Szerző Téma: Amane Fusako Miyu  (Megtekintve 539 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Tsukiyomi Ameya

Hozzászólások: 23

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 7 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Amane Fusako Miyu
« Dátum: 2016. Jún. 11, 04:29:19 »


Jelszó: aae uao iu
Engedély multikarakterre: Szayeltől *w*
Posztok száma: Elégséges 8)

Adatlap

Név: Amane Fusako Miyu
Nem:
Kaszt: Módosított lélek
Szül. ideje: Ismeretlen
Kor: ~27-nek látszik

Kinézet

Kinézetre egy átlagos keleti nő, nem tűnik ki a tömegből, legalábbis erre törekszik. Egyenes szálú haja sötét, míg szeme világosabb árnyalatú barna. Nem sminkel, csak ha a helyzet úgy kívánja, ruhák terén sem válogatós. Ugyanúgy felvesz tradicionális darabokat, ahogy a nyugatiasodással divatba jött modernebb ruhákat is, a lényeg, hogy jól tudjon bennük mozogni. Haját általában kibontva hordja, hogy az fedje arcát, így nehezebb megkülönböztetni a többi, átlagos nőtől. Lételeme az elvegyülés, így külsőségek szempontjából is általában a környezetéhez idomul

Jellem

Az állandó bujkálás, és félelem miatt igen bizalmatlan, és gyanakvó. Paranoid személyiség, aki nem szereti, ha az intimszféráját illetéktelenek közelítik meg, így azt láthatatlan zajcsapdákkal védi. Ezek persze csak arra szolgálnak, hogy tudjon a másik jelenlétéről, bár ezek sem igen nyugtatják meg, a mai napig előfordul, hogy az ágyába valamilyen őt helyettesítő bábot tesz, maga pedig valahol máshol húzódik meg éjszakára. Sosem lóg a ki a társaságból, bár nem hallgatag, de inkább megfigyelő. Az embereket gesztusaik alapján hamar kiismeri, a legkisebb reakcióból tudja, hogyan is éreznek. Zsigeri érzéke van arra, hogy rájöjjön, mikor hazudnak neki, eme tulajdonságait azonban megtartja magának, mert úgy gondolja, a meglepetés fél győzelem.

