A Boszorkány Éjjele

[Nayara Tarin]

Hirtelen, szilárd elhatározásom idő marta rozzanat kőfalnak bizonyult, mely nyomban önnön súlya alatt porladt össze, amint első akadályként tanácstalanságom jött velünk szembe.
- Ha én volnék a ház úrnője, hol bujkálnék? - lassítva lépteimen tanácstalanul fordultam körbe, s tettem fel költőinek szánt kérdésem. A falak, a padló, a mennyezet is hallgatag maradt, válasz nélkül hagyva. Pedig titkon a megoldást tőlük vártam. Kevésbé élettelenhez fordulva tanácsért, továbbra is kézen fogva jártam körül és forgattam körbe Yruzzát.
- Merre? - válaszára némileg csalódottan megtorpanva mértem végig. Elrontotta a játékomat. Hiszen lehetett volna "arra", "fel-le", "emerre" és talán "össze-vissza", ahogy "itt és ott" is. Akár mind egyszerre! És mégsem.
- Ám legyen... Akkor irány a pince - kedvetlenül neveztem meg egy unalmasan egyszerűt, csak remélve, nem sikerült az egyetlen olyan helyiséget célba vennem, mely esetleg nem is létezett. Lépcsőt, csapóajtót, akár titkosat fürkészve lesve indultam el. Butácska játékom elengedve azt se bántam volna, út közben botlunk a mágiával szórakozott perszónába.

[Kimito Misa]

Meglepődve pillantottam fel Masenre, igazából meg sem néztem, miben vagyok, csak utólag tudatosult bennem, hasonlatosan a vörös nőhöz, nem öltöztettek túl. O////O Bizonyosan elpirultam volna, ha kilátszott volna arcomból valami, de reménykedtem benne, hogy a kötések eme pillanatban jól takarnak.
- Neked direkt sósat hoztam, mert az édeset tudom, hogy nem szereted. ˘w˘ – Húztam fel az orrom, hogy azt feltételezi, elfelejtenék ilyesmit. Odafigyelek a körülöttem lévőkre… legtöbbször. :/ - Háááát… nem mondom, hogy könnyű, de nem vagyok benne biztos, hogy miért tudok varázsolni, így inkább nem ritkítanám meg a szerelésem, hátha utána még annyira se menne semmi, mint most. – Magyaráztam, hogy mért is nem válok meg az amúgy kifejezetten súlyos koronától. Tutira értékes, én mondom. Remélem jól is áll. *w*
Gondolataimba merülve csak fél füllel hallottam, hogy feladatokat oszt ki. Szerettem volna segíteni, de korábbi próbálkozásom teljesen eredménytelen volt, semmit sem éreztem. TwT Már éppen megszólaltam volna, hogy akár több felé is kereshetnénk az összetevőket, mikor jelezte, hogy ő másfelé megy, minket pedig rábíz Skizi~sanra, csak annyi villogott a fejemben, én nem maradok idegenekkel. Biztosan nagyon kedves… valakik, de nem.
- Én veled megyek! – Jelentettem ki, nem felvetés volt, vitatkozni sem állok le, nemes egyszerűséggel rákapaszkodtam a karjára. – Egy dolog, hogy téged szeretlek, de őket nem ismerem. >w> – Motyogtam, mintegy magyarázatként, bele sem gondolva, mi hagyja el a számat.

[Sakurai K. Steelheart]

Még hallom, hogy a macska miket emleget, bár már igyekszek a többiekre nem figyelve csak az ideiglenes társaimra és a magán feladatunkra koncentrálni, bárt ezt egy bosszantó dolog megzavarja, mert az a pár állat, amit értettem a macsek szájából, latin neveik, meg sok számomra felesleges és haszontalan tudás jut eszembe. Ez nem segít Morgana úrnő előkerítésében.
 - Szellőhangú úrnő! Hogyha szabad megjegyeznem, nem biztos, hogy lesz pincénk. Bár nem vagyok a japán építészet mestere, de valahogy nem olyannak tűnnek hagyományos épületeik, amik pincén ülnének, de remélem, hogy tévedek és Morgana mégis tart egyet a boszorkánykonyhájának.
Ahogy haladunk, hogy valami lejáratot találjunk az ajtókat, és ajtónak vélt falakat el-el húzogatom, hátha amögött látok valami hasznosat, például egy pincelejárót, térképet vagy egy szabadon kódorgó Morgana úrnőt.

