Emberek Világa > Lezárt küldetések

Jelenés (villámküldetés)

(1/8) > >>

Hirase Keisei:
I.FELVONÁS A küldetés főtámogatója a „Mesélő kerestetik” program.Típus: Villámküldetés
Felügyelő: Yorcsi
Résztvevők: Urufu Heisuke, Ishimaru Akira, Kuroji Rei, Tachibana Yuuna, Akiyama Haruo, Amarilla Bianchi, Adrián Ruiz
Shimizu Saori

Seiretei

Napsütéssel gazdag, meleg tavaszi reggel köszöntött a Seireiteire. A szél nem fújt és az égen egyetlen felhő sem volt látható. Az emberek mosolyogva léptek ki a szabadtérre, mindenkinek feldobta a kedvét a kedvező időjárás, kivéve a Gotei 13 Főkapitányát, aki már napok óta csak zsörtölődött és idegeskedett a három nappal korábban az Emberek Világába küldött kisebb csapata iránt ugyanis minden kommunikációs lehetőség megszakadt velük és nem tud róluk semmit sem.
Ingerülten csap az asztalra majd egyik tisztjét riasztja, akit azzal bíz meg, hogy állítson össze egy képzett csapatot, akik majd az eltűntek után erednek.  A tiszt meghajlással jelezte, hogy tudomásul vette a parancsot és neki is látott a folyamatnak.

Ishimaru Akira&Urufu Heisuke

Dél körül járhat az idő, a nap ilyenkor tűz a legmelegebben és az ember inkább ki sem menne. Egyesek most tartják az ebédszünetüket vagy éppen most térnek vissza kisebb nagyobb feladatokról vagy éppen most mennek valakit felváltani.
Ti bármit is csináltok egy pokollepkére lesztek figyelmesek ahogyan egyre erőszakosabban próbálja meg átadni üzenetét és ezért repked össze-vissza az orrotok előtt. Miután sikeresen átvettétek az üzenetet megtudhattátok, hogy egy igen fontos és sürgős küldetésre lettetek kiválasztva és minél előbb a központi Senkaimon kapuhoz kell sietnetek ahol majd megkapjátok a részletes leírát a dologról.
Érkezésetek post sorrendben történik és egy alacsony, kicsit ráncos Ichibantai tiszttel találjátok szembe magatokat, aki kicsit ingerülten sétálgat fel és alá egy mappával a hóna alatt. Amikor megpillant Titeket erőltetett mosoly terül el az arcán amivel leplezni próbálja aggódását majd kezet nyújt mindkettőtöknek.
- Ibuki vagyok az Ichibantai egyik tisztje és a Főkapitány parancsára hívattalak ide titeket. – mondja komoran majd egy torokköszörülés után kinyitja a mappát, ami eddig a hóna alatt volt és három fényképet nyújt át nektek.
- Ők hárman a Gotei 13-ban szolgálnak hosszú évtizedek óta. Az a közös bennük, hogy négy nappal korábban egy csapatként lettek kiküldve az Emberek Világába azonban megszűnt velük minden lehetséges kapcsolat. Semmit nem tudunk róluk és vissza sem tértek. – mondja miközben lesüti tekintetét látszik rajta, hogy szomorkodik a történtek miatt. – A maguk feladata, hogy megpróbálják előkeríteni Őket és ha fényt derítenek hollétükre értesítenek minket ezzel itt. – vázolja fel a dolgotokat majd átnyújt egy lélekmobilt Heisukenak
- Most pedig ha kérhetem akkor induljanak minél előbb, nem várhat a dolog. – adja ki a parancsot majd a kapu felé tessékel benneteket illedelmesen.

Az átjutásotok minden probléma nélkül zajlott le. Az idő mint a Seireiteiben itt is gyönyörű. A nap hetedhét országra süt, egy felhő sincs az égen és még a szél sem fúj.
Semmi különöset nem láttok egészen két percig majd egy igen gyenge és ismeretlen lélekenergiát éreztek meg a hátatok mögött ami shinigamira emlékeztet Titeket ezért Akira egyből hátra is pillant és észre is veszi a kis potyautasotokat.

Már csak az a kérdés, hogy Ő mégis hogyan került oda és mit is csináljatok vele…

Kuroji Rei

Rád is vonatkozik az időjárással kapcsolatos dolog, élvezed is ugyanis az utolsó órád elmaradt így a szabadba tudtál menekülni az Akadémiából és saját edzéseddel foglalkozhattál egészen addig míg éhséget nem kezdtél érezni. Bosszantott a dolog, hiszen sosem hagyod félbe az edzést, de éhséged felülkerekedett rajtad ezért a batyuddal a hátadon úgy döntesz, elindulsz keresni valami olcsó étkezdét ugyanis az Akadémia által szolgáltatott koszttól már hányingered is lehetett..
Azonban a dolog nem volt olyan egyszerű mint gondoltad elsőre ugyanis a tömegben szinte elvesztél és azt sem tudod, hogy most pontosan hol vagy és merre kéne menned. Emberek sokasága vesz körül, de egyik sem hajlandó foglalkozni veled, mintha ott sem lennél. Ennek hangot is adhatsz, de felesleges még így sem vesznek, észre ezért úgy határozol, hogy megoldod egymagad.
Így sikerül elkeveredned egészen a központi Senkaimon kapuhoz ahol fél füllel sikerült végighallgatnod a két halálisten feladatát taglaló monológot és egyből be is indultál. Talán még arra is gondoltál, hogy mi lenne, ha Te mentenéd meg az elveszetteket. Lehet, hogy ez volt az oka annak, hogy amikor az Ichibantai tisztje, Ibuki hátat fordított az éppen átkelő halálisteneknek Te egy macska ügyességével (kockadobás alapján) sikerült észrevétlenül utánuk ugranod és Te is átkeltél.
Az átkelés nem volt furcsa, hiszen volt már benne részed azonban nem tudtad, hogy mihez kezdjél hiszen fennállt annak a veszélye, hogy azonnal visszaküldenek és még büntetést is kapsz. Megérkezésed után már nem voltál olyan szerencsés, mint a kapuhoz való eljutásnál ugyanis szinte egyből észrevettek Téged..

