Szerző Téma: Es war einmal...  (Megtekintve 1434 alkalommal)

Description: +18!

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Mizushima Hanabi

Biológia – és Kémia részleg vezetője

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 10.

Lélekenergia:

60% Complete
52 000 / 60 000

Hozzászólások: 120

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 9 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
sötétlila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A különbség gyógyszer és méreg között gyakran csak a dózis."

Post szín:
#B790C6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Es war einmal...
« Válasz #15 Dátum: 2016. Aug. 21, 18:53:58 »
Fujiwara-san láthatóan, és hallhatóan elhivatottabb testőr, mint amilyenekkel ezidáig dolgom volt. A szavainak hidegsége nem lep meg, némileg számítottam is rá, ám az, amit mond, igen. Ha nem egy küldetés közepén lennénk, akkor valószínűleg nem tudnám megállni, hogy egy apró, gúnyos mosolyra húzzam a számat. Most azonban nem teszem.
- Valóban? Ez esetben biztosan nem csak engem és feltételezhetően a rokonomat köszöntött ilyen mély meghajlással. De ez most lényegtelen, ha nem teljesíti a kérésem, nem probléma, ez nem a küldetés része, hanem magánjellegű dolog - felelem, jelezve, hogy erre nincs időnk. Nem értette, hogy nem a tiszteletadással van bajom, hanem azzal, hogy ezt éppen egy küldetés keretein belül teszi, ahol nem mint a Mizushima ház tagja, hanem mint halálisten vagyok jelen, tehát úgy kéne kezelnie, mint bárki mást. Eh… azt hiszem, hogy irigylem Nadeshikot a második osztagos egyenruhájáért. Lehet, nekem is be kéne szereznem valami hasonlót.
Ishimaru-kun kérdésére felvonom a szemöldököm. Nem jegyeztem meg mindenkinek az aktáját, csak érdekesebb, vagy fontosabb dolgok maradtak meg, többek között az, hogy ő az egyetlen olyan a csoportunkban, aki alig féléve - vagy talán még annyi ideje se se - végezte el az akadémiát. Mit ne mondjak, hatalmas nagy ego kell ahhoz, amit tett. Nadeshiko szavaira, csak bólintok egyet, hogy így van, egyetértek vele, majd mikor a nő befejezi, én is hozzáteszem a saját gondolataimat is.
- Mikor korábban azt mondtam, kérdezzenek, azt úgy értettem, hogy a körülményekről és a saját, esetleges akciójukról, melyben nem biztosak. Nem tudom tisztában van-e azzal, hogy az imént éppen megkérdőjelezte a felettesei közös döntését. A Gotei egy militáris szervezet, amiben ez nem megengedhető - hozom a tudtára, hogy korábbi kérdése, ha nagyon sarkítani szeretnék, akkor parancsszegésnek is minősíthető. melyet a szervezet vezetése nem szokott díjazni. Főleg nem Aizen esete óta. - A küldetés további részében kérem, tartózkodjon az ilyen cselekedetektől, vagy a korábban, még az első osztagnál emlegetett szankciók lépnek érvénybe. Ajánlani lehet, megkérdőjelezni nem - teszem még hozzá, hogy ha valaki úgy érzi, van valami taktikailag hasznos ötlete, az nyugodtan szólhat. Megoszthatja velünk, nem harapjuk le a fejét. Legalábbis úgy érzem, hogy beszélhetek többes számban. Persze, a szavaimtól függetlenül nem mennék el sem a kapitányához, sem a hadnagyához. Mindössze az a célom, hogy kicsit ráijesszek, mert bár Nadeshikoval nem viselünk haorit, most mi vagyunk a vezetőik, így ha nem is olyan szintű tiszteletet, de olyan szintű engedelmességet elvárunk, mintha azt viselnénk. Ezt, mint újonctisztnek meg kell tanulnia, a lehető leghamarabb, mert ha nem teszi, akkor az ilyen küldetéseken még jó pár hasonló szituációba fog kerülni.
Miután a két kiválasztott és Nadeshiko elmennek, én felsorolom, hogy milyen feladatok vannak. A megfigyelésre Ishimaru-kun jelentkezik, mire bólintok. Attól, hogy a szája nagy, még lehetnek jók a megfigyelő képességei.
- Rendben. Ha bármi furcsaságot lát, vagy érez, akkor ne legyen rest, azonnal jelezzen. Illetve, szólítson Hanabinak, nem kell a végére az, hogy parancsnok - mondom neki, még mielőtt elengedném a fára.
Így tehát az is egyértelmű, hogy Hyousuke segítségével viszem be a csomagokat a kijelölt sátorba. Amint ez megvan, mosolyogva megköszönöm neki a segítséget, majd megvárom, míg kimegy. Nem mintha titkolni szeretnék valamit a társaim elől, erről szó sincs, mindössze úgy érzem, most az a legjobb lépés, ha nem tudnak arról, hogyan fogom elrejteni a csomagokat. Bármi történhet - bár erre gondolni sem szeretnék -, így jobb az óvatosság. Tehát egy elég hasznos kis kidou* segítségével láthatatlanná teszem őket. Ezáltal valószínűleg a lehető legnagyobb biztonságban vannak, hiszen a feladatunk az, hogy ezek érintetlenül érkezzenek meg a címzetteknek. Ha őket meg nem találjuk meg, avagy halva lelünk rájuk, akkor gondolom, vissza kell vinni őket. Ám erre még jobb nem is gondolni.
Érzem, a távolban lévő nagyobb lélekenergia kibocsájtást. Ez azt jelenti, hogy a többiek megtalálták a lidérceket. Ezt támasztják alá a kijelölt őrszem szavai is, aki úgy fest, hogy jól végzi a rábízott feladatot. Ez jó. A társaink miatt is csak egy hajszálnyit aggódom, bízom Nadeshiko vezetői képességeiben így nem lehet bajuk.
Amint megbizonyosodom arról, hogy a kidou jól fed, Fujiwara-san és Hyousuke felé veszem az irányt, hogy megkérdezzem, jutottak-e valamire. Vagyis inkább venném, mivel ahogy kilépek a sátorból hallom, hogy valami - vagy inkább valaki - hangos puffanással ér földet. Nem kell agytornát végeznem, hogy rájöjjek mi történt, így villámtánccal termek Ishimaru-kun mellett. Azonban a látvány meglep, ugyanis a fiú eszméletlen. Nem erre a látványra számítottam, azt hittem egyszerűen leszédült a fáról. Nem tudom mire vélni a dolgot, ám ahogy leguggolok megmérni a pulzusát . mely szerencsére van -, egy szúrásnyomot veszek észre a nyakán. Méreg, hasít belém a gondolat. Ám a tűt, vagy egy ahhoz hasonló tárgyat, mely okozhatta nincs időm megkeresni, mivel a teret egy gyermek kacaja tölti be. Azonban ez nem az a szokás, kedves kacaj, ez hátborzongató. A hátam is libabőrös lesz. Viszont, ha mást nem, annyit mindenképpen megspórol nekem ez közjáték, hogy szólnom kelljen a többieknek, vigyázzanak, mert nem vagyunk egyedül. Bár, ezzel láthatóan ők is tisztában vannak, mivel Hyousuke kiiktat egy madarat. Nem tudom, hogy mi és ki lehet itt, de jobb nem a véletlenre bízni a dolgokat, így próbálom lélekenergia tekintetéből letapogatni a környéket, valamit a saját reiatsu kibocsájtásomat is igyekszem a duplájára növelni, hátha ezzel sikerül kicsit megfélemlítenem az illetőt, vagy illetőket. Egyszer még a tengelyem körül is megfordulok, hátha észreveszek valamit, vagy valakit. Ennyire gyorsan nem mehetett el, no meg ha kiiktatta a megfigyelőnket, akkor valószínűleg nem csak őt, hanem minket is szeretne.
A próbálkozásaim azonban nem járnak szerencsével. Mikor intenék a két férfiembernek, hogy jöjjenek ide, és segítsenek bevonszolni Ishimaru-kunt egy sátorba, szúrást érzek a nyakamnál. Oda is kapom a kezem, de már késő. A méreg a szervezetemben van, még teszek pár lépést előre, azonban az erőm hamar elhagy. Fáradtság lesz úrrá rajtam, majd pedig összeesem. Az utolsó, kétségbeesett próbálkozásként próbálnék valami üzenetet hagyni, akár a porban is, azonban ez nem sikerül. Még az első kanji megkezdéséig sem jutok el, mikor a világ teljesen elsötétedik előttem.

(click to show/hide)

Karakterlap

Neliel Tu Oderschvank

Moderátor

*

Hozzászólások: 138

Hírnév: 6

Infó

Tárcában: 1 781 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff *3*

Mottó:
"Omlik az ég, egy mesére zuhan... Na és akkor most mi van?"

Post szín:
2BCCFC


  • Profil megtekintése

Elérhető Elérhető

Re:Es war einmal...
« Válasz #16 Dátum: 2016. Szept. 20, 23:58:14 »

"Nincs mindig jó. A mesék hősei nem mindig egyértelműen jók vagy rosszak. Ahogy az emberek többsége sem az."

