Szerző Téma: Akiyama Haruo  (Megtekintve 973 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Akiyama Haruo

Eltávozott karakterek

Shounen hero

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 42

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 5 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#305D87 // #D7A980


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Akiyama Haruo
« Dátum: 2017. Márc. 18, 21:45:52 »



Név: Akiyama Haruo
Nem: Férfi
Kaszt: Fullbringer
Születési idő: 2000. 06. 20.
Kor: 16 év
"Ha gyönge a lelked, tompa a kardod éle"


中二病
「C h ū n i b y ō」

Mi is az a "chuunibyou"? Nos, az egy létező szindróma, amit "A másodéves gimnazisták szindrómájának" is neveznek. Nem viccelek, tényleg létezik a jelenség. Akik ebben "szenvednek", teljesen másképp látják a világot, a serdülőkorukat is másként élik meg. Mialatt átlagos társaik a pattanásaikkal, vagy az első szexuális élmények átélésével foglalatoskodnak, a chuunibyou fiatalok egy másik dimenzióban ragadva, speciális erejükkel, különleges látókörükkel a világot veszélyeztető ellenségeket tanítják kesztyűbe dudálni. Természetesen semmi fenyegetésről nincs szó, csak ők a képzelet határait totálisan átlépve és a társadalomra fittyet hányva ilyesfajta életfajtát űznek. Nem kell félni tőlük, aranyos betegség ez, nincs szükség védőoltásra. Ámbár, vigyázat, mert valamelyest fertőző lehet!

Haruo élete első 13 évét úgy élte le, hogy a személyes kapcsolatai a környezetével nagyon minimálisra voltak lekorlátozva – ez pedig maradandó nyomot hagyott személyiségén is. Őszintén hiszi, hogy a világ úgy működik, mint egy shounen anime, és emiatt gyakran rendező szerepbe is csap fel. Más helyzetekben viszont nézőként figyeli az eseményeket, az alapján ítél meg embereket, hogy mennyire volnának jó, érdekes karakterek egy animében. Gyakran érzi azt, hogy ez egy tökéletes pillanat volna egy monológ, vagy egy visszaemlékezés számára, és ilyenkor általában meg is feledkezik magáról, és hangosan áll neki.
És itt a lényeg – megfeledkezik magáról. Noha tökéletes shounen hősként képzeli el magát, aki bármire képes lenne, bátor, mindenki kedvence, a barátság számára a legfontosabb, korlátozott szociális interakciói nem ilyenné formálták. Gyakran nagyon gátlásos, főleg idegenek közelében, nehezen engedi el magát. Hősi terveit pedig gyakran hátráltatja, hogy van benne egy adag életösztön, ami a legtöbb veszélyes helyzetben félelemre kényszeríti. Mint egy normális, tizenhat éves fiú, aki nem túl sokat tapasztalt a világból, fél kockára tenni az életét. Ennek ellenére nagyon erős, szilárd értékrendszert szedett fel a shounen animékből: segíteni a bajba jutott embereken, lojálisnak és empatikusnak lenni. A belső vívódás általában ezek javára dől el, és nem hagyja, hogy a félelem visszatartsa bármitől is.
Nem tudja, pontosan hogyan lehet olyan mély barátságokat kötni, mint amiket az animékben látott, és amúgy sem nagyon tud megnyílni másoknak a hétköznapokban. Szociális kapcsolatait tekintve javarészt egy döntést hoz, kinevez a barátjának, az ellenségének, onnantól kezdve a szemében te azt a szerepet játszod, és birkózz meg vele.


