A szépség és a farkas

[Leyre la Azucena]

A ragyogó nap sugarai szinte mérgezték testének porcikáit. Hiába a meleg sugarak simogatása, mint az ártó fény egyre csak bántotta a gyönyörű nő lelkének békéjét. Míg a hideg fuvallat mely megkarcolta fedetlen bőrét nem volt rá hatással addig a fényesen ragyogó égitest annál inkább. Fel is merült benne a gondolat „Mi a francot is keresek itt ilyenkor?”, de ésszerű magyarázatot nem sikerült találnia rá. Tokió legforgalmasabb kereszteződésének közepén megállva nézett rá élete megkeserítőjére. Az égitest azonban semmit nem reagált rá, figyelmen kívül hagyta, amint a gyönyörű nő gyilkos tekintetét meresztette rá.
- Tch...
A szemek szájak tátva maradtak utána, miképp végig haladt a forgalmas útszakaszon. Férfiak többségében, de nők is utána fordultak a szépséges jelenséget megpillantva. Habár sokan valószínű, nem szépsége káprázott el, hanem lenge és nem e világba származó öltözéke, mely főképp ebben az évszakban nem járta. A gyönyörű hölgyet azonban, ki az örök éjszaka világából érkezett nem igazán érdekelte a szánalmas emberek világának éghajlata...
Fejét enyhén félre döntötte, mikor érzékei két pontot fedtek fel számára a közelben. Ezen energiák feltűnése pillanatában, nedves nyelvének hegye lassan végigsimította felső ajkát, majd lépteit megszaporázva sétált az irányukba. Egy koszos, de sötét sikátorba fordult be végül. Bár mindenütt por és szemét hemzsegett a sötét mely a két magasra nyúló épület nyújtott számára, ismét nyugalommal töltötte el nem létező szívének teljességét. Ahogy beljebb sétált, végül megpillantotta őket... a primitív külsejű lény mely maszkján keresztül méregette üldözöttjét, már épp tárta volna ki száját, míg a rémült leányzó sírva, rettegve a félelemtől megbénulva várta, hogy felfalják.
- Jajj, istenkém...
Jegyezte meg csilingelő hangján, miközben kinyújtott mutató ujja végéből egy ezüstösen ragyogó vörössel színesített, vékony fénysugár húzott végig a levegőben felnyársalva a primitív lény koponyáját. A hollow forma még egy pillanatra felnyüszített, majd teste szétfoszlani kezdett miképp kimúlt a gyönyörű nő akarata szerint.
- … nem csoda, hogy kipécézett magának, valóban guszta vagy...
Mosolya mely gyönyörűen díszítette arcát a lány felé irányult. A gimnazista korú lélek, a földre esett, mikor a lény előtte szerte foszlott. A nő láttán arca azonban felderült... nem hallotta... kétségbe esett homályában nem hallhatta a nő megjegyzését, így mikor felállt egyből oda sietett, kissé sete-sután és a nő testének nyugtató melegét keresve ölelte át.
Mily szánalmas, gyenge jellem... gusztustalan, gyenge... de... ezen gondolatok csendültek fel a nő fejében miközben pont szerű szemöldökeit összeráncolva pillantott le ebédjére. A lány könnycseppekkel szemei tövében simult hozzá az alig egy fejjel magasabb gyönyörűség testéhez. Valóban... Gyönyörű és fiatal teste van... ez viszont kétségtelen... Nyalta meg ismét ajkait, majd kissé eltolta magától az ínyenc ételét.
- Nem kell aggódnod... nem az a csúfság fog felfalni szépségem...
A lány rápillantott a nőre, kinek arcán ismét mosoly tűnt fel. Ez a mosoly azonban most nem volt meleg, sőt egyenesen riasztó volt a tehetetlen lélek számára, mikor tudatosult benne, hogy mégsem menekült meg. Teljesen ledermedt, mikor az előtte álló nő fején megpillantotta a feltűnő csont maradványt, majd a mellei alatt előbújó kör alakú rést.*
Remegő zihálása melynek melege apró felhőt képzett arca előtt, tehetetlenül nézte, miközben a nő kigombolja a blúzát, majd lassan lejjebb húzva tette szabaddá nyakát és vállát.
Közelebb hajolt a rettegő füléhez, majd belesúgott egy szót...
- I-tta-da-ki-ma-su...*
Majd fejét lejjebb hajtotta és arcán egy elégedett mosoly simult végig, mikor a lány édes illata megcsapta az orrát. Csodásan megformált keze végig siklott a gimnazista vékony kis kacsóján. Végül a csuklójánál gyengéden körbefonta ujjaival és kissé megemelte, míg bal kezével átkarolta áldozatát... Abban a pillanatban fehéren ragyogó fogai belemélyedtek a selymes bőrbe... lassan hatoltak egyre mélyebbre, belemártva az izmokba, majd mikor már majdnem ismét összetalálkoztak a nő egy határozott oldalra rántással tépte ki a húsdarabot a lány testéből.
A fájdalmas sikoly bejárta az egész környéket miközben az egyre jobban vérző testbe ismét belemélyesztette a fogát. Egyre többször és egyre hevesebben marcangolta a lány testét, míg fogása egyre csak erősödött a kétségbe esett, halálsikolyok közt vergődő lány teste körül. Hangja azonban nem vonzott segítséget, csak a lakmározó nő számára biztosított kellemesen bizsergető muzsikát...

