A Boszorkány Éjjele

[Leyre la Azucena]

A nő örömmel fogadta, hogy a bepólyázott szépség a segítségét kérte, így hamar oda is nyújtotta a számára a pókkal és denevérrel megtömött tartót. Persze szó se róla, felkeltette ezen szépség is az érdeklődését, azonban kéjjel átitatott lelke még mindig a vörös fürtökkel megáldott gyönyörűséget kívánta. Ehhez pedig épp kapóra jött számára, hogy a hímegyed végre lelépett, míg a hozzávalóknak nevezett förmedvények nála maradtak. Nem is kellett neki más, hamar rájött, hogy ezen helyzetet kihasználva végre elérheti itt fecsérelt idejének célját.
Így aztán hamar vissza is vette a dobozt ama megkötözött szépségtől. Bolond is lett volna az egyetlen esélyét csak úgy elereszteni. Csakhogy a szépség számára váratlan dolog vette kezdetét.
Már-már felcsillant kéjes tekintete és nedvesítette ajkait is nyelvének hegyével, mikor a közeledő prédája egyetlen kérésére teste és elméje egy pillanatra elárulva őt, elárulva vágyait egy halk hümmögéssel nyugtázta a kérést és átnyújtotta erotikától fűtött álmainak kulcsát egy halom csontnak, cseppnyit sem hezitálva. Mikor feleszmélt tettére a nő magába roskadt. Egyszerűen nem tudta elképzelni mi lelhette akkor és ez a gondolat még sokáig is motoszkált benne míg kissé lemaradva az előtte levő társaságot fürkészte. Jobbára persze csak a skarlát szépséget követte lelkének tükrével, míg elméje egy sötét zugában újabb terveket szövögetett.
Nemsokkal később szöget is vert fejében egy aprócska terv. Nem kellett más csak egy kis eszmefuttatás, és a beszélő macska szavai. Bár maga az ötlet azon része nem tetszett neki, hogy a bőregér hímegyed is futólag feltűnt benne, de ezt a nagyobb cél érdekében hamar félretette. És hogy mi volt az pislákoló remény a számára? Nem más mint szövetség, egy szövetség ittlétük okozójával, testük elváltozásainak okozójával. Nem tudván ugyan mi vár rá, de miután kitűzte maga elé a célt máris a bőregér irányát követve indult el hogy meglelje azt ki rásegítheti őt vágyainak elérésében.

[Sakurai K. Steelheart]

Egy röpke, mély lélegzet után válaszolok Servant kérdésére, igyekezve óvatosabban fogalmazni a választ a ragadozó felé:
- Majdnem mindent, ez egy fekete mamba, és mit tud? Marni, sziszegni, csúszni, mint ami egy kígyótól elvárható, amúgy egyfajta idegméreggel öl. Átlag 11 év az élettartalmuk.
A könyvekért visszalépek a helyiségbe, s mindet a kezembe polcolom 2-3 oszlopba, amennyit a könyvek száma szükségszerűvé tesz, hogy biztonságosan cipelhessem a mágikus könyveket.
Egy kelletlen sóhajjal nyugtázom, hogy koloncok csapódtak hozzánk. - Üdv. - Türelmesen várok Szellőhangú úrnőnkre, s csak akkor és arra indulok, amikor, amerre a társaim, Szellőhangú és Servant megy.

[Hatakeyama Momo]

