Szerző Téma: Mester és tanítványa  (Megtekintve 753 alkalommal)

Description: kicsit sem hasonlítunk | Kenta és Yuuna

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Shigeo Kimura-Williams

Eltávozott karakterek

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 500 / 15 000

Hozzászólások: 36

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 3 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Mester és tanítványa
« Dátum: 2017. Jan. 08, 00:11:01 »
A mai edzését is végigunatkozta, miközben figyelte a kölyköket, ahogy majomkodnak a jégen. Egy-két tehetségesebb kivételével, a legtöbben nem veszik komolyan a sportot és semmit nem akarnak kezdeni a korcsolyával, vagy csak éppen azért vannak itt, mert ez anyjuk nagy kívánsága. De biztos benne, hogy az a személy, akit a legkevésbé érdekel az edzés, na meg aki a legkevésbé tudja, mi a fenét keres itt, az ő maga. Az egyetlen része, amit élvez, az, amikor lehet cseszegetni őket, na meg a sértett kis arckifejezéseik, amikor nem tudnak vitába szállni a tényekkel. Amikor mérgesek rá, néha el is küldik a fenébe, aztán csak visszatérnek hozzá. Bár igazából ezekből a kölykökből él meg, pontosabban a szüleikből, akik fizetik nekik a drága edzéseket.
Hogy ne fizetnék? Hiszen a legjobbtól tanulhat a gyermek, nemdebár? Volt olimpiai bajnok, neves jégkorcsolyázó, sikeresek a tanítványai… minden megvolna egy rózsaszín, habszerű álomhoz. Éppen csak a lelkesedés hiányzik Kentából, na meg persze a Colgate-mosoly az arcáról.
Unott arccal rugaszkodik el a pálya szélétől, miközben a diákok a zenére korcsolyáznak körbe, csak úgy némi levezetésképp.
- Tachibana, otthon hagytad a ritmusérzéked, vagy nem is volt? - kiabál oda a lánynak, miközben a pálya közepére siklik és figyeli a többieket. Nem mintha a lány annyira rossz lenne bármiben is, de remek tulajdonsága Kentának, hogy minél jobb vagy, annál könnyebben és szívesebben szúrja ki a legkisebb pontatlanságodat is. A gyakorlatban ez úgy néz ki, minél jobb vagy, annál többet cseszeget, ott, ahol tud, minden egyes pillanatban szívja a véred.
- Iwamoto, remélem tudod, hogy ez nem az a hely, ahol a párzási táncot lehet bemutatni, úgyhogy légy oly’ kedves és tartsd rendesen a csípőd - kiabál egy másik tehetséges diáknak, és maga sem igazán érti, hogy tűrik el tőle ezt a stílust. Ő tényleg csak gonosz akar lenni, valamilyen furcsa módon azonban sok diákot ezek sarkallnak jobb és jobb teljesítményre. Megvárja, hogy vége legyen a zenének, és akkor be is rekeszti az edzést, összeütögeti kesztyűbe bújtatott kezeit egyszer-kétszer.
 - Rendben, elmehettek, de ne legyetek túl büszkék magatokra. A következő edzésen állóképességet fejlesztünk, aki érzi magában az ingert, hogy kihagyja, gondoljon arra, hogy utána duplán kell megcsinálnia - fenyíti be a diákokat, kisebb-nagyobb szerencsével. Akik elég ideje vele vannak már, tulajdonképpen kiszűrik a lényegi információt a morgolódó és fenyegető körítés körül. Na meg persze nagyon komolyan tudják, hogy nem csak a levegőbe beszél, hanem tényleg meg is csinálja, ha olyan kedve van, akkor a földbe döngölheti az egód és kihajthatja a lelked - és akkor sem lesz elégedett tulajdonképpen.
A mai nap nagyon zsúfolt volt a jégcsarnok időbeosztásában, így az ő edzésük is egészen késő este ért véget, zárás előtt nem sokkal. Figyeli, ahogy a diákok elmennek, utána pedig ő is készülődne, de a palánkhoz érve furcsa ötlete támad. Olyan jól van a lába, már alig biceg, könnyedén siklik a jégen. Nem sokára eltelik a hatodik év is a sérülése óta, és néha úgy érzi, mintha megint a régi lehetne, csak akarnia kell és próbálkozni. Ez az elborult gondolat jár most is a fejében, így kihasználja, hogy csak a jég karbantartásáért felelős személyzet van a pálya közelében jelenleg, készülnek arra, hogy újra friss, egyenletes pályát varázsoljanak a holnapi csoportoknak és használóknak.
Kenta pedig vesz egy mély levegőt, és már meg is indul, begyorsít, hogy csak egy egyszerű ugrást gyakoroljon. Csak azért, hogy érezhesse milyen száguldani, és egy picit levezethesse az egész napot, kicsit kiüríthesse az elméjét. Nem akar sokat - egy ugrást, egy fordulást, és egy-két kört tenni, semmi többet, de még ez sem jön össze neki. Az érkezés pillanatában egy roppant kellemetlen, reccsenős hangeffektet hall, és ahelyett, hogy a térde megtartaná, nemes egyszerűséggel adja meg magát. Szerencséje, hogy van annyi tapasztalata és lelki ereje, hogy a lábát maga alá húzza és nemes egyszerűséggel essen el és csússzon tovább a jégen. Az oldalsó palánk állítja meg, ő pedig liheg, és érzi, ahogy megy fel benne a pumpa. Lassú, darabos mozdulatokkal ül fel, ökölbe szorított kézzel ütögeti maga mellett a palánkot párszor, amíg a távolból rá nem szólnak, akkor pedig felmutatja a középső ujját. Érzi, ahogy egy ér kidagad a nyakán, közben pedig a térdét nézi, ahogy furcsa, természetellenes állásban maradt a kis akciója után. Vesz egy mély levegőt, és meglepően gyakorlott mozdulattal rakja a helyére. Leveszi a sálat a nyakából, azzal rögzíti az ízületet, majd megkapaszkodva tornázza magát álló helyzetbe. Iszonyatosan mérges - magára, a helyzetre, a tehetetlenségére, és úgy en block az egész világra.

Karakterlap

Tachibana Yuuna

Ember

*

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
31 000 / 45 000

Hozzászólások: 126

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 21 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Pink

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A question that sometimes drives me hazy: am I or are the others crazy?"

