Szerző Téma: Városi Park  (Megtekintve 6859 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Shirei Tenro

Quincy

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
18 800 / 30 000

Hozzászólások: 131

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 10 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Törött porcelánként is lehetséges ragyogni.

Post szín:
Mistyrose


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Városi Park
« Válasz #75 Dátum: 2017. Szept. 24, 22:25:02 »
Véletlen találkozó

Gondolataimban vadvizeken eveztem. Én voltam a kalandvágyó hajós, aki rettenthetetlen erővel igyekezett elérni egy biztos pontot az életében. Egy kicsiny szigetet, mi az aranynál is nagyobb kincset rejt: társakat, a szürkéből színesbe váltó világban. Magam sem tudom biztosan, jó úton haladtam –e, vagy egyáltalán jó ötlet volt –e nekileselkedni olyannak, ami régen iszonyatosan messze állt tőlem? Soha nem ragyogtam úgy, mint a Hold, az a gyönyörű, sápadt Hold, körülölelve megannyi csillag által! Soha nem álltam olyan biztosan, mint az öreg fa a kertünkben. Soha nem éreztem magam virágnak. Inkább voltam egy lelkiekben lepusztult, üres valaki, kinek szelleme is csak hálni jár testébe. Most viszont, hogy  túl voltam megannyi helyzeten, s most előttem állt valaki, értetlen tekintetemtől megrendülvén, elgondolkodtam. Vajon rátaláltam a szigetre, amire akartam? Végigfutottam szemeimmel az ismerős, szőkésbarna tincseket. Az arcot, amit keretez. A seb már idegenebbül derengett homlokán, s arra inkább úgy döntöttem, nem szólok semmit sem.
Helyette szívélyes örömmel fogadtam a kis bemutatkozót:
- Igazán örvendek én is, és higgye el, nincs semmi gond! Shirei Tenro vagyok – viszonoztam meghajlását, majd egy halk igen kíséretében követtem őt a padhoz,  ahonnan nemrég utánam vetette magát.
Érdeklődve nézegettem aztán a füzet borítóját, amit a lány előhorgászott, és azt, hogy magázódásból hirtelen tegeződésbe váltottunk. Kissé felszökött a szemöldököm. De annyiban hagytam, hisz végül is mindegy volt, miként beszélgetünk, míg ki tudunk térni a lényegre. Az okért, ami miatt összeültünk ketten…  A vacsora.
Megnyaltam kicserepesedett szám szélét.
- Igen – bólogattam, magam elé meredve. Úgy ültem, mintha valóban egy papnő lennék most. Lábaim egyik oldalt egymáshoz szorítva, hátam kihúzva, kezeim ölemben tartva. Ugyanakkor az összkép nem merev, nem szigorú, inkább merengést sugallt. Kerestem a miértekre a választ. Ott lebegtem előttem, mint a lufik, amiket kipukkasztanék, ha elérhetném őket! Így viszont… homályban tapogatózom.
Miután összeszedtem valamit az emlékeimből, ismét Ayame-re néztem.
- Sok mindenre nem tudom a választ. Ám mondhatom, mi többségében ismerjük egymást. Volt egy közös kalandunk korábban, amiben egy lidérc csinált belőlünk bolondot. Ahogy telt az idő, párunkat meg is sebesített. Végül aztán… kiszabadultunk. Hiszem, hogy a kitartásunk vitt bennünket előre, és kovácsolt egy csapattá. De az is lehet, tévedek, és a szerencsének köszönhető minden… – sóhajtottam fel - Mindegy, mert mint közösség, összerázódtunk.
Utolsó pár szavamnál lehorgasztottam fejem. Összerázódtunk. Ám az élet színpadán a sors az, mi érdekesebbnél érdekesebb maszkot ölt. Groteszkbe öltöztetett vacsorát tálal, élesebbnél élesebb fordulatokkal, hogy aztán lásd, talán soha nem volt valóságos az, amiben hittél. Amiben én hittem…. Mi is volt az? Hogy maradhatunk egy csapat? Hogy van egy közösség, ahol végre, végre hasznosnak érezhetem magam?! Én naiv, naiv szellem! Ostorozom testem-lelkem humanitárius természetemért! Mert akkor… akkor végre nem fájna. Nem fájna, hogy kötődöm mindenkihez, akit megismertem.

Karakterlap

Amarilla Bianchi

Quincy

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 163

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 20 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sárga

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#ad7170 || #fcf7bd


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Városi Park
« Válasz #76 Dátum: 2017. Okt. 28, 18:04:46 »
Az Elit, az Esztelen, és az Eminens


Kate velünk fog jönni. Már most imádom a hármasban eltőtött időket. Talán még Toa-t is el tudom majd csábítani, ha nem kell visszaszaladni az árvaházba. Meg most már tudom, hogy csokis sütit fogok majd neki hozni. Azt is mondhatnám, hogy most tudom, mivel vajazom meg.
Szörföl a neten, mint hobbi? Én csak barangolni szoktam, de ő biztosabban sportosabban űzi, mint én.
- Magán tanuló voltál? Az roppant könnyű lehetett. Itt tényleg meg kell csinálni a házit, és időre. Nem lehet halogatni. De hidd el a suli sokkal izgalmasabb, meg sok emberrel ismerkedhetsz meg. Tényleg segítünk. Szünetbe keress minket az osztályban és seperc alatt végig futunk a sulin.
Bizony! Az utolsót valóban komolyan gondoltam. Akár a mi tempókban is, ha hozzám jön és Toa esetleg nem tart velünk. Csak úgy végig suhanunk. Jól megmutatom neki a legfontosabb dolgokat.
Roppant alapos annyi biztos.
- Nyugi! A lányok aranyosak, a fiúk meg nem harapnak. De tényleg. Ha esetleg egyel mégis baj lenne, akkor tudod. Szólj nekem!
Mosolygok rá, majd játékból meg is feszítem a karomat, hogy lássa a pici izmomat.
- Toa, ne szerénykedj! Nagyon okos. Bonyolult feladatokat is képes megoldani. … Hogy a tesztjeim? … Pont átlagos. Nem csúsztam átlagon aluliba. Bár roppant határ szélén táncolok, de attól jobb vagyok, hogy bármelyik oldalra átbillenjen. Ez kihívás!
Tényleg. Pont úgy helyezni. Mondjuk leginkább a nyelvi nehézségek okoznak gondot az elején, azóta pedig a Japán történelem és költészet. Európai művészek is igen bonyolultak voltak, de ezekhez képest kisPisták.
- Nekem írtó nehéz… Mondjuk lehet leginkább, mert nem ehhez vagyok hozzászokva. A régi sulimban például volt testnevelés cuccom, és ha kellett csak akkor öltöztem át. Itt meg már azzal kell kezdeni, hogy cipőt cserélsz. … Neked nem volt nehéz a barátaidat ott hagyni? A családod? Milyen zenéket szeretsz hallgatni?
Talán kicsit megint elugrottam a témától? Sebaj, figyelemmel hallgatom, hogy mit felel. Érdekel.


Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Városi Park
« Válasz #77 Dátum: 2017. Nov. 08, 21:23:49 »
Cicák találkozója

