Szerző Téma: Sotachi – A ládika átka  (Megtekintve 974 alkalommal)

Description: Magánküldetés: Akabeni Mizuki; Hayashi Aoi

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Ichimaru Gin

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 62

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 4 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Sotachi – A ládika átka
« Dátum: 2017. Jan. 08, 01:06:35 »
  Egész nap rettenetes idő uralkodott Ametsuchiban. Úgy esett az eső, mintha dézsából öntenék, emiatt látogatók sem érkeztek a templomba. Mindemellett Tsukatani Tatsuha szárnysegédjével Kunihiroval éppen egy vidéki templomba tettek látogatást.
  Mizuki, a templom vezetője téged bízott meg azzal, hogy felügyeld a szentélyeket és a szobafogságra ítélt rokonodat, Aoit. Kunihiro pedig azzal a szívességgel állt eléd, mielőtt elhagyták volna a templomot, hogy kezd meg a szentély raktárának a lomtalanítását. Tekintve, hogy a raktárépület nem apró, emiatt Aoit is melléd rendelték, hogy segédkezzen neked a takarításnál.
  Aoi, kissé rosszul sikerült zárnod a tavalyi évedet, japán nyelvtanból megbuktál. Ezt nagyapád nem fogadta túl lelkesen. Emiatt a tavaszi szünetedet odahaza kellett töltened, szobafogságban. Egyedül csak akkor mozdulhattál ki a négy fal közül, ha a mikóságot gyakoroltad vagy valamilyen ház körüli feladattal bíztak meg, akárcsak most.
  Mindketten a raktárban pakoltatok. Estefelé pedig el is jutottatok a második szintre. Mizuki, te a magasabb polcokat kezdted lepakolni, hogy letörölhesd azt. Amazon elhelyezett különböző régebbnél-régibb tárgyakat rokonod kezébe adogattad, hogy átmenetileg félre helyezze azokat egy biztos helyre.
  Az egyik alkalommal egy ósdi, ütött-kopott, rendkívül poros doboz került le a polcról. Ez tele volt aggatva megsárgult ofudákkal. A papírokon bonyolult vonású kanjikat lehetett olvasni. A doboz Aoi érdeklődését is felkeltette.
  Mizuki, neked még Kunihiro mesélt egy dobozba zárt rendkívül erős, gonosz oni-ról, melyet levehetetlen ofudák zárták el a külvilágtól a szörnyeteget. Viszont, hogy ebből mennyi az igazság az rejtély volt. Mindenesetre a dobozka hasonlított a mendemonda által leírt titokzatos ládikára.
  Aoi, kíváncsiságod a mesétől csak fokozódott. Ugyanakkor kétkedtél abban, hogy valóban egy oni lenne elzárva a rozoga ládikában. Meggyőződésed volt, hogy nagyapád aggatta rá az ofudákat. Szemrebbenés nélkül szedted le így a dobozkáról a megírt cetliket. Semmi varázslatos dolog nem történt, míg az utolsó papírdarabig nem értél. A visszamaradt ofudát, mikor leemelted kristály kék színű lángok csaptak fel a kezed körül. Az cetli teljesen elégett és a doboz teteje magától felpattant.
  A dobozból sötét masszaként áramlott ki a vérfagyasztó energia. Melyből lassacskán emberszerű alak formálódott, magasságával fölétek magasodott. A kacagó hang, mely ajkai között szökött ki, elnyomta az odakint zuhogó eső zaját. Vörös szarvai keresztülszúrták feje tetején pihenő kalapot, mely jórészt kitakarta egész arcát, miközben a talajt bámulta. Karmokban végződő ujjait ki-be hajlítgatta, mintha csak szokná a mozgás lehetőségét. Vállaiban sárgás szemgolyók pislogtak körbe. Mindemellett derekán levő öv is önálló életet élt. A csúf fejből villás nyelv kúszott ki, sziszegve adott hangot. Hosszú fogaival pimaszul vigyorgott orra alatt, mikor vörös szemeit gonosz tekintettel rátok szegezte. Az egész kiállása baljós érzetet keltett bennetek.
  – Megmondtam, hogy még találkozunk.
  Nos, a történet mégse csak mese volt. A dobozra aggasztott ofudák valódiak voltak és a ládában megbújt a rettenetes oni, mely Kunihino történetében is szerepelt. A kérdés az, hogy mi tévők lesztek, mikor felocsúdtok a döbbenetből.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Nov. 04, 16:32:04 írta Ichimaru Gin »

Karakterlap

Tsukatani Aoi

Papnő növendék

Eltávozott karakterek

2. évfolyamos (gimnazista) diák, Seitokai elnök

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
21 000 / 30 000

Hozzászólások: 54

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 1 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Reiatsu szín:
kristálykék; Fubukiként: napsárga

