Szerző Téma: Aréna  (Megtekintve 7206 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Ichimaru Gin

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 62

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 4 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Aréna
« Dátum: 2014. Júl. 04, 11:40:44 »
Las Noches főépületében található. Egyetlen, nagy méretű, kör alakú terem. Puszta, sivár, ám vastag és erős falai ellenállnak a legtöbb támadásnak, sőt, még egy-egy cero-nak is. Persze ezen falak tűrőképessége is véges, éppen ezért az espadákra bizonyos korlátozások vonatkoznak. Ezek a következőek:
  • 15.000 LP feletti karaktereknek tilos resurrección formát ölteniük *
  • Gran Rey Cero-t valamint ennél erősebb társait tilos használni
Ezen szabályok egész Las Noches területére vonatkoznak.
Az arénában szabadon edzhet vagy harcolhat bárki, legyen Espada, Fracción, esetleg az Exequias tagja. 

* A korlátozás eltér az eredeti anime és mangabeli leírástól.


Karakterlap

Yamauchi Ayumu

Rajz és Művészet tanár

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Festő-Illusztrátor

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 000 / 15 000

Hozzászólások: 26

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 0 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna
« Válasz #1 Dátum: 2014. Aug. 09, 15:18:05 »
[Fegyverek - Szobrok - Ismeretlenek]



Las Noches egy egész kis kincsesbánya számomra a titkaival és különleges helyeivel egyetemben. Sajnos idővel mindenik varázsát veszti és különleges meg kreatív gondolkodásmód szükséges ahhoz, hogy valamivel elüthesse az idejét az, aki nem talál megfelelő társat magának egy beszélgetéshez, vagy csak úgy a semmittevéshez. Így történt az is, hogy művészi fellángolásomnak helyet adva indultam el a sivatagi város folyosóin és gyűjtögetésbe kezdtem. Mindenféle dolgot kerestem amit felhasználhatok az elmémben felrajzolt terv kivitelezéséhez, így mire elértem a végcélomat, már gazdagodtam kidobott, szemétnek titulált, fémdobozokkal, láncokkal, sőt fegyverekkel is. Ez utóbbiakat hosszas vizsgálatnak vetettem alá és sajnos a kezemen kellett tapasztalnom, hogy egy-kettő még elég jó éllel rendelkezik.
Az arénába, ahova végcélom ki volt tűzve, szerencsére épp senki sem volt, így nyugodtan láthattam neki a kivitelezésnek. Először két dárda és fémdobozok kerültek a kezeim közé és hamarosan, egy láthatatlan személy két lába állt az aréna közepén. Így folytatva lett test, karok és fej is. Különösebben pedig az sem zavart, hogy inkább nézett ki úgy, mint egy madárijesztő és bádogember nászából született monstrum, de ez a művészet nem igaz?
- Ki van itt? - kérdésemet a hátam mögé intéztem, hisz éreztem, hogy valaki onnan közeledik, de most pillanatnyilag az foglalkoztatott, hogy a kezemben tartott bárdot pár feldobás után el tudom-e indítani szobrom karja felé. Egy félkarú szobor mégis csak hatásosabb, bár lehet, hogy majd mind a kettőt levágom és úgy növelem a hatásfogát.
- Majdnem. - jegyeztem meg miután némi kis csalódottsággal konstatáltam, hogy a csatabárd messze elkerülve a kart, a szobor mellkasában állapodott meg.
- A háború és harc emlékműve. Szép nem? - fűztem magyarázatot és egyúttal adtam címet a művészeti remekemnek. Sajnálatos módon szinte biztos vagyok benne, hogy az első személy aki bejön céltáblának használva rögvest alkotóelemeire bontja majd. Igazán szomorú, hogy semmi módja nincs annak, hogy megörökítésre kerüljön. Nagyon szép dísz lenne belőle Las Noches tetején.
Mindössze most vettem a fáradtságot, hogy megforduljak és szemügyre vegyem a látogatómat. Mit ne mondjak, megvolt bennem a félsz, hogy valami őrjöngő fenevaddal kell farkasszemet néznem, aki a művészet legapróbb porszemét sem képes megérteni. Nem is tudom mi ütött belém, hogy ennyire lenézem saját fajtársaimat.
Az előttem tornyosuló személy, mert nálam magasabb volt ez bizonyos, kellemes meglepetés volt, bár a mézes-mázas külső mögött még rejtezhet rothadó hústömeg. Kettőnk közti hasonlóság, mely a hajszínben keresendő, hamar szemet ütött, de ez apró kis részelt és pillanatnyi hangulatváltozáson, mely gyorsan elfut, nem jelent többet. Arany perecei viszont sokkal jobban érdekeltek. Vajon milyen hatással lehetnek művészeti termékemre és hová lehetne felaggatni őket?
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 09, 15:24:57 írta Ayasegawa Yumichika »

Karakterlap

Nayara Tarin

Eltávozott karakterek

Octava Espada

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
46 900 / 60 000

Hozzászólások: 76

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 15 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#CCACF2


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna
« Válasz #2 Dátum: 2014. Aug. 09, 15:19:21 »
[Fegyverek - Szobrok - Ismeretlenek]




A mait harc nélkül szándékoztam tölteni, kivételesen nem hajtott semmi, vérontást mellőzve szabadnapot vettem ki e téren, Travesíát magammal is csupán dísznek vittem. Azt most csupán nézni terveztem, s bár pillanatnyi szeszélyem hamar fordulhat, úgy indultam neki, ma senkinek se kell tartania tőlem. Azt hiszem. Ha nem lelnék kedvemre valót, úgy majd intézek, kis perpatvart csiholni agyatlan fajtársaim körében, látni kívánt felfordulást előidézni sosem esett nehezemre.
~ Kezdesz elpuhulni, kedves ~ meglepett semmiből csengő hangja, s hogy ezúttal úgy, senki sem lézeng körülöttem, egyedül saját árnyékom követ. Választ várna vajon?
- Rég hallottalak – való igaz, mostanság feltűnően hallgatag, s arra eszmélek, napokban szótlansága fel se tűnt volna, ha nem kerül elő, hogy kioktasson újra.
~ Hiányoztam? ~ dorombolva dörgölőznek hozzám az árnyak, épp csak érintve simogatnak léptem nyomán. Hátsó szándék lappangását sejtem e duruzsoló hangban.
- Még mit nem… – elmosolyodok, tudva, mit ő is tud, olykor örülök, hogy itt van, kiváltképp, mikor nem szándékosan bosszant. Ritkaságszámba megy az ilyen. Várok, fülelek, szóra csendüljön újra, miért épp most kívánta tudatni velem, ha akarnék se szabadulhatnék tőle. Jó érzékkel rá, ha kívánom, csak azért se fecseg, mikor várnám tőle. Gondolatban vállat vonva járulok nézelődésem célja fele, remélve, remélve, megleshetek néhány egymást ízekre szedő egyedet.  Várt csürhe helyett, belépve, kedvem szegve csupán egyetlen példányt lelek.
- Senki – felelem a nekem szánt kérdésre. S amaz még fáradtságot sem veszi meggyőződni róla, igazat szóltam-e. Hirtelen következtetést vonok le, ezúttal sem az elme egy díszpéldányával akadtam össze. Annyi baj legyen. Legyen az az izé bármi, mi ténykedését, figyelmét olyannyira köti le, hátába osonó ármányról tudomást sem vesz.  Érdekesebbnek tűnik számára annál, hogy akár látatlanba végezhetnék vele. Mit csak annak okán nem teszek, abban nem volna semmi élvezet, ha utolsó pillanatban még csak tudomást sem szerezne arról, ki pusztította el. Mi értelme volna, ha előbb nem játszhatok el vele? Gyengeség tán, nem áll kezemre ilyesfajta tett, megszokott módszereknek búcsút intve eltérnem azoktól sosem volt erősségem. S bár leckét hanyagsága ellen még adhatnék neki, nem ezért jöttem. Idővel rájön majd magától is, ismeretlennel, annak háttal állva diskurálni nem mindig egészséges. Úgy fest, sokkal inkább foglalkoztatja, hogy az előtte álló tákolmányon, talán épp annak csúfságát torolva meg vezessen le némi feszültséget. Gyanútlan következtetek erre a furcsa építmény mellkasába szálló szekerce láttán. Néha, nagy ritkán úgy látszik, én is tévedhetek.
- Inkább… érdekes – nem akaródzott ocsmánynak titulálni egy alkotást, s habár annak véltem, művész és művészet előtt fejet hajtva e véleményt inkább fojtom magamba. Hozzá nem értőként nem csúfolom, csak mert saját ízlésvilágomba nem illik, hovatovább ellenkezik azzal. Éltemben kortárs alkotók műveit sem köptem le, hiába volt egynémelyik, ha nem épp mind túl giccses. Akkoriban barokkos túlzással elkövetett volt körülöttem minden, mit mai napig nem dolgoztam fel egészen, mi szükség teremtett annyi cifraságot belezsúfolni egy helyre.
- Mit tudsz te háborúról, hogy emlékezned kell? – kíváncsiskodok, oly jelentéktelen, avagy oly cseles volt-e, hogy túlélhette. A válasz valójában korántsem érdekel, tudva, nem az számít miként, csupán ama tény a mérce, hogy itt áll egészben, annak mikéntje, visszatekintve érdektelen.
Felelettől, ha akad egyáltalán, sokkal inkább más vonja el hirtelen a figyelmem. Szembefordulva velem megtekinthetem, kinézete vérlázítón hasonlatos enyémhez. Magam sem értett, mára tett fogadalmam az egyetlen visszatartó, ne tegyek ez ellen, s hagyjam meg most olyannak, amilyen. Habár annak szántam, nem kedvesre sikeredett mosollyal lépdelek alig másomhoz közelebb, hogy jobban szemügyre vegyem. Magamnak tett ígéretem, ma nem mocskolom be magam, alig-alig állom meg. Körbejárva, félrebillentett fejjel szemlélem, okot keresve rá, miért hagyjam életben. Sajátommal átellenben nem bíborvörösben játszó, enyhítő körülményként égkék szempár figyeli lépteim, így mégsem keverendő össze velem.
- Mesélj még róla, hátha megértem – kényszeredetten szakítom el tekintetem róla, terelem újra az általa műnek nevezett furcsaságra, tettetve, az érdekesebb számomra. Noha valójában hangyányit sem foglalkoztat, mi vitte rá, lomokat kupacba hordva megformázni ezt a valamit, érdeklődést színlelnem sosem voltam hozzá ügyetlen.

Karakterlap

Yamauchi Ayumu

Rajz és Művészet tanár

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Festő-Illusztrátor

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 000 / 15 000

Hozzászólások: 26

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 0 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna
« Válasz #3 Dátum: 2014. Aug. 09, 15:22:32 »
[Fegyverek - Szobrok - Ismeretlenek]


A személyét illető kérdésre adott válasz cseppet sem lepett meg. Nem is hiszem, hogy lenne akár csak egy lélek is ebben az egész sivatagban aki név szerinti bemutatkozás intézne, vagy legalább fajmeghatározást adnak. Ezen felül viszont örülhetek, hogy csak egy "senki"-t kaptam válaszul, hisz lehettek volna olyan hihetetlen nagy szellemességek is, mint a Halál, vagy más ehhez hasonló dolog. Az pedig, hogy nem támadott hátba, csupán értelmi szintjének, az alantas növényi szinttől való eltérését mutatja számomra. Talán találtam érdekes társaságot magamnak a mai napra?
- Fölösleges az udvariasság és a visszafogottság. Egyik sem igazán jellemzője fajunknak. A kritika pedig megfelelő alap némi szellemi érvényesülés elkezdésének. - értékelése nevetést, majd ezt a választ csikarta ki belőlem. A szobor esztétikai mivoltát firtató kérdésem amúgy is csak amolyan megválaszolatlan kérdésként szállt ki ajkaim közül. Amennyiben valóban senki sem lett volna itt, a kérdés úgyis elhangzik, arra várva, hogy a lehetetlen megtörténve a falak válaszoljanak.
Azt, hogy felméri, feltehetőleg ugyan azt a hasonlóságot kettőnk közt, amit korábban én is felfedeztem, síri nyugalommal várom. Szavaimmal nem is zavarom meg, csupán, kisgyermek módjára, a sarkamról a lábujjhegyemre állok és vissza. Mintha csak hintáznék. Mikor pedig közelebb jön hozzám, csak akkor tudatosul bennem teljesen, hogy mekkora a méretkülönbség kettőnk között. Nem strapálom magam azzal, hogy kitörve nyakamat akarjak szembe nézni vele, inkább csak várom, hogy mire jut a felméréssel. Még az sem zavar, hogy prédájára leső madárként jár körbe, sőt, kifejezetten érdekesnek találom ezt a megfigyelési módot. Talán arra vár, hogy kitörök és kardomat torkának szegezem? Bolond dolog lenne tőlem, hisz erejét nem ismerem.
- Amennyiben definiálod nekem, hogy háború alatt mit értesz, természetesen megkapod a válaszod. Mindazonáltal, nem kellene meglepőnek tartanod, hisz barbár világunk, talán második legvérengzőbb helyén, amennyiben a falakon túli világot nem nézzük, egy, a létünk örök alapeleme előtt tisztelgő szobor nem is meglepő látvány. Különben is többet tudunk a harcról és háborúról, mint azok a fajok, akik békét hirdetve a békének állítanak szobrot, miközben pár méterrel arrébb egymás nyakának ugranak a semmiért. - szavaim közben tekintetét megragadva figyelem a vöröslő szempárt. Érdekes, roppant érdekes. Talán majd egyszer, egy unalmas és szótlan napon, mikor festeni támad kedvem és nem roncsszobrokat készíteni, majd megfestem gyenge tudásommal. A halál hírnökeként, vagy a félelem alaktalan testeként? Ezt még nem tudom, de úgyis a jövő zenéje. Az itt és most fontosabb.
- Most pedig én kérdek, megint. Bejöttél ide és roppant érdektelen és semmitmondó kérdésemre választ adtál és nem támadtál hátba. Minek köszönhetem ezt a kivételes bánásmódot? Tetszésedet nem nyerhettem el, ebben bizonyos vagyok. Mi az oka hát annak, hogy vérszomjnak és puszta fizikális élvezetnek eleget nem téve érdeklődés alakult ki benned? - néha magam is megijedek saját önön valómtól, vagy helyesebb az, hogy meglepődök. Szeretem a verbális csapdákat állítani, még akkor is, ha ezzel magam sodorhatom veszélybe. Hisz mi érdekes lenne benne egy kis kockázat nélkül? Figyeltem az ismeretlent, hogy miként viselkedik majd és miként felel, gyermeki hintázásomat persze továbbra is folytatva. Érdekelt, hogy milyen mély elméjének tengere vagy, hogy ő, milyen mélyre képes leásni szín tiszta egyedül. Bízom benne, hogy nem én vagyok különc és fajunk mélyebb dolgokra is képes, mint a felszínen ragadt testi vágyak és örömök kielégítése, hisz ebben az esetben teljesen érdemtelen és nagyon nagy ostobaság, hogy többre tartsuk magunkat puszta levetkőzhetetlen büszkeségből más fajoknál csupán azért, mert fizikai erőnk pillanatnyilag meghaladja az övékét.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 09, 15:25:43 írta Ayasegawa Yumichika »

