Szerző Téma: Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*  (Megtekintve 1239 alkalommal)

Description: +18!!!!

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Narazaki Amaya

Tiszteletbeli tag

9. Osztag

*

Shinigami

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 500 / 15 000

Hozzászólások: 80

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 7 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
tengerkék

Egyéb hovatartozás:
Kardok és Rózsák egylete

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Mottó:
"Amikor a varázslat elszáll, a valóság megmarad"

Post szín:
#CF74ED


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Dátum: 2016. Szept. 25, 13:57:42 »
Dühösen indulok haza, könnyeim fátyolként takarják az utat. Az ajkamba harapok, már most megbánom, hogy ott hagytam Mii-chant. Hírtelen haragomban eszembe sem jutott, hogy ő is megsérült, s most, ahogy eszembe jut, azonnal futok vissza, ahogy csak tudok. Magamban szitkozódok, hogy lehettem ilyen idióta. Ott hagytam szegény Mii-chant a sérülésével, és nem is gondoltam arra, hogy esetleg nem csak én vagyok az, akinek fáj valamilye. Ott találtam, ahol hagytam...eszméletlenül. Mellé rogyok, és zokogva átölelem. A pulzusa rendben van, így a kezét a ruhámból kitépett ruhadarabbal látom el egy nyomókötéssel, hogy a vér ne folyjon tovább. Nem tűnik vészesnek a dolog, így kezét átkulcsolom a nyakamon, és kezeim közé veszem, úgy viszem haza, a könnyeimmel harcolva. Nem tér magához. Otthon az az első, hogy levetkőztetem, az ágyra helyezem és vizes ruhával megszabadítom a sok vértől és mocsoktól, miközben egy másik vizes ruhát a sebére teszek, egyet pedig a homlokára, miután az arcát is áttörölgettem. Ezután betakargatom, nehogy megfázzon, és kimegyek a fürdőbe a saját bajomat is lekezelni. Leöntöm hideg vízzel, itt nem bírom ki sikoltás nélkül, mert nagyon fáj. Szívom is a fogam még rá öt perccel is, hiszen tényleg nagyin fáj, de el tudom látni, így a sebeket kötés takarja, ahogy magam is elnyúlok az ágyon, Mii-chan mellett. Nézem, ahogy szuszog, ahogy fentebb, majd lentebb kerülnek a keblei, és csupán az álmosság az, ami visszatart attól, hogy eljátszadozzak kicsit a gondolattal, mi lenne, ha…. De a világ elsötétül, és elalszom.
- Hallasz, Amaya? - figyelek fel Mizushingen hangjára.
- Igen, hallak téged. Mondd! - de addigra saját lelkem világában találom magam. Mizushingen aggódóan pislog rám le a szírt tetejéről. Mint mindig, most is sugárzik belőle a szépség.
- Mii-chanről szeretnék beszélni veled. Nem szeretném, hogy bántson téged.
- Nem szándékosan tette! - védem meg szerelmem.

- Ne áltasd magad kicsi lány! Láttad a szemén, meg sem hatotta, hogy összerogytál, képes lett volna megölni téged. Bolond vagy hát, vagy vak?
- Láttam...de talán segíthetek neki…- suttogom.
- Nem fogom hagyni, higy Mii-chan egyedül szenvedjen! - fakadok ki. A könnyeim záporoznak. Kardom szelleme mellém lép, és letörli azokat.

- Reménytelenül szerelmes vagy, igaz? Hát legyen, de vigyázz magadra is, kérlek. Most menj, úgy hallom, a lány, akit szeretsz, itatja az egereket. Talán mégis van reménye...te megváltoztathatod, képes lehetsz rá.
- azzal kilök a lelkem világából, és kezdek magamhoz térni. Mii-chan ölében találom magam, ami önmagában nagyon kellemes érzés lenne, ilyenkor rendszerint még szorosabban odabújok, hogy érezzem a teste melegét, illatát és puha bőrét, most azonban remeg és sír. Az ajkamba harapok, és úgy fordulok hogy pont találkozzon a tekintetünk. Egy pillanatig attól féltem, megint meglátom azt, amit akkor, de nem így lett. Könnyek áztatják az arcát, én pedig fekszem az ölében, és azon gondolkodom, mi tévő legyek. Felrémlenek Mizushingen szavai...valóban én lennék a reménye? Ösztönből cselekszem, az arcára simul a tenyerem. Lágy mosoly ül ki az arcomra, ahogy hüvelykujjammal letörlöm a csillogó cseppeket az arcáról, majd szép lassan közelebb vonom magamhoz. Egy finom mozdulattal megfordítom a helyzetet, és én kerülök most ő fölé. Egész közel hajolok az arcához, majd szépen lassan egybefonódnak az ajkaink. Csupán gyengéden, kezemmel a derekamra kulcsolom Mii-chan kezét, majd szép lassan vándorlok lentebb a nyakához, majd kicsit fel a füléhez. Mélyen a szemébe nézek, és halkan a fülébe súgom.
- Szeretném elfelejteni ezt a harcot, ahogy te is. Segíts nekem Mii-chan. Felejtsük el azzal, hogy egy sokkal jobb emléket hozunk létre. Mit szólsz, szívem? - azzal egy apró csókot nyomok a nyakára.

« Utoljára szerkesztve: 2016. Szept. 28, 16:31:17 írta Narazaki Amaya »

Karakterlap

Kawayoshi Natsumi

Eltávozott karakterek

7. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 400 / 15 000

Hozzászólások: 57

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 11 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétnarancs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Mottó:
"Gonosz nélkül, a jó sem létezhet!"

