A Boszorkány Éjjele

[Nayara Tarin]

A szarkofág felé kapva fejem sikoly gazdája felé lestem. Mintha ölnék, ám, ha szemem nem csalt, ilyesmi nem történt. Legalábbis nem mostanában, mumifikált állapotát tekintve. Csalódottan fordultam el, érdeklődésem ezen irányba ezzel el is veszett.
- Csak kerülj a kezem közé… – mosolyogtam rá hűvösen tündérkére, hidegen metszőn suttogva, mégis tisztán érthette. Nem mentem bele ostoba játékába, mire hergelni próbált, butácska fogócskába kezdjek vele. Fracciónjaink kakaskodását feszülten figyelve lestem, ám tanúja végül semmi érdekesnek nem lehettem. Talán jobb is, még a kőagyú vízköpője kárt tett volna legújabb kedvencemben. Mégis csalódottan néztem el, azok ketten ennyiben hagyták az egészet.
Yruzza kérdésére egykedvűen bólintottam, s vontam vállat. Nekem tetszett. Új és szokatlan, valóban, koránt sem ez volt a legfurcsább, tőlem, más hangomtól jóval bizarrabb dolgok is akadtak körülöttünk. Óvakodtam szóba hozni, továbbra sem emlegettem fel, ő is egy volt ezek közül. Társaságunkba szegődött, behízelgő rémpofa közelségére kedvenc kékségem alig marasztaló ölelésemből kivonva karját hagyott faképnél minket. Nemtetszése nem kerülte el a figyelmem, mégsem marasztaltam. Panaszos sóhajjal pillantottam utána, bús-fuvallatszerű hang kíséretében. Utóbbi nem szándékos, mégis helyénvalónak éreztem.
Míg részemről csupán hangját adtam, más tett is róla, meg is elevenedjen a levegő. Igyekeztem nem tudomást venni Eliana talpnyalójának szárnypróbálgatásairól, noha felettébb zavaró volt hajam összeborzolására tett kísérlete. Még, ha nem is ez volt szánt-, és feltett szándéka, mellyel repkedni kezdett. Látszólag hasztalan próbálkozást tettem rendezni külsőmet a felénk kavart szélben, inkább annak sodrásából igyekeztem kiállni. Az immár boszorkány maskarás leányzó védelmébe vett beszélő bolhazsák köré gyűlt társasághoz húzódok közelebb. S noha nem egészen értem, miért mindenki egy macskától várja megoldását bizarr helyzetünknek, legalább annyira érdeklődve figyelem, mint mindenki más, nála lelünk-e magyarázatot erre az egészre. A legkézenfekvőbb megoldás mégsem a fekete bundás jószágtól érkezett elsőre. Úgy sejtettem, noha a fekete macskának köze lehetett valamiképp a történtekhez, többet tudhatott róla mindünknél, felelősnek mégsem őt gondoltam volna érte. Míg Vöröske a többiek jóváhagyására várt hely elhagyására feltett javaslatára, részemről tettleg kívántam támogatni a tervet. Hiszen e szobán kívül sejtésünk sem volt, hová keveredtünk, ideje volt, ha lehetett, alaposabban körülnézni.
- Illő volna felkeresni a házigazdát, ha már ő maga tiszteletét nem tette – erősítettem meg indulásunk mellett felszólaló szavait, majd a macska mellől, azt beszédre szuggeráló fracciónom kézen fogva igyekeztem elvonni előle. A feltételezett kijárathoz igyekeztem, ahol korábban a bundás érkezett, rápróbálva, az ajtónak sejtett enged-e távozni minket.

[Kimito Misa]

Szerettem volna otthon, az ágyamban ébredni, vagy akár Masen kádjában is kiegyeztem volna, vállalva az utána következő veszekedést. Jórészt bármit, csak ne ugyan azokat a rémes arcokat lássam viszont, mint az első ébredésnél. Nem volt szerencsém, a fejem még mindig húzta a nehéz valami, amiről fogalmam sem volt, miként került rám, és ezúttal valakinek a vállán feküdtem.
Szerencsére, mielőtt veszett kapálózásba kezdtem volna, felismertem Masen hangját, és megnyugodtam. Végre, biztonságban! *w* Mármint, természetesen nem azért, mert ő fogott! >////> Vagyis, volt hozzá köze, de nem annak, ahogy, hanem a személyének, vagy inkább annak, hogy őt legalább ismerem. Igen-igen! Ez volt megnyugvásom legnagyobb oka! ˘////˘ Óvatos mozdulattal érintettem meg a hátát, nehogy szívszélütést kapjon tőle, ki taperolja, aztán véletlen ketté törjön.
- Megállnék a lábaimon, ha lehetséges… – Motyogtam a hátának, felnézve viszont velem szemben egy… egy zombi volt! O_O Nem szabadott volna körbe kémlelnem, ijedtemben nem is figyeltem, automatikusan emeltem a kezemet, hogy egy soukatsui-val védjem be fürdőkád-főbérlőm hátsóját. Vaizardként is tudtam használni, annál holtabb most sem lehetek... Ha Masen letett, hálásan pislogtam felfelé rá, várva, hogy azért ő is megdicsérjen, mert megmentettem nemesebbik felét. - Hoztam neked süteményt az étteremből, de valaki meglovasította! >w> – Ismertem fel időközben a tényállást, és összehúzott szemekkel körbenéztem, kinél lapulhat az elemózsiás szatyrom. Csak kerüljön a kezeim közé, megismeri haragom!