Post szín:
#FF4C74


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mester és tanítványa
« Válasz #1 Dátum: 2017. Jan. 08, 00:18:04 »
Lassan, koszorúzva siklott a jégen, nem az ő zenéje ment éppen, így csak a tartásra és az élekre figyelt, meg sem próbálta felvenni a zene ritmusát, feleslegesnek tartotta, úgy gondolta, hogy jelen pillanatban csak a sajátja fontos. Nem akarta összezavarni saját magát. Sosem vallotta volna be, de néha még most is ökölbe szorult a keze a múlt heti Cup of China-n történetek után. Sose voltak ábrándjai, legalábbis ha a spotról volt szó, így nagyon is jól tudta, hogy a flip az egyik leg gyengébb ugrása. Mit szépítjük? Tulajdonképpen egy kézen meg lehet számolni, hogy hányat is ugrott meg tisztán a pályafutása alatt, éles helyzetben. Azonban az még számára is non sense volt, ahogy a múltkor sikerült kifordulnia, majd úgy hasra esnie, ahogy azt a nagykönyvben tanítják. Azonban nem az zavarta a legjobban, hanem az, hogy ezen az esésen múlott az ezüst érme, így „csak” a bronzérmet sikerült megszereznie, ami az ő korában alapvetően egy szép teljesítmény.
Edzője durva szavaira csak összevonta a szemöldökét, hirtelen nem is értette, hogy Pudingbának megint mi a baja, kivételesen nem csinált semmit >w<. Vagy legalábbis egészen eddig azt hitte, míg meg nem hallotta a zene ismerős dallamait. Azonban zsigerei nem a táncra sarkallták. Hisztizni szeretett volna. Egy tizenhat évest meghazudtolóan akart ugrálni a jégen, miközben torka szakadtából azt kiabálja, hogy nem volt igazságos a múlt hétvége, pedig valahol, az agyának egy eldugott sarkában tudta, hogy vele azok voltak. Mindenesetre a hozzá intézett, nem túl kedves szavakra úgy reagál, ahogy általában szokott, egy hasonlóan „kedves” grimasszal. Lassan ötödik éve volt annak, hogy Pudingbá volt az edzője, úgy érezte, hogy tökéletesen le tudja kezelni a hülyeségeit.
A mai nem éppen élete edzése volt - nem csak azért, mert fejben nem különösebben volt ott, hanem azért sem, mert annyit esett, hogy a jobb combján már elkezdet formálódni egy folt -, ezt ő is nagyon jól tudta, meg is lepődött, hogy edzője nem szólt be neki, csak a kis csoportnak adott egy kollektív utasítást. Ha pedig eddig nem ett volna tisztában a férfi szadizmusával, most biztosan szembesült volna vele.
- Olyan izé vagy >o<! - kommentálta a hallottakat, miközben magára kapta rózsaszín, nyúlfüles melegítő felsőjét. - Ha nem tudnám, hogy élvezed a szadizásunkat, akkor is gyanakodnék rá, hogy így van :S - fűzte még hozzá, majd eltűnt az öltöző ajtaja mögött. Nem voltak bent sokan, meg effektíve eléggé benne jártak a késő estében is, így megengedett magának fél percet, míg konkrétan levetődött a padra. Rögtönzött pihenője után határozottan nyúlt bele rózsaszín, bolyhos pulóverének a zsebébe, hogy felhívja a bátyját. Kerek három óra telt el azóta, hogy utoljára kapcsolatba lépett vele, ezen idő alatt pedig sok minden történhet. Akár egy nő is megkörnyékezhette volna Satorut, ezt pedig egyszerűen nem hagyhatta. Nem engedhette meg! Az okokat maga sem értette teljesen, de nem is akarta, jó volt ez neki így. A telefon problémája mindenesetre égetőnek bizonyult, hiszen így meg volt fosztva a kommunikáció lehetőségétől. Egy pillanatra felmerül benne a gondolat, hogy valamely edzőtársa lopta el tőle, hogy a nevében hívják fel Nii-chant. Ám mielőtt minden haragját rájuk ömlesztve letámadta volna őket - amit véleménye szerint maximálisan megérdemeltek volna, hiszen látta, hogy milyen szemmel néztek a bátyjára! - úgy gondolta, hogy megnézi a palánk mellett, végül is ott hagyta a felsőjét.
Nem számított arra, hogy talál ott valakit, főleg nem úgy és olyan helyzetben, ahogy. Pudingbá, mert megint jó példát mutatott a gyerekeknek. Yuunának pár pillanatig megfordult a fejében, hogy figyelmen kívül hagyja a férfit, ám ahogy meglátta a térdét, vagyis annak lehetetlen szögét meggondolta magát. Gyorsan ledobta az élvédőit, majd edzője mellett termett.
- Pudingbá, már megint sokat ittál? - húzta el a száját, bár még az ő agya is kételkedett ebben, hiszen alig tíz perce még józan volt, vagy legalábbis valami hasonló :o. Alapvetően nem érdekelték az emberek, kevés kivétellel.  A részeges edző valami furcsa és megmagyarázhatatlan okból kifolyólag ezen személyek közé tartozott. Biztos az idő és a sok közös edzés tette, mert hogy nem a személyisége, az biztos :S. - Ugye most nem az jön, hogy így akarsz elmenni az exed házához :/? - kérdezte, miközben azért segítőleg nyújtotta a kezét, mert láthatóan a férfi nem különösebben volt a toppon, bár maximálisan fel volt készülve az elutasításra is.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Jan. 08, 00:26:42 írta Tachibana Yuuna »

Karakterlap

Shigeo Kimura-Williams

Eltávozott karakterek

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 500 / 15 000

Hozzászólások: 36

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 3 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mester és tanítványa
« Válasz #2 Dátum: 2017. Jan. 08, 00:24:59 »
- Majd az olimpiai aranyérmeddel a nyakadban kritizálhatsz, addig pofád lapos - közli, teljesen komoly, morcos arckifejezéssel, Tachibana felé mutatva. Nem szép dolog, de régi eredményeit nagyon könnyedén használja efféle fegyverként. A diákok orra alá tolja, és tekintélyt, tiszteletet követel, és általában olyan formában csinálja, hogy nem nagyon van rá a diákoknak jó válasza. Persze, ettől egy hétméteres seggfejnek tűnik gyakran, ami nem kifejezetten áll messze a valóságtól. Valahol, a kemény felszíne alatt… valahol nagyon mélyen… nem… annyira az. Talán.
Az aprócska adag adrenalintól eleinte nem érzi meg, pontosan mi is történik vele. Pár másodperccel később azonban a fájdalom úrrá lesz rajta. A térde lüktet, a combja pedig kifejezetten ég, markolássza is, hátha azzal egy picit tompíthat rajta. Mérges grimaszba torzul az arca, és úgy érzi, mintha a jobb lábában vér helyett éppen láva folyna és belülről marná szét az izmait, ízületeit, csontjait. Mérgesen, szerencsétlenül fújtat egyet, ami végül nyögésbe fordul. Akkor kapja fel a fejét, amikor a korcsolya jelenik meg mellette, és hallja az ismerős hangot. Nevetéshez hasonlatos, ironikus, gúnyolódó hang hagyja el az ajkait, ahogy a lány felé pillant.
- Bárcsak így lenne, Tachibana, bárcsak az lennék… - sóhajtja ábrándosan, mert arra gondol, milyen remek fájdalomcsillapító volna, na meg mennyire jól kitörölné belőle az érzéseken. Mint amikor az ember teleírja a táblát, fog egy szivacsot, és nemes egyszerűséggel letörli az egészet, mintha ott sem lett volna, és ismét van egy új, tiszta felület, amire írni lehet. Valahogy így működik nála az alkohol, csillapítja a fájdalmát - a fizikait, a lelkit, mindent, amit valaha érzett. Ennek köszönhetően igen könnyedén vált függőjévé, manapság már nem iszik annyit, de akkor napokon át, hogy minél messzebbre tolja ki a józanodás szomorú percét, a másnaposság kellemetlenségeit.
Amikor a lány a kezét felé nyújtja, hogy segítsen, morran egyet és eltolja magától. Persze, majd ő, bárhol, bármikor elfogad segítséget… főleg ettől a kislánytól. Röhög a mája már a feltételezésen is. Mély levegőket vesz, és férfiasan tűri a fájdalmat (sehogy), miközben feltámaszkodik a palánk segítségével. Csak ép lábával áll a jégen egyelőre, mert fel kell szerelnie a merevítőjét ahhoz, hogy újra használni tudja a térdét.
- Mondd csak, Tachibana, neked nem a kispárnád kéne éppen telesírnod a bronzérmed miatt? - kérdezi, a tipikus, éles, kötözködős hangszínével. Nem tehet róla, elég érzékeny téma nála, nos az alkohol is, a kellemetlen látogatásai pedig még inkább. Iszonyatosan fáj a lába, mégsem olyan nehéz fél lábon a kijárathoz manővereznie, mint amennyire számította. Ijesztően gyakorlott az ilyen dolgokban, lassan gyakorlottabb ebben, mint a normális jégkorcsolyában. Vesz egy mély levegőt, lassan fújja ki, ahogy lelép a jégről és leül egy padra. Nem nyújtja ki a lábát közben, hanem megemeli, esze ágában sincs még nagyobb fájdalmat okozni.
- Vagy még mindig a ritmusérzéked keresed? Elég gyér volt ma a teljesítményed - piszkálja tovább a lányt, mert ő már csak így működik: ha neki fáj valami, akkor a lánynak is fájjon, meg úgy mindenki másnak a környéken. Közben a táskájából előveszi a masszív térdmerevítőt. Mivel sztriptízelnie nincs kedve a lánynak, így inkább csak a nadrágja fölé húzza fel, meghúzza, rácsatolja, és máris érzi, ahogy tehermentes a térde, nem az tartja össze az ízületet, és így a kiállhatatlan fájdalomnak is már csak az emléke maradt meg. Ezzel együtt ő is enyhül egy kicsit, ahogy a lányra pillant, bár ez inkább csak a tekintetén játszik, mintsem az arckifejezésén.
 - Szedd össze magad. Lehet, hogy múlt héten ott hagytál magadból egy darabot a jégen, de meg kell tanulnod kipótolni vagy visszaszerezni ezeket a darabokat - magyarázza el komolyabban, mire gondolt az alatt, hogy szedje össze magát. Pontosan tudja milyen érzés, még nagyobb tétekben is. Ő mai napig az utolsó versenyen elhagyott óriási darabját keresi, próbálja kipótolni, igen kevés sikerrel. De azért komolyabb tanácsok osztására is képes, ha megerőlteti magát. Közben pedig tényleg erőlködik, előre hajol és elkezdi kikötni a korcsolyáját.

Karakterlap

Tachibana Yuuna

Ember

*

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
31 000 / 45 000

Hozzászólások: 126

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 21 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Pink

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A question that sometimes drives me hazy: am I or are the others crazy?"