Karakterlap

Nayara Tarin

Eltávozott karakterek

Octava Espada

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
46 900 / 60 000

Hozzászólások: 76

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 15 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#CCACF2


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna
« Válasz #4 Dátum: 2014. Aug. 09, 15:23:27 »
[Fegyverek - Szobrok - Ismeretlenek]



Kacaja meglepettséget fest arcomra, nem rémlik, hogy szóltam volna bármi vicceset, értetlenül állok viselkedése felett. Hovatovább, szavaiban sem találok semmit, mi belőlem akár halvány derűt váltana ki.
- Ha már megadatott levedlenünk ezt a szintet, miért volna mégis szabályszerű állatként viselkednünk?  Sajátosságunk volna vérszagra tóduló ösztönlénynek lenni, kivétel már nem is lehet? – bár magam is minden alkalommal ezen hozzáállással fordulok egy-egy ismeretlen fele, nem torkollom le, ha meggyőződésemmel szemben olykor kellemesen csalódnom kell. Akadnak olyanok, elenyésző számban bár, kik értékelik, egy marék homoknál több értelem szorult a fejembe, s vannak azok, kiknek pont annyi, avagy még kevesebb jutott, ezeket nevezem létezésre érdemtelennek. Hozzáállása egészen egyedi, ha jól értem, jólneveltségem szinte értésnek veszi, mit nem tud a javarészt jellemző viselkedésekkel hasonlón egy kupac alá venni. Számon kérni modorom, mely nem hasonlatos a többséghez, nem is tudom, minek vegyem, bóknak, avagy sértésnek. Egyelőre egyiket sem teszem, nem tudva, valójában mi szándéka volt megjegyzésével.
- Sajnálatos, de nem értek hozzá. Kontárként véleményt alkotni valamiről, mit nem ismerek, nem csak alaptalan, de felesleges. És nem is nekem kell tetszen – én sem vágynék kritikára bármi téren olyantól, kinek dolgaimhoz közel, s távol köze sincsen. Az ilyesfajta művészetben pedig, bármily sajnálatos, jártas nem vagyok. A szobornak nevezettet elnézve pedig annyira nem is bánom, hogy nem merültem el benne, azt látva időpocsékolásnak vélem, hogy ilyesmiben avatott legyek. Vannak dolgok, mik tetszenek, vagy épp, mint ez, pont nem, ennél konkrétabb hibáját megnevezni nem tudnám, meg sem kísérelem megtalálni benne a hibát, mitől nem találom szépnek.
Kíváncsiságom, kutakvó pillantásom tétlen állja, nem torkol le, nem is ront rám, szótlan tűri, míg körbejárva megszemlélem. Ezúttal sem vártként viseltet felém, már-már szemtelenül nyugodtan, mikor legtöbbje nem nézné el nekem ily módon vizslatásom, fenyegető keringőm közben. A többség pontosan annak venné, aminek szántam, ő mégsem így tesz. S ha mégis, úgy feszengést, riadalmat sem látok rajta, avagy igen jól rejtegeti előttem. Hasonmásunkon kívül egyebet, mi érdekes, nem is találok, apróságot leszámítva, mit várnék, nem retten meg tőlem, habár ez inkább bosszantó, mint különleges benne. Míg csak újra meg nem szólal, mivel lanyhuló érdeklődésem mondandója ismét felkelti. Fémkupacát méltató kérdésemre merőben különös válasz érkezik, mit őszintén, ki sem néztem belőle.
- Én határozzam meg, mely háborúnak állítottál emléket? Avagy az összesnek…? – elmélkedek, hangot adott kérdésem alig neki szánva. Továbbra is értetlen állok a kreálmány előtt, önerőből megérteni sem próbálva, mi zajlik egy művész fejében. Érvelése, szobra létezésének miértje már aligha érdekel, kíváncsibbá tett alkotójának személye. Kérdése mosolyt csal arcomra, hiszen az merőben érdekes. Kis ideig megváratom felelettel, azon tűnődve, erre saját válaszom, avagy olyasmit adjak számára, mit hallani szeretne. Tudni akarja, miért nem öltem meg, ahelyett, hogy örülne ennek. Azt várná vajon, hogy utóbb erre mégis próbát tegyek? Hamar elvetem e gondolatot, hiszen ha így lenne, már tettleg értem volna, hogy harcot kezdeményez, ennél több kell legyen benne. Játszik csupán, meg kell hagyni, veszélyesen.
- Valóban, messze állsz tőle, hogy kedveljelek, mégis, egy ilyen, mint te, nem mindennapi jelenség errefele. Alapjában véve meglepő a tény, magunkfajta egyáltalán szobrászkodásra adja fejét. Kevesen engednek a késztetésnek, hogy ily módon fejezzék ki magukat, fölös energiáikat inkább pusztításra fordítják alkotás helyett. De miért is magyarázom ezt épp neked, mikor, ha jól sejtem, ezt magad is ugyanolyan jól tudod? – kérdésem költői, inkább szólt magamnak, mint neki. Ahogy felfoghatatlan az is, minek fecsegek ennyit. Szószátyársága fertőző, úgy hiszem, máskülönben napokig nem szólok ennyit összesen. Más kérdés annak oka, valójában nincs is kinek, alig lézeng körülöttem arra érdemes.
- Másfelől mondjuk, hogy épp csak nem vagyok éhes, köszönd a szerencsédnek – vetem közbe, mellesleg, még mielőtt túlzottan bizakodó lenne, tárom fel előtte e kicsiny titkot, valódi okát annak, miért állhat még itt előttem. Csupán azt adom, mit egyébként is várna tőlem, jóllakott ragadozó képét festem, ki csupán kedvtelésből a vacsorát nem kergeti meg.
- De biztosíthatlak, ha nem volnál rá akár egy kicsit is érdemes, már nem élnél – meg sem fordul a fejemben, hogy nagyobb kárt tehetne bennem, nem ostoba merészségből bátorkodok kijelenteni, ha úgy tartaná kedvem, végezhetnék vele. Elé lépve, lehajolva hozzá, kicsinységét még inkább hangsúlyozva a fejére teszem a kezem, hacsak mozdulatomtól nem rebben el.
- Kár volna érted, nem? – merészkedek szemtelen közelségbe, hogy feltegyem e kérdést, mi válaszra sem érdemes, anélkül is tudva, véleményünk, ha másban talán nem is egyezik, ebben biztosan nem tér el. Egyetértésünk e téren, hogy ő élni szeretne, én pedig nagylelkűségemben ezt engedem neki, tovább is lépek, túltárgyaltnak véve, miért is nem szándékozok kárt tenni benne. Egyelőre…
- Visszatérve erre – fordulok ismét a szobornak titulált fele, immár közelebbről újra szemügyre veszem, ezúttal futó pillantásnál többet áldozva rá. Szemrebbenésnyi idő alatt mérem fel számos gyenge pontját, mégsem ez, amit keresek. Leginkább ellenálló részét meglelve emelem mellkasa elé tenyerem, épp, ahonnan oda nem illőként kandikál ki a bárd nyele. Ha azt felfogta, úgy talán kibírja azt is, amire készülök. Bármennyire is nem nyerte el tetszésem, egészében elpusztítani mégsem áll szándékomban, ha már dolgozott vele. Nagyobb erőfeszítést igényel, mintha teljes erőmet beleadva formáznám lélekenergiám, hiszen óvatoskodva még sosem próbáltam ilyet. Egy, a végletekig gyengített cerot küldök bele, mi a leghitványabb hierro-t sem karcolná meg. A célnak viszont épp megfelel, az akadálytalan halad át még így is az egyszerű bádoglemezen, fájó üresen tátongó, tenyérnyi lyukat hagyva benne. Hátra lépve, karba font kézzel elégedetten bólintok rá az általam így már késznek vélt műre, várva alkotójának reakcióját. Felkészülve arra is, habár szándékom nem erre irányult, ezzel tönkre tettnek találná szobrát, ez esetben az sem volna meglepő, ha megtorolná a rongálást. Vagy legalábbis megpróbálná.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Márc. 29, 01:10:13 írta Abarai Renji »

Karakterlap

Yamauchi Ayumu

Rajz és Művészet tanár

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Festő-Illusztrátor

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 000 / 15 000

Hozzászólások: 26

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 0 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna
« Válasz #5 Dátum: 2014. Aug. 09, 15:24:10 »
[Fegyverek - Szobrok - Ismeretlenek]


Különös és furcsa bizsergés járja át a testemet, mintha elektromos áram járna át szüntelen. Ezt némiképp lehetetlennek vélem, hisz semmi olyat nem tettem, amitől a testem különösebben feltöltődött volna. Talán az eszmei játék, a tekintet ahogy a másik prédaként néz rám, pezsdíti fel vérem. Én pedig hagyom, játéka legyen szép és nyugodt, miközben én élvezem a pillanatot.
- Olyan sokkal találkoztál már, ki a nem úgy tekintett rád, mint vadász az áldozatára, még ha nem is szólt hozzád, vagy nem is érdekelted, de a tekintetében láttad, hogy bármikor áldozatává válhatsz? Olyan sok van, kit nem érdekel az, hogy eltiporva társait érjen el egy olyan magasságot, melyhez egyedül elérni képtelenség? A feltevést, mi a szabály szerű állati viselkedést jelenti, személy szerint úgy vélem, hogy mint olyan faj, amely ösztöni formában állat alakjában rejtezik, illő, hogy néhány tulajdonságot átvegyünk és hordozzunk korábbi létünkből, de mindet úgy fojtatni arrancar létünk után, mint előtte puszta buta kis gondolat és megvilágosult állapotunkhoz illetlen viselkedés. - szavaim nyugodtak, de belül érzem orkánként akar kitörni örömöm, hogy mélyre menő magassági gondolataimat végre megoszthatom valakivel, aki eddig azt bizonyította, hogy állati ösztöneit képes félretenni, még ha csupán csak egy rövid kis ideig. Igazán sajnálatos, hogy oly' szép és hatalmas fajunk saját sírjából csak nehezen és ritkán tud kilépni. Pedig mennyien verik a mellüket, hogy "Igen, az arrancar a leghatalmasabb és legbölcsebb nép, nyomába senki sem ér!", én pedig, mint apró kis hernyó, ki végignézte sokak felemelkedését és bukását, csak nevetek a markomba és sírok, hogy hogy süllyedhetett ilyen mélyre egy büszke nép.
- Ez utóbbival szembeszegülnék. Nem kértem, hogy tetszen neked, hisz az lehetetlen, hogy minden, mi elnyeri az én tetszésemet az a tiedet is táncra invitálja. De nem is szükséges már, hogy kifejtsd e tárgyal kapcsolatos véleményed, hisz burkoltan bár, de megtetted, ezt pedig köszönöm szépen. - előszeretettel vizsgálom a másik arcát, hogy lám, szavaim miféle reakciót váltanak ki belőle. hazugság azt mondani, hogy van olyan egészséges lény, kinek arcán nem jelenik meg a fejében kialakult vélemény, csupán sokkal jobban kell figyelni és meglátni azt, mi eltér a normálistól, ami egyéni.
- Azt hiszem kérésemet félre értetted. úgy tűnik, hogy nem sikerült elég tisztán fogalmaznom. Nem azt kértem, hogy nevezd meg azt az esemény, melynek szobra ez, hisz az lehetetlen, mivel magam sem tudom erre a választ. Amit szeretnék hallani tőled az, hogy miként írnád le a háború fogalmát. Nem részletesen, csak pár szóban vagy mondatban. A tisztán látás sokat segít az elme fejlődésében. - meglep, hogy nem értette meg szándékom, de így már biztos könnyebb lesz neki. Feltehetőleg a probléma bennem lakozik, lévén a pontos fogalmazást sokszor elfeledem szabadon szárnyaló gondolataim kifejtése közben. Ez egy újabb dolog, mit meg kellene tanulnom mihamarabb, hogy az esetleges problémákat elkerüljem vele.
Elkövetkezendő szavai előbb mosolyt csalnak az arcomra. Eltartott egy darabig, de úgy tűnik, hogy sikerült kiengednem a palackba zárt szellemet és végre bővebb gondolatokat kicsalnom belőle. Nehéz dió az már biztos, de legalább érdemes egy beszélgetésre. Igaz, azt meg kell mondanom, nem épp ez a legmegfelelőbben berendezett hely egy kellemes beszélgetésnek. Valamiért tartok attól, hogy ha még sokáig kell a várakozó kislány szerepében tetszelegnem akkor eláll a lábam és egy arénában nem sok lehetőséget biztosítottak az ülőgarnitúrák megtalálásához.
Már épp szólásra nyitnám az ajkaimat, mikor a meglepettség és egy vigyor egyszerre ül ki az arcomra. Úgy tűnik, hogy szavait nem formálta át többször elméjében, mielőtt szabadjára engedte, így most nem tudom, hogy pironkodjak vagy felnevessek örömömben. Őszintén megmondom, mindkettőhöz nagy kedvem lenne mostan.
- Mi az oka annak, hogy egy prédára leső személy, ki nemrég ismerte be, hogy mindössze azért nem engedett túlélési ösztönének, mert bendőjét már megtöltötte, vagy még nem ébredt fel benne a táplálkozás iránti vágy, életre érdemesnek tart engem, kit nemrég még úgy figyelt, mint macska a sarokba szorított egeret? - kérdésére eképp válaszolok méretes vigyorral arcomon. Talán ennek köszönhető az is, hogy le tudtam küzdeni azt a nagyon erős késztetést, hogy fogaimat kezébe mélyesztve megízleljem bőrének és vérének ízét, és megajándékozzam némi kellemes kis bizsergéssel a fejemen pihenő végtagját.
Ugyanakkor csalódnom is kell ebben a nőszemélyben, hisz épp most adta jelét annak, hogy hosszabb lépkedés után visszabukott pár szintet az elme lépcsőjén és hagyta, hogy olyan gondolatai kerítsék hatalmukba, melyek a biztos pusztulás felé vezetik őt. Valóban én gyengébb vagyok, mint ő, de tartani attól még nincs okom. A győzelem nem a fizikai való velejárója, bár a történelmet, már a győztes írja.
- Nocsak... - első reakcióm ez a tettét követve, hisz úgy tűnik, hogy a művész érzék benne is felébredt és embert ábrázoló szobromat hollowwá változtatta. Hazudnék és becsapnám önmagam, ha azt mondanám, hogy ez megfordult az én fejemben is, de számomra irreleváns volt, hogy fajilag behatároljam a szobrot. De ha ez tetszik neki, hát legyen így.
- Látom büszkeség beléd is szorul némi, de kár volt az energiádat erre elpazarolni. Maga az alak semmit nem jelentett, egy szobor a mögötte levő eszme nélkül csak annyit ér, mint az elemek amikből építették. Hát halljuk, mi volt az a gondolat, az az eszmefonál, mi átjárta elmédet mikor az ötletet kiötlötted? - szavaim közben a szobrot vizsgáltam és egyszer-kétszer körbe is jártam. Két személy műve, kik idegenek egymásnak, az, hogy nem támadnak egymásra pedig csak a véletlen műve. Na persze.
Végül visszatérek eredeti helyemre és kíváncsian fürkészem tovább az arcot, amitől választ várok, vagy meghátrálást. Soha, egyetlen pillanatig sem voltam biztos benne, hogy mély szándékkal megfontolt tett volt ez részéről. Azért is járkáltam és vizsgálgattam a szobrot, hogy hagyjak neki időt, ha valami hazugságot készül szólni, hát legyen ideje rajta gondolkozni.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 09, 15:26:05 írta Ayasegawa Yumichika »

