Szerző Téma: Lehetetlen küldetés  (Megtekintve 1778 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Lehetetlen küldetés
« Válasz #15 Dátum: 2017. Máj. 02, 18:59:23 »
Nagyon nehezemre esik nem vigyorogni a kérdésen, pedig csak egy teljesen egyértelmű következtetés volt.
- Most lebuktam? - érdeklődöm sejtelmes mosollyal a gondolatolvasási képességeimet illetően. Nem kell a gyereknek mindenről tudnia, ha ez az apró részlet - mármint hogy a gondolatolvasás csakis Otoutoval működik - kimarad neki, az nekem még lehet kifejezetten szórakoztató.
Nos, a történetet hallva egészen logikus, hogy örökbe fogadtam/fogadom majd őket. Ha az apját még csak nem is ismerte - merem remélni, nem azért, mert lelépett az ebadta, mert akkor ténylegesen érik az illetőnek a jelenben egy seggbe rúgás - Nao-chan pedig fiatalon meghalt, akkor teljesen érthető lépés. Azt hiszem, jobban tenném, ha összekapnám magam és olyan hadnagya lennék, aki vigyázni is tud rá egy kicsit, mert tényleg nem érzem fairnek, hogy szegény kislány fele annyit élhessen, mint én. Na ezt már nem.
Nem igazán szeretném kommentálni a kifakadását. Ismerem magam, vagy született Meiou, vagy ha annyira kicsi volt, akkor a bátyja kérte, hogy ezt a nevet viselhessék, mert magamtól nem hoztam volna meg helyettük egy ilyen döntést. Már csak azt kell kifundálnom, melyik srác edzéseit kell egy kicsit jobban gatyába ráznom, hogy a gyereknek legyen esélye ismerni a szüleit. Nem lesz egyszerű program, de meg fogom oldani.
- Na ennyit nem változik az értékrendem - sóhajtok a tarkómat dörzsölgetve, majd visszavezetem a szemeim a gyerekre. - Persze, hogy másként viselkedek, durván számítva is minimum háromszáz évvel fiatalabb vagyok nála - mutatok makulátlanul ránctalan képemre, bár azért ha az eddigi és a családi tendenciákat nézzük, akkor csak nem fogok olyan vészesen sokat öregedni… Remélem. Vagy legalább akkor is folytatjuk jó szokásunkat Otoutoval és tökéletesen egyformák maradunk.
Ezek után különösen kíváncsian várom a keresztnevét illető válaszát. A gyors tagadással pedig még jobban felkelti az érdeklődésemet, de akkor is megpróbálom türelmesen kivárni, hogy kibökje. És hát… mit ne mondjak, nem éppen erre számítottam, bár látom az alapjait a dolognak. Legyezőmet arcom elé emelem, hogy valamennyire leplezzem a nevetésem, miközben mentegetőzik az itteni nevét illetően. Nem hiszem el, hogy még nem jött rá! Mondjuk nem csoda, én is épp a díszköreimet futom Oyajinál, hogy az a fiú is a családunk része lehessen, de Kirihitoha-chan épp nála teljesít szolgálatot.