Nadeshiko, és a vele tartók bátran átkeltek az átjárón, talán egy csapda kellős közepébe… Ez úttal úgy tűnik, némiképpen melléjük állt a szerencse, mert nem frontális és azonnali támadással várják őket a túloldalon. Hasonló erdőbe érkeznek, mint ahonnan elindultak, azonban akik többször jártak már az Emberek Világában, felismerhetik, hogy ott vannak. Azonban nem átlagos a hely, súlyos mennyiségben nehezedik rájuk a reishi, nem fullasztóan, de olyan sűrűségben, ami nehézzé teszi a reiatsu alapján való tájékozódást. Mintha valamiféle szellemi központban lettek volna.
Bár induláskor még látni véltek valamit, most amerre a szem ellátott, csak sűrű fák voltak, a talajon pedig zöld bokrok, kisebb növények. Neszezés nem hallatszott, de még rovarok, vagy állatok zajai sem, ami némiképpen gyanús lehet, ha valaki járt már ezelőtt is erdőben. Úgy tűnik, hogy kaptak néhány percet, hogy eldöntsék, merre is induljanak tovább.

Hanabi, és Ranshin kezd magához térni először. Előbbi kicsit kába még, utóbbi a testőri kiképzés miatt egész gyorsan kitisztul, felfogja a körülötte zajló dolgokat. Nincsenek megkötözve, csupán szép sorban egymás mellett feltámasztva néhány fához. Ahhoz képest, hogy hányan maradtak a táborban, most sokkal több shinigamit képes összeszámolni, de a vörös köpenyes alakot nem látni sehol. Ranshinnek van ideje, hogy ellenőrizze Hanabi állapotát, ha szeretné, kívülről semmi sérülés nem látható rajta, azonban egyedül nem volna még képes felállni.
Közben a többiek is kezdenek magukhoz térni, de csupán azok, akikkel eddig is együtt voltatok, a plusz shinigamik egyenletes légzéssel fekszenek tovább. Néhány percbe beletelik, míg mindenki összeszedi magát, de ebben senki sem zavarja meg őket. Ha valaki megpróbálja magához téríteni a többi shinigamit, szomorúan kell konstatálnia, hogy sehogy sem sikerül magukhoz téríteni őket. Ők is észlelik a nagy reishi mennyiséget, és hogy ez némiképpen összezavarja a reiatsu érzékelést, azonban kisebb gondjuk is nagyobb ennél, mert velük szemben a fák közül kilép a vörös köpenyes alak.
Alacsony, alig másfél méter magas, a hatalmas vörösség alatt szinte teljesen elvesző alakja nem sugárzott fenyegetést, azonban egyszer már valószínűleg elkábította őket. Széles csukja takarta az arcát, lehetetlen volt eldönteni, hogy nőt, vagy férfit takarhat. Jó néhány méterre megáll az ébredezőktől, szemben velük. Kezét felemelve egyértelműen Hanabira mutat.
- Jelezz! – Szólítja fel csendesen. Ha nem volna egyértelmű, mit vár el, néhány másodperc elteltével folytatja. – Küldj egy jelző kidout. – Majd mellkasa előtt összefonja kezeit.

Nadeshikoék számára különösen jól jött a jelzés, mert bár második osztagos múltjának hála, a vonszolás nyomait hamar felfedezte, és annak irányába végül elindultak, de annak néhány méter után vége szakadt. A felvillanó kidou azonban egyenesen megmutatta, merre is kell menniük, hogy elérjék a többieket, akik lehet, hogy éppen harcolnak elrablójukkal, vagy rablóikkal. Súlyos percek telnek el, miközben semmit nem tudnak a többiekről, és mire megérkeznek, a vörös köpenyes alak még mindig nem mozdult helyéről. Hanabiék háta mögül érkezik az erősítés, és láthatják, hogy a többiek szinte teljes mértékben sértetlenek. Akira kicsit fájlalhatja tagjait, hiszen leesett a fáról, de egyébként senkiben nem esett kár. A vörös köpenyes végül leveszi a csuklyáját, és láthatóvá válik arca.
- A nevem Shinrin Akai. – Mutatkozik be, vörös haja és szemei gyermeki bájt varázsolnak neki, azonban shinigamiként jól tudhatják, hogy a kort kinézet alapján megbecsülni szinte lehetetlen. – Sajnálom, de gyorsan kellett cselekednem, senki sem maradhatott azon a helyen. Tudom, hogy a halálisteneinek tekintitek magatokat, de nem vagytok halhatatlanok, vadász nélkül botor dolog az erdőbe merészkedni. – Megmasszírozza két szemöldöke közötti részt, mintha csak fejfájást próbálna elmulasztani. – Van nálatok valami, ami az enyém. Szükségem van rá. Adjátok át, kérlek. – Nem lehet benne senki sem biztos, de valószínűsíthető, hogy a Ranshin által talált dobozra gondol. Vajon miért kellene neki a doboz tartalma?

Határidő: Október 4.

Karakterlap

Shima Eizo

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Juuichibantai, 5. tiszt

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
11 000 / 15 000

Hozzászólások: 48

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 1 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
türkizkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Es war einmal...
« Válasz #17 Dátum: 2016. Szept. 25, 22:43:35 »
A csapatvezető rábólintott a javaslatomra, így nincs akadálya annak, hogy az én elképzelésem szerint lendüljek akcióba.
- Csak azután támadjanak, amikor a lánc már körbe fogta, a lény csak onnantól esik csapdába. - tettem még hozzá, majd rögtön szaladtam is a hollownak, nem fecsérelhetünk el még több időt a beszédre. Elé kerülve, nem kellett cigánykerekeznem, hogy észre vegyen, máris csapásra készült volna, de a zanpakutom lánca már megkezdte körbezárni, és mire a törzsére tekeredett, addigra már késő volt neki bármit tennie. Fájdalmában egyszer felüvöltött, hiszen a láncszemek folyamatosan szorítanak, majd hollow lövedékeket szórva próbált kijutni szorult helyzetéből. Amiket nekem szánt, azokat sikerült elkerülnöm, és a technika sem szakadt meg. Kasumi és a másik nő támadásától könnyedén vége lett a harcnak, szinte túl könnyedén. Egy ekkora bestiától többet várna az ember, vagy csak mi jártunk el túl hatékonyak.
Miközben visszafele vettük az irányt, a csapatvezető elég gyorsan elillant mellőlünk. Sejtettem, hogy a csomagok cipelésekor csak visszafogta magát, de nem számítottam ekkora különbségre. Tényleg nem fejlődtem semmit sem ezen a téren, majd a kardom, és a harci tudásom pótolják. Kíváncsi vagyok mi lehet a táborral, talán még több lidérc, akik előtt megmutathatom a valódi tehetségemet. Az előző nem hagyott sok esélyt nekem.
Elérve a helyet, a villámlábú vezetőnk elég keményen leszólta a másik csajt. Hasonló helyzetben én is gondolkodás nélkül léptem volna, de az osztagomnál töltött évek során megtanultam, hogy a női vezetőkkel jobb nem kihúzni a gyufát, különben elég félelmetesek tudnak lenni, mint egyébként. Ahogy elnézem, ő szintén egy ilyen faragású nő. Átmentünk a kapu szerű dolgon, ahol több minden is meglepett, egyrészt senki sem számított az érkezésünkre, másrészt pedig egyáltalán nem volt senki sem a környéken, rajtunk kívül. Habár volt egy rövid megállónk a kapu előtt, de emlékeim szerint épp akkor értünk oda, amikor az elrablók távoztak. Elég gyorsan mozognak.
- Jó messzire kerülhettünk. - nem kellett nagy kidou mesternek lennem, hogy ezt magamtól is megállapítsam, még azt a kevés reiatsu alapú megérzésemet is elveszítettem ezen a helyen, ami egyébként eddig megvolt. A fák, és a növényzet is másnak tűnt, talán nem is ugyan abban az erdőben vagyunk.
- Ki nem állhatom a fogócskát. Merre keressük őket? - fordultam Kasumi-hoz, hogy parancsot adjon az irányt illetőleg, majd aszerint indultam el. Úgy hallottam, hogy a második osztagosok jók a nyomok felderítésében. Nem sokáig kellett erre a tudásra hagyatkoznunk, mert valaki egy jelző kidou-t lőtt az égre, nyílván a mieink közül. Ideje a végére járni, mi folyik itt.
Megérkezve a helyre, ahonnét a kidout lőtték, a többiek látszólag sértetlenek voltak, de vannak még rajtuk kívül mások is, akik eszméletlenül helyezkedtek el egy-egy fa mögött, szemben az állítólagos piros köpenyes tettessel. Meglepett, hogy hajlandó velünk tárgyalni, de ez nem ad okot arra, hogy elvegyem a kezemet a zanpakutom-ról. Még majdnem mi tartozunk neki hálával, amiért segített rajtunk, bolond ez?!
- És mi a helyzet a többi shinigamival? Őket is csak azért raboltad el, hogy a kedvességedről tehess tanúbizonyságot? Szerintem itt senki nem kérte, hogy ments meg minket! - hangnemem valóban támadó jellegűnek hangzott feléje. Nem tudom mi az a dolog, amit akar tőlünk, de nem kéne neki átadnunk. Lehet, hogy négy embert sikerült lóvá tennie, de plusz kettővel, és én velem már más a helyzet. Ha önmagától nem képes válaszolni, akkor leterítjük, és szóra bírjuk, tiszta, akár a nyári égbolt.

