Szerző Téma: Apró botlás  (Megtekintve 1056 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Rosui Kagehime

Eltávozott karakterek

10. Osztag

*

Sanseki

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
28 200 / 30 000

Hozzászólások: 24

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 8 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Lombzöld

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
“Some day you will be old enough to start reading fairy tales again.”

Post szín:
DarkGreen


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Apró botlás
« Dátum: 2016. Okt. 05, 21:36:16 »
Próbáltam a kesze-kusza betűket kivenni, hogy pontosan mi is szerepelhet a listán, mint beszerzendő. Úgy éreztem, egyetlen egy dolog sem maradhat ki, hiszen minden fontos egy jól sikerült mumusűzéshez, bár a citromos süti kicsit meghökkentő volt még számomra is. De nem szóltam bele, ezt nálam sokkal jobban tudják a feletteseim, bizonyára. ^w^ A koradélutáni időben nem sokan voltak az utcákon, így viszonylag gyorsan haladtam célom felé, a város ezen részében szinte csak boltok voltak a legkülönfélébb árukkal.
Megvakartam a fejem búbját, szinte lehetetlennek éreztem, hogy eldöntsem, mégis hol kellene kezdeni. Nekem is szükségem volt néhány dologra, mert a mumusok megint feltúrták a veteményest, épp ezért ott rendet kellett tennem, és palántázni is jó lenne még. Közben pedig azt sem mondták az osztagban, hogy sietnem kell-e, vagy ráérek azzal, hogy akkor érjek vissza, amikor saját tempómban képes vagyok rá. Már abban sem voltam teljesen bizonyos, valóban nekem szánták-e a feladatot, vagy csupán néhány lustább tiszt inkább engem kért meg. :/
Mindegy… a mai napon egyébként is kimozdultam volna, különösen szép idő volt, sütött a nap, a gyerekek pedig vagy másik osztagban, vagy az Akadémián voltak. :sad: Bizonyosan nem bírtam volna ki egyedül a lakásban. :S Folyton csak az járt a fejemben, hogy a csomagjukból kihagytam-e egy sebtapaszt, vagy gyümölcslevet! Sose bocsátanám meg magamnak, ha a kevés vitaminbevitel miatt nem teljesítenének jól, és ezért bajuk esne. Ezért fontos, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasszanak, ami segíti a növekedésüket, és rengeteg energiát biztosít számukra! ^w^
Elkalandozó gondolataimból szinte alig ocsúdok fel, amikor érzékelem, hogy baj van. Hiába emeltem lábamat, hogy tovább haladjak, az megakadt valamiben, valamiben, ami nem volt olyan kemény, mint egy szikla. Meg egyébként is, mit keresne Seireitei utcáinak közepén egy szikla? :/ Ezzel együtt nagyobb akadály volt, mint a levegő, tehát engedelmeskedve a gravitációnak, keresztülestem rajta. TwT
Már készültem, hogy a kemény földön kötök ki ismét, a mai nap immár harmadszor! >3> De valahogy még sem estem akkorát, bár kifejezetten puhának sem mondtam volna az érkezést. Úgy nagyjából a kettő között lehetett érzésben, viszont annyira azért jó nem volt, hogy napjában ismételgessem. :S Hosszú tincseim rakoncátlanul szálldostak a szélrózsa minden irányába, én pedig hiába próbáltam kikukucskálni közülük, egyelőre csak egy nagy fekete foltot vettem észre magam alatt. Előre nyúlva megböködtem, és egészen élőnek tűnt… már, amennyire egy lélek annak mondható.
Ijedten ugrottam volna fel, mert azért még sem illik egy idegenen keresztül hasalni. Egy ismerősön sem, de az kevésbé illetlen, mint valakin, akivel eddig sosem találkozott a shinigami, bár nem tudtam, hogy valóban ismeretlen-e, mert nem láttam ki az, viszont talán ez a legkevésbé fontos dolog jelen esetben. Nagy igyekezetemben azonban nem sikerült semmiben megkapaszkodnom, így újból elzuttyantam, vissza az idegenre… vagy nem idegenre, nem is tudom. :/
- Sa… sajnálom! TwT – Szabadkoztam, ahogy igyekeztem a kósza loboncot kikotorni az arcom elől. - De igazán nem szabadna itt feküdnie az utcán! Felfázhat, és mások is megbotolhatnak magában, ami veszélyes, és nagyon fáj ám! ˘o˘ – Róttam meg csak olyan anyukásan, az ő hibája is, hogy elestem, mert itt kuporodott le, az út közepén.