- Ne aggódj, született Meiou vagy, biztosíthatlak! ^-^ - veregetem meg a gyerek vállát biztatásképpen. Remélem, hogy egy keveset még mesél, bár egyre kevésbé hiszem, hogy füllentésen lehetne kapni. A felsorolásra összecsukom a legyezőm és finoman fejbe kólintom vele.
- És hol marad a vitaminbevitel mondd? Merem remélni, hogy azért egészségesen étkezel, mert különben elkapom a kapitányod grabancát is - még szerencse, hogy Katsuo-chan igen gyakran az én irodámban ebédel, abból amit hozok neki, de nem biztos, hogy tudni akarom, miféle szemeteket fogyasztott, mielőtt a szekrényembe keveredett. Kirihitoha-chant illetően remélem, a többi zöldséggel azért jobb viszonyban áll.
A választ hallva elgondolkodom a dolgon. Ennyire kivételeznék vele, vagy csak egyszerűen azt mondtam mindkettejüknek, hogy a másik nem tudja? Netalán a technikatáram felét egyiküknek, a felét másiküknak adtam volna át? Nos, igen, mindkettő eshetőség rám vallana, vagy megkértem Otoutot, hogy tanítsa a másik fiút, nehogy unatkozzanak, ha egymással gyakorolnának.
- A bambusszal kiválóan prezentálhatnád az alapokat, szóval igen, kérlek, mutasd meg ^-^ - felelem hamar a felajánlásra, mert azért a yarit forgatom már olyan régóta, hogy ha újítani is fogok valamit a stílusomon 300 év alatt, azért az alapozásomat felismerjem. Biztos vannak olyan jellegzetes mozdulataim, amiket nem fogok elhagyni!
Mit tagadjam, kissé csalódásként ér, amikor a srác motyogása megtöri a lendületet. Nos igen, ha Kirihitoha-chan tényleg jövőszökevény és titkolnia kellene a kilétét, akkor ez teljesen logikus. Mindazonáltal van egy remek érvem amellett, miért is jó neki, ha én tudom, hogy ő honnan származik.
- Nos, ha biztosan tudom, hogy a jövőből jöttél és nem csak egy hetedik osztagos kém vagy, akkor segíthetek neked meglógni Nao-chan elől, amikor csak kéred, és még a haori dolgát is megfontolom ^-^ - nos, megfontolnám. Akár így is. De tényleg csak rokonnak adnám oda, és ha nem az, akkor sajnos Osen-chan ajándékának még a szekrényemben kell porosodnia hosszú-hosszú évekig. Abban persze nem vagyok biztos, hogy a gyerek figyel is, mert ismét visszatérünk a kezdeti problémához és az alkudozáshoz.
- Rendben! Mutasd, mit tudsz, aztán meglátjuk, mit tehetünk! Végső esetben felhívhatjuk drága Yuko-chant, kapcsolja azt a tünemény unokahúgát, hátha kisegít téged egy ugyanolyan pajzzsal - teszem meg saját tétemet a dologra, bár nem tudom, mennyire lehet működőképes. Ezt a Krillin dolgot se igazán értem, nem tudom, milyen extra játékszabályaik vannak a fiúknak. De majdcsak kitalálják, okos kölykök. A pajzsból meg miért ne lehetne kettő?
« Utoljára szerkesztve: 2017. Máj. 02, 19:03:24 írta Ukitake Juushirou »