Csontvázuraság valamiért nem kedvel, olyan furcsán viselkedik . Mintha nem szeretne a közelemben lenni, pedig én nem tettem ellene semmit T_T. Netán azzal sértettem volna meg, hogy segítséget ajánlottam >w>?
- Hát…jó - felelem kissé elszontyolodva, mert tényleg nem értem a bánásmódot, a hangja azonban ismerős valahonnan, de hirtelen nem tudom hová tenni. Lehet, csak hasonlít egy ismerősére, azért a barátaim hangját fel szoktam ismerni >w>. Bár ha azok lennénk, akkor biztosan nem így viselkedne .
- Rendben - fogom meg Chiyo felém nyújtott összetevőit, majd a csontváz felé fordultam, de már nem vártam semmit. - Chicchan ezt mondta legyen nálam, mert én vagyok a boszorkány, odaadod ^^? - kérdezem tőle kedvesen, ha pedig átnyújtja a dobozt, akkor át is veszem tőle, ha nem, akkor nem erősködtem, mert a végén még kitépem a kezéből, úgy hogy a keze is jön vele. Azt pedig nem szeretném. Attól, hogy nem kedvel én még nem szeretném bántani . Doboztól függetlenül körbenézek a terepen, majd az egyik fán valami furcsát veszek észre. Mozog valaki, vagyis a bekötözött lány, aki korábban a dobozban feküdt. Nem értem, hogy miért van ott, de nem tud lejönni .
- Mindjárt jövök ^o^ - szólok oda azoknak, akik még ott vannak és várnak, majd odarepülök hozzá. Sálem, ugye elbírja a seprű egy macska és két ember súlyát? - kérdezem gyorsan mielőtt odaérnék. - Szia :3. Segítsek lejönni ? - nyújtom felé a kezem, hogy jöjjön át a seprűre, ha szeretne és ő elfogadja a segítségem. Remélem ^^”. - Amúgy… - fordulok megint a macska felé -, akkor a másik boszi az erődben van. És… szerinted milyen szerződésről volt szó az előbb, jó ötlet lenne? - kérdezem, mert dereng, hogy az előbb ilyesmiről is volt szó, de nem különösebben értettem a lényegét . Ha pedig sikerül leszedni a bekötözött lányt a fáról visszamegyek ahhoz a pár személyhez, akik még várnak Chiyora és a szellemlányra.

[Fran Lechuza]

A keresgélést már egyre jobban untam az emeleten se találtunk semmi nyomát a boszorkánynak, kezdem egyre jobban azt hinni, hogy nincs is itt semmiféle boszorkány és tényleg a Momo nevezetű áll az egész mögött. Ahogy Eliana-sama mondta ártalmatlan, így lehet, hogy csak „játszani” akar, csak előtte engedélyt kérhetne, mert nem mindenki szeretne benne részt venni. Talán haza is mehetnénk, majd csak visszaváltozunk a többiek, majd összeszedik, amit kell és visszaváltozunk, ha nem vagyunk itt, akkor is. Idekerülésnél sem voltunk egy helyen, biztos a távolabbra is hat.
Meg lett ejtve egy bemutatkozás is, ugyanis eddig nem sikerült megtudnunk a madárijesztőnek és a zombi lánynak a nevét és nekik se a miénket. Nekem nem is kellett semmit mondanom Eliana-sama megtette helyette a nevem közlését, bár nem lett volna rá szükség, úgy sem találkozunk többet remélhetőleg és amúgy elfelejtjük később egymás nevét.
Ezután Eliana-sama felreppent a lépcsőn, hogy szétnézzen, közben reménykedtem benne, hogy nincs fent semmi és végeztünk a kutatással. De valószínűleg nem lesz ilyen szerencsém.
- Az a némber neked csak Eliana-sama és rajtam kell átverekedned maga, ha hozzá akarsz érni kicsi zombi. - szóltam a zombinak, ahogy kifejezte a nemtetszését Eliana-sama felé. Nem sokkal később visszatért Eliana-sama és követtük, az említett helyre, ahol egy zárt ajtó volt. Bár nem sok kedvem volt a további keresgéléshez, de amikor a zombi lány kijelentette, hogy majd ő kinyitja, egy gonosz mosoly kúszott az ajkamra. Bizakodóan néztem ajtóra, hogy álljon ellen a kardnak, hogy egy jót nevethessek a próbálkozáson, talán ez majd kárpótolhatja az eddigieket.

