Szerző Téma: Varázskör I. - Átkozottak  (Megtekintve 688 alkalommal)

Description: Magánküldetés

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 212

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Varázskör I. - Átkozottak
« Dátum: 2017. Máj. 22, 00:41:26 »
Magánküldetés
Résztvevők: Yoshida Yuko, Meiou Tokiya


Varázskör I. - Átkozottak


Fél év is eltelt, hogy egy igen különleges, ismeretlen lélekenergia először felütötte a fejét a 12. osztag Megfigyelő részlegének radarjain. A részleg feje talán eleinte nem is tulajdonított volna különösebb jelentőséget a dolognak, azonban ez a minta az elmúlt hónapokban többször is megjelent. Változó időközönként, a rendszerek által érzékelt legváltozatosabb helyeken. Eltért a megjelenések időtartama is, azonban egy dolog közös volt: mindannyiszor valami megmagyarázhatatlan történt, akármerre is járt. Erről persze mindig csak utólag, a különböző osztagok, vagy épp helyszínre rendelt shinigamik beszámolóit a megfigyelésekkel összehasonlítva jöttek rá az első osztagnál, és figyeltek fel a jelenségre.
Az első osztagtól pokollepke érkezik hozzátok, azonnali megjelenést kérve tőletek. Yuko, téged külön kérnek, hogy ezúttal mintavételre alkalmas felszerelést, azonnali elemzéshez szükséges, könnyen hordozható eszközt is vigyél magaddal. A helyzet nem tűnik egyszerűnek, főként a határidő szűkössége miatt. Még így is neked sikerül elsőként megérkezned, ugyan pár perccel később Tokiyát is bekísérik a terembe. A vele érkező tiszttel elmélyült diskurzust folytat, és egy térképet tanulmányoznak, vélhetően őt rendelték az eligazításotokra, és út közben futhatott össze a 10. osztag hadnagyával. (Biztos, hogy a folyosón futottak össze - Tokiya, ha hozol magaddal dugi piát, ez előtt a pont előtt le kellett adnod Kagurának!)
- Elnézést, amiért megvárokoztattuk, Yoshida-san. Köszönöm, amiért ilyen gyorsan ide tudott fáradni. Engedelmükkel felvázolnám, miért is hivattuk ide magukat - köhint azonnal, miután túljutottatok egymás üdvözlésén. Láthatóan nem szeretné feleslegesen húzni az időt, így titeket is igyekszik egy szigorú pillantással rábírni arra, hogy osztatlan figyelemmel forduljatok felé. - Amint Meiou-sannak már említettem, és a térképen be is jelöltük - mutat a Tokiyánál “felejtett”, idő közben összehajtogatott papirosra - különös eltűnéseket tapasztaltunk Németországban, a Schwarzwald erdőségben. Egészen pontosan egy eldugott, kisméretű faluról lenne szó. A község gyermekei aggasztó számban tűntek el az utóbbi időben. Nos, a gyermek talán nem megfelelő kifejezés, inkább kiskorúakról van szó. A falu, és a környező két kisebb település eleve szerepel a radarunkon, a lakosságszámhoz mérten igen nagy a magasabb reiatsuval rendelkező emberek száma. Az eltűnt fiatalok is ebbe a csoportba tartoznak, ráadásul a jelenség nem elszigetelt, az utóbbi napokban a másik két települést is érintette. Egyelőre csak egy-egy esetben, de jobbnak látjuk utánajárni a helyzetnek - ezen a ponton szünetet tart, hogy némi levegőt vegyen - az eddig hallottakat képes volt egy lélegzetre ledarálni nektek. Látszik, hogy izgul az eligazítás miatt, igyekszik a legjobbat kihozni belőle. Most a kezében tartott kis jegyzetkártyáira kell néznie, hogy követni tudja, hol is tart előadásába. Kis bólogatásokkal jelzi magának, hogy mit mondott el, mit nem, aztán ismét rátok villantja gondterhelt tekintetét.
- Különösen aggasztó, hogy a helyszínről ismét a Yoshida-san csapata által már többször is bemért, Q-8475 számmal jelzett ismeretlen lélekenergiát észleltük. Pontosabban Yoshida-san csapata észlelte és úgy sejtjük, a két jelenség között lehet összefüggés, de mindenképpen érdemes lenne kivizsgálni mindkettőt - pakolgatja a kis kártyáit egymás mögé, majd zavarában elvörösödve néz ismét Yukora. - Még annyit mindenképp közölnöm kell, hogy az Ichibantai a gyerekek megtalálását és lehetőség szerint hazajuttatását nevezte meg prioritásként. De ha van még kérdésük, szívesen válaszolok, viszont jó volna, ha mihamarabb indulnának. Igazság szerint nagyjából tíz percen belül kellene - ugyan egyértelmű, hogy a fiú nincs a helyzet magaslatán, de eddig tájékozottnak tűnik az ügyben, még ha időnként szüksége is van a kis puskájára ahhoz, hogy tökéletesen tartani tudja az ütemtervecskéjét és ne maradjon ki semmi. Ám a jegyzetek nektek is segíthetnek, így ha felmerült kérdésetek, arra nagy valószínűséggel tud is válaszolni. Az viszont az elmondottakból is kiviláglik, hogy a németországi helyzet legalábbis gyanús, így egy kivizsgálást mindenképp megér a dolog.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Máj. 23, 21:13:36 írta Ukitake Juushirou »

Karakterlap

Yoshida Yuko

3. tiszt; Megfigyelőrészleg vezetője

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Nőegylet elnökhelyettese

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 000 / 20 000

Hozzászólások: 25

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
hamuszürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
A Tudománnyal

Mottó:
A tudomány nem a szentimentálisaknak való.

Post szín:
#B1DCBD // #ECFEF1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Varázskör I. - Átkozottak
« Válasz #1 Dátum: 2017. Máj. 22, 20:45:19 »
Köszönöm az IC-t a mesélőnek! :3

