Szerző Téma: 0100 0001 0110 1100 0110 1011 0111 0101  (Megtekintve 2231 alkalommal)

Description: Trinity bár

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:0100 0001 0110 1100 0110 1011 0111 0101
« Válasz #15 Dátum: 2017. Jan. 01, 21:43:39 »

Rezzenéstelen arccal hallgattam végig a mondandóját. Valamiért, az eszméletlen Hopi~val a karjaim között elhagyott a humorérzékem. Ahogy néztem, ő sem humorizált. Főleg nem fűztem semmit hozzá a megjegyzéséhez, miszerint ő akarja elpusztítani a Földet. Én az érzelem falók ellen érkeztem ide. Hogy az ő dolgaikat megakadályozzam. Az már elsődlegesen nem az én dolgom volt, hogy ha az emberek maguktól úgy döntöttek, hogy romba döntenék a Földet. Egészen addig nem az én dolgom volt, míg a családom nem volt veszélyben. Ha viszont egyszer eljut oda, hogy veszélyeztetné őket, akkor könyörtelen ellenfele leszek. Volt egy olyan sanda sejtésem, hogy ez kölcsönös lenne. De ez a jövő, amit építeni akartam, egyelőre ismeretlen volt előttem. Amúgy is ráértem akkor agyalni ezen, ha már az érzelem falókat sikerült végleg legyűrnünk. Addig viszont elfogadtam a kezét. Nem gondoltam volna, hogy pont így fogunk tudni megállapodásra jutni. Egyelőre nekem megfelelt. Nem hitegetett azzal, hogy innentől kezdve mennyire a legjobb barátok lennénk! De egyelőre együtt működött, és ez volt a lényeg. A jövő meg nem volt kőbe vésve. 
   - Majd kevésbé leszek feltűnő - bólintottam, miszerint nem fogom felbolydítani az egész kócerájt egy-egy üzenetemmel. - Ha jól sejtem, az embereidet nem rángattad bele nagyon ebbe a játékba. - megjegyzésnek álcázott kérdés volt. Egyáltalán mihez tartsam magam vele kapcsolatban. Mennyire avat be, és kiket. Véletlenül se kottyintsak el olyanok előtt bármiféle információ morzsát, akik előtt nem lett volna ildomos. Azzal tisztában voltam, hogy az Alvilágban az információ az egyet jelentett az élettel. Magam sem mozogtam annyira szebb környéken jobb napjaimon.
Az orrom elé tartott koordinátákra felvont szemöldökkel néztem fel. Fél kézzel nyúltam csak érte, a másikkal még mindig Olaj Malacot öleltem magamhoz. A látott adatok nagyon nem tetszettek.
   - Ezt ők is megtudták? - kérdeztem kissé még talán mindig mélyebb hanggal, mint indokolt lett volna. A válaszára elégedetten bólintottam. Azzal, még nem adta oda nekik, talán nyertünk egy nagyon pici időt, és helyzeti előnyt. - Genie! Kódolt üzenet a barátainknak. Továbbítsd nekik a koordinátákat, a védelmi vonal frekvenciáját, és a pontos időpontot hozzá. Illetőleg tedd hozzá, hogy egyenként erősítsék meg mindegyiknél a védelmet. Nem kell, hogy mind elessen. - felfénylett a kezem, ahogy az előttem megjelenő panelt végig zongoráztam.  Beszkenneltem a roncsokat, visszakövettem az eredetüket, amennyire csak lehetett. - Keresni fogunk. - bólintottam Shinjiro sannak, hogy megegyeztünk. Ámbár, most egy kicsit más féle meló elé néztünk, úgy érzékeltem. - Kazuki remélem tudja, hogy ő se fogja megúszni annyival, amennyit a múltkor tőlem kapott. Ezek csúnyábban el fogják intézni, mint én. - oda se figyelve magyaráztam. Épp a küldendő kódot egészítettem ki annyival, hogy tényleges tűzerőre is szükségük lesz. Volt is ötletem, hogy honnan fogok tudni beszerezni ilyesmit. De egyelőre nem zaklattam Hidari~t ilyesmivel. Majd ha már Hopi is magánál lesz újfent. Nem napoltam el. Csak néhány órával toltam ki a megbeszélés időpontját. Hátrány volt, hogy nem tudjuk, melyik erőtér is lesz az elsődleges célpontjuk. Kénytelen leszek bepoloskázni Kazuki gépét, meg még jó néhányat. - Lassan időszerű lesz tényleg saját műholdat összedobnom, meg felküldeni -sóhajtottam föl. Végig néztem magunkon. Hárman voltunk két motorra. Ráadásul Hopi eszméletlen, China~t pedig be kellett indítani. Pontosabban újra. Őt is lecseszték azok a kezdetleges szakbarbárok.  