Szerző Téma: Carmen Santera  (Megtekintve 637 alkalommal)

Description: alias Kuchiki Misora

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Carmen Santera

Privaron Espada

*

108-as Privaron Espada

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
27 225 / 30 000

Hozzászólások: 23

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 2 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Narancs

Egyéb hovatartozás:
Tres Cifras

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Akarat teszi az embert.

Post szín:
#FF3333


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Carmen Santera
« Dátum: 2017. Febr. 13, 13:42:24 »
Carmen Santera


Születési név: Kuchiki Misora
Nem:
Faj: arrancar
Születési idő: 1739. május 20.
Hovatartozás: Las Noches
Rang: 108-es Privaron Espada


"Ha gyönge a lelked, tompa a kardod éle."



Akarom.

 Azt mondják, hogy az első szavam az volt, hogy akarom. Ez az egy szó meghatározta az életemet, mert elválasztott a szürke söpredéktől, aki a világot benépesíti. Sokan hiszik, hogy a nemességet a vagyon, a származás, a hatalom választja el a senkiktől, de a valódi nemesség nem más, mint az akaratod érvényesítése. Az én akaratom pedig törhetetlen.

 Amikor egy gyereknek azt mondják, hogy nem, először hisztirohamot kap, azután lassan belenyugszik, és végül megszokja, hogy nemet mondanak neki. Néha a szülő elég gyenge, hogy beadja a derekát, de Kuchiki Ginrei nem szenvedett ebben a betegségben. Az ő akarata volt az első fal, amit át kellett szakítanom. Sojun bátyám korai, szökőár-szerű hisztériája már kiskorában feladta ennek a kőfalnak az ostromát, de én nem egy gyenge hullám voltam. Én voltam a tenger: lassan, óvatosan, kavicsonként morzsoltam el a kemény anyagot, percről percre, napról napra, évről évre. A sohákból és nemekből előbb kompromisszum lett, azután szinte bármit megkaphattam, amit csak akartam, és nem kellett hozzá más, csak egy mosoly vagy egy hazugság.

 De mit akarhat egy hercegnő, akinek mindene megvan? Nos, ez soha nem volt lényeges. Kisállatokat, játékokat, ruhákat, estélyeket, bizalmas titkokat. Némelyik nem is jelentett nekem semmit, de már gyerekkoromban tettem magamnak egy fogadalmat: ha egyszer megkívánok valamit, nem nyugszom, amíg az enyém nem lesz. Talán még mindig megvan például az a naginata valamelyik szentélyben, amit kamaszkorom elején néztem ki magamnak, és amiért apám egy kisebb vagyont fizetett a Shihouin háznak. Öt évig tartott, amíg rávettem őt, két szolgának és egy házitanítónak kellett hozzá meghalnia, és amikor a kezembe vettem, már nem jelentett többet a győzelemnél.

 Ha egy elmeorvos kielemezne, talán találna valamit. Azt mondaná, hogy a birtoklási vágyam anyám korai halála miatt alakult ki, ő volt az egyetlen dolog, akit nem kaphattam vissza az akaratommal. Azért üldözök minden szeszélyes vágyat, mert ha nem kapom meg, amit akarok, az azt az érzést váltja ki belőlem, amit anyám halála annak idején. Persze, végül a szörnyeteg, aminek sokan látnak, csak egy szeretetéhes kislány, aki szeretné újra látni anyut. Igazság szerint csak arról van szó, hogy már korán felismertem, hogy ez az élet rendje: ha valamit akarsz, azt megszerzed, nem mondasz le róla, mert egyszerűen jár. Erre való az akarat. Aztán aki akar, lásson csak egy önző szörnynek, aki pedig anyahiányos gyermeket lát bennem, az láthatja bennem a megmentendő kislányt, aki majd zokogva borul a vállára néhány mély mondat után. Nincs mitől megmenteni, az akaratom abszolút. Apám egy manipulálható vénember volt, a bátyám egy szánalmas idióta, anya meg... nos, ő volt a legkevésbé elviselhetetlen a környezetemben. Mindig megfésülte a hajamat lefekvés előtt. De ha annyira szeretett volna, nem hagy itt. Én vagyok rá az élő példa: ha valaki nem akar meghalni, akkor nem fog meghalni.