Előtörténet

A napi munka piszka néhány dörzsölés múltán már csorgott is le a lefolyóba. Képtelen voltam kikapcsolni a gondolataimat egy percre is, valahogy mindvégig csak azt a képet láttam, ahogy egyszerűen átcsúszik a bőrömön egy penge, és már nem is vagyok. Aztán léptek zajára lettem figyelmes. Talán egy átlagos ember fel sem venné az apró zajt, amit az általam meglazított padlódeszkák egyike okozott, de nekem azzal volt egyenlő, hogy nem vagyok biztonságban. Nyitva hagytam a csapot, törölközőért nem nyúltam, nedves testemre kaptam fel az előre odakészített melegítőt, majd kikukucskáltam a kulcslyukon. Nem ismertem a kanapén trónoló alakot, legalábbis, ahogy tarkóból el tudtam dönteni, ráadásul egyetlen ismerős sem venné a bátorságot, hogy jelzés nélkül bemerészkedjen az otthonomba. Egyetlen esélyem volt, a menekülés. Hangtalanul nyitottam résnyire az ajtót, és a kitóduló gőzt pajzsként magam elé tereltem, ha fel is figyelt, alakom a ködbe veszett, a csobogó víz elnyomta lépteim halk neszét. Három gyors lépéssel teremtem a konyha nyitott ablakához, amin keresztül az alá hajló ágra löktem magam, és úgy ahogy voltam, mezítláb másztam le a fáról, majd a folyópart felé indultam. Ott előnyhöz juthatok, még ha képes is arra, hogy kövessen.
Sosem értettem, hogy a shinigamik mért hoztak minket létre, ha egyszer csak, kósza szeszélyből végeztek is velünk, de talán most, hogy mindennek vége, most majd megkérdezhetek valakit. Vajon én is Soul Soceti egy darabja leszek? Joggal merültek fel bennem a kérdések, hiszen ilyen gyors shinigamival eddig még nem találkoztam, de nem volt időm ezen töprengeni, egy előttem magasodó fa mögül lépett elém, kissé furcsállva tekintettem rá, és hátrébb ugrottam.
-
No de hölgyem, idekint meg fog fázni! - Arcán egy mosoly futott végig, ami csak még inkább óvatosságra intett.
-
Kevésbé fáj az orrfújás, mint a halál - Hangom határozottan csengett, pedig belül reszkettem, azt hittem majd a hangom is megremeg, de ilyesmiről szó sem volt.
-
Ez igaz valahol, de egyáltalán nem az életére törni jöttem.
Minden idegszálam megfeszült, kész voltam bármelyik pillanatban támadni. A közelben lévő fűből egyszerűen vontam el a vizet, hiszen az évek rutinjával, ez semmiségnek számított.
-
Természetesen, hiszen megmenteni akar. Vagy Seireitei már élőlényeknek sem tekint minket?
El tudtam képzelni, hogy mostanra annyira leegyszerűsítik a rólunk alkotott véleményt, hogy egyszerű, érzelemmentes cukorkák vagyunk, pedig ez egyáltalán nem fedte a valóságot. De ezt magyarázhatnám, az efféléknek, azonban értetlen tekintetét egyáltalán nem tudtam értelmezni. Most át akar verni?
-
A nevem Tamachi Yukezo. Daitenshi vagyok. Kérem, ne soroljon a Gotei 13 egyik csoportjába se. Igaz a 46-ok tanácsa alá tartozunk, de alapjáraton független szerv vagyunk. Shinigami vagyok igaz, de nem szolgálok Soul Societyben.
Vajon hazugságokra is képesek csak azért, hogy elpusztítsanak? Intrika a halálért? Már nem olyan elbizakodottak, hogy a puszta erejükkel tiporjanak minket porba? Talán, de valahogy furcsa az egész helyzet, és miként talált volna meg egy ilyen "független szervezet"? Legfőképpen pedig, miért? A sok kérdés egyre csak felbukkant, de magamtól nem találhattam rá válaszokat.
-
Daitenshi? Ez mit takar? És mit akar tőlem? Mert gondolom nem a különleges porceláncsészéimért tört be a lakásomba.
-
Beszéljünk kereken, megölhetlek bármelyik pillanatban. Aggódom, hogy megfázol, úgyhogy visszaviszlek a lakásodba. Szárítkozz meg normálisan, és utána megbeszéljük, teljesen korrekt módon!