[Hatakeyama Momo]

Az emberek csak úgy cserélődnek körülöttem . De azért vannak állandóak is. Salem válaszol a kérdésemre és naaagyon érdekes dolgokat mond.
- Ezek szerint van itt ég egy beszélő cica *w*? - kérdezem csillogó szemekkel miközben az enyémet simizem, nehogy féltékeny legyen és elmenjen T_T. A hallott információk után sokan úgy döntenek, hogy magán akcióznak. Az nem jó, múltkor Amoránál is össze kellett fogunk, szerintem Morgiana ellen is ezt kéne >w<”. De ha nem akarnak :/. Csak kevesen maradunk egy csapatnak. Öten, hatan, heten...nem tudom >w>. De akkor a tökfejű (Maxi) velünk van?
Mindenesetre az erőmre kapott válasz érdekes. Szóval amit a boszik tudnak? A seprővel gondolom repülni kell, mert azt Amóra is tudott >w>. De a többire még nem jöttem rá T_T.
- Egyébként Salem - szólítom meg az állatot, miközben a kis csapattal megyünk előre. - Tudod, hogy esetleg miért hozott ide ez a boszi, illetve miért ne keressük meg a főzet nélkül, valamint, ha megvannak a hozzávalók hol és miben főzzük meg ? Várj! - kiáltok fel hirtelen, mert amint elhagyják a szám ezek a mondatok eszembe jut valami. - Ha boszi vagyok kell hogy legyen üstöm is . Abban megfőzhetjük   - már ha egyáltalán tényleg van ilyenem . - Illetve elmondod, merre van a tó :3? - hát mégis csak könnyebb ha vezet valaki. Hm.. lehet Cukit is meg kéne tanítani beszélni és akkor sosem tévednék el otthon sem *w*.

[Leyre la Azucena]

Dühösen ücsörgött formás fenekén, míg figyelte a csapatot. Nem túlzás azonban, azt mondani, hogy tekintete végig az akkorra már egy bőbb ruhadarabbal eltakart nőt kémlelgette. Ennek okán nem telt el sok idő és a haragtól megfeszült arcizmai, hamar elengedtek, és pont szerű szemöldökei is eltávolodtak egymástól a csuklyája árnyékába. Vágyakozó, perverz mosoly üt ki ismét arcára, és bár tudtam, hogy nem lesz egy könnyed járás, de mindenképp a formás idomok megízlelése lesz a célja.
Habár jószerivel akadtak még más csodás testek eme falatnyi kis helyiségben, mégis a vörös fürtökkel rendelkező nő mozgatta meg annyira, hogy ha már rá tekintett tűz lobbant testében... Ám a szépség útjában ezúttal egy olyan dolog is útját állta, mely teljességgel haraggal töltötte meg... A férfi hegyes fogakkal, szavainak primitív hangzata, ostoba arcvonása egyszerűen dühvel borította el a gyönyörű halálamazonját. Még annak ellenére is, hogy testében nagy erő lakozott – amit volt is szerencséje megtapasztalni – még így is a szépséges nő szemében a férfi csak is fájdalmas, korcs halált érdemelt.
Végül azonban szívtelen szíve döntésre jutott... jobban mondva, buja gondolatai emelkedtek vérszomjas bosszúja fölé, mind ahogy majd jó maga fog majd a vörös nő teste fölé, így lemondva a hímfajzat hullájáról, inkább csak időt próbált nyerni magának. Csendben követte, halkan akár maga a kaszás, végig a kastély rizspapír ajtajain át... Mindaddig, míg a férfi el nem jutott a denevérek birodalmába, majd ekkor csendesen, de biztosra menve, zárta rá az ajtót...
A nő szépséges arcán örömteli, buja mosoly húzott át, majd rögvest a külső rész felé settenkedett, hogy végre kóstolót vehessen kiszemeltjének mézédes nektárjából...

[Mizushima Setsuko]

Ismeretlen eredetű világfájdalma hogy úrrá lett tekintetén, mintha megneszelte volna úrnője, és jogosan megszólva rázta kissé helyre fracciónja lelki világát. Nem volt az a nap, igazán a sajátjának mondható. Borzalmasan tudta magát érezni, ha jobban belegondolt, bár ezt elkerülendő, hogy füle precizitása miatt kevéske olyan alkalma nyílt, mikor tiszta, csendes fejjel volt képes elmélkedni. Választ bár nem adott a kérésre… sem egyéb megjegyzést, magában azért puffogott kissé, hogy mi okon szólják le, ha egyszer szabadon úgy nézhet, ahogyan akar. Másban ugyanis nem nyilvánult meg, de inkább nem törte ezen magát. Nem, hiszen espadája kézen ragadva vezette, amitől annyira meglepődött, és aztán zavarba jött, hogy elfelejtett tovább neheztelni a szépségre, vagy tovább gyerekeskedni. De ha maradék szikrája is maradt mindennek, Nayara a csíráját is ki akarta írtani, ahogyan megforgatta, merre is induljanak. Hebegve kereste a szavakat, meg nem szokott közvetlensége miatt, ahogyan a nő egyre többször érintette meg, puszta ártatlanságból is.
- Menjünk… amerre senki. Nem akarok több útitársat.- szemeit eközben hívatlan társukra szegeződött. Nem hagyta titkon, nem kimondottan örül jelenlétének, de úrnője engedélyét egyenlőre tiszteletben tartva nem tett semmi egyebet, csak pillantásaival ölt. Mindezt úgy, ismeretséget sem kötött az idegennel, máris elátkozta. Pusztán modora miatt, mely tenyérbemászó nyálassága nagyon is ellenszenvet váltott ki belőle, és hogy egyenlőre semmibe nézte őt. Hiszen, ő is jelen volt, szót külön még sem intézett hozzá. Mégsem ez érdekelte, inkább espadája. Válasza nem volt talán fogához való… így fenn állt a veszélye, hogy keze sem fogja már olyan hevesen a férfiét, ahogyan eddig… ő azonban, ha valóban ez történt, átvette a szerepét, nem kimondottan akarta elengedni a selymes, hófehér ujjakat. Fülét akaratlanul is megcsapta az ellenkező reakció, az idegen szájából.
- Ha nincs pince, lesz más. Követsz vagy sem, de akadékos hozzáállásod nem hogy segít, bosszant.- intézte szavait a segítő szándékú megjegyzés gazdájához. Ellenszenve talán a végletekig felismerhető volt, egyenlőre mégsem ezzel foglalkozott, Nayarát sokkalta érdemesebbnek találta figyelme központjává tenni. A terep, a halovány fény, és a recsegő padlózat… mind ijedelmes kellék… és mind hidegen hagyja Yruzzát. Szemei nagyobb borzalmakhoz szokott hozzá, efféle borzongató tényezők pusztán kellemes, talán kicsit otthonias hangulatot varázsolt belé.
- Indulhatunk?- intézte kérdését egyedüli módon Nayarához.

