Szerző Téma: Tiamat nyomában  (Megtekintve 552 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Különleges karakter

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
26 000 / 30 000

Hozzászólások: 140

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 16 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Tiamat nyomában
« Dátum: 2016. Nov. 20, 01:31:37 »

Engedély, felügyelet: pipa

Dühösen morrantam el magam. Minél tovább olvastam, annál jobban morogtam. Feltűnően elcsendesedett körülöttem a Könyvtár.
   - Nem rátok morgok, ne ijedezzetek már - morrantam mégis csak rájuk. Erre az orrom előtt landolt egy csésze meleg tea. Csodálkozva néztem föl a dzsinnre, aki elém tette. Nem szólt semmit, de nem ült félelem az arcán. Egy bólintással vettem el, és kortyoltam bele. Nem tetszett amit olvastam.  Mikor bejöttem a könyvtárba, ez a könyv már kinyitva hevert a helyemen. Mikor körbe kérdeztem, kiderül, hogy senki nem tette oda. Viszont ezen a helyen nincsenek véletlenek. Szóval leültem olvasni. Családi krónika volt. Az én családom krónikája. Drága jó nagyapám alkotásáról. Ismertem a történetet, mindenki ismerte a történetét Tiamat~nak, valamennyiünk ősanyjának. Aki férje halála után bosszút vágyott állni. Ám Marduk nem csak, hogy megakadályozta, de feldarabolta, és a testéből alkotta meg a világot. Legalábbis a legenda így szólt, így ismertük. Ám ez a krónika, mely legalább egy idős lehetett a legendával, lényegesen másképp mesélte el a történetet. Marduk meg se volt említve. A nagyapámmal ellentétben. Egyre jobban ráncoltam a homlokom. Erről úgy elfelejtettek nekem beszámolni.  A történet, még a legenda verzió sem volt a kedvencem sosem. Dédszüleim nyugodt egyetértésben irányították a világot, teremtettek. Csak a teremtményeik zavarták a nyugalmukat.  A legenda szerint. A krónika szerint, a teremtményeiket zavarta az, hogy nem kaptak kellően szabad kezet, és hatalmat. Így Enki, másodnagybátyám Apai nagyapám oldaláról, elaltatta a saját felmenőjét, és megölte. Csak Tiamattal ő se boldogult. – elhúztam a szám mérgesen. – Ekkor lépett nagyapa akcióba. Megmérkőzött Tiamattal, és ketté vágta. – Ez volt az a pillanat, amikor egy kis fae reppent be a képbe, és készült kíváncsian beleolvasni a könyvembe. Lendületesen csuktam le a könyv fedelét, miközben a pöttöm szemét eltakartam egy ujjal. Nem gyerekeknek való olvasmány volt. Kíváncsian lebegett előttem. A teste, szinte már egy miniatűr emberi testet formázott, ha nem vesszük hozzá a növényszerű bőrét. A feje viszont inkább hasonlított egy olyan növény magjára, ami direkt úgy fejlődik ki, hogy a szél könnyen bele tudjon kapni, és el tudja szállítani messzire. Méretéhez képest két hatalmas gombszemével pislogott rám. Az arcán a kíváncsiság trónolt.
   - Rosszat álmodnál csak tőle! - tartottam elé az ujjam, amibe két kézzel kapaszkodott bele, hogy aztán feltornázva magát, végig szaladhasson a karomon, és eltökélten a vállamra ülhessen.  - Nem hagyod, hogy nélküled olvassam? - húztam fel a szemöldököm. Mire megrázta a fejét, és a homlokát simogatta. A hátán lévő rovar szárnyacskái néha meg-meg rezzentek.  - Akkor kapaszkodj! - mormogtam, majd álltam fel, magamhoz, és a korábbi hangulatomhoz képest kifejezetten óvatosan. Két kézzel kapaszkodott a hajamba.  A könyvtár egyik emeleti szegletében volt a fészkük. Egyenesen oda sétáltam vele, majd tartottam elé a tenyerem. Egy pillanatnyi gondolkodás után elfoglalta, majd intett, hogy szeretne beszélni velem. Ahogy magam elé tartottam, felreppent, és az én homlokom kezdte el kisimítani.
   - Ne ráncoljam? - kérdeztem. Lelkesen bólogatni kezdett. - Komolyan, egyszer még be foglak mutatni Kazumi~nak. Ő is mindig ilyesmit kér tőlem. - mormogtam, majd rámutattam a fészkükre.  Még egy utolsó grimasz után, jó kedvűen reppent be a sajátjába. Egy ujjal megvakargattam a buksiját, utána sarkon fordulva egyenesen a kapuhoz mentem. Az otthonomba érkeztem, ahogy átléptem rajta.  Lepakoltam a könyvet az asztalra. Gondolkodnom kellett. Ha igaz volt, amit sejtettem, márpedig időben nagyjából úgy kellett lennie, akkor Apán elcsent egy tojást Tiamat~tól, mikor Nagyapám megküzdött vele. Talán trófea volt? Talán meg akarta menteni, nem lehettem biztos benne. Azt tudtam, már kérdeztem tőle, hogy Ushum akkád volt, akár csak én. Márpedig ez eléggé leszűkíti a történetet. Amíg Mardukkal ismertem a történetet, hiába mentem el hozzá, nem segített. Ezek szerint azért, mert más tollával ékeskedett. Dühösen ciccentettem egyet, hogy nem volt hozzá képe, bevallja a sunyiságot.  Én meg nem találtam a lányomat mennyi ideig miatta. A kérdés a következő volt. Egyedül menjek? Vagy Namru~t vigyem? Még nem tudtunk úgy együtt dolgozni, ahogy kellett volna. Ráadásul bármikor magamhoz szólíthattam.  Az asztalon hagytam a könyvet, majd átléptem az Emberek Világába. Volt még egy személy, aki szóba jöhetett.  Egyenesen Masaki iskolájához mentem. Nem ugrottam át a kerítésen, a legutóbb is azon húzta fel magát. Helyette nekitámasztottam a hátam a kapu mellett a falnak. Úgy sejtettem, hogy érzékelte a jelenlétem. Megvártam, hogy kijöjjön.
Nem igazán voltam ahhoz szokva, hogy kérjek. Ahhoz meg főleg nem, hogy segítséget kérjek.  Így aztán nem teketóriáztam.
   - Van egy nem is olyan kis balhém, attól tartok. A gyerekeimet elvitték… mondhatni elrabolták tőlem mágiával. Mivel engem nem tudtak elátkozni, megtették velük. Úgy hiszem, hogy a lányom nyomára bukkantam.  - nem látszódott a pofámon, hogy nehezemre esne a dolog.  Ennél többet is megtennék értük. - Eljönnél segíteni visszahozni őt? Nem kicsit lesz veszélyes a történet. Istenekkel, meg szörnyekkel, egész biztos. - zsákba macskát sem árultam.  Nem volt rá szükség. A vigyora eléggé beillett egy igennek. A mikor indulunk jellegű kérdésre simítottam a tenyerem a hideg falra.
   - Akár most is mehetünk! -  nem láttam nála a fegyverét. Sóhajtva vettem le a kezem a falról. - Szörnyek, istenek. A te fegyvered? Amelyiknek lelke van? - néztem rá felvont szemöldökkel - Kelleni fog! – az orra alatt mormogva ment be érte. Ahogy visszaért, kaput nyitottam. A kastélyom jól ismert, aprólékosan kifaragott kapuja jelent meg előttünk. Magától kinyílt, ahogy elindultunk.  Az otthonom légköre kicsit megnyugtatta az amúgy jól titkolt hangulatom. A hatalmas oszlopok mellett előtűntek a dzsinnek. Hatalmas szemekkel néztek Masakira, miután meghajoltak, ahogy elhaladtam mellettük.
   - Ha Namru hazajön, mondjátok neki, hogy legyen készen, lehet szólítani fogom! - jegyeztem meg, majd hirtelen megtorpantam. - Néhány rőf kötélre szükségem lesz. Hét kapuval számoljatok! - tettem hozzá.
   - Fenség! - tűnt el a megszólított. Végig sétáltam a termen, a túloldalon lévő boltíves kapuig.
   - Először Atyámhoz kell mennünk.  A neve Nergál. Az őskori Mezopotámiában imádták, és mellesleg az Alvilág ura. Az ő birodalmába fogunk belépni, ahol megköveteli magának a tiszteletet, legalább annyira, mint én a sajátomban.  Ha lehet, ne támadj rá… nem ő az ellenfél ebben a történetben. - mutattam be pár mondatban. 
Az idő közben megjelent dzsinn egy köteg kötelet adott a kezembe. A másikkal az átjárót nyitottam meg Atyámhoz.   Mintha egy folyosón haladtunk volna. Nem messze feltűnt az első, hatalmas kapu. Két őr strázsált előtte. Ahogy sejtettem, épp az a bagázs volt szolgálatba, akik annak idején velem is kekeckedtek, hogy nem engednek majd vissza.  Messziről látszódott a skorpió testük, és az emberi felsőtestük.
   - A kedvenceim. - morogtam, miközben a fogaim akaratlanul is megnyúltak, és a macskafarkam önkéntelenül skorpió farokká vedlett át.  - Aqrabuamelu a nevük. Jól bevált szokásunk, hogy amikor találkozunk.. az első kötélből hurkot csináltam, miközbe a másikat átdobtam Masakinak -… ők megpróbálnak feltartóztatni, mert ez a munkájuk. Én meg fejjel lefele fellógatom őket, mert élvezem ezt csinálni! - mutattam be gyakorlatba, ahogy a dühösen sziszegő bestiát a lábainál fogva összekötöttem.  A skorpió farkam a nyakánál volt, így nem merte belém döfni a sajátját. - A legjobb, ha a farkát is a lábaihoz kötöd! - avattam be útitársam, majd kinyitva a hatalmas ajtókat, mentem tovább.  - Amúgy még hat ajtó van… - tettem hozzá. A továbbiakban nem éreztem szükségét, hogy feleslegesen jártassam a szám, legfeljebb, ha meg akarta volna ölni őket, akkor avatkoztam volna közbe.
Ahogy az utolsó ajtón is áthaladtunk, egyenesen Atyám szobájába érkeztünk. Egyszerű, nem is túl nagy szoba volt, már ami isteni lakhelyek viszonylatába mérendő lett volna. Mellőzte a felesleges fényűzést. Nergál állt az asztala előtt, enyhén neki támaszkodva. Anyám mögötte állt. Tudták, hogy nem egyedül érkezek. Nem is ugrott Laz olyan vehemensen a nyakamba, mint olyankor szokott, amikor magunk vagyunk.
   - Atyám… - illesztettem a két tenyerem magam előtt össze és emeltem fel a két kezem. Ez egyszerre volt köszönés és ima. Nergál biccentett egy aprót, mire folytattam - … Szeretném Enlil~t meglátogatni. - a hangomból most már hagytam, hogy a feszültség kiérződjön.

« Utoljára szerkesztve: 2016. Dec. 30, 23:50:56 írta Ninurta-Ra'im-Zerim »
(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Vaizard

*

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
80 000 / 100 000

Hozzászólások: 156

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 47 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Tiamat nyomban
« Válasz #1 Dátum: 2016. Nov. 26, 18:36:55 »
A retkes dzsindzsásban lófráltam a kis szarosokkal, mert rohadt elmésem a képembe tolták, ha mán az egész tetves csorda tolja a pokemon kergetést, akkor ők ilyen tetves fogócskát akarnak lezavarni. Erre kapásból bevillant a szefós vigyorom és lefeleztem a brigádot. Egyik csürhe lett a betárazó, másik meg a csicsásan halandzsázó állatka tenyészet. Lófrálhattak az egész placcon és a bezsákolt technikákkal kellett legyakni a ficánkoló pokemon gádzsókat. Az elszelelő labda karatésoknak meg ki kellett védeniük a szitut, ha pedig felsültek, akkor nyomulhattak kispadra. Tök logikusan falra hányt borósként, az a kis tökös vitte a pálmát, aki a legtöbb pikachu-t horgászta össze. Annak a keménykedő negro rágókának viszont utána a Gym góréjával, aka velem kellett letolnia a placc fájtot, de erről marhára kushadtam, míg elő nem keveredett a vidáman ügető csóringer, nem más lett a bajnok, mint ő. Ekkor toltam be a ragadozó vigyort, hogy akkor kapja elő a csirke farhátat, mert akad még egy paraszt talpon, aki epekekőként várja, rágörcsölhessen a padlóztatására. A kurvára komoly melója az volt, hogy fektessen ki.
A kis szuttyosnak pillantok alatt vontatták le a vigyort a képéről, de tolta az ipart becsülettel. Ezerrel gyűrte, csavarta, rúgta, vágta a pofámat, míg arra nem sasoltam körbe már az egész rafkós brigád az én picsámat gyepálta, csak vágódjak el. A kis simlis bagázs kurvára egy húron pendülve iparkodott kicseszni velem. Csipáztam ennyire meg van a csapat gürizés, bár nem seggeltem emiatt. Pitiszkálta a kíváncsiság mirigyemet, mit pattintanak ki és baromira kreatívan nyomták. Végére, amikor Sazu sensei becsattogott, hogy tiplizzenek, mert a mutterjuk már járatokat mélyeszetett várakozástól a parkettánkba, kajak leszánkázott egy kövér izzadtságcsepp a picsámon. Ettől még a hugyosokat bevontattam a teraszra, onnan rongyoljanak keresztül a sensei-en, amire alap, hogy üveg repesztő hörgésekkel vonyítottam utánuk, de le se tojták. Cserébe a csürhe ügetésükért csusszanhattam én körbe nyalni a termet, mert a pisiseket elzavarta a vén bugris takarítás nélkül. Nem böktem rá szart se, csak elkanalaztam sensei kezéből a rongyot és bemásztam dünnyögve placcot fényelni, mielőtt picsán csűrnek, ne lazsáljak.
Téma lezavarása után pöccintettem instant kátrány ellátót a pofámba, amikor kurvára ismerős buzgómócsing trappolást neszeltem lefelé. Annak a mérgezett pitonnak a határozott neszelését és kicsináló auráját rohadtul nem volt kihívás belőni. Passzoltam minek zajgatott, de balhéra gyűlt hiénaként vigyorodtam el és csörtettem a társaságába. Kurvára nem spuriztam nitróval, mert minek pattogjak, mert itten rohasztja az oxigén mulekulákat?! Atom ráérős ténfergéssel zúztam ki a kapuba és csöveztem be mellé. Toltam neki bűzrudat, ha már éppen azzal szedáltam lefelé a tüdőmet.
Beficcent a szemellenzőm, még annyit se bökött oda, „szasz, te elcseszett kretén”, hanem szimplán darálta, valamilyen szatír elhurcolta a lányát és mostan vissza kéne kaparnunk. Baszottul felnyomta a vérnyomásom ezzel, szal lazán gyomorba zúztam, ekkora bunkófalvi taplónak még előttem se kell lennie.
- Tán, szeva, milyen a pofád ph értéke? Vágesz sürget a szapora Piton prof, de ennyire ne spórolj a pofázásba szedett rímekkel! – Löktem magam a meszelt falhoz. Marhára lakatolt ábrázattal koslattam a felfelé szelelő nikotin ellátó füstjét. Marhára cink lehetett a szitu, ha engem csesztetett vánszorogjak el a valagával. Húzós banzai-ként csilingelt a koponyámban, amitől kurvára eszelős vicsorral kukkantottam rá, mi a picsáról csivitel, majd pont én passzolom a díszdobozban elém kúrt lehetőséget, isteneket meg szörnyeket agyaljak meg. Cseszettül elföldelős kihívásnak hangzott, amire rohadt lelkes parasztként zizzentek be a porcikáim és gógyimban tébláboló csordám, kotorjunk! Én meg ugyan minek lennék tetves ünneprontó gyíkarc, nyestát lökök.
- Mikor pattanunk? – Pöccintettem el a szottyadt bűzrudat és szaggattam cafatokra a csukámmal. Mocorgott bennem a kibaszott kényszer valamit záros határidőn belül szétcincáljak és a mészáros lelkemet cirógató választól, csak kurvára lelkesen kapálózott, végre kurvára tombolhatok. Arra kaparásztam vissza a pofámat, benyögte, merre lézeng lajhár. Erre, kurvára havi bajos numeraként fújtam egyet és tikkelt be a szemem, mert az emlegetett vadbarma marhára lelkesen károgott, végre valaki, aki foglalkozik a selyem pondró fajzatával és addig kántált himnuszokat, míg benyögtem az üzenetét.
- Aszongya kössz és az idegeimet cincálja vele, mikor trécseltek megest. – Tempós szemforgataással téptem be a dojo-ban henyélő vérszívóért, aztán szaszt löktem sensei-nek. Innen a mérges tekergőre bíztam a témát, hogy merre kóválygunk. Azon be se lepődtem, valamilyen csicsás járatot rittyentett, ahonnan átkutyagoltunk a még flancosabb kéglijébe, ahol kurvára fura fazonok lődörögtek. A sok csíragizda körbe pitizte, amire magasról köptem, de ha a körzetembe kavarodtak, rasnya vicsorral sasoltam rájuk, hogy takarodhatnak arrébb, mielőtt gigán talpalom mindet. Rohdatul nem pöccintettem napirendre a kicsinálásukat, ezért csak löktem a vészjelzéseket, ne cseszekedjenek velem. Belesülnének ebbe a kurva bonyodalmas krihácsolásba és túlságosan belemásznak a képembe, szarok a góréjukra, mert le lesznek csürve.
Mákos laskát nyertek a heti tip-mixen, mert kurvára odacsűrés mentesen szelelhettem utána. Arról károgott a fatkerjához szaggatunk, aki a helyi sátánkaként gór vasvillára, ha bármit be merek neki ugatni. Rohadt méretes tuskóként morogtam oda, megint peckelhetem ki a pofámat, nehogy azért rongyoljunk méretesebb posványosba, mert oda böffentek valami ganét, amitől a vén szottyos besztrájkol és szart se csűr hozzánk segély csomagként. Inkább meg se nyikkantam, csak csatangoltam utánfutóként, míg két krapek nem tűnt fel a pofánk előtt a félhomályban. Sörényes sikló erre betolt egy átvedlő para faktor növekedést, ami nekem meg kurvára elégséges infó volt, hogy akkor azokat a csótányokat megfingathatom. Elkezdett valamilyen aqafresh reklámról károgni, de addigra mán az egyik tetűfészket gyűrtem fel a keretre. Tekergőzött a retkes bökdösőjével, amire marhára telibe talpaltam a settenkedő potrohát. Oldalra sandítottam mi a szado-mazo kötözött sonkát cseszerint a rönkre piton, amikor bevillant hozzám górt egy ilyet. Kapásból előkanalaztam és a redvás farkánál fogva lógattam lefelé.
- Keh! Még hat ilyen elcseszett, Aquaman? – Pöccintettem pofán a lúzer sziszegőt, míg oda tartottam a csülkömet, dobja bele a többi csomozót. Előre becsűrtem az összeset, aztán szefós vigyorral odakoslattam szafari viperára. - Basszunk oda a tempónak! – Lódultam előre, sorra fellógassam karifa dísznek a villás farkú förmedvényeket. Kurvára nem cécóztam, csak rongyoltam torony iránynak és úgy löktem fel a picsájuk, ahogy éppen értem a képüket. Az egyiket párban csűrtem fel az összehurkolt böködőjüknél fogva, másik kettőt deréknál nyomtam sziámi pózba, uccsókat hurokba nyúztam és fordulásból csűrtem be velük az ajtót, tutira a fazon orra elé sasszézzanak a padlón. Rohadtul nem csíptem ott karattyoltak a vörös szőnyegem, ezért átrongyoltam rajtuk.
- Cinkek a bizti boy-ok, fatker! Ezeknél nem futja táposabb ajtón lábatlankodókra? – Kúrtam arrébb a díszes csomagot és löktem egy meghajlást, még se legyek olyan kurvára terebélyes vadparaszt. Tovább már nem karisoltam, onnan sasoltam a beslattyogó pikkelyes bundásra, aki mindenféle elecseszett tenyér dörzsölgetésekkel vánszorgott a fazon elé. Ezt a műsort kurvára nem voltam hajlandó betolni, ezért karba tett csülkökkel szobroztam, ugyan mit fognak kicsettintetni ebből a rinyálásból. Arról ugyanis felhőn fityegő gólyafosom se ténfergett az éterben, ki azaz Emil és mi a retek köze lehet a kölkéhez. Ahhoz meg még kevesebbet kaparásztam, miben csűrhet infót a fatkerja. Annyi zörgött el a dobhártyámhoz, hogy a sátáni krapek arról zagyvált tökre kopizom a purgyéját. Erre mán csak rohadtul vasmacskával lecövekelt rinyával mukkantam meg.
- Minek poroszkálnak útban…- Persze a beböfögésemre rágórt egy lapáttal, hogy így nem szelelnek döglött csórik az élők között. Beforgattam a sasolóimat, mert erre tolják azt a csicsa flancos kókler jelmez flangálást: halloween. - Oszt? Úgy is zombi apokalipszisról rinyálnak! – Vontattam be a vállamat, még se a cukorka kunyeráló lődörgést dobjam be a közösbe. Arra, hogy ezért kurvára be lettek a sutyerákok oltva, csak flegma vigyorral löktem egy bónuszt a vén szottyosnak. - Az ilyen iq betyárok szokták a legnagyobb igazságokat elköhinteni. – Nyomattam oda neki a tapaszt, azért ne értékelje black Friday-ben a gyökerek kreativitását, amikor másnak kell keresztbe fektetni a fűszálat. Akkor aztán Nobel-díjas prof az összes kretén! Ezek után, meg porba fingott hőlégballonom se fénylett a sztratoszférában, hogy miről rizsáznak. Annyi bőven elfacsarta a benyögési kényszeremet, valamiféle pöcegödörben turkáló luvnyáról dünnyögött szőrme kobra és ettől csak elpárolgott a redvás ingerenciám tovább szövegelni.
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Különleges karakter