Karakterlap

Nayara Tarin

Eltávozott karakterek

Octava Espada

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
46 900 / 60 000

Hozzászólások: 76

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 15 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#CCACF2


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna
« Válasz #6 Dátum: 2014. Aug. 09, 15:25:23 »
[Fegyverek - Szobrok - Ismeretlenek]



Kérdésemre kérdéssel felelve gondolkodóba esek, miért is állok ki felvetésem mellett. Emlékeztetve rá, kiket érvekkel védeni próbálok természetük okán, ugyanúgy megvetek. Magam sem tudom, mi célom ezzel. Jobbak volnánk pusztán létezni akaró állatoknál, s ez valahol dicséretes, értékelendő, hogy túlléptünk ezen, ugyanakkor sajnálatos a feledés, hogy egészében félredobtuk mindezt. Már aki, persze. Kellene legyen egészséges egyensúly létünkben, de ki egyik, ki másik oldalára esett át túlzó mértékben. Kivétel igen kevés akad, ki megőrizte mindazt, mi minket jelent. Kevesek közé tartoznék én is, mára kihaltnak tetsző nézeteimmel.
- Manapság többel is, mint kéne. Sokak, sokfélék jöttek már velem szembe. Meglepődnél, milyen keveseket hajt már ezen a szinten puszta ösztön. Élni akarásuk már nem olyképp nyilvánul meg, hogy elpusztítsanak minden eléjük kerülőt, még ha erre lehetőségük is lenne. Csak nagy ritkán, ha az kézzel fogható fenyegetést jelent, vagy még akkor sem, kibúvót, kiskaput keresve, mivel kímélhetnének meg egy életet... – elfintorodok szavaim alapját adó, feltörő emlékekre, arcokra, bennük rejlő lehetőségre, mit oly nagyvonalúan hajítanak félre. Egy festő, ki többre tartja a halandó létet, mint miénket, saját fajtájától óvja, s nyíltan teszi mindezt. Espada, kinek kézre esett volna, meg sem fordult fejében, tébolyultsága sem vitte rá, hogy végezzen velem, szabadon hagyta, hogy játszadozzak vele, földbe tiporjam kedvemre, annak megtorlására kísérletet sem tett. És sajátom, ki személyes érdekeire hivatkozva óvja tőlem fajtánknak söpredékét, mondván, valamire még jók lesznek, s ne öldössek kedvemre, csak mert megítélésem szerint nem tartom azokat életre érdemesnek. S a kedves, ámde szánalomra méltó Privaron, példájára annak, mit az előbb említett, ki nem hogy törtető, kegyetlen lenne, beletörődve jelenlegi helyzetébe, letaszítottságába, tenni nem is kíván már ellene.
- Alig lelni már fel csíráját is a káosz szépségének ebben az eltunyult, undormányos, pacifista fertőben, hol már nem mindenki vadász és préda egyben, egymás mellett élők lettek. Nem evégre teremtettünk, s hogy valójában mire, mára jószerével feledésbe merült – fogalmam sincs, miért osztom meg nézeteim, egyetértésre benne oly kevésszer lelek, jobbára felesleges, véleményem többnyire csupán elrettentést, megvetést, nagy ritkán vitát eredményeznek, sokszor hasztalannak vélem már bele is kezdenem. Most mégis, itt vagyok, s erről beszélek. Zavartan nézelődök, tekintetét kerülve, nem értve, miként hozta ki ezt belőlem, bosszankodva rajta, ismeretlenül is efféléket fecsegek mellette. Talán sokat vesztenénk vele, mégis jobban jártam volna, ha ebbe bele sem kezdve inkább végzek vele, úgy nem lennék most saját magam előtt kínos helyzetben. Tehetném, akár most is, és mégis, mondandójára kíváncsian, tétlen állok felette, elhallgattatására őszinte szándék nélkül.   
Alkotásának további méltatására nem tart igényt, cifrázni se volna kedvem, furcsállom bár, hogy negatív véleményem is értékesnek veszi, köszönetére szótlan vállat vonok, ha neki ez kell, hát legyen. Rábólintok magyarázatára, úgy véli, némileg elbeszéltünk egymás mellett, holott csupán elkerülni kívántam a válaszadást, lévén az túl összetett. Újra fogalmazott érdeklődése koránt sem hoz könnyebb helyzetbe, makacsul ragaszkodik hozzá, hogy beszéljek.
- Szükséges rossz, azt hiszem – időt húzok, valójában továbbra is tanácstalanul állva kérdéséhez, mi célja vele, s hogy egyáltalán milyen mélységbe menően kívánja, hogy ezt elemezzem. Minden csupán nézőpont kérdése, így a háború fogalmának kifejtése, talán magam bonyolítom túl, nem evidens. A háború, természeténél fogva sem tehető egyetlen lapra, ahányat vívnak, mind más és más, általánosságban beszélni róla, mindről egyként szólva, nagyvonalú ostobaság volna. Minden esetre kötve hiszem, hogy lexikális tudásomra volna éhes, ha közvetlen részese nem is volt, annak meghatározásával tisztában kell legyen. Tapasztalatot meg- és túléltről, avagy kívülállóként mindről, bármelyikről átfogó, szubjektív véleményt akar hallani, nehéz eldöntenem. Tudva, ha ennél többet óhajt, úgy sem fog a témától elszakadni, ha nem éri be ennyivel, bizonyára tovább kérdez. 
Újabb számonkérésére egészében veszi el játékos kedvem, szemtelen vigyorával átellenben sajátomat törli le, mancsomat fejéről levéve, felegyenesedve, karba tett kézzel egy lépést hátrálok tőle.
- Az leszek, aminek látni akarsz, ha úgy állna érdekemben, de nincs okom, hogy a kedvedre tegyek – ártatlant játszva, romlottan, de miért is tagadnám meg azt, aki vagyok? Éltemben sem voltam jobb annál, ami most vagyok, pusztán a környezet, mi más lett, amihez alkalmazkodnom kellett. Erősebb, talán megfontoltabb lettem, ha eddig nem változtam, miért is akarnám, hogy másként legyen?
- Lehet tegnap, vagy akár holnap nem állnék le beszélgetni veled, próbát sem téve rá, arra alkalmas vagy-e. De szükséges volna megmagyaráznom minden tettemet? Ki volnál, hogy pillanatnyi szeszélyemért felelnem kelljen? Csendben is örülhetnél, ha épp nem az zavar, hogy nem tettem kárt benned. Vagy épp az ellenkezőjére áhítozva feszegeted a türelmem? – mindezzel saját magam hergelem, bizonyára ezzel kedvére téve, másért nem háborgatna ilyen ostoba kérdéssel, hogy miért nem öltem meg. Érzékelve, hogy ökölbe szorul a kezem, kivel én kívántam, engem használ játékszernek, nagy levegőt véve lehunyom a szemem, kívánságának, dühömet felszínre csalogassa, nem teszek eleget. Előbbi, talán kissé emelkedett hangnemből újra csendesebbre válva folytatom kis idő múlva, szűnni tűnőnek a késztetést, hogy helyből darabokra szedjem.
- Ha nem kívántad volna megismerni, szánt szándékkal előcsalni ezt a felem, úgy lehet, sosem mutatom meg. Rajtad áll mit látsz bennem. Játszhatnék előtted bármit, ha ezt várnád, úgy tennék, s te el is hiszed. Ha nem tudnám, hogy így van, ekként ámítottam sokakat, köztük eszesebbeket, nagyokat, kik ismerni véltek, ha velük szemben e játék mit sem ért volna, nem lennék olyan biztos benne. Mi több, feltehetően itt sem lennék, nem éltem volna már meg jó néhány napot, ha előttük is nyílt lett volna ez a kis titok. Voltam szerető, ki gyűlölt, kedves olyannal, kit megvetettem, hűséges ahhoz, kit elárultam, s gondoskodó azzal, kivel magam végeztem. S mindezt egyikük sem tudta, már nem is fogja soha. Nem jobb vagy náluk, csupán nincs okom rá, hogy átverjelek – eleget, talán túl sokat is beszéltem, mit sem számít, ő valóban ismer-e, hasznomra sincsen, fenyegetést sem jelent. Sokat nem tud még rólam, s ennél többet nem is tárok elé, elmondottakra, ha jól sejtem, idővel rájött volna, ha nem már kezdettől fogva tudta.
Őszintén meglep közönye, mivel tűri, hogy tákolmányát kedvemre formáljam. Egyéb szándékom se volt vele, minthogy tétlenségéből felrázzam, úgy fest, nem vittem sikerre. Mi több, egészen különös, azon feltételezéssel él, megfontolt, művészi indíttatás vezérelt erre. Ahogy hozzáértőként, új jelentést kapott szobrát elemezgetve kérdőre von, tettem miként, milyen ötletből született, halkan kuncogni kezdek.   
- Túl sokat akarsz látni valamiben, mi ott sincsen. Mondjuk, hogy helyetted kapta. Beéred ezzel? – bár lehetne, felesleges volna légből kapott magyarázkodás mögé rejtenem, mi késztetett lyukat vájni a fémtömegbe. Elpusztítani nem állt szándékomban, szebbé sem tettem ezzel, mégis helyénvalónak érzem a tátongó ürességet benne. Valóban, hozzánk közelibbé vált ezáltal ez a névtelen, arctalan forma, nem ez volt a lényeg.

