A Boszorkány Éjjele

[Raimaru Minashaku]

Csendben mentünk a tó felé, a macska mutatta az irányt, én pedig lassanlassan feloldódtam. Nem lesz itt semmi baj, akkor se, ha Momo itt van. Megpróbáltam, nem jött össze, mást én úgyse tehetek. Viszonylagos nyugalomban telt a vonulás - már ha nyugalomnak lehet nevezni az állandó aggódást, hogy mikor tűnik el a bokacsontom - mikor is kiértünk a tolóajtók sokaságából, és a ház fedett pereméhez értünk. Kicsit arrébb megpillantottunk egy náddal és sással övezett vízfelszínt, és megkaptuk a további információkat.  Mivel korábban nem figyeltem, ezért nem igazán tudtam összerakni a képet, de gondoltam, elleszek vele enélkül is. Majd azt is megtudtam, hogy valójában nekünk csak megzavarni kell a főzetkészítést, nem újat csinálni. Kicsi csönd lett, amit csak békák brekegése zavart meg, én pedig rögtön kapcsoltam.
- Hé, blöki, nem akarsz a sásban elkapni pár békát?
Vetettem fel elváltoztatott hangon. Jobban körülnézve pedig megláttam egy békésen legelésző csontlovat. Rábambultam, és beütött az isteni szikra. Csontló? Én is csontból vagyok... hmm, mi lenne, ha...
És ezzel a lendülettel megpróbáltam hívogatni, ha nem jött, odamentem hozzá, és megpróbáltam felülni. Én még sose lovagoltam, de csak lesz valami.

[Kuroji Rei]

- Én legalább nem mentem össze, mint egy bolha!
Mordultam rá a kis szárnyas lényre, aki volt oly szíves agyatlannak nevezni. Igen is van agyam! Még ha valami zöld izé lettem, akkor is tudok gondolkodni! Még ha lassan is fogom fel a dolgokat… mindegy! Karba tettem a kezemet, és éles szemekkel figyeltem a kis szárnyas lényt. Mélyen legbelül most úgy széttépném, de aztán mivel mellettem van Hyousuke tanár úr így eme tervem csődöt is mondott. Kénytelen vagyok csendben eltűrni, amit mondott, de azért ha alkalmam nyílik rá és még ráadásul be is szól nekem újfent akkor tuti darabokra fogom tépni! Duzzogva, és feszülten, nagy nehezen Hyousuke tanár úr kérésére, engedelmesen követem amerre csak megy. Na meg hát nincs más választásom. Nehezen vallom be, de a társaságon belül a tanár úr az, akivel jobban tudok szót váltani, meg ő legalább kedves velem! Részben… mindegy követem és kész! Amint beérünk egy szobába, hirtelen japán fegyverek és páncélok arzenálja tárul elém. A szememből látni lehetett, ahogyan a kardok utáni vágyam egyre jobban felerősödik.
- Tyüüüüüüüha! Ez már döfi!
Már rohantam is a kardok felé, majd alaposan körül néztem. Kerestem magamnak egy olyan katanát ami hasonló, amit az akadémián is használok. Amit hátra akaszthatok, és két kézzel kell fognom, viszont a súlya megfelelő hozzám. Na meg az alacsony termetemnek ideális. Volt, amit alaposabban is megnéztem majd rá is csodálkoztam egy hosszú időre. A sok keresés után végül megpillantom azt a katanát ami nekem kell. Hátra akasztható tokkal rendelkező Katanát!
- Ez kell nekem!!!
Rohantam is és már emeltem is el. Megnéztem alaposan a kezembe lévő katanát majd gyorsan hátamra akasztottam és ki is húztam. Remélhetőleg nincs kihatással az átváltozott formámhoz, és fogom tudni használni! Megpróbálom tesztként forgatni, úgy ahogyan azt, eddig Zanjutsuból átvettem. Most nagyon is szükségem lesz minden olyan tudásomra, amit az Akadémia éveim alatt elsajátítottam a Zanjutsu művészetéből. Végtére is ez az egyik erősségem! Ha sikerül jól forgatnom, akkor már is visszateszem a tokjába és újdonsült fegyveremmel készen állok majd arra, hogy jól agyonverjem azt a szemét banyát!


A katana:

[Aikawa Chiyo]

-És miért szeretnéd, ha Morgiana Úrnő varázsa megtörne? -kérdeztem picit halkan a cicát.-Ha jól vettem ki a szavaidból, téged is ez a varázs tart itt, nem? -lehet csak én értettem félre az eddig hallottakat. Az tény, hogy eddig végig segíteni próbált. Ezért se értettem.  A boszorkányról is, mondhatni szeretettel beszélt, mégis próbált nekünk segíteni, hogy megtörjük a varázslatát a gazdájának. Talán csak az Avalon nevű macskával kapcsolatban érzékeltem ellenszenvet. Talán féltékenység lett volna?
   -Ne aggódj Nozo~chan, egész biztos, hogy visszajön! Ha valamit megígér, Masaki~san mindig betartja! És megígérte, hogy haza visz, nem? Azt pedig nem tudja megtenni, ha nem jön vissza! -próbáltam meg megsimizni a buksiját.
Ahogy kiértünk, a Cica útmutatásával a kertbe, látva a többiek példáját, én is megpróbálkoztam az alakváltással. Boldog mosollyal konstatáltam, hogy szárnyakat én is tudtam növeszteni, ha mást nem is. El is tűntettem őket, meg vettem vissza Sensei kabátját. Arra csak sóhajtottam egyet, hogy Mina~chan, ahogy meglátott egy lovat, egyből felcsapott csont cowboynak. Értettem én, hogy csontvázként izgalmas csontlovat szelídíteni, de mi van, ha talált volna csont békát? Sose tudhatta előre.  A hangjuk itt volt, az egészen biztos!
   -Hát Nozomi~chan, mivel itt vannak a békák, nagyon úgy néz ki, hogy mi fogjuk őket begyűjteni! - jegyeztem meg, a legkisebb szomorúság nélkül - De van egy ötletem. Momo~chan, megpróbálod, hogy tudsz~e repülni a sperűddel? Ha tudsz, akkor a tó fölé kéne, hogy reppenjetek Cicával, és hoznod kéne rózsát onnan. Mi meg addig Nozomi~val békákat gyűjtünk.  Nozo~chan, te picit feljebb repülsz, ne nagyon fel, csak hogy ne legyél vizes, vagy piszkos véletlen se, és ha véletlen meglátsz hamarabb egy békát, akkor szólj nekem, és elkapom, jó? - ez volt a mentő ötletem, ne kelljen szegénynek olyasmit fogdosnia, amitől úgy tűnt, hogy tartott, vagy iszonyodott.  Azért megvártam, hogy Momo~chan tud~e repülni, mert ha nem, akkor felcseréltük volna a szereposztást. Én reppenek be a virágért Nozo~channal, ők meg békákat fognak Salem~channal.