Post szín:
#FF4500 ; #FF7F50


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Válasz #1 Dátum: 2016. Szept. 26, 00:47:40 »
Sötétség vesz körül. Ismerős nyugodt sötétség. Nem fogok fel semmit a külvilágból. Csak létezem ebben a végtelen sötétségben. Itt nem érzek semmit. Nem fáj semmi. Könnyű vagyok és gondtalan. Azonban ez az érzés hamarosan elmúlik, ahogy kéz csattan az arcomon. Emelgetni kezdem a szemhéjam, az ég, amit látok vérvörös. Ekkor már tudom, hogy a lelkem világában vagyok. Ebben pedig csak megerősít, mikor megjelenik a látómezőmben az ismerős szőke fej.
- Gyerünk már, királylány! Kelj fel! Hallasz? – Keze megint megindul az arcom felé és megint hatalmasat csattan rajta. Összehúzom a szemöldököm, majd elpattannak a szemeim. Mérgesen nézek rá, ahogy elkapom a kezét, mielőtt egy újabb pofont kapnék. Lassan felülök, nem is foglalkozok vele, hogy egyenesen beletenyerelek az egyik vértócsába. Azonban ahogy elnézem jelenleg Chimatsurit is hidegen hagyja a dolog.
- Mi van? Miért pofozgatsz, te szadista? – Rivallok rá mérgesen. Először meg se mozdul. Látom a tekintetén, hogy elgondolkodik. Az ilyen ritka nála. Aztán csak fogja magát és leül elém. Felemeli a jobb mutató ujját, mire a tenyeremet körülvevő vér egyre magasabbra kúszik a karomon, majd hirtelen elkezd forrósodni. Azonnal elrántom onnan a kezem, mire ő egykedvűen visszaengedi a vért a tócsába. - Mi a fene bajod van?
- Hogy mi a bajom? Komolyan kérdezed te ezt, Natsumi? – Néz rám olyan komoly tekintettel, amit eddig még sose láttam nála. Mikor nem adok választ, vesz egy mély levegőt és hirtelen egyszerre tör ki belőle minden haragja. - Mégis mi bajom lenne? Áh, semmi! Csak az, hogy majdnem megölted azt az ártatlan lányt! Ne érts félre, nem azt mondom, hogy nem élveztem a harcot, de ez azért már sok volt! Mégis mit képzeltél? Hol járt neked az eszed? Pontosan tudod, hogy nem szoktam olyan eszközökhöz folyamodni, amikkel megakadályozlak a harcban, most viszont képtelen voltam ezt tenni! A királylány ugyanis kis híján megölte a barátnőjét! Szerinted mi bajom van? El kellene végre döntened, hogy mit is akarsz igazán! Mert, ha így folytatod a közös munkánk, azzal másokat sodorsz bajba! Néha igazán bízhatnál bennem! Sose akartam neked rosszat és mit kapok érte, most már ketten féltek tőlem! Nem én akartam ezt az egészet! A te hibád, hogy nem tudsz elfogadni és még neked áll följebb! Ne aggódj, semmi bajom nincs, királylány!
Az utolsó mondatokat már állva vágja hozzám. Mikor pedig befejezi sértődötten fordul el tőle. Még látom a szeme sarkában a csillogó könnycseppeket, mielőtt eltűnne előlem. A világ halványodni kezd körülöttem. Kétségbeesetten emelem fel a jobb kezem és nyúlok az irányába.
- Chimatsuri! – Kiáltom el magam, mielőtt végleg elhalványodna a világ és kinyitnám a szemem. Azonnal felismerem a helyet. Ez Ami~chan szobája. Az ágyában fekszem, ő pedig itt fekszik mellettem. Fejemben visszhangzik, amit a kardom előbb mondott nekem. Most már emlékszem rá, hogy mi történt. Bár meg kell hagyni nagyon meglepő, hogy a zanpakutoum így reagált a dolgokra. Ezelőtt sose csinált még ilyet. Bár még én sem vesztettem el ennyire a fejemet.
Félve nézek szerelmemre. Óvatosan közelebb húzódom hozzá, ekkor látom meg a karján a kötést. Eláll a lélegzetem. Nem lett volna szabad ennyire megégetnem. Még sose sikerült senkit se így megégetnem magamon kívül. Akaratlanul is a karjára teszem a kezem, mire ő hozzám bújik. A szívem elnehezül. Még azok után is hozzám bújik, amit tettem vele. Még ezek után is képes álmában is hozzám bújni. Nem érdemlem meg, hogy az enyém legyen. Egyszerűen nem.
Ritkán engedek az érzelmek ilyen fajta megnyilvánulásának, de most nem tudom visszafogni magamat. A könnyek megállíthatatlanul folynak az arcomon. Nem akarom őt bántani, bárkit ezen a világon, csak őt ne. Nem akarom, hogy miattam essen baja. Soha többet, soha többet nem fogom bántani. Félve ölelem magamhoz, fejemet a fejére hajtva. Ő az én kincsem és mégis képes voltam bántani őt. Mert elvesztetem a fejem, mert nem hallgattam a kardomra. Chimatsurinak igaza volt, most már el kellene döntenem mit is akarok.
Ami~chan megébred. Hirtelen távolabb engedem magamtól. Mi van, ha fél tőlem, ha már nem akar a közelemben lenni? Tekintetünk találkozik, bár a könnyek tengerén keresztül alig látom őt. Igyekszem visszafogni a sírást és a remegést, de nem nagyon járok sikerrel. Keze az arcomra simul, lehunyom a szemem. Olyan meleg és kedves az érintése. Mégis hogyan képes ezek után is így hozzám érni? Letörli a könnyeim és közelebb von magához.
Hirtelen fölém kerül. Elkerekedik a szemem, nem tudom elrejteni, hogy félek. Nem tőle, hanem saját magamtól. Attól, hogy megint bánthatom. Egyre közelebb hajol hozzám, majd az ajkaink egybe forrnak. Nem mozdulok, egyszerűen nem bírom rávenni magam. Érzem, ahogy a keze a kezemhez ér, ahogy a derekára rakja a kezem, én pedig engedelmeskedek neki. A nyakamhoz hajol, majd a fülemhez és belesuttog. Megremegek a hangjától.
- Neked bármit, egyetlenem! – Suttogom alig hallhatóan, bár beleegyeztem, a bátorságom még mindig nem tért vissza. Szeretem őt és pont ezért akarom megvédeni őt, ha kell magamtól is. Ez az oka annak, hogy most szinte mozdulni se merek, csak bámulom az arcát, ami még mindig olyan gyönyörű, mint mikor először láttam.

Karakterlap

Narazaki Amaya

Tiszteletbeli tag

9. Osztag

*

Shinigami

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 500 / 15 000

Hozzászólások: 80

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 7 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
tengerkék

Egyéb hovatartozás:
Kardok és Rózsák egylete

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Mottó:
"Amikor a varázslat elszáll, a valóság megmarad"

Post szín:
#CF74ED


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Válasz #2 Dátum: 2016. Szept. 26, 07:11:08 »
Sír. Az egész teste remeg az érzelmektől, amiket szabadjára enged...Mii-chan, az én Mii-chanom, aki szinte sohasem szokott sírni. Szüksége van rám, kellek neki. Megvédem őt, még saját magától is! ~ jelentem ki magamban. Hisz retteg. Mikor felkelek, az ölében találom magam, ahogy hozzám bújva sír. Majd meghasad a szívem, hiszen az egész az én hibám. Az én idióta ötletem miatt sír most szerelmem. A szemeibe nézek. Könnyen kiolvashatja, mire gondolok, de azért szavakba öntöm.
- Bocsáss meg...kérlek. - suttogom, és bár hajszál választ el a sírástól, erős akarok maradni. Az ajkamba harapok, ahogy azt szoktam, és kezem Mii-chan arcára simul. Gyengéden cirógatom, majd lassan közelebb vonom. Nem ellenkezik, így egy kis csavart viszek a dologba. Megfordítom a helyzetünket, egy mozdulattal helyet cserélek vele, így most ő fekszik alattam...ami valljuk be, ritka dolog. Mindig ő kezdeményezett, én pedig önző módon csak élveztem a helyzetet. Most én is adni akarok. Mindent! Látom, ahogy elkerekednek a szemei, így inkább finoman lecsukom az ujjaimmal.
- Ne less. - mosolygom. Talán lassan feltűnik neki, hogy teljesen meztelen, kivéve, ha ébredése után fel nem vett valamit. Szorgos kezeim gyorsan megszabadították az esetlegesen általam feleslegesnek nyílvánított ruhadarabokat. Jómagam egyedül vetkőzök le, nem hinném, hogy Mii-chan most képes lenne megtenni nekem ezt. Szemeire helyezem a felsőmet, nehogy kipislogjon, majd elhelyezkedem rajta. Úgy ülök rajta, mint valami macska, amelyik épp becserkészik valamit. Lábaim a derekát fonták körbe, hasam az övére simult, ahogy kebleink is egy ponton érintették egymást...ott ahol megkeményedett. Bizsergető érzés, egyre sűrűbben veszem a levegőt. Fentebb csúszom, hogy az arcát is kényelmesen elérjem, és egy szenvedélyes csókkal lepem meg. Kezeim a szőke tincsekbe túr, lábaim összeszorulnak a dereka körül, mintha egy kígyó szorításába került volna...ám semmiképp sem olyannyira, ami bármiféle fájdalmat okozna, vigyázok, nehogy baja essen az én Mii-chanemnek. Nyelvem utat tör, s az egész száját körbejárja, ha lehet, akkor a párjával. A végletekig csókolom, lógó nyelvvel lihegek, amiről csillogva csorog lefelé a nyál a nyakára. Elmosolyodom, már nem úgy, szerényen...a vágy átveszi az irányítást felettem. Nyelvemmel megérintem a lány bőrét a nyakánál, érzem, hogy élvezi. Egy vonalat írok le, ahogy a nyakától indulok, s végigvezetem nyelvemet az álláig, majd vissza a szájába. Közben kebleink is “harcot” vívnak...a legkellemesebbet, amit eddig valaha éreztem. Egy apróbb pillanatra megállok, hátha Mii-chan felbátorodik. Minden mozdulatára nagyon odafigyelek. Nem bírom tovább, muszáj levennem a pólót a szeméről, látni akarom azokat a szemeket.
- Kukucs. - mosolygom, ahogy rápislogok. Jobban ráhajolok, az arca mellé könyökölök, orrunk összeér, ahogy egyenesen az igéző kék szempárba veszek el. Megbabonáz, mint mindig.
- Szeretlek kicsim...ugye tudod? Rám mindig számíthatsz...mindig, mindenben. Kérlek, engedd, hogy segítsek neked. - nézek rá nagy zöld szemeimmel. A nyakába fúrom az arcomat, testem hozzásimul, és egy takarót húzok magunkra. Választ várok. Csak akkor segíthetek, ha azt ő is akarja, és innen csak akkor szabadul, ha előbb megkér, hogy segítsek neki. Én élvezem, hogy vele lehetek, nem kihívás így maradnom. Nyakát közben teleszuszogom, és csókokkal tűzdelem tele. El akarom feledtetni vele az edzésünket, ahogy magam is el akarom. Nem szabad hagynom, hogy visszazuhanjon. Újra mocorogni kezdek, kezeimmel végigsimítom a testét. Megállapodok az arcán, és magam felé fordítom.
- Ugye szeretsz még?