Karakterlap

Yamauchi Ayumu

Rajz és Művészet tanár

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Festő-Illusztrátor

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 000 / 15 000

Hozzászólások: 26

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 0 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna
« Válasz #7 Dátum: 2014. Aug. 11, 10:23:57 »
[Fegyverek - Szobrok - Ismeretlenek]

Némiképp csalódás ül ki az arcomra. Valamilyen oknál kifolyólag azt gondoltam, hogy a velem szemben álló arrancar jobban átlátja fajunk problémáját. Lehet, hogy velem van a baj, de én személy szerint nem értem, hogy mit segít rajtunk az, ha gyenge, fejlődőképes társainkat gondolkodás nélkül elpusztítjuk. Úgy vélem, hogy az olyan, mintha egy állat a saját lábát rágná le és úgy akarna továbbfutni.
- Azt hiszem nézőpontunk ebben a témában különbözik. - szavaimnak mos nincs érzelmi kicsöngése. Halk, nyugodt és hideg. - Véleményem szerint nevetséges és ostoba gondolat az, hogy minden eléd kerülő egyént gondolkodás nélkül elpusztíts. Ne érts félre, nem azt mondom, hogy mindenkiben érték van, vagy potenciál, de úgy, ha gondolkodás nélkül elpusztítód csak azért mert erősebb vagy és hierarchikus játszmában azzal akarsz kérkedni, hogy ennyit és ennyit elpusztítottam többet ártasz. Jó példa vagyok erre például én. Ha percekkel ezelőtt úgy léptél volna be ebbe a helyiségbe, hogy rám támadsz és erőfölényedet kihasználva egyszerűen elpusztítasz azzal megakadályoztad volna azt, hogy fejlődjek, hogy jobb és erősebb legyek, olyan aki képes megvédeni azt a helyet amit otthonunknak nevezünk. - szavaimon magam is meglepődök, de csak kicsit és benn a nemrég felöltött maszk mögött. Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy mi történt volna, ha az arrancar érkezése óta az életemért kellene küzdenem, csupán azért, mert önzősége és vérszomja ezt kívánja. Vegyes érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban, hiszen ha ki lehetne ezt irtani fajunkból akkor elveszne az erő, a cél ami hajt minket, viszont így saját magunk legnagyobb ellenségei vagyunk. Meg kellene tanítani mindenkit, hogy uralja ezt, ne pedig engedje, hogy az uralkodjon rajta.
- Kössük össze a két dolgot. Szerinted mekkora értelme van, morálisan és taktikailag egyaránt, annak, ha egy faj, egy csoport, megöli a saját katonáit még a háború vagy egy csata elkezdése előtt? Nem vagyunk emberek, hogy a csatáinkat papír és asztal mögött döntsük el. És ez igaz az ősellenségeinkre is. Ebből kiindulva, ha mi itt szépen öldököljük saját embereinket, ilyen ütemben haladva akár Las Noches kulcsát át is adhatnánk nekik. Azt feltételezem te sem szeretnéd. A fajunk nem azért született, hogy egyszerűen engedje, hogy csak úgy elpusztítsák vagy rabsorsba juttassák. Te sem szeretnél cirkuszi mutatvány lenni, mint "utolsó arrancar". - valamiért némi gyűlölet és harag is vegyült a hangomba. Fogalmam sincs, hogy melyik szó vagy gondolat váltotta ki ezt belőlem. Talán csak az, hogy vannak olyanok akik azzal álltatják magukat, hogy segítenek fajunknak, ám közben ássák a saját sírunkat.
- Igazán sajnálom, hogy a rólad alkotott kép egyszerűen darabokra tőrt. Úgy tekintettem rád, mint kevesekre fajtársaim közül. Roppant kevesekre. Valóban játszottam veled, nem tagadom. Kíváncsi voltam, hogy ki rejtezik a maszk mögött. Hát nem ironikus? Mi vagyunk az a faj aki maszkot visel, csak azért, mert inkább hazugságok és önámítások mögé rejtezünk, csak azért, hogy a saját igazunknak éljünk. - hátat fordítok neki. Nem félek tőle, nincs okom rá. Ha hátba támad, hát az ő baja. Ez esetben bemutatja gyengeségét és nekem nincs okom a gyengéktől félni. Sohasem volt.
Szemeimet művészetem maradványára emelem. Hogy többet látnék benne, mint ami valójában van? Dehogy, tudom jól, hogy ez mindössze csupán egy roncshalmaz, se eszmei se érzelmi értéke nincs. Hogy mégis miért folytattam róla beszélgetést és miért elemezgettem? Kíváncsi voltam. Tudni akartam, hogy az ő fejében mi jár, hogyan forognak a gondolatai.
- Tulajdonképp ez a szobor most jó képet mutat fajunkról. Nyers, törékeny és arctalan. Nem emlékszem, hogy hallottam volna hírét annak, hogy a shinigamik rettegnének tőlünk és úgy gondolnának ránk, mint a közelgő világvége hírnökeire és elhozóira. Nem félnek tőlünk és nem tartanak minket egy tegnap született hollownál nagyobb fenyegetésnek. Mi pedig önkéntesen segítünk nekik saját magunk elpusztításával. - jobb kezemet lassan emelem a szobor irányába és ujjaimat, mutatóujjam kivételével összezárom. Mély levegőt veszek és lassan a lélekenergia formálódni kezd az ujjam végén egészen addig, míg a halálsugár el nem szabadul és pusztítja el korábbi remekművem. Pedig korábban még úgy gondoltam, hogy nem én leszek saját gyermekem gyilkosa.
- Látod, arrancar? Ez csupán egy szobor volt, semmi több, és mégis egy arrancar volt, egy közülünk. Úgy ahogy most én, úgy mások is elpusztítják saját testvérüket, gyermekeiket és társaikat. - lassan és kimérten sétálok mellé, majd egyszer rá, aztán a mennyezetre emelem a tekintetemet. - A választás rajtad áll. Fajtánk hőse és megmentője, vagy árulója és elpusztítója akarsz lenni? - nem vagyok biztos benne, hogy megérti a gondolataimat. nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán van-e olyan személy bárhol, akár itt, akár a halandók vagy a shinigamik között, aki képes lenne megérteni engem. Még nem. Úgy érzem, hogy még nem jött el az én időm.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 11, 10:25:44 írta Paloma Blanco »

Karakterlap

Nayara Tarin

Eltávozott karakterek

Octava Espada

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
46 900 / 60 000

Hozzászólások: 76

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 15 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#CCACF2


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna
« Válasz #8 Dátum: 2014. Aug. 24, 09:50:30 »
[Fegyverek - Szobrok - Ismeretlenek]


Szavait hallgatva, miként érzékeli ő is, sosem volt közelségét egyre távolabbinak, elérhetetlenebbnek tetszik, ugyanakkor kedvet sem lelek rá, hogy ellenkezőjéért tegyek. S ahogy tovább és tovább beszél, még kevésbé érzem, hogy volna közös bennünk. Nem csupán egyetlen téma, gondolkodásának egésze fordítottja enyémnek. Csupán hallgatok, semmit közbe nem vetve, holott jószerével minden árva szavára volna ellenvetésem.
- A feltételezés is sértő, számon tartanám mikor, s mennyi veszett el általam. Üres számokkal hencegni mi értelme? Többe nem néznének érte, ha fejeket gyűjtve, falra aggatva igyekeznék felvágni vele. Gondolod, ilyen egyszerű lennék, s minden tettem indítékát máris megfejthetted volna? – valójában nem csak, hogy nem érdekel, nem is vágyom rá, hogy egészében kiismerjen. Semmi okom rá, szavai ellen védekezzek, valamelyest mégis ezt teszem, holott beérhetném azzal, vélekedjem rólam úgy, ahogy akar.
- Ami pedig téged illet… Lázongsz a pusztítás ellen, de hazug volnál mindkettőnkkel, ha azt mondanád, kósza gondolatként sem merült fel benned kezet emelni rám. Óvatosságból, talán, avagy makacsul ragaszkodva hangoztatott elveidhez, átgondolva nem tetted, a miértje nem érdekel. De az vagy-e, olyan „”, mélyen belül, amiről beszélsz? Nekem nem érdekem kivárni, végignézni, míg a fejemre nősz. Ha most még nem is, idővel ugyanolyan fenyegetés lennél csupán, mint bármely másik – mégsem teszek semmit, hiszen e percben létezése érdektelen, ha akarna is ellenem fordulni, most még nem volna következménye. Aprócska bosszúság csupán, feltételezi, én sem jelentek már veszélyt rá. Közös ügyünkért kardoskodása, a mindenek feletti „mi” hangoztatása kezdi felfordítani a gyomrom. Kedvem volna ábrándjain taposva reményeit szilánkjaira zúzni. S bár tudom, szavakkal, míg ő maga nem látja, nem érek semmit, mégsem tudom magamban tartani.
- Legyen. Menj, állj ki eléjük, tedd őket próbára. Százból vajon hány értene veled egyet, hány volna, ki bólogatna erre? Nem fogadnék rád, hogy kikerülnél közülük élve. Hogy te miként vélekedsz, vagy én mit gondolok, úgy hiszem a többséggel szemben jelentéktelen. Túl makacs és önfejű mindünk ahhoz, hogy közös nevezőre terelgesd az összest. Ha erőben felettük állnál, parancsba adhatnád a békességet, a véleményed, ha tenni nem is tudnának, mernének ellene, nem osztanák – tagadhatatlanul szűk látókörűek vagyunk, ám korábbi példa is mutatja, nincs az a hatalom, mi gyökeresen megváltoztathatná, milyenek vagyunk. Percnyi összefogás talán, közös ellenség ellen, ám egészében még ez a cél sem volt elegendő kiirtani minden belső viszályt. Gyermeteg, elérhetetlen vágyálom csupán a világunk utópiája. Ezek nem mi vagyunk, s nem is leszünk, jó darabig biztosan nem. Ha csupán egy maréknyi maradna belőlünk, mind olyanok, mint ő, halvány esély talán volna rá, hogy egymás mellettiek, s nem egymást irtókká legyünk.
Sajnálkozására vállat vonok, hidegen hagy eleget tenni a rólam alkotott képnek, próbálva olyannak lenni, amilyennek szerette volna, hogy legyek, továbbra sem érdekem meggyőzni arról, más vagyok. Túl kevés, jelentéktelen ahhoz, hogy erőfeszítést tegyek elhitetni vele bármit, se szava, se tette nem lehet ellenem, amivel ártani képes. Unalmas. Mégis képes színtelenségében apró meglepetések okozására, ahogy hátat fordít nekem. Csupán ennyi. Szavait tán hozzám intézi, már nem érnek el. Nem érvelek és nem vitázok, meg sem erősítem benne, miként van, amit mond. Megelégszem azzal, hogy csupán az tart tőlem, akinek kell, nem vágyom egy egész faj figyelmére. Hogy újra csak „mi”, értetlensége felfogásommal szemben, felesleges volna erőltetnem, hogy megértse, mennyire nem érdekel. Fanyar mosolyt csal arcomra, ahogy keze nyomán szobra semmivé válik. Szemléltetni, talán bizonyítani akar vele, mintha számítana, hogy mondandója oltárán feláldozta saját alkotását. Kénytelen vagyok letörni lelkesedését, hogy szavai, avagy tettei változtatnának valamin. Most, és még jó darabig nem.
- Egyet felejtesz el. Se te, se más, se ez a faj, se a többi nem érdekel. Se a tiéd, se másnak a sorsa nem izgat. Nem akarok lenni általad felhozottak egyike se. Egyedüliként egyébként is kevés lennék bármelyikhez. Csupán saját magamért felelek, mondhatsz bármit, ez másként nem lesz. Győzködhetsz magasztos elvekről, közös érdekekről, megkíméllek tőle, tovább szót pazarolj erre, hidegen hagy mindez. Talán máskor, mással több szerencséd lesz – parttalan, értelmetlen diskurzusnak véget vetve fordítok hátat, távozási szándékkal célba a kijáratot véve. Nem tartok tőle, hogy ezek után próbát tesz megakadályozni benne, művének füstölgő maradványaival kettesben hagyjam. Valamit mégis úgy érzem, elfelejtettem, megtorpanok, mielőtt tovább mennék.
- Nayara Tarin – mutatkozok be búcsúzóul, még mindig a hátamat mutatva neki, de még nem mozdulva, nem elégnek érezve ennyit.
- Keress meg, ha világunk kifordul magából, mikor valóra válik mindaz, amiről beszéltél – fordulok felé félig, de rá már nem nézve, csak, hogy biztosan hallja. Ha fel is tartana még, intek felé, kilépve végül, buta kis álmaival magára hagyva. Magamnak valami más, szórakoztatóbb után kutatva, amiért egyébként is indultam.