Egyszerűen kiengedtem a kezemből előrefelé az összegyűjtött vizet, ahogy közelebb lépett, ami mint egy nyíl hasított keresztül a levegőn, de semmi sem volt ott, ahova becsapódhatott volna, a shinigami eltűnt. Időm sem volt, hogy újabb támadást kezdeményezzek, hiszen otthon voltam, az ismerős fürdőszobában álltam, és értetlenül szemléltem körbe. Ki ez, és mi történt? Kipislantottam, és ott ült, ahol legelőször is. Elzártam a vizet, majd törölközőért nyúltam, végülis mostmár oly mindegy, hogy vizesen, vagy szárazon öl meg, megmutatta, hogy bármikor megteheti, ha akarja. Ledobtam a vizes ruháimat, és az egyetlen szárazba bújtam, ami egy rövid, fehér nyári ruha volt. A hajamat nedvesen hagytam a vállamra omlani, még szükségem lehet némi vízre alapon, majd emelt fővel kiléptem a fürdőből. A nappalinak csúfolt apró szobában a kanapéval szemben csupán egy puff volt, ide ültem le, kezemet összefonva melleimen, lábamat egymáson keresztbe vetve.
-
Hallgatom!
-
Urahara Kisuke irányított Önhöz, hogy mérjem fel, képességei elegendőek-e a világ megmentéséhez. - Urahara~san, gondolhattam volna. A mindig mosolygó kalapos folyton törte valamin a fejét, bár annak ellenére is kedveltem, hogy shinigami, végtére is neki köszönhettem az életem… - Innentől kezdve, maga egy szabad lény, nem ellenőrzi senki, nem is támadhatják meg. Ön a Daitenshi védelme alatt áll. De kik is vagyunk mi? Mi vagyunk az a csoport, akik egymásra testvérként gondolnak, és együtt megvédik az embereket, még akkor is, ha a Gotei 13 nem képes rá. A remény vagyunk mi, tudja, akik utoljára halnak meg. Nem mi vagyunk a jófiúk, félre értés ne essék. Csak pozitívak a céljaink. De hogy komolyan vegyem magát, kérem, próbáljon megölni engem! – Mondandója közbeni mosolyát nem tudtam hova tenni. 
-
Mért védelmezne engem ez a Daitenshi, és mitől érezne engem egy efféle szervezethez tartozó testvérének? - Összefüggéstelennek találtam mondatait, és egyszerűen furcsának - Ráadásul mért kellene megmentenem egy olyan világot, aminek az egyik fele el akarja törölni a létezésem?
Utolsó kérésére egyszerűen felvontam a szemöldököm. Hogy komolyan vegyen? Mit feltételez rólam, hogy egy egyszerű lány vagyok? Nyilván Urahara~san elmondta, mikre vagyok képes, ha pedig ezek után is ilyesmit kér, vagy elbizakodott, vagy pedig őrült.
-
Nem biztos, hogy azt szeretné, hogy az életére törjek.
Mindenfajta megerőltetés nélkül szívtam ki a lakásból a gőz maradványait, hogy tekergőző vízcsóvaként a kézfejemnél gyűljön össze, ez által ingerlően szárazzá téve a levegőt, de nem támadtam, nem láttam még értelmét.
Látszódott, hogy nem kellemes számára kezdetben a levegő vétel, de nem bíztam el magan,
-
Mondom, öljön meg! – Szólított fel ismét, torokköszörülés után.
Nekem aztán nem kellett többször mondani, elvégre nem egy társamat gyilkolták meg. A vízsugarat, akár csak az előbb, egy kézmozdulattal lőttem ki felé, de már érkezett három másik is, a lét oldalára, a hajamban maradt vízből, ha kimozdulna előle. Így tincseim már szárazon hullottak alá. Talán eredményesebb lett volna egy kevésbé látványos támadás, de az ütőkártyáimat nem játszom ki fellengzésre, az ellenfelet meg kell lepni. Az előtt sugarakat egyből visszairányítottam a csuklóm köré tekeredni. Előtte sem értettem, hogy mitől lehetett olyan gyorsan előttem, mikor biztos voltam benne, hogy hátra hagytam, és most sem értettem, hogy elhajlás nélkül hogy kivitelezte a vízsugarak kikerülését. Talán elhajlítja a teret, vagy az idővel játszik? Bármi lehet, de nem ez a legfontosabb dolog.
-