A picike tündéri lányka kérdésén sűrűn pislogott. Kifejezetten nem értette a mumus meghatározást. Nem tudta, hogy Natsuki chan arra célzott, hogy Mamori san, mivel sötét, akkor most ő gonosz, mint a mesékben szereplő szörnyek? Esetleg lenne valami konkrétum, ami miatt ezzel a jelzővel illeti? A gyerekek mindent céllal tesznek. Biztosra vette ennek is van kifejezetten oka, amit szeretett volna tudni, mielőtt bármit mond. Nem szerette volna túlságosan komoly magyarázottal leterhelni.
- Mielőtt erre válaszolok, nekem is kérdeznem kell valamit. Miért gondolod, hogy Mamori bácsi mumus? – Biccentette a kislányhoz hasonlóan oldalra buksiját. Láthatóan ebben a kifejezési formában nagyon egyet tudtak érteni. Csendesen elbazsalygott ezen az észrevételén, bár rövidesen felnevetett, hiszen az édes cica, szinte csípőből rávágta a gyermekien ártatlan szavait. Abból tisztán látszódott, hogy nincs igazán mögöttes tartalom, mármint rossz érzés a megnevezésben. Főként, ha számításba vette többször említette nem gonosz mumus. Ezek szerint ténylegesen azt jelentette, hogy Mamori san sötét, míg, ha jól bogarászta ki, akkor a testvérének pedig világos van.
- Értem, értem! – Szabadkozott villámgyorsan, miután észbe kapott, még nem reagált semmit. - Akkor azt tudom neked mondani, Natsuki chan, hogy mindenkiben van mumus, még bennem is! – Bólogatott nagyon lelkesen. - Viszont, ha vigyázol Mamori san-ra és hallgatsz arra, amit a szíved súg, vagy az okosok mondanak, akkor sem te, sem pedig Mamori san nem lesz gonosz mumus. –
Biccentett nagyon szigorúan, hogy ez bizony, míg világ a világ, így lesz! Nem hitte azzal segített volna, ha hosszasan ecseteli a kicsike lánynak az élet sok próba elé fogja még állítani, ahol a személyes mumusa bizony hol erősebb, hol gyengébb lesz. Sokat kell majd vele küzdenie és kizárólag rajta fog állni, mennyire képes kordában tartani. Erről ráértek évek múlva beszélgetni. Jelenleg úgy érezte, túlságosan megrémítené a picike lányt vele, hogy mumus lakozik benne.
- Nem bizony! Amikor nagy leszel, hiába fogsz félni, miután megküzdesz a mumussal és sikerül megmentened a szeretteidet boldog leszel, hogy jól vannak! Ez sokkal nagyobb energia löket fog adni, mint a félelem, amit eleinte éreztél! Kárpótolni fog a küzdelmek végén! Ezt pedig nem tehernek élek meg. – Nyomta meg az orrát finoman. - Igen, ajándék! Próbáld kideríteni mit szeretnek, vagy minek örülnek és, ha úgy látod szomorúak, szeretnéd kimutatni, mennyire fontosak neked, akkor add oda! Nem kell hatalmas dolgokra gondolni! Egyetlen ölelés, cukorka, plüss, rajz nagyon sokat tud jelenteni! – Bólogatott szorgalmasan a kicsike lánynak. - Hogyan? – Mélázott el picikét. - Odaadhatod személyesen, vagy ráteheted az ágyára, asztalára is! Írhatsz hozzá egy kicsike levélkét, ha szeretnéd vele tudatni kitől van, de akár odateheted titokban is. Próbálj ki, minél többet és azt csináld, amelyiktől a legtöbb boldog pillangó repked a gyomrodban. –
Csikizte meg nagyon finoman a hasát. Nem szerette volna túlzásba vinni, csak nem bírt magával, hogy ne mutassa be, micsoda hatalmas dologra kell számítania. Befolyásolni sem szerette volna, mit merjen megtenni. Az a legjobb, ha rengeteg dolgot kipróbál és maga jön rá, melyik tetszik neki a legjobban.
- Úgy ám! – Vágta rá kapásból a visszakérdezésre, tényleg róka cica herceg(nő) lenne a fogadott nővéreként megnevezett Gintarou heika. - Ez viszont titok! Nem tudja más, csak te, én és Chiyo san! – Tartotta szája elé a mutatóujját. Arra nagyon figyelmesen pislogott, amikor arról beszélt vele szokott gyakorolni, meg néha meg is lesi. Halványan elmosolyodott, hiszen a kíváncsiság tényleg gyermeki tulajdonság, bár saját maga sem panaszkodhatott. Sokszor keveredett bajba a kotnyeleskedése miatt.
A picike lány ölelését nagyon boldogan viszonozta. Igazán hálás volt neki a kedves bókokért. Ha pedig nem látta ténylegesen virulna, attól még a kicsiny trükkje megmutatta neki, hogy nem csak illemből kapta. Nem is engedte nagyon messzire a nagylányt, főként azok után, micsoda rémes dolgok kerültek terítékre. Igyekezett nem mutatni, hogy aggódik miattuk, de a beszámoló cseppet sem nyugtatta meg. Valóban úgy hangzott, mintha még mindig az életenergiájukat szívná el az a borzalmas lény, ha nem aktív a pecsét. Más magyarázat nincs miért öregednek nélküle extrém tempóban.
- A fő, hogy már visszakerült! – Simogatta meg a feje búbját. - Tudod mit meséltek nekem kiskoromban? – Pislogott le a picike lányra. - Azt mondta édesanyukám, hogy az ikrek között különleges, szoros kötelék van! Képesek érezni, mikor szomorú, vagy boldog a másik! Te érzed, hogy Naoki chan-nak fájna valami? – Nézett rá nagy szemekkel. - Próbáld majd ki! Húnyd le a szemed és gondolj erősen Naoki chan-ra! Ha elég kitartóan koncentrálsz, szerintem érezni fogod! –
Bólintott biztatóan. Nem sejtette ténylegesen mennyire működhet, de Natsuki chan-nak kifejezetten érzékenyek voltak az érzékei. Ha más nem, azok segítségével könnyedén feltérképezhette milyen állapotban lehet Naoki. Tisztában volt vele ez kétélű fegyvert, mivel nem tudta, milyen állapotban van a testvére. Szörnyen bántaná, ha miatta szegény kislány még jobban neki keseredne, mert ténylegesen érezné a testvére szenvedéseit. Lehet nem lett volna szabad mondania neki.
- Egy valamit ígérj meg nekem, Natsuki chan! Soha ne gondold, miattad szomorú Naoki chan, rendben? – Tartotta oda neki a kisujját, hogy erre bizony szükséges egy nagyon komoly fogadalmat kötniük.
A pecsét szóba kerültével és az engedéllyel a zsebében, hogy meg szabad néznie kedvesen elmosolyodott. A picike lány felé tartotta a kezét. A park kellős közepén még sem kukucskálhatott be a ruhája alá. Azt sem tartotta volna biztonságosnak itt lát hozzá az álmát felfedezni. Nyugodtabb helyre volt szükségük, ahol nem láthatják kíváncsi szemek, meg sokkal kevésbé van hideg, piszok és számtalan zavaró tényező. Arra gondolt, hogy beviszi Natsuki chan-t az iroda egyik üres próbatermébe. Szerencsére szabadon garázdálkodhatott az egész épületben.
- Ne ijedj meg, Natsuki chan! Most elviszlek a munkahelyemre! Ott vannak szép nagy termek, ahol nyugodtan megleshetem a pecsétet és az álmodat. Utána, elmegyünk a könyvért! Nem felejtettem el! –
Tette mellkasára a kezét, hogy becsület szavára mondja, még kókuszában van az eredeti elképzelés. Az édes megjegyzésen, biztosan a mumusok elől menekülnek a komoly varázslattal védett várába, csak halkan felsóhajtott. Hihetetlen aranyosnak találta a kicsike lányt. Nem volt szíve összetörni az álmait azzal a szívtelen kijelentéssel egy átlagos irodaházba mennek, amiben semmi csodálatos nincs. Bőszen mosolyogott és bólogatott a feltételezésre. Útközben, azért még nem hagyta annyiban a történetet, tovább beszélgetett Natsuki chan-nal az álmáról. Hatalmasra nőtt fülecskékkel hallgatta miket mond. A legapróbb részlet is számíthatott, bármennyire jelentéktelennek hinné! Nagy hiba lett volna, ha átsiklik valamilyen apróságon, ami kulcsfontosságú lenne.
Az épülethez érve kedvesen köszöntötte a portást. Odasétált a pulthoz és szép lassan kitért rá, hogy szeretné elkérni valamelyik szabad táncterem kulcsát. A kissé álmoskás, de mindig viccelődő férfi rövidesen kikereste a megfelelő kártyát, amit remek aláírásával hitelesítve át is vehetett. Még gyorsan kértek Natsuki chan-nak vendégkártyát, majd a belépő kapunál gyorsan körbemutogatta, hogy tud bemenni. A bejutást követően szépen beszálltak a lifbe és felmentek a megfelelő emeletre. Onnan már csak a terembe kellet bemenniük, bár előtte befékezett a folyosó végi automatáknál. Megkérdezte mit szeretne enni, vagy inni Natsuki chan. Még sem engedhette étlen-szomjan legyen vele.
Nem siettette a kicsike lányt. Engedte nézelődni és ismerkedni a hellyel. Addig szép csendesen levett néhány párnát és a földre pakolta. Kicsike kuckót alakított ki, minél kényelmesebb lehessen nekik az itt töltött idejük. Azok után letelepedett hozzá a picike lány és rögvest kérdésekkel támadta meg mi lesz, csak elnevette magát.
- Először a pecsétet nézem meg! – Mutatta a csöppségnek fordítson gyorsan hátat neki. Nem pitiszkált sehova, hanem megvárta a nagylány maga bújjon ki a felsőjéből. Az orra elé kerülő pecsétet csendesen szemlélte. Nagyon óvatosan érintette meg. Koncentrált mennyire érzékel bármit felőle, de csak egy vicsorgó sárkány fogadta, aki egyenesen neki repült, mintha a fejét készülne letépni. Ez a kedvesnek cseppet sem nevezhető üdvözlés nem kicsikét aggasztota. Egyáltalán nem nevezte volna veszélytelennek. Esze ágában sem volt Natsuki chan-t traktálni a meglátásaival.
- Tökéletes tart! – Mosolyodott el kissé erőltetten. Lekösse kicsikét magát, segített visszavenni a felsőjét. Nem állíthatta ezek után nyugodtan áll neki az álom meglesésének. Komoly fenntartásai voltak, de arra ügyelt, ne uralkodjon el túlzottan rajta a félelem, vagy aggodalom. Az hiányzott volna, annyira figyelmetlen legyen szegény Natsuki nem tündéri cicákat lát, hanem ronda sárkányokat. Le kellett higgadnia, amiben segített, hogy a picike lány kezét fogva erősen fókuszált Ji chan-ra. Engedte az öntörvényű vörös bundás kalandjai elvonják annyira a figyelmét, némileg ellazuljon, kizárólag utána látott hozzá a tényleges munkához. Igyekezett minél gyorsabban rátalálni az álomra. Nem szerette volna a kelleténél jobban megbolygatni Natsuki chan emlékeit.
Hamar rátalált a megfelelő rekeszre, amiben egymást követték az apró eltérésekkel ugyanarról szóló álmok. Mindegyikben látta a sárkányt, ezért találomra az egyiket húzta maga elé. Végignézte a rémisztő, inkább nevezné horrorisztikus képsorokat egy szörnyű háborúról és az érintett haláláról. Ezt az érzést nagyon is ismerte. Nem egyszer halt már meg álmában. Számára is nyomasztó erővel bírt. El sem bírta képzelni milyen hatással lehet egy gyermekre, aki még csak próbálja felfedezni, mit jelent az élet. Távolról sem kell még a halált értenie, nem, hogy megtapasztalnia bármilyen formában.
- Oh, édesem… - Szorította meg enyhén a kicsike lány kezét. Sok mindent mondott volna neki, de nem akarta elszomorítani. Azzal sem akarta összezavarni el kezd sírni, mint egy pisis. Helyette jó szorosan magához ölelte. - Ne aggódj! Utána fogunk járni, hogy tűnhet el ez a csúnya álmod! Ismerek egy nagyon kedves nagy cicát, aki sokat tud az ilyen furcsa sárkánykákról és mumusokról! Majd segíteni fog nekünk! –
Simogatta kitartóan a hátát. Annyira tehetetlennek, szomorúnak és mérgesnek érezte magát. Legszívesebben kitekerte volna annak a pikkelyes rémségnek a nyakát, amiért ártatlan gyermekek lelkét mérgezi a saját nyomorával. Ehhez semmi joga nem volt! Úgy, de úgy megkopasztotta volna! Tudta, azzal nem segítene a kislányon. Egyedül ez volt az a kicsike cérna, amibe kapaszkodott, ne lásson hozzá most azonnal, hogy az univerzum legeldugodtabb csücskéből is előrángassa azt a förtelmet!
Mély levegőt vett, jó néhányat, hogy letuszkolja a hirtelen dühét. Ebben sokat segített neki Natsuki chan, aki töretlen lelkesedéssel csacsogott hozzá. A tündéri megjegyzései és kérdései elérték újra normális legyen a vérnyomása.
- Egyszer bemutatsz majd neki? Szívesen megismerném. – Mosolyodott el a Masaki-nak nevezett bácsi bemutatásán. Nem ártott, ha minél több mindenkit megismer a picike lány közelében. Sosem tudhatta kitől kaphat még segítséget, vagy tudhat meg bármit arról a rémes sárkányról, akivel volt szerencséje találkozni.
- Ha szeretnél, nyugodtan jegyeztelhetsz! – Simogatta meg az arcát. - Elsősorban gyakorlati edzés lesz, úgyhogy kényelmes ruha és cipő kötelező! – Tartotta fel kezét szigorú tanárként. - Dalocskákat? – Biccentette oldalra fejét. - Minden edzés végén tanulunk majd egyet! – Vágta rá lelkesen. Ismert néhány gyerekdalt, meg a gugli a barátja! Szerencsére a kottaolvasással, vagy dalszerzéssel nem akadtak problémái. Más nem, majd gyárt saját számokat.
- Lehetne közös edzős dalocskánk is! – Csettintett a levegőbe. - Szoktál énekelni, Natsuki chan? – Kíváncsiskodott lelkesen. - Van kedvenced? – Hajolt kicsikét előrébb. - Milyen mumus dalocskákat ismersz? – Csillogó szemekkel figyelt a picike lányra, hátha tanulhat valami újat ő is.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Kikuchi Ayame