 Nem érdekeltek az akadémiai eredmények, de jó lettem, mert szerettem látni a Rukongaiból jött férgek arcán, hogy mennyire messze vannak tőlem. Szerettem azt a visszarúgást, azt a csattanást, azt az enyhén fájdalmas érzést a tenyeremben, amikor a boken lesújtott rájuk. Összetörni, megcsonkolni egy akaratot olyan, mint szeretkezni. Abban a pillanatban te vagy Isten annak a valakinek a számára, de nem felemeled őt, nem megtiszteled, csak a porba sújtod, lesújtó pillantást vetsz rá, és ha sírva fakad, rádobsz egy ócska sálat a fejére, hogy törölje le a könnyeit. Azok persze már örökre belevájták nyomukat az arcukba.

 Gyűlöltem, hogy apám és a bátyám alárendeltje vagyok, hiába kértem magamat egy másik osztagba. Akkoriban még máshogy mentek a dolgok, ha egy kapitány azt mondta, hogy a harmadik tisztje leszel, nem volt jogod nagyon visszautasítani. Az is egy hosszú távú terv volt: szépen eljátszom a szerepem, azután lassan átveszek tőlük mindent. Nem akartam megölni őket, bármennyire hiheted most azt, annak nem lett volna értelme: azt akartam, hogy az ő nevük az enyém után következzen. Én legyek Kuchiki kapitány apám után, Sojun pedig maradhatott volna a hadnagyom. Akartam, hogy ne azzal az ostoba, játékos hangnemmel illessen, hanem tisztelettel, ahogy mindenki rákényszerült. Összetörtem mindenkit, aki megpróbált engem lekezelni, lesüllyeszteni a saját szintjére, de Sojunt nem sikerült legyőzni.

 Negyven és hatvan éves korom között voltam a hatodik osztag harmadik tisztje. Mindent megszereztem, amit akartam: tárgyakat, elismerést, férfiakat, növekvő befolyást, az ellenségeim szenvedését. Volt néhány keményebb fal: erkölcs, szabályok, hagyományok, de felette álltam minden ilyen ostobaságnak. Minden az enyém lett, amit csak akartam. Az utolsó ilyen egy megbízás lett, ami egy veszélyes lidérc kiiktatásáról szólt.

 Nincsenek pontos emlékeim a halálomról. Emlékszem a karmokra, emlékszem a fogakra, emlékszem a fájdalomra, emlékszem az első és utolsó sikolyra, amit kipréselt a tüdőm, de nem emlékszem magára a harcra. A valódi harc különben is utána kezdődött, mert tudtam, hogy elengedhetem, feladhatom, és véget ér a fájdalom. Elszabadulok arról az üres, sötét helyről, ahol hideg van, meztelen vagyok, nincs idő, nincs hang, nincs más, csak fájdalom és félelem. Kuchiki Misora talán tényleg meghalt, mert az ott töltött idő alatt elfelejtettem sok fontos dolgot: a zanpakutom nevét, az első csókom ízét, az első legyőzött ellenség fájdalmát. Elveszett a pajzsként használt emlék is: anyám arca és neve. Nem, ne érts félre! Nem a szeretetébe kapaszkodtam, hanem abba, hogy ő feladta, én nem fogom feladni. Bármit tesz velem, én túlélek, ha kell, húszezer évet töltök el ott egyedül, de túlélem. Túl akartam élni, jobban, mint bármikor.

 Nem tudom, mennyi idő telt el, amíg Carmen Santera szólt hozzám. Lenyűgözött, talán ő volt az első lélek, aki lenyűgözött valaha igazán. Nem volt több egy egyszerű spanyol parasztlánynál, aki meghalt a szerelméért, de az akarata majdnem olyan erős volt, mint az enyém. Bánom, hogy soha nem láthattam az igazi arcát, mindig csak a hiéna-szerű lidérc mutatkozott előttem. Megérdemelt volna egy helyet az emlékeimben, de ez persze már nem elérhető. Először csak szép szavakkal elnézést kért, amiért megevett, és próbált rávenni, hogy aludjak, hogy akkor elmúlik a félelem és a fájdalom, és amikor majd meghal, reinkarnálódhatok. Persze kinevettem, ekkor kezdtük tépni egymást.
 Évszázadokig szaggatott a fogaival, nekem pedig a legkisebb védelmem sem volt, mert meztelen voltam előtte, neki viszont ott volt a maszkja. Elvett tőlem akkor sok dolgot, sok emléket, sok nagy eseményt, sok szeletet az igazi énemből. Egy időre elvesztettem még a nevemet is, csak én voltam, az akarat, és ő, Carmen Santera. A legjobban valamiért az fájt, amikor kitépte belőlem anyát. Nem tudom miért, nem szerettem igazán. Kicsi voltam, amikor meghalt, és az altatódalain kívül semmi nem maradt meg belőle. Mégis, ez segített legyőzni: tudtam, hogy ezt nem élné túl.
 Nem védekeztem tovább, hagytam, hogy kiszaggasson mindent, én pedig legyőztem a fájdalmat, és szépen, lassan, óvatosan benyúltam a maszkja alá. Nedves volt. Megragadtam a központját, a szerelmét, és mielőtt tehetett volna bármit, kitéptem belőle, és eldobtam a sötétbe, ahol az alvó lelkek prédája lett. Az üvöltése szinte felrobbantott: nem volt többé a szerelme, nem létezett az arca, a kedves emlékei, amik segítették túlélni ezt az őrületet. Szaggatott bosszúból, mintha az én emlékeim között meglelhetné, amit elvettem tőle, de csak egy űr maradt ott, ahol egykor az a halhatatlan érzelem volt. Soha nem értettem, hogy lehet valaki szerelmes. Olyan undorítóvá és gyengévé tesz. Csak kérnem kellett, hogy aludjon, és feladta az akaratát. Nekem adta a testét.