(click to show/hide)

Karakterlap

Dansouko Kirihitoha

Eltávozott karakterek

7. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
8 500 / 10 000

Hozzászólások: 30

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
indigólila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Az idő nem csak a jövőt lopja el, a múltat is.

Post szín:
#AF4B6C // #692D40


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Lehetetlen küldetés
« Válasz #16 Dátum: 2017. Máj. 22, 10:37:39 »
  Eltátottam a számat meglepettségemben, ahogy roppant gyanúsan viselkedet Tokiya-otousama a különleges gondolatolvasó képességével kapcsolatban. Én ezt nem hiszem el! Aniki tényleg nem lódított?
  – Szóval tényleg igaz?! – megütközve néztem Tokiya-otousamára. Innentől kezdve oda kell figyelnem, hogy merre jár a fejem! Ha nem ügyelek rá, akkor olyan dolgokat is kideríthet a jövőről, amiről aztán tényleg nem kellene tudnia. Anikiéékról és a többiekről… Jaj ne, nem gondolhatok most rájuk, mert a végén tényleg olyat lát vagy hall, amit nem kellene!
  Kétségbeesetten fogtam bal kezemmel a fejemet. Ki kell találnom valamit a gondolatolvasás ellen. Valami olyasmit, ami Magnetónak is van a Proffal szemben. De… de én nem akarok Magneto lenni…
  Huh, tényleg! Vajon a gondolatolvasás tényleg úgy működik, mintha egy könyvből olvasnánk vagy csak halljuk és látjuk, hogy mi jár a másik fejében? De ha az utóbbi, akkor ez esetben miért nem gondolatlátás a neve?
  – Nem úgy értettem. Különböző időszálak léteznek, nem csak ez, amit ismerünk. Minden döntésünkkel módosítjuk egy kicsit és ezért lesznek mások. Azzal, hogy én visszautaztam a múltba totális káoszt okoztam és nem csak a történéseket, de titeket is megváltoztathattam akaratom ellenére pusztán azzal, hogy én itt vagyok! – észre se vettem, hogy miközben erről beszélek, mennyire beleéltem magamat a fejtegetésbe. Az idő és annak megutazása, mint olyan, mindig is a gyöngém volt.
  – Mi, tényleg? – csillantak fel szemeim arra, hogy vérbeli Meiou lennék. Igazán kedves dicséret volt tőle. Ácsi! Hogy mit mondott? – HOGY TESSÉK?! Mármint, hogy, akarom mondani mi, vagyis miként érted? Nem értem… – vizslattam rá teljes tanácstalansággal. Apa tényleg Meiou lett volna? Aniki nem ezt mondta…
  – A vitaminbevitel megvan, ne aggódj! A gyümölcsöket megeszem és betartom a napi kötelező étkezéseket is. Sose hagyom ki a reggelit! – jelentettem étrendemről, bár a végére bizonytalanná vált a hangom. Noha nem azért, merthogy a reggeli elmulasztása miatt vaj lenne a fülem mögött, hanem amiatt, mert mostanában a 7. osztagban gyakran eszek édességeket és gyorsételeket, meg iszok kólát (ami megjegyzem nagyon finom). Régen, izé, a jövőben nem ettünk ilyesmit. Pedig olyan menő a Happy Meal menü a Mekiben!
  Majdhogynem belekezdtem a bambusszal az alap yari mozdulatokba, amikor rádöbbentem, hogy mégis mit művelek. Majdnem lebuktattam magamat! Szépen is nézett volna ki.
  – Majdnem rászedtél – behúzott nyakkal, kissé sértetten motyogtam az alábbit. Gyanakodva méregettem. Jobban oda kell ügyelnem, nehogy a legközelebb beugorjak egy ilyen csalinak! A nagy elszántságom viszont elpattogott, ahogy meghallottam javaslatát. Halvány mosollyal, reményteljes tekintettel vizslattam felé. Jól esett, hogy Tokiya-otousama segítene, ha bebizonyítom igazamat.
  – NEM! NE! Ne hívd fel őket! Nem szabad! Meg az ugyanolyan pajzs nem jó, a Taichou észreveszi! Sasszeme van! Majdnem olyan menő, mint Hawkeye szuperlátása! – heves gesztikulálással hessegetem el Tokiya-otousama ötletét. Nem csak azért, mert nem működne egy hamis pajzs, hanem azt is el akartam kerülni, hogy Yoriko-anesan vagy Yuko-okaasama előtt lebukjak. Így is eléggé kínos, hogy előtte lelepleződtem. Ráadásul nincs merszem megfutamodni! Holott nem kellene azt bizonygatnom, hogy valóban a jövőből érkeztem. De a lehetőségek! Tokiya-otousama segítene! De nem lenne szabad… – Az eredeti kell, különben tényleg bajban leszek… – hogy csüggedtségemet elhajtsam, nagy levegőt vettem és felkészültem az átmeneti bambusz-yari bemutatóra, ahogy elszántam magamat. Ha ez kellett ahhoz, hogy higgyen nekem és ezáltal segítsen, akkor hajlandó voltam megtenni ezt a kockázatot. A jövőben majd bőszen hallgatok erről!
  Kicsit beljebb vonultam, hogy nagyobb legyen a terem a prezentáláshoz. Aztán felidéztem minden yarival kapcsolatos tudásomat. Az indító beállás rutinból megvolt. Az alapokat emlegette még az előbb, szóval nem bravúroztam. Nem is lett volna túl jó ötlet, mivel nem akartam olyat mutatni, amit esetleg ő még nem fejlesztett ki. Szóval nagyon elszántan mutattam be az alapvető szúró mozdulatokat. Nem kapkodtam, inkább a pontosságra ügyeltem, bár feltűnt, hogy így is van, amit elrontottam, noha igyekeztem mielőbb korrigálni. Igaz, az arcomra olyankor kiülő „hoppá” kifejezést nem tudtam leplezni. Mikor megvoltam pár alapmozdulat bemutatásával várakozóan álltam meg és vizslattam Tokiya-otousamára, félve várva az ítéletét.