Karakterlap

Yamauchi Ayumu

Rajz és Művészet tanár

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Festő-Illusztrátor

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 000 / 15 000

Hozzászólások: 26

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 0 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna
« Válasz #9 Dátum: 2014. Aug. 27, 17:36:42 »
[Fegyverek - Szobrok - Ismeretlenek]

Meglepődtem. Száz százalékos bizonyossággal elmondhatom, hogy ez az arcomra is kiülhetett. Fogalmam sincs, hogy miért, de pár pillanatig úgy éreztem, hogy ez a személy, ez az arrancar valahol ugyan azon a szálon fut, amin én is. Azt gondoltam, hogy a gondolataimat és némiképp a véleményemet is osztja, de csalódnom kellett. Naiv voltam és engedtem magamnak, hogy sodródjak ezzel ahelyett, hogy ügyeltem volna...
Hát mégsem lehet valaki próféta a saját világában. Szépen lassan emeltem fel a kezemet, majd ökölbe szorítva a szívem fölé helyeztem. Számomra ez a város, ez az egész dimenzió fontosabb, mint, hogy azzal törődjek, hogy ki tudom-e törni a mellettem álló nyakát ma, vagy csak holnap. A város, ami örökké itt fog állni, de ha ezen az úton haladunk, akkor előbb harapjuk át egymás torkát és néptelenedik el a város, mintha csak átok lenne rajta. Egy átok, ami megakadályozza azt, hogy az ördögi körből kilépve a fejlődés útjára lépjen a társadalmunk. Ehelyett puszta szörnyekként és gondolkodás nélküli vadakként harapjuk le a saját karunkat és azt hirdetjük, hogy ez jó.
- Igazad van. - nem volt olyan nehéz kimondani ezeket a szavakat, mint azt bárki gondolná. Nem vagyok sem hülye sem pedig ostoba, hogy ne venném észre a falat, ami előttem áll, és amihez nincs olyan erő bennem ami képes lenne lebontani azt. A faj, amire olyan büszke vagyok, nem áll elég fejlett és felemelkedett ahhoz, hogy meglássa a saját hibáját és tegyen ellene. Ez fáj, nagyon is fáj. - Igazad van, hogy szavaim és elképzeléseim érthetetlenek számotokra és ostobaságnak hangzanak. Igazad van abban, hogy fajunk nem képes még erre túlzott önzősége miatt. Túlzottan előrehaladottak a gondolataim még ahhoz, hogy formát öltsenek tudatotokban és továbblépésre késztessenek benneteket. - lehorgasztottam a fejemet. Ez a kis eszmecsere számomra befejeződött. Vesztettem saját érámmal és időmmel szemben, mint a kis gyerek, aki nem tudja meggyőzni a felnőtteket pedig tudja, hogy közeledik a rossz és a gonosz. Ugyan ez a fájdalom járja most át a testemet, egy olyan fájdalom, amit gyógyítani nem lehet. A bemutatkozásra viszont felkapom a fejem.
- Paloma Blanco. - keresztezem a lábaimat, széttárom a karjaimat és meghajlok. Ez vagyok én. Egy kismadár, aki egyedül nem tud nyarat teremteni. Roppant nevetségesnek érzem magam, de van bennem még valami, ami kikívánkozik.
- Mindenképp. De még mielőtt félreismernél, közlöm, hogy tévedtél egy dologgal kapcsolatban. Egyáltalán nem fordult meg a fejemben, hogy kezet emeljek rád, Nayara Tarin. - a nevét mindössze azért ismételtem meg, hogy belevésődjön az emlékeimbe, majd megvártam, míg távozik. Amikor már nem éreztem a lélekenergiáját felegyenesedtem. A szoborra, vagyis annak füstölgő helyére, tekintettem. Milyen egyszerű és múlandó is a létünk. Úgy tűnik, hogy én magam lettem az, aki a művemet elpusztította és nem fog a város jelképévé vagy céltáblájává válni. Ez van, most már nem tehetek más, csak távozhatok.

Karakterlap

Eliana del Barros

Magányos Farkas

Espada

*

Segunda Espada (2. Espada)

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
55 200 / 65 000

Hozzászólások: 199

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 112 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér
 -------------------------------

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#475485 || #bec1cd
 -------------------------------


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna
« Válasz #10 Dátum: 2015. Júl. 21, 22:18:47 »
(click to show/hide)

Kardom élére figyelve
edzést tartok, „életemben” először



Hatalmasat fújtam, mikor egy hirdetést akasztottam ki a nagy palatáblára, miszerint én magam fogok edzést tartani. Én is vettem részt ilyen edzéseken, de most elérkezettnek láttam az időt arra, hogy most én legyek az edzés vezetője. Szeretném, ha újoncok, vagy akik erősödni akarnak, eljönnek és részt vesznek ezen az edzésen. Nagyon izgulok, ugyanis határozottan ki kell állnom majd a résztvevők elé, és meg kell velük osztanom a tudásom egy részét. Így mondhatni kiadom magam. De tudom, hogy ezzel nem szabad foglalkoznom. Valójában izgatott vagyok, hogy én leszek egy kisidőre, az aki megmutathatja, hogy miért is az aki. Gondolatban elképzeltem, hogy egy kő kemény edzésben fogom részesíteni a puhányokat és ostorcsapással fogom büntetni a lustálkodókat. Mondjuk nem is lenne rossz. Lehet, hogy még illene is hozzám, ahogy ördögi mosollyal az arcomon figyelem az áldozatokat, és ostorral erősen odacsapok, ha nem tetszik, amit látok. Ám most nagyon is komolyan veszem az egészet. Azt akarom, hogy tanuljanak a résztvevők. Erősebbé akarom tenni őket. Fran-tól várom el a legtöbbet. Őt személyesen hívtam el, így ha más nem jönne, akkor is van egy személy, akit fejleszthetek. Hisz a fejlődés mindenkire ráfér.
Az aréna közepén állok, és karba tett kézzel várom az érkezőket. Kíváncsi vagyok, kik jönnek majd el. De abban reménykedem, hogy fejlődni akarnak, és nem csak henyélni. Mikor úgy érzem, hogy aki akart, az megérkezet, akkor leeresztem a kezemet, csukott szemmel, kicsit felre fordított fejjel fújok egyet, majd kiegyesedik a fejem, felnyitom a szemem és a jelenlévőkre nézek felcsillanó szemmel.
- Üdvözlök mindenkit! Örülök, hogy eljöttetek. Én Eliana del Barros vagyok a 2-es számú Espada! … - tartok egy kis hatásszünetet és nézek ismét végig mindenkin – Edzést fogok tartani nektek. Megtanítalak benneteket, hogy hogyan kezeljetek pár helyzetet. Kardpárbaj során kialakult esetleges helyzetek helyes kezelését illetően.
Hátra megyek és a korábban előkészített gyakorló kardok közül megragadok kettőt, majd visszatérek, és közben mondom a tovább a mondandómat.
- Ezeket fogjuk majd használni. Fran! Gyere, segíts nekem a szemléltetésben. – odadobom neki az egyiket, remélem, tényleg segít nekem – Természetesen egyikünk sem szabadítja fel egyből a teljes erejét, amikor szembe kerül egy ellenféllel. Éppen ezért kardunkat forgatva harcolunk. – forgatom meg a kezemben lévő gyakorló kardot – Ellenfelünk egy Halálisten, aki hasonló kardot forgat és fentről lefelé csap le ránk. Fran arra kérlek, hogy légy te a támadó fél és csap le rám! – fordulok felé, ha lecsap, akkor vízszintesen az ő kardjával keresztbe megállítom – Ez teljesen alapmozdulat arra, hogy megállítsuk ezt a támadást. Már-már rutinosan emeljük fel a kardunkat, hogy védjük. Azonban ellenfelünket csak megállítani tudtuk, és mivel erősebb, ezért erősen nyomja le a kardunkat. – bólintok Fran-nak, hogy tegyen úgy, mintha lefelé nyomna, és én is fokozatosan engedem lefelé a kardomat – Természetesen nem szeretünk meghátrálni, ezért támadva akarunk kikerülni ebből a helyzetből. Sokan csinálják, hogy az ellenfél felé mozdulnak. – én is Fran irányába mozdulok egész lassan, hogy lássák, hogy mi is történik – Azonban kardunk így meg fog akad az ellenfelünk keresztvasában és…
Remélem Fran nem koppint olyan nagyot a fejem, hisz mivel rosszul csináltam, direkt azért, hogy lássak, hogy miért nem jó úgy, ahogy csináltam. Az ellenfelem kardján végigsuhan az enyém, megakad a keresztvasban a mozdulat, de mindeközben a kardjával fejen talál. Éles kard esetén ez azt jelenti, hogy belevágnak a fejünkbe, ami gyors halálunkhoz is vezet. A mozdulat végeztével elemelem a kardot és felegyenesedem, majd a többiekre nézek.
- Ha így csináljuk, akkor ellenfelünk új frizurát fog nekünk vágni. Azonban ez a mozdulatsor egyáltalán nem hibás. Sőt! Sokan használják is, mert meglepheted vele az ellenfeledet és akár végzetes csapást is mérhetsz rá. Azonban sokan rosszul csinálják és ők halnak bele. Szóval, ahogy csináltam úgy nem szabad. Megmutatom, hogy kell ezt jól alkalmazni és közben magyarázom… - ismét Fran felé fordulok – Támadj ismét! – feláll elméletileg ugyan az az alaphelyzet – Nem csupán nyomulunk előre, mint a faltörő kos…  Előre lépve sokkal lentebb helyezzük a testsúlyunkat, valamint úgy helyezkedünk, hogy a válunk felett elegyen inkább ellenfelünk kardja. Inkább a vállunk essen áldozatul, mint a fejünk. Ha mégis elszúrjuk a mozdulatot. – lassan mutatom is, amiről beszélek – Majd mikor elérnénk a Keresztvasát, akkor felegyenesedünk és fellökjük a kardját. Ezen a ponton magát a kardot nehezebb eltéríteni, mint a kard végét, hisz itt van igazán nyomás központja. Ám mivel felegyenesedünk és lökjük is így ez az a pont ahol a leginkább eltudjuk téríteni és meglepni az ellenfelünket. – végre is hajtom és Fran kardja a feje felé emelődik – Mivel ellenfelünk kardját teljesen fellöktük, akkor a saját kardunkat használva ellenfelünkbe vágunk. – azzal szemléltetem, hogy gyakorlókardomat a vágás szögében Fran felsőtestére helyezem – Akár így ebben a szögben. Lényeg, hogy vágjunk vagy hasítsunk, de sose szúrjunk vagy döfjünk. Utóbbi két eset csak akkor lehetséges, ha biztosak vagyunk, hogy lesz elég időnk kardunkat irányba forgatni és hogy azzal végzünk ellenfelünkkel. Ha ebben nem vagyunk biztosak, akkor ne alkalmazzuk. Ugyanis hiába löktük el a karját és karját, és így nehezebben vagy több idő, mire ismét megragadja és ismét felénk tud suhintani vele.
Fellendítem a kardomat, majd lesuhintok. Persze nem Fran felé, hanem csak úgy a levegőben. Ezzel próbálnám érzékeltetni, amit mondok. Hogy hiába lökik fel, meg tudom fogni és ismét lesuhintani. Így ha éppen előttem lenne valaki, akkor az biztosan vágásom áldozatául esne. 
– Ha képzet az ellenfelünk, akkor ez az idő igazán röpke.  Annyi időnk lesz, hogy vágjunk, majd elugorjunk, de inkább kiforogjunk. … Megmutatom megint. Arra kérlek benneteket, hogy jól figyeljetek!
Ismételten lassan végig vezetem az elmagyarázott mozdulatsort. Előre felé lépek, de közben egész lentre helyezem a testsúlyomat, majd a megfelelő ponton ismét fellököm, majd úgy csinálok, mintha Fran-ba vágnák, és már fordulok is el. Remélem Fran megpróbálja illusztrálni, hogy miért is kell a vágásimitálás után kifordulnom. 
- Természetesen ez csak akkor lesz hatásos, ha gyorsan csináljuk. Meg mutatom, hogy miként is kell ezt most teljesen jól csinálni. Fran, kérlek erősen csapj le. Úgy mintha tényleg ártani akarnál nekem.
Remélem eleget tesz a kérésemnek és komolyabban veszi. Meg akarom mutatni, hogy éles helyzetben, gyorsan hogy is kell ezt véghezvinni. Amint a kardomat keresztbe állítva megállítom a fentről lesújtó támadást, már lépek is be. Érezheti azt, amit nem mondtam, hogy mintha elvesztené az egyensúlyát, ugyanis megállítottam a csapást ám ő ezért erősebben nyomja le és mivel lentebb helyezem a testsúlyomat és közelebb kerülök, ezért inkább előre mozdul, vagyis bedől. Én a megfelelő pillanatban felegyenesedem és egy hatalmasat lökök rajta. Akkorát, amire nem számíthatott. Akár teljesen kiverhetem a kezéből a gyakorló kardot. Kardomat irányba forgattam úgy mintha hasítanék a kardommal és mellé fordulok. Mintha csak egy tornasort akarnék kialakítani. Felé nézek és fentebb kunkorodik a szám, majd a többiekre tekintek.
- Fran most egy igen komoly sérülést szenvedett el. Ha igazi lenne, akkor most elég nagy és mély vágást ejtettem volna rajta. – kardomat ismét megpróbálom a vágás helyére és annak szögében beállítani, persze nem mozdulok el mellőle – Szóval ez a mozdulat igazán hasznos, ha jól használjátok. … Van valakinek kérdése? … - várok egy pillanatot, majd folytatom - Ha nincs, akkor arra kérnélek benneteket, hogy alkossatok párokat és először lassan próbáljátok meg a mozdulatot leutánozni, majd fokozatosan próbáljátok meg egyre gyorsabban. … Felváltva legyetek támadók és védekezők! … Mivel páratlanul vagyunk, ezért akinek nem jut pár, annak én leszek. … Ha már úgy érzitek, akkor jelezzétek és odamegyek és megmutathatjátok, és akkor esetleg elmondom az észrevételeimet, hogy hol kell javítanotok. … Szóval arra kérlek benneteket, hogy vegyetek egy gyakorló kardot és próbáljátok meg a bemutatott mozdulatot elsajátítani. – közben intettem a gyakorló kardok irányába – Valamint, ha éppen támadó szerepkörbe vagytok, akkor tényleg próbáljatok meg egyre jobban lefelé nyomni partneretek kardját. Hogy életszerűbb legyen. …
Ha esetleg valakiben felmerült kérdés, akkor remélem felteszi, és nem tartja magában. Igyekszem majd neki válaszolni, de úgy hiszem elég részletesen elmagyaráztam.
Az a szerencsétlen helyzet áll fenn, hogy páratlanul vagyunk, így akinek nem lesz pár az lesz az enyém. Valószínűleg ő jár a legjobban, ugyanis ő folyamatosan a mozdulatot gyakorolhatja, és nem kell támadó szerepbe mennie. Azonban ez nekem hátrány, ugyanis nem tudok a többiekre figyelni és már az elején szólni, ha rosszul kezdi a mozdulatot. Ezáltal rosszul próbálja begyakorolni. Azonban abban reménykedem, hogy elég jól el tudtam magyarázni a mozdulat lényegét. Kétszer lassan és egyszer gyorsan is bemutattam, így remélem mindenki jól meg tudott figyelni. Remélem továbbá, hogy támadó pozícióban megérzik, hogy valójában kétszer is elveszítik az irányítást és az egyensúlyukat. Egyszer mikor erőt fejtenek ki, hogy lenyomják ellenfelüket. Azonban ellenfelük közelebb jut és lentebb is helyezi a testsúlyát, ők vagyis a támadók, meg önkénytelenül előre hajolnak. A másik mikor a lökésnél felfelé csapódik a karjuk. Így átérezhetik, hogy ebben a pillatanban mennyire ki vannak szolgáltatva az ellenfélnek. Valószínűleg nem fognak elsőre ráérezni a dologra így megtapasztalják, hogy máshol is el lehet rontani a mozdulatot, és így maguk szenvednek sérülést.
Ha nem jelez senki, akkor mikor úgy érzem, hogy aktuális párom egész jól áll a mozdulat elsajátításában, akkor elrendelek egy párcserét és új partnert keresek… Majd pár mozdulat után ismételten. Ha szükséges, akkor elmondok pár szükséges információt. Szeretném, ha megfelelően sajátítanák el a mozdulatot. Természetesen sokat kell gyakorolni, és a gyakorláshoz szükségeltetik egy pár is. Éppen ezért szeretném, ha most minél jobban elsajátítanák a mozdulatot. Ha úgy látom, akkor újabb és új párcserét kérek a részvevőktől. 