Kinézetét tekintve, nem éppen egy tipikus hős alkat. Nagyon is szeretne az a széles vállú, karcsú derekú, magas férfi lenni, aki mindenki álma, és bárki kinézi belőle, hogy megmenti a világot. A szomorú valóság azonban az, hogy betegsége miatt szinte semmi edzésre nem volt képes, három évvel ezelőttig. Így fizikai erejét tekintve gyenge, inkább vékonyka a testfelépítése, de mostanság kezdi kicsit összeszedni magát. Ezt körülbelül két-három számmal nagyobb ruhákkal próbálja kompenzálni, hátha attól ő maga is nagyobbnak tűnik bennük – ezzel pontosan az ellenkező hatást éri el. Magasra sem sikerült nőnie, megrekedt olyan 163 centi körül, de még csak tizenhat éves, még van ideje égi meszelővé válni. (Nem, nem lesz az soha. :S) Tinédzser fiú ellenére egész sokat ad a higiéniára, mert évekig nem volt más választása, megmaradtak a régi szokásai. Általában még a körme alatt sem lehet találni koszt, és nem húz fel olyan ruhákat, amik nem teljesen tiszták. Fókusztárgya, és kedvenc kiegészítője mindig nála van, akármerre megy: régi, de hűséges fejhallgatója, na meg az iPod, ami értelmet ad neki. Bőre fehér, egyes napokon nagyon is betegesen néz ki. Összességében nem egy túlságosan feltűnő jelenség, nagyon könnyedén válik szürke kisegérré és olvad bele a környezetbe, ha éppen shy mode-ban van. 

Haruo jelenleg még nem érte el a végleges fullbring technikáját, mivel az edzésben leginkább magára van utalva. Fizikai adottságai miatt a jelenlegi képessége is igen korlátozott, nagyon sok energiát kivesz belőle, viszont a képesség egyik része pontosan arra specializálódott, hogy a fizikai, illetve környezeti körülményeket ideálissá tegye számára, és jobban működjön a szervezete. Hogy mennyire tud könnyedén egyensúlyozni a fáradás, és a gyógyulás között, az attól függ, mennyit gyakorol, mennyi tapasztalata van a fullbring használatában. Így a fullbringre tett pontok főként azt befolyásolják, mennyi ideig képes fenntartani a képességet.

 
Kezdetleges fullbring

Név: Áldott átok / Blessed curse

Típusa: lélekmanipulálás-alapú

Kinézete: A fókusztárgy nem más, mint Haruo fejhallgatója. Kinézete nem változik, a fullbring aktiválásakor, csupán némi kékes ragyogás dereng fel körülötte.

Megtisztítás / Purifying

A képesség a levegőben, folyadékban, szilárd felületen lévő szennyeződések, baktériumok, egyéb egysejtűek manipulálására, vagyis kivonására képes. A képesség használható a levegő sterilizálására, desztillált víz előállítására, ugyanakkor tökéletes más takarítási feladatokra, mint például a felmosás, portörlés elvégzésére.

1-4 pont: A fullbring csak kisebb terület megtisztítására képes, Haruo közvetlen környezetére korlátozódik le, közelebbi kapcsolatba kell kerülnie a megtisztítandó területtel. A tisztítás sok energiájába kerül, komoly hátrányok nélkül két körön át fenntartható.
5-8 pont: A megtisztítás folyamata sokkal tökéletesebb és könnyebb. Nem csak Haruo közvetlen környezetére terjed ki, képes például egy szobán belül mindent tökéletesen szennyeződésmentessé varázsolni. Egyszerre több szervezet tisztítására is képes. A tisztítás állapotát 4 körön át tudja fenntartani komoly problémák nélkül.
9-12 pont: A fullbringgel Haruo nem csak saját túlélését biztosítja, hanem jelentős életminőség, fizikai erő javulást tud vele elérni. Szervezete remekül kezd el funkcionálni, nem korlátozza be a betegsége, és átlagon felüli teljesítményre képes. Az állapot azonban igen energiaköltséges, és számára nehezen fenntartható, így csak 5 körön át képes gond nélkül használni.
13-16 pont: Képes nagyobb felületek megtisztítására, nem szükséges érintkeznie a felülettel, elég, ha látja. A képesség ezen a ponton alkalmas arra, hogy mások vitális funkcióját is javítsa, nem csak Haruoét. Képes tiszta levegőt juttatni a tüdőkbe, a szervezetet a legoptimálisabb állapotba juttatni, ahol kihozhatja magából a maximumot. Sok koncentrációt, erőt igényel, az állapotot maximum 5 körön át képes használni.
17-20 pont: Képes igazán nagy felületek megtisztítására is, például óriási olajfoltok megszüntetésére, nagyvárosok levegőminőségének javítására is, azonban nem véglegesen. Az állapotot körülbelül 7 körig képes fenntartani.
20 pont felett: Az előző képességeket képes hosszabb ideig fenntartani, a nem szervezetet érintő, nagy tisztításokat véglegesen fenntartani. Végleges fullbring innen pályázható.

