Szerző Téma: Hoshi Ryohei  (Megtekintve 427 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Hoshi Ryohei
« Dátum: 2017. Márc. 22, 01:00:35 »
Második képesség
Engedély, és szint megvannak
Szintlépéssel igényelt második képesség


Ryonál (egy kis rásegítéssel) az atavizmus jelensége lépett fel. Noha Ryo már teljesen ember, az ősei között macska alakváltók nem kis számban megtalálhatók. Ezek az alakváltó gének, lévén az emberi génekkel keveredtek hosszú ideig, már jó pár generáció óta Ryo családjában passzív génként vannak jelen.  Ez a passzív gén aktivizálódott.  Ez annyit jelent, hogy Ryo ugyanúgy ember maradt, ám képessé vált annak a nagymacskának az alakját felvenni, amelyiknek a génjeit magába hordozta.
Alakváltóként a felvett állat sajátosságaival rendelkezik, noha az emberi öntudata megmarad.
Ryohei egy szibériai tigris génjeit hordozza magában. (Egy anyajegy szerű minta már eddig is árulkodott róla, Ryo csípője jobb oldalán.)
Ryo tigris alakban egy kifejlett, több mint három méteres, 380 kilós szibériai tigris. (tigrisek között is nagynak számít) Világosabb barnás-vöröses-sárgás bundája van. Árulkodó, hogy a szemei tigris alakban is tengerkékek. Képes emberi nyelven megszólalni macska formában is. Az érzékei egy nagymacska érzékeivel érnek fel. Ezt a képességét használva, fizikai erőnléte is megnő, egy nagymacska erejével vetekszik. (Egy kifejlett tigris olyan súlyú zsákmányállat elvonszolására is képes, amit három-négy  ember tud csak megmozdítani)  A teste strapabírása megnő. Az alakváltó géneknek köszönhetően kétszer olyan gyorsabban gyógyul, ám így sem képes az instant regenerálódásra.

Alakváltás:
1-8 pont: Teljes alakváltásra képes csak. 
9-16 pont: Képes a részleges alakváltásra, ám még ez az alakváltás nem tökéletes. (pl a szeme átalakításához még megjelenhetnek a tigris fülei, vagy épp a tigrisminták a bőrén, stb)
17-24 pont: Képes a tényleges részleges alakváltásra. (ha úgy akarja, csak a szemét, vagy csak a karmait stb, vagyis csak a kívánt testrészt alakítja át.)


