A valóságon túl

[Fuchida Ayuta]

Jó alaposan körbenézett, majd azt mondta, még rosszabbul is járhattam volna. Valójában, amikor a toll rejtélyesen beleállt a vállamba, már akkor sejtettem, hogy rosszul áll a szénám. Ebbe csak megerősített. Arra viszont közel sem számítottam, hogy ez csak egy utánzat volt. Akkor az eredeti ellen esélyem sincsen, ha ettől is jobb trükkökre képes.
- A vér hiánya és a darabok ennyire szabályos szétválása arra enged következtetni, hogy ez valóban egy bábu. Akkor ez számodra nem az első, és nem is a második volt… Azért Én mégis megköszönném. Másolat létére nem volt piskóta.
Jól szétrobbant, de azért még a lábával megrugdosta az egyik darabját, gondolom, biztos, ami biztos, nem fog megint összeállni. Elfogadta a kezemet és maga is bemutatkozott. Valamint panaszkodott, hogy itt az ember könnyen elveszti az időérzékét.
- Amikor a barlang bejáratához értünk, akkor még ugyan az a nap volt… Bár magam sem tudom meddig voltam eszméletlen állapotban, azután a támadás után.
Valójában az az idő ismeretlen és esett ki a számomra. Neki valószínűleg még több is lehet ez a bizonyos, idő, ami miatt elvész az ember időérzéke. Mondjuk rövidtávon annyira nem nehéz megállapítani. Az Akadémián volt egy csoporttársam, akinek mindig ugyan abba az időben kordult meg a gyomra, így rá sem kellett pillantanunk az órára, hogy tudjuk, még mennyi van hátra az előadásból. Ha egy jó ideje nem ettél vagy nem ittál, akkor a szervezeteden ezeket a jeleket könnyű megfigyelni, amiből lehet számolni, hogy mennyi idő telt el.
Nem ismeretlen a szemében megcsillanó fény, viszont a mellé társuló vigyor rossz dologra enged következtetni, de valójában a felvillanyozódáshoz is ezt használja. Alaposan meg is nézem a tárolót, amely egy mozdulattal aktiválva már pötyögteti is a golyócskákat.
- A köpenyeseknek milyen típusú lélekenergiájuk volt? Inkább emberformájuk volt vagy másabb?
Ha emberformák is voltak, attól még tartozhatnak a lidércek közé. Arrancar-hoz még nem volt sok szerencsém, most is mindössze csak pár pillanatra láttam. De teljesen mások is lehettek, mert mi mindössze csak egy ellenséges személyt azonosítottunk. Legalábbis az Arrancar-on kívül, aki inkább járt hasonló cipőben, mint az ellenséges tábort erősítve. Ami, hozzáteszem szerintem kivételes eset.
- A golyók mindenféleképpen csodás ötlet volt. Így akkor is tudnak követni, amikor a lélekenergia csak nehezen érzékelhető. Mindenkinek jól jönne egy ilyen szerkezet. Komolyan irigylésre méltó.
Szépen kivágtam magam a nehezen érzékelhető kifejezéssel. Mert Én semmit nem éreztem, mindössze a golyókat követve találtam volna rá, ha egyedül lettem volna.
Figyelmeztet, hogy vigyázzak, és ne bízzak az érzékembe. Egyedül a lélekenergia érzékelés az, ami biztosabb itt, de pont hogy azt nehezebb itt érzékelni. Jó tanács, de sajnos ezzel annyira nem vagyunk kisegítve. Bár Neki lehet, hogy jobbak a képességei az enyémtől. Második osztagoshoz mérten ezt könnyen feltételezhetem is.
Megragadja a kezemet és el is indulunk a járat irányába. De így belegondolva az ő lélekenergiáját sem butaság leellenőrizni. Pár lépés után viszont megtorpantunk. Tisztán és világosan éreztem a Kapitány reiatsu-ját.
- Semmi kétség. … A közelben lehet?
Válaszoltam és tényleg kíváncsi vagyok, hogy vajon tényleg itt lehet-e a közelben vagy ez valami más lehet? De nem hiszem, hogy minden csalfa lenne, mert a toll okozta seb igen csak valósan vérzik és fáj. Nagyon is valóságosnak érzem.

[Nara Shiratori]

Miután sikerült kiszabadulnom a vallató szobából, visszakerültem oda, ahol eredetileg voltunk, de csak az ember lány volt ott senki más. Nem akartam vele sokat foglalkozni, fontosabb dolgom is volt annál, de azért pár szót váltottam vele meg, ha kérdezett természetesen válaszoltam neki.
- Helló. - köszöntem vissza a lánynak, majd feltettem neki a kérdéseimet, amikre a kapott választól elsőre egy kicsit meglepődtem, hogy talán ő is az ellenség oldalán áll, ha őt nem vitték el innen kihallgatni. Bár nem tudom, mit ijedezek, egy ember nem okozhat nagy kihívást. De válasza további részéből kiderült, hogy azért nem vitték el innen, mert itt volt a kihallgatása, így már minden világos.
- Mivel mindenkit egyszerre hallgatott ki, így valószínű egyikünknél sem volt ott az igazi teste. - válaszoltam, hiszen feleslegesen kockáztatná az életét, ha mégis ott lenne valamelyikünknél. Ezért ezt a lehetőséget nem is tartottam valószínűnek, biztosan biztonságos rejtekéből figyeli az eseményeket.
Az elválasztó tér széthúzására tett próbálkozásom nem pont úgy sült el, mint vártam. Ahogy próbáltam elhúzni, az rögtön vissza is zárta magát, ezért két kézzel próbálkoztam, amivel már jobban ment, de még így is gyorsan visszazárult a rés, amit nyitottam.
- A többieket próbálom idehozni. - válaszoltam a lánynak, amikor egyszer csak a nyitott rés másik oldaláról egy kéz pár segített a szétfeszítésben. Amikor már elég széles volt a nyílás, láttam, hogy a szemüveges 4. osztagos és mögötte Osaka volt a másik oldalon.
- Elég lesz a hajlongás. - szóltam a 4. osztagosnak, mert nem volt rá semmi szükség. - Össze kell szednünk a többieket is. - mondtam, majd kiengedtem a lélekenergiámat, amire beleremegett a barlang, de nem kerültek elő ettől a többiek, ennél többre lesz szükség, hogy lebontsam a többiektől elválasztó falakat.
- Segítsen széthúzni megint a teret. - szóltam a 4. osztagosnak, hiszen az ő esetükben is sikerült, lehet, hogy megint fog, még ha most egy oldalon is vagyunk. Remélhetőleg a lélekenergián meg is zavarta a teret és így egy kicsit könnyebb dolgunk lesz, mint legutóbb. A széthúzás helyéül azt választottam, ahol legutóbb Ayuta-kunt pillantottam meg. Bár most nem azon a helyen vagyok, ahonnan láttam, de ez is ugyanúgy néz ki, mint az, talán innen is sikerülhet.

[Tachibana Yuuna]

Jobbra, balra mozgatta a fejét, miközben a számára ismeretlen szektás válaszára várt. Amit meg is kapott, de nem érezte magát sokkal okosabbnak, főleg azért nem, mert a férfi kihallgatásként utalt a történtekre. Ő pedig biztos volt benne, hogy vele ilyesmi nem történt, hiszen tulajdonképpen csak kérdezz-feleleket játszott a férfival. A kihallgatást csúnya dolognak tartotta és gonosznak is, itt pedig semmi ilyesmiről nem esett szó . Az ő nézőpontjából legalább is.
- Honnan tudod, hogy egyszerre volt mindenkinél ? - nézett meglepve, ez neki is új információ volt, ilyen mélyre nem jutott el a csuklyással a beszélgetésben, mert elvesztette a fejét. Mindenesetre ez azt jelentette számára, hogy ez a hipnózis, amiben voltak elég erős és hogy nem ez a klón - mert mi más lehetett? - volt az, amelyik a hipnózist irányítja. Hiszen Niichan játékaiban is volt mindennek gyenge pontja. Ő pedig úgy hitte, hogy ez az egyik klón lesz akkor, ha valóban sokan vannak. Legalábbis a játékok tapasztalataiból erre következtetett.
A kurta válaszból, vagy válaszokból és a hangnemből Yuuna tisztán megértette, hogy a férfi nem különösebben kíván vele kommunikálni, avagy foglalkozni. Ez pedig őt nem kifejezetten zavarta, lévén őt sem érdekelte a férfi, igazából szimpatikus se volt neki. Hiszen, simán ott hagyott volna összekötözött, látszólag bajban lévő embereket. Ez pedig kicsit se volt kedves, vagy szimpatikus cselekedet, sokkal inkább gyáva :/.
Szóval miután megtudta, hogy a másik mit és miért csinál, úgy volt vele, hogy neki igazából teljesen mindegy, hogy mit is csinálnak a többiek, nem ismerte őket, nem érdekelték. Inkább a lefejezett csuklyáshoz lépett, hogy jobban szemügyre vegye. Tény, hogy nem nyújtott szép látványt, de valahogy nem rázta meg annyira a dolog. Amerikai sorozatokban látott ő azonban csúnyábbakat is . De az ilyen sorozatokban azt is látta, hogy a hullákon mindig van valami érdekes, így próba cseresznye. Bár az átnézés során a vérző részekhez igyekezett nem érni, azok nehezen jönnek ki a ruhából és nem tudhatta, hogy ez most a valós ruhája rajta, vagy csak egy illúzió ruha . A vizsgálódását egy hang zavarta meg, amire oda is kapta a fejét és még több szektást vélt felfedezni, amint az egyik hajlong a mások előtt. Hát… ez őt továbbra sem érdekelte, ellenben azzal, ahogy jelzőlámpa módjára megvillant a hely.
- Hé, azért csak óvatosan >_< - szólt oda a furcsa szektásoknak, félt, hogy ha rosszul oldják meg ezt a feladatot, akkor örökre ebben az illúzióban marad, ahhoz pedig nem sok kedve volt . Nem volt ez olyan jó móka :/.

