Szomorúan vette tudomásul a kendős lény szavait. Nem érezte magát jobban, hogy beigazolódni látszottak gondolatai. A válasz alapján közel lehetett hozzá Kokkuri san, maga is emberevő szellemmé változzon. Akkor, pedig nem fog a szép szóra, érvekre, egyáltalán bármire hallgatni. A sok keserűség, méreg, bánat annyira eluralkodik rajta pusztítani, ölni, gyilkolni és elsősorban enni akar. A gyerekektől hemzsegő iskola kész svédasztal lesz neki. Muszáj volt, minél előbb megszerezniük a táblát, ne veszítsék el Kokkuri san-t és az iskolások is biztonságban maradjanak.
Arra lelkesen bólintott, hogy a különleges fiú, bár azt hiszi, már gondolhat rá Darmi-ként, tehát, Darmi beleegyezett, meglátogassák a biológia szertárban rekedt szellemet. Abban reménykedett, ha Kokkuri san tudomására jut, vannak, akik segítenek neki, kicsikét megnyugtatja és a remény, erőt adhat neki, minél tovább kitartson. Arról, ugyanis fogalma sem volt, meddig bírhatja szegény átváltozás nélkül. El is bizonytalanította, ténylegesen várniuk kéne délutánig, de, ha lebuknak, még ennyit se tehetnek. Fülön csípik őket, azonnal küldenék az igazgatóiba, ahol biztos szidás mellett, kapnának büntetést is. Aztán a szigorú tanári felügyelettől, komoly munka lenne ellógniuk. Azzal sem mennének semmire, ha elmondanák az igazságot. Az évek megtanították rá, nem hisznek neki és rögtön szüleit vennék elő, mit tettek, amitől képzeleg a gyerekük. Nem tehette meg, most, hogy beilleszkedtek, főleg nem, hogy miatta legyenek gúnyolódás tárgyai. Édesanyja, de még édesapja sem büntette soha ezért, de végre úgy tűnt, mindketten boldogok. Nem akart belerondítani a képzelgéseivel, vagy minek nevezze. Kizárólag magára és Darmi-ra számíthatott! Egyedül kellett megoldaniuk.
Valamiért nem rémisztette meg ez a kijelentés. Talán, a miatt, Darmi elég határozottnak, talpra esettnek és furcsának látszódott. Pontosabban, ő sem volt átlagos. Egyáltalán nem nevezte volna furcsának, mert az többnyire negatív, de megvédte, segít neki és látja, ismeri a szellemet! Megnyugtatta ott van vele, ráadásul okosan kérdezett és kitartóan ment az elhatározása után. Elég makacsnak és szívósnak látszódott. Ténylegesen olyan volt, mint egy macska. Ezen a cseppet sem helyzetbe illő megállapításán, halkan felkuncogott. Szorgalmasan takarta száját, elvégre épp az idegennel egyezkedett, merre találják meg, ha szükségük lenne rá, vagy épp Kokkuri san-t hoznák ide. A különös lény válaszától egyetlen pillanatra arcára fagyott jó kedve. Egyenesen az idegen után pillantott, vajon mire célozhatott, vagy honnan tudja, képes lélekenergiát érzékelni. Már fordult volna utána, amikor Darmi hangja a tetőhöz szögezte. Szorgalmasan meresztette szemeit a felé nyújtott kézfejre. Hirtelen nem tudta, menjen vele, vagy a lény után sétáljon, hátha többet tudhat meg magáról. Eddig senki sem mondott semmit, miért lát szellemeket, miért érzékeli őket, miért üldözik, vagy miért lát fekete ruhás alakokat az utcákon kardokkal futkosni. Talán, adhatott volna válaszokat. Nem várta el, ismerje a történetét, csak annyit, ez pontosan micsoda. Más is átéli? Vannak hozzá hasonlóak? Van ennek neve? Nem betegség? Teljesen normális? Erős volt a késztetés, de eszébe jutott, miért van itt: segíteni! Nem lehetett önző, amikor egy szellem sorsa forgott kockán!