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
26 000 / 30 000

Hozzászólások: 140

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 16 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Tiamat nyomban
« Válasz #2 Dátum: 2016. Dec. 06, 00:45:18 »
És komolyan leálltak trécselni az Öreggel. Szolidam lengett be a szemöldököm a szitura. Az addig oké, hogy Atyám beközölte, hasonlóságot vél felfedezni köztünk, amire úgy kapásból Anyára villant a tekintetem, de csak szelíd mosollyal megrázta a fejét. Elhúztam a szám, amikor még élőholtak is terítékre kerültek. Közben egy rezignál vállon veregetéssel, visszaküldte a hangosan komplénoló őröket a helyükre. És komolyan kitárgyalták, mennyire idióták a zombivéget hirdető elmeroggyant fószerkák. Arra morrantam csak fel, amikor Atyám felemlegette, hogy egyszer engedtek vissza kényszerből egy nőszemélyt, és most emiatt kellett nála rontanunk a levegőt. Jobban össze se foglalhatta volna a szitut. Ishtar szimpla felemlítésére tőrt elő belőlem a visszafogott nagyvad, és mordultam akkorát, szolidan megrezzentek a kristálypoharak az asztalon. Kivételesen Nergál nem vigyorgott a morcos képemen.
   - Azt a nőszemélyt még meg fogom ölni záros határidőn belül! - a hangom jó pár hanggal mélyebb volt, mint amúgy emberi alakomban szokott lenni.
   - Átérzem a dolgot Fiam, annak idején én is jártam a te cipődben… - bólintott egyet. Nem kezdtem el vitázni vele, hogy tényleg  volt~e az én cipőmbe, vagy sem. Úgy sejtem, hogy lehetett, amikor végig kellett néznie, hogy azzá váltunk öcsémmel, amivé. Inkább Masakira néztem. Nem éreztem az illatán a megvilágosodás aromáját. Vagyis sejtette, hogy gőze sincs, mibe ugrott fejest. Csak mert veszélyes. Úgy gondoltam tartok egy kis gyorstalpalót.
-Kezdem az elején. Nem fog ártani, ha tudod a történetet. Már említettem, hogy az ókori Mezopotámiában születtem cirka hétezer évvel ezelőtt, Uruk városában. És Atyámból kiindulva, ha csak félvér istenként is, de magam is az akkád pantheon része volnék, mint az alvilág jogos örököse. - intettem magunk köré. - Ezzel eddig nincs is gond. Ám a pantheonunknak van egy istennője, aki egyszerre szép, eszes, és kegyetlen. Ishtar, stílusosan a szerelem és a háború istennője lett. Szent elhatározása volt, hogy a pantheon valamennyi tagját megkapja magának. Áldásom rá, ha neki ez jól esik, de amikor mi kerültünk a célpontba, arra szolidan morrantunk fel. Anyám is, Atyám is, hogy jómagamról ne is beszéljek. Az öcskös asszonya elég vehemens, hogy első próbálkozásra pofán kaparta, aztán elvonult a tesóval Egyiptomba - nem titkoltam, kedveltem a sógornőmet. - de ebben a pantheonban a főisten, vagyis a nagyapám kegyeit élvezi a perszóna. Szóval amikor Atyámékkal kezdett, rövid úton megölték. Erre nagyi bosszantóan gyorsan reagált, és adta ki a parancsot, hogy engedjék vissza az életbe. A halál nem tetszett neki, és sejtette, hogy ha megint ide tolja a biciglijét, újfent belekóstolhat. Vagyis a figyelme Apámékról rám terelődött. Ha ennek a világnak is vagyok a része, nem élek itt Irkallába. És rám is vonatkozott annak a vén simlisnek a parancsa. Ettől függetlenül, ha az utolsó nőnemű lény lenne a világmindenségen, se piszkálnám meg bottal se azt a perszónát. Legfeljebb az agyaraimmal cirógatnám csak meg a torkát, hogy ne maradjon a feje a helyén. A probléma az, hogy nem fogta föl, már baromi régóta nem vagyok rabszolga, és tőlem különösen rosszul viselte a visszautasítást. Izgalmas különlegességeim egyike, nem különösebben fog rajtam a mágia. Hiába próbálkozott elejébe, hogy valami állattá változtat, hogy aztán abban az alakban tartson maga mellett, és esetleg, ha néha „kegyes” kedve úgy diktálja, egy-egy éjszakára visszaadja az emberi formám, hogy kielégíthessem a vágyait. - kiroppantottam a nyakam - Szóval rátette a mocskos mancsát a családomra. Rajtam nem fog a mágia, rajtuk viszont igen. - ránéztem Atyámra, immár mind a kettejüknek folytattam - Ushu tojását tőled kaptam annak idején. Ha jól sejtem, a nagyitól keveredett hozzád. apró bólintását követően folytattam - A világunkban a sárkányok, a mérgező tengeri fenevadakkal karöltve Tiamat leszármazottja. Ismeri mindenki a legendát, hogy a férje megölését nem fogadva túl jól, mérgező, tűzokádó, rettenetes fenevadakat hozott létre, maga is sárkánnyá válva, hogy megbosszulhassa a férje halálát. A legenda szerint Marduk volt az, aki megölte, és feldarabolta a testét. - Atyám újabb helyeslő bólintására elé tettem a könyvet - A családi krónikák szerint Enki ölte meg Abzu~t, Nagyapa meg Tiamat~ot. Eddig hiába kilincselgettem Marduknál, beszéltem vele, rugdaltam meg, hogy árulja el, hol van a lányom, gőze se volt róla. Persze elég gerince se, hogy kinyögje, más tollával ékeskedik, közelébe sem járt az első sárkánynak. Szóval maradt nagypapi, hogy megtudjuk, merre keressem a lányom. - látszólag nyugodtan vártam, hogy emésztgesse a történteket. Rövidebb idő kellett neki, mint amire számoltam.
- És az nem lenne jó, hogy egyedül átmennél hozzá. - Masakihoz fordult - Nem lehet őket egy helyen tartani. Már friss, tejfelszájú szörny korában is mindig a torkának akart esni. Egy kölyök mantikór a pantheon főistenének…- Kinyújtotta a tenyerét a levegőbe, mire egy fénygömb jelent meg rajta, majd egy ezüst karperec. Szó nélkül nyújtotta oda a férfinak.
- Ez kelleni fog, hogy Enlil ne hepciáskodjon, amiért bejöttél! - magyaráztam helyette - Kell, hogy legyen rajtad valami akkád, és ez még mindig okésabb, mintha ruhát, vagy gyűrűt kapsz.
Megvártam, míg ténylegesen felvette, feladni rá már nem voltam hajlandó. Aztán Atyám átjárót nyitott, ahogy korábban én is hozzá, a nagyapámhoz. Egyből Enlil palotájába kötöttünk ki. Noha már régóta ismertem, még mindig elismertem, hogy a mérete ledöbbentő. A magunk fajta, emberi magasságú személyek szinte hangyányinak érezhették magukat.
- Ha lehet, bele ne köss bele fölöslegesen! - jegyezte meg Nergál csendesen Masakinak. Tőlem csak egy gonosz vigyorra futotta. Az eddigi példából kiindulva, én már nem is kértem semmi ilyet.
Egy mély levegőt vettem a hatalmas templom szerű kastélyban. A levegő tiszta volt, kellemesen langyos szellőcske járt körbe. Néhány túlzóan elnagyolt oszlop mögül előtűnt a még nagyobb lépcső, ami a hatalmas trónushoz vezetett. Enlil ott ült a trónján, és első pillanatban még azt is eljátszotta, hogy nem vesz észre bennünket.
- Atyám!!! - ugyanúgy köszöntötte Nergál, mint korábban én őt. Kifejezéstelen arccal követtem a mozdulatait. Enlil még mindig akkora volt, mint egy méretes hegy. Mantikórként sem voltam akkora, mint ő. Pedig magam se voltam kis darab.
- Mi olyan fontos, hogy megzavarjátok a nyugalmamat? - a hangja süvítő szélnek hatott, ami egy sóhajba némult el.
-Tudni szeretnénk Atyám, hogy mi történt Tiamat Anyánkkal, miután legyőzted őt! - Nergál nem teketóriázott sokat. Uralkodtam a vonásaimon, amikor megtorpant, és dühösen ránk nézett. A szél a terembe felerősödött.
- Hogy merészelitek azt az esetet felhozni színem előtt? - szolidan forgattam meg a szemeimet. És erősen küzdöttem az elemekkel, hogy ne dörgöljem az orra alá, hogy látszik, évezredek óta ki se mozdult a palotájából.
- Szeretnénk megtalálni az unokám! - úgy tűnt, Nergál türelme, legalábbis az apja iránt kifogyhatatlan. A hidegvérére Enlil morcossága is alább hagyott egy fokkal.
- Az unokád?
- Csapdába esett Tiamat fejénél. Szeretném már haza hozni, de tudnom kell, merre keressük! - Enlil gondolkodott kicsit. A fiát nézte, minket szemmel láthatóan észre sem vett. Majd egy térkép jelent meg Nergál kezébe. - Igazán köszönöm neked Atyám! - hajolt meg irányába, a homloka előtt összeillesztett tenyérrel. Már nyitotta az átjárót haza, mikor én is megszólaltam.
- Még valamiről jobb, ha tudsz előre! - a hangom nyugodt volt, és mély, mint a szörny formámban - Amikor eljön az idő, Ishtar~t meg fogom ölni. Már nincs szüksége az emberiségnek rá, hogy életbe maradjanak. - hirtelen orkán kerekedett,  olyan erejű, ami kitépte az egyik hatalmas oszlopot a helyéről. Úgy kellett beugranunk az idő közben elővigyázatosan kinyitott átjáróba. - Azt hiszem egész jól fogadta… - jegyeztem meg.
Innen kezdődött a neheze, tisztában voltam vele. Oda pakoltam egy táskát Masakinak. Egy obszidián tőr volt benne, egy pár karperec. A pár egyik tagja kék, a másik vörös színű volt. Egy kis tasak, és végül Nergál egy-egy térképet nyomott a mancsunkba. Megkettőzte az öreg, amit kapott, hogy mind a kettőnknek keveredjen egy, biztos ami biztos. Még egy-egy kerek üveget is adott, mielőtt kinyitotta a megfelelő átjárót.
   - A Hét tenger története. Mind a hat őrnél el kell, hogy érjétek, nektek adja a nála lévő fejet. És még valami… - úgy sejtettem, ez főleg Masakinak szólt - Ne tényleges sárkány fejet keressetek…  - átléptem az átjárón.
Mintha a Tejútra érkeztünk volna. Alattunk, és felettünk sötétség volt. Úgy tűnt, hogy a levegőn ácsorogtunk. Körülöttük a csillagok halvány, vagy épp közelebbi fénye kész csillagképeket rajzolt ki. Hirtelen, hatalmas robajjal két ajtó jelent meg.
   - Választasz? A hét tenger, valójában hét csillagot jelképez. Mivel a tengereken a csillagok alapján tájékozódnak, így óhatatlanul is összefonódnak egymással. A hét tenger-a hét csillag, és a hét menny… Bár, ha jól sejtem, nálatok ez jócskán másképp van.- inkább az ajtóra néztem - A Nap, vagy a Hold? - kérdeztem. Megadtam neki a választás lehetőségét.

(click to show/hide)
(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Vaizard

*

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
80 000 / 100 000

Hozzászólások: 156

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 47 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Tiamat nyomban
« Válasz #3 Dátum: 2016. Dec. 25, 20:08:05 »
Marhára nem kapartam ki a férges magházat, mi a cseszett francról zagyvál nekem anakonda származék. Azt lecsengettem az infó halmazból, valamilyen luvnya kavarja a szart, mert azok, alap járaton kibaszott érzékkel tolták ezt a műfajt. Saját pofámon tapasztaltam mekkora szopatás, ha megakad rajtad egy ketyós fruska szeme és lazán hasznosít a redvás kísérletei patkányaként, dugig pumpáljon mindenféle mérgező szutyokkal. Erről a részről nem kellett győzködni, de azt már kevésbé vágtam le, milyen tojásokról, nagyfaterról, meg pantheon gebaszról zagyvált. Ha ki akarta filézni a picsát, felőlem aztán kurvára gyűrhette az ipart. Nem ugatok bele olyan szarságokkal, hogy némbereket nem tángálunk. A sztori alapján ez a retkes bányarém rászolgált a megdöglésre, ráadásul isteni fokozatban díszelgett a ribanca, szal simán adtam a névjegyem, ha külsős balek kellett a lenyomásához. Engem nem kötögetett semmiféle nyamvadt akkád főmufti szent firka. Az ilyen rohadt férgeket, meg bármikor szívesen kinyúvasztottam.
- Rohadtul teszek rá, ki a retek ez a felvágós muff, de, ha kell egy szabaduszó a kifektetéséhez, akkor távrecsegj! –
Zártam le ezt a kurvára hosszúra nyúvasztott gógyitágítást a szituval kapcsolatosan. Eltáraztam az infókat, micsoda a tetves állapot, de őszintén szólva, kurvára az univerzum csücskéből tettem rá. Sem más istenek, sem más pantheonok, sem felkoppintott picsogó luvnyák hisztérikája nem izgatott. Akinek kellett szétkaptam a pofáját, de amúgy rohadtul nem terveltem belemászni akármelyik halhatatlan brancs faszságaiba. Csicska kell nekik, akkor palizzák be valamelyik lúzert, aki arra élvezi telibe a bokszerét, elhintik neki a hatalom, vagy halhatatlanság szlogenjét. Engem egyik baromság se vonz. Döglöttem már meg. Örökké se akarom koptatni a bolygó felszínét. Megnyúvadok, amikor megnyúvadok. Ezek a retkes mellkasveregető baromságok nem izgatnak.
- Azt azért ide pattintanám, nem fogom a szarjaitokat eltakarítani. – Kukkantottam a trónon feszítő ürgére, meg a mellette díszelgő oldalbordájára. - Piton profot megdobom segélycsomaggal, mert kérte, de az isteni nyálveréseitek, vagy a tetves nyali ajándékaitok hidegen hagynak. Rohadtul nem kell semmi és véletlen se forgolódjon meg a koponyátokban engem ugráltattok, ha errefelé beüt a gebasz. Ő kereshet, de mást meg ne lássak a dojo-m környékén ólálkodni! –
Toltam be egy meghajlást, mert lehet suttyó taplóként toltam a vakeromat, attól még nem háborúnak szántam, csak leszögeztem, engem aztán hagyjanak lógva az isteni kavarásaikkal. Ebben az Istálló picsa ügyletbe se tolnám bele a pofámat, ha nem nyüszít nekem szavannai boa, hogy kéne a támogató jobb horgom. Max neki vagyok hajlandó megemelni a picsámat. Bármelyik másik tetűláda poroszkál oda a privát zónámba, kurvára elkenem a száját és szarok bele, éppen melyik istenkéjüket terrorizálom.
A firka lapos szöszölésnél már csak a fülemet piszkáltam, míg a vén simlis elém nem tartott egy giccses fukszot. Majd nem elzavartam az anyja méhét fürkészni, de aztán lekoppant, ugyanerről károgtam. Ne csövezzenek idegen lúzerek az én placcomon. Magamnak nyomtam volna mattot, ha ezt a förmedvényt lepasszolom.
- Valszeg rohadtul nem a Miami vittyilójára fájt a tejfoga…- Vettem el flegma pofával a csicsa fukszot. Annyi még nekem is lecsorgott van dögivel rohasztott káposzta a szottyos számláján. Egy kamugépet, meg minden barom felkoncolna, ha láthatóan félre húz az igazság puttyonya. Elég cink, de nem az én saram, itten károgjak a vörös betűs erényekről, meg hasonló faszságokról.
Csuklómra gyömöszöltem a zsákolt pucc karperecemet, aztán a két hegyomlás után kóborlásztam azon a leprás átjárón keresztül. Rohadt gúnyos cümmentéssel forgattam be a szemem, nem elég ketyós, de még kurvára kicsi is lehet a pöcse, ekkora hodály kecóban terpeszkedik. Egyre gázabb volt a vén szottyos, de már előre károgtak a vészharangok, tegyem takarékra a pofámat. Erre már csak, halk morranással vontam meg a vállamat. Nem kötöget belém a góré, akkor kussolok. Amennyire lehet, mert a csóka lepattintó f14-es tornádója rohadtul nem esett üdítően. Kapásból beigazgattam a sérómat, minek ez a kurva felesleges tökméregetés. A vén bugrisnak tényleg marhára durva problémái lehettek a méreteivel, így tolta a felvágós keménykedést.
Azért csekkolja, ha egyáltalán van olyan kibaszott kegyes a kedvességemet, meghajoltam előtte, mert azt az ezo-tv-s pénzáldásos mozdulatot utánozta be a lépfene. Arra már csak tempósan rándult be a szemellenzőm egy szaszt se köpött, kizárólag vipera tudor faterjával nyomatott le egy kurvára tartalmas stand up-ot. Marhára nem vágtam mi a retek van. Valamit zagyváltak koponyáról, meg oda vezető útról, aztán lecsengetett a vén szottyos egy térképet és már húztak is a francba.
Tartottam a pofámat, mert amúgy se tudtam mit bökni, bár a redvás Iván hurrikánra, kurvára letapasztottam a picsámat reiatsu-val, még se csűrjön el a Holdvilágos kis Plútóra uborka metélőnek. Marhára nem szándékoztam csipkedni a picsámat, csak, mert az aszott tatának elgurult a pirulája és itten riogat a kurva tavaszi szellőztetéssel, ami mellékvágányon elköhintve, baszottul ráfért volna a kastélyára. Felvillantott középső ujjal dobtam meg a búcsú ajándékommal, aztán slattyogtam a többiek után. Arról nem szólt a történet, más formában nem postázhatom a véleményem.
Az előbbi viskóban terpeszkedtünk, ahol kobra sziszegő már ezerrel górálta össze az úti batyunkat, véletlen se csusszanjunk le a madárlátta szecsóról. Nekem bőven elegendő volt a koponyámban zagyváló lajhárom. A kivénhedt vérszlopáló ezerrel nyomatta a szirénázást, megint orbitális balhéba keverem, de most marhára ajánlja nekem, elő is szedjem. Ha ezen múlott, akkor a puccos fém vázára fogom felszögezni a hat strázsáló csicska koponyáját. Ennyire rivaldafényért turbózik, akkor megkaphatja, csak aztán meg ne rinyáljon, megint mire használtam küldetésen.
- Kurvára hatékonyan tárgyalok. – Nyomtam el egy szefós vigyort, miközben biccentéssel elszedtem a térképet. Azokra meg hót ziher nem pocsékolom a szaros időt. Megdöglik, vagy megdöglik. Felőlem kifingathattam úgy is, hogy nem makkan meg első. Akkor rohadtul megszenvedi nem csicsergett, vagy ki is bökhette, amire nekem szükségem van. Akkor tempósan nyakazom le.
Az elénk rittyentett átjáróba laza seggvakarással poroszkáltam mamba ivadék után. A galaktikusan odaokádott padlózat efektjétől kapásból megtartottam a picsámat föld felett. Nem rottyantottam tőle a gatyámba, de nagyobb biztonságban kotorásztam a levegőben, ami ebben a formában totál röhejesen csilingelt. Attól még ezerrel koslattam, milyen pestis fog a pofánkra szakadni. Túl méretes volt a lazulás szigete. Már csak a kurvára andalítóan fosatós muzsika hiányzott. Ezt ugyan nem zsebeltük be, de két retkes ajtó a képünk elé kolbászolt. A tetves robajra rögtön Wame markolatát tapernyásztam. Tipli frászt még nem gyűjtöttem be, de felkészültem, ha onnan kirobban valami nyavalya.
- Heh?! Most kajak ez az őskori szarozás?! – Mászott fel a szemellenzőm, de a kushadása begyőzött nem kamuzik. Szemforgatással vizslattam körbe a két fa tákolmányt, hogy melyikre bökjek rá. - Éjszakai kopó vagyok…- Vontam be a vállamat és csűrtem be tetves parasztként azt az ajtót.
Az alakuló airwick légfrissítőkből szabadult dzsungelre, csak végigmartam a képemet. Nem elég a dzsindzsá még tarkón baszott a gravitáció is. Kurvára ólommal súlyozták le a csülkeimet, véletlen se reppenjek el a retkes sztratoszférába. Kajakra messzire fogom kerülni a nyűves zöld övezeteket, mert ott folyton lappang valami szivatás. Arról meg amúgy is passzoltam, merre kéne tovább tiplizni.
- Merre csörög a dió, Piton prof? – Kukkantottam rá, mire előhorgászta a kis üvegcséjét, amiben kurvára egy irányba poroszkált a kék trutymó. Erre már az én vackomat is bevizslattam. Az is ugyanarra lébecolt, mint a másik, hiába ráztam, meg dobáltam a kis szarost. Ha meg már rátunyult, merre zúzzunk, akkor arrafelé lódítottam magam. Nem kellett kurvára méretes Indiana Jones ötvenedik érzék, kibökjem a nyüzsög az egész kóró tenger. Mindenfelé lopakodtak valamik, méghozzá egyre kisebb körökben. Széles vigyorral kukkeroltam, míg el nem mászott egy agyaras négylábú.
- Asszem hamarosan vegánnak kell téríteni a dögöket. – Kóvályogtam mindenféle cseszett izgágaság nélkül. Kurvára nem akartam bekavarni a vadász szórakozásukba, itten megcsapom az orrukat gyilok riogatással. Nyargaltam a kijelölt úton és leszartam, ott rontják nekem a levegőt. - Szented se vágják, kikre fenik az agyaruk? Közöttük lehet koponyás, vagy arrébb kell kilincselnünk? –
Pitiszkáltam a fülemet marhára ráérős taplóként. Nem szerepelt a terveim között, csak úgy neki feszülök az helybeli lakosságnak. Véletlen megcsapkodnának, akkor aztán elkenném a szájukat, de, ha csak itt poroszkálnak, meg semmi közük a kajtatott szajréhoz, akkor kurvára elegánsan fel se veszem a jelenlétüket. Ahogy most erről krihácsolt mamut fióka. Ebben az esetben, meg előbányásztam a bűzrudas bödönömet. Toltam belőle kiméra származéknak is, nehogy mán egyedül füstölögjek.
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Különleges karakter