[Hatakeyama Momo]

- Csinálj úgy, mintha a kezem lenne a cica és úgy próbáld megfogni :3 - mosolygok a szellemlányra, hogy bátorítsam. Én hiszem, hogy sikerülni fog neki *o*!
Chiyo kérdései jogosak, de nem értem őket. Salem az én cicám, hozzám hűséges, miért is lenne furcsa, hogy segít nekem, nekünk >w<? az meg hogy eltűnjön non sense. Az én cicám, természetes, hogy nem tűnhet el csak úgy. Hazaviszem Cukihoz és teljesen jól meglesznek, már magát a kérdést sem értem. Miért tűnne el :/?
Amint kiérünk egy nagy kertrész tárul elénk. A csapatunk kettő, tulajdonképpen három részre oszlik. Ez így nem lesz jó T_T. Engem pedig egyedül hagynak. Vagyis nem, mert itt van Sálem, de akkor is. Meg… ez így nem logikus :/. Miért akar mind a két csapat békászni, mikor csak egy béka kell. Akkor valakinek tököt is kéne szerezni, nem? Vagy azt együtt fogjuk. De ha már így is nagyon szét váltunk, akkor miért ne lehetne jobban >w<.  Nem értem, inkább csinálom azt, amit mondtak nekem, vagyis fogom a seprűmet és megpróbálok felemelkedni. Ha ez megvan, akkor elkezdek a tó felé repülni.
- Öm… ezt hogy kell vezetni T_T? - kérdezem a társam, aki remélhetőleg elmagyarázza, ha nem, akkor örülök, hogy az égben nincs forgalom, mert tuti mindenkit elütnék - Sálem, tököt honnan szerzünk? Annak a furcsa fejetlen valakinek a tökjét nem hiszem, hogy felvághatjuk, ugye ? Valamint kígyót hogy találunk? Elég nagy a susnyás :/ - kérdezem miközben, ha sikerült felszállnom és nem kaptam vezetési tanácsadást, akkor kicsit - nagyon - döcögősen ugyan, de eljutok a tónak azon részére, ahol a tavirózsák vannak. - Ugye ha ezt kiveszem, akkor nem történik semmi rossz :/? - kezd deja vu érzésem lenni. A múltkor egy beszélő állattal egy ládát nyitottam ki, akkor valami borzalom szabadult ki belőle. Ezt most nem szeretném T_T. Ha Sálem azt mondja, hogy nem történik semmi, akkor kiveszek egy virágot és visszarepülök a többiekhez.

[Kimito Misa]

Szívesen visszavágtam volna, hogy engem aztán egyetlen halott egyiptomi fáraó sem stipi~stopizhat csak így le, de ahhoz meg kellett volna szólalnom. Azok után pedig, ami pár másodperce hagyta el a számat, úgy határoztam, hogy inkább ki sem nyitom, mert csak még több sületlenség jönne ki. >///> Már, ha sikerülne bármit is megfogalmaznom. Helyette inkább csak összefontam mellkasomon karjaimat, ezzel jelezve, hogy semmi vicces nem volt a poénjában.
Kérését kissé vonakodva, de teljesítettem, bár nem a súlyom miatt aggódtam, ezúttal, hiszen arról nem tehetek, ez nem a saját testem. ˘o˘ Sokkal inkább feszélyezett ilyetén közelsége, csak remélni mertem, hogy nincs szívverésem, mert akkor bizony még hallhatja is, hogy nem vagyok éppen buddhai alfa szinten.
- Ez mi volt? O_O – Rezzentem össze a zajra, kicsit sem nyugtatott meg, hogy magától bezáródott az ajtó, még, ha jelenleg félelmetesebben is festhetek, mint holmi szellemházi kísértet. – Re… rendben! >w< – Válaszoltam lekászálódva a hátáról, és jobban szemügyre vettem a padlás dolgait.
Igazából semmi konkrét eszköz nem volt, amit kerestem volna, bármivel beértem, ami legalább olyan hosszú volt, hogy elérjem a fent hálótvert ízeltlábúakat. Reményeim szerint egy seprű, vagy valami piszkavasfélére lelve férhetek hozzá a pókokhoz, mert sajnos nem voltam éppen olyan alkat, aki simán kiharapja őket a sarokból. :/ Abban már nem is bíztam, hogy esetleg egy poros befőttes üveg is lapul valahol, amibe tárolhatnánk a zsákmányt.
A holdfényben szürkén csillogó hálókkal szemeztem, kezemben az esetlegesen meglelt eszközzel, és azzal nyugtattam magam, ők jobban félnek tőlem, mint én tőlük. Ez mondjuk semmit nem tompított azon a tényen, hogy ők gusztustalanabbak is, mint én. >w> Végül mély levegőt vettem, és felnyúltam, hogy egy kaszáslábút vegyek célba, azonban valószínűleg nem ismerte saját fajtájának jellemzőit, mert kamikazekat megszégyenítő ugrással rám vetette magát. TwT
Helyből megugrottam a másfél métert, és kétségbe esetten vetettem magam Masen irányába, akire könnyes szemekkel bámultam volna, ha nem homokot sírnék. Valószínűleg nem volt felkészülve arra, ami fogadta, mert nemes egyszerűséggel elkezdtem leszedni magamról a ruhadarabokat, hátha így megszabadulok a póktól is.
- Szedd le rólam! Szedd le! TwT

