Aréna

[Eliana del Barros]

Nézzünk Farkasszemet!

Lekezelő kérdésemre hasonló szintű válasz érkezet. Ahhoz képest, hogy tudja kivagyok, elég merész, hogy így beszél hozzám. Nem gondoltam, hogy valaki céltalan bolyongása közben erre téved, és kilesi a mozdulatomat. Egyáltalán nem szokványos eset. Bár nem kérdőjelezem meg céltalanságát. Biztos reménykedett abba, hogy talál valami unaloműzőt. Mivel nem fordult ki azonnal, így valószínűleg én vagyok az a valami. Ilyet még ki sem lehet zavarni. Mert nem találna más szórakozást, és úgy is valahogy csak azért is visszatérne, már csak a bosszantásom miatt is. Én pedig nem adom meg neki az ilyen jellegű örömöt.
Nem csak én méregettem végig, hanem ő is végigmért engem. Természetesen, míg körbejárt én követtem a szememmel. Nincs túl ínyemre egy meglepetés támadás, azonban akkor lenne kin kipróbálni egy két fogást.
Mikor megállt előttem, akkor meglepődtem azon, amit mondott. Egész pontosan kért. Tanítsam? Egyértelmű a kettőnk közötti különbség, de nem sejtettem, hogy belátja azt, sőt megalázkodik. Persze látszódott rajta, hogy nem fűlik hozzá a foga. Mindeközben a tekintetemet figyelte. Amennyire tudtam közelebb hajoltam az arcához, majd ismét tisztes távolságba kerültem tőle.
- Igazán merész vagy. … Tudod, hogy ki vagyok, de én nem tudom, hogy ki vagy. Bár egy megleckéztetéshez nem kell tudnom… Vedd elő a kardod. Képes vagy egyáltalán rendesen megfogni?
Adrián volt az első olyan, aki a kardját nem tudta olyan jól használni, mint azt kellett volna. Bár nem feltételezem róla, hogy nem képes rá, de most már ezt sem zárhatom ki. Meg jól esett incselkedni vele.
Amint előrántaná és lecsaphatna, én egy nagyot előre lépve, berogyasztva támadó állásba lépek, fejemet és törzsemet lehajtva, alulról, az oldala mentén úgy csinálok, mintha végigvágnám.
- Egy kardpárbajt egyetlen egy jól irányzott és gyors vágással is meg lehet nyerni. Ez is egy ilyen volt. Ha komolyan vettem volna, akkor már halott lennél. … Megpróbálod te is? Igyekszem nem reflexszerűen hárítani… Egyébként sem tehetsz kárt a Hierro-mban.
De azért az említett pontra koncentrálom a Lélekenergiámat. Szerintem nem lesz szükségem rá, de nem árt az óvatosság. Mindenesetre könnyűnek tűnik, de igen csak el lehet rontani a túl nagy előrelépéssel és rogyasztással, ugyanis könnyen eleshet benne. A lassúsággal, hogy mire ő végrehajtaná, addigra már én védem is, valamint azzal, hogy túl későn kezd bele.
- Nem kell hagyni, hogy az ellenség tegye meg az első lépést. Pláne, ha egyetlen egy mozdulattal véget vethetsz neki. Ha túl nagyot lépsz, akkor saját magad is kibillenhetsz az egyensúlyodból és lehetőséget adsz az ellenségednek, hogy ő vigye be a halálos szúrást. Ha megpróbálod visszaszerezni az elvesztett egyensúlyodat, akkor nekem adsz lehetőséget, hogy ténylegesen kibillentselek. Ha habozol, akkor én már rég nem vagyok a hatósugaradban. Sőt lehet már egy éles vágás díszeleg a hátadon. Ha pedig csak egyszerűen lassú vagy, akkor az egész egy szerencsétlen próbálkozás lesz, és az ellenség röhögve vágja le a fejedet…
Ha folyamatosan próbálkozik, akkor az említett dolgokat szemléltetem is. Ha látom, hogy egy pillanatra meginog, akkor a lábammal segítve földre kényszerítem. Amikor tétovázik, egyszerűen kifordulok, és a hátára illesztem a kardomat, hogy érezze, hogy is vágnám végig. Amikor pedig a lassúságát tárgyalom, akkor a nyakához teszem a pengémet, majd elveszem. Ha nem ennyire gyakorlatias, hanem figyelő, akkor egyszerűen hangsúlyos, de nem sok gesztikulálással próbáltam nyomatékosítani magyarázatomat.
- Egy másik jó mozdulat az, ha beveted a testi és erő benni fölényedet. Most látszólag én egy törékeny nő vagyok, de megmutatom, hogyan tudnálak leteperni. Gyere és támadj!
Ha elém indul és lecsap a karjával, akkor keresztbe téve a kardomat védem, de gyorsan előre lépve a súlypontot a markolatra helyezvén a másik kezemmel megragadom a kezét és a földre rántom, majd pengém élét az arcába nyomom. Természetesen csak képletesen teszem az utóbbit, mert 2 cm választja el a pengémtől. De ezzel jól érzékeltetem, hogy fölé kerekedtem és akár a fejét is rátűzhettem volna a végére.
- Megpróbálkozol vele? … Netán lennél olyan jó, hogy akár meg is próbálj lefegyverezni?
Ámbár ez tényleg nem olyan lehetetlen dolog, de számára ez elképzelhetetlen teljesítmény. Had törje össze maga, ezen illúzió buborékot. Kíváncsi vagyok rá. Mindenesetre, amikor a földre kerülök, akkor a kardomat felemelve védem, hogy esélye se legyen, vagy egyszerűen kipörgök és már fel is térdelek. Lássa, hogy ha nem lep meg minket az ellenség, akkor védekezni tudunk.

[Mizushima Setsuko]

Nézzünk Farkasszemet!

Hangneme szemtelenül lekezelő volt, ahogy a nővel beszélt. Mindeközben lassan lépdelve körözött körülötte… egy újabb játék keretein belül, mely akár az életébe is kerülhetett volna. Az espada kék tekintetével kísérte lépten-nyomon minden mozdulatát, egyebet azonban nem tett. Nem tudta, hogy ezzel pont Yruzza elmés kis játékának tesz eleget. Azzal, hogy ennyire figyeli, elárulta magát… hiába tudja magáról az espada, hogy ereje össze sem hasonlítható a férfiéval, mégis tart tőle annyira, hogy tekintetét le ne vegye róla. Talán ez a kis trükk elnyomta annyira a kérés élét… legalábbis ezt remélte. Gyűlölt megalázkodni, kérni. Pont ezért… megalázkodás ide vagy oda, állta a nő tekintetét, magasan felé tornyosult, ahogy közeledett felé. Minden meglepettségét sikerült elfojtania, ahogy az espada úgy vizsgálta arcvonásait, ahogy azt ő szokta. Mozdulatlanul figyelt, tudta már a választ, ahogy Eliana eltávolodott.
- Egy kardot bárki meg tud fogni… - jelentette ki makacsul, és kezébe helyezte a markolatot… borzalmasan állt a kezében. Tudja jól, nem erőssége a fegyveres harc, és bénázása igencsak kellemetlen emlék lesz majd számára, ám vigasztalta a tudat, hogy mindezt névtelenül teheti meg. Még szinte el sem kezdte a támadást, a nő kíméletlen gyorsasággal termett ott, és imitálta, miként is vágta volna ketté egyetlen mozdulattal.
”Nagyon gyors….” - gondolta megrökönyödve. A nő kommentálása nélkül is tudta, rég halott lenne éles helyzetben. Tudta miről beszél… jómaga is tisztában volt a pontos, gyors támadások jelentőségével. Számára a kivitelezés jelentette a problémát. Kezdetben lassan csinálta, és még csak nem is az espada irányába. Amint berögzültek neki a mozdulatok, Eliana felé fordult, majd támadott. Hosszan előre lépett, felső testével előre nyúlt, és vágott…. Majdhogynem tökéletes volt egyszerre, és borzalmas. Lassúnak nem volt lassú, de gyors sem, nem ingott meg, de stabil sem volt… ahogy elég határozott sem. Hagyta, hogy minden hibájának büntethetőségét bemutassák rajta, majd újra próbálkozott. Ezúttal jól lépett, tétovázása okán a kard azonban a hátán jelezte, ismételten halott lenne. Újra támadott. Ezúttal olyannyira határozott volt, hogy feladta a biztos lépést, így az espada könnyedén a földre gáncsolhatta. Dühösen támadt újra, ezúttal is hasonlóan az előző támadáshoz, a földön kötött ki.
Megállt és nagyot fújtatott. Elméje megtisztult a haragtól, tiszta fejjel lépett előre, nyúlt meg és vágott. A kard ellenfelével találkozott, mely a sikert volt hivatott jelenteni.
- Értem.
Miután véghez vitte az első sikeres támadását, további tíz alkalommal próbálta meg, újra és újra. Mivel a nő pengéje nem pihent a hátán vagy a nyakán, és még mindig két lábon állt, úgy vette, hogy jól csinálta, így készen állt a következő feladatra.
Úgy tett, ahogy az espada kérte, támadott. Csupán ez, és a következő állapot maradt meg, ahogy a nő pengéjével néz farkasszemet. Szemei elkerekedtek. Hiába tudta, micsoda különbség is van kettejük között, ezen gyorsaság még így is meglepte, mi több, meg is rémisztette kissé.
- Tanulni akarok… a megpróbálás nem elég… sem kérdés.
Felállt, és várta a támadást. Első alkalommal reagálni sem tudott. Az acél könnyedén ledöfte volna. A következő próbálkozás során majdnem tényleg megsérült, ugyanis a penge felé kapott tenyerével, szerencséjére mégis elkerülte a kezét a fegyver. Harmadjára trükkhöz folyamodott. Ahogy támadott a nő, úgy oda sonidózott, ahonnan Eliana támadása indult, majd így igyekezett fegyverteleníteni az esetlegesen meglepett arrancart. Amennyiben nem sikerült, megpróbálkozott még vele pár alkalommal, de kezdettől fogva nem ringatta magát olyasfajta gyermeteg álomban, hogy egy szinten áll tanítójával… nem lepte meg az a tény, hogy képtelen lefegyverezni.

[Eliana del Barros]

Nézzünk Farkasszemet!