Elhessegette saját gondolatait és megfogta Darmi kezét. Mélyet sóhajtott, miután becsukódott mögöttük az ajtó. Tudta, hogy nem kesereghet ezen, elvégre később még kérdezhetett a lénytől. A feladatra kellett összpontosítania, vagy éppen Darmi-ra, aki tarsolyában mindig akadt egy-egy kérdés. Elmosolyodott rajta, mert úgy festett a szokatlan fiú mindennek utána járt, ami foglalkoztatta és kertelés nélkül kérdezett. Szimpatikusnak találta ezt a kicsikét nyers, de mindenképpen előnyös jellemvonást.
- Manapság mindenki felelőtlenül beleugrik az ilyesmibe. Régen kiválasztottak, isteni adománnyal született emberek végezték szertartások keretén belül. Ügyeltek a földi és égi békességre! Nem háborgatták a természetfelettit ok nélkül, főleg öncélból nem. Ünnepek, szent napok keretén belül léptek kapcsolatba a szellemvilággal. Esetleg akkor, ha maguk a szellemek kérték. A kiválasztottak médiumok voltak. Rajtuk keresztül hallhatták a más világ szavait. Az emberek, persze sóvárognak a hatom után. Ezért bármit megtettek! Ha kellett láncra verték a természetfeletti erőket... – Sóhajtott fel lemondóan, mintha pontosan értené, miről beszél, pedig nem foglalkozott szellemidézéssel. A kijelentésére, mintha csak rácáfolt volna saját buksija. Különös képek elevenedtek meg előtte. Az iskola lépcsősora helyett sötét, fáklyákkal megvilágított, kőépület, talán barlang falai vették körbe. Léptek zajai visszhangzottak a nyirkos köveken. Valaki egyenesen felé tartott, talán futott. Egy gyönyörű nő rajzolódott ki a homályból. Hosszú, földig érő, hófehér ruháját enyhén megemelte, ne essen el benne. Hosszú, aranyló, göndör tincsei kikandikáltak a fejére húzott csuklya alól. Enyhén megemelte arcát, miután közvetlen elé ért. Hófehér bőre és égszínkék szemei szinte világított az anyag alól. Álomszépnek találta, annak ellenére, finom vonásait eltorzította a kétségbe esés. Ismeretlen nyelven szólt hozzá. Körbenézett, aztán megragadta kezeit. Valamit beletett a tenyerébe, de nem látta mi az. Ideje sem volt szemügyre venni, mert az ismeretlen karjánál fogva húzta, mintha azt akarná, menjen vele, méghozzá azonnal. Nem tudta kicsoda, vagy mit akarhatott tőle. Nem mozdult, ám ekkor szertefoszlott a kép. Megint az iskola lépcsőjén álldogált. Vele szemben Darmi állt. Nyoma sem volt az ismeretlen nőnek.
- Lá-láttál az előbb valamit? Volt itt valaki? – Engedett a kézfej szorításán. Bűnbánóan pillantott a fiúra. Valószínűleg görcsösen szorongathatta, míg képzelődött. Legalábbis úgy festett, pusztán a kókusza viccelte meg. Azért a tenyerére, majd a folyosóra pillantott. Keresgélt, hátha talál valamilyen árulkodó jelet, akármit. - Valamit tett a kezembe… - Nézegette a tenyerét elmélyülten. Próbálta felidézni, mi lehetett, de semmit sem látott belőle. A súlyát sem érezte. Nem maradt semmi, ami jelezné, hogy nem csak az élénk fantáziája viccelte meg. Elszörnyedt, megint kezdődnek a hallucinációi. Ezen még sem kesereghetett, muszáj volt Kokkuri san-ra gondolnia.
- Bi-biztos képzelődtem! Ne is foglalkozz vele! – Legyintett Darmi irányába. Mély levegőt vett, aztán folytatta a lépcsőfokok szelését, végre elérhessenek a biológia szertárba. Nem akart elveszni a piti problémáiban, amikor megígérte segíteni fog. Igyekezett összeszedni magát, míg elértek a kicsi helységhez.
