskesen arrébb lépdeltem. A földet bámulva tördeltem ujjaimat, mert addig képtelen voltam a feladatra koncentrálni, nem kapok egyértelmű választ a fejemben kavargó kérdésre.
- Setsuna sama! – Vágtam közbe, amiért szánakozóan pillantottam fel rá. - Igaz, hogy kitesznek a testőrségből, mert tehetségtelen vagyok? – Összeszorítottam szemeimet. Felkészültem mindkét válaszra, ettől még féltem hallani. A visszakérdezésre bátortalanul motyogtam el, hogy Meiou sama osztotta meg velem. Erre feldúltan vágta hozzám, hogy ilyesmitől nem kell tartanom. A mostani edzésnek nincs köze a testőrséghez. Ez az állítás újabb kétségeket vetett fel bennem.
- Akkor az osztagtól fognak elküldeni? – Kérdésre, hogy hallottam bármit erről Aikawa taichou san-tól, csak nemlegesen megráztam a fejemet. Setsuna sama azt mondta nem kell ettől sem félnem. Hittem neki, mert mindig segített és megvédett Meiou sama-któl is. A megerősítésre pedig szükségem volt, hogy ne azzal foglalkozzak az edzés kellős közepén mi lesz velem, miután hazamegyek. Amúgy sem voltam valami ügyes, ha még a gondolataim is máshol járnak, akkor aztán tényleg befejezhetem a munkát.
A válasszal zsebemben immár kizárólag a feladatra próbáltam koncentrálni. Sajnos nem lettem okosabb, mit kéne tennem. Ugráljak, mozogjak, csináljak valamit, vagy várjam meg, hogy Setsuna sama tegye meg az első lépéseket. Nem ismertem ilyenkor mi a szabály. Az edzés egy dolog, de ott általában valamit gyakoroltunk egymáson és jeleztük a másiknak, mikor fogjuk kezdeni. Azzal szemben, jelenleg nem történt semmi. Csendben ácsorogtunk, míg Setsuna sama meg nem kérdezte, szeretnék támadni. A váratlan felszólalása meglepett és közel jártam hozzá szívinfarktust kapjak. Kénytelen voltam a mellkasomra tenni a tenyerem, ne ugorjon ki a helyéről.
- É-é-értem, csak még sem! Ne-nem igazán tudom mit kéne, vagy hogyan is kell támadnom. – Válaszoltam őszinte bűnbánattal hangomban. - Azt hogy ne szúrkáljak ész nélkül. Figyeljek az egyensúlyomra, lábamra, tartásomra és használjam ki az ellenfelem lendületét. – Mondtam fel a tanultakat, akár egy leckét. Reméltem minden fontos mozzanatot elismételtem. A rend kedvéért igyekeztem be is mutatni, hogy kéne a karomat és lábamat tartanom.
Nem tudom, hogy bennem csalódott, vagy a gyér előadásomban, de Setsuna sama, csak mély sóhajjal kérte, inkább Aikawa taichou san bemutatójára koncentráljunk. A szavai alapján felidéztem az edzést felvezető rövid gyakorlatot. Erősen bólogattam arra a kijelentésre, hogy be kell kerülnöm a nagyobb fegyverek hatótávolságába. Tehát elég, ha minél közelebb kerülök a forgatóhoz. Eddig értettem a dolgokat. Szemmel, némileg a testemmel is követtem a fegyverrel bemutatott két suhintást. Óriási területen lefedte Setsuna sama-t, viszont lassú volt. Nagy, széles, erőteljes mozdulatokat igényelt tőle. Sok energiát fogyasztott és hosszú időre lefoglalta. Egyetlen dolog pedig feltűnően védtelen maradt.
- Ekkora fegyvernél a hát mindig sokkal sérülékenyebb? – Tapogattam meg az érintett területet magamon. - Szabályos, ha arra játszok, valaki mögé kerüljek? – Döntöttem tanácstalanul oldalra a fejemet. Eddig szinte mindenki szemből támadt a másikra. Ilyen támadást és védekezést tanított Meiou sama is. Ha körbe pillantottam, mindenki látótávolságon belül mozgott, senki sem került holtérbe. Lehet ez valamiféle iratlan szabálynak számított, hogy oda nem mennek. Túl nagy előnyhöz juthatna vele valaki. Valahonnan származnia kellett annak a hasonlatnak, hogy a hátba támadást a másokat kijátszó, alattomos, sunyi emberekre használták.
A válaszra határozottan bólintottam. Valamennyire jól gondoltam, aminek örültem, de észben tartottam, hogy ha az ellenfél olyan, akkor nem szabad finomkodnom. Reméltem még jó ideig nem kerülök efféle helyzetbe. Addig is elhessegettem a hátba támadás taktikáját és arra összpontosítottam, amit Setsuna sama mondott. A fejemnél végződő óriási fegyverre csendes rajongással tátotta el számat. Nagyon félelmetesnek látszódott már így is. Az pedig elképesztő volt, mennyire könnyedén forgatta Setsuna sama. Próbáltam, minél hamarabb kikecmeregni a rajongásból és azt tenni, amit kértek tőlem. Néhány ugrálással felszívtam tüdőmet. Elszántam magam a hatalmas tettre, de ahogy felém lendült a fegyver, egyszerűen meghűlt a vér ereimben. Összeszorított szemekkel dermedtem le.
A feddésre, ne legyek ennyire megrémülve, szánakozva horgasztottam le fejemet. Sűrű bocsánatkéréseket mormogtam orrom alatt, majd eszembe jutottak Meiou sama szavai. Ugyan megnyugtattak, nincs miért aggódnom, de nem adhattam okot az ellenkezőjére! Összeszedtem magamat az újabb kísérletre. Most nem szállt inamba a bátorságom, még a fegyver elől is sikerült ellépnem. Ekkor döbbentem rá, sokkal könnyebb, ha nem a hosszú valamit figyelem, hanem Setsuna sama-t. Kevésbé félelmetes és a tornászként, bárkiről meg tudom mondani öt réteg ruha alatt is, épp melyik izmát feszítette be. Azt hiszem rátaláltam egy lényeges pontra, amiről már Meiou sama is beszélt. Figyeljem a mozdulatokat, mert azok árulkodnak arról, mire fog készülni az ellenfelem.
Hihetetlen megörültem a felfedezésemnek. Szerettem volna elújságolni Setsuna sama-nak, de az ő arca kevésbé volt vidám. Kissé mérgesen jegyezte meg ne emelgessem a lábaimat. A kérésre zavarodottan pillantottam le. Teljesen logikátlanul hangzott a füleimben csúsztassam a lábaimat. Azzal megakasztom a talpamat és kevésbé lesz folyamatos a mozgásom. Ráadásul, ha húzom a talpam, kevésbé tudok hatékonyan elrugaszkodni a földtől. Egyáltalán nem értettem, miért szükséges ez a harcnál.
- E-e-ez lelassít! – Mutattam neki, mennyivel lomhábban csoszogok. - Nincs kellő lendületem a gyors irányváltásokhoz, vagy ugráshoz. – Váltottam szinte kosaras cselezéssel többször irányt egy-egy forgás közben. - Az egyensúlyommal így sincs baj. Miért jobb, ha csúszok? – Fékeztem be, hogy daruállásban mutassam be, teljesen stabil lábakon állok. Magabiztosnak hittem magam, persze hibásan. Setsuna sama egy könnyed mozdulattal kirúgta alólam a lábamat. Hátra borultam, de szerencsére a tornász reflexeim nem hagytak cserben és a tenyereimmel kezenállásba toltam fel a testem. Azt hiszem, kezdtem érteni a dolog lényegét. Főleg, hogy beavatott a karddal nem táncolunk és az ellenfél könnyedén kihasználhatja a fickándozásomat ledöfjön.
- Világos! Két földön lévő láb több, mint egy! A súly pedig szabadon megosztható közöttük. – Emelte fel egyik kezét a levegőbe. Viszont attól még mindig nem tetszett a mozgása robbanékonysága látja ennek kárát. Ettől, még érdekesnek tűnt. Én pedig azért voltam itt, hogy tanuljak! Nem lesz semmi bajom, ha kipróbálom, esetleg meg is tanulom. Feladtam a kézen zsonglőrködést és követtem az utasításait. Összébb húztam a lábaimat, berogyasztottam, mintha súlyt lökni készülnék. Egyenesen tartottam a hátamat, illetve pakolásztam a lábfejemet a megfelelő irányba nézzenek. Amikor azt mondta rendben lesz, még rugóztam néhányat. Ismerkedtem az érzéssel és próbáltam megjegyezni melyik izomtónusaim, mekkora terhelést kapnak.  Ha ezt memorizálom, később tudom magamat korrigálni. Persze, elsőre nem megy minden, így jó néhány csúszó kört tettem Setsuna sama felügyelete mellett.
Örültem nem kell kérnem, áldozzunk rá több időt. Addig csúszkálhattam, míg azt nem éreztem sikerült valamennyire megjegyezenem, így visszatérhetünk az eredeti feladathoz. Még egyszer végiggondoltam mit kell majd csinálnom, aztán jeleztem Setsuna sama-nak, hogy készen állok. Az oldalra lépés most sem okozott gondot, de majd nem elfelejtkeztem a csúsztatásról. A mutatványom inkább lett csoszogás, mint talajon siklás. Meg sem lepődtem ezek után a szúrás már ténylegesen pocsékul sikerült. Elszégyelltem magam, mert ez a jelenlegi kevéske tudásommal is borzalmas égés volt. Megérdemeltem a fejmosást, bár inkább arra hívták fel a figyelmemet, hogyan kéne fognom a fegyveremet, vagy éppen miként fest helyesen a szúrás.
- Ilyenkor is maradjon egyenes a hátam? – Igazítottam meg a tartásomat. Az feltűnt, hogy mindenki nagyon ügyelt rá. Ezek szerint harc közben is kellett vele foglalkozni.  Tehát eddig a két legfontosabb kulcsmozdulat az egyenesség és csúsztatás. Eddig azt hiszem, megy a dolog, viszont azzal nem számoltam Setsuna sama kezembe nyomja a saját fegyverét. Majd nem felborultam a hosszú bottal, annyira nem számoltam a súlyával. Elképedten pislogtam, még akkor is, amikor már rögtönzött bemutatót tartott nekem. Figyeltem, azzal nem volt gond. Követtem a mozgását. Fejjel pedig a mozdulatai ritmusát próbáltam megjegyezni. Hosszú-hosszú-gyors. Lépés-lépés-szúrás. A ritmust elraktároztam a fejemben azzal együtt, merre érdemes támadnom. A hideg rázott ki a rajtam jelzett szúrásoktól, de legalább pontosan értettem mit várt el tőlem. Legalábbis azt hiszi, hogy tudtam. Erőteljesen bólogattam, majd a kezemben megigazítottam a fegyvert, ahogy mutatta.
A következő próbálkozásoknál azt csináltam, amit láttam. Képzeletbeli ritmusra igyekeztem csúsztatni a lábaimat és kitérni a felém érkező bot elől. Ezzel a lépéssel a kísérletek számával egyre kevésbé gyűlt meg a bajom. Nagyobb gondot okozott, hogy túlvitt a lendületem. A szúrásra vagy nem maradt időm, vagy helyem, vagy egyik sem. Igazából, mindig megakasztott, mert azon kezdtem agyalni, hogyan kéne csinálnom. Mindig máshova és máshogy érkeztem, ezért sose tudtam hirtelen merre szúrkáljak vele. Erre hamar felhívták a figyelmemet. Próbáltam minél kevesebbet ugrálni, forogni, elhajolni, átfordulni, kizárólag arra a három ütemre fókuszálni, amit Setsuna sama-tól láttam. Összesen három eltérő hosszúságú, erejű mozdulat. Ennyire fókuszáltam és tényleg sokkal jobban bevált. Kevésbé kerültem lehetetlen helyzetbe azzal sose tudtam számolni vele mennyire van tőlem távol, éppen túlságosan közel Setsuna sama. Jobban maradt időm eldönteni merre mozdítom a kezemet, melyik pontot szeretném támadni. Azt nem állíthatom nagyon összeszedett voltam. Előfordult a csúszás nem sikerült teljesen, esetleg a bottól, ahogy elléptem kibillentem az egyensúlyomból, vagy későn próbáltam szúrni.
Töretlen lelkesedéssel estem neki újra és újra a feladatnak. Setsuna sama összes tanácsát és javaslatát próbáltam megfogadni. Nem akartam addig feladni, míg nem sikerül rendesen megcsinálnom. Pontosabban, míg meg nem szólalt az újabb gong. Még bírtam volna szusszal a gyakorlást, de a jelzésre hátrébb ugrottam.
- Nagyon köszönöm, Setsuna sama! – Fejeltem meg a saját térdemet. Csillogó szemekkel fújtattam egyet. - Rengeteget tanultam! Most már kezdem érteni, mire kell figyelnem! Távolság, ritmus, egyensúly, tartás és az ellenfelem mozgása! – Számoltam ujjaimon a lényeges pontokat. Legalábbis nagyon reméltem semmit sem hagytam ki.
- Még gyakorolna velem később? – Tettem össze a tenyereimet könyörgően. Borzasztóan örültem volna, ha még segít nekem. Másrészt teljesen felpörögtem. Szerettem mozogni és mindent, amit közben tanulhattam. Dugig voltam energiával! Szívesen fordítottam volna arra, még többet gyakoroljak.