Karakterlap

Osaka Makiro

Eltávozott karakterek

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
41 400 / 45 000

Hozzászólások: 137

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 31 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
"Amikor egy kicsit is kevesebbet adok bele, mint a maximumot, az nem azért van, mert kezdem feladni, hanem mert úgy érzem, mindjárt belehalok."

Post szín:
#B53000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Apró botlás
« Válasz #1 Dátum: 2016. Okt. 05, 22:20:40 »
Fel kell emelnie egy ágyút – de nem csak úgy megemelni, az még nem is volna akkora küldetés. Az sem menne neki kisujjból, de legalább a közeljövőben elérhető feladatnak látná. Ő nem egyszerűen meg fog emelni egy ágyút, fekvőtámaszokat fog csinálni vele, miközben a hátán egyensúlyozza.
Tudom, mit gondol most a kedves olvasó. Jól gondolja, nem, nem normális. Sosem volt az, de legalább az Akadémián töltött évek némileg bekorlátozták őt abban, hogy mekkora hülyeségekbe mehet bele. Most viszont, hogy nagy (haha), önálló (HAHA), felelősségteljes (HAHAHAAHAH) shinigami lett belőle, szabadabb az élete. Nem figyelik a mozdulatát tanárok, nem kell meghúznia magát, és ha van is házirend, na ő nem tud róla, így nem is lehet felelős, ha nem tartja be. Legalábbis az ő világában így működnek a dolgok.
Viszont abban egészen biztos, hogy semmi illegális nincs abban, ha edz egy kicsit. Mondjuk éjjel-nappal fekvőtámaszban közlekedik mindenhova. Nem, nem sima pókember fekvőtámasszal, mert azt túl egyszerűnek ítélte meg. Helyette inkább a szökkenős-tapsolós közlekedést választja, és igyekszik elkerülni a zsúfolt helyeket. Nem az érdekli, hogy másokat zavarni fog, sokkal inkább az, hogy ha valaki rálép a kezén a kisujjára, az iszonyatosan fáj neki. Az egyik legnagyobb gyengepontja – már emberként is könnyedén meg lehetett fogni vele (szó szerint). Akármilyen jól tűri a fájdalmat, a két kisujja, az is csak a kezein olyan érzékeny, mint egy hamvas, mindentől féltett, tizenéves szűzkézé. Már attól is könnybe lábadna a szeme, ha Csipkerózsika rokkája megsértené a bőrt.
Nagyon sokáig sikerül neki úgy közlekedni, hogy ne legyen az emberek útjában, de ahogy fárad, a figyelme egyre lankad. Így esett a rémeset, hogy a jobb kezének kisujján egyhamar finom, női talpak taposnak, ő pedig egyből megadja magát. Erősen beharapja alsó ajkát, miközben nyüszít, mint akit érzéstelenítés nélkül ivartalanítanak éppen. A szemeiből potyognak a könnyek, és ahogy a nő elterül rajta, ő is megadja magát és lehuppan a földre. Halkan, tulajdonképpen ép kisujjal, de annál jobban ripityára törött lélekkel és férfiassággal fekszik Seireitei utcáinak egyikén.
Amikor a shinigami létről ábrándozott, voltak vad elképelései, de azért ennyire nagyot sosem álmodott. Főleg, hogy a kedves hölgyike még bökdösi, meg ugrál is rajta, mintha a matraca lenne. Ez nem igazán fáj neki, tekintve, hogy Hime egyáltalán nem nagydarab, de a lelkének… annak fáj most, minden egyes mozdulat. Így nem is erőlködik, arccal lefelé fekszik és úgy hallgatja végig a kioktatást.
– Már elnézést, de nem feküdtem, én itt éppen a speciális edzésem közepén vagyok – válaszolja, de ő maga is meglepődik azon, hogy valamivel magasabb hangon szólal meg, mint általában. Azt eddig is tudta, hogy egy bizonyos testrészének a sérülése ezzel jár, de fogalma sem volt róla, hogy a kisujja is képes ilyesmire.
– Tudja, maga… maga a végzet asszonya lehet, senki nem kényszerített megadásra még ilyen könnyedén, de feladom én, tényleg, nem fogok harcolni, csak hagyjon életben – ismeri el a tökéletes vereséget, sajgó kisujjal, de még annál is jobban sajgó büszkeséggel. Mert természetesen, férfiből van, túldramatizálja az egészet, és úgy érzi, hogy Hime most pillanatokon belül ki tudná nyírni. Mert hát, ő most a halálán van, ráléptek a kisujjára! O_O
– Csak azt árulja el, mit vétettem, hogy miért pont én, az összes szerencsétlen bolond közül, mert már nagyon kíváncsi vagyok – kéri, egy megadó sóhaj közepette. Amit mond, már egyre nehezebb érteni, mert az orrát elnyomja a talaj és amúgy is a porba beszél, totálisan megsemmisülve. Már messze is szállt a motiváció, a nagy harci hév, hogy ő megmutassa, tud ágyúkkal fekvőtámaszozni. Hime maradt az utolsó reménye, aki választ adhat az egyetlen kérdésre, amit folyamatosan pörget most az agya: – Miért pont én…?

