Szerző Téma: Kicsi a bors, de erős  (Megtekintve 1179 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Hatakeyama Momo

Hadnagy

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
20 000 / 30 000

Hozzászólások: 134

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 21 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Hideg rózsaszín

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Aoyama Shouta

Post szín:
#e25355


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Kicsi a bors, de erős
« Dátum: 2016. Aug. 21, 01:01:44 »



K i c s i  a  b o r s ,  d e  e r ő s  m e s e

A csütörtök estét és a péntek hajnalt összekötő éjszaka látszólag nyugodtan telik. Az emberek többsége az igazak álmát alussza. Az utcákon egyetlen lelket sem találni, néhol pislákol csak egy-egy lámpa tompa fényt adva az esetlegesen arra menőknek. Azonban sehol senki. Olyan, mintha a város, ha nem is örökre, de erre az egy éjszakára a béke apró szigetévé változott volna.
Ezt, a már-már földöntúli békét egyetlen személy töri meg, aki a városhatárnál található erdő mentén bandukol szokásos alvóhelyére. Koszos és szakadt ruhája, ráncos és sáros bőre, valamint megviselt ábrázata nem hagyott maga után kérdést kilétét illetően. Férfi, az erdő rendszeres lakójának számított. Egyesek Erdei Remetének, mások nemes egyszerűséggel csak őrültnek hívták. Azonban nem a neve a lényeg, hiszen néha már ő sem tudta a sajátját. De nem ám, hanem az, aminek ez a szerencsétlen, emberek által kitaszított férfi ezen éjszakán részesévé válik. Éppen hogy csak megérkezik az erdő közepén található hatalmas, kör alakú, fűvel borított térre, mely ezeken a nyugodt, meleg, nyári estéken a hálóhelyéül szokott szolgálni, mikor valami furcsa, számára érthetetlen dolog történik. Az éjszakába olvadó, fekete bogarak ezrei, ha nem százezrei jelennek meg körülötte.
Először nem tudja hová tenni a dolgot, de nem is akarja. A társadalom ugyan kitaszította, de elméjét egészen eddig tisztának mondhatta, így futásnak ered. Szedi gyenge lábait, ahogy csak tudja. Mikor biztonságban érzi magát, belső ellenállásával viaskodva ugyan, de megfordul, így a hold segítő fényének hála még pont szemtanúja lehet annak, ahogy a semmiből valami lesz.

s h i n i g a m i k
f u c h i d a  a y u mi ||  k a w a y o s h i  n a t s u m i || k u c h i k i  s a y u r i ||  n a r a z a k i  a m a y a


Reggeli rutinotok a szokásosan zajlik. Szerencsésnek mondhatjátok magatokat, hiszen az elmúlt éjszaka nem volt olyan gyilkos meleg, mint az elmúlt napokban, így tudtatok aludni, rendesen ki is pihenhettétek magatokat. Erre szükségetek is lesz, ugyanis nem sokkal reggel nyolc óra előtt egy pokollepke jelenik meg előttetek. Makacs kis jószágnak bizonyul, ugyanis, ha esetleg ki szeretnétek kerülni, vagy elkergetni, az természetesen nem sikerül. Addig zaklat titeket, míg a vállatokon, a kezeteken, vagy bármely testrészeteken meg nem tud telepedni, és át nem adhatja a nektek hozott üzenetet. Az üzenet hosszán meglepődhettek, hiszen csak egy mondat, mely arra szólít fel benneteket, hogy azonnal jelenjetek meg az első osztag barakkjainál. Sok mindenre asszociálhattok ebből, azonban nincs időtök gondolkodni, indulnotok kell.
Az osztag főbejárata előtt egy fehér hajú nő vár rátok, kinek a kezében barna mappákat vélhettek felfedezni. Ha szemfülesek vagytok, akkor az egyiken akár a tizenkettedik osztag jelzését is kiszúrhatjátok. A nő, érkezésetekkor egy apró mosollyal és egy fejbiccentéssel üdvözöl benneteket, majd a neveteket kérdezni, hogy biztos lehessen a személyazonosságotok felől. Amint mind ott vagytok, beinvitál titeket az osztagba, így nem sokkal később egy félreeső, irodában találjátok magatokat.
- Köszönöm, hogy haladéktalanul megjelentek - kezd bele a mondandójába, mikor látja, hogy mind rá figyeltek. - Azért hívattuk magukat ide, mert a tizenkettedik osztag egy meglehetősen furcsa és eddig nem látott jelenséget észlelt az emberek világában. A képek tanúbizonysága szerint egyik pillanatról a másikra egy ismeretlen képződmény emelkedett fel a város mellett található erdő közepén. - Hogy bizonyítsa nektek szavai igazságát, két műholdfelvételt nyújt felétek az említett területről. A felvételek szélén látható dátumok alapján mindössze öt perc telt el a készítésük között, ám a változás nem észrevehetetlen, hiszen a korábban üres területen egy hatalmas fekete folt található. Amint befejezitek a képek tanulmányozását és ismét rá figyeltek, folytatja. - Ezen képek között eltelt időben, vagyis hajnali két óra és hajnali két óra öt perc között a területen magas lélekenergia kiingás volt megfigyelhető. A szint állítólag ezekben a percekben sem állt még helyre teljesen, ám  ezt érezni, a műszerek szerint, csak az anomália párméteres közelében lehet, a városban már nem. - Kezdhet bennetek körvonalazódni, hogy miért is vagytok itt tulajdonképpen. - Tehát arra szeretnénk megkérni magukat, hogy menjenek el erre a területre, és vizsgálják ki, hogy mi is történt ott a múlt éjjel. Ha minden igaz, a kapu már készen áll, sok sikert - enged meg magának még egy mosolyt, majd Sayuri felé nyújtja a kezében lévő egyik aktát, melyet, ha útközben átnéztek, nem találtok benne semmi extra információt, csak azt, amit elmondott. Ha esetleg kérdésetek van azt szívesen meghallgatja, a legjobb tudása szerint válaszol, majd át ad titeket egy másik tisztnek, aki Senkaimonhoz kísér benneteket.
A kapun sikerül átkelnetek. Ahogy megérkeztek az emberek világába, az erdőben találjátok magatokat. Azonban az kissé nyomasztó lehet számotokra, hogy ez egész terepet betölti az érezhetően lidérceredetű lélekenergia, melynek epicentrumát nem érzitek ugyan, de látni látjátok. Ugyanis, ahogy kicsit körülnéztek. a fák között egy hatalmas, fekete képződményt vesztek észre. Eldönthetitek, hogy egyből odamentek-e megvizsgálni, vagy esetleg előbb a területet veszitek-e szemügyre, hátha találtok valami hasznosat. Ha elég biztonságosnak találjátok, akkor akár szét is válhattok. A titeket körülvevő lidéc eredetű lélekenergia ellenére is érezhetitek azt, hogy nem vagytok egyedül. A távolban ugyan, de két quincy jelenlétét, illetve még egy kiugróan nagy lélekenergiával rendelkező embert fedezhettek fel, aki nagyobb lélekenergiával rendelkezik.

q u i c y k
k a n e  s h i n z o u ||  m a x i m i l i a n  s t o l t z

Az éjszakátok nyugodtan telik. Semmi furcsát nem tapasztaltok, egészen hajnali kettőig, mikor is egy nagyobb lélekenergia kilengést érzékeltek.
Maximilian, te alvásból ébredsz fel. Hirtelen nem is tudod hová tenni sem az okot, sem a jelenséget, ám pillanatokon belül feltűnik, hogy a szokottnál nagyobb a lidérc lélekenergia kisugárzás. Majdhogynem olyan, mintha s szobád előtti utcán garázdálkodna egy. Ez azonban az ébredésed utáni ötödik perc környékén eltűnik. Mintha sosem lett volna ott. Ha esetleg megfordult volna a fejedben a gondolat, hogy elmész és megnézed, hogy mi okozza ezt, elveted, hiszen felesleges. Inkább visszafekszel az ágyba.
Kane a kilengés pillanatában, vagyis hajnali kettőkor nem az ágyadban alszol, a közelében sem vagy annak, hiszen futár társaiddal egy küldetés kellős közepén vagytok. Éppen egyik házról a másikra ugráltok, mikor figyelmes leszel a lidérc lélekenergia hirtelen megemelkedésére. Ha van időd, akkor akár meg is állhatsz, hogy megpróbáld behatárolni, hogy honnan jön, ez azonban nem sikerül, ugyanis mire megtalálnád az epicentrumot, hirtelen el is tűnik a lélekenergia. Tovább agyalni pedig nincs is időd, hiszen egy feladatot hajtotok éppen végre.

Az éjszakai furcsaságok után a reggeletek jól indul. Nem észleltek semmi különöset, talán nem is gondoltak arra, ami korábban történt. Miért is tennétek? Hiszen nem lett következménye. Legalábbis ezt hihetitek egészen addig, míg valamilyen oknál fogva meg nem érkeztek a városban található erdő széléhez, nem sokkal kilenc óra előtt. Nem csak ti vagytok itt, több embert láttok, akik egy csoportba tömörülnek. Feléled bennetek a kíváncsiság, így közelebb mentek. Akár meg is kérdezhettek valakit, hogy mi folyik itt. Az röviden azt válaszolja, hogy az erdő őrültje megint hozza a formáját. Tudjátok, kiről van szó, hiszen a városban kevés ember van, aki legalább egyszer nem halott az emberről. Ha valamelyikőtök meg akarja hallgatni a mondandóját, az akár ott is maradhat, azonban, ha egyikőtöket - vagy mind a kettőtöket -  nem érdekli egy vénember agymenése, az akár tovább is mehet. Ám szerencsétlen annyira kiabál, hogy bárhogyan is döntötök, mindenképpen eljut hozzátok a mondanivalója.
- Nagyon ijesztő volt. Mint valami bogárinvázió. Hirtelen jelentek meg, feketék voltak, mintha a felső részükön lett volna valami apró fehér is - itt elhalkul pár pillanatra, talán gondolkozik. - De aztán rám támadtak. Mint egy szervezett csorda, nem az nem bogár… még raj. Igen, mint egy raj, amit irányítottak. Mindenhol csipkedtek - kezdi el mutogatni a kezeit és lábait, melyeket, csak az láthat, aki korábban úgy döntött maradt. Ha volt ilyen, az láthatja az apró, piros foltokat, melyek elsőre valóban rovarcsípésre emlékeztetnek, de a második pillantásra már nem. Egy, illetve több apró lidérc fognyomát ismerheti fel. Feltéve, ha már látta az adott lény harapásnyomát. Persze, az emberek kinevetik, legyintenek rá. Vannak, akik már mennek is tovább, nem vesztegetve rá további figyelmüket. - Aztán, talán el sem hiszik nekem, mi történt. Eltűntek, majd az erdőben található rét, már nem is rét volt, hanem egy fekete valami jelent meg rajta. De nem néztem meg közelről. De nem ám! - kiált fel. - Futottam, szedtem a lábam, ahogy bírtam. Így most itt vagyok. De mondom én, gyilkos futás volt - ecseteli tovább, ám a legtöbben csak nevetnek a szavai hallatán.
Ti azonban nem tudjátok ezt olyan könnyen megtenni, hiszen ha meg is tennétek, eszetekbe jutnak az éjszaka tapasztaltak, valamint a férfi korábbi leírása, mely egyértelműen lidércre, vagyis adott esetben lidércekre utal. Az biztos, hogy egyikőtök sem hagyja annyiban a dolgot. Ha kicsit jobban figyeltek, akkor megérezhetitek egymást - vagyis azt, hogy egy fajtársatok van a tízméteres körzeteken belül -, illetve az is feltűnhet, hogy az erdőből négy halálisten jelenlétét érzékelitek.
Az, hogy innentől kezdve mit csináltok, rajtatok múlik. Akár meg is kereshetitek egymást, de egyedül is nyomozásnak indulhattok. Oda mehettek a férfihez is, hogy kérdezzetek még tőle, hátha van valami, amit nem mondott el, illetve ha megelégedtek az információval, akkor nekivághattok az erdőnek kideríteni, hogy mi is folyik ott. Hiszen, bár minden jel egy lidércre mutat, mégsem lehettek benne biztosak, hogy valóban azzal van dolgotok, mivel ilyen méretűekkel korábban még nem találkoztatok. A döntés, rajtatok áll.

Határidő: szeptember 4. vasárnap



« Utoljára szerkesztve: 2016. Aug. 21, 02:13:19 írta Hatakeyama Momo »

Karakterlap

Hirase Keisei

Shinigami

8. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 750 / 15 000

Hozzászólások: 54

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
világoskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#0066cc // #3AA1E6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kicsi a bors, de erős
« Válasz #1 Dátum: 2016. Aug. 21, 12:44:37 »
Este tíz körül döntöttem úgy, hogy lefekszem aludni  mert a szemeim már maguktól csukódtak le és semmi érdekes nem történt amiért valójában érdemesnek láttam tovább fent maradni. A ruháimat szépen összehajtottam és elraktam majd befeküdtem az ágyamba. Az oldalamra fordultam és behunytam a szemeimet és szinte azonnal el is aludtam.
Nem aludtam valami jól folyamatosan forgolódtam és párszor felkeltem majd visszaaludtam aztán hirtelen felpattant a szemem ugyanis lidérc jelenlétét érzékeltem ráadásul olyan volt mintha egy köpésre lenne tőlem. Felültem, megdörzsöltem a szemeimet és összpontosítottam, hogy vajon hol is lehet a kis rohadék, de mire betájolhattam volna meg is szűnt. A kezdeti lelkesedésem amivel felültem így el is múlt ezért visszafeküdtem aludni mert azért éreztem, hogy fáradt vagyok nem is kicsit..
Reggel a megszokott nyolc órakor szólt az ébresztőórám én pedig nyögvenyelősen kimásztam az ágyamból aztán kikapcsoltam.  Kinéztem az ablakon az idő nem tűnt se melegnek se hidegnek, de azért felvettem a pólómra az egyik kedvenc pulcsimat majd a konyha felé vettem az irányt, hogy igyak egy kávét aztán megreggelizzek.
A kávé forró volt és még a hozzáadott tej sem hűtötte le eléggé ezért sikerült egy kicsit megégetnem a nyelvemet, ami elég kellemetlen volt, de így már biztosan felébredtem és eszembe jutott a hajlani jelenség, ami kicsit fúrta az oldalam, hiszen lidérc jelenlétet érzékeltem keményen 5 percig aztán semmi és ahogy kinéztem az ablakon semmi katasztrófára mutató jelent nem találtam.. Miután megittam a kávét a hűtő felé vettem az irányt, hogy sorra kerüljön a reggeli táplálkozás is, de mikor kinyitottam a hűtőt eltorzult az arcom, mert szinte üres volt… Nem is emlékeztem rá, hogy minden felzabáltam volna a napokban, hiszen teletömtem a hűtőt mindenféle szarral..
Magamhoz vettem a pénztárcámat, felvettem a cipőmet, felraktam az apámtól kapott karkötőmet aztán kiléptem a lakás ajtaján, hogy gyorsan bevásároljak, mielőtt a gyomrom helyén egy fekete lyuk nem keletkezik.. Sokat gondolkoztam melyik boltba menjek, ami közel van, de végül úgy döntöttem, hogy az erőd felé veszem az irányt, mert nem messze az erdőtől van, egy jó kis bolt ahol szinte mindent be tudok szerezni, amit szeretek.  Ahogy sétáltam előre semmi különlegeset nem tapasztaltam. Minden a megszokottak szerint volt. Az emberek mentek dolgozni, vagy éppen munkából tartottak haza, fiatalok csoportosultak beszélgettek.. Én meg komor arckifejezéssel szambáztam az utcákon egészen az erődig ahol egy csoportosulást láttam távolról.. Nem értettem, hogy mi is lehet, de kíváncsi lettem ezért egy kicsit közelebb mentem hátha meghallok valamit vagy látok valamit, amiből kiderül, hogy ezek mégis minek tömörülnek ennyire.
Ahogy közeledtem láttam egy embert, aki halkan kuncog az orra alatt ezért odamentem hozzá hátha megtudom érdeklődni tőle, hogy mégis mi a franc van. Mikor megkérdeztem mi a fene történik és, hogy min röhögcsél csak annyit mondott, hogy az erdő őrültje megint hozza a formáját. Egyből tudtam kire gondol… Láttam már egy párszor még kiskoromban is. Ő volt az egyetlen ember, akit sajnáltam. Ezek meg röhögnek rajta.. Szánalmasabbak, mint ahogy azt eddig gondoltam.  Mondjuk annyira sose sajnáltam, hogy végighallgassam ezért úgy döntöttem, hogy megyek tovább  és bevásárolok azonban ahogyan léptem volna egyet hallottam ahogy kiabálva próbálja meggyőzni a tömeget alkotó embereket akik persze jót nevetnek rajta. 
A mondani valója egyből felkeltette az érdeklődésemet mert azt mondta, hogy fekete bogarak akik előröl  talán fehérek is voltak.. ~ Lidércek? ~ kérdezem magamtól és megint eszembe jut az esti dolog ami most már kezdett még jobban érdekelni ezért még közelebb mentem hátha mutat vagy mondd még valami érdekeset ami alapján ki tudom deríteni, hogy mi történhetett az este folyamán.
Ahogy előre verekedtem magamat láttam, hogy mutogatja a kezeit amin apró csípések látszódtak először. Már kezdtem azt hinni, hogy feleslegesen vegyültem el a csoportosulásban aztán ismét láttam a kezét amin most már kivehető volt, hogy azok nem csípések voltak hanem apró harapásnyomok. Innentől kezdve már nem volt kérdés, hogy mégis mivel lehetett dolga szerencsétlen férfinak. Egyértelmű, hogy lidércek jelentek meg hiszen még éreztem is a jelenlétüket igaz csak öt percre de éreztem ezt a férfit meg megtámadta egy nagy raj.. Ekkor arra lettem figyelmes, hogy az emberek folyamatosan szállingóznak el és egyre kevesebben maradtunk akik figyeltek az öregre.
Ahogyan ott álltam és azon gondolkoztam, hogy mit is kéne tennem most eszembe jutott, hogy mi lenne ha csak szimplán lidércek jelenléte után kutatnék és ha találok is akkor levadászom hiszen megesküdtem arra, hogy egytől egyig kiirtom őket amint lehetőségem adódik és most elég erőteljesen egy lehetőség tárult elém így a reggeli órákban. Behunytam a szemeimet és elkezdtem koncentrálni azonban lidérc helyett két furcsaságot is érzékeltem. Egy embert a közelben akinek jóval magasabb a lélekenergiája mint az átlagnak és az erdőből négy nem is tudom mit éreztem mert se lidérc sem ember nem volt egyik sem.. Az ember is felkeltette az érdeklődésemet, mert nem igazán találkoztam még magasabb lélekenergiával rendelkező emberrel éppen ezért is nézem le őket, hiszen nem érnek fel az én szintemre.. kivéve ezt az egyet..
Miután úgy döntöttem, hogy megkeresem elkezdtem pásztázni a terepet majd el is indultam arra amerről érzékelhettem az illetőt.  Már vagy tíz perce baktattam mikor megláttam egy srácot két emberkével együtt. Ahogy közeledtem éreztem, hogy egyre közelebbről érzékelem. Mikor már csak egy karnyújtásnyira voltam tőlük láttam a kabátján egy jelet. Ismerős volt mert csomó falfirkán láttam már, de nem tudtam mit jelent, de most nem is a jel a fontos hanem az, hogy kiderítsem mi és ki ez az igazán különleges emberke. Vettem egy nagy levegőt és mikor mellé értem és megszólítottam.
- Szevasztok. Te ott.. – nézek rá komor tekitettel a fekete hajú srácra akin előszőr észrevettem azt a fura jellel ellátott kabbátot vagy pulcsit vagy nem is tudom, hogy pontosan mi is az, de most nem az a lényeg. - Jól gondolom, hogy Te is többet sejtesz a háttérben, mint egy darázs invázió? – kacsintok rá majd elfordulok és két lépéssel elindulok az erdő felé, hogy kiderítsem, hogy mi is történhetett pontosan mert bogár nagyságú lidérceket még nem láttam.  Azoinban még mielőtt elhagynám a hallótávolságot hátrafordítom a fejemet és megszólítom ismét a srácot.
- Most jössz vagy állsz ott mint egy magányos fa? Én nem hagynám ki ezt a bulit. – mondom ismét kifejezéstelen arccal majd az erdő felé fordulok és arra lépek egyet amerről az ismeretlen lélekenergiát érzékeltem. ~ Ezek vajon kik és mik lehetnek? ~ gondolkozom míg azt várom, hogy a srác jön vagy sem. Ha véletlenül úgy döntene, hogy nem jön elindulok az erdő felé, hogy egyedül derítsem ki mi az isten folyik itt most pontosan.

