Szerző Téma: Vadászat hadnagy módra  (Megtekintve 2022 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Grimmjow Jaegerjaques

Mesélő

*

Hozzászólások: 6

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff! :3

Mottó:
"They're all cowards, every damn one of them. Whatever. I'll just consume them. As they become my flesh and blood, they will see beyond. I... I am the king!"

Post szín:
#115367


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Vadászat hadnagy módra
« Dátum: 2016. Aug. 02, 12:28:45 »

A küldetésben részt vevő karakterek:

Mizushima Seiun
Raimaru Minashaku
Meiou Tokiya
Mizushima Shuuichi
Kuchiki Hana
Rosui Natsuki
Hatakeyama Momo
Abukara Ichirouta


A tomboló nyári hőség kellős közepén egy hűvös reggel virrad rátok: a fák meg-megrezzenő levelei ékes jelét adják a hűvös szellő jelenlétének. Ébredésetek után hozzáláttok a kora reggeli teendőiteknek, s nem is sejtitek, hogy utatokat hamarosan egy pokollepke fogja keresztezni. Van, akit az osztag felé haladva s van, akit még a lakásán talál meg az apró, fekete élőlény, mely nyugodni nem akarván köröz körülöttetek sebesen. Egyetlen rövid pillanatra pihen csupán meg: miután megengedetitek, hogy rátok szálljon és átadja üzenetét. Rövid közleményben pedig az áll, hogy a főkapitány irodájába kell mennetek sürgősen, mindenféle kitérőt mellőzve.
Odaérkezvén nyitott ajtót találtok (post sorrendben érkeztek meg), a főkapitány arcán nem látható árulkodó jel, de mozdulataiból leszűrhettek némi nyugtalanságot.
- Azért hívattam ide önöket, hogy egy fontos megbízásban részesítsem magukat. - Megragadta a teáját és belekortyolt, lette, majd folytatta. - Négy nappal ezelőtt egy átjáró nyílt a déli kapu közelében. Több csapatot is átküldtünk, hogy felderítsék a másik oldalát és kiderítsék az átjáró célját, azonban egyetlen shinigami sem tért még vissza.- Kezeit összekulcsolva ölébe helyezte, tekintetével végigmért titeket. - A csapatuk vezetője Kuchiki Hana, a Rokubantai hadnagya lesz. A feladatuk az, hogy sikeresen áthatoljanak a dimenziókapun, felderítsék a megnyílás okát és visszahozzák az eltűnt tiszteket, az esetlegesen felbukkanó ellenséget pedig likvidálják. A küldetés végrehajtásához szükséges csomagokat az átjáró előtt fogja átadni egy első osztagos tiszt. Legyenek óvatosak.- Fűzte hozzá végül csöndesen. Nehéz idők járnak a 13 őrosztag fölött és a főkapitány aggódott az épségetekért. A szavait követő néma csönd ólomsúlyként telepedhetett vállaitokra.
Az átjárót viszonylag hamar elértétek, eseménymentes út során. Figyelmeteket felkelthette gyanús színe és aki szánt rá figyelmet,megállapíthatta, hogy a kapu mintha pulzált volna. Az első osztagos tiszt felolvasta a neveiteket, majd a mögötte álló négy tiszt felé intett. Azok kezeiben egy-egy, kisebb-nagyobb hátizsák foglalt helyet. Az egyik tiszt egyenesen Abukara-sanhoz lépett és meghajlás után a következő szavakat intézte a hadnagyhoz:
- Ebben a táskában olyan eszközök vannak, amik segíthetnek a küldetés végrehajtásában. Kérem, vigyázzon rájuk.- Átadta Ichiroutának a táskát és a másikkal Natsuki-sanhoz lépett, majd odaadta neki.
(click to show/hide)
A többi csomag elosztása véletlenszerűen történt, s miután felvettétek őket a tisztek elálltak az utatokból, hogy átkelhessetek a kapun. A sorrendet előzetesen is egyeztethetitek, ha úgy kívánjátok. Az áthaladás folyamata újszerűen hat rátok: mintha egy hatalmas adag jéghideg zselén próbálnátok átpréselni magatokat- a hűvösség szinte a csontotokig hatol. Átérkezvén egy félhomályos erdőben találjátok magatokat- a napfény éppen, hogy csak képes átverekedni magát a dús lombokon. Ha felméritek környezeteket, érzékelitek az apró élőlényeket magatok körül, de egyetlen pislákoló halálisteni energiát sem vagytok képesek felkutatni. Hamarosan a jobb lélekenergia érzékeléssel megáldottak megérzik, hogy közeledik egy egyszerű ember feléjük. Talán, ha őt kikérdezitek megtudhattok valamit…

Határidő: 2016. 08. 21. 18:00

« Utoljára szerkesztve: 2018. Máj. 05, 18:27:46 írta Abarai Renji »

Karakterlap

Kuchiki Hana

Eltávozott karakterek

Shinigami

6. Osztag

*

Kuchiki ház XXIX. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
37 500 / 45 000

Hozzászólások: 87

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 28 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Kardok és Rózsák egylete

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A sake jó. A sake finom. A sake különleges!

Post szín:
#0066ff


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Vadászat hadnagy módra
« Válasz #1 Dátum: 2016. Aug. 18, 23:02:05 »
Az irodában ücsörögtem szigorúan asztalra helyezett lábakkal, mert hírét, de még hamvát se láttam, hallottam, észleltem Kenicchi-nek. Megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy nemesként kicsikét lazítok. Nem, mintha ne találtam volna meg rá az alkalmat, de kivételesen teljes nyugalomban lapozgattam valamiféle magazint, amiben gigantikus kerekű autókat lehetett vásárolni (monster truck). Nagyon brutálisan néztek ki azokkal a kerekekkel, meg mindenféle színekben, mintákkal és követni se bírtam, milyen csicsákkal felszerelkezett kasznikkal. Annyira abnormálisan természetellenesek voltak, rögtön forgolódni kezdett fejemben a kisördög, mennyire feltűnő, egyedi, na meg kellően Masa jii letolását kijáró csoda lenne, ha egy ilyen négykerekűvel érkeznénk hadnagyi gyűlésre. Esetleg lehetne a nőegylet hivatalos járgánya, amivel bezsákolnánk a kihallgatásra szoruló férfiszerű lényeket. Ha már a történelemben mindig lovon jártak a hősök, gonosztevők, akkor nekünk simán lehetett benzingőzös gépszörnyetegünk!
Azon nyomban be is kereteztem az újságban a szerintem legdögösebb és leggigászibb méretekkel megáldott járgányt, hogy véletlen se felejtsem el a soron következő egyleti gyűlésen felmutatni, vagy inkább bemutatni? Túlságosan csábító volt az ajánlat, már eleve azzal guruljak be és könnyed dudálással vegyem rá nő társaimat csodálják meg egyletünk legújabb ékkövét! Ezzel a guruló koporsóval nem lenne akadály előttünk! Mindenkit pillanatok alatt elfognánk, aztán úgy vágtáznánk keresztül a falakon, mint kés a vajon! Nem, mintha azt tervezném, minél több lyukat üssünk a városon. Azokat a károkat meg kéne térítenünk, de majd ráfogjuk a férfiakra, hogy minden az ő hibájukból történt. Rákényszerítettek letaroljuk az útban lévő épületet, mert, hiába szólítottuk fel megállásra nem engedelmeskedett nekünk.
Az eszményi fantáziaképen hangos hahotában törtem ki, annyira könnyet fakasztóan gyönyörűnek látszódott. Már ott tartottam, felcsörgetem az újságban hirdető céget, milyen feltételekkel juthatok a kiszemeltemhez, amikor – ugyan mikor máskor lenne ilyesmi,  hála annak a szerencsétlen Murphy-nek – apró zizegéssel a shinigami földön leggyűlöltebb élőlény nem repkedett be az ablakon. Állítom szegény jószágot nem véletlen „pokol” lepkének hívták, mert akárhányszor meglátták oda is kívánták. Velem se tett jobb kancára, mivel szörnyen igyekeztem róla megfeledkezni, de persze ezt sose hagyta, úgyhogy addig duruzsolt a fülemnél, míg hajlandó voltam végighallgatni a mondókáját, ami különösebben nem lepett meg, hacsak a tény nem, hogy Masa jii-nek egész józan volt a hangja. Kevésbé volt reszelős, mint általában! Mi történhetett a vén bugrissal?!
Nem sejtettem a probléma okát, de elhatároztam a nyakamba sózott küldetése után, átszállingózok pár üveg lélekmelengetővel, nehogy kiderüljön a kegyetlen valóság, kiszáradt szegény pára az utóbbi napokban. Ha pedig már feladat várt rám, ideje volt ráérősen neki rugaszkodnom a távnak. Persze, stílusosan az ablakon távoztam, véletlen se jöjjenek rá a tisztek végig ott voltam és bemehetnek a sárga szalaggal elbarikádozott irodába. Ma egyetlen papírhalmot se voltam hajlandó kitölteni, ami úgy van rendjén, ha így is marad visszaérkezésem utánig. Aztán ráérek arra fogni, azért halmozódott fel, mert éppen megmentettem a világot!
Könnyed ugrással landoltam a kertben, ahonnan egyenesen a tetőre libbentem. Körbe kémleltem a horizontot, hátha látok mozgolódást a közelemben. Nem igazán akadt kedvem egyedül menni az első osztaghoz. Ekkor kavarodott sas szemeim elé az apró szöszi hadnagyocska, aki serényen kúszott, mászott, ugrabugrált a fák, bokrok, épületek között. Tökre megtetszett ez a közlekedési módszer! Natsu chan-nak ment, akkor biztosra vettem, én is megbirkózom vele! Szóval, teljes turbó fokozattal – shunpo – rongyoltam a bújócskázó lányka útvonalához, mert én szentül meg voltam róla győződbe hamar utol fogom érni, csak, hogy rá kellett jönnöm, kevésbé vagyok már olyan fit, fürge és leleményes, mint gyerekkoromban. Sokkal nehézkesebben fúrtam át magam az akadályokon és gyakran akadt fenn a ruhám, hajam, zanpakutou-im egy-egy kiálló, beálló, felálló, elálló izében. Én komolyan nem hittem patakokban fog rólam ömleni a víz, pókháló, gally, levél, piszok, mire elkeveredek a tizedik osztag területéhez. A messzi távlatokból láttam, ahogy Natsu chan a gazvezér egyes Töki nyakában landol és a háló körlet felé nyargalnak. Gondoltam meglepem a társaságot és rövidítek. Pont előttem volt egy kicsike sikátor a cél irányzékában. Még szép, hogy naná, eszméletlen lelkesedéssel faroltam be a járatba, amiben meglepően könnyedén araszoltam, míg a vége előtt meg nem láttam egy kitüremkedést. Fogalmam sem akadt micsoda lehet, de csak egyetlen módon juthattam át rajta! Hatalmas küzdésekkel oldalra fordultam, aminek nem várt következményei lettek. Életemben először pottyant ki fejemből, bizony akad nekem bizonyosan kettőre gömbölyödött testrészem, mely remek légzsákként akadályozza meg bárhova is mozdulhassak.
Halk nyöszörgésekkel néztem az ellenségeimmé váló átokfajzatokra, míg a fülemben csilingelő Töki hang arra nem kényszerített, legalább fejjel kövessem az események alakulását. Nem kis meglepetésemre egy újabb vörös cukorborsó nyitott ajtót és itt jegyezném meg, manapság feltűnően sok élénk hajszínű illető sétál errefelé. Kezdek gyanakodni egy Meiou-Mizushima invázióra, mely értelmében, hamarosan elárasztják világunkat a nemesien szórakozott pirosak! Ám, ha ez még nem sokkolt volna le kellően, akkor csillogó szemekkel lehettem szemtanúja, amint a vörös gyermek takarásából előlép a szépséges nimfa! Nem ámítás, szemfényvesztés, varázslat, ténylegesen a cuki hadnagy csatlakozott Töki társulatához.
Ez a rész annyira nem foglalkoztatott, már inkább a fiú és lány, lány és fiú kapcsolata, csak éppen megkérdezni nem ment szorult helyzetem miatt, bár ezt még a javamra fordíthattam, hiszen beszélni még tudtam!
- TÖKI~H! PSZT! TÖKKIIII~H! – Húztam el, minél jobban és küldtem utána fokozatosan elhaló visszhangot, egész biztosan vegyék a lapot, kissé bajban lennék, meg örülne a szívem, ha segítenének is rajtam.
A szuperül megefektelt segélykérésem beválhatott, mert egyenesen hozzám jöttek, amire nagyon lelkes vigyorgással fogadtam a társulatot.
- Hello-bello, csipet csapat! Szót se pocsékoljunk erre a kínos találkozóra, bár én nagyon örülök látlak titeket! Inkább térjünk rá arra, kihúztok innen, mielőtt elkések a küldetésről! Mondjátok, hogy ti is arrafelé igyekeztek és szupcsi csapatban leszek? – Fagyott arcomra a mosoly, ahogy a legnagyobb vérszívó felé pillantottam. - Röhögni merészelsz a családi kincsedet térdelem apró darabkára! – Tettem hozzá angyali mosollyal, miközben még mindig türelmetlen semmittevéssel vártam, végre ne csak nézzenek, hanem kiszabadítsanak a rabságomból. Erre a gyászos pillanatra, pedig sor is került, némi segítő Töki utasítással, aki beavatott, ha kiereszteném a levegőt, tán fel se üti fejét a kínos dugulás. Gondolta a fene, mert mindig azt mondják, húzd be a hasad!
- Uuuh! Nagyon szépen köszönöm, Medicopter 911! Igazi hősök vagytok! – Öleltem be Momo chan-t fél kézzel, míg a másikkal megsimiztem Natsu chan-t, végül hátba vágtam Tökikét, annak reményében a féltő atyai gondoskodás mellett, arról sem felejtkezett el, véletlen se maradjunk szomjasak a küldetés alatt.
- Gyerekek! Nem azért, hogy azért, de azt kell mondanom, hogy tisztára olyanok vagyunk, mint egy csodálatosan szépséges Tökit kivéve - Köhécseltem elharapva az utolsó két szót, – család! Töki papa, Natsu baba, Momo lányka és Hana mama! – Simogattam meg a szárnyaim alá vett Momo chan vállát, akivel még igazán komoly beszélgetést terveltem lefolytatni a vöröske fiúcskáról. Nem is vesztegettem ám az időt, ha már ilyen egyszerűen megállapítottam, jelenleg családot alapítottam.
- Ha már az édes és gyönyörű anyukád lettem, Momo chan! – Fordultam hozzá, miközben szép lassan elindultam az első osztag felé. Nem felejtettem el teljesen, arrafelé készültem indulni tájékoztatóra.
- Elmesélnéd nekem, hogy mióta kelt téged az a cukipofa Shota chan? – Vigyorogtam fülig érő szájjal, miközben meghasadt anyai szívvel pillantottam férjemmé kinevezett Tökire. - Olyan gyorsan felnőnek, apjuk! Tegnap még csak totyogott a malackás rugdalózójában, ma már kirepült a fészekből! Mi lesz holnap?! Esküvő?!– Morzsoltam el néhány könnycseppet, mialatt szomorúan felnéztem Natsu chan-ra.
- Anya szemefénye! Mi lesz velünk, nélküled? – Emeltem kezem homlokomhoz. Még szívesen folytattam volna a drámázást, de Natsu chan és Momo chan, olyan édesen nem értették a játékot, vagy inkább ők vették komolyan, hogy nem bírtam megállni, ne ölelgessem körbe legalább az egyiküket! Szegény áldozatom Momo chan lett, mivel a másik tündéri leányzó Töki nyakában élvezte a magaslatot és semmi esetre se fosztottam volna meg ettől a szórakozástól. Az ő részét kamatostól megkapta a kicsike hadnagy lányka, akit nagyon lelkesen szeretgettem, míg beértünk az első osztaghoz. Ott aztán már boldog boldogtalan várta a csodát, pontosabban a Masa jii fejtágítást, amin kissé meglepődtem, mert nem szokása az öregnek, csak, így feladatokat kiadni. Egészen biztosra vettem jön a világ vége, hogy személyesen járul elénk, ezért semmi esetre sem tágítottam az újonnan szerzett családom mellől, még Natsu chan-nak is felnyújtottam a kezemet, hogy tutira ne veszítsem szem elől, ha itt bekövetkezne a káosz.
Erre meglepő módon nem került sor, bár nem kiabálom el az ilyesmit. Átmenetileg megúsztuk a teljes pusztulást, csak csomagokat kellett felvenni. Ettől, olyan gyorsan mentem át zen-be, hogy, Mina szőke fejének meglátásával, azonnal ördögi gondolatom támadt. Széles vigyorral hajoltam oda Töki-hez, akinél minden bizonnyal kellett lennie sake vésztartaléknak.
- Kitaláltam egy remek játékot mára! Mindenki iszik, ha Mina valami szokatlant tesz, vagy mond! – Tartottam nagyon bölcsen égnek az ujjamat. Ekkor szembesültem vele a gyerekek még jelen vannak. - Ti majd isztok…öhm…- Töki kisegítő válaszára, csak lelkesen bólogattam. Semmi esetre se adtam volna kezükbe a sake-s flaskát, viszont az remek közös program lehetett, ha együtt űzzük ezt a sportot.
- Ez lesz a mi családi játékunk! Mit szóltok hozzá? – Tartottam oda a tenyeremet, hogy csapjanak bele mindannyian, ha indulhat a móka. Nagyon bőszen vártam a véleményezésükre, amikor Masa jii olyat merészelt mondani, amitől menten földbe gyökerezett lábakkal böktem magam és hajoltam vissza a családi kupaktanácsba.
- Jól hallottam, hogy azt mondta, amit hallani véltem, hogy én leszek a vezető? – A megerősítő válaszoktól óriásit nyeltem. Nem számítottam ekkora rivaldafényre, főként előzetes egyeztetés nélkül. Ezért egészen biztos meglátogatom a vén simlist, de addig nem adok neki inni, míg be nem avat, honnan a mennykőből vette, pont rám kéne bíznia ezt a rémséges feladatot!
- Nagyon köszönöm, Masa jii a szívinfivel teli megtiszteltetést, hogy irányíthatom a karszalagos különítményt a mai napon! – Dobáltam kényszeredett mosollyal kézjeleket felé, ezért még tutira számolunk. Utána nem akadt más teendőm, mint összecsapott tenyerekkel odafordulni a motyózó csapathoz.
- Van kérdés? Nincs? Remek! Akkor induljon a mandula! – Zártam pillanatok alatt rövidre a kérdések hadát, hátha valamelyik móka mesternek ahhoz füllene a foga ötvenezer teljesen értelmetlen észrevételt tegyen. Helyette felkaptam egy csomagot és irányzékba állítottam magam.
- Az uccsó fogja megírni mindenki jelentését! – Ösztönöztem a brigádot gyors haladásra, ami természetesen a családtagjaimra nem vonatkozott. Őket nagyon lelkesen fogtam vissza. Momo chan-t egyik, míg Tökit mások oldalról karoltam fel. Szépen, komótosan araszoltam az átjáró felé, amiben végighalladni nem volt valami kényelmes. A mai napon komolyan megszenvedtetnek a szűkös helyekkel. Esküszöm, nem fogok többet este tizenegy után nassolni, ha ez így megy tovább!
Átérve a túloldal sokkal békésebb, ha nem akarok vészmadárként károgni, akkor piknikezésre tökéletesen alkalmas vidékére, csak egyszerű füttyszóval jeleztem a madárkáknak, ne kóboroljanak messzire, hanem maradjanak egy kupacban. Sőt, ha lehetséges jöjjenek közelebb, mert ordítani nagyon bírok, de nem lenne célravezető már a küldetés elején berekedek a szétszéledő halálistenektől.
- Akinek szuperkúl a lélekenergia érzékelése kicsikét szimatoljon körbe a környéken? Érzékeltek bármit? – Nézek végig a díszes társaságon. A nemleges válaszokon, csak mély sóhajjal veszem tudomásul, semmivel sem lett barátságosabb ez a környék.
- Fegyveresek előre, pusztakezesek hátra, kidou-sok maradnak középen! – Adtam ki a parancsot lelkes mutogatásokkal. - Ichi, te maradsz a közelemben! – Legyintgettem a tizenkettedik osztagosnak legyen olyan tündibündi és faroljon be a családi körömbe. Fontos ládikát cipelt, ami jobb, ha szem, na meg védelem alatt áll.
- Magánakciózást kerülni! Maradjunk együtt! Senki nem lécel le az engedélyem nélkül, vagy annak én fogok gondoskodni az állapotáról, hogy garantáltan a negyedik osztagba kerüljön! Mindenki ügyeljen a másikra, kifejezetten Ichi-re és a dobozára! – Néztem végig szigorú arccal a társaságon. - Felvetések? Merre induljunk? Keressünk életet? Várost? Lakosokat? –
Megeshet Masa jii rám hárította a vezetést, de jelenleg hadnagyokkal voltam körülvéve, akik magukat is több feladatot vezényeltek már le. Érdekelt a véleményük, ahogy a demokrácia több igen, mint nem híveként, szerettem volna tudni, ők mihez kezdenének. Több okostojás, még is csak ügyesebben rakja össze a haditervet.