* A Cuerpo eszköz működése leáll és felfedi arrancar vonásait
*Ittadakimasu - "Köszönöm az ételt!" az étkezés előtt mondják

[Mizushima Setsuko]

Az előtte elterülő város napfényben fürödt, megannyi színben pompázó fák, s azok levelei színezték meg a modernség fakó szürkeségét. Yruzzának tetszett a látkép. Csodájára járt már a Napnak, aminek melege cirógatta bőrét, mégis, az ősz teljesen rabul ejtette. Hűvös szél lengedezett, fel-fel kapva a leveleket, megtáncoltatva azokat, és kellemesen simogatta az arrancar bőrét. Az illatok is sokkalta kellemesebbek voltak, a levegő frisse töltötte meg orrát, és egy hollow bűze. Hitvány fajtából származott, ugyanakkor jobb préda híján felé indult meg. Egyenesen a háztömbök sűrű erdejébe vezette szaglása, hol megannyi ember járt és kelt. Üres tekintettel haladtak el mellette, így hüvelyk ujjait az övébe dugta, és leszegett fejjel sétált tovább. Nagy csattanásra lett figyelmes. Reflexei azonnal mozgásra bírták testét, és egy alacsonyabb háztömb tetejéről figyelte az eseményeket. Autóbaleset történt. A két jármű egymás orrát tönkre téve fonódtak egymásba, s a bennük ülők eszméletlenül, avagy élettelenül maradtak a roncsokban. Az emberek megfagytak. Mintha az idő sem folyt volna hírtelen, a pillanat kimerevedett Yruzza számára, ahogy az egyik gépkocsi utasa rá pillantott. Fiatal kislány volt, alig több 5 évesnél. Egyenesen az arrancar szemébe meredt, kék pillantásaiban elmélyedve figyelte a könnyező áldozatot. Felemelte a kezét, két ujját pedig keresztbe téve mutatta fel.
”Szorítok neked… emberkölyök.”
A lány mintha megértette volna a jelet, és ép kezével ő is felmutatta. Vér buggyant ki a szájából. Őrült sebességgel érkeztek, szirénázva a mentők, akik a sebesültek életéért igyekeztek küzdeni. Yruzza még figyelt egy darabig, ám ő is tudta, a kislánynak esélye sem volt a túlélésre. Ahogy a jármű felgyűrődött, teljesen összepréselte törékeny testét, mire kimentették… késő volt.
”Ajánlom, hogy ne találkozzunk… emberek kölyke.” - utalt ezzel arra, hogy a hollow létnél jobbat érdemel az apró leányzó. Sarkon fordult, és feltűnt neki, hogy a vad szaga megszűnt.
”Megelőztek….“
Nem esett nehezére, hogy felidézze, merről is érezte a bűzt, így sietősen indult arra. Tudta, ha egy hollow meghal, az nem a véletlen műve… a gyilkosa pedig már jóval nagyobb potenciállal bír, így izgatottság áradt szét testében. Ellenfelét megpillantva kissé elszállott eme izgalom….
”Egy nő… arrancar…”
Üres fintor ült ki az arcára, ahogy figyelte a másikat. A lány sikoltozott a karjaiban, vergődött fájdalmában, igyekezvén szabadulni, miközben egyre több sebből vérezve hangja elcsuklott. A baleset okozta hangzavar minden egyéb mást elnyomott, így a szerencsétlen segélykiáltásai csupán Yruzzát találták meg. Lendületet vett, és elrugaszkodott a ház tetejéről, mely nem volt magasan, könnyedén és kecsesen érkezett lábaira.
- A vadászterületemre pofátlankodtál… nővérem.
Hangja megvetést és teljes nemű arroganciát engedett meg magának, különösen a “nővérem” szó kimondásakor. Tekintete keveset, vagy egyenesen semmit mondóan figyelte fajtársa körvonalait, majd a hörgő lányra pillantott.
”Szánalmas, hogy szánom az embereket….”
Gondolatainak sóhaja adott teljességet, elhúzta szája szélét, majd felegyenesedet. Tekintete végig a gyilkost figyelte, úgy járta körbe és körbe, ahogy a vadász a sarokba szorított vadat.
- Nem hallottad szuka?! Ez az én vadászterületem.
A haldokló lány tekintete végig követte a férfi mozgását, mintha megkönnyebbült volna, ahogy megpillantotta. Remény csillogott a szemében, ettől lett vak. Nem látta, vagy talán nem is akarta látni Yruzza maszkjának maradványát, sem szemeiben lobogó démoni tüzet. De a nő látta, láthatta ezeket.
- Hmmh… - nagyot sóhajtott, ahogy a nőt figyelte. Tudta, ez békés úton nem lesz elrendezve.

