Szerző Téma: Macskák a vízben!  (Megtekintve 960 alkalommal)

Description: Komatsu, Ishikawa prefektúra, Hōshi onsen

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Macskák a vízben!
« Dátum: 2017. Márc. 25, 19:14:44 »
Már nagyon régen megígérte a gyerekeknek, hogy rengeteg helyre elviszi őket. Emiatt döntött úgy, hogy előhozakodik egy rövidke kikapcsolódás ötletével. Legnagyobb örömére az ükikéji nem tiltakoztak a felvetés ellen, inkább izgatottan várták az indulást. Persze előtte akadtak óvintézkedések, mint Neo átköltöztetése Hopi chan-hoz, hosszas pakolás és az ezzel járó dilemmák, valamint nagyra nőtt fiacskája alvás tesztelése. Megbeszélték vannak vele gondok, ezért az utazás előtti estét már nála töltötte. Megkönnyebbült, hogy tigris pöttömkéje nem bóklászott el mellőle, hanem reggel élvezhette az édes kómázását, míg hozzájutott a kávéhoz. Természetesen ki volt zárva a lehetőség éhesen vágjanak neki a kalandnak, ezért mindenki kiadós reggelit kapott. Utána következhetett a tetrisszel felérő csomagtartó megpakolás és a tényleges autókázás, ami egyáltalán nem lehetett unalmas két roppant módon energikus pöttömkéje társaságában.
Élvezte, ennyire jó a kedvük és ilyen sokat nevetgélnek. Legkisebb mértékben sem zavarta a folyamatos hangzavar. Megnyugtatta, vagyis furcsa módon ellazította csak az, ahogy figyelte, vagy éppen hallgatta a testvérek játszadozását. Nem tagadja, még inkább boldoggá tette, amikor bekapcsolódhatott a mókázásba, de arról sem felejtkezett el az útra ügyeljen, ezért csak mértékkel kötekedett. Szorgosan követte a gps utasításait, bár nem különösebben szorult rá. Ismerte az útvonalat a rokonai által fentartott, Komatsu melletti onsen-hez. Nem a nagy hotel komplexum felé tartott, ami hemzsegett a turistáktól és igazi látványosságnak számított. Kicsivel arrébb, aprócska faluba a privát szállóba igyekezett, ahova kizárólag a családtagok mehettek. Remélte, itt nem zavarják a pihenésüket mások, hiszen többnyire csak a rokonok és néhány itt maradt falubeli lézengett a környéken. Onnan bármikor átmehettek a történelmi városba. Másrészt, sokat sétálhattak, túrázhattak, ha jól látta, Komatsu-ban, még rögtönzött fesztivál hangulatot is varázsoltak hétvégente, ahol mindenféle hagyományos japán ételt és játékot lehetett kipróbálni.
Ennek hála nem tévedt el és könnyedén gurultak be a kicsiny épület elé. A ház előtt már háta mögött összefont karokkal várakozott az idős tulajdonos. Izgatottan lépett előre, amikor boldogan pattant ki a kocsiból. Láthatóan keresgélt az emlékei között, melyik fiú lehet, ha már elvileg ismerte.
- Kintarō bácsi! – Integetett neki lelkesen, majd rohamozta meg egy hatalmas öleléssel. - Hogy tetszik lenni? Többiek hogy vannak? Narimi néni? – A hangszín úgy látszódott segített neki emlékezni, mivel boldogan lapogatta vissza. - Oh-oh! Ők itt a kicsikéim, Kintarō bácsi! Messziről jött rokonok, de úgy imádom őket, mintha a saját gyerekeim lennének! A magas fiú, Ryohei…igen, mint apa! A picike lány, pedig Nozomi! – Mutatta be egymás után, túláradó anyai büszkeséggel mind a két csöppségét. Erre egyenesen széles mosollyal és felcsillanó szemekkel fordult az ükikéjihez. Láthatóan nagyon hálás volt, újabb Hoshi családtagokat ismerhetett meg és vidáman ölelgette meg mindkettőjüket. Sejtette, hogy ezért a gesztusért nem fog lelkesedni nagy fiacskája, ezért kedvesen megsimogatta a vállát, ne vegye nagyon zokon az idős ember lelkesedését. Ha pedig Nono chan félszegen pislogott volna, kedvesen rámosolyodik, nem kell tartania az idős bácsitól.
- Kintarō bácsi mindent tud a családunkról! Ha bármi érdekel róla, nyugodtan kérdezzétek! Rengeteg mesét és legendát ismer! Én is tőle tanultam! –
Súgta oda lelkesen a kicsikéjinek, miközben lelkesen berobogott a kicsike épületbe. Az idős bácsi kicsikét nehézkesen sétált keresztül az előszobán. Egyenesen hátra a hosszú verandához sétált. Elhúzta az ajtaját és megindult a hosszú faburkolaton.
- Nagyon szép szobákat készített nekünk elő, Kintarō bácsi! – Vett egy hatalmas levegőt, mert teljesen más volt, mint a városi, akár vidéki levegő. Ekkor jutott eszébe egy nagyon fontos kérdés. Rögtön picike lánya mellé settenkedett. - Ne haragudj, kicsikém! El is felejtettem megkérdezni, hogy külön szobában szeretnél e lenni, vagy velünk? A bácsi elég régi vágású, ezért készített elő neked másikat, de ha nem szeretnéd, megoldjuk! Ez nem lesz probléma! - Ölelte magához a kicsike ükikéjét, miközben másik oldalára becserkészte a nagy fiát is.
- Eddig hogy tetszik? – Pislogott rájuk felváltva. - Tudom, még most érkeztünk és alig látattok belőle akármit is. Csak, így elsőre! – Várakozott izgatottan, vajon milyen választ fog tőlük kapni. Az elől haladó idős bácsitól sem szerette volna, ha tartanak.  Tudta, hogy számukra teljesen idegen, már pedig azoktól tartották a két lépés társaságot. Nem is várta el boldogan csüngjenek rajta. Elég, ha nem félnek tőle, mint a tűztől. - Sokat vigyázott rám gyerekként, Kintarō bácsi! Nem kell tőle tartanotok. Picikét vaskalapos, de nagyon rendes! Ha kérdezitek, még rólam is fog pelenkás történeteket mesélni! – Kacsintott a gyerekekre, mielőtt befékezett volna, ne pottyanjon rá a kicsiny rezidenciájukba beengedő idős bácsira. Még néhány szót váltott vele, aztán az odabent pakolászó kicsikéjihez ment. Lelkesen csapta össze tenyerét a szoba közepén.
- Érezzétek magatokat otthon! Nincs feszengés, nincs gubbasztás, nincs semmiféle kínos hallgatás! Tessék lazítani! – Mutogatott kezével, hogy tegyék, amihez csak kedvük van. Felőle az egész helységet is átrendezhették.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Sen Nozomi

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 700 / 15 000

Hozzászólások: 74

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 14 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bazsarózsa-vörös

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#C91C73 / / #D75175


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Macskák a vízben!
« Válasz #1 Dátum: 2017. Márc. 26, 18:07:36 »
  Már alig vártam az utazást! Mikor Umi-jii felvetette az ötletet már akkor nagy lelkesedéssel töltött el és számoltam vissza a napokat. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz. Próbáltam utána olvasgatni az interneten is a helynek ahová megyünk. Bár az nagyon fura volt, hogy Neo nem volt itthon az utazás előtti nap és úgy kimaradt a reggeli séta. Igaz, biztos voltam benne, hogy Hopi remekül gondját viseli. Viszont így se tudtam megállni, hogy a reggeli közben ne írjak neki üzenetet, hogy majd küldjön képet Neóról, amit megcsodálhatok. Majd azt megmutathatom Umi-jiinek, hogy ő se aggódjon, meg természetesen Ryo-niinek is, nem hagytam őt sem ki.
  Az út elején lelkesen meséltem el, hogy miket olvastam a helyről, ahová elvileg megyünk. Meg hitetlenkedve érdeklődtem, hogy az onsenhez Umi-jiinak esetleg valami köze van? Talán az övé? Merthogy nagyon hasonló neve volt, mint nekünk! Megtudtam, bár nem az ő tulajdona, viszont rokonoké. Felcsillantak a szemeim, ahogy kiderült, hogy ezek szerint olyan helyre megyünk, ahol még több rokont ismerhetek meg.
  Az út alatt nagyon komolyan gondolva a dolgot kérdeztem meg tőlük, hogy én is meg tanulhatok esetleg vezetni? Bár igaz, hogy most iskolába járok, de ha az eredeti koromat tekintjük, akkor már negyven éves vagyok! Az osztálytársaimtól pedig azt hallottam, hogy aki nagykorú az már próbálkozhat vele. Gondoltam kikérem erről Umi-jii és Ryo-nii véleményét is. 
  Fecsegésemet Ryo-nii narancs-akciója rekesztette be. Eleinte felpanaszoltam a dolgot és nem tetszett, amiért sehogy se tudtam védekezni a felém fröccsenő narancslével szemben. De miután megmutatta, hogyan csinálja azt a gyümölcshéjával már nem is volt olyan szörnyűséges a dolog.
  Mikor megérkeztünk egyszerre járt át izgalom az új hely miatt és voltam ijedt az ismeretlen arc láttán, akit Umi-jii üdvözölt. Zavartan toporogtam a kocsi mellett, próbáltam bátorságot gyűjteni, hogy közelebb merészkedjek, ha bármi történne. De addig nem igen mertem elmozdulni az autó mellől, míg Umi-jii be nem mutatott minket a bácsinak.
  – Ör-örvendek! – mondtam ügyetlenül, mikor az idegen bácsi hirtelen átölelt. Magamban pedig segítségért rimánkodtam. Bizonytalanul pislogtam Umi-jii felé, mosolya láttán igyekeztem erőt venni magamon és nem visszarohanni az autóhoz, amint lehetőségem nyílt rá. Bár miután a bácsi elengedett így is nagyon gyorsan Umi-jii mellé evickéltem, csak a biztonság kedvéért!
  – Tényleg? – ragyogó tekintettel néztem Umi-jiire, majd a bácsira, aki állítólag nagyon sok mindent tud. – Umi-jii ezek szerint sokszor voltál itt? Hányszor? – kérdeztem meg tőle lelkesen.
  – Visszük a holmikat is? – pillantottam hátra tétován a kocsi felé, mivel a bácsi már készen állt arra, hogy bevigyen minket az érdekes épületbe. Szóval gondoltam megkérdezem, mert szívesen segítek vinni valamit.
  – Ez a ház nem olyan, ahol mi lakunk, vagy ahol Ryo-niiék laknak – vontam le álmélkodva a következtetést a folyosó alapján. – A földön fogunk aludni? – érdeklődtem utána kíváncsian a neten olvasottak alapján.
  Meglepődtem Umi-jii kérdésén, és mivel az autóban pedzegettem a koromat az lett volna a nagylányos választás, ha azt mondom, külön szobában alszok. De az idegen hely miatt (bár első ránézésére nagyon szimpatikus volt) nem mertem.
  – Lehetne, hogy veletek aludjak? – kérdeztem vissza félénken, miközben közelebb húzódtam Umi-jiihez. Reménykedve vizslattam feléjük.
  – Nekem nagyon tetszik! Kintarou bácsi is rendesnek tűnik – pislogtam a nagyapó felé, bár azért a békesség kedvéért tartottam a távolságot. – Oh, szabad így hívni, mármint én is hívhatom így? Vagy máshogy szólítsam? – tettem fel elbizonytalanodva a kérdésemet. Szavaim egyre halkabbak lettek a gondolattól, hogy lehet olyasmit csináltam, amit nem kellene.
  – Valóban? – felcsillanó szemekkel néztem el az idős bácsi irányába. – Kintarou bácsi! Umi-jii milyen gyerek volt? – érdeklődtem tőle habozás nélkül.
  Mikor megérkeztünk a szobába, amit lehetett tanulmányozó körútra indultam benne. Képeken láttam már hasonlót, de így élőben nagyon más volt. Nagyon tetszett!
  – Szerinted szabad fényképezni Ryo-nii? – vettem a kezembe a telefont. Szerettem volna egy közös képet készíteni annak alkalmából, hogy megérkeztünk. – Umi-jii csinálunk egy közös fotót? – lengettem meg a kezemben a cicás telefont. Ha benne voltak örömmel választottam ki a helyet ahol elég fény volt, hogy fényképet lehessen készíteni. Gondoltam elküldöm Hopinak, hogy ne aggódjon, de hiába próbálkoztam nem továbbította valamiért a mobilom a képet tartalmazó üzenetet.
  – Ryo-nii, elromlott a telefonom* – ballagtam mellé csüggedten, hogy megmutassam micsoda szörnyűség történt. Abban bíztam, hogy ő meg tudja szerelni. Remélem, azért nem ment teljesen tönkre, mert Hopi mérges lenne, hiszen nemrég kellett megszerelnie.
  Izgatottan emeltem a magasba a mancsomat és néztem Umi-jiira. Arra vártam, hogy szólhassak, miután végigmondta a beszédét.
  – Amm... Umi-jii azt mesélted, hogy sokszor voltál itt kisgyerekként. Én, én kíváncsi vagyok azokra a helyekre, amiket nagyon szeretsz itt! Megmutatod őket?