[Osaka Makiro]

– Ne káromkodj itt nekem :/  – válaszolja egyszerűen, amikor a negyedik osztagos fiúcska egyből azt mondja, milyen kidou-t használt. Még a neveikkel sincs igazán tisztában, azt sem tudja, egyáltalán hogyan nem bukott meg az akadémián folyamatosan démonmágiából. Sosem volt az ő területe, és nagyon-nagyon sok munkájába kerülne, hogy egyáltalán konyítson hozzá. Na nem mintha ez messze állna tőle, nincs számára lehetetlen, ha egyszer elhatároz valamit, akkor véghez is viszi. És pont ez a gond – esze ágában sincs elhatározni, hogy ő megtanul kidou-ul. :/
– Hát, nem igazán ^^” – vallja be végül, tarkóját vakargatva, egy zavart mosoly kíséretében. – Ellenben szép nagyot tudok ütni. A második osztagban szolgálok – válaszolja végül, hogy valami érdemit is mondjon, és figyeli a fiút, ahogy próbálja meggyógyítani a lábait. Olyan érzés, mintha kicsit lezsibbadtak volna, csak ezt nehezebb lerázni. Lassanként érzi, mintha visszatérne a lábbujjaiba is a vérkeringés, az áldásos állapot pedig egy elégedett sóhajt vált ki belőle.
– Osaka Makiro vagyok, örvendek – mosolyog rá a másikra, a szokásosnál is bárgyúbban. Alkoholtól terhelt agysejtjei lassan, szaggatottan kezdenek dolgozgatni. A mondatok mellett még kérdéseket is képesek megfogalmazni, csak időigényes a művelet. – Mit tapasztaltatok meg? Mire számíthatunk? – kérdezi végül, és legalább olyan büszke magára, mint egy óvodás, aki egy nap két piros pöttyös matricát is kapott jutalomként. Végre sikerült valami logikus dolgot csinálnia, megkérdezni a srácot, érdemi információról. Az már más kérdés, mennyire tud majd koncentrálni a válaszra – valószínűleg semennyire, de ez nem számít, ugyanis most kiélvezheti a büszkeség édes érzését.
– Na, így már sokkal kényelmesebb… köszönöm! – mondja, amint szabad lesz, és kicsit rugózik a lábain, rúg egy-kettőt a levegőbe, és valóban, tökéletesen működnek. Mint új korukban. A rendszere ismét lefagy, amikor meglátja a kapitányt, és egy kis ember lánykát… amint éppen próbálják széthúzni a teret. Ez abszolút sok információ lassú agyának, amit egyáltalán nem tud feldolgozni. Úgyhogy csak tátott szájjal figyeli, ahogy a kis öcsi odaugrik, és szintén elkezdi feszegetni a teret, és hirtelen valami nagy átjáró is keletkezik, amiben ugyan nem bízik, de a negyedik osztagos átesik rajta. Ha pedig már megtalálta az egyik célszemélyt, nem hagyja egyedül a halálba kóricálni, ha úgy van, vele tart ő is, miért ne. :/
 – Üdv Captain, azt hiszem őt kerestük – mutat a megmentőjére, miközben vigyorog is. Amúgy az angoltudása igen hiányos, de az alkohol nagyon jót tesz neki, random angol szavakkal helyettesít dolgokat egy mondatban. – Hát őt hol szedte össze? : O – kérdezi végül, Yuunára mutatni. Mióta vannak itt emberek is? Nem shinigamikat menteni jöttek? :/ Nagyon nem érti amúgy, úgy egyáltalán, mi a jó frász történik itt, de tulajdonképpen már azt is feladta, hogy ezen gondolkozzon. Inkább csak sodródik az eseményekkel. Ha már Nara nem őt kérte meg, hogy segítsen – pedig amúgy erőben nem lehet rá panasz –, akkor ő bizony nem erőlteti meg magát. Inkább csak nézi, amit a kapitány és a kis nyegle shinigami művelnek, és azon gondolkozik, ez mennyire nem nekik való feladat… és akkor jön a gigászi ötlet.
– Nem próbáljuk meg inkább szétvágni… vagy berobbantani? – teszi fel hangosan kérdését, hátha mások szerint sem olyan rossz ötlet. Az ilyen Nara-félék meg negyedik osztagosok amúgy is tudnak mindenféle robbantós kidou-kat, meg isten tudja miket, talán az egyik hatásosabb, mint a húzgálás.

[Ishimaru Akira]

A sokk okozta durvább válaszadásomra, végül szép sorban válaszolt a megmentőm. Mikor kimondta, hogy a két ujjam nincs a helyén eléggé beparáztam, ám azt is mondta, hogy akit félbe vágtak az is helyrejött a tizenkettedik osztag miatt. Ez némi megnyugvást hozott. Próbáltam összeszedni magam, hogy tudjak gondolkozni értelmesen, nem pedig idegesen. Majd válaszoltam kis higgadás után neki.
- Örvendek! Én, Ishimaru Akira vagyok, és sajnálom az előbbi kirohanásom, de gondolom megérted, ha csak rám nézel, hogy elbántak velem. Kicsit összébb szedtem magam, de még most is félek, hogy így maradok végleg. Remélem, rendbe tud valaki tenni. Hogy érted, hogy bármikor felbukkanhat újra? - teszem fel aggódva kérdésem, mert ezek után nem szeretnék össze futni főleg ilyen állapotban, azzal az elmebeteggel. Majd kicsit elkezdtem gondolkozni a korábbi gondolataimon, amit kikövetkeztettem.
- Egyébként így lehiggadtabb állapotban rájöttem, hogy korábban úgy hittem ez az egész csak egy illúzió, talán tényleg így lenne? Mert ebben az esetben, ezt a sérülést nem a valódi testem szenvedte el. De te honnan tudod, hogy nem a valódi teste volt ez? Mióta vagytok itt fogva tartva, úgy mégis? - Kíváncsian kérdeztem, mert úgy tűnt sokat tud az ellenségről. Nem sokkal a beszélgetésünk után, hirtelen megéreztem kapitányom erős lélekenergiáját.
- Te is érzed ugye? - De már válaszolt is, ebből arra következtettem, hogy egyértelműen érezte ő is a hatalmas lélekenergia kibocsájtást. Éreztem, hogy a másik karját jól meglendítette, és egy kő zúzódásának hangját véltem hallani. Ekkor pár törmelék pattog az arcomnak, amit ennyi kínszenvedés után, már szinte meg sem éreztem. Majd jól belé kapaszkodtam, nehogy elhagyjon, mikor hirtelen megindult. Miközben menetelt előre, és zúzott szét mindent, ami az útjába került, én kérdeztem tőle.
- Miféle erőd van neked, hogy ilyen könnyedén törsz, zúzol falakat át? Mellesleg nem félsz, hogy meghallja az az ijesztő barátunk? Remélem, azt sem felejtetted el, hogy teljesen rád vagyok utalva, ugye? Értékelem, hogy sietsz a kapitányomhoz, de kicsit vigyázhatnál, nehogy még jobban megsérüljek, még ha nem is igazi ez a testem, amit nagyon remélek.
Addig törte zúzta a falakat, míg végül oda érkeztünk Nara kapitányhoz nagyon közel, mert érezni lehetett a reiatsuja alapján. Mivel sajnos nem láttam, kénytelen voltam az érzékelési képességemre hagyatkozni.
- Érzem tökéletesen, hogy előttünk van. Valahogy át kell jutnunk! Számítok rád, barátom! - Muszáj lesz megosztanunk, amit tudunk egymással, más különben végünk van, és itt fogunk meghalni. Remélem a többiek is kiszabadultak, vagy maguktól, vagy segítséggel.

