Szerző Téma: Pukkancsrablás a zártosztályról  (Megtekintve 940 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Pukkancsrablás a zártosztályról
« Dátum: 2016. Máj. 11, 00:42:07 »
Kezdő helyszín: 4. osztag, betegszoba
Időpont: néhány nappal Shiki és Youko beszélgetése után

Öregem, amit az után a Hueco Mundoba tett túra után kaptam Oyajitől, azt nem tettem zsebre, pedig még ő is örült a megkerült rokonnak! Ettől még hallgathattam naphosszat, hogy így vagyok felelőtlen meg úgy, és törődhetnék azzal, hogy lassan a mindenféle hirtelen ötlettől vezérelt magánakciók helyett át kéne vennem tőle a család vezetését... naná. Mintha ő azt annyira át akarná adni, csak a lustaságában felhalmozott papírmunkáját sózza rám büntetésként, amikor éppen rossz passzban találja egy tréfám. A sokadik kör kioktatásnál mérgemben majdnem megjegyeztem, hogy akkor bizony a sátánkígyó* szívhatná a fogát, hogy elbaltázta annak idején a számításait, de inkább nem tettem. Már csak azért sem, mert ezzel egyrészt nem tréfálunk, másrészt Otouto sem díjazta volna az eset említését. Na meg az öreg sem gondolta azokat a kiselőadásokat annyira komolyan, szerintem már rég elment volna Shiki-chant ajnározni, ha nem rettenti meg a gondolat, hogy talán mindkét fiát képeznie kéne.
Ami azt illeti, én nem éreztem annyira szükségét, hogy meglátogassam. Értelmetlen lenne ott ülnöm az ágya mellett, miközben még eszméletlen. Ami azt illeti, bőven elég volt egyszer annyira elesettnek és összetörtnek látnom, mint mikor hazahoztuk. Talán gyerekes, de nem akartam, hogy így éljen az emlékeimben. Egy bőgőmasina volt kölyökként, a fene se gondolta, hogy egyszer erős nő lesz belőle, de miután kapitány lett, már inkább úgy gondoltam volna rá. És nem, véletlenül se vettem a karjaimba, vagy morogtam rá minden egyes tisztre, aki hozzá akart érni Akira-chanon kívül. Az valaki más volt. :arrogant: Mikor Ane-san elmondta a minap, hogy már felébredt, akartam adni neki még egy kis időt, mielőtt ránéznék. Egykori kapcsolatunkból kiindulva én lennék az utolsó, akit szeretné, hogy gyengének lássa. Biztos furcsán néznének rám, ha kimondanám, hogy próbáltam tekintettel lenni az érzéseire. Következésképp erről ugyanúgy nem beszélek, mint arról, hogy végső soron én hoztam haza. Kellemetlen beszélgetés lenne belőle.
Mikor végre rászánom magam a látogatásra, csak remélni merem, hogy már nem egy gyenge kislányként fekszik az ágyában. A yonbantaiban persze Akira-chantól komoly kiselőadást kell végighallgatnom arról, hogy még nem kéne a leányzót felzaklatni. Mikor a nálam lévő eszközöket kívánja szemrevételezni, halálos komolysággal kapok a szívemhez, hogy ennyire bízik bennem. Ez a bánásmód mégiscsak több a soknál, nem holmi gyilkos haramia vagyok, aki az életére akar törni! Végül sikerül tovább lógnom és bekopoghatok Shiki-chan szobájának ajtaján.
– Jó reggelt, Álomszuszék – lépek beljebb, mintha mi sem történt volna. Az elmúlt évtizedekben tökéletesen megtanultam úgy tenni, mintha a kellemetlenebb emlékek meg sem történtek volna. Még éppen idejében sikerül elhajolnom egy felém hajított tű elől. Hát ezt meg honnan a nyavalyából szerezte?! :O.O: Még bőven pihennie kellene, nem ninját játszania az elorozott eszközökkel! – Ejnye, így kell köszönteni a rég nem látott rokonokat? ^^” – most szívesen visszaszívnám a korábbi gondolataimat. Sokkal aranyosabb volt, amikor aludt. És hatványozottan kevésbé veszélyes. A következő nagyobb tárgy elől nem hajolok félre, inkább elkapom röptében, miközben az újabb vádat hallgatom arra vonatkozóan, hogy miféle ”aljas trükkre” – ezt a kifejezést kikérem magamnak! - alkalmas eszközt hordozok magammal. Na ez már tényleg több a soknál!
– Befejezted? A feltételezés is fáj, nem rúgnék bele az eleve földön fekvőbe, ha rokon az illető – jelzem fájdalmam, némi színpadias túlzással, majd igyekszem fél fokkal komolyabbra venni a figurát. – Csak kíváncsi voltam, milyen állapotban sikerült hazakeveredned. De ahogy elnézem, túlzottan is elemedben vagy, úgyhogy nekem itt semmi dolgom – teszek egy jelzés értékű gesztust az ablakon túli táj és az ajtó felé. Csak a móka és a megszokott vérszívás kedvéért. Ha már a kis Pukkancsnak volt mersze dobálással köszönteni, ennyivel igazán tartozom neki. :roll:

* Egykori jegyesének (aka Toshi feleségének) az apja


(click to show/hide)

