Unohana és Ukitake Büfé

[Narazaki Amaya]

Vadásszunk házinyúlra?

Gyönyörű idő kerekedett odakinn, naná, hogy nem ülhettem otthon. Vétek lett volna nem kihasználni ezt a lehetőséget, így egy gyors latolgatás után eldöntöttem, hogy délután beugrom az Unohana és Ukitake Büfébe. Még Momo-san mondta ezt a helyet nekem, és azóta a számtalan látogatásom óta rá kellett jönnöm, hogy ez Seireitei egyik legnépszerűbb helye. Rengetegen jártak ide, és nem véletlen. Finomabbnál finomabb édességeket, kávékat és shake-eket lehetett kapni, így mikor először voltam ott, úgy éreztem magam, mint a gyerek egy játékboltban. Azóta nagyon gyakran visz arra az utam, mint ezen a délutánon. Mostanában már kezdett korábban sötétedni, már lehetett látni az égen a narancs színét, ahogy megfestette az égboltot, de még azért nem nyúltunk bele az éjszakába, vagy a koromfekete külvilágba. Ilyenkor éreztem magam igazán elememben. A levegő már kellőképpen lehűlt, és az éjszaka illatait hozta magával, az utcák is lassan-lassan fénybe burkolóztak, amely itt, Seireiteiben gyönyörű látványt nyújtott. Csupán az emberek tömegeit hiányoltam...ugyebár Rukongaiban ez megszokott volt, és imádtam a zsúfolt utcákat róni, megállni egy-két utcai bazárosnál. De itt csak nemesek és mi, shinigamik laktunk, falakkal körülvéve. Mint valami hatalmas börtön...hál istennek az ilyen helyek, mint ahova most tartok, feldobják az amúgy halálosan unalmas Seireiteit. Odaérvén kértem magamnak a szokásos kis kevert shake-met, ami a karamella és vanillia ízeinek egyvelege volt. A szívószálból mennyei ízek folytak a számba, ahogy lelkesen szívtam felfele, amikor megpillantom Ayumit, ahogy felém integet. Nagyon megörültem, hogy most még társaságom is lehet, így meg is indultam felé, mikor odaértem, mosolyogva öleltem át.
- Szia Ayumi! Hát te? Nem is tudtam, hogy szoktál ide járni. Vagy csak most jöttél? Amúgy leülhetek, vagy vársz valakit? Talán randizol? - kérdezgettem izgatottan. Ha Ayumi bármi jelét adja, hogy igényt tart a locsifecsi társaságomra, úgy vele szemben helyezkedem el, és mosolyogva hallgatom a válaszait a kérdéseimre.

[Ishimaru Akira]

Vadásszunk házinyúlra?

Igazi szép, meleg nyári idő volt, ami számomra is tűrhető volt még. Persze, hogy nem ülhettem otthon én se tétlenkedve. Így, hát kimozdultam megnézni, hogy mi újság a külvilágban. Elkezdtem gondolkozni, milyen helyre kellene ellátogatnom, míg egyszer csak eszembe jutott, amit még egyik tiszttől hallottam, hogy az Unohana és Ukitake Büfé nagyon jó és hangulatos hely. Gondoltam, hogy ideje megnézni vajon én, mit fogok ott tapasztalni. Útnak is indultam, de itt-ott megálltam beszélgetni a shinigamikkal, kikérdezgettem őket a helyről, hogy ők is azt mondják-e, amit hallottam régebben. Megnyugtattak, hogy teljesen igaz minden mende-monda, amit hallani lehet, erről a helyről. Annyi ideig elbeszélgettem az időt a többi tiszttel, akikbe bele botlottam, hogy egész szépen beesteledett. Sétálgattam szép lassan a célterületem felé, gyönyörködtem Seireitei utcáiban, milyen szépek is kivilágítva, és mennyire nyugodt a légkör este már. Egyszer csak, mikor már látótávolságon belül volt a büfé, akkor megpillantottam kettő személyt, akiket fel is ismertem miután közelebb mentem a büféhez. Kettő szép osztag társam volt, persze mindkettő lány, Ayumi és Amaya. Ahogy elnéztem őket nem tudtam, hogy milyen régóta ülhettek ott, de lehet csak most kezdtek el beszélgetni akár. A szívem a torkomba ugrott, ahogy közeledtem a bejárat felé, mivel Ayumi nagyon tetszett még Amaya-nál is jobban. Remélem ők gyakori vendégek itt, mert legalább jó társaságom lenne mindig. Ekkor eszembe jutott, hogy ez jó alkalom lenne mélyebb kapcsolatot kialakítani Ayumival, ha már ennyire tetszik. Beléptem, hát a bejárati ajtón, majd oda sétáltam az asztalhoz kettejükhöz, és üdvözöltem őket. Próbáltam nem csinálni semmi hülyeséget, ahogy szoktam, hanem csak laza próbáltam maradni, mert ha ezt elszúrom, lehet soha nem lesz újra esélyem Ayuminál.
- Sziasztok lányok! Csatlakozhatok hozzátok? - mosolygok rájuk a mondat végén.
Remélem igent mondanak, mert az már jó jel, ha engedik, hogy csatlakozzak hozzájuk, akkor talán lesz esélyem Ayumival közelebbről megismerkedni. Amaya, pedig nem hiszem, hogy zavarná az ismerkedést, plusz vele is megismerkedek jobban legalább.

[Fuchida Ayumi]

Vadásszunk házinyúlra?

Roppant mód örültem, hogy Amaya csatlakozott hozzám. Igazán szép, aranyos és kedves lány. Roppant közvetlen, és nagyon szimpatikus számomra, ezért is bátorkodom a keresztnevén szólítani. Én is visszaöleltem.
- Szia Ayumi! Hát te? Nem is tudtam, hogy szoktál ide járni. Vagy csak most jöttél? Amúgy leülhetek, vagy vársz valakit? Talán randizol?
Egyből válaszoltam volna, de az utolsó kérdésével úgy összezavart, hogy teljesen belepirultam. Még randin sem voltam egyszer sem. De nem tudtam, hogy ez egy közkedvelt randizós hely. Mondjuk a szomszéd asztalnál biztos, hogy randi lehet, de én nem azért jöttem, vagy vagyok itt.
- Neeeem… - mondtam zavaromban ingatva a kezemet – Nyu… nyu… nyugodtan leülhetsz. Én csak most jöttem ide először, mert rengeteg jót hallottam, és szerettem volna kipróbálni. Nem tudtam, hogy ez egy népszerű randevú hely. Tényleg isteni a sütemény, és a Capuchino is. Te gyakran jársz ide? Nagyon jól néz ki az italod. Mi a neve?
Tettem megjegyzést a tényleg csodásan kinéző szívószálas italkülönlegességre. A szíves után, biztos ezt is megkóstolnám. Akár úgy is, hogy tartunk egy lányos délutánt.
Leültünk egymással szemben, de nem volt időnk sokat beszélgetni. Felkapom a fejem, ugyanis egy újabb ismerős arcot pillantottam meg. Méghozzá ugyan abból az osztagból. Ishimaru Akira volt az, aki szintén betért a helyiségbe, és mivel ő is meglátott minket, így már nem is kellett nagyon integetnem, mert egyből odajött hozzánk. Vagyis gondolom Amaya-hoz, mert őt jobban ismeri.
- Sziasztok lányok! Csatlakozhatok hozzátok?
- Nyugodtan.
Bátorkodtam válaszolni, mert szerintem Amaya-tól biztosan kapott volna egy helyeslő választ, de én sem ellenzem, hogy csatlakozzon a körünkhöz. Igaz, még nem sokat beszéltünk Amaya-val, de semmi túl nőies témáról nem volt szó, amibe ne tudna becsatlakozni. Nem zártkörű találkozás. Én nagyon is örültem, mert így legalább mindkettejüket jobban megismerhetem.
- Ishimaru-kun, te gyakran jársz ide? … Pont most mondtam Amaya-nak, hogy én most járok itt először, és tényleg nagyon tetszik. Szívesen jönnék ide máskor is. … Mit szoktál rendelni?
Amint belépett egyből jött is oda hozzánk, így teljesen üres kézzel ült le, de gondolom nem így tervezte elsőre. Csak gondolom egyből szeretett volna Amaya-nak és nekem köszönni. Remélem, nem veszi sértésnek a kérdésemet, vagy rosszindulatú rávilágításnak. Csak meg akartam tudni, hogy ő mit szokott rendelni, ha gyakrabban jár erre. Így is roppant zavarba érzem magam, hogy csak én eszek süteményt. Még szerencse, hogy nem pirulok el olyan könnyen, zavaromban pedig egyáltalán nem. De remélem, nem borítom ki egyik innivalót sem.
Most jutott eszembe, hogy lényegében három újonc ült most le egy asztalhoz. Ez pedig roppant megnyugtató dolog, hogy nem csak egyedül vagyok az újonc cipőben, és van esély, hogy jól kijöjjünk egymással és támogassuk a másikat. Ez pedig jó dolog. Bár Amaya és Akira jobban ismerik egymást, de remélem, engem sem közösítenek ki. Most nagyon jó benyomást kell tennem. Ayuta bánhatja, hogy nem jött velem.