Vajon hogyan vágod ki magad eme elfuserált helyzetből?

Emberek Világa

Ide is beköszöntött a tavasz. A vastagabbnál vastagabb öltözékeket kezdte felváltani a lenge tavaszi kabát és egyéb kényelmesebbnél kényelmesebb öltözékek. Az emberek kedve jobb lett, szinte mindig mosolyogtak kivéve amikor ismételten egy gyermek eltűnéséről hallottak vagy különös, megmagyarázhatatlan robbanások szemtanúi voltak.. De mivel nem találtak rá magyarázatot próbálták az egészet a véletlenek számlájára írni.

Vajon tényleg mindez csak véletlen?

Amarilla Bianchi
A napod szokásosan kezdődik. A hírek miszerint sok gyermek tűnt el hozzád is eljutott és Te nem tudtad le annyival, hogy kamaszok, majd visszajönnek illetve a robbanások, megmagyarázhatatlan balesetek sem kerülték el a figyelmedet. Akár még nyomozni is elkezdhettél a történések után, de még egy fűszálat sem találtál ami nyomra vezethetne.
Éppen az utcán tartózkodsz (hogy milyen okból azt rád bízom) amikor egy ismeretlen ámbár erőteljes lélekenergiát vélsz felfedezni a tömegben. Nem tetszik a dolog számodra ezért körbe is pillanthatsz, de az ott tébláboló szimpla embereken kívül senkit sem látsz, de ennek ellenére olyan érzés fog el mintha követnének, figyelnének Téged. Ez talán zavaró is lehet számodra így a lépteidet is megszaporázhatod azonban amikor egy kihaltabb részhez érsz egy fekete csuklyás alakot pillantasz meg a falnak támaszkodva majd egy pislogás után már ott sem volt. Ebből már arra következtethetsz, hogy nem teljesen emberi és evilági dologról van szó azonban több időd nincs is a gondolkozása ugyanis a korábban látott alak karnyújtásnyira Tőled jelenik meg.
- Mrs. Bianchi? – teszi fel a kérdést ami meglephet Téged hiszen semmit nem tudsz az idegenről Ő mégis a neveden szólít Téged. – Attól tartok, hogy velem kell tartania. Ha ellenkezik erőszakot fogok alkalmazni. – mondja kedves stílusban, mintha egész életében ezt mondogatta volna minden embernek, aki szembe jött vele az utcán.
 

1.)Ha beleegyezel, hogy Vele tartasz egy másodperc tört része alatt húzódik hátulról a fejedre egy fekete zsák  a kezeidet pedig hátra köti valaki és már cipelnek is majd vas keménységű tárgyra puffansz, ami szinte egyből el is indult. Elraboltak Téged is.


2.) Ha nem egyezel bele akkor az előző lehetőséghez nagyon hasonló dolog történik annyi kivétellel, hogy itt már le is ütnek aminek következtében elveszted az eszméletedet. Amikor pedig magadhoz térsz szintúgy egy fekete zsákkal a fejeden teszed ezt és úgy érzed mintha egy kisteherautó platóján feküdnél összekötött végtagokkal.
Vajon ki és miért rabolt el Téged és Te mindezt hogyan viseled?


Tachibana Yuuna
A Te napod is komolyabb események nélkül veszi kezdetét. Minden a megszokott kerékvágásban megy. Felkelsz, elkészülsz, elmész a fontosabb helyekre ahol meg kell jelenned majd miután végeztél a mindennapi teendőiddel elindulsz hazafele.
Ahogyan hazafele tartasz a tömegben olyan érzésed lesz mintha figyelnének, de nem foglalkozol vele, trappolsz tovább nyugodtan. Azonban mikor befordulsz az utcátokba két csuklyás alakot pillantasz meg miközben feléd tartanak. Ismerős lehet Neked a helyzet, de a két alak semmilyen gyanús mozdulatot nem tesz.
Amikor elhaladsz mellettük azt veszed észre, hogy csak az egyik ment tovább, de szinte egyből meg is állt mögötted míg a másik előtted cövekelt le és bárhogyan próbálod kikerülni nem sikerül. Kezdett nyugtalanítóvá válni a helyzet, de végül a veled szemben álló alak nyugodt, kedves hangon szólított meg Téged.
- Tachibana Yunna, igaz? – kérdez rá kilétedre mintha csak random állítottak volna meg valakit az utcán és ez neked is feltűnhet. – Lenne Önhöz pár kérdésünk, ami a bátyjára és annak hollétére vonatkozik. Ha nem működik együtt kénytelenek leszünk erőszakot alkalmazni. – mondja végig a kis monológot ugyan abban a kedves hangnemben amivel megszólított majd csöndben maradt és a válaszodra vár.

Vajon miért keresik a testvéredet és miért pont Téged találtak meg?

