Okashi édességbolt

[Miyazawa Sachiko]

Sachi a málnásban

Mikor a férfi megszólal, hogy értem, mint a nagyijáért, akár a csillagokig is elmenne, sikerül megszeppennem egy másodpercre. Meg kell hagyni, eltekintve a ténytől, hogy éppen egy színjáték kellős közepén vagyunk, jól estek a szavai. Egy ilyet szívesen hallgatnék bárkitől..nem mellesleg, az egómat is fényezné. Mikor pedig lehajol, hogy kényelmesen érhessem fejét és simizhessem meg azt, az arcomon ücsörgő mosoly teljes mértékben őszintévé válik. Értékelem ezt a gesztust. A későbbiekben pedig meg is történik a vásárlás, és már távozunk is a boltból. Ahogy karjait felém tartja, jelezve, hogy szívesen elveszi a csomagjaimat, csupán határozottan rázom meg a fejem egy mosoly keretében. Éppen eleget tett értem odabent ahhoz, hogy ne sózzak rá még több terhet..ez akár teher neki, akár nem. Vicces is lenne, ha nem bírnék el két nagyobb szatyorral. Akkor talán már most magamra vállalhatnám a nagymama megnevezést. Minden esetre az a bizonyos felfelé ívelő görbület már egymagában elmormol egy néma köszönömöt segítsége miatt. Örülök, hogy elfogadta a csokoládét, és nem kellett átesnünk egy „Nem, tartsd csak meg.” kezdetű beszélgetésen. Sohasem szerettem rátukmálni a jóakaratom másokra, így csupán reménykedni tudtam abban, hogy a férfinél ez teljesen zökkenőmentesen megy majd. Igazam is lett! És titokban megsúgom, hogy az egyik kedvencemtől váltam meg az előbb..csak, hogy érzékeltessem,milyen nagylelkű és vagyok, és mennyire értékelem mások segítségét! >.>
-Szavadon foglak kis unokám!-vigyorgok mint a vadalma, ahogy hangomba játékos fenyegetést csempészek, mintha még mindig tartana a színjáték.
Ahogy aztán később a mellettem ballagóból egyszer csak kitör a nevetés, én sem bírok magammal. Egy pár másodperc erejéig még sikerül bent tartani a kikívánkozó lavinát, ám az olyan robajjal érkezik, hogy annak visszatartásához még saját akaraterőm sem elég, így az idegenhez hasonlóan, magam is jóízűen felkacagok.
-Egy pillanatra megijedtem, nehogy kiszemeljen magának! Hiszen milyen jó partner is lenne egy ilyen fitt nagyi!-szedem össze a legnagyobb sületlenségeket, ám ez most egyáltalán nem tud zavarni.
Mizushima Shuuichi. A neve valahonnan ismerősen cseng, de a világ összes kincséért sem lennék képes megmondani, hogy honnan. Annyit tudok, hogy nem átlagos lélek, de hogy mivel emelkedik ki a többiek közül..sajnálom, de tényleg nem jut eszembe. Ilyenkor hihetetlenül örülök annak, hogy nem tartanak különböző számonkéréseket, a nevesebb lelkek kilétét illetően. Az első adandó alkalommal megbuknék. Nem tehetek róla, ilyen beállítású vagyok. Ami nem igazán érdekem, afelől a tudásom is igen gyér. Ugyanakkor, csak ekkor eszmélek fel, hogy az én bemutatkozásom elmaradt, így gyorsan pótlom is ezt.
-Miyazawa Sachiko. Örvendek!-hajolok meg finoman az illető előtt, annak tudatában, hogy akárki is legyen, felettem áll..mondjuk, jelenlegi álláspontomat illetően, ki nem?-Gyanítom nem a megmentésem miatt bukkantál elő a semmiből, így, megkérdezhetem mi szél hozott erre?-pislogok nagyokat irányába.
Eközben akaratlanul is eljátszom a gondolattal, hogy milyen lenne, ha tényleg létezne ilyen baj érzékelő detektora, és máris ott teremne, ahol érzi, zavar támadt az erőben. Mint valami szuperhős utánzat. Apró mosolyt csal arcomra a gondolat, majd egy következő elképzelés hatására, immáron csillogó, élénk zöld szempárom emelem Shuuichi-re.
-Netán te is szereted az édességeket? *-*
Esküszöm, ha kiderül, hogy egy ugyanolyan édesség kedvelővel hozott össze a sors, mint jómagam, nem érdekel, hogy körülbelül semmit sem tudok róla, a barátomnak fogom titulálni.

[Mizushima Shuuichi]

Az édesség kortalan...