*Nono nem tudja, hogy nincs internet, mert annak nem nézett utána.

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Macskák a vízben!
« Válasz #2 Dátum: 2017. Márc. 30, 20:49:31 »
Anci, kissé mintha aggódva hozta volna fel a fesztivált, meg kirándulás témát. Már legutóbb is volt róla szó, és akkor is tetszett az ötlet. Ez azóta mit sem változott. Egészen addig ment minden, mint a karikacsapás, míg el nem kellett Hopi~tól köszönni. Előzőleg persze tele pakoltam a hűtőt, a sütőt, meg úgy minden lehetséges helyet kajával . Mégis csak egy hosszú hétvégéről volt szó! Egy nappal hamarabb cuccoltam át Ancihoz. Tudtam magamról, hogy előszeretettel vándorlok az éjszaka, és ki akartam próbálni, hogy mennyire lógok haza Pöttöm Sárkányhoz álmomban. Cink lett volna itt neki indulok, ki tudja hány száz kilométert, mert nem érzem magam mellett Hopi~chant. Ami mellesleg egy teljesen valid és indokolt ok lenne a népvándorlásra a részemről! Csak úgy suttogva megjegyezve. Ennek ellenére, egyelőre megpróbáltuk, hátha Anci képes éjszakára egy helybe tartani. Úgy sejtem, az lehetett az oka, hogy annak idején, amikor próbáltam összepakolni magam, akkor már megszoktam ezt a felállás, de úgy nézett ki, hogy bejött a történet. Reggel Ancinál ébredtem, a reggeli mellett. Ez valamelyest megnyugtatott, szóval kissé bátrabban ültem be a kocsiba. Érdekes helyeken gurultunk keresztül, arról nem is beszélve hogy akadt nassolni való is. Fél füllel hallgattam Nono~chan előadását, míg a narancsot hámoztam. Picit olyan érzésem volt, mintha legalább olyan mód készült volna, mint mondjuk egy iskolai felelésre. Ezen aztán picit felszunnyogott a bennem lapító tigriske. Szóval fogtam a narancs héját, és egy óvatlan pillanatban, amikor nem figyelt vele, lespricceltem a levével. Hirtelen igen csak azt néztem, hogy mindjárt lefelé görbül a szája széle az őt ért terrorra. Úgy sejtettem, megijedt a hirtelen jött váratlan helyzettől, vagyis úgy kezeltem a helyzetet, ahogy annak idején én is eltanultam. Széles vigyorral simiztem meg a kobakját, hogy lássa, nem történt semmi vész, majd adtam egy héjat az ő kezébe is. Nagy szakértelemmel mutattam meg neki, hogy hogyan kell meghajlítani ahhoz, hogy elkezdje spriccelni a levét.  Teljes mértékig büszke voltam magamra, amikor sikerült neki is megcsinálni. Nem csak azért, mert láttam az elégedett diadalt a szemecskéjébe, bár kétség kívül különös trófeának számított számomra az arckifejezése, de azért is, mert a nagyobb fiútestvérek szent, és kutya kötelessége minden csibészségre megtanítaniuk a húgocskáikat! És ki voltam én, hogy egy ilyen mindenekfelett álló törvénynek ellent mondjak? Büszkén simogattam meg a haját ahogy láttam, egyre profibb már a történetben.  Úgy válaszoltam egy korábbi ötletére.
   - Szerintem élveznéd a vezetést! Ki tudja, lehet a jövőben tudtál is már vezetni! Akkor meg könnyebben is fog menni a tanulás! - kimondhatatlanul büszke voltam rá, amiért valamire való Hoshi~ként volán mögé vágyakozott!
Arra komolyodtam kicsit vissza, ahogy megérkeztünk. Idegen helyen, egy idegen alak várt minket. Semmi előzetes terepszemle, felmérés, hogy minden biztonságos~e. Cseppet feszült hangulatban szálltam ki a kocsiból, noha ezt elég jól lepleztem.  Még ott sem feszengtem kényelmetlenül, amikor én is sorra lettem véve a betámadással. Ancin láttam, szeretné, ha viselkednék. Szóval nem szuszog, nem mozog, levegőt bent tartja…  Bácsi befejezte az önkényes tüdőszűrést, én meg picit megkönnyebbülve mentem Nono~chan kérdése után a csomagokért. Határozott szusszanással vettem ki mindegyiket, majd indultam meg, valamennyit kisajátítva, Anciék után a különös épületbe. Igyekeztem minél hamarabb egyfelől felmérni a terepet, másfelől menekülési útvonalakat akartam találni. Tudtam, hogy nyaralni jöttünk, de ez annyira a lényem részévé vált, hogy már ösztönösen jött. Genie~vel leellenőriztettem a házat… elektronikusan tiszta volt. Poloskákat sem találtam. Anci megbízott a bácsiékba, de nem csak ők rejthettek volna el ilyesmit. Csendesen léptem be mögöttük én is a szobába. Azért mégis csak sikerült elültetni az én fülembe is a bogarat, hogy ismerte nagyon régről a bácsi Ancit.
   -Biztosan szabad fényképezni… ugye? - öleltem be a szemmel láthatóan izgatott hugocskámat hátulról, miközben azért egy bizonytalan pillantást vetettem Umi fele. Igazából gőzöm nem volt az ilyenkor szokásos viselkedésről, vagy etikettről. De az tetszett, hogy Nozomi~chan ennyire lelkes volt attól, hogy kicsit kimozdultunk.  Magamban épp azon gondolkodtam, hogy vajon Hopi hogy érezné magát, ha legközelebb vele érkeznénk meg ide, mikor Nozo~chan kizökkentett a gondolatomból. Meglepetten nyújtottam felé a kezem, hogy vajon mi baj lehetséges. Gyorsan végig néztem, de a telefon kifogástalanul működött. Arra legalábbis, amire rendelve volt, jól szuperált.
   - Nem látom, hogy baja lenne – adtam neki vissza elgondolkodva. - Net, ahogy nézem, nincs rajta, de azon felül, minden funkciója jól szuperál. A net meg nem az ő hibája. - adtam neki vissza. - Ez senkinek sem a  hibája. De ha fontosat szeretnél, Genie szerintem megpróbál majd segíteni, jó? - próbáltam valami megoldást találni.
Arra az ötletre én is felkaptam a fejem, hogy csináljuk egy ilyen túrát.
   - Kíváncsi lennék rá én is! - tettem fel vigyorogva a kezem, mintha jelentkeznék. - Meg főzni errefele lehet majd? Vagy van a háznak úrnője, aki rendezi ezt a részét? Esetleg örül, ha betámadom a konyháját, vagy kihajít a sodrófát is utánam eresztve? - kérdeztem, miszerint, mire készüljek, mennyire vérmes a bácsi esetleges felesége, vagy leánya, vagy női rokona, ismerőse, aki a háztartást vezeti.