(click to show/hide)

Sajnálom, hogy mindenkit megvárakoztattam… igyekszem a hasonlókat a későbbiekben kerülni. Amennyiben valakit nem reagáltam le, szóljon, el vagyok mostanában havazva. ><

[Hoshi Sen Nozomi]

Egészen megilletődtem, amikor kiderült, hogy meg tudom fogni a cicát. Óvatosan tartottam a macskát kezemben és simogattam meg, hogy egészen bizonyosra menjek, nem képzelődtem azt, tényleg hozzá tudok érni. Vajon csak a cicát tudom megfogni? Vagy most mást is?
  Szomorúan adom vissza Momo-sannak a cicát, hiszen eddig egyedül Salem volt az, akihez hozzá tudtam érni. Attól rettegtem, hogy a macskán kívül talán más kapcsolódási pontom a külvilághoz nem is lesz. Ami extrán gond, hiszen jövőből visszautazottként amúgy is nehéz beilleszkednem, nemhogy szellemként!
  Megrökönyödve néztem magam elé, ahogy tudatosult bennem, így mekkora gondot fogok okozni Umi-jiiéknek, ha nem sikerül visszaváltoznom. Megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy Chiyo-san nem haza akar menni, hanem ő is meg szeretné találni a módot a visszaváltozáshoz.
  – R-rendben! – biztosítottam Chiyo-sant arról, hogy számíthat rám. Fellélegeztem, ahogy pánikom picit alább hagyott a visszaváltozást illetően.
  Behúzott nyakkal vizslattam a csontvázra. Nem igazán tértem napirendre, hogy ő valóban barátságos teremtés, de Chiyo-san csak-csak nem tréfálna egy ilyen kényes ügyben!
  – A bátyámnak? – megilletődve pislogtam a denevérformából alakot öltött óriásra, ki így picikét ijesztő volt... De amint megemlítette a testvéremet, kezdett a felé irányzott félelmem alábbhagyni. – Úgy érted Ryo-niihez? Tényleg megtennéd? Ííígy görbülj meg? – mutattam fel behajlított kisujjamat, megerősítésre várva. Azt nem vétóztam meg, hogy esetleg bántaná őt Ryo-nii, mert természetesen ő nem tenne ilyet, nem szokott másoknak ártani. :3 De az kétségtelen, hogy tud ijesztően nézni.
  – Ne tudom, hogy menni fog-e, tényleg nem tudtam megfogni Chiyo-san kezét T_T – azért megkíséreltem, ha Momo-san így felajánlotta. Egy próbát mindenképpen megért, így pedig leplezhettem, nem igazán értem milyen Amóráról vagy kiről is van szó. Bár szkeptikus voltam, úgy véltem, biztosan nem fog menni és a cicát is tuti valami varázslatos módon sikerült csak megfognom.
  – Egy barát nem tesz ilyet... – jegyzem meg a hölgynek, ki azon az óriás alkon csüngött, ki állította, hazavisz majd a bátyámhoz.
  – Nekem is lehet a kérdésem? Cica… ízé, Salem? A ruháink, a dolgaink, azok most öhm, Morgánánával vannak? Ugye vissza fogjuk kapni őket? – pislogtam zavartan a cica felé.
  Amikor kimentünk a szobából félve húzódtam közelebb a többiekhez. Nem igazán mertem megközelíteni az ajtókat, ki tudja, mik rejlenek mögöttük?
  Mikor eljutott hozzá, hogy miket kell begyűjtenünk, falfehér lettem. Ez a legmorbidabb bevásárló lista, amit valaha hallottam!
  – Nem lenne okosabb együtt maradnunk? Chiyo-san ugye visszajön? – nézek az óriás után ki kiosztotta az utasítást és elszelelt. Nem felejtettem ám’ el, hogy megígérte, hazavisz Ryo-niihez! – A békát nem nekünk kell majd megfogni, ugye?

