Szerző Téma: Hogyan (ne) barátkozz arrancarokkal  (Megtekintve 695 alkalommal)

Description: Yruzza Alexander vs. Osaka Makiro

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Osaka Makiro

Eltávozott karakterek

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
41 400 / 45 000

Hozzászólások: 137

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 31 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
"Amikor egy kicsit is kevesebbet adok bele, mint a maximumot, az nem azért van, mert kezdem feladni, hanem mert úgy érzem, mindjárt belehalok."

Post szín:
#B53000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Hogyan (ne) barátkozz arrancarokkal
« Dátum: 2016. Nov. 09, 23:34:21 »

Hidegre fordult az idő az emberek világában. Lassan, de biztosan menetel az idő, karácsony ünnepe pedig egyre közelebb kerül. Makiro pedig még mindig elég sok időt tölt itt, ha megteheti. Nem tudja miért, de még ha nem is használ póttestet, nem is látja senki más, jó érzéssel tölti el esténként Tokió utcáit járni. Még ha lélekként is, de egy picit visszakerülhet a város nyüzsgő, zsúfolt körforgásába. Vagy egyszerűen csak azt csinálja, mint ez alkalommal, felül egy felüljáró korlátjára, és onnan figyeli az elhaladó autókat, a nyüzsgő embereket. Akaratlanul is többször eszébe jut, hogy nem is olyan rég még ő is egy volt közülük. Csak az jár a fejében, hogy ott volt ez a csodás lehetőség, az élet, és csak rajta állt, hogy mit kezd vele. Soul Society-be kerülve sokáig úgy hitte, hogy ez volt az igazi élet, hogy magasztos volt és sokkal dicsőségesebb, mint a jelenlegi.
De most már pontosan tudja, hogy ez nem volt más, csak elvesztegetett idő. Az egészet elvesztegette, ahelyett, hogy helyre rakta volna, csak még jobban elvesztegette. Most… most pedig ennek issza a levét. Egyik kezét lassan a zanpakutoja tokjára csúsztatja. Hátra hajtja a fejét, hosszú, barna tincsei szórakozottan csúsznak le a válláról. Ő pedig nagy levegőt vesz, egyben fújja ki, és nézi a hatalmas párafelhőt. Gyerekkorában sokat szórakozott ezzel, ha hideg volt, mindig hozott magával meleg italt, hogy még melegebb legyen a lehelete és még szebben látszódjon a felhő. Gyakran még történeteket is gyártott köré, azt képzelte, hogy ő a beteg sárkány, aki már csak füstöt tud fújni. Most is legalább annyira élvezi a látványt, még nevetgélnie is kell a nosztalgiától.
– Ashura, huh? – kérdezi egészen halkan, szinte csak ajkaival formálva a szót, miközben nézi, ahogy a párafelhő eloszlik. Nem látni a csillagos eget – a nagyváros füstje, a fényszennyezés teljesen elmosódott, sárgás katyvasszá varázsolta az egészet. Mégis, most valahogy nagyon szépnek találja, olyan nosztalgikusnak. Talán majd visszalátogat a szülői házba is, ennél már csak az öntené el több emlékkel. Bár tulajdonképpen magával hordozza őket mindig, ott vannak mind, a lélekölőjébe sűrítve. Nem véletlen, hogy nagyon is nehéz hordania a kardját, nagyobb teher, mint a legtöbb shinigami számára, és egyelőre még nem is tud vele zöldágra vergődni.
Kiropogtatja a nyakát és felugrik, hogy a korláton guggolhasson, és lassan felállhasson. Akkor érzi meg a reiatsu-t a közelben, amiben biztos, hogy ismeri. Nagyon béna az ilyesmiben, szóval nem igazán tudja megállapítani, kié, vagy pontosabban mié ez, de ismeri, az ismerősök pedig mindig jót jelentenek. Amúgy sem ez a keserédes elmélkedés, nosztalgiázás a kedvenc programja, még akkor sem, ha idáig jól esett neki picit egyedül lenni, és picit kiszellőztetni a fejét.
Oldalra fordítja a fejét, akkor látja meg a túloldalt Yruzzát, és már egyből tudja, honnan volt olyan ismerős a reiatsu. Fel is derül az arca, integetve indul meg felé.
– Szerbusz Yruuu! – kiált felé közben, és amint közelebb ér, már nyitja is ölelésre a karjait. – Olyan rég láttalak, drága barátom TwT – folytatja, mély szomorúsággal a hangjában. Az annyira régen, pár napja volt, az Ölelj meg egy arrancart napon. Na meg az a másik kérdés, hogy az volt az első találkozásuk is, és Makiro fejében ez úgy működik, hogy ők bizony mostantól hetedhét határra szóló haverok, csak azért, mert egyszer csináltak együtt valamit. :|
Ha sikerül neki, akkor jól megölelgeti az arrancart, mert hát, a viszontlátás öröme az nagy úr. Ha nem, akkor sem keseredik el, annál több kell azért, hogy lefelé görbüljenek az ajkai. Inkább csak elmosolyodik, mutatóujját az ajkai elé emeli, oldalra biccenti a fejét és nagyon hízelgő hangon teszi hozzá:
– Éppen kezdtem unatkozni, nincs kedved játszani velem kicsit? *w* – kérdezi végül, a rá jellemző, szokásos, irreális lelkesedéssel és rózsaszín kisugárzással.