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#509686 // #A3DDD1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sotachi – A ládika átka
« Válasz #1 Dátum: 2017. Jan. 08, 01:15:09 »
  Nem éreztem igazságosnak Nagyapi szigorát. Végtére is csak egy tantárgyról van szó! Szinte biztos vagyok benne, hogy valójában csak azt akarja, hogy itthon legyek. Mert így legalább napi szinten esélye van nyaggatni azzal a bugyuta mikósággal. Én nem akarok az lenni, de egyszerűen hiába próbálom megértetni vele, elszáll a füle mellett! Pedig aztán Zukki~one-chan egyértelműen élvezi a mikóságot! Nem értem, hogy miért nem szeretné, hogy ő vegye át a templom vezetését…
  Sértődötten vergődtem az ágyamban századjára olvasva újra az egyik kedvenc manga sorozatomat, amikor Pu-chan* kinyitotta az ajtómat.
  – Hamarosan indulunk – harangozta be.
  – Okey-dokey… nem fogok elköszönni a Nagyapitól! – felfújt arccal fordítottam el az arcomat az ajtótól.
  – Feladatom van számodra – kezdett bele, le sem akadva az előbbi kijelentésemen. Furcsálltam is nagyon, de nem tettem szóvá. Csupa fül voltam, hogy ezúttal miféle mikós cuccot kellene csinálnom.
  – Segíts Mizukinak a raktár lomtalanításában. – Ez még nem is hangzott olyan rosszul! Legalább kimozdulhatok végre. Alig kezdődött el a tavaszi szünet és nem volt lehetőségem sehová se menni. A barátaimmal is csak sms-ben tudtam tartani a kapcsolatot, míg le nem merítettem az egyenlegemet. Helyesléssel jeleztem, hogy tudomásul vettem a feladatot.
  Miután összekapartam magamat azért Pu-chantól elköszöntem és a lelkére kötöttem, hogy vigyázzanak a Nagyapival. Egész nap rossz idő volt és tudom, hogy Pu-chan rettenetesen vezet az esőben!
  Felkerestem Zukki~one-chant a házban, hogy lejelentkezzek nála. Szinte biztos voltam benne, hogy Tsukiyomi szentélyében fogom megtalálni.
  – Hi, Aoi takarítóbrigád szolgálatra jelentkezik! – szalutáltam egy pillanatra. – Hozzam a cuccokat? – érdeklődtem le tőle, természetesen a takarítóeszközökre gondolva. Addig is befejezheti az imáját, míg átcuccolok a raktárba.
  A takarítás felért egy kínzással. A raktár, mintha több ezer éve nem látott volna portörlő rongyot. Rettenetes volt a káosz, így nyomban meg is világosodtam, hogy miért bízott meg azzal Pu-chan, hogy segédkezzek Zukki~one-channak.
  – A porcicák, pedig ha beszélni tudnának, biztos sok izgalmas dolgot hallgathatnánk tőlük a Nagyapiról – jegyzem meg Zukki~one-channak. – Nem csodálom, hogy Pu-chan lepasszolta nekünk!
  Némely dologról nem is értem miért lett elrakva. Viszont csak azokat helyeztem a kidobandó kupacba, amire Zukki~one-chan bizton állította, hogy szemét.
  – Nem akarunk holnap bemenni a városba, ha jó idő lesz? – kisvártatva tettem fel a kérdést. – Megőrülök lassan az itthonléttől! – panaszkodom. – Semmi izgalmas nem történik, és úgy érzem, itt fogok megöregedni. And I’m just sixteen! Lassan tizenhét… A mangákban ez fordulópont szokott lenni!
  Őszintén reméltem, hogy igent mond! Nagyapiék holnap még nem érnek haza, szóval nem is fognak tudni arról, hogy kilógtam. Aztán pedig, ha Zukki~one-chan is velem tart, akkor még felügyelet nélkül sem leszek. Vagyis, ha megtudják se tehetik komolyabban szóvá ezt.
  Mikor áttértünk a második emeletre valóságos csodaként éltem meg. Azt hittem idén nem végzünk az alsó szinttel! Odafent viszont a polcok jelentettek nagy kihívást. Mikor Zukki~one-chan szólt, hogy segédkeznem kellene neki a holmik lepakolásában, nyomban odabattyogtam. Igyekeztem úgy pakolgatni a kiterített pokrócra a régi limlomokat, hogy ne essen bajuk. Ugyanis akadt köztük törékeny apróság is.
  Meghökkentem az ósdi dobozra, amit Zukki~one-chan a kezembe nyomott. Tele volt ragasztva ofudákkal, a ládika maga pedig snassz volt egy minta vagy felírat sem ékeskedett rajta. Ránézésre semmi érdemleges nem volt benne. Meg is döbbentem mikor nem a szemétnek titulált kupacba kellett bevágnom, hanem a pokrócra kellett lehelyeznem.
  – Why? It’s just a box – teszem szóvá azonnal. Döbbenten vizsgáltam a ládikát a kezemben, hátha feltűnik benne valami érdekesség, ami elsőre nem. De továbbra is csak az volt a véleményem róla, hogy ez egy egyszerű doboz!
  A mesére elhúztam a számat. Szép volt, jó volt. Csupán alig hittem, hogy ebben a ládikába belefért volna egy rettenetes oni… A cetliket ugyan nem tudtam elolvasni, főleg, hogy a rosszullét kerülgetett, amikor csak ránéztem a szépen ívelt kanjikra. Viszont meggyőződésem volt, hogy az ofudákat a Nagyapi aggatta rá szabadidejében.
  – Ez csak mese – jelentem ki határozottan, közben elkezdtem leszegetni róla a cetliket. – Nem több ez egy üres dobozkánál. Az ofudákat pedig tuti a Nagyapi rakta rá – meggyőződve aggattam le minden egyes cetlit, mígnem az utolsóhoz nem értem.
  Ijedten ejtettem ki a ládikát a kezemből, amikor a cetli lángra kapott a kezemben. Értetlenül ráncoltam homlokomat. Meghökkenve fogadtam, hogy a doboz, mely hangos koppanással landolt a padlón egyben maradt, majd magától kinyílt.
  Földbegyökerezett lábbakkal álltam a sötét massza láttán, mely kiáramlott belőle. Kicsit ijedten néztem a testet öltő valamire, ami határozottan oni-nak festett, legalábbis ránézésre. A nevetésétől kirázott a hideg és szerettem volna felkelni, úgy… most? De hiába csíptem meg magamat, a várva várt ébredés nem történt meg. Ez a valóság volt!
  – Te csinálod, ugye? – zavartan néztem oldalra Zukki~one-chanra. Ez volt az utolsó reményem, mielőtt tudatosult bennem, hogy hé, kiengedtem egy onit a ládából! Nem csak a létezése, de a helyzet is mesébe illett volna.
  – I don’t think so – ráztam meg a fejemet a gyomorforgatóan kinéző lény felszólalására. – Sosem láttalak ezelőtt, szóval nekem nem mondhattad. Esetleg ismerősöd, Zukki~one-chan? – mosolyt erőltettem az arcomra. – Vagy ez egy filmforgatás, csak nem szóltatok róla? It’s not fair!
 
*Kunihiro
« Utoljára szerkesztve: 2017. Jan. 08, 01:21:13 írta Hayashi Aoi »
♬♪♫ 世界は恋に落ちている (^・o・^)ノ”

(click to show/hide)

Karakterlap

Akabeni Mizuki

Eltávozott karakterek

Miko

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
8 000 / 15 000

Hozzászólások: 46

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 11 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#A5A3BB