Mérgezés / Poisoning

A képesség feltétele a Megtisztítás képesség előzetes, legalább egy körön át tartó használata. A képesség során az előzőleg, a közegből kivont szennyeződések lelkét használja. Összesűríti, koncentrálja, és egy különös méreggé alakítja, ami nem a fizikai, hanem a lélektest megmérgezésére alkalmas.
Ahhoz, hogy ezzel megmérgezze ellenfelét, meg kell érintenie. Minden érintés egy láthatatlan jelet hagy az áldozaton. Az, hogy hány foltot képes hagyni, és milyen százalékban megmérgezni a testet, attól függ, hány körön át használta a Megtisztítás technikát. Egy kör Megtisztítás egy folt létrehozására elég.
Az áldozaton megjelenő hatás, a rajta sikeresen elhelyezett foltoktól függ. A mérgezésnek csak akkor mutatkoznak meg a jelei, amennyiben az áldozat használja saját reiatsuját. A mérgezés állapota a Megtisztítás maximum köreinek száma + 2 körig áll fenn. Tehát, amennyiben 3 pont van a fullbringen, két kör Megtisztítás lehetséges. Első körben csak a Megtisztítás használható, a Mérgezés utána 3 körön át marad fent.

1-2 folt: Az áldozat, ahogy használja reiatsuját, egyre fáradtabbnak érzi magát, kitartása, koncentráltsága csökken. Olyan dolgok, amik eddig könnyűnek tűntek, egyszerűnek, hirtelen nehezebbek lesznek és sok erőt kivesznek az áldozatból. Enyhe látászavarok, kissé megnövekedett reakcióidő jellemzi.
3-4 folt: Az áldozat határozottan gyenge, reiatsujának körülbelül háromnegyedét képes gond nélkül használni. Sokkal fáradtabbnak érzi magát a szokásosnál, reakció ideje tovább csökken. Enyhe szédülést érez, néha elhomályosodik előtte a kép, erős fejfájás nehezíti meg az életét.
5-7 folt: A képesség olyan hatásos, hogy az ellenfél csupán reiatsuja két harmadát képes használni, és úgy érzi, mintha mázsás súlyok lennének minden végtagjára kötve. A szédülés, émelygés folyamatos lesz, az áldozat szinte folyamatosan kettős látással küzd, de még harcképes.
7 folt felett: Az áldozat a reiatsujának csupán felét képes gond nélkül használni. Már-már harcképtelennek érzi magát, alig áll meg a lábán, és ájuláshoz közeli állapotba kerül. Minden tagja, minden mozdulat fájdalmasnak és túl nehéznek tűnik.

A képesség erősnek tűnhet, azonban a foltok létrehozása nem annyira egyszerű, ugyanis fizikai érintkezés szükséges hozzá. Továbbá, ha képes rá, de nem rakja fel elég gyorsan a foltokat, vagy nem sikerül neki, akkor a foltok száma nehezen növelhető, ugyanis azok csak meghatározott számú körig maradnak fent.