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Lehetetlen küldetés
« Válasz #17 Dátum: 2017. Máj. 23, 21:05:00 »
Én tényleg kezdem sajnálni ezt a srácot. Ennyi magaslabdát dobál, és észre sem veszi? Milyen kiképzést kaphatott tőlünk? Vagy néhány évszázad múlva már vigyázni fogunk a gyerekek lelkére? Ejje, Otouto, úgy nézem, öregedni fogunk. Csak aztán nehogy olyanok legyünk, mint Oyaji! Ha az a horror bekövetkezik, inkább a kardomba dőlök!
- Ez maradjon a mi titkunk, rendben? - kacsintok a fiúra sejtelmes mosollyal. Végülis nem hazudok, Otoutoval tényleg működik! Az meg részlet kérdés, hogy ő a másik felem, így ez amolyan elvárás, hogy működjön. Másokon még nem teszteltük, de ha túl jól ismerjük, néha bizony már túl kiszámítható az a bizonyos harmadik fél is.
- Lassíts, Kölyök - intem nyugalomra kissé, ahogy belelovalja magát az időutazás témakörbe. Szerintem picit túlértékeli a saját szerepét és fontosságát, de végülis ez olyasmi, amivel eddig csak tudományos fantasztikumokban találkoztam… Ide a rozsdás bökőt, hogy nem a hetedik osztagban lenne a helye! - Azért adjunk már meg nekem annyit, hogy a négyszáz év alatt felépített kis értékrendemet nem fogom a következő… mennyi is? Kétszáz? Legyen kétszáz. Szóval, hogy mindezeket nem fogom kétszáz év alatt fenekestől felforgatni és a feje tetejére állítani. Olyan régóta nem vagy a jelenben - nem tartom valószínűnek, hogy lehetséges lenne olyasmiket kitörölni valakiből, amik már évszázadok óta ott vannak. Ha ezer év múlváról jött volna vissza és emlegetne ilyen sületlenségeket, nem tiltakoznék ilyen hevesen, fene tudja, mi történik annyi évszázad alatt.
Kérdésére határozottan bólintok. A neve hallatán egészen biztos vagyok benne, hogy Meiounak született - nincs az az isten, hogy az apját száz év alatt se sikerüljön a nevemre venni. A végén még Oyaji okot adna, hogy lassan átvegyem tőle a stafétát. A kis összezavarodást látva kénytelen vagyok egy kissé meglegyezni magam a sakuramintás segédeszközzel. Már meg se próbálok nem látványosan nevetni a reakcióin.
- Ha te nem is sejted, én már tudom, melyik Meiou-fiúra kell odafigyelnem egy kicsit jobban ^-^ - válaszolok egy sejtelmes mosollyal. Nem kell neki mindent tudnia abból, amire én rálátok, addig legalább csak az egyik szülője elől menekül, a másikat pedig megismerheti. Tulajdonképpen az is fenemód érdekelne, ki a kölyök nevelőanyja, ha már én volnék a nevelőapa. De ezt a kérdést meghagyom a jövő rejtélyének, túlzottan is megkötve érezném a kezem, ha tudnám, kivel is vagyok az ő jövőjében.
Hümmögve bólogatok az étkezési szokásait hallgatva. Vitaminbevitel pipa, étkezések pipa, hetedik osztagban káros nasik egészen biztosan pipa.