[Hirase Keisei]

Ahogy megkérdeztem a kis szőrgolyót és el akartam indulni a padlás felé éreztem, ahogyan valaki visszafog és hallottam, hogy magyaráz egy igazáén érdekes szóhasználattal. Odakaptam a tökömet, hogy mégis ki az-az elvetemült, aki így beszél és láss csodát az ismeretlen Drakula volt az, aki mindenféleképpen a padlásra akart menni. nem nagyon értettem, hogy neki miért olyan fontos biztos azért, hogy elbeszélgessen a denevér rokonokkal vagy tudja fene.
Miután elvették tőlem a pdalás lehetőséget azon kezdtem el agyalni, hogy na vajon nekem most mégis merre kéne mennem vagy mégis mit kéne csinálnom. Valahogy nem tetszett az az ötlet, hogy  a csoportosulással tartok ki a tóhoz ezért végül úgy döntöttem, hogy maradok bent és én is kutatom a szobákat ugyanis itt legalább arra megyek és azt csinálok amit csak akarok.
Ahogyan végre sikerült elhatároznom magam élesen jobbra fordultam és a rizspapír falat elmozgatva betrappoltam a legelső helyiségbe, hogy megnézzem vajon mit is rejt. Sajnos nem arannyal teli ládákat és zsákokat rejtett, de még nem is értékes dolgokat ugyanis csak egy könyves polc volt rajta sok-sok poros könyvvel. Érdeklődve odabaktattam azonban sikerült megbotlanom valamiben aminek következtében a tököm előrebillent majd hangos puffanással ért célba a könyvespolc egyik polcának majd onnan a földre. Szerencsémre pont felém pislogott a tök így láttam, hogy egy vaskosabb könyvben sikerült megbotlanom ezért lehajoltam, felvettem majd a tökhöz sétáltam amit ismételten a helyére pateroltam és elkezdtem lapozgatni a könyvet ami nagy meglepetésemre teljesen üres volt..
- Na ezzel is max a seggemet törölhetem csak ki jelen helyzetbe.. – morogtam magamnak majd egy laza mozdulattal elhajítottam és kezdtem el nézegetni a többi könyvet a polcon hátha addig a többiek végeznek és mire innen kisétálok már a saját fejem fog a tök helyén díszelegni.

[Osaka Makiro]

Tavacskás csoport

Abban a pillanatban, amikor Chiyo szemébe nézett, a torkán ragadt a szó, és úgy érezte, egyszerűen nem tud ellentmondani neki. Úgyhogy végül csak nagyot nyelt, és bólogatva fogta vissza magát - Minának minden tagja a helyén marad... nos... egyelőre. Nem sokkal ezután pedig megkapta a feladatot Masaki-santól - aki valamilyen úton-módon a gazdájává került előléptetésre a labda szerepéből, rekordsebességgel -, ideje volt menni békát hajkurászni. Az összes kedvenc játszópajtija felsorakozott a színen: a csonti, és a cica is, de sajnos mindkettő bősz védelmezője vele volt.
- Ki engedte meg, hogy Blökinek hívj? >.> - kérdez vissza Minának, mert azért csak félig farkas, az emberi gondolkodása még próbál néha felszínre törni. Bár ez főleg olyan érzékeny pontokon tör elő, mint a büszkesége. Na nem mintha baja lenne Minával, de nagyon ott van benne a hiányérzet - piszkálja, hogy nem kóstolhatta meg, legalább egy kicsit.
Igazából nem, semmi kedve, semmi motivációja nem volt sem békát fogni, sem rózsát szedni. Egyik sem tűnt elég vicces dolognak, a brekikre amúgy is ráálltak a repkedős csajok, meg a rózsákra is. Igazából oda sem figyelt soha arra, amit a macska mondott, így kellemesen kényelembe helyezte magát a tópart egy szárazabbik részén, lábak keresztbe, kéz a tarkó alá és láblógatás közepette figyelte az eget, mert igazából az sem érdekelte annyira, mit csinálnak a többiek.
Nem sokkal később valami furcsa zajt hallott, nem messze a susnyásban. A levegőbe szimatolt, és érezte az új szimatot is, és a halk, sziszegésre egyből felugrott. Szaglását követve kezdett el a nád között lavírozni, előre hajolva ugyan, de két lábon, kezeivel a növényzetet félretolva.
És abban a pillanatban, amikor meglátja a sziszegőt, megdermed, fülei megemelve, nagyra tágult szemekkel nézi őt. Szinte levegőt is alig vesz, pár feszült pillanatig, amíg csak figyelik egymást. Aztán hirtelen, iszonyú gyorsan elkezd járni a farka, és lelkesen méregeti fel a helyzetet, mennyire veszélyes is. Egy pillanatra se veszi le tekintetét a kígyóról, csak elkezd körözni körülötte, letapossa a növényzetet. Mint egy szűz kislány az első alkalom előtt, olyan izgatott. Jól kifejlesztett betoji-csárdással próbálgatja a határokat, hol kicsit közelebb lép a kígyóhoz, hol távolabb megy, és úgy hadakozik, próbálgatja a szerencséjét. Amint az állat egy kicsit is mozdul felé, egyből hátraugrik és fut egy kicsit körbe - a farka végig jár, és néha pattog kicsit, mert tulajdonképpen játékként fogja fel, de valójában eléggé be is van tojva. Ismét járja a kis csárdását, közelebb hajol, visszaugrik, közelebb hajol, visszaugrik, és amennyiben az állat békésebb, megpróbálja megfogni egy pillanatra. Szinte egyből el is dobja, szalad egy kört, és ha az állat felé támadna, már mielőtt elérné, nyüszítés közepette.
A jó ideje zörgő, maga susnyásból csak ennyit hallanak a többiek:
- Hé, gyertek, gyertek, találtam valamit, gyertek! - lihegéssel egybekötött, lelkes segítséghívás... ugyanis úgy döntött, a kígyó és ő nem igazán egy súlycsoport.