(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2015. Júl. 21, 22:49:47 írta Eliana del Barros »

Karakterlap

Adrián Ruiz

Az arrancarok gyöngye

Arrancar

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
27 000 / 30 000

Hozzászólások: 114

Hírnév: 6

Infó

Tárcában: 1 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Midnight Blue

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A világ csupán egy óriási színpad.

Post szín:
#3CAFC8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna
« Válasz #11 Dátum: 2015. Júl. 24, 17:32:26 »
Kardom élére figyelve
felülkerekedni legnagyobb gyengeségemen

A kezdeti zűrös napok után a Las Noches béli új életem meglepően nyugalmassá vált. Régóta nem volt ennyi szabad időm, mint most és nem igen tudtam vele mit kezdeni. Többnyire lényegtelen elfoglaltságokkal tengettem napjaimat, mint például céltalanul járkáltam a folyosókon és számoltam a falon lévő repedéseket. Napjában többször is elhaladtam már a hirdetőtábla előtt, amin rendszerint semmi érdekes nincs. Ma azonban, itt tartózkodásom óta először egy új papírost pillantottam meg. Nem számítottam lényeges dologra - talán valaki az elhagyott holmiját keresteti - azonban kellemeset csalódtam. Edzési lehetőség, méghozzá újoncok részére is. Végig olvastam a teljes hirdetést, majd tekintetem az övemből kilógó kardra vándorolt. Eh, szóval fegyverhasználat, mi? Megfogtam és kihúztam kardomat a hüvelyéből, majd magam elé tartottam és gyönyörködtem a pengén visszaverődő fénysugarakban. Már azóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulnom használni, mióta megtaláltam a homokban. Korábban csak a karmaimra és fogaimra hagyatkoztam a harcok során és normál esetben viszolygok még a gondolattól is, hogy én valamilyen fegyvert használjak. Ez a kard valahogy még is más érzést kelt bennem, mintha a részem lenne és a vele való bánásmód megtanulásával önmagamat is jobban megismerném. Döntöttem hát, majd egy utolsó pillantást vetve a pontos helyszínre és időpontra visszacsúsztattam a kardomat, mielőtt bárki gyanút fogna, hogy talán haragszok a táblára.
Eltartott egy darabig, mire megtaláltam az arénát, tekintve még sosem próbáltam eljutni erre a helyre. Belépésem után elámultam a terem puszta méretein, olyannyira, hogy csak sokára vettem észre az aréna közepén álló alakot. Ő lenne az edző? Rajta kívül senkit nem láttam a közelben, de lehet, hogy csak túl korán érkeztem. Küldtem felé egy kurta biccentést vigyorgás kíséretében, mikor a tekintetünk találkozott, majd úgy döntöttem egyenlőre csak megfigyelem a dolgok alakulását. Körbesétáltam a kör alakú terem fala mentén, mintha csak éppen arra járnék és nézelődnék, majd megálltam feltételezett látótere szélén és a falnak dőlve, keresztbe tett karral várakoztam. További két jövevény érkezett nem sokkal utánam - nekik is biccentettem. Nem bántam volna, ha valamivel többen lennénk, hisz kevesebb figyelem jutna egy személyre. Így feltűnőbb lesz, ha véletlenül bakiznék.
Mikor úgy láttam, hogy az edző szerint is ideje kezdeni, közelebb húzódtam hozzá és a többiekhez, hogy jobban halljam. Belül vadul zakatolt az agyam, hogy miként is tudnám az elmondott információkat hasznosítani. Többek között eddig is sejtettem, hogy nem a legbölcsebb dolog a harcot rögtön teljes erőből kezdeni anélkül, hogy ismernénk az ellenfél képességeit és erejét. Sajnos azonban jelenlegi harci tudásom nem teszi lehetővé, hogy túl sokáig húzzam a resurrecciónom nélkül, de elvégre pontosan ezért is vagyok itt: hogy megtanuljam használni a kardomat. Meg hát nem is minden ellenfél ellen lehet eredményes a pusztakezes harc, ráadásul, mint ahogy az imént elhangzott, legfőbb ellenfeleink, a shinigamik is jeleskednek a fegyverhasználatban. Tetszett az elgondolás, hogy egy olyan technikát fogunk most megtanulni, amivel egy előnytelen helyzetből ellentámadást tudunk kovácsolni, azonban már itt elgondolkoztam azon, hogy éles helyzetben, mikor már nem a saját wakizashimnál hosszabb gyakorló kardot fogom használni, mennyiben módosíthatja a dolgokat. Többnyire rezzenéstelen arccal figyeltem a magyarázatra és a mozgásra egyaránt, azonban a frizurás példánál nem tudtam megállni, hogy ne vigyorodjak el egy pillanatra. Bár úgy gondoltam, szurkálni az ellenséget viccesebb, megértettem, hogy a felesleges kockázat elkerülése miatt érjem be vágásokkal is.
Miután háromszor is láthattam a mozdulatsort és lényeges kérdésem sem akadt, így eljött az idő, hogy magam is kipróbáljam. Mivel a srácnál - akit az edző Frannak szólított - már van kard és mivel látszólag jól kijönnek egymással, így egyszerű logika alapján a fegyverállványhoz lépve felkaptam két gyakorló kardot, majd egyiket átadtam a lánynak egy bemutatkozás kíséretében.
- Adrián Ruiz, örvendek a szerencsének. - Mondtam vigyorogva. Mivel úgy is felváltva fogjuk gyakorolni, ezért úgy gondoltam átengedem a technika kipróbálásának első lehetőségét neki és én egyenlőre csak a visszaverendő támadást fogom szolgáltatni.
- Hölgyeké az elsőbbség. - Jelentettem ki, majd felvettem a nemrég látott alap támadó állást: a kardot két kézzel megmarkolva, előre felé döntve tartottam, majd jobb lábamat kissé hátravetettem. Rettentően természetellenesnek hatott, ahogyan a kardot így tartva készültem a támadásra, azonban ezt a kardot muszáj volt két kézzel tartanom, mert az én kis könnyű wakizashimmal ellentétben ez a kard nehezebb és hosszabb. Mikor már úgy tűnt jobbára felülkerekedtem ezen az érzésen és a párom is készen állt, akkor jobb lábammal előre lépve függőlegesen lefelé suhintottam a kardommal. Talán nem adtam bele elég energiát a vágásba, de mivel ez csak egy edzés és nem éles helyzet, így hiányzott a támadásomból a gyilkos szándék, ami ellen nem tehettem sokat, így a pengémet könnyű szerrel fel lehetett lökni. Ennek néhányszori elvégzése után hátráltam pár lépést, majd alapállást felvéve ezúttal arra készültem, hogy a technikát alkalmazva most én védjem ki a támadásokat.

Karakterlap

Fran Lechuza

Arrancar

*

64. Arrancar

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
30 000 / 45 000

Hozzászólások: 46

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 14 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Eliana del Barros fracciónja

Reiatsu szín:
Szürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
SlateGray


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna
« Válasz #12 Dátum: 2015. Aug. 15, 18:33:07 »
Kardom élére figyelve
közelharci edzés

Még nem olyan sok idő telt el azóta, hogy Eliana-sama bizalmát sikeresen elnyertem annyira, hogy fracciónjának fogadjon. Idő közben be is költöztem a tornyába és a 3. espada tornyába vezető híd felől számítva a második szobát szemeltem ki magamnak. Nem tartott sok időbe a költözködés, csak a legszükségesebb dolgokat hoztam magammal, a többit ott hagytam régi lakhelyemen.
A mai napon felébredve a szokásos elfoglaltságomat készültem elvégezni, vagyis átmenni az Emberek Világába és megnézni a horoszkópomat, amikor Eliana-sama közölte velem, hogy egy edzést tervez tartani és számít a megjelenésemre. Természetesen nem utasíthattam vissza az espadam kérését, ezért biztosítottam róla, hogy ott leszek, amint visszaértem.
Átérve az emberek közé, magamra öltöttem a Cuerpot, hogy elvegyüljek, majd a szokásos helyemre mentem, hogy megnézzem a horoszkópomat. A hatodik legszerencsésebb voltam, ami nem is volt olyan rossz, de annyira jó sem, ezért mindenképpen szükségem volt egy Lucky Itemre. Nem volt különösen nehéz dolgom, amilyen meleg van most az Emberek Világában, biztos, hogy könnyen találok legyezőket valahol.
Valóban nem telt sok időbe, bár sarokkal arrébb egy árusnál meg is találtam, amit kerestem és el is vettem egy sötétkék legyezőt. Egyből használatba is vettem, mert nagyon meleg volt és jól esett egy kis szellő. Ezután nem is vesztegettem sokat az időt, egy Gargantan keresztül már lassan vissza is indultam Hueco Mundoba.
Visszaérkezve Las Nochesbe, egyből az aréna felé vettem az irányt, ahol az edzés lesz tartva. Amikor megérkeztem, Eliana-samán kívül egy srác már ott volt, ezért egy kicsit rosszul éreztem magam, hogy Eliana-sama fracciónjaként nem elsőként jelentem meg az edzésén. Azért reménykedtem benne, hogy nem fogja nekem ezt felróni, hiszen attól még megjelentem, ha nem is elsőnek.
Kezdetét is vette az edzés, Eliana-sama beszélni kezdett, mi is fog itt történni, mi lesz az edzés lényegi része. Különösen nem zavart, hogy fegyverhasználati képességeimet tudom ezen az edzésen csiszolni, hiszen ráfér az edzés, bizonyára ezért is választotta Eliana-sama ezt a fajta edzést.
- Hai! - amikor a nevemet hallottam, egyből elindultam az espada felé, becsúsztattam a ruhámba a legyezőmet, elkaptam útközben a nekem dobott fakardot és készen álltam, hogy segítségére legyek. Első feladatom egy fentről lefelé irányuló csapás volt, amiben nem fogtam vissza magamat, hiszen Eliana-sama sokkal erősebb nálam, meg se kottyan neki az én támadásom. Meg is állítja saját kardjával keresztbe téve az enyémnek, közben pedig magyarázza a történteket, amire én is figyelek. Kérésre nyomni kezdem egyre erősebben a kardomat, ha már szükséges a gyakorlathoz. Eliana-sama is engedi valamennyire maga felé, majd felém kezd közeledni, miközben végighúzza a kardját az enyémen. Ez viszont csak egy bemutató volt, hogy mit ne csináljunk, mert a kard megakad az enyém keresztvasán, így könnyű célponttá vált számomra. Demonstrációként az espada fejéhez érintettem a kardomat, gondolom ő is ezt akarta volna, hogy bemutassa.
A következő támadó parancsra ismét a fejem felé emeltem a kardomat és suhintottam vele Eliana-sama felé. Majdnem ugyanaz történt, mint az előbb, de mielőtt a keresztvasamhoz ért volna, egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyérzékemet, majd egy lökést éreztem, aminek következtében a kardom a levegőbe emelkedett. Egy kicsit meglepődtem a hirtelen mozdulattól, de gyorsan összeszedtem magamat. Még egy-kétszer meg kellett ismételnem ezt a mozdulatsort, ahogy Eliana-sama kívánta, majd véget ért a bemutató.
Mivel én maradtam pár nélkül, ezért nem kellett sehova sem mozdulnom, mert Eliana-sama lesz a partnerem ebben a gyakorlatban. Egy kicsit kifújtam magam, mielőtt elkezdtük volna, mivel Eliana-sama nem nagyon fogja visszafogni magát valószínűleg, ezért fel kell készülnöm, hogy ne okozzak neki csalódást.
- Kezdhetjük. - álltam meg az espadával szemben várva a támadását. Meg is érkezett és a korábban látottak szerint jártam el, vagyis kereszteztem kardjainkat, hogy megállítsam a támadást. Közelebb toltam a kardomat a keresztvashoz és próbáltam felnyomni Eliana-sama kardját, de nem jött össze, inkább én estem a hátsómra.
- Még egyszer! - jeleztem egyből, hogy meg akarom próbálni megint. Valahogy a mások oldalról nézve, meg persze, amikor Eliana-sama csinálta, sokkal egyszerűbbnek tűnt ez a mozdulat. Egy kicsit alábecsültem a feladatot, de most már összeszedem magamat. Gyorsan átfutottam a fejemben, az elfuserált próbálkozás után, hogy mire is kell figyelnem. Talán nem volt teljesen felesleges, hogy segítettem Eliana-samának a bemutatóban, mert így volt elég időm a támadó fejével gondolkozni és megtudni, hogy ő mit él át, amikor rajta alkalmazzák ezt a módszert. Ha ezt a tudást használom fel a következő próbálkozásomnál, akkor talán nagyobb lesz az esélye a sikeremnek.
Érkezik a támadás, hárítom a kardommal, egy kicsit magamra engedem, majd egyre közelebb megyek a keresztvashoz, de előtte még jobban a föld felé közeledek hirtelen, majdhogynem leguggolok és a lábam rugózását használom fel, hogy visszalökjem magam és feltoljam az espada kardját, ami végül sikerül is. Azonban pillanatnyi örömöm lelassít és elfelejtek gyorsan támadni, ezért inkább a meghátrálást választom. Így még sem lett tökéletes a próbálkozásom, de már jobb volt az előbbinél. Ha még egyszer próbálkozok, akkor remélhetőleg az utolsó részlet is jól fog sikerülni és büszke lesz rám Eliana-sama.
Újra próbálkoztam a korábbi módszeremmel, de most nem felejtettem el támadni és csak azután kitérni a visszatérő támadás elől. Talán még nem teljesen tökéletes, de egyelőre megteszi, majd még úgyis próbálkozom tovább és Eliana-sama is úgy gondolta, hogy itt az ideje egy párcserének, ezért engedelmeskedtem neki.
- Fran Lechuza. - mutatkoztam be a srácnak, aki az új párom lesz. - Kezdheted a védekezést. - vállaltam be, hogy én támadok előbb. Ugyanúgy indítottam el a támadást, ahogy az a bemutatóban is látszott. Egyből feltűnt, hogy a srác nehézkesen bánik a karddal, ami akár azért is lehet, mert inkább pusztakézzel, vagy mert... ezek szerint jól gondoltam, az oldalán lévő zanpakutouja a normál kardnál rövidebb.
- Nem akarod megpróbálni a zanpakutoudat használva? - szóltam hozzá, mert talán sokkal több értelme lenne, ha a saját kardját használná és nem egy hosszabbat. Ha a gyakorlókarddal meg is tanulná a mozdulatsort, akkor majdnem az elejétől kellene kezdenie, ha ezután a zanpakutoujával is meg akarja ezt csinálni. Még ha most fakardot is használunk, egy ugyanolyan rendes kardba átültetni a mozdulatot, nem jelenthet nagy gondot senkinek. De ha valakinek rövidebb a kardja, amit ráadásul máshogy is kell használni, mint normálméretű kardot, akkor már nem lehet olyan könnyű egy feladat.