(click to show/hide)

Karakterlap

Fuchida Ayumi

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
18 000 / 30 000

Hozzászólások: 44

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 6 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#7d7d7d || #e1d1b8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kicsi a bors, de erős
« Válasz #2 Dátum: 2016. Aug. 21, 20:49:49 »
Nyári napokon a legtöbbek a nagy melegben nem tudnak, igazán jól aludni, de én és Ayuta egészen jól alszunk, most viszont határozottan kipihenten ébredtem. Ayuta még pluszba aludt tovább, hiába szóltam rá, hogy lassan neki is készülnie kellene, mert elkésünk. Mindenesetre teljesen szokásosan készültem el, minden teljesen rutinosan zajlott egészen addig, míg Ayuta-t újra noszogatni nem indultam. Meglepetésemre egy Pokollepke érkezett egyenesen hozzám. Fel is emelem a kezemet, hogy arra nyugodtan rászállhasson. Az üzenete igen csak rövidke volt. Mindössze annyi, hogy menjek az első osztag barakkjába. Elrepült, és nem tért be Ayuta-hoz. Nagyon megijedtem, hogy csak engem hívtak meg, őt pedig nem. Miről lehet szó? Beszólok Ayuta-hoz.
- AYUTA! KELJ FEL! … Nekem most el kell mennem az első osztaghoz, de később találkozunk!
- JÓÓóóóó! ... MI?!
De akkor már el is indultam, mivel azonnali megjelenést kívántak meg tőlem. De nagyon is ideges vagyok, hogy mégis mit akarnak tőlem. Máris valami rosszat csináltam volna? De hisz még csak nem is olyan régen vagyok az osztagomba. Netán kiküldetésre küldenek? Nagyon izgulok.
Az első osztag főbejárata előtt egy fehérhajú nő vár, akinek a kezében barna mappák vannak. Nagyon gyanúsnak tartom azokat, mert azok semmi jót nem jelenthetnek. Általában optimista vagyok, de most nagyon furcsa előérzetem van. Leginkább akkor, mikor meglátom, hogy az egyik mappa pont a Kutatási és Fejlesztési osztag, vagyis a tizenkettedik osztagtól származik.
- 9. osztag Fuchida Ayumi, szolgálatra jelentkezik!
Tisztelgek is, hogy jelezzem, hogy megérkeztem. Mosolya és fejbiccentése csökkenti stressz szintemet, de még mindig ideges vagyok. Szép lassan csökken, ahogy mások is érkeznek. Mindenkinek nyújtottam a kezemet és bemutatkoztam. Akkor nyugodtam meg igazán, mikor megláttam osztagtársamat. Nagyon megörültem neki, és tényleg széles mosoly húzódott az arcomra.
- Szia Amaya! Téged is idehívtak? Te tudsz valamit, hogy miért hívtak ide bennünket?
Fordultam oda hozzá, de úgy tűnik, hogy ő sem tud többet, éppen ezért inkább a nőre figyeltünk, aki belekezdett a magyarázkodásba, mikor mindannyian megérkeztünk. Csak lányok vagyunk, így ez valami csajos feladat lesz majd.
- Köszönöm, hogy haladéktalanul megjelentek. Azért hívattuk magukat ide, mert a tizenkettedik osztag egy meglehetősen furcsa és eddig nem látott jelenséget észlelt az emberek világában. A képek tanúbizonysága szerint egyik pillanatról a másikra egy ismeretlen képződmény emelkedett fel a város mellett található erdő közepén.
Át is nyújtott nekünk két műholdas felvételt, amit úgy tartottam, hogy Amaya is jobban láthassa, majd mikor mindketten alaposan megnéztük, akkor átadtam. A két felvétel között mindössze öt perc telt el, és tisztán látszik, hogy a korábban üres területre egy hatalmas fekete folt jelent meg.
- Ezen képek között eltelt időben, vagyis hajnali két óra és hajnali két óra öt perc között a területen magas lélekenergia kiingás volt megfigyelhető. A szint állítólag ezekben a percekben sem állt még helyre teljesen, ám ezt érezni, a műszerek szerint, csak az anomália párméteres közelében lehet, a városban már nem.
Azt hiszem az lesz a feladatunk ez alapján, hogy kivizsgáljuk, hogy mi is történhetett. Az anomália, mindenesetre semmi jót nem jelenthet. De legalább csak az adott területre korlátozódik, és a várost nem veszélyezteti a dolog.
- Tehát arra szeretnénk megkérni magukat, hogy menjenek el erre a területre, és vizsgálják ki, hogy mi is történt ott a múlt éjjel. Ha minden igaz, a kapu már készen áll, sok sikert.
Mosolyog és átnyújtja nekünk az egyik mappát. Ha kinyitja, akkor megpróbálok közelebb férkőzni, hogy én is láthassam, mi van benne. Ha látom, akkor szomorúan konstatálom, hogy nincs benne több információ, mint amit elmondott.
- Nekem lenne kérdésem! - emelem fel a kezemet - Az érzékelt magas Lélekenergia kiingás milyen típusú volt? Ha jól láttam, akkor a Kutatási és Fejlesztési Labor is foglalkozott vele. Illetve ha jól értem, akkor még mindig jelen van a területen, de az említett ötperces kiingástól kevésbé intenzív. Mintákat kell hoznunk? Illetve ha veszélyesnek ítéljük, akkor cselekednünk is kell, vagy csupán adatgyűjtés a feladatunk?
Személy szerint egy felderítési feladatnak jobban örülnék, mint egy probléma elhárításinak. A hirtelen megjelent magas erővel rendelkező fekete folt nem túl bizalomgerjesztő. Ha jól érzem, akkor természetesen van köztünk egy rangidős, aki erősebb nálunk, de nem lehetünk felelőtlenek.
Kíséretet is kapunk a Senkai-hoz, de onnantól már csak négyesben megyünk tovább. Sikeres átkelés után az Emberek Világába értünk, egészpontosan a kérdéses erdőbe. Eléggé nyomasztó a Lidérceredetű Lélekenergia. Igaz, az epicentrumát nem tudnám megmondani, de úgy vélem, hogy a képeken látott feketeség közepe lehet. De meg is látom a fák között a hatalmas képződményt. Kénytelenek leszünk közelebb menni hozzá. A sűrű energián felül érzem, hogy nem vagyunk egyedül. Magasabb Lélekenergiák, de nem igazán tudnám megmondani, hogy milyen. Shinigami, Hollow és Arrancar Reiatsu-t már éreztem, de ilyet még nem. Lehet, hogy hozzájuk mennék oda előbb kicsit körbekérdezősködni, hogy hátha tudnak valamit, amit mi nem, de inkább olyanra bízom a döntést, aki kicsit befolyásosabb tagja ennek a kis csapatnak. Akinek a birtokába a mappa van. Szóval Amaya-hoz közel állva figyeltem, hogy akkor mégis mi lesz a parancs.





Karakterlap

Narazaki Amaya

Tiszteletbeli tag

9. Osztag

*

Shinigami

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 500 / 15 000

Hozzászólások: 79

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 7 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
tengerkék

Egyéb hovatartozás:
Kardok és Rózsák egylete

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Mottó:
"Amikor a varázslat elszáll, a valóság megmarad"

Post szín:
#CF74ED


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kicsi a bors, de erős
« Válasz #3 Dátum: 2016. Aug. 22, 00:52:36 »
Úgy tűnt, az éjjel végre lehülést hoz magával, így az ablakot sarkig nyitottam. A párkányra támaszkodtam, és kihajoltam a sötétségbe. A hűvös levegő kellemesen borzongatott meg, mély levegőt vettem. Bántam, hogy el kell szalasztanom egy ilyen éjjelt, hisz ilyenkor szerettem igazán jókat sétálni. Sajnos azonban egyre gyakrabban pislogtam, és a tekintetemen is éreztem, hogy ideje lenne lefeküdni. Az ablakot úgy hagyván bebújtam a párnáim és a takaróim közé, majd belemeredve a sötétségbe gondolkodni kezdtem. Így alszom el a legkönnyebben, és aznap este sem volt másképp.
Másnap frissen keltem, ráadásul az ébresztőm előtt. Fúrcsa. Van mikor át is alszom azt, nem hogy hamarabb keljek annál. Korai ébredésem nem párosult fáradsággal, életerősnek éreztem magam. Jólesően kínyújtóztam, majd megcirógattam Loki buksiját, aki ott szunyókált a lábamon. A kis bolond folyton így aludt. Óvatosan megemeltem és kihúztam alóla a lábam. Fáradt fejjel pislogott rám, mikor azonban visszatettem a puha takaróra, ismét az igazak álmát aludta. Elmosolyodtam rajta, aztán indultam is a konyhába. Miközben lefőztem egy kis teát, mivel kávéra nem volt szükség, csináltam magamnak egy kis reggeli szerűséget. Pár tojást megsütöttem, vágdostam mellé pár friss zöldségeket, majd jóízűen meg is ettem. Épp a teámat szűrcsölgettem, amikor az ablakon egy kis idegen szállt be. Egy pokollepke volt az. Óvatosan kinyújtottam a kezem, remélve, hogy nem Lokihoz jött. El is mosolyodtam, mi lenne, ha a kis cicuskám titokban valami nagy harcos lenne, aki megmenti a világot. Mosolyomat a kis lepke üzenete némiképp letörölte, amint átadta rövidke üzenetét. Kényelmes énemet kivetkőzve szaladtam be a szobámba, kitártam a szekrényem ajtaját, és már kapkodtam is magamra az egyenruhámat. Miután ez megvolt, azért gyorsan ráncba szedtem a hajam, és egy virágszálat is beletűztem, ahogy azt szoktam. Aznapra egy napraforgóra esett a választásom. Mellesleg egész színes lett már a kis kertem. Egyre többféle virág került oda, így mindig volt egy, amelyiket aznap a fülem mögé biggyeszthettem. Sietősen hagytam el a szobám otthonos melegét, egyenesen az első osztag épülete felé. Hál' istennek már elég jól kiismertem magam, így sikerült eltévedésmentes utat produkálnom. Közben azért jó pár lehetőség merült fel bennem, vajon miért is kell idejönnöm, volt köztük realista, optimista és pesszimista érzésekből származó ötlet, azonban egyikben sem szerepelt Ayumi, vagy az ismeretlen nőszemély fehér hajával. Hivatalos személynek tűnt, a dossziékat megpillantva pedig erős gyanúm támadt, hogy itt valamiféle küldetésszerű dologgal szeretnének minket megmerényelni. Azért nem siettem el a következtetéseimet, csupán hallottam már hogy, s mint megy ez. Kettejükhöz érvén először az idegen felé fordultam, ahogyan azt illik.
  -    Narazaki Amaya, 9. osztag 8. tisztje. - hajoltam meg tisztelettudóan. Ezt követően már fogadni tudtam Ayumi köszönését is. Mosolya kissé megnyugtatott, és bár lehet nem számított rá, de esélyt nem adva a kitérésre átöleltem üdvözlésképpen.
  -    Szia Ayumi. Igen engem is. Igazából csak sejtem, de lehet csak az én agyszüleményem, hogy ez egy küldetés lesz. Legalábbis a jelenléted ezt erősítette meg bennem. De lehet, hogy egyáltalán nem az...igazából foggalmam sincs. - bizonytalanodtam el. Akárhogy is figyeltem a nő arcát, semmit sem voltam képes leolvasni róla, azon kívűl, hogy barátságos volt. Lehet, még ez sem igaz, csak akkor ilyen, nem tudtam eldönteni. Kis várakozás után megjelentek a többiek is. Megpillantottam Mii~chan mosolygos arcát, és már a nyakába is ugrottam az örömtől. Boldogan szorongattam meg egy icipicit, de csak annyira, hogy ne fájjon neki.
  -    Mii~chan. De örülök neked. Csak nem téged is ide hívattak? - engedtem végül el. Nagyon megörültem neki. Amióta találkoztam vele a parkban, nem tudok sok minden másra gondolni...és ez fúrcsa, valamint zavarbaejtő is. Vörös arccal vettem észre, hogy teljesen elbambultam, belemerülve a gondolataimba egy pillanatra. Közben megpillantottam még egy hozzánk csatlakozót, Sayurit. Alig akadtak még barátaim, de valahogy a sors a legtöbbjüket most ide sodorta, és én ennek roppant mód örültem. Sayurinak azonban már nem sikerült köszönnöm, mivel a fehér hajú nő belekezdett a mondókájába. Képeket adott át, és magyarázatot is fűzött hozzá, miközben próbáltam megjegyezni, hogy mit is látok az Ayumi által tartott képeken. "A két kép között eltelt idő 5 perc". Éreztem, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Ennyi idő alatt a semmiből lett ez? Hitetlenül vizsgáltam a képeket, igyekezve valami olyat észrevenni, ami árulkodna arról, mégis mi okozta ezt az egészet...vagy legalább valami támpontot kerestem, de eléggé feleslegesen. Természetesen egyből be is bizonyosodott az elsőszámú tippem, miszerint küldetésre megyünk. Nem Ayumi volt az egyetlen, aki kissé hiányosnak vélte az eligazítást.
  -    Ha szabad egy kérdést, az érzékelt lélekenergia mekkora távolságban terjedt ki, tehát mekkora területet is fedett le, ami pedig még ennél is fontosabb, milyen eredetű lélekenergiáról is van szó? Valamint az emberek látják a képződményt, avagy csak mi észleljük?
A Senkai felé menet magamba mélyedve gondolkodtam. Próbáltam valami logikát keresni, vajon miképp is lehetett ezt a valamit létrehozni 5 perc alatt.
Átérvén az Emberek Világába azonnal megéreztem...valami furcsa lélekenergia telepedett az erdőre...olyan lidércszerű.
  -    Ti is érzitek ezt? - kérdeztem a többiektől cseppet sem mosolyogva. Könnyedén meg lehetett állapítani az arckifejezésemről, hogy érzem, itt valami nagyon nincs rendben. Kissé furcsa mód észlelek más lélekenergiákat is, egy emberét, ami egyáltalán nem a normális szinten mozgott, valamint két olyat, amivel még nem találkoztam, de valahogy azt is emberekhez tudtam volna kötni. Biztos voltam benne, mit kéne tenni. Azonban nem én voltam az, aki a csapatot irányította. Akárcsak legutóbb, ismét Sayuri vezetett engem, mint a kis cicáimhoz. Letérdeltem hát elé, hogy szemmagasságba kerüljek vele, és a nagy barna szemeibe néztem.
  -    Várjuk a parancsodat. - néztem rá a lehető legkedvesebb mosolyomat magamra öltve. Akár rangidős, akár nem, Sayuri egy gyerek, aki az ilyen felelősség alatt könnyen összeroppanhat, ezt pedig nem hagyhattam.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Aug. 22, 09:11:09 írta Narazaki Amaya »

Karakterlap

Kawayoshi Natsumi

Eltávozott karakterek

7. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 400 / 15 000

Hozzászólások: 57

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 11 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétnarancs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Mottó:
"Gonosz nélkül, a jó sem létezhet!"