Quincy

*

Szint: 1

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 10 000

Hozzászólások: 70

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 12 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Narancssárga

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Post szín:
#E5906D


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Városi Park
« Válasz #78 Dátum: 2017. Nov. 30, 22:28:10 »

- Különleges neved van – mosolygott a nőre, hangsúlyából hallani lehetett, hogy ezt a kijelentést inkább bóknak szánta, mint másnak. Tényleg így gondolta, nem sok embert ismert alaposabban, barátja is csak kevés volt, mégis újságírónak tanult, így hallott már egyet s mást és hasonló név még csak nem is szerepelt közöttük.
Ahogy leültek és feltette a kérdéseit kicsit megnyugodott, mintha valami nehezékek kerültek volna le a válláról. Amíg várta, hogy Tenro összeszedje a gondolatait egy rövid részen fel-alá húzgálta a tollat, talán még körkörösen is firkálgatott vele. Nem izgult, nem siettette a másikat, volt ideje és türelme is. Amit meghallotta a nő hangját egyből felkapta a fejét, abbahagyta a firkálást és minden figyelmét a másiknak szentelte. Némán hallgatta a szavait, egyszer sem szólt bele, csak megengedett magának egy-egy bólintást annak jeléül, hogy tökéletesen érti, mit mond. Amint Ayame úgy ítélte, hogy Tenro a mondandója végére ét feljegyzett pár dolgot a noteszébe. Csak címszavakat, megjegyzéseket, melyeket akár a későbbiek során is felhasználhatónak tartott.
- Hát nálam biztosan többet tudsz ^^ - mondtam, mint egy megnyugtatásnak szánva, hogy bármit is mond, ő pont nem az a személy, aki meg tudja mondani, hogy a másiknak igaza van-e vagy sem. – De lehet egy olyan kérdésem, hogy… mi az a lidérc ^^”? Tudom, hogy számodra biztosan buta kérdés, de nekem a Karácsonyi Lidércnyomás című animációs film jut eszembe, aminek gondolom nem sok köze van hozzá – nézett kicsit zavarban a nőre. Tudta, hogy ez egy érdekes beszélgetés lesz, ahogy az sem lepte meg, hogy olyan dologra terelődött a téma, amiket nem értett, mégis kicsit kellemetlenül érezte magát. A nő olyan természetességgel, mondta, mintha azt feltételezné, hogy tudja. – Értem akkor egy csapat vagytok – mondta, egyszerűen nem tudta múltidőben mondani, Ayaménak ugyan semmit sem jelentett az egész csoportosulás, de látta a lányon, hogy neki igen. Hogy neki fontos volt az a csapat, ami a vacsorán felbomlott, legalábbis ő, ahogy visszaemlékezett úgy sejtette, hogy ez történhetett.
- Köszönöm a válaszokat ^w^ - hajtotta meg a fejét a nő felé, hiszen semmi és senki sem kötelezte erre. Főleg nem Ayame. Azt is maximálisan megértette volna, ha Tenro nemet mond, hiszen eddig egyszer találkoztak, egy nem kicsit furcsa szituációban és akkor se ingazán kommunikáltak egymással. – Öm… én azt hiszem, hogy ennyit szerettem volna, most hirtelen nincs több kérdésem. Vagyis van, de úgy hiszem, hogy még nagyon kusza minden és nem is igazán értem, hogy hogyan és miért is csöppentem ebbe ebbe a furcsa világba ^^” – szabadkozott, bár maga sem tudta, hogy miért, miközben eltette a jegyzetfüzetet, majd elővett egy csomag rágót, amit a nő felé tartott, hátha az szeretne belőle. Ha kért, adott neki, ha nem kért, akkor csak bólintva tudomásul vette, majd visszadobta a csomagot a helyére.
- Lehetne még esetleg egy olyan kérésem, hogy ha nem nagy és nem túl fájdalmas, akkor tudnál mesélni azokról a társaidról és ha van kedved magadról is egy kicsit ^^ -  nem tudta, hogy mennyire megy messzire a kérésével, de remélte, hogy a nő nem veszi sértésnek vagy semmi hasonlónak. Ő csak információkat szeretett volna gyűjteni. Semmit több >w>.
« Utoljára szerkesztve: 2018. Aug. 06, 18:56:28 írta Kikuchi Ayame »

Karakterlap

Rosui-Genki Natsuki

Eltávozott karakterek

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
15 500 / 30 000

Hozzászólások: 107

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 32 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
fekete és sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#EEF51D#0ca9c0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Városi Park
« Válasz #79 Dátum: 2017. Dec. 13, 00:11:21 »
Cicák találkozója