Eléggé bizonytalanul tartja, így nem esne nehezemre lefegyverezni. Könnyen kihozható a sodrából. Bár bárki kijönne, ha folyamatosan támadna, de könnyedén hárítanák. Ráadásul, ha az egy látszólag törékeny lány, aki számára roppant apró. De a dühtől elhomályosulva csak még könnyebben tudom hárítani, a nagy hadonászásból kifolyólag pedig kiverni a kezéből. Mikor felhoznám, hogy ha nem nyugszik le, akkor csak rosszabb helyzetbe hozza saját magát, akkor vesz egy mély lélegzetet és megnyugszik. Ezt igazán jó látni. Mégsem olyan reménytelen. Tiszta fejjel sokkal könnyebben és gyorsabban lehet reagálni az ellenfél támadására. Egyre jobban hajtotta végre a mutatott mozdulatot. Úgy tűnik, hogy egészen jól megértette, hogy mit kell csinálnia. Legalábbis úgy veszem észre.
A másik mozdulat sem olyan zökkenőmentes. De ezen nincs is mit csodálkozni. De dicséretére váljon, hogy szemmel láthatóan nem vettem el a kedvét, sőt lelkesedését csak még jobban nőtt. Oly annyira, hogy megpróbálkozik meglepni. Minden dicséretem a próbálkozásáért, de ettől komolyabb fellépésre lesz szüksége. Leguggolva lábammal elsodorva szándékoztam visszavágni, hogy lássa, hogy egy igazi harcost nem lehet csak úgy meglepni.
- Úgy látom, hogy a kardforgatás nem éppen az erősséged. … Persze, bárki meg tud ragadni egy kardot és hadonászni vele. Az eszetlen nekifutással meg csak az én dolgomat könnyíted meg. Egy egyszerű csuklómozdulattal hagyom, hogy lendületeddel túl menj rajtam. … Az öklöd mennyire jó? … Ha egy szúró támadást ezzel az egyszerű csuklómozdulattal tovább segíted, a lendületével elszáguld vagy akár egy lépéssel rásegítve, mellé kerülve bemosol a szerencsétlennek. Csak azért, hogy érezze a törődést. … Ha jobb vagy, akkor a sarkaddal a csuklóját célozva kirúghatod a fegyverét a kezéből. A kezeddel egy oldalsó suhintással elkened a száját. De akár kirúghatod a lábát alóla, és ha fenekére csücsült, akkor szíven döföd. … Csináljuk!
Jeleztem az irányába, hogy akkor megmutatom a dolgokat rajta, és ha érez magában potenciált, akkor átveheti a védekező pozíciót.  Én mondtam pár eshetőséget, de szívesen látnám, ha jó a pusztakezes hadviselésben, akkor kitalál valami számára kézenfekvőbb lehetőséget. Én magam szívesen venném, ha így meglepne. Ám, ha az újítás kivitelezésében hiba csúszik, akkor természetesen egy védéssel jelzem a hiányosságot.
- Egy vízszintes vágást könnyen védhetünk úgy, hogy magunk elé tartjuk a kardunkat úgy, hogy a pengénk lefelé irányuljon. Így könnyebben és erősebben is el tudjuk lökni az ő kardját és szépen felfelé forgatva lecsapunk. Akkor van baj, ha nem lökjük el messzire, vagy az ellenség kardja végig karistolja a miénket és ő vág félbe minket. Megmutatom!
Amennyiben ténylegesen benne van, akkor bemutatom rajta, hogy mire is gondoltam, de természetesen csak oda illesztem az említett pontra a pengémet és nem vágom meg. Az említett mozdulat mindkét oldal tekintetében hasznos tanulságokat lehet leszűrni, éppen ezért felváltva gyakoroltam vele.
Remélem, lassan ténylegesen ráérez az ízére, és mikor úgy érzem, hogy már egészen tűrhetően megy neki, akkor a korábban megmutatott mozdulatokat is átvettük még egyszer. Nekem is könnyebb és jobb volt ezeket átvenni és egy mozgékony alannyal gyakorolni. Így még hasznomra is vált, hogy megalázkodva segítséget kért. Meg nekem jó mulatság, hogy a meglepődött arcát látva fölé kerekedhettem.
- Ezek hasznos mozdulatok, amiket jól begyakorolva és alkalmazva részben kiküszöbölheted a gyengeségedet, kardforgatás terén. De jobb lesz, ha rágyúrsz, mert a Halálistenecskék ezt suliban tanulják, és ők nem fognak megállni, vagy visszafogni magukat. … Újra!
Jelentettem ki és még egy párszor végigmentünk ezeken a mozdulatokon megbeszélés és előrejelzés nélkül. Ugyanis az ellenfél sem fog szólni, hogy most miként akar megölni. Egyszerűen megteszi. Sokat kell gyakorolnia a kardforgatást, valamint azt, hogy ne tudják olyan nagyon meglepni. Egyáltalán nem rossz a reakció ideje, de még gyorsaságból is van hova fejlődnie. Nem elég felfogni, ha már rég felvágott az ellenség, mire te meg tudnál mozdulni.
- Mára elég lesz. Ha gondolod, akkor a bábun gyakorolhatsz, vagy ezekből kitalálhatsz valami újat… Ha megalázkodnál és leckéztetésre van szükséged, akkor tudod, hol találsz.
Mondtam, majd a hüvelyébe raktam a kardomat és távoztam az Arénából. Még vetettem rá egy pillantást. Ha nem akarta elárulni a nevét, akkor nem is faggatom. Magam sem mutatkoztam be. Ő tudja, ki vagyok, ha meg említésre méltó lesz, akkor majd megkérdem megint a nevét, hacsak nem mondja meg, mielőtt távoznék. Ez az edzés számomra sem volt hátrány.

~ Vége ~

Köszönöm a játékot!

[Mizushima Setsuko]

Nézzünk Farkasszemet!

Nem volt nehéz észrevenni gyakorlatlanságát. Már ahogyan rámarkolt a kard nyelére, görcsös ujjakkal szorítva tudni lehetett, hogy nem éppen az erősségei közé tartozik a fegyver forgatása. Egyenlőre. Bár senki emberfia meg nem mondaná róla, Yruzza kitartó, szorgalmas harcos, aki a fejlődés útját nagyra becsülve képes olyan megalázó dolgokra is, mint kérni. Nagy lendülettel állt neki az első feladatnak, és az sem befolyásolta, hogy megannyi alkalommal elrontotta a kért feladatot. Hol tétovázott, hol pedig a lépés biztosságát rontotta el. Ám minden hibából igyekezett tanulni, és bár dühe is befolyásolta egy ideig, észrevette, hogy tiszta fejjel sokkal kecsesebben tud mozogni. Ilyenkor az izmai is inkább teszik a dolgukat, úgy, ahogy azt Yruzza akarja.
A második feladat során is került földre. Első alkalommal még zavarba is jött, ahogy a penge csillogva meredt arca felé. Úgy döntött, egyéni kreativitással igyekszik megoldani a problémát, amely a másik lefegyverezése volt. Bár valóban meglepte, gyorsasága híján a kezdeti előnye elszállt, így a sonidoja értelmét vesztette, és ismételten a földön kötött ki.
- Azért gyakorlunk, hogy ez ne legyen így… nem igaz?
Mosolyát először villantotta meg, még ha igen szolidan, haloványan is sikeredett.
- Az öklöm? Jobban használom, mint a pengét.
Igyekezett mindent megérteni, abból, amit a nő mondott, de egy részletet nem különösebben tudott, ezzel azonban úgy volt, hogy majd kitapasztalja, ahogy próbára teszi ismét az espada. A támadás szerepe ismételten rá hárult, hogy tanítója a gyakorlatban is be tudja mutatni az általa elvárt technikákat. Nem tűnt különösebben bonyolultnak… talán mert itt már tudása legjavát, a pusztakezes harcot is bevethette az egyébként önvédelmi technikák kivitelezése közben. Ezt egy fokkal jobban kezdte, mint az eddigi feladatait. Elsőre bár nem ment, hibáiból gyorsan tanulva lépett elő másodjára, és jól hajtotta végre a gyakorlatot. Harmadjára kis egyéniséget vitt bele a mozdulat sorba. A támadó kezet nem lökte félre, hanem megragadta, és szabályosan felrántotta, csípőjével igyekezvén rásegíteni, megpróbálta egy csípődobással a földre vinni az espadát, aki azonban tudta a technika gyengéjét. Térdével Yruzza hátába szúrt, ezzel akadályozva meg, hogy a lendületet kihasználva átdobhassa a válla felett, majd könnyedén bemutathatta, mi történik akkor, ha valaki szabadon hagyja a hátát. Következő próbálkozása egy egyszerű gáncsolás volt, de a gyakorlott nőszemély átlátott a terven, így talpon maradt.
- Rendben.
Határozottan vágott, ellenfele pedug az elhangzott módon hárított, majd visszatámadt. Ez viszonylag könnyen ment, felválta cserélték a szerepeket, hol Yruzza támadt, hol a nő. A pengék táncolva csillingeltek, ahogy másikhoz értek, eltávolodva pedig a levegőt hasították, hogy újra egymásnak feszülhessenek. Ezután következtek az eddig átvettek összessége. Koncentrált, majd bemutatta amit tanult. Többször is. Lihegve adott hálát az égnek, amikor az espada lefújta az edzést. Bár hangosan ki nem mondta volna, hálás volt a kemény edzésnek, hasznára vált, ezt érezte. Azonban a megalázkodás szó annyira sértette a fülét, hogy képtelen volt tovább hagyni….
- Lehet lesz, mikor fordul majd a kocka, espada.
Hangjában erősen észre lehetett venni a makacs, gyermekies sértődöttséget, ami miatt képtelenség volt komolyan venni. Magában azonban jegyezte, tanítóra akadt.

~ Vége ~

Köszönöm a játékot!