Karakterlap

Rosui-Genki Natsuki

Eltávozott karakterek

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
15 500 / 30 000

Hozzászólások: 109

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 32 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
fekete és sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#EEF51D#0ca9c0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Vadászat hadnagy módra
« Válasz #2 Dátum: 2016. Aug. 18, 23:31:34 »
Fázósan bújtam az öcsémhez. Fél szememet kinyitottam, csak hogy lássam, mint a ketten ki vagyunk takarózva, és a takaró valahol a szoba közepén hevert. Nem tudtam, melyikünk rugdalhatta el, álmában, és melegében az éjszaka közben.  Igen csak bújt hozzám, bár néha-néha megrándultak a kezei, vagy épp a lábai. Mintha menekült volna valami elől. Éreztem, hogy rosszat álmodik, ahogy azt is, hogy fázik. Behunytam a szemeim, hátha picit bepillantást nyerhetek az álmába, ám csak a sötétség vett körül. Óvatosan kicsusszantam mellőle, de csak hogy elmenjek a takarónkért. Ahogy ráterítettem, mintha kicsit megnyugodott volna. Ennek ellenére még visszabújtam mellé.
Mióta megbetegedett, sokkal fontosabbnak éreztem, hogy vigyázzam az álmait. Bele szólni úgy sem tudtam, legfeljebb felébreszteni, ha nagyon dobálta magát. De most nem volt rá szükség. Egyenletesen lélegzett, és mintha kevesebbet mozgott volna.  Megsimogattam a hajacskáját, mielőtt hagytam volna, hogy engem is elnyomjon a buzgóság. Anyu csendes ébresztgetésére nyitottam ki újra a szemecskéimet. Nagyon csendbe suttogta el, hogy nekem kelni kell, ha be akarok érni időre az osztagocskámhoz. Lábujjhegyen osontam ki a szobából a fürdőbe.  Az öcsém csendesen aludt, nem szerettem volna felébreszteni. A fürdőbe aztán nagyon sietve vettem fel az egyenruhámat, mostam meg ar arcocskám, a szemeim, és a fogacskám. Épp azon voltam, hogy bepakoljam a táskácskámba a mai naphoz szükséges dolgokat, amikor egy fekete villanást láttam a szemem sarkából.  Mozdulat közben torpantam meg. Cica mellett ragadt rám, hogy ha valami felkelti a figyelmemet, abban a pillanatban szobrozósat játszok, el ne szaladjon hai. Ám ez a mozgó fekete nem volt ijedős. Vagy csak Cica taktikája vált be. Ahelyett, hogy óvatosan elrebbent volna előlem, nagy bátran a kitartott ujjamra szállt. Egy pillangó volt. De nem csak a színe és a bátorsága volt különleges, hanem az is, hogy meg is szólalt hai. Egy bácsi hangján furcsa dolgokat magyarázott, hogy nekem hova kéne mennem. Fekete volt, furcsa volt, és még beszélt is. Fogtam Cicát, és oda tartottam elé, hogy nézze meg jól, hogy mumus~e.  Cicának is gyanús volt, mert pofozgatni kezdte, de végül nem fénylett fel a szőre. Ez pedig azt jelentette, hogy akkor a lepke, akármilyen furcsa, nem mumus. Azt már megtanultam, hogy nem minden mumus, ami fekete, de azért vigyáznom kellett, hisz Naoki itt volt nem messze.  Elgondolkodva néztem Cicára, mert ha nem mumus, akkor lehet, hogy komolyan kellene venni. Chiyo~nee is beszélt olyanról, hogy pillangók jönnek érte. Lehet épp ez a pillangó volt az.  Beosontam Naoki~hoz, és egy puszit nyomtam óvatosan a homlokára, hogy szépeket álmodjon, majd Anyutól és Suzi~chantól is elbúcsúzva kiosontam a lakásból. Taki~nii már eddigre elment dolgozni. Ő mindig korán eltűnt reggelente. 
Céltudatosan baktattam az osztagon keresztül, szigorúan Cica útvonalát követve, amikor egy ismerős bácsit pillantottam meg. Lelkes csalapálásba kezdtem, hogy ő is meglásson engem, még akkor is, ha ő nagy, és magas, én meg épp félig lelógtam az egyik fa koronájából, fejjel lefele. Egyből elengedtem mindent, majd a levegőben, az utolsó ágba akasztva a lábam megfordultam, hogy talpra érkezzek. Ezután lelkesen felé vettem az irányt, megszaporázva a lépteimet, de épp nem szaladtam, mert Anyu sose örült, ha elestem hai. Így is viszonylag gyorsan oda érkeztem elé. 
   - Tokki bácsi! - itt egy pillanatra elgondolkodtam, hogy vajon a két Tokki bácsi közül, ő melyik lehet. Ők is egyformák voltak, szóval picit hunyorogva, oldalra döntött fejjel próbáltam rájönni. De nagyon fel kellett hozzá néznem, és így még jobban belekavarodtam.  - Csókolom! - jutott eszembe, hogy Anyu a lelkemre kötötte, hogy jól nevelt lovagkisasszonyok mindig köszönnek, szóval nekem is illik. Az csak később jutott az eszembe, hogy ők meg is szoktak olyan furcsán hajolni.
   -Tokki bácsi! Natsuki találkozott mumus pillangóval hai! - nyitottam ki a tenyerecskémet, hogy megmutassam neki, mekkora is volt az a mumus pillangó - Fekete volt, és bácsi hangon beszélt!  Megnézte Cica, de azt mondta, hogy nem teljesen mumus hai! - akkor viszont nem tudtam pontosan, hogy mi lehetett.
De Tokki bácsi… az egyikük, aki épp itt volt, szóval nagyon kedves volt, mert egyből látta, hogy bajba vagyok, és ki is segített. Leguggolt hozzám, és felajánlotta, hogy elvisz. Egyből nagyon lelkesen kapaszkodtam fel a nyakába, hisz nagyon szerettem, amikor minden olyan le került! Szerettem nagy lenni, és most én voltam a legmagasabb. Azért nem felejtettem el, hogy Tokki bácsi haját nem szabad húzni, ahogy a lábikóimmal sem volt szabad kalinpálni, ahogy kedvem lett volna, hisz ha megrúgom, az fáj neki! Azt meg semmiképp se okozhattam neki!
   - Tokki bácsi! - jutott hirtelen az eszembe - Cica nem bújt el a nyakamba! Menjünk vissza érte, vagy inkább maradjon itthon? - AoNao néni segédjeként Tokki bácsi is avatott mumusűzőnek számított… pont ezért is mertem beavatni, hogy milyen csodásan különleges egy tündércica Cica. - Cica nagyon okos hai! Ha mumus van a környéken, akkor megérzi, és elkergeti hai! - magyaráztam, kissé talán a szemei előtt  mutogatva, hogy biztos lássa, hogy miről beszélek, meg hogy mekkora Cica. Még észbe se kaptam, már ott voltunk, ahol Cica lemaradt, és Tokki bácsi fel is adta a kezembe. Nyanko Sensei érezhette, hogy jót akarunk neki, mert nem harapott meg senkit, és amikor a kezeim közé kaptam, dorombolva bújt hozzám.  - Natsuki nagyon köszöni, hogy visszajöttünk Cicáért hai! - hajoltam meg, amivel majdnem lekoccoltam a bácsi tarkóját. Nem sokon múlt.
Innentől rábíztam magam Tokki bácsira. Ő tudta, hogy a mumus lepke merre akart minket küldeni. Én inkább rácsodálkoztam a tájra. Teljesen másképp nézett ki innen magasból az osztag. Vajon a felnőttek mindig innen látják? Egy láb se jött velem szemmagasságba hai!  Viszont láttam a bokrokat magasból, meg egész közel voltak a fák koronácskái!  Ámulva igyekeztem mindent megfigyelni, hiszem ez olyan féle csoda lehetett, mint Tündérország hai!  Egész addig, míg be nem kopogtunk egy ajtócskán. Egy vörös majdnem bácsi nyitotta ki, majd tűnt is el egy kis idő után.
   -Tokki bácsi… ő az öcséd? - hajoltam le amennyire sikerült, hogy súgva megkérdezhessem. - Vörös neki is a hajacskája hai! - tettem hozzá gyors, hogy miből is gondolom.  - Chiyo~nee is vörös… akkor ő is a testvéretek? - ez eddig eszembe se jutott!
Közben egy lány jött ki az ajtón. De hisz én ő ismerem!  Lelkesen integettem Momo~channak, hogy nézzen fel Tokki bácsi nyakába, mert épp ott vagyok nagyon magasan.
   - Momo~chan, téged is meglátogatott a mumus lepke? - kérdeztem, még integetés közben.
Minden bizonnyal mentünk volna tovább, ám furcsa hangok hallatszottak, kifejezetten közelről. Picit közelebb bújtam Tokki bácsihoz főleg, hogy elindult a hang irányába. Vajon cica lehet? Aki beszorult valamerre? Ahhoz erős volt a hang… nem olyan nyervogós. Akkor lehet, hogy valami nagyobb élőlény?  Csak akkor nyitottam ki a szemecskéim, amikor Tokki bácsi megtorpant, akkor is csak nagyon óvatosan. El voltam készülve minden féle fenevadra, de Hana nénire nem! Alig hallható megkönnyebbült sóhajjal pislogtam a többiekre. Hana néni be volt szorulva.  Biztos a mumusok hozták ide, és tették be a két fal közé, míg aludt. Teljes mértékben rájuk vallana egy ilyen tett hai!
Innen már egyenesen mentünk a lepke bácsi után. Vagy legalábbis oda, ahova mondta.
Közben Hana néni elmagyarázta, hogy mi egy család vagyunk, miközben a hajacskám simizte, ami nagyon jól esett. Ösztönösen dőltem  a tenyeréhez, hogy ne hagyja abba, minek hála, majdnem lefordultam Tokki bácsi nyakából.
   - Akkor Natsukinak kit hogy kell hívnia? - kérdeztem kissé zavarba jőve.  - És ki fog repülni? - erre kicsit felcsillantak a szemeim, hisz mindig szerettem már Naoki baglyocskájával is repülni!  - Momo~chan! Megtanítod Natsukit is repülni?
És teljesen az utcán közlekedtünk.  Néha ugyan keresztezte a cica útvonalacskákat, de azokat jobban ismertem, mint ezeket a nagy utcákat, tele emberekkel hai! 
Kíváncsian rágcsáltam egy pocky~t, meg adtam a többieknek is. Tokki bácsinak is, meg Momo~nak is, meg Hana néninek is. Pocky~val könnyebb volt sokkal figyelni hai! Mivel én voltam a legmagasabban, én láttam meg először, hogy hova is kell érkeznünk.  Nyitott ajtókra találtunk, ahogy bementünk. Le kellett nagyon hajolnom, hogy mind a ketten beférjünk a bácsival hai!  De így nem vertem be én se a fejecskémet.  Bent a szobában egy nagy, és csúnyán szőrös bácsi várt ránk.  Kisebbre húztam maga Toki bácsi nyakába, hisz Katsuo~oniisan is mindig szőrös mumusokat emleget! És a bácsi szőrösebb volt, mint a nem szőrös bácsik! Cicát elővigyázatosságból a nyakam köré fektettem, ne tűnjön fel senkinek, hogy ott van.  Én is igyekeztem észrevétlen lenni Tokki bácsi nyakában. Reméltem, hogy a magasban senki nem fog felismerni hai! Ezt Hana mama is érezhette, mert megfogta a kacsómat. Ijedten szorítottam kicsit meg. Nem tudtam, hogy mire is számoljak. Úgy döntöttem, hogy ott vagyok a legjobb helyen, ahol vagyok, Tokki… papa(?) nyakában.  Így aztán nem is voltam hajlandó onnan lekászálódni, csak ha ő kért meg rá. Onnan nyúltam le a nekem kiosztott táskáért is. Már volt egy a hátamon, hisz kellett az elemózsia, anélkül egy jól nevelt kalóz-lovag kisasszony sem indul meg. Így megpróbáltam elölről felvenni, de úgy meg Tokki bá…papa fejét nyomta volna. Végül nagy nehezen a másik tetejére tornáztam. Épp időbe, hogy megijedjek, hogy furán kezdtem érezni magam. Hideg volt, de nem az a kellemesen hűvös! Hangos fogvacogással adtam tudtam hírül mindenkinek, hogy én bizony fázok. Öleltem magamhoz Cicát, hogy melengessük egymást.  Ahogy átértünk, óvatosan dörzsögettem meg a saját hakamám, meg kicsit Tokki bácsiét is, legalábbis a vállain, meg a kezein, amíg elértem, hogy ő is kicsit melegedjen tőle.  A kellemes félhomályban valahogy otthonosan éreztem magam. 
Hana mama kérésére behunytam a szemem, ahogy azt annak idején az iskolában tanultuk. Nem kellett hozzá sok idő, hogy nagyon sok állatkát észrevegyem. Meg még valamit, amit nem mertem hangosan kimondani. Így rátettem a kezecském Hana mama vállára, hogy picit hajoljon közelebb, úgy suttogtam el nekik, hogy mit is éreztem.
   -Natsuki sok sok állatot érzett, meg egy bácsit vagy nénit hai! - reméltem, hogy tényleg így van, ennek ellenére nem mertem hangosan a sok idegen bácsik és néni között! Meghúztam magam Papa nyakában.