Na jó, rendben van. Nagyon hasznos képességeid vannak, de támadásra aligha alkalmasak, ha jelen szintedet nézzük. Uraharában megbízok, de a Daitenshi, egy kényes csoport tagválogatás terén. Sajnálatos, hogy olyan időket élünk meg most, hogy nem lehetünk ennyire válogatósak. Én látok benned fantáziát, de csak óvatosan még az erőddel. Kiaknázatlan területre érkeztünk - Mondta, és felém dobott a zsebéből elővett valamit, de nem nyúltam érte, hagytam, hogy a lábam elé essen a földre. - A Daitenshibe csak belépni lehet, a kilépés halállal jár. Illetve, a halál ezentúl remek cimboraként fog követni, minden egyes lépésednél. Az előbb azt mondtam, nem az életedre törni jöttem, de az életedet kérem. Azt mondtad, meghalni fájdalmasabb, mint az orrfújás. A halál kívánatos dolog az én életemben. Ha nem vagy elszánt, és elkötelezett, akkor én most búcsúzom, nem foglak ráerőszakolni a dologra. Testvéreket keresek, akik a bajban erősek, te alkalmasnak tűnsz. Ha kérdésed van, hát tedd föl most... Hamarabb legyen tiszta, mint ahogy a kitűzőt magadra teszed – Szavai kemények voltak, és hanglejtése egyértelművé tette, hogy nem viccel, a kezdeti mosolynak és kedvességnek nyoma sem maradt.
-
Valóban van még mit fejlődnöm, hiszen senki sem születik ereje mestereként. – Feleltem, nem kell feltétlen tudnia, hogy pontosan mikre vagyok képes, ráér még, hogy meglepjem - Számomra fontosak az emberek, hiszen a shinigamikkal ellentétben értékesnek tartanak, és mindig is egyenlőként bántak velem. Eddig is, ezután is védelmezni fogom őket, ahogy erőmből telik. Ha Daitenshi is őket tartja szem előtt, elkötelezettnek tekinthet már most is.
Egész eddigi létezésem alatt, csupán az emberek között érezhettem azt, nem számít, hogy ki vagyok, vagy, hogy miért hoztak létre, annyit érek, amennyit teszek. Ha jól végeztem a dolgom, megdicsértek, ha nem, akkor elmarasztaltak. Persze fel sem bírták volna fogni, hogy tulajdonképpen mi is vagyok, de szerettem inkább azt hinni, hogy nem is ez számít, hanem az, hogy megláttak bennem valamit. Valamit, amitől befogadtak, és ez volt az, ami számított.
-
A halál eddig is a nyomomban járt, mint láthatta, zuhanyozni sem igen hagyott. – Feleltem kicsit ironikusan utalva arra, hogy néhány perce még úgy nézett ki, ő is az életemre törni készül, bár még mindig lehet, hogy így van. - Még most sem igen tudom, hogy mit akar tőlem, de azt hiszem Urahara~san nem mentett volna meg régen, ha most átadna valakinek, aki a nem létem akarná. – Persze ebben nem lehettem olyan biztos, sokszor állt elő őrültebbnél őrültebb ötletekkel - Természetesen rengeteg kérdésem van, hiszen nem sokat beszélt erről a Daitenshiről, ami tulajdonképpen az életemet akarja. Azt mondta ez az utolsó remény, de nekem reményből van a legkevesebb, és azt is mondta, hogy a tagjai halnak meg utoljára, de azt nem mondta el, hogy miért? Mi az, amiért képesek meghalni, miközben azt mondja, hogy nem kifejezetten jók?  És legfőképpen, mi a szándéka velem, ha elkötelezem magam?
Valóban nem értettem ezeket a lényeges pontokat, amik a legfőbb döntést segíthették volna elő. Az előbbiek után egyértelmű volt számomra, hogy nem tudta a képességem miben létét, ezért is kellett bizonyítanom, ettől függetlenül keresett fel, de vajon mi okból?
-
Azonnal megölhetsz, ha elárullak. Azonnal olyan sereg állna mögéd, ami létezésem eltörlését másodpercek alatt kivitelezné, ha elárulom őket. De az én szívembe árulásnak vágya nem költözhet. Azok, akik az embereket akarják, szembetalálkoznak velünk, akárki legyen. Ha van olyan erős, hogy még minket is megöljön, akkor megállíthatatlan valóban - Ekkor kibontotta az ingét, a mellkasában valami egészen furcsa dolog volt, amit nem tudtam mire vélni. - Ez itt egy szerkezet. Azért van bennem, hogy megöljön engem. Átvágtak minket, és egy háborúba csöppentünk, de nem a jó és a rossz csatájába. Az életünket akarják, de csak a mienket. Nem céljuk a pusztítás. Számtalan ilyen létforma van, akik szövetkeznek egymással, csak azért, hogy minket megöljenek. Ez a medál, ami a szegycsontomon van, a Daitenshi első generációját képviselték. Egy a pokolba veszett, egy az átjáróba, egy még most is haldoklik a negyedik osztag területén, egy már nem állhat sosem lábra többé. – Egyáltalán nem értettem, hogy miről is beszélhet, de úgy tűnt számára nagy jelentőséggel bír az a dolog, és a harc, amit elméletileg folytatnak. - Van