[Leyre la Azucena]

Halk suttogás, és vad lakomája örömteli borzongással töltötte meg a testét. A vércseppek végig gurultak az álláig, majd lecsurogtak egészen a melléig, végig simogatva selymes, sápadt bőrét. A lány sikolya, lélekláncának vad csilingelése, mind fenséges muzsikaként járta be a nő hallójáratait. Fenséges érzést nyújtott számára, miként a kiharapott húsok fémes íze pezsgő lélekrészecskékké málltak szét puha, táncoló nyelve körül.
Ám lakomáját valami megzavarta. Valami... vagy inkább valaki. Érezte a gomolygó lélekenergiát mely feltűnt fölötte, majd nem sokkal később meg is szólította. A mély hang mely átszelte a szelet és feszülten szólította meg a csodaszép nőt, kit épp áldozata vére díszített. Az ingerült szavak ím süket fülekre találtak... vagyis csak úgy tűnt... a nő nem tudta félre rakni ínyenc csemegéjét, csak mert egy taknyos megszólította. Úgy gondolta egyszer csak odébb áll, míg ő folytathatta békességben az étel édes ízét.
De nem így lett... a férfilény nem távozott, nem adta fel és tovább szólogatta. Vadászterület, vadászterület... csak ezt tudta hajtogatni... kész betelt a pohár. A nő ingerülten erősítette meg ujjainak fogását a fiatal női lélek karját és egy rántással választotta el tulajdonosától. A vörös csíkot húzó végtag egyenest a férfi felé repült...
- Anyád nem tanította meg, hogy ne légy önző, Waga otouto*~
A csodaszép nő arcának vonásai kissé ingerült képet tükröztek, miként a férfi felé pillantott. Azonban ez nem tartott sokáig. Miként végig futott tekintete a hím fajtárson vonásai ellazultak, majd egy mosoly mellett szemei felcsillantak izgatottan.
- Hm...
Bár a férfi kicsit sem volt olyan kívánatos mint egy gyönyörű nő mégis igazi Adonisz lehetett fajtársai közt.
- No lám, egy igazi gyöngyszem... Tán te is szórakozni szeretnél vele?
Vonszolta maga elé a már eszméletét vesztett és lassan lélekrészecskéké eső étket. A mellkasából kilógó láncnál fogva tartotta majd a háta mögé lépve ismét lehajolt hozzá, hogy nyakába vájja rózsaszínre színezett fogsorát. Ahogy ismét elmélyedt benne újabb vörös forrás buggyant ki ajkai alól, míg gyönyörű íriszeivel közben a férfit fürkészte, várva mit lép.