[Hoshi Sen Nozomi]

  – Szerintem nagyon fura érzés T_T De csak egy kézzel oké? Mikor a denevér átrepült rajtam az nagyon-nagyon fura volt! – nyújtottam felé a kezemet, hogy próbálja ki nyugodtan, hogy milyen átnyúlni egy szellemen… mármint rajtam. Hát ez így gondolatban is nagyon fura. És az még furibb, hogy csak így kiteszem magamat ennek.
  Habozva álltam a kutyára hasonlító figura előtt, ki csak-csak nem akarta elengedni a szerencsétlen denevért. Pedig én nagyon próbálkoztam! Mikor elszaladt denevérestül a cica irányába leesett az állam mikor az apró jószág egy óriás méretű emberré nőtte ki magát. Sápadtan araszoltam vissza Chiyo-sanhoz. Ez a legfurább, amit valaha átéltem, azután hogy valaki átment áttetsző testemen. Vajon Ryo-nii is ilyen rettenetesen furán érzékeli, ha átnyúlnak rajta? Biztos nagyon rossz lehet neki! T_T
  A csontvázra, tágra nyílt szemekkel néztem, döbbenetemben alig jutottam szóhoz. Elég bizarr látványt nyújtott így, magában. Ha nem lennének szemei, majdhogynem úgy nézne ki, mint Samu a biológia teremből! Csak Samu sokkal barátságosabban fest…
  – De aranyos! *.* És még beszél is! – figyelmemet magára vonta a fekete cica, amit Momo-san hozott hozzánk. Ámulattal nyúltam a koromfekete macska felé. Úgy szerettem volna megsimogatni! S teljesen ledöbbentem, amikor ujjaim alatt éreztem a puha bundáját.
  – Meg-megfoghatom? – elhűlten kérdeztem a boszorkányruhás lánytól. – Az előbb, az előbb olyan volt, mintha… mintha éreztem volna a bundáját! – mutattam fel áttetsző tenyeremet óriási döbbenetemben. Elhűlten pislogtam áttetszős kezeimre.
  – Ki? Mármint így? De én, én szeretnék visszaváltozni Chiyo-san! T_T Nem mehetek így haza, így hogy vacsorázhatnék együtt Umi-jiiékkel, még fogni se tudok! – estem mély letargiába az ötletre, hogy hagyjuk el a szobát, melyet egészen úgy értelmeztem: menjünk haza. A cica lehet csak kivételes eset volt, de ha Momo-san megengedni, hogy megfogjam, mert szíves örömest tesztelném, hogy valóban meg tudom-e érinteni, avagy sem.

[Fran Lechuza]

Eliana-samának intézett kérdésemre pont olyan választ kaptam, mint amire számítottam. Bár az talán előrelépés, hogy felmerült benne az általam említett lehetőség, aminek az ellenkezőjéről továbbra sem sikerült meggyőznie. Az nem jelent semmit, hogy nem olyan volt a hang, amit azelőtt hallottunk, mielőtt ide kerültünk, mint az övé, biztosan el tudja változtatni a hangját, vagy lehet, hogy van egy cinkosa és az ő hangja volt az.
- Én legalább nem vagyok kék és patás. - nem tetszett a kékség beszólása és hogy megbökött, ezért próbáltam visszaszólni, de legszívesebben felszúrtam volna a szarvaimmal, ha nem megy arrébb. Ugyan szarvaimat nem tudtam így kipróbálni, helyette megelégedtem a szárnyaimmal. Eliana-sama biztonságban volt a fejemen, így gond nélkül megcsapdostam a szárnyaimat, amivel sikerült is eltávolodnom a földtől. Mikor erről meggyőződtem, vissza is tértem a padlóra.
A macska mondandója csak tovább erősítette a feltételezésemet, hogy a boszorkány a tettes. Miért lenne ez a macska egy teljesen idegennek a társa? Teljesen logikátlan. Csak egyre gyanúsabb és gyanúsabb lesz nekem, elég nehezen győznek meg majd az ellenkezőjéről.
- Eliana-sama nem akarja kipróbálni a zsákjában lévő port a kék patáson? - kérdeztem meg az espadámat, hiszen első próbálkozásával magára szórta a port, de látszólag nem történt semmi, lehet, hogy csak másra szórva fejti ki hatását. Jó lenne tudni, hogy mikre vagyunk képesek, mivel tudjuk megvédeni magunkat. És ki lehetne jobb áldozat, mint kedves "barátunk", biztos örülne neki, hogy segítségünkre lehet, de ha nem az sem baj. A továbbiakról nem én döntök, ha Eliana-sama azt mondja, hogy megyünk, akkor elindulok.