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
26 000 / 30 000

Hozzászólások: 140

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 16 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Tiamat nyomban
« Válasz #4 Dátum: 2016. Dec. 30, 21:18:15 »
-Őskori? - hitetlenkedve húztam föl a szemöldököm. - Csak az emberek mérik túl rövidbe az életet. De ez azt hiszem már nem az én bajom. Ha annak számít, akkor ezzel az őskorival kell beérnünk! -vontam vállat. - Végül is már az egész népem, meg az egész kultúrám eltűnt az Emberek Világából. Veheted annak, ha akarod. - biccentettem. Egy szavam sem lehetett. Enlilnél meglepően visszafogta magát. Így aztán neki állt a választás lehetősége, hogy hol is kezdjük. Nagybátyám ajtaját lökte be. Csak magamba szívtam egyet az agyaramon, mikor megéreztem, hogy milyen nehezen tudtunk mozdulni. Annyira nem lepett meg, hogy a Hold Isteneként a gravitációt használta elsődleges védelemként. Még ha utáltam is megkötve, vagy lesúlyozva lenni, akkor sem. Arra már inkább nem is reagáltam, már megint csúfneveket ragasztott rám. Úgy vettem, hogy nem tudta megtanulni a rendes nevemet. A könnyítettet sem. Inkább előhalásztam az irány üveget. Tisztán mutatta az utat a kékség benne. Masakié ugyanazt csinálta. Elég egyértelmű volt az irány, hát arra indultunk. Alig indultunk el, állt föl a sörény a tarkómon. Akaratlanul is alakult vissza a szemem, és derengett fel kékes fénnyel. Nem szerettem, ha bárki is olyan tévképzettel él, miszerint a prédája lehetnék. De egyelőre nem mozdultam… én sem.  Egészen addig, míg elő nem lébecolt egy. Masaki megjegyzésére csak bólintottam.
   - Benne van a pakliba, le kell őket majd beszélni a lakomáról. - kissé mélyebb lett a hangom, mint ember alakban amilyen normálisan volt. Sokkal inkább kezdett hajazni az oroszlán hangomra.  - Ezek csak az előőrség. Bár már ők is nagyon lelkesek - megállt az egyik előttünk, majd mellé lépett még egy. Elfogadtam a felém nyújtott cigit, bár még nem gyújtottam rá. Nem kellett sok nekik, hogy körbe fogjanak. - Macskák, akár csak én. Egyelőre csak keménykednek, nem fognak ténylegesen támadni. Csak figyelmeztetni próbálnak, ne menjünk tovább, mert az már az ő területük. Válaszolok nekik macskamód. Fogd be a füleid, ha nem akarsz megsüketülni egy időre - vettem egy nagyon mély levegőt, majd felmordultam. Nem fogtam vissza magam. Végig rezgett a hangomtól az egész zöld rész körülöttünk. A cirmosok vették a figyelmeztetést, eltűntek a szemünk elől, ahogy elindultunk. Persze, nem hagytak ott bennünket, de így már nem érdekeltek. Most már én is rákezdtem füstölögni.
   - Csak időleges a történet. Minél beljebb haladunk a területükön, annál erősebbek lesznek. Vagyis csak egy is időt nyertünk, nyugiba haladhassunk, szokjuk a plusz súlyokat. Aztán ennél már véresebb menet következik. - nem torpantam meg, de azért mondtam, mire lehet számolni. - És ők még mindig csak az előfutár része a dolognak úgy sejtem. - jegyeztem meg. A kérdésére megráztam a sörényem.
   - Tiamat teste, a halála után kővé vált. Szóval valami szobor darab, nem feltétlenül, a ma ismert sárkány fej formában. De az biztos, hogy fel lehet majd ismerni. Vagy, mint szent kegytárgy lesz az egekig magasztalva, vagy mindenféle mágia, szerencsétlenkedés, bűbáj, meg hét lakat alá zárják félelmükben. - a szavaimból kissé kihallatszott a gúny.- De ez a lényeg. Hihetetlen pontosságú, faragott kavics kell.  Ha összetesszük mind a hét kavicsot, meg előbányásszuk a testét is, akkor ez sárkány kel életre majd belőle. És a lányom ezzel a sárkánnyal lesz. - nem figyeltem arra, hogy eltűntessem a feszültséget a hangomból.
Idő közben kiértünk a dzsumbujból. Egy város falai bontakoztak ki a távolban. Fájóan ismerős város képét mutatták. Felszisszentem szolidan, ahogy megláttam a város körvonalait. Jól ismertem, nagyon is jól Ur városát. Nem kevés emlékem volt onnan.
   - Időutazásra fel! Az ott, egy négyezer éves város előttünk. Pár száz évvel több. Ahogy nézem, régi fényében… - vettem elő azért a Nergáltól kapott térképet, és ellenőriztem le a látottakat. Tényleg Ur alaprajza díszelgett a tekercsen.  Innentől el is tettem a térképet. Szóval Sin képes volt a régi városának másába rejteni Tiamat nála lévő fejét. Egyenesen besétáltam a városkapun. Nem állítottak meg az őrök. Nem voltak őrök egészen pontosan. Meg úgy az egész város kihalt volt. Emberek tekintetében legalábbis. Ellenben hat-nyolc karú majom testű, kígyó fejű lények lelkesen hangoltak, és hol sziszegtek, hol rikoltoztak, mint a csimpánzok. Még így is érzékelhető volt, hogy a korábbi társaságunk sem adta föl a történetet. A városba is bejöttek.
   - Ha bármi történne, Apámtól kapott térképen mindig épp az hely térképe van, ami épp aktuális. A szent helyeket kell keresni szinte mindig. És vigyázz a dolgaidra, ezek a lények szívesen kifosztanának. Ahogy a méregfogaik se kellemesek, ha nem bírod a mérgeket. -mintha csak erre vártak volna. Hárman lemásztak a földre, és nagyon céltudatosan indultak el felénk. Megpróbálták magukra vonni a figyelmünket, míg a társaik ránk ugrottak. Nem féltettem az útitársamat. Inkább a saját seggemre vigyáztam. Az egyiket hagytam, hogy a karmaimba ugorjon bele. Nem kellett mérget használnom, a szerencsétlennek volt szíve, elég volt azt megcirógatnom. A másiknak viszont agyarakkal kaptam el a torkát. Szó szerint haraptam át a nyakát. Arra se hagytak időt, hogy leköpjem a testét a földre, már másik kettő volt a nyakamon. Mordulva osztottam le két másik pofont is, kissé méretesebbet, mint ami indokolt lett volna ezeknél a lényeknél. Még ebből se tanultak. Úgy tűnt, hogy magukat lovalták bele holmi, számomra homályos bosszúba, és dühös rikácsolással csattant egyszerre három agyara rajtam. A bibi csak az volt, hogy az én mérgem erősebb volt, mint az övéké. Fulladozva fordultak le rólam. De ez már hatott valamennyire. Sokkal óvatosabban próbáltak meg megharapni. Helyette minden kezükbe kapott tárgyat hozzánk hajítottak. Nem vettem a fáradtságot, hogy a ruhák, textíliák, fonott kosarak elől elhajoljak. De amikor már egy földdel teletömködött cserép edény célozta meg a burám, az már azért nekem se tetszett. Akarta a fene homlokkal levenni, elfordultam, had repüljön tovább. Egy mögöttem settenkedőt talált el helyettem. Totálisan kitört a káosz és a zűrzavar a fura lények között. Ezt kihasználva szóltam oda a társamnak.
   - Futás, mielőtt felfedezik a vályogtégla szépségeit is! - jártam elől magam is jó példával.  Nem okoztak volna túl nagy gondot, Masakinak egész biztos, hogy nem, de sokan voltak, és nem miattuk jöttük ide.
A nagy zikkuratok felé vettem az irányt. Nem kellett térképet böngésznem,  hogy tudjam merre is az arra. Ismertem a várost, mint a tenyeremet. Viszonylag rövid idő alatt értük el a szentély negyedet, ami a város közepén volt, fallal elkerítve. Paloták, és egy hatalmas zikkurat magasodott az ég felé.
   - A cicáink már bent várnak minket. - böktem az égtemplom legtetejére.
Végig gondoltam, mi várhat fönt, ha megérkezünk. Nagybátyám, teljes életnagyságában. Egy halhatatlan tiszta vérű isten. Volt egy olyan sejtésem, hogy az sem lesz egyszerű, míg eljutunk hozzá. A veszély érzetem, és az ösztöneim bajt szimatoltak. Nem fárasztottam Masakit olyasmivel, hogy vigyázzon. Csak némán feltűrtem a ruhám ujját, és hagytam, hogy a mancsaim félig átalakuljanak. A karmaim megnőttek, erősebbek lettek, viszont nem tudtam teljesen kinyújtani az ujjaimat. Az agyaraim is megnőttek, ahogy az ellen sem ágáltam, hogy a füleim előugrottak.
   - Te látsz a sötétben? -érdeklődtem le a fiút. Nehogy még itt őt szívassam meg, mikor csak az ellenfelet akarom. A válaszára bólintottam. Ha ordast játszik, nyomathatjuk korom sötétbe is a játékot, addig meg nem erőltetem.
Fent a zikkurat tetején vártak a korábbi barátaink. Már nem négy lábon járó macskák voltak, alkalomhoz illően felegyenesedtek. A bundájuktól, meg a macska pofájuktól nem voltak hajlandóak így sem megválni. Bezzeg elérték, hogy tudjanak fogni a mancsukkal. Szőrös kezeikbe egy-egy buzogány díszelgett. Sóhajtottam egy méreteset, ahogy megláttam. Kiroppantottam a nyakam, mire reppentem is el Masaki előtt. Kellemetlenül beleépültem a zikkurat falába, ahogy becsapódtam. Felébresztett az első pofon, hogy koránt sem lesz olyan egyszerű innen, amilyen eddig volt. Nagyon gyorsan ugrottam ki a falból, mert pont rám érkezett volna másképp a támadóm. Nem értem rá nézelődni, még így is láttam, hogy a társamra is rátámadtak. Elrugaszkodtam a faltól, és páros lábbal ugrottam bele a másik macska gyomrába. Az öklendezéséből úgy ítéltem meg, hogy neki volt olyanja. Vagyis minden esély meg volt rá, hogy a többi szerve is a helyén volt. Megfejeltem. Volt olyan kemény a koponyája, mint az enyém. Mind a ketten hátra tántorodtunk az ütéstől. Megütöttem, karmoltam is volna, ám az ő szőrös teste tompította az ütések erejét, és a karmolásoktól is megóvta. Valamennyire legalábbis. Nem olyan forma voltam, hogy feladjam. És nem holmi viadalon voltunk, hogy szépen játsszak. Fölugrottam, és a nyakába mélyesztettem az agyaraimat. Konkrétan téptem fel a torkát, ahogy lerúgott magáról. A sérülés még nem lett volna vészes, de nem kevés mérget is juttattam így a szervezetébe. Nem hagytak időt, hogy kiélvezzem a pillanatot. Egy buzogány állt a hátamba. Felmorrantam a fájdalomtól, ami végig száguldott a testemen. Főleg, amikor a gerincemen landolt a buzogány gazdája is. Morcos volt, azért, amit a társával műveltem. Meg tudtam érteni. Hirtelen beszívtam a levegőt. Valamennyi izmom megfeszítettem, és felálltam, lerázva magamról a macskát. Egy másik besegített. Olyan jobbhorgot akasztott a pofámra, azt néztem, elemelkedek~e a Földtől. Rásegítettem a történetre. Felugrottam, és gyomron talpaltam, majd ahogy pottyantam vissza, tompítottam a mancsaimmal az esést, és rúgtam most hátra. Pont összetalálkozott a lábam a mancsával. A lábam volt az erősebb. Kézen állva megperdültem, épp csak elfelejtve behúzni a lábam. Mind a kettő bezsebelt egy dupla  pofán rúgást. Épp fel akartam ugrani, eltrafált még egy. Hát ezek csőstül jöttek a macskára. Értettem én, hogy alapból szerettek a cicák, már csak azért is, ami voltam, de ez a fajta megkülönböztetett figyelem eléggé felgórta a vérnyomásom. Akkádul káromkodtam el magam, miközben hagytam, hogy a farkam skorpió farok legyen, és a rajtam tehénkedő nyakába döftem. A húsával együtt téptem ki a fullánkom, majd gyorsan ellőttem két fullánkot a másik két delikvens felé is. Az egyikbe olyan szépen beleállt a mérgezett nyilacska, öröm volt nézni, ám a másik szemfülesebb volt. Felmorrantam, ahogy neki lódultam. Nem szépítettem, vagy trükköztem. Egyenesen neki ugrottam, és a lendületemmel elsodortam. Elvesztette az egyensúlyát, én meg a felém csapó mancsát kaptam el az agyaraimmal. Onnan már egyenes út vezetett, hogy belevájtam a karmaimat a nyakába. Még mozgott, amikor lekászálódtam róla. Ideje volt tovább mennünk. Szerencsére nem egy zikkurat felépítésénél kellett dolgoznom annak idején, így tudtam, hogy merre is kell tovább haladnunk. A legrövidebb utat választottam a szentély irányába. Persze, hogy túl egyszerű lett volna, ha csak besétálunk, és elvesszük, amire szükségünk van. A szentély ajtajában újfent fogadó bizottság várt minket. Egy méretes bivaly, mellette pedig Sin. A bivalynak be voltak csukva a szárnyai, míg Sin egyszerű emberi alakban ácsorgott előttünk.
   -Ninurta… annyira nem is lepődtem meg. Mikor Atyánk megemlítette, hogy a fejeket akarod felkutatni, sejtettem, hogy én is sorra fogok kerülni, bár nem tudtam, hogy ilyen hamar. És nézz csak szét! Megöltél ennyi ártatlant az önző céljaidért… - egy sumák vigyor telepedett a képére. A bivaly mellette fújt egyet.
   - Nem mintha holnapra nem élesztenéd őket föl… - szisszentem egyet. A mosolya kiszélesedett. Nem volt szükség több szóra a részéről. Én viszont kérdőn Masakira néztem - Melyikük szimpatikusabb ellenfélnek? - kérdeztem.



(click to show/hide)
(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Vaizard

*

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
80 000 / 100 000

Hozzászólások: 156

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 47 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Tiamat nyomában
« Válasz #5 Dátum: 2017. Jan. 22, 19:24:06 »
Kurvára beficcent a szemellenzőm piton átvedlett racsító bunda teleppé. Rohadtul piszkálta az úrias ingerenciámat, itten egyetlen nyikkanással lepattintja az agyarukat mutogató tulkokat. Cseszte rendesen az egómat, de olyan iq hiányos parajbélés se voltam, be akarjam szaggatni a dobhártyámat és süket tataként vonyítsak non-stop mi a redvát rizsál, meg mikor ficcen be körülöttünk a haraszt. Szal, elreteszeltem a füleseimet, aztán a retkes áriáját követően elkérődztem az infón, hogy egy baszott honolulu őslakos totem állatot kell majd tógában kergetnünk, mert tutira valamelyik szentfazék tákolmányában fogják körbe dobálni huszonnégy karátos fukszokkal azokat a szottyadt tűzokádó alkatrészeket. Ettől aztán kurvára betikkelt a szemem, mert kapásból a horizontálisan elcseszett látcsövembe araszoltak a fehér séróval megáldott szektások. Nincs az a nebraszkai törpe uszkár tápoldat, hogy ehhez közösülésük legyen, de attól még a tetves sarki fuvallat karistolt végig a gerincemen és szedett rá arra, körbe csekkoljam a placcot.
Az elfajzott bárány vérében lubickoló famíliát nem szúrtam ki, csak az elénk bezuttyanó szellem tákolmányt. Arra a benyögésre, hogy éppen most slattyogok be egy régen lesüppedt birodalom, régen elkorhadt tanyájára nem sok idegszálamat mozgatta meg. Sem a redvás Indiana Jones ereklyefosztogatásra nem izgultam rá, sem az iphone-ját kattogtató turista csingacsungát nem piszkálta fel bennem. A kapun belül virnyíkoló makákó gyíkok már annál sikeresebben baszogatták a dobhártyámat. Közel evickéltem hozzá, felkapjam valamelyik tetves gerendát és csűrjem mindegyiket pofán, vagy az utánunk ügető csürhének lökjem be a „csípd meg!” vakert, hogy tegyék már a károgásukat alapállapotra, mert menten agyérgörcsöt zsebelek be ettől a vinnyogástól.
-Keh! Meva, már le akarsz passzolni? – Vontattam el a képemet a máltai szeretet szolgálatos benyögésére, mit csapassak, ha elkatyvaszolna a lépfene. Vettem a selyem szalaggal körbe tekert nyálverését, bár kurvára nem lézengett ingerenciám elkavarodni. Ez a környék rohadtul ufó járta terep volt az én elcseszett ábrázatomnak és nem csináltam a bokszeromba, ha szólóban kellett volna átvergődnöm, ettől még kurvára nem rittyentenék Jumanji társasba lakatolást, hogy majd valaki, valamelyik elszaródott évszázadban kikapar ebből a posványosból, addig meg kóválygjak itten a sok degenerált csimpánzul vonyító hegyi szöcske között. Arról nem is fecnire hányva a stájszot, hogy tarkón csaphat a szitu is, errefelé marhára nem húzom végtelenségig. Ki tudja, milyen kibaszott mázsás kódexek porosodnak arra, mi lesz az itten szenvelgő parasztokkal, akik bepofátlankodnak, mert rossz ajtón döngettek, vagy kibaszott velük egy lábát lóbáló isten fajzadék, vagy szimplán ők akartak valamelyikkel kicseszni.
- Keh! – Vakarásztam be a mellkasomat arra, csitáék kitolták a spanyol gesztenyét a homo szaporodás felé és lecsattogtak a szintünkre. - Pacsi parti az ima placcnál? – Moccantottam be a vállamat oda se skubizva az oldalamon rinyáló vérszürcsölőre, aki már ezerrel trillázott, miért nem őt kaparom elő. Az addig patyolat tisztán hipózott, hogy kivergődte hasznosítsam, de ezeken a fejlődési zsákba cseszett selejteken hót ziher nem csorbítom ki a pengét, szal a koronás picsogásának helyet pofozva, saya-ba bugyoláltan veregettem a vállamat, miután három koma felénk poroszkált, hátha annyira baromira szexin vonaglanak, majd kipottyan a koponyából a verebekként fent kuksoló haverjaik. Ennyire pályáztak erre, akkor legyen, rohadtul úgy tettem, mint, aki kurvára oda se hederít a körénk gyülekező csimpánz fanokra.
A lent illegő trióból ketten rongyoltak szaharai prémessé vedlett sziszegőre, amire csak kurvára vernyogó picsaként cümmentettem, hogy ez kurvára diszkrimináció! Rohadtul kicsapták a retinámat egyetlen mókamakival, amitől baszottul besértődött a rendszerem és még ennyira se hederítettem rá a hangerőt csumákosra facsart szőzsákkal. Csekkoltam, mit tol piton prof, amitől rohadtul beránduló szemellenzővel túrtam bele a sérómba. Megest totál átszambázott négylábú cincálóba. Már bekészítettem a kurvára „ne így fikkants meg őket” szent rizsámat, amikor a tetves csitája nem bírta tovább a feszkót és a képemnek esett, ha ment volna neki. Telibe csűrtem a saya-val a körzetemben karistoló koponyáját, majd leosztottam a markolat végével egy gyomrost, aztán elslisszoltam mellette és tarkóból még bezsákolt egy lajhár tockost. Ettől talán fogzománccal befogja a betont és őt trafálja telibe a szinkronugráló csimpánz pereputty.
Nem totálban, de valamennyire becsusszant a látkép, szal, ha innen visszacsörögtem humanoid földére rohadtul elzúzok tippmix szennyet venni. A belőtt számokhoz majd kérek asztro viperától energetikai tanácsadást. Addig meg maradt néhány feles percem, órám, elbaszunk valamit napom kitolni, melyikekre lökném a voksomat. A szirénázó ramapitacus csürhe, úgy se fittyentette be az ingerencia küszöbömet. Fél kezessel osztottam a sallerokat a felém vonagló makiknak. Kurvára nem kergetett a szapora, úgyhogy kibaszott tahó fülpöckölésekkel sztázsáltam, míg összekaparják a képüket és fentről, oldalról, hátulról, párossával, szólóban, falkában vetődnek a zónámba. Ahogy berongyoltak a piros falu határon mocskos parasztként, csak arrébb-arébb csusszantam a csalapáló csülkeik elől. Oda se kushadtak arra rohadtul bevesztik az egyensúlyuk és egyetlen kongatással kifektetem a szottyadt bundájukat a gyeptéglán.
- Neh! Túl sok kraftot pocsékolsz! Rendezetlen csürhe. Egy moccanásra kifektetheted mindet. – Csűrtem felé lábbal az egyik csukámat kaparászó csimpáz krapekot. - Mint a tetves Majmok bolygója reboot! Vajon csörtet közöttük Ceasar? –
Fókuszáltam a humuszban fetrengő bolha gyűjtőkre, hátha valamelyik értelemesebb vakert rittyent a retkes vinnyogásnál. Egyik se durrantott jackpot-ot. Helyette a barlangi zugukból kipislákolt répafőzelékek, rájöttek, mekkora atom balhé, pofán gyűrnek a környező szaros díszlet elemekkel. A képem szomszédáságban elzakózó fonott tároló vacakra, csak összefércelt szemellenzővel pattintottam fel lábfejjel egy retkes lavort és csűrtem postaforgolódással a feladónak. Aztat halluzza majd kifetrengek a girhes cukkolásától, akkor tubórzhat a szaros berendezés alól, mert velem nem fog egy siklóra vedlett maki kicseszni! Még akkor se, ha a többi cimborája is kurvára felfedezte Amerikát, hogy ez a dobálózás, milyen kibaszottul humoros szarakodás.
- Neh! Rohadtul az a deja vu-m, mintha a törpe terroristákból kéne kihentelnem a sajtkukacot. Ezek kajak ilyen szánalmak, vagy én nyomtam túl sok speed-et? –
Lendítettem be egy kötélre csomózott köcsögöt és gyűrtem vele nitróval képen az egyik csitát. Rohadtul pofám elé górt csülökkel sasoltam meddig szárnyal, aztán rágyújtöttem a rakétákra, utána csorgassam a többi gyíkarcot is. Már ezerrel bedurrantottam a propellert, amikor Piton prof beugatta, hogy tipli van. Pofámat csűrtem zaciba pont most kattant be neki  curokkilás, amikor ilyen kurvára golf májer szórakozást pattintottam ki a koponyámból. Baszottul szilánkosra zúztam volna rajta a népművészeti agyagedényt, de ma ő lőtte a rendeleteket, szal a legközelebbi lúzert kibombáztam a parittyával és elszelelő kiméra után csörtettem. Nem böktem oda, merre szaggattunk, mert elég tempósan tekergőzött a legpuccosabb, kordonnal elkerített placc felé. Ebből még én is lecsorgattam az infót, valszeg a góré trónja elé fogunk beporoszkálni. Arra pedig egyenesen egy griff farokcsontjáról tettem, hogy ott téblábolnak a bejárat óta utánunk koslató ölebek.
- Mint vak a pecuban fullos holdfogyatkozásról a Plutó árnyékában káposztát kapálva…- Forgattam be a bagolylesőimet, mekkora kretén faszságot bökött be nekem. - Ekkora foggyer paréj lámakorságot is csak te tudsz benyögni. Nem, baszki! Emberképződmény vagyok! Max, akkor tolom az ipart, ha bepöccintem a házi ölebem. Szal, előtte bökj palackpostát, mert rohadtul becumizom a szitut. –
Azt én vágtam, hogy nála valahol elszaladt az fajfejlődéses szarakodás, meg nálam is akadtak döccenők, de alaplapon még szottyadt humán palánta voltam, aki kurvára a szőrzete végéig sem kukózott el setétben. Állandóra meg rohadtul nem fogom kapcsolni ezt a veszett korcsot, mert a végén lapáttal kanalazhatják összefelé az univerzum díszes társaságát, miközben rám csattintják a pórázt, hogy kushadjak. Végül is, tempósabban csűrnénk a duónknak ösvényt, de azért nem meditáltam sokat ezen a baromságon, mert a tetves lépcső tetején a fogadó bizottság díszelgett. Kurvára kezdett beborulni a bili cédulám, mindegyik négylábú tulok szintet ugrik, mire kettőt pislantok.
- Keh! Elég cink mi nem kapunk level up-ot! Azért ez rohadtul rendszer csít! – Doboltam baszott ráérősen vércsapoló markolatán, mert baszottul komoly problémába zakóztam. A bunkóikat lengető nerc kabátokat marhára uncsi szarakodás lenne a csitás hacacáréval lepattintani, viszont baromira nem csíptem az ötletet, hogy sushi-ra szeleteljem az ocsmány képüket. Valami marhára új vergődésen kattogtam, amikor pikkelyes agyarbajnok kurvára bekanalazta a kostolót. Rohadtul bezsírozták a téglák közé, amire kibaszottul leosztottam magamnak egy homlok csapkodást.
- Kapard mán összefelé magad! Ezt le kellett volna pattintanod. Csövezz már oda a tápos érzékeidre! – Gyűjtöttem be csülökkel a képemnek bombázott buldózert. - NEH! Húzzál fecnit! Éppen sziszi pitagorasszal trécselek! – Markoltam be a cuccot és rántottam a pofámhoz a végén cövekelő szőrme tartozékot, akit baromira a privát szedálójával csűrtem mazsola tetőn. A szanaszét fröccsenő vér kurvára nem hozott volna zseblázba, ha nem rikított volna a leprás szerkómon. Kurvára hosszúra eregetett káromlásokkal vergődtem ezt megint rohadt nagy szopás lesz kisuvickolnom a gönceimből. Baszottul felkúszott az agyvérzés indexem, ezért baromira bepöccintettem a hentelő harmadállásomat. Bezsebeltem a retkes hulla bunkóját és azzal rongyoltam neki a körém sereglő csicskáknak. A jobbra szobrozó paraszt felé forgolódtam, de nem zakóztam neki, bestoppoltam és fordulásból eregettem neki a mázsás szarságot. Miután a cucc telibe kapta a mellkasát elcsíptem dőlés közepette és rárúgtam a sorban mellette vicsorgó bamba trióra. A mögém ügető szarzsákról így lecsusszantam és a rafkós tetűládája, naná, hogy a nyakam köré gyűrte a leprás buzogányát. A kispadon step-pelő cseréje erre redvás spurival feszült nekem. Gyomron kúrt azzal a faszom mázsás pöröllyel, amitől sárga csibéket halluztam. Kurvára cifrára rittyentett káromlással ragadtam meg a szaros kifeszítő stóla tángálóját, beemeltem a csülkömet, hogy ráakaszkodjak a belezőt lendítő baromarcú nyakára. Satuba csűrtem a szemétládája gigáját és egyetlen moccantással felesbe törtem. Az elvágódó teteméről eltúrtam magam, így volt annyi tetves extrám, hogy átkúrjam a mögöttem radarozó nyomorékot a pofám felett. Mire kirugóztam a szituból már Tokió expresszként csattant nekem oldalról pácolt bundás, aki rohadtul rácsimpaszkodott a szerkómra és szumó emeléssel vágott bele a placcba. Kurvára asztmás parasztként hörögtem, de baszottul nem vergődtem sokat. Körbefűztem az elfelé kapart csülkét és könyökkel reccsentettem be az állkapcsát, csak, hogy érezze, milyen baszottul hálás vagyok a gerinc roppantásért.
Feltápászkodtam a kriptámból, körbe csekkoltam a placcot, aztán kurvára nyűglődő picsaként poroltam le a szerkómat. Ezt a tetves gúnyámat is lökhettem a kukába, ami baszottul kezdte kiakasztani a hippi létemet. Lassan egy nyamvadt textilem nem lézeng a szekrényemben, mert, vagy gallyra vágja valami gyökér, vagy Hipolita nyúlja be. Cseszettül érlelődött a retkes tortúra elvánszorogjak valamelyik picsatakaró ellátóba. Ettől kurvára agyfaszos nyűglődést kaptam, így arra is rohadt lelkes morranással reagáltam, tovább kéne vontatni a picsánkat. Trappoltam a taccsra vágott piton prof után, akit cafatokra kapott a koppasztó masina.
- E meg mi a fittyfenékes lyuggatott ementáli?! – Csűrtem le neki egy csattanósat a hátára, mert szartam bele darabosra reszelték. - Mi a gedva lesz folyt kövben, ha már ezek legyalulnak?! Ennél azért több lézeng benned…rohadtul nyesta a koncentrációd. Vágom a lányod miatt picsádban a borsika, de most itt karistoljanak az agytekervényeid, vagy a csajszi hulla köcsögben kaparint meg…–
Böffentettem neki oda a rohadt károgásomat, mielőtt neki szambáztunk az újabb fotocellás ajtónak, két telibe kúrt dór oszlop formázatában. Marhára beforgattam a bagolylesőimet, most kajak minden redvás sarkon totyogorgni fog valami. Kurvára örvendenék, egyszerre lezavarhatnánk a vergődést, mert ez a szünetekkel cicomázott aréna szórakozás marhára kezdte felpitiszkálni az idegbajomat. Erre meg rátunkolt pár zsíros bödönnel, hogy a valszeg itteni góré arról csicsergett, micsoda nyomorult parasztokként nyiffantottuk ki az idomított csicskáit. Kapásból tahó paraszt cümmentéssel fittyenttem be neki a középső ujjamat.
- Nyazsgem, colos! Ha olyan kurvára ma szalasztott birkák lettek volna, előbb trécselnek, aztán akarják szétkapni a pofánkat, de valszeg azt csorgattad le nekik, hogy minden poloskát cakkozzanak fel, szal dugd a selymen neveld valagadba a műrinyádat! –
Nem tom, mi a retek kattant be a csókánál, de csak kussban méregetett, míg Piton prof el nem darálta, hogy épp most ugattam be neki, hova vonulgasson telelni. Rohadt méretes homlokon csűréssel dörgöltem a halántékomat, megint baszottul beletalpaltam a nuku kommunikációs őslakosokba, akik ki se pattintják, miről tépem a pofámat. Ezt eltároltam a csűrbe, mert valszeg nem ez lesz az utolsó kozmásodásom. Inkább nem is koptattam tovább a vergődő rizsámat, csak szefós vigyorral bepöccintettem öccit, hogy majd vele tángálom le ezt a tűzokádó gyűjtögetést.
- Keh! Viszem a colost! – Odasasoltam felé, mert kurvára nem vágtam az itteni szokásokat, mert azt kificcentettem a vakerjából, hogy az egyik dns cimborájának akarok neki feszülni, akit valszeg nem nyiffantana ki. - Meddig toljuk? – Majd nem keresztbe koccoltam a humusz, miután visszabökte, hogy milyen kotyvalékkal tempózzon rá. Kurvára pofámra kövesedett balta ábrázattal lőttem be neki, pontosan mire akartam kilyukadni.
- Neh! A krapekot meddig szedáljam! –
Böködtem a muksóra kibaszottul felhúzott búgócsigaként, de megest akkora taplóság csusszant ki a pofáján, hogy beránduló szemöldökkel gyűrtem végig a képemet. Ennyi idő alatt mákos patkóra kikaparta a rohadt gesztenye füzért és bebökte, csak annyira kapjam szét az isteni valagát, ameddig be nem ismeri, lecsűrtem. Ez már közelebb araszolt a kérdésemhez, úgyhogy köptem a további barkóbára és odaslattyogtam a csókához. Nem sasoltam nála semmilyen cakkozót, ezért lehorgásztam lajhárt és lepakoltam a földre. Ezután beigazgattam az összegányolt szerkómat és meghajoltam a fószer előtt. Ilyen kurvára magasra baszott a rangja, meg nem tetves gyártósoron hányt filézés, akkor már kolbászolt annyi időm, hogy kipöccinthettem az üdvözlégyet.
Szobroztam pár pislantást, de a krapek nem moccant, még csak jelzéseket se csurrantott, hogy a pofámnak akarnak rongyolni. Ezzel előrébb nem poroszkáltunk, de komáltam ennyire kibaszott türelmi rendelettel toporog, mikor zakózom neki. Rohadtul csíptem, mert ez azt jelentette a krapek kurvára kontrollban tart mindent, vagyis kibaszott tápos! Marhára széles vigyorral toltam hátra a csülkömet és lendültem a képének. Felturbózott csörtetésből ugrottam a képének, amire rohadt sokáig nem lökött választ, de attól majd összefostam magam. Kurvára csettintésre nyúlt a csulóm után és rántotta be lendületből. Az érkező csülkét magam elé felhúzott talpakkal fogtam be, amire fordulatból vágott el a bezsebelt csuklomnál fogva. A benyakalt tempótól gecire morzsákra dörrentettem a méterekre felhúzott téglafalakat. Szaros dominóként rongyoltam keresztül legalább négy retkes vackon. Kurvára bezsibbadt az összes tetves tagom és rohadtul sajgott az oldalam. Baszottul más kategóriában díszelgett, mint az eddigi csicskák. Ez kurvára beküldte nálam a zsongó korságot, amitől kibaszott szefós vigyorral kaparásztam fel a picsámat. Újabb futkorászással rongyoltam neki, mert baszottul nem akartam villámos, vagy egyéb csicskasággal becsalni a meccset. Túlságosan élveztem a szarozást, hogy ilyen baromságokhoz nyúljak.
Kurvára beseggeltem a pofázata előtt, hogy átcsússzanhasak a csülkei között és ha már arrafelé eszik a penészgomba, akkor kikaparjam a tonnáit tartó bokáját. Telibe is gyűrtem, meg úgy zörgött a haraszt beborul, de átfordult a betámasztott karján, míg a másikkal becserkészte a tetves csukámat. Baszottul befogta és lógatott fel, majd ugyanazzal a redvás mozdulattal vágott meges telibe a betonra, hogy bezúzhasson egy gyomrost. Kurvára belém szorongott a tegnapi oxigén pacám is és alig bírtam arrébb görögni, miután ezekre még rálicitált azzal, baromira ugrásból loccsantsa szét a koponyámat. Ez elől marhára arrébb tántogotam és ezerrel kapartam felfelé a pofámat, mire egy rohadt gyorsúszó cápaeleség vetődéssel satuba markolta a csülkömet, hogy onnan fejjel telibe szedálja a gyomromat. Kezdett kurvára azaz érzésem lenni a fószer meg akarja vizsgálni mit toltam le tegnap vacsira, amihez rohadtul jól araszolt.
Baszottul kínai volt ez a szarakodás, amit tolt nekem, főleg, hogy befogta a derekamat és kurvára átgördített magán. Cseszettül satuba rongyolta a gigámat, meg a kapáló tagjaimat, véletlen se faroljak ki a fogásából. Kurvára nem csíptem ezt a lekötözött sonka vergődést, szal köptem bele, épp a levegőmet csavarja ki belőlem és rohadtul az oldalába böktem párszor a könyökömet, meg baszottul csokorba kapartam a kraftomat, hogy izomból telibe fejelhessem. Ettől lájtosodott a csomózása, úgyhogy bemarkoltam a csuklóit, kintebb feszegettem és addig nyomattam neki a fejeseket, míg tovább zuttyant a szorongatása. Közben ezerrel turbóztam kicsigázzam a surranóimat és miután bezizzent a lehetőség rohadtul fellendítettem a csülkeimet, hogy átfordulhassak a képé fölé. Az egyik csülkét nem eresztettem, rohadtul kirecsentettem és a tapló paraszt tartása mellett zendítettem rá ököllel átplasztikázni a képét. Hát, majd behugyoztam erre meg azt a batyut lökte hozzám, megragadta a szerkóm gallérját és izomból lerántott. Kurvára nem volt ingerenciám megint fojtogasson, ezért löktem neki a jobb horgost, amire rácsimpazkodott a csülkömre és baszottul törési szögben gyűrte lefelé. Meg a pöcsöm körözési plakátját eresztettem neki, rohadtul emeltem a talpamat és a gigája köré csavarva rántottam hátra, csak, hogy a parasztja vontatta magával a karomat, ergo, ha nem akartam tőből leszaggatni, akkor kaparhattam utána. Rohadtul a szabad mancsomra tehénkedve kaparásztam mellkasán, majd talpaltam onnan be a torkát, hátha az ellen nyomatásra végre leakad a karom szedálásáról. Hát, baromira nem jött be, mert hiába feszültem neki a másik kezemmel, hogy lefejtsem, kurvára csak azzal válaszolt, hogy alá fonta a másik karját. Baszott kalács verzióban díszelegtünk, míg be nem zakózott az oldalas rúgás. Rohadtul kipottyant a pofámból, hogy nem skubiztam rá, de még egyszer nem szivatott meg vele. Előre dőltem, hogy a mellkasán támaszthassam meg a tenyerem, onnan forgolódtam át a talpaimra és feszültem neki, hogy párszor telibe rúgdalhassam. A mocskos moncsicsije erre se kattant le a pofámról. Kurvára teljes mázsából rám csimpaszkodott és előbb csillagosra fejelt, aztán telibe térdelt, végül elgórt a fenébe. Rohadt szélkakasként kugliztam végig a terepen, mire összekapartam annyira a pofámat, hogy képes legyek baszottul belőni, merre áll a képsíkom.
Beráztam a sérómat, legalább ne keresztbe sasoljanak a bagolylesőim, aztán lőttem a következő menetet. Kábéra ezzel szaroztunk non-stop, mert rohadtul nem bírtam mit cseszni a tetves akaszkodó csincsilla vergődésével. Rohadtul más stílusban tolta a vergődést, de ez baszottul nem vette el a retkes tángálási kedvemet. Baszottul tipliztem a fószernek, amennyiszer csak lehetett. Rohadtul kezdett minden tetves tagom nyígni, meg rohadtul szögbe kellett valamimet reccsentenem, miután kiugrasztotta a helyéről. Baromira tempósan szedált a fószer. Nem kurvára látványosan, de cseszettül barangoltam abba a leprás szituba, hogy a tagjaim toronyként puffannak össze, mert totálisan szétbarmolta mindet. Ezért kurvára ajánlom neki, legalább zsibbadjanak a maflásaim nyomai…
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Különleges karakter