  Precíz odafigyeléssel végzem a Heisuke-kunnal kooperációs kísérletünk rám eső részét, hogy a délután folyamán ne jelentsen problémát a vizsgálat folytatása. Noha roppantul könnyített volna a munkámban, ha a gondolataim nem jártak volna időnként a radaron kiszámíthatatlanul felütő jelenségen. Bosszantott, hogy gépeink nem tudják beazonosítani az ismeretlen objektumot.
  Nem tudtam eldönteni, hogy mi zökkentett ki jobban. Onodera-san megszólítása vagy a szemem sarkában ellibbenő lepke, amelyet reflexből csavarkulccsal csaptam le. Megkésve ellenőriztem le, hogy nem-e kedves unokahúgom robotlepkéje lett öngyilkos a szerelőeszköz alatt. Megkönnyebbültem, mikor negatív eredménnyel találkoztam. Persze utólag logikus is volt, a robotlepkének legalább megvan a magához való esze. Miután kisebb köhintéssel kiegyenesítettem laborköpönyegemet és megemésztettem a szokatlan pozitúrában szobrozó eszközt – tagadhatatlanul máshogy festett, mint a terveimen –, megérdeklődtem Onodera-santól mégis mit óhajt.
  Onodera-san készségesen avatott be a lepke üzenetébe. Mint megtudtam eleve emiatt keresett, ismervén hozzáállásomat a pokoli jószágok irányába. A kommentárjára enyhén rángatózó szemekkel illettem, végtére is ő az utolsó, aki véleményt nyilváníthat hóbortjaimmal kapcsolatban, amik egyértelműen nincsenek! Megjegyzése kellően felbosszantott, így a kritériumnak megfelelően vettem magamhoz a szükséges eszközöket az indulás előtt. Szinte tomboltam, amikor a rövid idővel a fejem felett alig sikerült előkerítenem a gyűjtőedényeimet, sajnálatos, de nem mostanság volt, hogy terepmunkán kellett volna megjelennem. Aztán egy tartalék telefon előkerítése volt a célom, melyben szintén ott volt az elemző applikáció, mely összeköttetésben volt a 12. osztag rendszerével. A sietség ellenére is számításba vettem a véletleneket, bár a mobilom tökéletesen működött.
  A helyettesítésem biztosításával, Undertakert magamhoz véve végül elindultam az 1. osztag barakkjai felé. Menet közben írtam meg Heisuke-kunnak, hogy sajnos a mai délutánra megbeszélt kísérletet el kell halasztanunk, de bátran átmehet simítani a projekt ráeső részét annak ellenére is, hogy távol vagyok, amennyiben Yoshida taichounak nincs kifogása ez ellen.
  Mikor megérkeztem az 1. osztagba, nem kis meglepetésként ért, hogy egyelőre rajtam kívül más nem volt a váróteremben, ahová bekísértek. Igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra és nem minden második másodpercben ránézi a telefon kijelzőjén álló órára. Amint ismét kinyílt az ajtó mély szusszanással fogadtam a tiszt oldalán álló hadnagyot.
  – Pontosan két percet késett, Meiou – közöltem a rideg tényeket üdvözlés helyett. A mentség hallatán szemeimet forgattam. És még van mersze lódítani is! – Miről beszél Meiou-fukutaichou? Ne keverjen bele a késésébe, de ha nem az ágyában kereste volna a hydrangeákat, akkor talán több sikerrel járt volna el. – Megjegyzésem után figyelmemet a tisztre vezettem, ki habozás nélkül belekezdett az expedíció részletezésébe. Igyekeztem mindeközben leplezni, hogy mennyire bosszant, hogy a két férfi a hátam mögött már eltársalogtak a kiküldetésről és a térkép természetesen alkalmatlan kézben van. Merem ajánlani, hogy Meiou ne sajátítsa ki az útmutatásul szolgáló papírost, mielőtt önként lángra lobbanna a kezeiben.
  Feszült sóhajjal figyeltem a tiszt küzdését a jegyzeteivel. Bezzeg, ha arra fordította volna az előadás előtti idejét, hogy megtanulja kívülről a szöveget, ahelyett, hogy Meiou-sannal fecseg, akkor most nem húzná feleslegesen az időnket!
  Komor arccal néztem az eligazítást tartó tisztre, mikor félvállról kijelenti, hogy a felderítés másodlagos teendő. A felderítés! Hah, úgy érzem, hogy gúnyt űznek a 12. osztaggal!
  – Nem szándékozom érzéketlennek tűnni, de azt megtudhatom, hogy az embergyermekek, akik kevésbé a mi hatáskörünk, miért is élveznek nagyobb prioritást a Q-8475-ös számú ismeretlen objektum felderítésénél és begyűjtésénél? Ez utóbbi többször jelentett gondot a Gotei 13-nak.
  – Hogyne! A gyermekek magas létszámú eltűnése veszélyes minősítést kapott, mivel nem tudjuk, hová lettek és nem is érzékeljük őket. Továbbá a Q-8475 jelenléte a környéken nem emberi aktivitást feltételez, aminek célja nem ismert. Ezért úgy véljük, a gyermekek előkerítése és biztonságba helyezése fontosabb feladat, mint azonnal konfrontálódni. – Legalább annyi kizárható eltűnésükkel kapcsolatban, hogy nem egy pszichopata emberről van szó. Mivel amaz nem lenne képes elfedni előlünk a gyermekek hollétét. Hacsak nem egy különleges képességgel bíró személyről van szó… Bár akkor is az a véleményem, hogyha a Q-8475-ös számú objektum felkutatása hasznosabb lenne. Gyanús, hogy egy időben történik a szokatlan jelenés és a gyermekek eltűnése. Nem kizárható opció, hogy összefügg.
  – Az eltűnt gyermekekről miket lehet tudni? Ismeretünkben áll a nevük, koruk, rendelkeztek képességgel? Pontosan mennyi kiskorú tűnt el? Hol látták őket utoljára, van közös pont a múltjukban? Esetleg van valami megszokott eltűnési körülményükről, hasonló idő tájt történt?
  – Azt... azt nem tudjuk, hányan rendelkeztek képességgel, a potenciál mindenesetre mindegyikükben megvolt. Egy listát tudok adni a fontosabb adataikkal az összehasonlíthatóság végett. Az eltűnéseikben közös pont a tanúk szerint, hogy mindannyiszor furulyaszó hallatszott a völgyben éjszaka, másnapra pedig egy fiatal hiányzott. Egyesek állítják, hogy a zeneszó alatt láttak egy-egy gyereket éjnek idején egyedül kószálni a falu széle felé, de akkor még nem tulajdonítottak jelentőséget a dolognak. Azóta pedig rossz ómennek tekintik, amint felhangzik, azonnal elzárkóznak a házakba. Nincs ismétlődő időpont, és az időközök is kiszámíthatatlanok. – Nem repestem az örömtől az elég kevés információt tartalmazó válaszon. A hamelni patkányfogó történetére hajazó motívumról nem is beszélve. Milyen szerencse, hogy ez csupán mese!
  – Az adatokat mindenképpen kérem a telefonomra. Mi a pontos neve a községeknek, ahol az eltűnések történtek? – az újabb használhatatlan információra, hogy nem tudja a nevüket a faluknak, nem fűzök már hozzá semmit. Remélem, hogy a jövőben elgondolkodik a teljesítésén és legközelebb felkészültebben ad tudósítás a küldetéssel kapcsolatban. – Utolsó kérdésem pedig… miért is nem nagyobb csapatot küldenek erre az expedícióra?
  – Annyira nem tűnik vészesnek az ügy, hogy nagy csapattal menjetek.
  – De ez még nem indok arra, hogy egy inkompetens férf… akarom mondani, egy szeleburdi hadnagyot küldjenek – igyekeztem finomítani a kifejezésen és egy pillanatig se vettem le tekintetemet a tisztről. Attól tartok Meiou-san ábrázatára vagyok most a legkevésbé kíváncsi.
  – Hát, a 10 és 12. osztagoknak van tapasztalata közös terepmunkában, és olyasvalakire volt szükség, aki harcedzettebb, mint a tudósok, ez utóbbi Yoshida taichou kérése volt, mármint az, hogy a 12. osztag tagjai mellett lehetőség szerint legyen olyasvalaki, aki jártas a reiatsumentes harcformákban is, nehogy baj legyen.
  Szemidegeim megrándultak a válaszra. Unokahúgomtól elég drasztikus lépés ez, bár a maga módján érthető, de az én esetemben mégis tehetnénk kivételt. Ugyanannyira felkészült vagyok terepmunkára, mint a laborteendőkre. Azt hiszem kimondottan hálás lehetek, hogy nem egy egész pereputtyot pakoltak a nyakamba a 10. osztagból.
  – Ne élje bele magát Meiou-fukutaichou, nem szorulok testőri felügyeletre. Szóval energiáit inkább arra koncentrálja, hogy ne legyen láb alatt – szavaim során kinyújtottam felé a kezemet, némán követelve tőle, hogy odaadja a térképet. Köztudott, hogy a 10. osztag tagjai és a papírok, illetve a férfiak és a térképek nem jönnek ki jól egymással. A hatványozott okokból kifolyólag pedig jobb lesz, ha nálam lesz az útirányt tartalmazó tekercs.
  – Látom, végre rendeltetése szerint használja a telefont, Meiou – jegyzem meg, mikor másik kezemmel előhalásztam a csipogó készüléket és szemügyre vettem a fájlt, melyet Meiou-san küldött. – De azért jobb lesz, ha azt odaadja – tartottam továbbra is kezemet, hogy átadja a térképet.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Máj. 28, 00:03:34 írta Yoshida Yuko »