[Leyre la Azucena]

Pedig szavaiban nem volt semmi agresszió, semmi rosszindulat. A Gyönyörű nő még is ütések sorozatát kapta. Csak szórakozni vágyott, testének vágyait kielégíteni, melyet a másik fél se bánt volna... Mégis csak magát találta a földön fájó porcikákkal.
- Harcias egy bige va...
A következő pillanatban a nő teste akaratlanul is felkapta egy vérszívónak öltözött hím egyed, majd feszült hangon ócsárló szavakkal illette. A nő tehetetlenül figyelte az eseményeket, habár fogai összeszorultak és mérhetetlen düh lett úrrá rajta. Legszívesebben a kaszájával vágta volna ketté a férfit, ám az sajnos kiesett ujjának fogásaiból, mikor engedély nélkül a falnak nyomták testét.
- Kusso~ Doitsumo koitsumo Bakabakkari...*
Morogta orra alatt ingerülten, miután szabadult a férfi fogásából és immár a nő csuklyája árnyékában bosszúszomjas tekintettel nézett a bagázsra. Megragadta kaszáját és várta a pillanatot, mikor is vastag húscafatokat vájhat ki a hím testéből, majd teheti magáévá az engedetlen nőt.

*A francba! Hülyékkel vagyok körülvéve...

[Ukitake Juushirou]

A fekete macsek hangos dorombolással bújik a gazdájának kinevezett Momo karjaiba. Végülis logikus, hiszen a fekete cicákat valóban a boszorkányokhoz szokás társítani a klasszikusokban - ti pedig eleve úgy fest, a Halloween klasszikus szörnyei lettetek. De nem mindenkivel ennyire barátságos, a támadólag fellépőkre (Maxi, Makiro, Yru) a macska is fúj, ám korábbi bakijával ellentétben egyelőre mindenkinek csak nyávogással felel.
A káosz persze egy pillanatig sem ül el körülöttetek: Hyousuke ugyan kidout valóban nem tud idézni, diákod (Rei mégis megakadályozod további ténykedésben, ugyanis öltözéke erősen lángolni kezd. Misa mágiázási kísérlete sem marad eredmény nélkül: az általa elővarázsolt kisebb homokvihar szerencsére kioltja a lángokat Rei körül, még ha eredetileg nem is feltétlenül ez lett volna a célja.
Fekete cirmosotok erre mancsával takarja el a szemeit.
- Ezer pixie és gremlin nem csinál ekkora felfordulást… - motyogja mély hangján, majd gyorsan meg is feledkezik a bajáról, miközben dorombolva bújik az őt simogatók kezéhez. - Hát, mivel az Avalon már foglalt, szólíts Salemnek - mutatkozik be dorombolás közben Momonak és persze mindenkinek, aki körülötte helyezkedik el. Chiyo felszólalásakor a macska is érdeklődve méri végig a társaságot, de az igazán lényeges, hogy aki a kérés elhangzása közben Chiyo szemeibe néz, az olthatatlan vágyat érez, hogy kövesse az iránymutatást.
- Nos, ami a helyet illeti, ránézésre egy régi japán kastélyban. Mivel engem ugyanaz a varázslat hozott létre, ami titeket ide, a pontos helyszínt nem tudom. Annyi bizonyos, hogy Morgana úrnő pont a mai estét választotta a kísérletezésre és ez lett belőle. Felettébb érdekes eredmény, nem igaz? - a halk nevetésből ítélve a macsek remekül szórakozik a dolgon. Momo utolsó kérdése és Nayara megjegyzése akasztja meg egy kissé mesés hangulatát. - Oh, én még nem keresném meg Morgana úrnőt. Attól nem törik meg a varázslat, csak ha a megfelelő alapanyagokat beledobjátok a főzetbe. Akkor viszont minden visszavált a régibe - szája elé kapja a mancsát, elvégre ezt nem a gazdája kérdezte tőle, mégis kiszaladt a száján. Inkább Momora fókuszálja nagy zöld szemeit és úgy felel. - Nos ezt én sem tudom. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem - annyi viszont bizonyos, hogy határozottan élvezi a figyelmet és rajongást, mellyel a csapat leányzói körbeveszik.

Egyéni apróságok:

(click to show/hide)

Maxi: mindent a tök nézőpontjából látsz, így mivel hátrahagytad, saját csekekedeteidet is onnan követheted nyomon, ahova a faragott fejpótlék került. Reméljük, a többiek felé néz! :3

Hyousuke: ugyan nem feltétlen lenne egyértelmű, hogy te gyújtottad fel Reit, de tisztán érzékelted, mintha a te kezedből eredne a “mágia”.