Shimizu Saori
Átlagos napnak indult a napod. Ugyan úgy indítottad a napodat mint az összes többit. Semmi különösre nem lettél figyelmes. A hírek miszerint gyermekek tűnnek el eljuthatott hozzád is, de egyéni döntésed miként kezeled a dolgokat.
A fontosabb napi teendőiddel végezvén az utcán barangolsz, semm érdekeset nem látsz csak boldog párokat, nevetgélő baráti társaságokat ahogyan elhaladnak melletted. A tavasz mindenkire ilyen hatással volt körülötted és talán még zavarhatott is a dolog. Éppen ezért is próbáltál meg sietni azonban még mielőtt a legvégső úti célod felé vetted volna az irányt egy fiút pillantasz meg, akit egyből fel is ismersz. Egy nővel beszél, akin látszik, hogy valami nagyon nincsen redben ugyanis sírva magyaráz valamit az ismerős fiúnak. (Haruo)
A döntés rajtad áll. Oda sietsz hozzá és megérdeklődöd mi történt vagy folytatod a sétát…

Akiyama Haruo
Valamilyen oknál fogva sétára vetted rá magadat. Tömve volt emberekkel Te pedig köztük araszoltál és próbáltál kitalálni valamit, hogy mit is kéne ma csinálnod. Az emberek nevetgéltek, zajongtak körülötted és volt, aki gondolkodás nélkül lökött arrébb téged, hogy minél előbb tovább tudjon állni. Ez minden ember számára bosszantó lehet ezért megpróbálhatsz egy kevésbé forgalmasabb részén sétálni az után amikor megpillantasz egy kétségbe esett nőt ahogyan kapkodja jobbra és balra a fejét.
- A fiam… Hova lett a fiam?!!? – kezdett el kiabálni hátha így sikerül megtalálni elveszettnek tűnt gyermekét. Ha úgy döntesz, hogy megpróbálsz Neki segíteni hálálkodásba kezd majd levegővétel nélkül kezdi el sorolni az ismertetőjegyeit.
- Tejfel szőke haja van, tengerkék szeme, szereti a kék színt ezért szinte minden ruhanemű kék rajta. - hadarta el majd a szemedbe néz és látod, hogy könnycseppek gyülekeznek lélektükrei alatt. – Kérem segítsen megtalálni, az egyetlen szem gyermekem és az előbb még itt volt.. – könyörög neked és Te ekkor a nő válla felett elpillantva meglátsz egy fekete csuklyás alakot, aki kézen fogva sétál el a helyszínről egy tetőtől talpig kékbe öltöztetett kisfiúval.
A döntés rajtad áll, hogy az ismeretlen után eredsz és megpróbálod, visszahozni a fiút vagy szó nélkül tovább állsz.

Las Noches
Las Nochesbe nem tűnt fel a tavasz. Mint mindig most is csak s ötét égbolt és a hold volt látható illetve a végtelen sivatag amerre csak ellát az ember. Az utóbbi időben viszont kicsit nyugtalan lett a környék. Elterjedt egy hír miszerint arrancarok tűntek el és valami vagy valakik pusztítják az összes olyan lényt amely kapcsolatban áll bármilyen szinten is a lidércekkel.
A pletyka hallatán Seth úgy döntött, hogy kiküld egy valakit, akinek majd sikerült megnyugtatni mindenkit és teljes lesz ismét a nyugalom az amúgy is kihalt sivatagban.

Adrián Ruiz

Napi teendőidben szakít félbe egy vézna kis arrancar, aki csak annyit mond neked, hogy Seth hivat Téged. Meglepő lehet számodra a dolog hiszen nem sokszor fordult elő még életedben, hogy a Vezető csak úgy magához hívat. A kérésnek eleget téve minél hamarabb megpróbálhatsz odaérni ugyanis az a legjobb. A pletykákat Te is hallottad, de nem szenteltél rá túl nagy figyelmet.
- Hát megérkeztél. – szólít meg a nagyfőnök amikor színe elé kerültél a vártnál jóval hamarabb. – Gondolom hallottad Te is a pletykákat. A dolognak van igaz része is ugyanis három nappal korábban egy felderítő csapatomnak nyoma veszett az Emberek Világában. Halálistenek kezét érzem a dologban így az lesz a feladatod, hogy a nyomukba eredsz és információkat gyűjtesz. Majd ezt követően pedig visszatérsz és a többit rábízod az Espadára.. – mondta komoran majd intett is, hogy elmehetsz pedig még egy szót sem szóltál. Ez egy kicsit zavarhat, de a parancs az parancs, egyből az Emberek Világába sietsz ahol már valamennyire jártas is lehetsz.
Megérkezésed zökkenőmentesen zajlott. Semmi különöset nem vettél észre csak azt, hogy milyen jó idő van. Talán már azon gondolkoztál, hogy pontosan merre is kéne elindulnod amikor két halálisten lélekenergiáját vélted felfedezni magadtól Északkeletre. Vezetőd állítása így kezdett beigazolódni.
A kérdés már csak az, hogy pontosan mihez is fogsz most kezdeni?

HATÁRIDŐ: MÁRCIUS 25. 23:59
Post sorrend nincs, bármi kérdésetek van megtaláltok.



