Szerző Téma: Kuroji Rei  (Megtekintve 595 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Kuroji Rei

Akadémista

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 500 / 15 000

Hozzászólások: 120

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 15 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötét

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#003355 #002866


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Kuroji Rei
« Dátum: 2016. Okt. 12, 22:25:02 »
Adatlap

Név: Kuroji Rei
Nem: Nő
Kaszt: Akadémiai tanuló
Születési ideje: 1998.12.12
Kor: 17
Emberként: 0
Lélekként: 17


Előtörténet

"Ha gyönge a lelked, tompa a kardod éle."
Rukongaiban vannak szabályok, amiket ha nem tartunk be, könnyen ott hagyhatjuk a fogunkat. Viszont vannak helyzetek, amikor ezekre a szabályokra fittyet kell hányni, és igen is cselekedni kell, bármi is legyen a következménye. A mai napon már vagy sokadszorra szegtem meg ezt a bizonyos szabályt. Egy jól irányzott bal egyenestől a földre estem, és mire észbe kaphattam volna, már a támadóm fojtogatni kezdett.
- Na, mi van, kiscsaj?! Ennyit tudsz?! Az előbb mintha nagyobb lett volna a szád!
Erőteljesebben próbáltam levegőhöz kapni, és valahogy kiszabadulni a fogságból, de sajnos a nagy súlya miatt, ez egyenlő volt a lehetetlennel. Viszont a lábamat meg tudom mozdítani, és ha egy jó ponton megrúgom, akkor talán még van esélyem nyerni ebben a küzdelemben. Így hát erőteljesen meglendítem a bal lábamat, egyenesen a gyengeponthoz, ami a fiúknak eléggé kellemetlen érzést adhat. De nem érdekelt, hogy egyáltalán a rúgásom után egybe maradnak-e a fontos kellékei, mivel az életemmel játszadozik. Igaz, elkerülhettem volna ezt a csetepatét, de annyira-annyira utálom azt látni, mikor négyen betámadnak egy szerencsétlent, csak azért mert éppen olyan a kedvük, hogy el akarnak csenni valamit a másiktól. Szemétládák! Tele van Rukongai az ilyen mocsadékokkal! A rúgásom, amint célba ért, a támadóm fogása rögtön gyengült, így ezt kihasználva azonnal meg is fejeltem, majd egy nagy távolságot tettem hátra felé, hogy majd jobban lássam, mit fog csinálni legközelebb. Azonnal feltettem újra a két kezemet, majd erélyesen, és nagy büszkeséggel, oda szóltam az éppen szenvedő banditának.
- Na, mi van?! Ennyit tudsz, mocsadék?! Az előbb mintha nagy lett volna a szád!
Miközben az előttem lévő férfi a saját szenvedésével volt elfoglalva, hirtelen a hátam mögött valaki teljesen lefogott, és térdre rogyasztott. Amint hátra néztem rájöttem, hogy a bandita társa volt az, aki ilyen sunyi módon a hátam mögé merészkedett. Én hülye, miért nem, figyeltem! Természetesen, ahogyan az várható volt, addigra a társa is összeszedte magát, és éppen indult felém, hogy jó agyonverjen. Mondjuk, így is szereztem pár monoklit az arcomon, de úgy látszik, ennyivel nem értek be. Próbálkoztam valahogyan kiszabadulni a fogságból. Húztam a karjaimat jobbra, ballra, majd az egész testemet, de sehogy sem tudtam kijutni. A társa, amint a közelembe ért, már a jobb öklét készítette is elő, amire én csak annyit tudtam reagálni, hogy behunytam a szememet, és felkészültem arra, hogy az elkövetkezendő percek számomra igen fájdalmasak lesznek. De inkább engem üssenek, verjenek agyon, mint azt a szerencsétlent, akit alapjáraton ki akartak rabolni. Hirtelen aztán egy csattanást hallottam, ami ütésnek hallatszott, de furcsálltam, hogy nem éreztem semmit. Kinyitottam hát a szememet, és azonnal rájöttem, mi is történt. Hirtelen a semmiből ott termett előttem Nee-chan. Hosszú, lila haja miatt, és a virág, amit díszként hordott, a fejénél oldalt, rögtön felismertem, hogy ő sietett a segítségemre. A banditáknak annyi lesz, az biztos, viszont úgy érzem, megint kivívtam a haragját. A támadóm meglepettségét kihasználva Nee-chan erőteljes ütést vitt be, egyenesen bele a gyomorszájba, majd ezután egy erőteljes rúgással megküldte a fejét. A bandita abban a minutumba már kiterült, és már szunyókált is a helyén, ahova Nee-chan rendre tette. Ez után éreztem, hogy a hátam mögötti lévő támadó elengedett, és a másik három társával, azonnal