[Mizushima Hyousuke]

[Kane]
Végül sikerül meggyőznöd Tigert, hogy valóban illúzióban vagytok, és hogy ilyen esetben kerülni kell a zárt helyeket, így egyetért a dologban, a kapaszkodós résznél azonban kérdőn felvonja egyik szemöldökét.
- Hirenkyaku? – Látszólag nincs tisztában a kifejezés jelentésével, így egy kicsit furcsán néz rád.
Egy sóhajtás kíséretében beleegyezik, hogy félretegye kételyeit.
- Rendben van, fogjunk össze. Most már rendben leszek, számíthatsz rám.
Tiger helyetted is figyelte a környéket és fedezte a hátadat, amég te lehetséges gyengepont után kutattál a környéken. Az egyetlen, amit elértél ezzel azonban, az egy éles, nyilaló fájdalom a tarkódon, mely nagyon hasonló ahhoz a nyomasztó reiatsuhoz, mely az egész helyet belengi, egészen a barlangba kerülésed óta. Olyan érzésed támad, mintha magadra vontál volna egy figyelő tekintetet. Ekkor érzed, amint Tiger megbökdösi az oldalad, amivel jelzi, hogy nem ártana kinyitni a szemed.
- Társaságot kaptunk. Egyszer csak itt termedtek a semmiből…
Ha körbe nézel láthatod, hogy az utcát, ahol álltatok, mindkét irányból 2-2 köpenyes alak állja el, ami azonban meglepőbb lehet, hogy mindegyikük ugyan azt rémes arcot viseli, mint amelyet a főnök is, sőt, mondhatni teljesen megegyezik a kinézetük.

[Maximilian]
- Egy sorsdöntő összecsapásból épült fel, még én sem éltem, amikor ez történt. – Itt elgondolkozott egy darabig, mielőtt folytatta volna monoton hangon, mintha egy betanult mantrát mondana fel. – A quincyk lepecsételt királya. Kinek szíve kilenc évszázad után újra ver. Kinek tudata kilenc évtizedre rá visszatér. Kinek ereje kilenc év múlva teljessé válik. -  Ezzel látszólag úgy tűnt, megválaszoltnak tekintette a kérdést, ami Őfelsége eddigi hollétére utalt.
- Értékes bizony, azonban ügyelnünk kell annak tisztaságára is. Nem mindenkiben található meg egyenlő mértékben az ősi vér. Amennyiben meg akarjuk őrizni népünk méltóságát, csak a legkiválóbb maradhat fent.
Eddigiek alapján nézetei igen radikálisnak tűnnek, és nem igen sikerül változtatnod a meggyőződésén.
- Nincs ok az aggodalomra. Eddig még semmi olyan nem történt, amit ne tudnék kezelni.
Válaszolja az imént átviharzott lélekenergiára tett megjegyzésedre.
- Ezekben a pillanatokban is ellenőrzésem alatt tartom a helyzetet.
Ekkor ujjaival csettintve egyet, hírtelen eltűnik a barlang és a látkép megváltozik egy Karakura beli utcára, annyi különbséggel, hogy az egyébként nyüzsgő városban most egy árva lelket sem látsz.
- Van azonban meg egy elvarratlan szál itt, amin szeretnék még egy kísérletet lefuttatni, ehhez kellene a segítsége. A személyazonossága elfedéséről tudok gondoskodni, amennyiben igényli.
Hangja nyugodt, mintha az iménti probléma tényleg nem zavarná a legcsekélyebb mértékben sem, és helyette úgy tűnik, emellett másban is mesterkedik, ami egyben első feladatodat is jelentheti.

[Nara, Yuuna, Makiro]
Miután létszámotok kiegészült Makiroval és az egyik eltűnt shinigamival, kezdetek rájönni, hogyan is lehet kijátszani ezt a helyet. Naosuke a parancsra rögtön ugrik is, hogy segédkezzen megismételni az előbbi manővert. Az akció ezúttal is sikeresnek bizonyul, így újabb két taggal bővülhet a csapat, azonban az átérkezésük után a 4. osztagos térdre rogy. Bár Nara is érezheti, hogy az illúzió szétfeszítése kimerítő folyamat, őt nem meríti ki túlzottan, ez azonban nem mondható el segítőjéről.
- Elnézést, csak pár percet kérek. – Mentegetőzik a tiszt.

[Ayuta]
A köpenyesek lélekenergiájára vonatkozó kérdésre először csak hanyagul vállat vont.
- Fogalmam sincs. Hiába is koncentráltam rájuk, nem éreztem semmit. Arra gyanakodtam a köpenyük az, ami elrejtheti, de egyikről sem tudtam lecibálni. Ezek szerint ti nem is láttátok őket? Hát persze, hogy emberi alakjuk volt. Tudod, két láb, két kéz, egy fej, legalábbis amennyi látszódott belőlük.
Nem túl részletes beszámolója után látszólag igen nagy löketet adott amúgy sem kicsi egójának, hogy megdicsérted a felszerelését, vigyorgott, mint egy vadalma.
- Ugye? És ez még nem minden, van egy titkos funkciójuk is, de az titok. Vigyázni kell, mit mondasz, itt még a falnak is füle van, ezt akár értheted szó szerint is.
Csevegéseteket kapitányod lélekenergiája zavarja meg, ami után rövidesen kettéválik a tér azon a ponton, ahol korábban láttad őt. Mikami először egy bombával a kezében és dobásra készen mered a szétnyíló átjáróra, majd mikor meglátja a többieket enyhül testtartása.

[Akira]
- Meh, igazából fogalmam sincs mi ez, amibe keveredtünk. Én nem agyalok sokat a dolgokon, inkább a többiekkel beszéld meg ez elméleteidet, ha megtaláltuk őket. Arra azonban rájöttem, hogy a fickó vagy halhatatlan, vagy eddig egyik sem volt igazi. Nem tudom, mióta vagyok itt. Reggel indultunk az tuti, de azóta szunyáltam is egyet. Most meg emiatt a barlang miatt még a Napot sem látom, szóval fogalmam sincs, hány óra lehet. – Válaszol a kérdéseidre, amennyire csak tud, miközben haladtok, azonban nincs túlzottan olyan nagy segítségedre az ötletelésben, mint a mozgásban.
- Oh, tényleg, te nem igazán látod most, mi történik. Ez az én zanpakutoum, Tsuchiiro. Neki meg sem kottyan az efféle szikla. Egyébként, szerintem teljesen mindegy, mekkora zajt csapunk. Ha meg akar találni, akkor úgy is meg fog találni, meg a lopakodás amúgy sem erősségem.
Ezzel rövidre is zárta a témát, hogy miért csörtettek árkon-bokron át, amég egyszer csak fel nem kiáltasz, hogy közel jártok.
- Ühüm. – Válasza egy határozott hümmögés volt, majd érzed is, amint újra meglendíti fegyverét, amit összezúzódó szikla ricsaja követ.

[Nara, Yuuna, Makiro, Ayuta, Akira]
Némi pihenés után, meglátva az Ayuta vállán lévő sebet, Naosuke felajánlotta, hogy legalább a vérzést elállítja, amennyiben Ayuta igényt tart rá. A főteremben állók hírtelen arra lesznek figyelmesek, amint a fal egyszer csak nagy robajjal átszakad. Az újdonsült átjárón két újabb shinigami lép be. Az egyikük Akira, ám láthatóan nincs túl jő bőrben. Mindkét kezén hiányzik egy ujja, szemeit pedig valamilyen fekete anyag fedi, ami első látásra talán vérnek tűnhet, azonban közelebbről megnézve valamiféle viszkózus anyag, ami blokkolja a látását. Mellette az őt segítő 11. osztagos tiszt halad, szabad kezében egy jókora, szegecsekkel teletűzdelt kanabouval.
- Hé, de jó, hogy megvagytok! – Kiált oda felétek - Azt hiszem el kellene ennek a srácnak valami 4. osztagos hókuszpókusz.
Ezután leteszi a földre a sebesült Akirát a gyógyítótok mellé, aki eddigre éppen végzett Ayuta vállsérülésével, amennyiben igényt tartott rá. A seb nem tűnt el teljesen, azonban most már nem vérzik, és sokkal kevésbé is fáj. Akirán először az ujjaival kezdi, hogy elállítsa a vérzést, majd megpróbál valamit a szemeivel is kezdeni, azonban láthatólag kicsit tanácstalan, mit is tehetne vele, vagy egyáltalán mi az, amivel dolga van. A sérültek ellátása közben az immár majdnem teljes csapatnak elég ideje van egymással megosztani az információkat és eldönteni következő lépésüket. Az okát nem tudjátok biztosra, de a Nara álltal okozott lélekenergia kieresztés óta akik eddig még nem tudták használni a képességeiket, azt tapasztalhatják, hogy erejük kezd visszatérni. Képesek vagytok érezni a mellettetek állók reiatsuját is most már, de érzékelésetek ezen túl nem terjed. A nyugodt körülmények azonban nem maradnak tartósak. A nyomasztó érzés, mely teherként nehezedik az elmétekre, egyik pillanatról a másikra felerősödik, ezzel párhuzamosan pedig először számtalan fekete folt jelenik meg a falakon, amikből rövidesen vallatótokhoz hasonló, arctalan, köpenyes alakok lesznek, amik körbe vesznek titeket.