*Köszönöm az IC kiegészítést Nao-nak*-*

Karakterlap

Minami Junko

Hadnagy

11. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
14 500 / 15 000

Hozzászólások: 50

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 12 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sárgászöld - Testhez közel sárga, testtől távolodva színátmenetesen zöldbe válik.

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
„Létezem, mert a harc éltet, és élek, hogy másokért harcoljak.”

Post szín:
#C7ADDF (főszín), #EDC0BB (Zanpuszín)


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna (Mayoi~Ga)
« Válasz #32 Dátum: 2017. Nov. 16, 05:58:17 »
A lány hitével egyenes útra talált Toshizou-t illetően. Kicsinynek tűnő lelkével azt várta, hogy a gesztusát nem fogja visszautasítani, s így lett! A férfi mosolyogva integetett, udvariasan bemutatkozott, majd rögtön fel is vette az alapállást.
Junko ösztönösen nekirohant, igyekezett jól forgatni a kezében lévő fegyvert. Gondolta remek lesz, viszont a lelkesedés túlságosan égette bensőjét. Hamarjában elfáradt a hadakozásban, ütéseit könnyű szerrel blokkolták, tehát képtelen volt megállni. Lihegett, és tekintetével mindeközben Toshizou-ra meredt. Értette ő a kritikát, aztán bár meg kell mondjam, enyhén csorbát ejtett büszkeségén, hamarjában erőre kapott belőle. Mindebből pedig annyi suhant át rajta, míg koncentrál a férfi szavaira, aztán szélesen elmosolyodik.
- Értem – bólogatott.
A sor azonban még folytatódott, hiszen ha csak a hadonászással lett volna gond, simábban korrigálja. De azt hallani, hogy nincs konkrét technikája! Neki! Ezek már komolyabban bántották, mert minden szóban meglelte az igazságot. Nem találtam még meg a megfelelő ritmust. Fogalmam sincs, mi lenne a stílusom, a stratégiám. Emiatt kérdezett annyit a Kapitány korábban? Biztos azt hihette, nem vettem részt megfelelő kiképzésen! Pedig igen, viszont soha, de soha nem vettek komolyan! Mintha a lelkeknek nehezére esne olvasni a másikban.
Az előtte állót elnézve érdekes mód ez megcáfolódni látszott. Elvégre tiszta tükörként funkcionált, aki nemcsak olvasott benne, ám minden addig figyelmen kívül hagyott hibájára percek alatt rájött.
Biztos, hogy csak állt?
Riadtan vette tudomásul, hogy gyakorlófegyverét satuba fogták. A férfi sajátját nyakához érintette rég. Lepillantott rá, nagyot nyelt, ezután felvették újra a tökéletes vélt távolságot. Mi az, hogy nem táncolunk? Ha így mondod, sokkal inkább vevő vagyok a mondanivalódraaa!
Junkora úgy hatott ez a mondat, hogy a fordított pszichológia révén, az alkalmazása legyen tudatos, vagy sem, motiválta őt. Ismét nekivetemedett Toshizou-nak, aki idejében megállította őt. Ha a férfi nem segít neki, szerencsétlenségében talán lenyomott volna egy bukfencet úgy, hogy a fakard kiesik a kezéből.  Túlságosan heves vagyok most is, amellett néha alacsonyabban tartom a fegyvert, mint kéne.
- Benne vagyok – felelte halkan, majd mélyet bólintott. Következőképp gyakorolta, miképp is lehetne visszafogottabb, mire a gong megszólalt. Kis híján frászt kapott tőle, de végül már most elmondhatta, hogy tanult valami fontosat! Illedelmesen megköszönte a férfi segítségét, végül végighallgatva a kapitányt új edzőtársához vette az irányt.
- Sziaaa, Junko vagyok, és örvendek a találkozásnaaak! – mutatkozott be dalos jókedvvel a vöröshajúnak. Korábbi bántottság érzetének nyoma se látszódott.
Udvariasan meg is hajolt, majd rögtön a tárgyra tért:
- Szóval van valaki, aki azt mondta, hogy sokat pörgök, de én nem értem, mert jól érzem úgy magam, ahogy és igyekszek jól teljesíteni, szerinted viszont ez tényleg rossz?
- Szia Jucchan! :3 Részemről a szerencse, én Shuuichi vagyok, de a Shuu is elég! ^^  - Válaszul ő aranyosan rámosolygott, meghajolt. Előző partneréhez hasonlóan - Ugyan, pörögni szerintem kifejezetten jó dolog, energikus vagy, az nem lehet rossz!  :o Csak koncentráld jó helyre ezt a rengeteg sok energiát, és nem lesz baj.  ^-^
- Igyekszem, Shuu! – vigyorodott el, majd a nemrég tanultakat felidézte magában. Rossz ómen, ha nagy marad a lendületem. Aaakkooor pontosabb is lennék talán? Ööö… Figyelnem kéne arra, mikor támad, mikor védekezik. Ujjuj… Összetettebb móka ez, mint hittem!
Felvette a kezdő pozíciót, s amennyiben Shuu követte a példáját, nekifutásból megindult felé. Körülbelül úgy csinált mindent, mint mikor Toshizou-val állították össze, mindössze annyi különbséggel, hogy visszafogta magát, és jobban koncentrált találata pontosságára. Nem mondom tökéletesnek, hisz messze volt még tőle. Bármennyire is voltak erősek a törekvései, bizonyos támadásokat így is elvétett, míg Shuu inkább csak védekezett, és tanácsokkal látta őt el. Érdeklődve figyelt, bólogatott.
Ahogy haladt előre, mozdulatai kissé finomabbá váltak. Mondhatni ráérzett arra, miképp is kell a fafegyvert fogni, és kitapasztalta, mekkora lendülettel érdemes nekivetülnie "ellenfelének".Szóval… adott volt mindaz, amit gyakorolnia kellett még. Ugyanakkor hiszem, hogy ezzel új utakra lépett.


//IC egyeztetve, köszönöm a partner közreműködését, és a türelmet! O:3//
« Utoljára szerkesztve: 2017. Dec. 01, 20:26:02 írta Minami Junko »

Karakterlap

Sukkecu Eiji

Oni

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

11. osztag

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
31 500 / 45 000

Hozzászólások: 66

Hírnév: 6

Infó

Tárcában: 16 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
balti kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
V, mint VÉR! É, mint ÉR! R, mint Riadalom!

Post szín:
#006699


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna (Mayoi~Ga)
« Válasz #33 Dátum: 2017. Nov. 19, 20:04:44 »
Fegyvertárs