[Fran Lechuza]

Pusztakézre bízva
közelharci edzés ezúttal fegyver nélkül

Anida nem jelent a meghívásra, de engem ez egy cseppet sem zavart, bár talán csak annyira, hogy így páratlanul vagyunk, ezért valaki mindig csak figyelni tud. Mondjuk abból is lehet tanulni, megfigyelni, hogy a másik, mit hogy csinál, amiből akár el is leshetünk néhány dolgot, amivel előrébb lendíthetjük a saját fejlődésünket. Mondjuk, ha úgy vesszük a figyelő fél általában Eliana-sama lesz, hiszen neki nem kell gyakorolni, mert ő tanít minket, így csak rövid ideig leszünk pár nélkül, mi tanulók.
Kérdésemre, hogy a korábbi edzéshez hasonlóan, most is a mozdulat kivédése következik-e, meg is kaptam a válaszomat. Bár egy kicsit nyakatekert lett, de leszűrtem belőle a lényeget, hogy itt nehezebb dolgunk van a kivédésnél, mint korábban. Egy bemutatót is tartott Adrián segítségét kérve, hogy megmutassa a kivédési módokat. Figyelmesen néztem és raktároztam el magamban az információkat, de gondolkodóba is estem, hogy én vajon hogyan csinálnám ezt a kivédést.
- És az milyen lenne, ha mondjuk, mielőtt a nyakam köré kulcsolnák a karjukat, a kezeimet a nyakamhoz rakom, így talán lenne lehetőség kitörni a szorításból? - hozakodom elő az ötletemmel, miután végignéztem Eliana-sama kivédési módszereit. Nem tudom mennyire használható az ötletem, hiszen még csak most gondoltam ki, nem próbáltam ki élesben. De logikusan átgondolva, ha kívülről nem is tudnám szétfeszíteni a karját, belülről könnyebb erőt kifejteni kifelé. Vagy, ha nem is menne ez a kiszabadulás olyan gyorsan, akár ki is lehetne közben támasztani a lábamat, hogy ne hagyjam a földre fektetést az ellenállásom alatt.
Miután Eliana-sama bemutatta kivédéseket átadta nekünk a terepet, hogy most rajtunk a sor. Mivel eddig Adrián Eliana-samával próbálkozott a mozdulat végrehajtásán, ezért logikus volt számomra, hogy most valószínű a kivédést szeretné gyakorolni, ezért vállalkoztam a másik szerepre. Kezdetnek nekem meg is felelt ez, hiszen így testközelből tapasztalhatom meg a kivédést. A normál mozdulatban különben sincs nagy nehézség, ha elég gyorsan és precízen hajtom végre, már csak a célponton múlik, hogy sikerül-e. Vagyis tényleg tökéletes volt ez számomra, hiszen amúgy is meg akartam figyelni Adrián mozdulatait, de persze a mozdulat tökéletes végrehajtására is odafigyeltem.
Amikor rajtam volt a sor, hogy a kivédést kipróbáljam, Eliana-sama által mutatottakat kíséreltem meg leutánozni, vagyis először egy hátrafejeléssel próbálkoztam, majd egy lábra lépést és egy hasba könyöklést is megkíséreltem. Majd hogy egy kicsit el is térjek a látottaktól, mielőtt Adrián megszorította volna a nyakamat, Eliana-sama saját mozdulatához hasonlóan, leguggoltam, de nem próbáltam meg kirúgni a lábát, hanem egyszerűen felálltam és felé fordultam, távolságot tettem közénk és végül támadó állást vettem fel.
Ezt a gyakorlatot egyelőre félre tettük, később is tudjuk még gyakorolni és természetesen fogom is, mert ilyen rövid idő nem elég, hogy hibátlanul menjen minden alkalommal. De az alapokat ezzel lefektettük, amire már könnyebb építkezni, így már van mire támaszkodnom, és ha meg is akadnék valahol ott lesz Eliana-sama, akitől bármikor tudok segítséget kérni.
- Hai! - reagáltam, amikor haladtunk tovább a következő mozdulatra és ezúttal az én segítségemet kérte Eliana-sama. Nem is ellenkeztem, egyből közelebb mentem és végighallgattam, hogy mi lesz ezúttal a feladat. Nem tűnt bonyolultnak egy egyszerű oldalba rúgás kivédése, de néha az alapok gyakorlása sem árt meg, valamikor azzal is sokat haladhatunk előre.
Úgy tettem, ahogy kért Eliana-sama, vagyis megcéloztam az oldalát és próbáltam megrúgni. Felesleges lett volna visszafognom magam, hiszen egy espada a célpontom, így nem is tettem, mert tudtam, hogy így is úgyis ki tudja védeni a támadásomat. Nem is csalódtam Eliana-samában, egyszerűen kivédte a rúgásomat, majd hátrébb is lökött, amire majdnem elvesztettem az egyensúlyomat és a földre kerültem, de még éppen sikerült talpon maradnom. Rúgása viszont, ami ezután következett és pont az orrom előtt állt meg, elég szellőt keltett, hogy a nemrégiben megtartott egyensúlyomat most ténylegesen elveszítsem és hátsómmal a földre érkezzek meg.
- Kezded a rúgást? - felkeltem és beálltam Adriánnal szembe, hiszen most vele kell gyakorolnom, így megkérdeztem, hogy ő akarja-e kezdeni a támadást. Ha beleegyezett, akkor felkészültem a fogadásra és egyszerűen megragadtam a lábát és visszalöktem neki, majd egy ütést imitáltam a képébe, de mielőtt eltaláltam volna, megállítottam. Az elején még nem adtam bele sok erőt a gyakorlatba, inkább arra fókuszáltam, hogy ráérezzek az ízére. A hárítás után vártam egy kicsit, majd én indítottam egy rúgást, minimális erőkifejtéssel.
Amikor érkezett Adrián következő rúgása, már kevésbe fogtam vissza magamat, hiszen Eliana-sama azt mondta, hogy csak az elején fogjuk vissza magunkat és mivel ez csak egy egyszerű mozdulat, bőven elég egyszer támadni és védekezni. Ezúttal is megragadtam Adrián felém érkező lábát és vissza löktem neki, majd nem is vártam meg, hogy összeszedje magát, már indítottam is a rúgásomat az oldala felé, hogy ne legyen sok ideje reagálni rá.
Következőleg, amint megint rajtam volt a sor a védekezésnél, egy hierro technikát használtam a rúgás kivédésére az utolsó pillanatban, mielőtt betalált volna a támadás. Az Erizoval kis tüskék jelentek meg az oldalamon, amik nem csak dísznek voltak ott, és ha ezután nem távolodott el időben tőlem Adrián, akkor előrenyújtva az egyik kezemet, egy Tsukiyubival akartam ellökni a közelemből.

[Abarai Renji]

Kérésre a Nézzünk farkasszemet edzést lezárom.

Edző: Eliana del Barros
Edzett: Yruzza Alexander (Mizushima Setsuko)*

Értékelés
Eliana del Barros: Határozottan, szigorúan, erős kézzel fogtad be gyakorlásra a tanítványod. Mindent elmondtál, majd a gyakorlatban megmutattál, többször is. Hasznos trükköket mutattál, mivel vihet sikerre egy-egy gyengébb támadást, mozdulatot, képességet. Jutalmad 500 lp, melynek megfelelő egy pontot kötelezően fegyverforgatásra kell tenned.
Yruzza Alexander: Hirtelen haragod, szűkszavúságod ellenére ténylegesen azon voltál minden csínyjét-bínyját ellesd az edződtől. Kitartóan gyakoroltál, amiben heves vérmérsékleted sem akadályozott. Jutalmad 500 lp, melynek megfelelő egy pontot kötelezően fegyverforgatásra kell tenned.
 

*mivel a lezárást még a karakter átalakítása előtt kérte, így a teljes jutalmat átruházhatja az új karakterre!

[Dionisia Maribell Vega]

Baseball

- Hát, ahhoz sok sikert. Felőlem kaphatsz rá néhány napot. – szélesen elvigyorodom, úgy érzem kissé nagy fába vágta a fejszéjét, de ha a fejébe vette, hogy eléggé unatkozik ahhoz, hogy hajtson a Nobel-békedíjra, akkor felőlem megér egy próbát. Ha tényleg ki tud találni valamit, elég jó, és ne adja még unisex is, még én is használni fogom, ha ellene kell majd hárítanom.
- Azért, mert nincs fantáziád. Egy-két háló, akkor a nappali az nappali maradna és lenne külön videojáték szobád, billiárd szalon, dolgozószoba… bár az lehet ide felesleges. Ki lehetett volna találni akkor is ezt-azt, ha többszintes lett volna a torony. – tényleg, olyan vajon van? Azt mondta Vex, hogy minél magasabb valaki rangja, annál nagyobb a torony. De a beltér is, vagy csak a mérete? Mert utóbbinak semmi értelme. Vagy ha mégis, akkor is haszna viszont biztos hogy nincs. – Szeretnél több fracciónt? – kérdezem oldalra billentve a fejem. A keserű hangjától picit én is lelombozódom, úgy tűnik nem örül annak, hogy nem voltak nagyon jelentkezők, és ez rossz. – Ha gondolod, én lehetek hivatalosan a fracciónod is, de velem még mindig csak egy. – és gondolom nem egyet akar, de azért tettem vele egy próbát, hátha elmúlik az a pillanatnyi keserűség a hangjából. Nekem amúgy is teljesen mindegy.
- Persze, tudom. Ritkán működnek a tervek zökkenőmentesen. – nekem magyarázza? Ha nem lettem volna körültekintő, nem maradtam volna életben az átváltozásomig. Bár rengetegszer egyáltalán nem voltam az, de ez a saját felelőtlenségem volt, és nemegyszer kaptam is érte fejmosást, Vextől inkább nem kérek már. – Biztos ritka, mert úgy láttam az arrancarok legtöbbje inkább az emberkorára emlékszik. Szerintem, ha más sem emlékezett volna másra, csak arra tisztán, miután adjuchassá változott, azt se zavarta volna az a lét, mert nem ismert volna mást. – a szemem forgatom azon, hogy muszáj neki hízelegnie. Tudom, hogy szeret zavarba hozni, de néha elkerülném. Arra pedig már nem tudok mit mondani, hogy állítólag akkor ha visszafejlődünk, már nincs tovább. Nem teljesen értem, hogy miért, biztos a visszafejlődés más mint amikor sima hollowból fejlődünk Gillianná.
- Én se nagyon érzem, talán csak nagyon ritkán, ha egy-egy finom és erős lélek megcsapja az orromat. De az emberi táplálék… arra nem igazán szoktam éhséget érezni, az olyan mintha csak egy mellékcselekvés lenne az ízek miatt. De én is szeretem, csak rosszul érzem magam ha túl sokat eszek. – tudom, hogy fogja érteni, és jobb is hogy úgy, azt inkább nem mondom neki, hogy olyan számomra, mintha oda nem illő nehezék lenne a hasamban ami nyomna, és volt olyan, hogy legszívesebben kihánytam volna. De tudtam, hogy a szervezetem képes megemészteni, így inkább maradtam a várakozásnál. – Jó, én is úgy értettem. – szélesen elmosolyodom. Ha ő kijavít mindig ha nem veszek észre egy mondást és szó szerint értelmezem, akkor én is ha valami szófordulatot ő vesz szó szerint.
- Igen, ez az egy, ami hatalmas nagy plusz volt amellett, hogy nem csökevényesedhetek vissza, hogy drasztikus mértékben nőtt az erőm is. – nem igazán tudom én jól használni a kardot, általában a karmaimra összpontosítok, így az a része nem érdekel. Jó, abban biztos praktikus, hogy el van zárva az erőm, hogy tudok ruhát hordani, de azért a sav kipárologtatás meg a szárnyam nagyon hiányzik.
- Biztosan. – inkább feladom, és hagyom hogy újra elmosolyodjak. Ha már a fény játéka…
- Nem ablak lenne a célom. – de attól még lehet az lesz belőle, sőt biztos, hogy a ceró átmenne a falakon ki a fenébe, de biztos akkor nem egy ablak lenne a cél.
- Olyan sok?! – habogom továbbra is döbbenten. – Az már egy éve volt! Azt kérdeztem, hogy utoljára mikor. Ekkor volt utoljára? Először és utoljára? Hol sok az? – ismét meglepetten kifakadok, ráadásul akkor még együtt se voltunk, másnap meg már le is csapott a jakuzziban. Nagyon nem jó példa olyat felhozni, ami egy éve történt. Nem szép azt mondania, hogy nem olyan sokszor kap törődést.
- Nem kifejezetten annak szántam, de ha az azt jelenti, hogy kitudtam magam most magyarázni, felőlem lehet az is. – ha ez sikerrel jó indok arra, hogy most ezt a szólást miért nem ismertem fel, akkor ő veheti bóknak is akár. Bár nem tudom ezen mi a bók, de ha neki az, felőlem lehet.
- Hát, nem igazán voltak külső macskás jellemzőim. – ki tudja, lehet nálunk hollowoknál másokat hívnak macskának, és valójában az a fura alakom egy hollow macska volt. Viccesen hangzana. De talán ezt jobban élvezi Vex, hogy a viselkedésem macskás és nem a kinézetem.
- Hát, először használtam nagyobb távon élesben, nem lehettem benne biztos. – tudtam mit kell csinálnom, de mivel még csak néhány méterekkel gyakoroltam, meg ráadás leginkább Vex jelenlétében, így kis bizonytalanság volt bennem. – Nem is akarom, hogy baja essen. Ostobaság is lenne, ha itt hagynád a fegyvereket. – még ha biztonságban is érzi magát a város falain belül, az erejét a fegyvere adja, ostobaság lenne itt hagyni.
- De azt te élvezted. – nem kérdés, tudom, hogy szereti, különben már rengetegszer rám kellett volna szólnia, hogy ne csináljam mert nem esik jól.
- Ja, azt hittem valamelyik pályának nyitottál a földjébe egy lyukat. – simán el tudtam volna képzelni, hogy tudja, hol vannak baseball pályák, és onnan szervírozott. Nem tudtam, hogy ilyen hülyeségek is vannak otthon. – Oké. – akkor csak hagyom a földre hullni, jó úgy.
Még megsaccolom azt az öt métert, amit mond, aztán fordulok is vele szembe. Tudom, hogy az elején lassabb, már elmondta egyszer, nincs szükség engem nyugtatni.
Már épp készülnék a labdák fogadására, de aztán csak figyelem ahogy két asztal is még érkezik. Hirtelen két lehetőség merül fel bennem. Ezeket is nekem akarja dobni, vagy akadályok. De egyik sem, magának könnyítés, amin csak a szemem forgatom.
Ahogy dobja, azonnal mozdulok is a labdák után, majd hagyom, hogy kihulljon a kezemből, hogy ismét mozdulva el tudjam kapni a következőt. Még jó, hogy tudok sonidózni is, ha túl nagy lenne a kettő közt a távolság.