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sotachi – A ládika átka
« Válasz #2 Dátum: 2017. Febr. 28, 23:53:08 »
Unottan lapozok egyet az aktuális kutatásomhoz használt könyvben. Az a szakdolgozat nem írja meg magát, de a szentélyekig nem ér el a wifi és konnektor sincs, hogy esetleg mobilnettel online böngészhessek. Szar ügy. Az eső kellemes szürkeséget varázsol a tájra, Tsukiyomi szentélye is meglehetősen nyugodt aurát áraszt. Látogatók híján kissé még pazarlásnak is érezném a hagyományos öltözetet és a vállaimra terített kendőt, ha nem érezném ennyire otthonosan magam a szentély bejáratánál heverészve. Normál esetben bosszankodnék, hogy nem vagyok beosztva a másik munkahelyemen, de ezen a helyen egyszerűen elképzelhetetlen ilyesmi. Szeretem az itteni békét, sokkal könnyebb koncentrálnom bármire. Még az ilyen unalmas szövegekre is. Bár az esetek többségében fogalmam sincs, mi vonz ide, amikor tanulni akarok, gyakran mire észbe kapok, már itt ülök, a templomnak ezen a szegletén. Ami idegenforgalmi szempontból jobb napjainkon nem feltétlenül előnyös. Ezt előbb-utóbb meg kellene fejtenem, nehogy egy előadás alkalmával is éppen itt ücsörögjek, mikor Hidari-san mellett lenne jelenésem.
Mély sóhajjal lapozok ismét a könyvben. Érdekes, itt mindig mennyire jól megy a multitasking, a ház más pontjain meg folyamatosan elszakadnak a gondolataim a kötelezőktől, de úgy teljesen. Itt meg simán megmarad az olvasott szöveg is, és a jegyzeteim sincsenek tele a random gondolatokkal, amik olvasás közben eszembe jutnak. Mindig rá kell jönnöm, hogy tiszta haszon itt tanulni.
– Igen, csak befejezem ezt a fejezetet és ott vagyok. Várj! – szólok még Aoi-chan után, mielőtt nagyon elszaladna. – Nem tudom, te ettél-e már ma, de csapj hozzá egy tábla csokit és egy chipset is a cucchoz – úgyis lomolunk, el fog férni ott két termékcsomagolás is. Ha nem tudja, merre találja őket, részletes útmutatót adok neki, melyik fiókban találja a szobámban a titkos dugikészletet. Azt hiszem, az ő kedvencéből is van ott egy kevés, szóval csak talál kedvére valót ő is. Szerintem a házimunkához is mindig jól esik, ha van némi plusz üzemanyag kéznél, ebben a témában nem vagyok hajlandó vitatkozni.
Ahogy megígértem, a fejezet befejezése után becsukom a könyvet és a füzetet, összepakolom a dolgaim és visszamegyek a házhoz. Ezeket jobb lenne nem kidobni, de ott csak leteszem az asztalra, hogy a raktárban nekikezdhessünk a munkának. Ami engem illet, a csokival kezdek, közben felmérem a terepet. Már jártam itt Hidari-sannal is, a fegyverek közül rengeteget rendbe is hoztunk azóta de ez... ez még mindig kolosszális káosz. Nem csodálom, hogy eljött a rendrakás ideje hivatalosan is. Erre pedig tényleg nincs jobb időpont.
– Na lássunk hozzá, minél előbb végzünk, annál előbb szórakozhatunk – mert hogy én ezek után nem térek vissza a szakdogámhoz azonnal, az hót ziher. A-a, inkább keresünk valami közös elfoglaltságot, tök mindegy, mit. Akár azzal is megelégszem, ha lemegyünk a templomból és megeszünk valami édességet a környéken. Hm, ez nem is rossz ötlet. Az ilyenek tartanak életben, amikor azt kell kisakkoznom, vajon az aktuális kacat tényleg csak kacat-e, vagy a szentélyhez köthető ereklye. Csak azt merem kidobandónak mondani, amiről egyértelmű, hogy bóvli ócskaság.
– Gondolod, Ojii-chan annyi időt töltött itt, hogy a porcicák mesélhessenek? – teszem fel a nagy kérdést. A ház deszkái biztos tudnának érdekes dolgokat sztorizni, de ebben az épületben nem vagyok biztos. – Ez a hely olyan, mintha évszázadok óta nem látott volna felmosórongyot, szerintem féltek, hogy egy tüsszentéstől rájuk omlik a múlt minden pora – kuncogok halkan a panaszra. Nos igen, remélem, nem azért lett ránk sózva a takarítás, mert a lányok ügyesebbek a takarításban. Mondjuk nincs okom panaszra, a lakhatásért nem kell fizetnem egy petákot sem, az meg amúgy is tök természetes, hogy kiveszem a részem a házimunkákból.
– Bemehetünk – bólintok szinte azonnal. – Csak legalább érjünk el látványos haladást ezzel, ne foghassák ránk, hogy lazsáltunk. Mihez lenne kedved amúgy? – én egy cukrászdát mindenképp szeretnék beiktatni a programba. Ezek után tényleg kelleni fog az a süti, tényleg emberkínzás ezt kettesben takarítani. Úgy érzem, itt fogok megőszülni, pedig még igen távol vagyok attól a kortól, ahol ez normális lenne!