Post szín:
#FF4C74


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mester és tanítványa
« Válasz #3 Dátum: 2017. Jan. 08, 00:28:54 »
Pudingbá szavaira csak felfújta az arcát, melynek köszönhetően pontosan úgy nézett ki, mint egy hörcsög, ami pont az imént lakott jól és raktározott el táplálékot az elkövetkezendő jó pár órára >3<. Egy röpke pillanatig belé is ragadt a szó, hiszen ez végső soron egy övön aluli, ultimate támadásnak számított, vagyis számított volna, ha nem Yuunáról van szó. Bár tudott Pudingbá múltjáról, agya még se nagyon tudta összekapcsolni a jó kiállású olimpiai bajnokot és részeges, néha az ex feleségénél randalírozó edzőjét.
- Hmf… Akkor erre majd 2018-ban visszatérünk ˘w˘ - felelte határozottan, bár az más kérdés volt, hogy jelen pillanatban meg sem közelítette azt a szinten, amint az orosz lányok. No meg, messze volt még az a bizonyos dátum, kicsit több, mint egy éve volt felzárkózni és bár a múlt héten csúnyán leszerepelt komolyan hitte, hogy ez sikerülhet neki. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az: inkább hitt az olimpiai győzelmében, mint abban, hogy év végén - meg úgy bármikor - sikerül egy kettes összekaparnia matematikából. Tény és való, ezzel a tárgyal több baja volt, mint a flippel :S.
Sejtette azért, hogy nem részeg a férfi, annyira még ő sem gyopár, hogy ne ismerjen fel egy ittas embert, még is remélte, hogy ez a helyzet, mert így meg nem értette a dolgot. Pudingbá nagyon jól tudja, hogy mi a helyzet a lábával, akkor meg miért kínozza magát >o<? Aggyal fel nem foghatta a dolgot, ahogy azt sem, hogy milyen, ha valaki lesérül. Eddig pár vágáson és kék-zöld folton kívül nem sok sérülése volt eddig, így akárhogyan is próbálja, nem tudja átérezni a férfi helyzetét. Azon nem lepődik meg, hogy ellöki a segítő kezét, sejtette is, hogy így lesz, mindössze a saját maga megnyugtatására volt ez hasznos. Ő megtett mindent, amit tehetett, innentől csak lassan kíséri az egykori olimpiai bajnokot, aki jelen pillanatban éppen hogy talpon tud maradni a jégen.
- Nem sok közöd van ahhoz, hogy mit csinálok a párnámmal :S - fonta össze maga előtt a kezét, nem részletezve, hogy Rézinek, a másfél méter magas plüss rókának sírta el a dolgokat az után, hogy hazaértek Kínából. Ámbátor a történtek nem részletezése nem szándékos, ha rajta múlna még azt is elregélné Pudingbának, hogy Rézi hol van elhelyezve a szobáján belül és hogyan van felöltöztetve. Eme minden bizonnyal rettentően izgalmas történet elmulasztása annak köszönhető, hogy fel kell tennie a korcsolyájára az élvédőket, hiszen nem olcsó egy ilyen pár cipő, ezt pedig nemrég kapta abban a reményben, hogy az elkövetkezendő időben nem kell új. Tehát ez a kis közjáték megakadályozta, hogy történetet meséljen.
- Olyan valamit, nem kereshetek, amit nem vesztettem el :o, mindig is jó voltam táncban  - reagálja le ennyivel a férfit, a többihez nincs hozzáfűzni valója. Tudta, hogy ma nem éppen volt a korcsolyázók gyöngye, így nem is állt le bizonygatni azt, hogy így volna, pedig ha nem ma lett volna, biztos egy csodálatos monológot szült volna, hogy ez így van. Azonban most változott a helyzet. Ő maga kapott monológot, melyet fel is fog, meg nem is. Viszont Kenta elköveti azt a hibát, hogy megpróbál metaforákban beszélni Yuunának, aki nem különösebben érti, hogy mit hagyott volna Kínában, minden tagja megvan és a szervezők sem hívták, hogy ott felejtett volna valamit, főleg nem a jégen :S. Hirtelen már az az ijesztő gondolat is felmerül benne, hogy Pudingbá jobban tud valamint, mint Ő, akiről szó van :O.O:. Ezt azonban el is hessegeti, Pudingbát nem különösebben érdekelnek más emberek, tanítani is csak azért tanít, hogy megéljen valamiből. Azt azonban érzi, hogy ez most egy tanács volt, vagy valami afféle, így mindenképpen válaszolnia kéne. De mit :|?
- Ezt tapasztalatból mondod? - dőlt neki a palánknak, miközben a „Kérdezni arany” nevű mondást alkalmazta. Talán nem kap választ, de legalább az edzője nem jön rá, hogy a felét sem értette a korábbi mondandójának. Legalábbis meri remélni, már csak azért is, mert arckifejezésével igyekezett nem elárulni az értetlenséget, amit érzett. Jó színésznő, legalábbis azt mondják róla, hogy át tudja adni a programokat, ez talán most hasznára válik ^^”.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Jan. 08, 00:34:00 írta Tachibana Yuuna »

Karakterlap

Shigeo Kimura-Williams

Eltávozott karakterek

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 500 / 15 000

Hozzászólások: 36

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 3 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mester és tanítványa
« Válasz #4 Dátum: 2017. Jan. 08, 00:34:02 »
Jóízűen nevetgél Yuuna magabiztosságán, és valahogy tényleg így kell hozzáállni. Az már más kérdés, hogy ő meg tökéletesen tisztában van vele, hogy a lányka nem 2018-ban fog olimpiai aranyérmet nyerni. Normál esetben szívesen folytatná és cukkolgatná a flipjével, na meg persze az összes egyéb, apró hibájával, de már szeretne egy picit “egyedül” maradni. Nagyon-nagyon régen volt kettesben a jéggel, a csarnokkal, na meg a takarítókkal és a jeget karbantartókkal. Egészen fiatal korára emlékezteti, amikor még állást vállalt egy másik, kisebb csarnokban, éjszakai műszakban. Kidolgozta a belét is, de pénzt azt nem kért - csak annyit, hogy amint végzett a műszakkal, még nyitás előtt használhassa kicsit a pályát. Azokra az időkre emlékezteti, na meg elfogja a nosztalgia is, ahogy a sima felületet figyeli… akkoriban még nagyon lelkes volt, voltak céljai, amiért harcolhatott. Látta értelmét az életnek, no meg persze rendelkezett lélekkel. Nehéz visszagondolni rá, olyan furcsa érzései vannak, mintha ez nem is ő lenne, mintha ezek egy idegen emlékei lennének.
Be kell bizonyítania, hogy  ő volt az, aki ott van a felvételeken, akinek a nevéhez a sok-sok siker fűződik. Talán ez biztatja arra, hogy megpróbálja, csak egy picit nosztalgiázzon, és végül csúfos véget érjen. Igazából borzasztó zavarban van, amiatt, hogy Yuuna látja őt így, úgyhogy minden erejével próbál minél méltóságteljesebben viselkedni. Na meg persze elterelni a témát mindenfelé, mondjuk a lány leszereplésére Kínában.
- Neked sem ahhoz, mit csinálok a térdemmel, mégis itt vagy - mutat rá az egyszerű tényre, még miközben szenvedve húzza fel a térdmerevítőt. Kicsit furcsa érzés, már jó ideje nem volt rajta, és már el is felejtette, milyen a kellemetlen szorítás, ami mégis kellemes feloldozást hordoz. Régi emlékeket húz elő az agya mélyéről, a műtétekről, a felépülésről, ahogy még járni is meg kellett tanulnia újra, nemhogy korcsolyázni. Nagyon kevesek látják a ténylegesen gyenge oldalát, nagyon hatásos, tüskés kis páncélt növesztett maga köré az évek alatt. Esetleg némi alkohollal lehet leoldani róla, de amúgy nem tanácsos piszkálni, mert gond nélkül szúr meg.
- És ez ok arra, hogy elbízd magad, Tachibana? - vonja fel eszik szemöldökét, miközben a szokásos, morcos, kifejezéstelen arcával pillant a lányra. - táncos rengeteg van - teszi hozzá, az első szót kihangsúlyozva, mielőtt még Yuuna egészen más univerzumba képzeli magát. Nagyon igyekszik az ő maga által realitásnak vélt, ámbár roppant pesszimista talajon tartani. Persze, pont emiatt, nagyon nagy dolog tőle dicséretet kapni, és ha valaki nem viseli jól, ha nem kap folyamatos pozitív megerősítést, szerinte annak nem is való a jégkorcsolya. Mondjuk általában egészen jó érzéke van ahhoz, hogy kinél, mikor, meddig mehet, és néha képes bármi másra is figyelni a saját nyomorán kívül! (Ami nála már igazán nagy dolog, ugyanis a világa közepén a saját tragédiája áll, és semmi más.)
- Nekem nem jött össze, de neked még összejöhet - vonja meg a vállát, hátradől, miután felhúzta cipőit. Szusszant egy nagyot, és pontosan olyan, mint egy apuka, aki a saját életében nem tudta kiélni magát - most a saját álmait próbálja továbbvinni a diákjain keresztül, a saját hibáitól megkímélni őket. És pontosan ezért ilyen szigorú velük, pontosan annyira, mint amennyire magával volt egész életében és az mai napig is. Sosem bocsájtja meg magának a hülyeségét, és miközben ezen gondolkozik, azon kapja magát, hogy egy kevéske érzelem ül ki az arcára, úgyhogy gyorsan összekapja magát és zavarában még hangosabban is mesél.
- Na, inkább tedd hasznossá magad Tachibana és hozd ide a botomat! >.> Még van ma elintézni valóm - bök mondanója közben az említett tárgy felé. Azért mindig nála van, ha véletlen, valami csoda folytán ismét lerokkanna, és ahogy a jelenlegi helyzet is mutatja, nem elképzelhetetlen.