[Karasu Vex]

- Annyi elég lesz.- Isten is hét nap alatt teremtette a Világot, Vexnek is menni fog a kifogás, bár Istennek volt annyi előnye, hogy nem nőkkel szemben kellett diadalt aratnia.
- Van az… csak nem ilyen kifinomult. Nem hangzik rosszul amit mondasz, de billiárdozni nem szoktam, videójáték szoba meg… egy egész szobát a PS-nek? Áh, azért az már nagyzolás lenne, a dolgozószoba meg tényleg felesleges. Nem vagyok én író, vagy akármi, hogy kelljen egy olyan is. Nekem nincs több szintes, én csak a Négyes vagyok, nekem ekkora jutott.- ajkát kissé lebiggyesztette, és egy tanácstalan vállvonással tudta le az egészet. Négyesnek ekkora a tornya, még ha erőben már bőven az első lenne, és igazából elnézve a tragikomédiába illő Espadát, talán kettő vagy három olyan torony van, amibe nem költözhetne be, de igazából a többivel azt csinálna, amit csak akarna.- Többet? Hm… jó a kérdés, de nem, már nem kell több. Régen jó lett volna, de most már nem kell, itt vagy nekem Te. És díjazom a felajánlást, de csak azért, hogy nekem jobb legyen a kedvem, azért nem. Na meg ha az lennél, azt jelentené, hogy elkötelezed magad Las Noches felé.- arra még emlékszik, hogy DIonnak nem nagyon fűlött a foga ahhoz, hogy ez így legyen, csak akkor legyen Vex fracciónja, ha tényleg úgy gondolja, és nem azért, mert megsajnálta a férfit.
- Hajaj, de még milyen ritkán.- erről mesélhetne, elég sokat mesélhetne, de nincs kedve untatni Diont régi történetekkel, főleg, mert Karasu szerint unalmasak is voltak.- Igazából én azt se értem, hogy tudtunk arra emlékezni? Vannak köztünk nagyon is vének, több száz évesek, és mégis képesek emlékezni, akkor is, amikor már annyi ütést kaptak a fejükre, vagy éppen annyi lelket felzabáltak, hogy lehet azoknak már ki kéne hatniuk rájuk. De igen, amiről nem tudsz, az nem fáj, ennyi az egész.- nincs emlék, nincs kín, nincs gond, és nincs azon pörgés, hogy mi is volt régen, nem pedig arról gondolkodni, hogy most mi van.
- Én még akkor se érzem, már nem, az emberei táplálék pedig, hát nekem eléggé bejönnek. Ha pedig sokat eszel, nem kell meglepődni azon, hogy így jársz, túleszed magad, ezt úgy hívják, fáj tőle a poci.- ismerős Vexnek is ez az érzés, járt már így, báááár, gyakran a pia okoz neki fájdalmat, leginkább másnap.
- A legdöntőbb oka, hogy miért választottuk azt, hogy beállunk Aizenhez, az erőnk növekedése, és Aizen ereje is persze, de leginkább a sajátunké. Új szintre léphettünk, ahol már nem nagyon kellett attól tartanunk, hogy egy mezei shinigami is letud minket vadászni.- adott egyfajta biztonság érzetett az, hogy erősebbek lettek, de egyeseknél sajnos túl sok önbizalmat is, és a végén hamar pofára esés lett, meg halál.
- Csak a szellőztetés?- annak se örülne annyira Vex.
- Hát… ö… ott?- bambán vigyorogva nézett Dionra, ezt elvesztette, kár is lenne erőltetni, sőt, igazából kár is lenne megszólalnia, de nem bír magával.
- Oké, akkor ez most bók lesz majd, neked is és nekem is legyen jó napom.- még ha annyira nem is volt bók, de melengeti Vex szívét, hogy most kapott egyet.
- De belül megvan az.- de még mennyire, hogy megvoltak azok a jellemzők, talán túlságosan is sok volt belőle Dionban.
- Puding probája az evés, szokás mondani. Baj meg nem lett volna, ha egyszer nyitva van, akkor zárul be, amikor akarod.- nem volt túl nagy ördöngöség, de megérti, hogy Dion azért még bizonytalan volt.- Mi baja lenne? Azért senki se olyan hülye, hogy tőlem akarjon lopni.- még ha olyan durva nem is lenne, azért Vex ereje talán elég jó riasztó volt.
- Hát igen, nem tagadom.- vigyorgott, mi tagadás, kár is tagadnia.
- Föld és társai nem kellenek.- vagy amilyen szerencsés, még néhány játékost is áthozott volna, vagy legalábbis ami megmaradt volna az utazás után.
Egymás után dobálta a labdákat, és látta, hogy megy Dionnak, így ideje kicsit nehezíteni rajta, már nem csak egyvonalban dobta, már célozta Dion hasfalát is, vagy éppen a csípője mellett dobta el, és természetesen gyorsított is rajta, úgy nem ér semmit az edzés, ha nincs benne egy kis kockázat. Ezért is a következő dobások egyike Dion combját célozta meg, még a közvetlenül utána jövő pedig Dion vállát.

[Dionisia Maribell Vega]