Tényleg azt hittem, még holnap sem fogunk eljutni a második emeletig. Ezért a haladásért mindenképpen hálát kell majd adnom Tsukiyominak, csak érjünk egyszer a végére!
– Kitartás, Aoi-chan, vacsora időben befejezzük mára és leülünk megnézni az animéket – ígérem húgomnak, majd ha újult erővel nem is, de belevetem magam a munkába. A polcok okozta nehézségre nem igazán számítottam első ránézésre, de nem fognak ki rajtunk és a csapatmunkán! Legalábbis minden műsorban az szerepel, hogy a csapatmunka a megoldás, szóval gondolom, nekünk is felgyorsítja majd a munkát. Ezért kérem meg Aoi-chant, hogy segítsen nekem, és pakolja a két kupacba a holmikat, amiket leadogatok a polcról. Itt azért már több olyasmi is akad, amikről hallottam Kunihiro-santól történeteket, így ezeket jóval nagyobb tisztelettel emelem le a helyükről, mint a többit, amiről fogalmam sincs, micsoda.
– Azt a pokrócra, Aoi-chan, és óvatosan vele! – szólok rá, mielőtt lendületének megfelelően a korábban leadott ládika a kidobandók közé kerülhetne. Bár kész vagyok leugrani a létráról, hogy elkapjam a dobozt, ha kell, de jobban örülnék, ha nem kéne. Nem vagyok olyan atletikus alkat. A kérdés mindenesetre jó, miért is? Mert az a legenda jutott róla eszembe? A leírás mindenesetre passzolt. – Egyszer régen egy rendkívül erős, gonosz onit zártak abba a ládába. Levehetetlen ofudák őrzik, hogy soha ne szabadulhasson ki. Elmeséljem a teljes történetet? – kérdezem, sejtelmes mosollyal. A szentélyhez és a három fivérhez köthető legendákban már igazi pro vagyok, bár még mindig van pár, amiről még nem hallottam. Erről pont igen, úgyhogy ha Aoi-chan kéri, elmesélem az egész legendát, addig is pihenünk egy kicsit.
– Lehet, de én nem kísérteném a sorsot. Azok a kanjik elég régiesek, manapság már nem használják őket – ezzel együtt nem állítom meg Aoi-chant, én is kíváncsi vagyok, mi lehet a ládában. Még akkor is, ha csak szemfényvesztés, valaminek lennie kell benne. Egy üres dobozkát lelakatolni tök snassz lenne. – Aoi-chan! – ugrok azonnal mellé a létráról, mikor az egyik cetli lángra kap, és kissé magamhoz húzom, hogy megnézzem a kezeit. – Nem égetted meg magad? – az most kicsit kevésbé érdekel, hogyan kapott lángra az ofuda. Hacsak nem az oni égette meg, mely így kiszabadult a dobozkából. De a legtöbb oni, amit eddig láttam, nem éget random tárgyakat. Nem mondom, a múltkori jelzőlámpa aztán tényleg több volt a soknál, de azért a saját házunkban spontán öngyulladásnak nem kéne történnie.
A kinyíló dobozból kiáramló sötét masszára csak ezután nézek rá. Talán lassan el kellene gondolkodnom a szellemíj használatán, de egész eddig jobban lekötött, Aoi-chan kezén el kell-e látni égési sérülést vagy sem. Szerencsére úgy fest – eddig legalábbis – hogy időben eldobta a dobozt. Csak épp a kihömpölygő takarítani való nem nyeri el a tetszésemet. A belőle előbukkanó, régi festményekre hajazó oni-alaktól már aztán tényleg hideglelést kapok.
– Csak szellemíjat tudok, ilyen vizuális effektet nem – vizuális effekt...Tudtommal ide nincs bekötve semmilyen olyan eszköz, ami ilyesmit csinálhatna, de Hidari-san mellett ezt sosem lehet tudni. Néha a legváratlanabb kütyüket tudja előrántani, a fegyverarzenáljába meg inkább nem akarok belegondolni, egy párszor már padlót fogtam miatta.
– Nem hiszem, hogy ismerném, max festményen láttam hasonlót. Hidari-san sem mondta, hogy reklámot akarna ma forgatni. Gondolod, főpróbát tart, mert hallotta a legendát? – a kérdést már csak suttogva teszem fel, hogy amennyiben így van, véletlen se rontsam el a próbálkozást. Ettől még a legendabeli onin kívül nincs jobb ötletem a fickó kilétére. Könyörgöm, egy dobozból mászott elő! Ilyenre talán még Hidari-san sem képes, bár eléggé otthon van a hollywoodi trükkökben. Vajon most is ő húzott elő egy olyat, és igazából Hidari-san ijesztget minket. – Az mondjuk nem lenne fair, mi takarítunk, ő meg szórakozik... – csóválom kissé a fejem erre az elképzelésre. Az bizony bosszút követelne, méghozzá merényletet a duginasija ellen, ami lássuk be, igazán övön aluli lenne.