A tigris története

Nem is tudom. Talán féltem kicsit. Elnyomta az izgatottság, ha éreztem is ilyet. Sosem hittem, hogy lehet ilyet, vagy hogy velem ilyen még megtörténhet. Viszont ismertem Darmore~t. Ha azt állította, hogy igen, akkor nem kételkedtem a szavában. Így aztán most itt ültem ebben a furcsa szobában. Mivel nálam azt mondta, hogy végleges lehet a történet, így nem is próbált átvinni minket abba a furcsa világba. Így aztán, most Hopi~val is átbeszélve a dolgot, ücsörögtem ebbe a szobába. Semmi berendezés, csak egy szék, egy asztal, meg a négy fal. Még ablakok se rendesen.  Voltak, de magasabban, mint normál esetben lettek volna. Talán valami régi gyár, varroda, vagy nem tudom mi lehetett kipucolva.
   - Most mindenki számára az lesz a legjobb, ha magunkra hagytok a fiúval - nézett felmenőm Umi~ra és Hopi~ra.  -Jobban  tud majd saját magára koncentrálni, ha nem kell attól tartania, hogy rátok támad. [/u]- próbálta őket óvatosan kiterelni a szobából. Persze Pöttöm Sárkány nem hagyta magát. - Itt van egy szoba, emellett, ott meg tudjátok várni, hogy túl legyen rajta! - Hopi~chan még rámorogni is képes volt. Elnyomtam egy mosolyt, ahogy odamentem, és beöleltem a Tűzokádók Legkisebbikét szeretettel.
   -Ne aggódj. Nem sokára megyek én is! Nem lesz baj! - súgtam a fülébe.
   -Biztos nem akarod, hogy maradjak? -mormogott nagyon édesen vissza. Hozzá döntöttem a homlokához az enyémet. Éreztem, hogy feszült, próbáltam picit megnyugtatni.
   - Nem kell sok, megyek én is! - motyogtam neki. - Addig ott maradnál Umi mellett, nehogy bármi történjen? - kérdeztem.  Arra csak elnevettem magam halkan, amikor közölte, hogy kiheréli Ninurta~t, ha bármi bajom lesz… miután meglesznek az ősök.  De így már hajlandó volt kimenni, hogy én kértem meg rá. Nagyon szégyentelenül megcsókoltam, mielőtt kilépett volna az ajtón, majd visszaültem a korábbi helyemre.
Darmore gondosan becsukta mögöttük az ajtót. Pár pillanatig ott állt még, majd hozzám sétált. Egészen fel kellett néznek ültömben, ahogy a jól ismert alakja fölém magasodott. Hangja megint … nem is tudom, hogy álmosnak, vagy inkább lustának tűnt, ahogy megszólalt. Engem már régebben is megnyugtatott a hanghordozása.
   - Nem fogok kertelni. Mindenekelőtt, veszett mód fog fájni. Ha sikerül a történet, és a mérgem felébreszti benned a tigrist, akkor is az egész szervezeted, fiziológiád át kell, hogy rendeződjön. Ez az átlag alakváltóknál nem probléma, mert így születnek.  A növekedésük során, amikor elérnek egy bizonyos kort, a testük magától indítja el ezt a folyamatot, és olyankor nem éreznek miatta fájdalmat. De mi most kierőszakoljuk a testedből, hogy váltson. És az erőszak sosem fájdalommentes. Viszont, ha sikerül előcsalogatnunk, pontosabban felrugdalnunk a cirmosod, utána már neked sem fog az alakváltás többet fájni.  - parányit bólintottam az elhangzottakra. Sejtettem, hogy nem lesz egy könnyű menet.  - Amikor alakot váltasz, először minden valószínűség szerint a macska ösztönök fogják átvenni az irányítást. - folytatta - Ne aggódj miatta. Azért lett mindenki más kiküldve, hogy így rájuk nem fogsz rájuk támadni. Ebből a szobából csak az ajtón keresztül tudnál kitörni, direkt azért választottam ilyen helyet. Ajtó előtt viszont én leszek, rajtam nem fogsz keresztül jutni. - ezt így kijelentette magabiztosan.  Semmit nem változott szinte ahhoz képest, ahogy annak idején én ismertem. -Szóval ezekkel nem kell foglalkoznod. Magadra figyelj. Ne félj elengedni a benned pihenő nagymacskát.
Nyugodt léptekkel  vett elő egy poharat. A saját karmával vágta meg a csuklóját, majd csurgatta a furcsa átlátszó folyadékot a pohárba. Nem kérdeztem, hogy az micsoda, vagy hogy miért nem vér folyik az ereibe. Nem kellett hozzá egy perc, hogy a „vérzés” elálljon. Végig nyalta a saját sérülését, mint egy becsukva ezzel a sebet. Letette a közelembe a poharat. - Most meg foglak harapni. Utána azonnal idd ki ezt a poharat! - megvárta, hogy bólintsak.