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Varázskör I. - Átkozottak
« Válasz #2 Dátum: 2017. Máj. 23, 22:52:49 »
Idegesen túrok a hajamba a sokadik, Oyaji által elém pakolt papírhalom láttán. Már megint elfelejtett megírni egy rakat határidős marhaságot, amit most rám tukmálhat, csak azért, mert kivételesen én akarok valamit. Ez amúgy kicsit se fair, mert valahányszor sikerül elkapnia, mindig velem csináltatja meg a saját trehányságát, de most csak azért is tűrni fogok, és legfeljebb pár morranással reagálom le az újabb halmokat, amiket át kell olvasnom. Mert semmit nem írunk alá úgy, hogy nem ismerjük a tartalmát! Ezt már kölyökként is így gondoltam, csak a francnak volt ideje átrágnia magát a sok vackon – na pontosan ezért csúsztam el mindig a határidőkkel.
– Are? – nézek fel a belibbenő lepkére, és üzenetét meghallgatva azonnal elmélyülten ráncolni kezdem a homlokom. Azonnali megjelenés... mikor a nyakamon a húszmillió nemesi határidő? Hülyék ezek? … Na nem, mikor lettem én ilyen?! Innen azonnal szökni kell! – Gomen, Oyaji, azonnali jelenésem van az első osztagnál, halaszthatatlan – mutatok a pokollepkére, miközben felemelkedem, és angolosan távozok, mielőbb átöltözhessek valami kényelmesebbe. Mert küldetésre nem a nemesi hacukában fogok elmászni az egyszer fix.
Amint mindennel megvagyok, shunpoval indulok a jelenésemre. Közben azért írok Nao-channak, ne mostanában számítson rám a haditervezésben, mert Masayoshi-chan ezúttal engem lopott. Kagura-baachan előtt fékezek be, aki valamiért az osztag kapujába plántálta magát, és a fejébe vette, hogy tőlem valamiféle alkoholt kellene elkoboznia. Szívemhez kapva a szörnyű vádra vázolom fel a helyzetet, miszerint esélyem sem lett volna bármit elrejteni magamnál. Sóhajtva kutatom át az öltözetem, mielőtt a pipa a fejemen koppanhatna, de kivételesen tényleg nincs nálam semmi, így zokszó nélkül tovább engednek.
A folyosókanyarulatban futok össze egy kölyökkel, aki valami térképpel szenved, és mivel leint, úgy sejtem hozzá igyekszem éppen. Ugyan nem kérdeztem egy árva szóval sem, mégis azonnal elkezdi ecsetelni, minek a térképe, és mi van bejelölve rajta. Igyekszem jó képet vágni a dologhoz és odafigyelni a mondandójára, miközben próbálom irányban tartani, hogy lehetőleg ne menjen neki a falnak, vagy épp át rajta. Ettől aztán eleve mentálisan lefáradva lépek be az eligazító terembe, ahol az érkező, kegyetlen megjegyzés azonnal visszaráz az életbe.
– Ugyan, Yuko-chan, hisz neked kerestem hortenziákat, ha már múltkoriban annyira szerettél volna egy csokorral. Sajnos nem találtam, kérlek nézd el nekem és legközelebb két csokorral jövök ^-^ – lépek közelebb hozzá egy intéssel. Nem mintha tudhattuk volna, ki lesz a partnerünk e feladatban, de Tudósok Gyöngye úgysem ezen a részleten lesz fennakadva, őt ismerve. Replikáját hallgatva hajtogatom össze a nálam hagyott térképet, és igyekszem nem elvigyorodni a tökéletes elszólásra. – Are? Yuko-chan, nem is tudtam, hogy a hálómat is kémleled szabadidődben. Ez igazán hízelgő, de ha ilyen kíváncsi vagy, szólj bátran, nem kell kémkedve művelned ^-^ – kapom elő a legyezőmet, hogy eltakarjam a sunyi mosolyt az ábrázatomon. Túl magas labda volt, Otouto minden bizonnyal szálanként tépdesné a hajamat, ha hagytam volna elpattogni. Szerencsére az eligazítás azonnal megkezdődik, így nem kell igazán komolyan foglalkoznom a következményekkel – bár ezért az arckifejezésért határozottan megérte.
A tájékoztató viszont roppant unalmasra sikereik. Ha nem állnék neki multitaskingolni, és elővenni a térképet, hogy digitalizáljam magunknak mobilra a dolgot, biztosan beleásítanék. És még így is figyelek az egészre! A bejelölt helyekre rákeresek és megjelölöm a koordinátákat a telefonom térképén, majd figyelembe véve, hol is leszünk, rákeresek egy domborzati térképre és a terepviszonyokra. Ha már ismeretlen placcra megyünk, legalább legyünk egy kicsit tisztában a helyszínnel. Némiképp megmosolygom közben Kalózkislány kérdezősködését. Első pillanattól sejthető volt, bosszantani fogja, nem a kutatás a prioritás. Viszont személyesen valahol értem mind a két álláspontot.
– És mondja csak, egészen biztos, hogy azok a fiatalok még életben vannak és nem azért tűntek el a radarról, mert valaki megölte őket? – mintha a legegyszerűbb magyarázat kimaradt volna a dologból, de ha csak fél füllel is figyelek, ezt jó volna tisztázni, nem csak vaklárma az ügy.
– Nos, az első eseteknél ez is egy opciónak tűnt, ezért nem léptünk korábban. De mivel a Q-8475 mindig jelen volt az eltűnések időpontjában, és a jelentések alapján a minták egy időben tűntek el, kizártuk a halál lehetőségét. De épp ezért kellene őket felkutatni – aha, szóval nem léptünk az első gyanús jelre, most meg már túl sok alany lehet annál a bizonyos kódnál. Komolyan, miért nem lehet legalább a fajt megnevezni. Sóhajtva térek vissza a térség adatainak böngészéséhez, miközben Yuko-chan felteszi a fontosnak tűnő kérdéseket. Ez így túl kényelmes, hogy meg se kell erőltetnem magam mellette, ha információhoz akarok jutni. A követelés hallatán felpillantok, hogy láthassam az első osztagos elsápadását, amiért digitális formában kéri az adatokat. Gyorsan elfojtom a feltörni készülő nevetést, amiért ennyire pocsék kapcsolatot ápolnak a technológiával, és inkább írok egy kedves itteni ismerősömnek, konkrét esetet megnevezve, hogy ennek adatait legyen szíves a telefonomra továbbítani, amint lehetséges.
– Are? Yuko-chan, összetöröd a szívem – kapok mellkasomhoz a fél füllel elcsípett vádra, amiért elégedetlen a beosztással. – Hisz az imént még a hálószobám iránt érdeklődtél, mégis elégedetlen vagy a társaságommal? – adom a megjátszott fájdalmat, igazság szerint kifejezetten szórakoztatnak ezek a csípős megjegyzései, és hogy jelenleg még csak tenni sem tud a jelenlétem ellen.
Beosztásunk magyarázatára felkapom a fejem, és csak nehezen állom meg kaján mosolygás nélkül. Nos, az indokolatlannak tartott bürökráciája mellett most kifejezetten szeretem a 12. osztag kapitányát. Nem is beszélve az osztagháborús játék Nao-chan és Yoriko-chan által közösen kitalált indoklásáról. Büszke vagyok a leányzókra, el is morzsolnék egy könnycseppet, ha nem lenne épp komolyságot követelő a helyzet.
– Ejnye, hisz én volnék a rangidős, nemdebár, Yoshida Sanseki-san? – nyomom meg a rangját jelző szót szánt szándékkal, hogy jelezzem, ki is lehetne útban kinek a terepen. A néma kérésre csak sóhajtva nézek vissza a telefonom képernyőjére és küldöm át neki az általam eddig előszedett adatokat. A komment kissé szíven üt, de unalmas is lenne az élet, ha valamit megköszönne. Igazság szerint akkor én magam rohannék antibiotikumért, orvosságért, gyógykezelésért. Ijesztő, amikor kedves.
– Erre gondolsz? – emelem elő öltözetemből az összehajtogatott térképet, majd süllyesztem is vissza a helyére. Teljesen felesleges kacat a technika korában, de vésztartaléknak megteszi. – Nincs elég poggyászod, Kalózkislány? Inkább adj néhány gyűjtőedényt, nehogy sok legyen a cipekedés – legyintek néhányat. Emeltem már meg, tisztában vagyok vele, hogy közel nincs olyan súlyban, mint amit a milliárd ruharéted sejtetne. A végén még a cipekedés kifárasztja. – Ha nincs más egyéb sóhaj, induljunk, mielőtt szegény srác idegösszeroppanást kap, amiért még itt dekkolunk – mutatok az ajtó irányába, haladjunk végre a senkaimon felé. Németországban ilyenkor mennyi az idő? Erre azért út közben rákeresek, épp hogyan állunk napszakilag.