Egyre nehezebben leplezte kicsattanó jó kedvét, melyet Setsuna chan mind inkább eltorzuló arca okozott. A csodálatosan füstölgő fekete fejtetőt érő ütések, mind inkább felpiszkálták forrongó vérét a heves, nemesien tángáló testőrnek, ki a szomorúan felcsendülő gong szavát sem hallotta meg. Az teljességgel lehetetlen, saját ütései nyomták el az igen fület sértő jelző berendezést, miként az is, véletlen csúszott meg keze és mért újabb találatokat Setsuna chan-ra, természetesen mesterien kivárt szünetekkel, míg mennyeien vöröslő vércséje oda nem keringett köréjük intő szavaival. Gyönyörűséges gyémánt krajcárjára engedelmes rabszolgaként vigyorgott. Angyali ártatlansággal támaszkodott fegyverére, mint, aki éppen az előbbi edzés fáradalmait heveri ki.
- Mindig tudásom legjavát teljesítem! Igaz-e, Setsu chan? – Legyintett felé bohókásan. Zavarában elpiruló szerelmes hajadonként billegett jobbra-balra. Felsője ujjával mesterien takarta egyre szélesebb vigyorát. A játéknak még nem szakadhatott ennyivel vége, de feltűnést sem kelthetett, mert édes az érzékeny ébenfa élete! Végén kidobja a második körről és oda esélye újabb hős lovagot gyűjtsön magának! Szende lányka szempilla rebegtetése közben, gyors mozdulattal nyújtotta ki a lándzsát, még egyetlen ütést mérhessen imádott csata ménesére. Az eredmény el sem maradhatott! A feltüzelt csődör hatalmas fújtatással vágott hátra arcot, melyre rémült sikkantással dobta el saját fegyverét. Megjátszott riadalommal kezdett futni, persze mindenkin átesve, elesve, lehetőleg apróbb tárgyakat elkobozva. Épp fejvesztett menekülése közben, hátra kívánt tekinteni, hol jár végzete, amikor fején koppant Setsu chan lándzsája. Az erőteljes ütéstől engedelmes békaként terült ki a földön. Teljesen mozdulatlanul feküdt egyetlen másodpercig, míg a döbbenet leül a teremben. A mélységes csendre nyomban elegánsan helyzetet változtatott. Haldokló áldozatként oldalára gördült, egyik lábát diszkréten felhúzta, míg kezeivel szűziesen felsőtestét takarta.
- Oh, te kegyetlen küldötte kínszenvedéseknek! – Emelte elgyengülten homlokához kezét. - Elfogadom lehengerlő ajánlatod! Leszek máskor is párod, Hercules! – Szorította mellkasához a fegyvert. Szerelmetes sóhajtással nézett vágyakozóan a hátat fordító vérmes hímnek. Töretlen udvarlásában mellé rogyó vörös vezére akadályozta, kinek fájdalmas felszólalására újra érezte a testét átjáró kínokat. Minden tagjából elszállt az erő, úgy rogyott testvére ölébe. Elgyötört arccal nyögött fel, s emelte kezét az ég felé, mintha épp a gyönyörűen ragyogó fényt kívánná megérinteni. Ködös elméjét érte küzdő testvére hozta vissza a zord valóságba. Megragadta az üdvösséget kereső kezét és enyhén megrázva könyörgött maradjon vele.
- Ah! Mily sokat követelsz, shatei! – Tette rá szabad kezét az öklét makacsul szorító ujjakra. - Ne félj! Kitartok! Hogy nézhetnék atyánk szemébe, ha engedném tiszta lelketek egyedül szenvedni! Maradok, míg nem hoz szabadságot haiku-k dallama! – Szorított rá vörös vezér karjára ülő helyzetbe kerülhessen. Gyengének, végtelenül gyengének érezte magát. Nem mert felállni, nehogy elboruljon! Még némi időt kért testvérétől, ám az ekkor érkező, fülest osztó páratlan pipacsára értetlenül kapott mellkasához. Előbb egyik, majd másik piros legszebb árnyalatával megáldott testvérére pillantott.
- Engedd szívem foltozni, ha már lelkem oda! – Nézett a haja színéhez hasonló árnyalatokban ácsorgó fiúra, mielőtt fájdalmas szisszenésekkel rátámaszkodott segítőire és lassú, elgyötört léptekkel arrébb sétáltak. Beletörődően engedte vörös vezér magukra hagyja vörös vezér helyettessel. Továbbra sem engedte el. Hova lett volna művészi alakítása, ha a porba rogy, vagy véletlen állva marad támaszték nélkül!
- Mond, shatei! Van nálad bármi, mi felvértezné megtépázott lelkem? – Kimerülten tekintett testvérére, ki apró üveget húzott elő ruhája alól. Titokzatosan viselkedett, így amennyire állapotából engedte, takarta az előkerülő itókát. Az ajánlatra, kortyoljon bele, csak félénken megbillentette a flaskát. Meglepett arccal ízlelgette a nedűt, majd széles vigyorral tolta testvére mellkasának. Maga elé meredt, mint, akinek látomása akadt.
- Oh! – Egyenesedett ki teljesen egészségesen, szinte újjá születve. - Érzem, shatei! Átjár a csoda! – Tapogatta körbe végtagjait izgatottan. Remekül mutatta teljesen bejárja egész testét a forró érzet. - Köszönöm, shatei! – Fogta tenyerei közé mélységes hálával vörös vezér helyettes karjait. Enyhén koordinálatlan mozgással sétált távolabb. Az igen aprócska alkohol tökéletes kifogásnak látszódott, miért nem azt teszi, amire mézes mannája kérte, pedig pontosan azt tette…volna, ha nem bódítja el sake elméjét! Remek indok, hogy újabb ütéssel gazdagodhasson, még is legyen mentsége. Természetesen meg sem érezte a sake erejét. Soha nem volt rá hatással az alkohol.
- Kard ki kard, shatei! – Jelentette ki határozottan maga elé tartva üres kezét. Némi szünetet követően döbbent rá, nincs nála fegyver. Halk kuncogással forgolódott maga köré, ugyan csak akad bármi, mit használhat. Ekkor kapta drága testvére kedves szavait, hogy a nála lévő gyakorlókardhoz hasonlóan, válasszon fegyvert. A segítségre fényesség gyúlt elméjében és kezében némi dülöngélést követően megjelent egy alabárd. Rögtön lehúzta karját, amire meglepetten nézett a hosszú fegyverre. Szégyenkezve nevette el magát, micsoda hibát vétett. Megemelte a két kezes fegyvert, majd megindult testvére felé, ám saját lábában megbotlott. Ennek hála, egyenesen átdobta vörös vezér helyettesnek saját fegyverét. Az így földre kerülő gyakorló fegyvert áruházi szarkaként vette észre. Felcsillanó szemekkel, elegánsnak nem nevezhető bukfencezéssel vetődött érte. Boldogan felmutatta és az alabárddal ácsorgó áldozata felé csapott elég satnyán.
A fentről indított keresztvágás erőtlen, na meg felettébb pontatlanra sikerült. Gondolta ismétlés a tudás anyja, vagy éppen nagyanyja, ezért még kétszer megpróbálkozott, melyet mindegyik alkalommal, jó kedéllyel védett testvére. Ezután következő, újabb rokoni jelzésre, nem megfelelő a fegyver, csak dermedten emelte orra elé a gyakorlóbotot. Megforgatta, majd szórakozottan felkacagott.
- Valóban, shatei! Cseréljünk! – Ajánlotta fel, nyújtsák vissza egymásnak fegyvereiket. Óvatosan pipiskedett a karddal, véletlen se érhessék váratlan meglepetések, majd hirtelen kapta el az alabárdot. Előbbi mutatványával ellentétben biztos kézzel tartotta a fegyvert, mely egyetlen suhintást követően változott át ostorrá. A hat méteres, inkább fémláncnak nevezhető fegyvert megcsettintette lába mellett. Testvére megint beszélt hozzá, de a csattanás elnyomta a hangját és véletlen sem tette volna szóvá, tökéletesen olvas szájról. Úgy tett, mint, aki nem érti, mi zajlik körülötte. Az ostort vörös bajtársa fegyvert tartó csuklóját célozta. Ki akarta belőle csavarni a fegyvert. A mozdulat nem járt sikerrel, mivel a láncot ellökte kardjával testvére és egyenest felé tartott. Elkerekedett szemekkel nézte az eseményeket, míg el nem vigyorodott. Csuklóból húzta visszafelé a láncot, amivel vörösen lobogó legény lábát vette célba. Megpróbálta kigáncsolni, mely addig sikeresnek bizonyult, hogy elkapta testvérét, aki az ostorba akasztotta fegyverét és erőteljesen lefelé rántotta. Emlékezve rá, éppen ingatag lábakon áll, engedett a kényszernek és nem hárított azzal, elereszti fegyverét.
- Ah, mon dieu! Megint vétettem? – Tárta szét rémülten karjait, ám a soron következő felhíváson kajánul elvigyorodott. Testvére kikérte, miért kizárólag ő az, aki váltogathatja kezében a fegyver fajtáját. Erre büszkén túrt bele vöröslő hajkoronájába. Délceg daliaként lépett oda testvére elé és váltogatni kezdett a különböző méretű, kinézetű fegyvereket, melyre mindig ugyanazt a választ kapta: nem. Beletelt jó néhány percbe, mire vöröslő vére megkegyelmezett és egy csatabárdot elfogadhatónak talált. Azok után még az anyaga is fából lett, pedig egyenesen bátorították a gyakorlás folytatására. Előzékenyen odaadta testvérének, míg maga a csatabárdhoz mérten aprónak látszódó gyakorló kardot tartotta két ujjal. Halvány fintor suhant át arcán, azonban előzékenyen intett, folytassák a harcot.
Ha már kezében szimpla kardot tartott még sem harcolhatott másképpen. Két kézre fogta a fegyvert és maga elé engedte. Penge hegyét egyenesen testvérének szegezte. Súlya meg sem közelíthette az eredetit, így könnyedén bírta jobb kezével lendíteni, mely nem kifejezetten szabályos a kendo-ben. Legalábbis általában. Jelenleg nem volt teljesen ura testének, így a lendület elvitte jobbra és enyhe félkört írva került oldalról testvéréhez. Vízszintes vágást indított a válla magasságában. Arra sem volt rest az egyensúly problémái következtében rá is feküdjön a fegyverre. Teljes súlyával tolta testvérét, aki nem volt éppen vattacukorból, így hátra tántorodással fordult egyet, hátha nyakát veheti. Ekkor sem érne célt és visszatámadna a galád, úgy igyekezné hordóként behúzni hasát, vagy éppen hátra hajolni a támadás elől. Ha viszont lábait célozzák, apró kötéljáték ugrásokkal próbál kitérni előlük. Az újabb rohamnál hosszanti vágásokkal igyekezné eltalálni testvére vállait, vagy gyomron bökni. A kínálkozó lehetőségre, esetleg kikandikálna az ámító flaska, akkor megpróbálná a penge hegyével katapultálni, majd elkapni. Nincs is jobb játék, mint egy kis könnyed délutáni üldözéses verseny szerte az egész teremben!
Maga sem hitte sikerrel járhat alattomos terve, ám a kicsiny palack a levegőben szárnyalt, mire széles mosollyal utána eredet. Gondosan ügyelt rá, megzavarja, de semmi esetre sem befolyásolja a gyakoroló párok munkáját. Átsuhant, néha bukdácsolt a fegyverek alatt, vagy épp pördült a párok között, mire vetődéssel elkaphatta a flaskát. Győzelmétől mámorban úszott, mikor testvére haragja utolérte, ki kegyelmet nem ismerve csapta mellé a csatabárdot és követelte vissza tulajdonát. Rémülten sikkantott a terror ily magas fokára.
- Hogy tehetném, shatei? – Nézett rá szánakozóan, csibész vigyorral mozgatva a flaskát kezében. - Kapni kapj! – Szökkent egyet, majd lódult neki a teremnek. Testvére azonban kemény ellenfél, hamar utolérte. Védekezésre kényszerítette. Maga mellé tekintett, de minden túl messze, így sípoló gumicsirkével bökött felé. A rémisztő állat fülsértő áriával lehelte ki lelkét, így távolabb ugorva kapott fel egy felmosó nyelet, melynek fejével próbálta zavarni testvérét, míg odaoldalazott a következő fegyvertartóhoz. Boldogan kapott ki belőle egy tantou-t. Hibájára akkor ébredt rá, amikor támadni készült. Rögtön magát meggondolva pördült a tartóért, amit maga elé emelt védekezően és mögüle pislogott testvérére.
- Nem túl nagy a hév, shatei? – Dobta neki a tartót, majd iszkolt tovább egyre több műanyag muskátlit idézzen kezébe, amikkel megzáporozhatja követőjét. Kezdett belemelegedni a játékba, azonban a következő pillanatban olyan történt, melyre legmerészebb álmában sem gondolt. Az egyik kaspóban pihenő ártatlan virág, megingott, majd a föld felé zuhant. Minden erejével azon volt megmenthesse, de mindhiába! A cserép hangos csörrenéssel esett apró darabkákra a végzetes gond felcsendülését követően.
- Te ártatlan lélek! Utolsót ütött az órát, s nem tehettünk semmit! – Rogyott le a virágföld elé. Megsemmisülten karolta át mellé érkező testvérét. - Shatei! Nézd! A remény így foszlik semmivé! Mint a lelkünk a haiku nélkül! – Rogyott teljesen magába. Az sem akadályozhatta művészi előadásában szerelmetes szépsége fülön ragadta. Meglehetősen paprikás hangulatban meredt rá.
 - Tudd, testvérem! Szerettelek! És tudd! Ezen a haiku sem segít! – Nyújtotta át megsemmisülten testvérének a flaskát. - Kérve kérlek légy kegyes! – Dobta magát földre bíbor köntöse előtt. - Add nekem, mit testvéremnek szántál! Büntess engem! – Pislogott rá csillogó szemekkel. Nagyon lelkesen várta a fenyítést! Minden formában! Hirtelen a nagy tragédia folytatásáról is elfelejtkezett.