rosszabb a halálnál, elhiheted. Hárman maradtunk, akik a Daitenshi magját képezik. Én, Sakai Hitomi, egy ember, Sierashi Yuusuke, a vezetőnk. Mindnyájunknak vannak tanítványaik, egyiket már ki is képeztem, egy igazi harcossá. Egyike a legnagyobbaknak. De most két tanítványt is szereznék. Egy már készen is áll, a másik pedig... a másiknak a döntését akarom hallani. – Gondoltam, hogy ez én lehetek, de nem tettem semmit, amíg be nem fejezte a mondandóját. - Tanítani foglak, képességeid mesteri használatára. A nevedet zengeni fogják a legendák, ahogy hármunkét már beírták a történelem könyvébe. Itt az idő, hogy te is hatalmas legyél, a nagyon között, és nem csak egy üldözött vad. Cserébe... testvérként tekints rám, és védeni foglak, de ügyünkben vegyél részt.
-
Más szóval segítség kell számotokra, amit csak egyesek képesek megadni, cserébe pedig ti is nyújtotok valamit? - Nem igen lepett meg a dolog, hiszen minden kapcsolat érdekekre épül. Közös cél, szeretet, barátság, mindenkitől akarunk valamit, még ha nem is valljuk be. Az önzetlenség azoknak az ámítása, akik hisznek még a csodákban - Nem igen értem, hogy miként segíthetek, de ha véget vet az állandó üldöztetésnek az, hogy megvédem az embereket, a szervezetet segítve, akkor akár testvérként is képes vagyok másokra tekinteni. – Úgy éreztem, hogy a rengeteg sok közül, talán ez lehet a legkevésbé rossz. Nem voltam teljesen biztos abban, hogy a velem szemben ülő tényleg az-e, amiken mondja magát, de régóta nem bízom senkiben, mert az a halálomat jelentené. - Tudom, hogy van rosszabb a halálnál, hiszen évek óta élek állandó rettegésben, egy pillanatnyi nyugalom nélkül. Nem érdekel az, hogy kik mikről fognak zengeni, ha már nem leszek, az érdekel, hogy mit teszek addig, amíg létezem. Azonban előre bocsátom, nem fűlik a fogam ahhoz, amiben Soul Society neve is szerepel, az a hely temető számomra, ahol rengeteg hozzám hasonló veszett oda a semmiért. Nem akarok hatalmas lenni, csupán Amane Fusako Miyu, egy szabad modsoul.
Azzal felvettem a kitűzőt, ami a lábam elé esett, és forgatni kezdtem a kezemben. Semmi sem véletlen, ezt jól tudtam, és reméltem, hogy ez valaminek a kezdete, nem pedig a vége lesz. Majdnem előre estem, ahogy mögém érkezett. Hiába, évek reflexeit nem lehet néhány perccel kiölni, talán sosem fog szűnni ez a tartás, ami óvatossá tesz, de nem is baj.
-
Utálom a 46-ok tanácsát. Ne Soul Societyt utáld. Ők nem tehetnek semmiről. Az analfabéta vezéri kar az, ami rólatok is tehet. – Hangja suttogó volt, mintha az általa adott tárgy elől is titkolni akarná mondandóját. - A legtöbb shinigami azt sem tudja, mi is az a módosított lélek. Nekik lélek kapszula. Számomra értékesebb vagy, mint gondolnád. El fogom törölni a 46-ok erejét, ha kell vérrel, de el fogom. Ők tehetnek arról, hogy engem is éveken át üldöztek, ők tehetnek arról, hogy a lelkek tudás nélkül harcolnak. Ha lekötnék a szemed, és azt mondanák, hogy harcolj mindenkivel, akkor amint megérzel valakit, lekaszabolod. Még ha barát is. Mi azért vagyunk, hogy felnyissuk a szemed. Ébredj fel, és lásd a valós ellenséget! - Ekkor felegyenesedett mögülem. 
-
Nem szeretjük mi sem, hogy a 46-ok parancsot adhatnak ki nekünk is, de saját életünk forog kockán. Az ilyen alkuk természetesek. De családon belül, sokkal jobb fejek vagyunk. Tényleg jó érzéssel tölt engem el, hogy Daitenshi vagyok. Azzal a kitűzővel Soul Society területére teheted a lábad, félelem nélkül, és előre is elnézésedet kérem, muszáj is lesz, majd oda menned egy párszor. De először annyit, hogy van-e bármilyen kívánságod felém. Bármire képesek vagyunk, és ezt bizonyítanám is neked.
-