[Ukitake Juushirou]

Házkutató brigád
A hátsó raktártól csak egy irányba lehet elindulni, ám a rizspapír falakat szinte azonnal át lehet mozgatni. Így aztán hamar elindulhattok a különböző helyiségek sorain át. Tipikus, régi japán helyiségeket találtok egyelőre, néhányban díszkatanákkal, páncélokkal a szekrényben. Talán nem ártott volna megkérdezni a cinyót, pontosan hány emeletes is az épület?

(click to show/hide)

Ha szobákat nyitogattok, írjátok le! Ha kerestek valamilyen használható tárgyat egy teremben, szintén. Nagy az az épület, ez meg egy villámküldi, nem tudok mindent leírni úgy, hogy reagálni is tudjatok limiten belül.

Pincemenet
Ha Sakurai mégis segít, iránymutatásával, ha nem segít, önerőből sikerül megtalálnotok errefelé a ház hátsó zugaiban, hovatovább, a teraszon át a sötét kertbe kilépve egyenesen a ház hátsó oldalán egy lejáratot. Ez egy föld alatti helyiségbe vezet, mely leginkább börtönre emlékeztet. A rácsok ugyan fából vannak, és mindegyik nyitva áll, csupán hátul a helyiség végében láttok néhány fém ketrecet – ezek kissé zörögnek is, mintha lenne bennük valami. A fal mellé, a cellákkal szemben asztalok vannak állítva, rajtuk különböző, száradó növények. A fém ketrecek felé haladva üvegcsék, meghatározhatatlan tartalommal. Egy vágódeszka, rajta kés és színes porok, némi sötét folyadékba ragadva. Mellette mozsár. Ugyan boszorkánynak hűlt helye sincs, de lehet, hogy megtaláltátok a raktárát?

Padlásjárás
A macsek előzékenyen útbaigazít benneteket a padláshoz vezető lépcsőkig: természetesen a ház legmagasabb pontját kell keresnetek, így több szűk lépcsősoron át vezet az út egyenesen a harmadik emeletre. Egyetlen nagy helyiségből áll, melybe kétszárnyú ajtó vezet. Idebenn nincs kísértetiek lidércfény, Masaki és Misa (illetve ha végül veletek tartott, Maxi is) mégis tökéletesen jól lát, ugyan kétségtelenül Masaki látása a legjobb, te még a tető alatti gerendákon lógó denevéreket is kiszúrod. A denevérek fölött még egy-egy pókháló megcsillanását is észreveszed, ugyanis a helyiség nem ablaktalan, némi holdfény pedig beszüremlik hozzátok. A kétszárnyú ajtó pedig nyikorogva bezárul mögöttetek, ám ezzel együtt nem kell pánikba esni: ha megfigyelitek, az ajtó retesze idebenn található, és ott van az ablak.

Tavacskás pancsolás
Miközben haladtok, Salem folyamatosan ellát benneteket tanácsokkal, más nem a mancsával mutogatva, hogy merrefelé tudtok menni a kerti tóhoz. Igazából kivezet benneteket a tolóajtók sokasága közül, a ház peremére, mely még fedett. A terasz deszkáin juttok egy részre, ahol már nem fű nő alatta, hanem tó vize csillámlik. Nádak, sás, víz menti növények szegélyezik, közepén lótuszok virágoznak a holdfényben. Csak néhány virág, de aki már látott valaha ilyet, egyből felismerheti.
– Avalon szerződésben áll Morgana úrnővel, így ő csak vele kommunikál – magyarázza a macska Momo kérdésére. – Sajnos erre nem tudom a választ, nem kaptam meg Avalon minden emlékét. Ő biztosan tudná. De Morgana úrnő erős boszorkány és szeret kísérletezni – úgy tűnik, hiába segítőkész Momo felé a macskátok, ő sem tud minden választ, noha látszik az ábrázatán, hogy szeretne. Ellenben a hozzávalók megfőzésére és főzetkészítés gondolatára láthatóan elkerekednek nagy zöld szemei. Csak most koppan neki, hogy másként értelmeztétek a mondandóját, mint ő szánta. Illetve remélni meri, csak Momo értelmezte másként.
– Nem nektek kell megfőzni, csak beledobni Morgana úrnő üstjébe, ameddig nem figyel. A helytelen alapanyagok belekeverése megtöri a mágiát. Ezért lenne jó az alapanyagokkal megkeresni, nehogy megneszelje és az alapokról kelljen újrakezdenetek az egészet. Ahhoz rengeteg összetevőt kellene még összeszednetek – magyaráz a macska. Mély hangját csak a békakórus zavarja meg. Valószínűleg a nádból jön. Ha körülnéztek a holdfényben, a tavon túl, a kerti füvet kaparva felnyergelt csontlovat is észrevehettek.

Egyéni apróságok

(click to show/hide)

Fran: sajnos nem sikerül a technika, nem tudsz a sziklaszilárd felületen változást elérni.

Hyousuke: a ládában ősrégi iratokat találsz, köztük a földbirtokok elosztásáról. A legértékesebb információ talán az, hogy meg tudod határozni a kastély hollétét: Karakura mellett található, bár legjobb tudomásod szerint ez egy erdős terület, ám úgy fest, megfeledkeztek errefelé egy nagyon régi épületről. Bizonyára nem használja jelenleg senki.