*Köszönet az IC-ért Mei chan-nak és a türelemért Chicchan-nak*-*
« Utoljára szerkesztve: 2017. Nov. 19, 20:06:52 írta Sukkecu Eiji »

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna (Mayoi~Ga)
« Válasz #34 Dátum: 2017. Nov. 20, 00:03:29 »
[[ Fegyvertárs ]]

Junko-chan szerencsére vevőnek bizonyul a gyakorlatozásra. Kár is lenne érte, ha a későbbiekben ilyen alap dolgokon csúszna el! Nem-nem, ezeket inkább tanulja meg velem vagy mással, biztos körülmények között, és akkor legalább a tényleges csatamezőn sem esztelenül fog vagdalkozni. Azért elszomorító, ilyesmire kell okítani az újoncokat. Ki oktatja most a kardforgatást az Akadémián? Mindegy is, a lényeg, hogy a leányzó vevő az okításra. A gong megszólalásáig egész ügyesen helytáll, a végére már nem is szalad annyira túl, mint eleinte.
- Ne feledd, Junko-chan, mindig figyelj az egyensúlyodra! Az ellenfeled ki akar majd billenteni, ne könnyítsd meg neki, maradj stabil ;) - kacsintok rá távozóul, nehogy jótanács nélkül vesse rá magát következő ellenfelére. Érdeklődve hallgatom, Taichou-chan kit szemelt ki nekem következő áldozatnak. Egészen megörülök az ötletnek, kyoudai legyen a következő partnerem. Otoutonak azért kicsit jobban örültem volna, de ettől még töretlen lelkesedéssel igyekszem betájolni harmadik felünket.
Még én is felszisszenek rút vesztét látva. Persze, hogy azonnal oldalán termek, ne kelljen egyedül szenvednie a csúf elmúlás órájában!
- Oh, a rímes dallamok hiánya! Érzem, erőm fogytán. Tarts ki, testvér, még szüksége van rád szerető szüleinknek! Ki legyen velük, ha te is csatlakozol hozzánk a létnek ezen oldalán? - fogok rá harmadik testvérünk szabad kezére, két oldalról vegye körbe szeretett családja. Elvégre úgy teljes az összhatás, tényleg minden szerette a haldokló körül van!
Taichou-chan tockosának nyomát vigyorogva dörzsölgetem. Az elért hatásért cserébe e csekély fájdalom abszolút megérte. Megnyugtató, nem csak én kaptam belőle, bár szerintem egyikünk sem érdemelt ilyen elbánást. Otouto mentésére csak megadón bólogatok, valóban nem volt itt több játéknál, de még ez is úgy teljes, ha tükörként utánzom ikrem gesztusait. Akkor talán hamarabb enyhül a kapitányi szigor! Másik felemre pillantva egyértelmű, mi is következik az után, el lettünk zavarva edzeni. Játszi könnyedséggel kapjuk fel harmadik társunkat, hogy egy szalutálás után tovalibbenhessünk a tatami távolabbi pontja felé.
Kissé megdöbbent, Otouto nem figyelt a párosztásra, így fájó szívvel bár, de felvilágosítom a cudar valóságról: Taichou-chan kizárta őt a buliból, Rin-chanhoz osztotta, míg minket egymáshoz. Aljas célzásra, miszerint a mi ötletünk lett volna az árulás, a szívemhez kapok, hisz ez még viccnek is rossz volna! Eiji-chant viszont tovább támogatom, miközben bólintok Otouto intésére. De oh fájdalom, igen hamar meg kell szegnem adott szavamat.
- Mit gondolsz, kyoudai, egy kortyocska segítene? - húzom elő az italos butykost öltözetem rejtekéből. Bízom abban, Eiji-chan nem lenne önző, magáévá tegye az egészet. Éppen csak annyit, helyre tegye Setsuna-chan és Taichou-chan legyintései nyomán megtépázott kobakját.
Dolgunk végeztén visszateszem az italos flaskát biztonságos helyére, mielőtt bárki megneszelhetné a turpisságot, itt bizony alkohol van a pályán, még ha csak edzés utáni lazítónak is!
- Valóságos csoda! Az élet itala visszahozott holtodból haikuk nélkül is - külön kihangsúlyozom a versikék nevét, hátha kedves Shinobu-chan itt leledz valahol a közelben. Szegény kölyök, azt hiszem, azon a szón kívül már nem sok mindent hallana meg, talán a szövegkörnyezet teljesen el is vész számára. De pont ez benne a leginkább szórakoztató! - Bármikor örömmel, kyoudai! - nyugtatom meg hálálkodása után, csak hogy a kép is teljes lehessen.
Edzésünkhöz visszatérve felveszem az alapállást és várom Eiji-chan is hasonlóképp cselekedjen kicsit távolabb. Kedvesen mosolyogva várom, észrevegye hiányosságát. Tanácstalanságát látva aggódva kapok homlokomhoz.
- Ej testvér, hát hol hagytad a gyakorló fegyvered? Galád mód szellemeskedni támadt kedve helyetted? - segítségként saját fakardomra mutatok, ehhez hasonlónak kellene lennie harmadik felünknél is, bár ha jól rémlik, szálfegyvert imitáló példánynak. Szerencse, hamar feltalálja magát, bár testvéri aggodalommal kell szemlélnem botladozásait. Ennek eredményeként reflexből kapom el a felém ejtett fegyvert és hullajtom el sajátomat. Oh, micsoda vétek! Mentségemre szóljon, a szálfegyver sokkal jobban illik a kezembe! De szándékomban áll visszaadni. Vagyis állna, ha Eiji-chan el nem orozná a hozzám tartozó fakardot, hogy azonnal azzal támadjon.
Az alabárd nyelével nem okoz gondot kivédeni csapását. Sem a következőt, vagy az azt követőt. Kifejezetten kedvemre való ez a tánc, csak akad itten némi bökkenő, amit korábbi tasli után sajnos nem hagyhatok figyelmen kívül.
- Mintha tulajdonaink nem lennének a helyükön, kedves kyoudai. Biztos, hogy az a katana a harmadik egységhez tartozik? - érdeklődöm pimasz mosollyal. Nem mintha ellenvetésem lenne az alabárd ellen, hacsak azt nem számoljuk, ez egy kicsit éles, így nem volna szerencsés komolyan támadni vele. A végén még kárt tennék a berendezésben, vagy kedves testvérem épségében! Nem is tudom, Taichou-chan melyikért lehetne morcosabb, ebbe még belegondoni is rettenet!
Ajánlatára bólintok, és óvakodva felé nyújtom a szálfegyvert, míg magam szabad kezemmel a gyakorlókardért nyúlok. Véletlen sem szeretnék fegyvertelenül maradni két fegyverrel szemben! Nem mintha megoldhatatlan helyzet lenne, de azért jobb volna a békesség, még egy gyakorlóharcban is. A katanát megszerezve azonnal hátrébb ugrok, és úgy figyelem harmadik felünk ügyködését. Felhördülve kapok szívemhez.
- Hát fair ez a váltás véreddel szemben? - érdeklődöm kicsiny csínyjéről, melyre füle botját sem mozgatja. Hát ezt érdemlem tulajdon ikeröccseim egyikétől? Szerintem sem. S még csak magamhoz térni sincs időm e sokkból, az ostorlánc máris lendül felém. Épp csak annyi időm van, a fakarddal lökjem el kezem útjából a láncot, s taktikát váltva meglóduljak szemtelen kistestvérem felé. Túl sok előnyt engedtem, az lesz itt a gond.
Vagy lehet, mégis hamari a támadás, az ostor következő csapása elől nem tudok kiugrani, lábamra tekeredik. Nos, nem volnék méltó nevemre, ennyitől kétségbe esnék, így a gyakorlófegyvert a láncba akasztva rántom meg lefelé. Magam is meglepődök, nem csak az ostort sikerül elrántanom, hanem azzal együtt Eiji-chant is. Felszisszenek billenését látva. Az alkohol, az a gaz alkohol lesz a bűnös! Nobuyuki-jii sakéjából való lesz ez a flaska, ha ilyen hatást vált ki egyetlen korty is!
- Vétettél-e? Ily kérdést, még hogy vétett-e? Drága Eiji-chan, hát szabad ilyet tenni véreddel, kihagyni a fegyvercserés játékból? Hát fair játék ez? - panaszaim ezúttal nem süket füleket érnek, bár az eredmény engem is meglep. Nos, a kikötés csak annyi volt, eltérő fegyvernemek legyenek kezeinkben. Hát hülye lennék nem kihasználni a lehetőséget a cserére! A kardokat sajnos vétóznom kell, hisz azok mind-mind variációk volnának ugyanarra a témára. Eltérő fegyverrel sokkal érdekesebb. A csatabárdnál már csak anyagát kifogásolom. Nem felejtettem el, merre is vagyunk, és továbbra sem terveznék kárt tenni a berendezésben. Eiji-chan választásában már nem vagyok teljesen biztos, ám ha ő ezzel szeretne küzdeni, nincs ellenemre a folytatás.
Két kézzel tartva várom a csatabárddal, harmadik felem támadásba lendüljön. Ifjabbaké az elsőbbség. A nem egészen szabályos mozdulattal okoz némi meglepetést, teljesen máshogy kell blokkolnom a csapást, mint eredetileg számoltam volna. Hovatovább, még némi kihívást is okoz, komolyan meg kell tartanom gyakorló fegyverem ellene! Ezt már nevezem! Ezt követően viszont már résen vagyok, második csapása elől inkább lehajolok, hogy vízszintes irányú köríves vágással kontrázzak, teljességgel kihasználva a csatabárd adta támadási sugár lehetőségeit. Védekezési stílusával is okoz meglepetéseket, komolyan oda kell figyelnem rá. A fegyver kétkezes pörgetésével igyekszem védeni vállra irányuló támadásait és ha szükséges, odébb hajolni előlük. Csak az az áruló butykos ne volna! Néha bizony figyelnem kell, el ne szökjön a galád, s úgy fest, testvéremnek sem kerüli el figyelmét az üvegcse. Annak egy dezertálási kísérletére rásegít, s mire megigazgatnám a nap végére tartogatott zsákmányt, annak hűlt helye nálam! Még ilyet!
A reppenő flaska megmentésére indulok, hagyva csapot-papot. Már nem is csodálkozom rá, nem csak én eredtem a szökevény itóka nyomába. Azonban míg én a párokat kerülgetem, harmadik ikrem kihasználja az újdonat akadálypálya előnyeit, s galád módon előttem terem. Szavam nem lehet, legalább a remek alkoholnak nem esett baja. Ámde elrablása még testvérek közt is vért kíván! Gondolkodás nélkül csapok szeleburdi testvérem mellé a bárddal, nehogy a végén még egyedül tegye magáévá a napi nyereményt.
- Véletlen sem tervezel egyedül meglógni azzal az itókával, Eiji-chan? Szeretnéd visszaadni szerető bátyádnak, igaz? - mosolygok kedves harmadik ikrünkre, ki pimaszul kitér a békés megoldás elől. Ejnye! Szökkenésére utána csapok a gyakorló bárddal, ám csak a levegőt érem alatta. Aj-aj, hát ez a fegyver mégsem lesz megfelelő. Amazt elhagyva libbenek a fali tartóhoz, hogy némi csalással (shunpoval) eredjek szemtelen ikeröcsém nyomába, mielőtt még túlzottan kihasználná a kapott egérutat. A szálfegyvert imitáló bottal szúrok Eiji-chan felé, s a sípolva halálhörgő játékot fejcsóválva szemlélem. Túlzottan könnyű, élő pajzsnak ennél valamivel masszívabbat választanék.
A felmosó nyél már valamivel jobb ellenfélnek tűnik, főleg ikrünk kezében. A képlettel viszont mintha lenne némi bökkenő.
- Ejje, kyoudai, azonos a fegyvernem - hívom fel figyelmét az aprócska technikai bakira, miközben az ismerős fegyver ellen kell küzdenem. Nem tagadom, ezt az összecsapást élvezném legjobban, ha nem ütközne súlyosan a gyakorlat szabályaiba, és nem kéne a felmosó fejét kerülgetnem küzdelmünk során. A felmosót leváltó tantoura csak ártatlanul mosolygok pár pillanatot, ameddig testvérem felismeri a nagy különbségeket, majd ismételten csapást indítok felé. A gyakorlófegyver a fegyvertartón csattan. Még szórakoztató is lehetne a szituáció, ha nem érné személyemet ily galád kritika.
- Fivérünk vére és élete árán szerzett italért, kyoudai? Sosem lehet túl nagy - felelek fejemet csóválva, s következő pillanatban már hátra is hőkölök a felém dobott, pajzsként használt eszközön. A romokon átugorva lendülök ismét szemtelen testvérem nyomába, nehogy túlzottan is kereket oldhasson. Kellemetlen lenne ismét holmi csaláshoz folyamodni. Bár a felém reppenő műanyag virágokat vajon számolhatom annak? Az elsőnél még megtorpanok, Taichou-chan nem tartaná-e ezt is szeretett virágai egyikének, de szerencsére ezen látszik műanyag volta. Talán nem leszünk elföldelve, amiért nem vigyázunk rá virág voltának megfelelően. Legalábbis reméljük, meghatja macskához méltó játékunk gombolyag helyett a flaskáért!
A fogócskába keveredő valódi kaspó láttán dobom le magam mellé a szálfegyvert imitáló botot, majd Eiji-chanhoz hasonlóan vetődök a növényért. Túl későn, s mintha csak vesztünket kívánná jelezni, az átok gong is megszólal ebben a gyászos pillanatban.
- Oh, múló életünk allegóriája! Hát így törik össze mi lelkünk is a varázsos versek megmentő hatása nélkül - rogyok a virágot gyászoló fivérem mellé, hogy átkarolhassam, s együtt sirathassuk a növénykét és halott lelkünket. Remélem, Shinobu-chan a közelben van, hogy hallgathassa az előadást.
Taichou-chan haragja sajnálatos módon gyorsabban reppen, mint az Amatsuji fiú költeményei. Mélységes sajnálatban, bűnbánó tekintettel pillantok fel kedves kapitányunkra. Eiji-chan mentése közben mély alázattal veszem magamhoz és rejtem el az italos flaskát. Annak ennyi áldozat árán már tényleg nem eshet baja.
- Ez csak természetes, Taichou-chan, nem hagyunk rumlit - szalutálok gyorsan, véletlenül se dörzsölgessem az újabb kapott búbomat. Az edzés végi takarítás méltó bűntetés a csatában elhalálozott virágért. Hősiesen halt a zöldike!