Amarilla Bianchi:
A tavasz első jelei már meg is érkeztek, ami nem jelenthet mást, mint nemsokára itt a nyár. Nem kell már vastag kabátot sem hordani, sőt egyre lengébb öltözetbe is kiugorhat az ember a szabadba. Azonban a madárcsicsergésen kívül más is megtöri a csendet. Ugyan oktalanok úgy hiszik ezek a véletlenségek összege, de én sejtem, hogy itt valami különleges van a háttérben. Olyan, amit az átlagosok nem is láthatnak. Ennek viszont kötelességem utána járni. Vizipipát és a nyomozósapkát nem szerezhettem be, így kicsit Watson-nak érzem magam, de sebaj, tudok így is Holmse lenni, mert én fogom a rejtélyt megoldani. Mi is ez pontosan? Nos, elárulhatom. Szigetlakó és nem szigetlakó személyzetek tűnnek el nyomtalanul, ráadásul megmagyarázhatatlan robbanások is vannak. Utóbbit könnyen előidézhetik a lélekkajálók is, szóval már csak azért sem ártana utána nyomozni… De hiába néztem meg a romokat, semmi gyanús lélekdarabra nem leltem semmi jelet, vagy bármi olyat, ami lélekkajálóra vagy őrangyalra utalt volna. Sajnos semmi nyomot nem találtam, amin el lehetne indulni. Éppen ezért egy újabb ilyen teremszemléről hazafelé menet mérgelődtem magamban, amikor egy furcsa lélekdarabra nem leszek figyelmes. Igen csak sokan vannak körülöttem, szóval nem is tudom pontosan, hogy kihez is tartozik. Határozottan ismeretlen, és még erős is. Mégis kié lehet? Olyan érzés fog el, mintha követnének, ami engem ugyan nem zavarna átlagosan, de lehet, azt hiszik nyomra bukkantam a legutóbbi helyszínen? Túlmérik a helyszínelői képességeimet. Mindenesetre jobb kiszűrni azt a lélekdarabot, és ha az követ engem, akkor megtudni, hogy ki vagy mint lehet. Szóval kicsit magasabb gyorsasági pontra kapcsoltam, hogy akárki is legyen, megizzasszam. Amikor pedig egy kihaltabb részhez érek, akkor az egyik sikátorban egy csuklyás alakot pillantok meg, aki a falnak támaszkodik. Félre is fordítom a fejem, majd közelebb lépek hozzá. Ő lesz az, akinek a lélekdarabját megéreztem. Megszólítani már nincs esélyem, mert eltűnik, és csak kisvártatva bukkan fel megint tőlem karnyújtásnyira. Biztos olyan helyváltoztató képességgel bír, mint én. Megszólít, és pontosan tudja a nevemet. Ezen meg is lepődök, mert nem vagyok olyan népszerű, hogy bárki csak úgy felismerjen az utcán. Folytatás, meg még inkább meglep.
- Ön kicsoda, és honnan tudja a nevemet? Maga biztos, hogy különleges, mert igen jól érezhető a lélekdarabja. Nem szeretném, ha erőszakot alkalmazna, mert az nem jó dolog. De gondolom, azért kell magával tartanom, mert látta, hogy nyomozok. Ez valami titkos különleges akció? Szeretném, ha beavatna, szóval még szép, hogy megyek! Átveheti Watson szerepét.
Az erőszak nem jó dolog, meg nem biztos, hogy az neki lenne jobb, meg ha tényleg tud valamit, akkor vele tartok. Túlságosan benne vagyok, hogy csak úgy elúszni lássam a lehetőséget. Meglepetésemre viszont egy zsákot húznak a fejemre, amitől nem látok. Mögülem történt, és ráadásul a kezeimet is hátraköti ezen ismeretlen valaki. Váratlanul és gyorsan történik mindez. Felkap valaki, majd valami keményre huppanok és már egy gyorsabb járművel haladunk is valamerre, amit vakon aligha tudok megállapítani. Kicsit olyan, mintha engem is elrabolnának.
- ÁH! Társa is van? De erre nincs semmi szükség. Magamtól is tudok ám menni. Még annyira nem ismerem a várost, vagy annak külterületét, hogy zsákot húzzanak a fejemre, hogy ne tudjam merre megyünk… Sőt még mindig eltévedek. A kezemet sem kell összekötni. Ígérem, nem használom az erőmet, de ez így roppant kényelmetlen. Amúgy ennek a furgonnak a raktere igen kényelmetlen… Nem félnek, hogy azt fogják magukról hinni, hogy maguk az emberrablók és jelenleg engem is elrabolnak? Hmmm? … Meg úgy a bemutatkozás is mintha elmaradt volna… Válaszolnak akkor a kérdéseimre, amíg az ismeretlen helyig elérünk?
Mivel kocsival megyünk, ezért valószínűleg messzebb megyünk, bár ez se biztos. Meg roppant igazságtalan, hogy ők tudják a nevem, és viszont az övékét nem tudom. Ez így roppant illetlenség.
- Legalább azt elárulják, hogy hova megyünk?
Ha más nem akkor én adok nekik nevet, de azt akkor sem fogom tudni, hogy merre megyünk. Azt meg végképp nem értem, hogy miért kell engem búsba kötni. Ablak nélküli furgonból egyébként sem látnék ki, hogy merre megyünk…