Behunytam a szemeim. Nem volt ingerenciám látni, ahogy hozzám hajol, hogy belém marjon. Ilyesféle látványt csak Nikkel Mókustól élveztem.  Egy hangot nem adtam ki, ahogy az agyarai a húsomba mélyedtek. Nem roncsolta a sérülést, nem tépte fel a torkom, bár éreztem, hogy könnyeden meg lenne az ereje hozzá. Ennek ellenére ritka óvatossággal, és gyakorlattal engedte el a torkom. Szinte azonnal a kezembe nyomta a poharat. Sürgetésére gyorsan lehúztam a tartalmát. Kellett hozzá pár másodperc, hogy rájöjjek, mire volt a nagy sietség. Eddig csak a nyakam zsibogott, ám alig tettem le az üveget, mintha eleven tűz perzselte volna végig a bensőmet. A következő pillanatban kiszorult minden levegő a tüdőmből. Elvágódtam a padlón. Mintha egyesével törték volna el a csontjaimat. Nem ez lett volna az első eset. Némán levegő után kapkodtam. Alig vettem észre, hogy Darmore felemelt, és úgy tartott, ne tudjam ténylegesen összetörni magam. A látásom teljesen összemosódott, elhomályosodott. Belül elkezdtem vacogni, miközben mintha parázzsal simogatták volna a bőrömet az egész testemen. Nem bírtam a mancsaimat mozdítani, hogy lepiszkáljam őket magamról. Ettől szégyen, nem szégyen, félelemmel vegyes düh fogott el. Mintha kirobbant volna belőlem, üvöltöttem el magam. Nem a saját hangom hallottam vissza, ráadásul bántóan hangosan. Mégis éreztem, hogy tőlem származott. Hasogatott tőle a fejem. ...
   Hirtelen pattantak ki a szemeim. Mindent bántóan élesen láttam. Pici apró részleteket. Pár pillanat kellett csak, hogy megfájduljon a fejem. Halkan morogva néztem végig a termen. Idegen környezet. A négy fal láttán legyőzhetetlen erővel tört rám a kétségbe esés. Csapdába estem. Idegesen szuszogtam a kijárat előtt álló alakra. Ráhunyorítottam. Két lábon állt, de éreztem a szagából, hogy nem ember. Figyelmeztetően rámordultam. Felborzolódott a szőr a tarkómon. Kéken felizzodtak a szemei. Hallottam kint a fal mögül a motoszkálást. Ez tovább borzolta az idegeim.  Végig jártam a falmentén, kitörési lehetőséget keresve.  Nem volt más út. Túl kellett jussak azon az alakon, hogy kiszabadulhassak. Ahogy ezt eldöntöttem, teljesen elhallgattam. Némán, óvatosan indultam meg felé. Az ösztönösen szívesebben cserkésztem volna, de gyorsan beláttam, hogy erre esélyem sem volt, soha.  Egyre sietősebb volt az irányába. Nem torpantam meg, a tekintete ellenére sem, hanem lendítettem a mancsom. Ám ahelyett, hogy összecsuklott volna, ahogy annak lennie kellett volna, én csúsztam hátrébb… jóval hátrébb. Felmorrantam az eredményre. A karmaim nyomán a ruhája cafatokban lógott. Elindult felém. Felcsillantak a szemeim, hogy most kikerülhetem, de nem hagyott rá lehetőséget.  Mire észbe kaptam, már ott volt mögöttem. Két marokkal ragadta meg a grabancomat.
   - Figyelj rám Kiscirmos! - mélyebb volt a hangja a megszokottnál. Én meg nem bírtam mozdulni. - Kértelek, hogy engedd el a tigrist. Jól csináltad, de most már elég lesz, nem gondolod? Ne felejtsd el, hogy kicsoda vagy, Hoshi Ryohei! - morrantam egyet, próbáltam szabadulni a mancsából, de esze ágában sem volt engedni -Figyelj a környezetedre! A beérkező ingerekre. Válaszd ki, hogy mi az, ami releváns a számodra - Tettem amit mondott. Nem volt más lehetőségem. Elég nyilvánvaló volt, hogy másképp nem hajlandó elengedni. És már próbáltam, hogy visszafordulok, vagy kicsavarom a gerincem, amennyire csak lehet. Egyik se vált be. Vettem egy mély levegőt. Behunytam a szemeim, és csak a hangokra összpontosítottam. mázsás súlyként zuhant rám az a hang kavalkád, ami már eddig is ott dobolt a fejembe. Ám amíg eddig küzdöttem ellene, hogy szabad folyást engedtem neki. Egészen addig, míg ismerős hangokat nem hallottam ki belőle. Felkeltették a figyelmem, így rájuk összpontosítottam. Morgás, és nyugtatás. Ismerős volt mind a kettő.  Picit félre fordított fejjel néztem a fal azon pontjára, ahonnan a hangok érkeztek. Meglepő mód eltompult az összes többi zaj. Már nem zavartak. A hasogató fejfájás is múlóban volt. A férfi érzékelte a változást, elengedte a nyakam. Nem ugrottam a torkának, ahogy azt elejébe terveztem. Inkább oda sétáltam a fal mellé, és leültem elé. Így olyan volt, mintha közvetlen mellőlem hallgattam volna őket. Letettem a két mancsomra a fejem. Pöttöm Sárkány aggodalmas hangját nem lehetett elfelejteni, ahogy Ancit sem. A hangjában neki is ott volt az aggodalom, mégis igyekezett megnyugtatni Nikkel Mókust.