// Illusztráció a jelenethez XD //

[Leyre la Azucena]

A gyönyörű nő becsukta a padlásra vezető ajtót. A nyikorgó hang után kissé mérgesen tekintett a tárgyra. Sehol egy kulcs lyuk, vagy egy retesz. Nem értette... nem értette miképp lehetett ez. Mégis ki tervezhette ilyennek ezt az épületet? De nem foglalkozhatott vele ily sokáig, hisz a zajt már fent is megneszelhették félresikerült csapdájának mögött bandukolva. Sietnie kellett, hogy míg azok bőregereket és mi egyebeket hajkurásznak, ő maga a saját prédájára hajthasson rá teljes mellszélességgel. Csak remélni tudta, hogy esetleg a nesz felzargatta a sötét padláslakók álmát és így talán nehezebben kaparinthatják meg őket. A kert felé sietett, kapkodta a lábát ízibe.
Azonban sietsége végett figyelme megcsappant, és mikor az undorító dörmögést meghallotta már késő volt számára. Ugyan a testébe ivódott reflexek már működésbe léptek, sajnos azonban ez sem volt elégséges. Pillanatok teltek csak el és ismét alulmaradt a hímegyeddel szemben. Torkát ismét nyomás érte, míg vékony, kecses lábait megkötözte az a fattyú lélek.
- Teme...
Kezdett volna bele vérvörös ajkaival szitokszavaiba ám életének megkeserítője ezt is meghiúsította. Nem tudott miatt tenni, csak próbált ellenkezni, izegni-mozogni, míg a hosszúfogas hím a vállára csapva vonszolta magával. Amúgy is paprikás kedvét pedig még inkább szította mikor ama fertelmes lényeket a csuklyája alá betuszkolta. Kezeivel és lábaival ekkor méretes ütésekkel kívánta ütlegelni fogva-tartójának testét, míg gondolataiban kínokkal tarkítva akarta kivégezni.

[Ukitake Juushirou]

Házkutatók
Gondotok nem nagyobb, mint hogy beragadt a tolóajtó, amit Fran könnyedén mozdít ki helyéről, talán még ki is dönti a sínjéről, ha egy kicsit több erőt vitt bele, mint azt ő maga gondolta. A beragadás akár a véletlen műve is lehetett, a helyiség viszont ránézésre egy hajdani komolyabb lakó tulajdonában lehetett. A szobában a páncélzaton kívül egy-egy személyesebb holmit, mint például kalligráfia gyakorlására szolgáló asztalt is fellelhettek, a rá kiterített papírral és gyönyörűen rá festett sorokkal. Ezen kívül azonban semmi említésre méltó, bár egy ezzel foglalkozó kutató valószínűleg táncikálna örömében. Haladtok hát tovább. A földszinti helyiségek ugyanilyen egyszerűen berendezettek, a konyhán, ágyneműk és ruhák tárolóhelyiségein, előkészítő termen kívül semmi említésre méltót nem találtok, hacsak a vendégek fogadására való szárnyat nem tekintitek annak: ezeknek a falai mívesen festettek, ebből állapítható meg, hogy nem a hétköznapi szolgálók alhattak itt. Talán feljebb több szerencsétek lesz.
Maxi, neked sikerült egyfajta gyűjteményt találnod: a könyvek oldalain régies nevek sorakoznak, némelyikbe belelapozva haikukat találsz, mások a kastély bevételeit és kiadásait listázzák. Megint másokban a szolgálók, hűbéresek adatai, az esetlegesen mozgósítható haderő száma, felszereltsége. Némelyik feljegyzi a rizsföldeken bőséges éveket, mások aszályról, gyenge termésről dokumentálnak. Csupa-csupa olyasmi, ami egy középkori kastélyban általánosnak mondható. Varázskönyvnek se híre, se hamva.