Karakterlap

Abukara Ichirouta

Hadnagy

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
19 000 / 20 000

Hozzászólások: 26

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
világoszöld

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Vadászat hadnagy módra
« Válasz #3 Dátum: 2016. Aug. 20, 12:29:10 »
Vacogva, kómásan próbálok kikászálódni az ágyból, mikor egyik lábam bele akad takaróm huzatába. Sikerül pofával előre landolnom, s hála a padlónak adott hatalmas cuppanósnak, kissé az orrom is el kezd vérezni. Sose kedveltem a vér látványát, főleg az enyémet nem, így igyekszem amilyen gyorsan csak lehet valamiféle zsebkendőt találni, hogy felitassam az orromból csordogáló drága folyadékot.
Épp az éjjeli szekrényemen lévő zsebkendős dobozkámhoz nyúlnék, mikor kinyújtott kezemen egy pokol lepke landol. Egy pillanatig csak bambán pislogok, hiszen nem olyan sűrűn kapok üzeneteket, főleg nem pokollepkétől. Még az is eszembe jut, hogy talán Yoriko-chan taichounak van szüksége rám valami miatt. Lehet valamit nem csináltam meg? Vagy… vagy valamit rosszul csináltam meg? :O.O: Nem hiszem el, hogy máris kirúgatom magam a nem régiben szerzett hadnagyi rangomból… Ez annyira, de annyira nem ér!!!
Egy pillanattal később eszmélek rá, hogy a pokollepkéből valójában nem is egy kapitányom által küldött üzenet érkezett, hanem egy sokkal rosszabb embertől. A főkapitánytól. Most már valóban úgy érzem, hogy ez lesz életem egyik legrosszabb napja… Valójában elképzelhető, hogy maga a Soutaichou fog lehordani valami nem is olyan régen elkövetett tettem miatt.
Miután elkészülök, fájdalmas búcsút intek kicsi szobámnak, és a benne található eszközeimnek, tárgyaimnak, és magamhoz veszem zanpakutomat, hátha szükségem is lesz rá. Ki tudja, lehet hogy valójában egy olyan küldetésre fog száműzni, ahonnan sose térhetek vissza.
Utam egyenesen az 1. osztag felé veszem, hiszen az üzenet úgy szólt, hogy oda kell mennem, még mielőtt bármi egyébbe is belefognék. Kezd egyre gyanúsabb lenni ez az egész, és érződik a sürgetésen is, hogy valami igazán fontos dologról lehet szó. Lehet, hogy ezúttal is sikerült kissé túl kombinálnom a dolgokat, és valójában tényleg valami fontos küldetésről lehet szó. A legutóbbi alkalommal is hasonlóképpen kötöttem ki ott, és annak is valami igazán furcsa küldetés lett az oka, aminek hála, bizonyosságot nyert, hogy alternatív univerzum márpedig léteznek. Egyszer mindenképp építek egy olyan szerkezetet, mellyel fel tudom deríteni a többi világot. Igazán kíváncsi vagyok, hogy ezeken a helyeken miféle szerep jutott számomra.
Megérkezvén az ajtót nyitva találom, s kissé bátortalanul botorkálok befelé. A helységben már két személyt is sikerül megtalálnom, akik közül Natsuki-chan fukutaichou-t már ismerem. Legutóbbi küldetésem során is ő került mellém, s be kell vallanom, kissé felelőtlenségnek tartom, hogy egy hozzá hasonló gyerkőcöt ilyen hatalmas veszélyeknek tegyünk ki.
Végighallgatva a főkapitány bevezetőjét elgondolkodtam azon, hogy vajon mennyi köze lehet a jelenlegi eseményeknek ahhoz az éjszakához, mikor Karakura városa felett elszáguldott az üstökös. Talán semmi, de az is lehet, hogy nagyon is sokminden. Mindezen kívül az is megfordult a fejemben, hogy miért is nem tudok én erről az egészről? Elvégre a 12. osztag hadnagya lennék, vagy mi fene… Lehet az osztagomban nem tekintenek hadnagynak, ezért semmi ilyen fontos eseményt nem említenek meg? De nem… minden bizonnyal ismételten túlgondolom az egészet… ˇoˇ
- Soutaichou-dono… Elnézést, hogy közbe vágok, de előfordulhat, hogy ennek az egésznek köze van a korábbi üstökössel kapcsolatos esethez? Mint tudja, akkor egy másik, alternatív síkról érkeztek hasonmásaink. Elképzelhető, hogy most egy konkrét alternatív világba léphetünk át a kapun keresztül? - tettem fel végül kérdésemet a főkapitánynak is, Kuchiki fukutaichou indulásra buzdító megszólalását követően. Talán tud némi segítséget nyújtani számunkra a feladattal kapcsolatban, így legalább én, és talán Rosui fukutaichou is felkészülhet valamelyest előre.
Igyekeztem duzzogásomat palástolni, hiszen igencsak rosszul esett, hogy egy ilyen feladat élére nem engem választanak vezetőnek. Természetesen akár meg is érthetném a helyzetet, hiszen csak nem régiben neveztek ki hadnagynak, azonban úgy érzem, hogy ez egy igen tudományos feladat lesz tele rejtéllyel, melyeket meg kell oldani.
Lemondóan sóhajtva indulok meg a csoporttal a korábban említett átjáró felé, ahol talán majd többet megtudok az egészről, ám ahogy közeledünk, egyre kellemetlebb érzésem támad. Olyan, mintha… az egész kapu pulzálna ezzel is jelét adva, hogy valami igencsak rendellenes dologról van szó. Csomagomat átvéve az első osztagos tiszttől, azonnal bele is kukkantok, hogy miből is tudunk majd gazdálkodni feladatunk elvégzése során. Természetesen kissé sértőnek is érzem az első osztagos tiszt megjegyzését, melyben megkér, hogy vigyázzak az eszközökre. 12. osztagos hadnagyként kötelességemnek érzem, hogy akár az életem árán is megvédjem eszközinket. ˇoˇ
Átlépve a kapun azonnal megérzem a csontomig hatoló fagyos, gumicukorszerű valamit, ami lényegében maga lenne az átjáró. Sose szerettem a hideget, de most úgy éreztem, hogy meg kell hoznom ezt az áldozatot, és amilyen gyorsan csak tudtam átszaladtam rajta, hogy minél előbb végetérjen ez az egész. Ahogy megérkezünk egy békés erdőben találjuk magunkat, ami igencsak furcsa. Körbe tekintek, s keresek valamiféle furcsaságot, eltérő dolgot a környezetünkben. Furcsa, eddig még ismeretlen növény, vagy épp állatfajtát. Ha bármelyiket is sikerül találnom, igyekszem belőle mintákat szerezni de úgy, hogy még a csapat közelében maradjak. Senkinek se lenne jó, ha túlságosan elkalandoznék, hiszen a tudományos felszerelés nálam van.
Kuchiki fukutaichou részéről igazán nagyszerű ötletnek bizonyul, hogy az új környezetünket, és lélekenergia jelenlét után kutassunk, hiszen akár ebből is megtudhatunk valamit. Még akár az is megfordul a fejemben, hogy talán nem véletlenül lett ő választva kis csapatunk élére… Vagy ki tudja. Olykor a Soutaichounak eléggé furcsa humora van…
- Értettem! - válaszolok, s máris a 6. osztag hadnagyához igyekszem. Valószínűleg ő is félti az eszközöket, melyeket az én gondjaimra bíztak. Kezd egyre szimpatikusabb lenni, azonban továbbra sem szeretnék elhamarkodott döntéseket hozni.
- Azonban szeretném megjegyezni, hogy ha túlságosan őrizzük a csomagot, azt egy ellenséges csapat könnyedén kiszúrhatja, és akár azt is hiheti, hogy valóban valami értékes dolog van nálunk, és célpontokká válunk. Ezért azt javaslom, hogy ne görcsöljünk rá túlságosan, hiszen az efféle szituációk könnyen az ellenkezőjét is okozhatják, vagyis megtörténhet az, amitől tartunk. - jegyzem meg szemüvegem megigazítva.
Kissé legyezi is a hiúságomat, hogy rám és a csomagomra vigyáznak, azonban nem tartom túl biztonságosnak. Mindig is azt gondoltam, hogy mindig az van a legjobban elrejtve, amit szem előtt hagyunk. Többnyire ezért is nem szoktam megtalálni a fontosabb dolgaimat is, azonban az egyszerű emberek észjárását követve ők is mindig valami eldugott helyen keresnék a fontos dolgokat ahelyett, hogy néha-néha az orruk elé is pillantanának.
- Nincs szükségem különleges őrizetre, saját magam is képes vagyok megvédeni a testi épségemet, illetve a csomagot, így ha lehet, elsősorban a küldetésre koncentráljunk. - közlöm tárgyilagosan.
Nyilvánvaló, hogy viselkedésemmel nem sok ember szívébe fogom belopni magam, azonban nincs mit tenni, valakinek komolynak is kell lenni ebben a társaságban. ˇoˇ
- Támogatom a felvetését, fukutaichou - jegyzem meg - Mindenképp célszerű lenne egy falut, vagy akár csak embereket keresni, akik útba igazíthatnak bennünket. Nem ártana megtudni legalább azt, hogy hol lehetünk.

Karakterlap

Raimaru Minashaku

Eltávozott karakterek

Shinigami

8. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
36 100 / 45 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 10 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
Vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#4343E0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Vadászat hadnagy módra
« Válasz #4 Dátum: 2016. Aug. 21, 13:25:42 »
~ Gatyavilág, mekkora meleg van odakint ~ Gondoltam magamban. ~ Itt a nyár, ez nem is lenne olyan nagy baj, ha egyrészt lenne nyári szünetem munkát illetően, másrészt legalább gyakrabban lenne időm leugrani strandolni…~ Morfondíroztam. Tényleg nagyon rossz volt a tikkasztó melegben bent ülni az irodában, legszívesebben letéptem volna magamról az egész shinigami hacukát, és egy szál alsóban ülnék bent, hogy kicsit jobban viseljem a rohadt nagy hőséget. Ezt azonban több okból sem tehettem meg: egyrészt egyben volt az irodám Mitsuval és a kis örökös büntetésben szenvedő rabszolg harmadik tiszttel, aki nagyon szerette a dinnyét, különösen a kapitány dinnyéit. Mondjuk valamilyen szinten igaza van, mert nem mindennapi látvány tud elénk tárulni olyankor, amikor az osztagunk vezetője megjelenik, és jó helyre nézünk, de azért mégse illik feltétlen azt nézni. Szerintem, ha a kis tiszt agyára szeretnék menni, közölni fogom vele, hogy engem Mitsu már szorongatott is a keblére. Na jó, mégse, ezzel valószínűleg őt jobban megszivatnám, mint azt a leopárdmintás kalapú  valami mást kell majd kisütnöm. Egynek jó, ha Mitsura megharagudnék valamiért, de ő aranyos, nem hiszem, hogy bármit is ártana nekem, van olyan mondjuk, akivel megtenném…
A nap végeztével hazamentem, és próbáltam valamivel csökkenteni a hőmérsékletet magam körül, vagy legalább is az érzetet csökkenteni, hogy tulajdonképpen belsőszerv-rohasztó meleg van odakint, idebent, és valószínűleg még odaát is, így levettem a felsőmet, és elkezdtem agyalni a további megoldásokon. Már nagyon nem volt kedvem menni sehova, úgyhogy elhatároztam, hogy aznap korán fekszem, azonban ahogy lefeküdtem, eszembe jutott, hogy nem igazán fog menni a dolog ilyen hőségben. Sokáig gondolkoztam, hogy hogyan tudnám otthon is elviselhetővé tenni a kínzó meleget. Körülnéztem, és szemembe akadt a hűtőszekrény, és eszembe jutott, hogy egy kis palackozott víz még ott hűsöl, csak rám várva. Odasiettem hát, kinyújtottam a kezemet, hogy felnyissam a hűtőt, azonban előbb sokkoló látványban volt részem, ugyanis Hatare bent vacogott.
– Nem jössz ki onnan, de azonnal? Szégyelld össze magad!
Mondtam, és azzal a lendülettel kiszedtem onnan, és kitettem az ablakba, ahol nap érte, hogy éledjen fel. Meg nem halt, csak kissé kiütötte a hideg, majd ott fölenged. Én a magam részéről kivettem a két palack egyikét, kinyitottam, és becsuktam a szekrényt. Ezután öntöttem egy kicsit a tenyeremre, és bedörzsöltem vele a fejemet, aztán pedig a meztelenné tett felsőtestemet. Lefeküdtem az ágyra, szorosan magam mellé tettem a palackot, és kis idő múlva elaludtam. Éjjel felébredtem arra, hogy fázom, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, arrébb görgettem a palackot, mert gondoltam, hogy azért van, és a másik oldalamra fordulva aludtam tovább.
Reggel arra keltem, hogy egy hatalmasat tüsszentettem, amitől lakótársam is berezelt.
– Mi az agyonnyomott hangyalábnyom?
Kiáltotta el magát, de megnyugtattam, hogy csak tüsszentettem egyet. Megint viszketett az orrom, és egy jó ideig nem tudtam, hogy mégis mitől, de aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen fázom. Gyorsan felkaptam a felsőmet, és megtöröltem az orrom, mielőtt a fél osztag felriad. Kinéztem az ablakon, még sötét volt, ebből arra következtettem, hogy idejekorán ébredtem. Ennek örültem, mert lesz időm kicsit felébredni, meg a hőérzetemet rendbe rakni. A hőmérőre nézve azért nem volt indokolt a tüsszögés, meg ilyesmi, de az előző naphoz, napokhoz mérten mindenképp nagyon alacsony volt a hőmérséklet. Forraltam kis vizet teához, meg közben bemelegítettem az izmaimat, legalább ha tockost kell adni annak a kapitány munkáját… na várjunk, mijét? Szóval a kapitány irodájában eltöltött idejét elrontó személynek, akinek a nevét már lassan nem tudom rossz érzés nélkül használni, mert Mitsu annyira irtózik tőle. A tea elkészült, én jobban lettem tőle, de azért még felvettem egy plusz felsőt a shihakushoum alá, hogy ne fázzak. Beértem munkába, ahol csak a szokásos dolgok folytak, vagyis Shunsui hadakozása a kapitánnyal, aki épp próbálta nevelni a tisztet, eközben pedig védeni a saját erényeit. Ma valahogy különösen idegesített, pedig kezdtem már megszokni, de úgy tűnik, a hirtelen hőmérsékletváltozás ingerlékenyebbé tett, mint kellett volna. Meg is örültem, amikor jött a pokollepke, hogy nekem tulajdonképpen a főkapitányi irodába kellene mennem körülbelül azonnal. Elköszöntem a kapitánytól és ellenfelétől, majd odasiettem.
Beérvén láttam, hogy nem én vagyok az első, a volt hadnagyom már ott van például, és még néhány másik is, akiket nem nagyon ismertem, kettőt kivéve, ugyanis Hanán, az előző hadnagyomat, valamint Momo-t is ott láttam, mégpedig egy kupacban. Gyorsan belezuhantam a mély letargiába, ami nagyon gyorsan váltogatta magát a meglepetéssel, miután körbenéztem, és azt láttam, hogy mindenkin hadnagyi karszalag van, és összelegóztam a képet, miszerint Momo se annyira véletlenül van itt, hanem hadnaggyá lett kinevezve. Azt is láttam, hogy összesugdolóztak, amikor beértem, de igyekeztem nem magamra venni. Kis elszánási idő után odaléptem hozzájuk, és köszöntem volna, amikor megszólalt a főkapitány, és kinevezte Hanát vezetőnek. Erre megint összesúgtak valamit, amit nem igazán hallottam, utána pedig rögtön indította is a menetet. Én engedelmes beosztott lévén el is indultam rögtön, pláne a beharangozott következmény után, amit annak ígért, aki utoljára érkezik oda. Hirtelen nem volt kedvem hozzászólni senkihez, a küldetés úgy alapvetően elrontotta a kedvemet kissé. Felvettük a csomagokat, és már mentünk is át a kapun. Kellemetlen volt az utazás, kedvem lett volna szétvagdosni, hátha az segít a sűrű miazmán, amin keresztül kell mennünk. Odaérve már kaptuk is az utasítást, hogy együtt maradunk, és be is rendezkedünk valamiféle hadrendbe. Ez azért volt számomra problémás, mert pusztakezes harcból, és kardforgatásból nagyjából ugyanúgy álltam, de közelharci zanpakutoumra gondolva elöl helyezkedtem el. Elég gyors voltam amúgy is, hogy hátraérjek, ha valami akció van. Én nem tettem hozzá semmit az ötleteléshez egyelőre, vártam, hogy az okosabbak kisüssenek valamit, nyilvánvaló volt, hogy erre nem én vagyok a legalkalmasabb.

« Utoljára szerkesztve: 2016. Aug. 21, 21:40:47 írta Raimaru Minashaku »

Karakterlap

Hatakeyama Momo

Eltávozott karakterek

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
20 000 / 30 000

Hozzászólások: 138

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 22 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Hideg rózsaszín