Chiyo: tökéletesen látsz a sötétben. Koncentrációval denevérére emlékeztető szárnyat tudsz a hátadon növeszteni (de a te alakváltásod megáll ennyiben).

Sakurai: ha kicsit hagyod elcsitulni a gondolataidat, könnyedén felidézed magadban a japán kastélyok tipikus építészetét. Így aztán minden gond nélkül tudod társaidat navigálni arrafelé, ahol a legvalószínűbb egy lefelé tartó járat az épületben. Noha azzal is tisztában vagy, az inkább házi börtön lesz, mint pince.

Leyre: valami isteni csoda folytán sikerül úgy becsuknod a padlásterem két szárnyas ajtaját, hogy közben a vámpír nem ugrik rád. Terveddel csupán pár dolog a bökkenő, amit ezen a ponton talán felmérsz: nincs kulcslyuk, sem kulcs, retesz kívül nem található, és az ajtó azért nyikorgott.

Masaki: hallásod-látásod továbbra is jó, rajtad áll, mennyit hallasz meg a mögötted kajtatóból és ténykedéséből. A vérerekhez való vonzalmad is erősödik picit.

Nozomi: Ha igazán szeretnéd, meg tudod fogni a társaid kezét.

Határidő: november 6. 08:00

[Sakurai K. Steelheart]

- Servant, akkor bosszantson, de nem hozzád szóltam, ha ennyit se tudsz felfogni, talán neked is a hozzávalókat kellene keresned. - Servant, szolga most jobb megnevezés a fraccionra. Veszek pár mély levegőt, hiszen ragadozók. - Elnézést. Feszélyez a helyzet, hogy nem vagyok teljesen önmagam.
Türelemmel tolarenciával kell a hím felé, nem olyan, mint Hera. Hera... Túl rég találkoztam vele, rég hallottam hangját... Bár itt lenne. Fejem minden zuga Herával, s hiányával telik meg, s mikor visszatérnék valahonnan eszembe jut valami, tudom, merre lehet pinceszerűség.
 - Szellőhangú! Kérem, kövessen. Tudom, merre találhatjuk meg az alsóbb szintet. - Azzal megindulok az épület külső oldalához, ahol a börtön található.
 - Kis nyugalom kellett, és eszenbejutott. - Magyarázom a lejárónál. - Bár ez inkább börtön, mint pince, de más alsó szint nincs.
A helyiségbe érve azt és annak tartalmát kutatom alaposán, hátha megint eszembe jut valami. Furcsa, hogy eddig idegen fudásvan a fejemben, de igyekszem kihasználni, minél hamarabb visszajuthassak a testembe.

[Mizushima Hyousuke]

A ládán nem volt semmilyen lakat vagy zár, ami akadályozta volna a felnyitását, így Hyousuke könnyedén belenézhetett. Az iratok, amiket talált meglehetősen réginek tűntek, a papír melyre írták már egészen elszíneződött. Néhányukban birtokok hollétéről is szó esett. Bár ezek az információk sem tűntek frissnek, annyit azonban ki tudott venni, hogy a japán kastély, melyben jelenleg tartózkodnak azon az erdős területen található, mely az Emberek Világa beli Karakura várost szegélyezi. Mivel ismeretei szerint ezen a területen eddig nem volt található említésre méltó földrajzo formáció vagy egyéb létesítmény, így ezt az új felfedezést feltétlen továbbítani fogja a Megfigyelő részlegnek, amint visszatért az osztagépületbe, ugyanis holokommunikátora is eltűnt egyéb felszerelésével együtt. A raktárhelyiségből kilépve további japán építészeti jellegekkel rendelkező szobákhoz érkeztek, melyek eltolható rizspapír falakkal voltak elválasztva. Ablakok ugyan nem voltak, de így is látni lehetett, hiszen a plafon alatt kék lidércfények adtak világosságot. Hyousuke úgy döntött tesz egy próbát és egy alkalmas pillanatban, mikor remélhetőleg senki sem figyelt, kinyújtotta karját az egyik ilyen fény felé, hogy letesztelje, vajon képes-e valamilyen mértékben manipulálni, mint ahogyan azt a tűzzel tette. Gondolatban elképzelte az erzést, ami egy Soukatsui megidézésével járna, így próbálva meg kiterjeszteni a fénygömb átmérőjét. Ha ez sikerült, ezután kezét ökölbe szorítva úgy tett, mintha éppen elfojtaná, hátha képes eloltani a kékes izzást. A falakat eltologatva keresett használható dolgok után, figyelve arra is, hogy még látótávolságban maradjon a többiektől. Az egyik teremben hagyományos szamuráj páncélokat és hozzájuk illő fegyvereket talált a vitrines szekrényekben. Bár Fuuryoumarut nem pótolhatja, de hogy mégse érezze magát annyira fegyvertelennek magához vett egy díszkatanát, amit az oldalára akasztott. A következő helyiség ajtaja, ahova be akart volna lépni, viszont nem moccant, mintha beragadt volna.
- Át tudná ezt törni kérem, ha nem nagy gond?
Szólt oda a vízköpőnek, kinek szemmel láthatón fizikai ereje a legnagyobb a csapatban. Lehet, hogy az ajtó beakadása csupán véletlen, de Hyousuke abban reménykedett, hogy talán találhatnak valami használhatót mögötte.