Pincemenet
Még mielőtt a ház alatti rendszerbe mennétek, Yruzza megpróbálta megtámadni Sakurait. Az arrancarok jellegzetes Ceroját ugyan nem sikerül elsütnie, ám egy erőteljes vízsugár így is keresztülviszi a könnyű rizspapírfalat és teljesen eláztatja mindazt, ami megmaradt belőle.
A lenti raktárban némelyik üvegcse tartalma mintha enyhén foszforeszkálni látszana. A hátsó, sötét sarok felé ahogy közeledtek, már egész a ketreceket tartó asztalnál jártok, mikor fölötte magától meggyullad egy fáklya, kísértetiesen kék fénnyel. Ez nem ad tökéletes látási viszonyokat (Yru a macskaszemmel még mindig pontosabban lát), de arra alkalmas, hogy kivehessétek a legfelső ketrecben sziszegő, méregfogait villogtató kígyót. Egy nagyobb ketrecben a fal mellett denevérek csapdosnak a váratlan fényre. Még egy másik ketrecben egerek cincogva távolodnak el tőletek. Egy akvárium szerű tárolóban varangyosbéka méreget benneteket mélán. A kígyó a legélénkebb, ha a rács nem lenne, már biztosan nektek rontott volna. Fogairól méreg csepeg ketrecének aljára.

Padlásjárás
(Mivel az ajtó befelé nyílik, Masaki drága sikeresen lerúgta az egyik szárnyat a keretből.)
Misa páratlan tehetséggel talál egy hosszabb nyelű felmosórudat, miközben a denevérek odébb szárnyalnak és letelepednek egy sötétebb, nyugisabb sarokban. Ha kicsit jobban körülnéz, talán megtalálja egy ősrégi teáskészlet pár csorba poharát, vagy egy kopottas, repedező bambusz „kulacsot”, amibe beleimádkozhatná a pókokat. A vadászási kísérlet még így sem dől dugába, ráadásul pont a legtermetesebb példány érzi úgy, éppen itt az ideje bevédenie a saját kis felségterületét. A visszatérő Masakit (és Leyre-t) így az a látvány fogadja, hogy Misa épp ledobálja a Masakitól kapott mellényt, és ha rajta múlna, talán a fáslijai fölött lévő óarany színű  selyem topot is leoldaná magáról, csak hogy az arany és lapis lazuli anyagú nyakláncán mászó termetes póktól megszabaduljon. De látványra nem kizárt, a pólyát is elkezdené kicsomózni.

Tavacskás pancsolás
Chiyo kérdésére a macska rámereszti villogó zöld szemeit, tekintetéből a rajtakapottak bizonytalansága sugárzik.
– Az ő varázslata hozott létre. Nem tudom, mi lesz, ha megtörik. Lehet, hogy megszűnök, lehet, hogy nem. De nekem nem Morgana úrnő a gazdám, csak a teremtőm. Momo úrnő úgy hiszem, vissza akar változni. Így neki segítek – feleli meg a fekete macska halk dörmögéssel a kérdéseket.
Chiyo és Nozomi számára az együttműködéssel nem lehet olyan nehéz a békák levadászása: a szellemlány fentebbről könnyen észreveheti, merre is vannak, Chiyo pedig az útmutatásnak hála meg is találhatja őket. A megfogásuk lehet trükkös, ám ha Chiyo eléggé szuggerálja őket, sikerül egy helyben tartania őket, ameddig el tud kapni egy-két példányt. A nehézséget legfeljebb a Masakitól kapott kabát aljának átvizesedése jelentheti.
Momo egészen jól ráérzett, hogyan oldhatná meg a feladatot, Salem a seprűnyél elejére kapaszkodik, hogy onnan navigáljon.
– Dőlj egy kicsit előre, ha előre akarsz menni, de ne helyezz sok súlyt a kezedre, mert akkor a vízben landolunk. Ha kanyarodni akarsz, dőlj oldalra, felemelkedéshez pedig húzd a nyelet felfelé – adja az útmutatást a macska. A lótuszvirágok felé menet is végig türelmesen magyarázza, mit és hogyan korrigálj az útvonalon, és a növénykét is könnyedén kiemeled a vízből, csak egy apró, gömbszerű lidércfény lebben át máshova. Már csak ki kell navigálnod a tó fölül, lehetőleg beborulás nélkül.
Mina: a csontló egykedvűen legelészik, rá se bagózik a hívogatásodra. Ahogy közelebb érsz, látod, hogy a nyergéhez vörös bársony anyagból kereklő zsák van kötve. Amikor túl közel mész, a hulla patás odébb poroszkál. Ha még így sem értesz a szép szóból és minden áron megpróbálsz felülni a hátára, előfordulhat, hogy a hátas úgy fordul, beléd tudjon rúgni, ezzel gyönyörséges röppályára küldve szegény koponyádat.
Maki mindeközben a kígyóval jár párzási táncot, ám szerencsétlen sikló jobban fél a farkasembertől, mint amaz tőle. Nem vágyik szegény jószág másra, mint a sekélyesből végre elúszni mélyebb vizek felé. Így hát, amikor a vérfarkas végre kicsit kevésbé figyel – és túlélve azt a traumát, hogy a szájába vette! – azonnal víz alá dugja fejét és szélvészes sebességgel elinal a mélyebb vizek aljzata felé. Valahogy fel kell dolgoznia a történteket.

Egyéni apróságok

(click to show/hide)

Sakurai: kinézet alapján sajnos nem tudod beazonosítani az anyagokat, legfeljebb a száradó növényeket. Tudod, melyik mire jó emberi tudományos szinten, de arról elképzelésed sincs, a mágiában mi hasznuk és mit jelképeznek. Tudásod szigorúan tudományos.

Nayara: ahogy felemeled a hangod, az átvált egy igen magas frekvenciába, amit a normál esetben náladnál gyengébbek nehezen viselnek. Biztosan érzed, hogy akár térdre is kényszeríthetnél valakit, pusztán a hangod megemelésével.