Karakterlap

Mizushima Setsuko

Eltávozott karakterek

10. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 300 / 15 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 12 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Kardok és Rózsák egylete

Reiatsu szín:
Kékes

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Call me princes, and that'll be ur last word

Post szín:
508EA1 // b8860b


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Hogyan (ne) barátkozz arrancarokkal
« Válasz #1 Dátum: 2016. Nov. 11, 06:49:18 »

A természet lassan teljesen levetkőzött… ami ironikus, hisz egyre hidegebb volt. A fák mégis elhullajtották levélruháikat, a virágok szép lassan elhervadtak. Egyfajta halál előszele volt az ősz. Yruzza még nem látott telet, avagy láthatott, de emlékei nem engedik felidézni a pillanatot, ahogyan a nagy fehér takaró ellepi a világot. Yru csupán annyit érzett, hogy hidegebb van, mint eddig valaha, így már felső teste is ruházat alá került, mi több… egy sálat is kötött a nyakába, mely vörös színével kifejezetten karakteres volt az arrancar számára. A dolog, hogy ő nem tud gőzt csinálni, továbbra is rettentő módon zavarta, figyelve, hogy minden más humánnak sikerült. Nem tudhatta, hogy jómaga erre sosem lehet képes… pont emiatt nem fázik. Figyelte, ahogy az emberek fel és alá járkálnak, mind céllal, olyan célokkal, amiket ő sosem érthet meg. Dolgozni, vásárolni… pihenni. Sok indok… mind idegen. Az emberi vonásai kimerültek külsejében, hite szerint legalábbis… pedig sokkal több lappangott a ragadozó bőre alatt. Vágyakozás, álmok, érzelmek. Mind olyan dolgok, amiket bár felfogni még nem tudott, már javában dúltak benne az ilyesfajta folyamatok. Ilyen volt a félelem is. Furcsa energiát, egészen ismerőset érzett, rettegve igyekezett hát eliszkolni, nehogy gyanúja beigazolódjon. Késő volt. A rettegett hang megcsapta fülét, ahogy érte kiáltott. Remélte, soha többé nem hallja-e hangtartományt, tévedett. Akaratlanul is összerezzent, ahogy mumusa felé közeledett, ám még időben ugrott fel egy lámpapóznára, és onnan figyelte a másikat. Úgy igyekezett helyezkedni, hogy Makironak esze ágában se legyen, hogy feljön érte, ám… nála ez, vagy bármi más sem volt kizáró ok, Yruzza szerint nem volt ki a shinigaminak mind a négy kereke.
- Jézusom… csak ezt ne….- igyekezett levakarni “örömében” saját arcát, de talán már az sem segített volna rajta. Rápillantva… elkerekedett a szeme, akárcsak eddig bármikor, ahogy Makiro hízelgett. Kérdése számtalan rettegett csapdát rejtett, megfontoltan kérdezte meg Yru, ugyan mit is.
- Mégis miféle játék… lenne?
Igyekszik minél gyorsabban szabadulni, fél tekintete mindig egérutat keres, de azért végighallgatja a halálistent. Vajon mi fog még ebből kisülni….

Karakterlap

Osaka Makiro

Eltávozott karakterek

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
41 400 / 45 000

Hozzászólások: 137

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 31 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
"Amikor egy kicsit is kevesebbet adok bele, mint a maximumot, az nem azért van, mert kezdem feladni, hanem mert úgy érzem, mindjárt belehalok."