Karakterlap

Kawayoshi Natsumi

Eltávozott karakterek

7. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 400 / 15 000

Hozzászólások: 57

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 11 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétnarancs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Mottó:
"Gonosz nélkül, a jó sem létezhet!"

Post szín:
#FF4500 ; #FF7F50


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Válasz #3 Dátum: 2016. Okt. 01, 11:36:15 »
Nem tudok mit tenni. Egyszerűen kibuknak belőlem a könnyek. Nem vagyok képes elhinni, hogy az én gyilkolás mániás és véréhes kardomnak kellett visszafognia, hogy ne bántsam számomra a legfontosabb teremtést a világon. Csak az a baj, hogy emlékszem rá. Elevenen él a tudatomban a kép, a testemben a szörnyű érzés. Le akartam győzni minden áron.
Nem, soha többé nem fogok ellene kardot rántani. Akkor sem, ha rám akarják erőltetni. Ő az első, aki látott ennyire elborult aggyal. Hiszen a kardom mindig csak végszükség esetén használom, sosem az az első ötletem. Most is csak azért volt, mert meg akartam lepni, de az a bizonyos fagyi rendesen visszanyalt, ahogy az emberek mondják. Magamhoz szorítom a kedvesem és csak sírok.
Felébred. Kényszerítem magam, hogy távolabb engedjem magamtól. Nem tudom, hogy ezek után még képes-e hozzám érni. Bár én rettegek a tudattól, hogy bánthatom őt. Mikor kiejti a szavakat a szemeim sajnálkozóan megcsillannak, majd megrázom a fejem és amennyire képes vagyok, kipasszírozok a torkomon egy „Nem a te hibád.”-at. Arcomra teszi a kezét és simogat, majd közelebb húz magához. Nem ellenkezek, nem is lennék rá képes.
Talán ennek köszönhető, hogy a következő pillanatban fordít a helyzetünkön és fölém kerül. Ilyen nagyon ritkán van. Általában ő szokott alul lenni és nem én. Bár ez valószínűleg azért van, mert én szoktam kezdeményezni. Azonban most még hozzáérni is alig merek. Nehogy megint bántsam. Tágra nyílnak a szemeim, mire ő elmosolyodik, majd két puha ujjával lecsukja a szemeim. Engedelmesen hunyom le a szemem és ki se nyitom. Most ő a főnök, én pedig az „áldozat”.
Mivel megkér, hogy ne lessek, így képtelen vagyok a maradék négy érzékemre hagyatkozni, amiből egy kapásból ki van zárva, tehát marad három, amit használhatok. Ebből kiindulva már kicsit sem meglepő, hogy észreveszem, hogy meztelen vagyok. Először meglepődök, de hamarosan eszembe jut, hogy az is furcsa volt, hogy ide kerültem. Biztosan Ami~chan hozott ide és akkor az sem meglepetés, hogy nincs rajtam ruha, hiszen csak csurom vér voltam.
Ekkor érzem meg, hogy valami ránehezedik a szememre. Valamilyen ruhadarab lehet. Viszont ez még azt a minimális fényérzékelésemet is elveszi, így már aztán tényleg nem tudom használni a látásomat. Érzem a lábait a derekam körül, a hasát a hasamon és azt is, ahogy a kebleink egy ponton összeérnek. Hallom a lélegzet vételeit és tudom, hogy én is elég szaporán veszem a levegőt.
Felszalad a szemöldököm, mikor érzem, hogy feljebb csúszik rajtam, majd hirtelen megtudom az okát is. Ajkunk összeolvad, a lábai a derekamra szorulnak és kezei a hajamba túrnak. Nyelveink együtt mozognak, addig kényeztetve egymást, hogy lassan megint integethetek a józan eszemnek. Mikor elválnak ajkaink, valami nedveset érzek a nyakamon, eltart egy darabig, mire rájövök, mi az, de addigra már más dolog tereli el a figyelmemet.
Érzem a leheletét a nyakamon, majd a nyelvét is, halkan felsóhajtok, a nyelve egy vonalat ír le az államig, majd megint a számban érzem. Ráadásul, ha ez nem lenne elég, még a kebleink is folyamatosan egymáshoz érnek, keményen mégis gyengéden és ez őrjítő tud lenni. Megáll egy pillanatra, majd felemeli a ruhát és bekukucskál alá. Lassan felemelem a szemhéjam és egy bátortalan mosolyt engedek megjelenni az arcomon.
A fejem mellé könyököl, és úgy néz a szemembe. Mikor megszólal, megint torkomban érzem a sírást. Nem bírok hinni a fülemnek. Még azok után is, amit tettem, még az után is, hogy készen voltam rá, hogy megöljem, még így is segíteni akar nekem. Ő egy igazi angyal. Ránk húz egy takarót, majd a nyakamhoz hajol és beleszuszog, végül csókolgatni kezdi. Elfordítom a fejem és halkan sóhajtozok. Nagyon élvezem, amit csinál.
Hirtelen abbahagyja, és kezei mocorogni kezdenek rajtam, az arcomat keresik, és mikor megtalálják, maga felé fordít. Kérdése hideg zuhanyként ér, és hirtelen rájövök, hogy már jó ideje egy árva mukkot sem szóltam. Lehet, hogy félek attól, hogy bánthatom, de az a zöld szempár körülbelül fél perc hallgatás után elveszi az eszemet. Én pedig megint búcsút mondok az értelmes gondolkodásnak.
- Nem! – Megvillan a szemem. A hajába túrok és közelebb húzom a fejét az enyémhez, majd a fülébe súgok. - Imádlak! – Hagyok egy kis szünetet, mielőtt az előző kérdésére is válaszolnék. - Köszönöm, hogy vagy nekem egyetlenem. Nem tudom, mihez kezdenék nélküled. Kérlek, bocsáss meg nekem mindenért, amit akkor tettem. Felejtsük el, hogy valaha is kardot rántottam ellened. – Szememben megint megcsillannak a könnyek, de most igyekszem a helyükön tartani őket. Viszont mozdulni még mindig alig merek, így csak simogatom a haját.