Úgy futott, ahogy csak a lába bírta. Minden egyes lépéssel közelebb került a házhoz, ahol felnőtt, de nagyon gyorsan fáradt. Ahogy a percek teltek, a hátralévő út nem rövidülni látszott, a cél egyre távolabbinak, elérhetetlenebbnek tűnt. Eszében sem volt feladni, vagy lassítani, mégis arra kényszerült. Ismerős, furcsa érzés lett úrrá rajta – végtagjaiból pillanatok alatt szállt ki az erő, mellkasát feszítette valami odabentről.
„Dame. Dame! Nem lehet most… miért pont most?!”
Egyik kezét a mellkasára szorította. Érezte a szapora, szabálytalan dobogást, hiába vett mély levegőket, úgy tűnt, fulladozik. Az épület falának támasztotta alkarját, hogy meg tudjon állni a lábán. Izzadtságcseppek csorogtak végig arcán, nyakán, ahogy lehajtotta a fejét, pár darab a földre hullott. Lépni se tudott, a hallása kiesett, és csak egyetlen dologra tudott koncentrálni: a szívdobogására.
„Lélekmanipulálást használtam, hogy megtisztítsam a levegőt, és lenyugtassam kicsit a szívem. Akartam még egy lehetőséget adni a szervezetemnek, hogy eljusson a biztonságba, ahol túlélhet. Olyan volt ez, mint amikor a búvár oxigénje elfogy – tudja, hogy ott van a pótpalack vészhelyzetre, és azzal is tisztában van, hogy azzal nem jut fel a felszínre. Valójában csak meghosszabbítja a szenvedést. Tudja, hogy csak pár lélegzetvétele van már hátra, és már azt is elfelejtette, merre van a felszín.”
Ő sem tudta már, pontosan merre indulhatna, már a hazafelé vezető utat is elfelejtette. Pontosan tudta, hogyha meggondolatlanul a képességeire bízza magát, és kijön a házból, így fog járni. Vállalta a kockázatot, mert anélkül nem nyerhetett. De segítséget kértek tőle, neki pedig… kutya kötelessége volt segíteni. Még nem volt ügyes a fullbringben, csak egy kölyök, iszonyú gyenge szervezettel, halálos szívbetegséggel, aki túlságosan sok shounen animét nézett életében.
„Ilyenkor a búvárnak két lehetősége van. Megpróbál az utolsó erejével a felszín felé kapálózni, hátha kitalál a sötét mélységből, mielőtt még teljesen elfogyna a levegője. Vagy egészen máshonnan közelíti meg a dolgot, és még mélyebbre tör, hogy a talajt, vagy követ keressen. Tudni fogja, merre van a felszín, és el is rugaszkodhat. A kérdés az, mennyire fél mélyebbre menni, amikor fel kellene jutnia, és mennyit hajlandó feláldozni?”
Remegő kézzel nyúlt a zsebébe, hogy az aprócska iPodot előhúzza belőle. Beledugta fülhallgatója jack csatlakozóját, keresgélt a számok között, amíg megtalálta a helyzethez megfelelőt. A dallamok felcsendültek a fülében, és ő máris érezte magában az erőt. A mentő nem tudja megmenteni. Az orvosok nem tudják megmenteni – mit tettek eddig érte? Semmit. Bezárták egy szobába, hogy ott éljen. Ő megunta, hogy csak sóvárogva bámulja a hőstetteket, egy székben ülve. Elege van abból, hogy a szobája ablakán keresztül bámulja a csodás világot. Elege van a képernyők mögé rejtett arcokból, a szavak mögött rejtőzködő emberekből. A magányból. Nem csak olyan gyerek akart lenni, mint a többi – annál valami különlegesebb.
A képessége volt az egyetlen, ami megmenthette, ezt tudta. Azt is alaposan megtanulta a szüleitől, hogy nem használhatja a hollow reiatsut túl sokáig, mert gyenge a teste, és egyszerűen nem fogja bírni. Most mégsem… mégsem volt választása.
„Elkezdtem keresni a talajt. Szükségem volt egy igazán különleges tárgyra, egy lélekre, amit felhasználhatok arra, hogy megmentsem magam. Nem kételkedtem magamban, akkor és ott, biztos voltam benne, hogy menni fog. Megérintettem a fejhallgatóm, hogy a hangerőn állítsak, és rájöttem, hogy végig itt volt az orrom előtt. Pontosabban itt lógott a nyakamban.”
A fejhallgató. Még kisgyerek korában vette, hogy ne zajoskodjon annyit a játékokkal, és az animékkel. Bárki, aki fontos volt számára, ezen keresztül szólt hozzá. Az összes animéjét ezen keresztül hallgatta. Ezzel telefonált, tartotta a kapcsolatot a külvilággal, elfoglalt szüleivel. A fürdőkádban is rajta volt, vele aludt, és tulajdonképpen sosem vette le a hűséges kis ketyerét. Amikor a fején volt, egészen más világba repítette, kizárta a valóságot. A zenék által egészen más személyiségeket tudott magára húzni – nem csak a világát változtatta meg, de őt is.
És ahogy ebbe belegondolt, könnyedén kapaszkodott bele a lelkébe, hogy felszabadítsa az erejét. Nem sikerült. Szinte azonnal elvesztette a fókuszt, megszédült, és térdre ereszkedett.
„Ba-dump. Ba-dump. Ba-dump. Hallottam, ahogy egyre lassabban, gyengébben ver a szívem, és minden egyes légvétel fájdalmas volt. Tudtam, hogy egy kis löket kellett csak, hogy menjen, új erőre kapjak, de meg se tudtam mozdulni. Nem találtam a talajt, és csak még mélyebbre süllyedtem.”
Ismét meg kellett próbálnia. Sosem tanította meg neki senki, hogy pontosan hogyan kell használnia a képességét, csak elméletben. Úgysem fog neki menni. Sosem lesz belőle rendes fullbringer. Beteg, örüljön, hogy él. Örüljön, hogy van egy steril szobája, ahol túlélhet még egy napot. Ne akarjon többet, nincs joga többhöz.
De ezt nem tartotta életnek. A halál egy különös állapotának, ami lassú, és soha véget nem érőnek tűnik, ezért döntött úgy, hogy eljön. Még egy próbára volt elég lélekereje. Forgott vele a világ, és szédült, egyre lassabban, nehezebben vette a levegőket, és köhögni kezdett. Még egyszer belekapaszkodott a lélekbe, és egy túlontúl drámai kiáltás közepette nagy levegőt vett. A szívverése lassan rendeződött, a vérnyomása visszaállt, és lassan, remegve talpra állt. Megtisztítás. A levegőt, a vérét, az érfalait. Ez a különleges képessége, és végre új erőre kap tőle, de ugyanolyan gyorsan fárasztja is a szervezetét. Bringer light. Elméletben ismeri a technikát, de pontosan tudja magáról, hogy messze nem elég képzett fullbringer hozzá, esélytelen, hogy használni tudja és időben hazaérjen.
„Megvolt a talaj, elrugaszkodtam a felszín felé, de tudtam, hogy nem lesz elég levegőm. Sétáltam hazafelé, ökölbe szorított kezekkel, és akkor, amikor megfordultam, tudtam, hogy mi a forgatókönyv. Ha én már nem vagyok elég, akkor egy dolog segíthet rajtam. A környezetem törődése.
Nem tévedtem. Pár percen belül éreztem az ismerős lélekenergiát, ahogy közeledett felém. Apró volt, nagyon törékenynek tűnt, mintha a nap is átsütött volna rajta. De mégis… ő volt az, aki megmentett.”