Karakterlap

Rosui Kagehime

Eltávozott karakterek

10. Osztag

*

Sanseki

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
28 200 / 30 000

Hozzászólások: 24

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 8 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Lombzöld

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
“Some day you will be old enough to start reading fairy tales again.”

Post szín:
DarkGreen


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Apró botlás
« Válasz #2 Dátum: 2016. Okt. 05, 23:22:15 »
Felvontam a szemöldökömet szavaira, amit nem nagyon hittem. Hiszen egy edzéshez megfelelő helyszín kell, általában egy osztagon, esetleg egyleten belül tartják őket! Akkor is, ha a shinigami egyedül edz, szükséges eszközöket mindig az edzőteremben lelhet hozzá, az utcán zavarná a többieket! No meg ez nem erre alkalmas, és való hely! ˘w˘ És mitől speciális? >3>
Mikor legutóbb ilyen kifejezéssel élt valaki, az Takashi~kun volt, és nem is olyan illő dologra célzott vele. >////> Talán az idegen is valami különös tevékenységet űzne itt, mindenki szeme láttára? O////O Így mondjuk máris érthető a fekvő pozitúra, de akkor viszont nagyon illetlen, és bizonyosan nagy bajban lesz, amint rájön egy második osztagos, hogy miben sántikál. :S
- Ebben az esetben igazán szégyenletes, hogy mindenki előtt ilyesmi csinál! – Mondtam vöröslő arccal, a mai fiatalokban semmi szégyenérzet? :/
Félrebillentett fejjel hallgattam további okfejtéseit, miért is titulál engem annak, aminek. Azzal tisztában voltam, hogy könnyedén hatástalanítok mumusokat, és lidérceket is, azonban eddig shinigamin csak akkor használtam képességeimet, ha edzés volt, vagy parancsot kaptam rá. Igazából nem szándékoztam kárt tenni az idegenben csupán rossz helyen feküdt… vagy speciális edzett, tudja már a mumusok ura.
- Nem is akartam bántani, pedig tényleg illetlennek tartom, amiért mások előtt ilyesfélét gyakorol. Otthon kellene csinálnia, mert ez senki másra nem tartozik! – Gyakorolják egyáltalán az ilyesmit? Furcsa egy szerzet, annyi bizonyos, már nem is sajnálom annyira, hogy ráestem. :/ - Ráadásul nem is vagyok asszony, sose voltam férjnél. :o – Gondolkoztam el.
Takashi~kunnal beszéltünk róla, elvégre volt három közös gyermekünk, de végül sosem került rá sor. Így utólag nem bánom, de akkoriban nagyon szerettem volna egy szép szertartást, a gyerekekkel közösen. *w* Shiroichi~taichou biztosan összeadott volna minket, mint kapitány, nyilván erre is kiterjed a hatásköre. :o
- Mit maga? – Nem tudtam mire gondolhat, talán, hogy miért pont benne estem el? - Szerintem erre tudhatná a választ magától is, egyedül ön feküdt keresztül az úton, ahol shinigamik haladnának el. :/ – Vontam meg a vállam.
Kicsit azért megsajnáltam, mert a fejét se igazán emelte fel a földről, de így meg úgy nézett ki, mintha én bántottam volna. Holott ez nem igaz, egyszerűen nem megfelelő helyen folytatott nem megfelelő tevékenységet, minden felelősség őt terheli! ˘w˘ Mélyet óhajtottam, és ezúttal mindenfajta hirtelen mozdulat nélkül mellé kuporodtam, hogy fel tudjon kelni, legalább ülésig. Kicsit leporoltam a haját, és az egyenruhája elejét, úgy tűnt eléggé megviselték a dolgok. Hiába, én mondtam, hogy nem ilyen jelyen kellene gyakorolnia. :roll:
- Várjon, ettől bizonyára jobb lesz! – Jutott eszembe a kis elsősegély csomag, mely vész esetén mindig nálam volt. Elővettem egy sebtapaszt, és a homlokán lévő kissé pirosló horzsolásra nyomtam. - Gyógypuszi nem jár, mert már nagy hozzá, de így legalább nem fertőződik el. ^w^ – Mosolyogtam rá. Igazán jól állt neki az apró katicákkal díszített tapasz.