Poszt sorrend nincs
Határidő: Március 27. Hétfő 13:00

[Kane Shinzou]

Hála az égnek végre sikerül meggyőznöm Tigert hogy dolgozzunk össze. Így most az esélyünk a túlélésre rohamos mértékben megnőtt, de azért még ne essünk túlzásokba, és főképp ne bízzuk el magunkat. Mert ahhoz hogy végleg kijelentsem, hogy túléltük a slamasztikát előbb ki kéne jutnunk innen, és mihamarabb legalább is én Amarilla felé vennem az utamat, hogy figyelmeztessem, hogy rohadt nagy gáz van! Tiger arca hirtelen úgy nézett ki, mint aki egy másik bolygón találta magát, és nem érti az ottani a nyelvet, amit meg is erősít felém.
- Hirenkyaku?
Teszi fel a kérdését felém, én meg, persze ahogyan az szokás mélyen magamban egy akkora ordas nagy arcon csapást küldtem be magamnak természetesen csak fejben, és mélyen elszégyelltem magam. Ekkora idióta nem lehetek! Miért is így fejeztem ki magam egy olyan előtt, akinek fogalma nincsen a quincy dolgokról! Max Mouse és Icarus meg talán Noah tudja, miről beszélek ha quincy dologról beszélek, de más nem biztos, hogy értheti azokat a szakkifejezéseket, amiket mi használunk, mindennapjainkban. Uuuh jó lesz tisztázni gyorsan, ne hogy véletlenül ez a bizalom kettészakadjon, és akkor aztán lőttek az esélyünknek!
- Nos…. a Hirenkyaku… baszki hogyan is fejezzem ki…. képzeld azt, hogy olyan gyorsan vagyok képes futni, hogy azt az egyszerű emberek nem képesek látni és mondhatni ők azt látják mintha teleportálnék, miközben erről szó sincs csak… nagyon gyorsan mozgok… nem tudom mennyire érthető így….
Szerintem nem volt eléggé tiszta a magyarázatom, de azért remélem érthető voltam valamennyire. Amint Tiger elhelyezkedett és figyelni kezdte helyettem is a környéket, én lehunyt szemmel koncentrálni próbálok, hogy megérezzem, pontosan hol is lehet, az a bizonyos gyenge pont ahonnan majd ki tudnánk jutni ebből a nyamvadt illúzióból. Hogy őszinte legyek eleve már kezdem unni ezt a helyzetet, és hogy egy olyan palival kell szembe találnom magamat, aki az életemre törhet, és ráadásul a barátaim életére is. Nagyon gyorsan találnom kell, egy kijutat, hogy aztán mihamarabb a segítségükre lehessek. Na meg már nagyon unom, a banánt szóval jó lenne távozni innen lassacskán. Csak találjam meg végre az a tetves nyamvadt gyengepontot a szentségit!
- Áááááááááh a francba!!!!!!!!!!!!
A tarkómhoz tettem a tenyeremet, mikor egy éles nyilalló fájdalom hasított belé. Még is mi az ördög volt ez? Baszki! Az izmaim is csütörtököt akarnak ma mondani, vagy mi van? Hirtelen megint kezdem érezni azt a különös nyomasztó reiatsut amit még a barlangnál is éreztem…. visszakerültünk volna megint a barlangba vagy mi? Tisztára olyan érzésem van, mintha totálisan figyelnének engem. Hirtelen megérzem a vállamon Tiger ujjait, amitől kinyitom a szememet és rá nézek.
- Társaságot kaptunk. Egyszer csak itt termedtek a semmiből…
Előre nézek, hirtelen majd meglátom a probléma forrását amiről Tiger is mesélt. Na, ne… ez most komoly? Nem elég hogy egyedül bitang erős, de még… van belőle kettő? Nem is… három… négy!!!!!! Hátra nézve vettem észre a negyedik jelenlévőt is. Mondhatni az arcomról lehetett látni nem éppen örülök ennek a hirtelen találkozásnak. Hogy rohadna meg! Nem elég hogy quincy, és ismeri az apámat, de még az arca is tök ronda, nem beszélve arról, hogy ahogyan viselkedik mintha egy rossz horror filmben illő karakter lépne színre, akivel marhára nincsen kedvem egy levegőt szívni vele… baszki… ez nem lesz jó!
- Enyhén túlerőben vannak… ez nem lesz jó… van valami ötleted?
Teszem fel a kérdést Tiger felé, hátha előrukkol valamiféle jó kis ötlettel, mert nekem aztán hirtelen fingom sincs, mit tegyek. Ha egyszerű lenne, a helyzet talán tudnám mitévők legyünk, csak sajnos ott kezdődik a probléma, hogy négyen vannak, ráadásul úgy helyezkednek el, hogy kettő van előttem Tiger előtt van a másik kettő. Ha most hirtelen felugranék Hirenkyakuval, olyan kellemes célpont lennék, hogy aztán négy nyíl áthasítana rajtam, perceken belül. Ha viszont visszamennénk a sikátorba, akkor a falak valószínűleg összenyomnának, és akkor viszont nekünk, kampec. Arról nem is beszélve, hogy egy frontális támadás is véget vethetne az életünknek. Ez mondhatni padhelyzet… basszus… remélhetőleg Tigernek lesz valami ötlete… addig is míg Tiger agyal, megpróbálom beszéltetni a drágalátos ellenfelünket. Lehet, ostobaságot fogok most művelni, de jó lesz tisztázni még is mi az ördögöt akar most? Meg aztán kitudja, lehet annyira agyalágyult valahol, hogy képes lenne tippet adni arra hogyan jussunk ki! Meg aztán addig tudom húzni az időt!
- Ok… erre nem számítottam… elismerésem! De… szerintem kár erőlködnie! Ha annyira ismer engem, akkor tudhatná, hogy soha a büdös életbe nem csatlakoznék magához! Még is… itt van most az esélye, hogy megöljön… sőt, már a sikátorban is megvolt az esélye… elég lett volna összenyomnia minket és akkor végleg megszabadulhatott volna tőlem. De nem tette. Szerintem már ön is tudja azt, hogy rájöttem a titkára. A képességére. Tudom, hogy ez egy illúzió, viszont egy olyan csellel, hogy ha itt meghalnék, akkor valóban eltávoznék az élők sorából. Mondhatni, hasonló elvben működik, mint egy szimulátor! Csak itt élesben mennek a dolgok…
Ekkor hirtelen derült égből villámcsapás, eszembe jut egy remek ötlet. Ha viszont ez egy illúzió, ami hasonlít egy szimulátorhoz például, akkor… csalni is lehet! Hiszen itt a valóság és a fizika törvényei nem működnek… akkor csalnunk is tudnunk kell, mint egy videó játékban! A kérdés az, hogy csináljuk? Mi a titka annak, hogy csalni tudjunk? Gondolkozz… várjunk csak… elaludtam… aztán hirtelen a barlangba kerültem… majd újra elaludtam és teljesen más helyen voltam, majd még egyszer elaludtam és… álom az álomban? Akkor… már értem… ez egy többszörös álom! Illúzió az illúzióban!
- Azt hiszem, megvan, pontosan hol vagyunk… nem fogsz örülni neki, de jó ha, tudod, valószínűleg illúzió az illúzióban vagyunk. Egyszerűsítve, álmodunk az álmunkban érted? Ahhoz hogy kijussunk, innen felkel ébrednünk, az első álmunkból, majd úgy felkelni még egyszer, hogy kijussunk az illúzióból érted? Magyarán ez most a fejünkben játszódik, de úgy hogy többszörösen álmodunk. Voltál már olyan helyzetben mikor rémálmod volt, és többszörösen kellet felkelned, hogy aztán végleg, visszatérj a valóságba? Ha igen akkor pontosan ugyan ez történik csak itt élesben. Próbáljunk ki valamit… mit szolnál… ha megpróbálnánk irányítani ezt az illúziót. Benne vagy?
Mondom ezt halkan Tigernek ne, hogy még véletlenül is meghallja az ellenfelünk mi a fenére is készülünk éppen. Remélhetőleg sikerülni fog az elméletem. Ha netán képesek lennénk, csalni úgy, hogy megtagadnánk azt, amit most látunk és esetleg arra fokuszálni, hogy felkeljünk akkor nyert ügyünk lesz! Remélem Tiger veszi az adást, és ő is megpróbál erősen koncentrálni arra, hogy felkeljünk!
- A lényeg hogy koncentrálnunk kell… és meg ne állj a koncentrálásba rendben? Hunyd le a szemed, bármi történjék is koncentrálj arra, hogy te most fel fogsz kelni rendben?
Ha elfogadja az ötletemet, akkor én is elkezdem, a műveletet. Remélhetőleg sikerülni fog az elméletem… nem szeretném fasírtként végezni!