Hízelgő ilyesmit hallani, ha az ember senki számára sem fontos, ettől függetlenül sem naiv, sem hiszékeny nem vagyok. Ne értsd félre, segítek, ám saját nyugalmam és céljaim érdekében, ami változhat, de halandók vagyunk, mindig is saját céljaink lesznek az elsők – Automatikusan váltottam tegezésre, észre sem vettem, ahogy kicsúszott a számon. - Ha muszáj, hát megyek, de nem jó szívvel. - Már a név kiejtésére is összeugrik a gyomrom, pedig nem is emlékszem rá, hogyan is néz ki. - Azt pedig kétlem, hogy halottakat tudnál visszahozni, nekem pedig nincsen különösebb vágyálmom, csak nem akarok tovább futni.
Tényleg nem akartam mást, csupán annyit, hogy a zuhanyzás végeztével ne egy fán kelljen lemásznom, hogy az otthonomban ne törhessenek rám, hogy ne kelljen attól rettegnem, vajon másnap felkelek-e még. Sosem tettem olyat, amivel veszélyeztettem volna a világukat. Születésemért nem én voltam a felelős, nem én kívántam az életet, de ha már adták, nincs joguk meggondolni magukat, és csak úgy visszavenni! Még ha létezésünk fenyegető lenne, vagy egyenesen lázadó, de sosem volt erről szó. Érthetetlen az a bánásmód, amiben ezeknek ellenére részesítenek bennünket.
-
Sőt, mégis lenne valami! – Adtam meg magam - Függesszék fel az állandó hajszákat, mi nem akarunk ártani Seireiteinek! Ha ezt tényleg sikerül elérned, talán elhiszem, hogy bármire képesek vagytok.
Kuncogni kezdett.
-
Csak ennyi lenne? – Szavai kicsit megleptek, így döbbenten néztem rá. Egy efféle dologhoz egészen nagy befolyás kellett, nem csupán egy csettintés. - Még hogy halottakat ne tudnék visszahozni! Ennyire lenézel? De a kívánságod, akkor a következő. A módosított lelkek hajszáját fejezzék be. Ennél nehezebb dolgokat is kérhettél volna. – Ugyan mit? Rajzolódott ki bennem az egyértelmű kérdés, de nem volt alkalmam feltenni. - Apropó. Nem hitetni, ámítani szeretnélek téged. Az igazat beszélem. Meg fogsz halni, kegyetlenül fognak vadászni rád, életed utolsó pillanatait meggyötörve fogod tölteni. Nem rólunk szól a Daitenshi, sokkal inkább azokért, akikért megöltek minket. Akik szemében élet cseng, mert te léteztél. Nem lenne csodálatos? Én ezt kívántam. Úgy akarok meghalni, hogy életemben számtalan embert mentettem meg, és halálommal is valaki életét hosszabbítom meg. Én ezt szeretném elérni. De rendben van. Értékes vagy nekem, illetve Tenshi. Ezzel illetjük a tanulókat. A kis kitűzővel segítséget kérhetsz a Sukui paranccsal. Azonnal megérzünk téged, és a mi tárgyaink hozzád vezetnek majd. Szerintem magadra hagylak, hogy elgondolkozz ezen, de amint felveszed a kitűződ, tudni fogok rólad. Ha nem szeretnél tag lenni, akkor a kitűzőt add le Uraharának. A te döntésed, ahogy említettem. Nem hitegetlek, nem csábítalak, említettem a rizikóit is. Tudom, hogy nem vagy esztelen. Ha becsatlakozol, majd bemutatlak a többieknek is. Ég veled, remélem nem zavartalak annyira meg. Nem szerettelek volna. Urahara jelölte ki nekem ezt az időt.
Egy mosolyt küldött még felém, majd egy cetlit hagyva az asztalon intett, és eltűnt hirtelen. A papíron minden adatom rajta volt, és az érkezésének ideje. Ott maradtam egyedül, a gondolataimmal, és a kis kitűzővel, ami ki tudja, milyen csodákat rejthet. Egyrészt az egész találkozás hihetetlen volt számomra, másrészt csábított a gondolat, hogy így végre nyugtom lehetne. De megéri-e, és igaz-e? Nem tudhattam biztosra semmit, azonban az elhatározás megszületett. Egészen eddigi életemben a félelem, a rettegés, a mindig óvatosság vezetett, és életben maradtam. De milyen élet ez? Most az egyszer, talán utoljára, úgy döntöttem, a kockázatos, ismeretlen utat választom. Nem gondoltam, hogy sok mindenre lenne szükségem, ráadásul állandó költözések miatt, csupán egy bőröndnyi holmim volt. Rutinosan, néhány perc alatt csomagoltam össze, rövid köszönő levelet írtam, és a maradék lakbér összegével egy borítékba helyeztem, a főbérlők számára. Visszanéztem a lakásba, de nem éreztem megbánást. Leoltottam a villanyt, és egyszerűen aktiváltam a kis készüléket.