(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Macskák a vízben!
« Válasz #3 Dátum: 2017. Márc. 30, 22:28:36 »
Azt kellett mondania sokkal jobban izgult, mint a pöttömkéji. Legalább annyira dugig volt feszültséggel, mint az első, meg úgy az összes fellépését megelőzően. Rá kellett döbbennie a sok nyugtatás lényegében önmagának szólt. Azt nem hagyhatta, pont ő rontsa el a nyaralást már a legeslegelején. Sok-sok mély levegőt vett, miközben próbált kedves mosollyal áthidalni minden felmerülő problémát, kérdést és megjegyzést.
- Bizony! Fejében van a családunk egész, de egész története! – Kacsintott rá pöttömkéjére. Az más kérdés ő ennek nagyon kicsi részben érezte át a jelentőségét. Különös volt, mert csak aprócska szeletét képezte a Hoshi família az életének. Sosem érezte igazán sajátjának a történeteket. - Minden nyaramat itt töltöttem a tizenhatodik születésnapomig. – Simogatta meg a felcsillanó szemekkel kérdező csöppsége vállát. - Ricchan is sokat fordult meg itt velem. Biztos sírni fog, lemaradt erről a programról. –
Kuncogott csendesen, mert már lelki szemei előtt látta a drámaian összeeső bátyját, aki magára rántja Riko egyik kis állatos plédjét és eljátssza mennyire darabokra törték nagybátyusi szívét.
- Úgy látom, Ryo chan már gondoskodott róluk! – Fordult hátra lendületesen, picike segédkezet nyújtson az utánuk caplató nagyfiának. - Köszönöm, szívecském! – Billentette oldalra felét, miközben szétosztogatta a csomagokat közte, és Nono chan között, amiket hajlandó volt nekik átadni hősies lovagként cipekedő ükikéje. Nem zendített rá erősködni, miért csak ennyit ad oda. Csendesen megtartotta magának a véleményét, hogy ennyire még nincs olvadós cukorkából.
- Nem pontosan! Nagyon kényelmes matracon fogunk aludni! – Tette hozzá bölcsen Nono chan kérdésére. Nem szerette volna, ha teljesen félre érti a jelenlegi helyzetet és sírva könyörögne, inkább menjenek haza, mert ez borzalmasan ijesztő, idegen, meg alapból kibírhatatlanul börtön jellegű.
- Még szép, hogy aludhatsz velünk! – Súgta oda halkan. - A bátyád nevében viszont nem nyilatkozhatok. Szerintem némi szeretgetésért cserébe ő is beleegyezne! – Tette hozzá nagyon komoly arckifejezéssel. Nem bánta picikét lódított. Örült már kijönnek egymással, de szerette volna, minél közelebb kerülnek egymáshoz. Agasztotta Nono chan félelme, hogy nem lehet olyan szoros kapcsolata a bátyjával, vagy nővérével, mint a két idősebb testvérnek egymással.
A szobában keletkező telefonos riadalmakra, nagy szemekkel pislogott a két pöttömkéjére. Ekkor jutott eszébe, pontosan mit is felejtett elmondani a kicsikéjinek. Némileg elszégyellte magát a leglényegesebb elemeket nem közölte. Már, pedig számolnia kellett volna két jövőből ide pottyant csemetéje, kicsikét, talán zokon fogja venni a technikai kütyükben megnyirbált környezetet.
- Ah, igen! – Gördült le kínos cseppecske a homlokán. - Itt nincs net, sem tv, édesem. Áram ugyan van, de a melegvíz is bojlerből érkezik. – Vakarta meg tarkóját kínosan. - Tudom, picikét puritán a környezet és szokatlan lehet, viszont, annyi mindent fogunk csinálni eszetekbe se jut majd a hiányuk. – Tartotta fel eltökélten mutatóujját. Másban nem nagyon bizakodhatott. Remélte ennyi elegendő lesz, jól érezzék magukat. Meg sem próbált emiatt tovább magyarázkodni. Próbálta a lépést tartani eltökélten kíváncsiskodó pöttömkéjével, miközben szemmel tartotta a nagyfiát, aki láthatóan kevésbé könnyedén oldódott fel az ismeretlen helyen.
- Ennek örülök, ha így gondolod! Rengeteg dolgot tanultam tőle! Például, hogy kell kacsázni a vízen! Vagy, fűszállal fütyülni! Vagy, felmászni bármelyik fára! Vagy, motort szerelni! Az más kérdés Narimi néni hányszor szídott le minket, mert több plezúr volt rajtunk, mint ép bőrfelület. – Vette elő telefonjait. - Narimi néni, amúgy Kintaro bácsi felesége…hmmm…lassan nyolcvankét éve! Hihetetlen! Hogy csinálhatják? – Fejcsóválva vitte oda csöppségének. - Ezeken van mobilnet. Nyugodtan használd őket. Genie is tudjon kicsikét lazítani.  – Adta oda a két ketyerét. - Te hogy érzed magad, kicsim? – Fülelt körbe a szobában, merről hallja meg a lányt. Közben csendesen megvárta, hogy Nono chan elvegye a telefonokat, majd finoman beölelte a két jelenlévő csöpségét. Szinte észrevétlenül simogatta a feszültebb fiacskája hátát. - Miért ne lehetne fényképezni? – Pislogott értetlenül hol az egyik, hol a másik csemetéjére. - Én örülnék, ha dokumentálnánk a kirándulást! Ezzel dicsekedni kell az otthoniaknak! Hopi chan is biztos örülne a helyzetjelentésnek és mi is bármikor nézegethetnénk! – Mosolyodott el vidáman. - Megérkeztünk képet is lehetne készíteni! Azt hiszem lesz mivel…– Bökött fejével a picike lány a kezében tartott mobil rengetegre.
A következő lelkes kérdésre, milyen izgalmas helyeken járt itt, csak enyhe illetődöttséggel mélázott el. Számításba vette a közelebbi érdekességeket, meg azt is, hogy talán könnyebben megnyugodna a nagyfia, ha picikét bejárnák a ház közelét.
- Végül is! Miért ne mozgathatnánk meg kicsikét az elmacskásodott tagjainkat és gyártanánk helyet az uzsonnának? – Szorította meg kicsikét erősebben a pöttömkéjit. Az ehhez, vagyis ételhez kapcsolódó kérdésre, csak felkuncogott.
- Narimi néni a konyha és házúrnője, de szívesen fogadja a segéderőket! Biztos örülne, ha kukta sapkát ragadnál mellette, édesem! – Simogatta meg nagy fiacskája buksiját, amennyiben sikerült felpipiskednie addig. - Mielőtt bármihez nyúlsz, azért kérdezd meg! Nem szeretném, ha fejbe kongatna egy merőkanállal. – Nyomta meg játékosan pöttömkéje orrát. Tudta, miért feszült, de azért örült volna, ha felenged.
- Akkor? – Pislogott a gyerekekre hatalmas szemekkel. - Sétáljunk? Tartok nektek anci féle fantasztikusan értelmetlen idegenvezetést! – Várta türelmetlen rugózással, mit válaszolnak neki. Gondolta nem kell nagyon felfújniuk ezt a sétát. Lemennek a ház melletti kicsike tóhoz, ahol bemutathatja hatalmas és nem létező kacsázó tudását. Aztán felsétálhatnak a picike emelkedőn keresztül a ház mellett található dombocskára. Onnan csodás kilátás nyílt az egész Japán tengerre és a környékre is. Ha pedig ott voltak, lemehettek a domb mögötti erdősbe, na meg a hatalmas tisztásra, ahol régen a bunkija volt. Sok szikla között egy igazi kuckó lapult. Mindig oda bújt el gyerekként. Nagyjából ezzel körbe is tudták járni a házat.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Sen Nozomi

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 700 / 15 000

Hozzászólások: 74

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 14 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bazsarózsa-vörös

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#C91C73 / / #D75175


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Macskák a vízben!
« Válasz #4 Dátum: 2017. Ápr. 02, 18:46:26 »
  Nyomban odasomfordáltam Ryo-niihez mikor Umi-jii felhívta a figyelmemet arra, hogy ő már nekivetette magát a csomagoknak. Sorba álltam, hogy én is megkapjam a részemet, mert nagyon szerettem volna segíteni. Igaz, nem vagyok olyan erős, mint Ryo-nii vagy Tomo-nee, de azért igyekeztem. A csomagok cipelése még nem tűnt olyan nehéz feladatnak. Főleg, hogy úgy éreztem szégyenteljesen sokat pakoltam a bőröndbe. Bár igyekeztem csak a lényeges dolgokra koncentrálni mégis valamiért nagyon tele lett a táskám. Az volt a minimum, hogy én viszem azt!
  Nem láttam semmi problémát a földön alvással, sőt igazán érdekesnek találtam. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz. Félénken lestem Ryo-nii felé mikor Umi-jii enyhén utalt arra, hogy azt, hogy velük éjszakázhassak, bátyámtól is meg kell kérdeznem. Ami érthető, csak nem igazán tudtam, hogy hozzam fel neki! Mármint Umi-jiivel olyan könnyű volt ilyesmikről beszélgetni.
  – Hogy? – meglepetten vettem vissza a kezembe a telefont. Nem mintha kételkedtem volna Ryo-nii diagnózisában, hiszen jól bánt az technika kütyükkel, viszont nem értettem, hogy ez esetben, akkor miért nem akar működni. – De nem tudom elküldeni a képet, hibát ír ki rá… – motyogtam megilletődve. – Azért köszönöm. – Tanácstalanul fürkésztem a mobil képernyőjét, amely még mindig nem boldogult a kép átküldésével. Pedig nagyon szerettem volna továbbítani a fotót Hopinak, hogy tudja, egyben vagyunk és minden rendben!
  – Net? – értetlenül emeletem fel a kobakomat. – Igazából nem fontos, vagyis… – elszégyelltem magam azon, amit mondtam. Merthogy nagyon is fontos lett volna nekem, hogy tudassam Hopival, jól vagyunk. Nem szerettem volna, hogy aggódjon, meg gondoltam akkor cserébe küldene Neóról képet…
    – Narimi-néni? – oldalra billentett fejjel ismételtem el a nevet. – Ő is itt lakik? – kíváncsiskodtam. – Nyolcvankettő? Hány évesek? Kintarou bácsi nem látszik olyan idősnek! – meglepetten érdeklődtem.
  – De akkor Umi-jii, így hogy tudok képeket küldeni Hopinak és Ruka-channak? – kérdeztem tőle picit kétségbeesetten, ahogy sikerült összeraknom mit jelent ez a nettelenség tényező, és nem igazán tetszett. Persze nem akartam egész idő alatt a telefonon lógni, mert nagyon örültem, hogy Umi-jiiékkel itt lehetek. Ezt pedig nem cserélném fel semmiképpen sem internetezéssel. Megköszöntem mikor a kezembe kaptam Umi-jii mobiljait, amik elvileg működnek internet terén.
  – Narimi-néni bántja az embereket? – elsápadva emeltem fel tekintetemet a telefonról, mellyel éppen azon ügyködtem, hogy elküldjem Hopinak a képet. Ryo-nii mellé evickéltem, hogy megfogjam a karját. – Inkább ne menj oda egyedül! – néztem fel rá, némi félelemmel a lelkemben. Nem akartam, hogy bántsák Ryo-niit, kötelességemnek láttam megvédeni, de Narimi-néni hadkészültsége olyan ijesztően hangzott, hogy nem tudnám felvenni vele a versenyt. Elpirultam szégyenemben, ahogy tudatosult bennem mennyire ijesztő lehet a dolog. Persze megpróbálnám megvédeni! Talán ha Umi-jii is ott lenne, akkor nem bújnék el félelmemben.
  – Igen, menjünk sétálni! – ragyogó szemekkel helyeseltem. Nagyon aggasztott Narimi-néni, nem akartam, hogy Ryo-nii odamenjen, és hogy bántsák még véletlenül sem!
  – Amm… Ryo-nii, mi az a bojler? – kérdeztem halkan mikor a sétára indultunk. Elég varázslatosan hangzott Umi-jii elmondásában. De nem tudtam elképzelni, hogy festhet, hiszen otthon a csapból érkezett a meleg víz. Szóval nem tudtam, hogy mi vagy ki lehet. Reméltem, hogy Ryo-nii tudja, mert kínos lett volna minden apróság miatt visszakérdeznem Umi-jiinél. 
  A kacsázás nagyon elnyerte a tetszésemet. Igaz először meglepett, hogy kavicsok vízre dobálásáról van szó és nem az állatokról, de nagyon érdekes volt! Olyannyira, hogy én is szerettem volna megpróbálkozni vele.
  – Megtanítod, hogyan kell ezt csinálni, Umi-jii? – lelkesen mentem mellé egy marok kaviccsal a kezemben, amiket a parton találtam. De valamiért a kavicsaim rendszeresen elsüllyedtek már az elején. Nem értettem mit csinálhatok rosszul, bár az is lehet a kavicsok a rosszak! Azonnal elkezdtem keresni valami nagyobb követ, amivel talán több sikerem lesz. Sikerült is találnom egy méretes darabot. – Umi-jii és ha ezzel próbálnám meg? – emeltem fel kissé nehézkesen a nagy követ. Nehezebb volt annál, mint aminek elsőre tűnt. – Mindjárt odaviszem! – helyeztem vissza a földre egy pillanatra, hogy erőt gyűjtsek hozzá. Bár másodjára megpróbálva sem lett könnyebb.
  Ahová ezután mentünk, a dombon remekül be lehetett látni a környéket. Álmélkodva fogadtam, hogy egészen a tengerig el lehetett látni!
  – Oda is elmegyünk, Umi-jii? – mutattam a nagy kékség felé. – Nagyon szép! – teljesen lenyűgözött a látvány, annyira, hogy a következő pillanatban már meg is szerettem volna örökíteni a telefonnal, hogy milyen szép helyen vagyunk. – Ryo-nii is most látja először a tengert? – kíváncsian néztem rá, közben pedig megörökítettem róla egy képet. Hamiskás mosollyal mutattam meg Umi-jiinek a fotót Ryo-niiről.