[Narazaki Amaya]

Vadásszunk házinyúlra?

Megpillantva Ayumit, amint integet már felé is vettem az irányt. Mosolyogva üdvözöltük egymást, majd miután elhadartam egy kevésnek nem mondható kérdéssort, leültem vele szemben. Okvetlenül kiült az arcomra a mosoly, látván, hogy zavarba hoztam a lányt.
- Jaj, ugyan már! Biztos van valami pasi a környéken, akire szemet vetettél. - és bár nagyon is kíváncsi voltam arra, hogy Ayumi vajon tényleg szemelt-e ki magának fiút, vagy még nem, de egy újabb ismerős arc csatlakozott hozzánk. Ishimaru-san, a harmadik újonc az osztagban, ezzel teljes is lett a zöldfülűek csapata.
- Persze, gyere ülj le. - helyeseltem Ayumi után, hogy bebiztosítsam, ide ülhet. Nem zavartattam magam, így tovább folytattam a mondandómat.
- Ami azt illeti, biztos népszerű randi hely...nem tudom. Ide mindig ezért a finomságért járok. - emeltem a magasba a shake-m, hogy mindketten jól lássák.
- Ez egy vanillia és karamella keverék, de isteni finom. Egyébként el nem hiszitek, de Momo-san mondta nekem ezt a helyet. Ő is mindig ide jár epres sütikért, meg shake-ért...meg mindenért, amiben szerepel az eper. Azóta sokat járok ide...és te Ishimaru? Tényleg, te mi járatban? - érdeklődtem. Valahogy aznap teljesen elkapott a szómenés, így valószínűleg hármunk közül én voltam az, aki a legtöbbet beszélt. Ahogy figyeltem Ayumit, hirtelen megmordult a gyomrom. Éhes voltam…
- Ha megbocsájtotok, rendelek valami kaját is magamnak, mielőtt még éhen halok. - azzal a pulthoz indultam, kettesben hagyva Ayumit és Ishimarut. Izgatottan szippantottam a levegőbe, éreztem, hogy egy remek este áll előttem. Kint már besötétedett, és a lámpák adtak fényt az embereknek. A pulthoz érve egy sor válogatás után megakadtam egy somlói szeleten, így azt vettem meg, és már vissza is csüccsentem a helyemre, majd evészet közben hallgattam őket, és néha-néha beledünnyögtem, vagy bólogattam teleszájjal.

[Ishimaru Akira]

Vadásszunk házinyúlra?

Legnagyobb örömömre Ayumi megengedte, hogy oda üljek, majd utána Amaya is helyeselt, hogy leülhetek közéjük.
- Akkor ide ülök melléd, Ayumi, ha nem baj. - mosolygok rá.
Ayumi egyből feltett kérdéseket nekem, amire hirtelen nem is tudtam mit válaszoljak, mert próbáltam nem mutatni magamon, hogy zavarban vagyok a jelenlététől, plusz Amaya beelőzött az ő mondandójával, és kérdéseivel is felém.
Ekkor Amaya nem zavartatta magát, és folytatta a mondandóját, amiről beszélhettek eddig.
Mikor meghallottam tőle, hogy ez egy randi hely, kissé elpirultam. Micsoda?! Egy randihely?!
Kicsit enyhített az izgulásomon, mikor Amaya elmondta ő, miért jár ide gyakran.
- Őhm, először akkor menjünk sorban a kérdésekkel. - kicsit megrohamozva éreztem magam a két lánytól.
- Tényleg most jársz itt először? Az tök jó mivel, hát én is most vagyok itt először Ayumi. Nekem is tetszik első benyomásra a hely. - helyeseltem neki. De az még jobban tetszik, hogy te is itt vagy pont.
- Igazából fogalmam sincs, mit rendeljek, mert először vagyok itt. - mosolygok rájuk, széles vigyorral, közben beletúrva a hajamba hátulról.
- És mit szoktál rendelni, Ayumi? Nagyon szereted a sütiket? Mert azokat én is. És te, Amaya, azért a sütiket is szereted a shaken kívül? - kedvesen, és mosolyogva teszem fel kérdéseim nekik.
- Hát igen Momo, nagyon szereti az epreket, és a sütiket, azt biztosra tudom. - elnevetem magam kicsit.
- Hát, igazából csak kíváncsi voltam a helyre azért jöttem ide, Amaya. - ki gondolta volna, hogy ennyit tud beszélni, eddig nem sokat hallottam beszélni Amaya-t.
Mikor rájöttem, hogy kettesben hagyott minket, hirtelen nem is tudtam mit kezdjek el beszélni vele, ám ekkor próbáltam bedobni magam gyorsan nála.
- Furcsa, hogy pont a három újonc össze ült véletlenszerűen, nem igaz, Ayumi? - mosolygok rá.
- Egyébként, szeretnél rendelni még valamit? Szívesen veszek neked akármit. - szinte már-már belepirultam a kérdésembe. Ekkor valami merész dolgot kérdeztem tőle.
- Mondták már neked, hogy igézően szépek a szemeid, és nagyon aranyos mosolyod van? - nagy mosollyal bámultam. Nagyon remélve, bámultam őt, akihez szeretnék közelebb kerülni, mert egy álmom válna valóra.
Ekkor Amaya nem sokkal utána vissza is csüccsent a helyére, és csak fél szemmel láttam, hogy elkezdte majszolni azt a somlói szeletet. Nem akartam illetlen lenni, ezért jó étvágyakat kívántam neki.

[Fuchida Ayumi]

Vadásszunk házinyúlra?