[Nayara Tarin]

Már épp újult lelkesedéssel indultam volna, megest feltartottak. Ezúttal társaságunkba szedődött kolonc bizonyult akadálynak. Még inkább akadékoskodónak.
- Ki volna olyan ostoba, palotát építve ne tegye, ha föld alá is rejthet helyet? - építészetből nem voltam ugyan jeles, hovatovább kontár, hozzá nem értő volnék, ám hasonló épületet annak ismeretlenül se tudnék elképzelni ilyen izgalmas helyek nélkül. Noha egy pince alig misztikus, egyszerűségében, számtalan lehetőség rejlett benne, melyet bolondság lett volna nem kihasználni. Rejtett folyosók, katakombák, sötét titkok vesztőhelye. Meglódult fantáziám, s annak lendületével én magam is.
Határozottabbnak éreztem kezemen a szorítást szörnyszülött szavai nyomán. Csupán szemem rándult meg megjegyzésére, Yruzza nem érte be ennyivel, tettleg kívánta nemtetszését nyilvánítani. Félrelöktem a kötekedőre fogott kezet. Noha nem tudhattam, amire készült, képes volna-e, egy bizonyos - most még fejjel többet ért Frankeinstein szörnye, mint anélkül.
- Ő hozzám tartozik. Nincs jogod, ne is merészeld utasítgatni! - pusztán a nyomaték kedvéért emeltem meg hangom. Ridegen, hidegen, határozottan csengett, vitán felülivé emelve kijelentésem. Semmilyen körülmény nem volt adott ahhoz, parancsolgasson neki. Néhány mélyebb lélegzetvételnyi időt hagyva, csendben vártam, mielőtt újra egymásnak ugranának. Yruzza sem úszta meg egy csontig ható pillantásom nélkül, noha ellene szót nem emeltem. Az ő helye sem ott volt, ahol egy pillanatra hitte. Az idegen az én jóváhagyásommal tartott velünk, ezt hirtelen haragja sem bírálhatta felül.
- Bocsánatkérés elfogadva - szorítottam meg ezúttal én ujjaimba kulcsoló kezet, legalább egy bólintást kicsikarjak belőle. Még ha nem is volt igaz.
Beleegyezően bólintva invitálására zavartalan indulhattunk tovább, mintha mi sem történt volna. Talán épp e kis közjátékukra, úgy tűnt, a helyes irány felől megvilágosodva, meglepő magabiztosan vezetett minket a kívánt hely felé. Nem tévedett, valóban egy föld alá vezető ajtóhoz kalauzolt el.
- Ügyes – csak ekkor eresztettem el a mindidáig szorongatott kezet, s vágtam előre, mindünknél kíváncsibban az odalent lelhetőkre. Noha csalódnom kellett, keresett személyt épp nem leltük meg. Akadt viszont más, mi felkeltette érdeklődésem. Hasztalan tán, megszokott mód igyekeztem fény idézni magam elé a sötétbe.
- Ne nyúlj semmihez! – szóltam Yruzza fele,  végig pillantva az asztalokra helyezett, számomra ismeretlen mindenféléken. Diego mellett a leckét alaposan megtanultam – sose kotorássz felelőtlenül egy méregkeverő dolgai között.
- Tudod esetleg, mik ezek? –intéztem kérdésem a szörnyünkhöz, úgy sejtve, sivatagban bolyongott fracciónomnak ezen növények közül semmi, vagy alig kevés ismerős lehet. Míg feleletre vártam, a lakottnak sejlő ketrecekhez lépve lestem be az árnyak mögé, buta gazoknál érdekesebbet remélve a rácsok fogságában. Az élőnek tetsző dolgok sokkalta jobban felcsigáztak.

[Mizushima Setsuko]