futásnak eredtek. Feltápászkodtam, és gyorsan leporoltam a ruhámról a homokot, majd amint Nee-chan arcára néztem, rögtön levágtam, hogy nem éppen repdes az örömtől. Elég volt csak ránézni. Egy külsősnek ugyan nem tűnne fel, de én pontosan tudom, hogy Nee-chan mikor boldog, és örül valaminek, vagy mikor szomorú, esetleg nagyon dühös másra. Az incidens után hazamentünk, leültetett a székre, és már is hozzá látott a sebeim begyógyítására, miután gyorsan előkotorta az orvosságot hozzá. Sok minden sérülésre volt eszköze, ami kell is, hiszen sokszor a napjaink fele azzal telik el, hogy a sebeimet gyógyítja, miközben megkapom tőle a napi lecseszést.
- Fogadok, megint te mentél bele a verekedésbe! Folytonosan keresed a bajt! Ez már a héten az ötödik alkalom! Mi lesz, ha majd nem leszek ott, mikor meg kéne védenem téged?! Egyáltalán van fogalmad, hogy meg is halhattál volna?!
- De, hisz ők kezdték! Láttam, hogy egy szerencsétlent próbálnak éppen kirabolni, ráadásul négyen!
- És akkor azt hiszed, ez feljogosít téged arra, hogy kockáztasd az életedet?!
- De, hisz…..
- Rei… Rukongainak az a része ahol élünk, nagyon veszélyes. Ha egyszer nem figyelsz, könnyen kirabolnak, vagy esetleg rosszabb, megölnek! Felfogtad, mekkora bajban voltál?!
Nee-chan rendesen lecseszett. Hiába is volt igaza, én akkor sem értettem vele egyet, de hiába is mondanám a saját álláspontomat, úgy se értené meg. Eközben már javarészt a sérülésem nagy részének a gyógyítását már elvégezte, már csak a monoklimmal kellet foglalkozni, ami sokszor fájt, amint hozzáért   Néha mondjuk úgy éreztem, hogy Nee-chan legszívesebben direkt okozna nekem fizikálisan fájdalmat, hogy ezzel is éreztesse, mekkora bajban vagyok most. Miközben gyógyította a sérüléseimet, karba tett kézzel, csendesen duzzogtam, mivel Nee-chan nem hajlandó nekem igazat adni. Nem is értem, miért ilyen velem. Egyáltalán miért érdekli, mi lesz velem?! Nem is az anyám, csak egy külsős, aki elvállalta, hogy felneveljen, amire az alkoholista apám nem volt képes. Maximum, csak a szakét tudta inni naphosszat. Amióta anyu eltűnt, azóta vannak apámnak alkohol problémái. Szinte egy szempillantás alatt tönkre ment, és annyira magába zuhant, hogy abból a sötét lyukból senkise tudja kihúzni. Nee-chan sokszor próbált segíteni neki, de sajnos eredménytelenül. Végül odáig fajult a dolog, hogy elhozott engem tőle. Akkor még csak nyolc éves voltam. Eleinte nem értettem, mért kellet apámtól elmennem, de amint megértem ahhoz, hogy ezekről a dolgokról tudjak, megértettem. Bár sokszor a lelkem mélyén szeretném látni apámat, hogy vajon most mi lehet vele, de tudom jól, hogy távol kell maradnom tőle. Csak az a baj, szinte a családomból, csak az apám maradt. Anyám állítólag meghalt, legalább is apu és Nee-chan szerint már sohase láthatom viszont. Mivel nem ismertem őt, így egy percig sem gyászoltam a halálát, viszont a tudat, hogy én anya nélkül, és most már apa nélkül kell felnőnöm, nagyon is fáj. De együtt kell élnem ezzel a tudattal, bármennyire is utálom ezt a helyzetet, muszáj.  Eközben a sebeim elletek látva, majd kaptam a fejemre a szokásos fej birizgálást, amit annyira, de annyira utálok! Majd be lettem zavarva a szobámba, hogy majd ott folytassam tovább a duzzogásomat. Ilyenkor mindig az szokott lenni, hogy szobafogságban kell lennem. Nee-channak csak rám kellet néznie, és már tudtam hova kell menjek. Köztünk ez a fajta metakommunikáció mára már reflexszerűvé, és mindennapivá, vált. Bármennyire is nem szeretem, ahogyan Nee-chan véd mindentől, és sokszor megszabja, mit tehetek, és mit nem, még is vele van a legközelebbi kapcsolatom. Félre értés ne essék, szeretem Nee-chant, nagyon is, hiszen sok mindent köszönhetek neki, de egyszerűen utálom, amikor mindig felveszi azt a szerepet, amit eredetileg apámnak, vagy anyámnak kellene felvennie. De nem, helyette egy külsős idegen akarja eljátszani az anyámat! Egyáltalán nem is értem, mit képzel magáról?! Jó, persze biztos jó oka van, de egyszerűen idegesít a dolog, hogy semmi köze hozzám, még is a semmiből már azt hiszi, hogy anyáskodhat felettem.

