Szerző Téma: Városi Park  (Megtekintve 8330 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Chizuki Mae

Vaizard

Hadnagy

5. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 171

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 4 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.

Post szín:
#5C3B87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Városi Park
« Válasz #90 Dátum: 2019. Márc. 17, 13:49:06 »
Tavaszi forgatag

Egy magasabb épület tetején állva fürkészte a város utcáit. Haja meg-meglibbent a hűvös, reggeli szélben, ujjai szorosan markolták kardja markolatát, melynek pengéjéről kövér cseppekben hullott lefelé a vér. Már tájékoztatta Seireteit, hogy kivégezte a hollowot, ami szokatlanul nagy erővel rendelkezett és vad mészárlásba kezdett Karakura városában. néhány évente bukkant fel, majd oly nyomtalanul is szívódott fel, minz ahogyan megjelent. Az elkövetett esetek közötti hasonlóságokból kiindulva sejtették, hogy ugyanaz a lény lehet az elkövető, de eddig minden halálisten az áldozatáuul esett, akit a likvidálására küldtek. Halk sóhajban fújta ki a levegőt és megmozgatta tompán sajgó vállát, apró, körkörös mozdulattal ropogtatva. Eltart egy darabig, amíg meggyógyul, de örülhet annak is, hogy túlélte. Legalább valami, amit némiképpen pozitívumnak könyvelhet el- hosszú, nyomasztó napok álltak mögötte. Még maga sem tudta, hogyan kellene Mamorunak felhoznia a tényeket. S ha nem lenne elgendő az, hogy megtudta hogyan hunyt el az édesanyja, aki az elmondottak alapján mérhetetlenül szerette őket; meg kellett birkóznia azzal is, hogy az apja játszi könnyedséggel mondott le róluk és adta át őket csecsemőként a Fon-háznak, hogy testőrt neveljenek belőlük. Megfosztva őket a szabad és felhőtlen, boldog gyermekkor lehetőségétől. Pontosan tudta, micsoda is a lánya valójában és odalökte a halálistenek közé, hadd gyűlöljék… Ajka megvetően húzódott oldalra, beletúrt tincseibe és egy nagyobb ugrást követően megérkezett a járdára. Egy sötétebb sikátorban belebújt a póttestbe, utána pedig elvegyült a farsangot ünneplő tömegben. Orrát betöltötte az utcai árusok által sütött friss húsok és pékáruk illata, megvásárolt egy hurkapálcára tűzött tintahalt és a kirakatokat nézegetve falatozni kezdett. Gondolatai az apja körül forogtak, mélységes, sötét űrt érzett, amikor a férfira gondolt. Meg sem fordult a fejében, hogy a gyermekei talán mást akarhatnak. Önzőnek és könnyelműnek gondolta, olyannak, aki szemernyi szeretet nem érzett irántuk. Nem sokkal azután, hogy kiderült, édesanyja egykor a harmadik osztag kapitányaként tevékenykedett, felvette anyja nevét és elhagyta a Fon-házat. Nem volt már maradása amúgy sem- sosem akart testőrré válni és Kouhei halála után nem maradt olyan, aki maradásra tudta volna bírní. Hálás volt, amiért nevelték, de nem vakította el az érzés- teljesen tisztában volt vele, hogy csupán eszközként tekintettek rá. Leharapta az utolsó falatot is a pálcáról, majd a kukába dobta azt és elrendezte szoknyája ráncait. Nem sietett vissza Seireteibe, a Gobantai tökéletesen meglesz nélküle is pár óráig- hiszen hosszú hónapokig nélkülözték a kapitány és a hadnagy jelenlétét. Ha pedig mégis probléma adódna, elég sok felseprésre váró utca és fogkefével kisikálásra váró Wc van a városban…

A reggeli napfényben fürdő város utcáin tolongtak a járókelők, néhányuk meglepően magas lélekenergiával rendelkezett. Közülük is egyetlen alak keltette fel figyelmét, aki messzebb, a tömeg fölé magasodva, arcán maszkkal sétálgatott. Ismeretlen volt a reiatsuja, nem tudta társítani egyik általa ismert fajhoz sem. Egy hadnagy pedig eléggé képzett ahhoz, hogy jó legyen ebben… Fejét oldalra döntve figyelte a férfit, tisztes távolságból szegődött a nyomába. Nem tűnt ártalmasnak, talán ő is a farsangi fesztivál szépségeit élvezte.Megállni viszont nem tudta, hogy ne kövesse az ismeretlent, könnyű dolga volt- csupán magas alakját kellett követnie. Elképzelése sem volt, mit fog mondani, ha rákérdez, mit akar tőle- nem támadhatja le azzal, hogy tisztában van vele, különbözik az emberektől. Ha ő maga lenne ah elyében és mellé esetleg még bujkálna is, biztosan agresszívan reagálna. Feszültséget szítani feleslegesen nem akart, így amikor az álarcos szemei felé villantak, elfordította a fejét és figyelmét egy közeli árusnak szentelte, aki karláncokat árult.