Karakterlap

Masachika Shiki Mio

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 44

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 19 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Pukkancsrablás a zártosztályról
« Válasz #1 Dátum: 2016. Máj. 14, 09:11:47 »
A napok heteknek tűntek, a hetek hónapokká duzzadtak, és mire feleszméltem, már egy örökkévalóságnak tűnt, amennyi időt a negyedik osztagban kellett töltenem. Akira~nii vigyázott rám, mint egy hímes tojásra, mintha bármelyik percben eltörhetnék, miközben azt éreztem, már rég el kellett volna törnöm. Mit jelentsen számomra az idő, ha az megfeledkezett rólam? Mivel töltsem a mindennapokat, amikor nem tehetek semmi olyat, ami ismerős volna számomra? Hogyan fogadjam el, hogy a szeretteim nagy része sosem jöhet vissza, olyan helyen járnak, ahová nem mehetek utánuk. Most még nem.
Semmi sem jelezte az idő haladtát, csak az árnyékok mozgása a szobában, a virágok lassú, de elkerülhetetlen hervadása. Tehetetlenebbnek éreztem magam, mint a jég fogságában, mert itt szabadok voltak végtagjaim, még sem tehettem semmit. A könnyű séták, és az orvosok által javasolt torna mozdulatok egyáltalán nem elégítették ki a vágyaimat. Szaladni vágytam, olyan helyre futni, menekülni, ahol hangosan sírhatok és kiabálhatok, még se hallja senki. Youko~nee türelemre intett, de bennem egyre csak zúgott valami, mélyen, nagyon mélyen, és nem nyugodhattam.
Több évet voltam távol, mint amennyit velük töltöttem, többször éltem meg emlékeimet, és mégis, most minden olyan más. Youko~nee bánatosnak tűnik, Akira~nii pedig felnőtt. Idegennek éreztem magam, nem idetartozónak, mint a régi korokból visszamaradt tárgyak, amiknek nincs igazán helyük, funkciójuk, de az érzelmi kötődés miatt nincs szíve megválni tőle az embernek. Vajon egy végérvényesen eltört, régi csésze vagyok, aki már nem alkalmas arra, hogy újra megtöltsék?
Elhessegettem a borús gondolatokat, és elnyúltam az ágyon, hátha ezúttal képes leszek néhány óránál többet aludni. Az álmok konok teremtmények, rátelepszenek az ember szemére, és nem hagyják, hogy felnyissa azt, ha ők nem akarják. Hueco Mundoról álmodom, mintha egy részem még mindig ott volna, fogságban, de békésen…
A nyíló ajtó látványa boldog várakozással tölt el, Akira~niire, vagy Youko~neere számítok, ám a vörös üstök egyből beindítja a védekező mechanizmust. Bármennyi év eltelhet, ha Meiou palántát láss, előbb cselekedj, aztán kérdezz! Ez az örök törvény, ami néha sikeresen megelőzheti a csúnya csínytevések sorozatát. Kezem automatikusan csusszant a párna alá rejtett, korábban néhány elcsent injekciós tűből kivett tűkre, amiket a célpont felé dobtam. Sajnos még nem voltam a régi, így könnyedén kikerülte őket. :/
- Ha egy Meiou iker látogat meg, akkor igen! >w> - Méregettem gyanakodva.
A kapcsolatunk bonyolultnak mondható, vagyis annyira nem, az egyik legszeretettebb célpontjuk voltam gyerekként. :| Azt hinné az ember, hogy az idősebb fiúk nem állnak le lányokat szekálni, de ők sosem válogattak, a vicc a lényeg, legalábbis szerettem volna ezt hinni. Bár ha arról volt szó, hogy mások is szerették volna kivenni a részüket a szekálásomból, Toki és Toshi valahogy mindig odakeveredett, és elvette a kedvüket.
- Mutasd meg igazi szándékod, és add elő, mit rejtegetsz! :x – Keltem fel óvatosan az ágyból, még mindig volt néhány váza a közelben, meg az ágy, bármit képes leszek hasznosítani ám, ha kell!
Szavai ellenére gyanakodva méregettem, mintha bármikor megfordulhatna szelíd viselkedése, ami igaz is volt. Aztán felrémlett, amit Youko~nee mondott, hogy Toki önként vállalta, hogy értem menjen vele. Ezt bizonyosan nehéz volt kijárnia, és még csak biztosak sem lehettek benne, hogy sikerrel járnak… köszönettel tartoztam, bármilyen nehéz is kimondani. Amikor pedig indulni készülne, szinte automatikusan kapok utána, ő az egyetlen esélyem arra, hogy kiszakadjak végre ebből a közegből.
- Várj! – Szinte kétségbeesettnek cseng a hangom, ami némiképpen engem is meglepett, így gyorsan elengedtem az egyenruháját, amibe olyan hirtelenséggel kapaszkodtam bele. – Sajnálom a feltételezést. – Motyogtam az orrom alatt. – Nem szöktetnél meg ezúttal még egyszer? T////T – Pislogtam fel rá nagy szemekkel. Nem akarok itt lenni, és arra emlékezni, hogy beteg vagyok, hogy elbuktam, hogy csak egy törött csészével érek fel. – Cserébe leszek Toshi helyett a társad abban, amit terveztél. ^w^ - Mert nem haditerv nélkül indult neki a nagyvilágnak, ó, nem…
Biztos voltam benne, hogy nem hagy itt, nem voltam fekvő beteg, ő pedig nem az aggodalmas fajta. Persze nem róhattam fel Akira~niinek, hogy féltett, de nem tarthat itt örökre, megbolondulnék. >w>
- Toki… tudom, hogy nem fogod felhozni, hogy nem beszélünk róla, de… hálás vagyok, hogy elkísérted Youko~neet, és hazahoztál. – Mondtam csendesen, olyan halkan, hogy akár úgy is tehet, mint aki meg sem hallotta.

