Szerző Téma: Pajzsvadászat  (Megtekintve 390 alkalommal)

Description: Avagy a 10. osztag büszkén prezentálja: osztagküldetés a 7. osztag részére

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Moderátor

*

Hozzászólások: 176

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 972 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Elérhető Elérhető

Pajzsvadászat
« Dátum: 2017. Máj. 24, 19:11:35 »
Osztagküldtés a 7. osztag részére
Résztvevők: 7. osztag tagjai és Rosui Natsuki


Pajzsvadászat

Amerika Kapitány pajzsa. A felszerelés, amire azóta áhítoztok, hogy a véletlen különös játéka folytán visszakerült az eredeti tulajdonoshoz, tehát Anaohoz. Ígéretes jelek mutatkoznak a relikvia visszaszerzésére. Heisuke és a kémkedő Kirihitoha láthatta, amint néhány napja a tizedik osztag kapitánya valamilyen okból kifolyólag Tokiyának adta megőrzésre. Hogy ez után a pajzs hova került, arról nincs tudomásotok, még Katsuo sem tudta felderíteni, hiába tartózkodott rengeteget a hadnagyi irodában. Mintha az eszköz nyomtalanul eltűnt volna az osztagok területeiről. Bizonyára mindannyian érzitek, hogy ez az a pillanat, amikor fokoznotok kellene a kémtevékenységet.
A szerencse valamilyen úton-módon Katsuo mellé szegődik: pár nappal az után, hogy a pajzsot tisztjeid látták Tokiyához kerülni, fültanúja lehetsz, amint Anao és hadnagya valamilyen új haditervről beszélgetnek. Sajnos konkrétumokat nem sikerül elcsípned a párbeszédből, mindössze egyeztetések, helyeslések hangzanak el, azonban mielőtt elunhatnád magad, a párbeszédben olyan szó jelenik meg, mely miatt megkövülten várod a beszélgetés végét. Bizony, a pajzs szó hangzik el a tizedik osztag vezetése között, kontextusában egyértelműen A Pajzsra utalva. Hallgatózásod során, ha egy kissé kikandikálsz a szekrényből, akár láthatod is a nagy papirost, amit Tokiya éppen összehajtogat, miközben átnyújtja Anaonak, hogy kedvére illusztrálhassa. A neked legfontosabb információ mégis a következő: a haditerv másnap este visszakerül majd a hadnagy irodájába, hogy véglegesíthesse. Azonban osztagod kémkedései miatt nagyon elővigyázatosak próbálnak lenni, csapdák felállításáról beszélnek, hogy senki ne férhessen illetéktelenül az osztag hadi titkaihoz.
A helyzet tehát adott: a haditerv a kulcs a pajzshoz, legalábbis erre következtetsz. Ha megosztod a hallottakat osztagod tagjaival, ők is látni fogják az összefüggést. A feladat is egyértelműen körvonalazódni látszik, mégpedig a stratégia megszerzése másnap este a hadnagyi irodából. Csakhogy a tizedik osztag csapdák felállításáról pusmogott. Mivel a határidő szűkös, kénytelenek vagytok gyorsan dönteni, mennyi időtöket szeretnétek a csapdák kikémlelésére fordítani, és mennyit arra, hogyan szeretnétek bejutni a tizesek hadnagyának irodájába, éjnek idején. (A felderítés nem jár sikerrel, sajnos a lehetséges csapdákról nem sikerül megtudnotok semmit, akkor sem, ha álló nap az irodát figyelitek.)
Ha még ezek után is, minden leleményeteket bevetve sikerül bejutnotok a hadnagyi irodába, talán kissé fel is lélegeznétek: lám, idáig is sikerült eljutnotok anélkül, hogy lebuktatok volna. Már csak az iroda minél óvatosabb átkutatása van hátra, elvégre csak ez áll köztetek és a pajzshoz vezető szupertitkos haditerv között. Óráknak tűnő kutatás után végül az íróasztalon, egy összehajtogatott papíron akad meg a szemetek. Ez Katsuonak ismerős lehet, egészen pontosan annak a bizonyos haditervnek tűnik. A kérdés csak az, mennyire meritek megközelíteni és hozzáérni? Hiszen mindeddig ügyesen elkerültétek a titkos csapdákat, de az osztagotok elleni haditervet egészen biztosan nem hagyták őrizetlenül…


(click to show/hide)

Határidő: 2017.06.24.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Máj. 24, 22:47:38 írta Ukitake Juushirou »

Karakterlap

Sierashi Katsuo

Kapitány

Shinigami

7. Osztag

*

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
33 000 / 45 000

Hozzászólások: 66

Hírnév: 6

Infó

Tárcában: 17 650 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
méregzöld

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Ka'bumm!