Baseball

- Nézőpont kérdése minek nevezed a kevés fantáziát. Még nem is láttalak billiárdozni, csak ez jutott eszembe. A videojáték szoba meg nem muszáj csak a PS-nek. És ha nem is akarod kihasználni, miért baj, hogy ekkora jutott? – de lényegtelen erről beszélnünk, nem akarja jobban kihasználni a helyeket, nem is tudná mire lehetne hasznosan, akkor meg miért baj, hogy ő a Négyes? Bőven elég nagy számára ez a torony, ha viszont úgy érzi már kinőtte, és tényleg olyan erős, mint ahogy azt állítja, doboljon az illetékes asztalon egy magasabb számért. Ha meg tudja tenni, biztosan ezért nem tette meg, mert nem is érzi, hogy szüksége lenne rá, akkor pedig ne biggyesztgesse az ajkait. – Nem, csak feléd köteleztem volna el magam… még egy módon. Elvégre neked ajánlottam fel, nem Sethnek. – mutatok csak a nyomaték miatt az ajtó felé. – Ez amúgy se olyan gondolom, hogy ne lehetne meggondolnom magam, meg aztán, ha bármi gond adódna… úgyse hagynálak itt, és futnék vissza az erdőbe. – már nincs akkora gondom a várossal, hisz a fő probléma, ami miatt kerültem, mint a tüzet, az már nincs itt. Bár amennyit panaszkodik Vex miatta, néha már én is azt kívánom, bár ő lenne ahelyett a Seth helyett. Pedig még nem is láttam egyszer sem, abban sem vagyok biztos, hogy létezik-e egyáltalán, és nem csak Vex egyik elveszett próbababáját ültették oda a trónra. De lényegtelen számomra, hogy hivatalosan az vagyok-e vagy sem, bár gondolom amíg számom sincs, addig nem is lehetne valóban hivatalosságról beszélni itt, de ha bármi történne, nagyobb gond, elhiheti, hogy nem fogok kereket oldani mondván, hogy nem az én ügyem. Itt lakok vele, vagy sem? A párja vagyok, nem? Akkor az én ügyem is, és ha sajnos komolyan akarok belegondolni, és igazából mellette állni, akkor – mivel neki fontos – a hülye városa is bizonyos szempontból az én ügyem is.
Jót nevetek azon, amit mond az elején.
- Több száz év neked nagyon is vén? Majd akkor mond, ha több ezer évet megéltek. De gondolom úgy tudnak emlékezni, ahogy én is. Hiába hasonlít rájuk a kinézetünk, ezt fel kellene fognia mindenkinek, mi Nem vagyunk emberek, nem hozzájuk kellene hasonlítani magunkat. Mivel számunkra másképp telik az idő, nem néhány évtized az egész, gondolom az elménk is ehhez a tartományhoz igazodik. – még egyszer sem hallottam, hogy például démonokhoz, vagy istenekhez viszonyítaná Vex, vagy akárki más a fajtánkat. Mindenki az emberekhez viszonyít, és ez engem már felettébb frusztrál. Azért mert humanoid a kinézetünk, ezt muszáj többször is leszögeznem, mi nem vagyunk emberek. A shinigamikra lehetne mondani, hogy közelebb állnak az emberekhez, de mi drasztikusabb, és sokkal több változáson mentünk keresztül ahhoz, hogy inkább a démonok felé húzzunk például és ne az emberek felé. Menjen ki mindenki a sivatagba, aki emberhez hasonlítja magát, és nézzen farkasszemet az első hollow-al, vagy egy gusztustalan Gilliannal. Pontosan ugyanolyan szörnyek vagyunk, mint azok, csak egy erősebb, szebb csomagolásba burkolt változat.
- Olyan, mintha lenyeltem volna néhány követ. – most már muszáj fintorognom. Szerintem amitől fáj a has, nehéz és kényelmetlen, az korántsem jó a testnek. Lehet azért fáj, mert nincs is az ételre szükség. Tényleg, ha nem változunk, nincs anyagcsere, nincs szükség emberi táplálékra, akkor továbbra is a test lebontja, ki tudja, hogyan – bár én a sajátomat sejtem, szimplán csak szétmarja – de haszon nem sok származhat belőle. Akkor már tényleg majdnem olyan, mintha köveket nyeltem volna le.
- Mondhatja mindenki ezt, hogy az önérzetüket tegyék valahogy helyre, de bármibe lemerném fogadni, hogy a legtöbben, akik önként mentek és kérték az átváltoztatást, nem pedig hozzájuk jöttek felajánlani, azoknál nem a nagyobb erő játszotta a döntő szerepet, hanem a félelem a visszaváltozástól, vagy attól hogy nem elég erősek, hogy adjuchasként sokáig életben maradjanak. Ebből pedig következett a nagyobb erő. Nehogy magadra vedd, csak a többiekről beszélek. – nem szeretném, hogy Vex azt higgye rá gondolok, bár ő is mondta, hogy motiválta az aggodalom, nehogy felfalják, de bármibe fogadnék vele, hogy akármit is állítanak, a legtöbben akik kérték erre külön Aizent, azok félelemből és bizonytalanságból tették legelső körben.
- Nem igazán lenne célom, csak az, hogy kilőjem, ami annyira felidegesített. – ablak, szellőztetés, mit érdekelnek ezek engem, bár tény, hogy utóbbi azért néha nem ártana… De akkor rosszul hiszi, ha azt feltételezi, hogy olyan elborult agyi állapotban én gondolkozni fogok. Különben nagy valószínűséggel nem is lenne ceró a vége.
- Inkább egyél, mielőtt megint csinálok valamit, amivel a mai edzésem veszélyeztetném! – mérgesen megborzolom a haját, aztán adok egy gyors puszit az arcára, mielőtt kimásznék az ágyból. – Ilyet mondani, hogy nem kapsz „olyan gyakran” törődést… ez azért sértő. – motyogom az orrom alatt, miközben megyek ki átöltözni. Ez azért tényleg kissé sért, még ha vicc is és valójában nem gondolta át, akkor se esik jól, és inkább addig távozok a szobából, amíg duzzogásomban nem akarom bizonyítani az ellenkezőjét.
- Nyau! – pimaszkodok vele a szavait hallva, egy csintalan vigyor társaságában, ahogy hátrapillantok vissza rá. Ezen a hangon is még dolgozni kell kicsit, tekintve, hogy sose próbáltam még macskát utánozni, de a vékony hang egész jó lett, már ahogy én hallom. A lényeg, hogy egy egyetértés akart lenni azzal, amit Vex mondott. Sajnos tényleg vannak macskás tulajdonságiam, egy év után olyan szembeötlő már nekem is, hogy ha akarnám se tagadhatnám le.
- Nem az a rizikó, hogy ellopnák, de bármennyire is szíveden viseled a fajtánk sorsát, ezzel a legtöbben biztosan nem így vannak, és akik hatalomra vagy nagyobb erőre törnének, azoknak a Négyes Espada totál fegyvertelenül tökéletes esélyt jelentene. – még ha erős is, így nem tudná kiereszteni az erejét, ráadásul jöhetnének rá akár többen is, vagy más espadások, és erősen kétlem, hogy bárki gondolna abban a pillanatban a város helyzetére, hogy mit veszítenének Vex halálával. Inkább legyen nála is fegyver, ez nem egy emberi város, de ahogy láttam, még ott is vannak esténként veszélyes helyzetek.
- Akkor ne panaszkodj! – kinyújtom rá a nyelvem, mivel ezt most megint én nyertem. Rosszal vágott vissza, én nem élveztem a hirtelen talajba zuhanást, ő viszont igen, amit a fenekére kapott. Mást is kaphatott volna, de azt tuti nem úsztam volna meg.
Megvonom a vállam arra amit mond, én csak tippeltem.
Az első labdák elég unalmasok, igazából nagyon el se kell mozdulnom, ugyanoda jön az összes. Már épp megunva ezt, fontolgatnám, hogy szóvá teszem neki, hogy bemelegítünk most, vagy csak játszunk, de egyszer csak más irányokat kezdenek venni a labdák. Először véletlennek tűnik, de folyton más irányba repülnek, hol feljebb, hol lefele. Még tűrhető gyorsaság, és kezdenek lassan a védelmi reflexeim is beszállni a játékba, amint lefele repül a labda, kicsit beleguggolok, hogy biztosabban elkapjam, az azt követő viszont így a váll helyett pont az arcom felé repül, ami elé már gondolkodás nélkül mozdul is a kezem, és a labda pont a tenyerembe csattan. Fél pillanatig fontolgatom csak a helyzetemet, aztán gyorsan el is dobom őket, és felegyenesedek, nehogy a következőket elszalasszam és eltaláljanak.

[Karasu Vex]

Baseball /edzés/

- Részegen „tudok” biliárdozni, de azt azért nem igazán nevezném játéknak, megütöm a fehéret, és megy arra, amerre csak akar. De én általában csak PS-ezek, oké, lehetne berakni pár flippert is, de eh. Mert zavar, hogy egy nagy térben alig van valami.- nincs semmi más oka, egyszerűen zavarta az, ha nincs kihasználva rendesen a tér. Lehet jobban járna, ha egy csomó, haszontalan cuccot összeszedne, és bedobálná a szobákba, hogy legyen is bennük valami.- Ha így mondod, már is jobban hangzik, és tetszik is, nem is kötök bele, maradjon így. Sethnek meg egyébként se ajánlja már fel senki, nincs tisztelet, félni se félünk tőle, addig marad csak a trónján, még nem gondolunk egyet, és dobjuk ki a francba… a fejét.- ragadozó mosoly ült ki az ajkára.- Háááát, példa még nem volt arra, hogy valaki meggondolta volna magát, de gondolom meg lehet. Azt pedig örömmel hallom, hogy nem hagynál itt. De gond nem hiszem, hogy lenne, mi gond lehetne?- igazából, ha akkora baj lenne, akkor Dionnak nem kéne futnia, Vex nyitna egy Férget és dobná át a biztonságba… részben, a másik része pedig az, hogy ha nincs ott Dion, akkor jobban tud figyelni arra, hogy megoldja a gondot, átvágja azt a fránya Gordiuszit.
- Persze, hogy az, még ötven se vagyok.- vigyorgott.- Lehet úgy van, nem tudom, de nálam elég volt az a pár év, és elfelejtettem a múltamat emberként, leginkább azok vannak már csak meg, amiket arrancarként megéltem, néhány foszlány az adjuchast létből, és ennyi. Így belegondolva, mennyi mindenre kéne már választ találnunk, kéne valami tudós bandát felállítani, akik keresik a válaszokat.- és akkor biztosak lehetnek abban, hogy azért emlékeznek egyesek, mert máshogy érzékelik az időt, vagy mert nem rohasztják azokkal az agyukat, amikkel Vex szokta.
- Ami azt jelenti, hogy teli vagy, ennyi az egész.- nem kell ennek nagy feneket keríteni, jól van lakva, és jelzi a gyomra, hogy ennyi volt és ne tovább, nem kell szenvedni többet, jól van lakva, kész és vége.
- Nyugi, nem veszem.- vigyorgott.- Én is a félelem miatt álltam be, gondoltam, hogy ez másoknál is játszik. Szerintem az Espada tagjait, már az eredeti Espada tagjait kereste fel személyesen, és ajánlotta fel nekik az átváltozást, de a legtöbbünknek nem, legalábbis sokaknak nem, gondolom akik erőben megfeleltek egy átlagosnál erősebb shinigaminak, azokért már küldetett.- Vex pont nem esett bele abba a kategóriába, nem is igazán zavarta, már az is jó volt, hogy bevették, és átváltoztatták, és mégis miből lett a cserebogár? Mára Vex lett a legerősebb hollow, aki életben van, legalábbis a legjobb tudomása szerint.
- Hm… az pedig én lennék… hehe, engem akarsz kilőni?- kuncognia kellett, mert azzal sokat nem fog elérni Diont, tényleg azt, hogy a falon lesz egy lyuk, de egy része megmarad, és annak olyan lesz az alakja, mint Vex.
- Eszek-eszek, isten ments, hogy ne legyen edzés.- folytatta is a falatozást, már hogy ne folytatta volna. Még mielőtt félredob mindent, és rámászik Dionra. Pedig a hajborzolás miatt lehet megérdemelné, de a puszival javított.- De attól még imádat van.- puszit dobott Dion után.
- Nyau bizony, de milyen nyau.- vigyorogva nézett Dionra, ezt már szereti, amikor enged az ösztönének, és átmegy macskába. Erről van itt szó, beismeri, hogy tényleg egy cica, aki bizony szeret néha pimaszkodni, szerencsére, hogy Vex odáig és vissza van érte.
- Ebben van valami, csak azt nem tudom, hogy mit érnének el azzal, hogy ha megölnének. Az erőmet nem kapnák meg, ha meg többen vannak… hát marakodhatnak a rangomon. De az, hogy fegyvertelen lennék, nem jelentené azt, hogy védtelen is. Sőt! Nem a vívótudásom a legveszélyesebb, ohoho, de mennyire, hogy nem. Ha nem bent lennénk, akkor megmutatnám neked, hogy mire is gondolok.- nem akarja lerombolni a tornyát, azt meghagyja Dionnak, már ha olyan ideges lesz, hogy robbantani akar majd egyet.
- De néha jól esik.- vigyorgott, mert néha tényleg igazán jól esett a panaszkodás. Kiadni magából a sok hülyeséget, felgyülemlett marhaságot, jó is az.
Figyeli, hogy DIon mennyire is jól kapkodja el a labdákat, és eddig egész jól megy neki, akkor itt az ideje, hogy még nagyobb fokozatra kapcsoljon, úgy is mint a dobás gyorsasága, és a labdák mennyisége is változik. Gyors egymásutánban kezdte dobálni a labdákat, talán egy-két másodpercet hagyva ki, hogy azért legyen egy kis ideje elkapni őket. Természetesen megint összevissza célozta Diont, próbálva a lehető legváltozatosabban, hiszen az ütések se mindig ugyanoda mennek, és a labdák most az öklöket jelképezték, ütéseket, amiket Dionnak hárítania kell majd egy harcban.