*IC-t köszönöm Nikkának, türelmet pedig Chicchannak :3


(click to show/hide)

Karakterlap

Mizushima Shuuichi

Shinigami

11. Osztag

*

A Mizushima-ház XII. feje

Szint: 18.

Lélekenergia:

60% Complete
91 000 / 100 000

Hozzászólások: 117

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 57 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bíbor

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#34C0C7


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna (Mayoi~Ga)
« Válasz #35 Dátum: 2017. Nov. 20, 17:14:38 »
Fegyvertárs

Megvakartam a fejem, nem szerettem volna Rincchant leállítani azzal, hogy tisztában vagyok vele, és csak viccelni próbáltam. Főleg, mert nevetett rajta, szóval érti ám a tréfa részét… Mindegy is, nem voltam különösebben nagy karforgató, szóval igyekeztem inkább arra figyelni, hogy ne legyek nagyon megcsapkodva. :S
Mély sóhajjal tört elő belőlem a levegő, amikor befejeztük ezt a gyakorlatot is, meghajoltam Rincchan felé, majd figyeltem, mit magyaráz tovább Chicchan. Igyekeztem felidézni a Yocchantól hallottakat, és az Akadémián tanult fogásokat, különböző harc stílusok, de egyre-másra azon kaptam magam, hogy emlékeim elkalandoznak a viccesebb történések felé. Például a chigiri elsajátításánál sikerült a saját lábam alatt is megrepeszteni a földet, aminek következteként néhány percig vakond-mód éltem. :S Ha ez most egy DC film volna, megbarátkoztam volna a földalatti emlősökkel, és én lennék MoleMan! *w* Bár… versenyt vakoskodhatnék Batmannel, az bizonyos. :/
Megráztam a fejem, ez nem az a pillanat, amikor elkalandozhatom, elvégre gyakorolni jöttem ide! ˘^˘ Beszívtam a levegőt, benntartottam, majd lassan kiengedtem, és máris kész voltam a következő kihívásra. Egy pillanatig reménykedtem benne, hogy valamelyik démoni Meiou lesz a párom, de felnyitva a szemem, ismét egy lánnyal voltam párban. Kezdett dejavum lenni… felrémlett a több mint kétszáz évvel ezelőtti hadnagyságom alatti összes atrocitás, és a hideg is kirázott. Nem, Chicchan nem olyan, aki lánynak tekintene, ő nem gonosz, mint Nishimura~taichou. TwT
Jucchan nagyon lelkes volt, viszonoztam hát mosolyát, és meghajoltam felé, ahogy illik. Elgondolkoztam egy pillanatra, hogy be kellene-e mutatkoznom, lévén egy ideje már a hadnagya vagyok, de ő is megtette, így azt hiszem illetlenség volna nem megtennem. :o
- Szia Jucchan! :3 Részemről a szerencse, én Shuuichi vagyok, de a Shuu is elég! ^w^  - Az előző feladat közben nemigen figyeltem, mi történik körülöttem, így nem hallottam, és nem is láttam, kivel beszélgetett, de nem hittem, hogy rossz lenne, hogy ilyen kis energiabomba. :3 - Ugyan, pörögni szerintem kifejezetten jó dolog, energikus vagy, az nem lehet rossz!  :o Csak koncentráld jó helyre ezt a rengeteg sok energiát, és nem lesz baj! ^-^ – Vagyis, nekem is valami hasonlót mondtak, mikor még fiatal voltam, és bohó. :roll:
Elvettem egy nodachit, suhintottam vele párat, hogy lássam milyen, de azért még messze Jucchantól, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a „huss és pöcc” mozdulatsort mutattam be felé. Nem lehettem benne bizonyos, érti-e az utalást, így megtámogattam egy varázsigével is. 8) Hiába, ez sokkal jobban oldja a hangulatot, mintha csak megmondom, hogy nem kell aggódni, a hadnagy nem törik össze olyan könnyen.
- Wingardium Leviosa! – Pörgettem meg még egyszer a fegyvert. – Hm… az enyém elromlott, hát a tied? :S – Nevettem el végül magam, majd felvettem egy védekező állást, és intettem, hogy csak jöjjön nyugodtan.
Igyekeztem nem túl gyorsan mozogni, a magam részéről inkább védekeztem, és azt figyeltem, miként mozog Jucchan. Tényleg kifejezetten szeleburdi volt, így a támadásainak egy része elől csupán el kellett táncikálnom, amiben valljuk be, kifejezetten jó voltam. 8) Ellenben a nodachira szinte képtelen voltam ráhangolódni, mint fegyverre. Azt tanítják, hogy a kard karunk meghosszabbítása, de nekem így is elég hosszú karjaim vannak, a tovább hosszítástól csak azt éreztem, hogy csupán azért tudok egészen jól védekezni, mert ennyi felületet nehéz átütni. :/
- Jól van Jucchan, ügyesen csinálod! ^w^ – Dicsértem meg a lányt. – Szerintem kihasználhatjuk, és levezethetjük a feles energiáidat, egy pillanatig se aggódj! :3 A lényeg az, hogy mindig keresd a gyengepontot, rajtam nem is nehéz meglelni, tele vagyok ilyen pontokkal… – Szégyen vagy sem, nem voltam egy szamuráj típus, az bizonyos. – Látod, hogy mennyivel hosszabb a fegyverem? Ennek az az előnye, hogy sokkal messzebbre érek el vele, így, ha ügyes vagyok, akkor döfés távolságon kívül tudlak vele tartani téged. :o – Mondanom sem kell, minden voltam, csupán ügyes nem. :roll: - Ellenben nagyobb ívet is kell vele letudnom, így egyes támadásoknál, ha elég gyors vagy, olyan közel tudsz kerülni hozzám, hogy már nem tudok elég gyorsan irányt változtatni a védekezéshez. – Furcsának érzetem, hogy én adok tanácsokat a kardforgatásról. Én…
Yocchan bizonyosan büszke lenne rám, majd elmesélem neki, hogy nem csak fejlődtem, de másnak is segítettem! ˘o˘ El se fogja hinni, azt hiszem. :/ De nem számít, ez Jucchannak sokat jelent, én tudom, és ennyi is bőven elég ahhoz, hogy elégedett legyek.
- Most próbáljuk ki, hogy sikerül, ha én támadok. Találd meg azt a pontot, amiről az előbb beszéltem, és használd ki! :3 Ne aggódj miattam, adj csak bele mindent! ^-^ – Bíztattam, majd mély levegőt véve, támadást indítottam.
A magam részéről még mindig küzdöttem azzal, hogyan is használjam a kapott fegyvert. Zavart, hogy ha túl erősen fogom, olyan merevvé válik, hogy képtelen vagyok megfelelően forgatni, ha nagyon lazítottam rajta, akkor viszont képes lettem volna orra bukni, és elejteni. Valami köztes megoldásban kellett gondolkoznom, mert bizonyosan rossz volt nézni is azt, amit művelek.
Úgy éreztem, hogy az előre helyezett súlypont, és hogy mind a két kezemmel fognom kell valamit, szinte oda szögez a fegyverhez. A mozgékonyságom volt az egyik legnagyobb előnyöm, de így ez sokkal nehezebb volt, mert bár elbírtam volna fél kézzel is a nodachit, teljesen koordinálatlan volna a támadás a pengerész hossza miatt.