Karakterlap

Ichimaru Gin

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 62

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 4 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sotachi – A ládika átka
« Válasz #3 Dátum: 2017. Máj. 01, 12:34:15 »
  A nem evilági küllemmel rendelkező emberszerű lény tovább somolygott az értetlenségeteket látva.
  – Milyen ostobák – rázta meg lassan a fejét, ajkain lemoshatatlan vigyorral. Noha mérhetetlen örömének forrását nem árulja el nektek. Szavak helyett ugyanis cselekszik. Jobb kezét maga elé emeli, mutató-és középsőujját kinyújtva, a többit behajlítva. Halk, számotokra érthetetlen nyelvű szavak hagyják el ajkait.
  A levegő elnehezült, a vörös fényű energia fergeteg lassú táncot lejt körülötte. A reiatsu hosszú rózsafüzérhez hasonló mintázatba koncentrálódik össze, mely végül egy tojásdad alakú erőteret képez tőle egy méteres körben. Ebből hosszú, fekete színű, pengeszerű nyalábok ágaskodnak ki (összesen hét), majd indulnak meg mindazok felétek. Mindegyik körül sötétvörös lángok csapkodnak.
  Mindketten még idejében reagáltok a baljóslatú csápokra, amelyek felétek száguldanak. Balra vetődtök, mire a lángoló pengék éppen hogy az orrotok előtt száguldanak el. Ha eddig játéknak is véltétek a dolgot, mindez igazolja, hogy nem barátkozni próbál veletek az idegen.
  Az alak nem késlekedett, újból lesújtani készült az érhetetlen módon irányított csápszerű pengéivel. Mikor újabb támadásra szánta el magát, hirtelen a raktárépület teteje nagyobb robbanás kíséretében beszakadt. Előttetek félgömb alakú zöldeskék erőtér hárította a felétek csapó tüzes végű indákat és a plafonból lehulló törmelékdarabokat. A szokatlan erőtér kék tűz kíséretében oltotta ki a veszélyes csápokat. Az energia, melyből a pajzs állt, pedig fodrozódott, mintha csak egy helyben tartott szélörvény lenne.
  Az idegen férfinak gyorsan kellett cselekednie, hogy a kékes tűz ne sértse meg őt. Láthattátok, hogy meglepte a visszatámadás. A lángok ugyanis enyhén megperzselték, mielőtt sikerült volna a maga köré sűrített vöröses energiával kioltania azokat.
  Előttetek könnyedén érkezett talpra a nagyra nőtt kilencfarkú róka, ki hatásos belépőjével lepett meg titeket. Zöldes fényű bundája kissé nedves volt az épület hiányzó plafonrészéből lehulló esőtől. Fenséges kiállását félelemkeltő vicsorgása csúfította el. Noha agyarai fitogtatása nem nektek, hanem az ártó természetű alaknak szólt.
  – Jun’ya! – A férfi ajkain hitetlenkedve gördültek le a szavak, amikor megpillantotta a kitsunét. A róka mancsai alatt sűrű energia koncentrálódott. Szemei fénylettek, ahogy fókuszált. Az idegen arckifejezése emiatt nyomban dühödtté vált. – Késő! Te túl gyönge vagy hozzá! – förmedt rá az alak. A kitsune nem szakította meg az összpontosítását. Ellenben a férfi őrjöngve kezdett szavalni az előbb használt idegen nyelven. A vörös energia belepte az egész raktárépületet, kikezdte a körülöttetek fent álló pajzsot, melynek felszíne több ponton repedezni kezdett.
  A róka elrugaszkodott, a pajzs körülöttetek összébb ment miután elhagyta annak védelmét. Felszínéről eltűntek a repedések, ahogy kisebb sugárban kellett védelmet kifejtenie. Hálásak lehettetek a pajzsnak, mivel sűrű lángok csaptak fel a védelmeteken kívül és még így is egészen fojtogatónak érezhettétek az energiát, mely a vállatokra nehezült.
  Csupán egy kék és egy vörös színű fénysűrűsödést láthattok időnként egymásnak ütközni a levegőben, alig követhető gyorsasággal. Nem igazán tudjátok meghatározni, hogy mennyi ideig tarthatott az erőösszemérés. Ha kipillantotok a tetőn tátongó lyukon, láthatjátok, miként a villámok sűrű táncot járnak az égen.
  – Megmondtam, túl gyönge vagy! Szükségtelen fáradoznod! Itt a lehetőség… Most befejezhetem, amit hajdanán elkezdtem. Senki sem állhat az utamba!
  Amikor az idegen mennydörgő szavaival végbe szakadt a küzdelem, azzal egy időben erőteljes energialöket döntött le titeket a lábatokról. A pajzs darabokra tört a külső behatástól. Emiatt érezhettétek a lángok melegét, mely az épületben terült szét, de a tűz erőssége fokozatosan enyhült, ahogy a vörös lángokat kék tűz nyelte magába körülöttetek. A kékes lángcsóvák ártalmatlanok voltak, ha hozzájuk értetek nem égettek meg titeket, sőt kellemesen simogató érzést nyújtanak.
  – Ez elég felelőtlen volt – szólt hozzátok a kitsune rekedtes hangon, miközben kilépdelt a sűrű füstfelhőből, melyet a vörös lángok képeztek maguk után. Bal lábára sántított, csúnya égett seb éktelenkedett azon végtagján. – Hacsak nem határozott célod volt Kagaisoumarut kiengedni, Fubuki – tekintetét Aoira szegezte, miközben ülő helyzetben megállapodott előttetek. A kitsune nem volt apró, ülve is hatalmasnak tűnt. Értetlenségeteket látva mély sóhaj tört fel belőle.
  – A nevem Jun’ya. A templom első Inarija vagyok – mutatkozott be nektek. – Kagaisoumaru, aki a lelakatolt láda rabja volt egy rendkívül veszélyes Oni. Nem helyes, hogy kiszabadítottátok. Most útban van a Hizashi felé, ha elér oda... Meg kell állítanod Fubuki! – határozott kijelentése során komolyan vizslatott Aoira.
  Mizuki, míg Aoinak a Fubuki név rendkívül idegenül cseng, neked eszedbe jut Kunihiro által mesélt történetek a Tsukatani fivérekről, akik többek között ezt a templomot alapították, melyben ti is éltek. A hihetetlenül hangzó mesék most úgy tűnnek, igencsak kezdenek valósággá válni.
  Kagaisoumaru megpecsételte a fivérek múltját, ádáz ellenségük volt. Ráadásul az Oni elzárása Fubuki életébe került egykoron.*
  – Elébe kell érnünk, mielőtt kiszabadítja a társait.
  Mizuki, neked szükségtelen megmagyaráznia Jun’yának, hogy kit ért Kagaisoumaru „társai” alatt. Az Oni erejét miután Fubuki megtörte Manabu és Toyohisa egy-egy fegyverbe zárták csatlósait, majd a Hizashi templomba száműzték őket. Évtizedekkel később Shimaken, vagyis Négy elátkozott kard néven szerepeltek a régi tekercsekben, melyeket tenmagad is olvashattál.
  A Hizashi sem idegen kifejezés számodra. Tisztában vagy vele, hogy az egy elhagyatott templom az erdőben, mely a mai napig fent áll. Otthonotoktól nem messze, csupán pár kilométerre helyezkedik el. El van átkozva – hallhattad sokszor Kunihirótól. Sose menj a közelébe! – a figyelmeztetés elmédbe égett. Az, hogy most a kitsune arról próbál meggyőzni titeket, hogy menjetek oda, némi aggodalmat szülhet benned. Emlékezhetsz azokra a furcsa történésekre, mik sorjáztak téged, mikor első, a szentélyben töltött napjaid során megkísérelted megközelíteni a templomod. A furcsa lidércfények és hangok. Mintha egy roppant rémisztő alakot és véltél volna látni akkor az erdőben, ki követett téged. A mai napig nem tudod, pontosan hogyan kerültél vissza a biztonságot adó szentélybe. Valamiért azután egyszer sem próbálkoztál meg azzal, hogy újra meglesd azt a rejtélyek kísértetépületet.

* A d20-as dobással Mizuki rendkívül képben vagy a Tsukatani–fivérekkel kapcsolatos sztorikkal. Így bármi kérdésed van ezzel kapcsolatban, nyugodtan zargass, és úgy kezelheted majd a megkapott infókat, hogy a karakter annak a tudásnak az ismeretében áll. (Fölöslegesnek láttam mindenféléket leírni, így inkább arra fókuszálnék itt, mely a karakteredben felmerül és feltétlenül szükséges.)
Szószedet:
       •   Shimaken (Négy elátkozott kard.)
       •   Hizashi-ji (Napfény-templom)
« Utoljára szerkesztve: 2017. Nov. 04, 16:35:17 írta Ichimaru Gin »

Karakterlap

Tsukatani Aoi

Papnő növendék

Eltávozott karakterek

2. évfolyamos (gimnazista) diák, Seitokai elnök

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
21 000 / 30 000

Hozzászólások: 54

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 1 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Reiatsu szín:
kristálykék; Fubukiként: napsárga