Félre döntött buksival hallgattam Kazumi~sama kérdését. Miért mumus bácsi Mamori bácsi.
   -Mert Mamori bácsi fekete! Míg Naoki baglyocskája meg szépen fénylik, és szép sárga tündérecske hai! -mutogattam, mekkora nagy madaracskát kell elképzelni -És még kocsikája is van neki! De Mamori bácsi nem gonosz mumusocska ám! -tettem hozzá, még mielőtt itt rosszat gondolna róla. Én kifejezetten szerettem Mamori bácsit, mert mindig kedves volt velem hai! Arra pislodtam nagy szemekkel, hogy Kazumi~sama megkönnyebbülten elnevette magát. Majd beavatott, hogy mindenkiben van mumus.
   -De Kazumi tündér lovaghercegecske! - adtam hangot meglepettségemnek -Kazumi~ban így biztos nincs mumusokcsa! -nagyon magabiztos voltam!  Arra pedig bólintottam egy nagyot, biztos látszódjon, amikor mondta, hogy hallgatnom kell Mamori bácsira.
Igyekeztem nagyon figyelni, ahogy Kazumi tovább mondta, miket kell majd tudnom! Igazi tündér titkocskákat osztott meg velem, aminek nagyon örültem.
   -Natsuki majd igyekszik megmutatni nekik! - határoztam is el magam -De azért Natsuki reméli, hogy nem akarják a Mumusok bántani a családját! -tettem hozzá.
Még az ütő is megállt bennem ijedtemben, amikor Kazumi~sama Chiyo~neeről kezdett beszélni, és úgy, mint aki tudja, hogy Chiyo~nee nem csak kapitányocska, meg shinigamicska, de rókácska is. Óvatos visszakérdezésemre pedig végképp megerősített abban, hogy tudja, miféle titkot rejteget Chiyo~nee. Ahogy picit megnyugodtam, kezdtem el ennek örülni, hisz ez akkor azt jelenti, hogy Chiyo~nee ismeri Kazumi~samat. Vagyis akkor a rókatündér ismeri a sütitündér hercegecskét! Ez is bizonyította, hogy mind a ketten igazi tündérecskék, méghozzá egyenesen tündérországocskából!  Nagyon boldogan bújtam, amikor vissza lettem ölelgetve. Nagyon nagyon jól esett valamiért.
   -Kapcsolat?  Ha Natsuki meg Naoki szeretnék, akkor látják azt, amit a másik lát! Amikor Naoki nem tud kikelni az ágyacskából, akkor láthatja azt, amit Natsuki lát! - örültem a felfedezésnek, hogy ezt más is tudta rajtam kívül -Ezért igyekszik Natsuki sok szépet látni! Hogy Naoki~nak sok sok szépet mutathasson! – tovább gondolkodtam -Naoki tudja, ha Natsuki örül, vagy szomorú, pedig Natsukinak nem látszik az arcán, szóval nem sokan tudják megmondani… Meg tudja még az előtt, hogy Natsuki éhes, mielőtt korogni kezdene a gyomrocskája! - soroltam, az ujjacskáimat is hozzá nyitogatva. -Ez annak számít? - kérdeztem nagyon komolyan. -Natsuki is látja, meg érzi ezt vissza. Ha Naoki rosszabbul érzi magát, akkor Natsuki tud szólni. Vagy ha éhesecske, Natsuki tud neki vinni enni valamit. És ha épp Natsuki szeretné, akkor ő látja azt, amit Naoki is néz! – innen azonban komolykább témákra terelődött a szó. Nagyon igyekeztem mindent úgy elmondani, ahogy én is tudtam, meg hallottam, és persze éreztem. -Natsuki igyekezni fog… -pedig nem is mondtam ilyesmit Kazumi~samanak. Lehet valami tündér varázsocskával jött rá, hogy néha szomorkás tudok lenni. De megígértem neki, szóval tartottam az ujjacskám rá.    Kíváncsi lettem, amikor kiderült, hogy Megmutatja nekem az egyik palotácskáját, míg megnézegeti a pecsétecskémet hai. Még sosem voltam igazi tündér palotácskában.
   -Azért kell oda mennünk, Kazumi~sama tündér palotácskájába, hogy rejtve legyünk a mumusocskák elől? - kérdeztem is rá. -Biztos nagyon sok, és nagy tündér varázsocska védi Kazumi~sama várát! - lelkesedtem. Míg elindultunk, és beszélgettünk, szinte észre sem vettem, hogy már ott is voltunk. Naagy volt a vár, nagyon nagy! Nyújtogatni kellett a nyakacskám, hogy a tetejéig ellássak! És erősnek is tűnt. Ettől függetlenül picit Kazumi~sama mögé léptem, ahogy közeledtünk. Tündér váracska volt, de azért még ismeretlen, és mint olyan, iciri picirit talán ijesztő is. Viszont ahogy megérkeztünk, igazi csodák vártak ránk hai! Kazumi~sama váracskájában az ajtó magától nyílt! Hatalmasra nyitott szemecskékkel figyeltem, de nem kellett sehol sem kinyitni.
   -Szabad? - kérdeztem? Ha megkaptam az engedélyt, vissza is léptem. Tényleg magától nyílt ki az átlátszós ajtó! Elléptem előle, akkor megint becsukódott, majd visszaléptem, megint kinyílt. Meghajoltam, hogy megköszönjem a tündérkének, aki az ajtót nyitogathatta, még ha nem is láttam, hogy hol volt, de nagyon türelmes lehetett, hisz mindig kinyitotta, ahogy közelebb léptem hai!  Ahogy mentünk tovább, valami fém valami jött szembe. Nem tudtam, mit kell, de Kazumi~sama  maga biztosan ment oda. Kezdtem sejteni, mire is lehetett ez valócska.
   -Ez vizsgálja át a tündérecskéket, hogy egy mumus se jöhessen ide be? Nem fog Mamori bácsi miatt baj lenni? - kérdeztem suttogva. Nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy a gép olyan okos, hogy még azt is tudja, hogy Mamori bácsi kedves mumus, és ezért őt nem fogja bántani. De hittem neki, szóval megpróbáltam ellesni, hogy ő hogy is sétált át rajta, majd igyekeztem követni a példácskáját. Miután sikerült átjutnom a mumusvizsgáló valamin, egy újabb furcsa történés lett. Egy, minden bizonnyal másik tündér bácsihoz ment Kazumi~sama. Talán ő volt az utolsó palota kapu őr, és miután beszéltek pár szót, már mehettünk is be. Én valami furcsa tündérkártyát kaptam. Talán ezzel igazolták, hogy Mamori bácsi jó mumus, és én sem akarok bántani senkit! Azért kíváncsian nézegettem, meg próbáltam betűzgetni, ami rá volt írva. De minden olyan furcsa, és érdekes volt, egy idő után már nem is a kártyácskát, hanem a helyet nézegettem. Még sosem láttam ilyet! Sok mindenről nem is tudtam, hogy micsoda. Vajon Anyu is ilyen helye lakott, mielőtt a Tiszta Lelkek Városába költözött. Elképzeltem, hogy neki milyen váracskája lehetett…  Biztos ott is sok érdekes, és ismeretlen dolog volt, mint itt. Egy furcsa varázs… doboznál(?) torpantunk meg.
   -Natsuki mindent szeret, ami finom! - vágtam rá a kérdésre, mit ennék, vagy innék.  Azért kíváncsian lestem, hogy is működik ez a tündér rafinéria hai! Lehetett rajta nyomni gombot, és voltak sok sok gombok! Meglepően jó érzés volt megnyomni a gombocskákat! Így aztán, miután engedélykérőn Kazumi~samara néztem, nagyon lelkesen kipróbáltam mind az összes gombocskát hai! Furcsán jó érzés volt, mint amikor az ember a kedvenc pocky~ját rágcsálhatja hai! Ám ha azt hittem, hogy már minden tündériséget láttam, nagyon nagyot tévedtem! Egy olyan furcsa szobába vitt Kazumi~san, ahol hirtelen sokan lettünk! De mégis mind mi voltunk! Még sosem láttam ilyet, így nagyon igyekeztem. Bármit csináltam, mindegyik én ugyan azt csinálta. És ugyan akkor, amikor én! Pedig nagyon figyeltem, hátha valamelyikük picit késik, vagy picit eltéveszti a mozdulatokat. De nagyon ügyesecskék voltak, és pont ugyanúgy csinálgattak mindent, ahogy én. Végül, ahogy Kazumi~sama szólt, meglepődtem, hogy már kész kis erődöcskét varázsolt. Nagyon kuckósan nézett ki, szóval lelkesen mentem oda, hogy kipróbálhassam.
   -Innentől kezdve mi lesz? Natsukinak mit kell csinálnia? - nem felejtettem a sok sok nagyon szép varázsocska mellett sem azért ám el, hogy miért is hozott ide Kazumi~sama. A válaszra szó nélkül bújtam ki a felsőcskémből. Türelmesen megvártam, hogy Tündér Herceg megnézze a pecsétet a hátamon, majd amikor megszemlélte, visszabújtam a ruhácskámba. Arra is kíváncsian figyelgettem, hogy a kacsóm lett megfogva, majd mintha megint elaludtam volna. Egy nagyon szép nagy, és piros cica jelent meg előttem. Nem ismertem a cicát, de nagyon aranyos volt! Jött oda, és ő felmehetett az asztalra, oda is ült mellém, és miákolt hai! Majd fogta és egy tányérkát a szájába vett, és azzal visszaült az én  tányérocskám mellé. Nagyon nagyon okos cica lehetett hai! Talán ő is varázscica volt! Egy hirtelen ölelés riasztott fel. Meglepve öleltem vissza Kazumi~sant. 
   -Most Kazumi~sama szomorú lett? - kérdeztem aggódva. Igyekeztem simogatni a hátacskáját, ahogy nekem is szokta Naoki, amikor felébredek véletlen, és az olyankor nagyon nagyon jól tud ám esni!  -Bácsi, aki ismer sárkányokat, és mumusokat? - picit összehúztam magam -Natsuki sajnálja, de … Natsuki fél a sárkányoktól -motyogtam bűnbánóan. -De igyekszik majd, ha Kazumi~sama is ott lesz vele! - tettem hozzá. 
   -Natsuki szívesen! Masaki is nagyon nagyon kedves! -bólintottam nagyon lelkesen. Arra viszont én voltam kíváncsi, hogy milyen edzésecskék lesznek hai. Teljesen lenyűgözött, hogy Kazumi~sama olyan erős tündérecske, hogy saját maga tud mumusűző dalocskákat írni.
   -Natsuki szeretné a saját dalocskát! - vágtam rá, talán egy nagyon picit túl hamar is! Izgatottan izegtem mozogtam - És mikor fogják Natsukiék kezdeni? -kérdeztem -Natsukinál most nincs füzetecske… - gondolkodtam hangosacskán. -Mamori bácsinál sincs! - tettem hozzá a fejecském ingatva -Kazumi~sama sok sok dalocskát ismer? Sokat szokott énekelni? Az éneklés nagyon jó! Az énekek boldogság Natsuki szerint! Kazumi~sama nagyon erős tündér hercegecske, ha tud boldogságot írni és énekelni! - lelkesedtem, oda bújva hozzá -Tud, mert most Natsuki is örül, hogy ezt megtudta! És a mumusocskák nem szeretik az igazi boldogságot. A gonosz mumusocskák. Mamori bácsi örül, amikor Natsuki is örül, azt Natsuki tudja, de ő aranyos mumus bácsi hai!  -helyesbítettem gyorsan, mielőtt késő lett volna. -Sokszor szokott Kazumi~sama mumuskákat űzni boldogság énekekkel? És hogyan? -vártam csillogó szemecskékkel a választ.
-És az a cica, akit látott Natsuki, ő varázscica? Nagyon nagyon okos és nagy cica volt hai!  -ez is furdalta az oldalamat erősen.


Karakterlap

Shirei Tenro

Quincy

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
18 800 / 30 000

Hozzászólások: 131

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 10 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Törött porcelánként is lehetséges ragyogni.

Post szín:
Mistyrose


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Városi Park
« Válasz #80 Dátum: 2018. Ápr. 13, 08:21:11 »
Véletlen találkozó

-Köszönöm szépen – hajoltam meg enyhén, mosolyogva. Reméltem tényleg így is gondolja, mert régen nagyon sokat csúfoltak miatta, és az illetők arcát azóta se sikerült elfelednem. Ha csak a nevem kicsavarása lenne a listájukon, nem lennék olyan bizalmatlan, de… nem. Nagyban hozzájárultak ehhez a különös, olykor túlságosan gondolataiba merülő figurához, aki ma vagyok.
Ennek köszönhető a csendesség, melyet palástomul viselve visszazárkózom saját világomba. Kellemesnek találtam így, mert ezáltal tudtam helyretenni magam annyira, hogy ne törjek össze többé mások előtt, mint a porcelán. Ezt a pillanatot inkább otthonra tartogattam. Ott mindig megengedhettem a lelkemnek, hogy olyan szilánkossá váljék, amennyire csak szeretne. Ez viszont most más volt.
Hallgattam Ayame ritmikus tollvonásait, majd fejemből kifele meredve beszédre nyitottam a szám. Mindent sikerült összeszednem, egyedül az nem esett le, hogy a lány kevesebbet tud a saját fajáról is, mint én.
Már csak ebből kifolyólag sem mertem nagyon rápillantani. A ruhámba markoláson túl zavartan pislogtam, és pár másodpercnyi kínos csönd után csak ennyit szóltam:
- Meglehet – aztán végigsimítva arcomon, lassan hátradőltem a padon – Sokat tudok, de hozzáteszem, van még hova fejlődnöm. Neked sem fog megártani, ha tudsz a lidércekről, ezért természetesnek vélem, hogy mesélek. Szóval lídércek. Olyan nem e világi lények, akik kinézhetnek szörnynek, és lehetnek kissé emberiek is. Rátámadnak bárkire, vagy pusztakézzel, vagy egyedi technikákat bevetve, amivel például képesek hatalmas robbanásokat előidézni. Ezért rendkívül veszélyesek.
Vártam, van –e valamilyen kérdése az elmondottak kapcsán. Ha akadt, megválaszoltam, ha nem, ugrottam tovább, vissza a kellemetlenebb témára. Mert bár Ayame jelen időben beszélt rólunk, én kevésbé hittem abban, hogy megmaradtunk egy csapatnak. Mondani akartam neki, hogy tévedett, hiszen mindketten emlékeztünk a vacsorára. A beszélgetésre, legalábbis bennem minden megmaradt. Akkor olyan volt, mintha tényleg felbomlana Vagy ha… megpróbáltam kevésbé rágörcsölni a történtekre, azt mondanám, nagyon durván átrendeződtek a szálak közöttünk. Azt hiszem ez közelebb áll a valósághoz, és így is kellemetlen.
- Szerintem egyikünk se tudja, miért csöppent bele abba a helyzetbe, ahol most van – tekintettem a lányra – Vinzenttel, Amarillával, meg a fekete hajú, öszvéreszű sráccal korábban is összefutottam már. Ők ott voltak egy bizonyos Semafor nevű lídérc levadászásában, amiben magam is részt vettem. Shinohara Jurou-t meg például ott ismertem meg látásból a vacsoránál.
Névről nem tudtam, mennyire voltak meg neki a személyek, ám szívesen meséltem még róluk, amennyiben igényelte.
Aztán, miután befejeztem a velük kapcsolatos mesedélutánt, jött az én történetem, amiből igyekeztem megválogatni, mit is adok ki. Félúton ingáztam önmagam felőrlése és helyrehozatala közt, ennek az ingatagságnak a függvényében nem szándékoztam belemenni a részletekbe. Másrészt azt sem szerettem volna, hogy sajnálni kezdjen a szüleim elvesztése miatt. Ezért gyorsan beszéltem.
- A szüleim Németországból származnak, én viszont a kezdetektől fogva itt nőttem fel Japánban. Általuk tanultam meg az anyanyelvemen beszélni, és ők adták a löketet, hogy nyissak a világ felé. Így rendkívül megszerettem ennek az országnak a kultúráját, már csak ezért is öltözöm úgy, ahogy – mutattam végig jellegzetes Miko öltözetemen – Magára a Quincy létre több mint 10 éve ébresztett rá a családom. Megtanítottak a legfontosabb technikákra, tőlük kaptam az íjam, amivel harcolni szoktam. Más nem nagyon van, amit el tudnék mondani, de ha gondolod, kérdezhetsz még, vagy mesélhetsz is magadról. Például azt vettem észre, bár új neked ez a Quincy dolog, nyitsz felé, és információt gyűjtesz. Pozitív dologként tekintesz erre az egészre? Esetleg vannak kétségeid?