Igyekeztem válaszolni Amaya-nak, de nem igazán úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de sikerült megértenie. Kérdése ismét nagyon meglepett és erősen összezavart.
- Jaj, ugyan már! Biztos van valami pasi a környéken, akire szemet vetettél.
- Á! Üm… Még… nincs…
Valójában itt arról is van szó, hogy nem igazán volt terve velem sosem a családomnak. Mivel tartottak tőlem az iker átok miatt, ezért nagyon menyecskének sem tudtak "eladni" úgy, mint a nővéreimet. Valójában azóta Ayuta-val dolgozunk, hogy ne kezeljenek úgy bennünket. Így nem gondolkodtam azon, hogy valaha egy fiú érdeklődését sikerül felkeltenem. Így én sem nagyon nézegettem, mert nagy csalódás lenne egy plátói szerelem a számomra.
Akira közvetlen mellém ült, de mivel hárman vagyunk így Amaya mellé is, szóval számomra viccesen jött ki a dolog. Valószínűleg nem akart megsérteni, és azért mondta, hogy most kivételesen hozzám ül, de valójában mindkettőnk mellé ült. Örültem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki most tért be ide először, és nem tudja, hogy mit is rendelhetne.
- És mit szoktál rendelni, Ayumi? Nagyon szereted a sütiket? Mert azokat én is. És te, Amaya, azért a sütiket is szereted a shaken kívül?
Most ezen teljesen összezavarodtam. Nem tudtam, hogy mit is szeret volna, mert külön-külön szólít meg minket, de engem is úgy kezel, mintha már törzsvendég lennék, holott előtte egy mondattal tisztáztuk, hogy én is most vagyok itt először. Lehet, baj van a rövidtávú memóriájával?
- Nos… Azt hiszem ezt… Bár az első rendelésemet nem tudom, mennyire lehet szokásnak nevezni… Szeretem az édességeket.
Miután a furcsa pislogásból visszatérve válaszoltam, hogy azt mondanám, ami éppen előttem van, de ez egyben az első rendelésem is, amit le is tisztáztunk. Szóval roppant viccesen jött ki. Haloványan fel is nevettem, és mosolyogva mondtam, hogy szeretem az édességet.
- Hatakeyama Momo? … Tényleg jól néz ki a shake, lehet legközelebb olyat rendelek egy epres sütemény mellé.
Mosolyogtam, mert tényleg jónak gondoltam, de közben pedig elszégyelltem magam. Amaya tényleg nagyon népszerű és a hadnaggyal és jobb viszonyt ápol, mint én. Nem csak ő, hanem Akira is. Én pedig még nem vagyok vele ennyire jóban, pedig ő az én Hadnagyom is, és ugyan olyan újonc lennék.
- Ha megbocsájtotok, rendelek valami kaját is magamnak, mielőtt még éhen halok.
Bólintottam, hogy engem nem zavar, bár így kettesben maradtunk Akira-val. Aki meg is töri a csendet. Egy olyan megállapítással, amit én is felfedeztem, hogy tényleg érdekes véletlen sorsszerűség. Hirtelen mosolyogva bólintottam. Utána feltett kérdése nagyon meglepett.
- Egyébként, szeretnél rendelni még valamit? Szívesen veszek neked akármit.
- Meghívni? … Kedves gesztus, köszönöm! Rendelhetünk egyet közösen. … Kedvet kaptam egy epres süteményhez, de amit most rendeltem az is nagyon finom. Te is most jársz itt először, megkóstolod?
Lenyestem a villámmal egy falatnyit, majd a villámra felszúrva felé nyújtottam. Nekem természetes, hogy megosztom azt, amim van.
- Mondták már neked, hogy igézően szépek a szemeid, és nagyon aranyos mosolyod van?
- Nem tudom mennyire igézőek, de tudom, hogy mások a kék és a nagy szememet szépnek találják. A nővéreim sokkal gyönyörűbbek, így a mosolyuk is.
Hozzájuk képest én sehol nem vagyok. De azt tudom, hogy azért felfigyelnek a hajamra és a szememre, de rám nem. Főleg, ha tudják, hogy ki is vagyok. Aki pedig tudja, az már meg sem szeretne ismerni engem. A család rossz ómenje vagyok, ezért sem terveznek velem semmi különlegeset. De Shinigami-ként és a 9. osztag tagjaként tartozhatok valahova.
Közben Amaya is visszatért, és tényleg finomnak kinéző süteménnyel bővült az asztalunk. Valószínűleg, ha Akira elmegy, akkor neki is hoz majd valamit. Abban biztos vagyok.

 

[Narazaki Amaya]

Vadásszunk házinyúlra?

Kicsit pislogva, és hitetlenkedő tekintettel reagáltam Ayumi válaszára.
- Ugyanmár, biztos van valaki. - noszogattam kicsit, de igyekeztem nem idegesítő lenni, ugyanis nem akartam, hogy Ayumi mérges legyen rám. Kedveltem a lányt, mert aranyos, kedves személy volt, pusztán belőle, akárcsak belőlem is hiányzott egy nagy adag bátorság. Szerény, visszahúzódó lánynak ismertem meg, de talán pont ezért is kedveltem meg. Nem is tagadtam, hogy szerettem volna vele közeli barátságot ápolni, igyekeztem minden jó emberrel közelebbi kapcsolatba kerülni...egyszóval összebarátkozni.
- Rád viszont biztos hajt már valaki, hiszen csinos vagy. - mosolyogtam. Ritkán hallgatom el, ha valami pozitív véleményem van egy adott illetőről, és ez most sem volt másképp. Ishi megjelenése is meglepett, ahogy Ayumié is, amikor megpillantottam a kalimpáló kezét, ahogy felém integetett.
- Nézd már, az osztag minden újonca egy helyen. - kuncogtam.
- Igen, szeretem a sütiket is, főleg a gyümölcsös, könnyebb fajtákat, de csupán azért, nehogy elhízzak. Minden sütit imádok. - mosolyogtam.
- Ami azt illeti, rendelek is egyet. - mondtam, és Ayumi bólintását egy engedélynek vettem, így a pulthoz sétáltam. Miközben vártam, hogy megkapjam a sütim, visszapillantottam, és Ayumit láttam, ahogy Ishi szájába helyez egy falatot a sütijéből.
~ Még hogy senki… ~ mosolyogtam, majd vissza szambáztam az emberek közt a helyemre, immár egy sütivel. Sokan, és még többen gyűltek a helységben, megtöltve a helyet élettel. Még szerencse, hogy Ayumihoz ültem, különben semmi helyem sem lett volna. Körülpislogva minden asztalt megtelve láttam, és kellemesen beszélgettek. Én igyekeztem csendben maradni, ugyanis nem szerettem volna, ha zavarnék a két galambocska románcának kialakulásában. Ugyanis nem voltam vak, Ishi teljesen ráhajtott Ayumira. Csendben szurkoltam, hiszen Ayumi remek társat érdemelt maga mellé, és Ishi az volt, ahogy megismertem. Természetesen nem vontam ki magam a társalgásból, csupán a sütimre koncentrálva igyekeztem hagyni, hogy osztagtársaim kellemesen elbeszélgethessenek egymással.

[Ishimaru Akira]

Vadásszunk házinyúlra?