Misa: a megszokott kidou idézése helyett óegyiptomi nyelven kántálsz magadban egy szöveget. Biztosan tudod róla, hogy mágia, és a hatásával is tisztában vagy, már mielőtt megláthatnád.

Nozomi: ha Momo megengedi, meg tudod fogni a cicát.

Mina: a kasza elkapásától leesik pár ujjperced, de ha lehajolsz, minden különösebb gond nélkül vissza tudod tenni őket a helyükre és működnek, mint újkorukban. Hasonlóan esel szét a hirtelen vonszolásra is, de elhagyott porcikáid gond nélkül követnek és rendeznek téged vissza egész csontvázzá.

Chiyo: feltűnik, hogy akiknek a szemébe néztél, sokkal készségesebben követik a kérésedet.

Határidő: november 3. 08:30

[Kuroji Rei]

Mire viszont fel akartam volna pofozni az ájult bekötözött sonkát, hirtelen a hátam mögött valaki ingerülten kezd beszélni hozzám és ez a hang egyre csak erősödik, majd hirtelen egy másodpercben elveszítem az egyensúlyomat és a földre kerülök. Felnézek, hogy vajon mi is történhetett és pár perc gondolkodás után lejött, hogy az illető, aki felkapta a drágalátos lényt a szarkofágból, ő volt az oka annak, hogy most a földre kerültem. Gyorsan felállok majd ingerülten kifejezem neki nem tetszésemet.
- Hé, te idióta barom! Lehetnél egy kicsit kedvesebb nem?! Mit képzelsz magadról egyáltalán? Szeretnéd, hogy felnyalassam veled a padlót mi?!
Ha kell itt és most verem agyon. Tanultam Nee-chantól közelharcot, úgy hogy majd jól elnáspángolom, ha kell! De mire a tárgyra tértem volna, hirtelen éget szagot kezdtem érezni, majd amint lenéztem láttam, hogy a ruhám elkezdett égni. Elkezdtem gyorsan valahogy megpróbálni elállítani a tüzet, de sehogy sem sikerült, még egy kicsit meg is égethettem a kezemet. Csak megoldom valahogy ezt a tűz esetett, ha addig élek is! Lehet ez a szemétláda gyújtotta fel éppen a ruhámat?! Mire viszont reagálhattam volna akármit is tovább, egyszer csak hirtelen homokszemcsék sorozata lepett el, azt hiszem, homokviharnak nevezik ezt a jelenséget… Jaj igen tényleg, ez homokvihar! Szóval ennek hatására, újfent a padlóra kerültem. Amint a jelenség abbamaradt körülnéztem magamon és meggyőződtem arról, hogy a tűz is kialudt a ruhámon. Gyorsan felálltam, majd ingerülten odasétáltam ahhoz a baromhoz, aki miatt felgyulladtam.
- Hé, te nagyszájú barom! Most már fel is akarsz gyújtani?! Gyere pusztakézzel, ha annyira keménynek érzed magad!
Amint befejeztem nemtetszésem kinyilvánítását láttam, ahogyan sokan a feketemacskához mennek, és ott tömörülnek. A látvány számomra egy valódi hányinger. Ez most komoly?! Dédelgetik a cicát? Minek?!
- Menten hányingerem lesz ettől a látványtól…..
Jelentettem ki, hiszen ahelyett hogy babusgatják, azt a szerencsétlen macskát megkérdezhetnék még is mi a szösz van! Vagy várjál… nem most mondta el éppen a macsek mi a helyzet? Azt hiszem megint lemaradtam valamiről….

[Eliana del Barros]