[Mizushima Hyousuke]

A vele tartó tanonc ezúttal úgy tűnt az Eliana névre hallgató tündérrel szemben akarja bizonyítani, mennyire nem tudja kezelni a vérmérsékletét. Hyousuke egy mély sóhajtás kíséretében Rei vállára tette kezét, de inkább már nem is szólt semmit, arckifejezése – már amennyiben leolvasható volt jelenlegi formájában – mindent elárult. Nem bánná, ha a végére jutnának ennek a rejtélynek, mert egyre kevesebb kedve van gyerekcsőszt játszania, miközben a kérdéses csemete mindent elkövet, hogy a környezetében lévő lehető összes lénnyel összetűzésbe keveredjen. Eliana felvetésére, miszerint ő gyorsan körbe repülve megnézi a többi szintet csak bólintott. Nem rossz módja, hogy felgyorsítsák kicsit a dolgokat, hiszen akár másnap reggelig is itt bolyonghatnának, bár addigra talán meg is törne a varázs magától. Mikor visszatért, mindannyian felmentek a következő szintre, ahol meg is találták a bezárt ajtót. Bár Hyousuke arra számított, hogy megint Fran segítségét kell igénybe venniük, ezúttal inkább Rei vállalkozott a feladatra. Bár rénézésre inkább a frusztrációjának levezetése motiválta, mintsem hogy utat törjön a csapatnak, azonban ez a végcél szempontjából lényegtelen is volt, így Hyousukénak nem volt kifogása ellene, előre engedte a tanulót. Ha ez az ajtó is csak be van egy kicsit akadva, mint az előző volt, akkor nem lesz nehéz dolguk vele. Azonban ha a zombi katanájának éle mégsem boldogulna vele, még mindig igénybe vehetik a vízköpő nyers erejét a feladatra.

[Kimito Misa]

Teljesen összezavarodtam, az egyik pillanatban úgy tűnt, végre lejuthatok a fáról, a következőben pedig már a doboz sem volt a kezemben. A furcsán öltözött nő egyszerűen ott hagyott Masen testvére miatt, nem csoda, hogy barátok. Kezdtem úgy érezni, senki sem vesz tudomást rólam. TwT Pedig igazán nem direkt voltam itt, főleg nem ilyen szerelésben. A fáról is lemásztam volna, de nagyon magas volt, semmi kapaszkodó, tuti ripityára törném magam egyetlen ugrással.
Hálásan pillantottam a mellém repülő… boszorkányra? Mindegy, ezen nem akadtam ezúttal fenn, mert végre tényleg lejöhettem a fáról! *w* Bólintottam, és megfogtam a felém nyújtott kezet, hogy át egyensúlyozzak a seprűre. Sose gondoltam volna, hogy egyszer ennyire fog hiányozni, hogy tudjak shunpozni.
- Köszönöm! – Suttogtam hálásan, és szorosan belé kapaszkodtam, nehogy leessek. – Szia cica ^w^ – Pillantottam a békésen gubbasztó macskára, neki könnyű, ha nem kapaszkodik is talpra esik. – Nem vinnél esetleg tovább, hogy megtaláljuk Masent? A… a denevér~vámpír férfit! – Tettem hozzá, hátha nem tudja, kiről van szó. – Elkeveredtem tőle, de valahol erre kell lennie… azt hiszem. >w< – A magasból könnyebben rálelhetnénk, mintha lent kóvályognék, ki tudja merre. :/

[Osaka Makiro]

Kezdi úgy érezni, hogy talán nem kéne a csoporttal maradnia, hanem mondjuk magánakcióba kellene kezdenie. Már átlagos shinigamiként is igen okos ötletei voltak, de a vérfarkas-lét csak még emberibb, reálisabb gondolkodásra sarkallta. Na de, hát egyedül olyan unalmas lenne az egész, meg amúgy is, nem ő az, aki a magányos farkast fogja játszani az egész csapatból, az biztos. Úgyhogy figyeli, ahogy mások hogy repkednek, fáról szednek le másokat, a csapat többi tagját keresik, ő pedig közben a saját egzisztenciális kérdésein gondolkozik, alap szinten. Így a legtöbb információt gond nélkül kiszűri az agya, és azt sem tudja, mi történik körülötte, viszont lelkesen figyel, fülel körbe.
- Akkor ti most itt fogtok csevegni tovább a nyervogóval? – töri le a lelkesedését egyből, ahogy a dolgok egyelőre alakulnak. Úgy tűnik, szavait Momohoz intézi, amint ismét elérhető közelségben van. Elhúzza a száját, mert ez az egész kezd roppant unalmas lenni, neki meg nem igazán fekszik ez az ácsorgás és fejvakargatás – főleg ebben a formában nem.
Úgyhogy ismét ingereket, játszótársat keres lelkesen, jár is közben a farka, és hirtelen meglátja a fej nélküli lovast, aki csak úgy tojik mindenki másra, a világra, és elindul Masaki után. Erre hegyezi is a füleit, tetszik neki az ötlet, meg amúgy is, Masakival volt a legjobb buli játszani, hát miért is ne csatlakoznának? Akkor hallja meg, hogy a fáról megszabadított Misa is őt keresi, úgyhogy összeköti a kellemest a hasznossal és elkapja a lányka karját és felkapja a hátára.
– Mi mentünk, szevasztok! – kacsint egyet Momora, int a többieknek és Misával együtt már lohol is Maximilian után. – Héé, tökfej, várj már! – lihegi neki lelkesen, és amint beérte, megindul az oldalán. Az fel sem merül benne, hogy ez talán nem annyira jó ötlet.