Yru: tisztán érzed, hogy sikerül valamihez mágiát gyűjtened a kezedbe, csak épp nem úgy sül el, ahogy te azt gondoltad. Ám az érzés, amivel megidézted pont olyan, mint a hollow technikáknál érzett, így nem lehet gond ismét használnod, ha legközelebb kell. Na és persze ki tudja, mi mindenre lehetsz képes a vízzel? (Komolyabb koncentráció árán, de képes vagy csak a szemedet macskaszemmé alakítani.)

Masaki: a denevéreket elég egy kicsit szuggerálnod, hogy azt tegyék és oda reppenjenek, ahova te akarod, elvégre valamilyen szinten ebben a különös helyzetben ők a „véreid”.

Momo: minden gond nélkül felemelkedsz a seprűvel, Salem segít is egyensúlyozni.

Határidő: november 7. 21:00

[Hirase Keisei]

Ahogyan ott álltam és lapozgattam a könyveket annak reményében, hogy találni fogok valami olyasmit, ami a hasznunkra lehet rá kellett jönnöm, hogy ez nem igazán fog megtörténni. A könyvek verseket, mindenféle nyilvántartást tartalmaztak amik sajnos sehogyan nem segítették elő azt, hogy én visszakapjam a saját fejemet. Mérgemben a kezembe lévő könyvet a földhöz vágtam majd előrántottam az oldalamra kötött kardot és három nagy csapást mértem a szekrényre, ami reményeim szerint darabokra esik. Ha ez mégsem történt meg akkor egy laza mozdulattal felborítottam majd meg mielőtt hangos puffanással a földre csapódna elhagyom a helyiséget és úgy döntöttem, hogy megkeresem a tavat ahova valószínűleg a csapat többsége ment.
A folyosón nem változott semmi, ugyan úgy ott lebegtek a lidércfények ezzel továbbra is egy horror film helyszínére emlékeztetett. Lépteimet megszaporáztam és arrafelé mentem amerre gondoltam, hogy lehet a tavas rész de valamiért mindig csak egy másik szobába kerültem. Nem tudom, hogy mennyi ideig kóvályogtam mire sikerült megtalálnom a kiutat, de végre kijutottam és láttam ahogyan a többiek nagy lendülettel szerzik be a szükséges alapanyagokat.
Ahogy néztem őket a szemem sarkából kiszúrtam ahogyan a biológia szertárból megszökött „Samunk” egy elég rémisztő hullalóval próbál kapcsolatot teremteni nem sok sikerrel. Kicsit szórakoztatott a dolog aztán eszembe jutott egy régi mese. Tök fej, ami leesik.. Hát persze.. A fej nélküli lovas! Kapok észbe hirtelen. A fejem nincs meg és itt egy ló..
- Attól, hogy csontból vagytok mindketten nem lesztek puszi pajtások. - szólok oda a csontkollekciónak majd odasietek en is, hogy megnézzem nekem mekkora sikerem lesz a lónál. Ahogy közeledtem láttam az oldalán egy vörös batyut.. A kíváncsiság még jobban elkapott ezért ha sikerem van a lónál az első dolgom, hogy kiderítem mit is rejt a zsákocska.

[Mizushima Setsuko]

Hirtelen tán megdöbbent, ahogy az ujját elhagyó vízsugár, és nem a cero törte át a gyenge falat. Meglepettsége azonban gyorsan alább hagyott, ahogyan Nayara hangja megtöltötte a levegőt, fájdalmas határokat feszegetve érzékeny füleinek. Oda is kapott nyílván, reflexszerű mozdulattal tapasztotta be halló járatait, és meggyötörten figyelte espadáját, mikor marad abba hangos szidása. Mégsem szólt… nem mert ilyet tenni. Tudta, jogosan bünteti őt, bár kétségtelenül nem tudhatta, Nayara valóban az ő büntetésének szánta-e, avagy sem. Sípoló füle még egy ideig bár kínozták, csendben maradt, és engedett a kéznek. Utána haladt hát. Pusztán, mire teljesen elcsöndesedett feje világa volt ideje foglalkozni azzal, ami történt. Nem tudott elsiklani afelett, amit érzett, semmi szokatlan… és pont emiatt volt neki mégis új. Ugyanazon érzete, mintha cerot lőtt volna, további következtetésekre sarkalta, és csodálkozva vizsgálta ön-ön kezét, mégis mi történhetett. Új alakjára gyanakodott, tudta, ebben a formában meglepő dolgokra lehet képes, így a kérdés oldalát is furdalni kezdte. Mire képes még? Bár… idejét most nem találta, későbbre tartogatta a tesztelgetést, azért titkon szívesen használta volna kellemetlen társukat gyakorló bábúként. Ötletét a pincehelyiségbe lépve tán el is felejtette, ahogy körbenézett. A félhomály gátolta a felfedezésben, így eszébe ötlött… mi lenne, ha csak a szemét változtatná meg. Lehunyta szemeit, és minden emlékét felhasználva igyekezett változást kicsikarni… sikerrel. Minden… mintha azért üvöltött volna, hogy piszkálja meg kicsit, és a csábításnak már koránt sem akart ellenállni, amikor Nayara hangja hívta fel figyelmét. Látása könnyedén hagyta volna kibontakozni, ám ahogy az espadáját figyelte, rájött, neki korántsem lehet olyan egyszerű tájékozódni, így átkarolta a hófehér szépséget, és vezette, ha engedte. Neszekre figyelve, azonnal a pusmogó, mozgolódó ketrecek felé indultak, és meglepve látták, miket rejtenek a lefedett rácsok.
- Az a hülye kis dög elvezetett volna mindenfele, a hozzávalókért… közben meg minden itt van.- bosszankodott. Az isteni sugallat a semmiből érkezett számára. A mérgesen sziszegő hüllőre pillantva, koncentrált, hogy felvehesse annak alakját, remélve, úgy kommunikálni tud majd vele. Amennyiben tud, a következő kérdést tette fel.
- Tudomásunkra jutott, hogy egy Morgana nevű boszorkány mesterkedése okán vagyunk itt. Neked is érdeked, hogy ne maradjunk, nemde? Segíts.- sziszegte. Amennyiben ezen terve elhasalt, jobb ötlet híján visszaváltozott előző alakjába, és csalódott fejet vágva lépett vissza úrnője mellé, várva a további fejleményeket.