(click to show/hide)

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 212

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Varázskör I. - Átkozottak
« Válasz #3 Dátum: 2017. Máj. 24, 19:02:33 »
Az eligazításotokra rendelt tiszt igyekszik nem belefolyni a szóváltásotokba. Yuko kérésén, hogy a telefonjára küldjék az adatokat még mindig habog egy kissé, valami aktákat emlegetve. Így indul meg előttetek, hogy kikísérjen benneteket a Senkaimonhoz, még út közben is forgolódva, hol tudna egérutat nyerni, hogy előkerítse az aktákat Yukonak. Természetesen a papírformátumra gondol, ötlete sincs arról, vajon digitalizálva vannak-e az adatok vagy sem (Tokiya, az ismerősöd ügyes volt és elküldte neked a digitalizált változatot, de csak az után, hogy a térképet megosztottad Yukoval. Rajtad áll, továbbítod-e neki az általa kért infókat vagy sem.) Ha bármilyen egyéb kérdésetek lenne, út közben még szívesen válaszol, azonban az idő szűkössége miatt elsődlegesen igyekszik az átjáróhoz terelni benneteket. Amennyiben nincs semmilyen létfontosságú kérdésetek, a Kidoushuu ide rendelt tisztjei már ki is nyitják nektek a kaput.
A túloldalon kedves kis erdei falu fogad benneteket: a szürkületben jól kivehetők a domboldalba épült házak, a homlokzatok díszítései, az ablakokba kirakott muskátlis ládák. A kellemes tavaszi időben még látni kinn a kertekben néhány gyereket, de azonnal észrevehető, kik azok, akik látnak benneteket: ők összesúgnak, és kicsit beljebb terelik a fiatalokat, a házak irányába. Bizalmatlannak tűnnek felétek, amit valahol értetek is, mivel az erdő szinte azonnal kezdődik is a falu határában, csak kerítések választják el a telkeket a fáktól, ami már a vadak, és az ismeretlen birodalma. Ti egészen a domb tetejére érkeztetek, nem messze a polgármesteri hivataltól. Ha körülnéztek, a Schwarzwald sötét lombjai fölött a völgyek felé tekintve láttok egy-egy templomtornyot, amik bizonyára a másik két kistelepüléshez tartoznak - ezt egyébként a telefonok GPS rendszere is megerősíti.
Ha egy kicsit odafigyeltek a környezetetek lélekenergiájára, magatok is érzékelitek, amikről az előzetes információk szóltak: több emberben is megvan a potenciál, hogy különleges képessége legyen, ugyan egyikük sem kifejezetten kiemelkedő. Viszont halványan ugyan, de az erdő irányából érezni mást is, egy különleges, eddig számotokra ismeretlen energiát, melynek pontos eredetét vagy irányát nem tudjátok meghatározni. Kicsit mintha az egész erdőből áradna. Yuko telefonján az elemző szoftver szinte azonnal egyezést jelez: a Q-8475 jelű mintával azonosítja a számotokra megfoghatatlan jelenséget.
A napsugarak fénye kis terepszemlétek közben eltűnik. Az ég alja még épp annyira világos, hogy tökéletes hátteret adjon a falu dombja mögött meghúzódó hegyvonulatnak. Ám ahogy a faluban kigyulladnak a fények, úgy néptelenednek el az utcák, és húzzák be a sötétítő függönyöket a helybéliek. Talán még emlékeztek: a zeneszó felhangzásának időpontja kiszámíthatatlan, az éj bármely pontján bekövetkezhet. Nincs is időtök rendesen alkalmazkodni a megváltozott fényviszonyokhoz, amikor halk furulyaszót hoz a lágy tavaszi szellő. A dallam maga gyönyörű, egészen rabulejtő, viszont ti nem éreztek késztetést a követésére. Nem úgy az utcán lassan az erdő felé lépdelő, alig tízéves forma szőke kislány. Ugyan ti nem tudjátok bemérni, honnan szól pontosan a zene, látszólag ő viszont tudja. A helyzet elemzésére azonban nem jut sok időtök, hisz a lányka már elérte az erdőrész első bokrait, a látványosan kijárt ösvényeknek még csak nem is a közelében. Azonnal kell dönteni: követitek, hagyjátok? Vagy esetleg megállítjátok és megpróbáljátok hazavinni? Vajon amerre ő halad, ott lesznek a többiek is? A megválaszolatlan kérdés rengeteg, az idő viszont szorít.

Karakterlap

Yoshida Yuko

3. tiszt; Megfigyelőrészleg vezetője

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Nőegylet elnökhelyettese

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 000 / 20 000

Hozzászólások: 25

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
hamuszürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
A Tudománnyal

Mottó:
A tudomány nem a szentimentálisaknak való.

Post szín:
#B1DCBD // #ECFEF1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Varázskör I. - Átkozottak
« Válasz #4 Dátum: 2017. Aug. 12, 22:56:39 »
  Megbotránkozva néztem Meioura, mikor szavaival prezentálja, hogy nem különb cseppet sem a „tipikus hímek” kategóriájától. Nem is igazán tudom, hogy mire számítottam. Vagy, hogy egyáltalán mi okból is reménykedtem. Csak egy szánalmas pacák gondolhatja azt, hogy a női nem tagjai férfi hálószobákat figyelnének. Ez fordítva működik! A semmirekellő férfiak nem képesek megmaradni fenekükön és bökik bele mindenbe az orrukat. Ráadásul nem is áldoznám efféle ostobaságokra az értékes szabadidőmet!
  Meiou hálát adhat, amiért az 1. osztag kirendelt tisztjének beszámolója elvonja a figyelmemet. Noha nem felejtettem el, amit mondott, csupán félrehelyeztem átmenetileg az ezzel kapcsolatos rosszallásomat.
  – Biztosíthatom, hogy egy agglegény lábszagú, koszos hálószobája sem érdekel – jelentettem ki megütközve, amikor ismét visszakanyarodik ehhez a felháborító témához. Pedig megadtam számára az esélyt, hogy újragondolja az életét. – Csak egy épkézláb okot mondjon, amiért elégedetnek kellene lennem a társaságával, Meiou fukutaichou. – Égnek emelt orral tettem fel a kérdést, melyre amúgy sem létezett válasz. A férfiak mind nagyra nőtt, ostoba, életképtelen csecsemők. Meiou királyi drámája is ezt a tényt tanúsítja. Hogy képes legyen használható indokról szólni? Elképzelhetetlen.
  – A katonai rangsor csupán a hím dominancia sorrend jelenkori megfelelője, és egy magára valamit adó nő sosem alkalmazná, mert nem nézzük le egymást, sőt egyenlőnek tartjuk magunkat. De mivel nem hagy más választást, ezért jobb szeretném, ha az expedíció alatt a Yoshida Moto-fukutaichou megszólítást alkalmazná, csak a régi emlékek kedvéért. Úgy tűnik, hogy elfeledkezett arról, honnét is jött, Meiou – lesújtó tekintettel replikáztam kommentárjára. Úgy tűnik, elfeledte, hogy hajdanán magam is szolgáltam hadnagyként. Sokakkal ellentétben viszont nem inkompetenciám miatt fosztottak meg a rangtól, hanem unokahúgom kapitánnyá válása miatt, önként hoztam meg ezt a döntést. Meiou, ki szintúgy ódzkodik rokonai mellett szolgálatot teljesíteni, igazán kezelhetné megértőbben is ezt a témát. De mivel belelovalta magát ebbe a harcba, nincs az a sereg, mely elől visszafordulnék. – Másrészről, a Q-8475-öt jelenlétét a 12. osztag megfigyelésének köszönhetően ismerhetjük. Engedje meg, hogy emlékeztessem, mindez az én felügyeletem alatt történt. A mentőakció kivitelezéséhez pedig előzetes vizsgálatok szükségesek, így voltaképpen az Ön dolga mindössze a másodhegedűs szerepére csökken. Szóval igen, okkal kérhetem Öntől, hogy ne alkalmatlankodjon a bevetés alatt – rideg mosollyal az arcomon szögeztem le a tényeket.
  – Hogy aztán eltörje? – felháborodva kérdeztem vissza. – Még mit nem, a férfiak közismerten kártékonyak – tiltakoztam. Eszem ágában sem volt odaadni számára akár egy aprócska laborfelszerelést is. A 10. osztag nemtörődömsége túlságosan beleívódott már lelkébe, attól tartok, halvány szikrája is kiveszett belőle a 12. osztagban elsajátított tudásnak. Mint például az, hogy terepen miképpen kell kezelni a tudomány eszközeit. Nem kockáztattam. Még olyan felszerelést sem mernék rábízni, ami alapjában véve nem törékeny.
  Sajnáltam, hogy nem volt már idő arra, hogy visszatérjek a 12. osztag egységébe, hogy egy méretes táskát telepakoljak féltéglákkal. Azt nyugodtan cipelhette volna, és az sem lenne probléma, ha a misszió során elkótyavetyéli.
  – Határozott meggyőződésem, hogy a térkép nincs Önnél biztonságban! 98,77%-os eséllyel gyújthatja fel, dobhatja tűzbe vagy szenvedhet titokzatos módon öngyulladást a térkép. Ne is próbáljon tiltakozni! Személyesen vezettem a kutatást az éghetetlen papír elkészítése előtt a 10. osztag tagjai által elhangzott indokokról és tettekről, mellyel a jelentős és jelentéktelen papírformátumokat kezelték.
  Meiou emlékeztetésére, hogy az expedíció miatt nem igazán lenne ildomos tovább késlekednünk, idegesen felmorranva fordultam sarkon a helységből kivezető ajtó irányába.
  – Felesleges emlékeztetnie! Magam is tisztában vagyok ezzel – vágtam a fejéhez, miközben egyenes háttal, emelt fővel elhaladtam mellette.
  – Kérem, ne motyogjon, mert így nem lehet érteni, amit mond – a Senkaimon felé tartva szóltam rá a tisztre, ki az eligazításért felelt. Úgy éreztem, hogy a jelen pillanatban minden második ember légvétele is feldühített, főleg, ha férfi volt az illető. – Tehát megkaphatom végre a korábban kért adatokat digitalizálva? – kérdeztem. A drága időt emésztő ténykedésére felvonom a szemöldökeimet. Főleg, hogy nyomtatott verziót szeretne biztosítani? Mi nem érthető a digitális szóban? Istenem, ha a férfiak nem léteznének, biztosan feltaláltam volna őket! Jobban mondva nem, nem követtem volna el ilyen bűnt nőtársaim ellen.
  Mélyről feltörő sóhajom tükrözte türelmem a bizonyos határhoz közelít. Komoly küzdelmet vívtam önuralmammal. Tenyerem viszketett, hogy az illető nyakába hajítsak egy Horációt.
  – Merem remélni, hogy nem túszként tervezi magánál tartani a térkép mellett – hangomban enyhe harag volt érzékelhető, mikor Meiou jelezte, neki megvannak az általam kívánt adatok. Inkább nem akartam tudni, hogy miféle ármánykodással jutott hozzá. Csak Meiou érdekében reméltem, hogy nem akkor intézték el ezt is, mikor megvárattak a teremben… Hímek!
  Mivel Meiou biztosított arról, hogy továbbítja az információkat odaát, ezért nem késlekedtem a továbbiakban. Egy utolsó, megrovó pillantásban részesítettem az első osztagos tisztet, majd mellőzve a további késlekedést (megálltam, hogy elhajítsak egy kibiztosított bombát), beléptem a Dangaiba.