   -Mennyi ideje várnak ránk? - meglepett, hogy emberi szavak jöttek ki a számon. Már Darmore~t is felismertem minden gond nélkül.
   -Fogalmam sincs. Nem az időt figyeltem - mosolyodott el megkönnyebbülten. - Próbálj meg visszaváltozni, majd megint. Idézd fel az emberei alakod! Ennyi a titok. - egy villanás után dőltem el. Ki voltam merülve, de így is érzékeltem, hogy ezt már nem éreztem. Sem fájdalmat, sem semmi hasonlót. Újra a tigrisre gondoltam, majd négy lábon elsétáltam a szoba közepére. Leültem, az ajtótól tisztes távolságra.
   - Szólnál nekik? - kérdeztem. Nem tudtam, hogy hogy fognak reagálni arra, amit látnak. Igazából még magam sem láttam magamat, hogy tudjam, miféle, vagy milyen tigris is lettem pontosan. Megvártam, hogy ükapám kimenjen, majd a többiekkel térjen vissza. Míg kiindult, másik felső került rá ahelyett, amit szétszaggattam. Tisztában voltam vele, hogy nem csak a ruhát kaptam el, úgy sejtettem, nem akarta, hogy Umi aggódjon. Nagyon nyugodtan csücsültem az ajtótól picit távolabb, mikor beléptek. Oldalra döntött fejjel figyeltem, ahogy Hopi igen csak Ancira koalázott. 
   - Ijesztő? Vagy nagyon ocsmány? - érdeklődtem le, igazából mind a kettejüktől. Anci válaszolt. Hopi még csak mormogott a hátán.
   - Gyönyörű vagy, kicsim! Most tényleg igazi tigris vagy!- beölelgette Olaj Malacot - Ha jól sejtem, Hopi chan, csak nem biztos benne kit is lát pontosan. Mondanál neki valamit? -Sunyi mosolyt nyomtam el, mert féltem, hogy vicsorgásnak hatna.
   -Életem - Ez már Hopi~channak szólt - Szívem szerint most azonnal visszaváltoznék, de sajnos igen csak ruhátlan lennék úgy. És a Liliom Virágos lelkecském kimondhatatlanul szégyenlős…  Még ha csak Pöttöm Sárkány te lennél jelen, még megkockáztatnám, de mi lesz, ha nem csak én, Anci is zavarba jön? - próbálkoztam, miközben nagyon lassan és óvatosan lépkedtem feléjük. Bár többet ácsorogtam, mint haladtam volna. Azt akartam, hogy szokja, hogy lopom a távot magunk közül.  Direkt olyan kifejezéseket használtam, amikkel régen is mindig elértem, hogy Vérhörcsög mód nekem essen. Hátha fizikálisan is tényleg nekem pottyan.
Ehelyett inkább gyanakodva figyelt továbbra is. Kivételesen figyelmen kívül hagytam Anci növekvő jó kedvét. Önző mód Hopi~ra koncentráltam.
   - Lehetek  őszinte? -kérdeztem, egy halk nevetés kíséretében - Ki nem mondhatom, hogy mennyire megkönnyebbültem, hogy nem egy szőke gorilla lett belőlem! - majd hirtelen megtorpantam, és Umi~ra néztem - Ugye nem lettem tényleg szőke gorilla? - kérdeztem, hallhatóan kétségbe esve.  Ahogy eléjük értem, olyan igazi tigris köszönéssel szuszogtam őket meg.  Umi biztatására, hogy ez is, és a szemeim is maradtak a régiek, csak bólintottam egyet, de nem mentem közelebb. Meg akartam várni, hogy azt a pár lépés távolságot már ő tegye meg. Nem akartam siettetni.  Végül nagy nehezen csak rászánta magát, hogy ő is hozzá ér a bundámhoz. Egy kis anyai rásegítéssel. Ugrott egyet, amikor oda toltam a képem hozzá. Szusszantam egyet rá.
   - Ne aggódj Drága, ilyen alakban ígérem, hogy nem haraplak meg. Azt megtartom emberi formámnak, bár nem ígérem, hogy leredukálom akkora, amikor kettesben vagyunk! - jelentettem ki nagyon magabiztosan. Holott előtte még azt kellett volna elérjem, hogy ne féljen tőlem. Ahogy a bundámhoz ért, dorombolva nyomtam a kezéhez a fejem.