Úristen! Nem vagyok normális, hogy ilyen kérdést teszek fel neki! Tényleg ennyire elment volna az eszem attól, hogy zavarba hozott engem? Már kérdésekből se tudok normálisat. >_<
- Juj, ne haragudj, azt hiszem kicsit zavarba jöttem, aztán félre beszélek, hehe! - mosolygok rá bepirulva kicsit. - az viszont tetszett nekem, ahogy édesen felnevetett kicsit.
Nagyon úgy láttam, hogy megkívánta azt a finomságot, ezért jó gesztusképpen elgondolkoztam azon, hogy veszek neki később, ha szeretné.
Ekkor Amaya is mondta, amit már korábban én is, hogy mindenki újonc, majd amikor ő felnevetett, utána én is nevettem kicsit, és helyeseltem.
Majd Amaya fogta magát, és elment megint rendelni valamit, amire én csak bólintottam egyet, hogy okés.
- Milyen sokat tud rendelni, Amaya nem igaz, Ayumi? - kicsit viccelődve kérdeztem a lánytól.
Ekkor Ayumi olyat tett nem sokkal később amitől igen csak zavarba tudott hozni. Felém nyújtotta a villáját amire felszúrt egy kis epres sütit.
- Te, most komolyan csak így meg akarod osztani velem a sütid? Ez-ez nagyon aranyos tőled! - teljesen elpirultam, majd finoman bekaptam a villáján lévő sütit.
- Ez nagyon finom! Egyébként, te mindenkivel ilyen kedves vagy? Vehetek neked shaket hamarosan, ha gondolod. - aranyos mosolyt intéztem felé.
Később jobban rástartoltam Ayumira, amire meglepő választ adott, hogy ennyire nincs önbizalma.
- Nem tudom, hogy a testvéreid milyen szépek, de azt tudom, hogy te magad egy gyönyörűség vagy. Nem csak a szemeid, hanem a gyönyörű arcod és mosolyod is magával ragad, plusz a nagyon szép, hosszú, fehér hajad is tetszik, ugyanis nekem bejön a hosszú haj lányoknál. - széles mosollyal bámulom.
Szegénykének valami nagy rejtegetnivalója lehet, ha ennyire nincs önbizalma. Vajon ki vagy mi tehet erről?
- Mit szoktál egyébként csinálni szabadidődben? Egyébként, jól érzed itt magad most? - majd egy mély levegővétel után kimondtam a kérdésem felé. - Ha meg nem haragszol, lenne kedved úgy is találkozni másik alkalommal, hogy csak mi ketten megyünk el valahova? Tudod, én szeretnélek közelebbről is megismerni, mert nagyon szimpatikus vagy számomra, Ayumi. - majd mire elmondtam a mondandóm nagyon elpirultam, mert nagy bátorság kellett hozzá, hogy ezt elmondjam neki.
Mire végre feltettem a kérdésem, hirtelen vissza csüccsent a helyére Amaya, de nem szólt közbe a beszélgetésünkben. Hmm, vajon levette, hogy hajtok Ayumira?

[Fuchida Ayumi]

Vadásszunk házinyúlra?

Szegény Amaya, ha tudná, hogy miért nincs egyetlen udvarlóm, vagy olyan, aki úgy közeledne hozzám. Mondjuk, örülök, hogy nem tudja, mert így legalább barátkozik velem, és be tudom bizonyítani, hogy nem vagyok olyan. Az átok nem én vagyok.
Amaya szereti a sütiket, legfőképpen a gyümölcsöseket, mert azok nem hizlalnak. Pedig ő sem tűnik olyannak, akinek feltétlen vigyáznia kellene a vonalainak. Nagyon szép és csinos. Ha felszedne egy kicsit, akkor sem vennénk észre. Tényleg, azt sem tudom, hogy neki van-e párkapcsolata.
- Juj, ne haragudj, azt hiszem kicsit zavarba jöttem, aztán félre beszélek, hehe!
- Nem baj.
Próbáltam megnyugtatni és én is mosolyogtam. De mitől jött zavarba? Talán, hogy két lánnyal ül egy asztalnál? Biztos Amaya hozta zavarba.
- Milyen sokat tud rendelni, Amaya nem igaz, Ayumi?
Nem is igazán értettem. Tudtommal csak egy sütit fog magának kérni, de lehet már ez is sok? Akkor én már rengeteget rendeltem. Vagy még mindig zavarban van? Ennyire nem találnánk a közös hangot? Nem is tudom, hogy erre mit is feleljek. Nem bólinthatok, mert nem értek egyet, de nem is tudok ellenérveket mondani. Félrepillantottam. Ez olyan rossz. Ahogyan magam is elbizonytalanodtam a "biztos"-e dolgon. Engem arra tanítottak, hogy ne legyek irigy. De most elbizonytalanodtam, hogy valami rosszat tettem? Most a bűntársammá tettem? De megette a kínált falatot.
- Igyekszem kedves lenni mindenkivel. Aranyos vagy. - visszamosolygok.
- Nem tudom, hogy a testvéreid milyen szépek, de azt tudom, hogy te magad egy gyönyörűség vagy. Nem csak a szemeid, hanem a gyönyörű arcod és mosolyod is magával ragad, plusz a nagyon szép, hosszú, fehér hajad is tetszik, ugyanis nekem bejön a hosszú haj lányoknál.
Tényleg nem ismeri a nővéreimet, de zavarba ejtő, amit mondott. Összébb húztam magam, lefelé néztem vörösebb arccal. Nem szoktam hozzá az ilyen szintű dicséretekhez. De úgy tűnik, a hosszú hajú lányok tetszenek neki.
- Mit szoktál egyébként csinálni szabadidődben? Egyébként, jól érzed itt magad most?
- Kidou-kat tanulok, kardforgatást gyakorlom, mert nagyon rossz vagyok benne. Szeretek írni és másoknak segíteni. Illetve új dolgokat próbálok ki. Igen, jól érzem magam. Egy kellemes helyen vagyok kellemes társaságban.
- Ha meg nem haragszol, lenne kedved úgy is találkozni másik alkalommal, hogy csak mi ketten megyünk el valahova? Tudod, én szeretnélek közelebbről is megismerni, mert nagyon szimpatikus vagy számomra, Ayumi.
Ezen nagyon meglepődtem. Az első felére egyből igent mondtam volna, de hogy csak kettesben, majd a szeretne közelebbről megismerni, mert szimpatikus vagyok neki, és ebbe nagyon belepirult és nagy levegőt is vett előtte…
~ Tudod, hogy éppen most vallottak neked szerelmet? El szeretne vinni randizni. Nem mintha nem pár perce váltottatok volna közvetett csókot…
Világosított fel lelkem szebbik része. Amitől egyre vörösebb lettem, majd egyszerűen a fejem is elfüstölt. Most tényleg? Csak az lehet. De miért? Hogyan? Engem? Biztos rosszul hallottam. Kizárt. Az nem lehet. De mégis. Most mit kellene felelnem? Tanácstalan vagyok. Akira-t még nem ismerem, és ő sem ismer igazán… Mitévő legyek? Amaya is visszajött. Most mitévő legyek. Nem kérdezhetek vissza, nem válaszolhatok lazán erre a kérdésre. Vörös arccal pillantottam fel Amaya-ra. Kicsit sem rí le az arcomról, hogy egy zavarba ejtő beszélgetésbe csöppent vissza. Nem is tudom, hogy miként kellene felelnem. Előtte mégsem felehetek, de mit mondjak, ha rákérdezz, hogy "Itt meg mi történt?". Ezzel Akira-t hoznám roppant kellemetlen helyzetbe. De már biztos látta az arcomat. Mitévő legyek? Miként válaszolhatnék megfelelően? Mit válaszoljak? Mit szeretnék? Akira-ra úgy még nem néztem. Sőt, egy fiúra sem néztem úgy…
~ Mondj igent. Mi bajod származna belőle?
~ De ha mindent elrontok?
~ Ha meg sem próbálod, akkor nem is nyerhetsz.
~ Amaya előtt?
~ Akkor bólints neki, mert így nem jó, hogy nem válaszolsz neki.
~ Azt nem tehetem. Az nem helyes. Rendesen válaszolnom kell.
~ Addig meg hagyod kétségek között?
Csak törje meg valaki helyettem a csendet, mert így olyat fogok mondani, ami egyáltalán nem illik ide. Azzal pedig biztosan megbántanám Akira-t… Mit tegyek? ... Ha nem teszi senki, akkor…
- Amaya, neked van valakid? Jársz valakivel?
Én buta… Jól belekérdeztem. Ez pedig roppant félreérthető. Mit csináljak? Most ezt nagyon elszúrtam…