[Ukitake Juushirou]

Házkutatók
A könnyű rizspapír ajtóhoz még Rei lendülete is soknak bizonyul, így első vágásod energiájának hála már keresztül is esel a csinos lyukon, amit vágnod sikerült, úgy bucskázol be a terembe. Talán először meg kellett volna próbálnotok elhúzni az ajtószárnyat? Mivel az egyik oldal már ennyitől is kvázi cafatokban lóg a kereten, ezen kár is töprengenetek, a vágott lyukon vagy a tolóajtót elhúzva magatok is besétálhattok a terembe. Ez az egyetlen helyiség a házban, melyen élet nyoma látszik, és élesen elüt berendezése a középkori japán kultúrától, bár így is meglehetőst eklektikus. Az ágy kínai mintára kisebb emelvényen van, az ágykeret fölött oszlopok, sötétlila baldachin díszítik a fekete fából készült alvóhelyet, az ágynemű selyem, szintén lila árnyalatban pompázik. Az ablaknál függöny, a helyiségben egyéb, fekete fából készült vagy sötét anyaggal – bársonnyal vagy selyemmel – bevont bútorok: puffok, pipere-asztal. A szekrényben európai szabású ruhák, régimódiak és modern francia divatot idézők – már amennyiben tisztában vagytok azzal, hogyan is néz ki az ilyesmi. Az ismeretek híján csak furcsának és idegennek találjátok a holmikat. Az egyértelmű, hogy ezek már személyes dolgok, ám semmi mágiához kötődő nincs, mindössze találtatok egy használatban lévő hálószobát.

Pincések
Chiyo szemébe nézve mind érzitek a megmagyarázhatatlan vágyat, hogy kövessétek szavait és együtt induljatok tovább. Amennyiben valóban nincs ellenvetés, csupán annyi a dolgotok, hogy beazonosítjátok az irányt, merre is kell mennetek. Ebben Yruzza új szerzeménye ugyan nem sokat tud segédkezni, hisz ez a terület túl nagy számára, ám maga az arrancar és alakváltó képessége most hasznotokra lehet.

Várakozók
Salem ugyan nem díjazza a magánakciókat, de nem is állítja meg azokat, akik Masaki után iramodtak. Úgy van vele, hogy az ő dolguk, no meg aztán sokkal érdekesebb kérdést kap, Momotól.
– Nos, a szerződés, ami a boszorkányt a familiárisához köti. Egy rituálé, ami esetünkben kimaradt, de nagyszerű alkalom lenne egy kis kapcsolaterősítésre – magyarázza a cica a helyzet állását. Egyébként nem nehéz megoldani, és minden meg is van hozzá, ami kell.*