Post szín:
#406060


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Pajzsvadászat
« Válasz #1 Dátum: 2017. Jún. 23, 23:32:47 »
Azóta, hogy a szuperül titkos kémek, Heitama és Kirin kiderültették – kiderítették – az egy meg nullások mit terveznek a galamb – galád – módon elhagyott pajzzsal, ami egyáltalán nem a mi hibánk, hanem kihasználták Kirin gyérségét – gyengeségét –, aki az osztag társait mentette volna, nem, mintha rajtam kívül bárki lett volna ott, de maradjunk ennél a változatnál! Igazán szélső – sértő - megmozdulás, de mit várhatnánk a kicsi és gonosz klón PanaLótól?! Emiatt kell visszaszereznünk, minél előbb! Véletlen se tehessen vele semmi rosszat Hydra kapitány! Főleg, hogy már tudtam készül valamire! Tudtam ám, hogy tudtam, nem fog a babjain – babérjain – ücsörögni tétek nélkül – tétlenül -. Rögtön ránk támad, amint alkalma nyítódik – nyílik – rá.
A szokásos napi megfigyelő körutam alakjával – alkalmával -, szekrényből lehettem fül és szemtangója – tanúja -, amint sok évre titkosított tervet adott át Meiou sama-nak. Ezzel nem győztek volna meg, ténylegesen a kék-piros pajzsról van szó, elhangolt – elhangzott - az ellenünk felállított csapások – csapdák – felállítása, vagyis HüvelykPanna kódnyelven, színes zsírkrétával lerajzolt utasításai az akadályokra vonatkozhattak. Legalábbis más nem lehetett a nagyobb paca, kivéve, ha pont erre számított, tehát biztosan a pálcikák sokasága tatarozta – tartalmazta – milyen menyétre – merényletre – készülnek ellenünk. A szekrény fedezetéből – fedezékéből – sajnos nem láttam rendesen, de ha, azt hitte meg tud minket, vagyis az igazságot állítani néhány váratlan akadással – akadállyal -, akkor tévedni fog! A távozását követően, azon nyomban lapos kúszással vetődtem ki a nyitott ajtón (előtte azért jól nevelt gyerekként elköszöntem Meiou sama-tól), minél hamarabb hazaérhessek és előkészíthessem a szuper küldetésünket! Ez már hősöket kívánt, vagyis az osztagnak lépnie kellett! Ehhez nem aznap láttam hozzá, mert a tervek másnap kerültek vissza Meiou sama-hoz! Kocogtattunk – kockáztatnunk – kellett! Ha készen lesznek a csapdák, akkor sem mehettünk hamarabb, mert ennyien nem fértünk el a szekrényben…
Másnap, kedvenc Nesquik kakaóm elfogyasztása közben tanítottam a legfontosabb műtétet – műveletet - Gandalf-nak. Körbe kellett vinnie a vészhívó jelzést! Futni szeretett, valamilyen rejtélyes oknál fogva, még jó helyekre is tévedt, ezért most sem bíztam másra a gyűlés összehívását. Előkerestem a fiókomba tett batman jelet, amit felerősítettem a hátára. Többször elmagyaráztam neki, hogy minden épület, gyakorlótér, park, kert, társalgó, hálókörlet folyosóján vágtázzon keresztül. Extra adat – adag – répát ígértem, ha ténylegesen mindent tisztem ide kavarodik. Kívánkozó – kiváló – motorozás – motiváció – lehetett, mivel hatalmas farolással vetődött le az asztalról és ugrált el a váltásban érkező Nyan chan mellett. A szőke kislányt hatalmas öleléssel köszöntöttem.
Sokszor megsimogattam a fejét, ahogy Hime baachan mutatta. Azt mondta ilyet kell csinálni, amikor valaki ügyeletes – ügyes – és meg akarok dicsőíteni – dicsérni -. Nyan chan amúgy is nagyon ügyvéd volt! Emlékeztem ám, hogy a pajzs elvesztésekor Hydra kapitány megpróbálta az oldalára állítani, mivel régi barátja! Akkor dőlt el Bucky lesz, úgyhogy kerestem neki egy piros csillagos levonót. A kapitányi köntöst letettem az asztalra, ha pedig itt volt, megkérdeztem nem lenne kedve visszaszerezni velünk a pajzsunkat. Nagyon lelkes lett, ezért leültettem a székemre és adtam neki kakaót, míg beérkeztek a többiek.
- Helyes, helyes! Sokan válaszoltatok a hősi hívásra! – Könyveltem el a szuperhős csapatot végignézve, hogy járni fog Gandalf-nak az extra répa. - Mint tudjátok az osztagunk által elrejtett pajzsot lantos – aljas –módon elvette tőlünk az egy meg nullások klón vezére, Hydra kapitány! – Fontam össze mellkasom előtt karjaimat.
- Tegnap sikerült kipumpálnom – kipuhatolnom -, mire készülnek! A mai napon indítják be a pajzs akciójukat, aminek első állomása, hogy minket határosítsanak – hatástalanítsanak -! Meg kell akasztanunk – akadályoznunk -, elhozni a pajzsot és megsemmisítő támadást mérni az ellenfélre! – Emeltem égnek az öklömet. - Várom az ötödöket – ötleteket -! Ám! Megtudtam, hogy készülnek az akciónkra! Csapágyakat – csapdákat – helyeztek el! Merre, milyen formulában – formában – kerülhetnénk el őket? - Néztem egyenesen a psp ellenfelemre, Heitama-ra, aki elsősorban felelős volt a terveink kidolgozásáért. Mondjuk, nem emlékszem, hogy emlékeznék rá, erről már lett volna szó. Lehet, ezt eddig még nem mondtam neki, csak akartam?