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#509686 // #A3DDD1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sotachi – A ládika átka
« Válasz #4 Dátum: 2017. Máj. 01, 12:42:46 »
  Megráztam Zukki~one-chan aggódó kérdésére a fejemet, miközben a kezemet vette szemügyre. Nem fájt, bár eléggé para volt a lángok hirtelen felbukkanása. Nem tudom ki találta ki az effektet, de jól csinálta.
  – Simán hallhatta, ő igazi katona, még szájról is tud olvasni! – mutattam rá a tényekre Atamaga~niivel kapcsolatban. – Ez is igaz mondjuk – bólintottam helyeslően arra, hogy Atamaga~nii kivonja magát a takarításból és, hogy ez mennyire nem igazságos. – Hey, Atamaga~nii we know that you are, come out! – próbáltam meg elnézni a fura effekt mögé, hátha megpillanthatom őt.
  Majdnem hideglelést kaptam a fura figura nevetésétől. Furcsa érzés lett úrrá rajtam. A hirtelen jött félelemtől, mely az általa mondott érthetetlen furcsa szavak okoztak végül cselekvésre késztet. Az indák láttán nyomban balra rugaszkodtam, Zukki~one-chant is letarolva, hogy ő is tuti kikerüljön az útjukból. Bármik is legyenek pontosan azok, tuti, hogy nem barátságos dolgok!
  Nem igazán tetszett a gondolat, hogy tényleg nem egy hatásos effektről van szó, hanem valóban valami oniszerű tüneménnyel állunk szemben.
  – Sorry – kértem bocsánatot, miután ellöktem Zukki~one-chant a csápok útjából. Sajnos kényszerhelyzet volt. – Gosh… Nagypapa miért tart dobozba zárt onikat a ház környékén? It’s unbelieveable! – morgolódtam. A tudományom viszont itt hirtelen meg is állt, nem igazán tudtam mit kellene tenni egy Oni ellen. Nem is hittem volna, hogy valóban léteznek Onik! Really, meggyőződésem volt, hogy csak meselények… Ha tudok arról, hogy igazak, akkor jobban odafigyelek Pu-chan sztorijaira.
  A nagy zörejre futólag pillantok fel. Na tessék, még az épület is megadja magát! Behúzott nyakkal lapultam meg a földön, mielőtt a törmelékek eltalálnak. Eléggé kínos lenne, ha rám pottyanna valami és elájulnék, az lenne csak a totally game over. 
  Döbbenten pislogtam a kilencfarkú rókára, mely bepottyant az épületbe. Kezdett nagyon sok lenni a dolog és alig hittem el, hogy nem álmodom. Mert ez aligha lehetett valóság…!
  – Can you see what I see, Zukki~one-chan? – kérdeztem tőle bizonytalanul. Az pedig még inkább meglepett, hogy a kitsune ráadásnak még segített is nekünk. Mivel az állítólagos Onival nagyon leállt pofozkodni, legalábbis gondolom nem táncoltak. Noha úgy igazándiból nem is nagyon értettem mi történik, alig tudtam követni, hogy mit csinálnak. Lefoglaltak nagyon a gondolataim, mivel ép eszem azt mondta, hogy ragadjam kézen Zukki~one-chant és menjünk innen, de mielőbb. Viszont valami miatt nem tudtam szótlanul hátat fordítani a rókának, ki a védelmünkre kelt. Meg aztán, mozdulni se igazán tudtam a sűrű energiától, ami körülöttünk lenget, eléggé fojtogató volt. Éreztem már hasonlót olyan lidércek környékén, kik kicsit energikusabbak voltak a többinél. Bár olyankor mindig megjelent egy halálisten a környéken, hogy elintézze a problémát.
  A hirtelen jött energia miatt hátraestem. Mondanom se kell, ezután mennyire elkapott a riadalom a tűz láttán. Felsikkantottam, ahogy érzékeltem az égető lángok melegét, de a riadalomtól mozdulni se tudtam. Ennyi! Holnap veszünk egy adag poroltót a városban! Feláldozom rá a megtakarított zsebpénzemet!
  Meglepett, hogy a felbukkanó kék lángok nem égettek meg minket. Csodálkozva vizslattam el a kitsune irányába, akihez kötni tudtam a jelenséget. Meglepetten néztem rá, amikor hozzánk szólt. Enyhén rángatózott csak a szemem meglepetésemben, ahogy próbáltam feldolgozni, hogy a kitsune beszél…
  – M-m-még te beszélsz felelőtlenségről? You broke the roof! – mutattam a mennyezetre. Az is csoda, hogy nem égett le az épület! – Nagyapi will kill us! – próbáltam a beszéddel oldani a feszültségemet. Eléggé rosszul éreztem magamat a kitsune szavaitól, bűntudatom volt, hogy kinyitottam a dobozt. – My goal? NO! What?! Okay, maybe I accidentally open the box. De honnan kellett volna tudnom, hogy igazi? And Zukki~one-chan said a dobozt nem lehet kinyitni – daráltam le egy szuszra meglepettségemben. Ha tudtam volna, hogy tényleg egy oni van benne, akkor hozzá se értem volna! – Amúgy jól vagy? Csúnyán nézz ki… – néztem a vérző sérülésére, melyről ő nem úgy tűnt, hogy tudomást venne. De biztosított arról, hogy nincs nagy baja. Bár ezt alig tudtam elhinni, eléggé vérzett, legalábbis úgy tűnt.
  – Okay, okay, stop! Öhm… Jun’ya? So… first, who the hell is Fubuki? I’m Aoi! Sose hallottam még semmilyen Fubukiról! – szökött ki belőlem a kérdés mikor a Jun’ya nevű kitsune abbahagyta a beszédet. Legalább annyival világosabb lettem, hogy Kagaisoumaru az oni, aki az előbb itt volt. Aki sajnos mégsem színjáték, hanem valódi. Ráadásul ki is szabadítottam és most végre fogja hajtani „ördögi tervét”. Huh, I’m sexteen and utolért a változás! – And where is Hizashi? – kérdeztem meg ezt is, hogy össze tudjam rakni végre a képet.
  – Mármint… okay, it’s my fault, hogy az oni kiszabadult. But I don’t have super power! Hogy várhatod, hogy megállítsam? Meg really, I’m not Fubuki…
  – Lehet, hogy nehéz elhinnetek ezt nekem, de biztosíthatlak róla, hogy te vagy Fubuki reinkarnációja. A lélekenergiád elárulja. – Olyan komoly ábrázattal mondta ezt nekem a kitsune, hogy visszatartottam végül nevethetnékemet, ami kikínálkozott belőlem.
  – It’s impossible – akadékoskodtam, bár enyhe bizonytalanság volt már hangomban, amiért tényleg nem voltam meggyőződve erről teljesen.
  – Pedig nem hazudok. Ha nekem nem hiszed el, Amaterasu-sama igazolni tudja a szavaimat – az ajtó felé fordult. – Csak gyertek velem. Nincs vesztegetni való időnk!
  – What? Hogy jön ide Amaterasu?! – kétkedve vizslattam Zukki~one-chanra. Valami megerősítést vártam tőle, hogy most akkor mi legyen. Hallgassunk rá vagy sem? Mondjuk megmentette az életünket… Csak fura dolgokat állít. Persze mindenkinek van saját egyéni hibája. Nekem a nyelvtan, és úgy néz ki, hogy Jun’yának pedig a valótlanságok összehordása.
  – Amaterasu-sama anno megáldott téged. A neki tett esküd révén születhettél le újra az emberek között a családodba. Bizonyára feladata van számodra, egyébként nem történhetett volna meg. Viszont azt nem tudom megválaszolni, hogy miért nem emlékszel még. Amaterasu-sama bizonyára választ tud adni a kérdéseitekre.
  – Okay, tegyük fel, hogy elhiszem… Hogy én vagyok ez a „Fubuki”, ami persze kizárt, de Amaterasu segít nekünk. Akkor vissza tudjuk csinálni ezt a dolgot? Mármint vissza tudjuk rakni az Onit a dobozba?
  – Amaterasu-sama. Beszélj róla tisztelettel! – a kioktatására behúztam a nyakamat. – És ezt nem tudom megválaszolni, attól függ, hogy mennyit sikerül Kagaisoumarunak visszanyernie az erejéből, mielőtt sikerül megtalálnunk. Öt száz évig el volt zárva, idő kell neki, mire visszanyeri az erejét. – A szavai eléggé szomorúan csengtek. Tanácstalanul néztem el Zukki~one-chanra, remélem nem a vérveszteség miatt kámpicsorodott el. Éreztem, hogy el kellene látni, mielőtt akárhová is megyünk. A végén rosszul lesz itt nekünk!
  Mindenesetre hirtelen nem akadt több kérdésem, amúgy se nagyon tudtam felfogni ezt az egészet. Még, hogy Fubuki, én?! Ridiculous…
♬♪♫ 世界は恋に落ちている (^・o・^)ノ”