Karakterlap

Ishimaru Akira

Shinigami

9. Osztag

*

3. tiszt

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
14 700 / 15 000

Hozzászólások: 95

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 10 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötét Türkíz

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"Tedd mindig azt, amit a szíved diktál!"

Post szín:
#1AAD96


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Es war einmal...
« Válasz #18 Dátum: 2016. Szept. 26, 18:00:17 »
Kasumi egész jól fogadta a kérdésem, de ekkor Hanabi letámadott nem is kicsit, amit nem is értettem miért tesz, hiszen csak aggódom a társaimért, és magunkért is. Nem akartam a parancsnok ellen szegülni, de ennek szót kellett adnom, mert nem hagyhattam annyiban.
- Teljesen félreért, Hanabi parancsnok, én csupán aggodalomból tettem fel kérdésem, nem pedig megkérdőjeleztem a stratégiát.
Militarista szervezet? Hát mikor bekerültem nem így képzeltem el a shinigamik életét. Miért velem történik ez mikor ártalmatlan aggódás tört ki belőlem? Nem tehetek erről. Sértettek a parancsnok szavai de kénytelen voltam lenyelni ezt az erős falatot.
- Rendben, legközelebb meggondolom kétszer is, mit merjek mondani. - majd elfordulok tőle, mert nem bírtam sokáig a szemébe nézni, mivel mérges is voltam most.
Történtek az események nagyon gyorsan, de mire észbe kaptam el lettem kábítva valamivel miközben a fáról lestem a dolgokat.
Szép lassan kezdtem magamhoz térni, de nagyon kómásnak éreztem magam, mint akit nyakon vágtak valami nehéz dologgal. Plusz a végtagjaim is nagyon fájtak, gondoltam magamban, biztosan leeshettem a fáról és csoda, hogy túléltem sértetlenül.
- Mi-mi folyik itt?! Hol vagyunk?! Mégis meddig voltam kiütve? Mi történt velünk? - teszem fel kérdéseim zavarodott állapotban. Teljesen össze-vissza kérdeztem mindent, ami csak az eszembe jutott, mert nem tudtam mi történt az elájulásom óta. Mikor kicsit össze szedtem magam, akkor felfigyeltem, egy piros ruhás alakra aki elég alacsony volt. Zanpakutoumra tettem a kezem hátha meg akar támadni minket, vagy át akar verni, ezért jobb az elővigyázatosság gondoltam magamban.
Ekkor megérkeztek Kasumi parancsnok és a többiek hozzánk.
Mire bármit kérdeztem volna a többiektől vagy akár tőle a rejtélyes piros csuklyás alaktól, hogy ki is ő, már be is mutatkozott nekünk.
Bemutatkozott nekünk, és úgy tett mint aki segített nekünk, de közben kiderült csak a dobozt akarja tőlünk valószínűleg.
- Mond csak, Akai vagy, hogy is hívnak, te tényleg azt hiszed, hogy csak úgy elhisszük a mesédet, és hogy megmentettél minket? Közben kiderül, hogy csak valami rejtélyes dolgot akarsz tőlünk? Plusz, te támadtál meg minket nem de?- teszem fel merészen a kérdésem a rejtélyes idegen felé, akiről nem sokat tudunk ki is ő valójában, vagy mi ő egyáltalán.
Ránézek Hyousuke-ra, mert eddig talán ő a legmegértőbb velem, ezért megszólítom halkabban.
- Szerintem nem kéne csak úgy átadnunk, amit kér, nem gondolja Mizushima-dono?
Figyelmesen vártam mi fog történni, de harcra készen álltam, ha odáig fajulna a dolog.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Szept. 26, 18:18:48 írta Ishimaru Akira »

Karakterlap

Mizushima Hyousuke

Shinigami

12. Osztag

*

Lélektovábbképző Akadémia Kidou Elmélet oktató

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
23 500 / 30 000

Hozzászólások: 53

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Kardok és Rózsák egylete

Reiatsu szín:
Dark Orange

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#8C001A; #8C4400


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Es war einmal...
« Válasz #19 Dátum: 2016. Szept. 27, 15:08:19 »
Elégedetten figyelte, ahogyan a sok különböző osztagból származó shinigami együttműködik. Ki-ki a tábor különböző pontjait vizsgálva, majd megosztva megfigyeléseiket, mint egy olajozott gépezet, legalábbis majdnem. A Kyuubantaiból való shinigami olyat tett, amit nem kellett volna: megkérdőjelezte az adott küldetésre kirendelt feljebbvaló által elrendelt utasítást, amiért persze meg is kapta a magáét. Hyousuke csupán derűsen mosolygott a jelenet láttán. Bár nem rendelkezett semmiféle előzetes információval Ishimaru-sant illetően, eddigi viselkedéséből arra következtethetett, hogy még csak nem régen kerülhetett a Gotei Juusantai kötelékébe, hiszen ilyen hibákat az újoncok szoktak elkövetni. Éppen ezért nem is hibáztatta az ifjút, sőt, átérezte szándékát, miszerint ő ezt csupán a küldetés sikeressége érdekében való javaslatként szánta, azonban nem kelt védelmére, sőt maximálisan egyetértett a figyelmeztetés szükségességét illetően. Ezt a leckét minden shinigaminak meg kell tanulnia előbb vagy utóbb, most pedig éppen Ishimaru-sannak érkezett el az idő, hogy ezen átessen és ezáltal is értékesebb tagjává váljon a szervezetnek. A röpke dráma végeztével és a csapat egy részének távozásával hozzá is látott, hogy tovább végezze munkáját. Miután segített unokahúgának valamivel biztonságosabb helyre szállítani a magukkal hozott szállítmányt, további utasítás szükségessége nélkül tudta, mit kell tennie, így felkereste Fujiwara-sant, hogy megérdeklődje, milyen eredményt hozott az alapos átvizsgálás.
- Szép munka. – Jegyezte meg, miközben átvette a szokványosnak látszó, díszítetlen ládikát. Kinyitva egy feliratozatlan, ismeretlen folyadékot tartalmazó sötét üveget és valamilyen szerves anyagnak tapintható dolgot, papírba csomagolva. Amennyiben lehetősége lesz, meg fogja vizsgálni ezeket alaposabban is, azonban ehhez szüksége lesz a laborban lévő felszerelésére. Jelenleg annyi biztos, hogy ezt valaki el akarta rejteni, ami önmagában talán nem is lenne gyanús, tekintve mindenkinek lehetnek dolgai, amiket inkább elrejt mások elől, azonban az említett vonszolás nyomok összefügghetnek vele. Ez a láda túl kicsi, hogy bármilyen nyomot is hagyjon, azon kívül teljesen indokolatlan vonszolni, nem bonyolult a hordozása, ráadásul a testőr elmondása alapján a nyomok a tábor területéről kifelé vezetnek. Korai lenne még efféle feltevésekbe bocsátkozni, de valaki talán éppen utolsó erejéből rejtette ezt el, mielőtt még valaki vagy valami elvonszolta volna őt. Talán mégsem mulasztás történhetett, mint ahogyan azt kezdetben sejtette, és a helyzet ennél sokkal bonyolultabb és baljósabb. Talán érdemes lenne követni ezt a nyomot, ameddig csak lehet, ám jelenleg nincsenek olyan helyzetben, hogy indokolt lenne tovább osztani csapatot, ajánlatos lenne megvárni még a többiek visszatérnek a hollow felbukkanás helyszínéről. Megosztani azonban már nem volt ideje ezt a gondolatmenetet. Minden igyekezete ellenére a titokzatos támadó tovább szedte áldozatait, így ő maga is eszméletlenül esett össze. Az ezután következő legközelebbi dolog, amire emlékszik, az zanpakutoujának hangja, amint szólítgatja, és arra utasítja, hogy kelljen fel. Mikor kinyitotta szemeit és körbenézett, azt tapasztalta, hogy továbbra is egy erdőben van, ám a környék nem tűnt ismerősnek. Megtapogatta ruháját, így érezte, hogy a korábban talált doboz még mindig nála van, ahogyan minden más felszerelése is. Kardját rögtönzött sétabotnak használva felegyenesedett annak a fának a tövéből, ahol feküdt, majd alaposabban is körbenézett. A táj tulajdonságaiból és a reishi összetételéből arra következtetett, talán az élők világában lehetnek, ám utóbbi szokatlanul sűrű, olyannyira, hogy a közvetlen környezeténél messzebb teljesen összezavarja a reiatsu érzékelést. Úgy tűnt sok más shinigami is idekerült, akik továbbra is eszméletlenek. Talán pont azok, akikhez az utánpótlást kellett szállítani, ez megmagyarázná miért nem voltak a táborban, teljes bizonyossággal azonban csak egy személyazonosság vizsgálattal lehetne megállapítani, hiszen egyértelműen nincsenek olyan állapotban, akik válaszolni tudnának erre a kérdésre. Kétség kívül életben vannak még, hiszen érezhető halványan a lélekenergiájuk, de nem úgy tűnik, könnyen fel lehetne kelteni őket, az egyik még arra sem reagált semmit, amikor Hyousuke megbökte az oldalát kardhüvelyével. A többiek, kik a táborban maradtak azonban mind magukhoz tértek és láthatóan egy-két zúzódástól és némi zavartságtól eltekintve semmi bajuk.
- Kérem, nyugodjon meg, Ishimaru-san. A pánikolással nem megyünk semmire. – Csillapította az újoncot, aki csak az imént ébredvén fel, próbálta feldolgozni a helyzetet. – A csapatunkat megtámadták, ön az első áldozatok között volt. Minden bizonnyal elkábítottak minket, így kerültünk erre a helyre.
Képességeihez mérten a lehető legkielégítőbb választ próbálta adni, ám ő maga sem volt még biztos benne, mennyi ideje heverhettek eszméletlenül, illetve pontosan hol lehetnek. Ekkor egy vörös csuklyás alak bukkant fel a fák közül, majd arra utasította Hanabit, hogy küldjön fel egy jelző varázslatot. Úgy véli, ez még akár veszélyes is lehet, mivel nem tudják, hol vannak, így kiadni a helyzetüket talán nem a legbölcsebb döntés, hiszen akár az ellenség is megláthatja, ám nem szólt a dologgal kapcsolatban semmit, helyette a vörös alakot méregette. Meglehetősen alacsony, ám a méret megtévesztő lehet, mint ahogyan azt már bizonyította is, amennyiben ő a felelős az előbbi rajtaütésért. Hangja megegyezik a táborban hallott nevetéssel. Nem telt bele sok idő, mikor megérkezett a csapat hiányzó része. A jelző kidou ez esetben mégis csak hasznosnak bizonyult, amennyiben azt követve találtak ide. Az idegen ekkor hátrahajtotta csuklyáját, felfedve ezzel arcát, majd bemutatkozása után elmagyarázta a helyzetet. Páran rögtön le is támadták kételkedő kérdéseikkel, Hyousuke azonban egyelőre hallgatott. Az imént elhangzottak egészen más fényben tűntették fel a történteket, azonban nem szabad feledni, hogy nem hihetnek el mindent egy idegennek. Azt állítja, hogy megmentette őket és azért használt kábítást, mert ez volt a leggyorsabb módja. Ebben Hyousuke is egyetértett, hiszen az ő véleménye szerint is a cél minden esetben szentesíti az eszközt, ám akkor miért hallották nevetni a támadás előtt? Egyéltalán miért voltak veszélyben? Az, hogy Kasumi csapata sértetlenül visszaérkezett azt valószínűsíti, hogy gond nélkül elbántak a felbukkanó hollowwal. A másik pedig, hogy azt állította, van náluk valami, ami az övé. Vajon mire gondolhatott? Talán a másik csapatnál lenne valami, és ezért használta a táborban lévőket túszoknak? Viszont akkor nem mozoghattak volna szabadon és a felszerelésük is náluk maradt. Azon kívül nem hoztak semmit magukkal… kivéve a Fujiwara-san által talált dobozt, ám miért kellene az neki? Ha annyira akarta volna, már azelőtt alkalma nyílt volna elvinni a táborból, mielőtt odaérkeztek, illetve akkor is elvehette volna, amég eszméletlenek voltak, mégsem tette. Ez talán bizonyíthatja, hogy valóban csak jó szándék vezérelte és tényleg nem akar rosszat, ám kellő információ hiányában Hyousuke úgy döntött, hogy még nem bízik meg benne. Ishimaru-san hozzá intézett szavaira egy alig észrevehető biccentésnél többet nem reagált. Az ifjú bizalmaskodása kellemetlenül gyanús helyzetbe sodorta az idegen előtt. Úgy tervezte kimarad a beszélgetésből és inkább a felelősökre hagyja az esetleges tárgyalást, ám ha ez így megy tovább, akkor elveszíthetik a döntés lehetőségét, hogy ha egyáltalán békésen szándékoznák megoldani a dolgot – ami Hyousuke véleménye szerint már akkor elveszett, mikor kiütötte őket, ám ezt nem ő volt hivatott eldönteni. Bár már teljesen jól érezte magát, ezért inkább csak megszokásból, de kardját még mindig sétabotnak használva lépett kicsit előrébb, azonban ügyelve arra, hogy még a többiek gyűrűjében maradjon, hiszen nem tudhatni, mikre lehet még képes az előttük álló alak.
- Amennyiben igazat szól, akkor köszönjük, hogy megmentett minket. – A többiekkel ellentétben nem tegezte, hiszen ha valaki, akkor ő, aki a lelkek világában nőtt fel, tudhatja, hogy a kinézet nem jelent semmit. – Azonban, mint ahogyan azt társaim is jelezték az imént, igen nehezünkre esik bízni a történtek után. Kezdetnek elárulhatná, pontosan miért voltunk veszélyben?
Mivel eddig egyikük sem tette fel ezt a kérdést, így ő vállalta magára a feladatot, hiszen ezt tartotta jelenleg a legfontosabb információnak annak érdekében, hogy teljesebb képet lássanak a helyzetről, még mielőtt harcba torkollana ez a találkozás, ám addig is elég időt nyerni, hogy a parancsnokoknak is legyen idejük átgondolni a dolgokat és kitalálni a következő a parancsot, ami alapján cselekedhetnek.