Post szín:
#B53000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Hogyan (ne) barátkozz arrancarokkal
« Válasz #2 Dátum: 2016. Nov. 11, 15:33:00 »

– Miért lógatod az orrod? :o Majdnem a bokádig ér! – lepődik meg, amikor meglátja Yru-chan arckifejezését. Mondjuk nem sok ideje van megfigyelni, ugyanis az arrancar igen hamar menekülőre fogja az ölelgetésre bekészített karok elől. Szegény Makiro, pedig ő tényleg csak egy üdvözlő ölelést akart adni neki, hát ez tökre normális, nem? T.T Amúgy is sokkal kényelmesebb lenne úgy beszélgetni, hogy a másik nem egy lámpaoszlop tetején kuporog.
– Úgy nézel ki, mint egy cica, akit felkergettek a fára, de azért le tudsz jönni? Sokkal kellemesebb lenne úgy beszélgetni ^-^ állapítja meg, töretlenül mosolyogva fel a másikra. Főleg az zavarja, hogy nem nagyon látja így Yruzza arcát, mert a szemébe világít a lámpa, ő meg a fényesség mögött bújik meg a sötétben. Amúgy sem bújócskázni akart most, meg nem is fogócskázni, nem is érti, hogy jött a másiknak ez a hirtelen ötlet. Még attól is fél, hogy megszökik, de előtte azért visszakérdez, hogy megtudakolja, miféle játék lenne. A megfogalmazáson jót nevetgél, de visszafogja magát, és Yru kedvéért kivételesen nem mondja ki, ami a fejében van. Ezt igenis meg kell becsülni nála, mert amúgy nem direkt, de ezzel a szókimondó stílusával szokta sokkolgatni a népet. Főleg azért, mert ez nem annyira sértések, sokkal inkább szivárványszínű maszlag dobálásával jár együtt.
– Mit szólnál hozzá, ha verekednénk kicsit? Olyan rég csináltam már csak úgy, kedvtelésből! – veti fel, és reméli, hogy ez azért szimpatikusabb program lesz az arrancar számára, mint az ölelgetés. Pedig tudja jól, hogy a lelke mélyén igenis Yru is szeretné azt az ölelgetést, meg a törődést, no meg persze biztosan ő is a legjobb barátjának tartja! Hát hogy is lehetne másképp…?
Egy kis bunyó pedig tényleg jól esne neki, főleg most, hogy teljesen belesüppedt az emberi nosztalgiába. Emlékszik még, hogy az összes furcsa állapotból kirántotta, és szeretné ezt újra átélni. Mint amikor hosszú-hosszú merülés után hirtelen lehetősége van felbukni és venni egy mély levegőt. Valahogy újra élőnek érezte magát emberként is, és ki szeretné próbálni, vajon így van-e most is, menekülhet-e ehhez, ha úgy érzi, szüksége van rá.
– Ismerek a környéken egy régi helyet, emberként nagyon sokat jártam arra, és nagyon jó érzés lenne visszamenni, de egyedül semmi értelme T.T – fordul át lelkesedése hirtelen panaszkodásba, mert hát a naiv kis fejével folyamatosan a másik szívének meglágyítására törekszik. Az fel sem merül benne, hogy talán sokkal könnyebb lenne, ha a vérszomját és a harci kedvét próbálná meg felkorbácsolni, hova tovább, kihúzni nála a gyufát és felidegesíteni. Ahhoz túl jámbor teremtés, legalábbis ilyen szeretne lenni, ebben sok-sok munkája van, úgyhogy nagyon büszke is rá.
– Gyere velem játszaniii-hiii – nyüszögi tovább, miközben, ha Yru-chan nem merészkedett le a kis rejtekhelyéről, akkor elkezd egy igazán béna koalaként felmászni rá, mert ha ugrana, valószínűleg nem férnének el mindketten az oszlop tetején, úgyhogy kénytelen alulról megközelíteni a problémát.

