Nem sikerült egyik technikám se, ami csupán annyit bizonyított, hogy mekkora is a szakadék kettőnk között. Ezek a technikák használatában már jártas voltam, igaz nem én voltam a legnagyobb mesterük, de nem kellett szégyenkezve használnom, míg a kidou technikákat igen. Így az, hogy kapitányom ki védte ezeket számomra nem szégyen volt, csupán egy jel, mi mutatja, hogy még mindig van hova fejlődnöm.
- Hanto shiro, Ohkamiotoko! - Idéztem meg a shikaiom hamis alakját, mert bár az Oni Dekopinnal nem sikerült messzire repítenem Kagami Ait, viszont így is elegendően nagy távolság keletkezett közöttünk, hogy a szemkötőt felkössem, s erőm egy részét feloldjam.
Pillanatok sok minden múlik rajtuk, s van, hogy perceknek tűnhetnek. Harc közben van, hogy felgyorsulnak érzékeink, így egy-egy pillanatot könnyebb kihasználni. Viszont van, hogy tudjuk, hogy mit kellene tenni, de valami miatt benne ragad elménk egy pillanatban. Minél tapasztaltabb valaki, annál ritkább esetben lepheti meg valami annyira, hogy elméje leblokkolja, még hogyha csak egy pillanatra is. Kapitányom arcán mosoly jelent meg, igaz nem ismerem elég régen, de ez a mimika mégis váratlanul és meglepően ért. Egy pillanatig nem is tudtam hova tenni.
Szavai végképp visszazökkentenek, szerencsére. Igen, szerencsére, ez az illékony képesség, amit a harcosok külön késégnek kell, hogy tekintsenek, most velem volt, nekem kedvezett. Így szavaiból kivehettem, hogy elégedetlen még mindig velem. Fel is készültem, hogy az utsusemi1 technikával még jobban megnöveljem a köztünk lévő távolságot, de alig, hogy megkezdtem a technikát használni, vagyis az utókép már létrejött, s én ugrottam is már hátra. Kapitányom mind az utóképet, mind engem hasfalon ütött. Végül is a távolság létre jött, csakhogy én nem fájó hassal, s vért köpve képzeltem el. Előre tudtam, hogy Airisu nem fog örülni az állapotomnak, de így jár, aki a kapitányával harcol, még hogyha nem is véresen komolyan, vagyis... nem egészen, de volt egy sejtésem, hogy lassan annak fogja tekinteni.
Aggodalmam, paranoiám, még szép, hogy van, akinek van családja, annak kötelező, hogy legyen, no meg azon shinigamiknak is, kik nem csak zanpakutou által biztosított erővel rendelkezik, főleg, hogyha szégyenletes, s gyalázatos, mint az enyém. A Düh útja! Kibúvó? Nem, én ezt indoknak használtam, hogy elfogadjam az áthelyeztetésemet a tizenegyedik osztagból. Már újra talpon voltam, görnyedten, de talpon. Az esetleges horzsolásokat nem éreztem, Kagami Ai tett róla, hogy csak egy fájdalmat érezzen a testem. Büszkeség? Hogyha jól tudtam, éppen főzőcskézett ekkor. Tiszta küzdelem? A csata forgatagában nincs olyan, hogy tiszta küzdelem, ezt a halálom már megtanította, viszont ez az eszköz a szememen nem volt tisztességtelen, csupán egy mankó volt, hiszen a démonmágiához jóformán mit sem értettem.
- Tagadom! - Kiáltottam miközben a megidézett kidou nyaláb elől félre shunpoztam. Éreztem, hogy mozgás közben a bőröm nem úgy mozog, hogy apró, de kellemetlen horzsolásokat szereztem esés közben, viszont a hasam fájdalma kellemetlenebb, s élénkebb volt. Emellett rendesen ki se tudtam húzni magam, még. Kapitányom nem úgy tűnt, hogy egyetlen egy hadouval megelégedne, így fájdalom ide, kellemetlen helyváltoztatás oda, nem maradhattam egy helyben. Shunpoval cikáztam balra-jobbra hol kisebbet, hol nagyobbat, de mind távolodva, s néha kétszer egy irányba. Nem tudom, hogy kapitányasszonyom célzott-e direkt rosszul valamiért, esetleg megint mellém szegődött a harcosok szerencséje, vagy netán én mozogtam volna elég jól, de akár valami más, vagy mind a három egyszerre a bőrömön nem keletkezett több sebhely, csupán az egyenruhám szellőzött ott is, ahol nem kellett volna.