Karakterlap

Narazaki Amaya

Tiszteletbeli tag

9. Osztag

*

Shinigami

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 500 / 15 000

Hozzászólások: 80

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 7 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
tengerkék

Egyéb hovatartozás:
Kardok és Rózsák egylete

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Mottó:
"Amikor a varázslat elszáll, a valóság megmarad"

Post szín:
#CF74ED


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Válasz #4 Dátum: 2016. Okt. 01, 12:37:00 »
Fáj látni, hogy Mii-chan szomorú. Kezemmel letörlöm a könnycseppeket, nem engedem, hogy távolabb húzódjon, hiába szeretne. Sőt, egyenesen fordítva történik minden. Magamhoz vonom, és felé kerülök, ami egy igencsak furcsa felállás, hiszen nekem szokásom “áldozatot” játszanom. Valahogy Mii-chan most még mozogni sem nagyon akar, így marad ez a verzió. Elnyúlok rajta, bőrünk egymásnak simul. Érzem, mennyire forró a teste, ahogy remeg, s tudom, hogy nem azért, mert fázik. Letakarom a szemét, talán így bátrabb lesz. Ebben reménykedem, és abban, hogy talán jobb érzés az, amikor nem tudod, hova kapod a következő csókot. Elhelyezkedem rajta, lábaimmal átölelem a derekát. Aztán lassan teljesen rásimulok, kebleink összeérnek, a legérzékenyebb ponton, mire sóhajtok egyet. Varázslatos érzés kerít hatalmába, olyan, amitől elvesztem a józan eszem. Fentebb csúszom, de csupán annyira, hogy kényelmesen meg tudjam csókolni. Összeforr a szánk, hosszú, szenvedéllyel teli csók ez. Nyelvem az övét keresi, megtalálja, és “harcolnak” egymás ellen. Lihegve lógatom a nyelvem, s nyál csorog a lány nyakára. Megérintem a nyakát, egy vonalat rajzolva a szájáig, hogy újra egyesülhessennek az ajkaink. Sóhaja csak még inkább elveszi az eszemet, tágra nyílt szemekkel falom a látványt, amit a lány meztelen teste nyújt. Testem még szorosabban simul az övéhez, egyre vadabbul akarom őt. Egyre szaporábban veszem a levegőt, látni akarom a szemét. A szemét is akarom, ahogy minden porcikáját. Leveszem a szeméről a kötést, mosolya picit észhez térít. Elérzékenyülök, újra önmagam vagyok. Mellé bújok, és magunkra húzok egy takarót, mert reszketek a hidegtől. Csókokat hintek a nyakára, ahogy felsóhajt, kezeimmel a melleire tévedek. Jóval nagyobbak, minthogy a tenyerembe férjenek, így csupán egy részén tudom pihentetni a kezem. Ahogy felém fordul, át is nyúlok inkább, és magamhoz ölelem a derekánál, hátha a teste melege nyújt egy kis védelmet a hidegtől. Remélem meg tudom tartani a szemkontaktust. Beletúr a hajamba, és kimondja a szót, amit hallani szeretnék. A fülembe súgja, hogy még kellemesebb legyen. Vacogva bújok még közelebb, közben magunkra kanyarintok még egy takarót.
- Ne köszönd - mosolygom. - inkább ölelj át, mert nagyon fázom. Figyelj, én nem haragszom. Nem te tehetsz a dologról, és azt kell mondjam, a kardod sem. Harcos vagy, cica. - mosolygom, és a hajával kezdek el játszani. Közelebb vonom, majd adok neki egy lágy csókot, most csupán az ajkaimat bevetve. Megcirógatom az arcát, könnyed mosolyom reményeim szerint meglágyítja szerelmemet.
- Kicsim, feledjük...mond, mivel segíthetek neked. Bármit megteszek neked. Segíteni fogok rajtad! - jelentem ki határozottan, mindenféle ellenállást nem tűrő hangon.
- Te egy csoda vagy, kicsim. Egy gyémánt, amit meg kell csiszolni.

Karakterlap

Kawayoshi Natsumi

Eltávozott karakterek

7. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 400 / 15 000

Hozzászólások: 57

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 11 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétnarancs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Mottó:
"Gonosz nélkül, a jó sem létezhet!"

Post szín:
#FF4500 ; #FF7F50


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Válasz #5 Dátum: 2016. Okt. 01, 22:58:49 »
Pontosan tudom mi tart vissza attól, hogy hozzá érjek. Egyszerűen csak nem akarom bántani őt. Nekem ő a legfontosabb és azok után, amit tettem elástam magam. Szégyellem, hogy képes voltam akár csak egy ujjam is rá emelni, ártó szándékkal, de azt is tudom, hogy amit tettem azt nem tűntethetem el. Ezzel együtt kell élnem, vagy el kell felejtenem. Ez viszont egyelőre nagyon nehéz lesz.
Elnyúlik rajtam, testünk egymáséhoz simul. Letakarja a szemem, így elvesztem az egyik érzékszervem, ami arra késztet, hogy a maradékra hagyatkozzam. Azonban ennek a lehetősége is hamarosan elveszik. Történetesen, mikor megcsókol, a teste érintése is elveszi az eszem, de ez a csók és az utána következő érzés teljesen kitöröl mindent a fejemből, már amennyire ki lehet törölni.
Érzem, ahogy egyre jobban hozzám simul és azt is, hogy megint elvesztem a fejem, igaz most egy másik formában, nem úgy, mint legutóbb. Leveszi a ruhát a szememről, ami eltakarta előlem a kilátást. Bátortalanul elmosolyodok, mire meglágyulnak a vonásai és mellém fekszik, majd betakar minket egy takaróval. A nyakamat csókolgatja, én pedig felsóhajtok, mire megérzem puha kezét a mellemen.
Felé fordulok, mikor rájövök, hogy válaszolnom kellene. Keze a mellemről a derekamra csúszik, majd szorosan hozzám bújik. Őszintén beszélek vele, és örülök, hogy nem ijed meg, mikor azt válaszolom, hogy „nem”. Hiszen nem mondhatom, hogy szeretem, amikor az nem fejezi ki eléggé azt az érzést, amit iránta érzek. Hajába túrok és a füléhez hajolok, hogy belesúgjam azt a szót, amit talán már az érzés közelében jár.
Szegényem vacog, és még közelebb bújik hozzám, majd ránk takar még egy takarót. Úgy döntök, hogy teszek egy próbát, így elkezdem simogatni a hátát, hátha felmelegszik kicsit. Még rosszabbul érezném magam, ha megfázna miattam, amikor éppen azon ügyködik, hogy engem boldoggá tegyen. Mosolyogva hallgatom végig, amit mond. Adok egy apró puszit a nyakára, majd kérésére még közelebb húzom magamhoz.
Hagyom, hogy fejemet magához húzza és nem ellenkezek, mikor egy puszit nyom az ajkaimra. Megnyugtat, amit mondd, de természetesen nem fogom tudni egyik pillanatról a másikra elfelejteni, ami történt. Egyelőre viszont képes vagyok figyelmen kívül hagyni. Legalábbis addig, amíg nem lesz rá alkalmam, hogy elgondolkodjak a dolgon mélyebben.
- Csak maradj velem egyetlenem. Fényes csillaga életemnek. – Kicsit követelőzőnek hangozhatok, de nem akarok többet, csak azt, hogy legyen velem, mindig és mindenkor. Még mindig félek egy kicsit, azonban már nem annyira, hogy ne merjek cselekedni. Nem kerülök fölé, de szenvedéllyel telve csókolom meg. Kezem a hajába túr, majd végigfut a hátán.
Nekem nagyon is melegem van és igyekszem ebből a melegből neki is adni. Bár fogalmam sincs, mennyire vagyok sikeres ebben az ügyben. A csókunk végeztével a nyakához hajolok, és apró csókokkal hintem be, majd lassan lejjebb haladok egészen addig, amíg a melleire nem nyomok egy-egy csókot, hogy aztán megint a szemeibe nézzek, és édes ajkaihoz hajoljak.
- Örökké és azon is túl, szeretni foglak. – Suttogom az ajakai felett, egyenesen a smaragdzöld szempárba bámulva. Abba a szempárba, ami bármikor képes megnyugtatni, ami képes velem elfeledtetni minden gondom, ami most az életem egyik mozgatórugója lett. Az ő szeme, az én egyetlenem szeme.