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
26 000 / 30 000

Hozzászólások: 140

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 16 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Tiamat nyomában
« Válasz #6 Dátum: 2017. Febr. 15, 11:43:14 »
Nem csalódtam, hogy Nannát választotta. A Hold Istenére pillantottam, de kicsit se foglalkozott velem, miután sikerrel tolmácsoltam közöttük. Onnantól kezdve teljes mértékben lekötötte Masaki a figyelmét. Ettől függetlenül tudtam, hogy ha valaki lenne olyan meggondolatlan, hogy rátámadna, hátha nem figyel, még kőkeményen ki lenne porolva érte a hátsója. A saját ellenfelemre néztem. Kiméra szerűség, mint jómagam. Csak lusta volt emberi alakot ölteni. Kiroppantottam a nyakam, míg a fújtatását, és az ideges padló kaparását figyeltem. Még éreztem a korábbi agyalás nyomait, épp ezért végig ropogtattam a csontjaimat. Míg Sin szemmel látható türelemmel várta, hogy Masaki mihez is kezd ellene, az én bivalyom nem volt ilyen előzékeny. Nem hagyott időt, hogy rendesen megfigyeljem a másik párost. Minden figyelmeztetés nélkül döntött úgy, hogy nem koptat esőelvezető csatornát a padlóba. Neki, pontosabban nekem iramodott. Morcos pofával vártam. Jöjjön szemtől szembe. Legalábbis úgy nézett ki a történet, majdnem addig, míg oda nem ért.  Abban a percben kellően közel került, vetettem le magam négykézláb, majd lendültem a torka felé. Halálosan pontos volt az ugrásom is, meg a találat is. A lendület közben átalakult fogsoraim pontosan a nyaki ütőér helyén csattantak a húsába. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy nem volt neki nyaki ütőere. Kitéptem a fogaim közt lévő húst, majd hátra lendültem. Nem pazaroltuk a történetet, lenyeltem a falatot,
   -Oh, hogy a kotera állt volna bele valamennyi tagodba, amikor ilyen képességeket begyűjöttél, te túlméretezett őstulok! - halkan, szinte magamban akkádul káromkodtam egy sort, isteni jelenlét ide, vagy oda. Nem számoltam, hogy egy magamfajta szörny ez a szárnyas bivaly is. Ámbár, egyelőre csak az én oldalamról történt meg a felismerés. Arra már csak berándult a szemöldököm, amikor megláttam, hogy visszanőtt a kitépett rész a nyakán. Rendes esetben repestem volna a boldogságtól, hisz a macska ritkán talál ilyen izgalmas prédát magának. De most nem rendes eset volt épp. A lányomról volt szó.
Dühös fújtatással indult felém újfent. Magam is felmorrantam, ahogy rákészültem.  Újfent nem menekültem el előle. Bár most sunyiságot sejtett, és pont, amikor oda ért elém, egy picit, tétovázva megtorpant. Elkaptam a két szarvát, és nekifeszültem.  Meglepte a mozdulat, elbődült, és ő is nekem feszült. Veszett erős volt! Egész testemmel rátartottam, úgy is kezdett hátra tolni. Lassan, de biztosan csúsztam visszafele. Azért nem szerettem volna, ha véletlen itt kilök az egész zikkuratból. Mármint persze, nekem is voltak szárnyaim, meg amúgy se halok meg, de akkor se. Már az önérzetemnek se tett volna jót a dolog.  Szóval hirtelen ugrottam fölé, és engedtem el a szarvát. A hátán landoltam, majd rúgtam is magam el, hátha ő szalad ki a hirtelen jött lendülettől. Megtette nekem ezt a szívességet. De a piszokja tudta a szárnyait használni. Már épp Masakiékhoz akartam indulni, dolgom végeztével, amikor meghallottam a szárnycsapásait. Fene.  Úgy robogott felém, alig tudtam elugrani előle.  Tényleg vérszemet kapott a szerencsétlen.  Felmorrantam a kialakult helyzeten. Eleddig tisztán játszottam, de úgy döntött, hogy ő is a szörny létéhez nyúlt ellenem. Vagyis mérget gyűjtöttem. Legalább kipróbálhattam, hogy tudok~e olyan mérget összehozni, ami a regenerálódást, vagy hasonlókat blokkolja, legalábbis lassítja.  Kísérleti időnek azt hiszem pont tökéletes volt. Eltűntettem a felsőmet, és átalakult a felsőtestem.  Méreggel telt el az egész testem.  Kék szemeim felfénylettek, ahogy végig szántottam a karmaimmal az oldalát, míg elszáguldott mellettem.  Nem vette fel a sérülést. Elégedetten bólintottam, miközben egy sarok perdüléssel tértem ki a szarva, majd egy lebukással a szárnya elől.  Közben felnyúltam, kis tollfosztásra.  Újabb adag mérget juttattam a szervezetébe. Nem volt vére, nem volt ami széthordja a szervezetébe az anyagot. Vagyis minél több sérülést kellett, hogy kapjon, hogy minél több helyre bejutassam. Terv helyett megtette.  A bivaly úgy se rendelkezett túl sok ésszel. Első soron öklelésre volt berendezkedve. Abba hagytam a játszadozásnak is beillő védekezést. Már volt valamennyi a szervezetében a mérgemből. Ki kellett próbálni, hogy mennyire volt hatásos. Épp megfordult, hogy újabb lendületet vegyen. Nem vártam meg az újabb rohamot. Minden porcikám megfeszült, mielőtt elrúgtam magam. A hátára érkeztem.  Belekapaszkodtam a karmaimmal. Egyből próbált levetni, lerúgni magáról. A karmaim nem voltak elegek. A nyaka felső részén lévő izomba mélyesztettem az agyaraimat. Eleddigre már három sor fém agyarral büszkélkedhettem volna, ha épp nem ezzel a monstrummal birkóztam volna.  Szorítottam egyet a harapásomon. Nem csak kapaszkodtam a bivaly hátán, de mérgeztem is egy időben. Rázta magát, próbált ledobni. Vadnyugati rodeón képzelte magát. Szadista vigyor kúszott a képemre.  Hagytam picit, hogy a macska ösztöneimet kontrolláló önuralmam megpihenjen, és előbukkanjon a szörny a jellememből. Kiharaptam a nyaki izmokból egy darabot. A bivaly üvöltése kellemes muzsikaként bizsergette végig a tarkóm, és a gerincem. Nem foglalkoztam az igen csak vadul ugráló talajjal, megfordultam. Minden egyes lépéssel tövig döftem a karmaim az élő húsba. Egy fél pillantással szemrevételeztem, hogy a nyaknál kitépett cafat helye egyelőre nem gyógyult. Hátra egyensúlyoztam a szárnyaihoz. Csapkodott velük, ahogy forgott, és hánykolódott. Próbált magáról ledobni. Ezzel csak fokozta a vadászösztönt bennem.  Egyik szerencsés csapásával pont az orrom előtt táncolt el a szárnyával. Újfent megfeszült önkéntelenül a testem. Ahogy rántotta vissza, lecsaptam rá. Hallottam a csontja roppanását, ahogy összezárultak a fogaim a szárnycsontjára. Egy erőteljes mozdulattal megrántottam. Újabb reccsenés volt a jutalmam. Nem foglalkoztam olyasmivel, hogy furán festhetek, félig átalakulva, ahogy épp négykézláb alkotok egy megvadult bivaly hátán. A  másik szárnyát szúrtam ki célpontnak. Még egy szorítás az állkapcsommal, majd elengedtem. Tehetetlenül lógott a teste mellett. Nem úgy a másik. Sánta vadként csapkodott még mindig vele. Semmi együtt érzés nem volt bennem, amikor azt is elkaptam. A bivaly prédává léptette elő magát. Szorítottam egyet az agyarammal, és rántottam a nyakammal egyet. A másik szárnya még mindig tehetetlenül lógott. Visszahúztam a karmaim, elengedve az összeroncsolt testrészét, hagytam, hogy a kétségbe esettségének a lendülete lelökjön a hátáról. Tenyérrel tompítottam az érkezést, miközben rámartam a bokájára, szinte teljesen átharapva azt. Ott nem töltöttem sok időt, szinte azonnal lendültem a nyaka irányába újfent. Egy elégedett morranás szakadt ki a torkomból, mikor újfent összezáródott az állkapcsom a torkán. A lábaimat, ha már azokat emberinek hagytam meg, átkulcsoltam a nyakán. A teljes testemmel szorítottam. Minden izmom azon dolgozott, hogy elroppantsam a nyakcsigolyáját. Nem adta magát könnyen. Nekem meg nem volt benne a természetemben, hogy feladjam. Olyankor semmiképp, amikor már az áldozat nyakát szorítom. Párszor oda verte magát a földhöz. Magával együtt engem is. Kiszaladt a tüdőmből a levegő. Nem engedtem a szorításomon, ahogy nem erőltettem a következő lélegzetvételt sem. Nem volt rá szükségem.  Velem ellentétben szép lassan az ő nyaka engedett a nem is olyan szelíd erőszaknak, és elkezdett elfordulni. Ezen fellelkesedve még  nagyobb erővel feszítettem rá.  A hangos reccsenés után még vártam egy darabot. Csak utána kászálódtam le róla. Mire felegyenesedtem, már teljesen emberi fizimiskával néztem körbe.
   - Komolyan kitörted a nyakát? - csendült fel egy jól ismert hang mögülem. Mosolyogva fordultam meg.
   - Talán te is ki akarsz állni valamelyikünk ellen? - érdeklődtem le, hallható jókedéllyel. Öcsém jól ismert alakja fogadott. Vonásainkban hasonlítottunk egymásra, finoman szólva se tagadhattam volna le a testvéremet. Bár az ő haja jóval sötétebb volt, mint az enyém, inkább feketére hajazott. De a szemei ugyanolyan kékek.
   - Inkább nem kockáztatom meg, hogy ti is hátsón billentsetek, meg arra menjek haza, hogy az asszony is elagyal! - sunyi mosolya ellenére tudtam, hogy a sógornőm valóban heves természet, de őt nem bántaná. - Viszont őt… nem tudom, hogy ki, vagy hogy találkoztatok, de bemutathatnánk Pakhet~nek. Szerintem nagyon jól megértenék egymást! - köszörülte meg a torkát.
   - Egész biztos vagyok benne! Nekem is szétrúgta a hátsóm első találkozásunkkor - bólintottam öcsém ötletére. 
Kissé talán szadista vigyorral figyeltük közben a küzdelmüket. Masaki bámulatosan jól állta a sarat Nanna~val szembe. Egy valamikori főisten volt az ellenfele, akárhogy nézzük. Sin törte meg először a némaságunkat.
   -Nem gondolod, hogy már túl is teljesített? -érdeklődte le druszájától egy parányi torokköszörülés kíséretébe. Tehetségesen leamortizálták magukat mind a ketten. Nem sűrűn láttam még a nagybátyánkat ilyen állapotban, és ilyen helyzetben sem. A korábbi mosolyával lépett vissza párat Masaki elől,  majd meghajolt, ahogy korábban tőle látta. A mosolya pusztán akkor fagyott az arcára, amikor meglátta a bivalykáját. Felvont szemöldökkel nézett rám, én meg csak széttártam a két karom.
   -Attól tartok most idő lesz, míg kiürül a szervezetéből a mérgem, és rendbe jön… - készítettem fel azért, hogy mire is számolhat.  Nem volt lelkes, de tartotta magát a szabályokhoz. Szó nélkül állt félre az utunkból, hogy tovább haladhassunk.  Sin pedig egy kis holdkő szobrocskát adott oda nekünk.  Majd egy csettintésére megjelent egy újabb ajtó előttünk. Lovagiasan én nyitottam ki, majd csuktam is majdnem be.
   -Remélem jól viseled a száraz meleget - néztem vissza Masakira.  A következő ajtó ugyanis a Nap ajtaja volt.  Óvatosan léptem le a talajra az ajtón túl. Vékony, kitaposott járható útvonalak futottak keresztül-kasul, és tűntek el látszólag a végtelenben. Az utak mellett azonban virágzó pázsit helyett folyékony magma virított. -Elérkeztünk Shamash birodalmába. - mutattam végig. Az egybe függő láva tenger nem viselkedett túl bizalom gerjesztően. Azért még nem gyanakodtam volna, hogy kénkő szagú buborékok buggyantak föl belőle. De nem túl természetes mód hullámzott.
   - És még Irkallát hívják az Alvilágnak! - sóhajtottam. A forrósághoz ugyan hozzá voltam szokva, nem keveset éltem sivatagban, de ezt a fajta száraz meleget mindig szoknom kellett. Nem volt elviselhetetlen, de valamiért a núbiai sivatagban éreztem magam. Leszámítva, hogy itt nem volt homok. - Ez is simán beillene a leírásba - Irkalla némely része lényegesen élhetőbb volt.  Óvatosan Masaki mellé soroltam. - Egybe vagy? Az öreg nem szokott kispályázni…  - érdeklődtem le. Valamiért sejtettem, hogy a többiek sem fognak finomkodni.  Mintha csak engem akart volna Shamas igazolni, buggyant pár feltűnően nagyot a láva, majd néhány alak emelkedett ki belőle, és mászott föl az amúgy tisztán tartott utunkra.  Az amúgy komor feketeség ellenére sem volt sötét. A magma kiválóan megvilágított mindent. Ezeket az alakokat meg amúgy sem lehetett volna könnyen szem elől téveszteni. Mind annyian világítottak. Volt egy két darab, aminek több keze volt, mint Masakival kettőnknek együtt véve.   A másik háromnak végtagban nem volta többletei, de az meg úgy nézett ki, mint valami mocsár szörny, csak lávából. Mindegyik fájdalmas történetnek ígérkezett. -Ötlet a díszes fogadóbizottságunkra? - érdeklődtem le, miközben mind a két lábamra pikkelyek nőttek a nadrág alatt. Reménykedtem, hogy azok legalább egy kicsit enyhíteni fogják az égést.


(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2017. Márc. 29, 20:28:48 írta Ninurta-Ra'im-Zerim »
(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Vaizard