(click to show/hide)

Karakterlap

Akabeni Mizuki

Eltávozott karakterek

Miko

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
8 000 / 15 000

Hozzászólások: 46

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 11 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#A5A3BB


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sotachi – A ládika átka
« Válasz #5 Dátum: 2018. Jan. 28, 18:57:07 »
Ahhoz, hogy Hidari-san próbát tartson, már korábban kellett volna hallania a legendát. Vagy nagyon jól tud imprózni. Mindenesetre nem tetszik nekem a helyzet, akárhogy is nézzük. Az a dobozból előjövetel elég problémás pont a történetben.
– Modortalan – jegyzem meg, az illető bemutatkozására. Bár ezt jóindulattal sem lehet annak nevezni. A kántálására viszont úgy döntök, ideje megidézni a szellemíjamat, ha már más fegyver jelenleg kívül esik az általam elért területen. Nem szeretnék összetalálkozni egyik indával sem.
Utólag nézve azért jobban örülök, hogy Aoi-chan odébb ránt engem is, de ezzel most eltűnt az egyetlen épkézláb fegyverem. A helyzet egyre gyászosabb ránk nézve, ha a legenda valóban igaz.
– Nincs gáz – veszek fel minél gyorsabban egy féltérdelő állást, hogy materializálni tudjam az íjam egy nyíllal és minél gyorsabban becélozni azt a különös onit. Bár... van esélyünk ellene? A Tsukatani fivérek hárman voltak. Jóval tapasztaltabbak. És még ők sem úszták meg szárazon az összecsapást. Már ha ez az a legenda. – Még a templom alapítóitól maradt fenn. Mások kezében veszélyesebb lehetett volna – válaszolok Aoinak, és eleresztem az ideget. Célba kellene találnia a lövésnek. Arra mondjuk nem számítottam, hogy erre meg a tető felől hallani olyan hangot, mintha ránk akarna omlani a mennyezet. Csak egy futó pillantásra van időm, szinte azonnal úgy hajolok, hogy legalább Aoi-chant védeni tudjam a lehulló törmelékektől. Ő mégiscsak kevesebbet élt eddig, mint én, megérdemli a lehetőséget a folytatásra. Én a szakdolgozatírás mellett úgyis gondolkodtam már azon, hogy kölcsön veszem valamelyik itteni fegyvert, hogy a kardomba dőljek.
Az érkező újabb játékos látványát még nekem is be kell fogadnom. Álmaimban sem hittem volna, hogy valaha látni fogok olyan szellemlényt, amelyik nem ártó szándékú, legalábbis irányomba. És még csak nem is rusnya maszkos entitás. Aoi-chan kérdésére azért gyorsan lekeverek magamnak egy kisebb pofont. Kellőképpen csattan, és érzem is, tehát nagy eséllyel ébren vagyok, és nem aludtam bele sem a kutatásba, sem a pakolásba.
– Ha egy kitsunét látsz te is – bólintok rá a helyzetre. Viszont, ha nem álmodom, akkor itt komoly gáz van. Akkor is, ha a róka egyelőre vigyáz ránk. A biztonság kedvéért azért felveszek egy kényelmes, stabil tartást, és még egyszer megidézem az íjam. Az jelenleg részletkérdés, hogy a célzást a két természetfeletti összefeszülése megnehezíti. Elég nagy energiákat mozgatnak meg, párszor meg is remeg a fegyverem körvonala. Ettől még jobban érzem magam, hogy a kezemben van, még akkor is, ha célozni abszolút nem tudok. Vaktában lőni meg hülyeség lenne. Ugyan nem ismerem a róka szándékait, de jelen állapot szerint ciki lenne őt betalálni. Mégiscsak ő tartja fenn a pajzsot, ami kívül tartja a tüzet. Amúgy melyikük ostobasága volt a gyújtogatás egy fa épületben? És miért nincs tűzoltókészülék a közelben? Ezt felvesszük a szükséges kiadások listájára. Majd amikor nem érzem magunkat közvetlen életveszélyben. Egyelőre egyikükben sem bízok, a maszkos egyértelműen ismeri a rókát. Legalábbis úgy beszél hozzá, mint én szoktam azokhoz, akiket fél évnél tovább ismertem.
A stabilnak hitt tartásomat a hirtelen jött energia még így is felborítja. Ezzel együtt hirtelen csap meg a lángok melege. Ettől nehezebb levegőt venni. A füstmérgezés nem lenne kellemes buli. Amikor kék is keveredik a tűzbe, már komolyan kezdem sarokba szorítva érezni magam. Azért a mihez tartás végett felugrok, és az újfent megidézett íjjal lépek Aoi-chan elé. Lassan kezdem unni, hogy állandóan kiütik a kezemből. Hova is tettem legutóbb azt a botot a tokjával?
Oké. A róka beszél is. Ettől még nem lesz kevésbé gyanús. A nyíllal továbbra is rá célzok. Nincs biztosíték arra, hogy nem akar átverni minket.
– Maradj mögöttem, Aoi-chan – szólok rá a tőlem elvárható legnagyobb szigorral. A kifakadása nem zavar, de jobban örülnék, ha nem csinálna magából nyílt célpontot. – Nem hinném, hogy gyilkosságra vetemedne. De nem lesz boldog – pillantok fel a tetőn tátongó lyukra. Valamiért most nem ez tűnik a legnagyobb problémának. – Nem is lehetett volna. A legenda szerint a dobozt csak Fubuki-sama tudhatta volna kinyitni. Ezek szerint a leszármazottai is – tekintve, hogy az illető több száz éve halott, még ez a leglogikusabb magyarázat. A róka még mindig nem győzött meg. Nem igazán szeretném leereszteni az íjam. Ezt Aoi-chan kérdése akasztja meg. Az íj szertefoszlik, ahogy hitetlenkedve nézek rá. Nem gondoltam, hogy a saját családfájával sincs tisztában. Meg a templom történetének legelemibb részével.