A boszorkánynál
Hogy, hogy nem, a fekete hajú, európai vonásokkal rendelkező, fehér bőrű nő végül Masaki alatt köt ki, a rotyogó üst mellett. Azonnal hadakozna, ám a vámpírok ősi kisugárzása ezúttal ellene dolgozik – mondhatni a saját maga által ásott verembe esett. A macskája ellenben fúj a vámpírra és felé kap karmaival, próbálja figyelmeztetni úrnőjét, hogy nem kellene ennyire elbűvölődnie a férfitől. Hiszen mindük közül a nő volna a bűbájos! Morgana erre felnevet, ugyan kellett neki néhány másodperc, hogy összerakja, hol is van.
– Csak nem tetszik a szerep, amit kaptál? Szerintem is testhezálló – válaszolt a kérdésekre, vagy azok ellenére, miközben egyik mutatóujját végighúzta Masaki állán. Ha ezt hagyod, épp annyi időre bénulsz le tőle hogy egy szempillantás alatt eltűnjön alólad, és megjelenjen az üstje másik oldalán, hogy szembe nézzen a további érkezőkkel. Elmosolyodik a társaság láttán, és szinte szórakozottan tárja ki karjait, hogy üdvözöljön mindenkit. – Lám-lám-lám, mily gyorsan rám találtatok. Kár, oh, roppant kár, hogy a csapat nem teljes... Ünnepelni jöttetek új képességeitek örömére? – persze, a kedves szavak ellenére a mimikáján látszik, tudja ő azt, hogy nem mind örültök az új képességeknek. Ettől még látványosan élvezi, hogy szórakozhat veletek. A vele lévő fekete macska pedig gorombán fúj minden idegenre, ám Morgana csitítása révén egyelőre nem ugrik neki senkinek.

Egyéni apróságok

(click to show/hide)

Yru: a kígyónak nincs neve, legalábbis a boszorkány nem adott neki.

Momo: a rituáléhoz kell nevezetesen a boszorkány, a macska, és a kastély kertjében még pár levendulavirágot is találni. Salem megmutatja, hogyan kell tartanod a virágot, és a varázsigét is elmondja hozzá, amit csak el kell ismételned – számodra ismeretlen nyelven van, mégis érted, miről szól, hogyan köti hozzád a cicát. A mondókád végén a virágot a macska fejére kell tenned, melynek hatására a farkincáját masniként dekoráló lidércfény felveszi reiatsud színét. Persze csak abban az esetben, ha mindezt megcsinálod, miközben Chiyoékra vársz.

Masaki: sikerül denevért csalnod magadhoz, ám az üzenet Misáig jut csak el (akár vár Chiyora, akár már elindult feléd) + kockadobás eredményeként a vámpír-charm a boszin majdnem fullosban működik *a mesélő vinnyog a háttérben a saját dobásain*

Maxi: a csontló veled poroszkál, akár a hátára is felpattanhatsz, ha gondolod. Ha kardozni lenne kedved, azt is roppant magabiztosan forgatod.

Ha valaki kimaradt, sikítson!

Határidő: december 10. 21:00

[Hirase Keisei]

Már akkor mikor a tó felé közeledtem, hogy átnyújtsam a többieknek a magokat feltűnt, hogy a patás lépten, nyomon követ engem, ami eleinte kicsit frusztrált hiszen ki örül annak ha folyamatosan követik? Azonban mikor elindultam az Ismeretlen Dracula után kapóra jött a jószág hiszen rájöttem, hogy ha felpattanok a hátára megúszom a sétát hiszen azt se tudom hova megyek most és mennyit kell oda baktatni.
Eme elképzelésemnek eleget téve a patás jószág mellé léptem, rögzítette a lehető legtöbb és leghatékonyabb módon a fejemet tároló batyut, hogy még véletlenül se hagyjam el még egyszer ha már végre sikerült megtalálnom, majd egy határozott mozdulattal a ló hátára vetettem magam. Azonban az egész gondolatban sokkal egyszerűbbnek tűnt ugyanis mikor landoltam a csontos hátra a tök akaratom ellenére lebillent a helyéről és a földön koppant.
- Óóó hogy az a.. ha ennek vége és visszakapom a fejem esküszöm, hogy megsütlek! – mérgelődök miközben lemásztam a tökért, hogy visszahelyezzem és újból nekifussak a kalandnak, hogy megmászom a lovat.
Második nekifutásra sokkal egyszerűbb volt a dolog, már nem hagytam el a tökfejemet. Ennek örömére kicsit közelebb hajoltam a ló fejéhez és elkezdtem neki suttogni.
- Most pedig szépen minden apró csel nélkül elindulsz egyenesen, nem dobsz le a hátadról, nem szaladsz ki a világból! Érted?! – magyarázok neki bőszen majd végül úgy döntöttem, hogy nevet is adok neki ha már rajta ülök. – Mostantól a neved legyen Spuri! Szóval itt az ideje, hogy a lovak közé csapjak! Irány a bőregér után! – mutatok abba az irányba emerre elindult drága Dracula barátunk, de a ló valamilyen oknál fogva nem akart elindulni. Mérgemben rácsaptam a hátsó fertályára aminek köszönhetően megindult mint az ágyúgolyó!
- Gyííí pacii! Tempó iszkiri, iszkiri tempó, tempó iszkiri, vágtááázz! – bíztatom Spurit miközben száguld előre és pár perc múlva utol is értük ezáltal Dracula bát, akinek éppen azt ecsetelte a banya, hogy nem teljes a létszám..
- Szóval Te vagy a felelős ezért! >.>  –  mutatok itt a tökfejemre majd kardot rántok és elkezdek vele hadonászni majd hátatfordítok nekik és elindulok visszafele, hogy összekapjam a csapatot és együttes erővel darabokra szedjük a büdös banyát. – Ezt megkeserülöd, rossz fába vágtad a pálcád banyaa! MÉG VISSSZATÉÉREEEK! – ordítom majd gyors vágtába kezdek, hogy minél előbb letudjuk ezt a hülyeséget. A vissza vezető út sokkal gyorsabb volt mint gondoltam.
- Gyertek megtaláltuk a kialakult helyzetért felelős banyát! – ordítom el magam majd lepattanok a lóról és mellette sétálva próbálom meg a banyához terelni a népet.