 
 – E-elnézést, fiatalember, de… miért érezte úgy, hogy ezt meg kell osztania? – kérdezi a lányka, értetlen arckifejezéssel, fejét kicsit oldalra döntve. Eddig senki nem mert a vonaton megszólalni a meglepettségtől. Az anyukák távolabb húzták tőle a gyermekeiket, féltőn óvva a kicsiket ettől az elmeroggyanttól. Nem értette, mi a felháborodás témája, és miért néz rá mindenki így. Pedig olyan élvezhetően mesélte az egész történetet!
– Ez egy tökéletes pillanat volt egy visszaemlékezésre – adja meg az egyértelmű magyarázatot egy bólintás kíséretében, amitől csak még meglepetten bámul rá közönsége. Nem érti, komolyan nem érti. Ennek nem így kellene működnie. Kell pár másodperc, amíg a hölgy ismét összeszedi a hangját és bátorságát, hogy felszólaljon.
 – De… mi nem is ismerjük magát ^^” – motyogja maga elé, miközben félénken piszkálgatja a szoknyáját. Ez már viszont kicsapta nála a biztosítékot, és hangosabban válaszolt a kelleténél.
– Ugyan már, ez a visszaemlékezések lényege, onnantól mindenki megkedveli a karaktert!
Kínos csend. A többi utas kényelmetlenül sugdolózva fordul el tőle, és állnak odébb, hogy véletlen se kelljen többé kapcsolatba kerülniük vele. Mérgesen fújtat egyet, fejére teszi a fejhallgatót, és megkeresi a megfelelő zenét a hangulathoz. A szám címe: „Meg nem értett hős.”
­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­
 