Kuroji Rei:
Jupiiiii!!! Elmarad az utolsó órám! Király! Lesz időm foglalkozni a saját edzésemmel! Amint az oktató bejelentette, hogy vége az óráinknak szinte sprintelve szabadulok ki a teremből. Nem nagyon érdekel, ki mit gondol éppen rólam, vagy, hogy nem tetszik e nekik, hogy futok a folyosón, én most örülök, és boldog vagyok, így ki akarom ezt most fejezni! Meg amúgy is... EDZENI KELL!!!! Gyorsan leérve az akadémia földszintjére, izgatottan veszem magamhoz, a drága kardomat, tokostul, majd sietek is a gyakorló terephez. Amint sikerült találnom egy jó kis zugot ahol abszolút nem láthatnak, és egyedül lehetek, már is megkezdem a szokásos bemelegítő gyakorlatokat, és természetesen a könyvből, amit még az-az ismeretlen figura hozott nekem gyakoroltam be a mozdulat sorokat, ahogyan a képek illusztrálták. Olyan jól esik végre kimozdítani az egész testemet! Azt hittem már végem lesz, hogy annyi ideig kellet ott ülnöm és figyelnem, amit a tanár mond. Szinte be is aludtam a felénél, mert már annyira nem érdekelt, és unalmas volt az egész! Főképp hogy tetves kidou elmélettel bombázott minket, amitől mindig elmegy a kedvem. De gyűlölöm azt a tantárgyat! Utálom! Legalább most végre az elvesztegetett időmet bepótolhatom jó kis edzéssel! A gyakorlatok során észreveszem, hogy ahhoz képest, hogy eleinte mennyire nehezen mentek, mostanra sokkal könnyebben fordulok, gyorsabban vágok, szúrok, mintha nagyon könnyedébb lennék. Ha sikerül majd ezt a stílust teljes mértékbe elsajátítanom, akkor, aztán reszkessenek csak tőlem a lidércek! Úgy szétkapom majd őket, hogy egy darab nem fog belőlük maradni! Hirtelen aztán abba hagyom a gyakorlatomat, mikor hangosan felkorog a gyomrom. Annyira elkapott a hév, és az örömöm hogy elfelejtettem enni! Na, ez tűrhetetlen! Most mit csináljak? Abba hagyjam az edzést és induljak enni? Végül is… megyek, enni aztán majd később visszajövök! Kardomat visszahelyezem a tokjába, majd a hátamhoz rögzítem, a batyumba berakom a könyvemet, és indulok kifelé az akadémia területéből. Ha már farkas éhes vagyok, akkor tuti nem az akadémia menzájából fogok enni! Phuuuuuj! Már hányingerem van tőle! Amúgy is, keresek inkább egy olcsó vendéglőt! Az még mindig jobb, mint az a pöcegödör menza! Haladásom során hirtelen akadályba ütközöm, sajnos mivel akkora tömeg jelent meg hírtelenjébe hogy ép ésszel nem tudtam egy ideig felfogni még is mi van. Hirtelen csak annyit éreztem valaki a hátamat löki meg, valaki a bordámat, a vállamat aztán csak annyit voltam képes már felfogni, hogy a tömeg közepébe csöppentem. Mondanom sem kell, marhára idegesít! Fel is megy bennem a pumpa a sok lökéstől!
- HÉÉÉ BARMOK!!!! ENGEDJETEK MÁR!!!! NEM VAGYOK EGY KIRAKOTT BABA AKIT ÖSSZE VISSZA LÖKHETTEK!! HÉÉÉÉ!!! NE VEGYETEK SEMMIBE! FAJANKOK!!!!
Bárhogy is ordítok, feléjük csak nem akarnak meghallani… na, jó tudjátok mit? Kaki a fejetekre! Én bizony ezt nem fogom tovább tűrni! Ha nem megy szép szóval, akkor ezt erővel oldom meg! És már tudom is hogyan! Megcélzom az egyik fajankó kopasz fejecskéjét, majd abban a pillanatban shunpo segítségével már a fejéhez toppanok, és mindenki fején áthaladva sietek kifele a nagy tömegből. Sokan jól megszidnak, meg megjegyzik, hogy mit képzelek magamról, mások el is akarnak kapni, de pechjükre a tömeg miatt nem ér el a kezük hozzám. Bénák!!!
- Pá pá lúzerek!!!!
Amint sikerült a tömegből kiérnem, leszállok az utolsó emberke fejéről. Amint földet érek még shunpoval gyorsan elmenekülök a helyszínről, majd fedezékbe bújva figyelem, ahogyan két idióta próbál keresni engem kevesebb sikerrel. Egy ideig vakarják, a fejüket majd visszaindulnak. Háháááá lúzer banda! Ekkor fedezem fel, hogy még is hova kerültem. Szemem abban a pillanatban az ordas nagykapuhoz szegeződött. Igaz már áthaladtam ezen a kapun, de a látványa még mindig klafa! Kiiiráááály!
- Whaoooo!!!! Ezt nem lehet megunni!