[Fuchida Ayuta]

Először csak vállat vont, majd kifejtette, hogy nagyon is emberszerűek voltak. Legalábbis volt kezük meg lábuk. Lélekenergiájukat meg nem tudta nagyon megfigyelni. Szóval az alaktalan Hollow-okat kizárhatjuk így maradt az összes többi. Így nagyon nem tudjuk beazonosítani, hogy kik is indítottak ellenünk támadást. Hiába morfondíroznék rajta.
Azt hiszem dicséretemmel adtam neki egy nagy adag löketet. Mégsem hiszem, hogy akkora baj lenne a számára. A vadalma megirigyelte volna a mosolyát.
- Ugye? És ez még nem minden, van egy titkos funkciójuk is, de az titok. Vigyázni kell, mit mondasz, itt még a falnak is füle van, ezt akár értheted szó szerint is.
- Szó szerint? … Majd akkor, ha akad felesleg, még Én is beruháznék egyre.
Kacsintottam rá egyet, bár nem teljesen tudom, miért kell szó szerint érteni. Tényleg jogosnak találom, hogy ne beszéljük ki a titkokat, mert egy újabb bábu is meghallhatja azt, de a szószerintiség még nem állt össze bennem.
Rögtön előkapott egy bombát, de megfogtam a kezét, hogy erre most nem lesz szükség, és mikor tényleg megláttuk, akkor ténylegesen ő is ellazul, ami nagy megkönnyebbülés. Azért ragadtam meg a kezét, mert biztos voltam abban, hogy aki meg tudja törni az ellenség dimenzió terét, az nem lehet más, mint Nara Kapitány, és nem tévedtem. Nem is volt egyedül. Makiro, egy szemüveges figura, aki Harukichi-vel érkezhetett, és az a lány is velük volt, aki nem is tudom, mint került bele ebbe az egészbe. De ember létére magas lélekenergiával rendelkezik. Már csak ezért is, mert képes minket tisztán látni.
- Jó újra látni Kapitány!
Intettem oda a csapatnak, egy kunkorodó mosoly kíséretében. A szemüveges figura volt a legjobban leamortizálva, de miután fújt egyet, oda is lépett hozzám, hogy begyógyítsa a sebemet. Ám ekkor megjött Akira a harmadik korábban érkezővel. Bejön a figura a "4. osztagos hókuszpókusz" dumájával. Magam is hasonlóan állok a dologhoz.
- Hagyjon csak, Ishimaru-nak nagyobb szüksége van önre. Az enyém egyébként sem súlyos.
Mondom a szemüvegesnek, mert tényleg Akira-t össze kell ölteni, mert igencsak leamortizálta magát. Meg tényleg nem rám kéne az energiáit pazarolnia. Nara Kapitány magára vállalta Akira összerakását, így a szemüveges el tudott látni engem és ki is pihenhette magát. A seb nem tűnt el teljesen, de legalább már nem ömlik belőle a vér, és az Én módszeremtől mégiscsak jobb ellátást kaptam.
Van bőven időnk megosztani egymással az információinkat, de az Én esetemben inkább Harukichi-nek adom át a lehetőséget. Ő úgyis többet tud nálam.
~ Te max annyit tudnál elmesélni, hogy egy bábu kérdezgetett, majd beléd állított egy tollat és Harukichi-nek kellett megmentenie.
~ Jó hallani téged is.
~ Én ugyan nem tehetek róla, hogy megsüketültél egy időre.
Eszerint ismét azt mondhatom, hogy visszatért az erőm, ami roppant jó hír. Ez valószínűleg a dimenzió áttörése oldotta meg. Az Én kapitányom a legjobb. Nem marad sokáig az idilli környezet, ugyanis egy nyomasztó érzés lesz úrrá rajtam. Egyre erősebb, ezzel párhuzamosan pedig a falakon fekete foltok jelennek meg. A foltokból arctalan köpenyes alakok lesznek és körbevesznek minket.
- Ilyenek voltak a támadók?
Mutatok előre az egyikre és fordulok Harukichi felé. Eszerint nekünk is lesz hozzájuk szerencsék, és egy pár keresetlen szavunk. Ha pedig ezek is ilyen bábok, akkor ellenük nem lesz baj, ha bevetem az erőmet.

[Ishimaru Akira]

Nagyszerű.. és még azt hittem, hogy ő fog kisegíteni a tapasztalataival a továbbiakban, erre fogalma sincs ugyan úgy mibe keveredtünk, mint nekem. Mi az, hogy nem agyal sokat a dolgokon? Még rosszabb, mint én, akkor ilyen téren.
- Senki sem halhatatlan, még az Istenek sem. Biztosan meg lehet ölni valahogy, de nem itt és nem most. Övé az előny ezen a területen főleg, hogy beleestünk a csapdájába, amit én kezdettől fogva sejtettem, hogy abba sétálunk bele. De, hát ki vagyok én, hogy ellent mondjak a parancsnak és meg akartunk menteni titeket. Erre a végén én vagyok megmentve. - Kissé lehajtottam a fejem és elszégyelltem magam, ez miatt miközben haladtunk.
- Komolyan, már el is felejtetted, hogy megvakítottak, haver? - Teszem fel igen csak meglepődött hangon a kérdésem, majd folytatom a beszédet.
- Biztos menőn nézhet ki a zanpakutoud. Kár, hogy nem láthatom, de remélem, ha meggyógyul a látásom megszemlélhetem. Igen igazad lehet abban, hogy ha akar úgy is megtalál, szóval én kérek elnézést. Nekem mellesleg van egy jó bakudoum rá, hogy elrejtőzzek, vagy mást rejtsek el vele, de sajnos nem tudom használni a képességeim, amiatt az átkozott fickó miatt. - Ekkor esett le egy fontos dolog.
- Tényleg te, hogy is tudod használni a shikai alakját a kardodnak? Mióta kiütött mindenkit, nem tudtam Arashit szólítani.
Lehet, nem sokat használja a fejét, de legalább jó segítség most nekem, és szerencsére együttműködő is. Hallom, ahogy széttörte a sziklafalat előttünk, majd hirtelen felkiált mellettem. Megnyugodtam, hogy most már jó kezekben leszek, csak nem tudtam, mit mondhatnék a szégyenem miatt főleg Nara kapitánynak. Majd éreztem, ahogy letesz a földre és elkezdte valószínűleg a negyedik osztagos kezelni a sérüléseim, Ayuta, pedig hagyta, hogy engem gyógyítson előbb meg jobban. Én pedig szóltam mindenkihez szép sorban, plusz információkat is osztottam meg, amit csak tudtam.
- Igazán köszönöm Ayuta-san, és sajnálom, hogy ekkora teher vagyok számotokra jelen pillanatban, de köszönöm a gyógyítást.. ööö.. hogy is hívnak? Nara taichou, igazán sajnálom, hogy megengedtem az ellenségnek, hogy így helyben hagyjon engem. Nem így terveztem, csak sajnos meglepett. Az ellenségről viszont megtudtam, hogy bárhonnan tud idézni bármilyen csapdát. Például engem is úgy tudott helyben hagyni ennyire, hogy olyan hirtelen feljött a földből egy sziklakéz, amit lehetetlen volt elkerülni, majd a falnak trancsírozott, és lehetetlen volt kitörnöm belőle. Szóval bármit is csinálunk, mindenféle trükkre számítani kell innentől, vagy úgy járunk, mint én. Mellesleg nem hiszem, hogy a valódi testünk sebeződne meg, szerintem ez csak valami illúzió, ahogy először is sejtettem már, csak valamiért nem tudunk kitörni belőle. - Osztom meg a többiekkel információm. Közben éreztem, mintha újra tudnám használni a képességeim.
- Más valaki esetleg megtudott valami hasznosat, amit felhasználhatunk ellene? - Megvártam, míg mindenki elmondja, amit tud, ám sokáig nem hagytak pihenni, gyógyulni és beszélgetni minket, mert ismét érezni kezdtem azt a furcsa kellemetlen érzést az elmémben, mint korábban. Majd a közeli falból éreztem, mintha sokszorozta volna magát a csuklyás fickó. Úgy éreztem, teljesen körbevettek minket, ezért elkezdtem aggódni, most mi lesz így velünk.

[Nara Shiratori]