*

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
80 000 / 100 000

Hozzászólások: 156

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 47 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Tiamat nyomában
« Válasz #7 Dátum: 2017. Márc. 05, 23:37:38 »
Minden tetves porcikám visított a szadizás ellen. Kurvára untam már a szolgálati helyére pöccinteni a retkes tagjaimat. Rohadtul nem akartam előle elporoszkálni, de tele lett a puttonyom a csimpaszkodó koala vergődésével. Próbáltam kifarolni a nyamvadt bepitiszkáló szarakodásai elől. Kurvára betépett ragacsnyalogató lúzerként téptem körbe-körbe, előre, hátra, jobbra, meg balra. Ezzel a baszakodással próbáltam kihúzni, hogy hozzám passzolja a kezdő rúgást, miután ő benézte a pofámat. Egészen kezdtem ráharapni a cuccra, mire hátulról a sodrófás nyanya kórus beböffentett. Ingerülten morrantam feléjük, ne zagyváljanak bele a bunyómba. Bár azon belepődtem, hogy az a másik felpuffasztott hegyomlás merről csörtetett oda vipera prof mellé. Az meg a másik, hogy mi a frászért cövekeltek kibebaszott lájt hullámokkal, miközben én itt az alvégen szürcsöltem a gebaszt. Kapásból felcsusszant a vérnyomásom, azokat a karattyoló pompom macákat is lecsapom tartármártásnak, csakhogy a tekergőző fószer telibe rongyolt hét negyvenes TGV vagonként és atomra felnyalatta velem a placcot a pincéig.
Kurvára méretes krákogásokkal kapartam fel a picsámat az alapzat alól. Leporoltam a pofámat, amire a csákosz rohadtul bestoppoltan hajlongott be előttem. Erre, csak bevontatott szemöldökkel cümmentettem, hogy kajak ennyivel zavarja le a melózást, de azért löktem neki a hasonló köszöntést. Utána egy-egy rühes téglával hátba csűrtem a károgó drukker picsákat. Nekem kushadjanak, ha már letolták a műszakjukat.
- Pofád ne járna, amikor csak mereszted a valagad! Am, meg ki a retek vagy? A tetves bunda fogas? –
A bekapart rizsára, csak elcsócsáltam a tetves káromlásomat, hogy pont a redvás öccse szőrrel bélelt lelkébe rongyoltam bele. Ezt már kurvára bebucskáztam. Akkor meg, mi a reteknek reteszeltem volna el a pofámat. Dekázással felküldtem még egy nyeszlett téglát és hozzá csűrtem. Tán, ugathatott volna róla, hogy a rokona, vagy bevédi a valagát, akár vakerral, akár a csülkeivel, amikor begórtam a téglával.
- Luxus elregélni, ki a fazon?! – A vissza pofázására, csak kibaszottul körbe forgatott gülükkel morrantam egyet. - Kurvára fél órára vakarásszátok a pöcsötöket! – Beficcent a retkes szemellenzőm még erre is tolta tovább a benyögéseit. - Azon a rohadt tulkon meresztetted! Nem vernyogtam, merre stoppoltál, szőrme bunda! – Kurvára düledezett az ér a homlokomon, még volt pofája erre bekrákogni, hogy ránk is csűrhette volna a deformált baromfi patást.
- Rohadtul meghatottál volna…- Felspilázott morgásokkal fordítottam el a képemet, míg az újabb karattyolása közben még azon turbózott elkaparásszon valamilyen vackot, ami gondolom a nagy szutyokhoz kellett. Baszottul nem akartam rá többet nyögni, de úgy kaparászta az ingerencia küszöböm tetves titán kerítését, hogy csak odaböffentettem neki, merre szúrja el non-stop a nyargalásait.
- Mer a képed, csak erre hasznosítod, baszod! Van öt kila másik fogásod, de a büdös nagy lószart! Neked kizárólag csócsálnod kell, mint egy kérődző purgyénak! Kajak a sörényes agysejtjeid miatt fogod orbitálisan megszívni! –
A kivágott ajtó felé csörtettem, de előtte löktem egy behajlást a két ott csövező fazonnak. A tesókának még hozzáfűztem, lezavarhatjuk az előbbi hátba csűrést, amikor, csak az úri ficsúr kedélyállapota és mensi naplója ereszti. Erre nem sokat köhécselt, kivéve azt, hogy ezt a bukszájával kellene lezavarnom. Már ugattam volna neki befelé, elég cinkes a culája mini szoknyája mögé bújik, de a nála is méretesebb barom testvére tolta tovább a szarságait, amik totál elvitték felé a vakeromat.
- Én meg a kikukucski bélféreg emblémával felpöccintett lóhere tenyészetnek a reklámarca, baszod…-
Forgattam be a gülüimet, miután utána ügettem a következő placcra, aminek a tetves láva fajzadék látképétől és redva szárazra pörkölt levegőjétől, csak hörgő morgásokkal csörtettem a pöpecül kivert kavicsos útra.
- Felőlem akár Lajos Vuttyon swarovski kristállyal kivert divatpáva kollekciós központja is lehet…-
Köszörültem be a torkomat, mert kurvára minden egyes ugatási szándékkal egyre tempósabban sivatagosodott el a pofázatom. Baszottul vissza kellett csapatnom a karattyolásomat, vagy rohadtul fikusz nyeszledékké aszalódom. Emiatt többet oda se böffentettem a folyamat narrátorként vakeráló kobra pikkelyesnek. Rohadtul magasztosra értékeltem az idegenvezető csipogását, de ezek az infók rá vannak hányva a tetves térképekre, szal totál felesben karattyol. Inkább kurvára csesződjön meg, hogy ő nem készül asztmás baromként eldőlni ezen a grillpartin. Velem ellentétben rohadt tempósan kotort és még időt is kerített a cseszegetésemre. Körbe forgattam a gülüimet a tetves kérdésére, mennyire akarok elpatkolni. Bemutattam a középső ujjamat, majd előkanalaztam egy kendőt a zsebemből. Mázli ezek a szarok mindig ott tetvészkedtek a körzetemben. Kapásból a pofám elé kötöttem, kevésbé kóstolgasson ez a tetves szárított szauna.
Alig lézengtünk pár rohadt lépést már elénk szambázott a fogadóbizottság. Kurvára hisztis picsaként ráztam meg a képemet, miért nem lehet egy csomagban ránk szakadniuk! Baszottul nem pocsékolnám többszörös kötbérrel a tevepúp nyál tartalékaimat. Kajak kezdtek rohadtul felcseszni ezekkel a totál klónozott húzásaikkal. Valami tetves változtatást tuszkolnának bele, vagy tolná ide a képét a boss. Nem tök mindegy mikor ugrunk a trónjának?!  Esnénk rajta tempósabban túl, aztán kevésbé bánnák a csicskái. Ha jól kaparásztam ki, úgy is visszaragasztják a lecincált testrészeik. Akkor meg aztán marhára tök mindegy az egész felhajtás. Értette a franc ezeket a halhatatlan sügéreket. Kajak csak a gond lézengett mindegyikkel…
Kurvára gigászi fújással sandítottam oda a tulokra, most kurvára ezzel a vakerral spilázik, hogy itten mit fogunk dobbantani. Hát, erre baromira kavarogtak tippjeim: KURVA GYORSAN MEGPATTANUNK! Egy, ebben a lávás dzsuvában meg nem süttetem a picsámat. Kettő, befulladok, ha még itten órákig kell jódliznom. Három, azokat a forró kavicsokat nem fogom instant perzseléses kucuként pofozgatni. Kapásból lekanalaztam Wame-t a hátamról és megpaskoltam a pengéjét, amitől az egész kurvára szétlebbent. A kis szaros ködszemcsék kavargó felhőként eredtek a dögöknek. Nem ugattam bele a gürizésébe. Szétkaparhatta a dögöket, mert nekem rohadtul elszelelt az ingerenciám, hogy csűrjem az ipart. Neki baszottul nem árt ez a kelesztő gép, míg én valszeg elszottyadt datolyaként vágódnék keresztbe a felhevített láva tányéron. Ahhoz meg baszottul nem ténfergett kedélyállapotom, szal maradt ez. A maradékot meg rácsűrtem a mellettem pöffeszkedő sörényes pitonra. Én kibaszott parasztként átugrottam a zsizsikes csomagon, aztán lazán bevártam, míg visszamászik a hátamra Wame és előkotortam a szutykos saláta fecninket. Megkoslattam merre kell kutyagolni, de kibaszott rafkósan, csak totálisan egyenesen végig kellett kurblizni a terepen.
Erre nem csűrtem mást, csak beroppantottam a nyakamat, ugrottam kettőt, aztán shunpo-val meglódultam a kibaszott főgóré placcára. Pár perces kotrással már be is koccoltam a kurvára odafröccsentett kacsalábon trónoló palotáját. Arra nem pöccintettem sokat, merre ténfereg puffasztott sziszegő. Tudott a bundás tekergőző vigyázni a valagára, amíg meg ide ette a fene, legalább befárasztom a krapekot. Kapásból nekigyűrtem a lépcsős távlatnak és berongyoltam az oszlopok közé. Majd nem górtam egy hátast úgy pofán csapott a friss hegyi levegő és kurvára élhető csapadék tartalom. Kurvára észleltem, hogy ettől a meredek váltástól kibaszottul nekifeszült göndör báránnyá felkunkorodni az összes tetves hajszálam. Baszottul próbáltam lenyalni a nyamvadt dögöket, de a tetves szobor dzsungel, meg a végén meditáló fószer rávett, inkább velük gürizzek.
- Neh! – Böktem a túlparton pöffeszkedő rasnya istenfattyára, vagy mi a redva lenne. Már baszottul elvesztettem a fonalat éppen miket készülök felkoncolni. - Te vagy itten a főmufti? Ha igen, akkor el fogom kenni a pofádat és lepattanok a nálad tespedő akármicsoda bigyulával, ami a nagy vacakhoz kell! –
Tököm nem tudta mi a favágó szilánkja volt a neve, mert az kóborolt a koponyámban, hogy ezt kell összedzsengázni, aztán abból poke fejlődik valami szart, amit meg le kell gyakni és akkor lehet hazafelé cihelni piton prof lányát. Többi meg marhára nem hozott boogie lázba, szal be se jegyzeteltem a neveket, vagyis elkárogni nem bírtam. Az a tiararu, vagy tiaumattu, vagy mi a retekbe keresztbe tört a nyelvem. Pont olyan rohadt bonyolult külföldi szutyok volt, mint sörényes anakonda neve. A büdös életben nem fogom tudni kikrákogni. Mindegy, mert átnyargaltam a terepen, hogy üdvözlő maflással telibe gyűrhessem a fazont. Erre alig kapartam végig és rugaszkodtam neki, hogy pofán csűrhessem, oldalról nekem rugaszkodott az ott tespedő szobor krapek. A lendülettel egyetemben küldött át a falon. Ezen a kibaszott napon rohadtul pörgetem a kecó buldózer műszakot. Kár, hogy ettől kizakóztam a terepre. Rohadt asztmás pincsiként kapartam a viskó oldalába, ne zuttyanjak bele az olvasztó tégelybe. Marhára felbaszott mormogásokkal kapartam fel a picsámat, hogy visszafelé mászhassak a kéglibe, mert kint baszottul nem fogok lézengeni. Odabent már ezerrel készenlétre pöccintettem magam, hogy szétkaphassam a retkes habarcsokat. Ehhez kurvára egyszerűen kipattintottam a karmaimat.
- Szal, malterozni kell… - Vontattam magam elé a csülkömet, hogy ezekkel a szutykokkal fogom felkockázni a gipszből kiöntött valagát az összes tetűládának. Neki rongyoltam a tetves oszlopnak és karommal álltam bele a pofázatába, hogy lendületből boríthassam fel. Arra már csak hátra morrantam, erre kapálózott be szőrme tenyészet, neki is csorgassak valami melót.
- Ne picsogj! Ott még egy halom szikla! – Morrantam a hátam mögé, miközben kurvára azzal foglalatoskodtam apró darabokra szaggassam a cement tákolmányt és oda se pislákoljak, baszottul meg akarna szabadulni az ábrázatomtól.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Márc. 05, 23:44:09 írta Sachiaru Masaki »
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Különleges karakter

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
26 000 / 30 000

Hozzászólások: 140

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 16 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Tiamat nyomában
« Válasz #8 Dátum: 2017. Márc. 30, 01:04:33 »
Sin hallgatott öcsém kérésére. Ám alig állt le, Masaki ránk mordult. Pontosabban Nanna~ra. Ha jól vettem ki a szavaiból, épp azt nehezményezte, hogy megkérte a nagybátyánkat, legyen elég ennyi.
   -Épp az öcsémnek szóltál be - jegyeztem meg - Bemutatom Nanna~t, vagyis Sin~t. Druszák a korábbi ellenfeleddel. - nem úgy tűnt, hogy az öcsém megsértődött volna a korábbi hangnemérért Masakinak. Erre én kaptam a továbbit.
   - Ha elkerülte volna a figyelmedet, én sem a bundámat vakarásztam, amíg ti alkottatok! - mutattam a még kiterült bivaly fele. - Kifejezetten figyeltem rá, ne rongyoljon rátok!  - tettem hozzá, hogy vegye számításba, nem volt egy sétagalopp dolgom nekem sem! Nem hatották meg a történtek.  Ha nem érzékeltem volna, képes volt verbálisan is kinyilvánítani a véleményét.
   -Testvérkém, azt hiszem kezdelek megérteni - somolygott rám a bajsza alatt a kisöcsém. Ebben az egyben nem kételkedtem. Annak ellenére, hogy nem együtt nőttünk fel, meglepően sok közös volt az ízlésvilágunkban. 
   - Ha hiszed, ha sem, nem könnyű úgy elharapni egy ilyen bivaly torkát, hogy abba belepusztuljon. Vagyis az ő esetében, lévén szárnyas bivalyról van szó, hogy kifeküdjön! - közöltem be Masakival a helyzetet. Erre tovább osztott, hogy miért így küzdöttem vele. Pedig a válasz felettébb egyszerű volt. -Oroszlán vagyok! - adtam hát a tudtára - Többnyire úgy is ölök, mint egy oroszlán. - Szerencsére közben megjelent a következő ajtónk. Így pont nem látta, hogy elvigyorodtam a reakcióján.  - Igazán izgalmas munka lehet - nem bírtam ki, hogy ezt oda ne szúrjam azért.
A következő ajtó egyenesen Shamas bácsikám birodalmába vezetett. Masaki feltűnő hallgatagságba burkolózott. Tisztába voltam vele, hogy nem a hely szépsége, inkább csak a varázsa vette el a szavát.  Ahogy az első alak felemelkedett, leérdeklődtem Masakitól, hogy mit tervez, hogyan tovább. Válasz helyett furcsa felhő szerű lepte el a környéket. Összeráncolt szemöldökkel figyeltem a jelenséget. Nem volt itt annyira megszokott jelenség. Ha még Anzu lett volna velem… esetleg… talán nem lepődök meg ennyire. De szemmel láthatóan, hiába minden, nem egyezett a szemszín, hajszín, bőrszín, hogy az illatukról, és a modorukról ne is beszéljek. Kíváncsian figyeltem a köd munkáját. Szemmel láthatóan ellenfélnek tekintette a láva lényt. Engem viszont nem bántott, ha véletlen hozzá értem, akkor sem. Arról nem is beszélve, hogy Masaki köd előtte, köd utána, lelécelt. Kireccsintettem a nyakam, miközben hagytam, hogy a bundám bevonja a mancsom, és a pikkelyeim a lábaim. Hátha nem éget úgy meg a tűz ezzel. Nos, egyfelől baromi büdös a perzselt bunda szaga, másfelől így is égetett veszett mód.  Eszembe sem volt kesztyűt venni. Akarta a fene, hogy ráolvadjon a mancsomra. Az ilyen húsba olvadós sérülések baromi lassan gyógyultak a normálishoz képest! És nem akartam félúton lesántulni. Hagytam, hogy skorpió farkincám nőjön. Jó vastagon megtöltöttem méreggel, majd a lény felé lőttem a méretes tüskét. Jó kérdés volt, hogy maga a mérgem hatásos~e ellene. De folyékony volt, és nagyot ütött a tüskével postázva. Megsoroztam vele, mielőtt az kapott volna szét engem. Ennyi naná, hogy nem volt nekik elég. Néhány tövis nem fektette ki őket. Bár úgy tűnt, hogy vér helyett, láva folyt a sebükből. Nem szívesen tűntettem el magamról a felsőm, és bontottam ebben a forróságban szárnyat, de muszáj volt. Egyszerű manőver volt, ami az eszembe jutott. Felülről lőttem ki a töviseim, majd teljes súlyomból még rá is zuhantam. Átlyukasztotta a tövisem a testüket és oda szögezte őket a talajhoz. A tövisek úgy ahogy megtették a hatásukat. Nem pusztult el tőle, de olyan helyeket sikerült eltalálnom, hogy idő kellett neki szemmel láthatóan, hogy összeszedje magát. Ráadásul a töviseim sem volt olyan könnyű elporlasztani.  És nos, pont az idő volt az, amit nem akartam neki adni. Vagyis minél gyorsabban Masaki után siettem. A tőle jött pára úgy tűnt, hogy besegített nekem az időnyerésben. Szóval indultam. A forró és száraz levegőben annyira nem akaródzott sűrűn lélegeznem, hogy az orrom után követhettem volna a férfi nyomát. Helyette az iránymutatómra hagyatkoztam. Egyenesen Shamas csarnokába vezetett. 
Persze, mire megérkeztem, Masaki már épp egy szobor arcát simogatta… karmokkal.
   -Azért hagyj nekem is! - morogtam, látva, hogy annyira nem gondolt rám, képes volt nélkülem elkezdeni a murit.  Naná, hogy visszamorrant rám. Nem vettem a lelkemre.  - Akkor azt hiszem, beszállok a karom partiba - a mancsaim úgy is már át voltak alakulva, ráugrottam magam is az egyikre. Nem kellett hosszan nézelődjek, hogy felmérjem a helyzetet. Épp a templom őrök estek nekünk. A jól ismert oszlopsorok, és az azok mellett álló szobrok. Nem lepődtem meg, hogy fenyegetésnek élték meg a férfit. Jók voltak az ellenfelek felmérésében. Voltak nem kevesen. Nagy szerencsénk az volt, hogy nem regenerálódtak a kőből, amin voltak. Láttam már csodákat, szóval nem mondom, hogy elejébe nem fordult meg a fejembe. Azért biztos, ami biztos, figyeltem a hátam mögé. 
Nem érzékeltem, hogy amíg mi a fogadó bizottsággal küzdöttünk, ő páncélt öltött magára. A termete jócskán, fölénk magasodott és két, tűznek kinéző kardot tartott a mancsaiba.
   -Van ötlet, hogyan tovább? - néztem Masaki fele. Az ellenfelünkről kérdezett.  - Ő itt Shamash, a Nap istene. Sin bácsi fia, akitől most jöttünk. Édesapjától eltérően ő a fegyvereket részesíti előnybe. Amúgy oroszlán rendes alakjába - hallatszott a hangomon, hogy egyáltalán nem viseltettem ellenszenvvel irányukba. Sem Sin, sem Shamash iránt. Ami ritka volt a saját panteonunkat ismerve. Masaki is elvigyorodott a hallottakra. - Csak általában túl komolyan veszi magát. Most is azért van itt… És igen. Isten, a harcképtelenség az egyetlen lehetséges végkifejlet. - tettem hozzá. A válaszára, miszerint ő lefoglalja, én kezdjek vele valamit, bólintottam egyet. Előhúzta a kardját. Látta, hogy mivel áll szemben, tudta, hogy a Napról van szó. Rábíztam a dolog ezen részét, amit elvállalt. Jómagam, egy méretes tövist kerítettem a kezembe. Némán idéztem meg újra a szárnyaimat. Nem igazán volt második esélyünk, egy ilyen ellenféllel. Kicsit robosztusabb lett az alkatom. Már elég erősen kezdtem keverni az oroszlán fiziológiát az emberivel. Jobban hasonlítottam Maahes~re, mint Darmore~ra ebben a pillanatban. Pikkelyekkel borítottam be a hátsó lábaim, és a hasam. Lelapultam a földre, becsuktam a szárnyeim. Egyelőre oroszlán farkam volt. Ahogy elrúgtam magam, bontottam ki a szárnyaim, és változtattam a farkam is át skorpió farokra. A mancsaimba tartott két tövist Shamash sisakjába döftem, míg a skorpió farkam a sisak és a vértje találkozásához.  Megperdültem a saját tengelyem körül, picit kitekerve a gerincemet, ahogy ellendültem róla. Alig engedtem el, egy méretes … nem is tudom, hogy tűz, vagy energia nyaláb hasított el. Döbbenten néztem a forrás irányába. Masaki, valami furcsa maszkkal, és még furcsább kisugárzással ácsorgott ott.
   -Ez mi volt? - kérdeztem nem is titkolva a meglepettségem. -Maszk? A maszk miatt  lett ilyen? - ez az egy változott rajta hirtelen. Nálunk nem voltak így maszkok. Talán Egyiptomban a halotti maszkok, de az sem ilyen… - Mi ez a maszk rajtad? - őszintén kíváncsi lettem. A válaszát nem igazán tudtam hova tenni, amikor beközölte, hogy a saját szörnye. -Azt hittem, hogy az a farkas. Mármint,  a prémes… - rávágta, hogy az örökbe fogadott. Vagyis, ha jól értettem ki a szavaiból, akkor maga is valami félvér… sok vér lény lehetett. Nem állítom, hogy nem értettem meg, hogy miért is nem ezzel kezdte a bemutatkozást anno. Óvatosan leguggoltam Shamas mellé. Eltűntettem a túlméretezett skorpió tüskéket.
   - Sin nem sokára itt lesz - suttogta neki. Érzékeltem a nagybátyám közeledtét. Úgy sejtettem, hogy tudja, mire számítson.  Azért egy aprócska kis fiola jelent meg a kezembe, vörös folyadékkal benne, amit Shamash vértjére tettem. A napkő ott volt a kardjára kötve.  - Ha megtaláltuk a lányomat, majd visszajövünk vele együtt! -ígértem még, majd felegyenesedtem. Már megjelent Jupiter ajtaja előttünk. Picit elhúztam a szám.
   -Van a táskádban egy kis levél. Azt rágd el, mert a víz alá fogunk menni. És ha jól tudom, az emberek még nem tudnak lent lélegezni. - Tudtam, hogy Atyám csomagolt neki - Nem fogsz tőle sellővé változni, vagy semmi ilyen. Csak egy alkalomra képessé tesz, hogy a víz alatt is tudj levegőt venni. Ha kijössz a vízből, utána már ne menj vissza, mert csak egy alkalomra szól a történet. - ismertettem gyors a használati utasítást.  Kinyitottam az ajtót. Egy összefüggő vízfal fogadott azon túl. -Még valami. Ha jól tudom, itt már lehetnek Tiamat gyermekei közül. Marduk unokatestvérem őrzi ezt a helyet. Tőle nem lehet olyanra számolni, mint Sin, vagy Shamash amilyenek voltak. A lovagiasság, mint olyan, nem a legerősebb erénye! - próbáltam finoman leírni. - Nem a legmegbízhatóbb alak. Ha ránk támad, nála nem elég, ha feladja. El kell érni, hogy ne tudjon mozdulni, egy jó ideig! Hogy utána ne próbáljon meg hátba döfni minket.- szívesen meséltem volna tovább is. De itt észbe kaptam, hogy ideje lenne ténylegesen indulni, és nem az időt húzni. Vettem egy mély levegőt, és elindultam. Visszafogtam, hogy ne prüszköljek, ahogy a víz hozzám ért. Szinte azonnal váltottam vissza emberi alakra. Lényegesen egyszerűbb volt hajat száríttatni, mint bundát. Nem álltam meg, hiába tiltakozott minden porcikám a megpróbáltatás ellen. Most nem én voltam a fontos. Nem vettem levegőt. Kellett pár perc, hogy megszokjam, nehezebben mozgok abban a közegben.  A túl oldalon, hiába voltunk víz alatt, meglepő fényesség fogadott minket. Egy fényűző kastély szerűség magasodott előttünk.  Marduk emberi alakban jött elénk. Így nem volt magasabb egyikünknél sem. Fekete haja engedelmesen simult hátra. Kék szemei izgatottan cikáztak rajtunk.
   -Nagyapa mondta, hogy jöttök! De én már amúgy is mennék innen, szóval megmutatom, hogy hol van, aztán a tietek, azt csináltok, amit akartok. - indult el előttünk, egyenesen át a kastélyon.  Nem voltam olyan naiv, hogy elhiggyem, csak besétálunk, aztán ki, és ennyi volt a történet. Aztán megláttam, hogy hova is vezetett minket. Egy szépen megmunkált sárga zafír, körülötte a saját lányom, és még néhány vízi lény. Láthatóan Tiamat leányai. Nágák, sárkányok, olyan amorf lények, amikre az emberek még nem is találtak ki neveket. Látszott sokukon, hogy Tiamat keserűségéből születtek.
   -Te itt maradsz! - morrantam rá a csendesen eltűnni készülő Marduk~ra. - Csak úgy emlékeztető gyanánt. Hányszor is jártam nálad, hogy a lányomat keresem, nem tudsz~e Tiamatról bármi használhatót? És nem csak Tiamat feje, de még Ushum is nálad volt egész végig? - vetettem rá egy gyilkos pillantást. - Valamiért, mintha nem ezt mondtad volna nekem, egyik alkalommal sem. - veszélyesen elmélyült a hangom, ahogy ezt morogtam. 
   -A lányod… az csak egy szörnyeteg! Annak a némbernek a tojása… - egy pillantás elég volt, hogy ne mondja végig, amit akart.
   - Megpróbálok oda menni hozzájuk. Valószínűleg ránk fognak támadni. Másképp ez a kis kígyó nem engedte volna ilyen könnyen át a trófeáját. És a lányom is már itt lenne, hogy menjünk haza. Szóval a legrosszabbal számolok. Ha ránk is támadnak! Kérlek, ne árts nekik. - elindultam a kő irányába.  Rüheltem, amikor igazam volt, de most az volt. Amikor túl közel értem fenyegetően ránk mordultak! 

(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2017. Márc. 30, 07:35:58 írta Ninurta-Ra'im-Zerim »
(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Vaizard