Post szín:
#FF4500 ; #FF7F50


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kicsi a bors, de erős
« Válasz #4 Dátum: 2016. Aug. 23, 01:38:00 »
Mosolyogva érek haza este az edzésemből. Kivételesen zanjutsura fektettem a hangsúlyt. Így legalább egy darabig nem fogom álmomban azt hallgatni, ahogy a saját zanpakutoum unszol, hogy gyakoroljak már vele, mert így sose fogok előrébb jutni. Mintha sokkal előrébb akarnék jutni. Így is majdnem szívrohamot kaptam, mikor megtudtam, hogy több, mint négyszáz év után végre tiszti rangra tettem szert.
Most viszont nem óhajtok az ilyen gondolatokkal foglalkozni. Főleg úgy nem, hogy hosszú napok óta először nem fő le rólam az egyenruha. Mostanában a szokásosnál is melegebb volt, így most elmondhatatlanul jól esik a hűvös szél, ami mindent átjár, ahogy hazafelé tartok. Az ajtón belépve viszont hőség fogad.
Arcomról egy perc alatt lelohad a mosoly, s szinte azonnal rohanok az ablakhoz, hogy beengedjek valami friss levegőt, mielőtt élve megfövök idebent. Amint kinyílnak, az ablakok megcsap a kellemes hűvös. Nem szokásom nyitott ablaknál aludni, de ma nem leszek olyan ostoba, hogy ezt tegyem. Nem nincs az a pénz, amiért én vállalom a kazánban alvást.
A szokásos esti rutinom végeztével szinte bezuhanok az ágyba. Pedig hazafelé még azon gondolkodtam, hogy meg kellene innom egy teát, hogy el tudjak majd aludni, hát úgy tűnik egyáltalán nincs szükségem arra a nyugtató teára. Magamtól is akkorát alszom, mint már nagyon régen.
Reggel arra kelek fel, hogy hideg van. Nyöszörögve nyújtózkodom egyet, majd kinyitom a szemem. Körbenézek a szobában és a takarómat az ágyam mellett találom a földön. ~Így nem csoda, hogy fáztam.~ Morgolódom, ahogy kimászom az ágyamból. Nagyokat ásítva megyek ki a konyhámba, hogy feltegyek egy kis vizet a kávémhoz.
Amíg a kávévizem forr, én gyorsan lezuhanyozom, majd még a törülközőmbe csavarodva leveszem a vizet a tűzről és elkészítem a kávém. Természetesen sikerült ihatatlan melegségűre forralni a vizet, így hát elhatározom, hogy felöltözöm, amíg kicsit kihűl. Nem is gondolkodom, mikor belebújok az egyenruhámba. Csak akkor eszmélek fel, mikor meglátom magam a tükörben.
Borzalmasan nézek ki. Elfintorodok, majd felkapom a fésűm és rendbe teszem a hajam. Mivel még mindig meleg van, így úgy döntök, hogy felkötöm a hajam. Elégedetten nézek végig magamon, majd sarkon fordulok és kimegyek a konyhába. Nyugodtan ülök le a székemre és elkezdem kortyolgatni a kávém.
Éppen mikor már meginnám az utolsó kortyot, vendégem érkezik az ablakon keresztül. Kitartom felé a kezem, de a lepke inkább a csészémre szállt, majd a vállamra. Megforgatom a szemem, ez gondolom azt jelentette, hogy be kellene fejeznem. A csésze félúton megáll a levegőben, ahogy meginnám az utolsó kortyot is. ~Az Első Osztaghoz kell mennem? Miért?~ Húzom fel a szemöldököm.
Miután a pokollepke elszáll, gyorsan megiszom a kávém maradékát, majd az órámra pillantva, elhúzom a szám. Ilyen korán az Első Osztagnál, vajon mi lehet az oka? Elmémben ezer meg ezer féle elmélet fordul meg a pillanat tört része alatt, de azonnal megálljt parancsolok a gondolataimnak és inkább elindulok.
~Felesleges azon agyalnom, hogy mit akarnak. Úgyis megtudom, ha odaérek. Addig meg csak plusz stressznek teszem ki magam. Erre pedig pont nincs szükségem.~ Megrázom a fejem, hogy kitöröljem a lényegtelen aggodalmat a tudatomból, majd folytatom az utam. Mikor megérkezem az 1. osztaghoz már többen is állnak ott.
Történetesen két fehér hajú nőt látok és mellettük… Egy pillanatra tágra nyílik a szemem, majd szélesen elmosolyodok. Magam sem tudom miért. Kicsit lassítok a lépteimen, majd mikor elérek, hozzájuk szépen kötelességtudóan fordulok a kérdezőm felé és meghajolok előtte.
- Kawayoshi Natsumi a 7. osztag 6. tisztje. – Alig hogy befejeztem máris egy ismerős nyomást érzek a nyakamon. Szinte fel se tudok eszmélni, mikor Ami~chan a nyakamba ugrik. Mosolyogva ölelem magamhoz, közben pedig igyekszem minél jobban elnyomni magamban, hogy mennyire élvezem, mikor ezt csinálja.
- Én is örülök neked Ami~chan. Igen ide, de ha megfojtasz, nem tudok sokáig maradni. – Kuncogom, miközben elenged. Kicsit sajnálom, hogy nem csüng még egy kicsit a nyakamban, de azonnal eltűntetem a gondolatot a fejemből. Nem azért vagyok itt, hogy a saját érzelmeim kibogozásával foglalkozzam, pedig szívesen töltenék időt Ami~channel, hogy kiderítsem mi is folyik bennem azóta, hogy ismerem.
Még egy lány csatlakozik hozzánk. Őt sem ismerem, de nincs is időm megnézni magamnak, hiszen az a fehér hajú nő, akinek a kezében dossziék vannak, bevezet minket az osztagba, annak is egy félreeső részében. Hirtelen rossz érzés fog el, itt valami nincs rendben. Vajon mégis mi lehet mindennek a háta mögött?
Kérdésemre hamarosan válasz is érkezik. Vagyis valami válaszféleség, mert most még jobban összezavarodtam, mint eddig. Viszont legalább azt megtudtam, hogy küldetésre fogunk menni a jelek szerint biztosan. A történetet érdeklődve hallgatom, nehezen tudom elképzelni ezt az egész percek alatt felépülő képződményes dolgot. Azonban a szemeim nem hazudnak, és tisztán látom, hogy a felénk nyújtott két képen tényleg percekkel egymás után készült és tényleg az egyiken nincs, ott a fekete domb a másikon pedig ott van.
Miután mind jól megnéztük a képeket a nő folytatta a magyarázatot. Kíváncsian hallgattam, ahogy arról beszél, hogy milyen erős is a lélekenergia, ami abból a valamiből árad. Ahogy elgondolkodom, a helyzetem rájövök, hogy bizony mi azért vagyunk itt, hogy megtudjuk mi ez a valami, ami nekem speciel kicsit sem szimpatikus. A nő ki is jelenti, amit már sejtettem. Ezek után egy nagy csomó kérdés lát napvilágot. A legtöbb kérdés, ami bennem megfogalmazódott el is hangzik.
- Nekem is lenne egy kérdésem. Ez a képződmény, ugyebár lélekenergia lapú. Van rá lehetőség, hogy magához vonz lidérceket? – Tudom, hogy ez nem a legkreatívabb kérdés volt. Viszont jelenleg ez izgat a legjobban. Azért jobb lenne, ha tisztában lennénk vele, hogy várhatunk-e támadást, vagy viszonylag nyugodtan fogjuk lerendezni ezt a küldetést.
Kísérettel megyünk el a Seikai-ig, de onnan már csak négyen megyünk tovább. Megnyugszom, hogy baj nélkül átértünk a kapun, de a nyugalmam hamar füsté lesz, hiszen, amint kiteszem, a lában az erdőbe megérzem azt a nyomasztó lélekenergiát. Nem kell több fél percnél, hogy rájöjjek ez bizony lidérceredetű. Nem érzem pontosan, hogy honnan ered ez a hatalmas lélekenergia, de nincs szükségem sok időre, hogy felfedezzem, a fák között a fekete dombot, ami kísértetiesen mered előttünk.
Személy szerint én megnézném azt a nagy dombot, de jelenleg nem én vagyok a csapat vezetője, hanem az a kis hölgy, akinél a dosszié van. Hirtelen felkapom a fejem és körbe-körbe tekintgetek, majd tekintetem megint a csapatom tagjaira emelem. Három lélekenergiát érzek a miénken és a fekete képződményén kívül.
~Egy ember és két… quincy? Az nem lehet… Bár meglepően hasonlítanak arra a lélekenergiára.~ Gondolkodom el. Egyszer régen még mikor kezdő shinigami voltam éreztem ilyen lélekenergiát, és ha jól emlékszem ez volt a nevük a gazdáiknak, de lehet, hogy csak én érzem rosszul a lélekenergiáikat a fekete domb miatt. Lehet, hogy csak egyszerű emberek, és mélyen remélem, hogy ez így van.
Gondolataimból Ami~chan csengő hangja ébreszt fel. Én is közelebb megyek a kis hölgyhöz, aki úgy néz ki jelenleg a főnökünk. Kíváncsian figyelek, s közben kedvesen mosolygok. Igen ez vagyok én, még a legelkeseredettebb helyzetben is képes vagyok egy mosolyt varázsolni az arcomra. Természetesen, attól, hogy a kis hölgyre nézek és várom az utasításait még figyelem a környezetem. Nem akarom, hogy a meglepetés erejével élve bárki is rajtunk üssön. Legyen az a bárki akármelyik faj képviselője.