*Waga otouto - Öcsém

[Mizushima Setsuko]

Nem kimondottan volt kedvére való a nő reakciója. Nem volt ínyére a tény, hogy igyekszik semmibe venni őt, de elhatározta, hogy nem hagyja annyiban a dolgot. Micsoda megalázó tény lenne, hogy erkölcsi győzelmet arat felette, holmi idegesítő nőstény, nem tágított, körbe járva figyelte fajtársát, ki semmi komolyabb szándékot nem mutatott a távozás felé. Yruzza türelme véges, és fogytán is volt benne. Hangja nem kimondottan talált értelemre, hiszen tovább folytatta lakomáját. Egy utolsó, fájdalmas sikolyt hallatott a lány, ahogy kezét tépte le az arrancar, majd a férfi felé dobta. Könnyed mozdulattal kerülte el a felé repülő végtagot, mely mögötte landolt, puffanva a földön.
- Anyád nem tanította meg, hogy ne játssz az étellel?- felelt szemtelenül a kérdésre egy másikat feltéve. Ábrázatát nem tudta hova tenni, ahogy ingerült arca mintha meglágyult volna. Összeráncolta szemöldökeit, ahogy a nőre, majd az áldozatára pillantott.
- Dögevőnek nézel?
Pillantását kezdte megérteni… ám nem kimondottan tudta érdekelni a másik érdeklődése, hisz Nayara szépsége mellett labdába sem rúghatott. Espadája hogy eszébe ötlött, megacélosodott akarata ismét azon irányba, hogy a másiknak semmi keresnivalója sincs ezen a helyen. Előhúzta kardját, és egyenesen a nőnek szegezte. Arca megfagyott, szemei villámokat szórtak.
- Utálom, ha hangom süket fülekre talál!- mondta.
- Utolsó figyelmeztetés… távozz!
Ritkán ránt kardot, hiszen puszta kezeivel sokkalta ügyesebben harcolt, most azonban nyomatékot igyekezett adni hangjának. Ha a nő bármilyen mozgást is tanúsít, kardját visszahelyezi hüvelyébe. Amennyiben nem mozdul… mutató ujja vöröslő fényben úszva jelzi, cerot fog rá lőni. Nem tűrt tovább, elege lett, hogy semmibe nézik. Már nem érdekelte a humán sorsa, hiszen meghalt. Sokkal inkább önző, vagy hiú érzései irányították arra, hogy a betolakodónak pusztulnia kell. Kardja minden esetben hüvelyében végzi, Yruzza támad. Pár centire a nő előtt terem, és nyakáért nyúl. Amennyiben ujjai közé szorul a másik fejét tartó testrész, tartja kicsit, figyelve, milyen arcot is vág, még most is semmibe veszi-e, majd dühösen eldobta, akár egy rongybabát. Mint minden támadásban, ebben is meg volt a hiba kockázata, Yruzza azonban gyorsaságára alapozott. Amennyiben ellenfele kitér karmai elől, egy sonidoval ott terem, ahonnan először megpillantotta a nőt. Légzése kezdett szaporább lenni, esze mintha eltompult volna… kezdte elönteni a harci láz. Látása már semmi egyebet, csakis a nőt látta, minden mást érzésből tudott, merre van. Tulajdonképpen azokat is látta, tudata alatt, csupán a számára kivetített látképből ezen részletek kimaradtak. Minden izma megfeszült, pupillái kitágultak, és testtartása is megváltozott. Görnyedten állt, kisebb terpeszben, térdei berogytak, hogy minél gyorsabban mozgásra bírja önmagát, és a nőt figyelte. Várt….

[Leyre la Azucena]