Karakterlap

Fujiwara Ranshin

Shinigami

1. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
14 400 / 15 000

Hozzászólások: 32

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 6 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
okkersárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"Küldetésem, hogy emlékezzek!"

Post szín:
#cc7722


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Es war einmal...
« Válasz #20 Dátum: 2016. Okt. 02, 00:03:07 »
A kiképzésnek hála viszonylag hamar semlegesítette szervezete az altatót. Arról nincsenek fogalmai időben mennyit pihent, de feje meglehetősen gyorsan tisztult ki. Rögtön az esetleges veszély felmérésére törekedett. Elsőként önmagát, közelében lévőket, majd a távolabb pihenő halálisteneket mérte fel. Óvatos léptekkel kúszott végig mellettük. Mindenki pulzusát ellenőrizte, miközben a környezetüket fürkészte. A piros ruhás alakot, vagy a rémisztő gyereknevetés forrását kereste. Biztosra vette közelben tartózkodnak. Foglyok, vagy sem, nem engednék ennyire szabadon őket. Ugyan, szokatlannak találta őr, kötél, mágia nélkül feküdtek. Gondosan, egymás mellé helyezték az alvók testét. Nem dobálták egymásra hanyag módon, tehát az elkövetőnek számított a testi épségük, vagy legalábbis nem célja megsérüljenek. Érdekesnek találta, ilyen mértékben ügyel rájuk. Minden bizonnyal akart tőlük valamit, mindössze az volt a kérdés, hogy mit. Kétli váltságdíjat, akkor megelégedett volna a vezetők elhurcolásával.
A csoport jelenlévő tagjainak ébredezésére visszatért köreikbe. Nem tett fel kérdéseket. Kizárólag Ishimaru kun felkiáltására tette szája elé kezét, hátha érti a jelzést, vegyen vissza hangerejéből. Mizushima go-i kedvesen kérte mindezt szóban is, így nem látta értelmét csatlakozzon a fegyelmezéshez. A továbbiakban türelmesen kivárta, míg mindenki rendezi gondolatait. Addig tovább figyelte az erdőt. Bosszantotta nem észlelte időben az ellenséget. Remélte, ha számít felbukkanására, immár időben képes lesz reagálni.
- Mélységesen sajnálom a mulasztásomat. Az én feladatom lett volna megakadályozni a rajtaütést. –
Hajolt meg a jelenlévő három társa előtt. Restellte, testőrként ekkorát hibázott. Elsődleges feladata lenne az ellenséget időben megtalálni, és hatástalanítani, mielőtt ő támadhatna rájuk. Úgy tartotta halálistenként is előnyt jelenthet, ha figyelmeztetheti társait. Ebben jelenleg csúfosan elbukott. Maga fogja az esetet jelenteni Amatsuji oujou sama-nak. Vállalja a felelősséget, ahogy a büntetést is.
- A shinigami-k sértetlenek. Életjeleik erősek. Légzésük egyenletes. – Számolt be megfigyeléséről. Jelentésről sem felejtkezett el. Érzelmei nem befolyásolhatták munkája végzésében. - A táborban piros ruhás alak bukkant fel a fák között, mielőtt elkábítottak. Láthatóan nem törekszik felesleges vérrontásra. Ha megengedik, azt javasolnám, ne támadjunk, miután felbukkan. –
Hajolt meg újfent. Szavait nem szánta parancsnak, mindössze apró észrevételnek. Valamint, minden jelenlévőre vonatkozott. Ettől függetlenül, amennyiben másképpen döntenek, vagy Ishimaru kun-ra rátör a bizonyítási kényszer, természetesen a lehető legkisebb erőszakos megmozdulással igyekezné segíteni a csoportot. Nem kíván magánakcióba bonyolódni, ezzel szabotálva a küldetés sikerét, vagy megkérdőjelezni Mizushima ojou sama határozatát. Feltétel nélkül teszi, amire utasítják.
Mizushima ojou sama végleges szavától függetlenül, hangtalanul tenyerébe csúsztatott egy dobótűt, miután a fák takarásából előkerült vendéglátójuk. Feszülten figyelte a vörös ruhás alakot. Minden mozdulatára észrevétlen reagált teste. Felkészülten várta, ha támadni készül. Akkor sem engedett fel, miután Mizushima ojou sama-t utasította arra, hogy adjon jelzést roku-i dono csoportjának. Nem mozdult a sértő hangnemre, rá sem pillantott Mizushima ojou sama-ra. El tudta dönteni mit kíván tenni. Kizárólag saját feladatával foglalkozott, mely a csapat védelme volt. Ha arra kap vezényszót, támadjon, hezitálás nélkül ront a vörös ruhás alakra. Addig szemmel tartja.
Ugrásra készen ácsorgott, azok után is, hogy Mizushima ojou sama teljesítette a kérését. Az sem ingatta meg elszántságában, miután a kisasszony bemutatkozott. Döbbenetesen fiatalnak látszódott. Nem engedte ez kibillentse készletéből. Némán hallgatta a magyarázatát. A jelenlévő két nemesre bízta a tárgyalást. Komoly illetlenség lett volna, ha követi Ishimaru kun példáját és engedély nélkül fecseg. Az elhangzó kijelentésére mély sóhaj hagyta el tüdejét. Az ifjú shinigami egyetlen megszólalásával két nagyon fontos információt adott ki. Rámutatott az egyik főnemesre, illetőleg egyértelmű célzást tett rá, náluk a keresett tárgy. Igazán nem szerette volna, ha buzgósága miatt keverednek bajba, így szó nélkül a fiatal halálisten mögé lépett és tenyere élével határozottan tarkójára ütött. Az eszméletlen testet megtartotta, mielőtt a földre eshetett volna.
Nem folyt bele a megbeszélésbe, pusztán a „vadász” szón gondolkozott el. Különösnek találta, éppen a vadat elejtő személy társasága mentené meg őket a veszélytől. Ebben az értelmezésben nem ők számítottak prédának, esetleg magát a vadászt is üldözték. Engedélykérően pillantott Mizushima ojou sama-ra, mielőtt megszólalt.
- Megengedi, Shinrin kimi. – Hajolt meg előtte tisztelete jelenként. - Ki lehet a vadászra veszéllyel, ha mint említette, mellette lehetünk biztonságban? –
Kezében továbbra is támadásra készen tartotta dobótűjét. Nem engedhette meg, újabb hibát kövessen el. Mizushima go-i igazat szólt, hogy nem szolgált rá a bizalomra. Ugyanúgy veszélyforrást jelentett, mint a táborban.