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Pukkancsrablás a zártosztályról
« Válasz #2 Dátum: 2016. Máj. 17, 00:41:00 »
Őszintén szólva számítottam rá, hogy nem leszek szívesen látott vendég, de a tűdobálás akkor is túlzás volt. Még szerencse, hogy Youko-ane az utóbbi időben megint aktív és emiatt újfent edzésben vagyok ezeknek az apró vacakoknak a kerülgetését illetően. Na nem mintha az itteni tűk olyan nagy kárt okozhatnának egy-egy apró fertőzésen kívül. De az alkohol úgyis fertőtlenít ugyebár. :roll:
– Fáj, hogy így látod... Hotaru-chan bizonyára összetörne, ha hallaná szavaid – kapok szívemhez színpadiasan a választ hallva. Végülis, ők közelebb vannak korban, nem? Vagy voltak... Nem tudom, mennyire tekinthetem az előttem ücsörgő Pukkancsfiókát felnőttnek. Pontosan ugyanúgy néz ki, mint két évszázaddal ezelőtt. Már akkor is fiatalnak tűnt feleségnek – én az ő korában biztosan nem házasodtam volna. Hah, most sem akarok! Özvegynek... ehh, szinte csitri még, Otouto kedvenc pártfogoltja is majdnem idősebbnek néz ki. Hát ilyen lenne, amikor teljesül a kívánságom és végső soron semmi nem változik?
– Ejje, összetöröd a szívem. Gondolod, hogy Akira-chan átengedett volna, ha bármi rosszat rejtegetek? – érdeklődöm némi fejcsóválással, miszerint a feltételezés is abszurd. A nálam lévő lufik abszolút ártalmatlanok, már ameddig megtöltik őket vízzel. Utána vízibombává válnak, de nálam csak abszolút lég- és vízmentes van belőle. Kötelező harci elem, Taichou-chan előírása. Bár előfordulhat, hogy egy kisebb üveg alkohol is maradt nálam a minapról, de arra most nem esküszöm meg, és keresni sem kezdem. Azért legközelebb megmotoznak, ha látogatnom kell valakit, márpedig ilyesmiből köszönöm, de nem kérek. :arrogant:
Kis közjátékunk letudása utána jelzem távozási szándékom, amennyiben továbbra sem hajlandó lejjebb ereszteni a harcias amazon stílből. Ahhoz képest, hogy Buddha tudja meddig jegelve volt, meglehetősen eleven. A reakció viszont mindenképp meglep, egy pillanatra köpni-nyelni nem tudok. Csak mikor elengedi az egyenruhámat tudatosul bennem, hogy önkéntelenül utána kaptam, nehogy elboruljon. Ez roppant kellemetlen. A motyogásra viszont sóhajtok és elmosolyodom.
– Hogy mondod? Nem értettem kristálytisztán... :roll: – emelem egyik kezem a fülemhez, hátha ettől némiképp javul a hallásom. Persze, elsőre is hallottam, hogy bocsánatot kért, de jól esett volna, ha nem keverhetem össze a falevelek zörgésével odakinn a mondókáját. – Társam? A látogatásodban? – vonom fel a szemöldököm, miközben az ifjabbik Amatsuji amazont méregetem. – Hova figyelsz, Hótündér? Most mondtam, hogy állapotfelmérésre jöttem. A te állapotod felmérésére – pöccintem meg a homlokát, hátha végre egy kicsit visszább húzza a karmait. Akira-chan biztosan jobban örülne, ha a fejét lapogattam volna meg, ahogy azt ilyenkor kellene, de pöttöm hárpia itt mellettem kikaparná a szemem, ha nekiállnék porcelánnak nézni. Meg a korábbi dobálózása ezt nem is indokolná. Ráadásul szökni akar... Mit ne mondjak, csábító ajánlat, hogy ne egy kórteremben álljunk neki a szokásos zrikálásainkat hozni, de ez igen veszedelmes hadművelet. Magam elé emelem a kezem és ujjaimat egyesével kiegyenesítve kezdem számolni, kik akarnának megölni ezért az akcióért. Kezdetnek mindjárt Youko-ane, Akira-chan, Oyaji... Nem kizárt, hogy még Oni-chan is beszállna a felnégyelésembe, és akkor még el sem gondolkodtam komolyabban. :| Miért is szeretek veszélyesen élni?