 
Fárasztó napja volt, és elkeseredetten sétált hazafelé. Ismét egy elvesztegetett nap az iskolában – nem lett sem erősebb, sem jobb, nem lett több barátja, nem mentette meg a világot. Újabb unalmas filler, elpazarolt idő, és már egyből azon gondolkozik, vajon hogyan fogja a következő napot kevésbé hasztalanná tenni. Iskolai egyenruhája hanyag módon van rajta, táskáját a vállán átvetve viszi. Már éppen lemondott arról, hogy ma este valami értelmes dolgot fog csinálni, azon járt az esze, milyen animét nézzen, mivel játsszon.
Az égboltot nézte, ahogy a nap utolsó sugarai már alig világítják meg az eget, a csillagok pedig lassan előbukkannak – már amennyit innen, a városból látni. Biztos benne, hogy sokkal szebb lenne, ha valahol vidéken élne, de mielőtt még ezen gondolkozhatna, meglátja a felfelé szálló füstöt, az apró parázsdarabokat, melyek követik a forró levegő áramlását. A füst orrfacsaró szagát hozza a következő szellő, Haru pedig vesz egy nagy levegőt, megigazítja a felsőjét, vesz egy mély levegőt. Lélekmanipulálást alkalmaz, hogy felkészítse a szervezetét – és már fut is, egyenesen a tűz felé.
Az égő épülethez megérkezve nem érez semmi különleges lélekenergiát a közelben. A tűzoltók szirénáját még távolról sem hallja, csak az égő épületből kétségbeesetten menekülő embereket látja, amint próbálnak minél előbb, biztonságban kijutni az épületből. Mindenki zavart, kavarodás és pánik lesz úrrá az embereken. A férfiak kötelességtudóan állják el az emberek útját, és próbálják kisegíteni az utolsó bent maradt személyeket. A lakóház aprócska, két emeletes, négy lakást tartalmaz.
Haru pedig próbál ott segíteni, ahol csak tud. Már percek óta nem jött ki több ember az épületből, amikor meghallotta kétségbeesett sikítást. Nagyon félt egy pillanatig, amikor tudta, hogy mi vár rá.
„Tudtam, hogy én vagyok a főszereplő. Én vagyok itt a hős. Az egyetlen ember a környéken, különleges képességekkel. Valószínűleg én vagyok az egyetlen, aki megmentheti, akárki is van bent. Sikít. Fél. Szüksége van rám. Én mégis… annyira… én is annyira… félek.”
Pár pillanatig mereven bámult az épületre, majd nem hagyott magának több időt gondolkodni. Messze söpörte a félelmet, és hagyta, hogy az adrenalin úrrá legyen rajta, olyan erőt adjon, amit más nem tud. Feláll, felkapja a fejhallgatóját, és az iPodon máris elindítja a megfelelő zenét, hiszen csak úgy nem tehet meg egy ilyen hőstettet.
A tűz kevésbé drámai, mint ahogy valójában képzelte róla, legalábbis a földszinten. Nincsenek plafonig csapkodó lángok, robbanások, omladozó falak, lépcsők. Nemrég ütött ki tűz, és egészen másra számított. Arra is számított, hogy a kint tartózkodó emberek majd megpróbálják megállítani, de mindenki inkább magával volt elfoglalva. Felsője gallérját a szája elé húzza – ami sokkal drasztikusabb, az a füst. Amint beér az épületbe, alig lát, könnyeznek a szemei, köhögni kezd, és nem is nagyon tud haladni.
Megérinti a fejhallgatóját, a lelkébe kapaszkodik, hogy a segítségével felszabadítsa az erejét. A fullbring most nagyon jól jön, tudja, hogy nem lesz képes sokáig tartani, de addig megtisztítja a levegőt maga körül. Leveszi a fejhallgatót, majd elkiáltja magát. A földszintről semmi válasz. Odafentről viszont halk köhögés, majd segítségkérés hallatszik.
„Gyorsan szedtem a lépcsőfokokat, és tudtam, hogy a hangra kell koncentrálnom, mégsem találtam. A legtöbb ajtót be kellett rúgnom, és vészesen fogyott az erőm. Hiába kaptam levegőt rendesen, éreztem, ahogy a tagjaim egyre gyengülnek. Nem én vagyok a legjobb fullbringer a világon. Nem vagyok a legjobb hős. Akkor is féltem.
Mégis tudtam, egy opció biztosan nincs: bárki is az, nem hagyhatom cserben. Számít rám. Én vagyok az utolsó reménye.”