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Aoyama Shouta

Post szín:
#e25355


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Vadászat hadnagy módra
« Válasz #5 Dátum: 2016. Aug. 23, 21:29:37 »
Minden olyan kellemes. A párnám puha, a takaróm alatt sincsen melegem. Ennél jobb nem is lehetne. Vagyis de. Ha valahonnan nem jönne furcsa lékáramlat a fülemre. Biztosan valahol lyuk van a falon >w<. Majd meg kell néznünk Shoutával, ha felkeltem. De arra még ráérek, fiatal a nap. A légáramlatot is megoldom. Megfordulok. De nem sikerül, még így is jön T_T. De rajtam holmi levegő nem fog ki :x. Így tehát, egy elégedetlen nyögéssel húzom a fejemre a takarómat. Így ni, aludhatok is tovább. De nem sokáig, meg megszólal a telefonom. Valaki üzenetet írt. Ki az a szadista, aki ilyenkor nem hagy békén? Nem érdekel, nem foglalkozom vele :|. Ha fontos, akkor újra keres, pár óra múlva. Már majdnem vissza is alszom, mikor kopogtatnak az ajtón. Ne már! Miért nem tud békén hagyni a világ?
Hallom, ahogy Shouta kinyitja az ajtót, majd egy ismerős hang, mondja, hogy értem jöttek. He!? Ki és mit akar tőlem, minden papírmunkát megcsináltam tegnap. Ma szabadnapom van, hagyjanak engem békén! Ez azonban akárhogyan is szeretném, nem teljesül, mert Shoura kirágat az ágyból, melynek köszönhetően egy lepke jelenik meg előttem és elrebegi, hogy milyen feladatra kell mennem. A szabadnapomon. Sírni lenne kedvem TwT. De nincs rá időm, meg energiám se. Inkább csak feltornázom magam az ágyból, majd gyorsan magamra kapom az egyenruhámat, először fordítva. Shoutának úgy kell szólnia, hogy nem jó. Aztán a zanpumat is majdnem otthon hagyom, úgy kell utánam szólni, hogy vigyem magammal. Ez komolyan nem az én napom TwT. De Shouta annyira kedves és ad nekem útra való epret, mert nem tudtam reggelizni *w*.  A világ máris sokkal, de sokkal szebb lett ^-^.
- A lélekkirály verje meg azt a pokollepkét >w>! - mondom, mikor kilépek az ajtón. - Mond Tokki, miért kellett ilyen korán felkeltenie? Annyira fáradt vagyoooook TwT - nézek rá szomorúan, miközben az epres zacskóm száját szorítom.
- Szia Natsuki ^-^ - mosolygok Hime kislányára, akit eddig észre sem vettem, mert Tokki nyakában ül. Nem számítottam arra, hogy ott is lesz valaki. De látom, hogy integet, így visszaintegetek neki :3. - Igen sajnos engem is T_T. Pedig olyan nagyon, nagyon jó lett volna, ha helyettem talál valaki mást. Mondjuk Shoutát, ő is ott aludt mellettem >w< - persze, nem akarok én rosszat neki, csak magamnak jót, de na jó, akkor mehetett volna a mellettünk lévő halálisten szobájába, abba, amelyik nem Naoé.
Mennénk is tovább, egyenesen a… a… szóval oda, ahová menni kell. Tokki biztosan tudja, én csak megyek utána ^^”. Na de a lényeg hogy nem tudunk menni, mert hirtelen meghallunk valakit. Neki is ismerős a hangja, ahogy pedig körülnézek, két szűk fal között meglátom Hanát. Nem tudom beszéltem-e már vele, de az biztos, hogy a nevére emlékszem, mert rövid ^-^.  De most nem zene kellene gondolkoznom, hanem a megoldáson, de semmi nem jut eszembe, csak az a répás mese, amit nem is tudom, honnan ismerek. De akkor Hana lenne a répa, mi pedig megfognánk és húznánk. Lehet, akkor ki jönne. Már komolyan azon vagyok, hogy bedobom a közösbe a szerintem jó ötletem, mikor Tokki megoldja. De ügyes *w*. Ez nekem eszembe se jutott volna.
- Medicopter 911, az micsoda :o? - még nem hallottam róla. - Esetleg a negyedik osztag része? - Lehet, hogy hozzájuk tartozik, mivel ők szoktak segíteni a sérül sihinigamiknak. Bár, Hana nem volt sérült, csak bajbajutott. Akkor lehet, hogy ez a Gotei egy másik osztagához tartozik. Talán pont a hatodik része. Bár, akkor biztosan nem hívott volna minket így, hiszen nem vagyunk az osztagának tagjai >w<. Viszont így nem tudom.
A családos felvetésre csak bólintok. Végül is van benne valami. Azt mondják, Tokki már tök idős, de ez egyáltalán nem látszik rajta. Szóval szerintem kamu az egész, de azért nem kérdezem meg tőle, mert az illetlenség :|. Legalábbis, ha nőktől az, akkor gondolom, úgy van a férfiakkal is.
- Szóval, akkor most van Tokki-apu, meg Hana-anyu, meg Natsu-húgi ^-^? - kérdezem, mert azt hiszem, hogy kicsit sikerül elvesznem az események és a történések között >o<”. Pedig én nagyon, nagyon figyelek, de tényleg. Mindig így van, ezért nem értem, hogy miért nem értek sok dolgot, ami általában körülöttem történik. De azt tökéletesen értem, hogy Natsuki édességgel kínál, amit mosolyogva elfogadok. Ennek hatására eszembe jut, hogy nem sokkal korábban én is kaptam pár szem epret, így mikor Natsuki körbeér én is megkínálok mindenkit a finom gyümölccsel. Jobb lenne, ha nutellával ennénk, de az egész üveget mégsem hozhattam magammal :|.
- Ismered Shoutát? - kérdezem meglepve. Bár lehet buta kérdés, hiszen azt is tudom, hogy Hana egy főnemesi ház feje, ami azt is jelenti, hogy nagyon, nagyon befolyásos. Tehát sok mindenkit ismer. Biztosan sokkal több embert, mint én. - Hogy mióta kelt? Az Akadémián keltett fel először, mikor kidou elmélet órán elaludtam a vállán. Kényelmes volt ^w^. Szóval azóta, azt hiszem. Bár, mostanában ez csak reggel fordul elő, mert ő a tizedik osztagnál van, én pedig ugye a kilencediknél - ami, ha úgy vesszük szerencse, mert így nem tud kirángatni az aszal alatt berendezett kis ágyikómból, amiről nem is tud. - Holnap, vasárnap - mosolygok Hana-anyura, ha már azt kérdezte, hogy mi lesz holnap. - Esküvő :o? Még nem házasodtatok össze o.O? De hiszen, ha ti vagytok anyu és apu és már van két gyereketek, akkor ennek régen meg kellett volna lennie, nem? - nézek rájuk félrefordított fejjel. Értem én, hogy ez valami játék, legalábbis azt hiszem, de ha ők most egy pár, akkor ezen túl kellett volna esniük. Legalábbis igazianyu és igaziapu már régen azok, legalábbis azt mesélték, hogy még jóval előttünk összeházasodtak.
- Persze *o* - felelek csillogó szemmel Natsuki kérdésére, mi szerint megtanítom-e őt repülni. Nem kérdés, hogy szívesen segítek neki, bár azt jómagam sem tudom, hogy ezt miként is kéne kivitelezni, de nem gond, megoldom valahogy. Majd megkérdezem ő… valakit, aki nagyon okos. Csak rá kéne jönni, hogy az ismerőseim közül ki az, aki tudhatja, hogyan is kell repülni. De majd rá fogok, mert ez most egy fontos feladat :x.
Hana-anyu hirtelen ölelését nem értem, de szeretem, ha ölelgetnek, olyan jó érzés, így én is viszonozom azt *w*. Az ölelgetődés egészen addig tartott, míg meg nem érkezünk oda… szóval oda, ahová mennünk kellett. A mi kis csapatunk az első, így először felmerül bennem, hogy rossz helyen vagyunk, így aztán megnyugszom, mikor elkezdenek szállingózni a többiek is. Sokan vannak és mind karszalagot viselnek o.O. Van, akit ismerek és van, akit nem, de azért minden érkezőnek intek egyet mosolyogva.
- Tokki - kezdem el húzgálni az egyenruhájának úját egészen addig, míg rám nem figyel. - Ők is a testvéreid? - kérdezem, miközben egy nagyobb darab vörös hajú férfire, majd egy lányra mutatok. Tudom, hogy nem minden vörös hajú rokona minden másik vörös hajúnak, de valahogy ők olyan hasonlónak tűnnek. Bár lehet tényleg csak a majdnem ugyanolyan színárnyalatú hajkoronák teszik :S.
Ez után nem sokkal megjelenik a főkapitány is a színen és úgy fest nem részeg. Bár nem tudom, hogy valóban szokott-e az lenni, hiszen én eddig csak mendemondákból hallottam erről. Látni még nem láttam. Na de most nem is ez a fontos, hanem a küldetés, amit ránk bíz. Aha, szóval páran átmentek szórakozni egy átjárón valahová, aztán nem jöttek vissza. Ejje, értem én, hogy fontos a szórakozás, de ilyet igazán nem kéne. Csak nekünk csinálnak plusz munkát, és miattuk kell korán felkelni T_T. 
- Mina milyen furcsaságokat csinálna? - kérdezem meglepve, mert ismerem a hadnagyot, voltam is vele egyszer az emberek világába, meg egy kíséreten is, de nem csinált semmi furcsaságot. - Mit iszunk *w*? - kérdezem, mert egyébként is szomjas vagyok, így jól jönne bármi, amivel le lehet öblíteni az epret meg a pockyt. Szóval én hevesen bólogatok, hogy benne vagyok az ivós ötletben ^-^. Remélem valami finom gyümölcslevet fogunk kapni, mondjuk eperből. Igen! Lehet, hoznom kellett volna otthonról, mert a múltkor nagyon finomat sikerült vennünk.
Mielőtt megkapjuk a táskáinkat, kiderül, hogy Hana a csapat vezetője. Ez jó *w*, őt legalább ismerem, bár nem hittem, hogy egy hadnagyok alkotta csapatnak kell vezető, de ahogy a főkapitány gondolja. Végül is ő vezeti a Goteit, csak tudja mit csinál. A jelentésírásos felszólításra minden shunpo tudásomat összeszedve rohannék előre a csomagom társaságában, de Hana visszafog.
- Én nem szeretnék ilyen sok jelentést megírni T___T - nézek rá könyörögve. Ugye nem akarja azt, hogy mindenkiét én csináljam o.O? Mert én nem szeretném ezt >w<.
Az átjáró olyan furcsa és hideg. Hasonló ahhoz, mint mikor az ember vízben sétál, de mégsem olyan. Hirtelen nem tudom mihez hasonlítani, az viszont teljességgel biztos, hogy nem kellemes, egyáltalán nem. Ahogy átérünk egy erdőben vagyunk… megint >w<. Én már vettem részt ilyen küldetésen. Az is úgy kezdődött, hogy valami Amazona erődben voltunk, aztán furcsa lények jelentek meg és a hatalmas faszörnyek elkezdtek vedleni.
Hana egyből a tettek mezejére lép és kiadja az utasításokat. Hirtelen nem tudom, hogy melyik csoporthoz csatlakozzak. Hakudából és kardforgatásból is jó vagyok. Eh >o<"… inkább maradok a kis családi körben, amíg el nem küldenek. De remélem nem fognak *3*! Úgy néz ki, hogy bővülünk is egy taggal, mert a szemüveges hadnagy is oda jön közénk. Most akkor ő lenne a fiútesónk :o? Mindenesetre ez után egy szokatlan, már-már élet idegen szituáció áll elő. Értem, hogy miről beszélnek a körülöttem lévők *w*.
- Nagyon ügyes vagy Natsuki ^o^! - dicsérem meg a lányt, mert megérezte az embert, aki nekem nincs rajta a radaron. Buksisimit is adnék neki, ha felérném :S. - Szerintem menjünk és nézzük meg az erre bóklászó embert, amiről, vagyis akiről Natsuki beszélt. Ha lát minket, akkor kérdezhetünk tőle, ha meg nem, akkor akár követhetjük is, hiszen valahol laknia kell ^-^ - próbálok az alapján összerakni egy javaslatot, amit értettem, hogy mondtak. Remélem jó lesz és senki sem fog miatta butának nézni Q.Q.

Karakterlap

Mizushima Seiun

Kapitány

Shinigami

3. Osztag

*

Sanbantai taichou

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
34 800 / 35 000

Hozzászólások: 93

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 1 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Kivel áll kapcsolatban?:
• Kuchiki Kai

Mottó:
The way to have power is to take it.

Post szín:
#C37EE6 és #800080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Vadászat hadnagy módra
« Válasz #6 Dátum: 2016. Aug. 26, 13:13:48 »
Nehezére esett a meleggel megbirkózni- nem tartotta már olyan gyenge fizikumúnak magát, hogy nehezére essen egy kis hőségen túltenni magát, mégis így volt. Fáradtan túrt bele a hajába és dörgölte meg az arcát, majd laposan pislogott az asztalán heverő irathalmazra.  Korábban bejött az irodába, mint szokott, mert a vártnál több jelentést kapott. A mai napig furcsállta, hogy hadnagyként arról is tudnia kell, hogy a Kidoushuu konyháján található tálak, edények, evőeszközök számáról készült beszámolót is alá kell írnia. Nem lehetne erre kinevezni valaki mást? Mondjuk… egy étkezési vezető projektmenedzsert? :| Hirtelen nem is tűnt akkora ostobaságnak, egymás mellé rakva a szavakat egy olyan állást kapott végül, maiért fizetés is járhat. :o Kihúzta az asztal fiókját, elővett belőle egy papírlapot és felírta rá az ötletét, a cetlit pedig a falra ragasztotta, a parafa táblára. Később, ha lesz ideje, Naomi elé tárja az elképzelését… legfeljebb finom mosollyal elküldi melegebb éghajlatra, hogy foglalkozzon értelmesebb dolgokkal. :| Elfojtott egy ásítást és nekilátott átnézni az aktákat. Körülbelül a felénél járt már, amikor megmordult a gyomra és túlvilágihoz hasonlatos hangokat hallatott, így gyorsabbra vette a tempót és miután az utolsó dossziét is félretette, megdörgölte arcát, szemeit és elindult az iroda sarkába állított asztal felé, hogy feltegyen főni magának egy adag kávét. S amint a kezében szorongatta a bögre fekete, keserű nedűt, mélyet szippantott az illatából. Lassan kortyolta el a kávét, közben pedig ösztönözni próbálta magát, hogy hamar el fog telni ez a nap is. Amikor pedig kinyitotta az ablakot, meglepetésére egy fekete lepke keltette fel a figyelmét. A lény a kertben körözött, majd felé vette útját és nem tágított egészen addig, míg fel nem emelte kezét, hogy rászálljon. Az őszinte döbbenet volt leolvasható vonásairól, az eddigi, szolgálatban töltött hónapjai alatt nem sűrűn fordult elő, hogy keresték volna. Torkán akadt a levegővétel- talán a főkapitány megbánta volna döntését és vissza kívánja venni a kinevezését? Csalódást okozott volna, mint hadnagy? Naomi eddig még nem célzott rá… de talán csak azért, mert túlságosan elfoglalt a hamarosan érkező unokaöccse/húga érkezése miatt. Alsó ajkát harapdálva nézett körül az irodában – egyáltalán nem akarta visszaadni a hadnagyi köpenyt és szalagot, amit kiérdemelt. Szerette a Kidoushuut, a csöndes munkanapokat, a tisztjeit. Kezdeti félelmei lassan feloldódtak és most már úgy érezte, jó hadnagy. Legalábbis remélte, hogy az. :| Mély sóhajt hallatva vette magához Amaharat és villámlépésre váltva megcélozta az első osztag területét. Úgy érezte magát, mint annak idején, az akadémiai idők alatt, egy-egy vizsga előtt. Meglepetésére nem csupán ő érkezett oda a főkapitány irodájához, akkor már több hadnagy is megjelent.
- Jó reggelt! ^w^- Köszönt meglepődve és az ismerős lélekenergiák gazdái felé pillantott. - Hana-san! ^w^- Kissé zavarba jőve gondolkodott egy rövid pillanat erejéig, hogy meg merje-e ölelgetni a hadnagyot. A nőegylet gyűlései révén sűrűbben találkoztak, de még mindig kissé zavarban volt a Kuchiki-ház vezetőjének közelségében Kai miatt. Unokaöccse halála után őt is elkerülte egy ideig, de már felhagyott a struccpolitikával. Arcán átszellemült mosollyal nyomorgatta össze a fekete hajú nőt. - Shuu-chan! *>* - Már indult is, hogy unokatestvére nyakába boruljon és alaposan megszorongassa a tizenegyedik osztag hadnagyát. - Tokki! :o - Fordult a másik rokon felé, hogy őt is alaposan meglapogassa, ám a kivitelezés a nyakában üldögélő szőke kislány miatt kudarcba fulladt. Elővett a hátizsákjából egy kisebb zacskó süteményt és megkínálta a szőke lányt. - Később nem lenne kedvetek nálam vacsorázni? :3 - Jó lenne, ha túlesnének azon a… valamin, ami miatt ide lettek hívatva. Ráadásul elég sokan összegyűltek, tehát egyre valószínűbbnek tűnt neki, hogy nem a kinevezésének megvonása lesz a téma. Lehunyta szemeit és felszabadultan sóhajtott, utána pedig követte a többieket be az irodába. Az egyetlen, amit nehezményezett az Tenkai egyik hadnagyának a jelenléte volt. A lány még egy gyerek, hiába erős. Ekkora veszélynek kitenni egy gyereket felelőtlenség- a későbbi fejlődésére is kihathat az, amit egy-egy ilyen helyzetben lát. Ő maga úgy vélte, hogy a gyermek élje meg a gyerekkorát és ne a harcmezőn edződjön… De nem volt beleszólása abba, hogy kit sorozhatnak be. Csöndben hallgatta végig a főkapitány mondandóját és izgatottan pillantott a középkorú arcról a csoport vezetőjéül kinevezett rokui dono vonásaira.
- Én nem fogom mindenki jelentését megírni… :sad: - Pillantott elkámpicsorodva Hanára és kifurakodott az ajtón, nem is utolsóként. Esze ágában sincs ennyi papírmunkát magára vállalni. :| Inkább menne el büntetőmunkára csatornát suvickolni, mint hogy a gép előtt görnyedve pötyögje hogy ki, mit csinált és mit fontos megemlíteni vele kapcsolatban...
Fogta hát a csomagját és megvárta, míg a kissé hátrébb maradottak is odaérkeznek az átjáróhoz. Az áthaladás érzése közel sem hasonlított a senkaimonon való átlépésen. Itt szó szerint nyomakodni kellett előre és magát csöndben átkozta, amiért nem figyel arra, hogy miből mennyit eszik. Eddig valahogy nem volt rá szükség, az alkata kifejezetten vékony volt, nem hízékony alkat, de most… Most érezte, hogy legalább tíz kiló mínuszban kellene lennie ahhoz, hogy ne akarjon belepusztulni az áthaladásba. Mondhatni megkönnyebbült, amikor átért a túloldalra és mélyet szippantott a friss, erdei levegőből. Szinte már érezte, mennyire élettel telik a növények körülötte, vidáman pillantott körbe a kis csoporton és az őket körülvevő zöldellő növényeken.
- Én akkor előre megyek! *o*- Kapott az alkalmon, hogy végre mehet, és legalább van esély rá, hogy használnia kell a kardját. Tenkai-nii úgyis mindig visszafogja, és úgy bánik vele, mint egy Fabergé-tojással szokás. Attól, hogy a húga volt, képes volt magát megvédeni, igazából jól is esett volna neki az, hogy megmutathassa, nem csupán az irodában lehet hasznát venni. Így szinte ragyogtak szemei, mikor az első sorba nyomakodott és megigazította a hátizsákjába helyezett csomagot a vállán.
- Abból az irányból egy ember lélekenergiáját érzem.- Mutatott a kérdéses pont felé. Biztos volt benne, hogy nem ő az egyetlen, aki észrevette a haloványan pislákoló jelenséget, de azért csak szóvá tette fennhangon, ha már kérdezve lett. - Mi lenne, ha kifaggatnánk azt a személyt?- Fordult hátra megerősítést várva. Itt lakik, tehát birtokában kell lennie olyan információknak, amiknek hasznát tudják venni. :o
« Utoljára szerkesztve: 2016. Aug. 26, 17:49:09 írta Mizushima Seiun »