Karakterlap

Tachibana Yuuna

Ember

*

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
31 000 / 45 000

Hozzászólások: 126

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 21 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Pink

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A question that sometimes drives me hazy: am I or are the others crazy?"

Post szín:
#FF4C74


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mester és tanítványa
« Válasz #5 Dátum: 2017. Jan. 08, 00:36:29 »
- Engem nem érdekel, hogyan teszed tönkre az amúgy is szar térdedet :o - felelte olyan kedvesen és ártatlanul, mintha nem éppen a kegyetlen és őszinte igazságot mondta volna ki. Mert így van, Kenta térde mindennek mondható, csak jónak nem, ezzel a ténnyel Yuuna is tisztában volt, bár nem sokszor jutott eszébe, vagy inkább egyáltalán nem. Most sem megfigyelni, vagy éppen kifigyelni szerette volna az edzője magán tevékenységét, egyszerűen csak visszaszökkent a telefonjáért. Az már csak és kizárólagosan Pudingbá hibája, hogy ő pont ott volt. Rosszkor, rossz időben. Bár tény, hogy ezt éppenséggel Yuunára is lehetne mondani. - Én csak itt hagytam a mobilomat ^^ - vette magához a korábban palánkra helyezett tárgyat, melyen egy nem fogadott hívás sem volt. Lelkének egy apró darabja bizonyosan darabjaira tört, hiszen ez azt jelenti, hogy Nii-chan nem aggódott érte. Ám ennek a szomorú és letargikus gondolatnak csak egy pillanatig hagyott helyet az elméjében, egyből ki is űzte onnan. Ez annak a jele kellett legyen, hogy a bátyja megbízik benne és tudja, egyedül is képes haza menni. Vagy csak annyira belefelejtkezett a játékba, hogy egyszerűen nem nézett az órára. Az utóbbi volt a valószínűbb, a jóval valószínűbb, azonban Yuuna szerette volna hinni az első, már-már annyira, hogy valóságként legalizálta.
Edzője kérdésére csak nagy - talán egy manga figuráénál is nagyobb - szemekkel pislogott. Nem csak azért, mert Pudingbá hirtelen és meglehetősen durván rángatta ki rózsaszín ábrándvilágából, hanem azért is, mert nem hitte volna, hogy elbízta magát. Egészen eddig, hiszen edzője végül is jó táncosnak nevezte őt, nem cáfolta meg őt. Ezt a nap egyik legnagyobb kis sikerének vette. Ha már suli dili dokihoz - aki amúgy még mindig csak tanácsadó :| - kell járnia.
- Ahogy sok jó ugró és jó előadó is van, sőt, sok olyan is van, aki mind a háromban jó - vonta meg a vállát, mintha nem lenne fontos a dolog. Voltaképpen nem is volt, vagyis nem annyira, mint ahogy azt mások sejthették volna. Hiszen Yuuna nagyon jól tudta, hogy a műkorcsolya a bolsevizmus - ami amúgy a korrupció, de hagyjuk, inkább ne próbáljuk meg neki elmagyarázni, kevésbé fájdalmas. Szóval nagyon jól tudta, hogy az általa imádott sport a bolsevizmus melegágya. Nem csak az számított, hogy mit tudsz, az sem volt mindegy, hogy honnan jössz és hasonlók. Csak ez után jöttek a versenyzők és az „igazságos verseny”. Ő még szerencsésnek is mondhatta magát, japánnak született, ez pedig jó volt. Nem a legjobb, de jó. Elég ahhoz, hogy egy kis tehetséggel nagyokat álmodhasson.
A férfi következő mondata megint rejtély számára, de gondolatban kifújja a levegőt, hogy jól válaszolt, nem bukott le. Pudingbá nem vette észre, hogy kicsiny agya nem különösebben tudja értelmezni a metaforákat és a rébuszokban beszélést. Igazából az is kétséges, hogy tudja mi az a metafora, de az az irodalom lapjára tartozott, nem a műkorcsolyáéra.  Mindenesetre nem értette a férfi válaszát, hiszen sikerült neki, olimpiai bajnok lett és leérettségizett - matekból is! -, tehát a jelenlegi állás szerint mindent elért, amire Yuuna vágyott. Mi ne sikerülhetne neki? A matek? Ezzel tisztában volt, de igyekezett, aznap már majdnem sikerült megoldania egy egyenletet, csak a kivonás helyett véletlen összeadott :S.
- Reméljük így lesz ^w^” - felelte végül ám szavai csak félig voltak igazak. Tényleg reménykedett, de inkább abban, hogy végre más téma falé kanyarodik a beszélgetés, mert kezdett egyre kellemetlenebb lenni számára, hogy nem érti mire is válaszolgat. Komolyan, elég nehéz ám így beszélgetni!
- Máris - bólintott, majd már ugrott is az említett tárgyért. Ahogy megindult pár másodperc erejéig elfelejtette, hogy még korcsolya van rajta, annyira természete volt neki ez a viselet, így megbicsaklott a bokája. - Jól vagyok! - emelte fel a kezét, miután a palánknak köszönhetően visszanyerte az egyensúlyát. Ahogy a botért ment jobb bokája sajgott egy kicsit, de pár körkörös mozdulat után már minden rendben volt. - Tessék - adta át a kért tárgyat, majd lehuppant a férfi mellé, hogy megszabaduljon a lábbelijétől. Nem sok szüksége volt arra, hogy megismétlődjön a korábbi jelenet. Két rokkant egy rakáson… nem hangzott túl jó játéknak. - Egyébként, akár hiszed, akár nem, nekem is dolgom van ˘w˘. Be kell mennem az éjjel-nappaliba, ugyanis megígértem Nii-channak, hogy veszek öm… van róla listám *>*””, de a lényeg, hogy megígértem, hogy vásárolok - meséli el, bár senki sem kérdezte. Ő azonban már csak ilyen, ha nincs téma, akkor csinál magának. Vele csendben ülni lehetetlenség, ha éppen Ő nem akarja így.