Fentről indítottam egy támadást, majd oldalról két egymást követőt, igyekezve, hogy ha nem megfelelően védekezik, ne üssem azért meg. A fegyver a karod meghosszabbítása, mint egy mantrát úgy mondogattam magamban, azonban a karomat be tudtam hajlítani. :/ Lentről indítottam egy újabb támadást, Jucchan pedig egyre-másra hárította őket, így kedvesen rámosolyogtam, jelezve, ügyesen csinálja, bár a visszatámadás még várattatott magára. Bár én nem sietettem, igazán ráértünk, nekem sem ártott meg, hogy némiképpen szokhattam az ilyesféle harcot. Mondjuk biztos voltam benne, ha a kezem ügyébe is akadna egy nodachi egy küzdelemben, akkor már inkább puszta kézzel megyek neki az ellenfélnek. Sajnálom, kedves kard, én igazán nem szeretnélek megbántani, de hát mind a ketten látjuk, hogy mi aztán nem illünk össze. :S
- Jól csinálod a hárítás részét, de figyelj arra, hogy ez hosszú ideig fárasztó lenne! :o – Mondtam, mert a magam részéről órákig is lendítgetem ezt a fegyvert, de felfogni az ütések erősségét fárasztó, még, ha nem is teljes erővel csinálom. – Próbáld meg azt, hogy hárítasz, és ne félrelökd a pengét, hanem csusszanj végig rajta, aztán fordul és döf! Vagy nem is, felesleges a fordulás, egy felfelé indított vágással kb. le is tudnál fegyverezni, mert fél kézzel lehetetlen megtartani ezt a monstrumot! ^w^ – Arra törekedtem, hogy minél jobb tippeket adjak neki, de nekem sem ártott volna kitalálni valamit.
Néhányszor megcsináltam Jucchannal ugyan azt a mozdulatot, hogy kellően begyakorolhassa, majd rákacsintottam, és megvariáltam a sorrendet. Végtére is az ellenfél sose fogja előre elmondani, mit fog csinálni. Kivéve, ha képregény főgonosz, ők hosszan képesek papolni, és elhencegni a képességeikkel, amik miatt aztán később szépen le is győzik őket. :/
Végül kicsit tovább variáltam a dolgot, megfordítottam a kezeimet a nodachi markolatán, és a hátam mögül indítottam egy támadást. Sokkal kényelmesebb volt így használni a fegyvert, és végre a mozgásban sem akadályozott annyira. Ez az! *o* Jó, barátok nem leszünk, de legalább már nem éreztem azt, hogy meg vagyok kötözve. :3 Azt hiszem javarészt a hakuda tudásomnak köszönhetően voltam két kezes, sosem zavart, ha a jobba, vagy a balba kellett fegyvert fognom, mindkettővel ugyanolyan esetlen voltam. :roll:
De ez a mai nappal lényegesen megváltozott! 8) Rendben, nem lényegesen, de immár nem fogok tüzes vasként tekinteni rájuk, bár van némi közük a dologhoz. Boldogan használtam újonnan kitapasztalt kis taktikámat, és könnyedén szökkentem jobbra és balra, azzal sem törődve, néha kicsit a földön is húztam a fegyver hegyét. Nos, ha Museionnal tettem volna hasonlót, abból tuti balhé lett volna már eddigre. :S Azért továbbra is nagyon figyeltem Jucchanra, legyek bármily’ lelkes is, sose venném a lelkemre, ha ez ifjú hölgy miattam sérülne meg!

Köszönöm a bevárást! >w<

Karakterlap

Abarai Renji

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 117

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 2 082 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna (Mayoi~Ga)
« Válasz #36 Dátum: 2017. Dec. 01, 22:49:40 »
Vándorolni is tud ez a terem? *-*

Kérésre jöttem lezárni az osztagedzést! Ebben a roppant bonyodalmas feladatban Ukitake Juushirou és Aikawa Chiyo segédkezett nekem.

Jutalmak: (Mindenki a jutalmának megfelelő pontokat kötelezően fegyverfogatásra kell tegye!)

Edző – Aikawa Chiyo: Ötletes edzés volt, hogy IC karakterpárok gyakoroltak egymással és a fő csapáson kívül szabad kezet kaptak, miként oldják meg a feladatot. Az is jó húzás volt velük mutattad be konkrétan mit szeretnél látni. Emellett a bemelegítés is remek terv volt. Magát az edzést végig árgus szemekkel felügyelted és ahol kellett közbe léptél, akár tanácsokkal, akár fegyelmet követelő tockossal. A jutalmad 1000 lp, vagyis 2 pont.

Edzettek:

Amatsuji Shinobu: alaposan megnehezítették a dolgodat, holott pedig a fegyverforgatás eleve nem a te világod. Edzőpartnereid elvárásainak mégis eleget tettél, sőt, önmagadon felül teljesítettél. Fáradozásaid jutalma 1500 lp, vagyis 3pont. Azért a jövőben még gyúrj rá egy kicsit a dologra, hogy legközelebb még ügyesebben menjen! ;)

Kurosawa Rin: Ügyesen végiggondoltad már a bemelegítés alatt, mit szeretnél csinálni és ezt a viszonylagos megfontoltságot a két edzés körben is igyekezted tartani. A robbanékonyságod mellett, kifigyelted az ellenfeled mozgását és megfogadtad a tanácsokat, melyeket közben kaptál edző partnereidtől. Az edzés végén ugyan némi hakuda-t is csempésztél mozdulataidba, amiért, majd a kapitányod kiadja a büntit, ettől függetlenül ügyesen helyt álltál! A jutalmad 1500 lp, vagyis 3 pont.

Meiou Setsuna: neked már a bemelegítés is feladta a leckét, mégis kitartóan helytálltál. A páros gyakorlásokban egyik ellenfeled sem könnyítette meg a helyzetedet, hol a bosszantásoddal voltak elfoglalva, hol neked kellett rögtönzött tanórát tartanod. Értékeljük a kemény munkát, így mindezekért 1500 lp, tehát 3 pont jutalomban részesülsz.

Meiou Tokiya: Már a bemelegítést sem kapkodtad el. Részletesen leírtad, hogy küzdötted át nemesien ékeskedő hajdíszed ellenére a drótpályán. Az első feladatot igazi senpai-ként igyekezted koordinálni és segíteni lelkes, kissé túlzottan heves ellenfeled, hogyan tud harcban hatékonyabb lenni. A második körben némileg felengedtél és igazán látványos fegyverváltásokkal tarkított harcot folytattál ellenfeleddel a butykosért. Jutalmad 1500 lp, ami 3 pont-nak felel meg.

Meiou Toshizou: Az öreg csontjaid ellenére nem lazsáltál. Kellő részletességgel írtad le a bemelegítést és komplett edzést vezényeltél le két társadnak is. Mindkettőjüknek a választott fegyvernemeknek megfelelően próbáltál segíteni, akár konkrét technikával. Fáradozásaid jutalma 1500 lp, ami 3 pont-nak felel meg.

Minami Junko: Lobbanékonyságod remekül látszódott az egész edzés alatt. Lelkesen, kissé túlzottan meggondolatlanul ugrottál neki mindegyik feladatnak. Igyekezted megfogadni a neked érkező tanácsokat és rögtön hasznosítani őket. Sajnálatos módon a többiekhez mérten kevésbé részletezted az edzést, így jutalmad 1000 lp, ami 2 pont-nak felel meg.

Mizushima Shuuichi: Magasságod és igazán szikár termeted ellenére hősiesen megküzdöttél a bemelegítő feladattal, majd a gyengébb képzettségednek számító fegyverforgatásban is helytálltál. Gyakorló fegyverekkel folytatott önharcod mellett kellő figyelmet fordítottál edző partnereidre is. Hasznos, gyakorlatias tanácsokkal láttad el őket. Kitartásodat 1500 lp-vel, vagyis 3 pont-tal jutalmazzuk!

Sukkecu Eiji: szeleburdi könnyedséggel vetted az akadályokat, mégis kellő figyelmet fordítottál mindegyik feladatra, legyen szó akár a partnered bosszantásáról, akár játékosra vett edző fogócskáról. Néha a tettetett figyelmetlenség legalább annyi erőfeszítést követel, mint maga a tudás elsajátítása, mindennek jutalma pedig 1500 lp-t, vagyis 3 pontot ért számodra.