Karakterlap

Kane Shinzou

Futár

Quincy

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 10 000

Hozzászólások: 121

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 27 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
ciánkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#6666FF  #99EAFF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kicsi a bors, de erős
« Válasz #5 Dátum: 2016. Aug. 25, 14:26:01 »
Egy futár élete soha nem áll meg. Vagy egy csomagot kell elvinnie A-pontból B-pontba vagy éppen magát a csomag tartalmát kell megszereznie egy jól őrzött területen ahol 100 százalék az esély arra, hogy lebukik. Ez ma sem volt másképp. Pedig eleinte minden simán ment, belopakodtunk az épületbe, kikerültük az őröket, olyan halkak voltunk, hogy szinte a lépteinknek nem is volt hangja, minden riasztót kikapcsoltunk, ami az épületben volt, még is amint megszereztük a kívánt bőröndöt abban a minutumban le is buktunk. Mondjuk, hozzá teszem kivételesen, nem a mi hibánkból csupán éppen arra járt az egyik őr és, észrevette, hogy éppen le akarjuk nyúlni a cuccot. Azonnal futásnak eredtünk, fel a tetőig, és onnantól kezdve egyik tetőtől a másik tetőig haladtunk, nyakunkon az őrökkel.
- Ezt nem hiszem el! Kivételesen nem baltáztunk el semmit, erre annak a nyomorult őrnek csak észre kellet vennie minket! ÁÁááh merda!!!!
- Inkább koncentráljunk a menekülésre!
- Egyetértek veled kivételesen Icarus!
Az adrenalinnak köszönhetően tudtuk tartani az iramot, bár igaz tetőtől talpig leizzadtunk már így is, de szerencsére amennyi éve űzzük, ezt a munkát már észre sem vesszük, főképp az ilyen helyzetekben ahol nagyon is koncentrálnunk kell. Az elénk gördülő akadályokat, játszit könnyedséggel áthidaltuk, hol ugranunk kellet, hol felmásznunk, esetleg hirtelen irányt kellet váltanunk. Egyszer csak aztán Mouse megállít minket. Nem értettem az elején hogy miért, de amint megpillantottam az előttünk lévő őrt, sejtettem mi fog történni.
- Na, jól van! És most szépen fogjátok, magatokat visszaviszitek a táskát a helyére világos?!
Miközben az őr hozzánk intette a szavait, a botját már előkészítette, hogy ha kell, használja is ellenünk. Szerencsére csak egyedül, volt, de az a bökkenő hogy nagydarab. Látszott viszont rajta hogy eléggé paprikás kedvében volt, de annyira hogy az indulatait se tudta vissza tartani. Ami ezután történt hát… arra végkép nem számítottam.
- Add már oda azt a bőröndöt ribanc!
- Puttane?
Mouse arca rögtön, vörös lett, ami annyit jelentett, hogy bizony az őr megnyomta a Mouse gombot. Hiába beszélünk egy vékony lányról, de ha Mouset valaki felhúzza hát, az aláírta a halálos ítéletét. Megfordult és a kezembe nyomta a bőröndöt majd így szólt hozzánk.
- 5 percet kérek fiúk….
Míg Mouse odasétált az őrhöz addig Icarus és én mosolyogva vártuk a végeredményt.
- Ez a hapek nem tudja, hogy most mire vállalkozott…
- Hát… szép élete volt…
Tettem hozzá szarkasztikusan, hiszen ugyan Mouse sose ölt még embert, de aki felhúzta hát nem éppen mosolyogva távozott tőle. Az őr viszont jobban felbátorodva, készült arra, hogy a társunkat lecsapja a botjával. Mouse hirtelen megállt majd felvette a harci stílusát.
- Na, mi van ribanc?! Harcolni akarsz?! Gyere, csak majd én móresre tanítalak! Te rohadt kis…
Abban a minutumba Mouse olyan dolgot hajtott végre, amire mi fiúk tátott szájjal és kimeredt szemekkel néztünk. Olyan erősen lendítette oda a lábát a fickó leggyengébb pontjára hogy attól egyből összeesett. Még nekünk is fájt a látvány, szó szerint. Icarus felsziszegett majd, kinyilvánította azt, ami hát nyilvánvaló volt, hogy az a rúgás pontosan hova is ment.
- Auuuu…. bele a közepébe…..uuuuuu…..
- Hát….. ez uuuuuh…..
Oda mentünk Mousehoz, persze azért óvatosan. Nem szerettük volna, ha esetleg mi is kapunk a kedvességéből. Az őrt már sajnáltam, ahogyan a drága „szerszámát” fogta fájdalmában, de Mouse ennyivel nem elégedett meg. Lábtalpát oda helyezte a fickó ágyékához, majd gonosz mosollyal az arcán a következőt intézte.
- Most szépen szólsz a kis barátaidnak, hogy elvesztettél minket, oké?!
- És ha nem?!!!
- Akkor hát….
Ekkor Mouse kicsit megnyomta a fickó ágyékát, amitől jajgatni kezdett. Maga a látvány nekünk, fiuknak kíméletlen volt, már szinte mi is fogtuk a saját „szerszámunkat” hiszen baromira átéreztük micsoda pokoli fájdalmakat élhet át most éppen. Nem kellemes, ha valaki a golyóival szórakozik, pláne ha még össze is nyomnák teljesen! Szerencsére az őr egyből a magnóhoz nyúlt és szólt az embereinek hogy „elvesztette a nyomainkat”. Amint megtette ezt a lépést Mouse egyből le is ütötte, hogy elveszítse az eszméletét majd hozzá intézet egy sort.
- A madredat puttanezed le te bastardi!
- Szerintem induljunk, mielőtt ránk találnának!
Mondtam ezt határozottan és azonnal indultunk is tovább. Amint biztonságos területhez érkeztünk hirtelen az érzékeimet egy erős lélekenergia csapja meg. Meg is álltam abban a minutumban, majd a forrás felé néztem, de nem láttam semmi szokatlant. Lehunytam hát a szememet és próbáltam pontosan belokalizálni, hogy honnan jöhetett az a bizonyos lélekenergia, de amint sikerült volna, hirtelen el is tűnt a nyoma. Kinyitottam a szememet hátha meglátom mi is történt, de egyszerűen minden normális volt. Lehet, hogy csak beképzeltem magamban az érzést?! Nem tudom… hirtelen aztán Mouse megkocogtatja a vállamat, amitől hirtelen felriadtam.
- Hé, nyugi nyugi! Én vagyok az! Miért álltál meg?
- Csak… valamit megéreztem….
- Quincy dolog?!
- Jah… az… quincy dolog…
- Értem… na, gyere, szállítsuk le a csomagot Noahnak.
El is indultunk, hazafelé de azért egyszer kétszer visszanéztem hátha nem vettem észre valamit. Amint leszállítottuk a csomagot, a szokásos protokoll szerint, beszámoltunk Noahnak pontosan mi történt, majd szépen elraktuk magunkat holnapra. Amint felkeltem az ágyamból, észrevettem, hogy a többiek már nincsenek a szobában, bár ez már nekem annyira nem szokatlan hisz eleve sokat szoktam aludni. Gyorsan megmosakodtam, felkaptam az egyenruhámat és indultam az ebédlőhöz ahol felvettem a reggelimet, majd csatlakoztam Mousekhoz az egyik üres asztalnál. Szokásosan mindig hagynak nekem egy üres helyet hozzájuk, plusz mindig megvárják, míg én is megreggelizek. Így legalább lehetőségünk van mindig jól kibeszélnünk magunkat. De ez sajnos ma nem történhetett meg, ugyan is hirtelen Noah megjelent nálunk. Az arcán látni lehetett az  aggodalom jeleit. Mouse amint észrevette, rögtön megszólalt.
- Szia Noah, van valami baj? Esetleg rossz csomagot hoztunk el?
- A csomaggal minden rendben… viszont van egy kis gondunk, ami jobb lenne, ha köztünk maradna.
- Oo értem.. Srácok! Nem baj, ha én Icarus, Speedy és Noah lennénk itt az asztalnál csak?! Fontos lenne…
A többi futár, aki velünk volt egy asztalnál szó nélkül felálltak és elmentek. Amint az asztalnál mindenki elment, Noah leült hozzánk és halkan közölte velünk az információt.
- Az egyik futártársunk Pac bajban van.
- Mi történt vele??!
- A gps jele, tegnap este óta ugyan azon a helyen jelez. Hívtam már többször is, de nem jelentkezik.
- Lehet, hogy elvesztette a táskáját nem?
- Ha el is vesztette volna, arról tudnék, plusz már vissza is tért volna…
- Akkor miért nem küldesz hozzá futárokat, hogy kimentsék?
- Küldtem, de nem találták meg... sem a csomagot, sem pedig Pacot. Plusz érdekes dolgok történnek jelenleg a parknál.
- Micsoda?!
- A jelentés szerint egy koldus, aki egy kicsit dilis, azt állítja, hogy… tegnap este…valami bogárinvázió történt….
- Bogárinvázió?! Mi van?!
- Ez még semmi… állítólag sérülései is vannak… attól tartok, lehet, hogy köze van valaminek Pac eltűnéséhez.
- Akkor… ezek szerint… azt akarod, hogy mi derítsük ki mi történt?
- Nem azt akarom, hogy találjátok meg Pacot, és hozzátok haza épségben! Rendben?!
- De miért pont minket küldesz?! Ha a többiek nem találták meg Pacot nekünk mekkora esélyünk lesz rá?
- Az az érzésem Mouse hogy… jobb, ha ti mentek…
- Értem…
Vágtam, hogy Noah miért is akar minket küldeni. Attól tart, hogy lehet, nem sima eltűnésről van itt szó és lehet szükség lesz a tudományomra, ha egyáltalán Pacot még viszont akarjuk látni. Végül elvállaltuk a feladatot amivel Noah megbízott, minket. Befejeztem a reggelimet, majd gyorsan visszasiettem a szobámhoz, kivettem a keresztemet a szekrényemből, majd becsúsztattam a belső zsebembe, ellenőriztem a karperecemet, majd csatlakoztam újra Mousekhoz és indultunk már is a megadott jel felé. Szerencsére csak 1 óráig tartott az oda út, futva. Amint megérkeztünk a parkhoz észrevettük a hatalmas tömeget akik, éppen Karakura híres idiótájára figyeltek. Becsatlakoztunk lassacskán mi is a tömeghez, hogy lássunk is valamit. A rizsát hallgatva nem sok érdemleges információ ütötte meg a fejünket, ezért jobbnak láttunk tovább indulni, de aztán hirtelen amint visszanéztem megláttam a fickó karján a nyomokat.
- Oda nézzetek….
- Azt a kurva….
- Merda…..
Azok bizony erős harapás nyomok voltak semmi kétség. Noah jól sejtette, hogy bizony valami itt bűzlik, és nem hiába küldött ide minket. Hirtelen aztán ismerős lélekenergiákat kezdtem megérezni a távolból. Ezek bizony Shinigamik lesznek a lélekenergiájuk olyan sugarakat áraszt ami csak tőlük jöhet. Ha bizony ők itt vannak Pac helyzete se lehet véletlen egybe esés. Lehetséges volna, amikor éreztem azt a lélekenergiát Pac pontosan akkor tűnhetett el?! 
- Gyerünk srácok, mennyünk a megadott helyhez és nézzünk körül. Hátha megtaláljuk Pacot, vagy bármit, ami hozzá vezet!
Indultunk is volna tovább, de aztán hirtelen egy srác megszólított minket, igen csak lekezelő stílusban. Megfordultunk a hang irányába. Alaposan felmértem a srácot, hófehér bőre van, a szemei vöröses barnák, fekete haja van, és bizony ő egy quincy. A lélekenergiájából tisztán érezhető. Meg, ahogyan kinéz, egyáltalán nem is titkolja ezt. Csak remélni tudom semmi köze nincsen a Shinzoukhoz, mert ha igen akkor bizony bajban vagyunk. Ő is ugyan azért van, mint mi is annyi különbséggel, hogy őt a kíváncsisága hajtotta idáig, míg minket inkább az, hogy megmentsük a társunk életét, már ha életveszélyben van. A srác felajánlotta a segítségét, majd el is sétált előlünk, hirtelen megállt és oda szolt hozzám hogy mikor mozdulok már meg. Mouse már az elején karba tett kézzel figyelte a srácot mérges szemekkel, Icarus úgy szintén.
- Ez, de nagy seggfej….
- Viszont mimnél többen vagyunk annál jobb..
- Miért is?!
- Ő is olyan, mint én….
- Igazán?!
- Legalábbis annak tűnik, aztán kitudja, lehet, tévedek.
- Azt akarod, hogy fogadjuk el a srác segítségét?!
- Van jobb ötleted?!
- Pac élete a tét szóval.. legyen.. de ha bármivel is próbálkozik vagy rosszat szól, én esküszöm, pofán rúgom!
- Nyugi… nem fog ártani nekünk, legalább is egy ideig. Na, gyerünk!
El is indultunk a srác felé, majd Mouse előre futott egy kicsit. Előkapta a műszerét, amiben a gps jel pontos koordinátája volt benne majd hozzánk szolt.
- A jel szerint erre kell mennünk! Gyertek!
Icarus és én Mouse felé vettük az irányt. Reménykedek, hogy a srác, aki velünk van szintén ugyanígy tesz. Elvégre mimnél többen vagyunk annál jobb, ráadásul, ha tényleg quincy az illető, nekem nem is kell használnom az erőmet, max ha nagyon muszáj. Nem szívesen venném le magamról a karperecet, hogy aztán lebukjak. Ráadásul, ahogy elnéztem a srácot nem hiszem, hogy tudja, kivagyok így az inkognitóm biztonságban van. Hála a jó égnek… viszont ki tudja, miféle veszélyek várhatnak ránk? És vajon Pacot viszont fogjuk látni épségben?!

Karakterlap

Kuchiki Sayuri

Eltávozott karakterek

Kidoushuu

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
12 000 / 15 000

Hozzászólások: 65

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 4 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
Világos rózsaszín

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#E3A2AD | #993355


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kicsi a bors, de erős
« Válasz #6 Dátum: 2016. Aug. 27, 09:04:31 »
Kivételesen teljesen magától kelt, kipihenten, nem volt szükség a szokásos ébresztős huzavonára, mikor „csak még egy kicsit” szeretett volna még aludni. Már jóval a ház legtöbb lakója előtt fenn volt - a személyzetet leszámítva -, így megengedhette magának, hogy a konyhában sürgő szolgálóknak azt az utasítást adja, hogy reggeli gyanánt sütit és teát szolgáljanak fel neki. A reggelit követő fésülködős rituáléja közben érte tetten az érkező pokollepke. Kíváncsian nézegette a szobájában köröző pillangót, nem értve, ha épp hajával babráló dadusa az egyetlen felnőtt a környéken, akihez egészen biztosan nem jöhetett, mégis mit keres. Hamar megkapta fel sem tett kérdésére a választ, ahogy a pokollepke a nóziján landolva őt találta meg. Lecsapni nem akarta, helyette megpróbálta lefúni a szemtelen jószágot, meglehetősen kevés sikerrel. Míg át nem adta rövidke üzenetét, makacsul trónolt az erre legmegfelelőbbnek ítélt helyen. 
A lepke távoztával egyből ruhásszekrényéhez lépett és kiválogatta az üzenethez megfelelő öltözéket. "Csak akkor kell ezt felvenni, amikor az osztagon kívül van dolga a shinigaminak.", így szólt Naomi-san utasítása. Nos, ez is egy pontosan ilyen alkalomnak tűnt. Még ha az Ichibantai a saját főépületük szomszédságában volt is, mindenképp azon kívül helyezkedett el. Ahogy a nagy kapu felügyeletéhez is ebben kellett mennie, bizonyára most is így kell tennie. A kikészített ruhadarabokat elnézve, különleges frizurát csinálni ezúttal kivételesen elhanyagolhatónak találta. Egyszerű kontyba fogatta hosszú haját, noha nem különösebben kedvelte, ezt ítélte legpraktikusabbnak, másként csak összekócolódna. Felöltve a Kidoushuu egyenruhájának minden darabját újfent tervbe vette, hogy amint lehet, sokadik alkalommal is felterjeszti Naomi-sannak a problémát. Ha korábban türelmetlenül várta is, hogy végre ebben mehessen bárhova, úgy nem első alkalommal és igen hamar átértékelte kezdeti lelkesedését. Kényelmetlenségén, ízléstelenségén és azon túl, hogy mellőznie kellett benne a hercegnős frizurákat, nem utolsó sorban meglehetősen meleg volt alatta. Ha már olyan varázserejű az a ruha, ahogy azt mondták, igazán hűthetné is a benne tartózkodót, ám úgy festett, olyan nagyon magasztalt különlegessége ezen a téren - is - igen korlátozott. Talán az osztag tagjainak egyik próbatétele az is, hogy elviselik magukon ezt a szörnyű hacukát. Csak így lehet.
Nagy nehezen elkészülve, egy sütivel megrakott kisebb táskát átvetve vállán, egyik zsebébe elmaradhatatlan cukorkás szütyőt csúsztatva, és zanpakutouját is magához véve már indulásra kész is volt. Szerencsére az utat már jól ismerte, így legalább eltévednie nem volt alkalma. Mégis, kissé talán szabadabban értelmezte az „azonnal” jelentését, mint a többiek, akik után úgy tűnt, utolsóként érkezett az üzenetben megjelölt találkahelyre. Annyira viszont mégsem késhetett sokat, hiszen nem tették szóvá, és nem is úgy tűnt, mintha lemaradt volna valamiről. Még épp elkapta az utolsó bemutatkozó nevét. 
- Kidoushuu sanseki – hajolt meg illendően, de a folytatással tétovázott egy keveset. - Kuchiki Sayuri – kissé bizonytalanul, halkan felelve a mappát tartó nő kérdésére mutatkozott be végül. Talán nem látta volna, hogy épp álcázva van? Mégis mire kéne a titkosságos kilétét adó maszkos hacuka, ha be kell mellé mondania a nevét? Megjegyezte a dolgot, ennek mindenképp utána kell járnia Naomi-sannál, amint lehetősége lesz rá.
A másik három shinigamira csupán futó pillantást vetve mindössze annyit megállapítani maradt ideje, hogy van köztük egy ismerős arc. Ugyanakkor ennyiben hagyta a felismerést, nem találva alkalmasnak a helyzetet, hogy úgy üdvözölje, ahogy máskülönben szolgálaton kívül tenné. Az egyik, külön bemutatkozó és kezét felé nyújtó lányra csak értetlenül nézett. Ayumi kezében nem látott semmit, amit neki akart volna adni, így nem is nyúlt utána, inkább elhátrált egy kicsit, nem értve, mit akar a másik kezdeni ezzel a furcsa gesztussal. Biztos csak megpróbálta volna megtréfálni valamivel, ahhoz pedig semmi kedve nem volt. A legutóbb, mikor hasonlónak volt részese, és felelőtlenül belement egy ilyen játékba, a Papa ellopta az orrocskáját. Igaz, hogy utóbb visszakapta, de azért mégis nagyon ijesztő volt, még ezt rajta kívül mindenki viccesnek is találta.     
Nem is lett volna sok idejük hosszas ismerkedésre a többiekkel, az őket fogadó nő egyből bekísérte őket az osztaghoz. Az iroda, ahova megérkeztek egy olyan félreeső részen volt, ahol még ő sem járt. Hiába nagyon figyelt a nő szavaira, az eligazítást hallgatva elsőre némileg értetlenül állt az elhangzottakhoz, de szerencsére az átnyújtott képek valamicskét segítettek elképzelnie, miként lehetséges az, amit mondott. Futó pillantást vetve a körbejárt képekre ismét felnézett, várva a folytatást. Végezetül, ahogy a nem túl részletes tájékoztatás után kézhez kapta a mappát, előbb körbemutatta azt, hogy a többiek is megnézhessék, s csak ezután sajátította ki teljesen. Újfent elővette a képeket - azokat leszámítva egyébként sem túl sok érdekes volt benne-, ám mielőtt szólt volna bármit is, türelmesen hallgatta előbb végig a többiek kérdéseit. Csupán egyetlen kérdés nem hangzott el, ami őt is érdekelte volna.
S noha az olvasással még szinte sehol sem tartott, a számokat már nagyon ügyesen felismerte, és már az idő, az órák sem fogtak ki rajta. Épp, ahogy a nő mondta, a két kép közt alig telt el néhány perc, ezt még ő is megértette. Nem volt túl sok viszonyítási alapja, mekkora lehet ténylegesen a fekete paca, a kép alapján mégis meglehetősen nagynak tűnt. Elvégre elfoglalta a lap nagy részét. Hol az egyik, hol a másik képet nézve elképzelte, ahogy ez a valami ténylegesen egy pillanat alatt kinő a semmiből.
- Sayuri azt szeretné tudni... – hunyorított, ahogy a papírt nézte, közel, majd távol tartva, oldalra, fejjel lefelé forgatta. Mindenhogy nagynak tűnt ahhoz a semmihez képest, ami a másik képen volt.
- Megevett már valakit? – nem volt semmi arra utaló jel hanglejtésében, hogy esetleg feltett kérdése mögött aggodalom lapult volna, hogy a feketeség esetleg őket is elnyelheti. Elvégre, ha csak őket elegendőnek találták a helyzet megoldásához, rájuk nézve túl veszélyes nem lehet. Csupán kíváncsi volt, észleltek-e a környéken eltűnéseket.
- Egy ilyen nagy dolognak biztos ennie kell – ha élő volt, mindenképp. Márpedig ami lélekenergiát áraszt, ahogy a nő mondta, nem is kicsit, az előbb-utóbb biztos megéhezik. A tájékoztatást adó nő ugyan nem beszélt hasonlóról, még nem azt jelentette, hogy nem is történt ilyesmi, így jobbnak látta rákérdezni. Hogy utolsóként zárta a sort kérdésével, nem maradt más hátra, mint az indulás. Mindenki olyan csendben volt körülötte, és elnézve olyannyira magukba feledkeztek, hogy ha akart volna, se mert megszólalni. Pedig lett volna mondanivalója bőven. Kérdései, főleg. Vajon a többiek mind jártak már odaát? Volt már igazi küldetésük? Egyáltalán, milyen az emberi világ? Ám ezúttal türelmesnek kellett lennie, s így is tett, még ha nagyon nehezére esett is. Minden idejében ki fog derülni és meg fogja tudni, amit kell.
Már messziről lelkesen integetett a Senkaimont nyitó tisztnek. Más napokon, ha épp szükséges, osztagtársa helyén állva ő csinálná ugyanezt. Nem bánta, hogy a main nem a kapu felügyelete volt a feladata, hiszen átmenni azon sokkal érdekesebbnek tűnt, mint csak másoknak megnyitni. Pláne, hogy sosem csinált még ilyet, a Senkaimonnak ugyanis ezidáig csak ezt az oldalát ismerte. Minden lelkesedése ellenére mégis kicsit tartott az átkeléstől. Ott volt például az a kérdés, vajon fájni fog-e, mikor átmegy rajta? Valamiért arról senki nem beszélt még neki, pontosan milyen érzés lehet keresztülmenni a kapun. Ahogy ez megfordult a fejében, hirtelen nagyon szerette volna megfogni valakinek a kezét, hiszen ez valahol, ha nem is ijesztő, de új és idegen volt számára. A nagylányok és a felnőttek kezét azonban nem fogja senki, így egy nagy levegővétel után összeszedve magát, jobb híján a kapott mappát szorosan magához ölelve haladt tovább. Itt és most legalább annyira felnőttnek kell lennie, mint a többieknek. A kapuig még hátralévő rövidke út így is kellő időt biztosított, hogy a mappáját szorongatva gyorsan tisztázza magában mindezt és felkészüljön a túloldalt rá váró feladatra. Legalábbis így gondolta. Amint kilépnek a kapu túloldalán, már egész más lesz, hiszen ő volna a csapat vezetője. Bármit is jelentsen ez.
Ahogy átléptek és megérkeztek a másik világba, ki az erdőbe, egyből tudta, hogy jó helyen járnak. A közelükben valami határozottan nem volt rendjén. Ez a valami hideg, kellemetlen érzéssel töltötte el. Ha mást nem is, ezt az egyet már képes volt felismerni. S noha jócskán az elején járt még a tanulásnak, erről határozottan és biztosan tudta, mihez tartozik. Pontosan olyan volt, mint amilyennek leírták neki, ahogyan az alapján elképzelte. Hűvös és nyomasztó kisugárzás, mely csakis egy lidérchez tartozhat. Vagy legalábbis valami ahhoz nagyon hasonlóhoz. Valamelyest összezavarta, hogy az érzékelt lélekenergia mintha egyetlen helyen összpontosulna, mégsem kifejezetten egy helyről, pontosabban nem is egyetlen lénytől származna. Olyan volt inkább, mint egy kórus - egyetlen, összecsengő hang, mely mégis számtalan másikból áll össze.
Csupán bólintott Amaya kérdésére, mely kétségtelenül ugyanarra vonatkozott, amit mindannyian érezhettek. Túl azon, hogy látványra sem volt épp barátságos, ahogy megpillanthatták az erdő sűrűjében terpeszkedő hatalmas feketeséget, mégis leginkább az a fura érzés zavarta. Ugyanakkor a másik három lélekenergia sem kerülte el a figyelmét, noha azokról egyelőre fogalma sem volt, hogy kik, vagy épp mik lehetnek. Hol az egyik, hol a másik irányból érzékelt dolgok felé fordulva nézelődött, mintha némileg tanácstalan volna. Egyenruhája maszkjának takarásában is kivehető volt, előbb mintha meglepődött volna, majd összevonta szemöldökét, ahogy Amaya letérdelt hozzá.
- Ami-chan…– ám még mielőtt bármit is mondott volna, hamarjában mérlegelte mondandóját és sietve váltott hangnemet. Amaya korábban már találkozhatott a rajta és benne végbemenő hirtelen változással, amivel újra szembesülnie kellett. Pont olyan rideg lett, mint amikor első találkájuk alkalmával kioktatta. Ő itt most nem kisgyerek volt és nem hagyhatta, hogy akként bánjanak vele. Shinigami volt, akárcsak a csapat többi tagja, és nem engedhette, hogy másképp kezeljék.
- Narazaki-san, álljon fel. Ha Sayurinak mondandója lesz, odafentről is meg fogja hallani – lépett egyet hátra, hogy kényelmesen rálásson mindhármójukra. Csak ekkor tűnt fel neki igazán, hogy a szőke lány esetében ez nem is olyan egyszerű. Majdnem olyan magas volt, mint a Papa, de csupán néhány másodpercig tartott, míg rácsodálkozott erre. Ahogy felnézett rá, pillantásában az áhítat is mindössze e töredék időre volt tetten érhető, hamar összeszedte magát. 
- Ki tudja megmondani Sayurinak mi van arra? – húzott elő a zsebéből valamit a markában tartva és azzal együtt mutatott a kérdéses irányba, ahonnan a számára kétféle ismeretlen, de tisztán kivehetően három különböző lélekenergiát érezte. Kérdése ellenére ugyanakkor nem úgy tűnt, mint akinek fogalma sincs a lehetséges válaszról. Úgy tűnt, mintha pontosan tudna ő maga is, és csak tesztelni akarná a többieket. Az első válaszoló felé nyújtva tenyerét megmutatta annak tartalmát, majd egyfajta jutalomként a feleletre át is adta a markában szorongatott, áttetsző papírba csomagolt cukorkát.
- Sayuri két csapatot szeretne. Ketten megnéznék azokat a valakiket, akik még ide jöttek, hogy miért vannak itt és ha lehet, megmondani nekik, hogy inkább ne legyenek – eszébe se jutott, hogy ez talán nem is olyan egyszerű feladat, mint amilyennek tőle hangzott. - Egy valaki pedig Sayurival tart megnézni a nagy feketét, ahova a valakik megnézése után a másik csapat is követné Sayuriékat – s noha ő is nagyon kíváncsi lett volna arra a másik három ismeretlenre is, hiszen sosem látott még olyanokat, mint ők, elsődleges és legfőbb feladatuk nem az volt. Ugyanakkor azt is számításba vette, ha ők régebb óta vannak itt, talán láthattak, vagy tudhatnak valami olyat, amitől esetleg okosabbak lesznek. Ezen felül viszont a többiekre bízta a választást, ki kivel és merre szeretne menni. Várakozón nézett a többiekre, van-e valakinek kérdése, esetleg hozzáfűznivalója az egyébként igen egyszerű - de nem feltétlen nagyszerű - tervhez, mielőtt ténylegesen elindulnának. Míg ezzel végeztek, hogy további segítségükre már nem lehetett, és kapaszkodóra sem volt már szüksége, ha senki nem tartott igényt rá, táskájába süllyesztette a mappát. A sütik mellett kényelmesen elfért. 