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Vadászat hadnagy módra
« Válasz #7 Dátum: 2016. Aug. 29, 14:58:11 »
Azt fenemód tudnám értékelni, ha a tomboló nyárban nem kellene Oyaji vezényszavai miatt már hajnalok hajnalán kiugranom az ágyból, merthogy neki segítségre lenne szüksége a dokumentációival. Én kértem, hogy hagyjon mindent az utolsó pillanatra? Nem. Lenne helyette határidős papírmunkám az osztagban, amit nem ártana Nao-chan helyett is megcsinálnom? Lenne. Nem értem, mit nem lehet felfogni ezen az összefüggésen. Ráadásul ma még hűvös is van korán, mi meg a melegre való tekintettel igen sokáig beszélgettünk az este Otoutoval. Szerintem ez azért a büntetés, hogy nem hívtuk meg Oyajit az edzőmeccsünkre. Biztos vagyok benne. Csak azt nem vágom, miért én vagyok az egyetlen szenvedő alany.
Unottan pillantok fel a bereppenő pokollepkére. Meg mernék esküdni rá, ez is csak egy indok lesz az öregnek, még több papírt sózzon rám a tetemes halomból. Nem kicsit döbbenek meg, mikor a pillangó engem áll neki piszkálni, ugyan hallgassam már meg az üzenetet. Azonnal felpattanok nyújtózni egyet, majd sajnálkozok egy kört Oyajinek amiért nem tudok tovább segítségére lenni, de engem bizony hív a kötelesség.
Azért elsőre nem az első osztag felé indulok, hanem a tizedikbe, hogy megkérjem Hime-chant tartsa meg ma a zanjutsu edzést az osztagban, mert Nao-chan biztosan megint el fogja bliccelni. Vagy irányítsa át a tiszteket a szomszédba, Chiyo-chan biztosan örülne nekik. ^-^
Már éppen indulnék tovább, mikor meghallom az ismerős kis csilingelést. Azonnal körülnézek, merre találom Hime-chan nagyobbik kislányát, és türelmesen megvárom, hogy Pöttöm Panna felbukkanjon előttem. Picit közelebb is araszolok, ne kelljen olyan sokat ugrándoznia.
– Hogy vagy, Natsuki-chan? ^-^ – érdeklődöm Törpikétől, majd magyarázatát hallgatva leguggolok hozzá, mégse kelljen ennyire felfelé nézelődnie. – És mit mondott a mumus pillangó, Natsuki-chan? Neked is az első osztagba kell menned? Pattanj fel, elviszlek – ajánlom a csöppségnek, mert már legutóbbi kalandunk során is jobbnak láttam, vigyázni a leányzóra. Minden gond nélkül veszem nyakamba a lánykát, és miközben felállok, már pötyögöm is az sms-t Momo-channak, várjon meg a szállásánál és el ne induljon nélkülem. Már éppen indulnék is, hogy összeszedjük a másik leányzót – feltételezem, ha már két hadnagyot hívtak, akkor ő sem maradt le Masa-jii listájáról – mikor kedves kis útitársam kifejezi aggályát a cicája miatt. Nem egészen értem, mi a fontossága az állatkának, de ez persze nem akadályozhat abban, hogy a gyereknek kényelmes legyen.
– Ha Cica fontos, visszamegyünk érte, csak mutasd az utat ^-^ – kérem Natsuki-chant az útbaigazításra, és némi shunpozással pillanatok alatt ott is vagyunk az útitársért. Egyenes háttal guggolok le érte és adom fel a leányzónak, majd baktatok tovább az osztagszállások felé. Inkább nem szaladok még egyszer, hátha a másik hadnagy lánykának kell némi idő, hogy elkészüljön. Az ajtó elé érve bekopogtatok és türelmesen megvárom, hogy valaki kinyissa. Már meg sem lepődök a gyereken, első pár alkalommal még furcsálltam a dolgot, aztán annyiban maradtam, büszke vagyok rájuk.
– Yo, Shouta-chan! Momo-channak szólnál, hogy megjöttünk érte? ^-^ – intek vidám mosollyal a tisztemnek. Eszem ágában sincs siettetni, remélem, könnyen össze tudja szedni nekünk a leányzót. – Sajnos csak annyira, mint neked Katsuo-chan, Natsuki-chan. Nem minden vörös hajú shinigami vérrokon, de ettől még szeretem őket ^-^ – magyarázom kedvesen, miközben várakozunk egykori tisztemre. Az ismét nyíló ajtóra vezetem a pillantásomat, a nyúzott, nagyobbik kislányra. Elmosolyodom a látványon – valahogy erről a kettőről nem tudok semmi rosszat feltételezni.
– Jó reggelt, Csipkerózsika – vigyorgok kedvenc egykori tisztemre, és helyeslően bólogatok, miközben a pokollepkékről mondja a magáét. Ami azt illeti, engem megmentett a kis jószág, roppantul untam magam éppen, amikor elrebbent értem, így jelenleg akármivel is rukkolt elő a vén simlis, biztosan jobban fogok szórakozni, mint odahaza az íratok töltögetésével. Szándékomban állna megvárni, hogy a lányok kiörömködjék magukat egymásnak – vagy magukhoz térjenek a félálomból :roll: - aztán indulnánk is tovább, ám ekkor ismerős becenév visszhangzása karistol végig a gerincemen. Lassú robotmozgással fordulok a hang irányába, de szerencsére kár a gőzért. Elvégre, amint megakad a szemem a segélykérőn, azonnal vigyorra húzom a számat. Ez roppant izgalmasnak ígérkezik. – Nézzük meg, mit csinál Háni drága ennyire távol a gyűléstől – indítványozom kis csapatomnak, és igyekszem megnyugtatni Natsuki-chant, nem kell tartania semmitől, Hana-channak csak nagy a szája, de nem harap nagyot, ha nőnemű az illető.
Odaérve csak még inkább érzem a késztetést arra, hangos hahotában törjek ki a látványon, nagy pech, hogy a Kuchiki-ház királynője megelőzi ezt a szándékomat. Ennek hiányában csak vigyorral a képemen kapom elő az osztagnak járó lélekmobilt és kérem meg Hana-chant ugyan pózoljon már nekem egy képhez (csak így szolidan, szorult helyzetében). A műremeket azonnal át is küldöm Otoutonak arra kérve, röhögjön egy jót helyettem is.
– Nem mondom, hogy nem üdítő a látvány, Háni drága, de próbáltad már azt, hogy kifújsz a tüdődből minden levegőt és úgy araszolsz kijjebb? – érdeklődöm csak úgy mellékesen, hiszen ebből a beragadásból én máshogy nem tudnám kirángatni. Legalábbis anélkül nem, hogy Pöttöm Pannát veszélyeztetném, azért meg Hime-chan nyelne le keresztben. Nem mintha ezt nem tudva megtenném, eleve azért vettem fel, hogy vigyázzak rá. Ezért aztán igyekszem annyira lejjebb ereszkedni, Hana-chan meg tudja simizni a leányzót, és kedves baráti gesztusa mellett is azon vagyok, véletlen se huppanhasson hanyatt a kölyök.
– Majd ha nem kell sietnünk, iszunk egyet erre a nagy izgalomra, rendben? – kacsintok a nőre, elvégre Masa-jii közelébe vétek elindulni jóféle alkohol nélkül, abból már odahaza sikeresen feltankoltam. Hime-chan meg gondoskodott róla, Natsuki-channak is legyen nálam minden jó, még valami ragtapaszt is emlegetett, ami a kis elsősegély-táskában volt. Ennek tudatában Háni drága családos megjegyzése különösképp szíven ütő, már-már kezdem úgy érezni, tényleg a saját porontyommal készülök menni valahova, ha más nem, egy Masa-jii féle teadélutánra.
– Apuci pici hercegnői még maradhatnának kicsit azok. Nem kell azonnal férjhez reppenni – adom elő a színházi műdrámát könnyes atyai szemekkel, miközben az asszonynak kinevezett Hana-chanra pillantok a nagy faggatózásai kellős de közepén. – Natsuki-chan még sokáig velünk lesz, és sosem hagyna el minket véglegesen, nem igaz? ^-^ – érdeklődöm a nyakamban utazó kicsi leánykától. Remélem, nem zavarja meg túlzottan a játék, és árul be minket Hime-channak azzal a címszóval, hogy ellopjuk őt hazulról. Ez azért nem áll szándékunkban, de bármit akarjon Masa-jii a nyakunkba varrni, őt bizony meg fogjuk védeni minden veszedelemtől. Akárcsak nagyobbik kislányommá kinevezett Momo-chant, mert milyen dolog lenne, ha nem. Jót kuncogok azon, a lányok mennyire komolyan veszik kis játékunkat. Vétek lenne ezek után abbahagyni és megfosztani őket egy remek szórakozástól! – Ejnye, anyjuk, hát ez milyen igaz! Mikor legyen az esküvő? – fordulok Háni drága felé nagyobbik lánykánk teljesen jogos megjegyzése után. Ugyan eszemben sincs még nősülni, de a játék kedvéért miért ne mennénk bele az efféle szóváltásokba és ígéretekbe.
Masa-jii fogadótermében aztán újonnan szerzett kis családom körében várom, megérkezzen mindenki, akinek jobb dolga is lenne, mint az öregnél tenni jelentést. Esküszöm, ha a zoknijainak a színét óhajtja firtatni, nekem lövésem sincs ki tette és azt se tudtam, hogy rózsaszínek nem fehérek! És ugyanez vonatkozik a törölközőire és alsógatyáira is!
– Yo, Ichirouta-chan! – köszönök rá a 12. osztag betoppanó hadnagyára, elvégre elég sokat boldogítom a szomszédokat, hogy segíthessek a bűbájos kis sansekijüknek. – Hogy van Yuko-chan? Nagyon szomorú, hogy az utóbbi pár hétben csak ritkán tudtam átnézni? ^-^ – sajnos akadt pár dolgom odahaza, például Katsuo-chant meggyőzni, hogy kiköltözhet a szekrényemből, amit valamiért szimpatikusnak ítélt az ott tartózkodásra. Remélem, nem fogják megölni egymást Nao-channal vagy komoly kárt tenni magukban és a berendezésben, ameddig távol vagyok! – Seiun-chan! Majd valamikor szívesen, ha Oyaji elereszt a papírjai mellől – ölelgetem meg kicsi unokahúgom, majd engedem is, hogy szaladjon tovább. Legyezőmet előkapva, annak rejtekéből intek egyet Oni-channak is, legyen csak tisztában azzal, hogy én is itt vagyok és figyelek, na meg ki nem hagynám a komolytalan pillanatokban a boldogítását akár Otouto helyett is. Kár lenne, ha unatkozna szegény, és belefásulna a munkájába így vénségére!
– Közel jársz, Momo-chan, unokatestvérek, ami majdnem ugyanaz ^-^ – magyarázom nagylánykámnak a rokonaimmal kapcsolatos kérdésre. Mikor Hana-chan közelebb hajol, ismét magam elé emelem a legyezőmet, nehogy mindenki lássa a sunyi kis mosolyt, ami megjelenik az ábrázatomon az ötletét hallgatva. – Gyümölcslevet, természetesen, Hime-chantól rengeteget kaptunk ^-^ – egészítem ki gyermekeim anyjának javaslatát, elvégre az ivászatból kár lenne kihagyni a gyerekeket, de alkoholt egyikük kezébe sem vagyok hajlandó adni. Mindketten kicsik még hozzá, főleg Natsuki-chan de Momo-channak sem mernék adni a sakéból.
– Zseni vagy, Háni drágám, de ez nem újdonság ^-^ – paskolom meg a nőszemély vállát, ezzel is véleményezve az ötletét. Magam sem találhattam volna ki sem szebbet, sem jobbat. Közben megsimogatom Momo-chan kobakját, ő bizonyára még nem hallott Minashaku-chan egy-egy tettéről küldetésekben, nekem viszont volt alkalmam hallani ezt-azt innen-onnan. Fontosak a jó kapcsolatok, ugyebár.
Masa-jii kiselőadásának végét hallva, vagyis amikor kinevezi a vezetőt, még inkább arcom elé kell emelnem a legyezőmet, nehogy elnevessem magam, mert azért aztán kapok a fejemre a mellettem álló főnemes nőszemélytől. Nincs kedvem egy esetleges monoklit magyarázni odahaza. A nevezett reakcióját elnézve már legszívesebben combomat csapkodva röhögnék, de hadnagyok és a főkapitány előtt vagyunk, így csak diszkréten vigyorgok a legyező rejtekében, majd amint erőt veszek magamon, összecsukom a rejtőkelléket és rámosolygok mai napra kinevezett hitvesemre.
– Gondjaidra bízom magam, Drágám ^-^ – bármit kapok ezért a megjegyzésért, tutira megérte. Most már csak egy darabban kell eljutni odáig, ahol felmotyózhatunk az úticsomaggal, amit Masa-jiitől kapunk a kis piknikünkhoz. Hát nem kedves tőle? Mondjuk biztos vagyok benne, hogy a Hime-chantól kapott csomagok hasznosabbak lesznek, ha ellátmányról van szó, de remélhetőleg egy-két csomagban akad néhány használható holmi is. Az egyik hátizsákot segítek feladni Natsuki-channak, majd megkérem, hogy kapaszkodjon egy kicsit, ameddig felveszem a nekem kiosztottat. – Te meg akarsz ölni, anyjuk? – nézek háborogva Háni drágára mikor visszafog az átjáró felé menet a baljós ígéret után. Ha nekem kell megírnom a jelentéseinket, majd véletlen összekeverem a tábortűzbe dobandó papírokkal. Sosem fogják rám bizonyítani, hogy szánt szándékkal tettem.
Az átjáró cseppet sem kellemes, remélem, a nyakamban ülő Pöttöm Panna nem fog megfázni tőle, mert a valódi mamája kinyír engem, ha a gyereknek baja esik. Igyekszem minél gyorsabban átvágni ezen a nyavalyás átjárón, nehogy a kelleténél tovább kelljen a gyereknek itt időznie.
– Tyű, Masa-jii tényleg piknikezni küldött minket. Valaki nézze meg, hogy kockás pokrócot is adott-e a csomagokban – jegyzem meg a tájat szemlélve, miközben várom Hana-chan utasításait a folytatással kapcsolatban. Hiszen ő a főnök, hagyni kell kibontakozni a karszalagos különítmény élén. – Mondd csak, Natsuki-chan, neked mi az erősséged azokból, amiket Háni anyu felsorolt? ^-^ – érdeklődöm le nyakamban ülő szemem fényétől, és mikor meghallom, hogy a szuperkúlos lélekenergiaérzékeléses társaságba tartozik, könnyes búcsú vételére készülök fel lelkiekben. – Akkor most egy kicsit odaadlak Háni maminak, rendben? Itt leszek előttetek és vigyázok rátok a kardos különítménnyel – ígérem a lánykának, miközben leveszem a nyakamból és Hana-chan mellé terelem. – Vigyázz kisebbik szemünk fényére, Drágám, engem előre szólít a kötelesség, de ígérem, hogy nem megyek messzire – mikor a könnyes csoportosztással megvagyunk, beszállingózok eléjük, a szöszke hadnagy és Seiun-chan mögé. Bár előbbinél kicsit elcsodálkozom a pályatévesztésen. Úgy tudom, egykori yonbantaiosként és jelenlegi kidous hadnagyként inkább a mágiázásra kellett volna ráfeküdnie, de hát akadnak még meglepetések a világban.
– Én támogatom ügyes és okos nagylányaink ötleteit, Háni. Ha más nem, akkor megtudjuk, merrefelé csavargunk és látták-e az erre áttévedőket – adom le a drótot hátrafordulva, hiszen nem másztam én olyannyira messzire, ne halljam, amit lyánykáim sutyorognak mögöttem.
– Nem kell aggódni, Ichirouta-chan, vigyázunk rád is, a dobozodra is és egymásra is, nem lesz ebből semmiféle probléma – emelem az aggódó 12. osztagos felé feltartott hüvelykujjam. Egy bolyban megyünk, nem kilométerekre egymástól, nem lesz annyira feltűnő a sok kidous között, hogy ő rajta van a 100 pontos célkereszt a különleges dobozkájával.


*Hime-chantól kapott felszerelés: üdítő, süti, uzsonna, sebtapasz (cicás)


(click to show/hide)

Karakterlap

Hayakawa Yuki Hajime

Eltávozott karakterek

Shinigami

1. Osztag

*

Ichibantai fukutaichou

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
26 500 / 30 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 11 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
Fehér (jég elem típusú)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#03649b // #82d9f7


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Vadászat hadnagy módra
« Válasz #8 Dátum: 2017. Máj. 04, 22:08:59 »
Köszönöm, hogy csatlakozhattam a küldibe és a türelmet is a posthoz. <3

  Nem szeretem a nyarat. Az utóbbi napokban rosszul viseltem a kánikulát. Érezhetően kevesebbet sikerült az osztag körüli teendőkből megoldanom, mint ahogy azt terveztem. Emiatt kifejezetten üdítő volt a hirtelen lehűlés. Sokkal több mindenhez volt energiám! Be tudtam fejezni a tegnap hátra maradt papírmunkát, de volt időm az általam újonnan fejlesztett varázslatok finomítására is.
  Éppen az osztagedzést bonyolítottam le, amikor Hino-san jelezte, hogy a Soutaichou nem sokkal korábban megbeszélést tartott zárt körben a hadnagyoknak. Méghozzá a négy napja történt aggasztó jelenség miatt. Szíven ütött a jelentése, először azért, mert fogalmam sem volt az eligazításról. A Főkapitány nem szólt nekem erről… Másodjára azért, ahogy tudatosult bennem Hino-san mondandójának második fele. Lekéstem az expedíció indulását és az előbb szóban forgó megbeszélést… Micsoda? De én nem is tudtam erről!
  Igyekeztem kulturáltan reagálni a meglepetés hatása alatt. Meghajoltam Hino-san előtt, hogy megháláljam neki, amiért szólt erről. Bár még mindig nem értettem, hogy mi okból nem értesítettek időben Pokollepkével a kiküldetéssel kapcsolatban. Azon tűnődtem, hogy mikor lankadhatott annyira a figyelmem, hogy a Soutaichou tervei így nem tűntek fel? Ennél a pontnál már az sem tartottam kizártnak, hogy a Főkapitány szólt a dologról, csupán a rettentő nyári időjárás közrejátszott. Nem, nem foghatom az időjárásra azt, hogy figyelmetlen voltam.
  Hálás voltam, amiért Hino-san biztosított arról, hogy a gyakorlat további felét ő elintézi. Mondjuk nem egészen értettem, hogy Hino-san mégis mire utalt egész pontosan Meiou fukutaichouval kapcsolatban. Mégis miféle megnyilvánulásait nem kellene komolyan vennem?
  Igyekeztem minél gyorsabban összekészülődni a kiküldetéshez. Az expedícióra való lejelentkezés céljából a Soutaichouhoz igyekeztem, kitől csupán szűkszavú tájékoztatást kaptam. Vagyis azt közölte, hogy kérdezzem meg odaát a többi hadnagyot a kiküldetés lényegéről. Bűntudatom volt emiatt. Ha nem késtem volna le a megbeszélést, akkor nem okoznék most ekkora kellemetlenséget a Soutaichounak. Habozás nélkül engedelmeskedtem, szó nélkül vettem tudomásul az utasítást. Elhatároztam, hogy ilyen hibát nem követek el még egyszer, vagy ha mégis előfordulna, azonnal leadom a karszalagomat! 
  Nagy sittségemben csak futólag sikerült felfognom, hogy át kell vennem a kiküldött csapat vezetését, akiket átküldtek az idegen átjáró túloldalára. A kapu előtt kaptam készhez egy táskát, melyben elvileg kiküldetéshez szükséges felszerelések vannak. El se tudtam képzelni, hogy mit értettek alatta, rettentő nehéz volt, mintha csak hatalmas köveket pakoltak volna bele. Sajnos a sietség miatt nem tudtam megnézni, hogy mi van benne. Hasonlóan járt a papír is, melyet szintén a kezembe nyomtak az átjáró küszöbén. Bár arra vetettem azért egy futó pillantást a nagy igyekezetem ellenére is. Mizushima fukutaichouékat illetően írtak benne, ha jól sikerült kivennem.
  Az átjáróról már megjelenése óta tudomásom van, és továbbra sem tartottam bizalomgerjesztőnek. Aggasztott, hogy nem tért vissza a korábbi expedíció egyik tagja sem. Bizalmatlanul léptem át a furcsán pulzáló kapun. S noha bizarr volt az átjáró, állaga és kinézete miatt, mégis kellemesen ért a hűvösség, amit a szokatlan anyaga árasztott magából.
  Mikor átértem a túloldalra meglepetten néztem szembe Abakura fukutaichouval, aki Raimaru fukutaichout támogatta. Meglepetten hallgattam, hogy Raimaru fukutaichou rosszul érzi magát, ezért visszakíséri őt Seireiteibe. Jobbulást kívántam Raimaru fukutaichounak, majd egy gyors útbaigazítást kértem Abakura fukutaichoutól, mely nyomán elindulhattam a többiek után.
  – Fukutaichoutachi*! – villámtánccal álltam meg mellettük. Az összképre értetlenül lestem egy pillanatig, mindez idő alatt megigazítottam vállamon a táskát, melytől úgy éreztem menten leszakad a karom. Lepleztem fájdalmamat, majd átnyújtottam a papírost Kuchiki fukutaichounak. – A Soutaichou küldött. Azt a parancsot kaptam, hogy vegyem át az expedíció vezetését és úgy tájékoztatott… – mély levegőt vettem, amiért ismereteim hiánya miatt eléggé bűntudatot éreztem –, hogy önöktől megtudom a kiküldetésünk célját.