*
Reggel korán kellet kelnem, hogy időben el tudjunk indulni, vásárolni a helyi piachoz. Délfelé sajnos hatalmas sorok szoktak lenni, így Nee-chan időrend szerint felkeltett, és már mentünk is a piac felé. Látszódott a tekintetén, hogy nem éppen akar semmit se bízni a véletlenre, így a mai nap folyamán szorosan mellette kellet lennem, ami számomra eléggé kellemetlen, hisz a méretbeli különbségek, ilyenkor mutatkoznak meg a leginkább. Nee-chan jóval magasabb nálam, hozzá képest törpe vagyok szinte. Persze, ez Nee-chant nem zavarta, sőt ki is használta azzal, hogy sokszor a kobakomat simogatta, ami valahol jó érzés, viszont erősíti bennem azt a tudatot, hogy konkrétan sokkal kisebb vagyok nála. Nem elég hogy, felkell néznem rá, de még rá tesz egy lapáttal. Eléggé bosszantó! A piachoz felé vezető út nagyon sokáig tart, így van időnk beszélgetni egymással. Nee-chan természetesen felemlegette a tegnapi baklövésemet, és nyomatékosította, hogy többé ne legyek ennyire óvatlan. Persze egyből bólogattam felé, hogy többé nem leszek ilyen, de eddig akárhányszor tettem meg ezt az ígéretet, folyton folyvást megszegtem. Egyszerűen nem tudom tétlenül nézni, ha valakit igazságtalan módon bántanak a semmiért. Nagyon pipa tudok akkor lenni. Hosszú utunk során, végül megérkezünk a kívánt célunkhoz. Szerencsére nincs akkora sor, de azért voltak rendesen emberek a piacon. Ilyenkor mindig muszáj végig szenvednünk a hülye sort. Nee-chant nem is értem, hogy a fenébe tud olyannyira türelmes lenni, mert én majd meghalok az unalomtól. De kénytelen vagyok csendben tűrni, mert nem mehetek el mellőle. Míg a soroknál vártunk, hirtelen ordítások sorozata ütötte meg a fülemet. Elfordítottam a fejemet a hang irányába, és láttam, ahogyan az emberek körül állják, a hang forrását. A kíváncsiságom rögtön az egekbe szökött, és azonnal a helyszínhez siettem.
- Rei, azonnal gyere vissza!
Nee-channal mit sem törődve befurakodtam a tömeg közé, és a látvány, ami elém tárult, szinte lesokkolt. A földön fekvő férfi, vérrel áztatva, az apám. Amint felfogtam, mi történt, azonnal oda siettem apuhoz. Lehajoltam hozzá, majd próbáltam szóra bírni valahogy, de nem sikerült. Apa meghalt… a férfi, aki előtte volt, véres tőrrel a kezében, rögtön elárulta magát nekem, hogy ő volt az, aki megölte az apámat. Amint észrevettem a férfit, a dühöm olyan magasra szökött, hogy rögtön neki futottam, és teljes erőbedobással, úgy neki mentem, hogy sikerült a földre vinnem. Azután a kést kirúgtam a kezéből, és az arcát kezdtem el ütni.
- ROHADÉK SZEMÉTLÁDA! ELVETTED AZ APÁMAT! ELVETTED TŐLEM AZT, AKIT SZERETEK! TE UTOLSÓ NYOMORULT!
Mikor folytathattam volna, Nee-chan hirtelen a hátam mögé került, és jó messze vitt a férfitól, majd elém állt. Természetesen, amint az előttünk lévő férfi, akit jól szétpüföltem felkelt, és már nyúlt is a késért, de ekkor hirtelen egy kardnak a pengéje jelent meg a támadó nyakánál, amit egy fekete ruhás, hosszú, fehér hajjal rendelkező hölgy tartott a kezében. Sokan már a látványtól megrendültek, kivéve Nee-chan. Egyáltalán, még is mi a fene folyik itt? Kitől tartanak ennyire? Végül egy idő után a nő megszólalt.
- Most már elég legyen. Megkérem uram, hogy tegye el a fegyvert, és azonnal adja meg magát!
- I-igen is…
Ezután a férfi ránk nézett hosszasan, majd a kését oda adta a Shinigaminak, majd ezután felemelte a kezét. Ezután a tömeg feloszlott és már csak négyen tartózkodtunk az utcán. A nő észre is vette, hogy ott maradtunk a helyünkön, ezért közelebb is jött hozzánk a rabjával együtt. Miközben Nee-chan felé közeledett, elrakta a kardját vissza a tokjába, majd jól megnézett minket. Utána felvett egy barátságos arcot, és megszólalt. A hangja igen csak megnyugtató volt számomra, meg azt hiszem Nee-chan számára is.
- Jól vagytok?
- Igen. Köszönöm, hogy… közbelépett.
- Említésre sem méltó. Az a feladatom, hogy segítsek.
- Megtudhatom a nevét?
- Fuchida Ayumi a 9. osztagból.
- Szóval maga egy Shinigami lenne. Az én nevem Yumiko, a kislányt a hátam mögött pedig Reinek hívják.
Az ujjával rám mutatott, hogy biztosítsa ezt az Ayumi Shinigamit, hogy kiről is van, szó. Természetesen karba tettem a kezemet, és csak fapofával néztem rá. Ellentétben vele, aki mosolygott rám, én inkább kicsit morcosra vettem a figurát. A Shinigami kezet nyújtott felém, amire én nem reagáltam semmit. Nem volt kedvem kezet fogni vele. Oké, persze, megmentett minket, de az hogy életbe hagyta azt a szemétládát, aki megölte az apámat, annak nem igazán örültem. El is fordítottam a fejemet, majd behunytam a szememet, hogy rá se nézzek. Nee-chan ezt látván megsimogatta a fejemet, amit nem értettem, miért csinált. De amint hozzám ért, egy kis könnycseppecske, mind két szememből, azért kijött. Meghalt az apám… nincs többé… elvesztettem azt az egyetlen személyt, aki vér szerint hozzám tartozik. Nincs többé saját családom…