– Are? Miről is beszélünk? – dörzsölöm meg a tarkómat, miközben oldalra nézek. Sosem gondoltam volna, hogy fel fogja hozni ezt a témát. Mondjuk nem is ez a nagyobbik meglepetés, hanem hogy Youko-ane elmondta neki, én voltam vele. Most valamiért késztetést érzek előadni, hogy én nem is én vagyok, hanem Otouto. De nem hiszem, hogy működne. Ezúttal nem. És a hazatéréséről is jobb lenne itt lezárni a beszélgetést. Egy mély sóhaj után feje búbjára teszem a tenyerem. – Nem kell hálálkodnod, Shiki. Én hiszek benne, hogy ha nekem lenne szükségem rád, te is ott lennél. Ne mondj semmit, felejtsük el nyugodtan – kérem halkan. Nem szeretném, ha összetörné az illúzióimat a hideg valósággal. Szerintem képes lenne hagyni szenvedni egy kört, puszta szórakozásból, mielőtt hajlandó lenne segíteni nekem.
– Na akkor hol is tartottunk? – teszem fel a költői kérdést. Természetesen ott tartottunk, ahol még megúszhatom élve. De miért maradnék a biztonsági zónában? Gondolkodás nélkül kapom el, és dobom a vállamra a leányzót, majd indulok meg vele az ablak felé. – Csak hogy tisztázzuk: nincs semmiféle sérülésed, ugye? Főleg olyan, ami felügyeletet igényelne... – azért én is azt mondom, hogy jogosan nyúznának meg odahaza. De legjobb emlékeim szerint Pukkancs kisasszonyt nagyjából sértetlenül sikerült hazahozni, a karcolásainak pedig már nyoma sincs. És azonnali hadakozásával ismét bebizonyítja, hogy nem ágyban lenne a helye... – Most szökni akarsz vagy nem? Elég fontos lenne eldönteni – a pillanatnyi meglepetést kihasználva dobok rajta egyet, puszta jelzésnek. Na ő az a személy, akit bármikor ledobok, ha nagyon át akarja harapni a vállam. Nem mondom, hogy utána nem segítem fel, de a jelzés a fontos.
Mielőtt túl nagy felfordulás kerekedhetne a jelenetből – mert a kertből biztosan akad, aki látta – inkább kereket oldok az ablaknak tűnő nyílászárón keresztül. Arra talán kisebb ellenállásba ütközöm, mint a folyosókon, de mindenképpen könnyebb kivitelezni a szökést.
– Nos, hova szeretne menni az elrabolt királylány? – érdeklődöm, már a yonbantai egyik épületének tetején ácsorogva, miközben a várost szemlélem. Nem hiszem, hogy túl sok minden változott volna kétszáz év alatt. És ami azt illeti, ha neki nincs ötlete, én már tudom, hova akarom vinni, ahol nincs túlzottan szem előtt és nem két perc megtalálnia az Amatsuji-maffiának. Habár, ha Kalózkislányt ráállítják az ügyre... Jobb nem belegondolni, tőle mit fogok kapni a lányrablásért. :| Mindenesetre, ha Minifúriának nincs különösebb ötlete, gondolkodás nélkül a 10. osztag barakkjai felé veszem az irányt. A bambuszerdőben akad egy kellemes pihenő, amit nem olyan régen alakítottunk ki Otoutoval.