Karakterlap

Narazaki Amaya

Tiszteletbeli tag

9. Osztag

*

Shinigami

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 500 / 15 000

Hozzászólások: 80

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 7 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
tengerkék

Egyéb hovatartozás:
Kardok és Rózsák egylete

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Mottó:
"Amikor a varázslat elszáll, a valóság megmarad"

Post szín:
#CF74ED


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Válasz #6 Dátum: 2016. Okt. 02, 07:30:57 »
Reszketek. Fázok, egyre jobban remeg a testem a hidegtől, s bár érzem Mii-chan testének melegét, valahogy nem tudok eléggé hozzátapadni annyira, hogy felmelegítsen. Magunkra kanyarintok egy takarót, és igyekszem méginkább szerelmemhez simulni. Elmosolyodom, ahogy simogatni kezdi a hátam, ha képes lennék dorombolni, biztosan csinálnám...meg kéne tanulni. A nyakam mindig is a gyenge pontomul szolgált, így egy aprócska puszi is mély sóhajt vált ki belőlem. Az ajkaira egy aprócska, incselkedő puszit adok...a hatása pedig nagyon is megnyugtató.
- Veled maradok...talán célszerű lenne a hétre szabadnapot kérned. Én is itthon leszek, maradj nállam kicsit. Hátha segít. - mosolygom, hiszen magam sem akarok mást, mint vele lenni. Szerelmem ajkai némítanak el, érzem, hogy elönti a vágy, átadja magát...nekem. Hiszen ő az enyém, csakis az enyém. Nem adom senkinek, önző vagyok és leszek. Ahogy ajkaink összeforrnak, lábaimmal átkarolom a derekát, kezemmel pedig a hajába túrok. A csókkal kezdett fordulni a kocka...vissza, a “régi” kerékvágásba, szerelmem irányítani kezd. Elmosolyodom, ahogy az ajkaink elszakadnak egymástól, majd átadom magam a kényeztetésnek. Mindennél jobban szeretem, amikor a nyakamat csókolja. Egyre inkább úgy helyezkedem, hogy felé nyújtsam a nyakam, testem ívben megfeszül a gyönyörtől, amit érzek. Nagyokat sóhajtok minden egyes érintésnél, majd mikor kebleimhez ér, csókjánál elvesztem önmagam. Tekintetünk találkozik, biztosan látja, hogy nem vagyok önmagam, szavai pedig tetézik ezt az érzést. Vadul csókolni kezdem, az ajkaiba is harapok, noha kicsit sem fájdalmasan, erre ilyenkor is képes vagyok figyelni. Ahogy eltávolodok, lihegek és nyáladzok, nem vagyok ura önmagamnak. Fázom továbbra is, remegek, hiába szereztem azóta még egy takarót, de nem is érzem igazán, hogy fáznék, annyira eltompult az agyam. A szívem a torkomban kalapál, testen remeg. Valahogy úgy festek, mint valami őrült. Tágra nyílt szemekkel lihegek, csorgatva a nyálam, amiben szegény Mii-chan hamarosan úszni tudna. Csupán bámulom őt, kezeim a mellén pihennek, persze nem tétlenül. Továbbra sem bírom felfogni, hogy lehet ilyen gyönyörű lány csakis az enyém. Merthogy én nem osztozom. Aztán abbamarad a nyálcsorgatás, így is úszik benne, és észhez térít a tekintete. Nem tudom, hogyan reagál a most történtekre, de nem is ez ébreszt fel. A kezemen lévő kötés. Talán ez a seb lesz az a jel, hogy nem szabad Mii-chan ellen fordulnom, és, hogy mindig vele legyek. Rápillantok a lányra, majd elmosolyodom. Átnyúlok a hóna alatt, majd fordítok egyet magunkon, hogy az én lehessek alul...ahogy az szokott lenni. Így talán nem fogok fázni. Magamhoz ölelem, érzem, nedves még néhány helyen a kis bambulásom után. Nem zavar. Magamra húzom a lányt, akár egy takarót, hogy érezzem forró teste melegét. Csupán fekszem alatta, hagyom magam...tegyen bármit. Majd egy csók közben átkarolom, és annak végeztével mosolyogva pislogok rá. Most ártatlan, kedves tekintetem találkozik a kékséggel, amelynél sosem láttam szebb szemeket.
- Gyönyörű szemed van. - mondom lenyűgözve, odahajolok és az orra hegyére nyomok egy puszit.
- Hogy érzed magad kicsim? - kérdezem, hangom tele kíváncsisággal. Remélem valóban tudok rajta segíteni, mert meghasadna a szívem, ha az én kicsi szívem szomorú maradna. Ujjaimmal a szájára egy mosolyt rajzolok.
- Ilyen szép mosolyt szeretnék látni. - majd, ha valóban elmosolyodik, megcsókolom.

Karakterlap

Kawayoshi Natsumi

Eltávozott karakterek

7. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 400 / 15 000

Hozzászólások: 57

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 11 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétnarancs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Mottó:
"Gonosz nélkül, a jó sem létezhet!"