Karakterlap

Mizushima Setsuko

Eltávozott karakterek

10. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 300 / 15 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 12 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Kardok és Rózsák egylete

Reiatsu szín:
Kékes

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Call me princes, and that'll be ur last word

Post szín:
508EA1 // b8860b


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Hogyan (ne) barátkozz arrancarokkal
« Válasz #3 Dátum: 2016. Nov. 14, 15:25:34 »



Yruzza az adott helyzetben tökéletesen nem érezte jól magát a lámpaoszlopon, de le meg méginkább nem vágyott.
- Nem lóg az orrom….- jelentette ki sértődötten, persze már a magasból, ahogy a másik arcát fürkészte. Minden izma megfeszült, készen bármikor menekülni, de azt örömmel konstatálta, hogy a shinigami hunyorogva pislogott felfelé… látszólag a lámpa fénye zavarhatta, ami így kicsi, ám biztonságos rejteket nyújtott számára. Ő remekül látta a Makirot és jelenleg ez volt számára a legkedvezőbb helyzet. Igaza volt a halálistennek, valóban olyan volt, akár egy bundás, nyávogó szőrgolyó, akit valami kutyaféle zavart fel a fára. A bökkenő csupán annyi volt, hogy Yruzza egy farkas… nem holmi doromboló jószág.
- Hogy a fenébe ne tudnék lejönni?
Sértődöttsége továbbra is ott csengett szavai mögött, és arckifejezése is könnyedén elárulta, ha a másik látta. Összehúzott szemekkel tartotta szem előtt a vöröskét, haja színe talán az egyetlen, ami miatt első alkalommal sem esett neki. Felettébb kedvelte ezen tulajdonságát, ahogyan más lángoló hajú társaiét is. Szomorúan kellett felismernie, hogy ezen adottság az arrancaroknál nem divat, annyira ritka, hogy olyat még nem is látott… ezzel szemben a shinigamik közül Maki a második, akinek ilyen színben “lángol” a haja. Bár ezen feltevés lényegesen nem takarja az igazságot, ahogy az sem, hogy csupán emiatt nem támadta meg azon a napon. Ahogyan az már egy másik shinigaminál is kiderült, akiket megcsókolt a tűz, azok valamiért felkeltik az arrancar figyelmét, és sokkal nyitottabb feléjük. Bár remekül titkolta, nem mondhatni, hogy félt… avagy félt, de attól, ahogyan közeledtek felé. Ritka számba megy, hogy valaki barátjának tekintse… olyannyira, hogy nincs is neki. De ilyen érzelmekbe semmi szín alatt nem akart belekeveredni, így jött létre ezen reakciója… hogy menekülni próbál. Így csak érdeklődve pislog lefele az ötlet hallatán, majd mérlegel.
- Verekedni akarsz?- lepődött meg. Ilyesfajta játékra pont tőle nem számított, de valahogy nem tudott rá nemet mondani. Még a szeme is megcsillant kicsit, bár ebből a másik aligha látott bármit is. Mocorogva próbált kényelmesebben elhelyezkedni az oszlop tetején, ahogy a shinigami arcát fürkészte. Már nem először veszi észre, mennyire elárulja őt az arca… ahogyan most is. Igazat beszélt a fiú, nem voltak hátsó szándékai, így Yruzza ugyan lassan, de kecsesen érkezvén talpra, a földön kötött ki.
- Legyen….- mondta bizonytalanul. Ahogy kérlelése ismét gyermeteg jellemet vette fel, hátrébb hőkölt, félve egy öleléstől, de nem futamodott meg, csupán halkan szólt vissza a halálistennek.
- Vezess.
Ha Maki semmi egyebet nem tesz, csak elindul, Yru úgy utána indul, habár egy lépés távolságot igyekezett megtartani kettejük közt, és figyelme, ahogy minden reflexe éber volt, és azonnal ugrott, ha meggondolatlanul felé közeledne.

(click to show/hide)

Karakterlap

Osaka Makiro

Eltávozott karakterek

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
41 400 / 45 000

Hozzászólások: 137

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 31 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
"Amikor egy kicsit is kevesebbet adok bele, mint a maximumot, az nem azért van, mert kezdem feladni, hanem mert úgy érzem, mindjárt belehalok."