Nayara úgy beszél, mintha csak esélye is lenne. Kettőnk között ez mindig is megvolt, és nem is hazudtoljuk meg önmagunkat. Talán jobb is, nem közösködni. Még ha mást, nem is ismerünk ezen, színes társaságból. Úgy gondolom, hogy a Szatírka pont Nayara-nak fogadott hűséget. Nem fogunk igazán kijönni. Fran-nal pedig ölnék egymást. Én nem aggódom, mert Fran sokkal erősebb és képzettebb nála. Simán megeszi reggelire. De merjen csak hozzáérni, és darabokban küldöm haza úrnőjéhez.
Jobban örülök, mikor a macska beszél, mert akkor mond is értelmeset. Igaza van, hogy egy pixie csapat összeszedettebb és kevésbé pusztító, mint mi. De elsősorban ki-ki próbálja az erejét fitogtatni. Fran szatírbeporzási ötlete nem is olyan rossz. Próba képen elröppenek mögötte és egy "csipetnyit" rásózok, majd visszaszállok Fran vállára. Majd elsuttogok egy varázsszót: "Ess hasra!". Egy próbálkozást megért. Mindenesetre, remélem többre alkalmas attól hogy lehúz.
Salem elmeséli, hogy Morgána egy félresikerült varázslatának műve a jelenlegi helyzetünk. Nem különösebben érdekel, hogy most alkalmas-e neki vagy sem, de szívesen berontanék a szobájába és helyretenném. Már csak azért is, hogy megértse hibájának súlyosságát. Meg jól is esne. De a varázslat éjszakáján miért varázsolaz olyan, aki nem tud?
- Miért érzem úgy, hogy a kastélyban bolyongva kell nekünk megtalálni ezeket az alapanyagokat?
Mondom erős iróniával és leeresztett szemhéjakkal, a "Na ne már!" arckifejezéssel karöltve. Láthatóan élvezi, hogy lányok zsongják közbe a bundáját, de tőlem ilyesmit ne várjon.
- Halloween-i kincskeresést rábízhatjuk a zombi IQ-ukra. Mi addig próbáljuk megtalálni Morgána-t. Úgy is, ha meg lesz minden, akkor a méregkeverőre is szükség lesz. Addig meg finoman meggyőzzük, hogy segítsen nekünk.
Súgom oda Fran-nak. Úgyis idő, mire Salem kinyögi, hogy mik kellenek a főzetbe, addig mi előkaparjuk a varázsfőzet készítőt.

[Sachiaru Masaki]

Mekkelek hamar rázuttyant a tetves faggatózásra, amitől kurvára nem virult fel a pofázmányom.  Főleg, mert a Hipolitára rákattant zöld lurkó beseggelte a balhé tapaszát és nekem vernyogott. Addig cseszte az idegeimet, hátra kukkantottam, lepasszoltam budigurigát (Misa) és toltam neki egy ciccelést (Rei), hogy tolja akkor a lekongatásom, ha ilyen rohadtul űzné.
- Nyugger! Nem lesz gáz! – Böffentettem oda a vörös sérós fószernek (Hyou), aki a tökkelütött purgyét próbálta bevédeni. Ha a kis fosos ezek után is kotort volna tángálni, akkor bemarkoltam volna a gógyiját és enyhén rátehénkedek, miközben a dárkos patkány hajhász vakerájára skubizok. Ezerrel berángott a gülüm és zoomoltam kapásból a vasorrúra, hogy ebben a kotyvasztós melóból csak is egyetlen szopató gép kúszott be a koponyámba.
- Na, ne bassz fel, hogy Amóremijóó nevet váltott….- Szívtam be a fogamat tapló paréjként. - Vajon merről zúz be az a retkes kőcsócsáló troll. Mi picsának hívta? Sodom? Sálom? Sáváleromale? Serpentin? Sanctum?– Kukkantottam barna gesztenyére (Momo), miközben elrántottam a rühes mancsomat, hátha megest pofára kampózik a tápos csibe, ha itt ette nekem a keménycukorka.
- Felspanolt mitugrász! Csípem a lékelt koponyád, de kurvára gyúrd fel magad és utána zörögj vissza a leverésemre. Beérsz, kajakra tolhatunk egy deathmetált! –
Paskoltam meg a gyíkarc képét. Körbe sandítottam , majd füttyentettem bodrinak (Maki) el ne kallódjon, meg véletlen se kattanjon rá csontikukac sasszézó alkatrészeire (Mina), amiket előzékenyen kotortam lábbal a célállomás felé.
- Merre kell azt a híg fos löttyöt összetákolni  és merről kaparjuk össze az adalékanyagokat? És mi a faszért nem baszhatok be a banyának? Tán mensizik?!  –
Skizella benyögésére, csak löktem a fejrángást, mert valszeg a hozzávalókat rohadtul nem ebből a likból fogjuk összeharácsolni, hanem lófrálhatunk az egész kibaszott nyomortanya legeldugodtabb csücskeiben. Szal, tipli volt, de tempósan. Ha a töketlen csóka (Max) nem találta be az arrát, hun a lámpa burája, irányzékba forgattam, le ne maradjon a szivatás vagonról.
- Tapadj ránk, okke?! Engem vagy a vöröskét keressed mindig! – Csettintgettem a szőrállatba belebuzult körös csitrinek, hogy kaparja összefelé magát. - Hazacihellek a bátyádnak, ne parázz! Lerúgná az epekövem, ha nem tenném. – Toltam be egy félvigyort, ahogy neki lódultam a kijáratnak.

(click to show/hide)

Eléred a 15k-t, keress meg!