 Istenként néztem fel a Holdra, faltam fel gyengét és erőset az utamban, csak azért, mert akartam. Akartam, hogy a világ megtudja, hogy új ura van, aki legyőzhetetlenül erős, nincs gyengeség, ami meggyengíti az akaratát. Én lettem Carmen Santera. Tudtam már a nevem, de helyesebbnek tűnt, ha ehhez az új, magasabb létformához nem egy kislány nevét használom, akinek egy gyenge nő fésüli a haját, és akit úgy ölel át mosolyogva, mintha jelentene neki valamit.
 
 Nem tudom, meddig jártam Hueco Mundot, ahogy azt sem, mikor lettem pontosan arrancar, de az biztos, hogy én voltam az első, aki viselte a nyolcas számot. Aizen Sosuke volt a második, aki le tudott nyűgözni, akit elismertem, akinek az akarata abszolút volt. Akart valamit a Lelkek Világától, és elvette tőlük, saját sereget épített, méltót hozzá, hogy kihívja a világ legősibb szervezetét. Azért szolgáltam, mert vissza akartam térni az oldalán Seireiteibe, belenevetni a bátyám ostoba képébe, és megmondani neki, hogy végül mennyivel többre vittem, mint ő. Persze, ő már meghalt, ő sem akart igazán élni. Bizonyára nem elégedett a kölykeivel. Talán szerencsés vagyok, hogy én megúsztam nélkülük.

 Én vagyok az egyetlen az eredeti Espadából, aki önként mondott le a helyéről. Akkoriban tartozott hozzám egy fracción, Maquius Toar. Nem volt különösebben erős, eszes, csak egy apró, éretlen gyerek volt, mégis volt benne valami, amit akartam, ezért engedtem, hogy kövessen. Ártatlan volt, talán ezt akartam eltörni, megrontani, egy teljes évet szántam rá, de hiába vettem rá dolgokra, nem változott meg. Lassan elfogadtam olyannak, amilyen.
 Ha volt valaha testvérem, mondhatjuk, hogy ő volt az egyetlen igazi öcsém. Valamit visszahozott a mosolya, ami miatt akartam, hogy boldog legyen. Ő volt az első, akiért akartam valamit. Nem azért, mert a vérem miatt kötelező, én választottam, és úgy éreztem, hogy meg kell neki mutatnom, mire képes valaki az akaratával. De nem volt rá időm. Az egyik korai összecsapás alkalmával egy halálisten a régi osztagomból halálosan megsebezte, és miután meghalt, többé nem akartam Espada lenni. Lemondtam hát erről a rangról, hogy a többi szenvedélyem űzzem, de persze, aki mindent elér, előbb-utóbb elkezd unatkozni.

 Csalódást okozott a háború, nem csak a vereség, hanem az is, hogy megtudtam egy haldoklótól, hogy sem apám, sem bátyám nem él már, egyikük sem fogja már látni, mekkora hatalmam van. Dühös voltam, mert még egy dologtól megfosztott az idő, az a két idióta nem volt képes várni rám még kétszáz évet sem. Aizen is elbukott, a város pedig kaotikussá, színtelenné vált nélküle, ezt a színt pedig a bohóc sem hozta vissza, aki uralkodni próbál helyette. Akkor döntöttem úgy, hogy akarom a trónt. A sok idiótának fogalma sincs róla, hogy kell vezetni.

 Akarom a trónt. Akarom, hogy a Kuchikik lássák, hogy senki nem vitte közülük olyan sokra, mint én. És akarom azt az érzést, amit Maquius mellett éreztem. Most éppen ezek a fő céljaim. Az akaratommal pedig nem versenyezhet semmi, idővel minden falat lemorzsol, mint tenger a sziklát.