Post szín:
#B53000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Hogyan (ne) barátkozz arrancarokkal
« Válasz #4 Dátum: 2016. Nov. 25, 23:39:35 »

– Hai-hai, persze, hogy nem – válaszolja, azzal az egyértelmű mosollyal az arcán, némi szemforgatás közepette. Persze, hiszen Yru-chan nagy, bősz arrancar, akinek soha, semmi gondja. Nem szomorú, nem bántja semmi, és még véletlen sem gyengül el egy pillanatra sem. Megérti, hogy Yru, ilyen szeretne maradni, ha ez a szíve vágya, ő biztosan nem fogja benne meggátolni. Na meg nem fogja faggatni semmiről.
– Hát ki tudja? A cicák hogy nem tudnak lejönni, ha felmenni tudnak? ??? kérdezi, miközben valóban elmorfondírozik, hogy ez tulajdonképpen hogyan lehetséges. Meg is vakargatja kicsit a fejét, de akkor sem sikerül semmit kigondolnia. Lehet, hogy tulajdonképpen Yru is fél a magasságtól, csak még nem tudja, és akkor esett le neki, amikor már fent volt. Pedig tök szívesen megmentené a lámpaoszlopról, még a nagy győzködés közepette el is akar kezdeni felmászni rá, de az arrancar lejön ám magától is.
– Yaaay! – örül a beleegyezésnek túlságosan is lelkesen, reflexből ölelésre nyitva a karjait, de Yru gyorsabb, na meg sejtette, mi fog következni. Úgyhogy ismét kénytelen a levegőt ölelgetni, emiatt pedig körülbelül öt másodperces letargiába esik. De aztán úgy dönt, nem tulajdonít neki nagy jelentőséget, tulajdonképpen lassan kezdi megszokni, hogy az arrancar nem szereti az öleléseket. Vagyis, Maki határozottan biztos benne, hogy szereti, csak még ő sem tud róla ˘o˘.
– Gyere, menjünk :3 – bólint, ahogy a másik azt kéri, vezesse. Végigmegy a hídon, le a lépcsőn. A forgalmas úton vezeti végig Yruzzát, majd utána nem sokkal befordul, és szinte megjegyezhetetlen kis, sikátor-szerű utcák hálózatán bóklászik. Olyan otthonosan, mintha éppen a hazafelé utat kellene felidéznie, pedig sosem volt jó tájékozódásban, utak megjegyzésében, ezt mindenki tudja róla. Itt, a nagyváros mocskában, a koszos, nedves betonlabirintusban mégis olyan otthonosan mozog, mintha nem is ő lenne.
– Le ne maradj, Yru-chan – szól rá a másikra, mert még az sem biztos, hogy egyedül kitalálna innen, hacsak nem az épületek fölé megy. Meg amúgy sem szeretné elhagyni, ha már ide csábította és sikerült rávennie őt, hogy verekedjen vele. Aztán hirtelen áll meg, amikor meglátja a házat, és a lefelé vezető lépcsősort. Egy alagsorba vezet, és elég rozoga, na meg nagyon nem bizalomkeltő. Ő viszont rutinosan lépked lefelé rajta, veszi elő a kulcsot a szokásos rejtekhelyéről és nyitja ki a nagy, nyikorgó fémajtót. Besétál, megvárja, amíg az arrancar is jön, majd felkapcsolja a nagy, ipari reflektorokat.
Az alagsori helyiség egy lepukkant raktárnak tűnik, egy központi helyiség, tele különféle kacattal, körülötte pár helyiség felé vezet út. De a lényeg, amit a reflektorok is bevilágítanak, a rozsdás, ámbár roppant masszív ketrec. Mélyet szippant az állott levegőből, amiben izzadtság és vér szaga terjeng. Kevesen tudnak erről a helyről, mégis most ismét embernek érzi magát. Nagyon-nagyon sok emlék tolakodik előre az elméjében, szeretnék, ha újra elmorfondírozna rajta, de ellen kell állnia, akkor itt lennének holnapig.
– Natsukashii!* – sóhajtja, miközben csípőre rakja a kezét, a ketrechez lépdel, közben pedig leveszi a sálját, na meg oldalra dobja a poncsóját is. Hűvös van idelent, de nem érdekli. Egyszerűen viszketnek az öklei már attól is, hogy itt van, a tudattól, hogy visszatérhetett ide.
– Üdv a másik világomban – tárja ki karjait, vigyorral az arcán, Yru felé fordulva. Ha már Soul Society-t nem tudja neki megmutatni, meg úgy igazán nem is akarja, legalább ennyi belátást enged neki abba, ki is ő. És valószínűleg ez roppant nehezen összeegyeztethető számára azzal a Makiroval, akit ő ismer.
– Szóval, szeretnél velem megmérkőzni odabent? – bök hüvelykujjával a háta mögé, a ketrecre. – Sem kardok, sem robbantgatások, sem csúnya trükkök, csak pusztakezes harc – magyarázza a szabályokat, mert ha már emberként szeretné érezni magát, akkor úgy is kell küzdenie.