Karakterlap

Meiou Toshizou

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
25 400 / 30 000

Hozzászólások: 64

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 9 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Post szín:
#F08080 // #DC143C // #487153


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna (Mayoi~Ga)
« Válasz #37 Dátum: 2018. Máj. 20, 17:59:56 »
[[ Zöldségszelés – Nyílt osztagedzés ]]
(click to show/hide)
  A Taichou-channal összedugtam a fejemet az elmúlt napokban. A tízedik osztagban tett garázdálkodásom által rengeteg zöldséget sikerült elnyernem kártyán. De mielőtt uborkamérgezésben kiirtanám a családot, úgy felhasznosítás után néztem. Innen jött az ötlet az edzéshez, melyet Taichou-chan segített lezsírozni. Ehhez, a különleges zanpakutou képességére volt szükségem, melyet már korábban is láthattam használatban. Az így kreált helyszín remek terepet biztosított a gyakorlat megtartásához. Noha alig különbözött az udvartól, mintha odakint jártunk volna, csak nem akadtak éppenséggel növények, amikben kárt tehetünk (akadt helyettük zöldség). Ezzel mellőzhettük Taichou-chan haragját az esetleges balesetek miatt, amiket a drága virágaiban okoznánk.
  Délelőtt tartottuk a nagy eseményt, amire Aniki (Tokiya) is elnézett, hogy asszisztáljon nekem. Mikor elfecsegtem neki mit tervezek, önként jelentkezett drágalátos másik felem a feladatra. Segített becuccolni azt a halomnyi zöldséget a 10. osztagból az előkészített edzőterembe. Otouto (Eiji) pedig csődítette össze nekünk a társaságot. A kiírás szerint fél órával illet beesni és természetesen kötelező volt magukkal éles kardot is hozni, egyébként oda lett volna a móka!
  Lelkesen pacsiztam le az érkezőkkel, majd zavartam őket azonnal bemelegíteni, hogy egy percig se lógassák a lábaikat az edzés kezdetéig sem. Különösen kiemeltem a kezek átmozgatását, mert arra nagy szükség lesz a mai nap. Shinobu-chant külön be is ölelgettem, miközben a haikuim után érdeklődtem, mielőtt a többiekhez hasonlóan úgyszintén elküldtem bemelegíteni.
  – Rendben, kezdjük az edzést! – összecsapva a kezeimet, hangosan adtam ki az ukázt, hogy mindenkihez eljusson kezdjük a tényleges edzést. Aki lemaradt és nem ért ide időben, az ennél a pontnál már kint maradt.
  – Ma inkább a precizitásra és technikára fektetjük a hangsúlyt, mintsem nyers erőre. Aniki kérlek – jeleztem ikremnek, hogy hozzon egy kígyóuborkát a csomagból. A zöldség végét megfogtam, majd fél térdre ereszkedtem. – Ritkán van lehetőségünk igazi dolgokat vágni a fegyverrel. A levegő szelése meg túl könnyű feladat. Így most kicsit feldobnánk a mai gyakorlatot. Az első feladat az lesz, hogy mindenki felaprít egy uborkát. A lényeg, hogy próbáljatok meg egyenlő darabokat levágni a zöldségből, lehetőleg megszakítás nélkül – miközben magyaráztam, ikrem már rajt készen állt, hogy prezentálja a műveletet. Fej fölött indított vágással sújtott le az uborkára. Szép egyenletes szeleteket nyisszantott le belőle, egy kellemes ütemben, ami nem meglepő, eléggé gyakorlott az ilyesmiben. Az utolsó tíz centijét azért meghagyta a zöldségnek. – Ennél tovább azért ne vágjátok, edzőpartneretek legalábbis biztos vagyok benne, hogy nem szeretne ujjat húzni veletek. Bár ha baleset történik remek ismerőseim vannak az összefoltozásotokra. No, de a második feladat, az ehhez hasonló lenne – Aniki egy újabb uborkát pakolt a kezembe, amit ezúttal alkaromra fektettem fel. – Mint látjátok a karom és a zöldség között még egy ujjnyi hely van – demonstrálásként azért átnyúltam alatta másik kezemmel –, a feladat ezúttal minél több szeletet levágni a zöldségből úgy, hogy a kard pengéje nem érhet hozzá az uborkát tartó karjához. A penge felső része lehetőleg ne ütődjön vissza zöldséghez és állítsátok meg szépen időben miután elvágtátok az uborkát. – Aniki lelkesen mutatta be a gyakorlatot. Gondolt arra, hogy még szükségem van a karomra és nem vágta le, holott minden lehetősége meg lett volna rá. – A feladat kulcsa tehát a pontosság. Arra kérnélek titeket, hogy az utóbb bemutatott gyakorlatot ésszel csináljátok*. Ha nem érzitek úgy, hogy ez menne, akkor ne erőltessétek és inkább az előzőt ismételjétek, egyébként felesleges balesethez vezethet – fejemet csóválva intettem oldalra. Aniki és Otouto közös előadásban mutatták be, hogy mi történne, ha feleslegesen belelovalja magát ebbe a veszélybe a shinigami és elvágja a másik tag karját. Ráadásul Otouto remek színészi tehetséggel művelte az elvérzést... Csak remélni tudom, hogy a paradicsom folt ki fog jönni a ruhából, nem volt olcsó egy miénkhez hasonló garnitúrát varrattatni neki is.
  – Tehát ragadjatok magatokhoz egy párt**, mindenkinek két-két uborka jár a zacskóból fejenként. Az elsőnél annyival lehet bővíteni a feladatot a rutinosabbaknak, hogy állás helyett előre és hátra lépést is beleszőhet a szeletelő fél***. A gyakorlat alatt figyeljetek a másikra és a titokzatos gyógyító kapcsolataim ellenére lehetőleg ne szeleteljétek fel egymást! – kértem a társaságot. – Ha nincs kérdés, mindenki vegye magához a zöldséget – mutattam oldalra, ahol Aniki segített kiosztogatni az uborkákat. Így ez alatt felsegíthettem drámaian elhalálozott Otoutót a földről, hogy beállítsam a gyakorlók közé őt is. Ez után járkáltam a feladatot végrehajtók között, hogy besegítsek a technika részébe ott, ahol kellett.

*Akinek a karakterének 5 pont fegyveres harc vagy az alatt van a képzettség szintje, inkább mellőzze ezt a feladatot és az elsőt ismételje.
**Nem muszáj IC párnak lennie, nyugodtan írhattok a postotokba NJK-kat, de aki(k) szeretnének össze is beszélhetnek természetesen! (Ez a következő két feladatnál is igaz, akár cserélhettek is párt!)
***Az előzőhöz hasonlóan 5 pont vagy az feletti fegyveres harc esetén kísérletezhet ezzel a karakter.
 
  – Oké, most a nagyobb uborka szeleteket gyűjtsétek össze, mondjuk… oda! – mutattam a szent pontot, melyet kineveztem átmenetileg zöldség tárolónak. Miután az összegyűjtés megvolt, figyelmet kértem a társaságtól.
  – A következő feladat az alábbi lesz – ezúttal én álltam fel karddal a kézben és Aniki volt kedves asszisztálni nekem a zöldséggel. – Most kicsit megmozgatjuk a reflexeket is. Egy harcban, el lehet élni nagy erő bevetéssel, de ha pontatlanul vágunk, akkor nem érünk szinte semmit. Egy jól időzített vágás életeket tud menteni. – Nem sűrűn van lehetőségünk ilyesmit gyakorolni edzéseken, ezért gondoltam ebbe az irányba elvinni gyakorlatot. – Így ezúttal a párotoknak be kell dobnia elétek egy uborkaszeletet. Aki vág, neki az a célja, hogy eltalálja a levegőben az uborkát egy kesegirivel*. A cél, hogy előre nézzünk és időben érzékeljük, mikor kell vágni! A fejünk mozgatását mellőzük a gyakorlat alatt. – Szövegem után bemutattam a vágást Aniki által elém dobott uborkán. Rajt készen álltam, nem forgattam a fejemet, szemem sarkából érzékeltem a zöldet. Ekkor egy határozott mozdulattal lendítettem a fegyvert. Számításaim rendben voltak, mert sikerült ketté szelnem az uborkadarabot.
  – Vannak pontok, ahol már el kell engedni. Mellőzzétek a túl alacsony vágásokat, mert különben a kard beleakadhat a földbe, az pedig cseppet se tesz jót a fegyvernek. – A levegőben nagyjából combmagasságban húztam el a katanám élét, hogy látassam a többiekkel mely az a magasság, ahol jobb lenne hanyagolniuk a vágást.
  – Aki bedobálja az uborka darabot, az ügyeljen arra, hogy nagy ívben hajítsa felfelé. Ne dobjátok túl messzire, vagy éppen a párotoknak. Ha túl alacsonyan hajítjátok az sem jó! Azzal gyakorlatilag ellehetetlenítitek a partneretek lehetőségét a vágáshoz. És fontos: egyszerre csak egy uborkadarabot dobjatok! – miután a dobó részét is átvettem, jöttem az utolsó simításokkal. – Aki úgy érzi, hogy bírja a feladat mellé az extrákat, az megpróbálhatja lépéssel is megfűszerezni** – bemutatóul szolgált az újabb uborkahajítás. Ezúttal viszont most ikrem töltötte be a bemutató szerepét. A kesegiri vágásnál jobb lábával előre lépett és úgy sújtott le a zöldségszeletre. – Hát igen, ügyesen dobok – jegyeztem meg somolyogva ikrem sikere után. – Láthattátok, hogy Aniki balláb zárással, jobb lábbal lépett ki előre, kicsit nagyobb terpesszel, hogy elérje a zöldséget. Ilyenkor a vágás miatt a testsúlyunk túlságosan a jobb lábunkra nehezedik. Bal lábunkra ezért figyeljünk, hogy ne hagyjuk hátul a levegőben lógni. – adtam az instrukciókat ezzel kapcsolatban. Megcsináltam előttük a lépést hakamám felhúzásával, hogy jobban lássák a lábállást. – A bal lábamon látni, hogy jobban elemelkedik a földtől, mint kellene. Ez még belefér, természetesen egy éles helyzetben a mozdulat megkövetelné, hogy azonnal korrigáljunk állásunkon. A gyakorlásnál itt most nincs jelentősége – fűztem hozzá a korábbiakhoz. Ezután arra bíztattam őket, hogy bátran kérdezzenek, ha szeretnének. Csak ezután engedtem el őket gyakorolni. 
  – Mindenki ötször próbálkozhat, aztán cseréljetek. Legalább tíz fordulót ejtsetek meg így. Igyekezzetek úgy felállni, hogy ne zavarjátok a másikat! Kezdhetitek – engedtem szabadon a társaságot. – Ha nem akad elég uborkadarab Anikitől kérhettek – mutattam ikrem felé, aki az uborkastóc mellett ácsorgott. Én a társaság között jártam és néztem a teljesítéseket. Ahol szükségesnek láttam, közbeléptem, túl sok hibát kiszimatolva odamentem, hogy tippeket adjak a technika csiszolásához. Vagy ha esetleg kérdése akadt valakinek a gyakorlat közben, arra is ügyeltem, hogy mielőbb odamenjek és elhessegessem a felmerült kétségeket.