Karakterlap

Shigeo Kimura-Williams

Eltávozott karakterek

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 500 / 15 000

Hozzászólások: 36

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 3 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mester és tanítványa
« Válasz #6 Dátum: 2017. Jan. 08, 00:38:22 »
Már éppen mondaná a magáét, hogy persze, nem érdekli, na meg a szokásos kekeckedéseit, de megakad benne a szó. Abban a pillanatban, amikor meglátja Yuunát, hogy felveszi a mobilját, átmegy totális facepalmba. Természetesen. Itt hagyta a mobilját. Már éppen kezdte feltételezni, hogy Tachibana tényleg azért jött vissza, hogy megnézze, minden rendben van-e vele. Hova tovább, még arra is elkalandoztak gondolatai, hogy szeretne bent maradni még egy picit gyakorolni. Még arra is gondolt, hogy titokban szerelmes belé és kémkedni szokott utána, hogy távolról imádhassa. (Ez az elképzelés mellesleg nagyon jót tett az egójának, javarészt ezért kapaszkodott bele.) Viszont a romantikus ábrándok és mesebeli történetek helyett csak a nyers, kesernyés ízű valóság van, amit ismét le kell nyelnie, akármennyire nem fűlik hozzá a foga.
- Chh - fintorog egyet a lány válaszára. A tipikus reakciója ez, amikor iszonyú zavarban van a történtek miatt, és ezt igyekszik leplezni. Amolyan természetes védelmi mechanizmus, amit a tüskés acélpáncéllal együtt kifejlesztett a hosszú évek során. Ő pedig a kis csigaházában nagyon kényelmesen elvan, főleg addig, amíg mindenki mást kívül tart.
- A lényeg a jelző volt - feleli fáradt sóhajjal, szemforgatással. Néha azért ő is megneszeli, hogy a lánynak nem sok fogalma van arról, amit papolni próbál neki. - Senkit sem fog érdekelni, ha jó vagy, kiválónak kell lenned - magyarázza a lánynak, mintha ő lenne a bölcs ősöreg, aki már mindent tud az életről, meg annyi tapasztalata van, hogy az hihetetlen. Pedig még nincs nyolc éve, hogy kölykökkel foglalkozik, pontosabban fecsérli az idejét. Ennyi idő alatt is Yuuna volt az egyetlen olyan, akiben tényleg potenciált lát arra, hogy sokra vigye… pontosan emiatt különösen szigorú vele, minden téren.
Amikor látja, hogy Yuuna hirtelen indul meg a botért, és a szeleburdi mozdulattal együtt rosszul lép a lábára, kicsit lelassulnak a dolgok. A következő szívdobbanása picit más, olyan, mintha hideg vért pumpálna, kihűl a mellkasa tőle, a lélegzete elakad, a gyomra pedig bukfencezik egyet. Aztán nézi a lányt, ahogy lassan feltámaszkodik, és biztosítja arról, hogy jól van. Szusszant egyet, megrázza a fejét, hogy letörölje az arcáról az általa nevetségesnek titulált arckifejezést. A kelleténél durvábban veszi el a botot, aztán arra támaszkodva áll fel. Próbálgatja a lábát, és egészen biztosnak tűnik, úgyhogy csak eljut vele haza.
- Nekem is vásárolnom kellene pár dolgot… - állapítja meg, szabad kezével a takróját vakargatva, száját elhúzva. Elég rég volt, hogy legutóbb összeszedte magát annyira, hogy bemenjen és egy eladóval kapcsolatba lépjen, vagy egyáltalán válaszoljon a kérdéseire. Úgyhogy, a legutóbbi nagy betárazás félkész és komfort kaja már eléggé fogyóban van, az internetes rendeléshez meg tökéletesen inkompetens. Úgyhogy ezúttal neki is nagyfiúnak kell lennie, és bemennie.
Yuuna társaságában érkezik meg a kis éjjel-nappaliba, köszön illedelmesen és elkezd válogatni, főleg instant rament és fagyasztott, félkész dolgokat pakol a kosarába, majd, amint megvan, elérkezik a probléma. Tachibana felé pillant, elhúzza a száját és elgondolkozik. Távolról szemez a pénztárossal, na nem úgy, meg akarja közelíteni, csak teljesen ártatlan módon, vásárlási szándékkal. Vesz egy mély levegőt, kihúzza magát, csak nem járatja már le magát a saját tanítványa előtt…
- Szép estét, miben segíthetek? - kérdezi tőle az alkalmazott, Kenta rendszere pedig ebben a pillanatban fagy le teljesen. A totális breakdown-t értetlen pillogás övezi, ő pedig próbál bármit mondani, vagy csinálni, de egyszerűen a teste nem engedelmeskedik neki. Csillognak a szemei, kicsit elnyílnak az ajkai, az arca pedig hirtelen változik rákvörösre.
- Sumimasen deshita! - nyögi ki, a kelleténél hangosabban, miközben ledobja a kosarat, és a jelenleg tőle telhető legnagyobb sebességgel vágtázik ki az üzletből. Amint megmenekült, előre hajol, ép térdére támaszkodik egyik kezével, liheg egy kicsit. - Huh, ez közel volt… - motyogja maga elé, miközben visszapillant az értetlenségre, amit maga mögött hagyott az imént.

Karakterlap

Tachibana Yuuna

Ember

*

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
31 000 / 45 000

Hozzászólások: 126

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 21 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Pink

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A question that sometimes drives me hazy: am I or are the others crazy?"

Post szín:
#FF4C74


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mester és tanítványa
« Válasz #7 Dátum: 2017. Jan. 08, 00:40:17 »

Ha jelen helyzetében mással nem is, de a műkorcsolya dolgaival tökéletesen tisztában volt, így tudta, hogy Kanta szavai nagyon is igazak és valósak. Tudta, hogy abban a mezőnyben, ahol tizenegy éves orosz kislányok tripla axelokkal próbálkoznak neki nem csak jónak vagy kiemelkedőnek, hanem az egyik, ha nem a legjobbnak kellett lennie. Azonban még nem volt az. A közelében sem volt annak, hogy a legjobb legyen. Ő maga is tudta, hogy mikben jó, azt azonban jobban számon tartotta, hogy mik a hiányosságai. Többek között az a flip, amit sosem tudott normálisan megugrani, mégis minden kűrjébe beleteteti. Triplán. Talán, illetve egészen biztosan mazochistának lehetett mondani, hiszen voltak dolgok, amikről senki sem tudott, csak ő - és a gondnok. Persze, most mindenki rosszra gondol, de szó sincs ilyesmiről. Yuuna egyszerűen csak a hét legtöbb napján korábban érkezett és később távozott, mint a legtöbb edző és versenyző, ám erről a gondnokot leszámítva, aki mindig be és ki engedte senki nem tudott semmit. Nem is lett volna kifizetődő, hiszen olyan elemeket gyakorolt, amiket Puding nem volt hajlandó megtanítani neki, egyelőre. Legalábbis ő hitt abban, hogy csak egyelőre. Hiszen nem csak a női mezőnnyel, hanem kedvenc ellenfelével és edzőtársával, Mamoruval is fel kellett vennie az igen kemény versenyt.
Yuuna nem tudta mire vélni Puding durvaságát, a botvisszavételnél, de nem foglalkozott vele különösebben sokat. Megszokta már az edzője hangulatingadozásait, melyet hol a front, hol pedig az alkohol számlájára írt fel. Így nem különösebben vette magára a dolgot, csak egy mosollyal nyugtázta.
- Akkor menjünk együtt *_* - felelte lelkesen, csillogó szemekkel bár, ha valaki megkérdezné, hogy miért örült ennyire ennek, akkor nem tudnék válaszolni. Hiszen, Pudingbá nem a kedves és elbűvölő modoráról volt híres, hanem pont ennek ellenkezőjéről. - Várj meg itt, amíg átöltözöm - közölte komolyan a férfival, majd lábáról lekapta a korcsolyát és úgy szaladt az öltözők felé, mint egy hivatásos sprinter. Bár… talán Usain Bolt azért megelőzte volna, de nem sokkal.
Ahogy nem sokkal később, immáron utcai ruhában, az edzője társaságában belépett a kisboltba arcáról eltéveszthetetlenül le lehetett olvasni az izgalmat, amit ez az egyszerű cselekedet jelentett számára. Mintha a lottó ötöst nyerte volna meg. Az eladók tagadhatatlanul furcsán néztek rá, de ez őt nem zavarta, csak előkaparta a reggel írogatott listáját, fogott egy kosarat, majd elkezdte beledobálni az azon szereplő tételeket. Talán a közepénél járhatott, mikor a hentes pult felett tükörből egy érdekes jelenet tárul a szeme elé. Pudingbá minden előjel és az összeválogatott ételek nélkül kirohant a boltból. Az arckifejezése és a testbeszéde egy űzött vadéra emlékeztette Yuunát, bár ezt a szóösszetételt nem találta, így megállapodott a futó állat kifejezésnél. Lényeg a lényeg, nem értette a jelenetet, hiszen a pénztárnál álló lány nem volt olyan csúnya és gonosznak sem nézett ki. Pár pillanatig értetlenül bámulta a tükröt, majd összeszedte a hiányzó dolgokat és ő is a kasszás lányhoz lépett. A Puding által otthagyott kosár még mindig ott állt, érintetlenül. Valószínű nem volt ideje, avagy kedve az alkalmazottaknak visszapakolni. Végül, nem túl hosszas gondolkodás után, egy tündéri mosollyal közölte, hogy a másik kosár tartalmát is kifizetné. Most ő kapott furcsa pillantásokat a lánytól, de ez pont annyira zavarta, mint eddig… semennyire. Meg amúgy, sokkal furcsábban néztek rá, mikor télen rövidnadrágban flangált az utcákon. Azt se értette :S.
- Pudingbá! - lépett ki a bolt ajtaján három, kissé nehéz szatyorral, így tényleg szerette volna megtalálni a férfit, ez pedig nem is volt olyan nehéz, hiszen a szomszédos háztömb oldalánál egy férfi pillantott meg, aki a térdére támaszkodva szaporán vette a levegőt. Határozott léptekkel indult el arrafelé. Meg sem fordult a fejében, hogy az illető más is lehet, nem az edzője. - Megvagy! Miért futottál el olyan gyorsan >w>? Történt valami :S? Egyébként tessék, itt vannak, amiket vásároltál és benne van a számla, hogy mennyivel tartozol *w* - nézett angyali mosollyal a férfira, mintha nem éppen arról beszélt volna, hogy a férfi akarata akarata ellenére is, de tartozik neki. - De üzletet is köthetünk a ha szeretnéd :3 - mosolygott tovább, mint a tejbe tök.   