Karakterlap

Kikuchi Ayame

Quincy

*

Szint: 1

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 10 000

Hozzászólások: 70

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 12 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Narancssárga

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Post szín:
#E5906D


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Városi Park
« Válasz #81 Dátum: 2018. Máj. 19, 23:51:41 »

Tenro köszönetére csak egy aprót bólintott, nem érezte úgy, hogy részleteznie kéne a dolgot. Hiszen számára ez tényleg nem volt több, mint egy teljesen őszinte megállapítás. Csendben várta, míg a másik újra megszólal, majd mosolyogva vette tudomásul, mikor ismét mesélni kezdett. Figyelt rá, néhol bólintott, hogy érti, a fontos dolgokat pedig leírta a jegyzetfüzetébe. Ahogy hallgatta a lány szavait még mindig nehezen hitte el, hogy tényleg belekeveredett valami ilyesmibe. Komolyan, ha nem vele történik, csak mesélik neki, akkor azt hitte volna, hogy valaki olvasott valami érdekes sci-fi alapú regényt, amit éppen ajánl neki. De ez a valóság volt, legalábbis a fején lüktető sebalapján nagyon úgy tűnt.
- Szóval bárkit megtámadnak? Embereket és… olyanokat is, mint te? - kérdezte direkt így. Egyszerűen nem tudta azt mondani, hogy mi. Egy picit, még ha nem is túl sokáig, de szerette volna hinni, hogy az élete a maga tragikus módján, de a megszokott, normális medrében zajlik tovább. - Illetve, az emberit úgy érted, hogy úgy néznek ki, mint az emberek, vagy egyszerűen csak emberszabásúak? - sejtette, hogy milyen ostobán hangozhatnak a kérdései a nő számára, de tényleg nem tudta ezeket. Fogalma sem volt róla és bár lett volna még valaki, akitől megkérdezheti ezeket, voltak alapvető dolgok, amikkel nem tudott várni. Például a lidércekkel. Eddig is hitte, hogy veszélyesek lehetnek, de most már teljesen biztos volt benne.
- Értem, szóval hármukat ismerted régebbről. - bólintott. - Mi róluk a véleményed… a benyomásod? Milyen emberek ők? - kérdezte. Talán picit szakmai ártalom volt ez, de szerette tudni a dolgokat és azt, hogy mire számíthat. Ezekről az ismeretlen személyekről pedig csak és kizárólag így szerezhetett információt. - Érdekes, én pont őt ismertem. Vagyis… ez erős túlzás. Mondjuk úgy, hogy nem most találkoztam vele az először. Az egyetemen tanít - tette még hozzá, nem akarta bő lére ereszteni a dolgot, amúgy se tudhatta, hogy Tenro-t érdekli-e a története. Úgy volt vele, hogy ha igen, akkor rá kérdez, ha nem, akkor pedig annyiban hagyj a dolgot. - A két szőke, meg a szemüveges srác pedig csak odakeveredett - vette számon, hogy kik is voltak jelen az ominózus eseményen.
Nem tudta, hogy mire számítson a személyes kérdést illetően, mégis örült, mikor a nő mégis válaszolt rá. Nem osztott meg vele sok információt, de ő nem is ezt várta, vagy szerette volna. Nem az élete legapróbb részleteire volt kíváncsi, csak egy teljes képet szeretett volna alkotni a nőről. Nagyon vissza kellett fognia magát, hogy ne jegyzeteljen, de csak sikerült neki. Nem tartotta volna túl illendőnek :S. Megbántani pedig semmiképpen sem szerette volna a nőt. A viszont kérdésekre számított, a milyenségük mégis meglepte. Nem úgy és olyan formában kapta őket, mint ahogy várta.
- Én… nem igazán tudok mit mesélni, nincs semmi érdekes az életemben - próbálta meg elkerülni a konkrét válaszadást. Bár… valahol kicsit képmutatónak érezte magát, hiszen a másik elmondta, hogy a szülei meghaltak. Mégis, ezt valahogy egészen másnak tekintette, ő nem is ismerte őket, amibe fájdalmas volt belegondolni, még akkor is, ha ez több mint huszonegy éve a mindennapjai része volt. - Még nem tudom, hogy hogyan tekintek, vagy tekintsek rá. Egyelőre nagyon furcsa ez az egész. Az egyik nap még minden normális aztán egyszer csak meghívnak egy furcsa vacsorára, azt mondják nem vagyok ember és csatlakozzak valami furcsa szektához. Úgy érzem magam, mint Ayame Csodaországban :/ - sóhajtott, mert másképpen nem tudta volna megfogalmazni. - Te, amikor megtudtad, hogyan viszonyultál ehhez a quincy dologhoz? - kérdezte, mert bár Tenro a szüleitől tudta meg a dolgot nem születésétől kezdve adagolták neki, hanem ő is egyszerűen csak belecsöppent a dolgokba.

Karakterlap

Shirei Tenro

Quincy

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
18 800 / 30 000

Hozzászólások: 131

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 10 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Törött porcelánként is lehetséges ragyogni.

Post szín:
Mistyrose


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Városi Park
« Válasz #82 Dátum: 2018. Jún. 09, 01:00:00 »
Véletlen találkozó

Kivételes figyelmet fordítottam Ayame fogalmazásmódjára; tudatosan kerülte azt, hogy egy kalap alá vegye magát a Quincykkel.
- Bárkit megtámadnak – válaszoltam rögvest – Az olyanokat is, mint én.
Valahol megértettem őt, hiszen ez a fajta másság egy bélyeg egész életünkre. Köztünk, a „felvilágosultak” körében kihalt fogalom a boldog tudatlanság. Pedig nyilvánvalóan, ha újra gyerekek lehetnénk, vagy a lidércek létezését figyelmen kívül hagyhatnánk, sokkal barátibb lett volna az egész. Ellenben a dolgok másképp működtek. Szerintem ezt a lány is tudta jól.
Kilépve a filozofikus gondolkodás medréből, hosszasan agyaltam a következő kérdésre adott válaszomon.
- Emberszabásúak. Vannak hozzánk hasonló jegyeik, azonban többnyire eltérnek tőlünk. Például simán lehet olyan, hogy a lénynek két karja, két lába van, amikhez viszont sokkal több ujj társul. Vagy hogy farkincájuk van hátul, amitől úgy néznek ki, mint egy ember és állat keveréke. Széles a skála, ezért nem tudok neked pontos választ adni.
Ennyire tellett tőlem a természetfeletti körülírását tekintve. Még nekem is új volt annak ellenére, hogy felkészítettek a velük való, kellemetlen találkozásra. Miután eddigi életem során nem sok szörnyikét kellett kinyírnom. Helyette az eszeveszett emberek kerültek túlsúlyba, meg a velük való kapcsolataim, amit szívesebben elcseréltem volna egy Shinigami elfoglaltságával. Hiányosak az ismereteim abban, mennyire összetett a világuk, miképp is élik meg a hétköznapokat; ám a gondolat, hogy esetleg sűrűn csapnak össze fura lényekkel, ezerszer hívogatóbbnak ígérkezett, mint kattant férfiaktól vacsorameghívót kapni egy szektatoborzóra. 
- Szerintem Vinzent az, akinek esze is van ezen a hármas ismeretségi körön belül. Úgy vettem észre, nagyon jól taktikázik. Amarillát aranyosnak találom, meg kicsit hiperaktívnak. Azt a sötét, rövid hajú srác viszont már más tészta – Enyhén megütött a guta az emlékektől, amik hirtelen előtörtek a kellemes homályból. Lejátszódott előttem, hogy attól a sráctól függött két, vagy három élete a Semaforos sztoriban. Akkor kérdőjeleztem meg, létezik –e isten. Ám természetesen, ha nem is hittem benne konkrét személyként, mindig úgy véltem, van nálunk, meg talán… a Halálisteneknél is nagyobb valami. Egy rendszer, vagy egyszerűen fogalmazva a sors, melynek köszönhetően megismertem mindannyiukat. Elmosolyodtam.
- Annyi esze van, mint egy marék lepkének! – nevettem el magam – Azt se hinném, hogy a jövőben bármikor több közöm lenne hozzá! Ennek pedig szerintem el sem tudod képzelni, mennyire örülök.
Nem azért mondtam ezeket, mert feltétlenül népművészeti cserépedény akartam lenni a srác háta mögött. Pláne, miután nem is ismertem. De a bemutatkozója számomra megvolt, és hacsak maga az a szamár nem tett le valami komolyabbat az asztalra, mint a kiszámolósdi ha életekről van szó… Addig erősen semmibe vettem, és ennél a pontnál nem zavart, ha Ayame rosszalló pillantásokat vetett rám. Ugyanúgy megértettem, mint ellenkező esetben.
- Összességében jó embereknek tartom őket, még úgy is, hogy a legutóbb említettet tekintve… Vannak kivetnivalóim – zártam ennyivel – … Szóval az egyetemen ismerted meg őt?
Témaváltásnak éppen megfelelt ez, meg valahol érdekelt is. Nem csak adni akartam elvégre, hanem kapni is - ismerkedni, ha már itt ülhettünk mindketten. Mert aztán őszintén, a franc tudja, mikor hoz össze a sors minket egy flúgossal…
Kicsivel később, hogy a lány számon vette, kik is voltak számon, és túllendültünk az egyetemi tanárka kérdésén, egyértelműen csupa fül voltam. Bármilyen információval tökéletesen megelégedtem, mellyel kicsit közelebb kerülhettem hozzá, így nem vártam el perfect választ vele szemben a magam kérdéseire. Sőt, kifejezetten úgy tartottam, az „Ayame Csodaországban” kifejezés beszédesebb az összes többi körülménynél, amit csak felsorolt pár mondat alatt. Megelégedtem vele.
- Hozzád hasonlóan furának éreztem az egészet. Viszont nyitottabb voltam akkor, mint ma, ezért nem tartott sokáig elfogadni, hogy mi vagyok. Amikor a képességeim gyakorlására sor került, még élveztem is – mosolyogtam rá szélesen – Máig a részemnek tekintem a fajtám nevét. Illetőleg a történelmét, úgy, ahogy van! Mert szerintem izgalmas. Bár léteznek furcsa dolgok, abban hiszek, ehhez hozzá lehet szokni. Idővel mindenképp. Persze ez utóbbi már erősen tőled függ.