Karakterlap

Osaka Makiro

Eltávozott karakterek

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
41 400 / 45 000

Hozzászólások: 137

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 31 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
"Amikor egy kicsit is kevesebbet adok bele, mint a maximumot, az nem azért van, mert kezdem feladni, hanem mert úgy érzem, mindjárt belehalok."

Post szín:
#B53000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Apró botlás
« Válasz #3 Dátum: 2016. Okt. 06, 00:08:13 »
– Mármint, miért volna szégyenletes? Amúgy is, egész nap csinálom, csak akkor nem, amikor alszom. Nem pihenhetek egy percet sem, fejlődnöm kell! – miközben magyaráz, máris előtör belőle az igazi Makiro, az, akire ha ránézel, szinte lángokat látsz a tekintetében. Nem mintha annyira tüzes volna, most már igazán nem az, de annál nagyobb elhatározás él benne. Bizony, azt mondták neki, hogy nem fog menni, csak úgy elejtették ezt az apró feltételezést, hogy akkor lesz igazán erős, ha már ágyúkkal is fekvőtámaszozik... ő pedig van olyan idióta, hogy lelkesen ugorjon fejest bele, amennyire csak lehet. Amúgy sem szerette, hogy nem volt semmi, amiért küzdenie kellett volna. Ha egyszer megfordulna a szerencséje és hirtelen minden csak úgy az ölébe pottyanna, azzal bizony nem igazán tudna mit kezdeni.
Így, tudat alatt vágyik a kihívásra, a szenvedésre, pont emiatt hajlamos megnehezíteni a saját dolgát. Ha az élet (vagy Shiki) nem veri eléggé, akkor bizony megtalálja azt az utat, ami igen hamar megkeseríti az életét. Mondjuk az, hogy fekvőtámaszban ugrálva járkál a nagyvilágban, ha el kell jutnia egyik pontból a másikba.
– Dehogynem, másokra is tartozik, de még mennyire! Csak lássák, mennyivel jobb leszek, minden nap, és hadd essen le az álluk! – magyaráz, legalább olyan lelkesedéssel és gesztikulációval, mint a diktatorikus vezetők a hatalmuk hanyatlása előtti pillanatokban. Ő is világuralomra tör, úgy érzi, most éppen át tudná karolni a világot és övé lenne az egész. Soul Society, az emberek világa, a mindenség. Biztos benne, hogy képes rá, elérheti, és ettől olyan irtózatosan lelkes, és ezért vállalja be az összes hülyeséget: mert tényleg elhiszi, hogy képes rá. Na meg persze, ez is teszi annyira megállíthatatlanná és makaccsá, amilyen.
Az, hogy a nő szerint ő éppen egészen más dolgokról szónokol, egyáltalán nem esett le még neki. A speciális edzés, nos, azért speciális, mert ágyúemelgetésre találták ki. Úgyhogy igazából nem is érti, hogy Hime miért van annyira kiakadva rajta, miért tartja illetlenségnek, magándolognak. Ám az információ hiánya egyáltalán nem akadályozza meg abban, hogy meggyőzze arról, hogy nincs igaza.