Karakterlap

Shigeo Kimura-Williams

Eltávozott karakterek

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 500 / 15 000

Hozzászólások: 36

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 3 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mester és tanítványa
« Válasz #8 Dátum: 2017. Jan. 29, 18:17:41 »
Igen hamar feladja, hogy bármiféle értelmes mondanivalót vagy tapasztalatot átadjon Tachibananak. Ügyesen tanul, ezt be kell vallania, de csakis a gyakorlati vonalon, ha elméletben kellene valamit elsajátítania, egyből csődöt mond a tudománya. Legyen ez matematika tananyag vagy némi életbölcsesség, az édes mindegy, valahogy mindig úgy érzi, nem jut el a lányka agyáig. Bár Yuunát sem kell félteni, egészen mesterire fejlesztette a technikát, amivel azt színleli, hogy figyel és érti, miről van szó. Pár hasznos, kényelmes frázis, ami elhiteti, hogy fennáll a figyelem, és ő természetesen be is dől neki. Sosem értett az emberekhez, nem is fog. Amúgy is férfiből van, számára egyszerű a világ, na meg fekete-fehér, no meg megvan a saját véleménye is, az meg felülír mindent. Így nem is erőlteti nagyon a lelkizést, főleg, hogy mindkettejüknek dolga van még. Fáradt sóhajjal forgatja a szemeit, amikor Yuuna közli, hogy várja meg, mert átöltözik. Persze, nem várja meg, hova tovább, elszalad, sprintel. Kicsit irigykedve néz a lány után, ahogy elszalad az öltözők felé. Lemondó sóhajjal megrázza a fejét és elsántikál a jégpálya bejárata felé, nyaka köré tekeri a kedvenc sálját, megborzong kicsit a hirtelen hidegtől. Zsebébe túr, komótosan gyújt rá egy cigarettával, egykedvűen szívja el, kifejezéstelen arccal figyelve a téli tájat, amíg a lány meg nem érkezik.
A nyugalma és érdektelensége azonban csak addig tart, amíg el nem érnek a boltba. Már alapból a válogatás, a vásárolgatás művelete nem neki lett kitalálva. Egyszerűen az első dolgot belepakolja a kosárba, ami szimpatikusnak tűnik, az instant tésztákat inkább csak úgy beletereli a kosárba alkarjával, úgy egy polcnyit, hogy egyhamar ne kelljen megint ilyen szörnyűségeket átélnie. Milyet is pontosan? A fizetés pillanatát. A véralkoholszintje kritikusan alacsony a művelethez, úgyhogy ismét az ismeretlen helyzettel, problémával találja magát szembe: egy idegen, hivatalos ügyben megszólítja, neki pedig válaszolnia kell. Kényszer. Már gyerekkorában sem sikerült rendes megoldási stratégiát kifejlesztenie erre, azóta még kevésbé oldotta meg a dolgot, úgyhogy kénytelen a régi viselkedésekhez nyúlnia. Elvörösödik, bocsánatot kér, és nem utolsó sorban menekül, ahogy csak szerencsétlen, szétcseszett lába bírja. A bolt elé kiérve lihegve próbálja nyugtatni magát, visszapillant a benti légkörre, az értetlenségre, amit maga mögött hagyott, megrázza a fejét. Kiegyenesedik lassan, megnézi a térde megvan-e még. Nos, legalább abban biztos lehet, hogy ha a helyzet úgy kívánja, még képes azért gyorsan eltűnni a színről. A teljes vereség gondolatához szoktatva magát sóhajt egyet, előtúrja hű flaskáját, amiben kedvenc alkoholtípusát, vodkát tart. Hideg is van, szerencsétlen is, unalmas volt a napja, szar is az élete, és még mindig nincs, kurvára nincs vége ennek az egész huzavonának. Azzal a gondolattal húzza meg az üveget, hogy ha holnap egy új nap várja a földi pokolban, legalább foghassa az alkohol utóhatására. A színtelen nedű egyből felmelegíti belülről, megnyugtatja szervezetét. Picit meg is rázza magát, egyből kellemesebb arckifejezést ölt, és hogy megfejelje az élvezeteket, szájába vesz egy szál cigarettát.
– Neked ahhoz semmi közöd, kölyök – válaszolja elhúzott szájjal, ajkai között a cigarettával, ami miatt a szokásos morgása még morcosabbnak hat, mint általában. Öngyújtójával szerencsétlenkedik, próbálja meggyújtani, de a kis eszköz már kifogyóban van. Morgolódva rázza meg, hátha az segít valamennyit, és újabb próbálkozások után végre sikerül meggyújtania a cigarettát. Fél szemmel sandít le a lányra, de nagyon is érdekli a vásárolt áru, de próbálja fenntartani, ami még megmaradt a büszkeségéből.
 – Miféle üzletet? – kérdezi, miközben megemeli egyik szemöldökét, majd szusszantva fújja ki a cigifüstöt. Ismét ajkai közé veszi a cigarettát. Farzsebéhez nyúl, kiveszi onnan egyszerű, bőr pénztárcáját. Belepillant, számolgatja kicsit a bankjegyeket, elhúzza a száját. Hétvégén megint olyan KO-ra itta magát, hogy az ára abszolút fájt a tárcájának, de az a kisebbik problémája. Úgy sejti, még ki is zsebelték. Régi, gombnyomós telefonja senkinek nem kellett, flaskáját bármilyen állapotban védelmezi, a farzsebében lapuló tárcácska azonban rejtett némi meglepit. Valakinek csinált egy kellemes estét, azonban ha most kifizeti a lányt, valószínűleg jövő hétig be kellene osztania annyi alkoholt, amennyije jelenleg otthon van… már a gondolatra is úrrá lesz rajta a pánik. Becsukja a tárcát, a kelleténél erőteljesebb mozdulattal, majd zsebre vágja.
– Hallgatlak – pillant végül a lányra sötéten, miközben az alkohol nélküli tengődés gondolatát elkergetve előveszi a flaskát és ismét meghúzza. Ismét megrázkódik, az íze borzalmas és ismerős egyben, kellemes melegség önti el egy pillanatra… sajnos az ő belsőjét semmi más nem hatja már meg, csak a tömény szesz. :/

Karakterlap

Tachibana Yuuna

Ember

*

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
31 000 / 45 000

Hozzászólások: 126

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 21 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Pink

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A question that sometimes drives me hazy: am I or are the others crazy?"

Post szín:
#FF4C74


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mester és tanítványa
« Válasz #9 Dátum: 2017. Jan. 29, 21:15:25 »
Nem az az ember volt, aki másokat zaklat, általában, ha őszinték akarunk lenni, nem is különösebben érdekelték az idegenek. Beszélgetett velük, de csak kérdésekre válaszolt, érdeklődni sosem érdeklődött másról, ritka volt, ha mégis. Megvolt az a maréknyi ember az életében, akik ilyen vagy olyan okok miatt, de fontosak voltak neki. Így volt az az edzőjével is, akinek ha nem is egyből, de szépen lassan - és valószínűleg mindennemű akaratán kívül -, sikerült bemásznia abban a képzeletbeli, pihe-puha, plüssökkel teli, rózsaszín kosárkába, amit Yuuna a számára fontos embereknek tartott fent a lelke egy részében. Ez azonban nem vonta maga után egyből azt, hogy a lány ne használja ki ezeket az embereket - kivéve Niichant, de ő már-már egy más dimenzióban létezett számára - egy-egy adandó pillanatban. Ez pedig az volt, nem is akár mekkora. Ha hitt volna Istenben, vagy bármi hasonlóban, akkor biztosan neki tulajdonította volna a dolgot. Azonban ezek hiányában nem is gondolt ilyesmire, talán azzal sem volt tisztában, hogy egyes kultúrák hisznek olyan dolgokban, hogy „Isten”. Jelen pillanatban csak bájosan mosolygott és türelmesen várt, mint aki a világ minden idejével rendelkezik. Végül is nem sietett sehová. Vagyis de, haza Niichanhoz, hiszen ma alig látta >w<. Azonban mégis türelmesnek kellett lennie.
- Miért nincs közöm :o? - nem így érezte :/, hiszen úgy érezte, ő volt Puding kedvenc céltáblája - és valószínűleg nagyon utálta volna és tuti megpróbálná tönkre tenni azt az embert, aki elveszi ezt a helyét -, kedvenc céltáblájaként pedig hadd legyen már köze ilyen érdekes és minden bizonnyal izgalmas dolgokhoz. Legalábbis ő így gondolkodott. Meg sem fordult a fejében, hogy ne adj isten ez magánügy, vagy valami hasonló. Nem is igazán tudta mi az a magányügy, csak ha a telefonjáról volt szó. Akkor viszont túlságosan is tudta :/.
Azonban akár megszerezte a kellő információt, akár nem, elégedett mosoly terül el az arcán, mikor edzője közölte vele, hogy hallani szeretné a részleteket. Úgy néz nézhetett ki, mint egy jóllakott óvodás, aki éppen most kapta meg, hogy idén két karácsony lesz az évben. Meg sem próbálta leplezni, hogy erre várt, vagy éppen számított. Nem jutott el a tudatáig, hogy most hidegvérrel kéne intéznie a dolgot. Azt se tudta mi az a hideg vér, hiszen a vére meleg volt :S.
- Taníts meg tripla axelt ugrani! - jelentette ki olyan könnyedséggel, mintha csak azt kérné Kentától, hogy kísérje haza mert sötét van. Azonban Yuuna nem volt hülye vagyis… nem mindenhez hülye, ez talán a pontosabb megfogalmazás. Lényeg a lényeg, hogy tisztában volt azzal, Kenta nem tanítana neki egy ilyen elemet csak úgy, hozzátéve, hogy nem véletlen csak a férfiaknál volt elvárás a jobbak között ennek a bemutatása. Ahogy az sem véletlen, hogy a nők nem mutatták be ezt az elemet, csak nagyon ritkán, akkor is inkább a kislányok, nem az idősebb versenyzők. Yuunának sem az volt az elsődleges célja, hogy lenyűgözze vele a világot. Hitt abban, hogy az előtte járó oroszokat le tudja győzni a saját tudásával is. Nem is az orosz lányok ellen kellett neki ez a mozdulat, hanem a félorosz edzőtársa ellen, mert azt - vagy legalábbis valami nagyon hasonlót, már nem emlékezett biztosan :/ - találta neki mondani, nem is egyszer, hogy nem tudja megcsinálni. Márpedig ő meg tudja ˘w˘. Már egy ideje gyakorolta is egyedül, de valahogy mindig esés lett a vége, ahogy a négyfordulatos ugrásnak is. Ezektől az esésektől pedig néha már egyszer-egyszer bele nyilallt a fájdalom a térdébe és a bokájába. Ez pedig nem volt kellemes. - Ha megtanítasz rá, vagy csak megpróbálod, akkor ha kell bevásárolok neked és minden hasonló, ezt pedig - emelte fel a szatyrot - megkapod kezdő grátiszba ^-^. Ja, igen és mindezt természetesen ingyen, az alapedző időn kívül :3 - mosolygott tovább, mintha annyira feldobta volna a gondolat, hogy még több időt tölthet ez edzőjével és annak válogatott oltásaival, melyekkel rendszeresen illette. Puding, ha akart, akár több dolgon is elcsodálkozhatott, többek között azon, hogy Yuuna tisztában van a „grátisz” szó jelentésével, illetve, hogy az évek során észrevette, nem szívesen meg emberek közé. Arról nem is beszélve, hogy tisztán látszott, gyermeki mosolya ellenére, halálosan komolyan gondolja minden egyes szavát. Ahogy korábban mondtam, nem volt ő annyira hülye, mint amilyennek sokszor nézték - de továbbra sem értette a matekot és a homályos életbölcsességeket :| -, avagy tudtán kívül mutatta magát. Igazán kivételes pillanatokban, mint milyen a mostani is volt, tehát ha bátyjától vagy a műkorcsolyáról volt szó, egészen elővillant az értelmes oldala is. - Szóval áll az alku, vagy hazavigyem a leveseket és a kész kajákat :3? Esetleg kifizeted?- hajtotta oldalra a fejét. Látszott rajta, hogy nyeregben érezte magát, nem is kicsit. Úgy érezte, hogy tökéletes ajánlatot tett. Akár plüssökkel is fogadásba bocsátkozott volna, hogy nyerni fog és eléri, amit szeretne. Nem is gondolkozott azon a lehetőségen, hogy Kenta esetleg nemet mond, vagy ott hagyja a francba. Elképzelhetetlennek tartotta, pedig benne volt a pakliban, nagyon is :S.