Igazán örültem az ajándéknak, ritkán leptek meg ilyesmivel. TwT Jó, Kagura~chan sütött nekem, azt is imádtam, de az egészen más, az ifjú, vagy nem éppen ifjú, hölgyet nem ismertem olyan régóta. ˘o˘ Szóval ez számomra nagydolog volt, és nagyon-nagyon-nagyon… szóval rettentően örültem neki! *w*
- Állok elébe! – Kacsintottam rá pajkosan, és alig bírtam megállni, hogy korábbi gesztusát viszonozandó ne paskoljam meg kicsit a feje búbját. De szinte teljes mértékben bizonyos voltam benne, ez egészen nem jó ötlet.
Nem egy fehér hajú hölgyeménnyel találkoztam már, akik különös reakciókkal válaszoltak bármiféle ehhez hasonló mozdulatra. És persze, nem szép dolog ilyesmiből kiindulni, azonban sok száz éves tapasztalatom azt súgta, jobb nem rángatni az oroszlán bajszát! Mivel pedig ilyesféle bölcseletek mindig adottak, jobb betartani őket.
- Szerintem van felesége, de ki tudja? Talán legközelebb randevúra hív majd. ^w^ – Nevettem magam is a gondolatra.
Kicsit sajnáltam a boltos, igazán remek partiról marad le, meg kell, hogy mondjam, elvégre az én nagymamámnak van humora, és csokoládéval sem fukar! Ha ilyen jól főz, és takarít, ritka kincs, amit valószínűleg megbecsülne, de szerencsére erre sose kerül sor. Már a gondolattól is újra nevethetnékem támadt, ahogy az idős bácsi énekelve, virággal és bonbonnal kérleli, csak egyetlen teát igyanak meg együtt.
- Már előre sajnálom, hogy hoppon marad… Lehet érdemes lenne legalább az unokájául szegődnöd, azért talán jár ingyen csokoládé is. – Kuncogtam. – Áh, igazán bájos név! :3 Szólíthatlak Sacchinnek, ugye? *3* – Lelkesedtem fel,mindig öröm újabb és újabb ismeretségeket kötni. – Melyik osztagban vagy most? A tizenegyediket kizárnám, biztosan emlékeznék egy ilyen bájos leányzóra! – A tisztjeim nagy részét túlságosan is jól ismertem… :/
Aztán, mint a vihar előtti csendbe hasító első villám, úgy csillant meg valami, amit a szemem sarkából szúrtam csak ki. Megtaláltak! TwT Mélyet sóhajtottam, ha azt hiszik, hogy ilyen könnyen kifoghatnak rajtam, hát nagyon tévednek! Én nem lógok a munka elől, komoly beszerző körúton vagyok, és hölgyeknek segédkezem… fontos dolgokban! ˘o˘
Mindenfajta magyarázat nélkül ragadtam meg újonnan szerzett barátosném karját, és egy közeli üzlet mögé húztam, az árnyékosabb részre. Jó, egyelőre nem vettek észre… elrejtettem a lélekenergiámat, hiába, a sok gyakorlás is jó volt valamire. Mély levegőt vettem, majd a valószínűleg zavart Sacchinre pillantottam, szegényt biztos megijesztettem! ToT
- Sajnálom, nem akartalak belekeverni, tudod… – Suttogva beszéltem hozzá, bárhol ott lehetnek Yocchan emberei. >w> - Be kell valljam, hogy éppen szökésben vagyok, gonosz alakok elraboltak, bezártak, és elképesztő kínzásokat kellet kiállnom, olyasmire kényszerítettek, amit egyetlen shinigaminak sem kívánnék! – Teljes beleéléssel mondtam, hiszen minden szavam igaz volt! Jó, nem raboltak el, de a többi része teljes mértékben úgy történt. ˘^˘ - Azért futottam el veled, mert az egyik fogva tartómat vettem észre, muszáj volt menekülőre fognom, sajnálom, ha megijesztettelek. >w< De… segíthetnél nekem, ha nem nagy gond… – Vettem elő a kiskutya szemeket, az mindig beválik, ha nem Amatsuji az illető. És Sacchint nem ismertem még, szóval teljes bizonyossággal állíthatom, hogy nem az. Semmi szigorúság nem volt benne, bár lehet, hogy csak álcázza magát, és a kis monológom végén simán átad a testőrségnek, de azért reméltem, hogy nem így lesz.
- Újabb álcára lenne szükségünk… mit gondolsz? – Tettem fel a nagy kérdést, mert bár kiváló színész voltam, énekesi pályám miatt muszáj is volt, azonban egy partnerrel együtt kell dolgozni, nem adhatok mindent készen át! – Biztos keríthetünk valamiket kellék gyanánt. >w< – Pillantottam körbe a sikátorban, rengeteg kidobott rongy, és kacat volt, amik nem voltam túl bizalom gerjesztőek, de az otthoni iratkupac sem nyújtott kellemes látképet. :/