*
Rukongaiban beköszöntött, az éjszaka. Amint biztonságban tudatott minket az a Shinigami, elbúcsúzott tőlünk. A piac után kevesebbet beszéltem Nee-channal, sokkal inkább egyedül akartam lenni. Mikor mindnyájan pihenőre raktuk magunkat, hirtelen egy hang szólított meg engem.
- Egy olyan emberért sírsz, aki még a kisujját se mozdította érted? Szánalmas… Az a bolond saját magának köszönheti a vesztét. Ha így folytatod, neked is ugyan ez lesz a sorsod!
Hirtelen felébredtem, mert úgy éreztem mintha valaki itt lett volna a szobában. Körülnéztem a tekintetemmel, hogy merre lehet az a nő, aki hozzám szólt azzal az ijesztő hangsúlyával és akcentusával. Hátborzongató, ahogyan már megfogalmazta a mondandóját, és az a hang, amit kiadott magából, szinte beleremeg az egész testem. De bárhova is emeltem a tekintetem, sehol nem találtam, egyedül csak Nee-chan aludt a saját helyén. Végül nem tudtam vissza aludni, és jobbnak láttam felmenni a tetőre. Általában ha nem alszok, esténként ott töltöm az éjszakát, mivel akkor csak egy magamba lehetek. Amint felértem a tetőre, hanyatt döntöttem magamat, és csak a csillagokra figyeltem. Ilyenkor a bennem lakozó feszültségem egyből alábbhagy. Néha, mikor csak nézem az eget, olyan érzésem van, mintha valahol az anyukám is nézné. Nem tudom, hogy vajon miért érzem ezt, de a szívem valamiért úgy hiszi, hogy talán még életben lehet valahol. De lehet csupán, ez csak egy belső vágyam. Ha másképp lenne, biztos visszajött volna értem. Olyan furcsa, hogy szinte csak hallomásból tudok ezt-azt anyámról, de konkrétan a nevét sem tudom, alig ismerem, de még is hiányzik. Pedig nem is ismerem. Ráadásul hirtelen a szemem is elkezdet könnyezni. Egyszer csak Nee-chan hangja üti meg a csendet, miközben a szememből törlöm le a könnyeimet.
- Nem bírsz aludni?
- Most nem igazán…
- Megértelek…
Erősítve megértését, kezét a vállamhoz tette, majd leült mellém, és szorosan magához ölelt. Ámbár nem az anyukám, és szinte semmi közöm hozzá, még is jól esik tőle az ölelés. A szememből folynak a könnyeim, viszont egyáltalán nem sírok. Azt se tudom, egyáltalán mi az a sírás igazából, vagy azt hogyan kell csinálni. Viszont az ölelés hatására a szemeimből folytak a könnyek. Talán most is sírok? Ezt nevezik annak, amikor valaki itatná az egereket? Nee-chan ölelése viszont olyan nyugtató, minden bánatom, fájdalmam egyből elszállt, amint a közelébe engedett.
- Olykor Rei, eljön az idő, mikor elveszítünk valakit, de mindig ott lesz a szívünkben, bárhol is legyünk. Mindig velünk lesznek azok, akiket nagyon szeretünk. Ugyan így van ez anyukáddal is, meg apukáddal. Nem élnek ugyan ezen a világon többé, de mindig veled lesznek, és erőt adnak az előtted álló akadályok leküzdéséhez. Ezért erősnek kell lenned, és soha nem szabad feladnod, bármibe is kezdesz, állnod kell a sarat. Ahogyan anyukád is sokszor megmutatta, mire képes az a valaki, aki a végsőkig kitart.
Ezután nem tudom pontosan mi történt, de hirtelen állomba szenderültem. Nee-chan valószínűleg visszavitt az ágyamhoz. Az ilyen pillanatoknál érzem csupán igazán, hogy Nee-chan mennyire szeret engem. Talán én is kezdem jobban megszeretni őt. Egy nap talán tényleg a saját anyámként fogok tudni rá tekinteni…