(click to show/hide)


(click to show/hide)

Karakterlap

Masachika Shiki Mio

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 44

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 19 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Pukkancsrablás a zártosztályról
« Válasz #3 Dátum: 2016. Júl. 31, 21:35:25 »
Hotaru~chan említésére kissé felderült az arcom, bár amikor elmentem, szinte még gyerek volt. Vajon emlékszik-e még egyáltalán rám, tudja-e ki vagyok? A Meiou családból ő volt az egyik kedvenc játszó társam, mert persze a szüleikkel is kijöttem, sőt majdnem mindenkivel, aki nem akart bántani. >3> Persze Hotaru~chan előtt mindig úgy tettek, mintha teljesen ártatlanok lettek volna, és semmi sem történt volna korábban. Minő álszentség. :x
- Hotaru~chan biztosan még most is azt hiszi, hogy ártatlan angyalkák vagytok. :roll: - Forgattam meg szemeimet, sose értettem, miként nem látja azt, ami körülötte történik. :/
Olyan sok mindenkivel nem találkoztam még, akiket régen ismertem… nem voltam abban sem biztos, hogy kell-e egyáltalán. Mit szólhat hozzá bárki, hogy az eltelt idő ellenére semmit sem változtam, és ők mégis? Úgy érzem, hogy a viselkedésem is megmaradt olyannak, mintha csak az időn keresztül utaztak volna két évszázaddal ezelőttre, és most ahhoz kellene alkalmazkodniuk. Elvárhatom ezt bárkitől is? Ugyanakkor örültem, hogy értem jöttek, beragadva az emlékek közé, majdhogynem elviselhetetlennek tűnt.
- Ami nincs, az össze sem törhet, Toki. :S – Vágtam fancsali képet, kit akar átejteni? :/ - Akira~nii elől pedig könnyű elrejteni bármit, nem elég gyanakvó! :o – Néha igazán úgy érzem, ő változott a legkevesebbet, bár ezt még mindig szeretem benne. ^w^
Vele ellentétben én magam egy percig sem hittem, hogy fegyvertelen az idősebb Meiou fiú. Száznegyven évem volt kiismerni, ennyi idő alatt nem egyszer vágott ártatlan arcot, miközben tudta mi lesz, ha lecsap a csapda, nem fogok bedőlni neki. >3> Kaori~neenek igaza volt, mikor azt mondta, a mosolygóördögök kedvességétől mentsen meg minket Buddha. :| Az mindig azt jelentette, hogy aztán kétszer rosszabb lesz, mint azt feltételezi az ember. TwT
A rám fonódó erős kezek csak azt jelzik számomra, még mindig gyenge vagyok. Gyengébb, mint gondoltam volna. Zavartan léptem hátrébb, Toki is változott, sokkal felelősségteljesebb lett. Persze nem hagyom, hogy ez lenyűgözzön, ő még mindig Akumeiou! ˘_˘
- Azt mondtam, hogy sajnálom! >3> - Morrantottam duzzogva. Mért nekem kell bocsánatot kérnem, csak mert ismerem a trükkjeit? – Nem vagyok hótündér! – Fújtam fel az arcomat, nagyot toppantva, a pöckölésre automatikusan a bordái közé könyököltem. – Hmpf! ˘w˘
Ki akartam jutni a szobából, de azért nekem is van büszkeségem… még valamennyi maradt. Tudom, hogy Akira~nii minden bizonnyal szívszélütést kap, ha meglátja az üres ágyam, de már nem bírtam tovább. Youko~nee látogatásai sokat segítettek, de ki akartam menni. Nem csak a kertig, ahol a lábadozók sétáltak, hanem a városba, a birtokra, a régi osztagomhoz. Mennyi minden megváltozhatott, és mik azok, amik nem.
- Nem kell úgy csinálnod, mintha fogalmad sem lenne róla! – Néztem rá sértődötten, úgyis megtudtam volna, nincs mit tenni. – Testőr vagyok, ha az a feladatom, természetesen így tennék. – Megfogtam a fejemen pihenő kezét, és elhúztam onnan.
Ez persze hazugság volt, nem csak a parancsok miatt segítenék neki. Bármennyi ellentmondás, és civakodás legyen is közöttünk, az ikrek is a családom. Azt pedig megbecsüli egy Amatsuji, főként azután, ahogy én nőttem fel anya mellett. De ezt nem fogom Toki orrára kötni, legyen elég annyi, hogy testőrként nem hagynám meghalni, ez is több mint a semmi. :roll:
- Ott, hogy kiviszel engem ebből a kötszeres börtönből! ^w^ - Mosolyogtam fel rá ellentmondást nem tűrő kijelentésem után. – Kyay! >q< - Először meglepett, hogy felkapott, nem vagyok mozgássérült, de a lényeg, hogy minél messzebb legyünk innen. Azért a mihez tartás végett belecsíptem a derekába, nehogy azt higgye, ő győzött! :xÖhm… természetesen nincs! ^o^” – Jelentettem ki gyorsan, mert bár Akira~niinek a zanpakutous ügy különösen gyanús volt, nem volt mit tenni vele. Felügyeletet meg nem igényelt egyáltalán. – Akarok, akarok! >w> - Nyekkentem csendesen, dobálásról nem volt szó. ToT
Nem néztem inkább le, nem bírtam volna elviselni, ha pont Akira~nii aggódó tekintetével találkozna az enyém, miközben épp az ablakon robogunk ki. Toki kérdésére elgondolkodtam. Majdnem azt mondtam, hogy bárhova jó lesz, nem számít, amíg nem kell itt lennem. De egy hely volt, ahová mindenekelőtt el akartam látogatni. Talán nem a legjobb ötlet, hogy pont az Amatsujik közelébe, viszont úgy éreztem, meg kell tennem.
- Toki… szeretném meglátogatni anya sírját. – Suttogtam csendesen, lehajtott fejjel a vállán.
Szerettem volna virágot vinni neki, és elköszönni tőle, mert erre nem volt alkalmam. Mások úgy vélhetik, nem számít, hiszen halottnak hittek, de én tudom, ő bizonyosan várt haza, hosszú évekig reménykedhetett benne, hogy egyszer csak belépek az ajtaján. Ahogy apuról is hitte, hogy még visszatér hozzá.
- Nem akarlak bajba sodorni, ha a birtok határában kiteszel, úgy is megteszi, és Youko~neenek megmondom, hogy magam jöttem ki. – Mondtam aztán. Bár megérdemelt volna egy kis verést a korábbi csínyeiért, nem egy ilyen alkalommal használnám ki a helyzetet. Nem most, és nem is így.