[Miyazawa Sachiko]

Sachi a málnásban

Mit ne mondjak, igazán örömömre van válasza. Legalább nem egy anyámasszony katonája ballag itt mellettem, kit mindössze az egyszerű jó lélek vitt arra, hogy „megmentsen” a cukros bácsi archúzogató karmai közül. A randevú gondolatára nyomban összerezzenek, és szinte csuklóból válaszolok.
-Van felesége…legalábbis kell, hogy legyen.-elmerengve kezdek ajkamon dobolni mutatóujjammal.-Hiszen mennyi cukorral tud kedveskedni..-ahogy aztán realizálódik bennem a gondolat, hogy nem ilyen fajta értékek alapján választ az ember párt, nyomban kijavítom magam.-Ha pedig még sincs, majd találok én neki egyet! …Csak ne rám vessen szemet. >w>
Ahogy immáron a nevem kerül a téma középpontjába, akaratlanul is elmosolyodom. Több ok miatt is, különösképpen szeretem, ha erről van szó. Valamilyen szinten különlegesnek érzem magam. Egyéniségnek.
-Köszönöm, és persze..de, csak akkor, ha én pedig hívhatlak úgy, hogy Sh..-mutatóujjam a magasban, ezzel jelezve, hogy van még mondanivalóm.-Ssh..-sistergek,akár egy leeresztett lufi, de csak nem akar eszembe jutni egy rendes becenév, így lekókadt fejjel ejtem vissza karomat testem mellé.-Hagyjuk. Borzalmas vagyok ebben. –valamivel kénytelen vagyok elterelni a férfi figyelmét előbbi baklövésemről, így mindössze egy halovány mosoly keretében tekintek fel rá ismét.-Hívj nyugodtan Sacchinnek.
Már adnám is válaszom következő kérdésére, ám korábban érkezik az az apró bók a részéről, mellyel könnyedszerrel belém fojtja a szót. Akár egy hörcsög, felfújva pofimat, mely szinte egy másodperc töredéke alatt kezd a rózsaszín erősebb árnyalataiban tündökölni, gyorsan oldalra fordítom a fejem. A legnagyobb átok, melyet lélekre valaha is szórhattak. Ehhez hasonló reakciók még a legapróbb bókokra is. Csodálkozok, hogy oly gondosan kerülöm ezeket a vizeket? >-> Végül, erőt véve magamon, kinyögöm a feleletet is.
-2. osztag.-mormogom orrom alá e szavakat.
A későbbiekben pedig nyikkanni nem marad időm, máris az egyik épület mögött találom magam. Szaporán pislogok hol a férfire, hol pedig környezetemre. Idő közben a pír is eltűnt arcomról és átvette helyét a színtiszta értetlenség. Nem akart belekeverni? Valami bűnöző lenne? Lehet, innen volt ismerős a neve. Ez utáni magyarázata miatt viszont 180 fokos fordulatot vesznek nézeteim. Helyesbítek..sebesen robogok a totális zavar felé. Szemöldököm szinte már az eget éri, de megpróbálom rendszerezni a fejemben kavargó gondolatokat. Ez egészen addig a pontig sikerül, míg a férfi a segítségemet nem kéri. Másik rossz szokásom, hogy könnyedén rávehető vagyok olyan dolgokra, mellyel az ember egy kicsit is megbontja a rendet. Így, a kelleténél egy kicsit gyorsabban sikerül túltennem magam az előbbi meglepettségem, és immáron egy 24 karátos mosoly kíséretében vetemedek neki a holmiknak és kezdek el azok között kutakodni.
-Csak aztán később nehogy megbánd, hogy az én segítségem kérted.-kacagok fel, ahogy kikotorászok magamnak egy kissé rongyos fejkendőt és egy sötét zöld, poncsóhoz hasonlító ruhadarabot.-Nézzük, akad-e még itt valami..-immáron minden figyelmem az idekint összehordott darabokra emelem, és nem sokkal később már az előbb említett göncökön kívül, a kezemben tartok most már egy kisebb ládikát, benne mindenféle kacattal.
Összekócolom kissé hófehér loboncomat –ha alapjáraton nem lenne már elég kócos >.>- és vigyorogva tekintek a vörös hajúra.
-Csak tessék, tessék! Egész Seireitei területén nem találni ehhez hasonló értékeket!-emelem meg hangom mindössze annyira, hogy még inkább hasonlítsak egy utcai árushoz, és ezzel egy időben, ne is buktassam le magunkat.-Az én részem pipa!-kacsintok a férfire, ahogy hangomból is visszaveszek.
Érdekel ő mivel rukkol majd elő az itteni holmik felhasználásával.