*
Másnap reggel kellemes volt a hangulat Nee-chan és közöttem. Azóta az este óta jobb is lett egy picivel a kedvem. Meg jobban meg is kedveltem. Szerintem meg is lepődött, mikor álmosan az asztalhoz ült, már oda is adtam neki a reggelijét. Rám nézett álmos szemeivel, majd a fejemet megcirógatta, amit kivételes esetben még élveztem is. Amint hozzá látott a reggelijéhez, gondoltam addig elrendezem az ágyát, hogy majd ne kelljen vele foglalkoznia később. Amint az ágyához érkeztem, már hozzá is láttam. Tarthatott körülbelül olyan öt percig, míg mindent elrendeztem. Amikor mindennel végeztem egyszer csak a lábammal éreztem, hogy valami van az ágy alatt. Leguggoltam, hogy megnézzem és egy kicsi ládika volt ott. Kíváncsiságom megint az egekbe szökött, és azonnal fel is vettem, hogy megnézzem, mi van benne. Szerencsére nyitva volt, és nem kellet hozzá kulcs, így kihasználva az alkalmat megnéztem, vajon mi lehet a ládában. Egy levél van benne! Nee-channak van egy titkos hódolója, vagy mi fene? Sokáig gondolkodva, végül újra a kíváncsi énem nyert, és kinyitottam a levelet. Amit láttam viszont, nem tudtam felfogni ép ésszel… A tartalma alapján… ezt a levelet… az anyám írta… de hisz… ez lehetetlen… Nee-chan… hazudott nekem! Olyan dühös lettem, hogy mérgembe összetéptem a levelet, és futásnak eredtem kifelé. Nee-chan természetesen észrevette és ő is futásnak eredt, hogy elkapjon. A nevemet ordítozta, hogy jöjjek vissza. Sokáig csak rohantam. Olyan messzire elrohantam, hogy végül kiértem a városból, és egyenest az erdő felé vettem az irányt, majd amint a sűrű erdőből kiértem egy szakadék fogadott. Megálltam és megnéztem, hogy mi lehet a szakadék alatt. Egy keskeny folyó, amiből éles sziklák kitülemkedtek. Hirtelen éreztem Nee-chan kezét a vállamon, amire reagálva hirtelen elvettem és dühös tekintettel néztem rá.
- Rei, mi ütött beléd?!
- HAZUDTÁL!!
- Miről hazudtam neked?!
- ANYÁMRÓL!
- Rei…
- Egész végig hazudtál nekem. Nem is említetted, hogy volt egy leveled tőle! Nem véletlen, hogy felkaroltál, mert anyám erre utasított téged! Ráadásul azt se mondtad, hogy anyu konkrétan már rég óta tervezte, hogy eltűnik!
- A biztonságod érdekében, Rei, jobbnak láttam, ha nem tudsz anyukádról semmit!
- MONDD MEG, HOL VAN!!!
- Nem tudom, Rei! Csak annyit tudok, hogy valahol életben lehet!
- NE HAZUDJ NEKEM!!! TUDOD JÓL, HOGY HOL VAN!
- Esküszöm, Rei, nem tudom, hol van! Kérlek, nyugodj meg! Próbálj higgadt maradni!