Biztos volt benne, valaki tartózkodik odabent. Tisztán érzékelte a tömény lélekenergiát, illetve a benyitást követő villanás is jelezte, ténylegesen ott ragadt valaki. A gomolygó energia gömbön enyhén oldalra billentette buksiját. Ilyen formában még sosem látott szellemet. Azoknak emberi, áttetsző, halvány körvonalai voltak. Ezzel szemben Kokkuri san inkább látszódott kavargó energia halmaznak, mint sem szellemnek. A bugyuta kérdéseit, viszont meghagyta későbbre. Jelenleg az volt a cél kicsikét megnyugtassák Kokkuri san-t. Ennek megfelelően, maga elé emelt kezekkel lépett beljebb. Halkan, picikét hadarva beszélt, amihez hozzájárult ideges volt. Elmondott mindent, amit tudott, talán többet is. Szinte mindent elfecsegett, ami aznap vele, mármint velük történt. A végén, persze hozzátette, hogy mindenképpen hazajuttatják.
Hosszas magyarázkodása után nem maradt más, mint reménykedni és délutáni tanári foglalásig, megtervezni a táblaszerzést. Ebben nem volt valami ügyes, ezért igyekezett mindenféle információt elmondani Darmi-nak. Honnan lehet bejutni a tanári szobába, hány ablaka van, merre néznek, mi van az ablakok körül. Hol szokott lenni az udvari ügyeletes, gondnok és napközis felügyelő tanárok általában merre portyáznak, vagy szívnak el egy-egy szál cigit. Mesélt mindenről, ami fontos lehetett a szünetekben. Addig sem azon aggodalmaskodott, mi lesz, ha lebuknak, esetleg nem sikerül megmenteniük Kokkuri san-t. Félt, hogy elkésnek, így egyre idegesebb lett, mire elindultak a könyvtár irányába.
- Mindig leteszi a táskáját az egyik asztalhoz, amikor szétválogatja a könyveket. – Szólalt meg hirtelen, mindenféle felvezetés nélkül. - Oh, bocsánat! Nem így akartam. Lemaradt a gondolatmenetem eleje. – Kért elnézést a hevességéért. - Azon gondolkoztam, hogyan kéne csinálni. Az jutott eszembe, mivel ketten vagyunk, egyikőnk lefoglalhatná a tanárt, míg a másik kiszedi a táblát, amit az asztalra tesz. – Mutogatott lelkesen. - É-é-én biztos elügyetlenkedném a csenést. – Húzta be buksiját szánakozóan. Nem akart kibújni a feladat alól, de száz százalékig meg volt róla győződve felesne a székben, lerántaná a táskát, beverné fejét az asztalba, neki menne másnak. Egy szó, mint ezer, teljes bukás lenne, ha ő próbálkozna. - Nem akarom a munka oroszlán részét rád hárítani, Darmi, de én elügyetlenkedném az egészet és biztosan lebuknánk. Megkérhetnélek, hogy te csináld? – Nézett rá hatalmas kérlelő szemekkel. - Magyarázkodni tudok! A tanár figyelmének lekötése gyerekjáték lesz! – Húzta ki magát bátortalanul. A mondandója ellenére koránt sem volt ennyire magabiztos, de a két feladat közül, még mindig ennek a teljesítésére látott nagyobb esélyt.
A beleegyezés némileg megnyugtatta, bár fogalma sem volt, mit és hogyan tervez Darmi. A könyvtárba egyedül lépett. Óvatosan nyújtogatta nyakát, de még nem látta a tanárt, ezért beállt az középre tolt asztalokhoz legközelebbi polchoz. Ráérősen válogatott a könyvek között, amik mindenféle földrajzi, geológiai megállapításokkal foglalkoztak. Éppen egy vaskosabb példányt bújt, amikor felbukkant a tanár. Rémülten kenődött fel az polcra és húzódott beljebb, hogy viszonylag takarásból kukucskálhasson utána. Türelmetlenül toporgott, míg az összes kötettel be nem fékezett az asztaloknál. Párat szökkent a polcsornál, hogy erőt gyűjtsön, majd egyenesen felé indult.