Karakterlap

Hatakeyama Momo

Hadnagy

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
20 000 / 30 000

Hozzászólások: 134

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 21 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Hideg rózsaszín

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Aoyama Shouta

Post szín:
#e25355


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kicsi a bors, de erős
« Válasz #7 Dátum: 2016. Szept. 04, 22:16:16 »



s h i n i g a m i k
f u c h i d a  a y u mi ||  k a w a y o s h i  n a t s u m i || k u c h i k i  s a y u r i ||  n a r a z a k i  a m a y a


Mind a négyeteknek akad legalább egy darab kérdése. A nő türelmesen végighallgatja őket, az elhangzásuk után bólint, hogy megértette. A válaszok adását azonban csak akkor kezdi meg, mikor látja, hogy már nincs több dolog, ami érdekelne titeket.
- A kiingó lélekenergia hollow eredetű, illetve igen, foglalkozott vele a tizenkettedik osztag, az ő műszereik jelezték a problémát, ha ez nem így történt volna, most sem tudnánk a történtekről. A problémamegoldás az elsődleges feladatuk - néz pontosan Ayumira, miközben megválaszolja a kérdéseit. Ezt követően Amayára szegezi a tekintetét.
- Az eltelt öt percben az egész városban érezni lehetett a kiingás, hol erősebben, hol pedig gyengébben. Ahogy pedig korábban mondtam: jelen pillanatban egy néhány méter a kisugárzási terület. Feltehetően a nagyobb lélekenergiával rendelkező emberek látják, feltevéseink szerint - feleli, miközben a papírjaira pillant, aztán már vezetné is tovább a tekintetét, ám hirtelen, mint akinek eszébe jut valami ismét Amayára pillant. -  Illetve Narazaki-san, az utolsó előtt kérdést már megválaszoltam, örülnék, ha nem ismételné meg a társnőjét, először is megértettem - teszi még hozzá. Hangjában nem hallasz neheztelést, mindössze tárgyilagosan közölte veled az utolsó mondatait.
- Hogy magához vonzz-e lidérceket? Erről nincs információnk, azonban mivel a lélekenergia kiterjedése csak néhány tíz méter így én azt mondom, hogy nem. De ettől függetlenül legyenek óvatosak. Illetve még nem evett meg senkit Kuchiki-san, legalábbis nincs erről információnk - fejezi be a kérdéseitekre való válaszolgatást.
Ahogy átértek az emberek világába, érzitek a lidércalapú lélekenergiát illetve a közeletekben lévő embert és quincyket is. Bár nem mondták nektek, de az alapján, hogy Sayurinak adták az információkat tartalmazó mappákat, őt tekintitek a csapat vezetőjének és várjátok a parancsait, ami meg is érkezik. Azt szeretné, hogy két csapatra oszoljatok, amit meg is tesztek.

a k i k  m a r a d n a k

Sayuri, te és még egy társad a nagy fekete valaminél maradtok, azzal a céllal, hogy megvizsgáljátok azt. Ahogy közelebb mentek hozzá - kidou képességetektől függetlenül - azt érzitek, hogy egyre erősebb a lélekenergia, ami akkor tetőzik, mikor eléritek az anomáliát. Ha csak messziről nézitek nem vehettek rajta észre semmi furcsát. Azonban ha közel hajoltok, akkor észrevehetitek, hogy mozog. Olyan mintha hullámozna. Ha nem akartok hinni a szemeteknek és megfogjátok, akkor meglepődhettek. Valóban azt érzitek, hogy mozog a felülete, ha pedig ez nem lenne elég, nem olyan tapintása van, mint a kőnek. Sokkal inkább hasonlít a bőrre, mint bármi más általatok ismert anyagra. Akár meg is próbálhatjátok kitalálni, hogy mi is ez. Azonban nem juttok egyről a kettőre, mivel ha van is jó ötletetek, senki sincs, aki helyeselne, avagy ellenkezne.
Ez megpróbáljátok körül járni az anomáliát, hátha találtok valami furcsát. Ez első pár méter után nem láttok semmit, olyan, mintha az egész zárt lenne, azonban ahogy előrébb haladtok Sayuri valami furcsát vesz észre. Amire nem sokkal később vele lévő társa is felfigyel. Ahogy közelebb értek, egy nagy bejáratot fedezhettek fel, melyen bepillantva nem láttok mást, csak feketeséget. A döntés rajtatok áll. Bementek-e megnézni, hogy mi is található benne? Esetleg megvárjátok társaitokat, akiket haloványan ugyan, de még érezhettek, így tudjátok, nem találkoztak még a felétek tartó nagyobb csoporttal, akiket el kell tántorítaniuk.


a k i k  m e n n e k

Ti ketten jelentkeztetek arra a feladatra, hogy míg társaitok az anomáliával foglalkoznak, addig ti eltérítitek a felétek tartó két quincyit és két alacsonyabb lélekenergiájú embert - ez utóbbi kettőt csak az érezheti meg, akinek legalább 5 kidou pontja van -, akikre eddig fel sem figyeltetek.
Amint elindultok, rá kell jönnötök, hogy messzebb vannak, mint ahogy azt eleinte gondoltátok. Ahogy pedig feléjük haladtok, érezhetitek, hogy a mindent körülfogó lidércenergia egyre gyengébb, majd el is tűnik. Kisétáltatok a hatóköréből. 
Egyre közelebb értek a quncykhez, akár már azt is tervezhetitek, hogy mit mondotok nekik, mikor egyikőtök - aki ebből a csapatból először posztol! - hirtelen megbotlik valamiben, és ha próbálná, sem tudja megtartani az egyensúlyát. A másikotok egyből mellette terem, így pont láthatjátok azt a furcsa jelentet, amint pár, ebihalnagyságú lidérc "úszik" át előttetek . Azonban mire felocsúdtok a meglepetésből, már ott sincsenek. Akár gondolkozhattok is a dolgon, vagy megpróbálhattok utánuk menni, esetleg valami úton-módon elmondani a többieknek, amit tapasztaltatok, már ha hisztek a szemeteknek. Ám erre nincsen sok időtök, mivel a kis csapat mellett, akinek elküldése a feladatotok, megint feltűnik a korábban érzett, nagyobb emberi lélekenergia, ám ő teljesen egyedül bóklászik az erdőben és pontosan kettőtök felé tart. Döntenetek kell. Folytatjátok utatokat a quincy-ember csoport felé, ahogy azt Sayuri mondta, vagy az egymagában bóklászó szerencsétlen felé mentek, aki a csoporttal ellentétben valószínűleg nem tudná megvédeni saját magát?


q u i c y k
k a n e  s h i n z o u ||  m a x i m i l i a n  s t o l t z

Kane és csapata végül elfogadja Maximilian ajánlatát, mert bár a céljaitok mások, de úgy néz ki, hogy ugyanaz az út vezet hozzájuk. Ahogy haladtok a shinigamik felé, arra lesztek figyelmesek, hogy ketté vállnak. Ketten a távolban maradnak, míg ketten elindulnak felétek. Ezt aggasztónak találhatjátok, ám még elég messze vannak, így bőven van időtök gondolkozni, vagy kitalálni, hogy mit csináltok. Vagyis lenne, azonban ahogy Maximilian rálép valamire, ami érezhetően nem az erdő része, így le is hajol érte. Amint azonban megfogja a ruhadarabot apróbb lidércek szálnak ki alóla. Melyek azonnal el is tűnnek a fák között, ezt Kane is láthatja, társai azonban nem. A jelenet egy pillanat alatt játszódik le. Elgondolkozni sem tudtok azon, hogy merre mennek, vagy mit keresnek itt, maximum azt furcsállhatjátok, hogy láthatóan itt voltak, mégsem éreztétek őket. Ugyanis, ahogy Maximilian magasabbra emeli a rongyot, egy koszos ruhadarabot láthattok, ami nem olyan régen kerülhetett oda, hiszen a sár sincs még rászáradva. Ahogy Maximilian forgatja egy ismerős jelet vehettek észre rajta. Pontosan olyat, mint ami a futárok egyenruháján van. Akár rá is kérdezhetsz a veled lévő három személynél, de Kane és társai is észreveszik a szimbólumot. Ez alapján pedig jogosan merülhet fel bennük a kérdés, hogy hol is lehet társuk. Akár körbe is kémlelhetitek a környező területet - a futárok Pac után, Maximilian pedig azért, hogy esetleg talál-e valamit, ami a kicsi lidércekhez vezethet -, ha így tesztek, nem találtok semmit, csak pár lábnyomot, amik nem vezetnek semerre, no meg a futárok abban sem lehetnek biztosak, hogy ez a társuké. Így nem tehettek mást, mint hogy tovább mentek.
Ahogy azonban egyre előrébb haladtok, nem csak a shinigamik közeledését érzik, hanem lidérc lélekenergia is megjelenik, pontosan ugyan az, amit korábban éreztetek. Az egészben azonban az a legaggasztóbb, hogy nem valahonnan jön, hanem konkrétan körbevesz titeket, ha pedig ez nem lenne elég, a távolban, a fák között egy fekete, egyértelműen nem odavaló dolgot vehettek észre. Erre valamelyikőtök külön fel is hívhatja a többiek figyelmét, hiszen láthatóan ez az a barlangszerű képződmény, melyről a Bolond beszélt. 
Kane, számodra azonban aggasztó lehet, hogy a társaid ebből semmit sem érzékelnek, ez azt jelenti, hogy ők nagyobb veszélyben vannak, mint te, ti, hiszen nem is tudnak a veszélyről. Ezért úgy döntesz, hogy inkább elküldöd őket, és akár fűlik hozzá a fogad, akár nem, Maximiliannal ketten néztek utána a történteknek. Amint ők elmennek, ketten maradtok. A shinigamikat még mindig érzitek és felétek közelednek. Rajtatok áll, hogy mit csináltok. Magatok mentek a halálistenek elé, vagy inkább nem foglalkoztok velük, és a fekete képződménnyel törödtök, melyről korábban hallottatok.