– Hát persze, hogy nem, a szíve a szenvedésé, a lelkét meg a fájdalomnak adta, hogy is maradna ideje holmi férfiakra…? – kérdezi, miközben újabb mesét sző a nő köré, ezúttal már sokkal inkább a Fekete Özvegy szerepébe képzelve, mintsem a végzet asszonyáéba. Valahogy, minél többet beszélget vele, annál hamarabb gondolja meg magát. Nem annyira misztikus, nem annyira túlvilági személy, de annál kegyetlenebb, aki elhozza a szenvedés korát.
– Ez egy remek válasz, de tudja, ki is kerülhetett volna – állapítja meg, miközben a nő unszolására felül, hagyja, hogy leporolgassa kicsit. Bár ő a legkevésbé sem törődik ilyesmivel, és bármikor megjelenik küldetésen foltos-maszatos ruhákban, ha nem neki kell letakarítania, akkor nincs vele baj. Komolyan olyan, mint egy rossz gyerek, csak még annál is rosszabb, mert felnőttnek nézik, és még csak gyógypuszit se adnak neki. T_T
Kíváncsian pillant fel a nő lelkesedésére, mitől lesz neki annyira jó, és hagyja, hogy a sebtapaszt a homlokára ragassza. Értetlenül pillog fel a homlokára, miközben keresztbe állnak a szemei, majd visszanéz a nőre, és most már tényleg fogalma sincs, hova rakja fejben. Choose a side, woman!
– Köszönöm…? – válaszolja, némileg bizonytalanul, és maga sem tudja pontosan, hogy ez kijelentésnek, vagy kérdésnek készült eredetileg. Nincs baja a katicákkal, meg amúgy is, mennek a haja színéhez, de nem volt egyáltalán megsérülve. Ó, ha Hime látná, amikor tényleg meg van sérülve… két köteg ragtapaszt is ragaszthatna rá, az sem óvná meg semmitől, és talán nagyon kevés hatása is volna.
– Na jó, ha már így belém botlott, mit szólna, segítene nekem a speciális edzésben? *w* – teszi fel a kérdését végül, egy kiéhezett kölyökkutya lelkesedésével, amint egy jutalomfalatkát lóbálnak az orra előtt. Mert eszébe jutott, hogy akár még hasznos is húzhatna a társaságból, ahelyett, hogy itt lazsálna. Kezd egy kicsit kevésbé fájni a karja, és az nagyon nem jó. Ha nem fáj, akkor nem erősödik, ha nem erősödik, akkor nem dolgozik elég keményen. Az pedig tűrhetetlen, kérem szépen!

Karakterlap

Rosui Kagehime

Eltávozott karakterek

10. Osztag

*

Sanseki

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
28 200 / 30 000

Hozzászólások: 24

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 8 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Lombzöld

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
“Some day you will be old enough to start reading fairy tales again.”