[Hirase Keisei]

Ahogy mérgemben felpattantam és leesett a tökfejem rá kellett jönnöm, hogy valami nem stimmel ugyanis teljesen más szemszögből láttam a macskát a többieket na meg persze a saját testemet is láttam ahogyan lépdel előre bátran karddal a kezében. Ez a dolog kicsit nyugtalanított, hiszen ha mondjuk, éles helyzetben éppen harcolok és elgurul és nem látom, hogy mi történik nagy valószínűségemmel meg is halhatok.. az meg nem lenne jó hiszen még fiatal vagyok én a halálhoz ráadásul még a lidérceket sem irtottam ki.
Háttérből való szemlélésemnek azt lett a következménye, hogy a boszinak öltözködött csak sikeresen tökön rúgott mármint a lábam közt található gyengéd pontomat találta el ezzel védve azt a ki szőrös rohadékot, aki mint kiderült jóval többet tud a helyzetről mint mi.. S ez nem igazán tetszik..  Csak a hangokból tudtam kiszűrni, hogy biztos valami kavalkád lehet ugyanis a doboz magasságából nem igazán láttam jól a terepet ráadásul még a testemet is figyeltem nehogy valaki kárt tehessen benne..
Ami még jobban kiborított, hogy a macska még nevet is adott magának. Mi az, hogy egy állat magát nevezi el? Nevetséges a végén még Ők fognak etetni minket kis tálkákból vagy mi? Aztán elmagyarázta, hogy valami Morgómedve vagy mi a neve a boszinak, aki kísérletezgetett és így lettünk azok amik. Hát ez szuper.. kísérleti nyulaknak néz minket a rohadék vagy mi?
A következő mondata azonban még jobban lesokkolt, ugyanis mint kiderült nem elég megkeresni azt a banyát.. még kellenek valami gazok is amik nélkül nem változunk vissza.. Hát ez még jobb mit ne mondjak.. Szaladgáljak fel és alá egy tökkel, amit képes vagyok akár mindegyik lépésnél elhagyni..
Ezután azt parancsoltam a testemnek, hogy keressen meg, de az analfabéta nem talált csak körbe-körbe botorkált ekkor az ismeretlen Dracula iránybafordított és láss csodát megtaláltam sasját magam.. Felkaptam a tököt majd a helyére pateroltam majd a tömeg felé fordultam.
- Van egy megaszuper ötletem. Bontsuk két csoportra a jelenlévőket képességeik alapján.. Aztán pedig az egyik csapat keresi a gazokat amik kellenek a másik brigád meg a büdös banya nyomába ered.. – magyarázok bőszen háthaa valaki jó ötletnek találja..

[Fran Lechuza]

Különösen örültem neki, hogy Eliana-sama megfogadta a tanácsomat és beporozta a kékséget. Figyelemmel is követtem, hogy most mi fog vele történni, eléggé kíváncsi vagyok rá. Jót nevetnék rajta, ha felrobbanna, vagy valami vicces dolog történne vele. Lenne jó pár ötletem, hogy mi is történjen vele, de inkább visszafogom magamat.
A macskának sikerült ismét fontos dolgokat mondania az "igazi" úrnőjéről, bár ez is lehet csak elterelés, hogy ne keveredjen a Momo nevezető gyanúba. Emellett pedig valami gyűjtögetésről is beszélt, amihez nem sok kedvem volt, és ahogy hallom Eliana-samának sem.
- Valószínűleg. - válaszoltam neki, bár lehet, hogy költői kérdés volt, mert szinte egyértelmű volt rá a válasz. Ettől függetlenül azért nem rettentem vissza a válaszadástól.
- Rendben. - egyetértettem a különválással, de épp ekkor hallottam meg, hogy a tökfejű is épp ezt javasolja. Talán jobb lenne minél előbb lépni, ha le akarunk válni a csoportosulástól.
Mivel többen is varázsolgattak a társaságból én is meg akartam próbálni, hogy mi történik, ha egy cerot akarok ellőni. Az ajtóval szembe lévő falra céloztam, aminek közelében lehetőleg nincs senki. Ha sikerül valamit elérnem ezzel, valószínűleg ránk fognak figyelni, hogy mit művelünk, és amikor leveszik rólunk a figyelmüket, ott lesz a lehetőségünk, hogy elinduljunk.
- Induljunk? - kérdeztem Eliana-samát halkan, hogy mások ne hallják meg. Bár lehet, hogy jobb lenne egy kis útbaigazítás a macskától, ugyan csak egy ajtó vezet ki, másik oldalon lehet, hogy kétfelé ágazik. Ha pedig a rossz irányt választjuk, lehet, hogy nem találjuk meg, akit keresünk és részt kell vennünk a kincskeresésben.