Továbbra is az emberlánnyal voltam kettesben és váltottunk azért néhány kérdést egymás között, így már-már beszélgetés alakult ki közöttünk. A lány visszakérdezésére egy pillanatra elgondolkoztam, hogy mért is gondoltam azt, amit, de gyorsan jött is a válaszom.
- Hát, nálad is itt volt - mutattam a földön lévőre - és mielőtt ide visszajutottam, velem is ott volt. Gondolom nem csak mi voltunk kitüntetve a figyelmével, hanem a többiekkel is ez a helyzet. - adtam meg válaszomat, majd a tervemmel foglalkoztam, hogy megtaláljam a többieket és ismét egy helyen legyünk. Próbálkozásom sikerrel is járt és máris kettővel többen lettünk.
- Nem szedtem össze, csak idejutottam, ahol ő is volt. - válaszoltam Osakának, majd megpróbálkoztam a lélekenergiám kiengedésével, ami nem nagyon tetszett az emberlánynak, bár ez nem volt meglepő, hiszen csak egy ember. És általában tartani szoktak a másvilági dolgoktól, furcsa is volt, hogy eddig nem látszott rajta, hogy fél.
- Kézben tartom a dolgokat. - szóltam oda neki, úgymond nyugtatásképpen, utána fordultam is a 4. osztagoshoz, hogy segítő kezet kérjek tőle. Osakának viszont volt egy jobb ötlete, amit meg is osztott velünk, de nem úgy tűnt, mintha ő is részt akarna benne venni. Talán összekeverte a szerepeket és kapitánynak hiszi magát, mert itt csak nekem lenne jogom hátradőlni és osztogatni a parancsokat, de én sem teszem.
- Valaki megakadályozza benne, hogy megpróbálja, Osaka? - feleltem a kérdésére egy másik kérdéssel, amire egyértelmű volt a válasz, hiszen nem látom rajta, hogy meg lenne kötözve vagy valami, és nem is parancsoltam meg neki, hogy meg se mozduljon.
Ismételten sikerült a tér széthúzása és újabb két taggal bővültünk. A 4. osztagos tiszt kimerült és most én is éreztem, hogy egy kicsit elfáradtam a folyamat után. Nem kellett sietnünk, így hagytam hagy pihenje ki magát a 4. osztagos, még a végén az eszméletét is elvesztené a nagy erőlködésbe, amit meg nem akarunk.
Kis idő elteltével arra leszek figyelmes, hogy az egyik fal átszakad és Ishimaru-kun és a harmadik eltűnt shinigami lép át rajta. Nem volt valami jó állapotban Ishimaru-kun, így egyből odasiettem hozzá és bevetettem rajtó gyógyító tudásomat.
- Először Ayuta-kunról gondoskodjon, addig én foglalkozom Ishimaru-kunnal. - adtam úgymond parancsban, mert a 4. osztagosnak még pihennie kell, amit jobban megtehet egy kevésbé súlyos sérült ellátása közben. Aktiváltam is a Shikuuka technikát Ishimaru-kun szeme felett, mert az tűnt a legfontosabbnak, ha időközben végzett a 4. osztagos Ayuta-kunnal, majd meghagyom neki Ishimaru-kun gyógyításának befejezését.
- Nincs miért bocsánatot kérned, legalább már tudjuk, hogy mire számíthatunk. Én nem sokat tudtam meg róla, csak azt, hogy mindenkit egyszerre kérdezett ki. Ugye? - próbáltam lenyugtatni Ishimaru-kunt, bár én nem gondoltam, hogy illúzióban vagyunk, legalábbis nem láttam még erre utaló jelet. Jelentése után pedig én is hozzá tettem egy kis információ morzsát és vártam, hogy a többiek is megerősítsenek benne, hiszen még nem voltam benne terjesen biztos.
Információ cserénk után nem sokkal rossz érzés kerít hatalmába, aminek forrása is megmutatkozik ezután a falakból előjőve köpenyes alakok képében. Nem sok időbe tellett, hogy már körül is vettek minket, ezért készen is voltam a támadásra.
- Seika! - indítottam útjára a kezemből két kisebb lángcsóvát, amik körözni kezdtek körülöttünk, úgymond védőfalat húzva körénk. Ez a kör egyre nagyobb és nagyobb lett, hogy végül megégessék az ellenséget, de ezt elsősorban ezért csináltam, hogy felmérjem, mire is képesek. Nem gondoltam, hogy ez elég lesz a legyőzésükre, vagy ha mégis, akkor valószínű, hogy még több fog előjönni a helyükre.

[Satoru Kazura]

– Megoldás? Mire? – kérdezte, ez keltette fel leginkább az érdeklődését. Vajon milyen problémára lehet ez a megoldás, az egyetlen igaz megoldás? Mereven várta milyen választ kap, ha kap egyáltalán, bár szinte biztos volt benne, hogy semmi konkrét dolog sem fog elhangozni. – Azért vigyázzon a hittel, sokakat elvakít!
A kérdése szokatlan reakciót váltott ki az idegenből, mintha indulatosabb mozdulatokat tett volna, és pár pillanatra mintha szörnyülködve nézett volna az ál dezertőrre.
– Olyanról, aki tényleg eredményesen fel tudná használni ezeket az információkat, egyről sem tudok. Hallottam pletykákat olyanokról, akiket kiirtottak, de ha vannak is túlélők, annyian nem, hogy fel tudják használni. Meg ott vannak a lidércek is, nem tudom, hogy az erősebbek milyenek, de akikkel eddig találkoztam, a harmatgyengékkel, semmit sem tudnának kezdeni vele. Plusz a tudat, hogy Ön hitből cselekszik, még jobban szűkíti a kört. Egy vallásról sem hallottam eddig, ami felléphetne bármi ellen is. De, nyilván tudatlan vagyok e részből, sajnálom, hogy ismét haszontalannak bizonyultam.
Kissé lenyugodhatott a tiszt, hiszen más is a szerencsés 15-öst hozta fel az osztagok számánál, ami átmenetileg tisztázta a helyzetet. Tényleg mázlistának érezte magát abban a percben, amikor meghallotta ezt a remek hírt, legszívesebben leborult volna az előtt a társa előtt, akivel egy rugóra járt az agya.
– Ajándék? Az istenétől? – kíváncsiskodott, még sosem hallott olyanról, hogy valakinek csak úgy odaadnak egy ilyen elképesztő erőt, kevésbé elképesztőről sem, csak úgy ajándékba. – Jó magának, én eddig csak haszontalan kacatokat kaptam, meg mangát, de az most lényegtelen. Nagyon irigylem most Önt.
A limonádé ízletes volt, vagyis olyant is tud teremteni, amiről számára más információi vannak. Nem tudta, miért fontos, vagy miért akarta ezt tudni, de ezt is feljegyezte a képzeletbeli noteszébe, ha már a partnere is firkálgat.
– Természetesen! Mangát a világ minden pontján olvasnak, és az igazán jók hatalmas rajongótábort tudnak generálni. Azt sem tartom kizártnak, hogy befolyásolni is lehet velük az embereket, de nem hiszem, hogy jelenleg olyant ki tudnék találni, de hatalmas tömeget tudnánk elérni vele, abban biztos vagyok. Talán ez is hozhat hasznot Önnek is.
Arra, hogy nem távozhat korábban, csak megértően bólintott, majd mire megkérdezte volna, hogy esetleg akkor később lehetne-e, már a vallatója jobbjával körözve bepörgette látását, és egy szobában találta magát. Nem volt túl nagy, nem is volt túl kicsi, egy ajtót látott csak, ablakot egyet sem. Az ajtón benyitva egy mellékhelyiségben találta magát. Visszatért a szobába, felkapta a mangát az asztalról, majd az ágyra feküdve olvasni kezdte. Hamar végzett vele, meg nagyon kedve sem volt hozzá, hiszen nemrég idézte fel az egészet. Szomorúan nézett a könyvespolcra, teljesen üres volt, legszívesebben telepakolta volna kincseivel, volt is már olyan, aminek nem volt normálisabb helye. Unatkozott. A TV-t nem akarta bekapcsolni, nem izgatta, milyen műsorok mennek benne manapság, csak ott feküdt az ágyon, és összegezte, hogy mennyire jól csinálta a dolgokat, vagy mennyire nem, hiszen életben volt, egy karcolás nélkül megúszta, de alig tudott meg bármit is, ami hasznos lehet.
Nem tudta mennyi idő telt el, talán be is aludt az unalomtól, de mintha az egyik társa lélekenergiáját érezte volna, melynek hatására a falak áttetszővé váltak egy pillanatra megmutatva, hogy még mindig a barlangban van, ami nem is okozott neki meglepetést. Az egészhez csak annyi hozzáfűzni valója volt, hogy „Végre történik már valami!”

[Mizushima Hyousuke]

[Shinigamik]
Némi megbeszélés után sikerül beosztanotok, hogy ki foglalkozik a sérültekkel. Ayuta a 4. osztagos Naosukera lesz bízva, aki látszólagos kimerültsége ellenére mindent megtesz. A toll okozta seb ugyan nem tűnt el teljesen, de már nem fáj annyira, hogy ne tudj fegyvert fogni a kezedben. A nehezebb feladatot Nara kapitány vállalta be, aki Akira szemeivel foglalkozik ez idő alatt. Közelebbi ránézésre a látást blokkoló fekete anyag felületéről kissé megcsillant a fény, leginkább megszilárdulóban lévő szurokra emlékeztetve. A Shikuuka technika eredményesnek bizonyult és lassacskán, de biztosan elpárologtatja a probléma forrását. Akira ismét lát, ám még egyelőre kicsit homályosan és a szemei körül a bőr még piros maradt, mintha meg lenne égve.
Alig szusszanásnyi időtök marad, hogy összedobjátok, ki mit tudott meg a helyzetről, amibe belecsöppentetek, mert a titeket figyelő érzéssel egy időben fogva tartótok is visszatér, méghozzá sokad magával. A mindenféle emberi arcvonást nélkülöző groteszk alakok nem szólnak semmit, csak megindulnak felétek. Nara gyors reakciója egy időre megmenti a helyzetet. A köröző lángok megállítják az első hullámot és meg is égetik a legközelebb lévőket, amitől az arcuk és a kezeik elkezdenek szétmállani, mintha viaszból lennének, ám ez láthatólag nem kifejezetten zavarja őket, azon kívül, hogy először tesznek ugyan néhány lépést hátra, némi időt hagyva a csapat többi tagjának is, hogy felkészüljenek. Ayuta kérdésére Harukichi idegesen elhúzza a száját, mint aki egy pillanatra nem tudja, hogy is fogalmazzon.
- Nem, nem igazán. Azokon csuklya is volt és nem ilyen szaggatottan mozogtak. Ez most valami más.
Eközben a támadók újra nekiesnek a tűz védőfalnak, ám ezúttal nem hátrálnak vissza, ami azt eredményezi, hogy szürke pocsolyává olvadnak, mire átjutnának rajta. A látvány még vicces is lehetne, ha ezután a tócsák nem kezdenek el maguktól mozogni és továbbra is felétek tartani a földön csúszva. Páratokat hamar el is érik, akiket ekkor újraformálódó kezek ragadnak meg, amiken továbbra is csak négy ujj van, és elkezdenek lefelé húzni a padlóba, ami futóhomok módjára kezd el viselkedni. Ezen áldozatok között van Ayuta és Akira, akiknek még nem késő és némi segítséggel kiszabadulhatnak. Yuunat és Makirot azonban már csaknem teljesen elnyelte a barlang. Nara, illetve három segítőtök sincsenek veszélytelen helyzetben és még mielőtt megfordulna a fejükben a többieken való segítség, először magukat kell menteniük attól, hogy őket is elérje, ami a többiekkel történt.