Kérdőn nézett, először az idegenre, majd espadájára. Hirtelenjében hozzá sem tudott szagolni ahhoz, amit mondtak neki. Összevonta szemöldökét, ahogy lassan újra lejátszotta magában a hallottakat. Nem hitte, hogy valaki tényleg van ilyen ostoba.
- Nem tudom, honnan veszed a bátorságot, takony korcs… búcsúszavak?
Keze egyenesen irányába lendült, ahogy mutatóujjába koncentrált, ahogyan cerot szokott lőni. Amennyiben valóban képes ezen képessége használatára, felvöröslő fények vakítóan ragyogták be az árnyas helyet, és nem tűrve a másik arcátlanságát, felé eresztette a vörös lézert. Illetve… csak akarta. Nayara határozott mozdulattal taszított kezén, hogy a technika célt tévesszen, ami így pár hajszállal elkerülte kellemetlen útitársukat, és az ablakot semmisítette meg, amennyiben volt. Azonban, tekintettel a testi változásokra, előfordulhat, nem azt a hatást éri el, amit vár, és a cero helyett valami más is kisülhet a próbálkozásból. Azonban a végkimenetel ugyanaz volt. Sakurai mindennemű sérüléstől mentesen lélegezhetett fel. Yruzza dühe csillapodni nem kívánt, fújtatva igyekezett tekintetével is megölni a férfit. Nayara ujjainak szorítására elnémult. Mi több, tekintetét az espadára emelve, tekintete értetlen volt. Mégis miért bocsátana meg? Szótlan hagyta a dolgot, és engedett  a nőnek, miként kezénél fogva vezette. Elérve céljukat, Nayara elengedte az eddig szorongatott kezet, kinek gazdája is engedve kíváncsiságának, ment, és mindent meg akart piszkálni. Mint valami gyerek, mikor elviszik játékot vásárolni, mindent látni akart, és az sem szegte kedvét, hogy rászóltak. Mi több, szinte kísértést érzett, hogy mégis hozzá nyúljon valamihez, csupán a fényforrás hiánya akadályozta meg mindebben. Egy percre elgondolkodott, vajon mi lenne most igazán hasznos.
- Ha megengeded, vezetlek, ugyanis fény nélkül nem sokat láthatsz.
Szemeit igyekezett úgy alakítani, hogy csupán azok alakuljanak macskákéhoz hasonlóvá. Amennyiben sikerrel járt, úgy a világ is kitisztult előtte, az espadájába karolva pedig vezette, ha úgy hozta szükség. A mozgolódás talán elsőként csapta meg fülét. Irányába indult, így a két arrancar együtt nézett tágra nyílt szemekkel, vajon mi mozog a kalitkában.

[Fran Lechuza]

Próbálkozásom ezúttal sem járt sikerrel, így egy kicsit letört voltam és már feleslegesnek éreztem a további próbálkozást, ha az eddigiek sem voltak sikeresek. Pedig olyan jó érzésem volt ezzel kapcsolatban és még sem történt semmi kísérletezésemkor.
Végül elindultunk a többiek után, mivel az ajtón kilépve nem találkoztunk elágazással, így egy ideig még követnünk kellett őket, de megtartottam az elől haladók mögött a tisztes távolságot. Hallani viszont, így is hallottam, amit beszélnek, és amikor a padlást említették, arra gondoltam, hogy mi is mehetnénk arra, csak nem a ház legtetejére.
- Mi lenne, ha az első emeleten kezdenénk a nézelődést? - tettem fel kérdésemet Eliana-samának és ha helyeselt, akkor neki is indulhatunk a mutatott úton. Ekkor azonban hátulról a madárijesztő előre szólt, segítséget kérve. Eliana-samára figyeltem, és ha rábólintott, csak akkor indultam meg az irányába és nyújtottam neki segítő kezet.
Egy ajtót akart áttörni, ami nem lehet olyan nagy gond, ha nekem nem is sikerül, akkor Eliana-sama pora biztos sikeresen kinyitja az ajtót. Megkértem Eliana-samát, hogy egy kicsit szálljon el a vállamról, amíg megpróbálom áttörni az ajtó a testemmel, nehogy közben véletlenül megsérüljön.
Ha sikerült az ajtó kinyitása és Eliana-sama is meg akarja nézni, hogy mi van bent, akkor mi is bemegyünk, ha viszont nem kíváncsi rá, haladunk tovább a folyosón. Én legszívesebben mennék az emeletre és mivel nincs támpontunk, merre is kell keresnünk, ezért az első szembejövő szobába néznék be. Általában az első megérzések szoktak a legjobbak lenne, ezért e szerint szeretnék cselekedni, de ha Eliana-samának más tervei vannak, neki engedelmeskedek.

[Eliana del Barros]

Kicsi zombilány beszólogat itt nekem? Természetesen ezt én sem hagyhatom szó nélkül.
- Azaz egy szerencséd, hogy összementem, mert egyébként tizedmásodperc alatt összehajtogatnálak, és beledobnálak a főzetbe. Ámbár van, ki megtegye helyettem, így inkább csendben maradnék.
El is indultunk akkor így négyes fogatként, Fran-nak bólintva. Nem közösködve másokkal határozottan egy irányba haladtunk. A papírajtókon egyszerűen átgázolhatnánk. Ha meglenne a képességem, akkor egyszerűen egy Cero-val végiglőném az egészet, és ha az adott irányba tátongó lyukon kikukucskálna Morgána a "Mi volt ez?!" fejjel, akkor megtudnánk hova kell mennünk. Így viszont ajtótologatással mentünk szobáról szobára. Tologatás helyett értelmesebb lenne faltörő kos módjára egyenesen végigmenni.
Konyha egyáltalán nem volt érdekes. De még egy üstöt sem tudtunk szerezni. Biztos Morgána birtokában van, egy másik helyiségben. Nincs kedvem az evőeszközök között turkálni. Nem hiszem, hogy a kész varázsfiolákat itt tartaná. Azért se, nehogy valaki összetévessze valamelyik fűszerrel. Elég komikus jelenet lenne, hogy valaki a szója szósz helyett egy varázsfőzetet locsolna az ételére.
Átmentünk például egy nem szennyes, hanem már kimosott ruhák és ágyneművel teli "raktáron". De volt olyan, amibe semmi nem volt. A vendég helyiség lehetett. Teljesen értelmetlennek tűnt egészen addig, míg egy páncél és kard kiállításos terembe nem érkeztünk. Tele volt Szamuráj cuccokkal. Teljes páncélzat, Katana-k, díszkimono-k. Itt egészen jól felszerelkezhetünk. Szalmabogja máris magához vett egyet, ahogy Zombilla is, csak nehogy megragadja, és ellépve ott hagyja a kardot szorongató karját. Én magam is leröppentem és erőfitogtatás címén megpróbáltam egyet felemelni. Sajnos nem az én súlycsoportomnak bizonyult. Nem tudtam felemelni csakúgy. A kiállított darabok között miniatűr egyáltalán nem volt. Ez teljesen elszomorított.  Fran-nak nincs szüksége ilyesmire, bár nem csodálkoznék, hogy ha a biztonság kedvéért ő is magához venne egyet-kettőt. Kérésre az ajtót is simán átszaggatná. Nem jelentene neki problémát. Én a vállán ülve megleszek…