Csak fogtam a fejemet, és torkom szakadtamból ordítottam. Annyira dühös lettem, hogy végül neki mentem Nee-channak. Az arcán lehetett látni, hogy meglepődött, és hirtelen nem is értette, mi történik. A földön feküdt már, amikor meg akartam ütni, de Nee-chan rákontrázott és le fogott, majd próbált nyugtatni.
- Állj le, Rei! Nyugodj meg, kérlek! Az ég szerelmére, ha tovább folytatod, még a végén valaki megsérül!
- ERESSZ EL!
Hirtelen a tehetetlenségem miatt, olyannyira elvesztettem a fejemet, hogy végül ki tudtam szabadulni valahogy Nee-chan fogásából, és a két tenyeremet egyenesen az arcához tettem, amitől hirtelen sötét aura vette körbe, és evvel fájdalmat okoztam neki. Amikor hallottam Nee-chan ordítását, akkor eszméltem fel csupán, mit csináltam. Azonnal el is engedtem, majd hátrébb iszkoltam. Nem mertem megmozdulni, annyira lesokkolt a helyzet. A kezemet bámultam, halványan még látszódott a korábbi sötét aura, ami körbevette. Nee-chan a szemét tenyerével tüntette el, és ordított a fájdalomtól. A szívem kapálózott, egyszerűen nem értem mégis mi vitt rá arra, hogy ezt tegyem vele. Én nem akartam ekkora fájdalmat okozni neki! Nee-chan…ne haragudj! Egyszer csak éreztem, hogy lefognak hátulról, és a földre kényszerítenek. Egy ismerős arcot pillantok meg. A férfi, aki megölte apámat, most újra itt van. Ezek szerint valahogy kijutott a börtönből? De még is hogyan?! A Shinigami bevitte őt, nem?! Még is, mit keres itt?!
- Na, jól van te kis szuka. Most visszaadom a kölcsönt, amiért úgy megaláztál engem a többiek előtt!
- Hagyd békén Reit, te patkány!
Láttam, ahogy Nee-chan összeszedi magát, és próbál navigálni a kezeivel. Ezek szerint… nem lát? Megvakítottam volna? Sajnos a férfi is észrevette Nee-chan baját, és ezt kihasználva oda sétált, és azonnal megküldte őt egy térdrúgással, amitől Nee-chan azonnal a földre roggyant. Majd ezután elkezdte rugdosni a földön. Egyre dühösebb voltam, amiért tehetetlenül a földhöz lettem kötve, hála a három másik társának, akiket ide hozatott.
- HAGYJA ABBA!!! ELÉG!!!
Hiába ordítottam oda, a férfit egyáltalán nem hatotta meg a kétségbeesett hangom, és egyre durvábban kezdte rúgni Nee-chant. Végül, mikor megunta, húzni kezdte magával, egészen a szakadékig, majd le is rúgta onnan. Amint ez megtörtént, újra éreztem a dühítő lángot a szívemben. Most már nem csak a kezemen volt látható a sötét aura, hanem az egész testemen. Szó szerint egy lángoló harag. Kieresztettem magmából a tüzet, ami úgy parázslott a szívem legmélyebb bugyraiban. És aztán hirtelen, minden elsötétült…