Karakterlap

Shigeo Kimura-Williams

Eltávozott karakterek

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 500 / 15 000

Hozzászólások: 36

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 3 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mester és tanítványa
« Válasz #10 Dátum: 2017. Febr. 04, 13:46:03 »
Megmenekült, de majdnem… nos, majdnem sikerült még nagyobb idiótát csinálnia magából. Nem tudja, mi lehet ennek az oka, de mióta elvált és egyedül élt, azóta csak még rosszabb lett. Már korábban is voltak hasonló problémái. Meg se tudja számolni, Atsune hányszor rágta a fülét, hogy pszichológushoz kellene mennie és felderíteni a probléma gyökerét. Ő meg minden alkalommal elmondta, hogy előbb megy chakra-tisztításra, mint egy kuruzslóhoz, aki azt képzeli, hogy a fejébe lát, pedig fogalma sincs róla. :/ Meg amúgy sem érdekelték soha a problémák, se a gyökereik, valamirevaló férfi módjára mindig is csak megrántotta a vállát, és nem rugózott rajta túlságosan sokat. Még amikor karrierje csúcsán volt, akkor is rendszeresen szaladt el az interjúk, és hasonló, hivataloskodó helyzetek elől. Egyszer egy érmet sem vett át személyesen, mert már attól rosszul volt, hogy kezet fogjon, mosolyogjon és bele legyen kényszerítve az udvariasságba, meg az elvárt frázisokba.
De hogy ezt valaha bevallaná, vagy elmondaná, ráadásul pont Tachibana-nak? Biztosan nem. Pont ezért veti oda a lerázós szöveget, mert hát tényleg semmi köze hozzá. Azonban úgy látszik, Yuuna most nem elégszik meg ennyivel, Kenta pedig emiatt kicsit hevesebben reagál a szokásosnál, a zavar hatására.
– Én se kérdezgetlek a furcsa dolgaidról, te sem az enyémekről – fekteti le a szabályokat határozottan. Mindkettejüknek voltak furcsa dolgaik. Sosem kérdezte ő sem, mi ez a furcsa mánia a bátyja iránt, vagy éppen, hogy mit csinál zárás után a jégpályán mostanában. Ő viszont abszolút nem hülye, és nem is olyan érdektelen, ahogy Yuuna gondolja. Mindig ő hagyta el idáig az épületet az utolsók között, és nem a sántikálása miatt. Szeretett ott relatíve egyedül lenni, kis menedék volt a lelkének. Mostanában azonban Tachibana gyakran még nem ment haza, amikor ő már abbahagyta a régi élete utáni vágyódást, a folyamatos gyászolást.
A nagy izgalomra pedig gyorsan szív egy-két nagy slukkot a cigarettából, a piával akaratlanul is spórol. Főleg, ahogy megnézi a pénztárcáját, elhúzza a száját. Nem, nem fog éhen halni, de szomjan minden bizonnyal. Megmasszírozgatja kicsit az orrnyergét, mert ilyenkor aztán abszolút érzi, mennyire kaotikus katasztrófa az egész kibaszott élete, és ilyenkor kívánja leginkább, hogy minél hamarabb vége legyen.
Szóval meghallgatja Yuuna ajánlatát. Első hallásra, a legeslegelső mondat után kicsit meglepődik, nagy szemekkel pillog a lányra. A rendszernek szüksége van némi feldolgozásra, aztán, amint sikerült feldolgoznia az információt, a szokásostól eltérően kiengedi magából az első, elemi reakciót. Jóízűen neveti szembe a lányt, a cigarettával együtt köhögni kezd kicsit, előre dől, ép lábára kicsit rátámaszkodik. És komolyan azt hiszi, hogy ez valami rossz tréfa, amivel Tachibana próbálja feldobni az estéjét – nos, sikerült neki. Ennek ellenére összeszedi magát, a nevetés okozta könnyeket letörölgeti a szeme sarkából, kiegyenesedik és figyeli az ajánlatot. Arckifejezése egyre komolyabbra változik, ahogy a lányka részletezi az ajánlatot. Ráadásul ijesztően komolynak tűnik.
Ő pedig ijesztően komoly, erkölcsi dilemmába keveredik. Hiszen neki nem kerülne semmibe, hogy megpróbálja megtanítani a lányt, bevásárolna neki, maradna pénze piára, és nem lenne gondja semmire. Máris jóleső, meleg érzés önti el a gyomrát a gondolatra, hogy a kis lakásába beékeli magát, házhoz jön a pia, az étel, szinte ingyen, és… és pontosan tudja, hogy ez az elem nem Yuunának való. Egyértelmű, hogy mind fizikailag, mind technikailag iszonyú messze áll a tripla axeltől, nem véletlenül nem ugrálnak nők ilyet. Ismer egy iszonyú akaratos, tehetséges kis nőt, aki tökélyre fejlesztette, mai napig elkápráztat mindenkit a tudásával, és tulajdonképpen még neki is ő segített tökéletesíteni az ugrást. Pont emiatt tudja, Tachibana mennyire messze áll attól, hogy ezt megcsinálja, és amúgy sem ezzel kéne foglalkoznia éppen.
– Szóval, nem tudsz egy normális flipet vagy dupla flipet megugrani, és tripla axelt szeretnél, Tachibana? – vonja fel egyik szemöldökét, miközben egyik karját keresztbe fonja mellkasát, másikkal állát dörzsölgeti. Végül még két slukkot szív a cigarettájából, majd elnyomja a szemetesen, kidobja a csikket. Neki nem kerülne semmibe megtanítani. Nem fájna neki. Ő csak jól jönne ki ebből az egészből. Akkor meg mi a francért hezitál ennyit? Zavartan kerüli a lány tekintetét, inkább a felszálló füstöt, vagy a sötét eget nézi. A fényszennyezéstől nem látni a csillagokat, úgyhogy jobbára csak odaképzeli őket. Minek hezitálsz? – kérdezigeti magától folyamatosan, mégsem akaródzik elfogadni az ajánlatot. Azonban minden egyes alkalommal, amikor arra gondol, hogy hónap végére alkohol nélkül marad… a szervezete elkezd ellenkezni. Nem akarja. Nem képes rá. Nem tudná elviselni ezt a kurva életet alkohol nélkül, az unalmas napokat, a felesleges hülyeségeket, amik minden nap próbára teszik a türelmét.
Végül Yuuna szemébe néz, tekintete hideg, arckifejezése a szokásosnál is keményebb, ahogy felemeli a kezét, mintha kezet akarna rázni vele, és beleegyezni. Ahelyett azonban tovább emeli, keményen homlokon pöcköli a lányt.
 – Felejtsd el. Amíg ezeket nem csinálod gyönyörűen, mint egy kisangyal, nem gyakorolhatsz nehezebb elemeket – közli, ellentmondást nem tűrő stílusban. Tud szigorú lenni, felesleges gonoszkodás és beszólások nélkül. Ez Tachibana érdeke, nem véletlen nem tanított neki még ilyesmit. Ezért van, ezért fizetik, hogy felmérje a tudásszintjét, azt, mire képes, és annál egy kicsivel többet hozzon ki mindig belőle. Ebbe pedig most nem fér bele a tripla axel, attól tart, több kárt okozna vele jelenleg, mint hasznot. Amúgy sem kell a lány programjába még ilyen nehézségű elem, a jelenlegivel is remek esélyekkel indul. Amúgy is nyakukon a HNK, azt a programot kell tökéletesíteni, nem tripla axeleket ugrálni, just for fun. Mondjuk nem érdekli Yuuna indoka, az sem, honnan jött neki ez a hülyeség. A nem, az nem.
De még mielőtt valaki azt hinné, Yuuna érdekeit választotta, és az az első számára…
– Tartsd meg a kaját – int neki, laza arckifejezéssel, majd lassan bicegve indul meg hazafelé. Egyértelmű, mit választott a sok lehetőség közül, az egyetlen dolgot, amit igazán szeret, ami nélkül nem lenne meg… az alkoholt. Inkább biceg, nem szedi a fájdalomcsillapítóját és nem is eszik a hónap további részében. Majd kitalál valamit, attól nem fél, amúgy is, éhezve tovább bírja az ember, mint szomjazva, ezt tanítják az okosok, akik túlélésre szakosodtak. Csak ő, és a vodka, ennyi kell. Ketten a világ ellen.