Post szín:
DarkGreen


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Apró botlás
« Válasz #4 Dátum: 2016. Okt. 06, 19:47:47 »
Vörösödve bámultam rá, mégis hogy mondhat ilyesmit egy ismeretlennek, ráadásul egy lánynak! Ha itt lenne SimánCsakKeisuke~sama bizonyosan azonnal riasztanám, hogy valami baj van, és intézkednie kell. De sajnos ő most is az Emberek Világában tartózkodik, nem szokott hazajárni. ToT
- Én elhiszem, hogy szeretne minél ügyesebb lenni, tényleg, három csodálatos gyermekem van. Ezt azonban azzal kellene tennie, akivel családot tervez, nem pedig mindenki előtt! >/////< – Mondtam csendesen, nem kellene, hogy mindenki azt hallgassa, miről beszélünk.
A magam részéről nem igazán volt kit megkérdeznem, hogy ez miként is működik, talán ezért voltam annyira Takashi~kunra utalva, de sose szerettem volna mások előtt gyakorolni. Nem hiszem, hogy ehhez bárkinek bármi köze lenne. :S Tisztában vagyok vele, hogy mindenki másképpen kezeli a kapcsolatait, és az ilyesmiket, de vannak szabályok, amiket mindenkinek be kell tartania! ˘w˘
- Nem hiszem, hogy bárki kíváncsi igazából rá… >////> - Vagyis nagyon reméltem, hogy nincsenek olyanok, akiket ez érdekelne.
A lelkesedését megértettem, és biztosan nagyon elszánt lehet, gondolom nagyon szerelmes, de attól még tekintettel kell lennie minden más shinigamira. Sokan élnek még itt rajta kívül, nem tehet meg bármit, amihez kedve szottyan. Biztos a fiatal kora tehet róla, mert bár a kinézetből nem indulhattam ki Seireiteiben, a viselkedésből már igen… Valószínűleg rájön még időben arra, hogy ez nem így működik. :3
- Tessék? o_O – Döntöttem félre a fejem, mégis mért lenne a lelkem a fájdalomé? TwT - Nagyon csúnya dolog ismeretlenül ilyesmit mondani, senki sem szeret szenvedni! ˘^˘ – Azzal nem szálltam vitába, hogy nincs időm a férfiakra, igazából Takashi~kun óta nem foglalkoztam ilyesmivel. :oops:
Bár akkoriban sem foglalkoztam vele, minden csak úgy megtörtént, bár egyáltalán nem bánom, nagyon jó időszak volt. ^w^ Sajnálom, hogy már nem találkozhatunk, mert kiküldetésen van. Viszont nekem gyerekeim vannak, nem azzal kell foglalkoznom, hogy a szerelemre vadásszak, hanem hogy minél jobb shinigamit neveljek belőlük. ^-^
- Ha láttam volna, kikerültem volna! De a földhöz simult, mint valami furcsa ninja. >w> – Fújtam fel sértődötten az arcom.
Nem az én hibám, hogy igen csak vékonyka, és így nem túl feltűnő a földön. :roll: Én biztosan nem hagynám, hogy rám lépjenek, és feltűnne, ha felém közeledne valaki. ˘_˘ Szóval csak magát hibáztathatja, amiért rossz helyen feküdt, és még csak nem is figyelt. :/
- Ezt most kérdezi? – Néztem rá rosszallóan, vagy mondja, vagy ne mondja, nem olyan nehéz.
A következő kérdésére csak nagy szemekkel pislogtam, míg teljesen el nem vörösödtem. Én… én idegennel nem csinálok ilyet, és a nyílt utcán egyébként sem. És mégis hogy mer ilyet kérdezni?! >////> Mély levegőt vettem, majd lendületből lekevertem neki egyet. :| Ha eddig nem értette, hogy ezzel mi a baj, ez biztosan világos lesz. ˘///˘
- Ilyet kérdezni egy idegentől! Mintha bármit megtehetne, ami csak eszébe jut! >//////> – Rá nézni sem bírtam, szerintem nem voltam ilyen vörös, mióta Takashi~kun elment. >////<

Karakterlap

Osaka Makiro

Eltávozott karakterek

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
41 400 / 45 000

Hozzászólások: 137

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 31 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
"Amikor egy kicsit is kevesebbet adok bele, mint a maximumot, az nem azért van, mert kezdem feladni, hanem mert úgy érzem, mindjárt belehalok."

Post szín:
#B53000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Apró botlás
« Válasz #5 Dátum: 2016. Okt. 10, 21:25:14 »