Hirtelen aztán a fülemet megcsapja egy hang. Azonnal a forrás felé nézek, és látom, ahogyan shinigamik tanácskoznak éppen. Gyorsan egy jó kis zugot keresek magamnak, hogy észrevétlenül végig hallgassam még is miről diskurálnak. Nem hittem a fülemnek, mikor tisztán meghallom, miről van szó. Egy éles bevetés!!! Jupiii!!! Szerencse napom van!!! Ahogyan értelmezem ez egy fajta túszkimentési buli lesz?!  Ki nem hagyom! Én is megyek! Nem izgat, ha farkas éhes vagyok, majd az emberek világából kilopok valami értékes hamit és azt bezabálom! Csak valahogy ezt átkozott shinigami úriságot, kéne jól átvernem a palánkon! De hogy?.... ááááh megvan! Kihasználom, az egyik oszlopot majd onnan elrugaszkodva beugrom a kapuba! Ez jó lesz! Amint a shinigamik átkelnek, és hátat mutat nekem az őr ezt kihasználva shunpo segítségével felugrom az egyik oszlophoz, majd amint becsukódik az ajtó, shunpoval elrugaszkodva beugrom. Amint sikerült földet érnem rögtön rohanok is előre. Király!!! Alig várom, hogy elkezdődjön a buli! Csak ne vegyenek észre ezek a shinigamik!
Te…ütődött…agyament…kölyök…. van valami fogalmad róla mit tettél?!!!!
- Ugyan már nekem is kijár egy kis szórakozás!
Szórakozás?! Neked ez szórakozás?! Ha elkapnak és kirúgnak az akadémiából az a te sarad lesz! De akkor bizony isten meg foglak ölni abban a minutumban! Szóval, ha már efféle helyzetbe hoztad magad már most előre figyelmeztetlek. Vagy túléled ezt az egész kényes helyzetet és talán szerencsédre nem rúgnak ki páros lábbal az akadémián, vagy esküszöm, véget vetek a nyomorult életednek!
- Vállalom ezt a felelősséget! Amúgy is, ha segítek nekik megtalálni azokat az eltűnt shinigamikat még plecsnit is kapok!
Neked valahol a realitás érzéked meghalt abban a szent minutumban, ahogyan megszülettél…
- Ez nem volt szép!
Mindegy, innentől a te sarad lesz kölyök! Úgy cselekedj!
Csak nem fognak elkapni! Ha már eddig nem vettek észre csak nem fognak később felfigyelni rám! Amint kiérek végre az emberek világába, megtorpanok, majd kikerekedett szemekkel nézek az egyik shinigamira aki először észrevett. Ajaj… lehet ezt elkiabáltam! A hátam mögött is bezárult a kapu így visszafordulni sem tudok. Mondjuk, a halál akar visszafordulni… nem akarok kimaradni a buliból!!! Ha már ideig eljutottam nem fogok most megfutamodni! A másik shinigami is végül észrevesz engem, én meg mosolyogva integetek feléjük. Ki kéne találnom valami dumát, hogy kihúzzam magamat a slamasztikából… hát, ha őszinte leszek, csak engednek nem? Végtére is hogy jöttem segíteni az nem hazugság! Csak jól kell előadnom magamat!
- Hai! Csáo! Miujság?! Tudjátok izzzé…… véletlenül keveredtem ide és….. hááááát…. ha már itt vagyok, gondoltam jövök nektek segíteni! Légyszi légyszi légyszi hagyd, segítsek nektek!!! Öööhm….. legyen ez számomra egy fajta…..ööööhm…. továbbképzés… Igen! Továbbképzés mit szólnátok hozzá?! Nem árt, ha egy akadémista tovább képzi magát nem?! Na, áll az alku?! Begy szó nem fogok gondot okozni!
Egy frászt nem fogsz gondot okozni… abban a pillanatban már gondot okoztál, ahogyan beléptél a kapun…
- Elhallgatnál végre banyek?! Éppen alkudozni próbálok velük!
Szóltam emelt hangon a zanpakutomra, majd hirtelen a számhoz tettem a kezemet. Ezt talán nem kellet volna… ezt a viselkedésemet hogyan magyarázom ki?
Nagyszerű te ütődött… nem elég hogy bajba kerülsz, de még idiótának is fognak tartani… marha jól csinálod, igazán shinigamihoz méltó viselkedés!
Legszívesebben most úgy visszaszólnék a zanpakutomhoz hogy….. uuuuuuuh! Inkább nem is folytatom, annyira beszólnék most neki! Valahogy ki kell magyaráznom magam… jó lesz ezt már is tisztázni. Leveszem a számról a kezemet, majd egy kis nevetést magamra erőltetve próbálom tisztázni a kényes szituációmat…
- Ööööhm bocsi az előbbiért… ööööhm tudjátok… eléggé nehéz a zanpakutommal kommunikálnom, bár ezt ti is átélhettétek nem?! Nem?... há?
Ha a hülyeség fájna… itt halnál szörnyet… idióta…