Határidő: szeptember 18. vasárnap




Karakterlap

Fuchida Ayumi

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
18 000 / 30 000

Hozzászólások: 44

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 6 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#7d7d7d || #e1d1b8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kicsi a bors, de erős
« Válasz #8 Dátum: 2016. Szept. 05, 21:44:41 »
Kuchiki Sayuri hiába neki van a legmagasabb lélekenergiája, és kapja is meg a fontos mappákat, mivel valószínűleg ő lesz a csapatvezetőnk, de mégis inkább kislánynak néz ki. Biztos vagyok benne, hogy valójában idősebb és tapasztaltabb, ezért nem úgy néztem rá, mint egy szertelen gyerekre, hanem mint egy csapatvezetőre. Kicsit zavarba ejtett, hogy bemutatkozásképpen a békejobbomat nyújtva nem viszonozta, hanem meghátrált tőle. Nem úgy tűnt, mint aki megijedt volna, egyszerűen úgy tűnt, mintha nem találkozott volna még ezzel a gesztussal. Ettől pedig úgy éreztem, mintha valami nagyon rosszat csináltam volna.
Amaya ölelése hirtelen meglepett, de nagyon örültem neki, de ő Natsumi-nak sokkal jobban örül, és viszont. Lehet, régóta ismerik egymást? Valamint rajtam kívül már mindenki Ami-chan-ként hívja.
Nem csak nekem maradtak kétségeim és kérdéseim a feladatunkat illetően. Valójában mindenki feltette a maga kérdését. Egyedül Sayuri kérdése zaklatott fel.
- Megevett már valakit? Egy ilyen nagy dolognak biztos ennie kell.
Teljesen elkerekedtek a szemeim. Megevett már valakit? Remélem nem. Akkor semmi esetre sem mennék a közelébe. Még az kellene, hogy valami furcsa feketeség elesége legyek.
Végighallgatta türelmesen a kérdéseinket, majd mikor már mindenkié elhangzott, akkor szép sorjában választ is adott mindenkinek, első körben nekem.
- A kiingó lélekenergia hollow eredetű, illetve igen, foglalkozott vele a tizenkettedik osztag, az ő műszereik jelezték a problémát, ha ez nem így történt volna, most sem tudnánk a történtekről. A problémamegoldás az elsődleges feladatuk.
Gondoltam, meg mondta is, hogy a 12. osztag műszerei érzékelték. Leginkább arra lettem volna kíváncsi, hogy mit sikerült még érzékelni azokkal az eszközökkel. Erre úgy tűnik, nem igazán fogok választ kapi. A probléma megoldása bőven túl mutat az információ gyűjtésen. Valójában nekünk kell eltakarítani ezt a nagy fekete valamit, és a mikéntjét nekünk, magunknak kell megtalálni. Nem éppen egy hálás feladat, amire kiküldenek.
Maga a Lidércenergia tudtommal nem vonz magához más lidérceket, de tényleg nem árt résen lenni. Ha pedig a magasabb Lélekenergiával rendelkezők látják, akkor őket megóvva, távol kell őket tartani. Az viszont kecsegtető, hogy az energia csupán néhány méter kiterjedésű. Így nem túl nagy az a terület, amit ellenőrzés alatt kell tartanunk. Nem venném rossz néven, ha ilyen kordon védő őr szerepet kapnék.
Átérve elég intenzív ez a Lidércenergia, ami sok jót nem jelenthet.
- Várjuk a parancsodat.
Amaya letérdelt Sayuri-hoz, így kerültek egy szintre.
- Ami-chan… Narazaki-san, álljon fel. Ha Sayurinak mondandója lesz, odafentről is meg fogja hallani
Enyhén előredőltem, vállam is felhúzódott és gyorsan kifújtam a levegőt, hogy a kezem a szám előtt volt. Valójában egy hangos felkacagás helyett lett ez a furcsa levegőfújás. Roppant vicces beszólás volt, de közben meg nagyon sajnáltam Amaya-t, meg nem gondoltam, hogy Sayuri ilyen szintű stílusváltásra képes. Lehet nekem is vigyáznom kell, hogy mit és hogyan mondok, vagy cselekszek, hogy ne járjak rosszul.
- Ki tudja megmondani Sayurinak mi van arra?
Zsebéből elő vett valamit és mutatott azon Lélekenergiák felé, amit én sem tudok megnevezni, így a választ meghagyom másnak, aki tudja, és én is meghallgatom és megtanulhatom. Most nem az enyém lesz a jutalom cukorka.
- Sayuri két csapatot szeretne. Ketten megnéznék azokat a valakiket, akik még ide jöttek, hogy miért vannak itt és ha lehet, megmondani nekik, hogy inkább ne legyenek. Egy valaki pedig Sayurival tart megnézni a nagy feketét, ahova a valakik megnézése után a másik csapat is követné Sayuriékat.
Szívem szerint egyből, levegővétel nélkül mondtam volna, hogy nekem eszem ágában nincs a feketeség felé menni, és szívesebben mennék a számomra ismeretlen, de mégis sokkal barátságosabb Lélekenergiák felé. De Amaya rögtön lestoppolta saját magának és Natsumi-nak. Hebegni sem volt időm. Ők ketten egyértelműen jó párost alkotnak, ezért inkább a magasba libbenő kezem kicsit lekókadt. Panaszra nincs okom, mert a csapat legerősebb tagjával merészkedek az ismeretlen felé, de egyben a legkiszámíthatatlanabbal is. Félek, hogy ketten nem fogunk annyira jól kijönni. A feketeséggel nagyobb fenntartásaim vannak, de mégis milyen dolog már, hogy a kislány merészebb legyen, mint én, aki Ayuta mellett edződött. Mióta felvetődött, hogy ez akár meg is ehet, azóta egyszerűen bennem van, hogy bármikor nyílhat rajta egy rés és beszívhat.
Az anomália közvetlen közelében már nagyon nyomasztó volt a Lidérc Lélekenergia, így biztos, hogy ebből árad. Közelebb merészkedtem, kicsit riadt tekintettel közelebb hajoltam, mert mintha valami nem stimmelt volna vele. Egy hatalmas hátraugrással és egy felkiáltással konstatáltam, a következő megállapítást, amit előreszegezett mutatóujjal hangosan szavakba is öntöttem.
- EZ A VALAMI MOZOG!!! TÉNYLEG ÉL ÉS LÉLEGZIK!!!
Igen, most már biztos vagyok abban, hogy nem szívesen maradok a közelébe, és inkább Sayuri háta mögül konstatálnám a dolgokat, de ezt nem tehetem. Biztos vagyok benne, hogy ez nem valami, hanem valaki. Mármint inkább egy élő entitás, mint valami rejtélyes tárgy. Úgy jobban magyarázható a hirtelen megjelenése is.
- Sayuri? Te érzel felőle valami furcsát? Lidérc energián kívül?
Nem merem megfogni a kezét, nehogy az legyen, hogy ijedős kislánynak nézem. Bár szerintem most bennem nagyobb feszültség van. Vettem egy nagy levegőt, mert tudtam még nem történt semmi, és nem szabad sem félelemmel, sem undorral viszonyulnom ehhez. Meg kell próbálnom tényként kezelni, és ezért el kell tőle vonatkoztatnom. Ekkor pedig bevillant valami.
- Kaptunk mi kémcsövet, vagy mintavételi zacskót, vagy valami hasonlót, amivel adatokat továbbíthatunk a 12. osztagnak? Biztos nem örülne, de ha le tudnánk belőle csípni egy darabot, akkor azt elküldve elemzésre lehet, okosabbak lennénk.
Mondtam, már teljesen nyugodtan. Valamint ha ez lélegzik, akkor kell lennie légzőnyílásának is nem? A körbejárása során éppenséggel találtunk is valamit. Egy egészen nagy bejáratra lettünk mindketten figyelmesek. Hiába próbáltunk jobban benézni, csak feketeséget láttunk.
- Nem akarom elkiabálni, de szerintem ez az orra… Mivel nincsenek fogszerű cseppkövek és benézve is roppant sötét van… Vagy a füle…
Szerintem ez vagy az orra, vagy a füle lehet, attól függően, hogy a levegő áramlik, vagy sem. Ha áramlik, akkor itt megy ki és be a levegő, és ez a légzőszerve lesz. Mivel nem zajos, vagyis nem horkol és fogakra emlékeztető valamik sincsenek, hacsak nem fogatlan, akkor ez az orra lesz. Ha nem áramlik, akkor elsőre rosszra gondoltam és a füle lesz. A tényen viszont nem változtat, hogy semmi esetre sem akarok bemenni. Még ha Amaya és Natsumi visszatérnek, akkor sem… A feladat szerint, sajnos orvosolnunk kell a problémát, és félek, hogy ez kívülről nem lehetséges…



« Utoljára szerkesztve: 2016. Szept. 05, 21:49:57 írta Fuchida Ayumi »

Karakterlap

Hirase Keisei

Shinigami

8. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 750 / 15 000

Hozzászólások: 54

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
világoskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#0066cc // #3AA1E6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kicsi a bors, de erős
« Válasz #9 Dátum: 2016. Szept. 05, 22:49:00 »
Fél szemmel még láttam hogyan végül úgy dönt a fiú és a két követője, hogy követnek engem. A fiú a belőle áramló lélekenergiából ítélve hasznosabb mint a két követője, de úgy néz ki nélkülük még a wcre se igazán megy ami lehetséges, hogy nehézséget fog okozni nekünk az elkövetkezendő nem tudom mennyi időben míg ki nem derítjük, hogy pontosan mégis mi folyik itt. Annyi biztos, hogy lidércek járhattak a közelben ráadásul az éjszaka közepén még fel is ébredtem rá. Tény akkor még nem vettem komolyan hiszen ahogyan előkerült a nyomuk úgy el is tűntek és inkább visszafeküdtem aludni. Most viszont itt vagyok és valószínűleg ugyan azon jelenség után kutatok. Ráadásul a távolban érződik még egy csoportosulás akiket nem tudok hova tenni hiszen nem ember nem is lidérc de nem is Quincy tehát mivel a szándékaikat nem tudom egyenlőre Őket is ellenségnek minősítem akik csak akadályozni fognak a nyomozásomban amit meg nem engedhetek meg szóval ha törik ha szakad tovább haladok.
Figyeltem az ismeretlen lélekenergiákat miközben haladtam előre, hogy vajon merre járhatnak aztán érzékeltem azt is ahogyan két részre oszlik és az egyik fele távolodik míg a másik közeledik. Ami valószínűleg azt jelentheti, hogy Ők is észrevettem minket de valószínűleg találtak is valamit.. Nehogy más találja már meg ennek az okát és én pedig lemaradjak a jó kis vadászatról és a lehetőségről, hogy leredukáljam a lidércek számát a világban.. Ezért úgy döntöttem, hogy nem foglalkozva a mögöttem kullogó csoportosulással megszaporázom a lépteimet azonban hirenkyaku nélkül ugyanis a srácon kívüli két személynek úgy néz ki fingja sincs arról tényleg, hogy itt mi is folyik pontosan.. én pedig ilyen jelentéktelen kis nehezékeknek nem fedem fel most, hogy ki vagyok hiszen nem kell az a halálnak se, hogy pletykák keringjenek rólam.. A végén még velük is kezdenem kéne valamit. Tovább figyeltem a közeledő lélekenergiákat és mivel elég távolinak tűntek kicsit megnyugodtam.. nem kell egyenlőre konfliktusba keverednem. Hátrafordítom a fejemet miközben sétálok előre..
- Egyébként.. Maximilian vagyok. Jó ha tudod ha meg akarsz szólítani. – mondom hanyag arckifejezéssel majd előrenéztem ugyanis ráléptem valamire ami nem egyezett az eddig taposott anyaggal. Lehajoltam, hogy megnézzem pontosan mit is tapostam meg azonban ahogyan hozzáértem apró lidércek repültek ki alóla egyenesen be az erdőbe.. - Mocskos kis rohadékok.. – morgok magam elé és próbálom kideríteni, hogy hova is tűntek, de ismét amilyen gyorsan felbukkantak úgy el is tűntek.. ráadásul nem is érzékeltem Őket ami elég nagy probléma hiszen szemmel láthatóan lidércek voltak és ott voltak.. pont az orrom előtt.. sőt még majdhogynem hozzám is értek a kis förmedvények.. Megtöröltem a kezemet mielőtt ismét megkíséreltem volna az ismeretlen valamit felvenni a földről és közben hátrapillantottam, hogy ez az egész vajon nekik is feltűnt e vagy sem..
Ahogyan felemeltem azt a valamit éreztem a tapintásán és láttam a kinézetén, hogy egy rongydarab ami valószínűleg nem is olyan régen kerülhetett oda ahol most volt ugyanis a sár még nem volt rászáradva.. Azonban észrevettem rajta még egy különös dolgot.. Ugyan az a jel volt rajta mint a mögöttem caflató kis társaságnak..
- Szóval Ti ezért vagytok itt pontosan… - ébredek rá az ittlétük miértjére. Valószínűleg az egyik társuk eltűnt hiszen mi másért heverne itt egy ugyan olyan jellel ellátott rongydarab mint ami az Ő kabátján van? - Azt hiszem ez hozzátok tartozik. – mondom ismételten kifejezéstelen arccal és ahogyan hátrafordulok a fekete hajú srácnak nyújtom át a szakadt, sáros rongydarabot.
Az, hogy Ők ezek után mégis mit akarnak engem kezdeni nem érdekel hiszen ebből pontosan kiderül, hogy nem is a jelenség érdekli Őket hanem elveszett társuk tehát ha úgy adódik akkor valószínűleg egyedül kell majd folytatnom az utamat ami ezek után előfordulhat, hogy elég sok veszéllyel lesz tele ha nem érzékelek ilyen apró kis férgeket mint az előbb. Miután valószínűleg körbenéznek hátha találnak a környéken még valamit ami a rongydarabhoz tartozik én úgy döntöttem, hogy hátha alapon körülnézek mert ki tudja lehet, hogy találok még olyan kis férgeket és elvezetnek a forrásukhoz..
Nem meglepő módon konkréten az ég világon semmit sem találtam ezért úgy döntöttem, hogy továbbhaladok hátha távolabb már lesz valami amiből rájövök, hogy mi történt és kiirthatom azokat a görcsöket.
Ahogyan halk és gyors lépteimmel haladtam előre kezdett érdekessé válni a dolog ugyanis már nem csak a két közeledő lélekenergiát éreztem hanem lidércek vagyis lidérc lélekenergiát is elkezdtem érzékelni. Elkezdtem összpontosítani, hogy vajon hol is lehet mert ha lehetőségem adódik itt helyszínen kivégzem.  Azonban a szituáció sokkal bonyolultabb és gázosabb volt mint ahogyan az elsőre érzékeltem ugyanis nem a közelben volt a férgek jelenléte hanem teljes mértékben körülöttünk volt érzékelhető. Kicsit nyugtalanná váltam hiszen nem láttam egy lidércet sem a közelben még az a pár incifinci kis szutyok is eltűnt.. mégis érződik.. ez már majdhogynem a lehetetlenség határait karcolta erőteljesen mikor a fák között megpillantottam valamit. valamit ami beigazolta a Bolond mondókáját és azt is hogy mégsem olyan őrült ahogyan azt a szóbeszéd tartja hiszen az a fekete valami aminek nem kéne itt lenni mégis itt van..
- Azt hiszem, hogy ezt neked is meg kéne kukkantanod. – motyogok magam elé, de ezt a srácnak céloztam, ha egyáltalán a közelemben volt. Csak álltam és bámultam hiszen mégis hogyan lehetséges ez egyetlen éjszaka leforgása alatt úgy, hogy ennek a lélekenergiáját maximum két percig vagy meddig érezhettem.. nem tudtam józan ésszel felfogni ahogyan azt sem, hogy vajon miféle veszélyeket tartogathat az innen tovább vezető út.
Ebből kiindulva a srác és követői felé fordultam majd a sráchoz léptem és a többiekkel nem is foglalkozva ismét megszólítottam.
- Rajtad érződik, hogy több vagy mint aminek látszol.. de ezek ketten.. –  tekintek a két követőjére komor tekintettel nem is törődve az Ő reakciójukkal majd folytatom a mondanivalómat.. - Mondanom sem kell, milyen veszélyeket tartogathat számukra az út. Nekem igaz nem jelentenek semmit és igazából felőlem bármi lehet velük, de szerintem neked azért többet jelentenek.. Szóval én azt mondom, küldd el Őket. Innentől kezdve kicsit többre lesz szükség mint egy két kütyü és nagy száj. Na meg persze én se akarom ilyenekre pazarolni az életemet és az időmet ha komolyra fordulna a helyzet. – mondom szépen tagolva semleges stílusba. Nem érdekel Ő mit reagál vagy esetleg a társai mit reagálnak. Talán van annyi esze, hogy nem hagyja, hogy ez a kettő két lábon járó húscéltábla itt flangáljon és még rájuk is figyelnem kelljen.. - Mellesleg.. te tudsz valami arról a két micsodáról ami közeledik? – teszek fel neki egy kérdést miután megnéztem vajon leakadtak e már rólunk, de nagyon nem úgy tűnt. Ismét a fekete izére gondoltam és felé is fordultam és hagytam, hogy a srác végiggondolja, hogy szerinte mi lenne a helyes.
Ha úgy dönt Ő is, hogy nagyobb biztonságban lesznek, ha elmennek akkor ketten maradunk de szerintem pont elegen ahhoz, hogy kiderítsük mi is van és ha úgy van akkor véget is vethetünk ennek az egésznek éppen ezért biccentek neki egyet ezzel jelezvén, hogy itt az ideje indulni és ne is foglalkozzunk a közeledő ismeretlenekkel hiszen ha eddig is követtek akkor ezután is fognak.
Azonban ha a társai mégis vele maradnának csak sóhajtok egy nagyot és gond nélkül otthagyom Őket és elindulok felkutatni azt a nagy fekete akármicsodát szintúgy nem foglalkozva a közeledő ismeretlenekkel.