[Kazu]
- Eddig igazán megértő voltam magával szemben, mivel együttműködőnek bizonyult, viszont nem árt, ha észben tartja, hogy itt első sorban én vagyok az, akinek a munkája, hogy kérdéseket tegyen fel.
Nem úgy tűnik, mintha szándékában állna válaszolni arra a kérdésre, hogy mit értett igazságos megoldás alatt. Lehet, hogy ezúttal túl messzire mentél? Ellenben a hit elvakító tulajdonságára tett megjegyzésedre szemgödrei mintha kicsit ellaposodtak volna, ami talán az első „arckifejezés”, amit eddig láthattál tőle, bármit is jelentsen.
Bár előzőleg úgy tűnt, mintha feldúlta volna a dolog, hogy nem jut eszedbe olyan csoport, akik elégtételt akarnának követelni a shinigamikon, miután részletesebben kifejtetted a dolgot már sokkal nyugodtabban hallgatta, majd a végén tett fejbiccentés alapján még mintha elégedett is lenne azzal, amit hallott. Gyorsan váltakozó érzelmi állapotai csak még inkább megnehezítik, hogy határozott konklúziót lehessen levonni, mi is járhat fogva tartód fejében.
Amikor az ajándékáról kérdezed, megemlítve az istenét is, újra beszédesebb lesz, de szavait még így is gondosan válogatja, hogy valódi válasz helyett csupán még több kérdést vessenek fel, amikre nem igazán tűnik úgy, mintha további faggatással választ csikarhatnál ki belőle.
- A mi Urunk kegyes azokkal, akik életüket az Ő ügyének szentelik. Igazán sajnálatos, hogy ön nem részesülhet ebből. Talán egy következő életében.
Mangákkal kapcsolatos rajongásodat sajnos nem osztja, így nem is tudod vele meggyőzni, hogy tovább szentelje rád idejét. Távozása után elfogadva helyzetedet nem próbálsz meg azonnal megszökni a szobából, amibe rakott téged. Némi idő eltelte után, amikor a szoba falai vibrálni kezdenek, jól sejted, hogy valami történik. Nemsokára úgy veszed észre, mintha szabad repülésben lennél, vagy sokkal inkább a környezeted zuhan. A szoba nagy robajjal nekiütődik valami keménynek, amitől több fal is megreped, egyiken akkora réssel, amin gond nélkül átférsz. Neked nincs komolyabb bajod egy-két zúzódástól eltekintve, ám egyre jobban össze lehetsz zavarva, hogy mi is történik körülötted. Ha kimész a falon tátongó lyukon, azoknak a shinigamiknak a lélekenergiáját érezheted, akikkel idejöttél és a kibocsájtásukból ítélve valószínűleg harcolhatnak. Körülötted a barlangnak ugyan azon része van, ahol korábban kihallgattak, annyi különbséggel, hogy már egy összetört szoba maradványai is vannak ott, ám annak semmi jele, hogy honnan zuhanhatott le, ugyanis a mennyezet nem elég magas ehhez. Rajtad áll, hogy követed-e társaid reatsujának forrását a barlangjáraton keresztül, vagy más járatokon keresztül önálló felfedezésre indulsz.

[Kane]
Szorult helyzetedet látva megkérdezed Tigert is, hogy van-e valami használható ötlete, ám ő csak feszülten csóválja a fejét.
- Ha lenne bármi ötletem, már nem itt lennénk!
Megpróbálsz időt nyerni azzal, hogy beszélsz körbe kerítőidhöz, azonban bármit is mondasz nekik, nem úgy tűnik, mint akik értenék is, legkevésbé pedig válaszolnának. Csupán állnak ott és meg sem moccannak, mintha várnának valamire.
Miután levonod azt a következtetést, hogy valószínűleg egy kettős illúzióban lehetsz, megkéred Tigert is, hogy kövesse példádat, és hunyja be a szemét.
- Őrültségnek hangzik, ha engem kérdezel, de rendben, jobb, mint a semmi…
Miközben a kijutásra koncentráltok, halljátok, amint négy utánzat aktiválja fegyverét, energia vibrálásának hangját, majd tompa, rezgő neszek, mint amikor egy íj idegét engedik el. Ezután azonban semmi, csupán csönd. Amikor kinyitod a szemed, csodával határos módon (mesélői dobás miatt) már nem a városban vagy, hanem a barlangban, méghozzá abban a teremben, ahol a „próbatételed” is zajlott. A földön fekve ébredsz, és ha oldalra pillantasz, megláthatod Tiger testét is, azzal a lyukkal a mellkasában, amit még a te nyilad ütött. Mivel egyelőre semmilyen ellenséget nem látsz, így eldöntheted, mihez tévő leszel most. Megvizsgálhatod Tiger testét esetleges nyomok után kutatva, hogy mi történhetett vele, vagy elindulhatsz a teremből kivezető járat valamelyikén, melyekből kettő is rendelkezésedre áll, egy előtted, illetve egy mögötted, előbbiből harc hangját is hallod.

[Maximilian]
Újabb rengés és lélekenergia hullám rázza meg a barlangot, amire Alptraum egy pillanatra mozdulatlanná dermed, majd mikor újra „magához tér” sebesebben beszél, mint eddig.
- Jobban meggondolva, kérem, felejtse el, amit az imént mondtam. Ezt a helyzetet magam kell megoldjam, ön távozzon. Most.
Kezét felemelve határozottat csettint, amitől a világ forogni kezd körülötted. Még utoljára hallod a hangját.
- Amennyiben szükségünk lesz önre, megtaláljuk.
Egy fának támasztva ébredsz, kisebb erdős területen, nem messze Karakurától. Csuklódon még mindig érzed a köteleket, amik lefogva tartottak a barlangban, ám már szabadon mozogatsz. Zsebedben ott lapul az ötágú keresztet ábrázoló medál.

[Cleto]
Mielőtt még otthagyna téged, hogy „intézkedjen”, ujjaival csettint egyet, amitől látásod elhomályosul és az utolsó, amire emlékszel, hogy a fejed megindul a barlang padlója felé. Arccal előre, a földön fekve ébredsz, majdnem ugyan abban a testhelyzetben, ahogy eldőltél, ám már nem a barlangban vagy, hanem egy erdőben, Karakura város közelében. A fejed rettentően sajog és bárhogyan is próbálsz, nem tudsz visszaemlékezni, mi történt veled a mai napon. Melletted egy másik arrancar hever, azonban ő már nem él.

[Kane Shinzou]