- Rend kedvéért, mindenki vegyen magához hatástalanító fegyvereket! – Osztottam ki a patronos puskákat, vízágyúkat, háló vetőket és tapadókorongos nyilas puskákat. Nem az volt a célunk mások sérüljenek meg, hanem a csapásokat – csapdákat – kiingázzuk – kiiktassuk -. Ha minden rendben megy, senkivel sem találkozunk. Ezért is tartottam ököl pacsira a kezemet Heitama-nak, miután felvédette - felvetette -, ehhez alkalomhoz illatozó - illő - öltözék kell, méghozzá ninja ruha!
- Mint az igazi POWER RANGERS! Mindenki válasszon magának színt! - Csillantak fel a szemeim. - Enyém a zöld! - Jelentettem ki a kapitány jogarán - jogán -, hogy ezt nem lehet megvétózni. - Nagyon jó ötös - ötlet-! Azt hinnék feketében megyünk, de annyira színesek leszünk, teljesen össezavarozzuk - összezavarjuk - őket, mit akarunk, amikor semmit sem akarunk ezzel...mármint, dehogynem! Igazi hős kiélezők - kiegészítők -! -
Helyesbítettem gyorsan, mielőtt valaki le merné szarvalni - szavazni - az ötletet. Nekem tetszett és nem akartam rajta változtatni. Igazából, akkor se mentünk volna másban, ha leszavazzák! Erről nem kellett tudniuk, csak, ha feltétlen mustár - muszáj -.
A javadalmakhoz – javaslatokhoz – csatlakozott Nyan chan, aki szuper megoldással állt elő. Kövessük a cica által használt örvényeket – ösvényeket-! Ez remekül működött a legutóbbi alkalommal is! Arról nem tehetett túl nagyra nőttem és az út egyes részeinél nem fértem át teljesen a járatokon. Ez okozhatott némi problémát, mivel eltérő volt a társaság széltében és hosszában. Kétkerekűztem – kételkedtem – benne, hogy végig tudnánk menni a teljes szakaszon, de majd, ha ott leszünk az ottnál, akkor az ott előtt, kitalálunk valamit, hogyan folytassuk tovább az utunkat.
Óvatosan haladtunk a falakon, háztetőkön, mindenféle épületek között, bár nem értettem teljesen a helyzetet, mert egy járda választott el minket PanaLó alattomos klón vidékeitől, de a kerülő remekül szolgált átvetődésnek – átverésnek -. Mindenki azt gondolta a teljesen egyértelműen ott árválkodó hátsó falon keresztül érkezünk, akkor…nem tévedett akkorát, mert kicsivel arrébb voltunk kénytelenek a fal mellett végigkommandózni. A fegyverekkel védtük egymást, míg felmászhattunk a hadnagyi iroda tetejére. A tetőablakon keresztül felmérhettük Meiou sama szobáját, mennyire hálózták be csapdákkal. Először a tetőt emeltük le óvatosan, majd mindannyian behajoltunk körbe nézhessük az egész helységet. Semmi gyapjasat – gyanúsat – nem láttunk, ami már főleg az, ezért elővettem a zsebembe pakolt drazsékat – diókat -. Találomra bedobáltam néhányat, de semmi sem történt.
- Van valakinél detektor – dezodor -? – Néztem végig a társaságon. - Azzal látszódnának a lézer csíkok…- Mutogattam lefelé. Ekkor ugrott be a nagyszerű megoldás, amit hétvégén láttam egy régi filmben. Azonnal a lehetséges megmentőnk felé fordultam. A legkisebb, legkönnyebb és leghajlékonyabb szuperhős, aki velünk volt az Nyan chan! Könnyedén leengedhettük az asztal környékén lévő tervekért!
- Tudom már! Leengedjük Nyan chan-t! Óvatosan odalengetjük az asztalhoz, felveszi a tervet, kihúzzuk és a papírról már kideríthetjük, merre van a pajzs! – Csaptam bele a tenyerembe elégedett fejjel. - Vállalod ezt a hősi feladatot? – Tettem a vállaira kezemet, mert ez egy nagyon fontos döntés, amit meg kellett hoznia. A beleegyezését követően boldogan öleltem magamhoz. Kiosztottam a sorrendet, hogy Heitama nézze, mennyire engedhetjük le Nyan chan-t és mikor, merre mozgassuk. Én beálltam előre, még is az én ötletem, nekem kellett vigyáznom a fogadott testvérkémre. Ha kell, bemászok utána, hogy engem találjon el minden csalán – csapda -.
- Azért legyél nagyon óvatos, Nyan chan! Bármi van, rángasd meg kétszer a kötelet és felhúzunk! Nem muszáj megcsinálnod! – Simogattam meg a feje tetejét. Nem engedhettem Hydra kapitány miatt sérüljön meg, vagy odalent ragadjon, aztán fogságba ejtse a gonosz klón! Épp elég a pajzs nála!
« Utoljára szerkesztve: 2017. Jún. 24, 00:54:18 írta Sierashi Katsuo »