*Jelentése: hadnagyok.
(click to show/hide)

Karakterlap

Abarai Renji

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 117

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 2 082 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Vadászat hadnagy módra
« Válasz #9 Dátum: 2017. Máj. 07, 16:44:29 »

Küldetés résztvevői:

• Hayakawa Yuki Hajime (vezető)
• Hatakeyama Momo
• Kuchiki Hana
• Meiou Tokiya
• Rosui Natsuki

A soutaichou még éppen időben ráeszmélt sake (teája) szürcsölése közben, hogy nem lenne életbiztosítás a Meiou-Kuchiki duóra bíznia ezt az igen kényes küldetést. Azonnal hadnagya után küldetett – Hayakawa Yuki Hajime - , aki némi segítséggel, de hamarosan a csapat után eredt. Természetesen bővebb tájékoztatást nem kapott a feladatról…
A kapu túlsó felén haladó különítmény útja sem kezdődött zökkenőmentesen. Raimaru Minashaku hirtelen rosszul lett. Falfehéren küzdött a hányinger és ájulás tüneteivel. A tizenkettedik osztag hadnagya – Abakura Ichirouta – sietett segítségére. Csomagját átadta, majd óvatos léptekkel támogatta visszafelé lebetegedett társát.
Ezek után a csapat fellélegezni merészelt volna, végre belecsaphatnak a felderítésbe, akkor csalódniuk kellett. Szinte a semmiből bukkant fel egy testőr Seiun mellett. Üzenetet adott át, melyben arra kérte a jelenlévő Mizushima-kat, fáradjanak haza halaszthatatlan főnemesi teendők miatt.
A hirtelen megcsappant felmentő sereg, immár mínusz négy fővel folytathatta tovább útját. Csüggedniük nem kellett, hiszen perceken belül érkezett az erősítés Hajime személyében. A soutaichou írásbeli parancsa értelmében ő vette át a küldetés irányítását. Ennek megfelelően mindenki tőle várta az utasítást, mihez kezdjenek.
Az újdonsült vezető arra tette voksát, beszéljenek a feléjük közeledő személlyel. Ennek megfelelően arra vették útjukat. Nem messze bukkantak rá a vidáman daloló fiatal hölgyre. Térdig érő, virágos szoknyát, buggyos ujjú, fehér blúzt viselt. Szőke fürtjeit könnyed kontyban tűzte feje tetejére. Kezében kosarat tartott, amibe gombához hasonlító növényeket gyűjtött. Közelebbről megnéznék a kicsi kalapos növényeket, azt tapasztalnák, hogy érintésre halvány fényben világítanak. (Kíváncsibbak megkérdezik, mi ez a növény, kedvesen válaszol, hogy remek fényforrás és gyógyító hatású a leve. Megosztja velük, ha bajba keverednek és kifacsarják a nyers növényt, majd megisszák a kissé kesernyés folyadékot, akkor csillapítható vele a rosszullét, sőt a kisebb sérüléseken is segít)
A megszólításra rögtön a csapat segítségére sietett. Végignézett rajtuk, majd széles mosollyal várta, mit szeretnének tőle tudni. Úgy festett nem tartotta sem furcsának, sem szokatlannak a halálistenek felbukkanását. A kérdésekre igyekezett válaszolni, bár mindig ugyanazt járta körbe: menjenek a falu vezetőjéhez!
Döntésük értelmében, ha tovább indultak, könnyedén megtalálhatták a földutat, vagy az erdőn keresztül az említett falut. A kicsi, vidékies, de élettől nyüzsgő faluban szinte elsodorták őket a fel-alá rohangászó színes, könnyebb, nehezebb páncélba öltözött személyek. Meglehetősen vegyes volt a felhozatal. Akadtak díszesebb, egyszerűbb páncélzatba öltözött férfiak, nők, gyerekek és szokatlan manószerű fülekkel rendelkező lények. Mindegyikük fegyvert cipelt, melyek szintén eltértek egymástól. Láthatóan határozott céllal közlekedtek és eszükben sem volt egymásra, vagy az újonnan érkezőkre támadni.
Bármelyiküket akarták megállítani, vagy fékezés nélkül továbbhaladtak, vagy letudták azzal, keressék a falu vezetőjét. Mindössze a különböző épületek mellett ácsorgó egységes páncélban szobrozó alakokban bízhattak. Tőlük nyerhettek útmutatást, de csak arra vonatkozóan, merre találják a keresett vezetőt.
Keresztül kellett sétálni a falu szinte egyenes, bár picikét dombos főútján. Menet közben elhaladtak több kisebb épület mellett, melyek többségénél különböző táblák voltak kiakasztva – például kovács, bróker, bolt, magház -. Az út végén bukkanhattak rá a sokkal nagyobb épületre. Előtte, baloldalon, különös szobor díszelgett, ami mellett több szokatlan ruhába öltözött alak ácsorgott. Másik oldalán újabb különös lény toporgott. Az épület bejáratánál pedig a megérkezésüknél látott ajtónállókhoz hasonló páncélosok őrködtek. Kérdés nélkül beengedték a csapatot. Rájuk sem tekintettek.
Odabent újabb furcsa alakok tettek vettek. Akadt, aki olvasott, más különös főzetekkel babrált, megint más a fegyverét élezte. Egy valamit könnyedén észrevettek. Az bejárattal szemben felállított trónt, melyen sötétebb bőrű, hegyes fülű, meglehetősen aprócska alak ücsörgött. Végig figyelte a beérkező csapatot, de nem szólította meg. Kizárólag akkor beszélt, amikor célzottan neki szegezték a kérdéseket. Abban a pillanatban rögvest megélénkült. Színpadias mozdulattal pattant fel és tárta szét karjait.
- Üdvözöllek titeket Pegeen megyében, drága vándorok! Kérlek, adjátok át a kulcsot, melyet belépésetekkor kaptatok, s kalandos utazásotok rögvest kezdetét veszi! – Hitetlenkedésre, ugyan milyen kalandot, vagy kulcsot emlegetett, csak halk kuncogással rázta meg mutatóujját. - Választ ne reméljetek, míg a kulcsot elém nem hozzátok! – Kezében pergamen jelent meg. A csapat felé tartotta. Utasítások szerepeltek rajta. - Keressétek meg régi barátomat, Tewyn-t! – Mást nem volt hajlandó közöli.

A pergamenen mindössze ennyi szerepelt:
Tudás kulcsa
1.   Keresd meg Tewyn-t!
A bolondos vénember mindig Pegeen mezőin sétáltatja bárányait.

(click to show/hide)

Határidő: 2017. 05. 28., éjfél
« Utoljára szerkesztve: 2017. Máj. 07, 16:50:22 írta Abarai Renji »

Karakterlap

Rosui-Genki Natsuki

Eltávozott karakterek

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
15 500 / 30 000

Hozzászólások: 109

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 32 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
fekete és sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#EEF51D#0ca9c0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Vadászat hadnagy módra
« Válasz #10 Dátum: 2017. Máj. 25, 13:28:57 »
   -Natsuki Natsuki marad, hai! - bólintottam Tokki Papa mondatára, bár nem értettem teljesen az elhangzottakat, hova kéne elmennem, vagy maradnom. -Kivéve, ha néha Natsuki Naoki lesz de olyan ritkán van hai! - tettem hozzá. Mióta Naoki megnőtt, már nem kevertek össze minket.  De majd megkérem Chiyo~neet, hogy tanítson meg, hogy tudnám mégis eljátszani Naoki~t hai!  El voltam gondolkodva, amikor is átértünk a kapun. Hagytam, hogy Hana mamához keveredjek.
Aggódva vettem észre, hogy míg én nagyon békésen jól éreztem magam Hana mama mellett, addig nem volt mindenki ilyen ügyeske hai! Mina~san rosszul lett. Aggódva nyomtam a homlokocskájához a kacsóm, és igen csak egyetértően bólogattam, amikor úgy döntöttek, hogy ő forduljon vissza.  Aztán a vörös bácsi, aki nem Toki Papa volt, és a vörös néni, aki nem Chiyo~nee volt, mind a ketten sietősen visszafordultak. Homlokocskám igyekezve ráncolni, néztem utánuk, hogy vajon ők is rosszul lettek? Rosszat ettek, és fájt a pocijuk, vagy mi lelhette őket? Reméltem nagyon, hogy nem lesz komoly a baj hai!
Arra jó mélyen meghajoltam, hogy Hajime bácsi megérkezett. Tudtam, hogy nem bácsi, de ő is nagy volt, mint Katsuo~oniichan hai! Így aztán nem tudtam, hogy ha gyerek, de nagy, mint egy bácsi, akkor vajon bácsi, vagy gyerek? Viszont egyletesecskés volt, mint én! Végül rájöttem a tökéletes megoldásra! A gyerek és a bácsi is benne volt hai! Onii~channál ez nem volt kérdés, mert hamarabb volt onii~chan, mint hogy megnőtt volna…
   -Hajime~kun bácsi nem érzed rosszul magad?- kérdeztem, picit közelebb lépkedve, nagyon figyelve! Nem szerettem volna, ha ő is rosszul lenne, mint Mina bácsiék hai! -A sok állattal, és a közeledő nénivel vagy bácsival mit fogunk kezdeni? - kérdeztem  óvatosan, alig hallhatóan. Inkább Hana Mamától.  De nagyot bólintgattam, amikor Hajime~chan is úgy döntött, hogy beszélgetni kell az ismeretlen, környéken ólálkodóval! Magam is kíváncsi voltam a lélekenergia tulajdonosára. Egy fiatal lány – néni került elénk, ahogy követtük a nyomokat. A hajacskája olyan szép szőke volt, mint Anyunak, Naokinak, és nekem hai! Nem tudtam, hogy rokona lehetett~e Anyunak... de hasonlított rá hai!   Énekelt, és nagyon szép szoknyácskában volt. A hangocskája is nagyon tetszett.
   -Hana Mama, Momo~neechan, ismeritek ezt a dalocskát? Natsuki szívesen megtanulná! - mosolyogtam lelkesen. -A lány-néni tündérhercegnőcske? - döntöttem kíváncsian oldalra a fejecském - És ez egy mumusűző dalcsoka? - kérdeztem meg egyenesen a lány-nénit. Közben láttam meg, hogy milyen szép, és furcsa virágocskákat gyűjtött. Kíváncsian hajoltam közelebb, azon gondolkodva, hogy vajon milyen íze lehet nekik. Ám feltűnt, hogy ahogy hozzá értek, a virágocskák világítani kezdtek. Egyből visszább húztam a buksimat, hisz ha világítottak, akkor fénylettek, mint Naoki kardja. Vagyis tündér növényecskék lehettek.
   -Toki Papa! Tündérországba jöttünk? - kérdeztem tőle, nagyon várva a válaszát. Minden passzolt volna hai! Tündérországban teljesen helyén való, hogy tündér hercegnők szedjenek tündér virágocskákat hai! A tündér virágocskák meg mumuskákat űztek. Akkor a lány éneke is azért nem volt ismerős. Mert egyenesen tündérországi mumusűző dalocska volt!   A falu vezetőjének emlegetésére picit talán izgatott lettem. Ha tündérország vezetője, akkor egy tündér király lehet? Tokki Papa pedig ügyes, okos, és nagy, és vagy AoNao néni hadnagyocskája, vagy Chiyo~nee tisztecskéje volt! Szóval ő mindenképp ismerte Tündérországot hai!
Azért szorosan mellettük sétálva, indultam én is el a földes úton. Már majdnem cicaútnak nézett ki az ösvény, amint haladtunk hai!
Egy furcsa városba kerültünk. Már maguk a házacskák is másmilyenek voltak, mint otthon, vagy az osztagocskában hai!  Az itt lakó emberecskék, vagy tündérecskék meg még inkább.
   -Chiyo~nee, Natsuki szerint élvezné Tündérországot! - jelentettem ki, ahogy a tündérecskék öltözékét megláttam. Nála láttam ennyi sok ilyen dolgot! Olyan sok fegyver volt, soknak nem tudtam a nevét sem. A kardokat azért igyekeztem felismerni hai! Nagyon izgatottan nézelődtem körbe! Igyekeztem minél több mindent megjegyezni, meg megnézni magamnak!
   -A bácsik és nénik miért vannak ennyi fegyverrel? - pislogtam körbe picit talán aggodalmas kíváncsisággal. -Tündérország ilyen veszélyes hely lenne, hogy mindenkinek fegyverrel kell járnia-szállnia? - kérdeztem Momo~neet halkan. Igaz nekünk is voltak kardocskáink.
Közben szorgalmasan szimatoltam a levegőbe. Nagyon jónak tűnő illatok keringtek! Hangosan megkordult a gyomrocskám, ahogy illatoltam őket.
   - Tündérországban lehet éhes lenni? Ezt Natsuki eddig nem tudta! - osztottam meg azonnal az észrevételem a többiekkel.  Ez viszont azt is jelentette, hogy ha éhes voltam, hogy meg kellett a bendőm tömni. Elindultam az orrocskám után. A legfinomabb illatot követtem behunyt szemekkel. A nénik és a bácsik nem nagyon foglalkoztak velem, így zavartalanul mehettem. Arra nyitottam csak ki a szemecskéim, hogy egy szép kosár gyümölcs, és zöldség, meg gomba előtt fékeztem be. De nem tudtam hozzájuk érni sajnos. Hiába próbáltam meg felvenni őket, legfeljebb a többiek ijedtek meg valamitől. Aggódva pislogtam a többiekre.
   -Natsukinak nem sikerült felvennie a gombácskát hai! - osztottam meg velük az ijesztő tapasztalatomat. Inkább velük tartottam, hátha ott nagyobb szerencsével járok, ahova tartunk.  -Akkor most éhesen maradunk? - pislogtam azért Tokki Papára és Hana Mamára, hátha ők tudnak valami megoldást a problémámra. A hangosan megkorduló gyomrom, mintha csak megerősíteni akarták volna a helyzetet. Rátettem a pocimra a tenyerem, hátha akkor csendesebben marad hai. Így néztem Hajime~kun bácsira, hogy innen merre tovább. Közelebb húzódtam a többiekhez.
   -Natsuki nem tudta megfogni a gombácskát. Megpróbáljon gömböcskét idézni, hogy azt tud~e? - kérdeztem. Nem akartam kérdés nélkül megpróbálni, hisz ezt nem tudtam, mivel járhat. Naoki mellett már nem egyszer láttam, hogy milyen az, ha elrobban egy kidou. Megvártam, hogy a többiek mit válaszolnak rá, és csak akkor próbálkoztam, ha megengedték hai!



Karakterlap

Hayakawa Yuki Hajime

Eltávozott karakterek

Shinigami

1. Osztag

*

Ichibantai fukutaichou

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
26 500 / 30 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 11 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
Fehér (jég elem típusú)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#03649b // #82d9f7