- És a rostokban gazdag ételek? A fejlődő szervezetnek arra is szüksége van - sóhajtok lemondóan. A zöldségekkel való viszonya is csak megerősíti a gyanúmat az apját illetően. Vagy nagyon ügyesen rászedtek, akkor viszont dicséretet érdemelnek a lurkók, de minimum testvéreknek kell lenniük ennyi azonossággal! Avagy borzasztóan sokat egyeztettek, ami Katsuo-chan vendégeskedései mellett igencsak nehéz lenne.
Érdeklődve figyelem, ahogy beáll a bambusszal, kíváncsian várnám a bemutatót, amikor olyat hallok, hogy hirtelen nem tudom, mit kezdjek vele. Én? Rászedni? Mi az, hogy majdnem? Egész eddig úgy ugrált bele mindenbe, mint annak a rendje, fura, hogy pont ezen akadt meg.
- Micsoda feltételezés ez? Összetöröd a szívem, Kirihitoha-chan - kapok mellkasomhoz az aljas vádat hallva. Ha én rá akarok szedni valakit, az általában nem ennyire egyértelmű, ezúttal csak a megkezdett játékot kívántam folytatni. Fáj, hogy ennyire amatőrnek lettem titulálva.
- Are? Miért félsz keresztanyádtól, Kirihitoha-chan? - érdeklődöm megdöbbenve a heves tiltakozáson. Az ember azt hinné, tőlük nem tart annyira, habár ha tulajdon édesanyját úgy kerüli, mint európai a pestist, akkor azért valamelyest érthető. Nagy kár, hogy nekem fennakadt a radaromon, és sajnos biztosra veszem, hogy a Yoshida lányok is elkapnák, ha úgy alakulna a helyzet. Ezt a szuperlátás dolgot elengedem, mert nem vagyok otthon a hősökben, legalábbis gondolom, hogy Hawkeye valakinek a neve, nem pedig egy sólyom. - Hai-hai, az eredeti - sóhajtok beletörődve, majd visszavezetem a tekintetem a fiúra. - Ahhoz viszont bizonyíték kell, máskülönben árulást követek el a kapitányom ellen ^-^ - emlékeztetem a helyzetre, és szerencsére végre sikerül eljutnunk a bemutatóhoz.
Hümmögve figyelem a mozdulatokat. Bár kissé esetlen, és vannak pontatlanságok, azt azért az arckifejezéséből is leszűröm, amikor ő is tudja, hogy hibázik - mert biztos nem rosszul mutattam neki, ez azért megnyugtató. Már ennyiből is ráismerek a családunk jellegzetességeire, főleg arra, ahogyan én is forgatni szeretem a yarit, és legjobb tudomásom szerint ezt a stílust azért nem oktatják szélesebb körökben. Kétségem sem férhet hozzá, hogy igazat mond, és köze van a Meioukhoz, nem csak hobbiból mondta be éppen ezt a vezetéknevet. A várakozó tekintetet látva csak magam elé emelem a legyezőmet, gondolkodást mímelve. Igazából csak nem akarom, hogy lássa a vigyorgásom, miközben válaszolok neki.
- Látszik, hogy annak idején a juunibantaiban nem sok szükséged volt a használatára, és az utóbbi időben sem gyakoroltál - sajnálom a kritikát, de kíváncsi vagyok a reakcióra az osztag említésére. Túl sok olyan húzást produkált ami mellett lehetetlenség nem feltételezni, hogy köze volt hozzájuk. - De bizonyítéknak megteszi - csukom össze a legyezőt és mosolygok a srácra. - Gratulálok, átmentél a teszten! ^-^ - teszem még hozzá, ha mindebből nem lenne egyértelmű. Fel is állok, majd magamat leporolva lépek megint a gyerek mellé, hogy vállon veregethessem.
- Szóval, van valami terved, hogyan szeretnéd megszerezni azt a pajzsot? ^-^