Karakterlap

Narazaki Amaya

Tiszteletbeli tag

9. Osztag

*

Shinigami

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 500 / 15 000

Hozzászólások: 79

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 7 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
tengerkék

Egyéb hovatartozás:
Kardok és Rózsák egylete

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Mottó:
"Amikor a varázslat elszáll, a valóság megmarad"

Post szín:
#CF74ED


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kicsi a bors, de erős
« Válasz #10 Dátum: 2016. Szept. 08, 17:15:21 »
Igyekeztem palástolni a nő megjegyzésének rám gyakorolt hatását, így csak dühösen bólintottam. Pedig igaza volt, de hát ki szereti, ha kioktatják, függetlenül attól, hogy igaza van-e az illetőnek, avagy sem. Sayuri kérdésére kíváncsian pislogtam a lányra, hogy mégis miért enne az a valami...vagyis inkább hogyan. Aztán engem is elkezdett foglalkoztatni a dolog, így kíváncsian figyeltem a válaszra, de az nem volt túl használható, hiszen azért küldtek minket, hogy mi adjuk meg ezekre a kérdésekre a választ. Ahogy a senkaimon áthaladtunk a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, folyamatosan furdalta az oldalam, de tisztában voltam azzal, hogy ahogy csak lehet, nem igazán szeretnék annak a micsodának a vacsorája lenni...bár gondoltam, hogy ezzel mindenkivel így van. A lidérc eredetű energia az egész erdőt lefedte, nem csoda, hogy kiszúrták. Igyekeztem megtartani a hidegvéremet, és Sayut bíztatni, csak tudnám miért. Úgy tűnt, semmi szüksége a lelki támogatásomra, legalábbis a kéréséből...amely parancs is lehetett nem az hallatszott. Pislogva távolodtam el, és normális esetben talán el is magyaráztam volna neki, hogy ez egyáltalán nem volt szép tőle, de ez kicsit sem az a helyzet volt. Ő volt a vezetőnk, és a fenének hiányzott, hogy megint bedurcázzon, mint legutóbb, ugyanis olyankor képes nagyon kiálhatatlan is lenni, annak ellenére, hogy egy nagyon aranyos kislánynak ismerem.
- Az lesz az a fekete valami, ami miatt itt vagyunk. Én valami kapuszerűségre gondolok, hogy esetleg valami átjáró, de nem vagyok biztos benne. - vakargatom a nyakam zavarodottan. Nem igazán voltam biztos benne, de úgy képzeltem, hogy az a fekete valami egy amolyan átjáró lehet, vagy valami olyasmi, aminek köze lehet a lidércekhez, de az a valami önmagában nem lidérc. Mindenesetre kaptam az alkalmon, és lecsaptam az idegeneket terelő csapat egyik tagságára, és fel is ajánlottam, hogy Mii-chant szeretném magam mellett tudni. Nem feltétlen, mert a kettőnk kapcsolata “kicsit” mélyebb, hanem már volt szerencsém látni mit tud harc közben, és remekül megértettük egymást...nem utolsó sorban pedig, ha mellettem van, kevésbé kell aggódnom érte. Tisztában voltam azzal, hogy Mii-chan remek harcos, és képes magát megvédeni, de ezt valahogy ilyenkor rendszeresen elfelejthettem, mert képes voltam rá, hogy halálra aggódjam magam, ami igencsak kihat a harctéri teljesítményemre is.
- Szeretnék Mii-channel menni elterelni az idegeneket. - mondtam, de lelkesedésem azonnal alább csapott, ahogy Ayumi lankadó kezére néztem. Fájt látni, hogy keresztül lőttem a terveit, de a helyzet súlyossága miatt gyorsan kellett cselekedni, így csak feljegyeztem, hogy oda még tartozom valamivel. Egy bocsánatkéréssel mindenképpen. Miután Sayuri kiadta a parancsot az indulásra, azonnal megindultunk a két ismeretlen alak felé. Furcsa lélekenergiával rendelkeztek, így Mii-chan felé fordultam.
- Kicsim, te tudod, hogy mik ezek? - kérdeztem. Igyekeztem palástolni, hogy rettenetesen izgulok, de az ajkam harapdálása természetesen ismét elárulhatott. Annyira a lélekenergiákra koncentráltam, hogy kicsit sem néztem az orrom elé, így egy sor kapálózás után elterülök kicsit sem hozzám méltó kecsességgel.
- Áuu! - emelkedtem négykézláb, ahogy Mii-chan mellettem termedt. A szemem valami undorító, mozgó izére tévedt, és egy ijedt sikoly csúszott ki a torkomon, miközben arrébb ugrottam Mii-chan mögé. A hideg is kirázott, és csak óvatosan kukucskáltam a társam válla felett, de sehol sem láttam azokat az izéket.
- Mégis mi a francok voltak azok? És hova tűntek? - mondtam még mindig ijedt hangon. Tekintetemen látszott, hogy fogalmam sincs, mi a fenét láttam, és csak reméltem, hogy Mii-chan is megpillantotta azokat az izéket, és nem gondolt bolondnak. Mindenesetre nem volt sok időnk ezen gondolkodni, ugyanis a már egyszer érzett emberi lélekenergia is feltűnt, és egyenesen felénk tartott. Ha jól éreztem, a másik két tag is felénk, így javaslatom az volt, hogy álljunk meg, hamár felénk tartanak.
- Te is érzed, igaz? - fordultam Mii-chan felé.
- Te is úgy érzed, hogy mind a hárman felénk tartanak? Szerintem maradnunk kéne, és itt kéne megvárnunk, míg ide nem érnek. Nem szeretnék szétválni. - és bár reméltem, hogy tetszik neki az ötlet, de minden felvetését meghallgattam, és semmiképp sem szerettem volna nélküle dönteni.

Karakterlap

Kawayoshi Natsumi

Eltávozott karakterek

7. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 400 / 15 000

Hozzászólások: 57

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 11 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétnarancs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Mottó:
"Gonosz nélkül, a jó sem létezhet!"

Post szín:
#FF4500 ; #FF7F50


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kicsi a bors, de erős
« Válasz #11 Dátum: 2016. Szept. 10, 02:54:21 »
A nő mind a négyünk kérdéseire lelkesen válaszol, bár leszólja Ami~chant, hogy megismételte a kérdést, amit egyszer már feltettek. Én észre se vettem ezt. Lehet azért, mert ez annyira illet a lányhoz. Nem is ő lett volna, ha nem ezt teszi. Csalódottan veszem tudomásul, hogy egyik kérdésre sem érkezett érdemi válasz, ami viszont azt jelenti, hogy bizony ezeket a kérdéseket nekünk kell megválaszolnunk.
A gondolataimba merülve lépek át a senkaimonon. Azonnal érzem, hogy körüllengi a helyet a lidérc eredetű lélekenergia, amitől feláll a szőr a hátamon. Meg kell hagyni elég kellemetlen ez az egész. Ráadásul ott van az a másik három lélekenergia is. Viszonylag gyorsan jövök rá, hogy a háromból egy ember, kettő pedig quincy. Vagyis arra hasonlít legjobban, de nem merném lefogadni, hiszen itt van az a mindent elnyomó lidérc energia, ami megnehezíti a lélekenergia észlelést.
A kis hölgy, akinél a dosszié van, előlép főnökké, bár senki sem választotta meg, mégis mind úgy vagyunk vele, hogy most ő a főnök. Magamban elmosolyodok, ahogy a kislány is leszidja Ami~chant, de nem sokáig foglalkozok ezzel. Tekintetem a környezetünkön vezetem végig, majd egy kicsit elidőzök abban az irányban, ahol a másik három lélekenergia van. Meghallom a kérdést, mire azonnal válaszolok, akkor is, ha ez csak egy költői kérdés volt.
- Két quincy, meg egy ember, ha nem tévedek. – Pillantok a nemesre, aki a kérdéses irányba mutat a kezében valamit szorongatva, amit nem tudok megnevezni, hogy mi is. A következő paranccsal én is egyet értek. A két csapat ideális lenne a helyzet megoldására. Eredetileg az volt a tervem, hogy megvárom, amíg a többiek döntenek, én pedig majd abban a csapatban leszek, ahova jutok, viszont Ami~chan keresztül húzta a számításaim.
A másik 9. osztagos lány, éppen emelte volna fel a kezét, mikor barátnőm lecsapott arra a lehetőségre, hogy az ismeretlen három lélekenergia után nézzen, velem egyetemben. Nem mondom, hogy bánom, hogy így alakult a helyzet, hiszen szívesebben állok szembe azzal, amit már ismerek. Viszont legbelül egy kicsit csalódott is vagyok, szívesen megnéztem volna magamnak azt a fekete izét is, de arra is lesz még lehetőségem.
Mikor a csaptunk főnöke kiadja a parancsot az indulásra, azonnal megindulunk a három lélekenergia felé. Alig távolodunk el a többiektől, mikor a barátnőm megszólal. Nem válaszolok azonnal, biztosra akarok menni, így hagyok magamnak időt, hogy megfigyeljem az előttünk lévő két lélekenergiát.
- Nagy valószínűséggel quincyk. Egyszer régen egy küldetésen éreztem ilyen lélekenergiát. Meg van ott két ember is… – Mondom elgondolkodva. Lehet, hogy most nem viszonzom a kedves beceneveket, de tudom, hogy Ami~chan nem lesz ezért dühös. Pontosan tudja mennyire meg tudok változni egy harc alatt is és azt is, hogy mennyire fontos nekem a munkám. Ilyenkor maximálisan arra koncentrálok. Vagyis igyekszem maximálisan arra koncentrálni. Ami nem annyira egyszerű, ha ott van melletted valaki, akit féltesz.
Egyre kintebb haladunk az erdőből, a lidérc lélekenergia gyengül, a többi pedig erősödik. Mire a lidérc eredetű megszűnik, addigra már tisztán érzem a quincyket előttünk. Éppen szólnék a kedvesemnek, hogy innentől kezdve legyen óvatosabb, mikor hirtelen megbotlik valamiben és kapálózva esik négykézlábra. Azonnal mellette termek, így még éppen látom a furcsa kis lidérceket, amik szinte elúsznak előttünk.
- Fogalmam sincs. Viszont nem szokványos lidércek voltak az biztos. – Mondom a hátam mögül kikukucskáló lánynak, aki még az előbb pattant fel és bújt el mögém. Viszont nincs sok időm elgondolkodni azon, hogy ez mi lehet, hiszen megint megérzem a korábban már érzett emberi lélekenergiát. Azonnal arra fordítom a fejem és a homlokom ráncolva próbálom bemérni a távolságot köztünk. Gondolataimból Amaya hangja kelt fel.
- Igen érzem, már elég rég óta érzem azt a kettőt, de ez az emberi ez egy ideig eltűnt. – Válaszolok rá nézve, majd folytatom. - Nem rossz ötlet. Bár nekem van egy olyan érzésem, hogy inkább meg kellene néznünk az embert. Annak könnyebben eshet nagy baja, mint a quincyknek. Szerintem okosabb lenne előbb az emberrel foglalkozni és csak utána a másik kettővel. Azonban a parancs az parancs, és a parancs a quincykről szólt. Úgyhogy várjuk meg őket, de semmi esetre se váljunk ketté, az nem vezetne jóra. – Mondom idegesen pillantva a kóborló lélekenergia felé. Valami azt súgja, hogy az az ember nagyobb veszélyben van, mint mi mind.

Karakterlap

Kane Shinzou

Futár

Quincy

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 10 000

Hozzászólások: 121

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 27 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
ciánkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#6666FF  #99EAFF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kicsi a bors, de erős
« Válasz #12 Dátum: 2016. Szept. 16, 16:24:27 »
Miközben Mousel és Icarussal követtük a quincy fiút, erős lélekenergiákat kezdtem érzékelni a távolból. Erős kisugárzásuk van, ráadásul a lélekrészecskéjük, amik belőlük áradnak hasonló…hasonló a…Shinigamikra… de hisz ezek akkor Shinigamik! Baszki! Ez nem jelent viszont túl jót több okból is! Ha a Shinigamik itt vannak, akkor olyan ellenféllel nézhetünk szembe, aki nagyon erős plusz, annak az esélyét is megnöveli, hogy talán… idejönnek… basszus, jobb lesz, ha a karperec ott marad a helyén, mert ha egyszer leveszem a Shinigamik közelében, tuti biztos, hogy rám fognak találni, és nem csak nekem lesz ez rossz, hanem konkrétan a többiekre is! Vannak ám a lidérceknél rosszabbak. Az apám például köztük tartozik. Nem szeretnék vele találkozni, vagy a katonáival, de félek nagy az esélye, hogy felbukkanhatnak…. annak viszont nem lesz jó vége. Mondjuk, ha rajtam marad az ékszer talán nem lesz baj, de ha le kell vennem… valamit majd ki kéne találnom. Miközben haladtunk előre a quincy fiú bemutatkozott, de egy olyan arckifejezéssel, ami egyenesen ellenszenvesnek találtam.
- Találó név mit ne mondjak…
- Egoista faszhoz egoista név micsoda véletlen…
- Érdekes név… az én nevem Speedy.
Valahogy éreztem, hogy Mouse és Icarus lefogja szólni a fiú nevét, bár lehet valahol meg is érdemli, mert amilyen stílust felvett velünk szemben először… na de mindegy. Folytattuk tovább az utunkat, a cél egyenes felé. Alaposan megfigyeltem Maximaliant. A mozgásából úgy ítélem, hogy igen csak büszke lehet a származására, plusz a stílusából ítélve talán kategorizál is, hogy ki az aki „felsőbb rendű” és ki az aki „alsóbb rendű”. Tisztára a családomra emlékeztet, főképp az apámra. Emiatt voltaképp egy kis ellenszenvet is érzek, de az érzelmeimet most félre kell raknom a küldetés miatt. Pac élete a tét, nekem meg kutya kötelességem megmenteni! Egy futár sem hagyja cserben a társát, és én ezt be is tartom, akárcsak Mouse és Icarus is! Bármennyire is utáljuk a Maximaliant, de Pac kimentése sokkal fontosabb, mint hogy jelenetet rendezzünk. Hirtelen aztán a semmiből lidércek röpködtek felfele, amitől a srác meg is ijedt, sőt még hangot is adott az érzelmeinek, amitől Mouse és Icarus röhögni kezdtek.
- Mi az seggarc?! megijedtél a saját árnyékodtól?!
- Biztos meglátta a saját képét, és attól ijedt meg!!!
- Na, elég legyen, ne röhögjétek ki.
- Bocs…de nem tudom…. abbahagyni….
Hirtelen aztán a röhögés abba maradt amint az előttünk lévő Maximalian, megtalált egy kabátot, amin jól látható volt a futár jel. Amint Mouse meglátta, gyorsan ellenőrizte a GPS jelet. Az arcából leolvastam, hogy bizony a jel erre mutat, ami azt jelenti, hogy a kabát amit Maximalian fog, az Pac kabátja lesz. Mouse oda is ment, majd dühösen kikaptam a kezéből. Icarussal oda szaladtunk Mousehoz hogy megnyugtassuk, mert már a testtartásából látni lehetett, hogy nincsen valami remek lelki állapotban.
- Hé, Mouse nyugi….
- Baszki….merda….. mi a franc történt vele?!
Icarus elvette a kabátot Mousetól, én eközben átvállaltam a vigasztaló szerepét és jó szorosan magamhoz öleltem, hogy kisírja az összes könnyét. Hiába ismertük alig Pacot, számunkra egy futár eltűnése, halála olyan mintha a saját testvérünket, apánkat, anyánkat veszítenénk el. A futárok egy nagycsalád. Ezt egy külsősnek nehezen lehetne elmagyarázni, hogy pontosan miért is van ez így nálunk, de szerintem nem is kell. Ezt tapasztalni kell, ott kell lenni évekig, meg kell ismerni ezt. E köteléket csak is kizárólag a futárok érthetik meg. Mouse idő közben befejezi a sírást, letörli a szeméről a könnyeit, majd arcával jelzi, hogy most már elengedhetem. Hallom, hogy Maximalian szol nekem hogy nézzek meg valamit. Gyorsan oda is mentem. A látvány magáért beszélt, és biztos voltam abban, hogy ennek a fekete valaminek tuti nem kéne itt lennie!
- Hééé Speedy! Gyere ide!
Amint meghallottam Icarus hangját azonnal visszafutottam. Amint visszaértem Icarus kezében láttam egy kicsi dobozkát, amit felém is dobott. Amint elkaptam, és kinyitottam nem hittem a szememnek. Egy eljegyzési gyűrű volt benne.
- Baszki…..
- Csak el akarta jegyezni a kedvesét basszameg….
- Szegény Lion…. most biztos ki van bukva…
- Micsoda?! Lemaradtam valamiről?
- Pac és Lion  már évek óta járnak! Nem tudtad?
- Most hallom ezt először!
- Mindegy a lényeg, Lion most biztos ki van borulva! Én is kilennék ha…. a kedvesem…. halott lenne…
Lehunytam a szememet, majd koncentrálni kezdtem. Már az elejétől fogva éreztem valami emberi lélekrészecskét az utunk során, ezért reménykedtem hátha most is megérzem, és talán be tudnám azonosítani. Egy kis idő után meg is éreztem, az emberi lélekenergiát, és valahol úgy éreztem mintha ahhoz a fekete valaminek a közelében lenne. Valószínűleg ez Pac lélekenergiája lesz, legalábbis remélem. Kinyitom a szememet, majd rögtön meg is szólalok.
- Nem biztos, hogy meghalt…
- Honnan vagy ebben biztos?!
- Érzem….
Mouse egyből odajött hozzám, és elkapta a kabátomat majd komoly arckifejezéssel nézett rám.
- Biztos vagy benne hogy életben van?!
- Lehetséges, hogy még él!
A társam ezután elengedte a kabátomat. Úgy látszik talán meg is tudtam nyugtatni, egy kicsit. Remélem tényleg Pac lélekenergiáját éreztem az előbb és nem valaki másét. Muszáj lesz valahogy megtalálnom. Hirtelen aztán Maximalian figyelmeztet, hogy jobb lesz hátrahagynom a többieket, mert valószínűleg nem fogják túlélni a túrát, amiben sajnos igaza van, mert hiába ügyesek, és képzettek, viszont túlvilági erőkkel szemben nem fogják tudni felvenni a versenyt. Viszont ahogyan megfogalmazta a mondanivalóját enyhén sértő volt, sőt az arckifejezésem is eléggé azt a hatást kelthette Maximalianban hogy nem igen osztozok abban a véleményben, hogy a társaim akikről kb úgy beszél, mintha valami állatok lennének. Persze a társaim hangot is adtak erre.
- Mi az, hogy ezek? Szeretnéd, hogy átalakítsam a fogsorodat?!
- Kinek képzeled magad, Hitlernek, bazdmeg?! Esküszöm, hogy szét fogom rúgni a kibaszot seg…
Miközben Mouse kifejezte ellenszenvét előre is ment Maximalianhoz, de elálltam az útját, a kezemmel, amitől Mouse meg is torpant. Dühös szemekkel nézett rám, de amint éreztettem vele, tekintetemmel hogy nem lenne jó ötlet neki menni, összeszorult ököllel, de végül nyugton maradt.
- Vigyétek el innen Pac cuccait, és menjetek el Noahoz a többit bízzátok rám rendben?!
A társaim bólintottak majd, azonnal felvették Pac holmiijait. Amint, indulásra készen álltak, Mouse még hátra nézett.
- Vigyázz magadra Speedy… te pedig! Kurvára becsüld, meg hogy Speedy nem rúgja szét a segged! És még valami! Ha bármi baja esik miattad, esküszöm, megtalállak, és ha törik, ha szakad, de úgy szarrá verlek, hogy a Madréd és a Padréd nem fog rád ismerni felfogtad, te egoista faszkalap?!
Miután Mouse befejezte a mondandóját már indultak is el a célúk felé. Ezután Maximalianhoz fordultam és határozott arccal a következőket szegeztem hozzá.
- Tudod, nagyon emlékeztetsz egy olyan emberre… aki szintén hasonlít rád… és ő egy valódi szörnyeteg… remélem te nem vagy olyan…
Ezután elsétáltam mellette majd, indultam is a cél felé, ami nem más volt, mint az a fekete nagy valami, félgömbszerű jelenség. Miközben haladtam előre, éreztem, hogy pár Shinigami mintha felénk sétálna. Van egy olyan érzésem, hogy kellemetlen perceknek fogok elébe nézni. Remélem nem fog harcra sor kerülni….