Széles mosollyal szólította meg és kezdte el felvezetni hatalmas problémáját a hét elején feladott esszéhez kapcsolódóan. Nem volt okos gyerek, ezért a tanárnak fel sem tűnt lassan az esszé fogalmára is rákérdez. Unottan, de kitartóan válaszolgatott minden kérdésére. Ezért a tulajdonságáért nagyon hálás volt. Másrészt nem tudta merre lehetett Darmi. Kitartóan keresgélte szeme sarkából és nem nyugtatta meg, miután észlelte becsúszik az asztalok alá. Halk nyösszentéssel kerülte meg a tanárt, hogy mögötte legyen a táskája. Próbálta háta mögött kibogozni a zárakat rajta, majd hirtelen ihletet kapva ugrott a tanár háta mögé, kénytelen legyen elfordulni a táskájától. Remélte a nyitott tartóból már könnyebben kihorgássza Darmi a keresett táblát.
A szorgos magyarázkodást akkor hagyta félbe, hogy látta Darmi elfelé ügyeskedik a könyvtárból. Rögtön az előbbi isteni szikrára hivatkozva hagyta faképnél a tanárt, hogy ezeket rögtön papírra is kell vetnie, mielőtt elfelejti. Kirohant a könyvtárból és Darmi keresésére indult. Szerencsére a lélekenergiája alapján hamar ráakadt. Izgatottan, na meg némileg a szuflából kifogyva pislogott rá, sikerült a művelet. A választól annyira megörült, hogy lelkesen ugrott Darmi nyakába.
- Megcsináltuk! – Vigyorgott teli szájjal. - Ez valami hihetetlen volt! Ahogy az asztal alá lopakodtál! Meg az egész! Atya gatya! – Pattogott izgatottan. Kicsikét túlpörgött az előbbi akciótól, de látva Darmi értetetlen arckifejezését, próbált gyorsan észhez térni. Sűrű torokköszörülésekkel igazította meg ruháját. - Akkor a tanári! – Mutatott maga elé, majd indult a tornaterem irányába, amire néhány lépést követően rá is döbbent. Gyors hátra arccal lendült a tanári szobához. Öles léptekkel haladt, hátha csak önmagának tűnt fel a nem éppen aprócska hibája.
- Darmi! Neked van róla fogalmad, mi lehet Kokkuri san? – Pislogott a mellette haladóra. - Nem is tudom…nekem fura volt. – Ütögette meg állát mutatóujjával. - A szellemek általában olyanok, mint az emberek, állatok, szörnyek! Van konkrét alakjuk, csak sokkal halványabb! Ezzel szemben Kokkuri san-nak nem volt konkrét formája! Te is egy kavargó energia halmaznak láttad, igaz? – Várt a megerősítésre. Nem volt biztos magában, főleg, hogy előtte képzelgett valami teljesen másról. - Szerinted mitől lehet? Igazából a két világ között ragadt és ide csak egy része került? Nem csinálunk nagyobb bajt, ha csak ezt a részét zárjuk vissza? – Sóhajtott aggodalmasan. Valamiért túl egyszerűnek hangzott ez a tábla összeillesztés és Kokkuri san elzárás. Erre bárki képes lenne. Nem szükséges hozzá, hogy olyan csodabogarak segítsenek, mint ő, vagy Darmi.
- Nem tudom miért, de azaz érzésem, valami nincs rendben. Tényleg, ennyire egyszerű lenne? – Ekkor jutott eszébe, még egy apróság, ami fészket gyártott buksijában. - Az a furcsa alak említett egy dolgot. Azt kérdezted az apád küldte e. Mire gondoltál? Miért lehetne köze ehhez? – Felmerült benne az igen fogós kérdés, ugyan kicsoda Darmi. Addig rendben egy macskát említettek, de sosem hallott két lábon járó, embernek látszó macskákról.
- Vö…vörös macska. – Bámult maga elé elhűlten. Egyszer csak a semmiből beugrott. Semmi más, csak ennyi. Nagyon ismerősen hangzott és jól eső érzéssel töltötte el, de fogalma sem volt mit jelenthet, vagy miféle vörös macskáról van szó.