Két személyt talált az egyik lakásban, az egyikük ájult volt, túl sok füstöt szívott be, és nem jutott elég oxigénhez a szervezete, a hölgy pedig nem akarta magára hagyni, próbálta ráncigálni, de már az ő ereje is fogytán volt, alig állt meg a lábán. Idefent már látszottak a lángok, a tűz ropogása egyre vészjóslóbb volt, az épület szerkezete kezdte megadni magát az égésnek. A tűzoltókocsik szirénája már egyre közelebbről hallatszott.
Haru odasietett, letérdelt a férfi mellé, a mellkasára helyezte a kezét, és minél gyorsabban, minél hatékonyabban igyekezett megtisztítani a tüdejét, és a vérét, hogy minél több friss levegő jusson a szervezetébe. A közelében még mindig nem volt füst, a nő is próbált mély levegőket venni, és egyáltalán nem értette, mi történik. A férfi igen hamar visszanyerte az eszméletét, hirtelen ijedt meg a helyzettől és menekülni akart.
Haru feltámogatta őt, és a lépcsőig lesegítette őket a nővel, onnan már biztos volt benne, hogy kijutnak épségben. Még körbe akart kicsit nézni, amikor meghallott ismét valamit. Kaparászás. Nyüszítés.
„Csak arra tudtam gondolni, hogy… A PICSÁBA MÁR! Valaki bennhagyta megégni a háziállatát, bezárt egy védtelen állatot egy égő házba! A helyzet azonban egyre veszélyesebbnek tűnt, és ki kellett volna mennem. Nekem is el kellett volna tűnnöm. Nekem nem volt hősöm, nem volt aki megmentsen, és fáradtam. Remegni kezdtek a kezeim, és egyre szaporábban vettem a levegőt. Már elég régóta tartottam fent a fullbringet, hogy ne fulladjak meg. Nem volt garancia, hogy kijutunk. Az eszem tudta, merre kellene mennem… de a lábam mégis a hang irányába vitt.”
Futott, ahogy tudott, hogy minél előbb kijuthassanak. Az ajtó, ami mögül a kaparászás jött, be volt zárva. Haru próbálta nyugtatni az állatot, de nem ment neki, ki kellett találnia valamit. Nem tudta berúgni az ajtót, úgyhogy maradék fizikai erejét összeszedve, vállal szaladt neki párszor. A harmadik próbálkozásra a zár megadta magát, az ajtó kinyílt, a látvány pedig félelmetes volt.
Ebből a helyiségből indulhatott a tűz, mert szinte minden lángolt, hihetetlen meleg volt, és a fullbring ellenére is alig jutott levegőhöz az ember – az égés szinte az összes oxigént felhasználta. Apró, fehér, hosszú szőrű kutyuskát látott meg, és felkapta, mielőtt az állat félelmében elszaladhatott volna, ismét egy csapdába. Nem nagyon tetszett neki a helyzet, próbálta többször is megharapni Harut, és menekülni akart. A fiú pedig csak simogatta, és elindult volna visszafelé, de egy égő szekrény elzárta az útját.
„Számíthattam volna rá. Mindig így van. A hős útját elzárja a tűz, és az utolsó, védtelen áldozattal az épületben ragad. A helyzet reménytelennek tűnik, sőt, kétségbeejtőnek, a néző pedig tövig rágja a körmét. A főhős gondolkozik a megoldáson… kell lennie valami kiútnak… nem létezik, hogy ne legyen… GONDOLKOZZ HARUO!”
Remegtek a lábai. Nem tudta, hogy a félelemtől, vagy a fáradtságtól, de akkor meglátta az ablakot. Még viszonylag ép volt, a hőtől kitört. Ott a kiút, nincsenek hihetetlen magasan. A kutyussal a hóna alatt indult meg az ablak felé, egyik lábával a párkányra lépett, és megszédült a látványról. A nincs is olyan magasan dolgot visszavonta.
Gondolkozni próbált, kizárni a sok hülyeséget a fejéből. Mély levegőket vett, de egyre több füst került a levegőjébe. Köhögni kezdett, az épület pedig omladozóban volt, és a lángok beszakították a padlót mögöttük. Véletlen nem volt visszaút, a tűzoltókra nem lehetett várni. Nem volt létra a közelben, és az emberek sem látták őket, az ablak az udvarra nézett. Nem volt segítség. Nincs felmentősereg. Csak magára számíthat.
„Eszembe jutott. Megvolt az ötlet. Tudtam mi a megoldás. Két dolog állt az utamba – a nyamvad szervezetem, ami kezdte megadni magát. És a félelem, ami a gyomromat egy gombóccá szorította össze, és még jobban fojtogatott.
A következő pillanatokra nem emlékszem. Nem tudom, mi zajlott le bennem. Nem éreztem. Nem gondolkoztam. Csak ugrottam.”