Kinézet:

 Carmen emberi szemmel nézve a tizenéves kora közepén jár, 173 centiméter magas, a súlya 57 kilogramm, az izomzata szálkás. A szemei sárga színűek, vonzzák a tekintetet, szinte mindenki először a szemébe néz bele: van valami mély és fenyegető a tekintetében, még akkor is, amikor éppen teljesen nyugodt. A bőre világos színű, a haja pedig fekete, hátközépig érő, de általában felkötve hordja. A maszkja a feje jobb oldalán található, egy kenseikanra hasonlít. A hollow lyuka a nyakán található, de szinte mindig takarásban van: Carmen szívesebben vetkőzik meztelenre, mint hogy felfedje az apró, két ujjperc széles lyukat. Egy égésnyom van a csípője bal oldalán, ott, ahol korábban az Espada számát viselte.
 Carmen legtöbbször egy viszonylag átlagos uniformisban mutatkozik, ami csak annyiban tér el a megszokottól, hogy szabadon hagyja a hátat, a hasat és a vállakat, az ujjait általában könyékig feltűri. A nyakát általában egy hosszú, fekete sállal takarja el, ami a hátára lóg rá. Vannak más típusú egyenruhái, amiket alkalmanként felvesz, de eddig mindig visszatért ehhez a designhoz. Alkalmanként visel különböző, nagyon drága ékszereket.


Jellem:

 Carmen Santera legmeghatározóbb személyiségjegye, hogy mindig érvényesíti az akaratát, bármibe kerül. Ez a féktelen, szabadság iránti vágya egyfelől pozitív tulajdonság, mert a halála után képes volt megőrizni az elméjét sértetlenül, és felülkerekedni minden kihíváson, amit az élet elé sodort, másfelől viszont negatív tulajdonsággá vált: keresztülgázol bárkin és bármin, ha az akaratát korlátozzák, még apróságokért sem riad vissza a legembertelenebb tettektől. Ennek ellenére a maga kifordult módján Carmen képes a szeretetre, ahogy szerette első fracciónját és az édesanyját is, bár az utóbbit soha nem vallaná be magának. Képes tiszteletet is érezni az erős akaraterővel megáldott lények felé, fajtól teljesen függetlenül. Mivel két fajba is beletartozott, nincsenek különösebb faji előítéletei.
 Bár viszonylag ravasz és manipulatív, az arroganciája miatt nagyon távol áll tőle, hogy okosnak lehessen nevezni, sok esetben csupán az alázat teljes hiánya miatt aláás egy egyébként komplex és jól kitalált tervet. Nem igazán van tisztában a saját hibáival, gyakorlatilag képtelen önkritikára, aki pedig kritizálja, az általában haragot vált ki belőle. Nem érdemes felbosszantani akkor sem, ha valaki erősebb nála, mert évszázadokat is vár a bosszúra.
 Carmen általában hamar megunja a megszerzett dolgokat vagy elért sikereket, és hajlamos rá, hogy egy mérföldkő megtétele után céltalanná váljon, ilyenkor diszorientált és unott, az idejét hedonizmusba fojtja. A nemesi neveltetése ellenére nincsenek problémái a szórakozás semmilyen formájával, még azokkal sem, amiket a társadalom normális része elutasít.
 Carmen egyik régi hobbija az éneklés, viszonylag jó hangja van, a zenei ízlése pedig nagyon változatos: a Lelkek világának gyerek dalaitól az operákon át egészen a modern slágerekig mindent hallgat és énekel, bár csak akkor, ha unatkozik vagy így akar inkább beszélni valakihez, megszégyeníteni valakit (például a halálról énekel valamit annak, aki már haldoklik előtte). A humora sértő, fekete és erősen szarkasztikus, de aki ezeken túlteszi magát, általában viccesnek találja.


Képességek:

Clavo (Karom): Carmen képes minden ujjából hosszú csontkarmot növeszteni, ami egy nyílvessző sebességével nő meg és szúrja át az útjába kerülő dolgokat. Carmen fő harci technikája ez a képesség, a karmai maximális hossza Ressurección*1 méter, a sebzése a Ressurecciónra tett pontjain múlik. Képes egyszerre csak egy, vagy akár az összes karmát megnöveszteni. Kevesen tudják, és ő maga is ritkán él ezzel, de a technika használható a lábaival is, ezt egyfajta meglepetésnek tartogatja. A karmait gond nélkül képes bármikor visszahúzni, leválasztani a testéről, és nem okoz problémát neki, ha megsérülnek: nincsenek bennük érző idegek, és gond nélkül alkot újat.