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Macskák a vízben!
« Válasz #5 Dátum: 2017. Ápr. 14, 14:33:01 »
   - Azt hiszem izgatottan - jelent meg Anci kérdésére mellettem Genie holo alakja, és hajolt meg irányunkba. Teljesen igazinak tűnt. Óvatosan azért Nono~chan vállára tettem a kezem.
   -Már hallottad Genie~t múltkor, de nem tudom, mennyire láttad. Ő itt a segédem, szóval nem kell véletlen sem megijedni tőle.  - jegyeztem meg neki halkan. Nem szerettem volna, ha fél, vagy megijed Genie~től.  -A családhoz tartozik. Idegenek előtt csak nagyon ritkán jelenik meg, de most csak magunk vagyunk - magyaráztam.
   -Ha valami nem sikerül telefonnal, nyugodtan mondd, szívesen segítek! - kontrázott rá ő is. Vigyorogva simogattam meg a segédem haját. Elnyomott egy félmosolyt, de beletörődőn hagyta. Inkább ő is körbe kíváncsiskodta a szobát. Hagytam, hogy így is felfedezhesse. 
Aranyos volt a hugicám, hogy zavarba jött a net hiányától. Genie nélkül valószínűleg én is hasonló helyzetbe kavarodtam volna. Így viszont egy bátorító mosollyal kacsintottam rá.
   - Nem menekülnek ám olyan könnyen tőlünk! Sem Hopi~chan - majdnem Pöttöm Sárkánynak hívtam… az utolsó pillanatban jöttem rá, hogy talán még sem kéne így szólítanom mások előtt. Már így is kiváltság volt, hogy tőlem mormogva, de hallgatólagosan eltűrte ezeket a beceneveket -sem Ruka~chan. - nem mondtam ki, de kíváncsi voltam ez utóbbi leányzóra. Nono~chan barátosnéja lett, szóval mindenképp szerettem volna megnézni magamnak. Titkolatlanul örültem neki, hogy a testvérkémnek sikerült barátkoznia ebben a korban is. 
Ahogy arra is pimasz nagymacskaként vigyorogtam, amikor a ház vérmes úrnője került szóba. Sunyin kíváncsian pillantottam Anci felé. A bennem szunnyadozó nagy cirmos naná, hogy játéklehetőséget látott egy ilyen személy társaságában. Nem úgy a Kishúgom. Szemmel láthatóan sápadt el a lehetőség hallatára. Még a karom is fogságba ejtette, hogy úgy kérjen, nehogy egyedül oda menjek. Hihetetlen édesnek találtam ezt a fajta ártatlan tisztaságot, amivel viszonyult a világhoz, és hozzám is. Igen erősen emlékeztetett Ancira. Őszintén szerettem volna, hogy ez így maradjon. Leguggoltam elé, és megöleltem.
   -Vigyázol Nii~sanra? - kérdeztem. Nem volt semmi gúnyolódás a hangomban, sokkal inkább érződött rajta, hogy jól esett az aggodalma.  - Köszönöm! - mormogtam még neki, ezt már viszonylag halkan, de azért még téve róla, hogy egészen biztos meghallja. Felpillantottam mögötte Ancira mosolyogva, majd felegyenesedtem újfent.  -Szavadon foglak! De akkor majd be kell segítened neked is! - szemmel láthatóan eltökélt voltam. Na meg sunyi is. Ez tökéletes indok volt, hogy egy közös főzőcskére befogjam őket. És nem is én lettem volna, ha kihagytam volna az alkalmat. - De ami nagyon fontos Nozomi, hogy ez beépített akció lesz! Narimi néni nem tudhatja meg, hogy épp utána kémkedünk, hogy kiderítsük, mennyire veszélyes! - jelentettem ki nagyon titokzatos képpel. - Vagyis tényleg segítenünk kell neki, és akkor nem tudja meg az akciónk! - tettem a szám elé az ujjam, jelezve, hogy ez milyen top secret akció. Naná, hogy ha egyedül lettem volna, inkább kiprovokáltam volna, hogy a néni ténylegesen lekongasson egy nyújtófával. Ám Nozomival közösen egyből megváltoztak a dolgok. Neki nem akartam rossz példát mutatni. Véletlenül sem.
Azt őszintén hálásan fogadtam, hogy Anci érzékelte, hogy szoknom kell az újdonságokat, ahogy azt is, hogy igyekezett ebben segíteni. Dorombolva öleltem be érte, még úgy is, hogy azért továbbra is figyeltem a környezetemre. A kirándulás ötletére magam is felcsillanó szemekkel bólintottam.
   -Engem érdekel az Anci-féle idegenvezetés! - jelentettem ki. Az értelmetlen részt, ahogy volt hagytam figyelmen kívül. Genie is lelkesen bólintott, majd tűnt el mellőlünk. Láthatatlanul jött velünk.
  Ahogy elindultunk, Nozomi halkan megkérdezte, hogy mi is az a bojler. Első mozdulattal majdnem mutattam neki egy szerkezeti rajzot, de még szerencsére időben észbe kaptam.
   - A bojler, egy tartály szerűség. Először oda vezetik a vizet, abban megmelegítik. Ha megnyitod a vizet, az alágyújt a tartálynak, amibe felmelegszik a víz, és onnan megy a melegvíz  már a csapba. - jelent meg a tenyerem felett egy kis kép, hogy mifélét is keressen majd, ha meg szeretné nézni magának. - Bár ezen a környéken, ha jól sejtem, vannak melegvízű gyógyfürdők.  Anyu, azt hiszem te vagy ezen a téren a tapasztaltabb. Itt melengetik a vizet a fürdőhöz, vagy már alapjáraton melegvízű? - fogtam kacsón a testvérem, meg mentem Anci kezét is begyűjteni.  Mások véleménye cseppet sem hatott meg és épp így akaródzott sétálnom.
A kacsázásra magamban mosolyogtam. Picit csalásnak éreztem, hogy fejben kiszámoltam a röppályát, a beesési szöget, és az így kapott felhajtó erőt, nyomatéki erőt, közegellenállást, közeg sűrűséget, meg az  erő-ellenerőt. Ezek fényében próbálkoztam magam is vele.  Azért más volt elméletben tudni, és más volt gyakorlatban. Meg se közelítettem a pár éves világrekordot, a maga 88 pattanásával.  Aztán csak csendes vigyorral figyeltem, ahogy Nozomi próbálkozott. Akkora követ talált a nemes feladatra, öröm volt nézni!  Lényegesen jobban éreztem magam a szabadba. Csak négyen voltunk, bár Genie most nem vetítette ki magát.
Viszont, ahogy tovább mentünk, olyat láttam, hatalmas szemekkel pislogtam Ancira, aztán vissza a látványra. Annyi víz volt előttünk, hogy hihetetlen.
   -Ebbe bele lehet menni? - néztem Umi~ra. Cseppet kezdtem felpörögni - Bele fogunk menni? Vagy most kipróbáljuk? - A tigris erősen dolgozott bennem, meg a pancsolni vágyásomba…


(click to show/hide)



« Utoljára szerkesztve: 2017. Ápr. 14, 14:45:22 írta Hoshi Ryohei »