[Kuroji Rei]

Elkezdtem minden eddig tanult tudásommal forgatni a talált katanát, hogy megbizonyosodjak, hogy tudom e használni. Örömömnek hála, úgy néz, ki minden nehézség nélkül fogom tudni használni úgy a kardot, ahogyan azt szoktam. Végre nem vagyok fegyvertelen! Na, majd ha az a barom visszatér nagyot fog nézni, hogy mit szereztem! Nem fog ő dirigálni nekem az hétszentség! Vigyorral az arcomon még utoljára vettem egy pillantást legújabb szerzeményemre, majd a kardot visszatettem a tokjára, ami a hátamon log. Ezután már rohantam is… bakker hogy is hívják? Jaj, igen, Hyousuke tanár úrhoz.
- Hyousuke tanár úr! Ezt nézze!
Mikor odaértem hozzá büszke arccal, megfordultam, hogy megmutassam a hátamon lévő Katanámat. Olyan közel mentem hozzá hogy alaposan ő is lássa milyen szép fegyvert szereztem magamnak. Elvégre csak örülhet annak, ha a diákja gyorsan feltalálja magát, na meg: VAN EGY KATANÁM!!!!! ÉS EZ AZ ENYÉM!! CSAK AZ ENYÉM!!!
- Klafa mi?! Ráadásul még forgatni is tudom!
Ki is húztam azonnal, majd forgattam a kezemmel a kardomat, olyan precízen, ahogyan csak tudtam. Na, most majd kap egy kis ízelítőt a zanjutsu tudásomból! Beálltam gyorsan az alap Kendo állásba, majd az alap mozdulatsort kezdtem csinálni. A zanjutsu számomra, az egyik legkedvencebb tantárgyam szinte. Imádom forgatni a kardot, imádok párbajozni, imádom magát a katana fegyvereket! Főképp azokat, amiket hátul lehet hordani azokért, megőrülök! Nem hiába kedvelem ezt a katanát is! Miközben a mozdulatsort csináltam végig vigyor volt az arcomon. Ilyenkor érzem, néha hogy élek, mikor a kardomat lendíthetem. Amint végeztem, már is visszahelyeztem a tokjába. Ezután elkezdtem a vállamat, és a derekamat kinyújtani.
- Na, akkor, mi lesz a következő lépés? Szétverjük végre a banyát?!
Kérdeztem vigyorral az arcomon. Most már szerintem ideje lenne péppé vernünk ezt a némbert, aki miatt ide kötöttünk ki!

[Eliana del Barros]

Elszomorít a dolog, hogy a poron kívül máshogy nem tudok erőt mozgósítani. Legalább ezt is tudom.
Az ajtót Fran túlzottan is erősen nyitotta ki. Valószínűleg a madárijesztő lehetett túl gyenge, mert semmi nem utalt arra, hogy be kellett volna zárni a helyiséget. Szépírással kapcsolatos tárgyak is voltak. Egy kisebb ecsetet fel tudnék emelni, de az esetlegesen arra lehetne használni, hogy összefestem az áldozat arcát, miután Fran elbánt vele. A kiállított kész művek, amatőr szemmel is szépek. Egy szakember biztos elalélna tőle. Ez viszont teljesen haszontalan. Még ha lenne egy bűbájos tekercs, akkor még lenne értelme. Tovább megyünk, mert még mindig nem találtuk meg Morgána-t vagy egy rá utaló nyomot. A földszinti helyiségek mindegyike ilyen. A konyha, ágyneműk tároló szobája, az előkészítő terem mind olyan, amire még szavat is felesleges pocsékolni. Ez alól kivétel a vendégszoba, ahol volt egy szárny. Nem hétköznapi díszítés, de ettől több nincs benne.
- Földszint pipa! Irány az emelet!
Mondom, hogy elegendő a földszinti szobák átkutatása. Átnéztük őket, de nem találtunk semmi értelmeset. Abban reménykedem, hogy majd az emeleten nagyobb szerencsénk lesz. Egyszerűbb lenne egy felfelé vezető lyukat vágni, de bolyongásunk során már találkoztunk a feljárattal és én emlékszem is, hogy merre volt. Vissza tudom vezetni oda a csapatot, ha arra van szükség. Ténylegesen hány emeletes lehet a palota? Mennyi helyiség van még, amit nem néztünk?
Én nem járom le a lábam és nem nyúzom a szárnyaimat, így annyira nem probléma a bolyongás. Fran-t pedig elég keményfából faragták, vagyis jelen esetben kőből. De még így is egyre nyugtalanabb vagyok, hogy semmit sem találtunk. Éppen ezért elég bizakodóan tekintek az emeletre.