*Ez olyan nosztalgikus!

Karakterlap

Mizushima Setsuko

Eltávozott karakterek

10. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 300 / 15 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 12 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Kardok és Rózsák egylete

Reiatsu szín:
Kékes

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Call me princes, and that'll be ur last word

Post szín:
508EA1 // b8860b


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Hogyan (ne) barátkozz arrancarokkal
« Válasz #5 Dátum: 2017. Jan. 02, 16:53:40 »
Bizalmatlanul méregette a másikat, még mindig csapda szagot sejtett, de azért csak leugrott a biztonságot nyújtó magasságból, ám gyorsan szöknie is kellett, a shinigami karjai vészjóslóan közeledtek felé, így sértődötten lesett a másikra, hogy miféle galád egy valaki, aki ilyen csúnyán átveri, aztán lassan, de beugrott neki, hogy a másik semmi olyat nem ígért, ami ölelésmentessé tenné a találkozást, így kicsit még kelletlen, de nem hagyta egyedül a másikat.
- A macskák idegesítő bolhazsákok.- jelentette ki, mintegy magyarázatként, ő mitől különb, mint a négylábú, mijákoló szőrgolyók, majd csendben, de a másik után lépdelt… nyilván biztonságos távolságban, ugyanis nem bízott meg a másikban, és az ölelés terrorát igyekezett elkerülni. Ahogy Makiro után baktatott, azon kapta magát, hogy fogalma sincs arról, hogy hol a fenében vannak, és ez nem nyugtatta meg. Az egyetlen, aki tudta, a kalauz, akiben viszont nehezére esett megbízni, ráadásul shinigami volt… ami sosem jelentett nagy baráti szándékot. Jobb híján mégis csak lépdelt utána, és igyekezett mindent megjegyezni, bár ha minden kötél szakadna, még mindig tud nyitni egy átjárót haza, a sivatag birodalmába. Ebben annyi a kockázat, hogy az arrancarok réme, Makiro is képes lehet átjutni, akkor pedig egész Las Noches rettegésben élheti le az életét. Nyilván le is lehetne csapni a fiút, Yruzza valami oknál fogva mégsem tette… de jobban belegondolt, és rájött, hogy más szerencsére nem osztozik ezen annyira, így még az arrancaroknak van reménye. Bár az egész viccesen hangozhat, ahova elvezették, kicsit sem tűnt mókás helynek. Vészjóslóan megvilágított ketrecet pillantott meg a reflektorfényben, amely számtalan harcnak adhatott már helyet, és a levegő bűzéből ítélve, egyik sem lehetett barátságos. Furcsa dolog volt, azt hallani Makiro szájából, amit… egy ölelgetős kis nyomi srácnak gondolta, és egyre inkább kezd megváltozni ezen véleménye… hiszen, ha ez valóban az ő világa, akkor sokkal keményebb, mint azt mutatja, e-képp pedig lebecsülni nem érdemes.
- Legyen!- bólintott, hogy jelezze, tudomásul vett minden szabályt, majd jól átropogtatta elmacskásodott izületeit, és kicsit próbált felpörögni, hogy készen álljon a harcra… ugyanis izgult. Fogalma sem volt, az ellenfele mit tud, mégis a szabályok után felvidult kissé, felcsillant a szeme… végre valaki, aki tud igazi harcosként elé állni, és ha így kap ki, úgy elismeri, hogy jobb a másik, és legyen az eredmény akármi, egyfajta tiszteletét ezekkel a szabályokkal már elnyerte Makiro az arrancarnak. Yru is belépett a ketrecbe, és körbejárta azt, majd fújtatott egyet, kicsit bemelegített, és közben a másikat figyelte. Nem tudta elhinni, hogy ez tényleg Makiro. Az a Makiro, aki a tunya énjével tartja őt rettegésben, az, aki ölelgetéssel és szeretettel “harcol”. Mindez… teljesen szembemegy azzal, amit most él át, hogy pont ő hívja ki, a helyszín… ahogyan fel tudja borzolni az arrancar harci kedvét… így mikor készen állt, kíváncsian pislogott a másikra, várva, mikor is kezdhetnek.