  Az átjáróból kilépve már berögzült, tudományos kíváncsisággal hordom végig a tekintetemet a környéken. A kellemes légmozgás muskátli illatát hozta magával. Az információkat egyesével raktároztam el magamban. Sötétedik. Néhány szülő túlféltő reakciója, ahogy megpillantanak minket, alátámasztja érzékenységüket a túlvilági dolgok érzékelésére. Ahogy lélekenergiák tekintetében is körülmustrálom a helyet, az erdő felől érzékelt, szokatlan kisugárzás miatt előveszem az osztagból magammal hozott eszközöket.
  – Ha befejezte az ácsorgást Meiou fukutaichou átküldhetné nekem a digitalizált információkat – jegyeztem meg, miközben a kezemben már ott pihent a mobiltelefonom a rácsatolt mérőműszerrel. A GPS tájékoztatott jelenlegi helyzetünkről és a közeli településekről. Az erdő irányából sugárzó szokatlan energia viszont pont a balsejtelmeimet támasztották alá. Az Q-8475-ös számsorú dolog áll mögötte. Egyszerűen idegesített, hogy itt vagyok, alig pár méternyire tőle és a parancs értelmében nem vizsgálhatom meg közelebbről.
  – A gép, egyezést mutat az erdőből sugárzó jelenséggel a Q-8475-el – tájékoztatom Meiout a felfedezésről. – Akármi legyen is ez, akárki is áll a gyerekrablások mögött, legalább abban biztosak lehetünk, hogy ma éjszaka is le fog csapni. – Seireiteiben kapott tájékoztató alapján, a Q-8475 mindig jelen volt a gyermek eltűnésnél. Mivel most is itt volt a közelben, ezért logikus volt az eshetőséget számba vetni. – Szeretném közelebbről is megvizsgálni, hátha pontosabb adatokat nyerhetek. – Tisztában voltam vele, hogy nem lejthetek be az erdőbe, hogy saját szememmel járjak utána a jelenségnek. Tudomásomban volt missziónk lényege, azt viszont a parancs sem tiltotta, hogy az erdőhatárhoz közelebb menve, újabb méréseket tegyek.
  A furulyaszó felcsendülésével megtorpantam. Amint sikerült eltekintenem a dallam szépsége fölött, a kezemben tartott készülékkel azonnal méréseket futattam le. Rögzítettem vele a hangot, majd nyomban analizálásra küldtem azt a 12. osztagba. Reménykedtem, hogy a vizsgálatoknak köszönhetően pontos meghatározást kaphatunk a forrásáról. Hallásomra nem kimondottan támaszkodnék, jelen helyzetben az egész környék zeng a furulyaszótól, és attól tartok, hogy emberi képességeimből kifolyólag képtelen lennék pontosan meghatározni a hang forrását.
  – Meiou fukutaichou, nézze! – mutattam előre, mikor meglátom a biztonságos házat elhagyó szőke kislányt.
  A telefon kijelzőjére pillantok, még nem érkezett válasz a hangfájlt illetően, ellenben a kislány lélekenergiája elegendő lenne ahhoz, hogy felvételt nyerjen az LTA-ra. A daljáték felhangzásával egy időbe eső kóborlása pedig rendkívül gyanússá tette. Így késlekedés nélkül alkalmazom helyváltoztató képességemet, hogy elébe kerülve, megálljra kényszerítsem. Váratlan felbukkanásommal semmiféle reakciót sem sikerült kiváltanom belőle. Nem döbbent meg, nem kérdezett, egyszerűen kikerült és célirányosan haladt tovább.
    – Hová mész? – aggódó hangon szegeztem felé a kérdést, miközben szabad kezemmel megragadtam a karját. – Hahó! Hallasz? Nem kell félned tőlem… – Ahogy arcára pillantottam, rögtön egyértelművé vált számomra, hogy nincs kapcsolatban a külvilággal. Testével azon volt, hogy kitörjön fogásom alól és folytassa az útját az erdő irányába.
  Alsó ajkamba haraptam, miközben az erdő felé kémleltem. Innen, közelebbről nézve, még groteszkebbnek tűnt. Kósza gondolatként merült fel bennem, hogy talán követhetnénk a gyermeket… Az ötletet azonnal elhessegettem, utáltam magamat, amiért képes voltam még gondolni is erre. Saját unokahúgaimat és öcsémet nem lennék hajlandó ilyen veszélynek kitenni. Pórázt tennék rájuk, lekötözném, majd bezárnám egy hét lakatos szobába őket. Egyszerűen mindent megtennék, hogy megakadályozzam őket abban, hogy ebben az állapotban bárhová is elmenjenek. Utána foglalkoznék a szövődményekkel. És ahogy őket sem, az előttem álló ismeretlen gyermeket se tenném ki egy ilyen veszélynek.
  – Kövessük? – megütközve pillantottam Meioura. Halvány jelét kerestem annak, hogy netalántán csak egy rosszul időzített, fanyar tréfával kísérletezik éppen. Testbeszéde viszont egyértelműen arra utalt, hogy komolyan gondolja. Ez a tény jobban felháborított, mintha azzal kellett volna szembesülnöm, hogy ízetlen poénokat ejt el egy roppantul alkalmatlan szituáció alatt. – Még semmiben sem lehetünk bizonyosak! És ha az illető fel van készülve? Ha csapda? Tiltakozom! Jobban fel kellene mérnünk a helyzetet, mintsem reményekbe kapaszkodni, mikor alapos vizsgálatokkal, a tudománnyal is… – elhallgattam. Magamban zsörtölődtem Meiou közbeszólásán. Cseppet sem repestem az örömtől, amiért nincs idő, hogy kutatásokat végezzünk, bizonyítékokat szerezzünk és voltaképpen kísérleti egérként kell, hogy felhasználjuk a kislányt.
  – Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy attól még, hogy engedelmeskedem, határozottan ellene vagyok a tervnek! – közöltem a hadnaggyal. Mikor arról igyekszik biztosítani, hogy nem fogja hagyni, hogy a gyermeknek baja essen, villámló tekintetekkel néztem rá. Ha meg kívánná óvni, eleve nem hagyná, hogy bemenjen abba az ostoba rengetegbe.
  – Még hogy megvédi? Ön? Egy férfi? Mégis, mit tud az utódok védelmezéséről, hiszen anyai ösztönök halovány csírája sincs meg Önben, ami akár a lehetetlenek elérésére is képessé tesz egy nőt! – felemeltem telefont tartó kezemet, intő jelként, hogy beléfojtsam az esetleg kikínálkozó szavait, míg nem végeztem. – Kérem, a túltengő tesztoszteron fitogtatása hidegen hagy, teljes mértékben szükségtelen eljátszania az alfa hímet! Nem tekintem annak, még akkor sem, ha ön lenne az utolsó férfi egyed a világon! – mély levegőt vettem, kimért hangon közölt szavaim megerőltették hangszálaimat. – De semmi gond, majd felhasználom figyelem elterelésnek, amíg megvédem a gyermeket, akit, ismételten hangsúlyoznék, egyáltalán nem bölcs döntés veszélyeztetni! – fortyogva engedtem el a gyermek karját, hogy folytathassa az útját a furulyaszó irányába.   
  Felzárkóztam a gyermek után. Feszülten cselekedtem Meiou kommentárja szerint. Ügyeltem arra, hogy jelenlétemmel ne zavarjam meg, de elég közel legyek hozzá, hogyha bármelyik pillanatban is szükségessé válna közbeavatkozásom, akkor ne szalasszak el egy pillanatot sem.
  Emlékeztettem magamat, hogy halálistenek vagyok, kiképeztek, így ha valami váratlan is történne, papírom van róla, hogy tudom kezelni a szituációt. Mindehhez teljesen szükségtelen Meiou jelentése. Ha úgy látom jónak, bármikor közbeavatkozhatok, és visszafordíthatom a gyermeket otthona felé. De egyelőre megpróbáltam bízni a megalapozatlan eshetőségben, hogy a leány kénytelen-kelletlen való felhasználásával legalább válaszokat kaphatunk. Vagy a daljáték forrását tekintve, vagy az eltűnt fiatalok helyzetével kapcsolatban, ahogy mindezekben Meiou fukutaichou is reménykedett.   
  – Ha valaha is gyerekem lesz, biztosan nyomkövetőt szerelek rá! – bosszankodtam a helyzet miatt születő tehetetlenségem miatt. Gyűlöltem kivárásra játszani.