(click to show/hide)

Karakterlap

Dansouko Kirihitoha

Eltávozott karakterek

7. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
8 500 / 10 000

Hozzászólások: 30

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
indigólila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Az idő nem csak a jövőt lopja el, a múltat is.

Post szín:
#AF4B6C // #692D40


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Lehetetlen küldetés
« Válasz #18 Dátum: 2017. Máj. 26, 12:18:55 »
  Megszédültem Tokiya-otousama kérésére. Titok! Én képtelen vagyok titkot tartani! Csak rám kell nézni, most is mit művelek… Yoriko-anesannak ez a jövőben a fülébe jut, akkor okkal lehet rám mérges. Egyetlen dolgom lett volna: meghúzódni. De én a tízedik osztag környékén császkáltam annak tudatában, hogy egyáltalán nem lenne szabad ott megfordulnom.
  – Tokiya-otousama ne kérj tőlem ilyet – makogtam gondolkodás nélkül. – Akarom mondani Tokiya! Meiou! Fuku… Izé… – szám elé kaptam a kezeimet. Lassan emeltem a tekintetemet Tokiya-otousamára. – Lehetne, hogy esetleg úgy csinálunk, hogy az előbbit nem is hallottad? – kérdeztem fojtott hangon, behúzott nyakkal, egyértelműen a megszólítására utalva. Kínos lenne ezt nyílt terepen bejátszani, mindenki füle hallatára. Nyomban magába omlana az univerzum! Az is csoda, hogy nem történt meg ez itt helyben. Jobban oda kell figyelnem erre!
  Elhallgatom a tudományos továbbfejtegetésemet. Nem akartam azt is kikotyogni, hogy valójában nem csak én vagyok az egyedüli időutazó. Már pedig ha Yoriko-anesan megkapta a számításaimat, akkor igenis hamarosan meg kell jelennie a csapatnak, akiknek valójában itt kellene lenniük, hogy megváltoztassák az idő menetét. Ahogy azon is némán somolyogtam, hogy mégis hány éve vagyok már itt a múltban. Bár való igaz, halálisten szemlével nem olyan hosszú ideje, számomra mégis évszázadoknak tűnt úgy, hogy Anikiék nincsenek itt…
  Majdhogynem a földről kell felkaparnom az államat, amikor megtudom, hogy Tokiya-otousama igenis tudja, hogy kiről van szó.
  – Vigyázz rá kérlek! – szökik ki belőlem Apát illetően. Noha fogalmam sincs, hogy ki lehet, hiszen nem ismertem őt személyesen. De nem bánnám, ha a jövőben megszületek – már ha még nem írtam ki a létezésemet azzal, hogy itt vagyok; akkor szívesen találkoznék majd vele a jövőben.
  – Sok… sok rostokkal teli gyümölcslét iszok? – kérdeztem vissza bizonytalanul, hiszen nem volt igaz. A hetedik osztagban csak kóla van, otthon meg teázunk Anikivel (Tsukito). – De Aniki nagyon finomakat főz, szóval emiatt ne aggódj, otthon rendesen eszek. – Igazat mondtam! Mindig megeszem, amit Aniki készít, udvariatlanság lenne, ha nem így tennék. Még a zöldségeket is igyekszem elpusztítani olyankor. De a brokkoli, fehérrépa és a karfiol akkor is feketelistásak.
  – Ne haragudj, nem úgy értettem, én nem akartam… – megrökönyödöm Tokiya-otousama őszinte szomorúságát látva. Tétován toporogtam előtte, amiért nem tudtam eldönteni, hogy mégis mit tegyek most, hogy vigasztalhatnám meg? – Tényleg sajnálom! T_T
  Furcsálltam egy kissé, hogy ilyen gyorsan túl tudott lendülni a dolgon. Megkönnyebbültem, hogy nem törtem tényleg apró darabokra szívét. Ráadásul milyen vizekre terelte a szót! Nagyon forróvá vált a dolog és éreztem, hogy perzsel minden szava. Yuko-okasama és Yoriko-anesan előtt lebukni…