Karakterlap

Shihouin Nadeshiko

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
17 700 / 30 000

Hozzászólások: 55

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 13 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Fon Seiran

Post szín:
#0087BD


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Es war einmal...
« Válasz #21 Dátum: 2016. Nov. 14, 00:29:54 »
Meglep, hogy a rejtélyes átjáró másik oldalán nem várnak minket kész csapdával. Pedig az volna logikus, minden idegszálammal készültem is rá, hogy ha szükséges, azonnal elillanjak és ellentámadásba lendüljek. Talán túlzottan is magától értetődött, hogy csapdába sétálunk. Ettől még igyekszem nem elkényelmeskedni, és továbbra is odafigyelni a környezetemben fellelhető minden gyanúsabb mozzanatra. Nem tetszik ez nekem. A hely, ahol vagyunk kísértetiesen emlékeztet az Emberek Világára, de nem merném biztosra mondani, hogy ott vagyunk. Túl nehéz reiatsu alapján tájékozódni, bármennyire is koncentrálok, képtelenségnek tűnik, hogy jelet érezzek a többiek felől. Vagy bármi egyéb felől, ami azt illeti, pedig jó lenne tudni, van-e a közelünkben még valaki. Akár barát, akár ellenség.
Voltaképpen igen hamar feladom, és azzal folytatom, amivel eleve kezdenem kellett volna: a vörös porral rajzolt nyomok kutatásával. Nem kell sokat keresgélnem, igen hamar megtalálom a nyomot. Letérdelve mellé a vonszolás egyértelmű jeleit sem nehéz kivenni, tekintetemmel pedig ezt a nyomvonalat követem, hogy meglelhessem a megfelelő irányt is.
– Annyi majdnem bizonyos, hogy nem Soul Societybe – 11. osztagos shinigamival egyet kell értenem. Messze vagyunk a kiindulási helyünktől. De ez egyértelmű volt, nem is tudom, minek kell felesleges megállapításokat tenni. Egy átjárón jöttünk át, azokból pedig ritkán látni olyat, amik egy világon belül tartanak. Noha manapság bármi megeshet, és a 12. osztag munkálkodásai mellett azt hiszem, már ebben sem lehetünk olyan biztosak, mint akár az én születésem környékén. Ám nem hinném, hogy jelen esetben ez volna a lényeg. Sokkal jobban érdekel, miért vagyunk itt, és ki az, aki idehozta a társainkat.
– A nyomok abba az irányba vezetnek – nézek a vonszolások irányába és állok fel a talált jelek mellől. Sétálva kezdem követni őket, készen arra, hogy esetlegesen támadás is érhet minket máshonnan. Gyanús a csend, túlzottan is gyanús. Még madárszót vagy apró állatok neszezését sem hallani. Ez így már-már nyomasztóan hat, különösen azzal a ténnyel együtt, hogy a nyomok is megszűnnek rövid idő után. – A jelzés itt eltűnik, de erre megyünk tovább – jelentem ki határozottan, hogy nem áll szándékomban eltérni az eddigi útvonaltól. Még mindig ez tűnik a legjobb opciónak. Inkább, mint keresgélni a vakvilágba.
Ekkor jön a kidou, ami megerősít az elképzelésemben. Már nincs min gondolkodni, lehetséges, hogy a társaink küzdenek – ekkor viszont mellettük lenne a helyünk, nem itt. Ki is adom az utasítást a sietős haladásra, ám mivel nem szeretném elhagyni a csapatot, ezúttal úgy igazítom a villámlépésem sebességét, hogy ha koncentrálnak is rá, tudjanak követni. Hiába tudom, hogy Hanabi-channak szüksége lehet ránk, nem célom két újabb áldozatot adni az ismeretlennek azzal, hogy elvesztem őket szem elől. Ostoba, amatőr hiba lenne, amit ennyi év szolgálat után szégyen volna elkövetni. Bár meglehetősen gyanús, hogy ilyen hamar magukhoz tértek, mikor egyértelmű jelei voltak annak, hogy nem a saját lábukon távoztak. Ennyi ideig nem várakoztattuk őket, így szerintem itt valami nincs rendben.
Éppen gyanakvásom miatt intézem úgy, hogy ne túlzottan nyílt terepre érkezzek: a társaim fölötti fa egyik ágát szemelem ki célállomásomnak, és onnan mérem fel a terepet. Megannyi eszméletlen shinigami, saját társaim alattam. Fujiwara-sanra ráejtek egy sebtében talált kisebb termést, hogy ha felnéz, jelezhessem neki jelenlétemet. Egyszerűbb így, mint kiállni az idegen elé, azzal teljesen oda lenne a meglepetés ereje. Noha úgy fest, nagyon is tisztában van itt tartózkodásommal: egyértelműen engem néz, amikor rá pillantok, ezzel is tudomásomra hozva, tökéletesen észrevett. Így nincs értelme rejtve maradni, de egyelőre kivárok. Megjegyzem, kevés híja van, hogy leessek, mikor meghallom Ishimaru-san szavait. Tenyerembe temetem homlokomat és veszek egy mély levegőt. Mintha a Mizushima ház főtestőre előszeretettel alkalmazna bénító tűket... Azt hiszem, legközelebb meg kell kérnem, hogy tanítson meg használatukra, hogy a következő ilyen esetnél én magam tudjam ártalmatlanítani a csapatomat veszélyeztető tiszteket. Szerencsére Fujiwara-san megfelelően kezeli a helyzetet, én pedig a mindenfelől szárnyaló megjegyzéseket hallva zajtalanul ugrom le Hanabi-chan mögé és lépek mellé.
– Ha valóban találtatok valamit a táborban, szerintem előbb bizonyosodjunk meg Shinrin kilétéről. Ha mindezt egyedül érte el, akkor nem árt óvatosnak lennünk vele, akkor sem, ha hajlunk az együttműködésre – suttogom Hanabi-channak, bár hangom alapján talán egyértelmű, hogy ezért az ötletért nem vagyok különösebben oda. És pontosan meg is tudom fogalmazni, hogy miért. – Mivel mindenki ennyire túlbuzgó kérdések terén, talán összegezhetnénk a problémáinkat. Ki ő, mitől „mentett meg minket”, miért eszméletlenek a társaink, illetve egyedül dolgozik vagy csapatban? Van más fontos információ? – sorolom el suttogva saját megfigyeléseimet. Nem tetszik ez nekem, sem az, hogy túl könnyen észrevett. Ugyanakkor a csapat egy részének fegyelmezetlenségével is akadnak gondjaim, így ha Hanabi-chan nem szeretne tovább egyeztetni, jelzem neki, hogy a hozzánk tartozó shinigamikkal váltanék néhány szót. Elsősorban Shima-sanra gondolok, mivel a másik problémás egyed eszméletlen, a Kyoraku lány pedig ezúttal nem produkált semmi kirívót. Így hát odalépek a 11. osztag tisztjéhez, és vállára teszem a kezem egy pillanatra, hogy felhívjam magamra a figyelmét.
– Egyelőre tartózkodjon a támadástól. Egységesen fogunk a lányra reagálni, addig ha kérhetem, uralkodjon magán – jegyzem meg neki halkan, ám ettől még hangnemem nem nélkülözi a megfelelő szigort. Őszintén szólva nem esne nehezemre hasonlóan eljárni, mint korábban Fujiwara-san, ha úgy vélem, az lenne a helyes megoldás a csapat érdekében.