A férfi alak áttanulmányozása után és haragos vonásainak elengedése okén kissé elkalandozott a nő, így csak késve reagált a férfi válaszkérdésére.
- És téged, arra, hogy ne pazarolj... pedig milyen ízletes falat volt...
Apró mosoly húzódott az ajkainak szélére miként szavait elengedte. Dögevésnek híre sem volt, hisz a lélek még moshatni friss volt. Ugyan lélektükrei eltompulva néztek előre, mely alapján már valószínűleg nem volt magánál, mégis egy harapást követően még hangot préselt ki magából.
- Ahogy gondolod, én nem erőltetem...
Felelte a nő miután a férfi visszautasította ízletes ajánlatát, majd a lenge öltözékbe burkolt nő az emberlélek vérét szabad kezére kente. A meleg nedűt eztán sötét hajfürtjeire kente mint valami hajápoló szert. Számára ez egy furcsa hobbi volt, vagy ezen helyzetben talán mondható volt harci díszítésnek.
Miként a férfi rászegezte a kardján a nő szemei is éles tekintetként figyeltek. A keze ügyében lévő női lélek teste megrogyott miközben a szépséges test kiegyenesedett mögötte, majd pusztán lélekláncánál megtartva várta, mikor kísérli meg a férfiszépség eltalálni az ujja végén összpontosult lélekenergiát. Azonban mielőtt még megtehetné, elengedi a testet, majd mindkét kezét a fejének magasságáig emelte.
- Jól van, jól van... nem kell máris ennyire agresszívnak lenni.
Egy mosolyt erőltetett magára, bár igazán nem kellett ezt tennie, hisz már attól elmosolyodott, hogy a fejében szöget vert ötlet miképp sülhet el. - Csak játszani akartam, de ha nem vagy rá fogékony, nincs mit tenni... – felelte a nő majd megfordult és leengedve formás, kecses karmait elindult a sikátor másik vége felé. Két lépés után azonban megtorpan és míg bal karja testének árnyékát élvezte, képességét kihasználva egy gyümölcsöt dédelgetett rajta, majd miután az szépséges nagy lett, jobbjával leszakította és egy magasba ívelő dobással a férfi irányába hajította.
- Ha már a „döghöz” nem füllik a fogad... – a lédús, húsos alma vöröslő burokban hullott a férfi elé, vagy kezébe attól függően miként reagált érkeztére.
Majd kissé hátra fordulva a gyönyörű nő mosollyal az arcán, figyelte ahogy a szeme sarkában az alma miként éri a férfit... Hangos dörrenés, tűz és füst lepi be ekkor az adonisz környékét, vagy épp a testét miként az ízletesnek tűnő termény egy vérszomjas gondolat menet nyomán megsemmisítette magát.
Ha a férfi még a férfialaknak így is volt ereje a torkára rontani a nő nem tudott volna kitérni, hisz kettejük közül egyértelműen a magas kidolgozott test tulajdonosa volt a sebesség bajnoka. Ám nem hagyta magát annyiban félre hajítani, így még mielőtt ez megtörténhetett volna Cero Córnea-át lőtt ki egyenesen a férfias arcba.
Majd annak esetén ha a férfi mégse támadt volna, vagy épp az eldobást követően, mikor felállt a mocskos talajról ezen szavakat hallatta...
- Meggondoltam magamat, mégis csak játszom veled, rendben?
Majd kacaj tört elő belőle és átvette a harc menetének stafétabotját. Nem habozott egyenest szemből közelítette meg a fajtársát. Futva közeledett majd, mikor kellő távolságba ért jobb öklével indított ütést a gyomorszájának irányába. Biztosra ment dolgában, így nem csak imádott erejét adta bele az ütésbe hanem felerősítette azt egy kis lélekenergiával is, hogy minél inkább fájdalmat okozhasson játékának.

[Mizushima Setsuko]

Szánakozva figyelte a halandót, ahogy még a másik érintésére megrándult a teste, azonban oly semmibe tekintő szemei elárulták, hogy talán már nem is él. Ezt pusztán néhol egy-egy hang cáfolta meg, amit magából kicsikart, érthetetlen módon. Egyes helyeken már rá sem lehetett ismerni a testre, cafatokban lógtak a darabjai szerte a sikátorban, okán annak, hogy egy leszakadt végtagot is Yruzza felé dobtak. Leyre nem tudta mivel játszik. Mi több, cselekedeteivel önmagát sodorta veszélybe. Ahogy magára kente a vért, s ahogy a látvány világa megtöltötte Yru fejét, megdobbant benne valami. Fejben elnémult, s a világ mintha csak egy álom lenne, homályosan, mégis valóságosan derengett fel szemei előtt. Pupillái kitágultak, légzése a nyugodt levegővételből a lihegésbe fordult át, tekintete… félelmetesen hatott. Nem volt magánál. Az illat felébresztette benne a szörnyet, a hollowot, aki egykoron volt, a vadászt, mely előtt nem volt akadály…. Nem hatotta meg a nő riadalma. Nem tudta, valós-e, avagy sem… nem is számított. Ujja vége egy pillanatra felragyogott, ahogy a vörös cero nagy robajjal utat tört magának a nő felé. Yruzza, bár esze alább hagyott, tapasztalta révén azonnal szabad levegőre ment, nem hagyta, hogy a füstfüggöny miatt a meglepetés okozza vesztét. Várt. Nem tudta biztosra, hogy eltalálta-e a nőt, avagy ha igen, hol, és él-e még, avagy meg sem kottyant neki. Azt tudta, hogy a füst a végzete. Nem véletlen távolodott el tőle, megnyújtva ezzel a reakció idejét.
- Játszani akartál? Ohh, én nem akartam elrontani a mókát….- arcára eszelős mosoly ült ki. Ha Leyre látta a gomolygó füst fedezéke alól, észrevehette, hogy a férfi nincs tudatánál, s vérre szomjazik. Beleszagolt a levegőbe, halványan érezte a csodás illatot. A sejtése irányába újabb cerot lőtt, újat-újat, közben fagyosan felröhögött. Őrült, eszelős nevetése megfagyasztott minden egyéb hangot a környéken. Ahogy a robbanások zaja elült, a néma csend szinte fülsiketítő volt.
- Élsz még, szépségem?- üvöltötte a füst felé. Remekül belátta a háztetőről a terepet, ahogy várta, tisztuljon a kép. Fel s alá járkált türelmetlen, hogy végre megpillantsa a másikat, eközben magában morgott, és lihegett… akár a megveszett Farkas.