Karakterlap

Rosui Natsuki

Hadnagy

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
14 500 / 15 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 29 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
fekete és sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#EEF51D#0ca9c0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Pajzsvadászat
« Válasz #2 Dátum: 2017. Jún. 23, 23:45:34 »
Nagyon izgatott voltam, miközben gondosan hajtogattam össze a finom illatú ruhácskát az ágyikómon. Onii~chan elszakadt ruhácskáját hozogattam haza. Itthon aztán Anyuci megmutatta, hogyan kell szépecskén megvarrni. Végig ott ült mellettem, hogy nem szúrjam meg az ujjacskámat, és szépen öltögessem a szemecskéket. Onii~channak nagy volt a köntöskéje. Én egy az egyben elfértem volna alatta, Cicával és  Suzi~channal együtt hai! De sikerült megvarrni, majd Anyuci kimosta, finom illatú öblítővel, még ki is vasalta, azt én nem tudtam, mert túl nagy a ruhácska, és nem érte végig a kezem. De összehajtogatni már én szerettem volna. Így leterítettük Anyuval az ágyacskám tetejére, mert azt körbe tudtam járni, míg hajtogattam. Szerettem a ruhácskákat hajtogatni hai. Egész picire sikerült azt a nagy haorit összehajtogatnom anélkül, hogy meggyűrtem volna. Így aztán nagyon elégedetten csomagolhattam el. Anyu egy kis süteményes csomagocskát is csempészett a táskácskámba, azt is gondosan becsomagolva. Öleléssel köszöntem meg neki, hogy ilyen kedves volt, és nem csak nekem, de Onii~channak is juttatott a finomságból. Úgy tudtam, Katsuo~sama is szerette Anyu sütijeit, meg főztjét hai.
Az egyik kezecskémmel magamhoz szorítottam a csomagocskát, Mamori bácsit az övecskémbe tűztem, majd a cicaúton megindultam, hogy Onii~channak oda adhassam. A hetedik osztag hátsó falára érkeztem, majd kukkantottam ki a növényzet közül. Óvatos voltam, jobbra is és balra is szétnéztem. Nem hogy mumust, tisztecskét sem láttam. Hangtalanul lepottyantam a fűre, majd Onii~chan keresésére indultam. Leleményesen az irodácskája fele indultam, mert  kapitány volt. A kapitányok pedig vagy az irodácskájukban szoktak lenni, vagy az edzőtermecskéjükben, mint Chiyo~nee, vagy pedig az udvaron, egy bokor alatt elbújva, mint Tenkai bácsi, esetleg a szobácskában játék közben hai! Vagyis próbáltam sorba haladni. Irodácska, játékos szobácska, edzőtermecske, és ha ott sincs, akkor kell az udvaron lévő bokrocskákat végig keresni, hátha épp Gandalf nyuszit keresi hai!
Katsuo~oniichan az irodájába volt. Ahogy belestem az ablakon, láttam, hogy épp a nyusziját tanítgatta. Gandalf nyuszi egy nagyon okos tapsifüles volt, mivel Onii~chan mindig nagyon gondosan tanítgatta hai!
Az ablakból az ajtóhoz osontam, halkan kopogtam, nem akartam őket megijeszteni, majd besiettem hozzájuk.
   -Onii~chan - nyújtottam oda neki a csomagocskát - Anyu és Natsuki végeztek a ruhácskáddal! Anyu figyelt rá, hogy szép legyen hai! -mondtam el egy szuszra. Onii~chan hihetetlenül kedves volt! Még csillagocskát is kaptam tőle, meg egy bögre kakaót hai! Amikor meg is lettem ölelgetve, nagyon boldogan bújtam hozzá. Örültem neki, ha örült a ruhácskájának hai!  Azonban ahogy elengedett, egyből el is küldte Gandalf nyuszit, egy fontos üzenetet erősítve a hátacskájához hai! A tisztecskéi nagyon ügyesen érthettek nyuszi nyelven, mert mire észbe kaptam, már meg is érkeztek hai!  Lelkes meghajlással köszöntem nekik, meg oldalogtam oda Katsuo~oniichanhoz, hogy mi történik, és útban vagyok~e.  Elárulta, hogy küldetést terveznek, de azt mondta, hogy mehetek velük, nem leszek láb alatt! 
Boldogan sétáltam mellé, hisz ha ő azt mondta, hogy maradhatok, akkor szívesen szerettem volna segíteni.
Elkerekedett szemekkel füleltem, hogy haza a tizedik osztagba akartak menni. Valami fontos pajzsocskát visszaszerezni. A pajzsok fontosak voltak nagyon, ezt én is tudtam. Szóval szívesen segítettem nekik, ha tudtam!