[Eliana del Barros]

Egyáltalán nem veszedelmesen masszív az ajtó, így a csapásnak hála a Zombilány szinte átesik rajta. Nem kacagtam fel, mert az nem szokásom, mindössze ördögi vigyorral konstatáltam, hogy bizony a Karma visszavágott.
Rendben, cafatokban az ajtó, még Fran egy kicsit kiszélesíti és tessék az átjáró! A szoba a többivel ellentétben már sokkal inkább lakottnak tűnt. Elüt a korábbi szobáktól. Sokkal inkább egy elegáns Európai nő lakosztályára emlékeztet. Finom anyagok, nőies színek, francia divatos ruhák. A mai, modern divatot idézik, de mintha nem mai darabok lennének. Egy roppant ízléses feltehetően fiatal, vagy fiatalos hölgy lakhat itt. Semmi esetre sem tudom elképzelni itt Morgána-t a boszorkát. Hacsak nem ennyire felvilágosult és fiatalító bájitalt is szokott magának kreálni. Ugyanis aligha állnának jól ezek a ruhák egy 700 éves vén banyának… Semmilyen mágiával kapcsolatos dolgot nem látok. Összhatásban igencsak furcsának tálálom ezeket a holmikat. Az biztos, hogy valaki igencsak lakik ebbe a szobába. Akár lehet az is, hogy Morgána nincs egyedül?
- Remélem, azért a többiek sikítanak, ha előbb ráakadnak a Boszorkára.
Egyre inkább úgy érzem, hogy teljesen feleslegesen kóválygunk itt benn. Sehol, semmi jelét még nem találtuk sem mágiának, sem Morgána-nak. Ami azt jelentheti, hogy nagyon is rossz helyen keressük.
- Vajon a kertből, merre lehet tovább menni? … A kerek erdő közepén valószínűbb, hogy megtaláljuk, mint idebenn… Mi az, hogy egy nagy Boszorkának egy sötét varázsital kutyuló helyisége se legyen a házban?... Szerintem lessük meg a kerti tóba fulladókat, hátha kinn van némi érdekesség, merthogy idebenn nincs az is biztos.
A szobát nincs kedvem feltúrni holmi titkos, szerelmi napló után, mert szerintem az az egyetlen dolog, amit eldugva találnánk. Semmi olyan nincs, ami érdekes lehet.   