*
Miután visszanyertem az eszméletemet, egy ismerős arc fogadott. A shinigami, aki megmentette anno Nee-chan életét és az enyémét, ott ült előttem. A szemében látni lehetett, hogy eléggé furcsán nézett rám, de egyben mintha sajnálna is. Biztos rá jött, hogy mi történt, esetleg láthatta az egészet. Minden esetre elmesélte nekem mi történt, miután elvesztettem az eszméletemet. Elmagyarázta, hogy ami velem történt, az annak a jelensége, hogy magas lélekenergiával rendelkezem és lehetőségem van arra, hogy Shinigami lehessek. Nem tudom, mennyire érné meg ez nekem, de Ayumi viszont ultimátum elé állított. Vagy elfogadom a tényt és jelentkezek az akadémiába, ahol értelmet nyer az életem és ez által vezekelhetek Nee-chanért, vagy elutasítóm ezt a lehetőséget és folytatom egyedül az életemet. Nem kellett hozzá sok idő, hogy eldöntsem, mit akarok. Most már sem Nee-chan, sem apám nincs már velem. Talán jól járnék, ha beállnék a Shinigamikhoz, hogy a lelkem békére leljen, és vezekelhessen Nee-chan haláláért. ... Megöltem azt, aki egész életét rám áldozta… nem érdemlek ekkora kegyelmet, de még is úgy éreztem, ha nem megyek el az Akadémiába, akkor avval Nee-chan eddigi áldozatát tenném semmisé. Hiába hazudott nekem, hiába éreztem úgy, hogy csak piszkál és már púp a hátamon, még is ő volt az egyetlen, aki igazán…szeretett…