Adrián Ruiz:
Espada nélkül az élet meglepően eseménytelen és unalmas. A tény, hogy nincs közvetlen feljebbvalóm, aki feladatokkal látna el egyben nyugalmas és frusztráló is. Sokkal nehezebb célokat találnod, ha magadnak kell megkeresned őket. Egy rövid időszakot leszámítva, amióta arrancar vagyok, mindig is egy Espada alatt szolgáltam, így most újdonságként hat a Números lét. Ez elméletben azt is jelentené, hogy most közvetlen Seth parancsait kell követnem, a gyakorlatban azonban ez nem látszott még meg, egészen eddig. Éppen azt tettem, amihez a legjobban értek, vagyis egy épület tetején heverve loptam a napot, amikor egy apró, vézna arrancar azzal zavarta meg mélyen filozofikus gondolataimat, hogy Seth hívat. Először azt hittem ez valami kandikamerás felvétel, de nem úgy tűnt, mint aki viccel, így végül úgy döntöttem, elhiszem neki. Végül is, mi baj történhet belőle, ha hívatlanul átslasszézok a tróntermen? Majd maximum azt mondom nagyon hihető vigyorral, hogy csak a mosdót kerestem. Ez volt az első alkalom, hogy Las Noches ura közvetlenül hívatott volna, így még sosem találkoztam vele személyesen, ami miatt volt bennem némi kíváncsiság. Vajon miért akar látni? Talán rossz fát tettem a tűzre? Pedig az utóbbi időben egészen jólnevelt arrancar voltam. Pikk-pakk letudom a távolságot annak köszönhetően, hogy az utóbbi időben igen sokat fejlődtem sonidóban. Megérkezésemkor kijelenti az egyértelműt, amire már át is futott a fejemen, hogy „Hát meg, na lökjed a sódert, lapátkéz!”, de annak érdekében, hogy a fejem továbbra is szorosan illeszkedjen a nyakamhoz, inkább eltekintettem ettől. Sőt, köszönni sem köszöntem neki, mivel ő sem méltóztatott. :arrogant: Egyébként nem tudom, mégis mire számítottam, de nem tűnt olyan nagy számnak ez a Seth. Úgy nézett ki, mintha valaki viccből nem is egy arrancart, hanem valami sima hollowot biggyesztett volna Las Noches trónjára. A kapott feladatom információszerzés majd jelentés. Természetesen, én is hallottam a pletykákat, miszerint valaki, vagy valakik írtják a fajtánkat, azonban nem igazán aggasztott a dolog. Az én szememben az csupán jó a világnak, ha kevesebb az arrancar és a lidérc, biztonságosabban élhetnek az emberek. Pár kivételtől eltekintve nem érzek sajnálatot vagy szimpátiát egyetlen arrancar iránt sem, alávaló lények vagyunk, akiknek létezniük sem szabadna. Az eligazítás végeztével nem úgy tűnt a király, mint aki nagyon beszédes kedvében van, és nekem sem volt szükségem többre, így el is indultam, hogy minél hamarabb letudjam ezt a bosszantó feladatot. A trónteremből kiérve már csettintettem is az ujjaimmal, hogy megnyíljon a garganta, majd át is léptem rajta. Útirány: az Emberek Világa! Átkelésem minden gond nélkül zajlott és szép, napos idő fogadott. Korábban már hunyorítottam volna, vagy azonnal az első árnyékot kerestem volna ilyen esetben, de valamiért ez mostanában egyre kevésbé zavar. Persze, semmiképpen sem jelenthetjük ki, hogy szeretném a Napot, csupán megtanultam nem csak a rosszat látni benne. Amég a tavaszi látképet csodáltam gyorsan futtattam egy feltérképezést is a pesquisám segítségével, és Északkaleti irányból shinigami lélekenergiát fedeztem fel. Mivel ez tűnt a jelenlegi legjobb nyomnak, amin elindulhatok, így pár ugrással ott is termedtem a delikvenseknél. Első gondolatom az volt, hogy valamilyen rejtekből figyelem ki őket, hogy mit terveznek, azonban jobban átgondolva végül elvetettem az ötletet. Bár képes lennék valamennyire láthatatlanná válni, azonban még korántsem vagyok olyan képzett a reiatsum elrejtésében, mint szeretném. Ezen kívül egy érdekes dologra leszek figyelmes az egyik shinigami személyében is, történetesen ismerem őt. Ha bújócskát játszanék, akkor azzal csak gyanúba keverném magam, így a legjobb, ha úgy viselkedek, ahogy mindig is szoktam, amelyik álcát már jól ismeri az, aki találkozott velem.
- Yo’! – Kiáltom oda nekik egy széles vigyor és barátságos integetés kíséretében, mielőtt közelebb érnék. – Ki hitte volna, hogy pont veled futok össze, Akira. Hogy megy sorod?
Szólítottam meg azt a halálistent, akivel egyszer már volt alkalmam megismerkedni, mikor azon a viharos éjszakán egy hollow mindkettőnk közös célpontja volt. Sonidót használva egy pillanat alatt mögötte termedtem, hogy aztán nyakát átkarolva arcát az enyémhez húzzam, miközben sátáni vigyorral és bajlós hangon figyelmeztettem, csak annyira mondva hangosan, hogy a mellette álló másik is még éppen hallhatja.
- Mondd csak, ugye nem raboltál el mostanában arrancarokat, ugye nem? Nem lenne szerencsés, ha emiatt történne veled valami, mert, ha igen, akkor nem én leszek az, aki eljön érted, hanem az Espada…
Miután úgy véltem, hogy kellőképpen a tudtára sikerült adni, hogy a saját épsége érdekében ne rosszalkodjon, még kapott tőlem egy baráti hátbaveregetést, mielőtt odafordultam volna a társához.
- Üdv, téged még nem ismerlek. – Jelentettem ki a szokásos vigyorommal, majd kézfogásra nyújtottam fáslival körbetekert jobbomat. – A nevem Adrián Ruiz, szabadelvű arrancar.
A bemutatkozásaim eddig valahogy sokkal jobban hangzottak, amikor még kijelenthettem, hogy a Quinto Espada fracciónja vagyok, de sajnos már más idők járnak. Ezt azonban nem hiszem, hogy sokáig fogom tűrni, hogy Seth ugráltasson kénye kedve szerint. Szívesen teljesítem én feladatokat, legalább addig sem unatkozok, viszont ehhez az illetőnek ki kell érdemelnie legalább minimális tiszteletemet. Nem ártana új Espada után nézni, ha itt végeztem ezzel. Ekkor vettem csak észre, hogy van egy harmadik shinigami is, akinek reiatsuja olyan jelentéktelen, hogy azt hittem, csak egy ember.
- Szia! Te vagy a medikus? ^-^ – Hajoltam le a gyerekhez, hogy fejünk egy magasságban legyen, miközben jobban is szemügyre vettem. Ruhája olyan volt, mint a halálisteneké, azonban a színek nem stimmeltek. Fehér volt és vörös, ami színekről legelőször a fehér mentőautók jutottak eszembe, oldalukon a vörös kereszttel. Ezért is gondoltam, talán ő lehet a csapat gyógyítója, hiszen egy ilyen mitugrász amúgy sem tudna sok mindent csinálni a harcban, az első szellő elfújja.