*

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
80 000 / 100 000

Hozzászólások: 156

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 47 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Tiamat nyomában
« Válasz #9 Dátum: 2017. Jún. 04, 00:05:59 »
Rohadtul átvedlettem szétkaparó üzemmódba. Rétegenként hámoztam meg a redvás beton tömböt. Addig cincáltam a pofáját, míg teljesen fel nem szívódott és mikroküki darabkákban díszelgett a pecó talaján. Marhára bepitiszkált morgásokkal csekkoltam, merre kolbászol prémes vipera és mennyi cement rakomány pöffeszkedik a főcsókesz előtt. Baszottul semmi ingerenciám nem repdesett az Etna rohasztó kéglijében beadni a tanga papucsot. Arra gyűrtem, minél tempósabban a képének torpedózhassak. Ehhez ezerrel gyalultam a látómezőbe ténfergő kétajtós oszlopokat. Marhára nem cécóztam, lendületből csűrtem rúgásból az egyiket a másikra és nyargaltam végig a dőlő tuskókon, hogy méretes tajparasztként onnan turbórzhassak a következőnek. Ugró deszkaként pattogtam rajtuk keresztül, hogy a lent átvedlő piton felé vontathassam a picsámat. Valszeg, többet vágott az előttünk pöffeszkedő bádogkasznis fazonról. Kurvára infókat akartam gyűjteni, ugyan, mivel kéne leszerelni a fénylő valagát.
Erre a retkes villanykörte villantásra nem csak az én elfajzott gógyimnak fizettek elő. Alig soroltam be a wookie-sodó modell ábrázata mellé, rögtön bekínált az én szlogenemmel, hogy mi a malátacsapoló vietnámi papucs perzselési bukéját fogunk bedomborítani. Alap, kurvára méretes hörrenéssel forgattam be a bagolylesőimet.
- Ismered a pöffeszkedő ficsúrt? – A bólogató tacskó benyögésére lecsűrtem egy tenyerest a pofámnak. - Akkor tudakozó elosztó! Légy oly kegyes, teleregélj! Mi a retkes krumplipucoló henger rozsdamaratási igazolását kell a tángálási kedélyállapotáról tudni! – Az elém böffentett csicsergéséből azt hámoztam ki, hogy az előbbi fazon purgyéja. Ezen az infó morzsán felcömmentettem, mert akkor izgis balhéra gyűrhettem. A sumo-s sár dagonyabirkózó őse se volt piskóta. Ha legalább annyira tápoldatban kelesztett halhatatlan ivadék, akkor marhára levegőben lézengett a kozmásra sülés. Ezt a rizikó faktort rohadtul csíptem, ahogy azt is, kurvára hozzá biggyesztette, azzal az energia, vagy neoncső cakkozóval tolja a szájba veretést. Ebből telibe kaszált a felismerés, rohadt feles lenne rázuttyantani vérmacskát, mert a hadonászó krapek simán lekongathatja. Tempósabban a végére csapathatunk, ha befoglalózom és zöld háttérből telibe csűri piton prof valamelyik tartalékban elreteszelt állat részével.
- Elcincogtatom Apollónkát! Van nyitány, csapass oda neki! – Kapartam elő a nyervogó bömbölésben picsogó lajháromat. A szottyadt vércsapoló retkes csillámokat okádott, végre kezdek a ráncos valagával valamit. Ha meg ennyire ráizgult a témára, akkor nem sóherkodtam az odasózással. Toltam egy hajlogást a konzervdoboznak, aztán meglódultam a szanaszét fetrengő habarcs halmokon keresztül. Addig elő sem kotortam a piszkavasamat, míg be nem értem a fószert. Előbb le akartam csekkolni mire képes azzal a kéklő láva szutyokkal és mennyire baszok rá, ha hozzá csörtetem lajhár pengéjét.
Kurvára nem ziccent rám a gebasz, miután neki csűrtem a pengét. Felakadt a trutymós gedvában, amitől kohó rohasztó fokra csapott az acél hőfoka. Baszottul nem malmozhattam addig, míg elcsöppen a tetves nyársalóm. Telibe kapartattam az első fokozattal. A penge tetves fémporra rottyant szét és a markolathoz heringezett fel, hogy a tetves olvasztó pöcke keresztülzakózzon a talajra. Erre ezerrel sasolt, mi a leprát gyűrtem be neki, de nem eregettem szopacs tapaszokat, hanem bepörgettem lajhárt a csülkömben és leosztottam a lemezes potrohának egy kurvára méretes markolatos becsűrést, majd onnan forgattam vissza a csépelőmet, hátha leszedálhatom a végtagját csuklótól lefelé. Cseszettül nem kaparászta az agybaj idegvéződéseimet kipeckelte a satnya próbálkozásomat és toszott rajtam annyit visszazúzzon a lézer bicskájával. A gógyija fölül betopredózott lecsengetésére bevédettem a képemet ércsapolóval, de a tápos gyíkarca, akkora krafttal feszült az ábrázatomnak, két csülökkel kellett betartanom és így is beszaggatta velem a márvány padlóját. Kurvára nitróból tartottam be a picsáját. Annyira közel tolatott a pofámhoz, már rohadtul csontig perzselt a cakkozó vacakjával. Marhára nem akartam bepróbálni milyen oltári disznó perzselés, ha billogott karistol a pofámba, ezért fogtam a picsámat és laposkószásban oldalra kipattantam alóla, hátha az izmozástól előre billen. Nekem a legkisebb tántorgás elég volt arra, hogy rohadt suttyóként basszam ki alóla a szartaposóit. Kurvára lenyeshettem volna a koponyáját, vagy monogramot fércelhetek a valagába, de akkor nem maradt volna meló a terror fokozatba felszipkázott piton profnak. Innen átpasszoltam neki a terepet és arrébb kotortam, hogy lecsűrjem a keménykedő kőtömböket.
Legyűrve a takarító műszakot már csak támasztottam a lezúzott beton tákolmányokat. Rohadt suttyóként vakarásztam a hasamat, mert kurvára kezdett pattanhatnékom lenni erről a terepről. Továbbra is végső stádiumos bagósként hörögtem a retkes kemencében. Cseszettül száraz és rohadtul gatyamálasztó sivatagi hőség kavargott errefelé. Baszottul kaparászta már a tűrésküszöbömet ez a placc. Kotorhatnékom támadt, ami addig nyúzta az ingerenciámat, míg elpattintotta azt az egyetlen idegszálamat. Kurvára lecsörrentettem a porcelán maszkomat és telibe gyűrtem egy cero-val a keménykedő kriplit.
- A faszomat ebbe a retkes tüzelő oduba! Bassza meg, bassza meg, bassza meg! – Toporzékoltam rohadtul eltorzult sávon pöffeszkedő hangzavarral. Kurvára tíz pontos baromként kilikasztottam a kéró oldalát, így még több torkomat kaparó hőhullám özönlött be egyszerre, amitől rohadtul azt képzelegtem spontán lángcsóvaként rohadok el.
- Nem takarodunk el a tetves gyászjelentésemet fércelheted az elszenesedő picsámra. – Kapartam a sérómra a kerámia nehezéket, mert a szottyadt pikkelyes bundás zseblázat nyakalt be a vulkanikus szopatástól, amit ide cseszerintettem. - Neh! Nyugszik, fekszik, anakonda! – Sasoltam rá marhára unott pofával, mit picsog nekem felspanolt pláza pöcsként. Kajak teljesen bekergült egy leprás velencei pofatakarótól.
- Ez a spéci, privát szörnyem ajándéka. – Az újabb trillázására, hogy akkor a préri bundás karmaim mi a kolumbiai mák ellátó ültetvények, csak beforgattam a gülüimet. - Blökit lottón nyertem. Nem járt hozzám gyárilag, de nyesta faggatózás! Előbb rongyoljunk innen, utána rizsálok! –
Krákogtam oda rohadt tahóként, mert kurvára tombolt bennem a zúzhatnék ebből a hamvasztó tégelyből. Akkor csörrent csak be nálam a cövekelési csengettyű, amikor bezizzent a susnyásba, hogy az előbbi díjbírkózó fazon rongyol a zónánkba. Arra már felcsörrent a balhé vigyorom, megest egymásnak feszülhetünk, de vipera szőrgalacsin ezerrel szórta a lepattanó áldást, úgyhogy löktem píszt a kiterült mukesznak és a regélése szerint kitúrtam a motyómba suvasztott zöldséget. Elcsócsáltam, ahogy ugatta, meg lekongattam az infókat arról a mardosó rokonáról, aki nem festett valami szimpi csókának. Különösebben nem vágott pofán ez a szitu, meg a ránk szakadó lötty sem. Minden famíliában vannak rohadt kriplik. A vizes szutykokkal meg nincs parám.
Becsattogtam a medencébe, aztán ott kavirnyásztam, mert elsőre nem koppant a tantusz, kurvára nem kell kopoltyús bálnaként tempóznom, hanem slattyoghattam szimpla leosztásban. Arra nem löktem tesztelést, vajon károgni is gördül a szekerce vészféke. Elsüllyesztett luxus ringyóként kushadtam a dísz vonulás végén. Arról hadovált sörényes pokemon, hogy hobbija a gerincébe talpalni, akkor csöveztem mögötte, véletlen se kaparásszon arrafelé ez a cucchoz csődítő gané tenyészet. Arra is csak felvontattam a szemellenzőmet, rohadt lovagias pöcsként nyögte be nem akar időt pocsékolni a szánalom ábrázatunkra. Ezért még kurvára beverem egyszer a fogzománcát. Ennél fényesebben nem sugározhatta volna a retinánkba, mennyire nem tart minket féreg szintre se, hogy a picsáját bemoccintsa. Motoszkált bennem az inger orrba csűrjem, de csak kullogtam sereghajtóként a tetves instant vakulást generáló vityillóba.
Valamilyen kavicsra csavarodott siklók, gyíkok, csúszó-mászó dögök virultak odabent. Egyik rasnyább volt, mint a másik. Mázlimra nem toltam be a tahó véleményezésemet, mert kicsengett, hogy a nagyobbik kőbűvölő piton prof purgyéja. Abból már csorgatott le falatkákat, ugyan mi a girhes penészgomba csapódott be hozzá és merre katyvaszolódott el a kölyke, meg valamelyik csicska kamuzott. Az elcsicsergett rizsa rábökte az irányzékot simlis gádzsóra. A családi perpatvarba nem csapattam volna bele a csülkömet, ezért hátulról becserkésztem a curikkoló seggdugót. Gyilok vicsorgással böffentettem dobhártyán a mormogásommal. Ha már komált másokat megfúrni, remélem kurvára élvezte a szitut épp az én karmom csiklandozza a veséjét.
- Hova lesz a kotrás, Mardel? Csekkold csak a műsort vip páholyból! A selyempárnára pukkantott ficsúr felseggességednek nyúltam be! – Dobtam vállára a csülkömet. Enyhén beszorongattam, véletlen se forgolódjon meg a mazsijában el akar iszkolni és legalább picsogó frászt kapjon egy ocsmány pondró taperolja. Attól meg nem rottyantottam telibe a zoknimat, rácuppant a vaker elosztójára. Tolta tetves nemes palánta szirénázását, minek tapasztottam kilátóra, amikor neki rohadtul sok előkelő baromságot kéne lecsengetnie. Amúgy se lőtt be profilból ki a retek lennék.
- Keh! Kölcsönös, rinya ripacs. – Húztam el a pofámat. Mellé se pampogtam, mivel rohadtul nem kóválygott tipmixem se, milyen lókolbásznak a hanyadik bütyke lenne ez a suttyó tetűláda. Elnézve a rasnya ábrázatát, nem is csusszantam le semmilyen redvás topmodell válogatásról. Tipik szarkavaró gyökér palánta volt a csivitelése alapján, vagyis egy akkora gané, akiben tutira elhasalsz. A költőien gondolatba hányt vakerom pedig tempósabban gyűjtött be igazlást, mint perecelésért tizenegyest a vendégcsapat. A nyomorult vadbarma, ki se várta, hogy csumákosra leoltsam a pofáját karattyolással, már nekem feszült az aprító kaszabolójával. Kurvára nem dorbézoltam még rá a tángálásra, ezért úgy becsócsáltam uzsonnára a nyitányát, telibe zúztam a placc oldalát. Felpréselődött matricaként koslattam le a szétgányolt szerkómra és lenyúzott bőrömre. Ezt a szaros kavargó bemosást még a beleimben is éreztem. Rohadtul redvás kavargó örvénylés formációban fog bezöldelleni, aztán majd napokig sziszeghetek eresztett lufi kocaként, mert minden leprás moccanásra be fog riasztani a kínlódás.
- Cseszed, nem vok narutard kyuubi-kat dugdossak a gyomromba. – Vakartam le a textil maradékát. - Bár…nem kaparászol rossz dzsindzsásban…- Górtam parkettára a rongy darabkákat. - Keh! Ezért a cuccért két órát dekkoltam egy geek toborzón. – Csusszantottam hátamra lajhárt, mert ez a pökhendi nyálgép hozzá nem pitiszkálhatott. Még a végén bezsebelne tőle valamilyen retkes fertőt.
Beficcentettem a nyakamat, hogy ha már a bársony valagának ilyen retkes üdvözlési szokványai vannak, akkor én se csusszanjak le a kontrázásban. A környékemen terpeszkedő berendezési tárgyakért zúztam. Mindegyiket izomból csűrtem szünet nélkül a slaggal zsonglőrködő rasnya pofájának. Gyártósorról lövöldöztem az egyre mázsásabb vackokkal, amiket, ha visszafelé zakóztatótt, akkor voltam annyira paraszt belebikáztam szállingózzon csak a feladó zónájába. Leszartam, mennyire reccsen bele a csülköm. Nem érzékeltem szedálom a csontjaimat, mert bepöccintettem az ordast. Lelőttem a szenvedő központomat és felturbózta a kraftomat, gyógyulási szobrozásomat. Ettől a kombótól meg rohadtul begőzölt tankként szaggattam előre. Feleztem, negyedeltem, lecsörrentettem a távot és kurvára kivillantott vésőkkel roggyantam a retkes törzsének. Lőttem rá egy beugró „x”-et, csak úgy a legszőrösebb ser vedelő pézsmapocok emlékére. A kapásból felém bikázott tonnás csonkolóját kurvára Popey-ként tenyérre markoltam. Kurvára szefós vigyorral sasoltam a mukesz rasnya pofájába, majd oldalra löktem a hentes nyesőjét baszottul tűpárnát csusszantsak a girhes testéből. Ezerrel besoroztam a retkes törzsét és marhára felspanolt targoncaként nyársaltam be a csülkeimre, hogy elgórhassam a picsába. A kezemre keveredő ocsmány vérét marhára univerzumba sugárzó fintorgással csapattam le. Ha nem tápászkodott fel a lazsálásból kotortam utána…
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Különleges karakter

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
26 000 / 30 000

Hozzászólások: 140

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 16 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Tiamat nyomában
« Válasz #10 Dátum: 2017. Júl. 06, 23:48:40 »
Képes lett volna még egy körre megvárni Sin~t. Komolyan nem akartam elhinni ezt az alakot, csak mégis. Sunyin elvigyorodtam a bajszom alatt. Nem volt ismeretlen életérzés előttem, hogy ilyen mértékben keresik egymást a veszéllyel… kölcsönösen.  Azért nem haragudtam, amikor mégis jött velem. Nem mintha a következő állomás jobb lett volna. Marduk… nem árulok el nagy titkot, sosem voltunk kebelpajtások. Bár eleddig nem különösebben foglalkoztam az unokatesómmal. Pár szóval mondtam el Masakinak, hogy mire lehet számolni a rokonomtól. Közbe már mentünk is be a vizes veszedelembe. Picit meglepődve pillantottam Masakira, azt hittem, hogy csak nekem vannak bajaim az ilyen túl nedves környezettel, ám nagyon gyorsan hozzá szokott a klímához. Szerencsére, így nem kellett ezzel vergődnünk. Marduk szájalását mindenki érdekében hagytam figyelmen kívül.  Helyette gyorsan elmondtam Masaki~nak, hogy mi is a sejtésem. Itt már lehetnek Tiamat gyermekeiből.  Bár magam sem számoltam rá, hogy ennyien, és hogy Ushu is közöttük lesz! Éreztem a köztünk lévő köteléken, hogy a lányom nem volt magánál. Mintha aludt volna… vagy megveszett volna. Inkább ez utóbbira hasonlított érzetre is, meg kinézetre is. Volt viszonyítási alapom, már vesztem meg én is… volt rá példa egyszer-kétszer. Amikor a tudat felett átveszi, még csak nem is az ösztön, inkább egy kényszer az irányítást. Gyorsan megosztoztunk a teendőkön Masakival. Ő Marduk~kal maradt, míg én a lányomért indultam. Nem voltak olyan hiú ábrándjaim, hogy ha begyűjtöm ezt a fejet, utána minden rendben lesz. Ismertem már a régi mágiákat hozzá, hogy tudjam, mindig túlbonyolítottak mindent. Csapda a csapdában, ezernyi rejtett veszélyt jelentő kiskapu… Kiroppantottam  a nyakam, majd neki indultam. Víz, más közeg. Nem rajongtam érte, nem csak nedves volt, de nehezítette a mozgást is. Fejben gyors számolást végeztem, miközben árgus szemekkel, morogva figyeltek. Vagy csak én hallottam oda a morgást? Víz alatt voltunk, nem tudtam, másképp hogy lett volna lehetséges. Nem vettem akarattal tudomást a figyelmeztetésről.  Ahogy túlléptem a határvonalat, amit maguknak megszabtak, nekem estek.  Kisebb valami eldeformált lények voltak. Hüllőszerű, de mintha kost, meg talán valami medve félét is felfedezni véltem volna. Nem mintha túl sok időt hagytak volna a bámészkodásra. Gyorsak voltak, és a víz is lassított egy sort. Vagyis nem tudtam elkerülni őket. Inkább arra igyekeztem felkészülni, hogy a nyakamba kapom őket. Megnőtt a sörényem, ahogy részben az alakom is átváltottam. De még ügyeltem rá, hogy annyira humanoid maradjak, fogni tudjak, és a finommotoros műveletek elvégzésére is képes legyek.  Mindezek ellenére tűntem el egy rakás alatt. Baromira nem könnyű úgy bármit is csinálni, hogy míg a másik fél ki akar nyúvasztani, te vigyázni akarsz rá. Főleg, ha a másik oldalon egy egész haramia csapat van!  Magamhoz mérten óvatosan ragadtam meg a mellkasomra támadó lény grabancát, majd emeltem le magamról. A kezembe mart, vesztére. Erősen altató, ha épp nem időlegesen bénító, gyorsan ható méreggel volt tele az egész testem.  Egyre jobban visszaváltoztam emberré, elvégre ember alakomban volt a legkönnyebb átharapni a bőröm. Innen már nem volt olyan nehéz dolgom. Amíg az aprajafalva rajtam rágódott, én ügyeltem hogy óvatosan vágódjanak el, ne essen bajuk. Magamban igen komoly hálákat adtam érte, hogy hatott rájuk. Ismerve Tiamat legendáját…   
Ez mind nagyon szép és jó volt, egész addig, míg egy méretesebb, emberi alakomban legalábbis méretesebbnek tűnő lény akkora pofont nem kevert le, hogy a szó legszorosabb értelmébe reppentem tőle hátra egy jó három métert. Jó macska módjára perdültem úgy a levegőbe, hogy talpra érkezzek. Igaz mind a négyre, de ilyen apróságok pont nem érdekeltek. Megráztam magam, ahogy visszarongyoltam a támadóm fele. A karmaimba koncentráltam a mérgem, ám hiába mélyesztettem bele, meg se kottyant nekik. Lehet a mérettel volt összefüggésbe, hogy minél nagyobbak voltak, annál ellenállóbbak? Vagy csak sikerült kifognom egyet. Minden esetre bajban voltam, nem is akármekkorában! A pusztításhoz értettem, pöpec mód, na de hogy vonok ki valamit vagy valakit a forgalomból anélkül, hogy ténylegesen ártanék neki, arról nem is beszélve, hogy életbe maradjon? Pusztító voltam alapjáraton, ritkán kellett megmentenem. Azt is többnyire pusztítva tettem. De azt gyorsan levágtam, hogy ha nem megyek a közelükbe, azzal nem tudok semmiképp segíteni. Szóval rongyoltam vissza hozzájuk. Egy újabb maflással akart a jómadár bekínálni. Épp csak elkerültem, kiperdülve előle. A sodrás, amit a mancsa okozott, kőkeményen nekem csapódott. Megjelent a farkincám, ahogy a két szárnyam is. Lehet nem levegőben voltunk, de a vízben evezni, még mindig tökéletesek voltak. Jobban tudtam velük manőverezni. És most nagy szükségem volt rá. Nem voltak olyan jól neveltek, hogy egyesével támadjanak rám, meg megvárják a másikat. Egy nem várt oldalról érkező karmolás megint hátra lendített. A szárnyaimmal fékeztem a lendületet. Kezdtem magam felmorcolni. Sikeresen hasította fel a mellkasom. Mivel a karmaimba volt továbbra is a mérgem koncentrálva, így nem igazán szivárgott a mellkasomból semmi. A hátára szaltóztam, elkapva a nyakát a lénynek, ám benne nem volt semmi macska reflex. Csak még dühödtebben kezdte magát dobálni. A földhöz verni, hátha le tud magáról vetni, vagy legalább agyon nyomni. Közben egy másik belém mart.  Legalábbis próbálkozott. Eleddigre már kezdtem magam felmorcolni. Itt lestrapálnak, és még Ushu~hoz oda se értem! Márpedig vele szemben top formában kellett lennem, ha csak nem akartam kristályban végezni.  Kénytelen voltam leütni őket. Az agyukat próbáltam becélozni, hogy legfeljebb egy enyhe agyrázkódással megússzák a dolgot.  Elég nyilvánvalóan láttam közben rajtuk, hogy nem én voltam az első, aki Tiamat fejéhez akart eljutni, és a többiek nem folyamodtak olyan finom módszerekhez, mint én. Elraktáraztam az információt, ahogy az emiatt érzett dühömet is. Pontosan meg volt, hogy kire akarom rázúdítani az összeset egybe. Nem adták könnyen magukat.  Én viszont makacs voltam! Haladtam szép sorban, a lányomat hagyva a legvégére. Sárkány alakban volt természetesen.  Ahogy meglátta, hogy megindultam fele, bár inkább sikerült vonszolásra, rám mordult. Egyszerre örültem hihetetlen mód, hisz itt volt a lányom előttem! És szakadt meg a nem létező szívem, ahogy néztem az állapotát. Összeszűkült pupilla, tényleg egy fenevadat csináltak belőle. Kinyújtottam a kezem felé, ahogy a köztünk lévő köteléken keresztül is igyekeztem elérni.  Talán ez volt az oka, hogy egyelőre csak egyre vadabbul morgott. Nem hátráltam, mikor felém kapott, majd belém mart, akkor sem.  Hagytam, hogy belém mélyessze az agyarait, míg olyasmit tettem, amit eddig soha. Nem kértem, hanem parancsoltam neki. Tiszteletben tartottam a gyerekeim döntéseit, ám most úgy gondoltam, hogy ez nem egy átlagos alkalom. A kisebbik alakját vetettem fel vele. Ha ez még nem lett volna elég… mivel hozzá értem a sárkányomhoz, pontosabban épp rajtam rágódott, megújult a kötelék is közöttünk. Ennek pedig a már jól ismert jelei mutatkoztak. Bepikkelyesedett a két lábam, és a mellkasom. Ám normális pikkelyek helyett korund pikkelyek borították a bőröm. Még szoknom kellett benne a mozgást. Más volt jócskán, mint a sima pikkelyek. Ha nem vigyáztam, megvágtam saját magam is vele. A kezem végig a lányom homlokán tartottam. Úgy tűnt, hogy ez valamennyire elnyomja a veszettséget benne. Ha jól sejtettem, a kötelék közöttünk belekavart az átokba, bár nem törte meg. Amíg hozzá értem, csak morgott. Ha elengedtem, ránk akart támadni. Ilyen mód, kissé lassacskán sétáltam vissza Masakiékhoz. Addigra már persze elővigyázatosan begyűjtöttem a sárga zafír fejet, el is rejtettem. Viszont ahogy Marduk~ot megpillantottam, valami rossz előérzet kezdett el motoszkálni a gerincem környékén. Nem voltam az unokatestvérem nagy rajongója. Épp ezért nem is feltételeztem róla sosem jót. Nem is volt rest, szinte mindig bizonyította is az igazam.  És most belegondoltam, hogy vajon mi lesz ezekkel a lényekkel, ha itt hagyom őket? Nem tudtam, hogy meg lehet~e ölni őket. Vajon Tiamat gyermekei halandóak? Vagy pont, hogy halhatatlanok, azért kellett elzárni őket? Talán másképp kivégezték volna őket már réges-rég?  Ráadásul elég közelről megszemlélhettem őket, nem voltak épp sérülés mentesek. Pedig tudtam Ushum~ról  is, hogy gyógyul, sebhely nélkül. Nyilvánvaló volt a magyarázat, nem várták meg, hogy begyógyuljanak a sebek, bármi is okozta.
   -Ha végeztél vele, még nekem is van egy kis megbeszélni valóm Őseggfejségével! - morrantam Masakinak. Látszódott rajtam, hogy szolidan majd szét vet a düh.  - Csak mert rokon, ne fogd vissza magad. Ebben a panteonban szinte mindenki rokon, ettől még ritka nagy szarzsákok is tanyásznak a köreinkben - szűrtem mellé a kikandikáló agyaraim mellett. Nem vettem észre, mikor jelentek meg a szarvaim, mint a két pár. Nagyon türelmesen megvártam, hogy sorra kerüljek.  Nem mintha Masaki várakoztatott volna. Morranva, hogy ő csak feltartotta, lépett félre, jelezve, hogy szabad a terep. Nem kérettem magam, igaz nem engedtem, hogy a dühöm miatt mészárszéket rendezzek be. Megelégedtem azzal, mérgezve feltépjem a torkát. Csak ezután láttam munkához. Nem voltam hajlandó ott hagyni a többi lényt sem ennek a szadista idiótának a mancsai között. Nem a főkapuhoz idéztem átjárót, a tetemes víztömegre való tekintettel. Bár nem árasztotta volna el a kastélyom, de nem tudhattam, hogy az épp tudatuktól megfosztott lények melyike képes víz nélkül létezni, és melyikükre lehet végzetes a történet. Így az egyik víz alatti városomhoz nyílt ki az átjáró. A vízi lények átjöttek, és a felügyeletem mellett átvitték a lényeket. Legvégül Ushum került sorra. Hihetetlen volt, hogy itt volt tényleg újra. A külön töltött évek tűntek egyszerre egy örökkévalóságnak, és éreztem úgy, hogy újból egészebb lett az életem.  Sóhajtva simogattam meg a haját, majd ahogy elhúztam a kezem, mélyen aludva dőlt a kezeim közé. Eddigre már a nagyjából emberi alakjába. Hihetetlen óvatosan vették el, majd vitték át hozzám. Egy sóhajjal zártam be az átjárót.
   - Amíg maga az átok nem törik meg, nem fognak felébredni.  Vagyis végig kell járnunk minden állomást, összegyűjtve Tiamat valamennyi fejét. - mondtam halkan.
Ahogy megjelent előttünk a következő ajtó, parányit felsóhajtottam. A Merkúr jele volt rávésve.
   -Nabu~nál kell a következő körben a tiszteletünket tenni. Ő a tudás, és a bölcsesség istene. Mellesleg ennek a szarzsáknak a fia. Ámbár mindenki szerencséjére messze esett az alma a fájától. - morogtam az orrom alatt, elmenetelünkbe még méreteset belerúgva a földön fekvő alakba.