  – Természetesen nem félek tőle! – kértem ki magamnak. – Csak nem bukhatok le – fűztem hozzá azonnal. – Ígérd meg, hogy az igazit segítesz visszaszerezni! – Nem vágytam zuhanórepülésben leszállingózni egy helyről a Taichou által, de tényleg nem.
  Miután tisztáztuk ezt az igazán fontos részét az alkunknak, nem volt már gond, hogy bemutassam a tudásomat yari forgatást illetően. Bár csak remélni tudtam, hogy sikerül rendesen adaptálnom a mozdulatsorokat. Kínos lenne, ha annyira elrontanám, hogy fel se ismerné azokat, melyeket tőle tanultam.
  – Ez az! – széles vigyorral ugrok egyet, majd köhintve húztam ki magamat és hajoltam meg előtte, mintha csak az edzést köszönném meg a dojo-mesternek. – Köszönöm! – mondtam hálásan. – Nagyon próbálkozom, bár itt, ebben az idősíkban sajnos nincs meg a rendes felszerelésem hozzá és nem tudok annyi időt fordítani rá, mint… állj. Állj! Várj… HONNAN TUDOD, HOGY A 12. OSZTAGBAN SZOLGÁLTAM?! – kiáltottam fel meglepettségemben. – Mármint hogyan, mikor, nem én mondtam, ugye? – kétségbeesetten fogtam rá a fejemre. Tényleg mozog a padló vagy én szédelgek? – Könyörgök, ne mond el a Taichounak! Nagyon kiakadna! – Elég csak Heisuke-anisanra gondolnom, a Taichou valamiért nem lelkesedett azért, hogy ő is a 12. osztagból jött.
  – Hogy mi? – ugrottam egy aprót a vállamat ért érintésre. – I-igen. Nem. De. Bármi! Csak gyors legyen, és Anya ne tudja meg! – feleltem a pajzsot illetően. Hős érzékeim váratlanul csendültek fel. Még éppen időben léptem odébb, picit jobbra, így megúsztam, hogy egyenest tarkón találjon… Amerika kapitány pajzsa?! Szent DeLorean! Ott a pajzs!
  – KARD KI KARD, KÉM! – csendült odakintről. Szemeimből kiveszett a csillogás, mellyel a pajzsot illettem, amikor meghallottam a hangot. Nyomban megtorpantam (pedig már fél úton voltam a Kapitány pajzsa felé) a hang miatt… Anya volt az! Őszinte rémülettel néztem Tokiya-otousamára. Szinte alig fogtam fel, hogy merre is mutat. Hát persze, a titkos átjáró! Huh, már ez is létezik itt? Szóval nem volt tréfa, hogy milyen öregek már a 10. osztag alatt húzódó járatok?
  Gondolkodás nélkül ugrottam be oda. Némán, lélegzetvisszafojtva hallgatóztam még odalent a járat elején, mielőtt tovább indultam volna. Attól tartottam, hogyha rögtön nekiveselkedem az útnak olyan nagy zajt csapok, mint egy elefánt és akkor azt a kis menekülő utamat is eljátszanám, amit Tokiya-otousama biztosított nekem.
  – Mhah, tévedtem! Pedig meg mertem volna esküdni, hogy KatsuSa hangját hallom. Tokki, nem láttad merre mehetett? Ciki lenne, ha felfedezné a titkos kunyhónkat! Már pedig ő már nem 10. osztagos, hogy tudjon róla. Tényleg, arra gondoltam, hogy Natcchant elhoznám ide jövő héten, mit gondolsz…
  Nem füleltem tovább inkább. Óvatosan indultam meg előre a járatában és igyekeztem nem hangosan sírni azon, hogy a pajzsot elhagytam, ami miatt a Taichou tuti, hogy meg fog ölni és nem is sikerült visszaszereznem, ami miatt még inkább tuti, hogy meg fog ölni a Taichou. Ráadásul még Tokiya-otousama előtt is lebuktam, emiatt pedig én fogok a kardomba dőlni odahaza, ha Taichou nem végez velem. Tényleg! Meg kell köszönöm majd Tokiya-otousamának, hogy segít. Jaj ne, akkor ezek szerint még nem dőlhetek a kardomba! Vajon Taichou melyik hegyről fog lehajítani? Uh, ha elmondom a Taichounak, hogy sikerült belső segítséget szereznem, akkor megkegyelmez?