Kinézet


Sötét hajjal rendelkezik, ami állandóan fel van tűzve. Nem annyira barátságos a kinézete. Testalkata vékony, körülbelül 160 centiméter. Világos, sárgás árnyalatú bőre van.

Jellem

Türelmetlen és hirtelen haragú. Érzelmeit hevesen mutatja ki. Nem barátkozik nagyon senkivel, viszont akit megkedvel, azért az életét is képes lenne feláldozni, bármibe kerül is. Fegyelmezetlen viselkedése leginkább annak tudható be, hogy nem rendes családban nőtt föl, ahol a rendes anya és apa mintát nem láthatta. A tiszteletet saját bevallása szerint csak annak adja meg, aki kivívta, csak úgy másnak nem fog meghajolni. Más szóval igen makacs természettel is rendelkezik, ami még tovább erősíti a vadságát, ami abban nyilvánul meg, mikor feszült helyzetbe kerül, vagy esetleg harcra kerülne a sor. A szíve viszont nagyon a helyén van, és leginkább helyesen akar cselekedni, csak hát, amilyen módon ezt teszi, az másnak nem éppen nyerheti el a tetszését. Emiatt akár sokan elítélhetik, vagy szörnyként könyvelnék el.

Szeret-nem szeret

+ Nee-chan
+ Az esti csillagokat
+ Édesanyját
+ Aludni
+ Szétverni azokat, akik az idegeire mennek

- Felidegesítik, vagy provokálják
- Elitélik
- Igazságtalan helyzeteket
- Hazugságokat
- Zanpakutouját

Karakterlap

Hirako Shinji

A Yuuniverzum ura

Adminisztrátor

*

Hozzászólások: 79

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 3 459 950 ryou

Technikatár
Ajándék küldése



  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kuroji Rei
« Válasz #1 Dátum: 2016. Okt. 14, 18:50:29 »
Üdv!

Nem fenékig tejfel a kóbor lelkek élete, igaz-e? :S A történet észrevehetően jobban lett megírva, mint a korábbiak, helyesírási tekintetben látható az előrelépés. Ugyan pár kósza vessző megint rossz helyre került, de ezeket valószínűleg a Word tetette oda, ahova, szóval nem rovom fel őket neked. A tanoncok Akadémiára és nem Akadémiába járnak, illetve a shinigami szó kisbetűvel írandó, mivel köznév. Az aurával kapcsolatos kérdést megbeszéltük, így nincs akadálya, ELFOGADOM az előtörténeted!

Szint
1

Lélekenergia pont
2500

Vagyon
4000 ryou

Kapsz ingyen öt darab animében és mangában is szereplő, szintednek megfelelő kidout, amiket itt tudsz beváltani.

Képzettségeid:
- Zanjutsu
- Hakuda
- Kidou
- Shunpo

Minden képzettségedre kapsz automatikusan 1 pontot, ezen kívül további 5 pontot oszthatsz szét közöttük. Részletekért ide kattints.

Mihelyst kitöltötted a profilodat és bejelentetted a pontelosztásod, hozzákezdhetsz a játékhoz. További jó szórakozást karaktered kijátszásához! ;)