[Narazaki Amaya]

Vadásszunk házinyúlra?

A pulthoz battyogtam, és a kedvesen mosolygó, fiatal eladóra néztem. Egy kis vacillálás után viszonoztam a mosolyt, és rendeltem.
- Hmm, két olyan epres szeletet kérnék, az egyiket becsomagolva. - gondoltam Momora, aki köztudottan imádja az epret. Velem mindig olyan kedves, persze, hogy igyekeztem viszonozni egy kis aprósággal. Az eladó elővette a kést, és szép nagy szeleteket vágott, sokkal nagyobbat, mint szoktak általában. Lerítt róla, hogy nem rég dolgozhat itt. Az újonc eladóknak szokása véletlen nagyobb, de semmi esetre sem kisebb adagokat adni. Amint becsomagolta Momoét, fél füllel meghallottam, hogy miről csevegnek Ayumiék. Visszafordultam az eladóhoz.
-Ezt is legyen szíves becsomagolni, kérem. - mosolyogtam, majd kifizettem amivel tartoztam. Még magam is zavarba jöttem a lány gesztusán, de nagyon aranyosnak tartottam. Elmorfondíroztam. Látszott, hogy ezek ketten flörtölnek. Ishimarura mintha egy táblával lett volna kiírva, hogy miféle érzelmeket táplál Ayumi iránt, azonban a lány szégyenlősen pironkodott, nem tudtam eldönteni, mit is gondolhat. Nem mintha közöm lenne mások gondolataihoz, csupán érdekelt. A táskámba süllyesztem a finomságot kedvenc hadnagyom számára, közben azon gondolkodok, amit hallottam. Akira gyakorlatilag randizni Ayumit, így nem igazán volt maradásom. Csupán azon gondolkodtam el, vissza menjek-e elbúcsúzni, vagy inkább eloldalogjak. Jól neveltségemnek hála az előbbit választottam, így kikerülve pár vásárlót, visszaszambáztam az asztalhoz, azonban nem foglaltam helyet.
- Bocsássatok meg, deee mennem kell. Megkeresem Momo-sant, úgyis beszélni szerettem volna vele. - mosolyogtam. Az az igazság, hogy csak a sütit akartam neki odaadni, de kapóra jött a dolog, megjött a kedvem a beszélgetéshez is. Mindenesetre hallottam, amit Ayumi kérdezett, így mikor odahajoltam, hogy búcsúzóul megöleljem, odasúgtam neki a szavakat.
- Majd máskor elmesélem. - azzal átöleltem, majd egy kedves mosollyal távoztam, egyenesen a tizedik osztaghoz indulva.
- Sziasztok! - integettem még vissza, esélyt sem adva, hogy marasztaljanak.

(Köszönöm a játékot, ez csupán az én záróm, a játék gondolom folyik tovább )

[Ishimaru Akira]

Vadásszunk házinyúlra?

Hál istennek, nem haragudott meg rám, amiért idiótán viselkedtem a zavarba jövésem miatt. Rám is mosolygott azzal az édes mosolyosával, ami nagyon megnyugtatott.
Nem igazán értettem mire véljem a félrepillantását. Ennyire rosszat szóltam volna Amayaról? Nehezen látok bele Ayumi-chan fejébe sajnos.
Ekkor jól sült el, hogy elfogadtam a kínált süti falatját, és még meg is dicsért, hogy aranyos vagyok az ajánlatom miatt. Jól esett ezt hallani tőle.
- Valóban nagyon kedves vagy. Ez egy nagyon jó tulajdonságod. - mélyen a szemeibe néztem miközben mondtam szavaim, hátha zavarba tudom hozni kedves szavakkal, amiket tényleg úgy is gondoltam.
Mikor próbáltam bevágódni, úgy láttam teljes sikerrel jártam nála. Ez az Akira, most beletrafáltál Ayuminál.
Láttam rajta, ahogy nagyon zavarba hoztam, összébb is húzta magát, és elpirulva lefelé nézett.
- Tudod, hogy mikor zavarba jössz még jobban aranyos vagy? - rá pillantottam mosolyogva várva, hogy felnézzen rám.
Majd egy pillanatnyi fellélegzésnyi időt adtam neki, ezért témát váltottam egy rövid időre.
Megleptek szavai, hogy ő is szeret edzeni szabadidejében. Nemes lélek is ahogy elnéztem, mert segít másokon. Tisztára olyan mint én. De örülök neki, hogy jól érzi magát velünk, ezek szerint én sem vagyok neki egy rossz társaság Amayan kívül.
- Ez remek! Én is edzeni szoktam szabadidőmben elég sokat. Egyébként nem hiszem, hogy rossz lennél benne, szerintem csak túlzol picit. - mosolygok rá. - Úgy szintén szeretek én is segíteni másokat, ez nagyon nemes tőled. Látszik igazán, jó lélek vagy. Örülök, hogy jól érzed magad itt. Én is nagyon jól érzem magam veletek. - de főleg, hogy melletted lehetek.
Ezek után ismét témát váltottam, de ezúttal bedobtam a legnagyobb dobásomat nála. Várakozva válaszára, azt láttam úgy elpirult, mint még eddig egyszer sem amióta itt ülünk, szinte már-már füstölgött a feje szegénynek. Csak mosolyogtam rá, hogy vajon mi járhat a fejében miközben ennyire zavarba hoztam. Egyszer csak mikor Amaya vissza jött, hirtelen neki tett fel kérdést Ayumi, amin meglepődtem. Ennyire zavarba hoztam volna, hogy nem mer válaszolni nekem? Vagy talán nem lennék az esete? De akkor miért pirult el tőlem ennyire? Remélem kiderül mire is gondol igazából.
Viszont Amaya, nem akart helyet foglalni, hanem inkább elbúcsúzott tőlünk, amit nem értettem hova siet ennyire, mikor jól elvoltunk. Valamit oda súgott Ayuminak, de csak félig-meddig hallottam, ezért nem is kontárkodtam bele.
- Szia, Amaya! - köszöntem tőle el gyorsan mielőtt elment volna.
Meg akartam kérdezni tőle, miért hagy minket magunkra, de elköszönt és gyorsan el is ment.
Szegény Ayumi vajon, most mit fog válaszolni nekem, hogy kettesben maradtunk. Egy kicsit azért paráztam én is a dolgon, hogy nehogy rosszul süljön el a dolog köztünk.