Karakterlap

Mizushima Hanabi

Biológia – és Kémia részleg vezetője

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 10.

Lélekenergia:

60% Complete
52 000 / 60 000

Hozzászólások: 120

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 9 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
sötétlila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A különbség gyógyszer és méreg között gyakran csak a dózis."

Post szín:
#B790C6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Es war einmal...
« Válasz #22 Dátum: 2016. Nov. 14, 00:55:32 »
Ishimaru-kun nem különösebben veszi jó néven, hogy felhívom a figyelmét arra, tulajdonképpen parancsmegtagadásnak is vehetem a szavait. Nekem aztán mindegy, én nem kívánok vérengzés rendezni itt, azonban az első kapitány, akinél ugyanezt megjárja, biztosan nem lesz ilyen nagyvonalú. De miket beszélek? Nem kell ide kapitány, elég egy hadnagy is. Felettesnek visszakérdezni, konkrétan úgy, hogy biztos-e a tervében… elég amatőr hiba :|.
- Ne adjon okot a félreértésre - rendezem le ennyivel a dolgot, aztán mehet az egojával duzzogni, engem nem érdekel, amíg végzi a dolgát.
A tábor átkutatásánál a dolgok nem éppen zajlanak zökkenőmentesen és akkor még enyhén fogalmazok. Az, hogy sikerül lebénítani, elaltatni és elrabolni az egész csapatot elég nagy probléma. Ez mondjuk egyszerre sok mindent minősít, de jobb, ha erre nem térek ki, mert felesleges. Megtörtént a baj, most már az elhárításával kell, vagyis kellene foglalkozunk.
Ahogy kinyitom a szemeim és még kissé bódult állapotban ugyan, de körbenézek, meg kell állapítanom, hogy az emberek világában vagyok, vagyunk. Ugyanis mind a négyünket idehoztak, illetve… sokkal többünket. De mindent szépen, sorában, ugyanis, ahogy próbálom felmérni a helyzetünket és a helyünket három, illetve négy dologra kell rájöjjek. Az egyik, hogy az emberek világában vagyunk, így mindenféle kísérlet arra, hogy konkretizáljam a pozíciónkat lehetetlen. Annyira nem ismerem ezt a világot. A másik, hogy nem vagyok, vagyunk megkötözve. Ez egyszerre örvendetes és aggasztó is, hiszen ha az ellenfél nem gondolja, úgy, hogy meg kell kötöznie ezt azt is jelentheti, hogy könnyű ellenfélnek hisz minket. Ha ez valóban így van, akkor csalódnia kell majd. A harmadik észrevételem, hogy sokan vagyunk, jóval többen, mint ahányan elindultunk, így arra kell következtetnem, hogy a körülütöttünk fekvő halálistenek azok, akiket a táborban kellett volna találnunk, ám nem voltak ott. A negyedik, de koránt sem utolsó észrevétel pedig, hogy míg a kis csoportunk ébredezik, addig a valószínűleg korábban idekerültek meg sem mozdulnak. Ez nem jó, nagyon nem jó. Szívem szerint odamennék megbizonyosodni arról, hogy életben vannak, de a mozgás még kissé nehézkesen megy, és az sem teszi könnyebbé, hogy Ishimaru-kun úgy jajveszékel, mint ezt Akadémista. Komolyan kezdem azt hinni, hogy csak lopta az egyenruhát és valójában még tanul. Bár… akkor személyazonosságot is kellett volna lopnia, ami kicsit azért nehezebb és komplikáltabb, nem hiszem, hogy erre képes lenne :S. Szóval biztosan nem így járt el, de akkor sem értem, mint ahogy sok mindent.
- Nem a maga hibája Fujiwara-san, egyenesedjen fel - mondom az egyik vörös hajú férfinak, mikor az úgy gondolja, hogy magára kell vállalnia a történéseket. - Mind hibáztunk - sóhajtok egyet, hozzá nem téve, hogy annak ellenére hibáztunk, hogy képzett halálistenek vagyunk, mert ez nem állná meg a helyét. Nem csak az én csapatomra, hanem Nadeshiko csapatára értendően is. Mindenesetre most már elég erősnek érzem magam, így kissé óvatosan ugyan, de felállok a földről. Rendben, úgy fest, a lábaim megtartják a súlyom.
- Hála Istennek, legalább élnek - veszem tudomásul Fujiwara-san szavait, melyek után nem sokkal megmozdulnak a fák levelei és egy apró alak jelenik meg, piros kabátba burkolózva. Méretei alapján egy fiatal, tizenéveiben járó gyermeknek mondanám, azonban találkoztam én már alacsony felnőttekkel is, így még nem fedi fel az arcát semmit sem vehetek biztosra.
- Tessék? - vonom fel a szemöldököm a felszólításra. - Mondjon egy jó okot, amiért engedelmeskednem kéne önnek - felelem nyugodtan, de határozottan. Ha meg lennénk kötözve, illetve társaink életével fenyegetne, akkor esetleg, de így?! Ami viszont ennél is sokkal aggasztóbb, hogy egyértelműen rám mutatott, ez pedig két dologra utalhat, vagyis egyre, csak kétféleképpen. Az egyik, hogy ismer minket és tisztában van a képességeinkkel, a másik pedig, hogy már attól a pillanattól kezdve, hogy megérkeztünk a táborba szemmel tartott minket, mi pedig észre sem vettük. Egyik eshetőség sem túl jó. A kérdésemre kapott szavaira csak összeszorítom a szám, miközben komolyan gondolkozóba esek. Persze, hogy éreztem a lélekenergiájukat, hogy ne éreztem volna. Ami viszont furcsa, hogy ő is. Ez gyanakvásra ad okot, így a lélekenergiája alapján megpróbálom belőni, hogy milyen faj tagja is lehet, de semmire sem jutok, nem ismerem fel. Ilyennel még nem találkoztam :O.O:.
Ennek a dolognak a tudatában nem szívesen hívnám ide Nadeshikoékat - még annyira se, mint eddig -, de úgy érzem, ha nem tenném, akkor a másik főnemes ha nem is számonkérően, de a szememre vetné, hogy miért nem. Eh… itt nem igazán van jó döntés. Végül arra jutok, hogy eleresztek egy jelző kidout. A pillanat tört részéig eljátszom a gondolattal, hogy mind ezt úgy teszem, hogy a köpenyes alakot célzom meg vele, de valami azt súgja, hogy ennek nem lenn túl jó vége. Így csak egy mély sóhaj után felemelem a kezem, majd a nélkül, hogy bármit is mondanék, egy fehér villámcsapás hagyja el az ujjaimat. Egy részem komolyan reménykedik benne, hogy Nadeshikoék nem látják a jelzést, de ezt kizártnak tartom, főleg hogy a lány második osztagos és minket elraboltak. Kizárt, hogy ne figyelne árgus szemekkel. Igazam is lesz, mert kisvártatva megérkeznek. Ezt valószínűleg az el rablónk is megérzi, mert leveszi a köpenyét, ami alatt egy lány lapul rövid vörös hajjal. Komolyan, ha nem vörös, hanem zöld szeme lenne, megijednék, hogy a saját, kicsit több, mint egy évszázaddal ezelőtti önmagammal nézek szembe. Ijesztő lenne, az biztos.
A szavaira és a bemutatkozására összevonom a szemöldököm, így első ránézésre nem tűnik ártó szándékúnak, de ez semmit sem jelent, hiszen elrabolt minket, bár állítása szerint a mi érdekünkben tette. A társaim kérdéseinek egy részével maximálisan egyet tudok érteni, jogosak is, de valahogy úgy érzem, hogy egyik sem a helyes kérdés. Nem az, ami célra vezet minket. A pontosan miért vagyunk veszélyben és a ki vadászik ránk fontosak - még ha nagyjából ugyan azt is jelentik. Tovább azonban nincs időm filozofálni ezen, mert Ishimaru-kun meg hazudtolja meg önmagát, pont azt a két információt adja ki, amit semmiképpen sem kéne. Nálunk van a keresett tárgy és kinél van a keresett tárgy. Szent Lélekkirály borogass! Ilyen… ilyen… megfelelő szavam sincs rá, nem lehet valaki, akit elvileg kiképeztek és Akadémiát végzett. Ha mégis, akkor szólnom kell Shuunak, hogy egy sürgős renoválásra van szükség.
Nadeshiko hanga meglep, de azért igyekszem rákoncentrálni és megérteni mindent, amit mond. Mikor végez, csak egy aprót bólintok, jelezve, hogy megértettem a dolgot. Összefoglalni a kérdéseket a piros ruhás lánynak valóban nem rossz ötlet, azonban még mindig nem tudom, hogy mi lenne jelen helyzetben a legjobb kérdés, mi vinne minket előre a célunkhoz. Rejtegetni már semmit sem tudunk, ugyanis hála az immáron eszméletlen Ishimaru-kunnak lelepleződött minden fontos dolog.
- Shinrin-san - lépek előre, miközben intek a mögöttem lévő két shinigaminak, hogy maradjanak nyugton, de azért készenéltben, ha valami furcsa történne. - Ha megengedi, összefoglalom a kérdéseinket, talán úgy egyszerűbb lesz megválaszolnia őket. Miért vagyunk veszélyben és mi az, ami veszélyt jelent ránk? De ami szerintem ennél fontosabb - és amit hallhatóan nem sokan, vagy talán senki sem vett észre -, megosztaná velünk, hogy mely ékes faj tagja, mert a lélekenergiája alapján nem ember, quincy, halálisten, arrancar vagy bármi olyasmi, amit fel tudnánk ismerni. Illetve valóban van nálunk valami - hangsúlyozom ki ezt a szót, mivel nem lehetünk benne biztosak, hogy ez tényleg az, ami neki kell -, esetleg lenne olyan kedves és elmondaná, hogy az ön által keresett tárgy hogy néz ki, micsoda, milyen erővel bír, és mire szeretné használni? Ezek ismeretében minden bizonnyal könnyebben juthatunk közös nevezőse - nézek rá határozottan. Azt egyelőre direkt nem kérdezem meg, hogy mi történt a többi halálistennel úgy érzem, hogy erre a feltett kérdéseknek köszönhetően fogunk választ kapni. Ha mégsem így lenne, akkor rákérdezek.