Ishimaru Akira:
Egyik kedvenc évszakom vette kezdetét, mikor tökéletes idő van mindenhez szinte. Mindenki teli van energiával, ahogy én is. Teljesen nyugodtnak éreztem magam, ezúttal semmi nem tudta elvinni a jó kedvem. Ma félre dobtam minden feladatom, gondolván, hogy majd később bepótlom, és kimozdultam a szabadba, hogy élvezzem a jó időt. Elszórakoztam a kilencedik osztag kertjében, éppen enni akartam bemenni, mert dél körül járhatott az idő, mikor a magasba tekintettem a napra, amiből leszűrtem a dolgot. Ám, ezt a tervem ismét meghiúsította egy pokollepke, ami már szinte erőszakosan a képembe repült. Ezért engedtem is, hogy átadja üzenetét, majd elkeseredtem, hogy nem hagynak enni. Komolyan mindig kaja előtt hívatnak valamilyen extrém küldetésre? :| Fogtam is magam, majd gyorsan elrohantam a zanpakutoumért, és még szaporábban vettem a lépteim a központi Senkaimon kapu felé. Megpillantottam a mosolygós első osztagos tisztet és egy igen csak világosbarnás, magas, fiatalos férfi tisztet, majd kezet fogtam az első osztagos Ibukival és köszöntem neki. Utána bemutatkoztam a fiúnak is, mert még nem láttam eddig, és gondoltam velem fog tartani a küldetésre.
- Örvendek, Ishimaru Akira vagyok a Kyuubantai, hatodik tisztje. Remélem, jól megleszünk a küldetés alatt.
Neki is látott a küldetés ismertetésének az első osztagos tiszt, és egy mappát nyújtott át nekünk, amiben három fénykép volt az eltűnt shinigamikról. Ekkor, viszont nagyon rám tört a deja-vu érzés, mintha legutóbb is ilyen küldetésen vettem volna részt, amiről nem éppen kellemes emlékek törtek elő. Ezúttal tutira, nem fognak elbánni velem, mint az a szemét halálpofa! :x Majd folytatta mondókáját Ibuki. Mikor végzett átadott egy lélek mobilt a mellettem álló tisztnek. Mikor indulásra tessékelt bennünket, még előtte szóltam hozzá.
- Ne aggódjon, biztosan megmentjük az eltűnt tiszteket! - Majd a kapu felé fordultam és, mikor kinyílt már ugrottam is befele. Minden gond nélkül átjutottunk a szokásos módon, és nem meglepő módon itt is gyönyörű idő volt, csak úgy, mint Seireiteben. Ez csak eszembe jutatta, hogy nem eléggé rossz ilyen szép időben küldetésre menni, de ráadásul kísértetiesen rossz érzések fognak el a múltbéli küldetés miatt. Ám, nem sokkal érkezésünk után, mikor nézelődtünk, megéreztem egy eléggé gyenge lélekenergiát mögöttünk, ami hasonlított a halálistenekéhez. Hátra is pillantottam, és igen csak meglepődtem azon, amit láttam. Egy akadémista? Ráadásul gyerek? Ez valami vicc akar lenni? - majd meg is szólítom.
- Hé, te ott! Mit keresel itt és ki vagy? - Majd a fiatal lány, elkezdett összevissza hebegni, habogni, de egyből levettem a beszédéből, hogy hazudik. Méghogy továbbképzés egy ilyen fontos és veszélyes küldetésen mi..? Még ráadásul idióta is, ahogy nézem, mert üvöltözik is egymagában. :o Majd ismét megszólítom.
- Tudod, korábban kelj fel, ha azt hiszed, beveszem ezt a kis hazudozást, hogy továbbképzés, miatt vagy itt. Főleg, hogy nem is tudtunk róla, hogy utánunk sunyultál. Nem is értem a Gotei-t, hogy őrzik a kapuikat. Mellesleg tudom jól, hogy egy akadémista nem hagyhatja csak úgy el Seireiteit, főleg nem ilyen veszélyes küldetésre, ahol képzett shinigamik kellenek. Szóval az lenne a legjobb, ha szépen hazamennél, mert úgy se vennénk sok hasznodat, mivel még nem állsz készen ilyesfajta megpróbáltatásra, és csak akadályoznál minket is valószínűleg. Nem bébi csőszködni küldtek ki ide minket tudtommal, hanem mentő küldetésre. Szóval örülnék, ha szépen együttműködnél a kérésemmel, és visszatérnél a biztonságos helyre. - Majd egy igen csak erőltetett mosollyal bámultam. Egyszer csak megéreztem egy ismerős reiatsut, majd hirtelen oda pillantok, ahol köszönt és integetett egy arrancar. Te jó ég, ezt nem hiszem el! Komolyan pont ebbe a lökött, barátnak mondható, arrancarba kell belebotlanom pont most, mikor amúgy is a nyakamba van egy kolonc is?!. Majd szóltam Heisukehoz halkabban, hogy más ne hallja.
- Ne aggódj, nem ellenséges velünk, amíg nem adunk rá okot, én már jól ismerem amúgy is. - Majd Ruiz felé fordultam mivel úgy láttam, ő is emlékszik rám, így én is intettem felé, és válaszoltam.
- Szervusz, Ruiz-kun! Hát éppen egy küldetésen veszek részt, szóval nem a legjobb az időzítés. - Erőltettem egy kisebb sablonos mosolyt magamra. Majd hirtelen mögöttem termedt és átkarolta a nyakam, és az arcom az övéhez húzta, majd igen csak sátáni vigyorral kezdett beszélni hozzám baljós hangon. Kissé a hideg futkosott a hátamon tőle, mert nem szeretem, mikor ezt csinálja.
- Ne aggódj, Ruiz-kun! Nem csináltam semmit a barátaiddal, bármiről is legyen szó. Más miatt vagyunk itt. - Majd elengedett és jól hátba veregetett barátian. Basszus, ennek tényleg nincs ki a négy kereke. :roll: Majd rólam leszállt és a többiekkel kezdett társalogni. Mikor a gyerekhez szólt, majdnem elkapott a nevetés, erősen koncentráltam, hogy elfojtsam. Ezt megkaptad te kis kolonc! :D Ekkor szóltam Ruizhoz ismét.
- Mellesleg, Ruiz-kun, ahogy érzem nem csak nekem tett jót az edzés, hanem te is erősebb lettél az utolsó találkozásunk óta. - Gondoltam arra, hogy sokkal erőteljesebbnek éreztem a reiatsuját, mint régen.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

Teljes verzió megtekintése