[Dionisia Maribell Vega]

Baseball…edzés

- Annyit józanul is tudsz csinálni vagy nem? Megütöd a golyót és megy amerre kedve van. És én is tudom, hogy csak PS-ezel. – nem is akarom másra rávenni, csak ez jutott eszembe, mint lehetőség. Honnan kellene megszülnöm, hogy mi másra lehetne használni az üres szobákat? Pont én az ex-barlanglakó aztán végképp nem fog tudni ebben értelmes lehetőségeket felsorakoztatni. – Na látod, akkor ha neked ajánlok fel bármit, miért lenne elköteleződés a város felé? Amúgy sincs még számom, így gondolom annyira nem is lehet hivatalos. De ha ennyire biztos vagy a dolgodban és utálod, akkor miért nem teszed meg? – pimasz mosollyal picit közelebb hajolok hozzá, kihívóan méregetve. Annyit szidja azt a fazont, és hogy így ki kellene dobni, meg úgy… ha meg tudja csinálni, akkor mire vár, miért nem teszi meg? Kivéve ha csak a szája jár, és valójában nem tudná. – Nem tudom, konkrétumra nem gondoltam, csak bármi komolyabb városon belül, vagy a falaknál… eleve nem az a típus vagyok, aki az életét féltve inkább az elsők közt menekül el. Szóval akár felajánlok bármit, akár nem, amíg veled vagyok, ami a te gondod, az részben az enyém is. – nem igazán érdekel ez az egész, tényleg azért ajánltam fel, hátha ettől Vexnek jobb kedve lesz. Nem mintha először jutna ez eszembe, ezért lett rendesen átgondolva, és jutottam arra a következtetésre, hogy szó szerint az égvilágon semmi sem változna. Ugyanúgy fontos nekem, és az engem itt tartó erő, de így, mivel számára sokat jelent ez a város, és a fajtánk, így valamennyire nekem is közöm lett hozzá. Még ha nem is akartam beismerni, jobban átgondolva bármi lenne, nem vonhatnám meg a vállam, és sétálhatnék vissza az erdőbe mondván, hogy leszarom az ő dolguk. Meg… talán tényleg nem annyira rossz itt a városban lakni… Fene se tudja, hogy most akkor Vex mit akar, de ennél biztosan nem fogok nyálasabb lenni, szóval remélem nem vár további magyarázatot.
- Ezért vagyok én az idősebb! – nem tudom, hogy erre nekem büszkének kellene-e lennem, mindenesetre kinyújtom rá a nyelvem. Igaz, hogy arrancar években, ő az idősebb, de összesítve én. – Lehet az átváltozások miatt felejtetted el ugyanúgy, csak sokkal lassabb leforgása volt, hogy elvesszenek az emlékek. Még ha valami teljesen meg is fakul, olya alap tényeket, hogy ki voltál vagy hol éltél, mit dolgoztál, kétlem, hogy bárhány év alatt el lehetne felejteni. Legalábbis természetes úton nem hiszem. Én tényleg örülök annak, hogy még csak annak sem voltam tudatában, hogy ember voltam. Kár az információért, én eleve megtagadom. Ez vagyok én, a sok fejlődés, átváltozás és kitudja hány száz vagy ezer lélek egyvelege. Összesen egyetlen lélek, ki tudja, mennyi mostani tulajdonságunkat őrizné meg. – én ez vagyok, mindig is ez voltam. Egy hollow, se több se kevesebb. A csak és kizárólag Hueco Mundoban szerzett emlékek, a több változás, ezek formálták olyanná a természetem, amilyen most. Még azt sem tudom, hogy van-e egyáltalán kihez hasonlítanunk magunkat. Ha minden hollow egy emberi lélek, mi van, mikor a sok csata és táplálkozás közben az egybeolvadásukkal létrejönnek a Gillianok? Ha magunkba olvasszuk az összes többit és tiszta tudattal meg személyiséggel fejlődünk tovább… beszélhetünk onnantól bármelyik kezdeti emberi lélekről, vagy egy teljesen új, egyedi születik, csak néhányan egy-egy dominánsabb lélek emlékét megtartják? De tényleg közük van ahhoz a valaha élt emberhez, vagy csak a lélek emlékeinek maradványai miatt tévesen azt hiszik, hogy az az ő sajátjuk? Én nem értek ehhez, jobban kellett volna figyelnem Kermackra, mikor anno elmagyarázta. Többet kellett volna kérdeznem, jobban kifaggatnom arról a kevésről, amiről tud.
- Nem jó érzés. – úgy érzem magam akár egy gyerek, de nem érdekel. A kávésbögrét szorongatva, dőlök óvatosan Karasunak, csak úgy, hogy ne zavarjam még a reggeliben.
Hiába mondja az ő véleményét, első gondolatom az, hogy ha voltak ráadás önként jelentkezők, minek kutattak erős adjuchasok és persze Vastok után, de miután mesélte Vex, hogy háborúztak, persze egyértelmű, hogy miért. És hogy velem is miért tették. Csak azt hitték attól még mindenki közéjük áll. Hát velem benézték.
- Hát, ha te okozod, akkor biztosan. Úgyis tudom, hogy még csak meg sem perzselnélek. – akkor meg miért baj, ha fejbe lövöm? Ami azt illeti egy-két alkalommal kergetett legalább a balák határára, hogy megdobáljam, de voltam annyira higgadt és józan, hogy emlékeztessem magam a bútorokra.
Helyes, ezt örömmel hallom. Talán jobb is, hogy most ennyire ragaszkodik ehhez a programtervhez, az előbbi húzásom különben lehet nem úsztam volna meg.
- Ezt mondani azok után, hogy szerinted nem is olyan gyakran kapsz törődést… - kicsit hitetlen tekintettel nézek vissza rá az ajtóból, de azért egy félmosoly társaságában. Néha a legrosszabb vicceket képes kitalálni. Nem az, hogy ez is sértene, de ha szeretne nekem edzést tartani, ne provokáljon, hogy bizonyítani akarjam az ellenkezőjét annak, amiket mond.
- Vigyorogj csak, de a macskák szeszéjesek. – egy pillanat, és már hirtelen vissza is léptem, és kicsit halkabban mondom a szavakat, miközben próbálok úgy hajolni, hogy az arcára nézhessek a nagy ruhaválogatása közepette. Közben egyik kezem a mellkasán állapodik meg. Egyik pillanatban csak a körmeim érintik, majd ismét a teljes tenyerem, hogy ne tudja biztosan, hogy készülök-e valamire és ha igen, mire… De nem, csak kinyújtom rá a nyelvem, és amilyen hirtelen léptem oldalról oda hozzá megint, olyan hirtelen megyek is el onnan. Vagy legalábbis mennék, ha nem nyílna egy lyuk a lábam alatt.
- Akkor majd legközelebb menjünk ki a sivatagba. – szélesen elmosolyodok a gondolatra, hogy megint mutat nekem érdekes trükköket. – Hm… gondolod, hogy túl gyenge lenne a testük arra, hogy fel tudjanak falni és magukba olvasztani az erődet? – elvégre hollowok vagyunk, minek Csak simán megölni valakit, ha fel is falhatjuk az illetőt. De van benne valami. Egy sokkal gyengébb test kétlem, hogy el tudná bírni, és befogadni Vex hatalmas erejét.
- Akkor legközelebb majd a belső combjaidra fogsz kapni a karmolásból! – pimasz vigyorral feltartom a kezeim, behajlítva az ujjaimat mintha karmolni akarnék. Tudom, hogy ott is elég érzékeny, talán a fenekénél ez még erősebb fenyegetés is.
Ismét egy váltás, és már nem a kiszámítható sebességgel érkeznek a labdák, sőt. De ellépnem attól még mindig nem kell, mert engem céloz. Hol beleguggolok kicsit, hogy a combra vagy lábszárra érkezőket elkapjam, máskor azonnal egyenesedhetek is vissza. Félszemmel állandóan a következőket kell figyelnem, hogy tudjam merre mozduljak legközelebb és a leggyorsabban. Egy félszemmel nyomon követett labdát így picit elvétek, és pont kicsúszik a kezemből és sikerrel csattan az oldalamon. A szemem se rebben, ez van, azonnal a következő után nyúlok, de jobban oda kell figyelnem.

[Karasu Vex]