[Osaka Makiro]

Momot szemeli ki magának, mint a macska tulaját, hogy megszerezze tőle a kis állatot. Hiába fúj rá, attól csak még mélyebbről tör fel belőle egy halk, csaholásra emlékeztető nevetés.
- Hogy fúj a cica, meresztgeti még a karma... - a mondatot nem tudja befejezni, ugyanis a kívántnál közelebbi kapcsolatba kényszerül lépni Momo könyökével. Az még nem is fáj annyira, nem hatja meg nagyon, megrázza kicsit a fejét, a fájdalmat eddig is jól bírta, ezután sem fogja kevesebb magabiztossággal vagy büszkeséggel köpködni a fogait, ha úgy adódik. A következő rúgás viszont a kifejezés minden értelmében övön aluli, amelynek nyomán máris farkasüvöltés rázza meg az egész termet. Igazán mély, sírós vonítás, ahogy lefegyverezve kucorodik össze a padlón és próbál úrrá lenni a fájdalmon, nagy levegőket vesz, lomposabbik farkát pedig behúzza és a pillanatnyi kijózanodás legalább úgy vágja fejbe, mint a hadnagy nemrég.
Még mindig, csupán egy dologra képes koncentrálni, most pedig a túlélés az, de hamar van, ami még annál is érdekesebb, így már nem is szenved annyira. A tökéletes módszer a fájdalom kezelésére az, hogy nem figyelsz oda rá, igaz? És ebben a pillanatban önálló életre kelt csontocskák járkálnak előtte a földön, és ettől pedig újra felragyog, tekintete, ismét értelmes lesz. Minek ide labda? Minek ide macska? Minek ide bármi más, amikor itt vannak a csodás csontocskák, úgyhogy már kászálódik is fel a padlóról, hogy meglóduljon utánuk, de abban a pillanatban egy láb rugdossa el őket, és hirtelen füttyentést hall. Még mindig nem szokott hozzá ehhez az érzékeny halláshoz, ahhoz meg kifejezetten nem, hogy valaki ilyen frekvenciájú hangot adjon ki, amire ő ennyire felfigyel, úgyhogy nincs más választása, felkapja a fejét és Masakira pillant. Még oldalra is dönti a buksiját, vajon mit akar tőle, mert egészen biztos, hogy felőle hallotta a hangot. A pillanatnyi megakadás alatt a kis csontvázunknak pontosan van ideje összeszednie magát és teljessé válni, úgyhogy a szétszórt csontoknak már annyi.
Így inkább feláll, próbál emberi viselkedést imitálni, és követi Minát, amerre megy. Sőt, amikor senki nem figyel, hátra tett kezekkel mindig egy leheletnyit közelebb sasszézik hozzá. Néha pedig csak bámulja őt, és nagyokat nyel. Annnnnyira fincsi lehet!
Természetesen Makiro képtelen most bármiféle feladatra, vagy ehhez hasonlóra koncentrálni, mert igazából nem is nagyon érdekli más, csak, hogy némi csontot csenhessen, illetve akaratlanul is reagál arra, ha füttyentenek neki.

[Aikawa Chiyo]

Csillogó szemekkel figyeltem a beszélő Cicát Momo~chan kezében, majd egy aprócska engedélykérés után oda tartottam én is a kacsóm, hogy megszimatolhassa, mielőtt megsimizem. Beszélni beszélt, de attól még cica volt! Arra csak a nem létező bajszom alatt mosolyogtam, hogy milyen édesen zsörtölődött a hangzavarra.  Ettől függetlenül figyeltem a hallottakra.  Egy boszorkány. Kellemetlenül megfájdult a nyakam erre a szóra. Egy igazi, élő, praktizáló boszorkány. Nem voltak Kei~channak túl jó emlékei velük kapcsolatban. Csak arra bújtam picit jobban bele Masaki~san felsőjébe, amikor a kislány kihívta. Aranyos jelenet volt, de nem akartam, hogy bárki lássa, épp aktívan kimosolyogtam őket.
   - Nozo~chan, a cicának igaza van. Ha ebben a szobában vissza tudnánk alakulni, már megtaláltuk volna, amilyen felfordulást csináltunk - mozdultam, hogy megsimizzem, a tüneményes buksiját. Rápróbáltam, hátha sikerül.  - Szóval, most elindulunk, hogy megtaláljuk a visszaváltozás kulcsát, rendben? - kérdeztem tőle, kedvesen mosolyogva. Nem szerettem volna, ha idegeskedik, mielőtt még elindultunk volna. - Skrupulus~santól sem kell tartanod, nem fog ártani, viszont el tudja ijeszteni a többieket! - súgtam oda neki, mert érzékeltem, hogy kissé mintha tartott volna Mina~chantól.  - Skrupulus~san, ugye segítesz majd elijeszteni azokat, akik ránk akarnának ijeszteni? - fordultam a csontváz fele, csendesen leaktivityzve neki, hogy tartsa magát az inkognitójához, esetleg változtassa el a hangját, ha megszólal. Előttem is úgy bukott le. És tudtam a bánatáról, nem akartam Momo~chan előtt slamasztikába keverni.
   - Ki az az Amóremijóó valaki? Amóre… - nem gondoltam, hogy bármi köze is lenne a nevének az Amor, mint olyan jelentéséhez, bár az se feltétlen jelentett volna túl sok jót. Főleg, hogy „kő trollok” lettek emlegetve. 
Ezen elméláztam egy sort, arra kaptam csak fel a fejem, hogy Sensei is Nozo~channal tárgyalt.
   - Ismered Ryohei~sant? - lestem rá csodálkozva. Ekkor pillantottam meg, hogy a Farkaska megbűvölve araszol Mina~chan fele.
   - Egyezzünk ki valamibe! - perdültem be közé, és a fiú közé - Ha találunk ellenséget, azoknak megkaphatod a csontjaikat, mindet, nem csak egyet, vagy kettőt - többet úgy se tudott volna egyszerre a szájába venni - Cserébe Skrupi~sant addig csak távolról csodálod, rendben van? - kérdeztem, reménykedve, hogy alku képes a történet.
A furcsa tökfejű alak javaslatára csendesen válaszoltam.
   - Ahhoz tudnunk kéne, hogy ki mire képes, nem? - indultam ki én is Masaki~san után.