Post szín:
#FF4500 ; #FF7F50


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Válasz #7 Dátum: 2016. Okt. 02, 22:17:47 »
Hallom, hogy didereg, érzem, hogy remeg a karjaimban. Igyekszem felmelegíteni és kitörölni a fejemből azt a gondolatot, hogy nem a hideg miatt didereg. Pedig ez az eshetőség nagyon is elevenen van jelen a tudatomban. Kicsit megnyugszok, mikor ránk kerül a takaró. Ez arra enged következtetni, hogy tényleg csak fázik. Bár fogalmam sincs mitől. Azonban nem sokáig zavartatom magam. Inkább elkezdem simogatni a hátát, majd a nyakát csókolgatni. Tudom, hogy azt mennyire szereti.
- Igazad lehet… Azt hiszem, délután ki is kérem a szabadságom, de csak akkor, ha végig veled lehetek, és mindig a közeledben lehetek. – Egyezek végül bele a dologba. Majd engedek a vágyaimnak és lassan kezdek visszatérni az eset előtti önmagamhoz. Ahhoz az önmagamhoz, aki az együtt léteinket irányítja, aki kényezteti az ő egyetlenét. Azonban az a bizonyos gát még mindig itt lebeg előttem, megakadályozva, hogy teljesen átadjam magam a pillanatnak.
Ahogy a csókunknak vége megint belekezdek a kényeztetésébe. A nyakát csókolgatom, érzem, ahogy megfeszül a teste, mire lassan simogatni kezdem a hátát, hogy valamennyire enyhítsek a merevségén. Melleire adott csók után felemelem a fejem. Tekintetünk találkozik, látom, hogy nem éppen ura önmagának. Szavaimra vadul csókolni kezd, amit én viszonzok. Mikor ajkaimba harap, belesóhajtok a csókba. Nem fájt, csak egyszerűen jó érzés volt.
Még mindig remeg, én pedig aggódni kezdek. Már a második takaró van rajtunk, de ő még mindig fázik? Itt valami nincs rendben. Azért remélem nem lesz baj. Na, nem mintha sokáig képes lennék ezen gondolkodni, hiszen folyamatosan a szemeibe bámulok, és érzem, ahogy a keze mozog a melleimen. A nyála egyáltalán nem foglalkoztat, mondjuk úgy, hogy hozzátartozik az ő édes megjelenéséhez. Ilyenkor hozzá tartozik. Tekintetem még mindig kicsit távol jár. Még mindig féltem magamtól és talán ez az érzés már örökre meg fog maradni, de nem tudok ellene mit tenni, csak azt, hogy megpróbálom túltenni magam az ügyön.
Hirtelen elmosolyodik, majd átnyúl a hónom alatt és egyetlen fordítással állítja helyre a régi rendet. Én kerülök felülre, ő pedig alulra. Egy pillanat erejéig meglepődök, de hamar megpróbálom visszanyerni a nyugalmamat. Most nem harcolok vele, akkor miért is bántanám? Nyugodtan elengedhetem magam. Ezt az érzetet erősíti bennem ő is. Magára húz, hogy testünk teljesen összeérjen. Szorosan magamhoz ölelem, és úgy viszonzom a csókot, amit kapok. Utána pedig belebámulok a smaragdzöld szempárba és elnézem azt az aranyos mosolyt, ami már a névjegyévé vált életemnek.
- Ezt mondhatnám én is. – Mosolygok rá halványan, ahogy az orromhoz hajol, hogy nyomjon rá egy puszit. - Kicsit jobban. – Mondom őszinte hangon. Erre mutató ujjával egy mosolyt rajzol az arcomra, mire szélesen elmosolyodok. Ő pedig, mintha csak erre várt volna, megcsókol. A csók után éppen a nyakához hajolnék, mikor megmordul a gyomrom. Tágra nyílt szemekkel nézek le a hasamra, majd zavarba jött arcot vágva, mosolygok rá kedvesemre.
- Mit szólnál egy ebédhez az ágyban, ami után mondjuk… - Nem fejezem be a mondatot, csak lassan végigsimítok a hasán, majd a mellein is. Közben mindvégig mélyen a szemébe nézek, arcunk csak pár centi távolságra van egymástól. Viszont most már megint én irányítok, így amíg választ nem kapok, addig ő sem kap csókot.

Karakterlap

Narazaki Amaya

Tiszteletbeli tag

9. Osztag

*

Shinigami

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 500 / 15 000

Hozzászólások: 80

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 7 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
tengerkék

Egyéb hovatartozás:
Kardok és Rózsák egylete

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Mottó:
"Amikor a varázslat elszáll, a valóság megmarad"

Post szín:
#CF74ED


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Válasz #8 Dátum: 2016. Okt. 09, 07:54:25 »
- Nincs más választásod. - mosolyodom el, ahogy ezt suttogom csókunk után. Érzem, hogy kezdi egyre inkább elengedni magát, és én ennek nagyon örültem. Végre visszakapom az én Mii-chanem. Ahogy a nyakam felé terelődik az ajka, érzem, hogy minden a régi. Elengedem magam, nagyokat sóhajtok minden forró csóknál, testem megfeszül az érzéstől, annyira heves érzés kerít el, hogy kezeimmel a hátát karmolászom. Nem dühösen, és talán nem is szándékosan, de ahogy melleim is részesednek a csókokban, elhagy az eszem. Ajkaira tapadok, nyelvemmel a szájába hatolok, majd miután mindent felfedezek, az ajkára harapok. Az a sóhaj olyan mámorítóan hat, hogy nem bírom magam kontrolálni. Kezeim már a hátáról sokkal lentebb csúsztak, dombora tökéletessége  egyértelműsödött. Ahogy elhajolok lihegnem kell, alig kapok levegőt, nyálam rá csorog, figyelem, mit reagál. Valahogy még mindig nem érzem, hogy teljesen elterelődött volna a gondolata, így fájó szívvel, de elvettem a kezem a hátsójáról, és az arcára simítom. Magam felé fordítom, mélyen a szemébe nézek.
- Most ne foglalkozz semmivel, csakis velem. Szeress! - suttogom, majd orrommal megbököm a nyakát és összeszuszogom. Visszafordulok, és elmosolyodom, ahogy a kezei alá nyúlva magamra penderítem szerelmemet. Magamhoz szorítom, hiszen forró teste jelenti számomra a menedéket a hideg elől, a tökéletességet a szememnek, és a vágyat a szívemnek. Oly puha, domború és vékony… nem is létezik nála szebb nő. Ő is magához ölel, érzem, nem is kívánhatnék már mit a világtól, csak hogy örökre egymáséi maradjunk. Senki más, soha nem érdekel már, csupán ő, minden dilis dolgával, minden apró hibájával, minden szeretetével és minden varázsával. Most én sóhajtok bele a csókba, kezeimmel a hajába túrok. Akaratlanul is elmosolyodom. Csodálkozva nézem szeme varázsát, képtelen vagyok rá felkészülni, mindig megbámulom türkiz párját. Nyomok az orrára egy puszit, majd egy csinos mosolyt rajzolok neki, amit meg is tart, így egy csókkal jutalmazom. Látom mire készül, már a szemem is lehunyom, ám forró lehelet és érintések helyett a nyakamon, csupán egy halk morajt hallok Mii-chan felől. Képtelen vagyok megállni, hogy ne nevessek. Kezem rásimul az arcára, és végigsimítja, majd lágyan elmosolyodom, és nyújtózkodás közben érnek el az ujjai hozzám, élvezem még kicsit a simogatást. Közel hajol hozzám, nagyon közel, ám ahogy ajkaiért nyúlok, visszanyom.
- Neked bármit, szívem. - mondom, miközben a számat takaró kezét rágcsálom, hogy végre az ajkaihoz jussak. Persze csak játékosan, hülyeségből nyamnyogtam meg kicsit a kezét.
- És mit szeretnél enni gyönyörűm? - mosolygom. Különben én imádom, mikor Mii-chan eszik, és csak kuncogok, hogy egy deka felesleg sem megy a hasára. Ugyanolyan kecses és vékony marad, egyszer már megállapítottam, hogy minden, amit eszik, a melleire megy. Miután megmondja, mit is szeretne, esélyt sem adva az ellenkezésre, veszem el a nekem járó csókot. Miután elszakadunk egymástól, megvárom míg felkel, ám ahogy lehúzza a takarót, megint a hideg éri a testemet, én pedig vacogva igyekszem visszabugyolálódni. Mii-chan bezzeg kicsit sem vacog, csupán lezseren állja a levegő hőmérsékletét mindenféle ruha nélkül. Szemeim végigfutnak teste minden pontján, nem csoda hát, hogy újra szín kúszik az arcomra. Tekintetem az egyetlen, fel nem fedezett helyen állapodik meg, de zavarodottan el is kapom tekintetem. Ott még senki sem érintett, és a lányon kívül más nem is fog.Végül én is kimászok a takarók alól, és egy vastag pulcsi alá rejtőzöm.
- Akkor dobjunk össze valamit. - mosolygom.