Karakterlap

Anida Vegex

Purple storm

Eltávozott karakterek

Quinto Espada

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
11 500 / 15 000

Hozzászólások: 44

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 6 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Padlizsánlila - #74567A

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Semmi sem tart sokáig. Sem ami nagyon, nagyon jó, sem ami nagyon, nagyon rossz.

Post szín:
#4A3C5E


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna
« Válasz #13 Dátum: 2015. Aug. 30, 14:43:31 »
Fracciónná válása óta napjaiba szokatlan, feszélyező rutin költözött: reggelente ugyan nem kérték tőle de korán kelt fel s szerzett hozzávalókat espadája reggelijéhez, amit igyekezett a lehető legváltozatosabban elkészíteni. Ezen a reggelen is hasonlóan tett, s tekintete újfent megakadt a csomagokat cipelve egy cetlin, mely a hirdetőtáblán lógott. 
Legutóbbi esetben, mikor szükségessé vált az, hogy a közelharci tudását megcsillogtassa, kis híján odaveszett… Szemöldökét összeráncolva harapott ajkaiba, s sonídora váltva sietett haza, hogy hozzálásson az étel elkészítéséhez. Sonka fölszeletelése, fokhagymás olajban kisütése… Még zöldséges rántottát is készített, s miután megivott egy bögre erős, fekete kávét elsietett átöltözni, hogy Cletoedzőtermét használva bemelegítsen keveset. Ha úgy gondolja, felelős Espadája életéért, minden tőle telhetőt el kellene követnie azért, hogy ha úgy adódik, megvédhesse. Éppen ezért döntött úgy, hogy egy jéghideg zuhany után felmarkolja kardját, s ellátogat az Arénába, ahol a Segunda Espada tanítani fogja őket. Ugyan önmaga is sűrűn látott neki a gyakorlásnak, nem árthat, ha nála tapasztaltabb s jóval erősebb lényre támaszkodik okítási célzattal.
Régen járt már az Arénában, egyszer teljesen véletlenül keveredett oda s miután látta, hogyan rontanak egymásnak vért szomjazva, állat módjára társai, jobbnak látta távozni. Sosem vallotta magáénak az értelmetlen vérontást, erőfitogtatást... Ölt, ha szükséges volt, ha nem látott más lehetőséget az életben maradásra. Ugyanezt tette ha éhség gyötörte, olyasfajta, amit emberi ételekkel képtelen volt csillapítani- de nem kívánt állatibbá válni az állatnál. Ezúttal azonban nem az a látvány fogadta, egy nőn és férfin kívül mást még nem látott a kör alakú teremben. Zanapkutoját baljából átvette jobbjába, s köszönés gyanánt felemelte balját, hogy intsen egyet, majd egy tisztább falrészt kiválasztott, s nekivetett hátát. Korábban leginkább kezdetleges képességeire s karmaira, agyaraira támaszkodott egy-egy ütközetben, zanpakutoját is inkább használta reflexszerűen, semmint tudatosan. Mozdulatai révén túl sok támadási felületet hagyott - ennek volt köszönhető az is, hogy az utóbbi alkalomkor ha nem avatkozik közbe Cleto, valószínű már nem létezne. Némileg feszültebben markolta meg kardját, s tekintetét újra a beszélő espadára függesztette. Találkozott már egyszer a nővel, s úgy emlékezett, pontosan Cleto edzésén futottak össze. Némán, megszólalás nélkül figyelte a mozdulatsort, s miután úgy vélte, képes lesz memorizálni, kardját elővéve elkezdte lengetni azt, majd út tenni, mintha épp ketté akarna vágni valamit. A mögé lépdelő alak felé fordulva megnyalta ajkát, majd padlizsánszín szemeivel végigmérte, s elvette a felkínált gyakorlóeszközt.
- Anida Vegex, szintúgy.- Haját füle mögé illesztette, s látott neki a támadó mozdulatsor ismétlésének, pontosan úgy követve a mozdulatokat, ahogyan Frantól látta őket. Nem adott bele mindent a támadásba, inkább figyelt a mozdulat precizitására, semmint az azt kísérő erőre- gyakorlás volt csupán, így nem érezte fontosnak azt sem, hogy valódi kárt okozzon. Mikor pedig idejét látta Eliana a párcserének, némán vette tudomásul, hogy ezúttal őt fogja támadni az Espada. Felvette a legegyszerűbb védekező állást, térdeit némileg berogyasztotta, s megpróbálta a kard keresztvásánál hárítani, némi erőt véve az ütésbe, hogy lehetőleg kiverje "ellenfele" kezéből a kardot.

Karakterlap

Eliana del Barros

Magányos Farkas

Espada

*

Segunda Espada (2. Espada)

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
55 200 / 65 000

Hozzászólások: 199

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 112 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér
 -------------------------------

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#475485 || #bec1cd
 -------------------------------


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Aréna
« Válasz #14 Dátum: 2015. Aug. 31, 00:44:49 »
Kardom élére figyelve
edzést tartok, „életemben” először