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Vadászat hadnagy módra
« Válasz #11 Dátum: 2017. Máj. 26, 12:31:09 »
  Türelmesen megvártam, míg a többiek reményeim szerint kifejtik nekem az expedíció pontos célját, amiről a Soutaichounak nem volt ideje beszélni.
  Kuchiki fukutaichou megmozdulására nem számítok. Zavartan vörösödtem Kuchiki fukutaichou keze alatt és próbáltam hebegve elmagyarázni neki, hogy így ha bármi váratlan történik, nem fogok tudni rá megfelelően reagálni, de nagyon hálás vagyok, amiért elmondja nekem a küldetés részleteit. De azért, ha lehet, mégiscsak örülnék, ha elengedne…
  Tanácstalanul pislogtam Meiou fukutaichouval tett diskurálását. Értetlenül ráncoltam a homlokomat, amiért nem értettem, hogy mégis most miről beszélnek.
  – Ki, kinek a gyermeke… hogy én? – megpróbáltam kicsomózni társalgásuk számomra érthetetlen részét, de csak jobban elvesztem bennük. Rosui fukutaichou szavai viszont kellően józanítóan hatottak.
  – Bácsi…? – nyögtem fájdalmasan, noha pusztán lelkileg kínzott a megszólítás. – Kérem, Rosui fukutaichou, míg szolgálatban vagyunk, addig legyen szíves szólítson Hayakawának. De igazán köszönöm kérdését, remekül érzem magamat – biccentettem hálásan. – Raimaru fukutaichouék remélhetőleg gondtalanul visszatértek Seireiteibe. Akkor találkoztam velük mikor megérkeztem – osztottam meg a többiekkel, hogy tudják, a többiekkel is minden rendben van.
  – Szerintem is megfontolandó lenne az ismeretlennel beszélnünk amennyiben lehetséges. Talán megtudhatunk tőle némi információt az eltűnt csapatról. – Nem is említve, hogy különösnek találtam az idegen lélekenergiáját. Már akkor érzékeltem jelenlétét, amikor beértem a többieket. Furcsának találtam, hogy ezen az ismeretlen helyen is reiatsuval rendelkeztek. Szerettem volna jobban utánajárni ennek, és csak remélni tudtam, hogy az illető nem szándékozik majd minket megtámadni. Kínos lenne rögtön az első szembejövőt likvidálnunk.
  Nem éppen arra számítottam, hogy egy fiatal hölgy fogja keresztezni az utunkat. Noha némi megkönnyebbülésként ért, hogy nem egy harcos kedvű illetővel futottunk össze. Bár így se igazán tudtam, hogy mit szóljak. Torok köszörülve merészkedtem közelebb hozzá.
  – Anou… e-elnézést! – szólítottam meg esetlenül. Ez így nem lesz jó, a többi fukutaichou számít rám, össze kell szednem magamat! – Ne haragudjon, amiért megzavartuk, de… utazók vagyunk. Lehet néhány kérdésünk? – helyeslése után folytattam. Legalább beszéli a nyelvünket, ez megnyugtató! – Meg tudná mondani, hogy hol vagyunk, mi ez a hely? Illetve nem találkozott már korábban más idegenekkel, akik hozzánk hasonlóan ilyen fekete öltözetet viseltek, mint mi? – mutattam végig magamon a fekete egyenruhára célozva.
  Pegeen, a község neve nem mondott számomra semmit. Kérdőn pislogtam a többiek felé, hátha számukra többet mond a Pegeen név. Én nem hallottam róla korábban, de legalább azt megtudhattunk a hölgytől, hogy hol vagyunk, ha a halálisteneket illetően nem tudott segíteni. Mégis van némi távpontunk.
  – Úgy vélem muszáj lesz kitérőt tennünk abba a faluba, amit a lány emlegetett. Talán többet megtudhatunk erről a helyről és az eltűnt halálistenekről. És ott lehet, hogy tudunk szerezni térképet is… – vetettem fel. – Azt javaslom, hogy menjünk a földúton, ott kevesebb az esélye, hogy valami váratlan dolog ér minket – böktem az út irányába, melyet a kisasszony is megmutatott nekünk az előbb. Egy ismeretlen hely erdejében nem szívesen sétálgatnék, ki tudja, hogy miféle dolgokat tartogat magában. A mi küldetésünk pedig az eltűnt tisztek felkutatása, nem pedig az, hogy veszélybe keverjük magunkat.
  A községben döbbenten szemléltem a különös lényeket. Ahogy az átjáró sem volt hétköznapi, úgy ez a hely sem tért el tőle. Azon tűnődtem, hogy vajon a korábbi expedíció tagjai is megfordultak-e itt.
  – Maradjanak együtt, mindjárt visszajövök.
  Megkíséreltem kideríteni az itteniektől, hogy nem-e az általunk keresett halálisteneket korábban. Nehéz volt ránézésre barátságosabb alakokat kiválasztanom, de akikre esett a választásom, azok sem voltak túlontúl modorosak. Volt, aki meg se hallotta, hogy megszólítottam (pedig ügyeltem arra, hogy kellő hangerővel legyek), de volt, aki szintén a titokzatos falu vezetőjéhez irányított.
  Csalódottan szusszantam fel próbálkozásaim sikertelenségén. Ekkor fedeztem fel az épület mellett strázsáló őröket, egyikükhöz közelebb merészkedve érdeklődtem meg, hogy mégis merre találjuk a falu vezetőjét. Kezdeményezésem ezúttal sikerrel járt, szívélyesen elmondta, hogy merre keressük. Habár arra ő sem válaszolt, hogy láttak-e hozzánk hasonló halálisteneket korábban. Ő is csak a mindent tudó falu vezetőjével traktált.
  – Ez így nem fog menni – lépdeltem vissza a többiekhez. – Kénytelenek leszünk elmenni a falu vezetőjéhez. Úgy vélem addig nem hajlandóak beszélni velünk… – szavaim megakadtak Rosui fukutaichou tevékenységén, miközben átadtam a többieknek az információkat. Éppen a helyi ételekkel próbált ismerkedni, már önmagában abszurd volt az ötlet. Ki engedte oda? @.@
  – Rosui fukutaichou! – igyekeztem mellé mielőbb, hogy meghiúsítsam a bajt. – Nem okos dolog ismeretlen helyen bármibe is beleenni. Ki tudja, hogy mi van bennünk! Nem, nem! Figyeljen, ha beleeszik akár rosszul is lehet tőlük… Ismeri az Aliz Csodaországban című mesét? Ott is sok-sok baj történt a főhősnővel, miután gondtalanul megkóstolta az asztalon hagyott finomságokat és… hogy tessék? – lassacskán jutott el hozzám az információ, hogy nem tudta megfogni a szóban forgó zöldséget. Óvatos próbát tettem én is, mely során hasonló következtetésre jutottam magam is. Értetlenül álltam a helyzet előtt. Leellenőriztem vállamon csüngő nehéz hátizsákot. Megnyugtatott a tudat, hogy az ólomsúlyú táska még kézzel fogható. Tehát ez az ismeretlen hely kiváltsága lehetett.
  – Ne ijesszük meg a helybélieket. De igen, próbálkozzunk meg vele – helyeseltem Rosui fukutaichounak, miközben szándékosan úgy haladtam előre, hogy egy keskenyebb utca takarásába essünk. Itt Rosui fukutaichou nyugodt lelkülettel leellenőrizhette, hogy mennyire tudjuk kordában tartani reiatsu áramlásunkat. Bár bíztam a pozitív végeredményben, hiszen érzékeim korábban remekül működtek.
  – Azt mondták, hogy ezen az út végén találhatjuk a falu vezetőjét. Említettek egy jellegzetes szobrot, ami miatt képtelenség eltéveszteni az épületet. – Amint elmondtam a többieknek, hogy mit is keresünk, elindultam előre. Egyenes úton szerencsére képtelenség eltévedni és viszonylag hamar felbukkant előttünk a különös községben a többi épület fölé magasodó ház a furcsa szoborral egyetemben, mely körül ott tolongtak néhányan.
  Éppen szóra nyitottam a számat, hogy elmondjam az ajtó mellett álló őröknek ittlétünk okát, amikor kérdés nélkül betereltek minket. Csak remélni tudtam, hogy nem egy csapdába sétáltunk bele, méghozzá önként. Szent Lelkek Királya, erre előbb is gondolhattam volna!
  Lassan vezettem körbe a tekintetemet az épület belsejében. Igyekeztem kihúzni magamat és tartásommal sugallni, hogy nem aggódok ebben a szokatlan helyzetben, holott igenis nem igazán tudtam szabadulni a gondolattól, hogy esetleg csapdába vezettem a többieket.
  – Üdvözletünk… Elnézést, de a falu vezetőjét keressük – szólítottam meg a trónusban ülőt, abban bízva, hogy ő lehet a keresett személy. Meglepett lelkes beszéde, főleg a tartalma. Értetlenül vizslattam a furcsa figurára. – Kulcsot? – kérdeztem vissza tanácstalanul. – Nincs nálunk semmiféle kulcs… vagy igen? – a többiek felé pillantottam, de hozzám hasonlóan ők sem értették, hogy mégis miféle zárnyitóról lehet szó.
  – Nincs nálunk semmiféle kulcs. De mi nem vagyunk kalandorok. Ami azt illeti, mi a Gotei 13 tagjai vagyunk, és néhány társunkat keressük, akik körülbelül négy napja járhattak itt. Róluk szeretnénk érdeklődni, hogy nem-e látta őket esetleg? Miénkhez hasonló ruhát viseltek ők is. 
  Megrökönyödtem, mikor a falu vezetője sem volt hajlandó egyenes választ adni nekünk. Kénytelenül vettem át tőle a pergament.
  – Ne haragudjon, de mi tényleg nem érünk rá erre… – csüggedten sóhajtottam fel. – Meg tetszik tudni mondani, hogy a barátja Tewyn mégis hogy néz ki? Tőle megkaphatjuk a kulcsot? Utána válaszolna a kérdésünkre?
  Odakint az épület előtt nyitottam csak fel a pergament, annak reményében, hogy talán többet megtudhatunk erről a Tewynről. Letörten emeltem a tekintetemet a többiekre.
  – A papíron se áll sokkal több. Azt írja, hogy: „A bolondos vénember mindig Pegeen mezőin sétáltatja a bárányait. – mondtam el nekik a papírra írtakat. – Egy térkép igazán jól jönne...
(click to show/hide)

Karakterlap

Kuchiki Hana

Eltávozott karakterek

Shinigami

6. Osztag

*

Kuchiki ház XXIX. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
37 500 / 45 000

Hozzászólások: 87

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 28 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Kardok és Rózsák egylete

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A sake jó. A sake finom. A sake különleges!

Post szín:
#0066ff


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Vadászat hadnagy módra
« Válasz #12 Dátum: 2017. Máj. 26, 21:47:41 »
A közös activity-nek meglepően egyhangú eredménye született. Kezdtem magam ügyes vezetőnek hallucinálni ennyire egy húron pendülünk, bár Icchi fondormányosan beállított megállapításában is akad igazság, mivel pontosan ezért csinálom. Valaki támadni akar, annak egyenesen őt kell célba vennie, viszont ahhoz rajtunk kell keresztül hámoznia magát. A fúró támadásának köszönhetően felmérhetjük az ellenséget és megbizonyosodhatunk róla, ideát ténylegesen fáj ránk valakik foga. Két legyet ütnénk egyetlen csapásra! Ha pedig Icchi azt állította, képes magát megvédeni, akkor semmi okom a pánikoltatásra, hogy minden, de minden rajta fog múlni!
Céltalan berezeltetés helyett, majd megtapasztalja, amikor elkövetkezik az ideje, inkább a gyerekekkel foglalatoskodtam. Natsu picike szívem hercegnőjét átadta nekem a lókötő apja, így gyorsan dobtam a nyakamba, had élvezze tovább a magaslati levegőt. Onnan kémlelte a tájat és szépséges nővérével – Momo – egyetemben, nagyon ügyesen számoltak be arról, hogy nem messze falu található, illetve valaki egyenesen felénk közeledik. A kicsiny családi kupaktanács rögtön megszavazta, hogy beszélgessünk el a kedves idegennel, ha már veszi a fáradtságot fogadjon minket ezen a vadregényes vidéken.
- Akkor irány a….mutatnátok nekünk, édeseim? – Ráztam meg finoman a nyakamban ücsörgő kishercegnőt és vettem magam elé Momo chan-t. A két navigátorunk segítségével már biztosan nem tévedhettünk el. Nekem amúgy se akadt kedvem azzal foglalatoskodni, körbe szondázzam a területet. Rábíztam a munka farkas részét a két gyerkőcre. Én pusztán lelkesen vágtáztam volna velük, ha nem szakítja félbe törp induló nótámat Mina chan hangos haldoklása. A szegény nyolcadikos, lehet túl sok epertortát evett Mitsu készletéből, mert borzalmasan festett. Arra panaszkodott fáj a hasa, kiveri a víz, hányingere van és forog vele a világ. Ebben az állapotban kizártam a lehetőséget tovább cipeljük a beteg hátsóját. Neki és amennyiben fertőző, nekünk sem tenne jót a huzamosabb ideig együtt töltött idő. Valakinek bizony vissza kellett kísérnie.
Enyhén pukkadoztam a hősiesen jelentkező Icchi hosszasan körbemagyarázott ajánlkozásán. Az előbbi bátrak előre kis előadását követően, picikét komikusan festett, éppen ő szeretné hazaszállítani a pórul járt Mina chan-t.
- Ugyan, Icchi chan! Az önfeláldozásod példátlanul fedi a kulcsfigura undoritiszed lelkesen körbe pakolgatott bástyáját! – Veregettem vállon a nagylelkű tizenkettedik osztagosunkat. - Igazán köszönöm a segítségedet! A dobozka felügyeletét innen átvesszük! – Tartottam a tenyeremet, legyen kedves belepottyantani a csomagját. Azt a küldetésre kaptuk, vagyis nem cipelhette haza.
Azok után, volt kedves megválni tőle, felnyújtottam Natsu chan-nak. Nála viszonylag nagyobb biztonságban lehetett, mivel mindig lesz körülötte felnőtt és általában, nem azaz első gondolata egy rablónak, pont a gyereknél keressen ilyesmit – kivéve, ha vásárolt diplomát a piacon -. Másrészt picike, fürge és remekül bánik a démonmágiával. Azt hiszem, ha szorulna a hurok, ügyesen védené magát, míg oda nem ér valamelyikünk. Ezen a kényes kérdésen átgörögve, megfordult fejemben, ideje tovább indulnunk, azonban a befutó testőrt, majd nem elkaszáltam Mina chan táskájával. Már kezemben lendítettem a batyut, jó alaposan fejbe kólinthassam, amikor szembesültem vele, drága hírnökünk nem Setsu chan, de még csak nem is ismerős alak. Teljesen elvesztettem az irányába érdeklődésemet. Helyette a mondandója már jobban pitiszkálta a csőrőmet. Feltartott kezekkel kértem ki magamnak, ugyan mi ez a rendszer, csak úgy lefelezik a csapatomat. Rögtön a papírt követeltem nemesi színem elé. Ha olyan ügy, akkor megvétózhattam, de sajnálatos módon ebbe a családi bizgentyűbe nem akartam belepitiszkálni, ezért isten hírével, meg egy méretes grimaszolással eresztettem útra a Mizushima-kat.
- Azt a macska rúgná meg! Mi van itt?! Még valaki akar valamit a csapatomtól?! – Néztem körbe csípőre tett kezekkel, esetleg akad még tiszt, aki kiugrana a közeli bokorból, hogy újabb hadnagyunkat vigye el. Nem számoltam vele, hogy tényleg lesz egy befutó. Komolyan feladatam ezen a ponton. Széttárt karokkal néztem az előttünk szobrozó Hajime chan-ra. Vártam, türelmesen vártam, neki kire fájna a foga, de vámoltatás helyett, arról kezdett beszélni a kedves sake díler küldte utánunk, mint a küldetésünk újdonsült vezetőjét. Lehet illett volna megsértődnöm, ilyen könnyedén leváltanak, de az én elborult elmémet sokkalta másabb érdekességek kötötték le. Előttem volt! Végre előttem volt! Teljes életnagyságában ácsorgott előttem a cuki, tündéri, rontani való, fess, délceg, lehengerlően udvarias Hajime chan! Nem is vesztegettem a drága időt, rögvest szívecskéket szórva vetődtem a nyakába.
- HA…JI….ME CHAAA~N! – Dörgölőztem hozzá boldogan, természetesen kötelezően felemelt jobb lábbal. - Úgy örül az anyai szívem, annyi reménytelen várakozással eltöltött év után, végre hazataláltál! – Fordultam egyetlen férjem felé csillogó szemekkel. - Megtartjuk, szívem csücskének egyetlen mustáros magja? Légyszi-légyszi-légyszi! Hát nézz már ránk! Kiköpött anyukája! – Nyomorgattam lelkesen a folyamatosan gyarapodó családunk legújabb tagját. Legalábbis nagyon reménykedtem benne, hogy hozzám hasonlóan büszke szülője lesz a szépséges fiacskánknak.
A nyakamban ücsörgő Natsuki chan közben lelkesen faggatta bátyuskáját, nem érzi véletlen rosszul magát. Hagytam nekik időt az ismerkedésre, mielőtt a korából fakadóan izgága fiacskánkat beavattam volna a küldetés, amúgy nem túlságosan kifejtett részleteibe. Elárultam neki, hogy bizony a nagy halálisten mester azért küldött ide minket, mert a kis kíváncsi halálistenek elkeveredtek ebben a fura univerzumban és valakiknek össze kéne őket gyűjteniük. A hercegnők mentése alatt az ellenség likvidálására kaptunk engedélyt, vagyis nem feltétel a békés menekülés, bár a gyerekek jelenlétében azt szorgalmaznám, amennyiben lehetséges. Kaptunk úti motyókat, meg a szokásos szerencse kívánságokat, majd átkeveredtünk a kapun. Jelenleg a ránk maradt négy motyó elosztásával bajlódunk, mivel Natsuki és Momo chan társaságot érzékelt felénk közeledni.
- Eddig arra szavazott a kupaktanács, hogy beszéljünk ezzel a kíváncsi idegennel, hátha békés szándékkal érkezett. Nekem mi a javaslatod, Hajime chan? –
Adtam át kizárásos alapon Mina chan batyuját Tökinek, míg én iparkodtam Seiun hátasát beletuszkolni a sajátomba. Semmi kedvem nem volt két táskával futkosni! Egyetlen böhöm nehéz tégla teljesen jó fegyvernek, nehezéknek és akadályozó tényező ígérkezett. Közben, persze erősen füleltem Hajime chan édes, bár kicsikét halk parancsára, hogy menjünk akkor beszélgetni a közelben bóklászó idegennel.
Dolgom végeztével már én is nyugodtan indulhattam a gyerekek után. Azért Tökinek leadtam a drótot legyen éber és tartsa nyitva a mindent látó atyai szemeit! Ha már mi vagyunk a szülők, még se égjünk be a gyerekek mentik a hátsónkat. Én se lazsáltam. Végig körbe kémleltem a környező tájon, de semmi szokatlant nem láttam. Még a kedvesen éneklő hölgyikében sem akadt kivetni valóm. Sőt, egyenesen oldalba böktem Tökit, miután ügyes fiacskánk oda oldalazott hozzá.
- Milyen kis bátortalan, egyem a kis harmatos virágszál lelkét!– Sóhajtottam fel, hiszen a zavaránál már csak a kosárba szedett növények voltak feltűnőbbek. Enyhén összevont szemöldökkel szemléltem, míg Natsuki chan kérdése félbe nem szakított az elmélkedésemben.
- Nem ismerem, szépségem. Te már hallottad, kicsi lányom? – Pillantottam oldalra Momo chan-ra, neki van esetleg bármilyen ötlete a dalt illetően. - Akkor felvesszük! Tokki, szívem! Nálad van a nagyon okos és szuperságos mobilos készüléked? – Vigyorogtam sűrű gesztikulálásokkal a férjemmé fogadott Meiou palántára. - Natsuki chan szeretné ezt a dalt megtanulni! Felvennéd neki? Hátha találunk otthon, neten, akármelyik archívban adatot róla. –
Nagyon lelkesen meg sem vártam mit válaszol már odarongyoltam a bájosan enyelgő tini duóhoz. Kedvesen kértem a szőke lánykát, hogy énekelje fel a dalt Tökki telefonjára. Addig, átadtam édes egy apukájának Natsuki chan-t, minél közelebbről hallgathassa a dalocskát és újfent megrohamozhassam Hajime chan-t.
- Téged nem zavar ez a nagy vidéki szénabála mászós idill? – Tettem csípőre a kezeimet, miközben a közeli zöldellő, virágokkal borított mezőket szemléltem. - Nem akarok semmilyen ördögöt a bokrokba varázsolni, de rossz előérzetem van. Két szemünk legyen mindig a hátunk mögött, Hajime chan! –
Integettem felszabadult vigyorral a felénk közeledő különítményre. Abba nem szóltam bele, hogy mit és merre szeretne Hajime chan. Magam előtte tereltem a gyerekeket és szorgosan zártam a sort. Jobb félni, mint megijedni alapon fürkésztem a környéket, míg be nem értünk az eddig tapasztaltakhoz képest meglehetősen zsúfolt faluba. Mindenfelé páncélos, magas, izmos, fényes, fegyverekkel futkorászó férfiak voltak. Én nem mondom, hogy elvesztem, de hosszasan kapkodtam egyik másik szemre való példány után a fejemet. Annyira belefelejtkeztem a szemeim legeltetésébe, pillanatokon belül már a mellettem elhaladó, ígéretesen sármos harcosokat próbáltam meginterjúvolni a nevük, csillagjegyük, születési dátumuk, kedvenc színük felől. Legnagyobb döbbenetemre az egyik szótlanabb volt, mint a másik. Az elutasítás mértéke szinte földbe döngölte női lelkemet, így az egyik oszlopot támasztva lepett el a sötét fellegem. Darabokra tört a szívvel itattam az egereket, amikor Tökki gyűjtötte be megtépázott női grabancomat, ne szakadjak le a csapatottól, akik éppen Hajime vezetésével haladtak a főúton.
Nem teljesen értettem merre haladunk, de még éppen a traumát próbáltam feldolgozni, annyi szépség sem szorult belém, legalább köszönéssel jutalmazzák próbálkozásaimat. Igazából akkor tértem észhez, miután bekerültünk egy hatalmas épületbe, ahol méreteiben elég kicsike lény zendített rá kulcsokat kérni tőlünk.
- Ne nézzetek rám! Nálam csak a könyvtár és irattár kulcsa van! – Húztam elő a szőrös kulcstartóra biggyesztett fém vackokat. Senki se kérdezze minek voltak nálam! Én sem emlékeztem mikor tettem oda, vagy mit szerettem volna velük. Maradjon meg ez a hónap rejtélyének, mivel úgy festett, hogy nekünk a furcsa nevű hely, furcsa nevű vezetője által megadott, furcsa nevű barátjához kellett mennünk. Ezt a dolgot valahogy nem bírtam összerakosgatni, ugyan minek kéne nekünk, de láthatóan addig semmiféle választ nem kapunk, míg ahhoz a Teve akárkicsodához el nem megyünk.
- Ez aztán a gyorsan leadott matt! – Füttyentettem el magamat sűrű fejvakargatás közepette. - Pedig itt nem mi vagyunk a parasztok! – Rándult be a szemem a környéken futkorászó férfiakra tekintve. Készültem mindegyiket megajándékozni legalább egy kósza gyümölccsel, de láthatóan nem sikerült megfognom semmit.
- Remek! Még megdobálni sem lehetek az állatokat?! Mi ez?! Állatkerti szabály?! – Fontam össze sértődötten a mellkasom előtt karjaimat. Egyre kevésbé tetszett ez a hely, mert túlságosan megkötötték a kezünket. Esélyt sem adtak arra, hogy mást tegyünk, mint a bent ücsörgő kerti törpe parancsa.
- Ötletek, hol az a bárányoktól gyapjasodó mező? – Fújtattam csalódottan. - Addig senki se áll velünk szóba, amíg nem hozzuk ide azt a Teve valakit és a kulcsot, szóval nem maradt más választásunk. – Azért az én nagyon okos és körmönfont férjemre tekintettem, hátha akad valamilyen mentő ötlete erre a részre.
- Amerről jöttünk ugyan akadtak mezők, de bárányokat biztosan nem láttam. Én a falu mögötti dombokra voksolnék. Senki sem olyan hü…hüvelyes borsó a város elé vigye az állatokat, hátha egy mérges páncélos horda őket...gyűjti be vacsorára. – Még sem magyarázhattam a kicsike lányunk jelenlétében, hogy összecsapás alkalmával biztosan áldozatul esnének a támadásnak, vagy az ellenség mészárolná le szegény bégetőket, ne legyen elemózsia, vagy éppen a saját pecsenyéjüket süthessék meg a tábortűznél.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Máj. 26, 21:53:58 írta Kuchiki Hana »