Karakterlap

Tachibana Yuuna

Ember

*

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
31 000 / 45 000

Hozzászólások: 126

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 21 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Pink

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
"A question that sometimes drives me hazy: am I or are the others crazy?"

Post szín:
#FF4C74


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Mester és tanítványa
« Válasz #11 Dátum: 2017. Febr. 04, 15:46:26 »
Nyeregben érezte magát, talán kicsit túlságosan is. Így nem csoda, hogy hirtelen nem tudta hová tenni, hogy edzője kineveti. Igazság szerint azt se nagyon tudta hová tenni kicsiny elméjében, hogy Puding képes olyan tevékenységre, mint a nevetés. Talán még el is mosolyodott volna, ha nem ő lenne a vidámság tárgya. Ehelyett egy maximum tíz éveshez méltóan, dühösen fújja fel az arcát, hiszen ő nem mondott semmit. Legalábbis semmi vicceset.
- Ne nevess ki, minden egyes betűt komolyan, gondoltam >3> - ad hangot nemtetszésének. Nem hozzá téve, hogy Pudingbá sokkal emberibbnek nézett ki, mint eddig bármikor ismeretségük során. De nem foglalkozott ilyennel, talán ha nem ő lett volna a nevetés tárgya, akkor talán. Ki tudja, hogy végül minek köszönhetően, de úgy festett, hogy Pudingbá rájött, hogy Ő igen is komolyan beszélt korábban. Ekkor azonban a tekintetét pedig ijesztőbbnek találta, mint bármit, amit eddig látott tőle. Nem tudta volna megmagyarázni, hogy miért érzi ezt. Hirtelen még arra késztetése volt, hogy egy jó nagy lépést hátrébb lépjen, de nem tette. Tartotta magát. Nem bizonytalanodhatott el, hiszen céljai voltak, még ha nem is a legnemesebbek. Talán csak ez tartotta benne a lelket, ezért maradt ott, ahol. Talán csak a meglepetésnek köszönhetően nem zökkent ki. Ezt senki sem tudja. Azonban az állapot nem tartott sokáig, csak addig, míg edzője úgy érezte, hogy ideje megszólalnia.
- A tripla nem megy rendesen, a dupla megy ˘w˘- felelte nem rejtett sértettséggel a hangjában, nem emlegetve azt a tényt, hogy külső él helyett rendszeresen belső élre érkezett. Tehát végül is a dupla se ment teljesen hibátlanul. De ezt most komolyan kikérte magának! A flip csak a második legnehezebb ugrás volt, a lutzot meg tudta ugrani, triplán és szépen! Igazság szerint meg élt volna ennek az ugrásnak a tripla verziója nélkül is, azonban ő mégis ragaszkodott ahhoz, hogy három fordulattal ugorja. De most nem ez volt a téma, hanem az, hogy neki kellett az a három és fél fordulatos ugrás így, vagy úgy. Egy ideig agyon úgy festett számára, hogy nyert ügye van, már nyújtotta is viszont a kezét, ám a dolgot nem úgy történtek, ahogy annak az ő elméjében megfogalmazódott, tökéletes terv szerint kellett volna. Kézfogás helyett csak egy homlokpöckölést kapott. Egy fájdalmas homlokpöckölést.
- Naa >w< - dörzsölgette meg a homlokát, ahol a kisebb ütés érte. - Miért hobbija mindenkinek homlokon pöckölni T_T? - kérdezi fájdalmas hangon. Nem hozzá téve, hogy ha így folytatják a közelében lévők, akkor a világ leghatalmasabb gödrével - Mariana-árok - is felveheti majd a versenyt a mélyedés, ami a homlokán fog keletkezni. Ő legalábbis így gondolta. A homlok pöckölés miatti meglepődésben kellett egy kis idő, míg legalizálta azt az információt, hogy kiesett a nyeregből. Vagyis nemet mondtak neki. Ez nem lehet! Ilyen nem történhet! Pár pillanatig azt hiszitte, hogy ez csak vicc, Puding közli vele, hogy persze, csinálják! De nem. Semmi ilyesmi ne történt. Maradt a nem leges válasz, amit Yuuna nem tudott hová tenni. Ennek nem így kellett volna történnie >w<. Az edzőjének bele kellett volna mennie, olyan ajánlatot tett, aminek visszautasíthatatlannak kellett volna lennie. Legalábbis hosszú ismeretségük alapján ezt gondolta.
Majdhogynem sokkos állapotban állt az utca közepén, hogy nem sikerült. Nehezen tudta feldolgozni. Kis híján sehogy. Azonban össze kellett szednie magát. Ennek kivitelezésére hamar átkonfigurálta az agyában úgy a dolgokat, hogy azok neki megfelelőek legyenek. Hiszen végül is nem kapott nyílt nemet - csak burkoltat. Puding mindössze annyit mondott, hogy azokat az elemeket, amiket tudott kellett a legszebben megcsinálna. Ezt hívták… elképzelése sem volt hogy hívják ezt - szóval nem jutott eszébe az ultimátum szó -, de ez most mindegy is volt.  Nem számítottak hülye szavak, melyeket minden bizonnyal soha életében nem fog megtanulni. Csak a tripla axel számított, amiből bár a partizánkodásának köszönhetően a forgásszám megvolt, nem tudott megérkezni. Úgy pedig olyan volt, mint halottnak a csók. Inkább ugrott egy szép duplát, pontokban előrébb volt.
- Várj! - futott edzője után, akit lássuk be, nem volt túl nagy sportteljesítmény utolérni. Még csak bemelegítésnek sem lehetett mondani. - Tessék >3> - nyomta a kezébe a kajás szatyrot. - Csak azért, mert a végén még éhen halnál, mielőtt végignézed, ahogy mindent megcsinálok. Meg fogsz tanítani, megérkezni ˘w˘. Jó éjt, holnap délután találkozunk! - felelte határozottan és tőle szokatlanul rettentően hevesen. Látszott rajta, hogy mérges és durcás volt, mert nem úgy alakultak a dolgok, ahogy akarta. Talán e miatt, talán a fáradtság miatt, ami a késői óra miatt uralkodott el rajta, észre sem vette, hogy már nem is ugrani szeretne megtanulni, hanem csak megérkezni. Azonban, ha Yuunával ellentétben Puding ezt észre is vette és esetleg szóvá is akarta tenni, esélye sem volt rá, ugyanis a lány olyan gyorsan futott el a neki kellő irányba, hogy éppen csak kondenzcsíkot nem húzott maga után.

// Köszönöm a játékot *w*! //