*Itt: fej mellett (jobb oldalt) indított keresztvágás.
**Akinek a karakterének 10 pont fegyveres harc vagy az alatt van a képzettség szintje, inkább mellőzze ezt a feladatot és ne extrázza.

  Mikor láttam, hogy egy páros végzett a feladattal. Azonnal odamentem hozzájuk, hogy biztassam őket kardkirántás gyakorlására. Nem részleteztem a miérteket, még akkor sem, ha háborgást szült volna ez az egyszerű dolog. De szerettem volna megőrizni a következő feladat tartalmát addig, míg nem végzett mindenki.
  – A következő feladat csoportos lesz! – Aniki és Otouto a megbeszéltek szerint reppentek oda hozzám. – Szükségem lenne két önként jelentkezőre… hmm… Shinobu-chan, Setsuna-chan! – esett a választásom rájuk. Mindegyikük kezébe egy uborka került, amit kinyújtott karral el kellett tartaniuk maguktól, a zöldségnek felfelé kellett néznie. Ezután a négy égtáj szerint felállítottam őket magam köré.
  – A feladat a négy égtáj felé való kardkirántás technika gyakorlása lesz – adtam szavaimmal rögtön megfejtést, miért kértem a nukiuchi* ismétlését többektől is és miért nem hagytam őket üresben eltengődni, míg mindenki végzett a korábbi feladattal. – A technika, ahogy a nevében is benne van, a kardkirántásról szól. Az uborkák lesznek a mércék, amik megmutatják, hogy helyesen hajtjuk e végre egyáltalán a kardkirántást. Mivel a kardkirántásnak eleve egy vágásnak kell lennie. Megmutatom – jelentettem ki, majd felálltam középre.
  A kardkirántás rutin feladatnak számított közöttünk, nekem sem volt más, először előre csináltam, Aniki felé. Jobb lábbal léptem ki, miközben megcsináltam a nukiuchit. A penge elvágta az uborkát, ezt jelezte a zöldség lebillenő teteje. Ezután katate hasso** következett, miközben összezártam a lábaimat, majd jobbal hátra léptem egy chigiri*** mozdulat kíséretével, ezután zanshin-ba**** emeltem fel a kardot. Ekkor következett a kardelrakás, melynél látni lehetett, hogy nem teszem egészében vissza a tokjába a fegyvert és a markolaton maradt a kezem. A jobb lábamat közben a bal mellé húztam, majd jobb irányba léptem ki vele, Setsuna-chan felé. A mozdulatsor az előzővel teljesen megegyező volt, mindössze a végén jobb lábamat hátra húztam, majd teljesen megfordultam, így Otoutoval szemben kerültem, ezúttal felé csináltam meg az előző procedúrát. Tőle végül Shinobu-chan felé vezetett az utam. A technika végén viszont itt már teljesen elraktam a kardot a sayába, még kezemmel is elengedtem a markolatot, immáron a sageón pihent a tenyerem. Ebben az állapotban fordultam vissza Aniki irányába.
  Megköszöntem a négyük asszisztálását meghajlással, majd a többiek felé fordultam és rátértem a gyakorlat kifejtésére.
  – A technikánál kulcsfontosságú, hogy csak a legvégén helyezzük vissza a sayába rendesen a kardot, különben megtörjük a mozdulat folyását. A markolatot nem engedjük el, míg mind a négy irányba el nem végeztük a vágást. Az irányokat a legkönnyebben úgy tudjátok megjegyezni, ha asszociáltok az égtájakra. Az én esetemben Aniki volt az észak, Setsuna-chan kelet, Otouto nyugat és Shinobu-chan dél. Az irányok észak, kelet, nyugat és dél. Vagy ha úgy kényelmesebb, előre, jobbra, balra és végül hátra. Rátok bízom, hogy memorizáljátok, de ne csereberéljétek fel, egyébként nem jönnek ki a lépések. A vágásról pedig, Shinobu-chan a zöldséget elkérhetem? – Shinobu-chanhoz léptem, hogy átvegyem tőle az uborkát, amit neki kellett a kezében tartania. Ennek nem jött le a teteje, szerettem volna megmutatni a társaságnak, hogy miért nem.
  – Mint láthatjátok, ennek a vége nem pottyant le. Ennél a kardkirántásom igencsak megtörtre sikerült, az íven látszik, hogy nem vittem kellő erőt a mozdulatba, ráadásul az iránya sem volt megfelelő. Míg Anikiéénél tisztán megmutatkozik az egyenes felület az uborkán. Ha megfelelően hajtjátok végre a kardkirántást, az uborka tetejének jobb esetben le kell esnie. Hogyha ez nem történik meg, akkor kevés erőt visztek bele. A kardkirántásnál is sok múlik a pontosságon, de rengeteget számít a csukló mozdulat, amellyel lendületet adtok neki – fejtettem ki részletesebben az uborka szerepét. A zöldség gyakorlatilag mutatóul szolgált, mely segíthet nekünk tökéletesíteni a nukiuchi megfelelő alkalmazását. Ezután leérdeklődtem, hogy kinek van esetleg valami kérdezni valója ezzel kapcsolatban.
  – Ha nincs több kérdésetek, akkor először zöldség nélkül gyakoroljuk a technikát – vágtam bele a gyakorlati részbe. Először csak a lépéseket vettük át fegyver nélkül. Ezután karddal együtt is megcsináltuk háromszor a gyakorlatot, hogy mindenki belerázódjon.
  – Öt önként vállalkozót szeretnék! – megvártam a lelkes jelentkezőket. Ha nem akadtak, magam választottam ki az első ötöst. – Akik nem kerülnek a csapatba, azokat arra szeretném kérni, hogy oldalt várjanak, akár seizában is – mutattam a pontra, ahol gyülekezhettek azok a résztvevők, akik nem kerültek bele a csoportba. – Már csupán mások megfigyeléséből is rengeteget lehet tanulni – kacsintottam rájuk, majd az ötös fogat felé fordultam. – Válasszátok ki, melyikőtök szeretné kezdeni. Ezután a többiek vegyenek magukhoz egy-egy zöldséget Anikitől – amint döntésre jutottak, felállítottam őket a négy égtáj szerint. Ha kellett megigazítottam a kezükben a zöldséget, nehogy balesetekhez vezessen a dolog. Középre a lelkes próbálkozó került.
  – A gyakorlat kicsit bizalomjáték is – jegyeztem meg az egyik uborkafogó remegő hakamáját látva. – Fektetnünk kell annyi bizalmat a másikba, hogy egyenes háttal végigálljuk a gyakorlatot és nem akadályozzuk a másikat rémült ábrázatokkal – nem terveztem másik tagot hívni a helyébe. Uborkát fogóként is helyt kellett állni, nem csak a technikát gyakorló szerepében.
  – Mindenki egyszer fogja végigcsinálni! Nincs annyi zöldségünk, hogy több fordulót beiktassunk és szeretném, ha mindenki sorra kerülne. Már a négy vágás is sokat elárul! Illetve nem fogok senkit sem megkímélni a kritikától! – jelentettem ki. Mivel itt voltak, ezt feljogosításnak vettem arra, hogy bátran tegyek megjegyzéseket. Egyébként hogyan tanulhatnánk? – Természetesen mind építő jellegűek, rajtatok áll, hogy mit kezdtek vele a későbbiekben. – Ezután hagytam, hogy nekiálljanak a feladatnak. Minden próbálkozónál, amint befejezte a technikát, odamentem javaslatokat tenni, ahogyan azt ígértem. Tippeket adtam a vágások csiszolására vagy apró javításokat tanácsoltam, mellyel hatékonyabbá teheti a mozdulatsort. A csoport rotálódott, amint végzett az egyikük, az beállt zöldséget fogni, amint egy ötös kész volt a következő csapatot kértem. Ők pedig mehettek addig a szélére megfigyelni a többieket. Ha létszám hiányban voltunk még Aniki és én is itt voltam uborkát tartani vagy megkértem másokat, hogy segítsenek be.*****
  – Köszönöm, hogy részt vetettek az edzésen! Remélem mindenkinek tanulságos volt – hajoltam meg a társaság felé. – A Taichou-chan megengedte, hogy az eltakarítás idejére nyitva hagyjuk az edzőtermet, szóval, akik még szeretnének, bátran gyakorolhatnak még önállóan vagy közösen. Ha kérdésetek van, nyugodtan tegyétek fel nekem személyesen! A kardok pengéjét ne felejtsétek el letörölni! – böktem a takarító köcöllékekre, amiket még a gyakorlat kezdete előtt ide hordtunk. – Az uborkalé hosszútávon nem tesz jót a fegyvernek!
  Miután a kíváncsiskodókkal megvoltam, ikreimet begyűjtöttem, hogy segítsenek az uborkamaradványok eltűntetésében. 

*Kardkirántás, egy kézzel történő vágás vízszintesen a mellkas magasságában. { Kardkirántásról videó }
**Mozdulat, a kardot a fej mellett tartjuk, pengével felfelé nézve. Halántékkal van egyvonalban a fegyver keresztvasa. A lábak össze vannak zárva ennél a mozdulatnál. 
***Nem a talajhasító technika! Itt: vérlepergetés. Bal válltól indított srég keresztvágás előre. Több variációja létezik (lehet könnyöktől is indítani pl), Toshi a válltól indítottat alkalmazta.
****Jobb oldalra kitartott kard (kicsivel feljebb helyezkedik el a chigiri mozdulatnál), éle picit befelé néz. Ez egy „meditatív állapot”, ami arra szolgál, hogy felmérd a környezetet. A megfelelő zanshinál, ha egyenesen előre nézünk, akkor jobb szemünkkel még látni lehet a kard markolatát.
*****A feladat teljesítését a karakteretek fegyverforgató képessége határozza meg! Erre legyetek tekintettel, amikor írtok.
1-10 pont fegyverforgatás között: Minimum 3 hibája legyen a karakternek vágásnál!
11-20 pont fegyverforgatás között: Minimum 2 hibája legyen a karakternek vágásnál!
21-30 pont fegyverforgatás között: Minimum 1 hibája legyen a karakternek vágásnál!
31 pont fegyverforgatás felett: Hibátlanul megoldhatják, júzerre bízva, hogy ront a karakter, és ha hibázik, akkor mennyit.


Határidő: 2018. augusztus 04. 12:00


(click to show/hide)