[Aikawa Chiyo]

-Teljes mértékben véletlen! - bólintottam, túlzó ártatlansággal. Kivételesen tényleg nem hallgatóztam, de igazán kár lett volna egy ilyen alkalmat kihagyni, ha már önként felkínálta magát. A kezem nyújtottam Nozo~channak. Nem szerettem volna, ha itt elcsatangol, főleg nem arrancarok között. Ki tudja, a harmadikból is simán kinéztem, hogy lidércfajzék nyugisabb hétköznapjain.
   - Menjünk akkor, mert már ténylegesen a boszorkányhoz kell már csak elsétálnunk. - mosolyogtam lelkesen. -Úgy sejtem, már keresni se kell, legfeljebb…Nii~sant - húztam össze magam előtt a kabátot. Még mindig nem akartam kiadni a nevét. A testvéremnek szólítani viszont zavarba ejtő volt. Bár nem mondhatnám, hogy rossz érzés lett volna. - Azok a könyvek? Mire valók? - böktem inkább kíváncsian az összefoltozott alak által cipelt cókmókra. - Valami különlegesség? Varázskönyvek? Vagy hasonlók? - közben magabiztosan mentem velük vissza a hangok alapján a többiekhez. Furcsa volt, hogy nem volt olyan jó a hallásom, mint a rendes testemben. Érzékeltem a két fiú morcosságát. A fércelt fazont nem ismertem, így csak Yru~t tudtam biztatni.
   - Minél jobban sietünk, Nayara~san annál hamarabb kapja vissza az eredeti testét! - említettem meg neki. Úgy tűnt, eltaláltam a tökéletes motivációt. Egy bocsánat kérő mosollyal néztem az emlegetett lányra, majd szegődtem a méretes farkassá vedlő fiú nyomába. Megkönnyebbülten láttam, hogy még azért vártak ránk az udvarban. Lelkesen intettem a többieknek.
   - Náluk vannak a többi hozzávalók, amivel megtörhetjük a varázslatot! - súgtam Naya~channak. Közben Mina~chan kézfej csontjai keveredtek a másik kacsómba, miközben megindultunk. Nozo~chant el nem engedtem közben.
   - Momo~san, ha meg van a kígyócska is, akkor minden meg van hozzá, igaz? Akár indulhatnánk is! És… szép lett a cica színe! - jegyeztem meg halkan a lánynak, majd néztem rá a csontpaci új gazdájára. - Te pedig tudod, hogy merre is van a boszorkány? -Lelkesen soroltam be mögé. Azért óvatosan a pacival, nehogy hátra rúgjon.  - Merre? - kérdeztem széles mosollyal.
   - Vajon oda hallatszódhat, ha mi itt beszélünk? - méláztam hangosan - Ha igen, akkor remélem, csak a denevéreknek van ilyen jó fülük! De ha hallasz, kitartást! - mormogtam az orrom alá. Hátha ebből tudni fogja, hogy már úton vagyunk.
   

[Kuroji Rei]

Az ajtó helyébe a tündért képzeltem el miközben készültem arra, hogy kitöröm a kijáratot a helyéről. Megemelem a kardomat majd minden dühömet belevéve egy hatalmasat suhintok az ajtóra. Abban a pillanatban össze is tört, de sajnos az ajtóval együtt én is átkerültem a másik helyiségre. Konkrétan az ajtóval együtt estem be. Amint a földre kerültem, nyomban a fejemhez kaptam és elkezdtem masszírozni. Furcsa módon nem éreztem fájdalmat… gyorsan felállok, leporolom magamról a koszt, majd a kardomat felkapom és visszacsúsztatom a tokjába.
- Nyomorult ajtó….. még ez is felidegesít……
Morogtam magamba. Komolyan egyre jobban az agyamra megy ez az egész humbuk dolog, amibe csöppentem. Még is mi a frászért kell evvel a két idiótával összedolgoznunk Hyousuke tanár úrral?! Nem lenne jobb, ha kiválunk a csapattól, és megkeressük a banyát?! Már egy jó ideje kiérdemelne egy kiadós verést. Rá nézek Hyou tanár úrra, majd éles tekintettel figyelek rá.
- Mi olyan vicces tanár úr?
Tettem fel a kérdést neki. Láttam, rajta hogy mosolyog! LÁTTAM! Biztos a miatt, mert átcsúsztam az ajtón! Már ő is ellenem van?! Karba teszem a kezemet, és duzzogni kezdek. Elegem van ebből az egészből! Mindjárt fogom magam és kiválok én a csapatból és megkeresem egyedül ezt a vén banyát! A tündér elkezd magyarázni, vagy éppen nem tetszését kifejezni, és javasolja, mennyünk ki a kerti tóhoz vagy mi a fenéhez hátha lelünk ott valamit, vagy esetleg valakiket.
- Marha jó… még pár idiótát is hozzánk kell csapni? Egyszerűen….fantasztikus….
Jegyeztem meg a mondandómmal az én nem tetszésemet. Én max Hyou tanár úrral vagyok hajlandó összedolgozni, na de a többi idiótával fix hogy nem! Így hát tovább duzzogtam, és vártam valamiféle csodára, vagy esetleg arra, hogy mikor fogunk innen elmenni, mert már most halálra unom magam…