Képesség

Neve: Mukizu Suijin (Makulátlan Vízisten)
Típusa: Elem manipulálása
Eleme: Víz
Támadások: Miyu kézmozgásával képes irányítani, az általa a környezetéből nyert, és desztillált vízzé tisztított nedvességet. Azonban létrehozni nem képes magától vizet, csupán használja, amit a környezet nyújt, de akármilyen halmazállapotban (víz, jég/hó, gőz/pára). Az így nyert desztillált vizet formázza akár nyilakká, vagy védőpajzzsá, ennek csupán képzelete, a nedvesség mennyisége, kézügyessége szabhat határt.

  • 1-6 KK pontnál 10 méteres körzetben képes magához venni a nedvességet.
  • 7-12 KK pontnál 15 méteres körzetben képes magához venni a nedvességet.
  • 13-18 KK pontnál 20 méteres körzetben képes magához venni a nedvességet.
  • 19-24 KK pontnál 25 méteres körzetben képes magához venni a nedvességet.

A felvétel és a megtisztítás kevés időt vesz igénybe, a formálás és irányítás, azonban mennyiségtől függően nagy koncentrációt, és akár sok mozdulatot is igényelhet. Jelenlegi szintjén csupán a levegőből, a földből és a növényekből képes a nedvességet elvonni, esetlegesen a bőr külső felületéről.

Felszerelés

Mindig felkészült lévén, egy kis, díszes kulacsban mindig tart magánál vizet.

Szeret-nem szeret

+Olvasni
+Vizet *w*
+Meglepetést okozni
+Felkészült lenni
+Mindent a legegyszerűbben megoldani


-Függeni másoktól
-Ha túl közel vannak hozzá
-Meglepetéseket :|
-Ha engedély nélkül nyúlnak hozzá a dolgaihoz
-Hazugságokat



« Utoljára szerkesztve: 2016. Jún. 11, 04:30:08 írta Neliel Tu Oderschvank »

Karakterlap

Hirako Shinji

A Yuuniverzum ura

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 79

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 3 459 950 ryou

Technikatár
Ajándék küldése



  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Amane Fusako Miyu
« Válasz #1 Dátum: 2016. Jún. 11, 04:31:07 »
Üdvözlet!
Érdekes életképet láthattunk, igencsak impozáns hosszal, nem is lehet benne kivetnivalót találni. Mivel a chaten említett elírások (:|) javításra kerültek, így nem mondhatok mást, ELFOGADOM! Lélekenergiád 4000, kezdőtőkéd 4000 ryou és első szintű vagy.

Ezen kívül eloszthatsz 16 pontot (8 pont LP után, 1-1 pont minden képzettségre alapból, 3 pont a Daitenshihez tartozás miatt) az alábbiakra:


    • Fegyveres harc
    • Pusztakezes harc
    • Reiatsu kezelés
    • Egyéb helyváltoztató képesség
    • Különleges képesség

    Készítsd el adatlapodat, majd jelentsd be pontozásodat is a megfelelő topikban.
    Jó szórakozást!