Karakterlap

Kikuchi Ayame

Quincy

*

Szint: 1

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 10 000

Hozzászólások: 70

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 12 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Narancssárga

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Post szín:
#E5906D


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Városi Park
« Válasz #83 Dátum: 2018. Jún. 11, 23:45:39 »

A kérdésére nem kapott túl bíztató választ, bár valahol mélyen sejtette, hogy ez így lesz. Még mindig olyan furcsa és idegen volt számára az egész, mintha a világ szórakozott volna vele. Jobb reakció híján csak bólintott Tenro szavaira, majd arra figyelt, hogy a lány mit mond a kinézetükről.
- Semmi baj, köszönöm, hogy megpróbáltad a kedvemért ^^ - mosolygott hálásan a lányra, hogy még véletlenül se érezze rosszul magát. Így is nagyon sokat segített neki a válaszaival. - És… mindenki látja őket? - kérdezte félve, bár sejtette a választ. Nem. Ő se látta mindig ezeket a lényeket, igazából csak az utóbbi időben jelentek meg az életében, hirtelen, minden előjel nélkül. Eleinte arra gyanakodott, hogy valami súlyos gond van az agyával. Több orvosi rendelőben is járt, államiban és magánban egyaránt. De mindenhol ugyan az volt az eredmény: makk egészséges, az agyával minden rendben. Ő pedig elfogadta ezt a szakvéleményt, egyebet nem tudott tenni. Ha másra nem, legalább erre jók voltak a történtek. Kiderült, hogy nem őrült meg, inkább belecsöppent Csodaországba. Nem igazán tudta volna megmondani, hogy melyik a „jobb”.
Arra, amit az általa ismert három személyről mondott csak bólintott, miközben igyekezett a lehető legtöbb mindent lejegyzetelni, amit tudott és ami fontosnak számított. Legnagyobb szerencséjére Tenro remekül tapintott rá arra, hogy milyen információra lehet szüksége és azokat osztotta meg vele. Egyedül csak akkor vonta össze a szemöldökét, mikor a nagyhangú, sötéthajú srác került szóba.
- Nekem a vacsora alapján nem tűnt ennyire butának. Kicsit hirtelen és forrófejű ez ragadhatatlan és a reakciói inkább illenek egy shounen mangába, de ennyi. Mi történt korábban, hogy ennyire negatív véleménnyel vagy róla? - kérdezte, de most is, mint a beszélgetés során mindig, fel volt készülve arra, hogy Tenro esetleg nem válaszol neki. Ezt minden alkalommal elfogadta - volna -, de most reménykedett, hogy a lány nem hátrál ki és elmondja az információt. Úgy érezte, ez a későbbiekben még egy hasznos információ lehet.
- Igen, onnan. A tanárom és oknyomozó újságíró, én is annak tanulok - bólintott. - Bár, ahogy korábban mondtam: az ismerem kicsit túlzás Inkább úgy mondom, hogy tudok róla pár dolgot, de az ismeretségünk első körben az órákra és a beadandókra korlátozódik. Legalábbis eddig így volt, különös módon mostanában valahogy egyre többet futunk össze az iskola falain kívül is - sóhajtott, nem hozzá réve, hogy ez is legalább olyan furcsa játéka volt a sorsnak, mint az állítólagos quincy léte. - Félre ne értsd, ezek nem olyan jellegű találkozók, ezek mind véletlen történnek - mondta és még csak nem is hazudott. Tenronak maximálisan felesleges is lett volna. Nem volt az egyetem tanulója, még ha olyan jellegű találkozóik is lettek volna, azzal se nagyon tudott volna mit kezdeni. - Ha érdekel valami, megpróbálhatok válaszolni, de nem hiszem, hogy tudnék. A kapcsolatunk tényleg csak a szokásos tanár-diák viszony keretei között zajlik.
Kicsit megnyugodott, hogy annak idején Tenronak is furcsa volt a szituáció, még akkor is, ha ő sokkal könnyebben alkalmazkodott, mint Ő. Bár alapvetően a gyerekek sokkal könnyebben fogadták be az új információkat, mint egy huszonegy éves már-már felnőtt nő. Azonban az is hozzátartozott az igazsághoz, hogy ilyen téren Ayame se volt a legrugalmasabb ember. Nem volt baja a kis változásokkal, de a nagyoktól nagyon ódzkodott. Azonban ódzkodás ide, ódzkodás oda valami felkeltette a figyelmét a lány mondandójában.
- Történelmét? - kérdezte meglepve. - Milyen történelme van a fajtádnak? - persze, ez nem volt példa nélküli és annyira meg sem kellett volna lepődnie, mégis meglepte. Valahogy eddig nem is gondolt arra, hogy a quincyknek külön történelme lehet az emberek mellett, holott egyértelmű volt, hogy így van. Valahonnan jönniük kellett. - Esetleg tudnál mesélni erről is picit? - kérdezte óvatosan. Már így is nagyon pofátlannak érezte magát, hogy eddig és ennyi butasággal feltartotta a lányt, remélte, hogy ennyi még belefér az idejébe >w>.

Karakterlap

Kitagawa Azumi

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 500 / 15 000

Hozzászólások: 42

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 7 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Reiatsu szín:
LightSeaGreen

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Kivel áll kapcsolatban?:
-

Post szín:
#F08080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Városi Park
« Válasz #84 Dátum: 2018. Jún. 19, 00:41:45 »
Karen ^.^

Alig hiszem el, hogy annyi év után újra visszataláltam önmagamhoz, még ha csak részben is. Én is változtam, és a Gotei Juusantai is jelentős változásokon ment keresztül. Ami leginkább régi maradt, az a Satoshival való viszonyom. Egész rendes egy kölök, alig-alig kell rászólnom csupán, hogy néha gyakrabban is megereszthetne felém pokollepkéket, hogy tudjam, jól van és él.
Hajam ezúttal nem fontam be, szabadon eresztettem, s nem felejtettem el eltakarni a jobb alkarom. Arra mindig külön gondot fordítottam, hogy ne lássam azt a jelet. Nem azért teszem, mert nem vagyok büszke arra, hogy a kilencedik osztag tagja lehetek megint. Nem. Csupán túl akarom tenni magam az emlékeken, véglegesen, és tiszta lappal szeretnék indítani az új feletteseimmel is, és ehhez szükségét láttam ennek.
Kardom oldalamon lógott, sosem felejtem el hordani, Umi no Shinju a legdrágább kincsem a fiam mellett, nem tudnám őket rangsorolni.
Karakura szívében élveztem a szabadnapomat, rám fért már ez a kis kiruccanás a negyedik osztag falain kívül.
~Milyen szép ma az égbolt, ugye Shinjum?~
~Egyetértek, gazdám. Örülök, hogy visszataláltál hozzám. Hiányoztál.~
~Te is nekem, drága lélekölőm. Mit gondolsz, szerinted menni fog?~
faggattam Gyöngyöt arról, hogy vajon milyen lesz az életem a jövőben. Mostanában döbbentem rá igazán, mennyi mindent hagytam ki akkor, amikor kizártam jóformán mindenkit az életemből.
Ez, hogy majdnem mindent újra kellett kezdenem, kicsit nehezen érintett, de én őszintén próbáltam hinni benne, hogy képes leszek változtatni azon, amit eddig bődületesen rosszul csináltam.
~Ez főleg rajtad múlik, Azum. Rajtad áll, hogy elfogadod a változások rendjét, vagy összetörsz, mint a fenyőfa. A múlton tovább kell lépned. Még sok száz év vár rád, ha minden jól alakul, nem kéne elpazarolnod.~
~ Igazad van.~
Ez a meditáció sokat segített, sokkal könnyedebbnek éreztem magam, és kifejezetten örültem, hogy nem kellett harcolnom. Ma éjjel úgy fesett, a hollowok nyugodtak maradtak, és nem okoznak felfordulást.

Karakterlap

Konoe Karen

Lélekboszorkány :D

Fullbringer

*

Főállású Anya

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
31 900 / 35 000

Hozzászólások: 108

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 1 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér és Sötétkék keveréke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Post szín:
Cadetblue


  • Profil megtekintése
  • Accel World frpg

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Városi Park
« Válasz #85 Dátum: 2018. Jún. 24, 21:14:10 »
Csajos est  ;)


Zavar és mámor. Ki gondolná, hogy az anyukák milyen vadak, ha egy kis szórakozásról van szó. Bár már hallottam szóbeszédeket, hogy milyen komolyan veszik egyesek az össznépi karaoke esteket, de ez amit ma átéltem, hát nem volt semmi! Szinte érezhető volt a feszültség a teremben ahogy az anyukák egymást próbálták meg leénekelni a ''színpadról'' közben a dolgozó egymás után hordta be az alkoholt tálca szám. Szerencsére sikerült megúsznom, hogy nekem is szerepelni keljen, hisz nem igazán van jó hangom.^^
Az ivással viszont már nem volt bajom. Vagyis jobban mondva, az első korty után már azt sem tudom mennyit döntöttem le, bár halvány emlékeim voltak arról, hogy végül magam ragadtam el a mikrofont az egyik anyukától. Azt már nem tudom, milyen számot énekeltetem meg, hogy milyen sikert értem el.
- Áh! Mi-mi? Huh? – pár órával később tértem magamhoz, mikor az egyik dolgozó megbökdösött. Az elmondása szerint a bulinak már vége volt és a többi anyuka tovább állt, csak épp engem hagytak magamra, mert nem sikerült felébreszteniük, meg aztán már ők sem voltak épp teljesen beszámíthatóak. Viszont a szobára már szükség volt, az időm meg lejárt így kénytelen voltam távozni. Kitámolyogtam hát és útnak indultam az éjszakába.
A vak sötétre figyeltem fel legelőször. Na jó nem volt vak, de sötét a lámpák fénye pedig csak homályos fényforrásként állt csak helyt.
- H-hopp, bocsi! – hirtelen azt hittem neki mentem valakinek, de csak egy fa volt az. Miután erre ráeszméltem, már kezdtem rájönni merre is lehetek. Aztán valami elkezdte birizgálni az érzékeimet. Egy ismerős kaszt lélekenergiáját éreztem meg a közelben. Persze ha józan lettem volna valószínűleg nem közelítem meg, mert csak macera lenne belőle, főleg, ha egy tudatlan senkiházi az. Még rémlik egy vicces kis küzdelmem, ahol egy shinigamival és egy arrancarral egyszerre játszadoztam. És talán pont ennek emlékére meg, hogy azóta egyel se találkoztam, a következő pillanatban már az irányába is indultam.
Halkan dúdolva keresgéltem, kissé botladozva, majd letérve a kijelölt ösvényekről végre megpillantottam egy fekete öltözéket az egyik tisztás közepén. Gondoltam, mi lenne ha... így aztán megerőltetve magam bevetettem a Bringer Light-omat és bár két ugrással de végül a Halálisten mellett huppantam le a fűbe.
- Halihó~ – úgy tűnt egy leányzóval van dolgom, így amint lehuppantam át is karoltam a válla felett, majd egy ''Huppsz!'' és a jobbom véletlen ''megcsúszott'', hogy méretet vegyen a mellkasáról. Meg hogy leellenőrizzem, valóban abba a nembe volt e sorolható.