[Mizushima Setsuko]

Némán pislogott, figyelte, ahogy a shinigami beszél… beszél és beszél. Esze ágában sem volt vele menni, de ennek hangot nem adott, pusztán hátat fordított neki, és tulajdonképpen a távozáson dolgozott, amikor egy igencsak nyomós érv maradásra késztette. Megállt, és az egykoron espadaként tündöklő felé fordult. Szó nem jött ki torkán, némán pislogott az említettre, majd megrázta magát. Egy farkast felidézni… ennyire még sohasem érzett semmit sem egyszerűnek. Fekete bundája csupán itt-ott kopott át kékbe, ahogy négy lábra ereszkedett, és emberi alakját egy ordaséra cserélte. Körbepislogott, majd orrával a levegőbe szippantott. Ezer és egy illat csapta meg orrát, így Chiyohoz lépett, és megszaglászta a kabátot. Könnyen kiszűrte a megannyi szagból Masakiét, így felvakkantott, majd fejével az irányt mutatta. Nem foglalkozott az egyéb útitársakkal, teljes mértékben figyelmen kívül hagyott bárkit… míg a becses hüllőjéről nem esett szó. Megállt, vicsorgott egyet, majd a beszélgetők elé dobta a nyakában lógó üvegecskét. Remélte Nayara segítségére lesz, jelen formájában ha akart volna sem tudott volna beszélni Yruzza. Könnyedén elvezette a csapatot a fortyogó üsthöz, és a sötétből kilépve vicsorgott a boszorkányra. Szemében gyilkos láng égett, de csupán figyelt, és morgott. Egyenlőre.

[Mizushima Hyousuke]

Rei igencsak túlbecsülte az ajtó szilárdságát, ami ahhoz a megmosolyogtató jelenethez vezetett, hogy ő maga is átesett az általa vágott résen. Neheztelő kérdésére Hyousuke csupán egy pillanatra vállára tette a kezét, majd továbbra is mosolyogva szólt hozzá.
- Tartogasd az energiádat, lehet, hogy még szükséged lehet rá.
A szoba amibe érkeztek ugyan elütött a kastély többi részétől, azonban a boszorkány hollétére vagy mágia jelenlétére itt sem találtak semmilyen nyomot.
- Egyetértek. Ebben az irányban valószínűleg már mindent feltérképeztünk, amit lehetett. A többiek talán több szerencsével jártak.
Felelte Eliana felvetésére, miszerint meg kellene nézniük mi volt az a felfordulás az előbb odakint a kerti tónál, miközben visszacsukta a szekrényt, ahol nem talált mást, csak számára szokatlan stílusú ruhákat. Rei újabb savanyú megnyilvánulására mit sem reagálva indult meg a lépcsőforduló felé.

[Raimaru Minashaku]

A gyors hárításom Momónak, úgy tűnik rosszul esett, de ezzel sok mindent nem tudtam csinálni. Magamat védtem, és nem szándékoztam magyarázkodni se. Az összetevőket elkérte, én pedig szó nélkül odaadtam neki. Ha Chicchan azt mondta, akkor biztos jobb, hogy ott van, nem akartam beleszólni, meg különben is, mit csinálnék én vele. Később az említett kapitány kézenfogott, én pedig követtem, szótlanul. Nem tudtam, mit mondjak, vagy hogy mondjak-e egyáltalán valamit.