[Mizushima Setsuko]

- Takarodj…
Füle első alkalommal szolgálta jól, meghallotta a szárnyak zizegését, s a felé szórt port egy legyintéssel hessegette odébb. Hangja ezúttal semmi érzelmet, csak fájdalmat engedett magából kibogoztatni, és üveges tekintettel lépett vissza Nayara mellé.
- Takarodj innen! Te, és a kutyád is!
Hirtelen megváltozott viselkedése nem volt mondható egyébnek, pusztán magába forduló, letörtségnek… oka azonban a tudatlanság ködébe veszett. Pillantása szívet hasogatóan fájdalmas volt, nem azért, mert bántó akart lenni… maga gyötrődött. Nem is igyekezett szemkontaktust felvenni, igyekezett rejteni gyenge pillanatát.
Felfigyelve arra, hogy espadája nincs mellette, ahogy a macskát figyelte, hírtelen minden érdeklődése megszűnt a jószág iránt, és a nézők közül kiválva surrant úrnője mellé. Azon tényt, hogy a macska fújt, minden pillantására, kicsit sem tudta zokon venni, ha rajta múlna, a fekete vakarcs már rég meg lenne nyúzva…. Tekintetével ekkor vette észre a Tűzhajú shinigamit, aki felettébb lekötötte figyelmét már jó múltkorában is, és ez azóta mintha erősödött volna. Ahogy Nayara megszólalt, feleszmélve lépdelt utána, mint a megtestesült letörtség. Bőre kéke továbbra is megmaradt, de próbálkozása révén, ahogy pár perce egy falhoz kuporodva átalakult, talán eltűntek ronda patái, és füle is valamelyest normálisabb formát öltött. Ha netán sikerült számára, az is megfordult a fejében, hogy ennél tán többre is képes lehet… a pátyolgatott fekete kis dögre pillantott, majd vonásait igyekezett lemásolni, tesztelve, ugyan mire képes ezen furcsa, idegen formában. Azonban, akárhogy is sikeredett az alakváltás, sikerrel, avagy kudarccal, nem akart négy lábon maradni, minden esetben visszatért eredeti alakjához, persze paták nélkül, ha tehette. Távozni akart, újra az lenni, aki, nem véletlen hát, hogy sürgette a haladást… még ha ezt tettlegesen nem is fejezte ki.

[Raimaru Minashaku]

Az ujjaim leestek a próbálkozástól, de szerencsére engedelmes ujjpercek lévén ott maradtak, ahol kellett nekik, nevezetesen a helyükön, ahova tettem őket. Elkezdtem vonszolódni, az alsó részeimről egy kicsi le is szakadt, de a piszkos szájú barátunk szerencsére segített vele, bár jöttek azok maguktól is. Miután odaértünk, letargikus hangulatba estem. A macskának van neve... ennyit tudtam eljuttatni az agyamig. Még jócskán főttem a saját mélabúmban, mikor valaki hozzám szólt.
- Hem, mi?
Kaptam fel hirtelen a fejem. Már éppen kérdeztem volna, hogy mi az ég folyik itt, mikor kaptam a jelzéseket, hogy kussolok, és elfogadom a helyzetet. Nekem okés volt.
- Hát persze! - Aztán további jelzésekkel tudtomra lett adva, hogy a hangommal is kezdjek valamit, mert nem lesz ez így jó. Elkezdtem tehát hörgősre fogni a beszédhangot, reméltem, hogy mivel igazából nincsenek is hangszálaim, ezért nem fog hamar víz kelleni, hogy menjen a dolog. - Hát persze, hogy el tudok mindenkit ijeszteni! Csak nézz rám!
Reméltem, elég lesz. A fülemet be akartam fogni, amikor jó nagyot vonyított a farkas, de megint rá kellett jönnöm, hogy nincs fülem. Hát a francba már.. Egyre kevesebb kedvem volt akármit csinálni, így csak vártam, mi fog történni. Közben ideértek az alsó porcikáim is, és teljes lettem.