Kissé zihálva én is megállok, mikor ő is megállt, s újabb véreset köpök. Már biztos, hogy az ütést nem úsztam meg egyszerű zúzódással, vagy csak elharaptam volna a számat, amit nem éreztem meg? Nem tudtam, a hasam eléggé fájt, hogy más fájdalmat ne nagyon érezzek. Gyenge lennék? Lehet, viszont kapitányom a nevemen szólított, szóval mégis valamire való gyengeség voltam.
- Egy sánta, ha mankót használ, tán gyenge? Nem hiszem, de azt tudom, hogy mióta meghaltam Sakura szemébe tiszta lelkiismerettel sose nézhettem. Egy halott akadémista kezéből vettem el a kardját, s azt forgatom a mai napig! - Hasam fájdalma tompult, de nem azért, mert hirtelen gyógyulni kezdett, nem. Egyáltalán nem, hanem a dühöm forrni kezdett, éreztem, ahogy egész testemet átjárja a tompító melege, így teljesen kihúztam magam. Viszont, hogy kire voltam dühös azt nem tudtam, talán egy kicsit a kapitányomra, hogy ezeket az eszembe juttatta, magamra, mert mocsokkal teli a múltam, hiába bocsátott meg Sakura, mert megöltem a bátyát.
Valamire való shinigami... ilyen olcsóságot. Rejtegetem a képességemet? Az átkomat, mivel magam átkoztam el maga? Igen! Tisztelni a harcot... a juuichibantaiban már megtanultam? Lehet, nemigazán emlékszem. Egy kapitányt alábecsülni? Sosem. Tűrni, hogy fenyegessék a családom?! NEM!
- Kuichigire, Ohkamiotoko!2 - Kiáltottam shikaiom igazi hívását, mire a nodachi, mi eddig volt kettéhasította a fegyverforgató karom, hogy véremben megmártózva vérből alkotva kerüljön a kezembe, mit Ohkamiotoko összeforrasztott, mintha nem is lett volna ketté vágva.
Felkarolt. Mégis rosszal fenyeget, vagy éppen ez a célja? Lényegtelen, mivel már határoztam, én a becstelen yonseki. Ha ennyire akarja, hát legyen megmutatom, mi az, amivel nem dicsekszem, mert semmi dicső nincs benne, és semmi shinigami, ez máshonnan ered. A bűn ága, mi a düh útját elérhetővé teszi a youkai őseimhez több köze van.
- Minden erőmet összeszedtem, kapitány! - Néztem dühben égő szemmel a homlokomat megpöccintő személy lélektükrébe, s az erőm jelenlegi határát is feloldottam. - To no Kyoran hokou shiro!3 - Éreztem, ahogy égetett a düh, ahogy mindenemet átjárta az ereje, a Kyousei no Kyoran3. Jómagam is éreztem azt a sötét, kellemetlen kisugárzást, mi belőlem áradt. A vörös ködöt is érzékeltem a szemem előtt, de most képes voltam uralni, még képes voltam, nem talán nem még. Úgy tűnt, hogy így, shikaiban könnyebben úrrá tudtam lenni a képességen.
- Ezt rejtegettem, ezt titkoltam, meg mutattam volna, csak később, de hogyha már ennyire akarod, örvendj! - Haragtól torzult volt a hangom, ahogy úgymond bemutattam, hogy mire volt kíváncsi. Ezzel a védekezési taktikámnak agresszív formáját használtam, vagyis támadtam. Erőteljes csapások sorozatát zúdítottam kapitányomra nem törődve azzal, hogy találnak-e vagy sem. Hármas sorozatokban - balfentről haránt irányban, jobb fentről haránt irányban, fej fölöttről fejre célozva - csaptam, folyamatosan ezeket ismételve, hogy mikor negyedjére ismételném meg a sorozatot, akkor biztos lehessek abban, hogy annak kezdő csapását ugyan úgy védeni, akarja, csakhogy amint emeltem a kardom a csapáshoz a Geneiketsueki2 technikával a pengét ellágyítottam annyira, hogy a védekezésre felemelt kardon könnyen átcsúszhasson, hogy utána ugyan ezzel a technikával megszilárdítsam a pengémet, hogy amint az élét felfelé fordítottam, és a pengét felfelé húztam sérülést okozhasson. Ezzel a csellel nem lefelé csapva akartam sebezni, így ekkor a test mellett húztam el a pengét, s azt felhúzva állt szándékomban sebzést mérni kapitányomra.