Karakterlap

Neliel Tu Oderschvank

Moderátor

*

Hozzászólások: 138

Hírnév: 6

Infó

Tárcában: 1 781 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff *3*

Mottó:
"Omlik az ég, egy mesére zuhan... Na és akkor most mi van?"

Post szín:
2BCCFC


  • Profil megtekintése

Elérhető Elérhető

Re:Es war einmal...
« Válasz #23 Dátum: 2017. Márc. 01, 15:57:03 »

"Minden mese egy rejtekhely."


Ranshin keze nyomán Akira elveszíti jó pár percre az eszméletét, eközben a fiatal lány egyik shinigamiról a másikra néz, de nem szól bele a társalgásba. Nyugodtan hallgatja végig a kérdéseket, s mintha összegezné magában. Végül azonban csak sóhajt, amikor Hanabi összefoglalja számára.
- Nem értitek az erdőt, és farkasok járnak, ti azonban botor módon letértetek az útról. - Válaszolja úgy, mintha ennek egyértelműnek kellene lennie. - Szerintem egyértelmű, vadász vagyok. - Jelenti ki.
Tekintetét végig hordozza a csoporton, majd egyértelműen megállapodik Hyousuken. Mintha egyértelműen tudná, hogy amit keres, nála van. Lehet, hogy Akira szavaiból következtette ki, azonban ez jelen pillanatban nem számít. A férfi szemeibe néz, miközben válla felett hátradobja köpenyét, ami alatt egy zöld inget, barna nadrágot és sötét csizmát visel. Nem zavartatja magát, nemes egyszerűséggel felhúzza az inget, ami által láthatóvá válik dereka, amiből egy nagyobb darab hiányzik. Látszik a hús vöröslő színe, mintha kitépték volna belőle.
- Hozzám tartozik, ennyi az egész. - Mondja, majd visszaengedi az inget. - Ha valóban ártani akartam volna nektek, vagy a korábbi társaitoknak, már nem élnétek. A helyzet úgy áll, hogy szükségem van a segítségetekre, és nektek is az enyémre. De mindenek előtt szeretném visszakapni a jogos tulajdonomat. - Azzal tesz egy lépést előre, de csak egyetlen egyet, megvárja, hogy elé lépjenek, és átadják a ládikát.
Mintha csak arra a pillanatra várt volna valami, amint a lány kezéhez ér a doboz, egy farkas vonyítása hangzik fel. Távolról, de nagyon is felismerhető volt. Shinrin felkapja a fejét, és abba az irányba néz, ahonnan sejti a lényt, de nem mozdul.
- Nincs sok időnk, így gyors leszek. Ahol állomásoztak a bajtársaitok, a farkasok vadászterületének a közepe. Azt az átjárót használják, amivel idejöttünk, ez a territóriumuk széle, viszont a betolakodók után erednek, így valószínűleg utánunk jönnek majd. Legalább kettő van a falkában, akik fertőzöttek, lelkeket esznek, őket ki kell lőni, azonban a falkát nem szabad elpusztítani. - Szinte levegővétel nélkül hadarja az információkat. - A társam háza az erdő közepén áll, megtámadták, és megszakadt közöttünk a kapcsolat, egyedül viszont nem bírnék el egy egész falkával. Mint a lelkek őrzői, kíséretemül szegődtök-e?

Határidő: Március 22.

Karakterlap

Shihouin Nadeshiko

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
17 700 / 30 000

Hozzászólások: 55

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 13 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Fon Seiran

Post szín:
#0087BD


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Es war einmal...
« Válasz #24 Dátum: 2017. Ápr. 23, 23:05:38 »
Nem tetszik a reakció, sem a tömör, semmitmondó válasz Hanabi kérdéseire. Pedig remekül összefoglalta a problémánkat a helyzettel, és szerintem nagyon is helyénvaló kérdéseket tett fel. Arra, hogy saját foglalkozását egyértelműnek titulálja, igyekszem nem reagálni semmit. Szerintem nem az, sokkal előbb néztem volna holmi megsemmisítendő ellenfélnek. Hétköznapi farkasoktól kevesebb félnivalónk van, mint egy ismeretlentől, aki csak így a semmiből előugorva foglyul ejtett és kómában tart több shinigamit is. Nem egészen érzem, miért ne kellene ellenségként kezelnünk.
A könnyebb elérhetőségem érdekében visszasétálok Hanabi mellé, a Shinrin nevűt folyamatosan szemmel tartva. Nem tetszik, ahogy Mizushima-sant méregeti. Bár Ishimaru-san szavaiból nekem is kifejezetten egyértelmű volt, hogy amit Hanabi csapata talált, az nála van, ám ez számunkra nem kifejezetten előnyös felállás. Ahogy hátradobja a köpenyét, felkészülök, hogy szükség esetén közbeavatkozzak, bármi is történjék. A fordulat, amit az események felvesznek, nem kissé lep meg. Arra nem gondoltam, csak a ruháját szándékozik feljebb húzni. ^^” Ellazítom az eddig megfeszített izmaimat és úgy figyelem a fejleményeket. A maszk takarásában elhúzom a számat a látványra. Hogy tud egyáltalán ilyen könnyedén mozogni, ha a fél oldala hiányzik?
– Személy szerint roppant veszélyesnek tartom, ha egy ilyen sérüléssel ilyen könnyedén leszerelt titeket – suttogom Hanabinak. Azt nem mondhatom, hogy a többieket, mert nem tudhatom, az ő esetükben is sérült volt-e. Gyanítom, igen, bár nem ismerem a körülményeket, ahogy Hanabiék megtalálták azt a valamit ami náluk van. Ettől még Fujiwara-san kiképzéséről vannak halovány elképzeléseim Youko-sannak hála, és nem repesek az örömtől, őt is ennyire könnyen szerelte le a Shinrin névre hallgató egyén. :S – Attól tartok, ebben van valami – sóhajtok halkan, hogy csak Hanabi és Fujiwara-san hallja, mikor a lány kimondja, ami nekem is végigfutott a fejemen az imént. Egyszerűen túl veszélyes ez az ismeretlen, ráadásként semmit nem tudunk róla. Sem a feladatát, sem származását, ami alapján eldönthetnénk, túl nagy kockázati tényezőnek ítéljük-e vagy sem.
Hanabi kérdéseit rezzenéstelen arccal hallgatom végig. Teljesen helyénvalónak tartom őket, s magam is kíváncsi lennék a válaszokra. Amikor rám néz, csak bólintok. Ez az ő hatáskörébe tartozik, nem kívánok beleszólni. Így a ládika – úgy tűnik, ezt találták – átadására vonatkozó utasításba sem érzem, hogy jogom lenne beleszólni. Vagy hogy választásunk lenne. Nincs alkualapunk, nem tudunk semmit. Az ismeretlen viszont mindent tud, amit szükséges ahhoz, hogy erőszakkal vegye el, ami Mizushima-sannál lapul. Tényleg okosabbnak tűnik önként átadni, mint provokálni.
Ettől még komolyan odafigyelek a cserére, egészen addig a pontig, míg felhangzik a farkasüvöltés. Azonnal annak irányába fordulok, igyekszem minél alaposabban felmérni a terepet. Nem tetszik ez nekem... Ám ahogy oldalra nézek, látom, hogy a Shinrin nevű egyén is azt az irányt kémleli. Rosszat sejtek. Az ezek után nyakunkba zúdított információról az első dolog, ami eszembe jut, sajnálatos módon nem a veszély, hanem hogy ezt hosszú percekkel ezelőtt is elregélhette volna. -_-” Sóhajtva pillantok körbe a tisztáson, majd Hanabin állapodik meg a tekintetem. Látom, hogy benne is rengeteg kérdés fogalmazódott meg, így ezúttal bátorkodom magamhoz venni a szót, és én feltenni néhányat az enyémek közül.
– És az eszméletlenekkel mi lesz? – azt hiszem, egyértelmű, hogy ha minket utánuk küldtek ki, a veszély pedig követni fog minket ide, akkor ők is veszélyben vannak. És jelenleg maximálisan kiszolgáltatottak. Nem nevezném a helyzetet épp ideális felállásnak. Ha segítséget vár, legalább az ő biztonságukat illene biztosítania, nem? – Pontosan hol is vagyunk? Hogy lehet, hogy farkasok lelkekkel táplálkozzanak? – ezeket igencsak jó volna tudni. Nem mindegy, melyik világ, ahogy az sem, hogy lehetséges, hogy farkasok úgy viselkedjenek, mint a lidércek. – Erdő közepe alatt a farkasok territóriumának közepét érted, vagy egy azon kívül eső területet? – ha szembe megyünk a bajjal, jó lenne tudni. Az Hanabi arcáról is lerítt, hogy veszélyesnek tartaná egyedül hagyni a lányt a hiányzó... darabjával kiegészülve. Őszintén szólva, alapjáraton veszélyesnek tartom. :| Ezzel viszont én befejeztem a kérdéseimet, és átadom a szót Hanabinak. A reakcióiból úgy sejtem, ő is azon a véleményen van, mint én: ha olyan válaszokat kapunk, nem mondhatunk nemet. Shinrin önmagában is aggasztó jelenség, a lelkekkel táplálkozó állatok pedig nem maradhatnak itt.