[Sachiaru Masaki]

Betikkeltek a gülüim arra a panorámára, hogy Hipokrita gogo táncosként szaggatta magáról a textilt. Úgy fest, ma minden csitri viszkető port kapott a szerkójába, olyan rohadt lelkesen csűrik elfelé. Arra a vinnyogására ráizgult a hálókötögető, csak feltalpaltam a szétgórt vackokból valami dobozra hajazó szutykot, kicibáltam Herminóne csukláyjából a becciket és belecsűrtem. Felkanalaztam a padlóra iszkolt spidey-t és kurvára ráérősen skubiztam Hipolitára, meddig bírja szuflával az áriázást. Miután beutam a piszmogást, hónalj alá csapattam.
- Ettől a repedt fazék áriától már régen megpattant. Inkább nyomass még egy sivatag löketet a picsánk mögé! –
Tíz mp alatt fel szokta kúrni magát a benyögéseimen, szal vártam a nitró kraftot, amivel kiszeleltünk az albakon. Onnan már csak kurvára táposan kellett kanalaznom, tutira elkeveredjünk az alattunk virító cserepek körzetéből.  Ez még baszottul muzsikált, de jött a pofával földelés, amit azzal akartam minimalizálni kicsaptam a Leszbosz köpenyét ejtőernyőnek. Az a cseszett fostalicska, viszont atomra szelelt, ergo francokat se csapott le a tempónkból. Olyan kurvára ívesen szálltunk bele a gallyas rengetegbe rohadtul letoltunk egy éjféli szonátát a recsegés, ropogás, jajveszékelés kombómmal, mert mentettem a rühes krumplis zsákok picsáját.
A végére fenyvesre hányt díszekként csüngtünk lefelé, de kurvára nem tudott felzaklatni, mert már rohadtul zsibbadt a mellbimbóm is a fatestápoló hatástó. Aszittem innen a lefelé, legalább lájtosabb lesz, de a girhes ág nyekkent, én meg rázuttyantam az ott állomásozó hátasra, akit annyira behatott a baráti közeledésem, kapásból megküldött az iszaposba. Ezzel még akkora gebasz nem lett volna, de rám gabalyodott a csontkukac. Fingom nincs milyen turmixolás után úgy kötöttem ki a pocsolyában kezemben tartottam Sztreptofort, vagy mi a rák koponyáját, miközben a tetves sérómon egy varangyos pöffeszkedett.
- Idegbeteg lenni vagy kurvára nem lenni: ez itt a sztájsz?! Akkor nemes-b a lélek, ha szarik erre a tetves rímre és szétzúzza az egész univerzum valagát! Balsorsra csűri minden nyűgét s nyilait: Vagy ha kitakarodik a tenger lucskos iszapjából, s piszkavasat rántva keni el minden kibaszott jelenlévő pofáját, ki nyeríteni mer a szövegén! –
Gázoltam kifelé a dzsindzsásból, melyik félkegyelműt csapassam le Sepultura maradványaival. Bennem nagyon meg volt a boogie, erre meg totálba kaptam bolhafészek előszelét beküldő nyáltengerrel, amitől majd beszédültem a tócsába. Ha ez még nem elég, ügetett utána a szőrállat is. Telibe trafálta a képemet, hogy rácuppanhasson a gyopár koponyásra.
- HOGY SZAKADNA RÁD EGY TONNA FERTŐTLENÍTŐVEL LEKEZELT DOMESTOS KACSA FORMÁRA KIFINGOTT NYÁLELSZÍVÓ SZIVACCSAL ÖTVÖZÖTT LÉGFRISSÍTŐ FENYVES! – Kaparásztam a szőrtenyészet után, hogy a trófeaként csócsált rakományával egyetemeben slattyoghassak ki a szárazabb földre.
- Makogjátok, hogy nektek meg van a szajré! – Csűrtem ki a gátyámból egy retkes kopoltyúst. tikkelő gülükkel. - A miénk arrafelé szelel!  – Böktem a szenzorokkal belőtt Hermióne felé.

[Fran Lechuza]

Ahogy haladtunk végig a folyosón, utánfutóink benéztek minden rozspapír mögé és Eliana-sama is velük tartott, én inkább a folyosón maradtam, nem szerettem volna kutakodni. Amúgy is, ha ilyen közel rejtőzne el a boszorkány, akkor nem lenne semmi kihívás a megkeresésében, biztosan nem itt van a közelben.
Ahogy behív a madárijesztő az egyik szobába és megkér, hogy törjem be az ajtó, meg is teszem és könnyebb volt, mint gondoltam. Az egész ajtó kijött a helyéről, lehet, hogy nem is volt zárva és csak a kilincset kellett volna elfordítani, így feleslegesen pazaroltam az erőmet.
- Megkérhette volna a törpét is, biztos neki is sikerült volna. - szóltam a madárijesztőnek, hogy ilyen egyszerű dolgokra máskor ne engem használjon. Az ajtó mögött nem keltette fel a figyelmemet továbbra se semmi, így ha Eliana-sama nem tartott rá igényt, hogy cipeljem a vállamon, akkor megint a folyosón sétálgattam és nézelődtem.
Elég sokáig tartott, mire rájöttek, hogy nincs itt semmi, ami a boszorkányhoz vezet, bár egyesek találtak maguknak fegyvert és nagyon vidáman hadonásztak vele. Én már az elején is gondoltam, hogy az emeletre kell mennünk és itt csak vesztegetjük az időnket. Talán jobban kellett volna ragaszkodnom, hogy az emeletre menjünk a földszint átnézése helyett, vagy akár előre is mehettem volna, de Eliana-samát nem akartam hátrahagyni.
Mivel sokat voltam a folyosón, így figyeltem, hogy merre mennek a padlásra tartók, így nem okozott gondot, hogy a lépcsőt megtaláljam és az emelet felé vegyük az irányt. Reménykedtem benne, hogy itt már kevesebb szoba lesz, hogy ne kelljen sok helységet átfésülni.