(click to show/hide)



(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Vaizard

*

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
80 000 / 100 000

Hozzászólások: 156

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 47 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Tiamat nyomában
« Válasz #11 Dátum: 2017. Aug. 28, 23:00:58 »
Az a bécsi kapu méretű pofával felszerelkezett nyomorék végigszántotta ekeként a humuszt, szal, míg hesegette a képe körül lébecoló csigolyákat, oldalra sasoltam, mennyire katyvaszolódott bele a gyík hajkurászásba piton prof. Kurvára felszipuzta magát nitró tapaszokkal, úgyhogy lődörögtem tovább vizi hulla után. Villám talicskázásal zakóztam a képének. Telibe markoltam és belebikáztam a puccos kecójába. Rohadtul ráfért a retkes vityillójára a tatarozás, akkor meg ritka baromarcú parasztként bedobtam a kőmíves szakzsargon tehetségemet és vele csaptam szét a pecót. Becoloztam a plafont, ha már rohadtul gallyra vágtam a talpalá valót. Az ocsmány koponyájánál fogva toltam levegőbe és gyűrtem térddel mellkason, majd forgásból csűrtem keresztbe csülökkel, de retkes parasztként bezsákoltam a csuklóját. Visszacicceltem az elfajzott képem elé és kibaszott szefós vigyórral gyűrtem öklössel fel a tetves csillárra. Onnan ezerrel keménykedett a rohadt slagjával. Nem szakasztott a pofámra méretes örvényt, hanem sok retkes bolhafricskát lövöldözött nekem. Akkora tempóval löttyentette, amitől marhára kipöccintett reppenő tűkként katyvaszoltak felém. Ha ez még nem pöccintette volna kifelé a ketyós mészárost, még némelyik körbe szaggatta a képemet. Marhára fröccsent a szaros vérem, ahogy telibe karistolta a végtagjaimat. Cseszettül ismerős zsibbadás rongyolt végig a gerincemen. Be se kellett löknöm, erre kurvára bezizzent a dobhártyámba a csilingelés, de még kurvára távol lézengtem a gebaszos cincáló elszabadulástól. Szimplán rohadtul kibukott belőlem a belező kedélyállapotom, amitől tetves morgással vicsorogtam rá a lúzerre.
Meglódultam előre, mert már köptem rá, mennyi vackot fircskáz a pofámnak. Kerülgettem, szétkaptam, párat fogzománccal csapattam felesbe. Rongyoltam egyenesen neki. A mindkét csülkömet teljesen átrittyentettem szőrteleppé. Belendítettem, aztán kurvára dárdaként gyűrtem át a gyomrán. A retkes nyögésére kibaszott elégedett kattantként kúszott vigyor a pofámra, még körbe is forgattam hátha trillázik néhányat. Helyette a szaros kaszálóját lengette, de elcseszte, mert a másik kezemmel rácsimpaszkodtam a nyeszlett csuklójára és kurvára keresztbe recsentettem. Kibaszottul veszett taplóként lihegtem a pofájába, miközben előkaparta a gyomrát vájkáló kezemet és vérétől tocsogó, ocsmány, korcs karmaimat rátapatasztottam a retkes gigájára. Kurvára gatyafékkel szorongattam kifelé az utolsó oxigén pacákat a szottyadt tüdejéből. Rohadt halhatatlan szemétládájának, meg se fog kottyanni, de azt beérhettem kurvára vergődjön meg azért, ekkora aranysloziról pampogó vadbaromként ugatott és károgott mindenféle baromságot, meg kergítette meg piton prof egyik purgyéját. Érezze csak a retkes száz karátos picsáján, milyen szopatás, amikor a csicskának elkönyvelt szemét gyepálja ki belőle az isteni egóját.
Már rohadtul teaforralóként sippantott, amikor vipera buzogány közbe károgására elpöccent a csilingelés és rohadtul a tetves valóságba koppanva eresztettem a szorításon, majd górtam lefelé a nyomorult tetűládát a földre.
- Tolhatod! – Tártam szét a csülkeimet, amire rohadtul beficcent elém átvedlettek. Halk cümmentéssel ráztam le a szőrtelepet, ne virítson a karjaimon. - Szimplán előkezeltem a csicskát. – Vágtam magam picsára, míg baszott tempósan kifilézte az ürgét. Körbe forgattam a bagolylesőimet, mert ezt baszottul én is begyűrhettem volna. Arról karattyolt még turbózni akar vele. Francos mámorfalvai yoda zsonglőrért halluztam, majd ötórai fekete tea mellett fognak rizsálni, mire fel lett ekkora elfuserált öntelt tuskó. Azon meg már végképp nem kattogtam, hova cihelteti a dögöket, vagy kik azok a bizar krapekok, akik csak úgy átlibbentek ebbe a fertőbe. Helyette felmértem a picsámat, mennyire csaptam már szét a képemet. Zsebre górtam semmi kurvára vészest nem nyaltam be. Erre a rohadtul iq-betyár felfedezésre löktem bűzrudat a pofámba. Kussban szipákoltam, meg méregettem pitonisztikus vörösbegyet, mert azok a szivárványt hányt kripton sóbánya kezdemények marhára mázsásnak és kurvára mindenféle cseszett bemoccanást stornózó faszságokként éktelenkedtek a valagán. Egyelőre nem krákogtam be, hogy azokat le kéne csapatni, csak emeltem a virgácsaimat, miután benyögte tipli van. Még egy méreteset csuláztam a picsám mellé és padlóztatott csicska képénél eltalpaltam a csikket. Örvendezzen nem a rasnya képébe gyűrtem bele szasz ajándékként.
- Keh! Rohadtul egyértelmű volt meg kell güriznünk. – Dobtam felé a gyárkémény tartót. - Kölyök megmarad? – Böktem képpel az eltápolt pikkelyesre, aki a végére átvedlett. Nem evett arrafelé a mutatványos pofatátás, de azért csekkoltam, mivel zsonglőrködik az alvégen.
Az óperenciás fatákolmányon túl valamiféle girhes okoska csattogott elénk. A leprás homloktaperolós hajlongására, csak marhára rühes paraszt cümmentéssel biccentettem. Egyre kevésbé csíptem a leprás rokonait, de vette a kibaszott gürizést, szal nyomattam neki az üdvözlégyet. A kötelező nyálverést követően befelé rongyolt és rögvest villantotta a szajrát, amiért kurvára gógyiban kellett volna teperni. Ezen a cseszett ponton felhorkantam, mert a názáreti villanyszerelő sluszkulcsának elszuvasodott kárpit szövetének csillanására kavargott bennem tetves késztetés, majd redvás feladványokon gúvadok, miközben tempóval kéne rongyolni, hogy a sziszegő lurkót rendbe kapjuk. Am, se lézengett sok iq pont az agytekervényeimen. Gyárilag selejtes volt a kasznim, aztán még le is szedálták azokkal a trutymókkal. Kurvára összegórhatom a csülkeimet nem zuttyantam tátogó ponty mocsárban lődörgő szintjére.
- Kajak le akarsz depózni scrabble-t nyomatni? – Koslattam felé kurvára fancsali pofázattal. - Mi lenne, ha sztornóznánk a mazsi zsibbasztást, osztán turbósan lekongatnánk azokat a házaló ruszkikat? –
Ha már tespedtek előttünk még csókák, akikhez el kellett ügetni, meg kattyogott a homokóra, akkor, nem vergődnék ilyen leprás diplomás pöcsöléssel. Hót ziher, felcseszném az agyvizemet, mert görcsölni kéne a tetves találgatós kérdéseken, amitől meg Mekkába szökkenne a picsa pampogáson, hogy mellé trafálnék, aztán ugyanott ténferegnénk, mintha el se szarakodtuk volna az időt agyalással.
Arra, hogy pikkelyes méreg bájgúnár osztotta a vakeromat, vagyis rám tukmálta a balhét, csak beforgattam a gülüimet. Kurvára elegáns vadparéj húzás volt belém mázolni, hogy azért van ez, mert a girhes vendége tohonya tunyacsáp bemoccintani a koponya tartalmát. Ettől, még nem zendítettem rá retkes pláza szökevényként pampogni. Csekkolja mennyire rohadtul viszonzom a kegyességét, becsörrentettem lajhárhoz.
~ Neh! Be kéne támogatni a borzas pitont! ~
~ Oh, átadod a forgatás jogát Ninurta san-nak? ~
~ Ne virulj! Nem örökbe mész! ~
~ Mily lehangoló…ha már így alakult, megragadnám az alkalmat extra polírozást igényeljek az együttműködésemért cserébe! ~
Halk cümmentéssel kotortam le a hátamra csűrt felspanolt ércsapolómat. Odagórtam a betonba öntött szarjankónak. Nem csűrtem hozzá retkes rinyákat, minek bombáztam be a cseszett cakkozómmal. A benyögésére, csak lekukkantottam a redvás extráira.
- Lajhárral lecsapatod az esélyét felnyársalod a pofádat…- Arra a gyökér vergődésére, hogy nyessen a csíkszemre tervezett piszkavassal, csak kurvára felmordulva rongyoltam az elkallódott ábrázata mellé. Betaperoltam a markolatot, amire cseszettül átvedlett az egész kasznija egy retkes európai dupla markos kaszálóvá.
- Neh! Ez már jobban passzol a magasra rityentett ízlésedhez? – Forgattam körbe a bagolylesőimet. - Am is röhejesen festett a csülkeid között. Fogpiszka dumbó vádliján…- Lőttem be a retkes arányokat. Kábéra annyira rohadt gázos volt, ahogy elveszett a cakkozó a bengál tenyerében. Kurvára nem a terebélyes bundás ábrázatához szabták ezeket a bolhafing pengéket.
Átgördülve a retkes enyelgésen, elő is kavarodtak a rasnya pudlik. Felcümmentettem, mert kezdett tele lenni puttonyom, mindig ilyen elcseszett dögöket aggatnak a képünkre. Valami más pecó ebre nem tellett? Ettől, még a redvás gürizés az gürizés, szal beficcentettem a karmaimat és előre rongyoltam.
Arra kanalaztam, becsicskáztatom a bagázst, vagyis lefelezem a kotrási sebességüket azzal, hogy mindegyik nyálzó uszkárnak a végtagjait szedáltam. Semmi másra nem tepertem, csak, hogy telibe szaggassa az inakat és szalagokat a bokánál. Lecsapathattam volna mindegyik vinnyogó palotapincsit, de dobtam alamizsnát a gyökkettővel curikkoló piton profnak is. Ne verje a nyálát, elcsakliztam az összes balhét.
Azok után eltrafáltam mindegyik rasnya kecó radart, rázuttyanhattam a kibelezésükhöz. A retkes marha aprólékok rohadtul négylábú csőcselékként kotortak. Baszottul nem tepertek humanoid verekedésre, ezért nem spiláztam túl a ledöngetésüket. A leglassabban csülkét vontató szottyadéknak estem. Lekaptam a cseszett gatyamadzagomat és nekilódultam, hogy akkor most kurvára betöröm a tetvedéket. Hátulról robbantottam a pofázatára, amire marhára tempós vergődéssel pattogott. Erre csűrtem a kitátott pofájába az övemet, de rohadtul nem komálta és addig csapongott, míg beuntam a szarakodást, aztán telibe rántottam. Marhára kificcent az állkapcsa reccsenése, majd kurvára hangos hörgésekkel vágódott el. A lendülettel elcsűrt a picsába és mire visszakanalaztam az egyensúlyom telibe harapott az egyik arrafelé kóválygó cimbije. Rohadtul szétrancsírozni készülte a karomat, ezért eresztettem beledöngöljön veszett pitbullként a talajba. Marhára felcsuláztam egy adag vért, mert a koponyám is belegalydult, de arra már nem toltam svédasztalos fogást a képébe, ezek után még rám is bökje a szataposóit. Bebundáztam a szabad csülkömet és rohadtul belelőttem alsó nézetből a pofájába. A kibaszott tetemét bakancs nitróval rákúrtam az errefelé ügető komáira. Leráztam a szanaszét nyálzott karomat. Még üzemelt, úgyhogy kurvára megkerülős kotrással rongyoltam oldalba a döglött spanjával leolmozott dögöt. Kézzel pattantam a kinyúvadt cimborájára és onnan surranóval kaptam két láb közé a nyálzó képét. Rohadt bulldózerként roggyantottam vontattam hátrafelé, míg kézzel letéptem a pofáját. Felkapartam a picsámat és meglódultam kurvára ráérős parasztként. Arra azért marhára ügyeltem végig mázoljam az egész redvás nyomortanyát.
- Szopacs, asszem brutál recskás lett a pecód… – Vontattam be a vállamat, miközben felé lógattam a cihelt dög pofáját. - Olyan marhára a szennylapok fanja vagy és lepattintod a rühes apád módszereit, akkor, minek neked ilyen rasnya csicska hadtest? – Csűrtem el a picsába. - Ősödben legalább volt annyi, kiálljon… – Pöccintettem a pofámba egy bűzrudat. Többet nem karattyoltam oda, mert nem az én retkes nyűgöm, mennyire kurvára elfacsarodott baromságokat vallanak.
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Különleges karakter

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
26 000 / 30 000

Hozzászólások: 140

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 16 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Tiamat nyomában
« Válasz #12 Dátum: 2017. Szept. 27, 17:26:50 »
A képemre volt írva, hogy aggódtam Ushum~ért, de azért bólintottam Masaki kérdésére.
   -Az én lányom. Erős gyerek! -jelentettem ki -Ráadásul az öccse ott van mellette… - tettem hozzá, mintegy önnyugtatásképp is. Bíztam mind a kettejükben. Muszáj volt, hogy rendben legyenek.  -Ha bármi baj lenne, romlana a lány állapota, a fiam jelezni fog! - számítottam rá teljes mértékben. 
Jó is volt, hogy picit másról kellett beszélnem. Próbáltam Masakit felkészíteni, hogy mi is lesz a következő állomás. Mint kiderült, nem sikerült eléggé. A hitetlenkedésére széttártam a kezeim. Nem hagyták el olyan mondatom a szám, hogy örüljünk, nem akarnak mindenhol kardélre hányni minket, ugyanis azért itt is benne volt a pakliban, hogy könnyen felkoncolják az épp balszerencsés egyedeket. Ám heves vérmérsékletű barátom nem kockáztatott. Egyből  az őröket pécézte ki magának. A hitetlenül rám néző fiúra picit széttártam a két karom. Őszintén szólva, nem volt ellenemre, hogy nem kerülgette a forró kását.
Arra csak felvont szemöldökkel kaptam, hogy felém dobta a kardját. Nem értettem, hogy mire fel kaptam el a fegyverét. Azt már tudtam, hogy ez a penge különleges, és szorosan hozzá kapcsolódott Masaki lényéhez. Vagyis főleg nem értettem.  Nem kaptam túl kielégítő magyarázatot, bár úgy sejtettem, már annak is örülhetek, hogy kaptam valamicskét. Hihetetlen halkan köszöntem a kard lelkének. Gőzöm nem volt róla, hogy így, nem Masaki vagyok, ő mennyire érzékeli?
Ezek után jött a következő gondom. Akárhogy néztem, picit penge volt. Azt azért hallomásból tudtam, hogy ez elvileg nem egy egykezes kard volt. Már azt is láttam, hogy hogy fogták meg az ilyen kardokat. Két marokra, és a két kezük nem ért össze a markolatnál.  Na most én egy kézzel marokra fogtam, a másik már oda se fért, nem hogy még ne érjenek össze.
   -Vele hogy kell rendesen vágni? - kérdeztem inkább Masakitól meg. Láttam már olyat, hogy kókler kezébe eltört a penge, mert nem tudott bánni vele.  Nem szerettem volna így járni!  Őszintén megkönnyebbültem, mikor –talán ez lehetett a kard különlegessége- Masaki  érintésére egy kétkezes karddá alakult. Olyanná, amilyet már én is megszoktam.  -Ez már tökéletes! - bólintottam a kérdésére. Ezekkel a pengékkel tudtam, hogy mihez lehet kezdeni. Meddig szabad vele elmenni, még anélkül, hogy ártanék neki.  Neki lendültem, ám a rajtam terpeszkedő méretes ásványkinövések, ropogva egymásnak tolódtak, nekem szúrva át majdnem a térdemet. Visszafogtam egy igazi, velős akkád káromkodást, és csak szisszentem egyet. Le kellett csak pikkely szintre koptatnom őket, hogy legalább rendesen tudjak mozdulni bennük. Éreztem a lányom erejét. A megújult kapcsolat ugyan még nem volt teljes, de érzékeltem tisztán, ahogy az ereje próbára tett.  Nem feltétlen a legideálisabb időpontban.  Grimaszoltam egyet, ahogy megint neki indultam. A csontozatomat erősítettem meg, amennyire csak bírtam.  A mantikór csontozata, úgy számoltam, hogy ki kell, hogy bírja ezt a szintű terhelést is, hát arra váltottam. Ennek hála nem törtek a bordáim, ahogy a mozgástól hozzá nyomódtak a korund pikkelyek a testemhez, de a fájdalom érzetem nem szűnt meg tőle, sőt. Jócskán felmorcolt a dolog. Észre se vettem, hogy halkan morogni kezdtem, míg két kézzel fogtam a kardot, és az első dög nyakát céloztam meg vele. Érzékeltem, hogy Masaki az én sebességemhez lassította őket. Ez egyszer nem is morogtam a tény miatt. Oroszlánként amúgy sem találtam semmi kivetni valót a csapatmunkában.
Az agyarával próbált keresztül döfni. Felvontam a szemöldököm, ahogy koppant a korund pikkelyeken. Rátámasztottam, ne tudjon fellökni, majd egy  picit oldalra biccentettem a fejem.
   -Hát tudod, az még nekem se menne, de szép próba volt… - fogást váltottam a kardon, és beledöftem a torkába a lénynek. Meg vettem egy nagy levegőt, mert a szövegelés ellenére azt hittem, a gerincem valahol a palotán kívül végzi nélkülem. Érzésre egész tuti olyan volt, mint aki megpróbálja kiszaggatni minden belső szervemet.
Korund pikkelyes farokkal kaptam el a hátam mögött megjelenő újabb egyedet. Nemes egyszerűséggel döftem egy fullánkot bele, majd engedtem, hogy összeessen attól a tömény méregtől, ami a szervezetébe jutott ennek hála.  Megszabadulva mind a két tetemtől, lendültem neki. Már kezdtem megszokni ezt a fájdalomszintet, ami ennek következtében a csontjaimba mart. Könnyebben mozdultam. Ahogy elfutottam az egyik lény mellett, hasítottam fel az oldalát a pengével. Nem zavart, hogy én is kaptam az áldásból így. A kardról lecsaptam a vért, meg a testnedveket, de már a következő delikvenshez értünk.  Nem volt időm Masakit figyelni. Voltak még páran. Ámbár lelassítva ténylegesen könnyebb dolgom volt velük.  Amikor végeztem, kerestem csak meg a férfit, és sétáltam oda hozzá. Immár megint igen vigyázó lépéssekkel. Mert azért mazochista sem voltam.  Nem szóltam bele a kis társalgásukba Nabu~val. A fiú is meg tudta magát védeni, ha épp úgy akarta.
   -Apám valóban nem riad attól vissza, hogy fegyvert ragadjon. Ahogy attól sem, hogy hátba támadjon bárkit bármikor - picit vállat vont -Ismertettem a játékszabályokat. Tartottam hozzájuk magamat. Az, hogy én fegyvert fogjak, kezdéstől nem volt benne. - hajolt meg, majd hozta oda smaragd és rubin furcsa keverékéből készült aprócska medalionnak tetsző fejet.  Masaki elé tartotta, majd eltűnt ő is, meg a lények maradványai is vele együtt.
Nem szóltam bele a történetbe. főleg, mert megláttam, hogy melyik ajtó jelent meg előttünk. Felmorrantam, ahogy Vénusz jelét megláttam.  Szolidan mogorvásodtam el.
   -Ez az ajtó a szerelem és háború istennőjéhez fog vezetni… - gúnyos grimasszal folytattam - Nem mintha sok köze lenne a szerelemhez ennek a perszónának.  Neki hála, hogy most a gyerekeim után kell kutatnom. Nem viseli jól a visszautasítást, és ha rajtam nem tud fogást találni, a gyerekeim lettek az új célpontja, és a népem. - előugrottak a szarvaim, de uralkodtam magamon - Egy jó tanács. Azon az ajtón, bármi is vár minket, jobb ha nemet mondasz neki. Ha elcsábulsz, könnyen ragadsz ott nála örök fogságban. - nem részleteztem, hogy az mit is takar. Túl sokáig tartott volna. Inkább visszaadtam neki a kardját. Meg vettem egy mély lélegzetet, mert még gőzöm sem volt, hogy fogom kivitelezni, nem ugrok egyből Ishtar~nak, pontosabban a torkának. Pedig megígértem a fiamnak, hogy viselkedni fogok! Kiropogtattam a nyakam.  - Mivel Vénusz bolygó az ő uralkodó bolygója, valami gyémántot kell keresnünk. Formára olyasmiket, mint az eddigiek. - pillantottam végig rajta. Ő is elég lelakott állapotba volt. -És még valami. Vissza ne fogd magad azért, mert nőnemű. Sőt, üss oda mindenkinek nagyobbat, rájuk fér… Egy kérés. Ha egy kisfarkast látsz, ha lehet, őt ne bántsd. Nem hiszem, hogy vele lenne, de jobb felkészülni mindenre… tőle bármi kitelik. - tettem a vállára a mancsom, hogy megmutathassam neki, hogy is néz ki Draeil.  - ő a fiam, szóval őt egyedül, ha lehet kíméld, ha itt lenne. - kiugrottak a karmaim, de eltűntettem a szarvaimat -indulhatunk?-kérdeztem.


(click to show/hide)
(click to show/hide)

Karakterlap

Sachiaru Masaki

Vaizard

*

Ügyeletes tajparaszt

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
80 000 / 100 000

Hozzászólások: 156

Hírnév: 10

Infó

Tárcában: 47 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
mandarin sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
madafaka I'M awesome!