(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Macskák a vízben!
« Válasz #6 Dátum: 2017. Ápr. 25, 22:37:34 »
Vidáman bólogatott a mellettük megjelenő holo-akármilyen képre. Egész kezdett hozzászokni a furcsa jelenséghez, valami csak úgy megjelenik a semmiből, beszél és ráadásul a pici fiacskája lánya, ha azt nézi. Ezekbe a dolgokba túlzottan nem bonyolódott bele, hanem beérte annyi, Genie chan nem tud rendesen közöttük lenni testben, de lélekben nagyon is aktívan kiveszi részét a családi találkozókból. Neki ennyi teljesen elegendőnek bizonyult, hiszen nagyon kedves lány volt és látszott a pöttömkéjén mennyire szereti. Ennél több, pedig nem kellett, helyet szorítson a családban számára. Az egész Hoshi kompánia sem nevezhető hétköznapi, úgyhogy ki sem lógott a sorból.
- Az remek! Remélem tetszeni fog és találsz te is érdekességet errefelé. Körbe lestél indulás előtt? Lenne valami, amire kíváncsi vagy? – Pislogott felé hatalmas szemekkel. Ismerte már annyira a csöppségét, létező összes forrást leellenőrizte a hellyel kapcsolatosan, amiben biztosan részt vett Genie chan is. Ebből kifolyólag körbe leshetett, miket lehet látni a közelben, vagy merre lenne jó kirándulni. Vevő volt az ötletekre, hiszen könnyedén előfordulhatott újat mutatnak neki. Sokszor megesett, hogy az ismertnek hitt terepen olyasmiket említettek, amiről sosem hallott!
A mobil és internet körül kibontakozó mini drámába nem szállt bele. Felajánlotta saját csodamasináját, aztán arrébb igazgatta a poggyászait, ne legyenek útban. Arra nevetett fel, Nono chan elképedten kérdezett vissza a ház tulajdonosainak korára. Gyorsan szája elé kapta kezét, ne tessék ilyen hangosan csevegni a korukról. Enyhén közelebb hajolt ledöbbent csöppségéhez beavathassa a részletekbe.
- Kintaro bácsinak gyerekkori szerelme volt Narimi néni! Tizenhat évesen eldöntötte elveszi és meg is tette! – Húzta ki magát büszkén.- Narimi néni két évvel fiatalabb csak nála. – Kacsintott picikéjére, hiszen biztosra vette, ennyi információból már könnyedén kiszámolhatta azokat a fránya számokat.
- Oh! Szerintem ez Hoshi örökség! Nem fog rajtunk az idő vasfoga! – Legyintgetett a következő megjegyzésre, cseppet se látszik rajtuk a koruk. Arra szándékosan nem kanyarodott ki, magán ezt a jótékony hatást egyáltalán nem észleli. Néha komolyan őszhajszálakat vél felfedezni a hajában, amitől sikító frászt tudna kapni! Gondolattól kirázta a hideg, így nem merte jobban feszegetni. Kifejezetten örült a képekre, majd Narimi néni véreskezű konyhatündér titulusára terelődött a szó. Halkan kuncogott tenyere takarásában a gigantikus hadi tervre, miként fognak észrevétlenül kémkedni az idős néni után. Örült neki, hogy nagyobb pöttömkéje kezdett elemében lenni. Már úgy érezte, megérte ez a kirándulás! Egyik célja, kicsikét ellazuljon, leeresszen nagyobbik fiacskája. Annyit görcsölt és aggódott miattuk! Másrészt annak is örült, végre huzamosabb időt töltenek egymás társaságában a testvérek. Tényleg szerette volna, ha Nono chan kevésbé feszeng a bátyja közelében és azt az oldalát is megismeri, amikor nem morcos tanár, aggodalmas rokon, vagy felbosszantott katona. Tudta menyire vágyik a testvéri szeretetre.
Picikét elveszett a két csöppsége kémlelésében. Nehezen esett le számára a tantusz éppen lelkesen kézen fogták és a szabadba húzzák. Eszébe nem jutott tiltakozni, bár csak odakint jutott eszébe, talán túl nagy kupit hagytak, vagy nem ártott volna szólni Kintaro bácsinak, elmentek felfedező körútra. Késő bánatnak bizonyult! A gyerekek amúgy is túl édesek voltak! Nem volt szíve félbe szakítani a közös mókázásukat, így engedelmesen vágtázott velük, egészen a ház melletti tóhoz.
Elégedetten vette tudomásul a látkép megtette a hatását. Mindkét csöppsége élénken vetette bele magát a kacsázás művészetébe. Hihetetlen aranyosnak találta, ahogy Nono chan játékos cicaként görgette a gigantikus követ azzal biztos nagyokat lehet dobni. Oldalra billentett buksival mosolygott rajta, bár gyorsan a segítségére sietett, meg ne szakadjon az emelgetésében.
- Jaj, édesem! Ennél azért jóval kisebb is elég! – Pakolta le a követ és kezdett el szemezni a földdel. - Ebben a játékban nem a méret a lényeg! Sőt, minél laposabb és könnyebb, annál jobb! – Guggolt le, tüzetesen átvizsgálhassa a partot, hátha rálelhet a legjobb gyakorló kavicsra. - Nézd! – Emelt fel egy sima felülető, picikét girbe-gurba, de azért egész lapos célpontot. - Ilyesmit keresgélj! Az a lényege, hogy ne lefelé dobd, mint kosárban a labdát, hanem vízszintesen, mint a fociban! – Tátotta el száját az első próbálkozásra majd az egész tavat keresztülszelő kövecskét, amit szépségesen zseniális fiacskája hajított el. - Na, pont úgy! – Csettinttett a levegőben elismerően. - Azt hiszem, külön leckéket kell vennünk Ryo kavicsmestertől, mert kisujjból lepipál minket! Ezt még se hagyhatjuk! - Vonta össze játékosan szemöldökét, majd mutatta csöppségének menjen vele.
- Oh, legeslegnagyobb Ryo kavicsmester! – Hajolt meg előtte és mutogatta Nono chan-nak is, hogy tegyen hasonlóképpen. - Kérve kérünk téged, oszd meg velünk kavicshajító bölcsességed! –
A választól független széles mosollyal ölelgette meg picike lányát, ne vegye komolyan a rögtönzött bolondozását. Helyette szorgalmazta nagy fiának, avassa be őket az előbbi hajmeresztően észbontó mutatványa titkaiba. Amúgy sem bánta, ha közösen alkotnak. Az sosem árt, ha a kicsike húgocska tanul a nagy és okos bátyjától. Neki sem ártott a memóriafrissítés, hogyan működik a dolog.
Egész remekül elpróbálkoztak a hatalmas mester felügyeletében, de várta őket még a sok-sok látni való, ezért rövidesen felkapaszkodtak a kicsike emelkedőn, hogy elnézhessenek a tenger felé. Az ámuló csöppségeit látva, nem csak őt nyűgözte le mindig a kilátás. Észlelhetően elvesztek a szemlésében, ezért csendesen hagyta, nyugodtan bámészkodjanak, ameddig csak jól esik nekik. Addig meg sem mukkant, míg kérdésekkel nem bombázták meg.
- Még szép, hogy lemehetünk! – Mutatott el enyhén jobbra. - Arra van egy kicsike ösvény! Ott sokkal sekélyebb a víz és nem mélyül olyan hirtelen. – Simogatta meg Nono chan arcát, mielőtt a nagy fiának is kiosztott egy kedveskedő lapogatást. - Ahhoz még picikét hideg van, kincsem! Megfáznátok! – Ölelgette be őket, hogy azért ne szegje kedvüket, nem lubickolhatnak a tengerben. - Legközelebb nyáron jövünk! Akkor egész nap a vízben lehettek! –
Vehették igen komoly anyai ígéretnek! Elnézve a buksijukat, mocorgott benne a kisördög, hatalmas családi lubickolást fognak rendezni, ahova mindenkit elhoznak. Talán az idős háztulajdonosok nem fognak megorrolni rájuk, bár Kintaro bácsi mindig kicsattanó örömmel látta az ismerős és ismeretlen rokonokat.
- Most be kell érnetek a háznál lévő fürdővel. – Paskolta meg a gyerekek hátát. - A kérdésedre válaszolva, Ryo chan: igen, meleg vizű! – Bólogatott szorgalmasan, majd bökte meg picike lányát, itt az ideje remek képeket készítsen. Ennél szebb hátteret nem kívánhattak! Arra a hírhedt közös képre, pedig már nagyon vágyott a gyerekekkel. Persze ebben akadályozhatta volna őket a negyedik kéz hiánya, de felvette, hogy tegyék valamelyik szikla, rönk, magasabban lévő tereptárgy tetejére. Az időzítő majd gondoskodik a többiről! Nekik csak nagyon szépen be kell fészkelniük magukat a kamera elé. Nem állíthatta könnyedén ment, mivel elkapott mindenkit a feszengés, vagy éppen a játékos grimasz hangulat, de azt hiszi, ennél tökéletesebb pillanatképek nem születhettek volna! Boldog volt, már ennyi emlék is született a kirándulásról.
A dombról a kicsike erdőbe galoppozott le. Valamiért sose tudott jól nevelt felnőttként nyugodt léptekkel lemenni az emelkedőkről. Vitte magával a lendület és talán a gyerekes szórakozás. Nem pontosan tudta, de most kifejezetten élvezte.
- Ott-ott! – Fordult hirtelen hátra. Elszántan mutogatott egy halom kőre, egymás hegyére hátára hányva. - Azaz én bukim! – Integetett nekik, hogy menjenek utána. Izgatottan mászott be a picikét alacsony és szűk nyíláson. - Mindig ide bújtam be, amikor titkos ügynököset játszottam, vagy féltem, hogy Narimi néni eltángál, mert megdézsmáltam a hülni hagyott sütit. – Odabent sokkal tágasabb volt, bár továbbra is csak guggolva lehetett elférni. Gyerekként azért jóval kisebb volt, minden tekintetben. - Azokat Ricchan-nal rajzoltuk! Barlangrajzok a nagy jeti elfogásáról! – Világított a falra nevetés kíséretében. Az érdekes, főként kopottas, kissé beazonosíthatatlan figurák nosztalgikus érzéssel töltötték el. Sokat bújkáltak ezen a helyen.
- Azokat, pedig én csináltam! – Mutatott a másik oldalon sorakozó írások, dátumok, aprócska rajzok tömkelegére. - Minden alkalommal hagytam itt valami emléket. – Erről jutott eszébe a következő remeg dolog.
- És most is itt vagyunk! Nem szeretnétek valamit itt hagyni az utókornak? – Mosolygott rájuk vidáman. Nagyon szívesen megosztotta volna velük az üzenőfalat. Elvégre az a dolgok rendje, ha a családon belül generációról generációra száll valami. Hihetetlen boldog lenne, ha évek múlva ide jönne és pöttömkéji személyes üzenetei fogadnák.
- Mi lenne, ha ebből hagyományt csinálnánk? – Nézett rájuk hatalmas szemekkel. - Tudom nem nagy dolog, de ez lehetne a mi kis Hoshi falunk! Amikor erre járnánk, vagy a gyerekeink, unokáink, ükunokáink, akkor írnánk ide pár szót! Nem lenne csodás végignézni rajta? – Ábrándozott el a lehetséges látképen. Abba sajnos nem gondolt bele, kissé nehéz lenne a szépunokái üzeneteit olvasgatnia.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Sen Nozomi

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 700 / 15 000

Hozzászólások: 74

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 14 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bazsarózsa-vörös