Vagyis élénken hallgatóztam, nehogy miattam kerüljenek bajba. Meg is nyúlt a fülem meglepetésemben, amikor kiderült, hogy micsoda veszélyes hely a tizedik osztagocska! Pedig Natsuki ott lakik hai! Még sem tudtam róla…  Ezen picit elszégyelltem magam, de igyekeztem nem csüggedni, hisz most kiokosodtam.
Egyre komolyabb, és nehezebb feladatnak tűnt, ahogy beszéltek, a pajzs visszaszerzése hai. Igaz, arra felcsillantak a szemecskéim, amikor kiderült, hogy ninja ruhába kell lennünk. Szerettem  ilyen ruhácskába lenni, hisz Apa is sokszor volt ilyen ruhácskába hai! És ilyenkor olyan volt, mintha ő is ott lett volna, hogy segítsen picit. Persze tudtam, hogy ő most Tündérországocskában teljesít szolgálatot, de attól még örültem neki. Ráadásul nagyon szép sárgácska ninja ruhácskát kaptam hai! Nagyon szerettem a sárga színt, hisz az a fény színe volt.
Nem kellett sokáig félre vonulnom – Anyu megtanított rá, hogy mindig vonuljak picit félre, ha öltözködök – hogy magamra öltsem a ruhácskát! Nagyon kényelmesen állt hai! Picit mozogtam benne, de tökéletesen engedte a szabad mozgást. Mamori bácsit az övecskémre kötöttem, mert ő is szerette, meg én is, ha vittem magammal, majd útra készen is álltam. Azt mondták, hogy óvatosan kell bejutnunk az osztag területére. Vagyis, ahol csak lehet, fák mögött, bokrok alján meg kell bújni, ha mozgást sejtünk magunk előtt. 
Azt nem tudtuk, hogy miféle csapdák lehetnek majd előttünk. Kicsit aggódva indultam el a többiekkel, hisz furcsa volt, hogy ilyen óvatosan kellett haza mennem, de izgalmas is egyben. El nem árultam volna magunkat nincs az a csokipuding!  Vajon Cica hogy szokta elkerülni a csapdákat?
   -Egy darabig lehet arra menni, amerre Cica is szokott hai! Ott nincsenek csapdák… - tartottam fel az ujjacskám, mint ahogy az iskolában kellett jelentkezni -Arra fele Natsuki szokott járni!  De mivel Natsuki pici, kisebb helyen is elfér, mint a felnőttek, és Katsuo Onii~chan, így csak egy darabig lehet arra menni… De az osztag területére mindenképp bevezet egy használható út!
Ha igénybe vették, akkor indultam előre. Természetesen az osztag kerítéseinek a falait használva járdának. Ha itt jöttünk, a hátsó kerítésre érkeztünk meg. Onnan a cicaút már elég szűkös lett volna a többieknek, úgy sejtettem. Így kicsit hátrébb soroltam magam. Talán, azért mégiscsak aggódtam azok miatt a csapdák miatt. Törtem a fejem, hogy hogy lehetne elérni, ne essen bajocskánk!  De nagyon ügyesek voltak Onii~chan és az osztagocska hai! Elérték, hogy megtaláljuk Tokki bácsi irodácskáját.
Nagyon óvatosan felmásztunk a tetejére. Már nem volt ez olyan ismeretlen művelet. Legutóbb is erre fele jöttünk Onii~channal hai! Úgy sejtettem, ez ilyen titkos, csak általa használatos módja volt a hadnagyi irodába jutásnak. És mint olyan, nagyon menő formája volt!
Ahogy elértük Tokki bácsi ablakát, mivel én voltam a legkisebb, jelentkeztem rá, hogy megpróbálok lejutni azért a papírért, amiért jöttünk. Ha jól sejtettem, a pajzsocskához a kincses térkép lehetett. És mint igazi kalóz lovag kisasszony, mindenképp ügyeskedni akartam hai.  A derekamra erősítették a kötelet, és elkezdtek leereszteni. Olyan volt, mintha repülnék hai! Épp nem egy fontos, és nagyon titkos küldetésen lennénk, akkor széttártam volna a karjaim, mert úgy még olyanabb érzés lett volna hai! Így viszont a feladatra koncentráltam. Tokki bácsi irodájában mindig égett a tűz. Most is ott ropogott alattam. De nem volt szabad megijednem hai! Megpróbáltam cicásan kihintázni a tűz fölül.  Igyekeztem minél nagyobbakat lendülni oldalra, lehetőleg az asztal irányába. Éreztem, hogy fentről is segítik a hintázást.
Amikor eléggé kilendültem már, hogy elérjem a kincses térképet gyorsan felkaptam az asztalról, majd megmozgattam a kötelet, hogy megvan a kincs, húzhatnak vissza!