Baseball edzés

- De tudok, csak józanul nem biliárdozok, úgy untat és zavar, hogy nem úgy megy, ahogy akarom. De ha akarod, neked csinálhatunk egy olyan szobát, nem muszáj nekem.- éppen annyira Dioné is a torony, mint Vexé, ha akarja, akkor kaphat saját játékszobát, ahova azt pakol be, amit csak akar.- Gondolom azért, mert én a város felé vagyok elkötelezve, és talán a többiek ezt úgy értelmeznék, hogy trónfosztásra készülök. Egyszerű az oka, hogy miért nem teszem meg, mert akkor a trónra kell valaki, és az nem én leszek, nem akarom ezt a felelőséget, másik részről pedig ott vannak a többiek is. Nem tudom, hogy mit is tud Seth, lehet legyőzném ugyan, de lehet én is ott maradnék, vagy a többiek fejeznék be a munkát, és megszabadulnának tőlem. Vagy Sethnek segítenének valami hülye ok miatt. Ha tudnám, hogy nem szólnak bele, és nem is fordulnak ellenem, akkor már átgondolnám, hogy leütöm Seth fejéről a koronát.- csak hát vannak azok a fránya kérdéses apróságok, hogy a többiek mit tennének, és az, hogy vajon Vex tényleg képes lenne egyedül végezni Sethtel, és nem csak elmérte a faszát.- Díjazom ezt a fajta elkötelezettsége, de ha olyan a helyet, és a lábad alatt egy Féreglyukat találsz, majd magadat máshol, az azt fogja jelenteni, hogy ne gyere vissza, és maradj ott, ahová küldtelek. A saját érdekedben.- nem teszi hozzá, hogy részben azért Vex érdekében is, mert előfordulhat, hogy többet kell DIonra figyelnie, mint saját magára, és akkor elég egy rossz pillanat, Vex pedig már szaladgálhat, mint a fejetlen csirke. S ha bal a szerencséje, akkor tényleg fejetlen lesz.
- Évek ide vagy oda, azért még mindig jól nézel ki.- vigyorgott.- Lehet azért, de abban tévedsz, hogy nem felejtem el, nem tudom, hogy hol éltet, mivel kerestem a sörre valót, vagy miket csináltam, de már nem is annyira érdekel. Mondjuk ez érdekes, hogy tényleg egy lélek az, ami megmaradt? Vagy a többivel együtt alkottak egy újat, egy nem létezőt? Esetleg pár jellemvonást is átvettünk belőlük? Lehet, hogy akik emlékeznek arra, hogy milyenek voltak embernek, azok nem is az igazi emlékeik? Csak némi vízhang a többiektől?- ezen is el lehetne gondolkodni egy ideig-óráig, csak éppen sok értelme nincs, megfájdulna tőle az arrancar feje, és ha ki is derül az igazság, annak pedig mi értelme lenne? Semmi, nem lennének többek, se kevesebbek, lehet páran még bele is hülyülnének.
- Tudom, de van rosszabb is, a másnaposság, na az az igazi halál.- mosolyogva fogadja, hogy DIon neki dőlt, a pillanatok egyike, amiket szeret egy kapcsolatban, az ilyen nyugalmat, hogy csak vannak, nyugodtan, egymásnak.
- Azért perzselést már lehet kapnék, esetleg egy kis barnulást, de még tényleg nem ártana annyira, még…- eljön majd a napja annak is, hogy Dion ceroját meg fogja érezni, és fájni fog Vexnek, nem pedig olyan lesz, mintha napozna, kisebb kellemetlenség csupán.
Nem nagyon tud már mit mondani a törődésre, csak egy csókot dob Dion után.
- Szeszéjesek az biztos, de amikor bújnak és dorombolnak akkor minden el van felejtve.- bár nem tépte a haját DIon miatt, de ha így is lenne, elég lenne a kicsikéjének csak odabújnia, és macskásan hízelegnie, mindent elfelejtene Vex, mindent amiért mérges volt.
- Rendicsek, majd kimegyünk, jó messzire, mert amit mutatnék, nos… elég nagy a hatótávja.- találnia kell egy helyet, ahol nem élnek hollowok, nem akar egy bemutató miatt felesleges áldozatokat.- Előfordulhat, hogy így van, bár ha meg tudnak ölni, még ha többen is, akkor csak elég erősek lehetnek ahhoz, hogy kibírják, de mondjuk… csak az egyikük falhatna fel, nem oszlik meg az erőm, nem úgy van az, hogy egy láb ennyit ad, egy ujjam meg annyit.- és persze remélné, hogy összefosnák Vextől magukat, mint egy utolsó bosszúja lenne ez Karasunak.
- Ohohoho… kis hamis.- játékosan Dionra vigyorgott és kacsintott.
Labdák labda után szálltak Dion felé, és eddig úgy fest, hogy jól vette az akadályokat, hát akkor megint bonyolít egy kicsit Karasu, az egyik labda után dobta a másikat, csakhogy egyvonalban, takarásban legyen a második, amik Dion válla felé tartottak, nem árt felkészülni arra, hogy néha mocskosan bunyóznak, és érhetik meglepetések, de lassan össze kell szednie a labdákat is, kezdenek nagyon kopni.

[Dionisia Maribell Vega]

Baseball edzés

- Kösz nem, mit kezdjek egy biliárddal egyedül? – csak a helykihasználás miatt vetettem fel, mert nem emlékszem olvastam volna más szobákról. Több arisztokrata főszereplőjű vackot kellett volna előkotornom, hátha valahol soroltak volna fel mást is ezeken kívül. – Jó, bizonyos értelemben, de azzal, hogy a barátnőd vagyok, nem ugyanaz a helyzet? De értem miről beszélsz, viszont csak óvatosan… ha nem akarsz ennél is több felelősséget a nyakadra, nincs garancia, hogy Seth utódja nem lesz egy sokkal rosszabb naplopó. – ahogy azután a fura shinigami után is megkapták ezt a Seth fazont. Mondanám, hogy egyszerűbb lenne akkor már magának rendbe tennie a dolgokat, de Vex tényleg nem az a komoly uralkodó alkat, megbolondulna, ha nem lenne ideje játszani a PS-el.
A következő szavaira kicsit grimaszolok. Egyrészt egyértelmű, hogy azt jelentené, ha eldob máshová, másrészt viszont stratégiailag lehet azért rossz lépés lenne városon kívülre hajítania. Nálam vannak gyengébb arrancarok is, őket nem félti a saját erejétől?
- Gondolom, hogy azt, de nehezen fogadok szót, meg ezzel, ha nem egy személyről beszélünk, ami olyan helyzetet kreál, nem valami előnyös rögtön mínusz egy harcossal indítani. Csak dobj át a város túlsó oldalára, az úgyis napokra van innen, majd eljátszom az ottani helyzettel. – igazából így, hogy mondja… én nem díjazom magamban ezt az elkötelezettséget, mert ronda a szó. Utálom. Belegondolva abban a helyzetben már csak azért is maradnék, mert jó szórakozás lenne, végre kis komolyabb tombolás. Nem látok ebben elkötelezettséget, még a végén rám fognák, hogy álszent vagyok, azt pedig végképp gyűlölöm.
- Arrancar csak pár éve vagyok, ebben te idősebb vagy… és kortalan vagyok. – már letisztáztuk régebben ezt a koros dolgot, ezért is mosolygok féloldalasan, még picit rá is játszok ahogy kikérőn összefonom a karjaim magam előtt. – Nem tudom, csak eszembe jutott, hogy lehet a legdominánsabb lélek emléktöredékei. Az emberek is képesek maguknak hamis emlékeket kreálni, amikről elhiszik, hogy valóban megtörtént velük. Ezek viszont még ráadásul meg is történt élmények. Egy öntudatra ébredt arrancar, akinek teljesen új kinézete van, nem emlékszik talán még az adjuchas időszakára sem, viszont kap pár ilyen emléket egy emberi létről… van bárki, aki kételkedne abban, hogy vajon a sajátja-e? Neked nagyobb tapasztalatod van a harcok terén is, nem ettél már olyan lelket, ami marha erős volt, és utána hirtelen emlékfoszlányok, érzések vagy bármi hasonló maradt tőle? – persze nem ugyanaz, mert egy meglévő olvaszt magába egy másikat, nem pedig sok olvad egymásba, de jobb ötletem nem volt. Nekem nem voltak ilyen élményeim, de hátha Vexnek igen. Vagy amennyi arrancarral él itt, talán valakinek volt. Ez csak egy elmélet, de azért ebben is van nem kevés logika úgy érzem.
- Annyit én még nem ittam. – nem is akarnék másnapos lenni, de a részegséget lehet ki kellene egyszer próbálnom.
- Át tudnék perzselni a hierródon?! – szememben hitetlenség csillan, viszont valami más is a jókedvűséggel egy időben. Vex sejtheti, ha valóban kezdem kapargatni azt a szintet, hogy meg tudjam sebezni, perzselni, habozás nélkül szívesen kipróbálnám. Minden rosszindulatot nélkülözve, pusztán csak mókából.
- Legalább tudom, hogy mikkel lehet téged kibékíteni. – eddig volt a cuki nézés a mosollyal, és akkor mellékerül a bújás és a többi. Nem nehéz Karasut kibékíteni, bár még egyszer sem volt úgy tényleg igazából, nagyon komolyan dühös rám. Nem is tudom, ahhoz mit kellene tennem.
- Jól hangzik, okéééé! – szinte felugrok az ágyról, még ha nem is szándékosan, de tudja mikkel lehet engem fellelkesíteni. Valami, ami ütőkártya, és nagy hatótávú... és megnézhetem gond nélkül… mehetünk! – Nem biztos, ha többen kellenek hozzá, és nem muszáj szemtől szemben. Mérgek is léteznek és még sorolhatnám. – persze, hogy csak eggyé lenne Vex ereje, azon meg nem kapnának hajba, biztosan az ötletgazda csapatvezéré lenne, ezt ledumálnák előtte egymás között, de ha azt gondolja Vex, hogy egy olyan erős valakit, mint őt majd szemtől szemben próbálnak likvidálni, akkor tud ő is rendkívül naiv lenni. Az orvtámadás az én szakterületem, és ilyen esetekben csak a leghülyébbek nem valami olyasmit találnak ki.
- Nem biztos, hogy így vigyorognál akkor is, ha ott egy ehhez hasonló alkalomkor karmolnálak meg, mikor mondjuk edzés lenne a terv. – egy féloldalassal viszonzom az ő vigyorát. Egyértelműen szereti ott a karmolást, cirógatást… valamit majd ki fogok most már legközelebb próbálni, már ha eszembe lesz később is. De úgy, ahogy most is, nem biztos, hogy akkor örülne neki, ha épp ragaszkodni próbál egy normális napi programtervhez. Aminek én örülök a legjobban amúgy, de attól még nekem szabad őt piszkálni.

Egy talált csak be, ez viszonylag jó arány, és akkor is csak azért, mert kicsúszott a kezemből. Igaz egy ütésnél ez nem lenne jó pont, de az oldalamnál… hát legfeljebb a fájdalom miatt, ha erős az a találat, egy nagyon kis fokkal nehézkesebb lenne azon az oldalon a mozgás, de szinte észre se lehetne még venni. Szóval még gond egy szál se.
Újabb váll felé irányított, fej közeli labda, a tenyeremben csattan, és már mozdítanám is el a kezem, de abban a pillanatban ott a következő, így meglepetten azonnal visszaemelem, közben hagyom kiesni a labdát, hogy rögtön érkezhessen a következő.
~ Hopp, sorozatok. – akkor talán több értelme lenne így hagynom a kezem és legközelebb a tenyeremben markolt labdáról majd lepattan a következő…

[Karasu Vex]