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Varázskör I. - Átkozottak
« Válasz #5 Dátum: 2018. Jan. 29, 00:37:45 »
Are? Nem egészen értem Yuko-chan szavait, de ez minden bizonnyal szelektív hangérzékelésemnek betudható. Nem tehetek róla, néha teljesen önkényesen működik, amikor épp sértésáradatot vág a fejemhez. Vagy mindössze arról volna szó, hogy nem vagyok hajlandó tudomást venni az elhangzottakról? Nos, egyáltalán nem kizárt ez a megoldás sem. Teljes lelki nyugalommal hessegetem odébb felháborodott megjegyzését. Sokkal bölcsebb lett volna részéről hallgatni, ám ezúttal megkegyelmezek és visszanyelem a kikívánkozó megjegyzést, miszerint honnan is van mindarról tudomása, milyen egy férfi hálószoba? Pedig milyen érdekes kérdés lenne!
– Lássuk csak, néhány évtizedig elég közeli munkatársi kapcsolatban álltunk, Kedves. És több tapasztalatom van terepen – egyik kezem fel is emelem, jelezzem, még nem fejeztem be. Hátha benne is megvan annyi, ilyenkor csendben marad és megvárja a folytatást. – Ez utóbbi tényközlés volt, felesleges vitatkoznod – teszem még hozzá egy kacsintással. Azért már ismerem annyira, ha az egoját éri a legcsekélyebb sérelem is, azonnal támadjon. Akkor is, ha éppen nem lenne igaza. Szeretném kivételesen ezt megelőzni.
Legyezőmmel igyekszem eltakarni arckifejezésem újabb odaszúrása hallatán. Nagyon is szeretném elfelejteni, épp egy halom nemesi papír mellől érkeztem. Az pedig abszolúte magánügy, hogy magamtól soha nem vettem volna a nyakamba azt a felelősséget, amit egy osztag vezetése okoz, pontosan azért, mert tisztában vagyok vele, odahaza mi vár rám. Nem terveztem túlterhelni magam ezekből a marhaságokból. És lám, milyen másként alakult az életem!
– Mégis, ha terepen senki nem ragadja magához a koordinálást, még a legokosabb nők között is káosz alakul ki. Biztos vagyok benne, hogy tündéri unokahúgod is, bár meghallgatja a véleményedet, mégis egyedül hoz döntést éles helyzetben, akárcsak kedves Nao-chan ^-^ – jegyzem meg csak úgy mellékesen, játékos hangszínnel. Mintha bizony nem épp hatalmi harcot akarna velem folytatni a maga édes kis stílusában. – Are? Meg mertem volna esküdni rá, hogy jelen rangod megnevezése sokkal többet elmond, mint ha Moto-fukutaichounak szólítanálak... De ha ezt szeretnéd, örömmel veszem figyelembe kizárólag a múltad és felejtem el jelenben betöltött fontos pozíciódat, Moto-fukutaichou-san ^-^ – legyezem magam, csak hogy megvillanthassam lehető legártatlanabb mosolyom kedves Kalózkislány felé. Imádnivaló, ahogy ennyire belelovalja magát a részletekbe. Ettől még sajnálatos módon partnerek vagyunk, így nem engedhetem meg neki, hogy ismét a laborfőnök és asszisztens szerepét játsszuk. Súlyosan rontaná az imázsomat hadnagyként, ha hagynám, Tudósok Gyöngye csak úgy elirányítgasson. – És az akció kivitelezése kívánja meg a gyakorlati tapasztalatot, amelynek olyan nagyon híján vagy, Kedves. De ígérem, figyelembe veszem a megfigyeléseidet, miközben az alkalmazandó stratégiáról döntök, drága Partner – nyomom meg az utolsó szót, hogy jelezzem, ebben az ügyben most mindketten benne vagyunk. – És természetesen imádnivaló kapitányod kérését is tiszteletben tartva vigyázok majd rád ^-^ – teszem hozzá ártatlan mosollyal. Aranyos tőle, hogy ennyire próbálkozik, de én a helyében már nem feszegetném tovább ezt a témát. Előre érzem, komoly bajaim lesznek még abból, hogy inkább megfigyelne még, amikor egyértelműen ugrania kellene. Ha veszélyes az ügy, szívesebben vinném Otoutot.
– Pusztán arra céloztam, hogy a fizikumod messze elmarad az enyémtől. Ám ha saját kifárasztásoddal óhajtod veszélyeztetni a missziót, ki vagyok én, hogy megtiltsam neked, Moto-fukutaichou-san? – ez a szócsata mindaddig fog szórakoztatni, ameddig nem válik önbeteljesítő jóslattá. Igen komolyan aggódok amiatt, hogy Kalózkislány ténylegesen túlterheli magát, és nem fog tudni helytállni, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Nem örülök neki, hogy ezt kockáztatnom kell. De nagyon jól tudom, mert túlzottan is jól ismerem, hogy most a puszta csökönyössége miatt is megpróbál majd erején felül teljesíteni, és csak azért sem fog nekem igazat adni. Nem lenne szabad terepre küldeni, túl kevés a gyakorlati tapasztalata. Bármelyik karbantartójukat szívesebben vinném magammal.
– Yuko-chan, ha ilyen jól ismered az éghetetlen papírokat, igazán bízhatnál abban, hogy a találmányod működik és a térkép is legrosszabb esetben sokszorozódni fog – somolygok tovább legyezőm rejtekében. Természetesen eszem ágában sincs azt a teljesen felesleges papírt átadni neki, mikor már rég bejelöltem digitális változatban a dolgot. A lélekmobilok sokkal kompaktabbak, mint ez a széthajtogatós vacak, és amennyire rá van kockulva a modern eszközökre, abban sem vagyok biztos, tudna egy hagyományos térképet kezelni és nem fejjel lefelé tartaná.
– Hai-hai ^-^ – erősen kétlem, magától eljutott volna a tudatáig, igyekeznünk kellene, de ettől még jobbnak látom ezt már ténylegesen rá hagyni, és inkább követni az átjáró felé.
Szegény srácot komolyan kezdem sajnálni. Nem hiszem, hogy túl sok tájékoztatót eszközölt volna eddig, és pechjére az ő technológiai ismereteivel pont kifogott egy 12. osztagost, aki rajta akarja bevasalni az elmaradásokat. Ehhez azért kell egy bizonyos fokú balszerencse. Az utolsó reménységem a szűrének megmentésére, pusztán felebaráti szimpátiából, szerencsére sikerrel kecsegtet. Még szerencse, hogy akadnak használható kapcsolataim errefelé.
Moto-fukutaichou-san, hagyd szegényt. Nálam megvannak az adatok digitálisan, nem kell tovább nevelned – kegyelmezek a peches flótásnak, és vonom magamra Kalózkislány haragját teljes valójában. Sejtettem, hogy harapni fog a témára. – Természetesen a térkép digitális változatával együtt továbbítom majd a helyszínen – ígérem készségesen, hogy ha már egyszer idő szűkében vagyunk, egy cseppet meg tudjam sürgetni az indulást. Nem egyszerű a helyzetem Yuko-channal, de úgy tűnik, ez már elég ahhoz, hogy végre átlibegjen a szerintem kifejezetten nehéznek látszó csomagjával az átjáró túloldalára.