Ressurección: Hiena (Hiéna)
Feloldás parancsa: Waraero (Kacagj)
Kinézet: Alapállapotban egy egyszerű egykezes csatabárd, amit a baloldalán visel. A feloldáshoz Carmen elengedi a levegőben, ahol lebeg, mielőtt kiereszti a lélekenergiát magából. Feloldás után Carmen maszkja és teljes ruházata eltűnik, hasonlóan a kardjához. A kezeit ujjatlan fehér csontkesztyű, a lábait pedig csont lábszárvédő fedi be a combjáig. A dereka körül egy alulról nyitott foltos hiéna-mintás ágyékkötő jelenik meg, egy ehhez hasonló, viszonylag vékony sáv takarja a mellei nagyobb részét is. A maszkja eltűnik, helyette egy szöges nyakörv jelenik meg a nyaka körül, a haja pedig kibomlik. Egy narancssárga, V betű alakú enigma jelenik meg a homlokán.

Képességek:

Herida (Seb): /Passzív/

 Carmen minden bevitt sebzése, függetlenül attól, hogy milyen támadással viszi be, lélekenergiát hagy maga után. Ez a lélekenergia gátolja a természetes véralvadást, és Ressurección:4 ponttal gyengít minden gyógyítási vagy regenerációs kísérletet az általa okozott sérüléseken. Az általa okozott sebek jobban véreznek, a vérveszteség mellett benne van az is, hogy a célpont azt hiszi, hogy súlyosabb a sérülése. Ressurección:4 körig van hatása, minden sérülés külön számít.

Carcajada (Kacagás):

 Carmen a technika elmondásával hangos, orkánszerű hangot indít el, ami olyan erős, hogy egy Ressurección:3 méter sugarú gömbön belül összezúz/megsebez mindent, és távolabb is képes halláskárosodást vagy kábulást okozni. A hiénakacagásra emlékeztető hang akár kilométerekről is hallható. A képesség használata előtt egy másodperccel néhány tucat hiénafejre emlékeztető narancssárga reiatsutömb jelenik meg Carmen teste körül, ami jelzés lehet arra, hogy ki kell térni. A hangorkán folyamatosan fenntartható, de másodpercről másodpercre lélekenergiát fogyaszt, viszonylag sokat, ezért érdemes csak szükséges esetben használni. A képesség megtöri a legtöbb reiatsu alapú kötést, ha megfelelő mennyiségű időt kap rá, emellett pajzsként szolgálhat más hangtechnikák ellen. Carmen maga immúnis a képességre. Megfelelően nagy lélekenergiával vagy lélekenergiából álló pajzsokkal meg lehet gátolni a technika pusztító hatását, illetve maga a hang is korlátozható így valamennyire.


Szeret:

+Önmagát
+A szabad akaratát
+A hatalmat
+Az érdekes dolgokat
+Az erőszakot
+Maquiust (és az anyját)

Nem Szeret:

-Ha megmondják, mit csináljon
-Ha nem kapja meg, amit akar
-Az unalmas és gyenge embereket
-A kritikát
-Bármiféle kötöttséget


Felszerelés:
 Általában van nála valami kép- és hangrögzítő eszköz, többnyire mobiltelefon.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Febr. 15, 21:03:52 írta Carmen Santera »

Karakterlap

Hirako Shinji

A Yuuniverzum ura

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 80

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 3 459 950 ryou

Technikatár
Ajándék küldése



  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Carmen Santera
« Válasz #1 Dátum: 2017. Febr. 15, 21:41:20 »
Üdv!

Mondanom se kell, hogy micsoda megtiszteltetésként ért, hogy én ellenőrizhettem az előtörténetét, Carmen-san! ^-^
Hangulatos történetet sikerült prezentálnod, jól átadtad a karakter világszemléletét. Mivel a chaten említett javításokat megtetted, így nem mondhatok mást, ELFOGADOM!

Szint
1

Lélekenergia pont
7500

Vagyon
4000 ryou

Kapsz ingyen három darab szintednek megfelelő technikát, mint minden arrancar, amiket itt tudsz beváltani.

Képzettségeid:
- Fegyverhasználat
- Pusztakezes harc
- Hollow képességek
- Sonido
- Resurrección
- Hierro

Minden képzettségedre kapsz automatikusan 1 pontot, ezen kívül további 15 pontot oszthatsz szét közöttük. Részletekért ide kattints.

Mihelyst kitöltötted a profilodat és bejelentetted a pontelosztásod, hozzákezdhetsz a játékhoz. További jó szórakozást karaktered kijátszásához. ;)