[Fuchida Ayumi]

Vadásszunk házinyúlra?

Egy zavarba jött embernek nem is lehet rosszabbat mondani, hogy mint mikor ilyen, akkor csak még aranyosabb. Ugyanis én is olyan vagyok, hogy csak még jobban zavarba jövök, és mint azt nem tudom elrejteni. Felpillantok rá, majd ismét lesütöm a szememet és az előre szökő tincset a fülem mögé simítottam. Csak is a téma elterelés tudott visszarántani.
- Ez remek! Én is edzeni szoktam szabadidőmben elég sokat. Egyébként nem hiszem, hogy rossz lennél benne, szerintem csak túlzol picit.
Szegény nem tudja, hogy nem igazán szoktam túlozni. Legalábbis ebben az esetben biztos lehet, hogy nem követtem el semmilyen túlzást. Megnyugtat, hogy azt mondta, jól érzi magát velünk.
Biztos a fülem is bevörösödött, miközben tudatosult a helyzet és valamit válaszolnom is kellene a kérdésére. Amaya megjelenése pedig egy jó lehetőségnek bizonyult arra, hogy esetleg megszökjek a válaszadás elől. Nem voltam még ilyen helyzetbe, így nem is tudom mit kéne válaszolnom.
Amaya nem akart helyet foglalni.
- Bocsássatok meg, deee mennem kell. Megkeresem Momo-sant, úgyis beszélni szerettem volna vele.
Ránk mosolygott, majd mikor tőlem elbúcsúzott, akkor odasúgta nekem, hogy máskor elmeséli. Igazán kíváncsivá tett. Mosolyogtam rá, majd mikor intett és kilépett az ajtón, akkor valami furcsa érzés lett volna úrrá rajtam. Gyorsan bekapkodtam a maradék sütit, és utána eredtem.
- Bocsáss meg Akira, de most nekem is mennem kell. Osztagban találkozunk! Szia!
Mondtam oda neki, de a hirtelen felpattanás és elviharzás közben nem tudom mennyire hallotta és értette, amit mondtam. Az osztagot is azért mondtam, mert a "Még találkozunk!" nem éppen helyes, ugyanis olyan, mintha egy munkahelyre járnánk, és ott úgy is találkozunk. Éppen ezért nem halogathatom olyan sokáig a válaszomat is, mivel nap mint nap találkozunk.
Kinyitom az ajtót, a nap egy kicsit el is vakított. Kilépve úgy nyújtottam előre a kezemet, mintha Amaya még mindig az ajtóban lenne, és még el tudnám érni a vállát. Azonban hiába nézek körbe, sehol sem látom. Ezért szomorúan le is engedtem a kezemet. Nem tudom miért futottam ennyire kétségbeesetten utána. De nagy csalódottság és rossz érzés árasztott el mikor nem sikerült utolérnem. Miért estem ennyire kétségbe? Hiszen találkozok vele holnap is, mint eddig is. Akkor? Miért akar megszakadni a szívem? Mi ez a rossz érzés? Olyan rossz ezzel hazatérni.

~ VÉGE ~

[Ishimaru Akira]

Vadásszunk házinyúlra?

Figyelmesen követtem Ayumi-chan reakcióit, ahogy egyre jobban zavarba jött a szavaimtól. Ahogy felpillantott rám elpirulva, majd hirtelen másfelé nézett, és a hajtincsét is hátra tűrte szép hosszú hajába, kicsit én is elpirultam, mert nagyon tetszik nekem Ayumi-chan. Majd kicsit témát váltottam, hogy enyhítsem a légkört, ám hosszú mondatom után, amivel kedveskedni akartam neki, nem kaptam választ. Csupán arra lettem figyelmes, hogy még jobban kezdett pirulni, már a fülei is vörösek lettek, szinte már füstölt szegénykének a feje, miattam. Majd Amaya is közénk jött, de nem ült le, mikor pedig elköszöntem tőle, hirtelen Ayumi-chan is úgy felpattant és ment is utána, hogy alig hallottam az elköszönését, míg én már nem is tudtam meg mukkanni se a ledöbbentségtől, meg amúgy se hallotta volna, ha utána kiabálok. Lehajtottam a fejem, teljesen váratlanul ért, hogy Ayumi-chan is csak így válasz nélkül faképnél hagyott, nem tudtam hova tenni a dolgot. Ökölbe szorítottam a kezeim, és azon gondolkoztam hol ronthattam el. Vajon túl rámenős lettem volna? Túlzottan elhamarkodottan kimondtam az érzelmeim? De, hát ha egyszer belé szerettem.  Ő más számomra, mint a többi lány akik csak tetszenek, ezért is tudtam kimondani neki, mit is érzek iránta. Nehéz rajta kiigazodni. Vajon csak Amaya, miatt maradt a közelemben? De akkor miért pirult volna el tőlem? Ayumi remélem utólag meg tudom ezt veled beszélni, és kapok választ a szerelmem kimutatására előbb utóbb. Majd hosszas gondolkozás után felálltam a székből, a pulthoz mentem és kifizettem, amit ki kellett. Ez után kimentem az ajtón, majd a nap szinte megvakított, de körbe néztem hátha meglátom Ayumit, vagy Amayat, de nem is tudom, miben reménykedtem, mikor ennyi ideig gondolkoztam, és eléggé rohantak el mind a ketten. Ismét lehajtottam a fejem, majd lógatott orral, haladtam az osztag felé, mert amilyen jól sikerült az elején az úgymond „randink” annyira csúfos véget ért, legalább is az én szempontomból.

~ VÉGE ~

[Xidoumao Wen Shing]

[[Kibouzukin-találka]]