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#C91C73 / / #D75175


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Macskák a vízben!
« Válasz #7 Dátum: 2017. Máj. 01, 20:51:31 »
  Megilletődve hallgattam meg Umi-jiit Kintarou bácsiékkal kapcsolatban. Kobakom serényen kattogott a számok körül. Döbbenettől eltátott szájjal vizslattam Umi-jiire, amikor kihoztam fejben az eredményt Kintarou bácsi és Narimi néni életkorával kapcsolatban. Ami azt jelentette, hogy majdnem száz évesek! Kezemet a szám elé tettem, ügyetlenül próbáltam szabad kezemmel elmutogatni Umi-jiinek az eredményt. Nem mertem hangosan kimondani, mert Umi-jii arra figyelmeztetett, hogy kezeljem óvatosan a dolgot és ne beszéljek erről hangosan.
  Kíváncsian vizslattam Geniere, mikor Ryo-nii elmesélte nekem, hogy ritkán mutatkozik meg teljes valójában. Egyszer már találkoztam vele, a suliban! Akkor talán picit féltem tőle, de most nem tartottam tőle egyáltalán. Kedvesnek tűnt, akkor is az volt, meg igazából nagyon szépnek találtam.
  – Tényleg? Segítenél? – kérdeztem Genietől lelkesen. Mikor megerősített ebben, félénken nyújtottam felé a telefonokat, majd magyaráztam el neki, hogy mit próbáltam éppen csinálni. Hogy a telefonomról szeretném átrakni képet Umi-jii mobiljára és azon keresztül pedig elküldeném Hopinak és Ruka-channak a képet. Lenyűgözve vizslattam, hogy Genie pillanatok alatt megcsinálta, amivel én valószínűleg hosszas percekig szöszöltem volna még.
  – Huh, nagyszerű, köszönöm! – csillogó szemekkel hálálom meg neki a segítséget. – Genie nem csak nagyon szép, hanem nagyon ügyes is! – lelkes rajongással dicsértem meg.
  Meglepett picit Ryo-nii ölelése, de azonnal viszonoztam, hogy biztosítsam, arról természetesen megvédeném Narimi-nénitől. Legyen bármilyen ijesztő Narimi-néni… de azért remélem, hogy nem üt nagyokat…
  – Mivel Ryo-nii vigyáz ránk, ezért valakinek meg kell védenie Ryo-niit! – húztam ki magamat. Igyekeztem leplezni, hogy valójában mennyire is tartok Narimi-nénitől. – Segítek! – félelmem ellenére vágtam rá habozás nélkül. Figyelmesen hallgattam végig a haditervet. – Rendben! – helyeseltem. – De… nem lesz picit veszélyes, ha a közelébe merészkedünk? – kérdeztem tőle nagyon halkan, nehogy meghallja Narimi-néni a szövetkezésünket.
  A röpke teremszemle alatt nem csak újabb tudást szereztem a varázslatos vízmelegítőről, de még a kacsázásról és megtudhattam, hogy egész pontosan micsoda. Amit persze szerettem volna tökéletesre fejleszteni, mert Umi-jii nagyon ügyes volt benne.
  – Biztos? – kérdeztem bizonytalanul, szomorkásan néztem a nagy kavicsra, ami mégsem volt jó a kacsázás művészetéhez. De utána lelkesen vetettem bele magamat az újabb paraméterekkel kavicskutatásba. Viszont nem igazán találtam olyan lapos köveket, amikről Umi-jii beszélt. Vagyis, mint utólag kiderült én csak túl laposnak képzeltem el őket. Umi-jii megmutatta, hogy milyen kavicsok után kellene keresgélnem. Helyeslően bólogattam a magyarázatra, majd döbbenten ejtettem el a közben markomba gyűjtött kavicsokat, amikor láttam Ryo-nii produkcióját. Ráadásul mindezt gyakorlás nélkül!
  Nem igazán tértem még magamhoz a meglepettségből, de engedelmesen mentem Umi-jii után és csináltam azt, amit a mutogatása alapján leszűrtem.
  – … kavicsmester! – ismételtem el a meghajlás során. – … a bölcsességet! – szorgos utóhangként replikáztam Umi-jii szavaira. Elmosolyodtam az ölelésre, amit kaptam, majd közelebb somfordáltam Ryo-niihez, körbejártam, felemeltem a kezeit, próbáltam rájönni, hogy csinálta az előbbi nagyon ügyes kavicsdobást. – Mi a titkod? – kíváncsiskodtam közben.
  Az újabb okosságokkal kerestem kavicsokat, hogy kipróbálhassam én is. Néhányszor megpróbáltam a kacsázás műveletét az intelmek szerint. Az egyik alkalommal kétszer pattant is a vízen! A kövit szerettem volna megörökíteni, szóval újabb kavicskeresésbe kezdtem. Eközben találtam az egyik nagyobb kő alatt roppant érdekes dolgot. Kíváncsian cserkésztem be, hogy közelebbről is megnézhessem, mi mozog ott. Elhűlten vettem kezembe a zöld lényt, először próbáltam rájönni, hogy mi lehet ez. De valahogy nem ugrott be semmi ezzel kapcsolatban, ő viszont nagyon szeretett volna elugrálni, szóval mielőbb odaaraszoltam Umi-jiiékhez vele.
  – Ez micsoda? – mutattam be nekik, hogy mit találtam.   
  Egészen rázsongtam a tenger gondolatára. Mikor Ryo-nii felvetette a fürdőzést lelkesen bólogattam az ötletre. Majdhogynem megindultam előre az ösvényt keresve, mikor megtudtam, hogy lehet a vízhez keveredni. Mert én is szívesen lubickoltam volna a tengerben, ha szabad! Picit elszontyolodtam azon, hogy az időjárás miatt még nem lehetett.
  – És mikor lesz melegebb? – kérdeztem elszontyolodva. – Huh, jönni fogunk még? – csillogó szemekkel kaptam fel kobakomat. – Akkor velünk tartanak majd a többiek is? – kérdeztem lelkesen Hopira és Tomo-neere, meg Umi-jii bátyusára gondolva itt.
  Kevesebb bátorsággal sikerült lemennem a dombról. Azon ügyeskedtem semmiképpen se bukjak orra. Mikor is azzal szembesültem egészen hátra maradtam, mert Umi-jii és Ryo-nii könnyedén vették ezt az aprócska akadályt. Félve mertem csak elkotyogni, azért legyenek óvatosak, el ne essenek.
  Kíváncsian merészkedtem közelebb a kövekhez, melyekre Umi-jii mutatott. Kíváncsian másztam be utána a nyíláson. Érdeklődve lestem körbe, tanulmányozásomat egy pillanatra félbeszakadt Narimi-néniről mesélt rémtörténet. 
  – De nem kapott el, ugye? – féltő aggodalommal kérdeztem Umi-jiit az eset eredményéről. Remélem nem bántotta őt Narimi-néni. Hiszen süteményről volt szó, én teljesen megértettem, hogy előkóstolt! Umi-jii helyében lehet én is ezt tettem volna.
  – Szépen rajzoltatok! – jegyeztem meg, miközben közelebb húzódtam a falhoz, amelyen Umi-jii éppen gyerekkori műveiket mutatta be. – Nekem tetszik az ötlet!! – ragyogtak fel a szemeim. Izgalmasan hangzik a barlangrajzolgatás és szívesen csinálnék velük közös dolgokat. – Mit rajzoljunk? És mivel? – kérdeztem tőlük, nem igazán tudtam elképzelni a technikát. Mivel még sose csináltam ilyet és a rajzok alapján nem úgy tűnt, hogy Umi-jiiék ezt anno ceruzával készítették volt.
  Felcsigázva világítottam be a mobilommal a hozzám közelebb eső falrészt, hogy egy üres, szimpatikus részt keressek. A kutakodást a meglepettségem miatt rekesztettem be. Döbbenten tátottam el a számat, ahogy megpillantottam az egyik figurát. Csillagok voltak körülötte és rendkívül ismerős volt. Ami elsőre nagyon fura volt, mivel egészen biztos vagyok benne, hogy először járok itt. Óvatosan végigsimítottam az alkotáson. Ahogy figyeltem a képet lassan felrémlett bennem, mikor Tabby és Gabe hoztak el ide. Viszont akkor volt a barlangban itt egy lejárat, egy rejtekhelyhez. 
  – Erre a rajzra emlékszem! – mutattam rá. – A jövőből… oh… óh! Emlékszem, van egy emlékem! É-én voltam itt! – lelkesedésemben kissé felpattantam, mely miatt picit beütöttem a bunki mennyezetébe a kobakomat. Azonnal visszatelepedtem a földre és mintha mi sem történt volna folytattam a mesélést, mielőtt elfelejteném ezt az apró eseményt, mely felrémlett bennem az előbb. – Tabbyék elhoztak ide, mert megtaláltak minket. Üldöztek minket. Itt volt egy rejtekhely, amit átmenetileg használtunk, míg Gabe nem talált egy újabb bázispontot – hadartam el, ahogy sikerült feldolgoznom a felrémlett képeket. Emlékeztem a félelemre, ami akkor járt át, mikor üldöztek minket. Viszont itt, ennél a bunkinál mindez semmis lett, itt biztonságban voltunk. – Itt nem találtak meg minket – szusszantam fel kisebb mosollyal az arcomon. Kellemes érzés járt át az emlék nyomán, jól esett, hogy felrémlett valami Gabéről és Tabbyról.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Máj. 01, 21:33:58 írta Hoshi Sen Nozomi »