Tudom, hogy nem egy gyors reagáló, de azért lassan kezdi érezni, hogy valami nincs itt rendben. Bár igazából már sokkal előbb rájöhetett volna, annyira elvakítják a saját céljai és nagy lelkesedése, hogy szinte teljesen vak a körülötte zajló eseményekre, emberekre. Most viszont bekapcsol egy életben tartó mechanizmus, és valahol, az agya mélyén mocorogni kezd valami. Azt próbálja jelezni, hogy itt valami nincs tökéletesen rendben.
– Várjon, mi köze van ennek a gyerekekhez és a családalapításhoz…? – kérdezi, tökéletesen őszinte értetlenséggel az arcán. Mert hát, neki ugyan nincsen három gyereke, még csak egy sem, de a metódussal alapvetően tisztában van. Mármint azzal, hogyan lesz a kisbaba. De valahogy képtelen összekapcsolni, mi köze van a fekvőtámaszoknak, na meg persze az ágyúk emelgetésének ahhoz, hogy ő mikor és hogyan fog családot alapítani.
– Aki nem kíváncsi rá, az ne nézzen ide – válaszolja, pont olyan makacsul és kiállhatatlanul, mint egy igazi durcás kisgyerek. Mert természetesen a világ körülötte forog, és ha mondjuk egy utcányi embert zavar a látványával, akkor az az ő bajuk. Ne nézzenek oda, kerüljék ki, alkalmazkodjanak ők, hogy Makiro csinálhassa, amit akar. Nagyon sokat küzd, hogy elérje a céljait: azonban még mindig nem tűnik fel neki, milyen érzéketlen lesz közben, ahogy az sem, hogy bárkin átgázolna miattuk.
– Semmi-semmi, ne is törődjön velem, a fejem vérellátásával lehet gond – legyez a tenyerével egy párat maga előtt, hogy még el is hessegesse a gondolatot. Kevesebbet kellene fantáziálna a nő misztikus szerepéről, és többet törődnie a valósággal. Tényleg lehet valami a vérállátással kapcsolatban, lassan második napja nem töltött rendes, kiegyenesedett, álló pozícióban pár másodpercnél többet. Persze, igazából ez csak egy remek kifogás arra, hogy egy kicsit tökkel ütött a gyerek, de ha egyszer ez őt megnyugtatja, hát legyen. *sigh*
– A második osztag tagja vagyok, talán ezért lehet – teszi hozzá, amolyan aprócska tényként, hencegés nélkül. Tulajdonképpen, ha jobban belegondol a dologba, ez is a pechjének része lehet. – Mostanában a lopakodás a túlélésem kulcsa, de úgy néz ki, amikor nem akarok elrejtőzni, akkor sikerül a legjobban – neveti el magát, a saját szerencsétlenségén. Ha minden egyes alkalommal morgolódna, amikor valami defektjére derül fény, akkor valószínűleg igen hamar egy megsavanyodott öregember lenne belőle. Ehelyett inkább az önirónia magas szintjét gyakorolja és jóízűen nevet a saját nyomorán. Valójában nem lesz tőle kifejezetten boldog, de annyira megkeseredett sem, ő pedig egészen jól ki van békülve a köztes állapotokkal.
– Igen, mármint nem! – vágja rá, legalább olyan lelkesedéssel, mintha épp a magyarországi népszavazáson lenne, aztán megrázza kicsit a fejét, hogy helyére zökkentse a cikázó gondlatokat. – Köszönöm, sosem gondoltam volna, hogy ennyire jól megy hozzám a katicás minta – válaszolja végül, normálisabban, mint az előbb. Tud ő relatíve normális is lenni, meg persze értelmesebb, csak olyan fáradt éppen, hogy tulajdonképpen még arra sem tudna koncentrálni, hogy megszámolja az ujjait.
Hime ujjainak nyomát bezzeg meg tudná számolni az arcán, főleg, miután olyan fülest kap, amitől majdnem a talaj adja a másikat. De a reflexeivel nincs gond, megtámaszkodik, és mint egy kelj fel Jancsi, úgy pattan vissza ülő helyzetbe. Ha másra nem, arra legalább jó volt a pofon, hogy meglássa a környezetét, azt, hogy Hime arca milyen vörös, noha nem ő kapta a taslit. Ez ismét elindít egy-két folyamatot az agyában, pár lépéssel közelebb kerül a megoldáshoz, már majdnem ott jár, de… nem.
– Mi a franc baja van velem? Az isten szerelmére, csak annyit kértem, hogy üljön a hátamra! – válaszolja, megemelve hangját, és ha lenne előtte egy asztal, most bizonyosan még fel is borítaná. Sosem értette az embereket, a nőket még sokkal-sokkal kevésbé, de Hime egy különösen bonyolult egyednek tűnik az ő szemszögéből.