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Pukkancsrablás a zártosztályról
« Válasz #4 Dátum: 2017. Máj. 02, 19:01:24 »
- Mondd csak, neked hányezer emléked fagyott el? =_=” - szerintem tökéletesen kiül az ábrázatomra, mit gondolok erről a megállapításról. Hotaru-chant csak akkor nem piszkáltuk, amikor még nagyon pici volt, egyébként nem lett volna fair kihagyni a mókából, értelemszerű, hogy őt is megtréfáltuk. Csak mindig jobban odafigyeltünk arra, hogy kiengeszteljük. Hogy szalad az idő, hisz már ő is 300 éves, Otoutoval rettentően szemfülesnek kell lennünk, hogy időben elkapjuk az esetleges kéretlen széptevőket. :roll:
- Kegyetlen, mint mindig. ^^" Akira-chant pedig alábecsülöd, hihetetlen ellenőrzéseket tud tartani velem és Otoutoval - felelek a megjegyzésre, bár tény, hogy jelenleg nem is tudja ripityomra törni a ketyegőmet. Az, hogy megint itt van valahogy többet ér, mint a szavai. Mármint valamilyen igencsak ördögi módon még hiányzott is, hogy mondja a magáét.
Azért sikerül meglepnie - meg kínos módon nekem is magamat azzal, hogy tényleg el is kapom. Nem gondoltam volna, hogy csak így felelőtlenül ugrándozni kezd, mikor még ágyban lenne a helye. Mármint ezt csak abból gondolom, hogy épp Harmatcsepp Kisasszonyt játszik. A bocsánatkérés elismétlését elégedetten nyugtázom, bár talán kis csalódást is okoz, hogy csak így kimondja - nem sűrűn sikerült rávennem sem őt, sem Kaori-chant, hogy elismételjenek egy ilyet a kedvemért. Hm… furcsa ez a visszatérés, azt hinné a shinigami, hogy aki hibernálva tölt kétszáz évet, az nem változik semmit. Vannak még csodák.
- Ezt még gyakorold, nem vagy formában ^^" - reagálok oldalamat dörzsölgetve a kis támadásra. Ennél azért erősebbet tudott ütni, ennyikétől még csak nyekkennem is legfeljebb reflexből sikerülne. Ennél még Kalózkislány is keményebben vágja hozzám a csillámporos kis robbanó vackait. :S
- Nem számít, Shiki. Nem azért mentem érted, hogy hálálkodj utána - válaszolok a sértődős hisztijére. Talán, valamikor régen kifejezetten legyezgette volna a büszkeségemet, hogy megköszöni, amiért kihúztam a bajból, most viszont egész egyszerűen ez tűnt természetes reakciónak. - Jelenleg nem vagy testőr. Rehabilitáción vagy - emlékeztetem a tényekre. Azért elhúzom a számat a reakciójára. Direkt kértem, hogy ne válaszoljon. Nem akartam tudni, hogy ő inkább lógva hagyna. Kivételesen meghagyhatott volna a saját kis illúziómban!
Nem igazán vártam választ a kérdésemre, lévén költői volt. Ettől még zavar, hogy azt hiszi, parancsolgathat nekem. Nos, éppenséggel megtehetném, hogy itt hagyom és majd megoldja, de túlzottan is sajnálnám szegénykét. … Habár nem, a mai üdvözlése után azt hiszem, együtt tudnék élni a gondolattal, hogy itt hagyom. De legalább olyan sérülése nincs, ami miatt fejemet vehetné a család. Ha már tilosban járok, ennyi előnyöm legyen, max ráfogom, hogy kényszerített a kis pukkancs. Remélem, érti a célzást, hogy ha engem akar taxinak használni, akkor nincs több csipkedés. Sem harapás, karmolás, ütés, rugdalózás. Azokért habozás nélkül dobnám le akármelyik épület tetejéről.
- Mondd csak, neked feltett szándékod engem megöletni?! - hördülök a kívánságon. Arról nem volt szó, hogy azonnal odavisz a kivégző bizottság elé, mert hogy én ezért meghalok, ha Ane-san keze ügyébe kerülök, az nem kérdéses. Az a környék pedig hemzseg azoktól, akik a kezére adhatnak, mi több, egyenesen az oroszlánbarlang elé kellene sétafikálnom a tilosban szerzett kis csomaggal. - Ugye tudod, hogy ha ez kiderülne, még nagyobbat kapnék, mint amit eleve fogok? =_=” - az az érzésem, kedves Hótündér félig sincs tisztában a rokonai természetével. Ennyi évnyi agyfagyás után nem csoda, de azért valamennyire ismernie kellene őket.
- Jó, nem bánom! - sóhajtok megadóan. - De ezért az adósom vagy, Shiki-chan! ^-^ - figyelmeztetem még utoljára, mielőtt shunpoval célba veszem az Amatsuji birtokot. Ott is a kis kápolnát, ahol a táblákat őrzik, a családtagok neveivel. Igyekszem úgy landolni, hogy a ház teraszáról takarásban legyünk, mert nem szeretnék azonnal elpatkolni. Hazárd játékot űzök, mert ha a testőrség épp gyakorlatozik és engem ott kapnak el a bűntény kellős közepén, akkor ígyis-úgyis végem. Remélem, Youko-ane azért kegyelmes hangulatában lesz, ha túlvagyok ezen az egészen.
- Nem akarlak siettetni, de ha lehet, ne tartson fél napig - kérem azért a leányzót, miután bekísértem a kis szentélybe. Utána én kihátrálok, már párszor leróttam tiszteletemet az elesettek előtt. És ezért a mai húzásomért Oanikitől is kapnék a fejemre, úgyhogy addigis inkább őrködök. Vagy figyelek, mikor kell elhúznom a csíkot, mert hétszentség, hogy engem itt nem kapnak el élve, inkább eltűzök, amilyen gyorsan csak lehet.