Karakterlap

Kawayoshi Natsumi

Eltávozott karakterek

7. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 400 / 15 000

Hozzászólások: 57

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 11 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétnarancs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Mottó:
"Gonosz nélkül, a jó sem létezhet!"

Post szín:
#FF4500 ; #FF7F50


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Válasz #9 Dátum: 2016. Okt. 09, 23:16:22 »
- Sajnos nem te adod ki a szabadságom, egyetlenem. Viszont biztos vagyok benne, hogy a kapitány engedni fogja. – Mosolyodok el halványan, ahogy engedek a vágyaimnak és végre még, ha nem is teljesen, de visszatérek az eredeti énemhez. A nyakához hajolok és csókolgatni kezdem. Érzem a kezét a hátamon, ahogy karmolni kezd, de nem keményen, csak olyan puhán, ami egyszerűen a gyönyör határára sodor.
A melleit is körbecsókolom, mire azzal reagál, hogy az ajkaimra tapad. Hevesen csókolok vissza, már kezdem elveszteni a józan eszem. A kezei a fenekemre csúsznak, én pedig lassan már nem is gondolkodok. Rám csorog a nyála, de nem zavartatom magam, hiszen olyan édes ilyenkor.
Azonban még mindig ott motoszkál a tudatom hátuljában az a kis hang, ami azt suttogja, hogy észnél kell lennem. Nem veszthetem el a fejem, a végén még valami olyat tennék, amit később megbánok. Kezei hirtelen az arcomra simulnak, és maga felé fordítja a fejem, hogy tekintetünk találkozzon.
- Csak veled… - Ismétlem meg a mondatának azon részét, ami erőt ad, hogy elengedjem magam. Orrával megböki a nyakam, majd teleszuszogja azt. Egyetlen mozdulattal fordít magára, utána pedig szorosan magához is ölel. Testünk hőmérséklete jelenleg teljesen eltér, ő hideg, mint a jégcsap, én pedig már szinte forró vagyok. Csak azt tudnám mitől?
Én is magamhoz ölelem,  hogy érezzem a közelségét, hiszen ez az egyetlen dolog, amire igazán vágyom. Ő minden apró részletével együtt, minden tökéletességével és tökéletlenségével. Nem akarok mást csak őt. Senki és semmi más nem érdekel. Belesóhajt a csókba, majd a hajamba túr. Elmosolyodik, én pedig nem tudok mást tenni azon kívül, hogy bámulom azt a gyönyörű szempárt, ami rám mered.
Az orromra nyom egy puszit, majd egy széles mosolyt rajzol az arcomra. Akkor sem tudtam volna megállni, hogy ne mosolyogjak, ha akartam volna. Így hát megtartottam azt a széles mosolyt, minek következtében egy csókot kaptam jutalmul. A nyaka felé hajolok, már látom magam előtt a következő lépéseimet, már tudom, mit fogok tenni. Azonban mindez terv marad csupán, ugyanis gyomrom korgása beleszólt a képzeletem megvalósításába.
Elneveti magát, én pedig fülig pirulok. Kezével végigsimít az arcomon. Felajánlom neki az ebéd ötletét, majd elkezdem cirógatni a hasát és a melleit, mintegy illusztrálva, hogy mire számíthat az étkezés után. Közel hajolok az arcához, már csak pár centi választ el tőle, de most én irányítok, így mikor az ajkaimért nyúl, visszanyomom az ágyra megfosztva őt a csóktól.
Elmosolyodok a válaszán és majdnem felkuncogok, mikor elkezdi harapdálni a tenyeremet, amit az ajkaira nyomtam. Nem is tudtam, hogy a tenyér is lehet egy olyan pont, ahol csiklandós valaki. Viszont rá kell döbbennem, hogy ez a helyzet áll fenn. Én igen is csiklandós vagyok a tenyeremen, főleg, ha Ami~chan harapdálja.
- Valami egyszerű salátaféleség is megteszi egyelőre. – Kacsintok rá játékosan kedvesemre. Esélyt sem ad a menekülésre, elveszi a neki járó csókot, én pedig már nem ellenkezek vele. Ahogy a csóknak vége szakad, kimászok az ágyból. Látom, ahogy kedvesem vacogva visszabújik a takaró alá, mire elmosolyodok. Olyan kis édes így.
Én nem fázok egy kicsit sem, bár még mindig nem nagyon tudok rájönni ez miért, van. Látom, ahogy kedvesem végig mér, én pedig élvezem magamon a tekintetét. Egyszerűen nem tudok neki ellenállni. Végül ő is kimászik a takarók alól és magára vesz egy vastag pulcsit. Én sem zavartatom magam és kérek tőle valamilyen nagyobb ruhát, amit addig felvehetek, amíg elkészülünk.
Szeretem a ruháit hordani, olyankor mindig érzem az illatát magam körül és az olyan megnyugtató érzés. Mikor mind a ketten felöltözünk, átkarolom egyik kezemmel a derekát és miután engedélyt ad rá, hogy nekilássunk, az ebéd készítéshez elindulok mellette a konyhába. Lassan már tökéletesen ismerem a lakását.
- Akkor kezdjünk is neki. Mit vegyek elő? – Nézek rá kedvesen életemre.

Karakterlap

Narazaki Amaya

Tiszteletbeli tag

9. Osztag

*

Shinigami

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 500 / 15 000

Hozzászólások: 80

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 7 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
tengerkék

Egyéb hovatartozás:
Kardok és Rózsák egylete

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Mottó:
"Amikor a varázslat elszáll, a valóság megmarad"