« Utoljára szerkesztve: 2017. Febr. 09, 20:50:10 írta Kane Shinzou »

Karakterlap

Kuchiki Sayuri

Eltávozott karakterek

Kidoushuu

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
12 000 / 15 000

Hozzászólások: 65

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 4 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
Világos rózsaszín

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#E3A2AD | #993355


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kicsi a bors, de erős
« Válasz #13 Dátum: 2016. Szept. 17, 08:41:36 »
Figyelmesen és türelmesen hallgatta az eligazító tiszt válaszait. Saját kérdésére kapott feleletre csak határozottan bólintott egyet. Csak jót jelenthet, ha még nem evett meg senkit. A kapott információk birtokában csak egyetlen kérdése maradt. Mégis, vajon mit értenek pontosan problémamegoldáson? Hogy erre vissza már senki nem kérdezett, butaságnak érezte volna feltenni a kérdést. Bizonyára, ha ott lesznek, majd tudni fogják, mit kell tenniük. Az is lehet, hogy csak egy tüskét kell majd kihúzni a mancsából, mint a mesebeli oroszlánnak, amitől majd nem lesz olyan morcos, hogy a lélekenergiájával felriadózza még a Juunibantait is. Nem voltak kétségei afelől, ha szembe kerülnek azzal a valamivel, tudni fogják, mit kell majd csinálni.
A Senkaimonból kilépve ezt a határozott elképzelést némileg aláásta az érzékelt lélekenergia. Az a valami már távolról sem tűnt barátságosnak, ám ez sem tántorította el a feladattól. A feketeség jelenléte egy probléma, amit meg kell oldani. Csak ez számított. A dolgukat három, számára ismeretlen lélekenergiájú lénye kívánta bonyolítani. Nem mutatta ki ugyan, de kicsit haragudott rájuk, amiért láb alatt akarnak lenni. Legyenek bárkik, semmi keresnivalójuk nem volt ugyanott, ahova őket küldték rendet tenni. Hogy valójában kicsodák, vagy micsodák, már nem tudta volna megmondani. Noha maszkja takarásában ez nem igen látszott, mosolyogva adta át a jutalomként járó cukorkát annak, aki megfelelt a kérdésre, kikkel lehet dolguk.
- Kawayoshi-san nagyon okos! – bólintott, helyeselve a kapott válaszra, még ha sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta volna az állítást, így kénytelen volt arra hagyatkozni. Az édességet akkor is próbálta rátukmálni, ha elsőre nem akarta volna elfogadni. Addig nyújtózkodott nyitott tenyerén a cukorkával, míg azt el nem vette valaki.
- Narazaki-sannak igaza lehet, de nem tudhatjuk biztosan, ezért kell megnézni közelebbről – pislogott a kérdéses irányba, amerről a nagy és fekete dolog látszódott. Habár nem volt róla feltétlen meggyőződve, hogy egy bármiféle átjárónak, vagy kapunak, amit Amaya említett, ilyen erős lélekenergiája lehetne egyáltalán. Viszont nem akarta elrontani a kedvét sem azzal, hogy újra ellent mond neki, így ezt a véleményét megtartotta magának, hiszen még az is lehet, a végén igaza lesz. Noha ebben egyelőre kételkedett, a Senkaimon felől legalábbis még sosem érzett ilyen erőt áradni, ennyire sokat semmiképp, pedig meglehetősen sokat van a közelében. Vagy, ha valamiféle átjáró is volna, legfeljebb annak túloldaláról származó, esetleg az abban levő, vagy abból előjövő élő valami, ami ilyen sok reiatsut eregethet.
Minden esetre meg fogják tudni, amint közelebbről megnézik. A két csapatra oszlás látszólag, legalábbis részéről zökkenőmentesnek tűnt, így nem is tartotta fel soká az idegenek felé, feltartóztatásukra induló párost. A lényeget elmondta már az előbb is, nem volt több hozzáfűznivalója, elvégre ők már nagylányok – leginkább felnőttek - voltak, rájuk merte bízni a dolgot.
- Azért Sayuri azt kérné, Narazaki-san és Kawayoshi-san legyenek óvatosak – feleslegesnek érezte ezen felül további instrukciókkal ellátni őket, bizonyára anélkül is boldogulnak majd néhány nemkívánatos személy eltessékelésével. Ha pedig majd visszaérnek, emlékeztette magát, kapni fognak majd tőle sütit, amikor megdicséri őket. Ahogy magukra maradtak a másik lánnyal, hogy most volt rá először alkalma, kicsit alaposabban megnézte magának, hogy épp semmi nem terelte el a figyelmét.
- Fuchida-san mit szeretett volna az előbb mondani? Sayuri látta, hogy jelentkezett – újabb áfonyás cukorkát vadászott elő a zsebéből és mosolyogva - noha ez továbbra sem látszott az álarc mögött – Ayumi felé nyújtotta. Vigasztalásul szánta, hiszen biztosan rosszul esett neki, hogy akkor nem hallgatták meg, amikor szólni szeretett volna. Ő sem szerette, ha nem vesznek róla tudomást, és senkit nem érdekel a mondandója, csakhogy vele ellentétben ő ennél hangosabban szokott kiállni magáért, vagy épp sokkalta látványosabban duzzog, ha ilyesmi forog fenn.
Mivel nem tűnt túlzottan lelkesnek, csak ahogy meggyőződött róla, hogy társa is készen áll, indult közelebbről meglesni a feketeséget. Közelebb merészkedve hozzá egyre kevésbé tűnt barátságosnak, legyen az bármi is. A köztük lévő távolság csökkenésével minél erősebb volt a belőle áradó lélekenergia, annál hidegebbnek és nyomasztóbbnak érezte. Ahogy szinte karnyújtásnyira álltak tőle, már nem növekedett a lidérces kisugárzás, ami valahol biztató is lehetett volna, de különösebben mégsem lelkesítette a tény, hogy már nem erősödik. Hiszen ez lehet csupán egy aktuális állapot, a jelentések szerint volt már példa az ellenkezőjére is, így nem vette könnyelműen a pillanatnyilag változatlanak tűnő helyzetet. Viszont halvány jelét sem mutatta annak, hogy akár egy kicsit is nyugtalanítaná a dolog. Egészen közel hajolva hozzá nézegette egy darabig, mintha próbálná megszaglászni is, ám az arcát takaró maszktól ez talán akkor sem sikerült volna, ha lett volna egyáltalán szaga. Kicsit körbenézelődött, keresve egy botot ezután azzal piszkálta meg a jól láthatóan furcsán mocorgó valamit. Társa mellette jól hallhatóan ugyanezt a megállapítást tette. A felkiáltásra ő maga is megrémült egy pillanatra, ijedtében a botot is eldobva a lány felé perdülve sietett kideríteni kiabálásának okát.
- Megharapta Fuchida-sant? – sietve elkapta Ayumi kezeit, de alaposan végignézve őket, hogy sehol nem látott sérülést sem azokon, sem másutt rajta, felvont szemöldökkel, értetlenkedve pislogott fel a másikra.
- Sayuri tapasztalatai szerint élettelen dolgok nagyon ritkán árasztanak magukból lélekenergiát – magyarázta félrebillentett fejjel, nem igazán értve, min van a másik úgy meglepődve, hogy ezt üvöltve kellett a tudtára adnia. - Azért legközelebb, ha nem muszáj, Fuchida-san ne ijesztgesse Sayurit, csak ha tényleg valami baj van – lapogatta meg bátorítóan Ayumi kezét, mielőtt elengedte volna. Visszafordulva a fekete, hullámzó fekete massza felé leguggolt, s hogyha az imént a bottal piszkálásra nem reagált semmit, bátorkodott egyik ujjával is megböködni a furcsa valamit. Elvégre, ha eddig nem támadott, bizonyára ezután sem fog még egy kis macerálásra. Hümmögve, óvatosan nyomkorászta meg, tapintásától talán egy kicsit fintorogva is.
- Sayuri nem érez semmi mást – rázta meg fejecskéjét. A nyomasztó lélekenergián kívül, azon túl semmi mást nem érzékelt felőle. - Fuchida-san talán igen? – nem sokáig matatott vele, de nehogy még jobban ráijesszen társára szó nélkül hagyta tapasztalatát, miszerint fogdosásra is inkább tűnik élőnek, mint élettelennek a dolog. Mintha valami furcsa, kicsit ijesztő, de alvó állat lenne. Aminek egyelőre bizonyára csak a fenekét találták meg, mert semmi egyéb nem utalt arra, hogy másfelől látnák. Ayumi kérdésére felállva elgondolkozott, majd kutakodni kezdett a táskájában.
- Sayuri nem tud róla, hogy kapott volna… – merült el egészen a maga elé vett kis batyuban. Előszedte a korábban kapott mappát, átpörgette benne a lapokat, majd az egyik fényképnél megállva hol azt, hol az előttük terpeszkedő valamit nézte. Semmiféle következtetést nem tudva levonni összecsukta a mappát és megrázogatta azt, hátha kipotyog belőle valami, amit eddig nem vettek észre. Hiába. - Nem, Sayuri nem kapott semmi ilyesmit – tárta szét karjait tehetetlenül, s ha Ayumi nem tartott igényt a mappára további vizsgálódás céljából, azt újra elpakolta.
- Ha Sayuri lenne ez a valami, Sayuri nem örülne neki, ha darabokat csipkednének ki belőle – kissé talán dorgálónak hathatott megállapítása, ugyanakkor figyelmeztetésnek szánta szavait – nem biztos, hogy jó ötlet lenne látatlanba, ismeretlenül rá fájdalmat okozni a lénynek. Ha eddig nem is akart ártani nekik, az után, hogy akár csak egy kis bibit is csinálnának rá, már egyáltalán nem volna meglepő, ha rájuk támadna. Helyette inkább elkezdte körbejárni a feketeséget, hátha talál rajta valami beazonosítható testrészt. Egy kis ideig úgy tűnt, semmi érdekes nem lesz rajta az eddig látottakon kívül, amikor végül mégis belebotlott egy érdekességbe.
- Sayuri talált valamit! – meglehet, Ayumival talán egyszerre láthatták volna meg, aki előbb kimondva lestoppolja a felfedezést, azé a dicsőség. Megtorpant a feketeségen tátongó lyuktól néhány lépésnyire, majd óvatosan kezdett közelebb araszolni hozzá. Közben lépésről lépésre fejben már előre összerakott maguk elé egy pajzsot, ha váratlanul az a valami rájuk akarna ugrani, azonnal reagálhasson rá, ha szükséges, gondolkozás nélkül megidézhesse a kekkai-t.
- Van itthon valaki? – egészen halkan szólítva meg még biztonságosnak ítélt távolból kukucskált befelé a sötét üregen. Noha nem tűnt túl valószínűnek, hogy válaszolni fog, egy próbát úgy gondolta, így is megért.
- Fuchida-san, Sayuri azt szeretné, ha hátrébb állna – így tett ő maga is, az előbb biztonságosnak ítélt helyéhez képest is elhátrált néhány lépésnyire. Nem szerette volna, ha Ayumi ijedtében megint elkezdene kiabálni, így jobbnak látta előre figyelmeztetni, hogy felkészülhessen. - Sayuri szerint lehet, hogy tüsszenteni, vagy harapni fog – előbb a zsebéből újabb cukorkát vadászott elő, azt a csomagolásától megszabadítva a beláthatatlan feketeségbe dobta. Ayumi előbbi feltételezésére alapozva, amennyiben neki lenne igaza, ha az ő orrocskájába vagy fülébe dugnának cukorkát, biztosan zokon venné és próbálna megszabadulni tőle, majd megtorolni azon, aki ilyesmit merészelt elkövetni ellene.  Ha erre sem reagált, úgy egy sütit vett elő a táskájából, majd azt is a cukorka után hajította a sötét nyílásba. Amennyiben erre sem történt semmi, egy egyszerű, fehér, ártalmatlan lélekenergia gömböt idézett kezei közé, majd a lassan lebegő labdacsot a feketeség felé küldte, hátha bevilágítva vele majd megláthatnak valamit a nyílásban.
- Sayuri szerint meg kéne várni a többieket. Hacsak Fuchida-san nem szeretne bemenni és közelebbről megnézni… – bizonytalan volt az utóbbi lehetőséget illetően, látatlanban is a másik két társuk felől még halványan érződő lélekenergia felé nézelődve. Ha ez valamiféle élőlénysége ellenére valóban egy átjáró szerű dolog lehet, ahogy Amaya sejtette, úgy nem szeretett volna úgy nekiindulni, hogy a csapat többi tagja ne tudjon róla. Ha pedig tényleg valami élőlény, akkor pláne nem ártott volna, ha értesítik őket, hogy épp lenyeletni készülnek magukat a lidérces valamivel.
- Vagy legalábbis üzenni kellene nekik – persze ez is gond nélkül megoldható volt, amennyiben ebben egyeztek volna meg, ismerte az ehhez szükséges kidout és a hozzá tartozó mondókát is gond nélkül felidézte. - Különben, ha Sayuri és Fuchida-san elvesznének odabenn, senki nem tudna róla, az pedig nagyon-nagyon rossz lenne – adott talán felesleges magyarázatot arra, miért is maradna egyelőre a valamin kívül, míg a többiek vissza nem érnek. Vagy, ha nem is velük együtt mennének be, valamiképp mégsem ártana tudatni velük, hogy mire készülnek. Semmi kedve nem lett volna úgy elveszni egy ismeretlen helyen, hogy azt se tudná senki, merre keressék majd. 

Karakterlap

Shihouin Yoruichi

Főadmin

Developer :x

Adminisztrátor

*

Hozzászólások: 149

Hírnév: 12

Infó

Tárcában: 4 569 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése
  • Bleach szerepjáték

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kicsi a bors, de erős
« Válasz #14 Dátum: 2018. Aug. 16, 22:24:36 »
Sziasztok~

A Random küldiellenőrzés című hírben megírtak okán, a küldetéseteket lezárom. Jutalmatok az alábbi:

Maximilan Stolz: 1000 ryou (A karakter azóta leadásra került, jutalom nem örökíthető át)
Fuchida Ayumi: 1000 ryou
Kawayoshi Natsumi: 1000 ryou
Kane Shinzo: 1000 ryou
Kuchiki Sayuri: 1000 ryou

További kellemes játékot~! :mami:
« Utoljára szerkesztve: 2018. Aug. 16, 22:26:59 írta Shihouin Yoruichi »