(click to show/hide)

Karakterlap

Masachika Shiki Mio

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 44

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 19 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Pukkancsrablás a zártosztályról
« Válasz #5 Dátum: 2017. Szept. 28, 22:53:23 »
Elfordítottam a tekintetem. Szívesen elmondtam volna, hogy vannak olyan emlékek, amik annak ellenére sem halványulnak, hogy bármit megadnék azért, hogy ne kelljen újra látnom. Hogy a hosszú álom legnagyobb hátulütője épp az álom, ami minden alkalommal megismétli önmagát. Néhány kép olyan éles, mintha csak percekkel ezelőtt történt volna, másokat felidézni is képtelen vagyok.
- Volt kitől tanulnom az évek alatt. – Vágtam vissza, lévén rajtuk kívül szinte senki nem mert piszkálódni velem. – Talán ez nem is akkora véletlen, ha rólatok van szó… – Jelentettem ki.
Akira~nii kedvessége még mindig felüdülés volt a számomra, ennyi év után is éreztem, hazajöttem. Ez persze nem azt jelenti, hogy az ikreket nem szerettem, a rokonaim voltak, velük nőttem fel, pontosan tudtam, hogy milyenek, ennek ellenére nem cseréltem volna senkivel. Tokki megjelenése felidézte bennem, milyen is volt a gyerekkorom, hiányzott az a fajta biztonság, ami akkoriban körbevett. Most, mintha az olvadással együtt kicsúszna a talaj a lábam alól. A régi nekem még mainak tűnik, a megszokott metódusokba kapaszkodva talán önmagamra lelhetek.
- Sérült vagyok. ˘o˘ Két hét múlva újra próbáljuk! >3>
Bár sok minden történt velem az elmúlt években, sajnos a hibernáció nem tette lehetővé, hogy formában maradjak. Talán nem öregedtem egy percet sem, és az álomképek folyamatosan működésben tartották a tudatom egy részét, de az izmaim csak kemény edzések árán lesznek olyanok, mint kapitány koromban. Már korábban is rájöttem, hogy előre kell tekintenem, és mindent meg fogok tenni azért, hogy ne kelljen másoknak miattam aggódnia. Kétszáz évet lebegtem a múltam ködös rengetegében, nem kapaszkodhatok örökké azokba a képekbe.
- Tudom. – Feleltem egyszerűen, komoly arccal, megszorítottam a kezét. – Bármikor, bárhol. – Talán korábban kicsit félreérthető voltam, de ennél többet nem akartam hozzáfűzni, ő sem volt az a túlérzelgős típus, és már én se.
Mindig a család az első, és a kötelesség, minden lélegzetem a felmenőimnek köszönhetem, és minden pillanatban testőr vagyok. Akkor is, ha jelenleg inkább úgy tűnik, mintha én szorulnék védelemre. Zavart, hogy úgy bántak velem, mintha bármelyik pillanatban összetörhetnék, nem voltam ilyen, azonban nem kívántam Akira~niivel összeveszni, Tokki pedig épp megmenekíteni igyekezett. Így aztán annyit igazán megtehettem, hogy egyáltalán nem teszek megjegyzéseket.
Felháborodásán majdnem sikerült elmosolyodnom, pár száz éve mit nem adtam volna, ha valami ilyesmit csikarhatok ki belőle. Akkor talán igen lett volna a válasz, hogy szánt szándékkal citálom az oroszlánok elé, de most semmi ilyen nem járt a fejemben. Haza akartam menni, mindennél jobban, el a negyedik osztagból, messze az ágytól.
- Vigyázok, megígérem… csak jövünk, és megyünk, becsületszavamra! – Mondtam csendesen.
Látnom kellett a saját szememmel, amiről Youko~nee mesélt. Beszélnem kellett az édesanyámmal, még, ha tudtam is, hogy nem lesz válasz, muszáj volt. Tudtam legbelül, hogy addig úgy sem lesz nyugtom, főként, hogy másból sem állnak a napjaim, csupán pihenésből, néha egy-egy vizsgálat, és ennyi.
- Érzem, hogy kamatostul behajtod majd… – Motyogtam, sose lehetett tudni, mire készül, és ha az ember lánya még az adósa is, akkor ellent se igen mondhat.
Azonban tisztában voltam vele, hogy ő maga is igazán nagy áldozatot hoz értem, így érthető volt a kijelentése. Szorosabban fogtam, ahogy elértük a birtokot, olyan ismerős volt minden, mintha el se mentem volna, azonban a felfedezhető idegen arcok jelezték, tényleg évszázadok teltek el.
- Ne aggódj, nem kockáztatom meg a nagylelkű hátsód. :roll: – Engedtem el, és lassú léptekkel beléptem a kápolnába.
Nem először jártam itt, minden évben leróttuk a tiszteletünket halottaink előtt, de már rég nem voltam itt. Gyújtottam volna egy füstölőt, azonban tényleg nem szerettem volna lebuktatni Tokkit azok után, hogy idehozott, így csak közelebb léptem ahhoz a táblához, amin az anyám neve szerepelt. Megérintettem az írásjeleket, mintha csak érezhetném azokon keresztül még egyszer utoljára az ölelését, hallhatnám a hangját. Ökölbe szorult a kezem a gondolatra, hogy nem lehettem mellette, mikor szüksége volt rám, hogy olyasmiért ölték meg, amit el se követett.
Mély lélegzetet vettem, annyi mindent szerettem volna mondani, de tele voltam dühvel és bánattal, amik összeszorították a torkomat. Csak álltam ott, és a kecses jeleket figyeltem, hátha megváltoznak, a múlttal együtt, és minden úgy lesz, mint régen. De semmi ilyesmi nem történt… Elengedtem a táblát, hátra léptem, és mélyen meghajoltam. Lassan lépdeltem ki, és óvatosan körbe kémleltem, hogy merre lehet Tokki, én se kívántam senkivel összefutni, lévén még feküdnöm kellene. :/