Karakterlap

Dansouko Kirihitoha

Shinigami

7. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
8 500 / 10 000

Hozzászólások: 30

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
indigólila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Az idő nem csak a jövőt lopja el, a múltat is.

Post szín:
#AF4B6C // #692D40


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Pajzsvadászat
« Válasz #3 Dátum: 2017. Jún. 25, 13:24:21 »
  Én vártam, de őszintén vártam a titkos jeleket Tokiya-otousamától, miközben Heisuke-anisannal lestük a pajzs vándorlását a 10. osztagban. Pedig megesküdtem magamnak, hogy soha többé nem jövök Anya osztagának a területére. De sajnos nem volt választásom, miután lejelentettem a Taichounak, hogy hát több mint tízen voltak ellenem, mikor megkaparintották tőlem a pajzsot, majd ezt követően (bűnöm tudatában) őszintén bevallottam, hogy könnyedén megszerezték tőlem. Csak örülhettem, hogy nem lökött le semmiféle hegyről a kapitány és adott még egy esélyt.
  Szóval ezek után ebben a rettenes, retro Dragon Ballos kosztümbe száműzve kellett a kémkedés végrehajtanom. Nagyon kitartóan lestem Tokiya-otousamát, azt vártam, hogy mikor ad jelet arra, hogy mehetek a pajzsért, hiszen megegyeztünk... csak nem felejtette el! Ugye?
  Amikor láttuk hozzá kerülni Amerika Kapitány pajzsát kitartóan vártam, hogy felvegye velem a kapcsolatot (én féltem felkeresni őt), de nem tette meg. Nem értettem, hogy miért. Tényleg amiatt kezdtem aggódni, hogy Tokiya-otousama elfelejtette az egyességünket. Mégse hitt nekem! (Ami igazából jó lenne.) De akkor is! Mindent megtettem, hogy lásson a rejtekhelyemről, kockáztatva ezzel a lebukásunkat. Azonban se egy pokollepke, se egy levél vagy füstjeles üzenet nem érkezett tőle. 
  Sűrűn kattogtak agytekervényeim azon, hogy esetleg volt-e rejtett üzenet, amit Tokiya-otousama jelelt csak én nem vettem volna észre. Mondjuk, lehet nem egy halálra menő Vasember vs. Amerika Kapitány meccs közben kellett volna ezen morfondíroznom, mert már 2-0 volt az állás Heisuke-anisan javára az öt körös fordulóból. Elhatároztam, hogy a harmadik körnél most nagyon odafigyelek, mert ezen múlik Amerika Kapitány becsülete. Kitartóan koncentráltam a képernyőre és toltam a bravúros kombinációkat a retro kütyün, amiket begyakoroltam múltkor. A figyelmemet a tévére vetődő bat szignó terelte el, ami olyan váratlanul ért, hogy riadalmamban eldobtam a kontrollert, majd halálra rémült sikollyal Heisuke-anisan nyakába ugrottam. Csak akkor evickéltem le róla, amikor biztosított, hogy semmi vész nincs és a nyúl a Taichoué, valószínűleg gyűlésre hív minket.
  – Persze, ezt én is tudtam! – kászálódtam le róla. Bár cseppet sem volt igaz, amit mondtam, hakamám még mindig remegett a félelem utóhatásától. Lassacskán csengett le bennem, hogy a denevérhívó azért eléggé erős riasztásnak, tehát itt tényleg komoly dologról lehet szó. Taichou tuti nem szórakozna ezzel. A Batman filmekben pedig álarcot követelt a dolog. Elszaladtam a jelmezfogashoz, hogy egy denevérjelmezt magamra öltsek, de Heisuke-anisanról sem feledkeztem meg, odahoztam neki a Robin jelmezt.
  – Ez a bathívó! Alkalomhoz kell öltözni – magyaráztam a hirtelen beöltözésem okát. Batman különben is százmilliószor jobb volt, mint Krillin. Reméltem, hogy mellettem foglal állást és nem okoz csalódást, hanem a Dynamic Duoként ugorhatunk be a Taichouhoz. – Ne már, elrontod a classic Dynamic Duo felállást! – húztam el a számat mikor láttam, hogy visszaviszi a Robin hacukát és egy Nightwing kosztümöt ragad helyette.
  A biztonság kedvéért Batmanes rejtőzködéssel* igyekeztem a Taichou irányába, ahonnan a lélekenergiáját érzékeltem. Nem ismertük az összehívás miértjét, az is lehet, hogy támadás alatt állunk! Szóval felkészültnek kellett lennünk, az akció mellé toltam a Bats sori klasszikus zenéjét is.
  – Oké, itt vagyunk, most egy igazán hatásos belépőt kell csinálnunk! – belemerültem a gondolataimba, hogy egy jó ötlettel rukkoljak elő, Heisuke-anisan kérdésére kaptam fel a fejemet. Nem értettem, hogy jött ide az ajtó működése, mit tudom én, hogy tolóajtó vagy befelé~kifelé nyílik. – Passzolom, hogy milyen, de Batmant semmilyen ajtó nem állíthatja meg! – jelentettem ki határozottan. Még rá se készülhettem a látványos belépésre, Heisuke-anisan már be is nyitott a szobába. – Várj Hei… Rob… Nightwing!! Nem vettük fel a hőspózt – motyogtam el a végét. Zavartan lépdeltem be a szobába és torok köszörülve kommentáltam végül hozzá a belépőnkhöz, hogy: „A Dynamic Duo megérkezett”.
  Figyelmesen hallgattam fél füllel Taichou beszédét, mikor megláttam Natsuki-anesant a székben kakaót iszogatni. Még mindig nehezen dolgoztam fel, hogy Natsuki-anesan ilyen fiatal még itt, ebben az idősíkban. Amikor megtudtam, hogy ő az már aligha menekülhettem a téridő rongálása elől. Egy dolgot csinálhattam csak, úgy tettem, mint aki most találkozik vele először, mint ahogy korábban Heisuke-anisannal. Közelebb somfordáltam Natsuki-anesanhoz és arról érdeklődtem tőle akad-e még a kakaóból.