A támadásom akár sikerült akár nem hátrébb ugrottam, hogy a következő rohamhoz egyrészt erőt, másrészt lendületet szerezzek. Valamint ellenfelem állapotát is felmérjem, miközben a hasam fájdalma enyhén újra kezdett a fejembe férkőzni. Nem voltam benne biztos, hogy akár csak a ruháját megvághattam, de hogyha már meg lephettem, már az is egyfajta győzelemnek számított, hiszen erős kapitány volt a kapitányunk, én meg csupán egy yonseki, egy sérült shinigami.
Magyar név: A kabóca vedlése
Leírás: Lehetővé teszi egy utókép hátrahagyását a villámtánc használatát követően, melynek viselkedése teljesen valósághű, akár még sérülést is elszenvedhet, miközben a használója valójában sértetlen.
Shunpo képzettség: 13 pont
Fajtája: Vér
Shikai parancsa: Kuichigire, Ohkamiotoko! / Harapd le, Vérfarkas!
Shikai kinézete: A parancs következtében a shirasaya a használója kardforgató kezét felhasítja, ami komoly fájdalommal és jelentős vérveszteséggel jár. A shikai felöltéséhez (3/[zanpakutou pontok]) liter vért kell feláldoznia a használónak. Viszont mihelyt kellő mennyiségű vért kiszívta a használóból a seb(ek) összehúzódik és csak egy halvány heg marad utána. A kifröccsent, kiömlött vérből egy nodachi formálódik.
Posztban használt technikája:
Geneiketsueki/Fantomvér: Ez a kard passzív képessége. A használó akaratától függően változik a keménysége, szilárdsága. Például, ha hárítani kell, akkor a lehető legellenállóbb, de ha támadni, akkor akár a védekezésre felemelt kard átsuhan rajta, aztán újra teljesen kemény lesz, és akár sebezhet is, viszont a keményedéshez, folyósításhoz idő kell, nagyjából egy másodperc a teljes művelet, de ez a duplájára nőhet, hogyha a legszilárdabból vált át folyóssá. Folyékonyan legfeljebb nagyjából 5 cm átmérőjű akadályon tud átsuhanni, hogy még hatásos maradhasson a harcban, s minél vastagabb dolgon kell áthatolnia annál lassabban tud visszaállni nodachi-vá, viszont ruhán, falon, stb.-n így nem hatolhat át. Ez a pontrendszerben azt jelenti, hogy a használó zanpakutou pontjánál nagyobb pontos védekező technikáknál nem tud átsuhanni, vagy ha átsuhan viszonylag sok - 2x 3x több - idő, mire újra karddá áll össze, a vérnodachi.
Bűn ágának neve: A Düh útja (途の狂乱, To no Kyoran)
Parancsa: Járj a Düh útján! (To no Kyoran hokou shiro!)
A Düh útja birtoklója míg nem képes teljesen utalni a bűn ágát, addig a képessége – zanpakutouja – további szintjeit nem képes elérni. Emellett érzékenyebb a dühre, könnyebben feldühíthető, bár hogyha megfelelő az önkontrollja, akkor átlagos, vagy akár jobb ellenállása is lehet a dühvel szemben.
Miután aktiválja a Düh útját elkezdi a düh belülről égetni és fűteni, a kisugárzása mindenki számára kellemetlen és sötét lesz, valamint vöröses aura fogja körbe lengeni, ami úgy néz ki, mintha majd mindenhol napkitöréseket imitálna, valamint hogyha képességének eddig megszerzett szintjét – a shikait – nem aktiválta eddig, akkor amíg aktív a Bűn ágai, addig nem tudja aktiválni.
Szinjei és a szintek technikái:
1. szint: Düh ereje (強盛の狂乱, Kyousei no Kyoran):
Passzív technika.
Hatása: megnövekedik a sebzése.
(Játéktechnikailag: ahanyadik szintű a Bűn ágai, annyi bónusz pontnyi sebzést kap. A posztban: 2, vagyis jelenleg hogyha bármi támadás talál, akkor annak ereje úgy számítandó, mintha az alábbi stattal támadott volna.
22 pont zanjutsu
10 pont hakuda
4 pont kidou
13 pont zanpakuto)
Hátrány: amekkora bónuszsebzést kap, annyival nagyobbat is sebeznek rajta.
LP követelmény: 4k
Bűn ágai követelmény: 1 pont
2. szint: Düh tudománya (科学の狂乱, Kagaku no Kyoran):
Aktív technika