Bringer Light: Ezt a helyváltoztató képességet a mozgás megkezdésekor látható vibráló zöld fényről nevezték el. Többféle módon is el lehet vele érni gyors mozgást, például a föld lelkét felhasználva, azt ruganyossá teszi a használó, hogy pillanatok alatt a levegőbe tudjon ugorni, vagy pedig a levegő lelkét felhasználva maga körül, felgyorsítja vele magát.

Karakterlap

Kitagawa Azumi

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 500 / 15 000

Hozzászólások: 42

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 7 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Reiatsu szín:
LightSeaGreen

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Kivel áll kapcsolatban?:
-

Post szín:
#F08080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Városi Park
« Válasz #86 Dátum: 2018. Jún. 26, 17:15:47 »
Csajos est :)

Na, ez az este sem úgy alakult, ahogyan én azt terveztem. Lassan kezdem feladni, hogy komolyan eltervezzek bármit is, mert az istenek valahogy nem igen szándékozták meghallgatni fohászaimat. Csendes, nyugodt meditálást terveztem, hogy kiélvezzem ezt a kis nyugalmat, ami megadatott, mert garantált, hogy amint visszamegyek Seireiteibe, a vérnyomásom valahol a Csomolungmán fog kikötni, ha még néhány hasonló papírhegyet meglátok, mint a múlt heti monstrumok.
Nos, a katonalétnek megvannak a maga előnyei és hátrányai.
A harcokat mindenképpen a hátrányok közé sorolnám, hisz életet követelnek sok esetben. Szinte nincs shinigami, aki ne nézett volna már szembe a halállal. Én is néztem vele farkasszemet, amíg egy tiszttársam meg nem mentett.
Azt a férfit kedveltem mindig is, ő küldött el a negyedik osztagra. Szerettem a társaimmal dolgozni, és hiányoznak is azok, akik nem tértek vissza.
Sokuk nincs már köztünk, de még annak is örülök, ha inkább csak visszavonul, vagy osztagot vált, de legalább tudom, hogy még életben van.
Sokan a veszteségfájdalma elől az alkoholba menekülnek. Én nem tudnám megtenni. Egyszer tettem meg, hogy ivóversenyre vállalkoztam, az azt követőfél hétben meg is bántam az eredményét.   Komplett rókacsaládokat telepítettem szegény negyedik osztagosok örömére. Eh... ha lehetne, szívesen megfeledkeznék erről az aprónak nem igen nevezhető botlásomról. Nem voltam, és nem is vagyok, nem is leszek soha büszke erre.
Merengésemből pont az alkohol zökkent ki, vagyis annak a kellemetlenül csípős, büdös szaga. Fúj, de utálom a szakét.
Talán japánságom megkérdőjeleződik így, de én teljes mértékig rühellem ezt a vackot, amit nem is értem, hogy képesek emberek százai ledönteni a torkukon. Ha nem ezrek, tízezrek teszik meg naponta. Blöe.

– Halihó~ – A nő megszólított, és megáll az eszem... és égnek a hajam, mintha áram rázott volna meg... letaperolt! Nem hiszem el, komolyan! Mit vétettem, Istenek?! Egyáltalán ki ez az ember, vagy mi, hogy lát engem? Aj, mégse üthetem ki, szabályzat tiltja, másrészről részeg, fogadok, azt se tudná megmondani, kicsoda és minek jött ide.
– A mancsát vegye csak le rólam, és örvendek. Haza vigyem a lakására? – totálkáros, úgyhogy nem szívesen ereszteném el csak így. Az eskümet az emberek védelmére is tettem. Remélem, nem most akar egy Hueco mundói lidérc sem belénk kötni, különben első dolgom lesz, hogy lefejelek egy villanyoszlopot.

Karakterlap

Shirei Tenro

Quincy

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
18 800 / 30 000

Hozzászólások: 131

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 10 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Törött porcelánként is lehetséges ragyogni.

Post szín:
Mistyrose


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Városi Park
« Válasz #87 Dátum: 2018. Júl. 25, 18:34:56 »
Véletlen találkozó

Beégtem a lidérc témában. Tényleg szívesen körbeírom őket részletesebben, ha ezelőtt többel találkozom, de mivel nem így történt... Kínosnak véltem a helyzetet, amin Ayame mosolya is csak enyhíteni tudott. Persze ennek nem mutattam egyértelmű jelét. Inkább elfojtottam mindent, és azt mérlegeltem, merre tovább. Ez több egy sima eldöntendő kérdésnél. Úgy kell válaszolnom, hogy minél kevésbé terheljem le őt, ugyanakkor eleget tegyek az érdeklődésének.
- Nem – ingattam fejem - Saját értelmezésemben kétféle ember van: aki rendelkezik különleges képességekkel, és a nagy átlag. Az előbbi simán láthatja őket, hiszen a génjeiben, illetve a lényében van valami speciális, ami ezt lehetővé teszi. Az átlagembernek viszont a lidércek puszta létezésének a ténye is hátborzongató. Szóval ha lenne most egy ilyen emberünk, felbukkanna mögötte ez a fajta… szörny, akkor az illető max. annyit sejtene, hogy valami figyeli őt. Aztán szerintem elhessegetné az érzést annyival: „biztos csak képzelődik”.
Mondatom végén idézőjeleket mutattam az ujjaimmal, és elnevettem magam.
- Ne haragudj, eléggé kifejtettem neked ezt!
Fogalmam se volt róla, milyen hosszúságú válaszra várt. Minden esetre megmoccantott bennem valamit a lány, és ismét bővebb beszédre bírtam magam. Majd miként átevickéltünk a bokros hajú történetére, pár percre némasági fogadalmat tettem megint. Eltöprengtem azon, amiket korábban mondtam a fiúról. Túlreagáltam. Okosabb lehet attól, mint amilyennek beállítom! De képtelen vagyok megérteni őt.
- Egyszerűen csak fogalmam sincs, miképp tud valaki ennyire makacsul viselkedni! Sokszor tűnődtem már azon, hogy egy nap a makacssága fogja őt a sírba vinni, és az, hogy nem hezitál, ha harcról van szó… Mert szerintem fontos megállni gondolkodni egy kicsit. Amennyiben valaki nem teszi meg, kevésbé tudja meghozni a helyes döntést. Te miképp vélekedsz erről? – tekintettem rá érdeklődőn.
Említettem már, mennyire szeretem a témaváltásokat? A szamárról nehezebbnek tartottam tovább dumálni, így választ adtam ugyan Ayame kérdésére, de mellette reméltem is, hogy többet nem tesz fel róla. Helyette sokkal jobban preferáltam sodródni az árral, elmerülni a tanár-diák kapcsolatban, ami sokkal őszintébb, felszabadultabb mosolyt rajzolt az arcomra.
- Megértem teljes mértékben – kuncogtam a lány magyarázkodására. Ha tudtam volna, se értem félre a témát, mert sejtettem, hogy neki ez erkölcsileg mást jelent. Hozzá hasonlóan nekem is, így mindvégig megértéssel hallgattam őt, amikor a tanítójáról mesélt. Csodáltam a kapcsolatukat, és gondoltam, mély tisztelet van közöttük. Esetleg a lányban öröm, mert bár véletlen, de ők legalább összefutottak párszor. Nekem a tanáraim átlagosak voltak, meg roppantmód unalmasak. Egyedül egy nőt tudok kiemelni, aki angolra próbált tanítani… Míg bennem leledzett a lelkesedés csírája. Aztán meguntam a nyelv nehézségeit, azóta úgy élek, hogy örülök, ha megértek pár szót, vagy szerkezetet csevegés szinten. Emiatt figyeltem mindig nehezen annak az asszonynak az óráin, amit nem díjazott. Szigorú volt, emberileg viszont rendes. „Munka” után mindig beszélgettünk levezetőnek, és együtt nevettünk. Talán ez az egyetlen kedves, felemelő emlékem az egész sulis élményből. 
- Miért érdekel az újságíró és oknyomozó szak? – kíváncsiskodtam, aztán ugrottunk is tovább, vissza egy korábbi lépcsőfokra.
- Ejha… - vakartam meg fejem zavaromban – Mesélhetek róla, de nem garantálom, hogy rövid sztori lesz.
Bocsánatkérőn néztem rá, majd elvesztem a visszaemlékezés ködében. Magam előtt láttam a szüleimet, miként meséltek az egészről. Próbáltam ahhoz hasonló szavakat találni, amiben a bennem kavargó érzéseket átadhattam Ayamének.
- Annak idején a Quincyk nagy ellentétben éltek a Shinigamik mellett. Ők segítették át a holtakat a túlvilágra, köztük a lidérceket is. Érdekes nem? Megváltani egy szörnyet, aki másokat bánt. Az őseink inkább elpusztították őket. Mármint sajnos a nyilak, amikkel harcolni tudunk, ezt a hatást éri el náluk, és hiába beszéltek régen erről a Shinigamiknak… Balgaságnak tartották.  Gondolhatod, mekkora vitát, vagy mennyi feszültséget generált ez a két fél között! Aztán egy kisebb háború következett, ahol nagyon sok Quincy elesett. Ma az a helyzet van érvényben, hogy bár külön világban élnek a lelkeken segítők, és külön világban mi… Mostanáig érezzük a múlt hatását. Alig láttam a fajtámba tartozó embereket, ami kicsit ciki, mert sokszor úgy érzem, kilógok a sorból. Szeretnék több olyat megismerni, aki hasonló képességekkel bír, így viszont lehetnek bárhol. Ha volt esze az őseinknek korábban, sokuk kivándorolt akkoriban egy új országba, hogy új életet kezdjen. Így történt az, hogy itt vagyok én is, aki eredetileg német származású, de anyanyelvi szinten meg jobban beszéli a japánt.
Elégedett voltam, mert ki tudtam bontani ezt a régi konfliktust, illetve picivel többet is el tudtam árulni magamról. Az már az ő döntése volt, mihez kezd azzal, amit átnyújtottam neki.
« Utoljára szerkesztve: 2018. Júl. 25, 18:37:48 írta Shirei Tenro »