Fran nevét hallva már lép is elő, és rakja el a Lucky Item-et, ami úgy tűnik a mai napra egy legyező lett. Segítségével tökéletesen be tudom mutatni azt, amit szerettem volna. Egy kicsit ki is húzom magam, hogy ilyen kis Fracción-om van. Nem különösebben bántam, de úgy alakult a párválasztás, hogy Fran-al gyakorolhattam először. Igazi elszántság látszott az arcán, éppen ezért én sem fogom vissza magam. Első próbálkozás alkalmával konkrétan a fenekére ült. Nem gondolnánk, de valójában ez egy gyakori kimenetel. A helytelen guggolás és a lépésünkkel ellenkező irányú nyomás együttes eredményeként ülhetünk a fenekünkre. Általában túl mélyre guggolnak elsőre, amit nem tudnak megtartani és hátra esnek. De ugyan ez történhet, ha nem eléggé rogyasztjuk be a térdünket és ugyan úgy nem tudjuk megtartani. De még mielőtt megszólalhattam volna, és szóban is kifejtettem volna ezeket az instrukciókat, már Fran fel is pattant.
- Még egyszer!
Igazán tetszik ez a hozzá állás. Örömmel tölt el a dolog. Valószínűleg ez sokkal egyszerűbbnek tűnik első körben, vagy oldalról nézve, mint valójában. Jobban rá kell éreznünk ellenfelünkre és annak ritmusára, hogy ezt igazán jól végre tudjuk hajtani.
Fran-on látom, hogy még egyszer végigsuhannak rajta azok a dolgok, amiket mondtam, majd mikor készen áll, akkor ismét felé súlytok. Sokkal inkább magára engedi, és jobban leguggol, majd jó időzítéssel fellöki a kardomat. Tökéletes volt. Kétszer is elvesztettem az egyensúlyt, és jó magasra lökte a karomat. Fran magasabb, mint én így ezt az előnyére tudja fordítani. Azonban nem támadt, hanem inkább hátralépett. Ez nem baj, hisz olykor igenis el kell azon gondolkodnunk, hogy mikor támadunk. Eléggé kibillentettük az egyensúlyából? Tudunk támadni, vagy azonnal el kell lépnünk? Ha igazi küzdelem lenne, akkor jó döntésnek bizonyult, hisz vissza tudtam volna suhintani, ha nagyon akarom. Ezt egy éles harcban fel kell ismerni. Nem tudom, hogy ösztönösen, tudatosan, vagy csak véletlen volt, de nagyon szép volt. Még egy párszor véghezvittük a mozdulatot. Fran már olyan jó volt, hogy nem csak visszalökte, hanem vissza is csapódott a karom.
Remélem időközben a másik kettő is szépen halad. Fél füllel hallom is, ahogy az elején bemutatkoztak egymásnak. Adrián valamint Anida. Párcsere elérkeztével Fran méltó ellenfélnek Adrián-t választja. Én pedig akkor Anida-nak leszek a támadója.
- Nem akarod megpróbálni a zanpakutoudat használva?
Hallom Fran hangját, és tudom mire gondol. A srác oldalán egy sokkal kisebb méretű kard van, ezért valószínűleg ezt a hosszabb gyakorló kardot nem tudja normálisan forgatni. Nehezére eshet neki. De még mielőtt a srácok komolyabbra vennék a dolgot oda is szólok nekik.
- Hagyd Fran! Nem rossz dolog, ha a megszokottól hosszabb karddal gyakorol. Ugyanis előfordulhat, hogy a saját kardunkat nem használhatjuk. Elveszik tőlünk, elérhetetlen távolságba kerül. Olyankor pedig lehet, hogy az életünk is múlhat azon, hogy tudunk-e egy rendes kardot forgatni. … De ha nagyon nem esik kezedre Adrián, akkor a gyakorló kardok között kicsit szétnézve szerintem találsz megfelelő méretűt.
Nem lenne első eset, hogy elveszik, kiverik, eltüntetik a kardunkat és úgy kell boldogulnunk. Ezekben az esetekben lehet, hogy pont ellenségünk kardját kell forgatnunk ahhoz, hogy megússzuk a dolgot. De abban is igaza van Fran-nak, hogy mégis csak a saját fegyverünkkel kell begyakorolnunk egy mozdulatot. Hisz mégis a saját fegyverünket használva fogunk harcolni. Adrián esetében pedig egy jóval kisebb fegyverről beszélünk.
Visszafordulva Anida-hoz, kezdtük meg a gyakorlást. Felvett egy védekező állást, ahol térdeit némileg berogyasztotta. Nem rossz beállás, bár lehet, hogy az alapból behajlított térdek nem praktikusak ennek a mozdulatnak a gyakorlására. Bár kíváncsi leszek… Mikor felé csapok, akkor a keresztvasához közel fogja azt meg. Nem rossz, mivel ott tud a legjobban ellent tartani. Ehhez igencsak pontosnak, és jó koordinációs készséggel kell rendelkeznünk. Majd erőt véve az ütésbe megpróbálta kiverni a kezemből a kardot. Ez nem sikerült neki, sőt egész hamar vissza tudtam húzni a kardomat.
- Anida, igaz? A védekező állásod, valamint, hogy közel a keresztvasadhoz fogod meg a csapást, az arra utál, hogy jó a koordinációs készséged és inkább csak kivédenéd sem mint igazából hárítanál vagy támadnál. Ha nagyobb erőt fektettem volna bele, akkor egyszerűen lenyomhattalak volna. A védekező állásodhoz annyira nem illik ez a fajta mozdulat sor. Sokkal inkább egy másik, amit szeretnék ma még megmutatni nektek. De most ezt gyakoroljuk. A rogyasztott térd itt hátrányod lehet, mivel sokkal mélyebbre kell majd lemenned, ha azt akarod, hogy a támadót kibillents az egyensúlyából. De ha túl mélyre mész, akkor nem fogod tudni megtartani, kibillensz az egyensúlyodból és le fogsz ülni a földre. Nem biztos, hogy támadóként érezted, de valójában akkor lesz jó a mozdulat, ha kétszer is elveszti az egyensúlyt. Egyszer mikor lentebb helyezve a testsúlyodat felé lépsz, másodjára mikor kiegyenesedve fellököd a kardját. Nálad most az első egyáltalán nem volt meg. Mintha csak a jól elkapott támadás előnyét akartad volna kihasználni. Ezt egy erős ellenfél simán megfogja és visszatámad. Valamint nem csak ellenfeled keresztvasába tudod beakasztani a mozdulatot, hanem a sajátodba is. Te is, vagy ellenfeled is szándékosan ráhúzhatja, ezzel megakasztva a mozdulat lendületét. … Ha gondolod, be is mutatva érzékeltethetem, hogy mire gondolok, de szerintem el tudod képzelni.
Ha azt mondja, hogy mutassam be, akkor direkte ráhúzom kardomat a keresztvasra, és még lökök is rajta, hogy nem csak a mozdulatot lehet megakasztani, hanem kitéríteni is, és a másik oldalon vágást szerezni.
Kicsit úgy érzetem, mintha isten igazán nem is akarná ezt a mozdulatsort elsajátítani. Bár szerintem egy másik, amit még be akartam mutatni, az sokkal jobban fog illeni hozzá, és a készségeihez. Bár előtte még egy másikat mutatok és magyarázok. Mikor úgy érzem, hogy nagyjából ráérzett a mozdulat lényegi részére, utána egy ismételt párcserével most Adrián kerül a színre. Ha nem talált megfelelő méretű kardot, akkor azt mondom, használja a rendes kardját. Ebben az esetben én és félre rakom a gyakorló kardot és a saját kardomat fogom használni. Azért mégse a gyakorlókardokat tegyük tönkre. Fran-al felváltva valószínűleg már ráérezhetett a dolog ízére, legalábbis így véltem. Bár elég bizonytalanul áll a kard a kezében. Éppen ezért kicsit közelebb is megyek, hogy beigazítsam a kezét, a tartását, hogy az alapfelállás a lehető legjobb lehessen. Úgy érzem az a tanítandó mozdulat, ami Anida-nak megfelelő lesz, az Adrián számára pont nem, így akkor valószínűleg hozzá fogok először menni, hogy a rövidkard esetében elmagyarázzam, hogy is kell majd azt jól végrehajtani. De most a feladatra koncentráljunk. Először ezt kell vele megtanítanom.
- Mivel neked a fegyvered egy wakizashi, ezért nehezebb helyzetbe vagy egy rendes katana ellen. Sokkal közelebb kell jutnod az ellenfeledhez, sokkal mozgékonyabbnak kell lenned. Ennél az alap védekezésnél is szem előtt kell tartanod, hogy a wakizashi-dhoz képest hol fogod meg az ellenfeled kardját. Csináljuk lassabban. – lassan felé irányítom a kardom, és figyelem, hogyan próbálja megállítani – Ha túlságosan a pengéd végénél fogod meg, akkor lecsúsztatom, és véged. Ha a keresztvasodhoz, akkor az előbb mutatott mozdulatot nem tudod végrehajtani. Ellenfeled ereje pedig lenyom, ha nem teszel ellene. Az a legjobb, ha középen fogod meg, és úgy csúsztatod végig, hogy igyekszel középen tartani.
Lassan meg is mutatom, amit magyarázok. Végére rakva lecsúsztatom, majd kardomat a nyakához rakom. Majd elölről kezdve beakasztom kardomat a keresztvasba és lentebb nyomom. Harmadjára pedig berakom középre, ahol lényegében meg kellene fognia.
- Biztos Fran is mondott pár tippet. Ő egészen jól ráérzett a dolog ízére. Nem szabad túlságosan behajlítani a térdedet, de az se jó, ha nem hajlítod be eléggé. Lépj be és közben helyezd lentebb a testsúlyodat. Egészen addig, amíg meg tudod tartani… Még. – szólok rá, hogy még mehet, mivel úgy hiszem még lentebb is meg tudja tartani – Közben figyeld, hogy a kardom középen maradjon, addig csúsztasd, míg lehetőleg legközelebb kerüljön keresztvashoz, de még ne érje el azt. Igen, most egyenesedj fel és lökd fel. Rendben. Most próbáljuk meg megint ugyan így. Majd pedig gyorsítsunk rajta.
Remélem, hogy így lassítva sokkal jobban megérti majd a dolgokat, jobban ráérez az ízére, és jobban fogja tudni, hogy a kisméretű fegyverével mire kell figyelnie. A tempót növeltük, én pedig igyekeztem jobban lenyomni, hogy érezze, hogy milyen erővel is kell majd számolnia egy igazi harcnál. Persze nem túl durván, csak hogy érezze, hogy nem csak odarakom, hanem tényleg ellen kell tartania. Még sokat kell gyakorolnia, hogy ez igazán jól legyen, de egyszer-kétszer egészen meglepően jól fellökte a kardomat.
- Neked a támadáskor még közelebb kell lépned ellenfeledhez, hogy megvágd. Nyugodtan. – fogom meg a kardját és rakom magamhoz úgy, ahogy neki vágnia kellene – Így! Belépsz és így vágsz. Próbáld meg még egyszer.
Ha igazi kardokkal gyakorlunk, akkor sem tartok tőle, ha eldurvulna, ugyanis a Hierro-m elég erős, de ha kell, akkor a lélekenergiámat is oda összpontosítom, hogy ne legyen biztosan semmilyen sérülésem sem.
- Rendben! – fordulok a többiek felé, és ismét kiállok – Most tanultatok egy igazán hasznos módszert, hogy hátrányos helyzetből előnyt kovácsoljatok. De még sokat kell gyakorolnotok, hogy ezt élesbe is jól tudjátok használni. Hisz ellenfeletek ritmusát megtörve kell jól időzítenetek, hogy esélye se legyen. Azonban mi van akkor, ha ezt ellenünk vetik be? Fran! Gyere kérlek! – szólok, és emelem fel a gyakorló kardot – Ahogy mondtam, és ahogy tapasztaltátok is, mikor támadók voltatok, hogy az előbb magyarázott mozdulat során kétszer is elvesztitek az egyensúlyotokat. De mégis hogy lehet ezt kivédeni? Nos, az első egyensúlyvesztésből rá kell éreznetek, hogy baj van és cselekednetek kell. Nektek is és ellenfeleteknek is mikor ezt akarjátok bevetni, akkor már valamennyire ráhangolódtatok egymásra. Szóval el tudjátok dönteni, hogy ezt a mozdulatot végre tudja-e hajtani? Ha a testsúly lentebb helyezésekor nem érzitek, akkor esélyetek van, hogy elhibázta, vagy elhibázza, és azt ti kihasználhatjátok. Ha érzitek, akkor már számolnotok kell azzal, hogy ha nem léptek, akkor ki lesztek szolgáltatva. … De hogy és mikor is kell cselekednetek? Nos… Egyik lehetséges módszer, hogy kifordultok. Hogy mire is gondolok? Fran! Lassan ismételd el a tanult mozdulatot.
Ha Fran így cselekszik, akkor mikor csúsztatja a kardját az enyémen, akkor a markolat irányába, háttal fordulok, majd a tarkójához helyezem kardomat.
- Szóval, mikor úgy érzed, hogy ellenfeled képes tökéletesen végrehajtani az előbb tanított mozdulatot, akkor nem szabad hagynod, hogy azt véghezvigye. Érzed, hogy elveszted az egyensúlyodat. Nos, akkor bele kell lépned. – Fran segítségével ismételten is mutatom – Amerre áll ellenfeled markolata, azzal a lábaddal előrelépsz, és arra helyezed a testsúlyodat. Másik lábaddal és testeddel fordulsz is ki belőle, majd a szerzett lendülettel visszatámadsz. Nem bonyolult igaz? De el lehet rontani. Hogy hol is? Leginkább úgy, hogy nem ismered fel a helyzetet és nem tudsz időben reagálni. Vagy felismered, de rosszul időzítesz. Ez végzetes hiba is lehet. Nem ismered fel, – számolom az ujjammal – rosszul időzítesz, túl lassú vagy. Próbáljuk ki gyorsan. Támadj úgy, mintha élesbe meg akarnál vágni.
Kérem meg Fran-t, hogy a korábban tanult mozdulatot ismételje el úgy, mintha élesbe harcolnánk egymással. Hisz mégis csak úgy tudom isten igazán érzékeltetni a dolgot. Ahogy érzem, hogy elvesztem az egyensúlyomat és rá akarnék dőlni, akkor lépek is előre, hogy megfogjam, de egy időben már fordulok is, majd hátulról a nyakához érintem a gyakorló kardot. Valószínűleg Fran érzi, hogy ahogy a nyomás után elemelem a kardot, mintha ő is meginogna, és szinte azonnal érzi is a nyakán a halált.
- Ez persze csak egy módszer. – veszem el és teszem kezem Fran vállára – Így védekeztünk is és vissza is támadtunk. Viszont ha nem vagyunk biztosak magunkban, vagy ellenfelünket túlképzettnek tartjuk, akkor biztonságosabb a következőt lépni...
Mikor Fran ismét készen állt, akkor hasonló időzítéssel nemes egyszerűséggel nem tartok neki ellent, hanem elemelve a kardomat hátralépek. Így eltávolodtam tőle.
- Ha sejtjük, hogy ellenfelünk akár ilyesmit is tudhat, akkor már felkészülten sújtunk le. Gondolom nem figyeltétek, hogy megváltoztattam az alapállásomat. … Egyik lábamat előrébb helyezve támadok, majd mikor elveszíteném az egyensúlyomat, akkor térdemet behajlítva meg tudom fogni, és kinyújtva, áthelyezve a testsúlyomat a hátsólábamra egyszerűen hátra lépek. Ezzel távolabb is kerültem, hogy ne tudjon meglepetésszerűen visszavágni. Adrián wakizashi-janak már esélye sem lenne elérni. Igaz, így nem támadtunk vissza, viszont azt is elkerültük, hogy mi súlyos sérülést szenvedjünk. … Próbáljuk meg Fran gyorsabban.
A többiek így még egyszer megnézhetik, hogy hogyan is lépek bele a támadásba, majd hogyan kerülök ki Fran hatósugarából és úszom meg a komoly sérülést, ha ez igazi harc lenne. Még egyet hátra is ugrok, hogy bemutassam, hogy akár ennyire is el tudok távolodni. Ekkor akár egy technikát is indíthatnék az ellenfél felé, de nem akarok minden poént lelőni.
- Most pedig akkor próbáljátok ki. Partneretekkel megint felváltva legyetek támadók és védekezők. Támadó esetén próbáljátok ki az előbb mutatott mozdulatközül az egyiket, majd másikat. Védekező és visszatámadó esetén pedig hajtsátok végre minél jobban és ügyesebben a már gyakorolt mozdulatot, hogy ne hagyjatok esélyt a másiknak kikerülnie azt.
Akár az előzőkörhöz hasonlóan a párok kialakítása rendben lenne. Majd a következő mozdulatnál szólnék bele, ugyanis az egy már spécibb magyarázatot fog majd igényelni. Most viszont nem bánom, ha esetleg megint Fran lesz az első alany. Már csak azért sem, mert tartogatok neki valamit, amit a többieknek nem akartam mutatni, mert nehezen kivitelezhető, viszont hozzám az illik a legjobban. Szóval ha Fran elé állok, akkor már fel is fedem mit is szeretnék.
- Fran! Most azt kérem, hogy védekezz úgy, mintha tényleg az életed múlna rajta. Próbáld meg úgy visszatámadni, fellökni a kardomat, mintha ki akarnád verni a kardot a kezemből… Én pedig egy harmadik kitéréssel próbálok föléd kerekedni.
Tekintetem most sötétebbnek tűnhet, azonban szemeim csak úgy izzanak. Szinte érezheted, hogy megcsap a hideg szellő. Érezheted, hogy nagyon komoly vagyok, de akár ijesztő is lehetek a számodra. Van elvárásom, de azt is érzed, hogy úgy hiszem, hogy biztosan tökéletesen végre tudod majd azt hajtani. Mikor készen állsz, akkor jól erősen lecsapok, de azt te megállítod, és már guggolsz is. De érzed, hogy valami nem stimmel. Nem egyszerűen bedőltem, hanem már a lábam a levegőben van. Konkrétan a két kard egymásnak feszülését használom ki támasznak, lökésedet plusz lendületnek, hogy átbóvlizva mögéd érkezzek és gyakorló kard végét a nyakadnak nyomjam. Hisz te akaratlanul is térdre estél. Világító szemmel, sötét és ördögi vigyor kúszik az arcomra.
- Én valahogy így csinálnám.
Ez illik hozzám leginkább, viszont ezt a másik kettőnek elég nehéz lenne elmagyarázni, vagy kiviteleztetni velük. Hajlékonyság, időérzék, erő és egyensúly kell a végrehajtásához. Pont elég, ha a kettő közül valamelyiket elsajátítják. Bár most egy kicsit a frászt hozhattam Fran-ra. Mivel ha ez igazi küzdelem lett volna, akkor most a nyaka át lenne döfve és ő holtan esne előre. Akár azt is érezheti, hogy elbukott. Éppen ezért hátulról átölelem a nyakát, majd biztatóan a fülébe súgok.
- Szóval akár ki is fejlesztheted a stílusodhoz legjobban illő kitérést, és nem kell csak arra a kettőre lekorlátozódnod. Kezded érezni, hogy hol vannak a buktató pontok. Azokat kell szem előtt tartanod és kihasználva előnyt kovácsolnod. Tudom, hogy képes vagy rá.
Elengedem, elé sétálok, és kinyújtom felé a jobb kezemet, hogy felsegítsem. Bár van olyan érzésem, hogy inkább magától felpattan. Remélem, még nagyobb hévvel vág bele, mint az előbb. Valamint a másik kettőre is rápillantok, hogy velük mi a helyzet. Majd visszafordítom a tekintetemet, és intek, hogy készen állok, hogy most támadjon ő és próbálja meg megakadályozni, hogy véghezvigyem a mozdulatot. Amikor pedig úgy érzem, hogy eljött az idő, akkor megint helycserés támadással folytatjuk.



(click to show/hide)

.