Kiugrott az ablakon, a kutyával a kezében, és koncentrálta az erejét. Azt a technikát alkalmazta, amit a bringer light elsajátítása közben is próbált, a talajt manipulálta a lába alatt. Megragadta a lelkét, és próbálta pontosan kinézni, melyik területre érkeznek, és azt a földterületet ruganyossá tenni, amennyire lehet. Ahogy megérkezett, a föld szépen benyomódott alatta, majd visszarúgta, ismét elrepült egy kicsit, de nem magasra. Bukfencezett a levegőben, a vállára érkezett, és gurult egy keveset. Vigyázott, hogy a kiskutyának közben semmi baja ne essen.
A hátára érkezve állt meg, az eget kémlelve. Nem maradt semmi ereje. Hevesen vette a levegőt. Fájt a mellkasa. De kint voltak, mindketten, a kutyus is, és ő is. Megtörölte az arcát, érezte, hogy kormos. Minden mozdulat fájt, ahogy felült, és lassan sántikált az emberekhez, zihálva, a kutyussal az oldalán. Hiába kérdezgetett bárkit, senki nem tudta, ki a kutya gazdája, azt mondták, nem is látták.
„Megérkeztek a mentők is a helyszínre, engem is elláttak oxigénnel, megnyugtatták a szívem, haza is vittek. Hamarosan megjelentek a tévécsatornák is, de nem adtam interjút, még csak képek sem készültek rólam. A mentősök hazavittek, nekem pedig furcsa, meleg érzés játszott a mellkasomban.
Nem hírnévvel tértem haza aznap este. Hanem egy új legjobb baráttal.”








hősködni
animék
internet
izgalmak
edzeni






fillerek
iskola
félni
unalom
sajnálat

Karakterlap

Neliel Tu Oderschvank

Moderátor

*

Hozzászólások: 204

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 1 721 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff *3*

Mottó:
"Omlik az ég, egy mesére zuhan... Na és akkor most mi van?"

Post szín:
2BCCFC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Akiyama Haruo
« Válasz #1 Dátum: 2017. Márc. 18, 22:32:37 »
Üdvölet! :3

Rendkívül jól szórakoztam az életképeken, remélem megmented a világot, és zászlód alatt egyesül majd minden ember! ;) A képességben a kért módosításokat megejtetted, így a batman jel helyett csak annyit világítanék a karakter alá: elfogadom! ^-^


Szint: 1. szint
Lélekenergia: 7000 LP
Kezdőtőke: 7000 ryou
(Rénszarvasok nyomában nyereményjátékból)


A pontozás: indulásként kapsz minden képességedre 1-1 pontot, kivéve a Fullbringre, amire 5 pont jár, ezen kívül pedig szabadon eloszthatsz 14 pontot az LP-d után a képzettségeiden, amik a következők:
  • Fegyveres harc
  • Pusztakezes harc
  • Lélekmanipulálás
  • Bringer Light
  • Fullbring
A rendszer márt ismered, elosztott pontjaidat itt jelentsd le.
Kellemes játékot! ^-^