– Természetesen. Mikor hazudtam én neked, szívem egyetlen hercegnője? – kapok szívemhez, mégis miféle kérdés az, hogy tényleg tanítanám-e a továbbiakban is? Mi az, hogy! Az ő korában igen fontos az önvédelem, épp az imént voltam szemtanúja annak, hogy ebben a városban sem csak dzsentlömenek rohangálnak, és ha már nem lehetek vele a nap huszonnégy órájából huszonötben, akkor legalább arról gondoskodni szeretnék, hogy egyedül is el tudja látni a hasonló alakok baját.
Mozdulatát elégedetten szemlélem, és lelkesen tapsolom meg mutatványát, amiért majdnem sikerült tökéletesítenie, amit legutóbb mutattam neki. Nagyszerű!
– Megtisztelsz, hogy megannyi tiszti feladatot mellett még mindig szakítasz időt annak gyakorlására is, amit én mutattam neked – meghatottan morzsolok el egy könnycseppet szemem sarkában. Ennél szebb ajándékot akkor sem kaphattam volna egyetlen imádott Diànxiàmtól, ha minden nap találkoztunk volna ittléte során.
– Hát igen, szerintem is ostobaság, de sajnálatos módon ebben a városban ez a szokás. Jobb nem újat húzni velük, mert fizetni jól fizetnek, és téged sem szeretnélek azon kapni, azzal vétesz az esztétikum legelemibb alapvetései ellen, rácsok mögé kerülsz. Azok senkinek nem állnak jól, és sajnos itt ők vannak többen, nem pedig a hozzánk hasonló nemes elvűek – még a hideg is kiráz, ahogy arra gondolok, bezárnának, ha véletlenül eltulajdonítanék valamit, ami nem kifejezetten hozzám tartozik, és még félelmetesebb belegondolni abba, mi várhatna imádnivaló kishúgomra, aki már így is megjárta a poklok poklát holmi félreértések miatt. Pedig igen könnyedén lehetett volna tisztázni, hogy a titok az titok, része az életnek és kifejezetten hozzá tartozik valaki különlegességéhez, a követés meg rém ronda dolog, és az ég óvja tőle mindenkinek a szépérzékét. Hovatovább, ilyen rusnya szépség elleni véteknél egyenesen kedves Diànxiànak adnék igazat habozás nélkül!
Hercegnő válaszát hallva mosolyogva simogatom meg a buksiját.
– Spongyát rá, ami elmúlt, már a múlt, ezentúl tartsuk a kapcsolatot – zárom le a témát ennyivel. Még ígéretet sem kérek, bőven elég nekem, ha a szándék csírája megvan benne is, hogy ne hagyjon ismét a bizonytalanság emésztő mocsarában. Szerintem elvesztettem ifjúságom legszebb éveit, ameddig hírre vártam arról, mit csinál a büntetésben, él-e még egyáltalán, vigyáznak rá rendesen, kap-e enni-inni megfelelően? Szerencsémre sem ősz hajszál, sem szarkaláb nem csúfítja még kinézetem, pedig az alatt határozottan úgy éreztem, hogy lassacskán nézhetek hajfesték után az embereknél!
– Hm... – gondolkodom el kicsi Diànxiàt hallgatva. Határozottan nem tartom szimpatikusnak ezt az új Huīxiàt. – Ennek az alaknak nincs esztétikai érzéke, micsoda ostoba elgondolás, anyagok börtönébe kötni egy olyan csodás teremtményt, mint Rihito? Van ennek a Huīxiànak bármi fogalma arról, hogyan éreznek az ilyen társak? Miket beszélek, látott már egyáltalán Rihiton kívül négylábú shinigamit? – érdeklődöm, hogy azért felmérjem a terepet, mégis kiről is formálok éppen véleményt, de egy biztos: aki a szabadság mennyei gyönyörűsége ellen vét, jó ember nem lehet! Még szerencse, hogy akadnak lélekemelőbb témáink is.
– Oh, nem csak édességek, egész sok dolog van odaát, amiért érdemes küldetéseken kívül is átruccanni. A legközelebbi beszerzést együtt kellene csinálnunk, drága Diànxià! Akkor ténylegesen megoszthatnánk egymással tapasztalatainkat! – az ötlet, hogy egy alkalommal majd imádott Hercegnőmmel járhatom az Emberek Világának üzleteit, és megajándékozhatom valamivel, amit igazán szeretne, valódi lelkesedéssel tölt el. A korábbi szenvedései után igazán megérdemelné, hogy egy kicsit elkényeztessem. Nem is kérdés, hogy a mai napon én fizetem az ebédjét. Ezt sokkal gyakrabban is magamra vállalnám! Hetente legalább egyszer, ehhez ragaszkodni fogok!
– Áh, értem, miért fogott meg. Hisz a kalózok hasonlóan felszabadítják az értékeket, mint mi, csak mindezt a tengereken – hallgatom érdeklődve beszámolóját erről a gyerekegyletről. Kissé sajnálom, hogy nem én vagyok, aki megmutathatta neki a televízió és a színes képek varázslatos világát, de megnyugtat, hogy nélkülem is kellően feltalálja magát és megleli a neki való társaságot. – És mondd csak, vannak barátaid onnan? Mindenre kíváncsi vagyok, Diànxià – figyelek rá kíváncsian, miközben én magam is kikérek egy könnyed ámde laktató fogást, ha már egyszer ebédelni jöttünk, én se feledkezzek meg olyan apróságokról, melyek azért a napi rutinomat súlyosan károsíthatják.
– A 12. osztagról hallani ezt-azt, szerintem olyan lehet, mint a többi, hogy rengeteg múlik a Huīxià elvein. Én nem pontosan értem, mivel foglalkoznak, de ha van kapcsolatod, inkább azon keresztül próbálj nyomozni. Személy szerint nem szeretném összeakasztani velük a nem létező arcszőrzetem, láttam már ott félelmetes vezetőt – osztom meg a hosszú évek shinigami szolgálata alatt szerzett életbölcsességemet imádott Hercegnőmmel. Kérdésére bólintok. – Ha nem lehet, akkor is nyújtok be hivatalos panaszt, ha bárminemű traumát okoztak nektek. De kétlem, hogy ne lehetne, elvégre ez egy visszajelzés a vezetőknek – bólogatok bölcsen és magamban már sorra veszem, kinek is lehetne benyújtani azt a tervezett dokumentumot.

[Miyazawa Sanju Ren]

[[ Kibouzukin-találka ]]