Karakterlap

Mizushima Hanabi

Biológia – és Kémia részleg vezetője

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 10.

Lélekenergia:

60% Complete
52 000 / 60 000

Hozzászólások: 120

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 9 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
sötétlila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A különbség gyógyszer és méreg között gyakran csak a dózis."

Post szín:
#B790C6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Es war einmal...
« Válasz #25 Dátum: 2017. Júl. 04, 03:56:08 »
Nem látom értelmét megjátszani magam, vagy elrejteni a reakcióim, jelen helyzetben tökéletesen mindegy, hiszen csapdában vagyunk és a fogva tartónk fele annyira készséges sincs, mint amennyire annak hiszi magát. Rébuszokban beszél, vagy legalábbis úgy, mintha nekünk mindent tudnunk kénre róla és a fajáról.
- Értem ^.^ - rángatom elő a tökéletesen begyakorolt diplomata mosolyomat -, ez esetben Shinrin-san lenne olyan kedves és segítene nekünk „megérteni az erdőt”? - idézem a szavait. Nem tudom, hogy mi lehet olyan különleges pár száz vagy ezer egymás mellé nőtt fában és néhány korcsban, akiket továbbra sem tartok többnél, mint élő kidou céltábláknál. Persze, csak ha megtámadnak. - Illetve, ha nagyon belelendül a történetbe, esetleg megoszthatna néhány érdekességet a fajtájáról, ugyanis biztosíthatom, mint a 12. osztag tagja, eddig nem hallottunk magukról - nézek rá komolyan, nem hozzá réve, hogy ha már ennyire készséges, akkor majd egy kis reiatsu mintát is adhat, hogy otthon tanulmányozhassuk. Természetesen ezzel még nem rukkolok elő, túl korai lenne, egyelőre csak a legalapvetőbb információkra van szükségem, melyeket remélhetőleg meg is oszt magáról. Ha nem az igen sajnálatos lenne. Arra azonban kíváncsi vagyok, hogy fog-e mondani neki valamit a 12. osztag vagy sem. Ha pedig igen, akkor szóvá teszi e.
Ahogy megmozdul és hátra dobja a köpenyét, arra számítok, hogy támadni fog, ahogy Nadeshiko is, azonban arra, ami történik, feltehetően egyikünk se számít. Nos…hogy is fogalmazzam meg? Sok-sok érdekes dolgot láttam már életemben, de olyat még nem, hogy valaki vígan rohangáljon a fél oldala hiányában :S.
- Igen - bólintok a társam szavaira, ez nem csak roppant veszélyes, hanem roppant kellemetlen is így ^^” - azonban engem jobban aggaszt, hogy ez biológiailag ez lehetetlen. Vagyis akkor lehetetlen, ha a szervezete úgy működik, és olyan paraméterekkel rendelkezik, mint a mienk, vagy egy átlagos emberé. Bár azt az eshetőséget se lehet kizárni, hogy rendelkezik valamiféle különleges erővel, amivel így fent tudja tartani magát, ha különleges sérülése van. Mindenesetre, ez rengeteg ismereten tényezőt és hatalmas rizikófaktort jelent - osztom meg az aggályaim halkan, hogy bizonyosan csak azok hallják, akik körülöttem állnak. Remélem, a lánynak nincs különösen jó hallása, bár ki tudja, én magam már semmin se lepődnék meg.
A következő monológja hallatán csak sóhajtok egyet. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez a lány nem képes semmit megmagyarázni, úgy tesz, mintha mi mindent tudnánk és értenénk. Tényleg nem esett le neki, hogy ez egyáltalán nincs így? Pedig igyekeztem a tudtára adni.
- Shinrin-san, ha megenged pár újabb kérdést - nézek rá nyugodtan, figyelve lehetőleg minden apró rezdülését. - Hogy képes egyáltalán létezni ezzel a sérüléssel? Valamint szabad megkérdeznem, hogy mi történt? Ezenkívül, ha jók a spekulációi, akkor az oldalának egy darabját miért volt, vagyis még van egy dobozban, a Lelkek Világában? Egyáltalán maga hogy jutott be oda? - jut eszembe egy teljesen egyértelmű dolog, amire szerintem eddig egyikünk se gondolt. Mi magunk a Dangaion keresztül, a pokollepkéinket követve közlekedünk, az arrancarok és lidércek is rendelkeznek saját portálnyitó technikával. De ez a lány egyik fajba se tartozik, legalábbis a lélekenergiája alapján. Mégis hogy volt képes bejutni? Illetve kijutni 4 emberrel. Egyedül felpakolt minket? Esetleg lenne egy társa is? Ez az eshetőség eddig eszembe se jutott, pedig teljesen logikus lenne. Egyedül csak nem intézhetett el mindent. Ezt azonban ráérek később, esetleg a következő érthetetlen monológjánál megkérdezni, most van ennél fontosabb dolgunk is. A doboz! Minden sejtem tiltakozik az ellen, amit tenni készülök, de ahogy kérdőn a társamra pillantok, ő csak bólint. Rám bízza a dolgot. Hát legyen!
- Hyousuke - fordulok a rokonom felé - add át kérlek Shinrin-sannak a dobozt, ahogy azt kérte - mondom neki határozottan. Lehet a társaim nem értik a döntésemet, de a lány eddig viszonylag készségesen válaszolgatott a kérdéseinkre. Mondjuk úgy, hogy valamit valamiért. Ám részemről ennyivel nincs vége a dolognak. -  Fujiwara-san - halkítom le a hangom, miközben a férfi felé fordulok -, legyen készenlétben, ha a lány bármilyen furcsa vagy fenyegető mozdulatot tesz a doboz átadása közben avagy közvetlen utána, engedélyt kap az azonnali akcióra. Ishimaru-kun, maga pedig lépjen egy kicsit hátrébb, nem tudhatjuk mi fog történni - én pedig nem szeretném, ha komolyabban megsérülne, mert ha elszabadul a pokol nem biztos, sőt szinte kizárt, hogy tudjunk figyelni rá. Ezt persze nem mondom ki hangosan, nem kell tudnia róla. Nem tudom, hogy mennyire lehet erős, de nem is érdekel. Ez jelen pillanatban a tapasztalat és az idegek harca, keverve egy kis diplomáciával és kutatással. Tehát neki most a tanulás a feladata, nem az, hogy aktívan részt vegyen a beszélgetésben. Mint kiderült korábban, az egy kisebb katasztrófával egyenlő.
Az átadás közben feszülten figyelem, hogy mi történik, és úgy fest, minden rendben megy, egészen addig a pontig, míg Shinrin-san keze hozzá nem ér a dobozhoz. Ekkor farkasüvöltés hallatszik. Mintha az állatok megéreznének valamit, mintha tudnák, hogy történik valami. Éreznek valamit. De mit?
Az újabb információáradat után szívem szerint megmasszíroznám az orrnyergem. Ha éppen nem rébuszokban beszél, akkor túl sok az információ. Az aggasztó információ. Nadeshiko kérdései jogosak és helytállóak, én is kíváncsi vagyok a rájuk adott válaszokra, azonban sajnos van egy olyan érzésem, hogy bármit is mond, nem különösebben lesz választásunk. Vele kell mennünk. Ismeretlen helyen vagyunk, ismeretlen környezetben, körülvéve ismeretlen dolgokkal. Még ha nem is hiszünk neki, vagy csak fenntartásokkal kezeljük a tőle kapott információkat akkor is ő most itt az egyetlen, aki közelebb vihet minket a dolgok megoldásához. Még akkor is, ha őt követve vígan és dalolva sétálunk bele egy csapdába.
- Rendben, önnel megyünk - bólintok, akár kielégítő válaszokkal szolgált akár nem. Mindenesetre azért előveszem a lélekmobilomat és megnézem, tudom-e használni, hátha van rajta valami hasznos információ a helyről vagy akár a farkasokról. - Mielőtt elindulunk, kíváncsi lennék még három apró dologra. Miért válltaták el a társával és milyen úton-módon tartják a kapcsolatot? - mert hogy telefont, vagy egyéb kommunikációs eszközt nem láttam nála :|. - Illetve a legfontosabb, korábban mit éreztek meg a farkasok, amikor megérintette a dobot? Milyen kapcsolat van ön között és az állatok között?
« Utoljára szerkesztve: 2017. Júl. 04, 04:02:26 írta Mizushima Hanabi »