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Macskák a vízben!
« Válasz #8 Dátum: 2017. Máj. 16, 12:41:49 »
Nagyon igyekeztem, hogy amennyire lehet, visszafogjam a vigyorgásom. Örültem, hogy Ancinak jó kedve volt. Nono~chan meg egyenesen tündéri volt, ahogy nagyon komolyan igyekezett egy szikla darabbal kacsázni. Arra már végképp sunyin elvigyorodtam, hogy nagy komolyan segítséget kértek. Hatalmas szusszanással tuszkoltam vissza magamba a jó kedélyem, ugyanis Hugi és a visszhang játéka valami eszméletlenül aranyos volt. Anci pedig egy bájos nagycicát juttatott az eszembe, ahogy játszott velünk.  Átkaroltam Hugit, miközben megfogtam a két kezét.
   - Bal kezes vagy te is, mint Nii~san, szóval jobb lábad picit előrébb, enyhe törzsfordítás, és vállból dobd el! -mutattam közbe, hogy mire is gondolok. Nagyon igyekeztem, hogy ne váltsak át sem fizikus, sem programozó nyelvre közben. Inkább kerestem egy lapos kavicsot, ami pont megfelelt, és oda adtam Nono~channak. - Próbáld meg úgy, mint az előbb! -mosolyogtam rá biztatóan.  Közben játékosan Ancira kacsintottam.  Úgy sejtettem, hogy Kintaro bácsi már mindent megtanított neki, amit ilyen téren meglehetett. De a kiadós ölelgetést azért ő sem úszta meg. Csak neki dobálás nélkül foganatosítottam. Hálás voltam, amiért elhozott minket ide. Egyszerre élveztem nagyon, hogy velük lehettem, meg hiányzott Pöttöm Sárkány. Elnyomtam egy sóhajt, mivel már megint nála jártak a gondolataim.
   -Nono~chan, ügyes vagy! - dícsértem meg a lánykát, amikor már sikerült pattogtatnia a kavicsot a víztükrön. Egy halk szusszanással vettem rá magam, hogy a jelenre figyeljek.  Nono~chan kíváncsi hangjára mentem oda hozzá. Kíváncsi voltam, hogy mit találhatott.
   - Hyla japonica! Még nem volt szerencsém élőben látni! - lelkesedtem fel, ahogy megpillantottam a lány tenyerén a kis állatot. -Arra vigyázz, hogy a szemes fele legyen mindig az arcod fele! - tettem azért hozzá picit aggodalmasan. Az adataim szerint az Anura osztály tagjainak mérgező volt a vizelete, és előszeretettel használták védekezés gyanánt.
Ahogy a tenger magára vonta a figyelmem, egyből elkapott a pancsolási vágy. Szívem szerint azonnal bele tapicskoltam volna. Érezni szerettem volna, hogy milyen lehet olyan víztömegben úszni! De Anci figyelmeztetésére, hogy még túl hideg, letettem róla egyelőre.
Arra felcsillantak a szemeim, hogy fel lett vetve, hogy legközelebb mindenki jön majd.
   -Támogatom az ötletet, ha szabad ilyet! - szúrtam közbe Nono kérdése után.
Kíváncsian mentem utánuk, ahogy Anci céltudatosan neki indult. Nem tudtam, hogy mi is lesz a következő állomás, de minden érdekelt, amit itt látni lehetett.
Egy pici bunki volt a következő állomás. Nem mintha a méret kedvem szegte volna. Genie~től kértem egy kis segítséget, hogy azért én is beférjek. Pontosabban abba, hogy amíg ezt kivitelezem, ne rémüljön Nozo~chan tőlem halálra. Elfedte a bőrömön megjelenő sebhelyeket, míg anyagtalanítottam magam annyira, hogy be tudjak törpe járással surranni utánuk. Egyből le is cövekeltem, meg húztam magam össze, hogy minél kisebb helyet foglaljak, és még nekik is maradjon helyük mozdulni, levegőt venni, miegymás ténykedéseket megejteni. Kíváncsian elemeztem a falra rajzolt mintákat. Gyermek rajzok? Vagy inkább felnőtt kéz munkái? Úgy sejtettem, hogy voltak ilyenek is, meg olyanok is köztük.
Nono~chan meglepődésére picit aggódva figyeltem rá. Rosszat sejtve vártam, hogy megszólaljon. Nem tetszett a döbbenete. De megvártam, hogy megszólaljon. Nem lélegeztem fel egyből megkönnyebbülve, amikor kiderült, hogy egy emlékképet látott. Ám nem hagytam, hogy ezekből bármi is látszódjon az arcomon. Helyette megvártam, hogy végig mondja, mit látott. Gabe és Tabby… üldözés. De úgy tűnt, hogy nem volt megijedve ettől az emlékképtől. Vagyis egy picit felengedtem.  Azért még ugrásra kész.
   -Tabby és Gabe? - kérdeztem tőle, picit oldalra döntött fejjel. Nem volt Gabe ismeretlen a számomra.  - A vén simlis… - mormogtam az orrom alá, kissé talán galád vigyorral. Kérdés nem volt, valaha még találkozunk, úgy seggbe fogom rúgni, hogy a felforrt olajgőzös droid adja neki a másikat, amiért nem szólt arról, Nozomi nála van. Hogy egyáltalán lett még egy húgom, és kihozta őt is. Felfogtam, hogy valószínűleg tisztába volt vele, hogy abba belezakkantam volna, hogy visszajövök az egyik húgomért, a másikat meg otthon hagyom. Bár előre honnan tudták, hogy vissza fogok jönni? Jó kérdés volt. Nem hiszem, hogy lett volna nekik jövőt ismerő tagja a csapatnak. Vagy orákulum… És persze a seggberúgás mellé a kedvenc cigi meg pia márkáját is elő fogom kotorni. Mert mindezek ellenére vigyázott a húgomra, amiért cseszett hálás vagyok. Ha jól titkolom, meg csak bénán tudom ezt kimutatni, akkor is.
   -Tabby? Ő a társad volt? - kérdeztem óvatosan, mert feltűnt, eleddig tőle még ezt a nevet nem nagyon hallottam. Gabe~ről már mesélt korábban. Pontosabban volt szerencsénk kapni tőle egy üzenetet. 
Közben vékony gallyacskákat kerestem, meg a gyújtómat. Végig égettem őket, egy helyre gyűjtve. Kis meszes kavicsdarabot morzsoltam bele, és már csak az volt a kérdés, honnan szedjek egy kis nedvességet hozzá, hogy össze tudjam kavarni. Nem akaródzott kimenni innen, és ott hagyni őket. Túlságosan élveztem, hogy velük voltam.
   -Ti mivel rajzoltatok ide? - néztem inkább Ancira mentő ötlet reményébe. - Valami varázs toll? - mosolyodtam rá picit Nozomira is. Az én varázstollaim általában lézerből voltak, de most nem ilyesmire számoltam.  -És ez valami titkos nyelv? Csak ti értitek Ricchannal? -  lestem Ancira. Meg kell hagyni, hogy tetszett ez a gondolat. Fogtam egy kis szén darsabot, és leírtam lázadó nyelven Nozomi nevét.
   -Ez ismerős? - kérdeztem óvatosan a lányt. Kíváncsi voltam, el tudja~e olvasni.


(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Macskák a vízben!
« Válasz #9 Dátum: 2017. Okt. 31, 14:34:29 »
Hihetetlen boldoggá tette a gyerekek vidámsága. Jól esett látnia, milyen jó a kedvük és milyen hihetetlen komolyan foglalkoznak olyan egyszerű, hétköznapi dologgal, mint a kavics kacsázás. Örült, legalább rövid időre elérték kiszakadjanak a valóságból, amiben sok szenvedés, harc, borzalom történik. Abba bele sem mert gondolni Tomo chan, vagy Ryo chan már hány ellenséges személyt kellett, hogy eltegyen láb alól. Az sem vigasztalta, ezekből a legkisebb lány kimaradt. Tisztában volt vele, elkerülhetetlen, előbb, vagy utóbb ő is szemtől szembe kerüljön egy kukacos, jövőbeli felfordulással, ahol bárki meghalhat, esetleg épp muszáj ennek megtörténnie. Vannak dolgok, amik elkerülhetetlenek és bármennyire rémes beismerni muszáj átesni rajtuk. Bármi áron védte volna a nagyobbakat az újabb szenvedésektől és a kisebbet a sokktól, végignézi valaki halálát. Azonban nem zárhatta be egyiküket sem a lakásba, miként maga sem vehette át a kukac háborús küzdelmeket. Szörnyen bántotta, de nem volt katona. Sosem képezték ki arra, hogyan tud szembe szállni velük, egyáltalán akárkivel. Akármennyire szörnyen érezte magát, rászorult a gyerekek segítségére. Nélkülük nem lehetett a jövőt megmenteni, pedig az életét adná, ha találhatna akármilyen más megoldást erre. Senki sem akarja önkéntesen feláldozni a gyerekeit, rokonait, szeretteit egy halovány álomért, talán jobb lehet így a világ. Maga sem tenné, ha nem tudná, azzal, ha struccként a homokba dugja a fejét és eljátssza most minden rendben, éljenek normálisan, attól még a családja később szenvedni fog. Tudta meg kell ezt tenniük, még sem érezte könnyebbnek a szívét.
Az újabb mélázásából arra eszmélt fel picike lánykája egy zöld állatkát dug orra elé. A hirtelen felkuruttyoló békától sikeresen frászt kapott. Rémülten ugrott hátrébb. Szívéhez kapott, mert a kicsike állat váratlanul érte. Nagyot sóhajtott, de karjait rögtön feltartotta, mert nem történt semmi vész.
- Minden rendben, csak elbambultam és a kis békuci kuruttyolása váratlanul ért. – Nagy fiacskája állathatározókat megszégyenítő azonosítására halkan felkuncogott. Hálás volt a pontos azonosításért és jó tanácsért, mire ügyeljenek, viszont úgy gondolta nem szükséges ennyire tudományos nyelvet beszélniük.
- Ez a hivatalos neve. Általában, csak levelibékának nevezik. – Simogatta meg picikéje feje búbját. - Szerintem engedjük vissza a vízbe! A családja biztos hiányolja már! – Paskolta meg a vállát biztatóan, nyugodtan tegye vissza. Nem volt kifogása az ellen, hogy a lányok otthon állatot tartsanak, de talán nem egy szabadon élő békával kéne kezdeni. Lehet szegénynek többet ártanának, ha elszakítják a természetes élőhelyétől és bedugják egy csinos akváriumba, ahonnan még csak a tengert sem látja. Abban, viszont segíthetett, minél több élőlénnyel megismerkedhessen. Ha jól értette másik csemetéje sok állatot be tudott azonosítani, azonban az nem ugyanaz, mint élőben látni.
- Szeretnétek még állatokat lesni? – Pislogott kíváncsian hol az egyik, hol a másik csöppségére. - Hajnalban sok-sok erdei állat merészkedik elő. Gondoljátok, hozhatunk ki forró kakaót és kávét…– Pillantott nyomatékosan nagy fiacskájára széles mosollyal. -…jól felöltözünk, aztán próbálunk minél több helybeli lakost keresni! Még sose voltam vad lesen, de a net segíthet és Ryo chan-nak biztos akadnak ötletei a megfigyelésre! – Csapta össze a tenyereit izgatottan. A korai kelés, vagy hideg nem állhatja útjukat. Amúgy sem azért érkezett ide, egész nap meleg vízben áztassa a popóját. Biztosra vette, hogy élveznék a keresgélést és felfedezést.
A végső szó megadását rábízta a gyerekekre. Nem szólt bele, mit tanakodnak, vagy miként vélekednek róla. Csendesen sétált utánuk a kicsiny ösvényen keresztül, egészen a gyerekkori bunkerhez. Észre sem vette, mennyire lelkesen mesél a bent található rajzokról. Újra kicsinek érezte magát és a sok-sok rajz megelevendett előtte. Nem véletlenül vetette fel, mi lenne, ha a picikéji is csatlakoznának ehhez. Arra biztatta őket, szintén rajzoljanak valamit a falra, amit majd évek múlva visszanézhetnek.
Lelkesen kereskedett a képek közül, melyiket ismeri még fel, amikor Nono chan hirtelen felszólalására nem tudta, megijedjen a csöppijére, milyen hatással lesz az emlék, vagy kíváncsiskodjon tovább, pontosan mit látott. Helyette nagyon lendületesen csicsergett picikéje, míg a benne felmerülő kérdéseket, feltette nevében fiacskája. Egyik személy sem volt ismerős számára, még név alapján sem, de az elhangzottak alapján közel állhattak Nono chan-hoz.
- A csapatod tagjai voltak, kicsim? Emlékszel, hogy néztek ki, vagy pontosan mi volt ebben a barlangban? – Pillantott a nagyobbik fiú felé, vajon mit tud leolvasni az arcáról. Lettek volna keresztkérdései, esetleg ő mit tudhat róluk, vagy mennyire lenne érdemes őket már most keresni. Tudta, hogy nincsenek itt, de esetleg a felmenőikre nem ártana rálesni, hogy biztonságban legyenek. Eddig még nem folyt bele túlságosan a kukacos háborúba, de azt észlelte, mennyire szeretnek mindenkit elővenni, akinek bármilyen köze lehet a jövőbeli lázadókhoz. Erről egészen biztos el fog még beszélgetni Ryo chan-nal.
- Megendsz nekem valamit? – Mosolygott barátságosan picikéjére. - Szeretném látni őket. Túlságosan kíváncsi vagyok rájuk. Nem most, majd a házban! – Tartotta fel pracliját, védőbeszédbe se kezdjen a faággal bűvészkedő nagyobbik ükikéje. - Ha megengeded, belekukucskálnék az emlékeidbe. Ígérem, semmihez sem nyúlkapiszkálok és neked sem esik bajod. Észre sem fogod venni, valaki kutakodik. Bár, olyan trükköket tudok, hogy nagyon szép cicákat látsz közben. –
Nem akart titkolózni a csöppsége előtt, lényegében pontosan arra kíváncsi, miért nem emlékszik. Eszébe sem jutott bajt csinálni és önkényesen feloldani a zárolást. Biztos benne, okkal történt, hogy nincsenek emlékei a múltjából. Bármihez nyúlna, előtte mindenképpen egyeztetne a gyerekekkel. Arról is beszámolna mit látott. Elvégre együtt többet tudnak kihámozni a részletekből.
- Oh, mindig Ricchan hozta a festőkészletet. Általában kővel, téglával, fával alkottunk. Van ötleted, mit rajzolsz? – Nyújtogatta nyakát kíváncsian. - Csíkos lesz és félelmetes a hangja? – Paskolta meg nagyfia vállát kötekedően. - Esetleg egy különleges gorilla? – Araszolt közelebb másik picikéjéhez.- Neked van ötleted, Nono chan? – Simogatta meg az ábrákat bűvölő és minden bizonnyal még az emlékét emésztgető csöppsége feje tetejét. Nem szerette volna, ha teljesen elveszik az agyalásban és megfájdul tőle a kobakja. Próbálta picikét elterelni a figyelmét.
- Mit szólnátok, ha közösen rajzolnánk valamit? Mondjuk, olyasmit, amit itt kedveltetek meg, vagy egymásra emlékeztet minket! Például hello kitty, vagy valamelyik sütemény, esetleg hely, tárgy! – Ötletet az álla ütemes ütögetése közepette. Igyekezett oldani a hangulatot, ne komorodjon el mindenki.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Sen Nozomi