  Kétségem se fér hozzá, hogy Anigo betartja a szavát. De az itteniek miatt rám ragadt, hogy többször is rákérdezzek minden tuti-biztos, hogy úgy lesz a jövőben, ahogyan azt mi lebeszéltük. Nehogy időközben meggondolják magukat, mert jártam már úgy, sajnos. Bár ténybe tény, Anigo eddig mindig tartotta a szavát!
  – Anigo, most sírsz? – megilletődve vizslatok rá. Arcomról hirtelen lefagyott a mosoly, kobakomat Rihitóval egyszerre döntöm kicsit jobb irányba. Azért annyira nem lehetett szörnyű a tőle tanult rúgás technika bemutatója! Ha nem is minden nap, én nagyon igyekeztem sűrűn tanulgatni, hogy minél jobban menjen. Mikor elkotyogja, hogy csak meghatódásból ereget könnyeket, nyomban megkönnyebbülök, de azért jelzés értékűen belebokszolok a bal vállába. Nem erőset ütök, óvatos vagyok, azért nem akarom letörni a kezét vagy valami! – Ne ijesztgess! Azt hittem komolyan sírsz! – szóltam rá, nem szidtam, arra képtelen lennék. Ezt tükrözte az is, hogy számmal csücsörítettem a szavaim végén. Csak valahogy az orrára akartam kötni, hogy ezt legközelebb ne játsszuk el, mert lehet, hogy komolyan veszem!
  – Ki tudnám törni a rácsokat! – hangos hümmögésekkel hallgattam a bezárásos dologig Anigót. Ennél viszont már nem tudtam megállni, hogy ki ne kotyogjam, én mégis mit gondolok minderről. – Szóval a városban igazából sokakat megvezetnek, hogy kölcsönözzenek tőlük és aztán kihasználják az embereket, hogy még több jusshoz keveredjenek? Erről lenne szó? – próbáltam kibogarászni Anigo szavait. Mert ha erről szólt a fáma, ugyan nem hagyhatjuk így működjenek, többen vannak vagy sem! Már pedig ez igazi zsarnokoskodó húzás. De tuti, hogy nincsenek annyian a Kibouzukinnal újat merjenek húzni! Majd kikérem Hak véleményét is erről a levélben. Szépen is festenénk, ha hagynánk, a szegényektől elvegyenek dolgokat!
  De ekkor eszembe jutott a fuku-taishouval megesett incidens. Meg az, hogy a Kibouzukin jobb, ha megbújva marad. Nem akarom őket bajba sodorni. Kicsit elszomorodtam, ahogy jobban belegondoltam mi talán nem is tudnánk kezelni ezt az egészet. Még ha nagyon is szeretnék segíteni. De talán Anigo tud rá megoldást! 
  – Sehogy se tudnánk segíteni azokon, akik kölcsönhöz folyamodnak? Például valami olyasmit, hogy ne keljen átmenetileg kérniük semmit? – kérdeztem rá, hogy meghallgathassam Anigo mit is gondol erről.
  – Mindenképp! Kezdjük azzal, hogy hol szoktál általában szállásolni az osztagoknál? Fel tudlak majd keresni ott? Én általában a 13. osztagnál vagyok. Az egységnél tuti megtalálsz! – avattam be lelkesen. Akartam Anigóval sűrűbben találkozni, hihetetlen volt, hogy eddig alig futottunk össze pedig egy városban vagyunk. Még az otthoniakat is többször láttam!
  – Képzeld, van egy négymancsú barátja neki is. Killernek hívják, egy borz… De neki nem kell ilyesmit viselnie. Nem akarom tudni, hogy akkor miként tekint szegény párára. Intelligensnek tűnt, igaz, nem ismerem a képességeit. Viszont tuti Killer is szívesen venné, ha emberszámba vennék. Én Rihito helyett is úgy meg tudok sértődni, mikor csak egy nagycicának nézik! – ahogy az efféle esetekre gondoltam azonnal mérges lettem. Igyekeztem lenyugodni, mert nem Anigóra haragudtam és nem szerettem volna, ha félreérti. – Nem tudom mitévő legyek. Szeretném, ha tudomást vennének Rihitóról is. Rihito mutatja jeleit, hogy ő is értékelné, ha így lenne. De ilyen áron nem akarom belekényszeríteni semmi ilyesfélébe. Különben is, te is ismered Rihitót, azonnal leégne róla, ha átváltozik, legyen bármilyen drága anyagból. – Rihito sértetten morrant fel. – Ez az igazság! Nem rosszból mondtam – vakartam meg füle tövét bocsánatkérésem jeléül. Rihito prüszkölve rázta meg magát, majd vakarta meg az oldalát. Átment kényeskedő hercegbe…
  – Oké! – bólintottam rá lelkesen, hogy majd egyik alkalommal közösben ruccanjuk ki az embereknél. Olyan jó hely volt! Szívesen mentem volna oda Anigóval is. – Írjunk az 1. osztagnak! Azt hallottam ilyesféléket intéznek ott. Talán ha küldünk egy szép levelet nekik, hogy együtt átutaznánk az Emberek Világába, lehet, megengednék! – Nem igazán ismertem az osztagot, csak annyit tudtam nagyjából miféléket művelnek. – Az első osztag Fuku-taishouja is jár az egyletbe. Ha érdekel, akkor rákérdezhetek nála is. Talán nem sértődik meg, ha melóval zaklatom – vakartam meg a tarkómat bizonytalanul.
  – De van egy nagyon jó hely, az embereknél, ahol irtó finom dangókat csinálnak! – meséltem el Anigónak. Az egyik kedvenc nassolnivalóim. Igazából hoztam volna belőle haza nagyon szívesen, hogy Hak is meg tudja kóstolni, de mikor hazamenésre adtuk fejünket Rihitóval addigra már sosem akadt belőle. Pedig mindig sokat hoztam abból is. – Persze nem olyan finomak, mint az otthoni – tettem hozzá gyorsan, nehogy rosszul képzelje el az édességet Anigo. Finom volt nagyon, de nem annyira finom!
  – Igen! Nagyon menők a kalózok! Még be is szoktunk öltözni. És szeretek ott lenni. Ez a másik hely, ahol tuti megtalálsz, ha keresel. A gyerekegylethez viszont nem tudom, hogy bejöhetnél e. Tudod, ott korhatár van és te túl magas vagy hozzá. De van egyletmamánk! Nem igazán értem miért, egy egyletpapával sokkal, de sokkal jobban járnánk. Ha gondolod, elmondhatom ezt a többieknek, és ha ők is úgy látják, hogy szükségünk van egyre, és te is akarsz, akkor lehetsz egyletpapa! – hozakodtam elő az ötlettel lelkesen. Akkor az se lenne probléma, ha ott keresne, mikor szeretne találkozni és esetleg ott vagyok a többiekkel.
  – Barátaim? Sose csalnám meg a többieket! Mármint az otthoniakat… de van egy két ismerősöm igen. Viszont nem olyanok, mint Suyo¹ vagy Hak². Uh, képzeld, én vagyok a kalózoknál a Senchou³ első tisztje! És a Senchounak van egy ikre, akivel nagyon egyformák – jutott hirtelen eszembe. Vidáman mondtam el ezeket Anigónak, bár annyira nem tudtam beavatni, mert még csak néhányszor gyűltünk össze. – Nem vagyok olyan régóta tag, de eddig izgalmas. Viszont Yanéval⁴ és Shirával⁵ mindig tartom a kapcsolatot – tettem hozzá, nehogy azt higgye, magányos vagyok itt a Goteiben, mert szó se volt róla. Nincsenek sok-sok barátaim, de akadnak, akikkel szívesen elvagyok.
  Lelkesen vettem a pálcikát a kezembe, miközben megköszöntem az ételt. Nyomban neki is álltam volna enni, de addig nem volt hozzá arcom, míg Anigo a 12. osztagról beszélt. Nem is volt a legjobb téma az asztalhoz.
  – Tudod, Yoshi⁶ ott a főnök, mármint az egyletnél. Onnan látok és hallok dolgokat, amik nem is vágnak egybe azokkal, amit Suke⁷ mondott. Szóval én most már tényleg nem tudom. Amiket hallottam róla azok ijesztők. De akkor utána járok! Suke miatt azért panaszkodhatok? Meg Rihitót tényleg megviselte az időszak. Ami azt illeti, egy kicsit engem is. – Kertelés nélkül avattam be ebbe Anigót. Örültem, hogy van mód arra, megmutathassuk nem tetszésünket a bűntetős osztagban töltős időszakról.
  – Anigo mit rendelt? – kérdeztem tőle, miközben az ő fejadagját lestem, amit kihoztak neki. Kérdésem közben átpasszoltam egy nagyobb húsi falatot Rihitónak. Úgy tűnik az étel lerombolta korábbi sértettségének falait.
  – És te, Anigo, tagja vagy valamilyen egyletnek? Mit szoktál csinálni minden nap? Van az osztagodnak valami specialitása? Milyenek a vezetőid? – kérdezősködtem felőle. Mert szégyenszemre elég keveset tudtam a shinigami-Anigóról. Próbálkoztam nem teli szájjal feltenni a kérdéseimet, de néha nem tudtam ellent mondani egy-két falatnak. – Oh, és képzeld! Van egy új családtagunk – Momoko. Egy vörös cica, amit az egyik egyletgyűlésen kaptam. Most otthon van, mármint a 13. osztagnál, mert szeret eljárkálni hosszú órákra.

¹Suyo: Mitsuyo (Kibouzukinban egyik fő tag) [Sanju kiejtése: Szudzso]
²Hak: Shin [Sanju kiejtése: Hakk]
³Senchou: Rosui Natsuki, jelentése: hajókapitány
⁴Yane: Miyauchi Ayane [Sanju kiejtése: Dzsane]
⁵Shira: Siranui Kikyou [Sanju kiejtése: Zirra]
⁶Yoshi: Yoshida Yoriko [Sanju kiejtése: Yossi]
⁷Suke: Urufu Heisuke [Sanju kiejtése: Zukke]