Az első, ami feltűnik, hogy az első osztagos tiszt tényleg nem viccelődött az idővel. Sikerült napnyugta kellős közepébe pottyantani minket. Így aztán eléggé fel kell gyorsítani a terepszemlét. Először is, egy dombon vagyunk. A két másik falu a távolabbi völgyekben lehet a tornyok alapján. Ahogy előkapom a lélekmobilt, ezt ellenőrizni is tudom. A térkép miatt teszek egy 180°-os fordulatot. Hegyvonulat. Visszafordulok, hogy jobban megnézzem az épületeket. Az emberek reakcióját igyekszem nem magamra venni, de ahogy nézem, nem nagyon vették a fáradtságot, hogy kicsit erdőtlenítsék a környéket. Így nem csodálom, a gyerekek el tudtak tűnni a sűrűben. Az jobban zavar, hogy a lélekenergiát nem lehet egyértelműen belőni. Ez egy elég nagy erdőség, olyan érzés, mintha maga a vadon lenne az ellenfél. Ez egyáltalán nem tetszik.
– Már küldöm is, Moto-fukutaichou-san – nem vitatkozok a kéréssel, én ígértem meg, hogy majd itt megkapja. Azért a falubeliek bizalmatlansága így is bántó. Nem lehet túl sok jó tapasztalatuk a természetfelettivel.
– Van bármilyen bizonyítékunk arra, hogy kizárólag az eltűnésekkor jelenik meg? – teszem fel a szerintem pillanatnyilag legfontosabb kérdést. Nem emlékszem, hogy bárki tett volna ilyen kizárásos kijelentést. Csak azt magyarázták, hogy az eltűnésekkor mindig érezhető volt. De amit érzek, az nem kifejezetten kiemelkedő anomália. Ha ez állandó errefelé, akkor akár egy hetet is itt üdülhetünk feleslegesen.
– Rendben, csak maradj az erdőn kívül. Én is örülnék, ha le tudnád határolni egy zónára – remélem, Kalózkislánynak tényleg van annyi esze, látótávolságon belül maradjon. Ez utóbbit persze a rohamosan romló fényviszonyok nem kicsit nehezítik meg, de bízom benne, legalább ennyiben hajlandó odafigyelni a kéréseimre. Nem szeretném még őt is mentegetni, bőven elég, hogy az embereket úgy kellene kihoznunk a bajból, hogy nem esik bajuk. Miközben fogalmunk sincs a jelenlegi státusukról. Most eléggé zavar, hogy az erőpecsétet is automatikusan megkaptam, de még én is hipochonderkedésnek értékelném, ha azonnal leszedetném. Akkor is, ha a baj beütésekor már késő lesz. Nem lenne okos ötlet az embereket a kelleténél nagyobb lélekenergiának kitenni.
Amint felhangzik a furulyaszó, helyváltoztató képességemet felhasználva kerülök Yuko-chan mellé. Az ellenfelünkkel kapcsolatban sajnos ettől nem lettem okosabb. Továbbra sem tudjuk belőni, de sajnos még a zajforrás alapján sem. Inkább a falu felé fordulok. Tulajdonképpen van biztosítékunk arra, hogy nem a másik két településből az egyik lesz az áldozat? A shinigami azt gondolná, a helyiek már tudják, mi a módi és ki tudják védeni a hatását.
Kalózkislány felkiáltására azonnal a mutatott irányba tekintek. Na tessék, az emberek mégsem tanulnak olyan gyorsan, mint kellene nekik. Feszülten figyelem a haladási irányát. Ebben az időpontban nem lenne szabad idekinn lennie. Egy korabeli gyerek sincs az utcán. És az, hogy az erdő felé halad a zeneszó mellett... Nos, nem szívesen mondom ki, de úgy fest, valóban szemtanúi lehetünk az egyik eltűnésnek.
Úgy tűnik, Yuko-chan is hasonlóan gondolkodik, mert se szó, se beszéd, elillan mellőlem a gyerek elé. Sóhajtva nézek utána, és lassan követem. Kíváncsi vagyok, sikerül-e eredményt elérnie nála. Sajnos a kölyök reakciói abszolút arra mutatnak, hogy nincs magánál. Ökölbe szorítom a kezeimet. Nem tetszik az, amin gondolkodom. De jelenleg jobb megoldás nem jut eszembe. Ha csak arra gondolok, hogy ez a kislány nem az első áldozat, és hogy alig idősebb Natsuki-channál... Ez így egyáltalán nincs rendjén.
– Engedd el, Yuko. Ha követjük, elvezethet a mintád forrásához. Vagy a többi gyerekhez – nem vagyok hajlandó most a szemébe nézni. A gyereket figyelem. Akármelyik lehetőség is a kettő közül, egy lépéssel közelebb kerülünk a feladat megoldásához. De ha most hazavisszük, nincs biztosíték arra, hogy a helyén is marad, azzal pedig csak egy helyben toporgunk. A többi falu gyerekeiről nem is beszélve. Csak remélhetjük, hogy ez a gyerek az egyetlen áldozat ma este. Értem, és megértem Kalózkislány érvelését. De ettől még nem értek vele egyet. – Csak egyike az áldozatoknak, Yuko. Ha csapda is, kockáztatnunk kell. Ez csak az egyik falu a környéken, az sem kizárt, hogy mások már úton vannak a zenészünk felé. És a már elkapott gyerekek érdekében ezt a rizikót most vállalnunk kell. Nekem sem tetszik az ötlet, de nem tudhatjuk, mennyi időnk van megmenteni a többieket – meg sem próbálok tréfálkozni az ügyben. Lassan és kimérten beszélek. Ha Katsuo-chanról lenne szó, ha őt próbálná bárki élő csalinak vagy hasonlónak használni, egész biztosan nem állnék jót magamért. Pontosan emiatt ellenszenvezek ennyire ezzel a gondolattal. Ha ennek a kislánynak baja esik, mert nekem hazardírozni volt kedvem... Nos, akkor kénytelen leszek Oyajinak igazat adni, bármennyire nem akarom, és rábízni Katsuo-chant valaki olyanra, akinek több tapasztalata van a felelősségvállalással. Csak jobban bosszant az egészben, hogy Yuko-chan hangot ad az én gondolataimnak is.
– Nem fogom hagyni, hogy baja essen, Yuko. Bármi legyen is az ára – felvállalom a farkasszem néző versenyt is az ügyben. Ha csak erről a lányról lenne szó, egészen biztosan Yuko-chan mellett állnék. De más gyerekek, más családok érdekeit is figyelembe kell vennünk. Ők már így is eleget voltak távol hazulról.
A felcsattanás hatására, még ha egy részét jogosnak érzem is, kissé betikkel a szemem. Ha jobban tudnám szorítani az ökleimet, lassan már magamat törném össze. Nem szeretném a tudós lányon levezetni, de akármennyire okosnak hiszi magát, ezzel a beszólással egy kicsit most messzire ment. Mély, szaggatott levegőt veszek, és igyekszem a rangomhoz méltón lereagálni a helyzetet, bármennyire is kedvelem amúgy normál körülmények között ezt a nőt.
– Ez esetben a gyerek biztonsága érdekében javaslom, hogy a továbbiakban inkább együttműködni próbáljunk a felesleges verbális csatározások helyett – szűröm a fogaim között, és szó nélkül figyelem, ahogy a szabadjára engedett ember gyerek az erdő felé indul. Némán követem, egészen addig, míg fel nem tűnik Kalózkislány ügyködése. Elkapom a karját, hogy egy kicsit visszatartsam, és minimális egérutat biztosítsak a gyereknek.
– Hagyj egy kis távolságot neki. Ha ennyire a nyakán vagy, pont bele tudsz sétálni egy csapdába, de minimálisan is lenullázod a meglepetés erejét – figyelmeztetem, és inkább egy kicsit odébb vezetem a gyerek által bejárt úttól. Nem ösvényen halad, de jobb, ha nem vagyunk nyílegyenesen a nyomában. Odafigyelek arra, hogy tökéletesen lássuk, és közbe tudjunk avatkozni, ha baj lenne. Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy ha itt és most felsülök, azzal alkalmatlanná minősítem magam arra, hogy felelősséget vállaljak valaki másért. Pedig az elmúlt időszakban elég sokat küzdöttem érte, hogy ne kelljen az illetőt magára hagynom. Szeretnék is ott lenni mellette és támogatni. Ez a mostani küldetés ebből a szempontból elég megterhelő.
– Mennyi idő alatt tudsz olyat készíteni, amit egy kamasz gyerek nem vesz észre? – teljesen komolyan teszem fel a kérdést, bár biztos vagyok benne, hogy Yuko-chan csak zsörtölődik, és nem igazán gondolt bele abba, hogy valakinek a kérdés aktuális lehet. Ettől még a mai este után, még ha tökéletesen terv szerint is alakulnak a dolgok, sokkal nagyobb biztonságban érezném Katsuo-chant, de akár Natsuki-chant is, ha rájuk tudnék szereltetni egy detektort. A lélekmobilos nyomkövetőt sajnos kénytelen vagyok Katsuo-chan mobiltördelési szokásai miatt élből kihúzni a lehetőségeim közül.