– Tsukatani Fubuki-sama a templom egyik alapítója. Az ősöd – felelem néma értetlenkedésem után Aoi-channak. Megcsóválom a fejem, és ismét a kitsune felé fordulok, aki inarinak nevezte magát. – Viszont Aoi-channak igaza van. Nem tudom, honnan ismered a családfáját, vagy a fura fazont, de Aoi nem egyenlő az ősével. Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod. Mi a biztosíték arra, hogy nem csőbe akarsz húzni minket? – nekem már a helyszín emlegetése is gyanús. Nyilván nem véletlenül lettem eltiltva attól a területtől, amikor ide kerültem. Mióta kiesett, hogyan kerültem vissza a templomba a felfedező túrámról, nem is kételkedem abban, hogy jobb nagy ívben távol tartanom magam az erdőnek attól a részétől. Jelenleg még az idő is elég alkalmatlan arra, hogy oda vetődjünk.
– A Hizashi-ji az a terület, amitől Kunihiro-san engem például az első napomon eltiltott. Ne haragudj, Jun'ya, de Aoi-chan még iskolás korú. Nem szívesen vinném veszélyes terepre – rázom meg a fejem ismét. Tegyük fel, én hajlandó vagyok odamenni. Nagykorú vagyok, megtehetem, hogy nem követem a tapasztaltabbak kéréseit. De Aoi-chan még kiskorú. Még maga a nagy Inari-sama sem várhatná el, hogy kockáztassa az életét. Vagy nekem kellene felelősséget vállalnom érte is? Pillanatnyilag magamra sem tudnék életbiztosítást kötni ezzel a kockázattal.
– Reinkarnáció? Az a része a legendának nem mesei elem? Most el kéne hinnem azt is, hogy az én ősöm is itt rohangál valamelyik leszármazottjaként, és folytatja, amit annak idején elkezdett? – ez a része még nekem is hihetetlennek tűnik. De Jun'ya Amaterasu-samára hivatkozott. Ha ember lenne, most gondolkodnék el azon, hogy hívok egy pszichiátriát, mikor tudnak küldeni orvost és mentőt. De mivel egy rókáról van szó, inkább magamra kellene hívnom őket, és a saját mentális állapotomat megkérdőjelezni. Nos, a jelenlegi stresszhelyzeteim miatt ezzel nem feltétlenül tudnék vitatkozni. Ettől még nem szeretném feltételezni, hogy mentálhigiénés ellátásra lenne szükségem.
– Azt akarod mondani, hogy tudsz kommunikálni Amaterasu-samával? – bár... az inarik egyfajta istenségek, ha jól tudom, úgyhogy feltételeznem kell, hogy a természetfeletti ranglétrán elég magas szinten áll. Ezt végiggondolva megadóan felemelem a kezem. – Nem szóltam. Kérlek, folytasd – mivel Aoi-channak még vannak kérdései, inkább én is odafigyelek a válaszokra. Csak bólogatni tudok a magyarázatra, és helyeselni a megoldásra. Nem mond hülyeséget. Az olvasmányaim abszolút őt igazolják. Bár ezt a reinkarnációs dolgot nem egészen tudom értelmezni. Ez a rész hihetetlennek tűnik, még ha a legendákban szerepelt is hasonló. Ezt mindig fantasztikus elemnek gondoltam, elég nehéz lenne elfogadni. Aoi-chan felé is csak bólintani tudok.
– Nincs más választásunk, én megszavazom a bizalmat. Menjünk. Csak ne fegyvertelenül. Odalenn vannak a rendbe hozott fegyverek – mutatok a lépcső irányába, és meg is indulok arrafelé. Remélhetőleg a tűz nem tette tönkre a szerkezetet teljesen és nem szakad le alattam az emelet padlója. A renoválás költségei így is csillagászatiak lesznek. Nem is beszélve a szellemi károkról, ha sérült vagy megsemmisült valamelyik ereklye. Amint az alsó szintre érek, célirányosan megyek a múltkor a lila tartóba helyezett bot felé. Állítólag az ősöm használta, úgyhogy nem vagyok hajlandó másikat magammal vinni. Kérdés nélkül dobom át a vállamon a tartót, majd a közelben lévő katanák közül felkapok egyet, amiről tudom, hogy kellőképpen éles a pengéje, és Aoi-chan kezébe adom.
– Kendoztál annak idején, nem? Nálad még hasznos is lehet – mert az én kezemben biztosan nem. A szellemíjban bízom legjobban, a bot is csak tartalék az esetemben. – Amúgy a sérülés nem fog hátráltatni? Nem vagyok orvos, de valamennyit tudok rajta gyógyítani, ha gondolod, Jun'ya – vetem még fel, bár ha sietünk, nem tudom, mennyire hajlandó belemenni. Szerintem kevesebb időveszteség, ha most rendbe hozzuk, mint ha végig sántikál.

Karakterlap

Neliel Tu Oderschvank

Moderátor

*

Hozzászólások: 204

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 1 721 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff *3*

Mottó:
"Omlik az ég, egy mesére zuhan... Na és akkor most mi van?"

Post szín:
2BCCFC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Sotachi – A ládika átka
« Válasz #6 Dátum: 2019. Jan. 26, 01:13:10 »
Üdv!

A küldetéseteket lezárom!
Mivel a karakterek leadásra kerültek, nem részesülnek jutalomban.