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 700 / 15 000

Hozzászólások: 74

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 14 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bazsarózsa-vörös

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#C91C73 / / #D75175


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Macskák a vízben!
« Válasz #10 Dátum: 2017. Nov. 07, 21:53:03 »
  Lelkesen bólogattam Ryo-nii kavicsmester szavaira. Igyekeztem minden instrukciót megjegyezni, hogy melyik lábam, hogy áll, a karomat hogyan lendítsem. Szerencse, hogy így tettem, mert amikor egyedül kellett próbálkoznom, nehéz lett volna, ha nem figyelek. Nagyon megörültem, amikor a kavicsom Ryo-nii segítségével már pattant egyet-kettőt a vízen. Mikor egyedül próbálkoztam és ötöt pattant nagyon büszke voltam a fejlődésemre. Bár még messze voltam Ryo-nii képességeitől. Így gyorsan akartam előkerítené még néhány kavicsot, hogy tovább gyakorolhassak. Ryo-nii dicsérete nagyon felcsigázott.
  Viszont a kavicsokról elvezette a figyelmemet a kisállatka, amit találtam. Mikor odasomfordáltam hozzájuk, hogy megkérdezzem mi is ez, Umi-jiitől nem számítottam erre a reakcióra. Nem értettem az ijedés okát, tanácstalanul vizslattam rá és a békára felváltva.
  – Ne haragudj – picit habozva kértem bocsánatot tőle, amint megosztotta velem, mi volt a riadalma oka. – Nem akartalak vele megijeszteni – fűztem hozzá. Ryo-nii eközben mondta el nekem, hogy mit tartogatok a mancsomba.
  – Hyla mi? – döntöttem oldalra buksimat, amiért nem egészen értettem a dolgot. – Szeretnéd megfogni? – kérdeztem Ryo-niitől, mikor beavatott abba, hogy először lát ilyet. Ha akarta, odaadtam neki. – Szóval béka! – lelkesen vizslattam a jószágra. Umi-jii leírásában már érthetőbb volt nekem a dolog. Gyorsan pozícionáltam Ryo-nii intelme szerint a békát a mancsomon. – Megtarthatom? – kérdeztem lelkesen. Umi-jii szavaira, hogy szerinte mit kellene tennem vele, picit elszontyolodtam. – Oh… van családja? – Ebbe bele sem gondoltam! – A-akkor visszaengedem! – odamentem a vízhez, leguggoltam mellé, majd óvatosan leraktam a békácskát. – Ne haragudjon Hyla japonica~Levelibéka-san! Nem akartam elszakítani a családjától! – megvártam, míg elugrálgat a vízbe. Szomorúan integettem utána, bár örültem, hogy ismét a többi béka rokonával lehet. (*.*)
  – Lehetne? Én nagyon szeretnék! Kakaó? Kávé? Akarok! Esetleg nasit is hozunk? – Az ötlet nagyon fellelkesített és nem csak a fincsi italok érdekeltek. Valóban kíváncsi voltam az állatokra is! Szerettem volna őket megnézni. – És milyenek állatok vannak itt? Nem fognak megijedni attól, hogyha utánuk leselkedünk? – kíváncsiskodtam. Reméltem, hogy nem zavarjuk őket majd a jelenlétünkkel és Ryo-nii is szeretne este ilyet csinálni. Olyan izgalmasan hangzott! Umi-jii se csinált ilyet, én is nagyon szerettem volna kipróbálni.
  A barlangban rajtam eluralkodó nosztalgikus érzés miatt kissé lassan fogtam csak fel Ryo-nii és Umi-jii kérdéseit.
  – Igen, Gabe és Tabby voltak a vezetői a csapatnak, aminek én is a tagja voltam – bólintottam helyeslően. – Tabby segített megtanulni sok mindent – fűztem hozzá, mintha csak a korábbi hallgatásomat próbálnám meg kompenzálni. –  Hogy hogy néztek ki? Hát… Gabe magas, kicsit hullámos fekete haja van, és sose borotválkozik! Meg vannak fekete szárnyai. Tabby, Tabbynak vörös haja van. Ő is magas és nagyon szép... meg Tabby, Tabby kisugárzása kicskét hasonlít Hoppiéhoz1 – tűnődtem el hangosan. – Csak arra emlékszem, hogy elbújtunk és volt itt – mutattam rá a pontra – egy lejárat, ami kóddal nyílt, arra is emlékszem! 9292HKI85639HR34252… ez volt a kód hozzá. Egy kicsi bázis volt csak, alapfelszerelésekkel. Csupán nagy vészhelyzetek esetén vettük elő. De volt velünk még valaki – homlokomat ráncoltam, ahogy próbáltam az arcára fókuszálni és emlékeket előcsalogatni róla. De semmi nem merült fel bennem. – Rá nem emlékszem. Nem tudom kicsoda… – sóhajtottam fel letörten. Pedig éreztem, hogy fontos és baj, hogy nem tudom.
  – Ez – szuggeráltam egy rövidke ideig Ryo-nii által felrajzolt jelet. – A nevem? – kérdeztem rá bizonytalanul. Apró sejtelem volt csupán, ismerős volt nagyon a minta és abból gondoltam. – Remélem, nem beszélek butaságokat! – szabadkoztam. – Nem is igazán értem, honnan tudom, csak egy, csak egy megérzés! Azt hiszem… – próbáltam megmagyarázni korábbi tippemet mégis honnét kapartam elő. Remélem Ryo-nii beavat a mintha mögött álló jelentésbe.
  – Mit Umi-jii? – billentettem oldalra kobakomat. Figyelmesen hallgattam végig, mit szeretne csinálni az emlékeimmel. Kicsit hirtelen ért a dolog, de a gondolat, hogy talán Umi-jii tud segíteni abban, hogy emlékezzek olyan dolgokra is, amikre eddig nem vagy akármi, annak nagyon örülnék! Meg szívesen megmutattam volna neki Gabet és Tabbyt. A leírásaim nem éppen a legjobbak. – Rendben – bólintottam rá kisebb vacilálás után. – De olyat lehet, hogy én is lássam a dolgokat? Bevallom a cicák naaagyon cukin hangzanak. Imádom a cicákat. Csak... szeretném én is látni a dolgokat, ha lehet. De talán te több mindent találsz a kobakomban, mint amiket én elő tudok hívni! Vagy félreértettem dolgot? Ez az emlékekbe nézés, hogy működik pontosan? – kérdeztem rá a részletekre Umi-jiinél. Bár nem terveztem meggondolni magamat, egyszerűen csak érdekeltek a részletek. – Ugye neked nem jár fájdalommal? – érdeklődtem bizonytalanul, hiszen valamiért Ryo-nii morcogott. Remélem nem azért, mert ezzel Umi-jii rosszat tesz magával! (T.T)
  Utólag tovább frusztrált a dolog, hogy nem tudtam megnevezni a harmadik személyt, akit az előbb láttam. Pedig nagyon törtem rajta a kobakomat. De csak annyit tudtam hol állt a barlangban, amikor ide jöttünk, meg hogy egyértelműen velünk volt a menekülésnél. Fél füllel hallgattam eközben Umi-jii és Ryo-nii beszélgetését a rajzeszközökkel kapcsolatban. Bár fejemet ért simogatás is így meglepett. Kérdőn vizslattam fel Umi-jiire, mikor tenyerét a buksimon éreztem.
  – Hümm, én szerintem csigát rajzolok! Meg virágot és cicát! – jelentettem ki elszántan, ahogy végiggondoltam Umi-jii kérdését. – Kővel hogy lehet rajzolni? Maradt nálam néhány kavics – ürítettem ki zsebeimet. Az előbb gyűjtöttem őket a vízparton, a kacsázáshoz szerettem volna felhasználni őket, de végül ez elmaradt. – És a téglával? Melyiket csináltátok téglával? – lestem a rajzok felé.
  Umi-jii ötletére lelkesen vizslattam elég nagy szabad barlangfelületért, hogy kivitelezni is tudjuk a közös alkotást. Mert nekem nagyon tetszett az ötlet!
  – Oda például? – böktem rá az üres barlangfal részre. – Szerintem jó ötlet! És Hello Kitty!! – boldogan gondoltam a cuki cicára. Valóban, ő kihagyhatatlan volt. Őt fel kell rajzolni valahova. – De lehet rajta csiga is, ugye? – érdeklődtem Umi-jiit. – Lerajzoljuk Neót, Tomo-neet és Hopit is? Így kicsikét olyan lenne, mintha ők is itt lennének! – kérdeztem rá óvatosan, mielőtt alkotásba fognék. Hiszen közös rajznak gondolta Umi-jii, szóval nem akartam kisajátítani az egész barlangot.

1Itt Nozomi a lidérces lélekenergiára gondol.