[Sachiaru Masaki]

Ketten rontottak a képemnek az alvégről, mit zagyválok sárga kukósról, amire előzékeny taplóként górtam szét a csülkeimet, szét ne kapjanak már. Volt kedve a hóhérnak túlragozni ezt a szarakodást, ezért rövidre csaptam a témázást.
-Jah, Aikawa senpai –jal nyúzzák váltott műszakban a képemet. – Böktem a vörös stóla felé. - Neked se ártana, lepkefing. Össze kéne szednek egy kis kraftot, mert a tartásodról virít majd összefosod magad. Seperc kiszúrják és neked lőttek. Mindig a gyengébbet kapják ki a csordából. – Coloztam be a fruskát. Nem kapartam el a totál nyilvánvalót. Attól még bevédem a seggét, neki se ártana kicsapni a viperát.
Még nyígtam volna neki a témáról, de haladni kellett és mivel, kurvára besasoltam az egész placcot, bedobtam, hogy menjenek baywatch-olni a dzsindzsásba, addig bedobom a beccit meg a spidey-t a puttonyba. Már pattantam volna elfelé, amikor Hipolita olyat krákogott, amitől tíz métert faroltam arrébb. Tutira beszállta valami sátáni fatty, hogy ilyet kamuzik be nekem.
- Téged kurvára befoglalt Imhotep!  – Nyúztam keresztbe a csülkeimet, mielőtt rám uszítana egy redvás egyiptomi csapatást. Nem komáltam a sáskákat, meg a pluszban elhaláloztató nyavalyákat, se a varangyokat, bár az legalább kapóra jönne…
- Keh! Mendegy! Pattanj, mert úgy tempósabban spurizok. – Faroltam be elé, hogy rácuppanhassom a hátamra. Ennyire ragaszkodott a képemre, akkor tegye, de zúzni akartam, mert már tele volt a tököm ezzel a placcal. Miután becuccoltam a batyum felkotortam a legfelső szintre, amit kurvára tisztán leszűrtem, meg azt is valaki kotor utánunk.  Gebasz a csórinak, hogy a fülemben dorbézolt a lopakodása, miközben én síri kussban tepertem.  Egyelőre szartam bele, de miután a gyíkarc, csak ránk csűrte az ajtót és elhúzott, bedurrant a méreg mirigyem. Ha már idáig gürizik, legalább egy szaszt nyögne be!
- Vadásszá le hálóst! Ottan dekkolnak! – Pateroltam le sivatagi slozi papírt, majd kúrtam ki lábbal az ajtót.  Ha mán ilyen tetű nitrósan spuriztam és némított üzemmódban, akkor bekínáltam a lúzert egy seggébe kotrásos benyögéssel (Leyra). - A kárörvendés lemaradt, transzilvánia! – Dörmögtem a füle mögött, hátha befosik a semmiből rinyálok oda. Aztán be se vártam mit trillázik, csak hátra rántottam a köpenyénél fogva, had zakózzon el. Rátalpaltam a gigájára, miközben lecincáltam az uccsó textil rétegemet és összecsomóztam vele a csülkeit. Grátisznak a fodor csincsás torokfojtogatóval betömtem a képét, ne vernyogjon.
-Neh! Csipázol mazsival lefelé csüngeni? – Górtam a vállamra és tempóztam vissza Hipolitáért. Ha még nem zsákmányolt szart se, akkor rágyúrtam a témára. Ennél a felajzott luvnyánál volt piszkavas, azzal lekuncsorogtam a spidey-t, meg felkajtattam a becciket. Bedobtam a csússzanak felém sugerabugerát, de ha más nem Leszbosz csuklyájába bezavarom. Csicseregjenek csak neki.

(click to show/hide)

Ne vedd kőbe vésett szitunak, Kira chan! :3 Ha máshogy akarod, beoldjuk!