Ahogy megláttam, hogy már pocok pofival motyog, kicsit kezdtem megnyugodni. Arra meg, hogy beígérte, visszaharapna, végképp. Persze ez nem azt jelentette, hogy akkor letámadtam. Nem akartam megijeszteni, had szokjon hozzám. Csak tartottam a fejem nagyon elégedett pofával, és doromboltam… már amikor épp nem beszéltem.  Óvatosan ugyan, de magától simogatott már. Naná, hogy jót tett az elfajzott tigris lelkemnek, amikor már arról érdeklődött, hogy nekem ez mennyire furcsa.
   - Nagyon. Sokkal élénkebbek az érzékeim, mint voltak. És a szokásoshoz képest alacsonyabban vagyok. Mármint mégis csak négy lábon… De azt hiszem nem lesz vészes megszoknom. - szusszantam egyet. - Ezektől eltekintve azt hiszem meg tudom szeretni. Főleg, ha te is megszokod hogy ilyenkor így vagyok! - hagytam még neki egy kis időt.  Picit közelebb tartottam a képem, hogy vajon elmenekül~e. Nem tette. Helyette morcosan szusszant, hogy akkor jól van, ő is igyekszik megszokni a méretes cirmost. Hálásan, bár óvatosan a kezéhez nyomtam az orrom.  Megrezzent, ahogy hozzá értem, de nem rántotta el újfent a kacsóját.    Helyette az orrom kezdte el tapizni. Nagyon édes volt, de majdnem eltüsszentettem magam tőle.
Úgy döntöttem, hogy ennyi elég lesz első nekifutásra. Sokkal jobban fogadta a helyzetet, és sokkal jobban kezelte a nagymacskám, mint ahogy azt reméltem.  Az ember formámra gondoltam, és szinte egy szemvillanás volt az egész, már Ryo~ként ücsörögtem Hopi előtt. És persze galád mód, így már meg mertem nyalni az épp előttem pihenő tenyerét. Rámosolyogtam a fiúra.
Hatalmas szemekkel nézett rám, majd elvörösödött.  Elfordulva közölte velem a nyilvánvalót, hogy ruhátlan vagyok igen csak.
   - Igen, ez nekem is feltűnt… ámbár most mondhatnám, hogy szóltam előre… - egyből felcsattant, hogy öltözzek fel. Mintha csak összebeszélt volna ükimmel, landolt rajtam egy melegítő nadrág. Ritka gyorsan magamra rántottam, majd fölkaptam Hopi~t. Nagyon élveztem, hogy búj hozzám dünnyögve. Szeretettel öleltem magamhoz, meg csüccsentem le nagyon elegánsan a földre. Azért kikészítettek a történtek. De nem volt az a pénz, kiadjam Pöttöm Sárkányt a karjaim közül. A válla fölött lestem rá Ükijeimre. Azt már meg se kérdeztem, hogy hogy voltak ez alatt a rövid idő alatt képesek kicserélni a felsőjüket. Ninurta~n, mintha befáslizták volna Anci pólóival a mellkasát. Sejtettem, hogy a karom nyomomnak szólt a történet. Umi~n meg Darmore egyik ingje volt… ért neki a térdéig simán.
   -Amikor másodjára alakot váltottam, már nem volt bajom. Az első alkalommal miért nem ismertelek fel? - kérdeztem Ninurtát - Ez mindig két esélyes? - nem olyan volt, mint mikor az emlékeimet éltem újra. Teljesen más. De nem volt jobb. És nem szerettem bizonytalanra játszani.
   -Minden kezdet nehéz. A testednek, először kellett egy teljesen másik formát felvennie.  Ez leterhelte a fiziológiád, nem is kicsit. Ráadásul amikor magadhoz tértél, hirtelen szakadt rád a macskák érzékelése. Fáradtan, és ha jól sejtem nem kicsit zúgó fejjel, az ösztöneid elnyomták az öntudatod. Második alkalommal már tudtad, hogy mire számolj, és nem is volt baj. Nem tartom valószínűnek, hogy innentől problémád lenne az ösztöneiddel. Vagy hogy a macska miatt ne ismernél fel másokat. -picit talán megkönnyebbülten szusszanva temettem az arcom Hopi~chan hajába. Azért erre az ösztön dologra, úgy döntöttem, hogy figyelni fogok a jövőben mindenképp! 




(click to show/hide)

(click to show/hide)

Karakterlap

Abarai Renji

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 117

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 2 082 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Hoshi Ryohei
« Válasz #1 Dátum: 2017. Márc. 22, 21:08:34 »
Ahoj!

Jöttem kiosztani a lapokat! :S
Lassan megnyithatnánk a saját Alakváltó macska kávézónkat! *-* Na-na-na? ;)

Nem találtam kivetni valót a pályázatban. Az ic részben benne van, hogy jött ez a macska lét és magával a képességgel sincs bajom. Mások ennél cifrább és hajmeresztőbb dolgokat találnak ki...

Én rámondom az áment! Tehát a második képességet ELFOGADOM! Jó dorombolást az oldalon! :3