Sóhajtva kukkantottam a fiú fele - Kapsz egy fuvart. Merre? - Ültem Hopi~val a karomban China~ra, és intettem a srácnak, hogy pakolja a hátsóját az én járgányomra. Nem túl sok mindenkit engedtem, hogy vezesse a motorom, szóval, ha nem is tudta, igen csak kiváltság volt a történet, ráengedtem. Elkísértem egész addig, míg le nem kívánkozott róla, majd motort cseréltem. Azért mégis csak a saját Harley~m ismertem a legjobban.
   - Kislány, jössz mellettünk? Menjünk haza! - sóhajtottam. Genie elfedett bennünket, ahogy haza gurultunk.
   Otthon nagyon gondosan bezárkóztam magunkra. Ami volt kész kaja, nasi, azt oda pakolta, lehetőleg olyan magasságba, a két igen csak önjelölt kajakóstoló négylábúnk ne érje el. Kényelmesen elhelyeztem magunkat az ágyon, majd rácsatlakoztam a programjára. Figyeltem, hogy állt fel a programja. A legkisebb rendellenesség sem kerülhette el a figyelmemet. Pedig végig pörgettem  a programkódot. Ettől picit megkönnyebbültem.
   - Szia Édes! - próbálkoztam egy köszönéssel, miután felállt a rendszere, én meg megszüntettem a közvetlen csatlakozást. - Hogy érzed magad? - fázis késéssel rám nézett. Legalább reagált valamit, ha nem is volt épp beszédes kedvébe. Megsimogattam az arcát. Nem voltam nyugodt. A programja, első pillanatra úgy tűnt, hogy nem sérült a leállásban. Viszont a testét még nem tudtam. Genie csak felületes szkennelést tudott csinálni míg kint voltunk. Amúgy is a saját szememmel akartam látni, hogy nem esett bántódása. És ahogy néztem, még nem nagyon volt olyan állapotba, hogy engedélyt adjon a történetre. Azért a jó érzés munkált bennem, narráltam az eseményeket.
   - Most egy kicsit körbe nézlek, hogy megsérültél~e, vagy mennyire. Ne ijedj meg, jó fiú leszek! - vizsgáltam tényleg körbe. A horzsolások láttán magamba káromkodtam. Akkor pakoltam vissza magam mellé megkönnyebbülten, mikor láttam, hogy komolyabb sérülése nem esett. - Enni? - vettem elő egy joghurtot. Keményebbet, ragadósabbat, vagy rágósabbat még nem mertem kínálni neki. Erre mintha kicsit megrázta volna a fejét. Ott helybe lesápadtam. Ha már nem kér enni, akkor mindig nagy a baj! Magamhoz öleltem. Nem csak én aggódtam. Potato meg Doni is ott lébecolt körülötte, és próbáltak minél szorosabban hozzá simulni. Magam sem tettem másképp. Betakartam magunkat. Láttam, hogy Hopi nem aludt. Nyitva voltak a szemei, nézett csak maga elé. Dorombolni kezdtem, remélve, hogy a dorombolás nem csak engem gyógyít, hanem őt is. Nagyon zavart, hogy nem tudtam segíteni neki!
   -Genie részletes szkennelést! - kértem. A válasza szerint semmi baja nem volt.
   -A tünetei pontosan megfelel egy ébredező ember tüneteinek- jegyezte meg a lány. Reméltem, hogy igaza van!  Őszintén reméltem!

(Köszönöm a játékot!)
 

« Utoljára szerkesztve: 2017. Jan. 01, 21:46:30 írta Hoshi Ryohei »

(click to show/hide)