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Pukkancsrablás a zártosztályról
« Válasz #6 Dátum: 2018. Febr. 11, 19:51:35 »
Legyező mozdulatot teszek, hogy elhessegessem a nevetséges feltételezést. Még hogy ne lenne alaptalan a razzia ellenem, ellenünk, akárhányszor errefelé sodorna minket a balszerencse? Rágalom! Teljesen abszurd, semmi olyat nem tettünk, amivel rászolgálnánk erre a bánásmódra.
Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy Jégtündérnek nem erőssége a konzisztens válaszolgatás, mert az imént még azt bizonygatta, hogy neki bizony semmi baja nincs.
– Ha sérült vagy, akkor feküdj vissza aludni és ne ugrándozz – közlöm nemes egyszerűséggel. Neki kell eldöntenie, most könnyített bánásmódot akar, vagy hogy teljes értéken kezeljék. A kettőt vegyíteni nem lehet, de én biztosan nem fogom a kedvéért sérültnek kezelni ha éppen neki az a kedvezőbb, miközben azt bizonygatja, semmi baja. Ezt már rakja össze ő.
Erre már nem mondok semmit. Így is több szót szenteltünk a felesleges hálálkodásra, mint kellett volna. A végén még, ha így folytatja, meg fogom bánni, hogy utána mentem. Túl sok itt az érzelgősség, hova lesz így a kellemes nosztalgia a marakodásról? Na ugye, az egy létfontosságú elem lenne. Kedvem lenne visszavinni Akira-chanhoz, hogy helyre rakja azt a pár elmozdult szálat a Fagyboszorkány fejében. Akkor talán nem lenne ennyire furcsa a közelében lenni. Ezen kívül a jégterápia lenne az egyetlen ötletem, de valószínűleg az elmúlt pár száz éve után azt annyira nem díjazná.
– Még mindig nem tartom a legbrilliánsabb ötletednek... – jegyzem meg a válaszra, de legyen meg Hókirálynő kívánsága. Mi rossz történhetne? A legutóbbi zseniális ötletéből végül is csak egy kisebb jégkorszak kerekedett a lidércek között. Teljesen hétköznapi baklövés. Bárkivel előfordul. A kommentjétől azért ha nem lennék résen, még egyensúlyomat is veszthetném. Hát... abszolút nincs edzésben.
– Oh, arra mérget vehetsz, Shiki-chan ^-^ – mosolygok ártatlanul, miközben a célállomás felé haladunk. Nem terveztem ténylegesen behajtani rajta, de ezek után Otoutonak is okvetlenül szólok arról, hogy kedves Hótündér rokonunk elég sokkal tartozik nekünk. Mert ha nekem tartozik, akkor természetesen mindkettőnknek tartozik, ez csak így fair. Nyilván ő sem hiszi azt, hogy csak én követelhetem rajta az adósságát, ugye? Akkor azonnal vinném a 4. osztag mentálhigiénés osztályára, mert valami nem lenne kerek nála.
– Igazán körültekintő tőled, Jégtündér – helyezem talajra a rokon nőszemélyt, hogy meglegyen a látogatása a halottaknál. Nekem a fák és bokrok takarása sokkal jobban megfelel, Youko-ane így is meg fog ölni a mai húzásaimért. Mert sajnos akkora mázlifaktorom nincs, hogy tökéletesen elkerüljem ennek a műsornak a hírét vagy a következményeit.
Otouto drága kislánya kishíján ki is ugraszt rejtekemből az érkezésével. Ez csak a tökéletes bizonyítéka annak, hogy lebuktam, és nagy eséllyel az egyetlen lehetőségem, hogy valamennyire kimentsem a hátsóm ebből a helyzetből. Még szerencse, hogy édes kis Ayane-chan nem ellenkezik egy kis üzenetközvetítésre kedves Ane-sanommal, mert máskülönben lehet, ezt a helyet sem hagynám el élve. Így legalább tudunk közvetetten tárgyalni, ameddig a Hótündér elintézi, amit szeretne. Azzal együtt, amit mondott, azért kihasználja az idejét. Nem mintha baj lenne, legalább egy-két üzenetváltást meg tudunk oldani idekinn, de ha az életem múlna rajta, már valószínűleg itt hagytam volna.
Amint kijön a szentélyből, tökéletesen látom rajta a tanácstalanságot. Nos, ezzel az észlelőképességgel nem mostanában fog visszakerülni a testőrségbe, de azért egy pisszegéssel jelzem neki, merre kavarjon a zöldesben.
– Most merre tovább, királylány? Van valami elképzelés vagy rám bízod magad? – személy szerint minél rövidebb ideig szeretnék szem előtt maradni, és lehetőleg rövidíteném az életemmel játszadozás perceit. Csak a biztonság kedvéért. Jó lenne ha gyorsan kitalálná, mit is szeretne.


(click to show/hide)