Post szín:
#CF74ED


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Válasz #10 Dátum: 2016. Okt. 15, 08:08:11 »
Felsóhajtok a gyönyörtől. Érzem, ahogy az ajkai a nyakamat érintik, apró csókokat lehelve oda, amik a gyengémet jelentették. A nyakam nagyon érzékeny pontom, és ezt nagyon is jól tudja Mii-chan is. Karom lábam köré fonódik, ívben megfeszülő testem az övéhez simul, ahhoz a puha, tökéletes testhez, amit annyira csodálok és irigylek. Mert ez az igazság. Kicsit irigyeltem, hogy ő ilyen szép, de sosem adtam ennek az érzésnek hangot, hisz úgyis csak letagadná, vagy olyat mondana, hogy én is milyen szép vagyok. Senki mástól nem hallanék szívesebben ilyet, csak attól még az igazság az, hogy én sokkal szebbnek tartom őt, és magam is olyan szeretnék lenni. Összefonódó ajkaink heves csókot eredményeznek, szorosabban már nem is tudnám szorítani lábaimmal, kezeimmel pedig tovább karmolászom sima hátát, lassan azonban tomporára tévedek, mely oly tökéletes. Nyálam csorog, ekképp bámulok nagy, türkiz szemeibe. Elmosolyodok a válaszán, így fordítom magamra az én kedvesemet. Forró teste nyújtotta melegség olyan ajándék volt, aminél jobbat és szebbet nem is kívánhattam. Ösztönösen összébb húzódtam, hogy biztosan minden pontom a lány teste alá essen, minél több helyen tudjon megmelengetni. Mire csókot váltunk, már nem is érzem a hideget. A hajába túrva sóhajtok bele a csókba, majd mosolyra késztet a tekintete. Nem tudom miért, mégis ezt váltja ki belőlem a tengerszínű tekintete, mely mindig képes elvarázsolni. Úgy mosolyodik el, ahogy azt szeretném. Egy aprócska csókot adok neki, s már látom, ahogy a nyakam felé hajol, már szinte érzem az érintését, akarom… de nem teszi meg. Akaratlanul is elnevetem magam, de megsajnálom, ahogy elpirulni látom, így megsimítom az arcát vigasztalóan. Nevetésem gyorsan abbamaradt, ahogy cirógatni kezdett, valahogy jómagam nem voltam éhes, így erről a problémáról két másodperc alatt meg is feledkeztem. Egészen addig, amíg kis keze útban nem volt. Visszanyomott az ágyra, nem hagyta, hogy ismét ajkaihoz hajolhassak. Még oda is teszi a számhoz a kezét, mire harapdálni kezdem, hátha úgy elenged, bár ezzel csak azt értem el, hogy tiszta nyál lett a szám, az ajkam meg környéke. Függetlenül ettől duzzogva rágcsálom a kezét, persze csak húznám kicsit az agyát, de ez annyira lehetséges, hogy semennyire, úgyhogy engedek neki.
- Saláta? Ahhoz azt hiszem van itthon még alapanyag is. Rendben, legyen az. - mosolygom, majd lecsapok végre az ajkaira. Hosszasan játszadozom vele, csak utána engedem el, ám kiugró szemekkel rántom vissza magamra a takarót, ahogy a hideg késként éri testem minden pontját. Látom ahogy elmosolyodik, látom ahogy nem fázik, és őt, magát is látom, teste minden pontját. Egy helyen megakadok, nagyot nyelek, majd zavarodottan kapom el a fejem, és inkább magamra húzok egy vastag pulcsit. Mii-channek gonoszul olyat adtam, ami nem igazán takar semmi gyönyört, de hát, ha felveszi, akkor én csak örülök. Ha mégsem tetszene neki a kis tréfám, adok neki egy nagyon puha, barna színű poncsót. A derekamat átkarolva vezet ki a konyhába, meg sem lepődök, milyen otthonosan mozog.
- Kell egy nagyobb tál, amibe belepakoljuk a zöldségnek valót, valamint egy kisebb is, csinálok hozzá valami öntetet. Ezen kívül még vágódeszka, meg kés, én addig előveszem a zöldségeket meg a sajtot és egy kis almát is. - mondom el a gyors haditervet, majd egy puszit nyomok az arcára, ahogy elhaladok mellette a hűtő felé. Van itthon minden. Saláta, sajt, alma, répa… minden. Kipakolok az asztalra, majd Mii-chanhez fordulok.
- Felvágod őket? Én addig csinálok egy kis forró teát. Te is kérsz? Milyet szeretnél? - mosolygom, majd a szeme elé tárom a választékot. Van minden, fekete és fehér tea, gyümölcs tea, gyógytea, tea különlegességek… csupa finom lehetőség. Magamnak muszáj csinálnom egyet, márcsak azért is, hogy végre átjárjon a meleg, így Mii-chan válaszától függően egy, vagy két adagra csinálok teát.

Karakterlap

Kawayoshi Natsumi

Eltávozott karakterek

7. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 400 / 15 000

Hozzászólások: 57

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 11 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétnarancs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Mottó:
"Gonosz nélkül, a jó sem létezhet!"

Post szín:
#FF4500 ; #FF7F50


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Azt mondtam, hogy örökké a tiéd *-*
« Válasz #11 Dátum: 2016. Okt. 16, 22:23:12 »
Lehet, hogy kis gonosz vagyok, de pontosan tudom, hogy hol kell hozzáérnem, hogy hol kell megcsókolnom ahhoz, hogy teljesen elveszítse az eszét és bár egyáltalán nincsenek rossz szándékaim, kihasználom a tudásom. Érintésemre ívben megfeszül a teste és teljesen hozzám simul, karjai és lábai körém fonódnak, én pedig nem ellenkezek. Okom se lenne rá, tekintve, hogy nagyon is élvezem a helyzetünket.
Hevesen csókolom és érzem, ahogy egyre jobban szorít a lábaival. Kezei karmolásszák a hátamat, ami nagyon jól esik. Még úgy is, hogy minden jó érzésem ellenére itt van bennem ez a szűnni nem akaró aggodalom, és sajnos nem hiszem, hogy ezen hamar túl fogom tenni magamat. Hát legalábbis nem mostanában az tuti. Tenyere a fenekemre csúszik, majd válaszomra fordít rajtunk és most már szokásunkhoz híven én vagyok felül.
Összehúzza magát alattam, mintha azt akarná, hogy testemmel takarjam be. Én pedig eleget teszek a kívánságának. Látom a mosolyát, ami teljesen elvarázsol. Nem lennék képese ellent mondani egy ilyen édes pillantásnak. Így mikor ujjával arcomra rajzol egy mosolyt, akaratlanul is elmosolyodok, ahogy kéri. Ezért hálából apró csókot kapok. Már engednék a vágynak, már éppen a nyakához hajolok, de valami megakadályoz ebben.
A saját gyomrom korgása állított meg abban, hogy kiélvezzem a helyzetem adta lehetőségeket. Kedvesem elmosolyodik, én pedig fülig pirulok, miközben megsimogatja az arcom. Azonban hamar sikerül elnémítanom. Elég csak elkezdenem cirógatni, hogy megadja magát nekem és máris elfelejtse, hogy az előbb nevetett. Mikor meg akar csókolni, egyetlen ügyes mozdulattal visszanyomom az ágyra, addig nem kap csókot, amíg nem válaszol.
Látom, hogy próbálkozik és érzem is. Harapdálja a tenyeremet, de nem igazán tud meghatni a próbálkozása. Most én vagyok a vezető, az van, amit én akarok. Nyugodtan összenyálazhatja magát, de addig nem fogom megcsókolni, amíg nem foglalkozik a kérdésemmel. Erre szerencsére ő is hamar rá jött és feladta az ellenkezést.
- Megbeszéltük! – Mosolyodom el, majd hagyom, hogy megcsókoljon. Élvezem a kis játékát és az igazat megvallva egy kicsit rosszul érzem magam, amiért éhes vagyok, és pont most kell véget vetnem a játékunknak. Ami~chan nem sokat ellenkezik és könnyen szabadon ereszt, azonban a szemem sarkából látom, ahogy azonnal magára rántja a takarót. Nem igazán értem, hogy fázhat, de nem szólok semmit, csak mosolygok rá.
Látom, ahogy megakad a tekintete egy ponton. Szinte biztos vagyok benne, hogy tudom, hogy hol és a tudatom mélyén Chimatsuri által jól elrejtve már meg is fogalmazódott egy kicsit sem illedelmes gondolat, amit még képtelen vagyok kihalászni elmém szövevényes útvesztőjéből. Egyetlenem egy viszonylag kicsi pulcsit ad nekem, mire kuncogok egyet, majd magamra húzom. Ha ettől boldogabb, akkor szívesen húzok ilyen ruhát is.
Derekát átkarolva vezetem ki a konyhába, mintha itthon lennék, majd jó diák módjára végig hallgatom, ahogy kiadja nekem a feladataimat. Nyom egy puszit az arcomra, mire én játékosan az ajkai után kapok, majd inkább csak a pofijára nyomok egy puszit. Amíg ő kipakolja a hűtőből a szükséges dolgokat, addig én előveszem az összes többi felszerelést.
- Természetesen. – Mosolygok rá kedvesen, majd mikor egy komplett kártyapaklinyi teafajtát tart az orrom elé elgondolkodok, és kicsit összehúzom a szemöldököm. Figyelmesen tanulmányozom a teákat, majd elmosolyodok és kihúzok egyet. - Ez lesz az. Olyan íze van, mint az ajkaidnak. – Kacsintok rá, majd a füléhez hajolok. - Tudtad, hogy málna ízük van? – Kuncogok, majd az asztalhoz megyek, hogy felvágjam az asztalra kipakolt saláta alapanyagokat.