Baseball edzés

- Ha részeg leszek játszhat velem, vagy kerítünk valakit, akivel lehet.- annyira nem lehet nehéz találni egy arrancart, aki játszana… gondolja ezt Karasu, akinek főleg nem sikerült találnia senkit.- Nem teljesen, részben talán, de nem teljesen. Ha Seth utódja egy még rosszabb naplopó lenne, akkor megölöm azt is, addig ölöm őket, még nem lesz egy normális.- szép is lenne, megszabadulnak egy haszontalan semmirekellőtől, erre kapnak egy rosszabbat. Mintha csak azért másznának ki a gödörből, hogy utána egy másikba essenek bele, ami még szarral is fel van töltve.
- Hajaj, akkor máshogy fejezem ki magamat, és ne sértődj meg, de ha olyan lesz a helyzet, és nem leszel elég erős, akkor nem tehetem meg azt, hogy közben rád is figyelek, azzal két életet is veszélybe sodornék. De az még működhet, hogy a város másik felébe doblak, de annyiszor foglak tovább küldeni, ahányszor visszajössz hozzám.- lehet kicsit kegyetlenül hangzik, még ha nem is annak szánta Karasu, de nem érne rá arra, hogy Dionnal is foglalkozzon, hiába makacs, csak képes lenne megérteni, hogy nem segít, hanem ellenkezőleg, hátráltatná Vexet.
- Igazából talán én is olyan négy vagy talán hat éve vagyok arrancar, nem emlékszem pontosan. Mind azok vagyunk… bár Barragan elég öreg volt… de lehet nála csak így alakultak a dolgok.- ha jól tudja, már adjuchast évei során is királynak hitte magát, és az évek súlya, amit az uralkodás jelentett, annak köszönheti a ráncait… meg egy nagy fenéket, csak jobbal nem tudott Karasu előállni.- Tényleg jó lenne tudni, hogy is van ez, tényleg a dominánsabb emlékek azok, amik előjönnek? Bár elméletileg a domináns lélekből lehet adjuchast majd arrancar, gondolom akkor az emlékei is neki maradnak meg, de a fene se tudja. Lehet igazából egy csomó lélekből és emlékből születtünk, és lettünk azok, amik. Igazából… hát a harcok után nem ettem meg a lelkeket, legalábbis nem sokat, de amikor igen, nem voltak ilyen emlékeim, főleg, mert valahogy mindig olyanokkal harcoltam, akik velem nagyjából egy szinten álltak. Egy lélek volt, aki sok változást hozott, de ő nem emlékekben.- a lélek, aminek köszönhette, hogy az evolúciójának egy újabb szintjét érte el.
- Ne is akarjál, kurva rossz dolog az a másnap, nagyon rossz.- a hideg is kirázza a gondolatától, és mégis, hiába tudja, hogy milyen érzés, attól még szokott inni, túl gyenge az akarat ereje ilyen téren.
- Ha elég erős leszel, akkor igen, simán át tudnád, akkor már meg is tudsz vágni.- komoly volt az arckifejezése, ez így volt, ha DIon eleget fejlődik, akkor képes lesz arra is, hogy tényleg megtudja sebezni Karasut.
- Na mert eddig olyan nehezen ment.- vigyorogva forgatta a szemeit, és játékosan nyelvet öltött DIonra.
- Akkor ha csináljuk, akkor egy dolgot jegyez meg, mögöttem maradsz, nehogy elvigyen a lökéshullám.- már nem is emlékszik arra, hogy mikor használta utoljára azt a technikát, igazából eddig csak egyszer, és be kell ismernie, hogy az a pusztítás Vexet is meglepte.- Mérgek? Hát, akkor mindig figyelniük kell majd, nehogy valahol, egyedül dobjam fel a talpam, és akkor a hús megromoljon. Bár az lenne az elégtétel, nem tudnának megenni, feleslegesen öltek meg.- mondhatni adnának a szarnak egy pofont, ennél jobb végkimenetelt el se tudna képzelni Karasu.
- Hát lehet nem, de ha úgy karmolsz, akkor a te edzésed maradna el.- vigyorogva rákacsintott Dionra, saját maga alatt vágná azt a bizonyos fát.
Az eddigi eredménnyel meg volt elégedve Vex, és mondhatni eddig tiszteségesen dobálta Diont, akkor most ideje kicsit mocskosabban, már nem csak három labdát dobott, hanem négyet, ebből kettőt a gyomra felé, és a másik kettőt pedig a bal bokájához, lábra is kell edzeni, vagy a végén fent túl vastag lesz, és a lába pedig roppan majd, mint a ropi.

[Dionisia Maribell Vega]

Baseball edzés

- Ahhoz túl ritkán vagy részeg, és még én se játszottam olyat soha, hogy egyáltalán tudjam, hogy szeretnék-e majd vele többször is játszani. – azt se tudom, hogyan kell játszani, csak azt tudom, hogy hogyan néz ki a biliárd. Az pedig, hogy fel kelljen valaki ismeretlen hülyét rángatni a városból, hogy legyen kivel játszanom… túl szánalmasnak hangzik ahhoz, hogy akárcsak kicsit is vonzzon a gondolat. – Miért? Így se hagynálak magadra, meg úgy se, és bármidnek nevezel is, akkor se leszek szófogadóbb a szokásosnál. Így is a kelleténél már jobban az vagyok. – egyvalaki van csak, akinek nem rossz szájízzel fogadom meg a szavait, vagy teszem amit mond. Nem lesz köze a viselkedésemnek ahhoz, hogy ki minek nevez, nem kötelezhetnek úgyse semmire, Vex pedig aztán végképp nem erőltetne rám semmit, amit nem akarok. Legalábbis parancsként. Remélem. De csak felvetettem, ha ő esetleg ennek örülne, engem nem igazán érdekel ez ahhoz, hogy győzködjem. Mi a fenének?
- Ne aggódj, ha egy másik őrült, a te szinteden lévő alak bukkanna fel, eszembe se jutna visszajönni, nincs kedvem belehalni a kettőtök kieresztett lélekenergiájába. Csak akkor jönnék vissza, ha olyan hülyeség miatt akarnál átdobni, hogy ne vegyek részt semmiféle harcban. – nem tudom, hogy tudnám ezt egyértelműen szavakba önteni. Nem vagyok akkora hülye, hogy asszisztálni akarjak, ha olyan ellenfelekkel kerül Vex szembe, akik komoly ellenfelek a számára, de ha csak sok kicsi van és valami olyan jön rá, hogy véletlenül se akarja, hogy harcban kockáztassam az életem, akkor nem fogom csak elfogadni a döntését. De azt azért nem mondom, hogy tisztes távolból nem fogom-e megpróbálni nyomon követni a harcukat, ha sor kerülne ilyesmire.
- A kinézet nem a kort mutatja, ha az a Barragan már így lett arrancar, akkor nem az idő miatt, csak… nem tudom, lehet ez a kinézet állt hozzá a leginkább. – a kortalanság lényege, hogy nincs öregedés, és ha mégis lenne… hány évezred lenne szükséges ahhoz, hogy valaki teljesen megvénüljön, mikor több száz év egyáltalán meg se látszik, mintha egy napot se öregedett volna senki? Túl nagy időintervallumokról beszélünk, még ha ki is derülne, hogy szó sincs kortalanságról, akkor is a természetes élettartam akkora, hogy kábé úgyse éri el senki.
Hallgatom Vex erre irányuló gondolkodását, és elmosolyodok mikor ismét a domináns lélekhez térünk vissza.
- Most már valóban kíváncsi lennék, hogy a domináns tényleg azt jelenti, hogy személy szerint az a lélek fejlődik tovább, vagy csak kimerül a dominancia abban, hogy belőle marad meg a legtöbb, és ő lesz az alap. – kicsit elmosolyodok az újabb gondolatot feltéve, amire úgyse tudunk választ adni. – Ha a tiszta vízbe citromlevet cseppentünk, már nem lehet többet tiszta vízről beszélni. – ez van, némi citrom, narancs, esetleg eper és grapefruit, az átváltozás meg hozzáadja a cukrot és kész is a finom limonádé az unalmas víz helyett, de még ha színre hasonlít továbbra is, annak már bizony kevés köze van a vízhez, csak annyi, hogy az adta az alapot. Vagy egy jó koktél, de persze ezt is könnyen el lehet rontani, ha túlságosan elcsúsznak az alapanyagok. Számomra viszont csak érdekesség ez az egész, hálégnek nekem nincsenek gondjaim emberi emlékekkel. Egyetlen dolog volt csak, ami felrémlett, vagy nem is tudom, lehet csak valahol hallottam, de egy név volt csak összesen. Ennyi. Soha semmi több, de nem is erőltettem.
Hát, nem kell nekem kétszer mondania, másnapos miért akarnék lenni. Bár jó ok lenne arra, hogy ágyban maradjak egész napra. Nem mintha nem tehetném meg amúgy is, de akkor legalább lenne jó ürügyem hozzá.
- Nem, de nem is voltál még soha rám igazán dühös. – nem tombolt, nem vágott semmit dühében a falhoz, nem nézett ki úgy, mint aki mindjárt a lélekenergiájával a földhöz szegezve megbénít, nem szikrázott a szeme az indulattól. Igazából legfeljebb ő is csak kicsit megsértődött rám vagy morgott egy gyors kört, ha elvetettem a sulykot a tréfával, de komolyabb viták nem voltak még, így nem is lehetett soha nehéz dolgom a kiengesztelésével.
- Ezt nem lesz nehéz megjegyezni, de akkor ott úgyis majd megint mondani fogod. – biztos szólna, hogy álljak mögé, vagy oda is húzna rögtön. Már az, hogy ezt mondja, hogy mögötte kell maradnom, ettől csak még inkább kíváncsi vagyok. – Nem romolna… Ha a halál pillanatáig nem falnak fel minket, ugyanúgy elpárolgunk, mint bármelyik másik hollow. – nem kell ahhoz túl nagy ész, hogy ezt anélkül is tudjam, hogy láttam volna már más arrancar halálát. Elvégre nincs fizikai testünk, ami megrohadhatna és el kellene hantolni. Csak lelkek vagyunk, azok pedig nem hagynak maguk után testeket. Jobb is, elég gusztustalanul nézne ki különben Hueco Mundo.
Nincs mit, vagy pontosabban nem tudok mit válaszolni a szavaira, így csak dacosan kinyújtom rá a nyelvem. Inkább kezdjük, ha már végre itt vagyunk.
Nem sok kell, mire ismét változnak a dolgok. Szerencsére mintha nem gyorsítana, viszont végre nem csak egyvonalban érkeznek a labdák, vagy legfeljebb a combom felé. Viszont kicsit meglep a hátsók iránya, túlságosan lefele tartanak. Hirtelen abban sem vagyok biztos, nem-e fognak pattanni, mielőtt elérnének, de első körben a két közelire összpontosítok, de mire elkapom őket, fél pillanatom lehet csak reagálni a bokámhoz közelítőre. Túl necces lenne leguggolni, így nem tudom mennyire ér-e, de kivételesen csak ellépek a lábammal, hogy az továbbrepüljön, míg az azt követőt egyszerűen csak becélzom a kezemben tartott labdával és arrébb ütöm. Persze az ütközéstől az enyém visszapattan, de erre is számítok, ahogy ismét csattan a kezemben, már pördülök is meg, hogy lendületet gyűjtsek még plusz, és teljes erőmből visszavágom Vexnek az egyik labdát.