Szerző Téma: Vita a hollókról  (Megtekintve 426 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Sakurai K. Steelheart

Karakura-Raizer Mecha

Ember

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
12 000 / 15 000

Hozzászólások: 56

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 14 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Karakuraizer

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Hera Celia velli Taarm

Mottó:
Egy hősnek el kell viselnie!

Post szín:
#c6c6c6(beszéd), #cac1b8(alap)


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Vita a hollókról
« Dátum: 2016. Okt. 03, 21:02:08 »
~Naná, hogy a műszak végén romlott el egy, a ránk bízott gépek közül, és naná, hogy nekem kellett érte jönnöm, és naná, hogy nekem is ki kellett mennem. Viszont a legszebb, hogy itt lettem hagyva isten háta, vagyis Karakura legfélreesőbb pontján, ahol még a bolha se ugrál.~ Zsörtölődve sétálok az alkonyodó utcán. ~És csak nekem lehet ekkora szerencsém, hogy az utolsó buszt, ami kijött eddig lekéstem. Hogyha egész napom ilyen lett volna, akkor gyanakodnék, hogy Missfortune egy cetlije maradt rajtam. Viszont csupán a napom végére lett ilyen lehetetlen, ez csupán egy szimpla véletlen, de miért pont ilyen hűvös időben? Valami kellemesebb időben még szívesen is sétálnék, de most? Annyira nem kellemes, főleg, hogy csak ez maradt.~
Zsörtölődésemben egy hang zavar meg. Azonnal felismerem a jellegzetes üvöltést, hisz hosszú-hosszú ideig csupán ennyit hallottam belőlük, s tévesen másnak hittem, viszont ma már tudom, hogy hollow-kat hallottam. Lelkek, kik nem léptek tovább és szűnni nem akaró éhségtől hajtva vadásznak. Nincs kedvem, hogy rám vadásszon, de van is kedvem. Előbbi, mert a baj kellemetlenebb formája még inkább nem hiányzik, nem akarok egy ragadozóval sem megküzdeni, de mégis vágyok rá, feszültséglevezetésnek. Fejem megrázom, nekem ilyesmire nincs szükségem.
Kisvártatva újra elhangzik az üvöltés, közelről. Nem, nem közelebbről, hanem közelről, ami mondhatom elég kísérteties, hiszen éppen egy átépítés alatt álló, már üres telephely mellett sétálok, és naná, hogy arról hallom. Önkéntelenül is arra fordítom fejem, s tekintetem a lidércet keresi. Viszont a fehér maszkot viselő lény helyett egy lányt látok meg.
 - Fenébe, mégis mit keresel ott, te lány?! - Sziszegem mérgelődve. A cuccaimat leteszem a kapuban, remélem, senki se fogja ellopni, mert az nem lenne vicces, aztán azonnal a lány felé indulok, vagyis oda, ahol láttam az előbb. Örülök, hogy a szerszámaimat és eszközeimet a kapuban hagytam, mivel csak nehézkesen tudok a lány búvóhelyére menni. Bár lehet, hogy könnyebb utat is találhattam volna, viszont akkor úgy hiszem, túl későn érnék oda.
Óvatosan teszem meg az utolsó métereket, nem hiányzik nekem, egy rémülettől ésszerűtlenül cselekvő lány. Háttal van nekem, mikor meglátom, s ekkor három dolgot is észreveszek. A lány nem ember, quincy. A lány lesben áll, s meg akarja ölni a hollow-t. A hollow nem támadó szándékkal közeledik felénk. Érthetetlen okból kifolyólag már a lidérccel szimpatizálok, s nem a lányt akarom megmenteni, hanem a ragadozót. Lehet, hogy csupán ide lett csalva? Ilyesféle érzésem is, mintha lenne. A lányhoz közelebb lépek és azonnal jelzőt, figyelmeztetőt akasztok rá a bibiou1 technika segítségével, hogy a hollow észrevegye az őt megölni akaró lányt.
 - Azonnal menj haza! - Kiáltom olyan hangosan, ahogy csak tudom. Közben már koncentrálom is a lélekenergiámat a pisztolyformán tartott jobb kezemhez, pontosabban a mutató és középső ujjam elé, hogy figyelmeztető lövést adjak le a hollow felé a reiatsuohzutsu2 technikával. Nem szerettem sosem az erőszakot, viszont mesterem rámutatott, hogy néha elkerülhetetlen, így néhány támadó mozdulatot és technikát is megtanított nekem. El is lövöm az energia labdát, ami elől kitér, de úgy vélem, felfoghatta a fenyegetettséget, és el is tűnt, ahogy tudom vissza Hueco Mundoba.
 - Ez közel volt. - A lány felé fordulok. Hogyha felnőtt lenne, akkor haragudnék rá, de még gyerek, és biztos a környezete előítéletei is mozgatják, mikor a hollow-kra vadászik. Mindenki gonosz teremtményekként gondol rá, s kevesen, vagy talán elenyészően kevesen vagyunk, kik nem. Szerintem csupán ragadozók, s egy kellemetlen tény, hogy mi is a prédáik vagyunk. - Kisasszony, önnek nem otthon kellene lennie, ilyen későn? Holnap iskolába kell mennie. Az ilyen veszélyes dolgokat inkább a felnőttekre kellene hagynia! Most pedig, kérem menjen azonnal haza! - Mosolyogok miközben meg is rovom a lányt. Egy fejtágítón azt mondták, hogyha mosolygunk, akkor megnyerőbbek lehetünk, így könnyebb a célunkat elérni. Viszont érzem, hogy ez a mosoly is ugyan olyan üres, mint a megtört munkások hajnali, reflexszerű mosolya. Nem mond semmit, csupán egy megszokott üres gesztus, ami csak az árnyékában tartalmazza az eredeti cél árnyékát.