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Vadászat hadnagy módra
« Válasz #13 Dátum: 2017. Máj. 28, 21:06:15 »
Egyetértek Háni drágám indítványával, ügyes és okos lánykáink mutassák az utat, elvégre rettentő fontos, hogy a fiatalság megszerezze a kellő önbizalmat a későbbi karrierjükhöz! Azon viszont azt majdnem infarktust kapok, amikor kisebbik szemünk fénye a látványosan haldoklóhoz ennyire közel merészkedik.
– Natsuki-chan, drágám, a betegektől inkább maradj távolabb, mielőtt még elkapsz tőle valami ismeretlen nyavalyát – kérlelem drágáságos picikénket, ameddig drága hitvesemnek kinevezett hölgyemény éppen a visszakísérésről intézkedik. Kissé csalódottan nyugtázom, pont Ichirouta-chan vállalkozott erre önként, mikor neki a 12. osztag felszerelését kéne hoznia velünk... Oni-chant például szívesen nélkülözném. De hát ha egyszer nem így ajánlkoztak és Háni kedves elfogadta, akkor igazán nincs mit tenni. – Okos húzás – füttyentek elismerően, mikor Ichirouta-chan pakkocskája kedves Natsuki-chan lánykánkhoz kerül. Azért pici szívünk kisebbik nagyhercegnőjétől megérdeklődöm, bírni fogja-e ezt így a saját hátizsákjával együtt, és megkérem, szóljon ha nehéz neki, mert boldogan átvállalom a terheit. Nem kell a leánykánknak abban elfáradnia, cipekedik. Valószínűleg lesznek más dolgok is.
A testőr megjelenésére automatikusan kapcsolom ki az agyam egy részét. Nem-nem, engem innen akkor sem rángatnak vissza, pláne nem nemesi hercehurcák miatt, ha hadsereget küldenek utánam. Menekültstátuszért fogok itt folyamodni, ha ez megtörténik, vagy ide nekem a selyemzsinórt!
– Ejnye, csúnyán megtörni látszik leleményes formációd, Háni egyetlenem. De ne félj, engem nem lopnak el mellőletek élve! – biztosítom a leányzókat, engem ugyan senki nem rendelhet innen vissza, Hana-chan vállát még meg is paskolgatom kifakadását hallgatva. Igaza van, csúnyán felére redukálódott a létszám. – A próféta szólótt belőled, kedvesem – füttyentek egyet a megjelenő Hajime-chan láttán, hiszen hogy máshogy találhatta volna ki, még valaki érkezik utánunk? Ez a küldetés egyre szórakoztatóbb lesz. – Ejnye – pillantok bele hites társam válla fölött a hivatalos papirosba, mely a fiút jelöli meg kis csapatunk újdonsült vezetőjének. Nem is értem, mi lehetett Masayoshi-chan problémája az előző felállással. Szerintem ma még nem fogyasztott eleget a gyógyitókájából, csakis ezért gondolhat olyféle zöldségeket, Háni-chant le kell váltania a vezetésből. Bár végül is a saját hadnagyára, ám legyen, elnézzük.
– Hm... – mérem végig a látványt Háni kedves indítványára. – Ez nem kérdés, Életem, az elveszett fiú végre hazatért és teljes a család – mondjuk eredetileg csak két tündérszép kislányról volt szó, de Hajime-chant még hajlandó vagyok bevállalni. Hasonló korban lehet, mint Katsuo-chan, talán tud adni egy-két tippet, hogyan imádkozhatom ki a kapitányfiút a szekrényemből odahaza.
Ameddig Háni drága a család legújabb nagyfiának magyarázza az amúgy elég szegényes részleteket feladatunkról, magamhoz veszem a nekem kiosztott motyót, és igyekszem úgy elpakolni, minden málha elférjen rajtam, az is, amit otthonról hoztunk. A gyerekek uzsonnás batyuja ugyanis elsőbbséget élvez, a minőségi táplálék és folyadék nem sérülhet. Mondjuk nem bánnám, ha a saját elsősegélycsomagom is túlélné, de arról előbb vagyok hajlandó lemondani, mint lánykáiméról. Drágalátos egyetlen királynőmnek csak felmutatott hüvelykujjal jelzem, vettem az adást, és figyelem a terepet, ha már úgy döntöttünk, találkozunk az idegen energiák tulajdonosával.
– De van ízlése a gyereknek, egész szemrevaló hölgyemény – válaszolok Háni drágának, miközben Hajime-chan esetlenkedését figyelem a gombászó leányzóval. Azok a növénykék határozottan érdekelnek, így közelebb is oldalazok, hátha fel tudok venni egyet közülük, de sajnálatos módon nem tudom felemelni a növénykét, csak némi világítást tudok kicsikarni belőle. Kérdésemre, mégis miféle növényke ez, igen érdekes választ kapok. Ha valóban így van, talán tanácsos lenne begyűjteni belőlük néhányat, ám sajnos nem tudom megfogni őket. Nagy kár, Kalózkislány bizonyára örülne néhánynak. Csak remélni tudom, hazafelé lesz alkalmam valahogyan beszerezni párat, mert másképp engem egészen biztosan lenyakaznak odahaza. Remélem, nem az a nyitja, csak a lányhoz hasonló reiatsuval rendelkezők tudják megfogdosni, mert akkor veszett fejsze nyele minden tervem!
– Hát persze, életeim – bólogatok a lányok indítványára, és ha a kedves, furcsa nevű kisasszony beleegyezik, a Yuko-chantól kapott okosmobillal felveszem a kedves-kellemes dalocskát. Közben magamhoz veszem az idő közben ismét hozzám keveredett Natsuki-chan királykisasszonyt, teljesülhessen kívánsága, és közelről hallhassa a dalocskát. – Nem hiszem, Életem, inkább egy előbirodalmában lehetünk – válaszolok a Tündérországot firtató kérdésre. Valahogy azt a helyet a neve alapján egy kicsit... idillibbnek és cukormázasabbnak képzelném. De legalábbis nem érezném azt, hogy oda kell figyelnem minden apróságra, ahogy haladunk.
A kislánynak megköszönöm az éneklést, majd a lányokat anyjuk és tesójuk felé terelgetem, eldönthessék, merre és hogyan tovább. Az útirány kiválasztása után a korábbi formációnak megfelelően besorolok előre, ha esetleg frontálisan kapnánk támadást, annak előbb rajtam kelljen keresztül mennie, csak aztán juthasson el a gyerkőcökhöz. Éppen ezért Natsuki-chant is nővérkéjére és bátyusára bízom, véletlen se lehessen baja abból, épp az én nyakamban ücsörög. Szerencsére a faluig ilyesmi nem történik, úgyhogy már csak annak a helynek a felfedezése van vissza.
A különös öltözetek láttán kissé megdöbbenek, de ezt hamar elfújja a különös fegyverek látványa. Hajime-chan kérését hallva gyorsan Hánira bízom a lányokat, hogy a kovácsműhely környékén körülnézzek. Csak két perc, tényleg csak ennyit kérek! Mire visszafordulok, természetesen a kis családnak hűlt helye, és mindenek előtt Natsuki-channak eredek a nyomába, mielőtt mamája – mind a kettő vagy bármelyik – le találna nyakazni, amiért nem figyelek a pöttöm kis hercegnőre. Mázli, Hajime-channal egy időben akadok a nyomára, legalább a bátyusáról tudom, hogy vigyáz a kishúgára.
– Okos és ügyes bátyádnak igaza van, életem kicsi értelme, nem tudhatod, mit pakolnak ebbe a kosztba vagy mivel vigyázzák a kártevőktől – bólogatok egészen addig, míg el nem jut hozzám a gyerekek problémája. És hogy Háni szívem még mindig nincs se közel se távol. – Momo-chan, drágaságom, vigyáznál a testvéreidre, ameddig tesztelik a kidou működését? Én addig előkerítem azt az angyali anyukátokat és mehetünk, amerre Hajime-chan csak szeretne ^-^ – adom le az ismertetőt, és máris keresni kezdem életem kissé szertelenül szerelmet kergető értelmét. Sötét fellegeket eregető mézédes hölgyeményemhez alig egy-két perccel később lépek oda, hogy megérdeklődve problémáját felsegítsem. A helyzet azonnali elsősegélyért kiált, így előveszek a készletből két üveg italt, koccinthassunk a nagy sokkokra, mielőtt felzárkózunk a gyerekekhez, akik nagyon ügyesen megindultak a következő állomás felé.
Az épületbe már-már túlontúl könnyen jutunk be, senki nem próbál megakadályozni benne, átlépjük a küszöböt. Mivel Hajime-chan eddig is remekül kezelte a helyzetet, inkább körülnézek, mit csinálnak idebenn. A könyv annyira nem izgat, Yuko-chan pszichológiai és biológiai lexikonjai után most annyira nem szeretnék belemélyedni újabb tudományba. A színes folyadékok a különböző üvegcsében sokkal érdekesebbnek tűnnek, de a velük foglalkozó egyén zokniba se néz. Hát kérem, ez azért még tudósoktól is modortalan, így reménykedve libbenek tova a fegyverével foglalatoskodó egyénhez, ki szintén nem reagál rám semmit. Azért fél füllel igyekszem követni a beszélgetés fonalát.
– Kulcs legfeljebb a vezetőnknél lehetne, nem gondoljátok? – szemlélem az elsőre kinevezett Hánit, aki csak otthoni kulcsokat vesz elő, majd Hajime-chant, akinek új vezérünkként értenie kellene a helyzetet, mégsem világos neki sem. Ez a furcsa Seagull sem segít ki minket, csak ismét másvalakihez irányít. Sóhajtva veszem tudomásul a dogot és gyűjtöm be magam köré a gyerekeket, miközben Hajime-chan a kapott szajrét olvasgatja.
– Úgy fest, valami elfuserált sorversenybe kerültünk, ahol mindenki csak a következő emberhez küld minket – csóválom a fejem, majd Natsuki-chant a testvérkéire bízva lépdelek Hana-chan után, hátha kicsit elragadtatott állapotában engem azért nem fog lecsapni.
– Háni, életem méze, nem vagy szomjas erre a nagy izgalomra? ^-^ – érdeklődöm kedvesen, finoman utalva a nálam lévő piakészletre. Hümmögve hallgatom az ötletelést, és bólogatok bizonyos részletekre, másokra  inkább csak mélyet szusszanok.
– Tulajdonképpen ha faluhatáron kimegy, édes mindegy, bárhol odakeveredhetnek csúnya bácsik a barikért. De tényleg arra kéne menni, amerre még nem jártunk, és akkor tarthatunk rögtönzött pikniket, ha már drága kislányunk, Natsuki-chan éhes. Biztosan a többiekre is ráférne némi frissítő, nem gondolod, Mézecském? Hajime-chan, mit mondasz, belefér az időnkbe, hogy Natsuki-chan húgocskádat megmentsük az éhhaláltól? – érdeklődöm a társaságtól, miközben a nyakamba veszem a szőke csöppséget, nehogy véletlen megint elkavarodjon tőlünk a messzeségbe. Ki tudja, milyen rusnya gazokhoz próbálna meg hozzányúlni, amivel nem lenne olyan mázlink mint a megfoghatatlan étellel!


(click to show/hide)

Karakterlap

Abarai Renji

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 117

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 2 082 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Vadászat hadnagy módra
« Válasz #14 Dátum: 2017. Máj. 29, 20:05:38 »


A különös vidékre érve mindannyian tapasztalták, hogy semmit sem képesek megfogni, megkóstolni, elvenni az eredeti helyéről. Rosui fuku-taichou ötletére gyorsan ellenőrizték mennyire korlátozott erejük, azonban semmiféle fennakadást nem tapasztalhattak. A lélekenergia érzékelésüket semmi sem gátolta, miként a démonmágia idézés is zavartalanül működött. Valaki további képességeiket szeretné tesztelni, ugyanerre a következtetésre jutna. Akár shikai-t, vész esetén bankai-t oldani is képesek.*
Beérve a faluba, azzal szembesültek, szó szoros értelmében kívülállóként kezelték őket. Az igencsak elfoglalt lakosok, átutazó vendégek, páncélos alakok és helybeliek figyelmet sem fordítottak rájuk. Kénytelenek voltak Hayakawa fuku-taichou útmutatásával elmenni a főút végén magasodó épülethez.
Odabent a meglehetősen hallgatag vezető fogadta csoportosulásukat, aki egyetlen konkrét választ nem volt hajlandó mondani, míg nem viszik színe elé a rejtélyes kulcsot. Arról nem nyilatkozott miért fontos ez a tárgy, vagy mi szüksége rá. Tudatlanságban hagyta a társaságot, mindössze egy pergament adott át Hayakawa fuku-taichou-nak. Az igen hiányos ismertetőben nem szerepelt túl sok információ, így a csapatnak döntenie kellett, merre indulnak a bolondosnak nevezett báránypásztor keresésére.
Akármerre keverednek a városban, vagy azon kívül jó darabig nem látják se hírét, se hamvát Tewyn-nek. A gyapjas különítmény a város keleti határában húzódó dombon túl lelhető fel. A környéken futkorászók továbbra is levegőként kezelték jelenlétüket. Senki sem válaszolt a segítségkéréseikre. Kénytelenek voltak maguktól felderíteni a környéket.**
Az alacsony, botjára támaszkodó idős férfit könnyen megtalálhatták. Számtalan vidáman ugráló, bégető, boldog bárány rohangászott körülötte. Addig nem reagált váratlan vendégeire, míg meg nem szólították. Szemfülesebbek észlelhették, ez valószínűleg azért lehetett, mert az idős férfi már nem látott, legalábbis nagyon keveset. A hangra mindenesetre kedvesen felvirult arca. Észlelhetően örült a vendégeknek. Arra, pedig egyenesen felnevetett, szóba került érkezésük oka.
- Igen, igen! A kulcs! Természetesen tudom, merre lehet! Előtte, azonban, kérlek titeket, segítsetek vén fejemnek! – Horgasztotta le fejét szomorúan. - A szemem már nem a régi! – Csóválta meg fejét. - Meg kéne nyírnom a bárányaimat, de csak egy részüket! Én már nem látom, hogy melyikek a göndör fonatú gyapjas rugózó! – Sóhajtott fel sajnálkozóan. - Beterelnétek nekem a karámba? Onnan már könnyedén boldogulnék! –
Kedvesen elmosolyodott, hátha a fiatalok megszánják. Jól esett volna lelkének a törődés, ne neki kelljen rohangálnia a virgonc jószágok után.
A csapat bármely tagja, akárhogy próbálkozna, nem kapott volna több információt a kulcsról. Tewyn többet nem mondott, csak reszkető karokkal támaszkodott botján és a mezőn futkosó állatokat kémlelte. A látszólag egyforma jószágok fürgén ugráltak, rohantak, szökkentek a változékony talajon. Arról, hogy ugyan melyek az említett négylábúak fogalmuk sem lehetett. Kénytelenek voltak maguktól felfedezni az igazságot.***
Tewyn azok után elevenedett meg, mind a nyolc bégető a karámba lett zárva. Hálásan megköszönte az idegenek segítségét, majd kérte a pergament. Megérintette a lapot, melyen újabb sor jelent meg:

Tudás kulcsa
1. Keresd Tewyn-t!
A bolondos vénember mindig Pegeen mezőin sétáltatja bárányait.

2. Vidd el a gyapjús kosarat Eilísh-hez!
Mindig a pataknál mossa a ruhákat!

Dolga végeztével tovább kémlelte a bárányait, mintha ott se lennének vendégei. Többet meg sem szólalt. Érzékelhetően a kulcsról sem kívánt semmit mondani.

(click to show/hide)

Határidő: 2017. 06. 18., éjfél