// Köszönöm a játékot! *-* //
« Utoljára szerkesztve: 2017. Máj. 26, 12:20:40 írta Dansouko Kirihitoha »

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Lehetetlen küldetés
« Válasz #19 Dátum: 2017. Máj. 28, 16:38:49 »
Döbbenten pislogok a megszólításra, de végül is már tisztáztuk, hogy nevelőapja leszek a jövőben, számíthattam volna ilyesmire. Csak valahogy mégsem sikeredett úgy, ahogy kellett volna. Szerencsére a gyerek jobban zavarba jön ettől az egésztől, mint én, úgyhogy nem kell sokáig ilyen fejet vágnom, hamar elnevetem magam a dadogásán.
– Ha nem használod mások előtt, eltekinthetünk most a számonkéréstől ;) – kacsintok a srácra, mielőtt teljesen magába roskadna az „elszólása” miatt. Gondoltam, hogy ha gyámja vagyok, nem a keresztnevemen szólít. Vagyis nem csak azon. Hát ez felettébb érdekes szituáció.
– Ez a tervem, Prücsök – simogatom meg Kirihitoha-chan kobakját a kérésére. Majd pont azért venném a nevemre az apját, hogy aztán magára hagyjam. Az pedig elég nagy felelőtlenség lenne, főleg, hogy így sincs mellette igazán felnőtt, akire számíthat. Nem tervezem ezeknek a listáját gyarapítani. Tehetséges és eszes gyerek lenne, ha foglalkoznának vele. Nem akarom hagyni, hogy csak így elkallódjon.
– Ugye tudod, hogy a gyümölcsrost nem egészen ugyanaz? – sóhajtok a felvetésre. Még szerencsére, hogy a folytatás egészen bizalomgerjesztő. – Aniki? – kérdezek vissza kíváncsian. Mintha idősebb testvért csak a saját idejéből emlegetett volna eddig. Ezek szerint ketten jöttek vissza? Vagy van valakije, aki gondját viseli, ha már ide keveredett? Jó volna ezekre még választ kapni, mert bár nem épp szokványos módja ez annak, hogy a halálisten a gyerekével találkozzon, azért bennem is van annyi, hogy nem bízzam rá kétes alakokra. Legalábbis önként ne. Még viccnek is rossz lenne, biztos vagyok benne, hogy egy ilyenért én magam jönnék vissza és vágnám fejbe saját magamat. Huh? Még szerencse, hogy egyelőre messze vagyok a saját gyerek koncepciójától. Félek, veszélyesen közel kerülnék ahhoz a bizonyos első ősz hajszálhoz.
Rettenetesen nehezen állom meg nevetés nélkül. Rég akadt már olyan, aki ennyire komolyan vette volna a szívfájdalmaimat, de sajnos muszáj fenntartanom az álcát, ha már csorbát ejtet büszkeségemen a feltételezésével, hogy ennyire átlátható lennék.
– Rendben, rendben, keresztanyádat kihagyjuk ebből. Az igazit segítek visszaszerezni, becsszó – van egyáltalán másik is forgalomban? Szerintem Yoriko-chan csak egyet csinált belőle, mert kellett Nao-chan kosztümjéhez. Nem hiszem, hogy lenne hamisítvány belőle. Egyelőre. Mondjuk ugyanabból az anyagból lehetne mégegyet készíteni, szerintem az is ugyanannyira igazi lenne. Gondolom a fiú az „eredetire” gondolt, tehát az első – és egyetlen – darabra.
A bemutatót követő ítéletem után türelmesen várom, elmarad-e a várt reakció vagy nem. Szerencsére nem kell csalódnom, és a következtetésem igazolását hallva elégedetten bólogatok párat. Kérdésére csak a halántékomra mutatok.
– Nem kellett mondanod, emlékszel? ^-^ – azért közelebb megyek, hogy ha borulni találna, még idejében el tudjam kapni a fiút. Nem szeretném, ha itt ájulna el nekem attól, mert egy jól megalapozott tippem valóban működött is. Hm, szólni kell Otoutonak, hogy ma át kell ruccanni az emberekhez és részt venni abban a lottónak nevezett szerencsejátékban, hátha gyarapítani tudjuk egy kicsit magánvagyonunkat. Fontos, hogy legyen a nemesnek saját kasszája, sosem lehet tudni, mikor történik valami, ami miatt szükség lehet rá! – Kettőnk titka marad, ne izgulj – biztosítom mosolyogva a srácot. A végén még tényleg itt esik össze nekem a sok izgalomtól. Lazítania kéne. Nyakamat rá, hogy túl sok időt töltött Kalózkislány társaságában, amennyire be van feszülve.
– Haditerv nélkül ez nem lesz egyszerű menet – jegyzem meg elgondolkodva, majd érdeklődve figyelem a mellettünk elrepülő objektumot. Are? Honnan szállt ez ide? Úgy fest, Kirihitoha-chan még nem vonta le a következtetést, nevezetesen, hogy utoljára kinél láttuk a pajzsot és vajon ő mennyire lehet távol. A hangra adott reakciót látva megsajnálom és a titkos alagútrendszer felé mutatok: ha az, akinek mondja magát, tudnia kell, mi van ott és hova vezet.
– Are, ez kegyetlen volt, Taichou-chan... Most képzeld el, ha szegény juuichibantaiost eltalálod – csóválom a fejem, befutó kapitányomat szemlélve. Hihetetlennek tűnik, hogy egy-két rövidke évszázad és már a Kirihitoha-chan által emlegetett jövőben leszünk.
– Katsuo-chan? Hm, lehet, hogy hasonló volt a hangja, de szerintem szegény juuichibantaios újonc már árkon-bokron át visszaszaladt a kapitánya közelébe – felelek elgondolkodva és szemrebbenés nélkül a kérdésre. Katsuo-channak igen kellemetlen lenne, ha elárulnám, hol is rejtőzködik éppen, ugyanis azzal is pontosan tisztában vagyok. Szegény Kirihitoha-channak meg jobb, ha nem most találja meg kedves édesanyja, mert azt hiszem, akkor részéről ájulás lenne a vége. Nao-chan ötleteire csak bólogatok, Natsuki-chan jelenléte ellen nincs kifogásom, tündéri leányzó, szerintem élvezné Nao-channal a sétát ennél a pihenőnél.

/ / Nagyon köszönöm a játékot! *-* U.I.: Tokiya szemét xD / /


(click to show/hide)