  Majdnem padlót fogtam, amikor meghallottam ittlétünk okát. Alig hittem el ezt a 10. osztagos mozgolódást, hiszen utoljára Tokiya-otousamánál volt a pajzs és korábban megbeszéltük, hogy odaadja majd… elvileg.
  – Nem elhamarkodott ez a lépés? – tudakoltam bizonytalanul. Persze rögtön meg is bántam kérdésemet, hiszen miattam került a 10. osztagba a pajzs. – Semmi! Nem mondtam semmit! – sebtében elhessegettem korábbi kérdésemről a gyanút.
  Engedelmesen magamhoz vettem két vizipisztolyt, azokkal jól bántam a zanpakutou szellememnek hála. Igaz, sűrű bocsánatokat kellett kérnem gondolatmenetem miatt Nikuenryuutól, amiért éppen olyan fegyverekkel készültem helyettesíteni őt, ami nem ér fel az ő képességeivel. Bár eléggé groteszk módon festett a kép… Batman fegyverrel! Úgy éreztem meggyalázom a karaktert. Heisuke-anisan ráérezhetett, mert remek témaváltós ötlettel rukkolt elő.
  – Akkor én kék! Én kék akarok lenni!! – adtam le a voksomat azonnal a Taichou után, mielőtt bárki is beelőzhetne. A kék Amerika Kapitányra emlékeztetett. – Taichou, hozzam a ruhákat? – jelentkeztem a nemes feladatra. A Blue Rangernél sokkal, de sokkal inkább elmentek a pisztolyok. Bár eléggé retro verziók voltak a fogason a Rangers ruháknál… Ezek szerint még nem adták ki a remake sorozatot belőle?
  – Cica? – kérdőn pislogtam Natsuki-anesanra. – Mármint AZ a Cica? – csillogó szemekkel vizslattam a macska irányába, aki mintha a jövőben nagyobb lett volna. Mondjuk Natsuki-anesan is fiatal még. – Akarom mondani igen, ez nagyon jó ötlet! – vert le a víz, amint észbe kaptam, mégis mit mondtam az előbb. Elbeszélésekből hallottam sokat a Cicáról. Kétségem se fért hozzá, hogy nagy segítségünkre lesz. Már alig vártam, hogy lássam azokat a titokzatos utakat!
  Előbbi elszólalásom miatt inkább sereghajtóként mentem a csapat után. Vészhelyzetben innen lehetett a legkönnyebben elsomfordálni. Mégis csak a 10. osztag területére merészkedünk, nem kockáztathatom a lebukásomat! De egész beleszédültem a sok mellékúton való forgolódáson, a végére már azt se tudtam, hogy keveredhetek innen vissza a 7. osztaghoz, még akkor sem mikor kerítések tetején egyensúlyoztunk már, innen minden egyformának tűnt. Nagyjából a harmadik fordulónál fel is adtam a számolgatást. Szóval eléggé kivert a víz, amikor mindez tovább bonyolódott. Sosem tűnt még ilyen távolinak a 10. osztag, de valóban biztonságosabbnak látszódtak az utak, csapdamentes volt meg minden.
  Bár… csapdák? Ez még mindig furán hangzott, Heisuke-anisan viszont nyughatatlan volt ezzel kapcsolatban és továbbra is majrézott miattuk. De így eléggé lecsökkent az esélye annak, hogy eloldalazzak, amikor a lebukás meleg talajára keveredek. Szóval mikor bokorrezdülést vagy egyéb, furcsa zajt hallottam, észre se vettem magamon, hogy ösztönösen a Taichouhoz faroltam még mielőtt távoli rokon vagy Anya ugrana elő valahonnét.
  Tokiya-otousama irodája tetején sápadtan lapultam és az alant húzódó térséget figyeltem, egyrészt azért, hogy fedezzem a társaságot, másrészt pedig, hogy lássam, mikor kell eloldalazni innen. Mondanom se kell, eléggé közel éreztem magamat a tűzhöz és nem csak azért, mert az irodában egy kioldhatatlan táborláng állt. Füleltem, amikor a többiek elkezdték megbeszélni a tervet, minek hatására majdhogynem lenyeltem az egyik vízipisztolyt, amikor meghallottam: Natsuki-anesant fogjuk leereszteni a „mélybe”.
  – De, de, de ott tűz van! – dadogva mutattam az iroda belsejébe. – Ráadásul kiolthatatlan! Ez veszélyes, nem szabad a tűzzel játszani! – sápítoztam az ötleten. Kis híján elájultam, amikor Natsuki-anesan még bele is egyezett. – Szerintem nem ér ennyit a terv, menjünk vissza a 7. osztagba és találjunk ki valami mást! Mi van, ha pont erre számítanak? Akkor inkább használjuk az ajtót, nem? – mutogattam az iroda belsejébe. Bár gyanúsan nem ólálkodott errefelé senki sem, hiába pásztáztam az előbb a környéket, még egy lélekenergiákat se éreztem a közelben, mármint olyat, ami bajt jelenthetne. Bár várjunk csak… senkit sem érdekel, hogy mi itt vagyunk, miközben valami haditervről van szó? Azért az csak jobban védve lenne, nem? Ha csak nem azt akarják, hogy megszerezzük a papírost. Várjunk csak, a jel!! Ez lesz a jel, Tokiya-otousama jele!!
  – És ha az a csapda, hogy nincs is csapda? – kérdeztem szinte megvilágosodva, de már későn, addigra már leeresztettük Natsuki-anesant. Mikor került kötél a kezemben? Izgalmamban körmeimet rágtam volna, de nem elég, hogy a jelmez meghiúsította a műveletet, de még a markom is tele volt a kötéllel. – Én bemegyek az ajtón!! Nem bírom ezt nézni, a végén Natsuki-an… sannak baja esik!! – sápítoztam tovább. – Heisuke-kun, kérlek, vedd át! – mutogattam fejjel a kötélre, hogy erősítésnek beszaladjak az irodába. Ha kell, akkor a tűzre fekszem, csak nehogy Natsuki-anesan belepotyogjon a lángok közé. Felesleges áldozat lenne, ha valóban nincs csapda!