Post szín:
#ffcc00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Tiamat nyomában
« Válasz #13 Dátum: 2017. Nov. 19, 18:57:34 »
Tajparasztként hörrentem egyet a benyögésére, hogy ő aztán csutakolja a csülkeit. Megaszondta eztet fogja tolni, abba meg bele se fűzőcskézte, lepottyintaná az arany tömbből öntött kisujját egy kis tángálásért. Éppen ezért kotortam a redvás pecuba, hogy másokkal nyomatja le a piszkos melót. Az apját se csíptem, de ezt az elkényeztetett, pökhendi pöcsöt még kevésbé. Majd, ha a saját nyüves felsőbbrendű bőrét viszi a vásárra, ilyen szaros humbukolás helyett, zombiként felkeleszti a csicskáit. Kurvára besérülhetne a redvás egóm, annyiba se vesz, lecsusszanjon a piedesztáljáról, de lényegében baszottul jogos. Rohadtul nem voltam semmiféle hangzatosan felmagasztalt fószernek a fattya. Bár ezektől a leprás kasztos faszságoktól is herótom van. Az eddig pofám elé kavarodott mennyei barmokat mindennek lemázolnám, csak olyan rohadtul erkölcsösnek nem, mint a nyamvadt tankönyvekben! Ennek a lefejezett lúzernek is valszeg több hősi vonás szorult a tangájába. Ennyit a retkes vérvonalakról, meg születési marhaságokról…
A képem elé lógatott fityegőkre, csak felkukkoltam a csicskára. Lakatott tettem a pofámra, ne ugassak be neki, de így is kicsusszant egy tetves vicsor. Kikapartam csülkeiből a szajrát, kurvára meg ne forgolódjon a koponyájában, még se passzolja oda, aztán tovább górtam Han Solo-nak, aki még mindig baszottul üvegkupolába volt passzírozva. Végigsandítottam a kurvára csicsás páncél gúnyáján, aztán tartottam a csülkömet passzintsa bele lajhárt, mert marhára nem örökbe dobbantottam le.
- Mennyire cinkes ez a díszpucc? – Böktem burával a szerelésére. - Csonkoljam le? – Felcümmentettem a leprás áriájára oda se bagózzak. Letuszkoltam a tetves bunkófalvi vakeromat, miután elböffentette a lánya miatt csörrent rá a cucc. Innen már leakadtam a szenyázásról. A retkes felsőmben megdörgöltem a picsogó vércsapoló pengéjét, aztán visszalöktem a tokjába. Nem kotorásztam a kristály koporsójához, de azért még rohadtul bökte a fogpiszkámat, vajon az új marsjáró pufajka mennyire kavar bele piton prof mozgásába, sebességébe, úgy átlagban bármibe. Marhára nem kellett EÜ végzettség, hogy látszódjon tömör, masszív burkolat, amiben rohadt szivatás lébecolni, hát még fájtolni. Vágom a határvonalat, akkor úgy számolok, aztán időben ki tudom kaparni a szarból, mielőtt elkatapultálná valamelyik gyopár a koponyáját.
Elraktároztam a lecsorgatott tetves infókat, meg a marhára kriptaköri kushadást, miután elénk landolt a következő állomás kapuja. Elpöccintettem a csikket és kurvára felvontatott szemellenzővel kukkantottam pikkelyes skorpió gádzsóra, mi a havi bajos uszkár bunda göndörítési számlájának elnyomtatott tetűtkaparó filcére feszült be. Majd nem baszott géniusz lúzerként betoltam, csak egy szúrágta nyílászáró, mit keménykedsz?! Mákos laskára, előttem köhintette el annak a macának a kecójába pattanunk, aki ezt az egész pöcegödröt kikaparta. Lövésem nem volt róla, de a felvezetéssel még kevésbé komáltam ezt a szívecskés nyilakkal hadonászó bányrémet.
- Keh! Ateista vagyok. – Vontattam be a vállaimat a gigászi ömlengésre, ne lefetyeljem be a mézes-mázos enyelgését. Erre kurvára nem lézengett sok esély, mert az idegeimet rángató nyomoréknál extrásabban, csak a rám tapadó némbereket rühelltem. Irtottam volna az összes tetves riherongyot, amelyik a körzetembe kaparászik, hogy elrángasson egy menetre. Duplásan bekajáltam, többet a retkes ufó potyogásba se esem bele egyik szépen kikent, kifent, plasztik macába se! - Szíveket max kitépni szokásom… - Böktem oda egy méretes vércsula landoltatása után. Legyen az a belépő csomagom. Valamivel baszottul illett megtisztelni a csicsásan felmanikűrözött placcot. Legalábbis rohadtul kaparta a retinámat az a fertő, ami odabent vonaglott. Baszottul bántam nem rúgtam be ide a cipelt csóri koponyáját, meg legyen a sushi. Illett volna ebbe a gusztustalan bordélyházba, ahol úgy vonaglottak a cicifixes pipik, még redtube se kell elmenjél. Bár, majd nem telibe rókáztam a falat. Annyira befogatta a tömény pacsuli szmog a szaglóközpontomat, hogy az összes meg se zabbantott maradvány felliftezett a torkomba.
- Baszod! Gázmaszkod nincs? Kicsinál ez a fikusz bomba! Nem károgott ezeknek senki, hogy a kölni nem pótolja a csutakolást? – Dörgöltem be kurvára tanyasi tapló ábrázattal az orromat. A rohadt mázos nyalifali engem baszottul nem kötött le, mert a puccparádén feszítő strici ránk robbantotta a szajhákat, amitől tempósan kivert a lepra frász. Kurvára süket-néma gyopárként lecsekkolható morgásokkal kaptam, még csak pofával a túlságosan közel szemtelenkedő csitrik után. Nem nyakaltam meszet, majd rohadtul bebiflázom a gebaszt azzal, csak úgy átkandikál rajtuk az öklöm, mert baszottul hozzám kapartak. Azért, ha próbálkoztak volna, marhára felszántom a puccos textil alól kikandikáló gigájukat! Rohadtul felfelé csesztették a vérpincsit, mert már előkukkantottak a tetves agyaraim és a karmaim sem emberi tartozékként villantak elő. Egyre jobban lekötött a piros lámpás szánalom csücskén pöffeszkedő picsa. Hozzám gagyogott, de olyan balfaszságokat, amitől flegma pofával köptem még egyet. Arról szajkózott, hogy mekkora apácai cserediák, akit a gonosz és kegyetlen sokad rokona hurcolt ide, aztán kényszeríti a CGI-al hd-ra retusált picsáját, kéresse magát mindenféle tesztoszteronnal túllőtt baromnak. Még trillázott, hogy mentsem meg, vagy legalább mossak be vipera főtörzsnek, mert meg merészelte bántani még valamikor az őskövület előtti időkben.
- Neh! A szajhák mióta pofáznak ennyit? – Fékeztem be kurvára ráérős parasztként. - Héh, maccer! Engem fullra lelomboztál, ezzel a bájolgással! Próbáltad már kevesebb rinyával? – Csettintgettem a felrittyentett műpicsának, hátha vételezi az adást, éppen most címeztem neki egy rohadt szemét benyögést.
Passzoltam a kurvára kaparóson zsebelt ego kaparászásom, vagy csak szimplán a rohadtul mocskos és unott pofám tette meg a hatásfaktort, de a sok tekergőző kondom reklám sztár átvedlett pont olyan ocsmány csúszómászóvá, amire azt nyomatják: optikai csalódás. Löktem a sziszegő, vartyogó, keménykedő csürhének egy morranást, aztán nekifeszültem a ránk dobbantó fruskák aprításának. Meg se kellett moccannom, totálban elleptek a sikamlós rohadékok. Az első telire vette a pofámat és a karmos nyeszledék karjaival akart a torkomra markolni, hogy majd megcsócsálja a képemet. A büdös banya gigáját telibe kaptam, mire a földön vonagló shopping pajtija kiseperte a gyík farkával a lábaimat. Marhára méreteset dübbentem, de a toppanástól be is roppantottam a tartott csicska nyakát. Felmorrantam, még ez is rám döglik, aztán rácsűrtem a nyelvét öltögető tüskés némberre. Főleg, hogy a retkes tekergőző pikkelyes rá fanyalodott a csukámra. Körbe csavarta és vontatásból neki bikázott a falnak, amire lebontottam a nyeszlett fátyol függönyöket. Baszottul telibe csavarodtam, így benyakaltam nem egy maflást, rúgást és karmos reptetést, mire kicibáltam belőle a valagam. Ekkor már a plafont verdeste a vérnyomásom, mert tovább szaporodtak a tetves szivárgó kaparásaim száma. Kurvára felpöccintett baromként csűrtem el a színes fittyfenét és lendültem neki az összes retkes berendezési tárgyról elrugaszkodva cserkésszem be azt a tollasodó diszkó kakadut.
Nem spiláztam túl a műsort, csak felcsimpaszkodtam rá és telibe döftem a karmaimmal. A vernyogó rúgkapálására begyőzött, hogy baszottul fájt neki a fuvaroztatásom, aztán addig cibáltam, míg bevesztette az egyensúlyát. Bezakóztunk valamelyik tetves paravánba, ahol kurvára felkapartam az egyik lécet és szimplán telibe csűrtem vele míg a nyomorult papagája csak idegből is beficcent. A véres szarral lekongattam a mellettem elrepesztő négylábú szarcsimbókot. Mire nem hasznosítható a kibaszottul rögzítésre szolgáló rozsdás szeg. A fél placcolt letaroló gyopár nyomán meglódultam a tekergőző banya felé. Rohadtul megint képen nyalt a farkával, amire hátra zakóztam a duplás fogadó bizottságom karmaiba, akik rohadtul gyűrték az ipart kapásból szétfeszítsenek.
A két vicsorgó ocsmány Mona Lisa kopi azzal nem számolt, hogy nálam is lézengenek erős pista magok, még, ha kurvára titkolom. Kapásból befeszültem karra és lábbal fellökve magam pördültem át, hogy a két nyomorék telibe koccolta egymást. Egész biztos megrohadjon mind a kettő és már éterbe nyomattam, szíveket szaggatok, akkor felvillantottam a karmaival, aztán kikaptam mind a két rasnya dög ketyegőjét. A két szottyadt, véres, otromba vackot a terepen tekergőző nyomorékhoz csűrtem. Már tettem rá, mit picsog, sziszeg, meg vergődik. Nekilendültem négykézlábról és addig kavarásztam, míg megtaláltam a pontot, ahonnan rákaphattam a torkára.
A pofámból kiköptem a leprás maradványait, aztán arrébb csűrtem a tetemét. Körbe akartam randarozni merre van még bármilyen mozgó szar, amit szétcincálhatok. Ekkor ciccent a dobhártyámba az ismerős csilingelést, megráztam a kibaszott koponyámat, ne most zakkanjak telibe, erre elrántottak, tényleg lánccal. Kurvára nem vágtam vigadjak, hogy valóban sonkába kötöztek, vagy kattant szefósként röhögjek. Az utóbbira dobtam le a voksomat. Rohadtul beketyózott baromként vergődtem a tüdőmre terpeszkedő tonnadonna alatt. Eldöglő sípolással vert le a tíz liter víz és csilingelés. Égett a kibaszott testem, rohadtul durranásig feszült az összes leprás erem és gyötrőn lüktett benne a forróság. Baszottul méretes karmos pofon zöttyentett vissza a kéjlakba, ahol Mázsa Meli terpeszkedett a nyeszledék testemen. Kotortam a lábaimmal, de meg se moccantam. Karjaimat egy gizda spanja szorította a földre azokkal a tetves láncokkal. A retkes bitangos maca meg csak püfölte a képemet és püfölte, míg telibe nem tiszteltem egy vérpacával a szeme közét. Erre felszívta a tintát, majd megkoppant, de erre beelőztem és még az orrát is lecincáltam a protkómmal. A láncos csicskát berántottam éppen annyira rátekerhessem a rühes hústorony gigájára. Toltam a tohonya valagát, míg kipattanhattam alóla és a hátára csavarodhattam. Addig szorítottam a zsíros tokáját, utolsót szörcsögve össze nem esett. Ezután következhetett a láncot cincáló pondró, aki úgy befosott a hentes ábrázatomtól elfelé próbált iszkolni.
Kibaszott ráérősen kapartam fel a picsámat. Koslattam utána merre porzik, hogy kapkodja a csülkeit, aztán szimplán neki feszültem. Átvergődtem, ugrottam, csúsztam, kúsztam minden tetves útakadályon, amivel légvonalban lecsapattam a rühes menetelési kotrását. Onnan aztán baszottul a hátára perdültem, rácsimpaszkodtam és lecsavartam a földre. Kitörtem egyetlen moccantással a nyakát. Legyűrtem magamról a nyeszlett potrohát. Felkapartam magam a placcra, hol van még mészárolni való. Csekkolni akartam a terepet, de egy batár rasnya tyúkláb fogta telibe a koponyám és zúzta bele a talajba. Úgy bezsongott a képem, néhány pillantásra totál homály lett, mi a frász csörgedezik körülöttem. Arra kapartam fel a képernyőt, valahonnan a döglött gyíkokkal kikövezett téli kert romjaiból tápászkodom talpra a retkes seggemet. A képembe meg, azaz aszott numera víjjog, mint, akinek féléve nem kocogtatott be a piros csomag. Retkes „háh?!”-t se köphettem be, mert többször telibe csűrte a mellkasomat a csülkével, vagy a színes fém lerakatból felputtonyozott csapkodó tollaival, esetleg duplán mind a kettővel. Féltérdre zakóztam a rohadt sorozástól, mire beficcent végre, kurvára védenkeznem kéne. Emeltem az egyik karom, másikkal rámarkoltam a csülkére, erre csavarodott egyet a tetves levegőben és beleszállt a pofámba. Nem a szaros kapirgáló végződésével, de nem ám! A rohadtul titánból kiveretett tollazatával nyársalta fel az egész cseszett koponyámat, még a retkes karomat, amivel a fél képemet árnyékoltam. A tetves műsora után baszottul pilácsolt valami, rohadt méretes gebasz van. Felesben csekkoltam a retkes kotlóst! Totális sötétség volt a másik oldalon, ráadásul úgy fájt azt hittem becsurrantok! Az se hozott boogie lázba a csitri arról pampogott, jobban szétcincál, hogy vernyíkoljak! Engem az most baszottul nem izgatott! A jobbos kukkolómra csekkoltam, ezért azt toltam, mint minden barom. Rázendítettem taperolni, mi a gedva van. Arra a kurvára gyászos felfedezésre tántorogtam, hogy a baszott üres kráter! Marhára nem szoktam tolni az operett áriás parázást, de ez rohadtul legyalult.
- Bassza meg, bassza meg, bassza meg! – Kaparásztam magam köré, mert tespedtem már elcseszett szituban, ahol bucira puffadtan, csak fél gülüvel matattam, de most rohadtul úgy cövekelt a szitu, hogy lóbálhatom neki a gyász zsepit. Totálisan beszűnt lézengeni és arra az oldalra még a neszelés is tompábban ügetett be. Meg kábé minden retkes tagom gyökkettővel reagált és az is cseszettül hasogatott. Kanalaztam arrafelé a megmaradt sasolóm, mennyire szeletelt fel a bányarém. Kurvára nem akartam picsogni, de ebben a temető polcolásban marhára vigadtam volna egy segélycsomagnak, aki levakarja rólam a banyát, míg összefércelem magam.
× Somnus ×

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Különleges karakter

*

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
26 000 / 30 000

Hozzászólások: 140

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 16 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Tiamat nyomában
« Válasz #14 Dátum: 2017. Dec. 08, 00:36:33 »
A szemem sarkából rápillantottam Masakira. Talán, ha nem Ishtar kapujába lettünk volna, megjegyeztem volna, hogy született tehetség, hogy ennyi isten között is képes az ateizmusra. Most azonban nem volt kedvem poénkodni. Ott motoszkált a fejemben, hogy megígértem a fiamnak, tartani fogom magam a némberrel szemben. De erős kétségek gyötörtek, hogy meddig leszek képes ép eszemnél maradni. Az egyik gyermekemet, és a páromat megölte, két másik gyermekemnek önkéntes börtönőre volt, mint kiderült, és őszintén szólva a tigonkánál sem lepődtem volna meg, ha valamilyen módon közre játszott volna, hogy fogva tartsák! És ezek után viselkednem kellett! Ildomos lett volna legalább szentnek lennem, hogy ezt végig tudjam vinni. És isten voltam félig, szörnyeteg másik félként, apa teljesen, de szent, az pont nem.
   -A kitépés tökéletes ezen a helyen, már ha van mit… morogtam már most. Járt az agyam közben, hogy stratégiailag mi lenne a leghelyénvalóbb jelen helyzetben. Az tökéletesen nyilvánvaló volt, hogy ha valami csoda folytán nyugodt is tudtam volna maradni, elzárva minden bennem tomboló érzelmet, az talán még feltűnőbb lett volna. Nem kerülhettem el a találkozást, ezzel a rémes perszónával, bár szívesen megvártam volna vele azt a pillanatot, amikor már Kis Farkasért megyünk. A logikus lépés az volt, hogy tombolok, csak nem vesztem el közben az eszem. Minden bizonnyal ezt is várja Ishtar is a találkozástól, csak az eszem elvesztésével. Nem vedlek át viharistenbe, és nem próbálom meg egyből lemérgezni, noha szedálni kell, sőt erősen ajánlott lesz, úgy éreztem. Csak ne veszítsem el a fejem! El voltam rá készülve, hogy ezután a találkozás után Draeil helyzete is rosszabb lesz, ha nem vagyok extra óvatos! Ezt sem voltam hajlandó megkockáztatni, még úgy sem, hogy kész lettem volna elvenni a szenvedését! Ezt magamban eldöntve, már muszáj volt indulnom nekem is.
A hely maga mit sem változott. Ishtar a szerelem istennője volt, úgy tisztelték az emberek. Ám rituáléi közé tartoztak a templomi kuplerájon is. Ahogy annak idején meghagyta az őt követő nőknek és asszonyoknak, hogy ha nem keltek el időben, akkor „szent szajhaként” kínálják fel magukat az utca embereinek, idegen járókelőknek. Vagyis nem csodáltam, bordélyházban érezte otthon magát. Nem különösebben foglalkoztam ezzel a ténnyel, ám arra már figyelmeztetően felmorrantam, hogy az első szembe jövő alak túl közel merészkedett hozzám. Azt tisztán érzékeltem, hogy nem voltam egyedül az ellenérzéseimmel. De nyilvánvalóan idegenek voltak, nem kapták meg, még az érintés kiváltságát, még a közelemben sem akaródzott megtűrnöm őket. Nem is értettem, hogy juthatott eszükben ilyen meggondolatlanság!
   -Gondolom, fürdés ide, vagy oda penetráns hüllőszaguk lehet…. ezért büdösítettek be még jobban. -tippeltem Masaki kérdésére fintorogva. -Gázmaszkkal meg nem élek sajnos. Nem hittem, bánni fogom a dolgot valaha is… tettem hozzá sokat mondó grimasszal. -Egy szellőztetés is ráférne már erre a kutricára! -ténylegesen túl érzékeny voltam ilyen töménységű szagokra. Inkább felhagytam a levegővétellel, és mint olyan, a beszéddel is. Levegő nélkül még nekem sem ment ugyanis a hangképzés.  Mindezek ellenére, ezt még elviselhetőnek érzékeltem, míg meg nem láttam a „házigazdánk”. Ishtar már várt bennünket. Nem mozdultam Masaki mellőle, nem indultam roham lépésnek, hogy a torkát minél hamarabb az agyaraim között tudjam. Bár valamennyi ösztönöm, és porcikám, minden apró sejtem ezért könyörgött. Tombolt bennem az erő, amit az emberek adrenalinnak hívtak volna. De nem mozdultam, nem látszódott még az arcomon sem, hogy milyen vihar dúlt bennem. Csak a szám feszült meg. Mintha önszántunkből jöttünk volna.
   -Sosem voltam az Édesed, és nem is leszek! - morogtam rá. Láttam rajta, hogy ilyesmire számolt tőlem. Jó! Ha túlságosan moderált próbáltam volna lenni, az gyanús lehetett volna, hogy valami nagyobbra készülök. És távol álljon tőlem, gyanakvást keltsek az undorító perszónában! Ám gyorsan elterelődött rólam a figyelem. Masaki, talán érzékelte, hogy mi zajlik bennem, talán csak simán nem volt neki sem szimpatikus Ishtar, de átvette a szót. És mind olyan, a sértegetéssel kezdte. A hatás nem is váratott magára. Mondhatni azonnali sikere lett. Előbb a korábbi kurtizánok alakultak át, minden féle hüllő formára, aztán a fő attrakció is a hozzá olyan jól illő hárpia formát öltötte magára. Sóhajtottam egyet.  Az egyik kígyó alakú kisfiú nagyon a fejébe vette, hogy egybe lenyel. Rezzenéstelen pofával néztem rá. Érdekelt volna, honnan kerültek az istennőhöz a háza népe. Vajon a saját akaratukból voltak itt? Kis Farkasból kiindulva nem voltam ebben olyan biztos. Egy ütés a nyakszirtre, vigyáztam, hogy túl élje. Volt valami az illatában, ami nem hagyott ilyen téren nyugodni. kíváncsian körbe szimatoltam, de a többiekébe nem éreztem ezt a zavaró mellékzöngét.  Így nem is hangoltam, hogy változott volna a terv, amikor Masaki úgy döntött, hogy eddig játszott békésen. Ezt a fura kis fazont kivontam az ütköző távból, meg megpaskoltam picit, mire eltűn,  míg szó szerint rúgtam le az egyik társát. Kurond pikkelyes lábammal nem lehetett túl nagy élmény a történet a számára. Úgy sejtettem, ezután nem a fress szépségével fog hódítani.  Nem mintha hagyták volna, hogy ezen törjem a fejem. Megpróbáltak ketten két oldalról lefogni. Nem normális erővel húztak. Elmorrantam magam. Egyre dühösebb lettem, és még oda sem értünk a fő attrakcióhoz. Tudtam, hogy nem lesz ez így jó, valahogy le uralkodnom kellett a saját eszeveszett dühömön. Ketten két irányba cincáltak, meg borzolták az idegeimet velem, hogy ők is engedély nélkül értek hozzám. Az egyiket magamhoz rántottam, nem kellett volna pont a mancsomnál elkapnia. A másik látva, hogy a társa torkának estem, nem várta lemeredve a saját sorsát, mint az emberek tették volna. Dühösen sziszegve a kezemre tekeredett, maga is a torkom felé kapva. Hagytam, hogy belém mélyessze a méregfogait. Éreztem, hogy a mérge a testembe áradt. Még egyet ráztam az immár élettelenül lógó testen, majd a kezemmel a kígyólény farkára szorítottam rá. Ezzel elértem, hogy ösztönösen tátsa el a száját, elengedve a nyakamat. Kéken izzó szemekkel néztem rá. Nem volt sem kedvem, sem erőm megosztani vele, hogy mennyire botor ötlet volt méreggel rám támadnia. Megtartottam magamnak ezt az információt. Jelen pillanatban úgy is csak dühös morgásra futotta. Hozzá lendítettem a kezem a falnak. Nem akart a kis mérges csúszómászó az öklöm, és a fal közé szorulni, elmenekül a kezemről. Arról az egy apró tényről felejtkezve meg, hogy én viszont rámarkoltam a farkára.  Így még hozzáadott a lendülethez, amivel a falnak vágódott végül. Engem közben elsodort egy méretes …  valami. A hirtelen bacsapódása mellett nem sikerült kivennem, hogy micsoda, de nem volt egy könnyű alak, az biztos.  Átrongyolt az agyamon, hogy vajon hányszor nyomta eddig agyon a kuncsaftjait. Próbált folytogatni, ami hatásos is lett volna, ha szükségem lett volna levegőre. Így viszont volt időm, hogy megsorozzam ököllel az oldalát, kitapasztalva a leggyengébb pontot, ahova aztán a karmokkal átalakított mancsomat bele is mélyesztettem. Sikolya simogatta a fülemet. Élveztem ezt a hangot jelen pillanatban. Gyengült a szorítása is a nyakamon a fájdalom hatására, mire teleszívtam a tüdőm, és legördítettem magamról. Még egy sarok taposással elreccsintettem a nyakát. Onnantól nem volt érdekes a számomra, hogy túl élte~e, vagy sem. Nem mintha nagyon időm lett volna erről meggyőződni. Legalább olyan hevesen igyekeztek most levenni a lábamról, mint korábban. Még ha lényegesen eltérő módszerrel is. Alig vettem észre, hogy elkezdtem átalakulni. A karmaim, agyaraim megnyúltak. A szemeim már folyamatosan fénylettek, ahogy a morgás sem időleges volt felőlem. Nem torpantotta meg őket ez sem. A hajam is kezdett tényleges sörényre hajazni. Osztottam magam körül a pofonokat, rúgásokat. Nem akartak még sem elfogyni. Szóval megengedtem magamnak, hogy harapós legyek. Feltépett torkok, összetört gerincek… látszódott, merre haladtam. Egy picit ritkultak körülöttünk a népek, így időt is sikerült rá kerítenem, Masaki fele kukkantsak, mit is művel épp.  Nem hittem a szememnek, bár igazából felesleges is volt meglepődnöm rajta. Masaki persze, hogy az istennőt vette célba.  Ezzel még nem is lett volna baj, eddig is szívesen játszott a többi istennel, ám most hallottam, meg éreztem az illatából, hogy fájdalmai vannak. Ez volt az a pont, ami betette nálam a kiskaput. Masaki a barátom volt. Érzékelhette a banya, hogy elevenemre tapintott, mert ocsmány külseje ellenére is horrorisztikusan elmosolyodott.
   -Csak nem… nem akarod, hogy neki baja legyen?  Vajon mi történne, ha őt is elvinném? Vagy ne adj isten vele is történne valami? - hergelt tovább szánt szándékkal. Hagytam, hogy elragadjanak az ösztöneim. Mantikór formámban lendültem a fiú fölé. Nem volt senkinek sem érdemes a közelembe jönni. Manikórként is a pikkelyeim kurondból voltak, ahogy az egész skorpió farkam.  Ezekhez a fém agyaraim társítva…  nem voltam túl életbiztosítás Masakin kívül senkire.
   - Egybe vagy? - kérdeztem csendesen két morgás között a fiút.  Igaz sem Ishtar, sem a még talpon lévő többiek nem adtak időt túlzottan.
   -Ő tényleg fontos a számodra… - hallottam a némber diadalmas hangját. Kiroppantottam a nyakam.  Nem csak rá kellett figyelnem. Az egész területre muszáj volt. Ráadásul Masaki sem úgy nézett ki, mint akit csak úgy felkaphatok, és elsiethetek vele.  Ahelyett válaszolt volna, valami furcsa történt vele. Kicsit sem volt megnyugtató, hogy piros vér helyett zöld izé folyt belőle. Mérgezett töviseket lőttem ki magam köré, remélve, hogy ezzel picit lelassíthatom a keselyűkként körénk csoportosuló alakokat.  Így elgondolva a keselyű, mint olyan illett is Ishtar~hoz. Nem is értettem miért nem a keselyű lett a szent állata. Ám filózás mellett magam is cselekedtem. Masaki körül minden zöld izé volt, és nekem tudnom kellett, hogy mi lehet ez. Egy kicsit megízleltem belőle. Felmorrantam, már csak az ízétől is. Rengeteget elárult az íze. A pontos összetevőjét a vérének. Újfent felmerült a kérdés, hogy miként változhatott át ilyenné. A felsőteste, noha tele volt varrva, mégis feltűntek rajta a valamikori láncok, kínzások nyomai. Ha tippelnem kellett volna, úgy sejtettem, nem fog erről magától, olyan lelkesedéssel beszámolni.  Magamban közben már összeállítottam egy ellenanyagot. Nem pont ellenanyag volt, mert nem nyomta el teljesen ezt a zöld izét… inkább csak megtorpantotta ebben a szakaszában. Éreztem benne a farkas alakváltók vérét, még így is. És rossz bőrben volt a fiú, szüksége volt a farkasok regenerációjára. Reméltem őszintén, hogy megörökölte, nem csak a távoli ízét a vérüknek! Egy meglepően pici fullánkot növesztettem, majd alakítottam át a testem jelentős részét, hogy a fiúba szúrjam tű helyett, bele juttatva a mérgemet.
   -Meddig akarsz még játszani? -érdeklődtem le Ishtart, akit továbbra is csak a fullánkjaim tartották távol Masakitól.
   -Ugyan már, hisz még csak most kezd izgalmas lenni a játék, nem gondolod szolga? - kérdezte, ámbár maga is kezdett visszaalakulni.  Nem vártam meg, hogy teljesen visszaalakuljon.-Talán kíváncsi vagy, hogy a fiacskád, vagy inkább nevezzem kislányodnak, mit üzen? Hogy még életében nem érezte ilyen jól magát! Nem is szeretne már többet látni! Úgy tűnik látványosan nem értesz a női szívekhez! - Mivel magam is emberi formában voltam, közelebb mert jönni. Az egyetlen, amivel nem számolt, hogy a skorpió farkamat így is használhatom. Meglepetten kerekedtek ki a szemei, amikor egyenesen a szíve helyére szúródott a fullánkom, benne az egyik legerősebb bénító mérgemmel.  Összeszorított szájjal még meg is forgattam benne, egészen biztosan megérezze.
   -Talán izgalmasnak érzed… - morogtam továbbra is - … de ez most csak eddig tartott! - tudtam jól, hogy nem sokáig fogja a mérgem tartani, hisz halhatatlan istennőről beszélünk. Azt is tudtam, hogy csak provokálni próbált. Ettől függetlenül, hihetetlen erős volt a kísértés, hogy ott helyben apró cafatokra tépjem valamennyi porcikáját. De nem volt rá időm. Sietnem kellett. Úgy tippeltem, hogy a trónusnál kell nézelődnöm, hisz Ishtarból, és az önzéséből kiindulva, valahol magához közel tartotta. Nem kellett sokáig kutatnom, hogy ráleljek az ásvány darabra. Begyűjtöttem a többihez, majd felkaptam Masakit. Már kezdte Ishtar feszegetni a mozdulatlansága határait. Szinte azonnal megjelent egy meglepően ismerős ajtó. Ezen nem volt egy bolygónak sem jele, csak csillagok voltak rajta, de azzal telehintve az egész. Nem értem rá meglepődni, benyitottam rajta, majd őszinte döbbenettel torpantam is meg, ahogy becsukódott mögöttem az ajtó. Kazumi jól ismert nappalija fogadott. Mormogva néztem végig magunkon. Masaki a vállamon pihent, legalább olyan véresen és maszatosan, mint én, bár rajta legalább ruha volt. A mantikór formámnak hála, én még azzal is híjján voltam.
   -Kazumi… - üdvözöltem a fiút, ahogy megjelent. Úgy sejtettem, nem egy kérdésre kell majd választ adnom, ám az még engem is foglalkoztatott, miért is lettünk ide vezetve…


(click to show/hide)
(click to show/hide)