(click to show/hide)

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 212

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Varázskör I. - Átkozottak
« Válasz #6 Dátum: 2018. Jan. 29, 11:53:22 »
Úgy döntöttetek, riszkírozzátok, hogy elvesztitek a kislányt az éjszakai erdőben. Szerencsétekre a szőke hajkorona szinte világít a sötétben, így legalább annak derengése alapján tudjátok követni. Azt mindketten fel tudjátok mérni, hogy ha szeretnétek meglepni a furulyást, nem lenne jó ötlet semmiféle fényforrást használnotok. A gyerek ennek ellenére, ha cseppet bukdácsolva is, de kitartóan megy az erdő mélye felé. Először le egy kisebb völgybe, majd onnan felfelé indulva, az emelkedés mértékéből ítélve egy hegyoldalon.
Egy örökkévalóságig tartó haladás után a fák egy kicsit ritkulni kezdenek, a lombok között már beszűrődik valamennyi a Hold fényéből. A látásviszonyokon nem sokat segít, de pont ki tudjátok venni az erdőben megbújó faházat. Nem több egyszerű viskónál, az ablakai sötétek. A zene forrását még mindig nem tudjátok belőni. A szőke kislány viszont egyértelműen a ház felé tart, az ajtót könnyedén kinyitja, és bemegy. Ti viszont továbbra sem láttok mozgást az épületben. Ha úgy döntenétek, körbejárjátok, nem találtok másik bejáratot, csak az az egy van.
Rajtatok áll, meddig vagytok hajlandóak várni arra, hogy a lány után menjetek, ekkor viszont azt kell tapasztalnotok, hogy a viskóban nyoma sincs életnek. Egy-két bútor, egy kandalló, előtte állatbőr szőnyeg. A ház konyhának tűnő részén felborult asztal, szétszórt edények, még egy olyan ronda szőnyeg. Sehol egy teremtett lélek, vagy bármi jele annak, hogy mindezt ne hosszú évtizedekkel korábban hagyta volna így valaki.
Tokiya, a nyomozás közben feltűnik neked, hogy a kandalló kövezete teljesen tiszta, csupán a falak kormosak. Ha közelebbről is megvizsgálod, és letörölsz egy réteg kormot, különös rúnákat találhatsz. Ilyeneket még nem láttál korábban, de valamiért felkeltik az érdeklődésedet az ismeretlen nyelven írt mintázatok - mert abban az egyben biztos vagy, hogy valamilyen írásról van szó.
Yuko, te nem foglalkozol semmilyen különös jellel a házban a gyerek utáni kutatás közben. Hogy mérgedben odébb rúgod, vagy tapasztalataid mondatják veled, de ameddig Tokiya a kandallóban nézelődik, te nemes egyszerűséggel kiiktatod a bőr szőnyeget a kandalló elől. A deszkák mintázata alapján csapóajtót lelsz.
A létrát használva leereszkedhettek egy alagútrendszerbe. A korábbi gyereknek nyoma sincs, de elég sok időt vesztegettetek a lejárat keresésével, így ezen nincs is mit csodálkozni. Sajnos ti sem csak egy irányba indulhattok el, de itt már tudtok a lélekenergia alapján különbséget tenni. Az egyik irányból egyértelműen magasabb energiát észleltek, mint amit a gyerek felől érzékeltetek korábban. A másik irány már inkább azt a szintet üti meg, de amelyikőtök jobb érzékelésből, nem csak egyetlen forrást tud belőni arrafelé sem.
Ha a korábbiakhoz hasonlóan a gyerekek jólétét helyezitek előtérbe, és arrafelé indultok, az alagút egy kicsit tágasabb folyosóra vezet. Rég nem használt bányajárat lehet, a falakon látni fáklyatartók, majd olajlámpáknak kialakított tárolók nyomát. A korábbi érzékeléseiteket követve haladtok, akadállyal gyanúsan nem találkoztok. Az út több helyen elágazik, de mindig megtaláljátok, merrefelé kell haladnotok a járatban.
Kisvártatva fényt láttok az alagútban. Ahogy közelebb mentek, a fény egy nagyobb teremből árad. Egy különös, pulzáló kristálytól származik a fény, melyhez indák vezetnek. A vegetáció a falak mentén kúszik le a sziklán, majd látszólag alvó gyerekek köré tekeredik. A fiatalok nem alszanak, áttetsző alakjaik, a léleklánccal testükhöz kötve ülnek fizikai testük mellett. A legtöbben üveges tekintettel merednek maguk elé, meg sem próbálnak kóborolni a teremben. Aki rövidebb ideje van itt, még próbálkozik valahogy visszakerülni a testébe, vagy méregetni a láncot. Egyértelműen meg tudjátok állapítani, kik vannak itt legrégebb ideje: az ő lélekláncuk ránézésre már igencsak közel áll a szakadáshoz. Akárki és akármiért hozta ide a fiatalokat, egyértelműen haldokolnak.

Karakterlap

Neliel Tu Oderschvank

Moderátor

*

Hozzászólások: 204

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 1 721 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff *3*

Mottó:
"Omlik az ég, egy mesére zuhan... Na és akkor most mi van?"

Post szín:
2BCCFC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Varázskör I. - Átkozottak
« Válasz #7 Dátum: 2019. Jan. 26, 01:33:14 »
Üdv!

A küldetéseteket lezárom!
Mivel a karakterek leadásra kerültek, nem részesülnek jutalomban.