(click to show/hide)

Mivel Yrut nem hatotta meg Leyre álszent mentegetőzése, a cerot rálőtte, így egy két dolog nem történt ezáltal meg, mint például a nyakon csípésem, avagy Leyre bombája vagy micsodája

[Leyre la Azucena]

Mocskos lénye voltak ezek az arrancarok. A gyönyörű nő alkotta egyedül csak a kivételt. Annak ellenére, hogy a megadásának jelét adta – még ha csak a látszat kedvéért is. Nem gondolta, hogy a szépfiú ily modortalan tettet visz végbe. A fénysugár áthasítva a levegőt egyenest a nő oldalát is megérintette. Szépséges, fakó bőrét azonban nem sikerült megsértenie. Testét mely olyannyira imádott mintha csak immúnis lett volna az energia nyalábra, nyomot sem hagyott rajta. Mindössze csak odébb dobta miközben a becsapódó támadás hatalma, gomolygó füst és por mögé rejtette a szépséges nőstény arrancart.
- Rohadék... – jegyezte meg halkan a nő, miközben felkelt a koszos, hideg talajról. Tekintete eztán a hang forrása felé irányult. Dühös pillantásokat vetett a rejtekéül szolgáló ”függöny” mögött álló árny irányába, és ez az érzés egyre csak erősödött benne. Haragja nem más miatt szította fel magát mint, hogy a férfi ily módon nem figyelt rá. Nem volt vitás a nő is hátba támadni kívánta fajtársát mégis azt nem ily rusnya módon ahogy azt a hímegyed elvégezte.
- Hatsuga shiro, Espíritu del Bosque! – a szavak dühtől átitatva törtek ki vérvörös ajkai közül. Arcára elégedett mosoly ült ki miközben vaskos fehér ágak nőttek ki hátából. Maszkjának csontburkolata mögül, mely eltakarta szemeit egyenesen az ördögi kacaj felé meredt.
- Serba... – képessége nyomán a fehér ágak pillanatok alatt növesztettek zöld leveleket, majd maga elé hajlítva védte meg szépségét az újabb becsapódó energiacsapásokkal szemben.
Hallotta amint a férfi lekiáltott utána ám válasszal már nem méltatta. Szóban nem is. Miután az ágak ismét a háta mögé kerültek elrugaszkodott a talajtól és kirobbanva a füsttömeg közül maga is a tetőn találta magát.
- Hm... milyen kiábrándítóan eltorzult a képed! Mintha csak egy vadállat állna előttem... – a nő látta amint a férfi dühös pillantásai arról árulkodtak, már nem az akit először megpillantott. Teljesen átadta magát a düh sötétjének. Amint szavai elhallgattak kecses jobbjából ő is rögtön energia nyalábok hármas sorozatát lőtte ki a férfi irányába. A vörös színben pompázó energia sugarak a ház tetejének felét tették egy romhalmazzá, mit ő csak egy apró mosollyal konstatált.
- Kölcsön kenyér visszajár... – persze ettől még nem hagyott alább. Nem volt egy élvonalbeli sosem, de az már találkozásuk ót látta, hogy a korccsá torzult férfi, sebessége messze meghaladja az övét. Épp ezért várta mikor közelíti meg, hogy ekkor farkának egy erőteljes csapásával vághasson oda.

[Neliel Tu Oderschvank]

Kérésetekre a küzdőteret lezárom.

Sajnos a karakter leadása miatt nem tudok ryout osztani Yruzza Alexander-nek, Leyre la Azucena jutalma 200 LP és 1500 ryou.