Tigertől aligha kapok használható ötletet. Remek! Ezzel sokra megyek Tiger, de tényleg! Viszont nincs értelme most rá haragudnom, hiszen lehet ő is úgy be van tojva, mint ahogyan én is. Azért remélem, hogy a barna maci nem fog előbukkanni valamelyikünk seggéből, mert már csak az hiányozna, hogy itt beszagosítsuk a saját álmunkat. Na akkor lenne igazán rémálom! Mondjuk jobban belegondolva ez még hasznos is lehetne ellenfelünkkel szemben. Jézusom! Mire gondolok én éppen? Szedd össze magad Kane Shinzou! Ne menj át rögtön kretén üzen módba! Főképp ne most! Szerencsére viszont valami ötlet elő bukkan a fejemben és tájékoztatom futár kollégámat, hogy kövesse az utasításomat, ha túl akarja élni a jelenlegi helyzetünket, mint amibe kerültünk. Ha jellemeznem kéne, körülbelül úgy tudnám leírni, mint valami klasszikus Hollywoodi helyzet, ahol a hős túlerővel találja szembe magát. Mint például a Matrix nevezetű fimben Neo a Smith ügynökökkel. Viszont sajnos az a probléma, nem vagyok Neo, sem pedig a kiválasztott, így ergo nyakig benne vagyunk a szarba! Ó, Fortuna, néha annyira szeretni tudlak, hogy legszívesebben személyesen megismernélek és akkorát behúznék neked, hogy aztán végre megértsd mind azokat a kínokat és fájdalmakat, amiket átéltem utam során! Ha erre alkalmam nyílik nem leszek rest ezerszer seggbe lőni, mivel volt egy pár szemétláda tulok, akik valamiért olyan perverzió késztette őket, hogy a sejhajomra fájt a foguk.
- Őrültség? Nézz már körül! Az egész, ahol vagyunk egy kicseszett őrültek háza! Csak bízz bennem és csukd már be a szemeidet!
Próbálom a hangommal jobban érzékeltetni Tigerrel, hogy éppen mit is kéne csinálnia. Megvárom míg végre behunyja a szemeit, majd én is így teszek és várom a halált vagy valamit. Amint az íjak hangját hallva hallom, hogy elengedik nyilaikat másra sem gondolok, mint anyámra, Katera és az apámra, mikor még minden rendben volt. Bárcsak soha ne jutottunk volna idáig, ahova az utunk vezetett. Még is hol rontottuk el? Lehet, hogy már sosem fogom megtudni. A hang egyre erősebb és hangosabbá válik aztán hirtelen minden elhalkul. Lassacskán kinyitom a szemeimet majd észreveszem, hogy ugyanott vagyok, ahol ez a szadista próbatétel történt. Oldalra pillantva konstatálom Tigert. A szívem egy pillanatra megáll és futnék is oda hozzá, de aztán az eszem figyelmeztet egy apró dologra. „Még mindig álmodsz”. Össze kell szednem magamat. Most nincs idő siránkoznom. Gondolkodnom kell mi lehetne a következő lépés. Először is talán meg kéne néznem, hogy Alea Angeli szolgálatra jelentkezik-e. Ha előtudom hívni az íjamat az már plusz pont, mivel tudok védekezni valamivel. Gyorsan letesztelem a működését majd amint elvégzem, lassacskán a test felé igyekszem, viszont óvatosan. Amit eddig láttam nem árt óvatosabbnak lennem. Ha maradok a gondolatmenetemnél, hogy ez viszont egy álom akkor mivel is lehetne letesztelni és biztosra menni? Mi az, ami az álom és a valóság között eltér? Ha ez egy álom… befolyásolni is tudnám nem? Csettintek egyet az ujjammal amint a fejemben megszületik egy lehetséges megoldás.
- Ha ez egy álom és illúzió keveréke, kell lennie töréspontnak. Viszont mivel ezt az illúziót egy személy készíthette el, voltaképpen a reiyroku fizikájának menetével kéne mennem. Egy ilyen helyzetben akkor… kell lennie egy eltérésnek, amit akár meg is érezhetnék vagy esetleg kapcsolatba léphetnék.
Magamban motyogva lassacskán egy terv áll össze a fejemben. A hangzavar valószínűleg egy csapda lesz, ha ez egy illúzió. A test is inkább tűnik csapdának, ergo óvatosan kéne eljárnom. Igyekszem érzékeimet kiszélesíteni és egy afféle radarként funkcionálva keresni a sérülés nyomait az illúziónak, amit akár kihasználhatnék, hogy megszökjek. Vaktába lövöldözni nincs értelme, ráadásul, ha túl nagy zajt csapnék még a végén egy sereggel találkozom amire bocs nincs kedvem. Nincs más dolgom, mint keresgélni. Ez az egyetlen megoldás. Körülnézek a szobában, a holttestet is igyekszem megvizsgálni hátha találok valami használhatót, de csak elővigyázatossággal. Ha netán hirtelen felkelne nekem és rám támadna egyből akkor nem leszek rest belelőni! Ha netán a helyiségben nem találok semmi használhatót, ráadásul az illúzió sérülésének nyomát sem látom vagy érzékelném, lassan indulok a hang iránya felé, de csak óvatosan. A falaktól távol maradok, hogy legyen időm és esélyem észrevenni, ha valami turpisság is történne. Az érzékeimet maximálisan igyekszem kihasználni, hogy ha megtámadnak, Hirenkyaku segítségével igyekezzem elkerülni az elkerülhetetlent.  Harcnak nincs értelme, izomkodni meg főképp. Ide ész kell.

[Fuchida Ayuta]

A 4. osztagosok valóban értenek a munkájukhoz. Ugyan a toll okozta seb nem tűnt el nyomtalanul, mégis egészen jól vagyok ahhoz, hogy tudjam forgatni a fegyveremet, amire ugye nagyszükségem van még. Még koránt sincs vége. Az információ cserékből is kiderül mi is történt.
- Nem, nem igazán. Azokon csuklya is volt és nem ilyen szaggatottan mozogtak. Ez most valami más.
Kaptam a kérdésemre a választ, amin ugyan nincs sok gondolkodni való, de az azt jelenti, hogy még a valódi ellenséggel még most fogunk találkozni.
Nara Kapitány technikája elképesztő, és ellenségeink meg is hátrálnak, de ez nem tart sokáig. Annak ellenére, hogy elkezdtek megolvadni, mint a viaszbábuk, nem zavartatják magukat és ismét nekifeszülnek a technikának. Eredménye, hogy szürke pocsolyává oldódnak, és lényegében a tűz védőfalon belülre kerülnek. Személy szerint úgy gondoltam, hogy ez nem lehet probléma, ugyanis ezzel meg is semmisültek, azonban tévedtem. A tócsák elkezdtek felénk mozogni.
- Na jó… Ez egy kicsit para.
Ki látott már olyat, hogy egy pocsolyává avanzsálódott ellenség még úgy gondolja, hogy közelebb merészkedik. Ugyan még nem volt dolgom cseppfolyós ellenféllel, de ez akkor sem tetszett. Mint lehet ezek ellen harcolni? Bár nem csak én vagyok az egyetlen, aki nem tud mit kezdeni a helyzettel. Belelépni nincs is kedvem, így mikor túl közel ér hátra akartam ugrani, azonban a pocsolyából egy kézforma nyúl felém, és meg is ragadja a lábamat. Azonban még mielőtt a kardommal suhinthattam volna felé egyszerűen önmagába húzott. A még rosszabb dolog az volt, hogy újabb kezek nyúltak ki belőle és kaptak el. Úgy éreztem magam, mintha egy futóhomokba léptem volna, és minél inkább ki akarok belőle szabadulni, annál inkább süllyedek lefele. Hamar tudatosul bennem, hogy ez nagyon nem lesz jó, és valahogy, de ki kell jutnom innen. Nem csak én voltam az egyetlen akit elkapott a pocsolya ellenség, de ez nem nyugtatott meg afelől, hogy mint fogok innen kiszabadulni. Nagyon nem lesz ez jó. Nagy bajban vagyok, de nem vagyok olyan aki segítségért kiált mint egy kislány. Magam akarom megoldani a dolgot, amit gyorsan ki kell találnom.
~ Jó lenne ha gyorsan kitalálnád, mert vészesen gyorsan süllyedsz. A segítségért kiabálás, mint egy kislány, lehet nem is olyan rossz ötlet.
~ Csak szeretnéd!
~ Szégyenletes is lenne, ha egy pocsolyába fulladnál bele. Attól még a kanál víz is elegánsabb lenne.
~ Inkább egyik sem.
De igaza van, hogy vészesen fogy az időm, és ha nem ránt ki innen valaki, akkor abba belehalok… Életveszélyben általában kreatív szoktam lenni, de valahogy ez most nagyon kilátástalan. 

[Nara Shiratori]

Talán egy kicsit túlbecsültem magamat, amikor bevállaltam Ishimaru-kun gyógyítását, van még hova fejlesztenem a gyógyító kidouimat. Bár sikerült eltávolítanom azt a fekete szutykot a szeméről, de sokkal tovább tartott ezt megtennem, mint vártam. Ebből is látszik, hogy nem egyszerű ellenféllel álluk szemben, jobban kell vigyáznunk a jövőben.
Váratlan látogatóinknak nem különösebben öröm, ezért azonnal egy kidout alkalmaztam, hogy hátráltassam őket. Az elején úgy tűnhetett, hogy hatásos volt, de gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van. Először megtorpantak a tűztől, egy páran még meg is égették magukat és elkezdtek megolvadni, de később nem foglalkozva semmivel, belevágtáztak mind a technikámba. Cselekedetük végeredménye, hogy mindannyian egy-egy szürke pacává olvadtak. Első gondolatom, hogy ez túl könnyű volt, hamisnak bizonyult, hiszen még sem volt ezzel végük az arctalan alakoknak.
Mivel egy kicsit váratlanul ért, hogy a pacák mozogni kezdtek, ezért egy kicsit későn reagáltam, hogy a többieket elkezdték elkapni a pacákból kinyúló kezekkel. Gyorsan Ishimaru-kun után nyúltam egyik kezemmel, hiszen ő volt a legközelebb hozzám, hogy megpróbáljam kihúzni a földből. Most már viszont elég jól figyeltem és egyből észrevettem, amikor felém is közeledett egy paca és nem akartam hagyni, hogy engem is elkapjon.
- Hyouga Seiran! - szabad kezemet a paca felé tartottam és meg akartam fagyasztani, hogy ne tudjon mozogni. Ezután a kidout az Ishimaru-kunt megragadó pacára irányítottam, majd pedig az összes többire. Próbáltam volna úgy használni a technikát, hogy a tiszteknek ne essen baja, de ha minél többüknek akarok segíteni, akkor egy kis fagyást el kell viselniük, utána majd úgyis meggyógyítom őket.