Karakterlap

Kikuchi Ayame

Quincy

*

Szint: 1

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 10 000

Hozzászólások: 70

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 12 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Narancssárga

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Post szín:
#E5906D


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Városi Park
« Válasz #88 Dátum: 2018. Aug. 06, 19:35:13 »

Nem lepődött meg Tenro válaszán. Azon azonban igen, amit utána magyarázott neki. Persze, azt sejtette, hogy kétféle ember létezik, aki látja őket és aki nem. De a magyarázat, vagy tulajdonképpen ő sem tudta, hogy minek nevezze, meghökkentette, bár maga sem értette miért.
- Én nem éreztem semmi ilyesmit - dünnyögte, majd hirtelen a szája elé kapta a kezét, bár maga sem értette, hogy miért. Picit olyan érzése volt, mintha valami hétpecsétes titkot árult volna el, pedig erről szó sem volt, nem titkolt ő semmit. Vagy talán mégis, de arról egészen biztosan nem tudott. - Megmagyarázom - sóhajtott, egyet, majd ismét Tenrora emelte a tekintetét. - Tudod, én nem láttam mindig ezeket, csak az utóbbi pár hónapban jelentek meg. Előtte pedig soha nem éreztem olyanokat, mint amilyeneket meséltél. Vagyis… persze éreztem, mindenki érzett már ilyet, de nem hiszen, hogy ezek miatt a szörnyek, bocsánat lidércek - javította ki magát, hogy szokja a Csodaországi kifejezéseket - miatt lett volna. Hiszen ők mindenhol ott vannak, nem?  - kérdezte arra utalva, hogy ő, abban a pár hónapban, mióta látta a lidérceket a lehető legfurcsább és legszokatlanabb helyeken is beléjük futott. Persze, ilyenkor próbálta nem bámulni őket, és úgy tenni, mintha mi sem lenne ott. Nem akarta, hogy őrültnek nézzék és azt sem akarta, hogy ha ezek a szörnyek esetleg valósak - akkor nem igazán hitt ebben az opcióban -, akkor konfrontálódnia kelljen velük :s. - Ugyan, ne kérj bocsánatot. Én csak örülök neki, ha kifejted ezeket ^^. Kicsit kevésbé érzem már magam elveszettnek ebben az új világban - mondta, majd felnézett az égre. Valóban egy új világban lenne? Tulajdonképpen nem, minden ugyanolyan volt, csak ő látott többet. Ezt tudta, vagy legalábbis kapizsgálta, mégis… teljesen úgy érezte, mintha egy új világba került volna - Csodaországba, ahogy ő nevezte -, ahol ki kell tapasztalnia a szabályokat.
- Én mit gondolok? - tette a szája elé a kezét, hogy valóban átgondolja. Eddig nem igazán foglalkozott bővebben a fiúval és a történtekkel, csak pontosan annyira, amennyire kifejtette. - Szerintem igazad van, néha valóban jobb lenne, ha megállna gondolkodni, nem csak a harcban, de az előtt is, hogy kinyitja a száját. De még csak középiskolás, vagy legalábbis számomra annak tűnt, még komolyodhat - alkotott óvatosan véleményt. Tényleg nem ismerte a fiút, egyszer találkozott vele, nem úgy, mint Tenro. Így nem érezte úgy, hogy egy teljesen helytálló véleményt tudna formálni, feleslegesen szidni valakit pedig nem szeretett volna.
Tenro kérdése arról, hogy miért tanul azt, amit, meglepte, ez az arcára is tisztán kiült. Nem számított rá, nem is gondolta, hogy a másikat érdekelné ilyesmi. Nem is válaszolt egyből.
- Szeretem, a rejtélyeket és szeretem tudni, hogy mi van a dolgok mögött és ezt, ha olyan, szeretném megosztani az emberekkel, mert hiszem, hogy mindenkinek joga van az igazsághoz. Régen is mindig kreáltam valami összeesküvés elméletet, aminek megpróbáltam utána járni - mosolyodott el, mikor felidézte, hogy pár társával annak idején betört az árvaház igazgatójának irodájába, hogy bebizonyítsanak valamit. Hogy mit, arra már nem emlékezett, de csúfos lebukás és hatalmas büntetés lett a vége. De a nyomozós része izgalmas volt. - Bár… az utóbbi időben kezdek elbizonytalanodni azt illetően, hogy jól választottam-e ^^”. Most valahogy nem akarnak menni a dolgot - vallotta be, mert tényleg így érezte. Mostanában igen kevés sikerélménye volt, bármit is próbált csinálni az nem úgy sikerült és nem olyan minőségben, ahogy azt tervezte. Úgy érezte, hogy kevés ő ehhez, az pedig, hogy feltehetően már diplomát sem kap csak ezt bizonyította számára. Mégis… egészen eddig nem volt képes arra, hogy otthagyja az egyetemet, valami még ott tartotta. Talán még volt egy halovány vágy benne, hogy bebizonyítsa, hogy ő ennél többre képes, de ebben még maga sem volt biztos. Egyelőre csak sodródott az árral és gyakorlatilag mindenféle tét nélkül csinálta a dolgait.
Sejtette, hogy a történelem ismertetésével temérdek új információ zúdul ismét a nyakába, de álmában sem hitte, hogy ennyi. A történet befejezte után nem szólalt meg egyből, kellett neki pár perc, hogy feldolgozza a hallottakat. Lelkek átküldése, shinigamik, fajirtás, lélekpusztítás és hasonlók @.@. Mind, mind olyasmi, aminek még helyet kellett szorítania a világában.
- Ö… - rázta meg a fejét és ütögette meg az arcát, hogy visszatérjen a valóságba -, nem mondom, hogy mindent megértettem, de azt hiszem, hogy a lényeg megvan. Azonban, lenne még egy kérdésem, ha nem unsz. Mi az a shinigami? - már-már kellemetlenül érezte magát, hogy ennyit kérdezett, de megfogadta, hogy ez volt mára az utolsó. Ez után elköszön, esetleg kér egy elérhetőséget, de most egészen biztosan nem zaklatja tovább a lányt.

Karakterlap

Shirei Tenro

Quincy

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
18 800 / 30 000

Hozzászólások: 131

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 10 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Törött porcelánként is lehetséges ragyogni.

Post szín:
Mistyrose


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Városi Park
« Válasz #89 Dátum: 2019. Jan. 04, 18:02:01 »
Véletlen találkozó

Értetlenebbül pislogtam, mint hal a szatyorban, aztán az ajkaim ösztönösen egy vízszintes vonalba szorultak, miközben szemeim annál is inkább tágra nyíltak a sokktól.
- Eeeeeeh?! – Ennyire tellett. Kényelmetlen, vagy sem, kicsit pimaszul, az illendőség arcába köpve közelebb hajoltam Ayaméhez, mintegy sugallva: „Hát ennek kifejtését érdeklődve várom!”. Nem ítéltem el, mert másképp tapasztalt, csak furán jött ki nekem, hogy akkor miért szeppent meg ennyire? Minden előítélet nélkül, teljes testemmel felé fordulva hallgattam, és bólogattam.
- Uhum! Mindenütt ott vannak, lehetetlen százra elkerülni őket.
Többet nem mondtam. Cikinek tarthatta, hogy talán nem látott még soha lidércet közelről, vagy tudom is én! Egy gyereknek sem egyszerűbb beadni, hogy „oh, amúgy Quincy vagy, különleges íjad van, ezzel leelőzöd a modern fegyvergyártókat. Ja meg léteznek olyan lények, amik egész életedben ott lebzselnek körülötted. Törődj bele, kölyök!”. Nagyot sóhajtottam. A tudatra ébredésem röviden. Irigyeltem Ayamét, mert ő csak most kezdett belecsöppenni ebbe az egészbe. Jelenlegi stádiumába a legnagyobb gondja, hogy ne felejtse el azokat a kifejezéseket, amiket hallott, mert találkozhat velük, ha azokon tovább halad, amiket tőlem tud. Én pedig mind a mai napig eltűntetném mind a lidérceket, mind a Shinigamikat, ha meglenne rá a hatalmam. Persze, ez már magánjellegű ábrándozásaim közé tartozott. Semmi lényeges. Ismét sóhajtottam. Jól teletömtem szegény fejét mindenfélével, hogy aztán legyen min agyalnia, lefekvés előtt! El is képzeltem ezt a jelenetet, és kissé elmosolyodtam.
- Oh, nagyon remélem, hogy meg fog komolyodni! – csóváltam a fejem, észbe kapva. A szamár volt rövid életű témánk főszereplője – Mert a gyerekességnek van határa szerintem.
Azzal őt ejtve, érdeklődve figyeltem Ayame  érdeklődésére a rejtélyek iránt.
- Áhá – bólintottam -, szóval szeretsz kutatni. Megfognak az új dolgok, ami új ismeretekkel is járhat. Valóban nem egyszerű, sokat kell törnöd magad a nagyobb tudásért cserébe, azt hiszem ez az egyetemre kiváltképp igaz. Keményen visszakérik azt, amire ott tanítanak téged, szóval megértem, ha esetleg miattuk is elbizonytalanodva éreznéd magad. De szerintem minden rendben lesz.
Megejtettem egy apró mosolyt, mely hamarjában az arcomra fagyott. Zavarttá váltam, fogalmam se volt, mit válaszolhatnék. A nemrég emlegetett sztori után eszembe jutott, hogy egyszer az egyik Shinigami kapitány el akart kapni kísérleti patkánynak. Csak sikerült megszöknöm. Meg aztán… amblokk rüheltem a fajtájukat, mióta apám mesélt róluk. A-a, ezúttal nem hagyom magam lekötni a gyűlöletem által, viszont.
Felálltam, és csendben előresétáltam. Majd pár méterrel odébb hátrafordultam a következőket mondva:
- Ayame. Bármennyire is szeretném, erre nem tudok neked válaszolni, mert nagyon sok minden olyan ugrik be róluk, mik számomra kellemetlen emlékek. Neked viszont mindent akarok, kivéve a rosszat, ezért tudom azt javasolni, ha nagyon kíváncsi vagy, keress fel egyet. Gyakorta jönnek át ide. Könnyen fel lehet őket ismerni. Viszont légy óvatos: Soha nem tudhatod, hogy akivel találkozol, bárány, vagy báránybőrbe bújt farkas -e!
Végezetül barátságos intéssel távoztam, de mikor mentem hazafelé, végig megmaradt az a fagyos ábrázat. Egy Shinigami se olyan, mint amilyennek tűnik... Egyik se jó, vagy rossz. Nálam mindegy, mert egyikőjükben se bízok meg.


//Köszönöm szépen a játékot! ^-^//
« Utoljára szerkesztve: 2019. Jan. 04, 18:04:46 írta Shirei Tenro »