*
Batman sírna Kiri rejtőzködését látva.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Júl. 02, 15:34:56 írta Dansouko Kirihitoha »

Karakterlap

Urufu Heisuke

Shinigami

7. Osztag

*

3. tiszt

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 40

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 13 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#4D8FAC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Pajzsvadászat
« Válasz #4 Dátum: 2017. Jún. 25, 21:55:46 »
Épp szolgálatba indultam a minap, amikor láttam azt a furcsa jelenetet. Igazából próbáltam nem sokat hozzágondolni, de nem igazán értettem – továbbra sem értem – miért adta oda Obaka-taichou Meiou-fukunak a pajzsot. És azt sem, hogy hiába szóltam róla Taichounak, még mindig nincs nálunk. Gondolom, már nem olyan fontos neki az a dolog, de persze jó lenne visszaszerezni, mégiscsak a mi osztagunkhoz tartozik. Tch... Igyekszem nem sokat belegondolni, és inkább a játékra koncentrálni. Két viszonylag easy win után nem most kellene elkezdeni a vesztést, Vasember sokkal jobb annál, mint hogy veszítsen Cap ellen. A filmben is csít volt, hogy ott volt a Winter Soldier. De akkor is... ha a Taichou nem foglalkozik a pajzs kérdésével, nekünk kellene kitalálni valamit, hogy visszakerüljön hozzánk. Bosszantó helyzet.
A képernyőre vetődő bathívót nem tudom hova tenni. Még mindig azon gondolkodom, mikor váltottunk Injustice-ra, mikor Kirihitoha a nyakamban landol és kénytelen vagyok könyökömön megtámaszkodni, ha már félig elborultunk. Aztán rájövök a dolog nyitjára.
– No para, nem állunk támadás alatt. Csak Taichou úgy gondolta, ez egy jó módszer összehívni minket. Asszem – paskolom meg a játékpartnerem vállát, ha már másképp nem tudom dekódolni Gandalf és a batjel összefüggését. Meg hogy a képernyőn továbbra is Cap és Ironman van. Amúgy sem szoktunk Injustice-ban bunyózni, ott mindig Batman van az élen. Ameddig ez így van, a legkevésbé sem tartom fontosnak, melyikünk nevével. Mellesleg ki az a marha, aki Supermannel játszik?
– Aha... – kommentálom a helyzetet, miközben feltápászkodom valamennyire, hogy elmentsem a játékot. Mire észbe kapok, már egy Robin-jelmez virít mellettem. Ez... mikor volt ideje magára kapni Batman köpenyét? Mehh, akkor most én legyek a sidekick? No way, bro. Ha már alkalomhoz öltözünk, akkor egyenrangúként megyek. A szitu a Nightwing cuccért kiált! – A bathívó két teljes értékű szuperhőst követel, nem egy hőst és egy sidekicket – felelek a panaszra vállat vonva. Remélem, most már sikerül elindulnunk az iroda felé. Asszem, oda kell mennünk, legalábbis szerintem nem máshova hív minket, mert csak a játékbarlang jöhetne szóba, de hát itt vagyunk.
Mivel Kirihitoha meg se próbál rejtőzködni és még a sorozat zenéjét is dudorássza, én sem kísérletezek osonással, inkább teljes lelki nyugalommal sétálok végig a folyosón.
– Tolóajtóhoz, vagy nyugati stílusúhoz? - fordulok partnerem felé, ha már hatásos belépőt szeretne. A kapitányi iroda ajtajához kell igazítani a dolgot, mert nem mindegy, mire készülünk. De úgy látszik, most nagyon nem veszi a lapot, pedig általában ő érteni szokott. Sóhajtva csóválom meg a fejem és lépek a nyílászáró elé, hogy egy kellőképp határozott mozdulattal kitárjam. Ha az odabenn lévő(k) nem számítottak ránk, akkor ez is eléggé hatásos kell, hogy legyen. Két hős áll a kinyitott ajtó előtt, könyörgöm!
Ittlétünk oka meglep, már-már azt hittem, a Taichou nem tervez tenni semmit a pajzs ügyében. Bár a magyarázat eléggé furcsa, mármint... most mi van?
– Anou... A pajzs nem Meiou-fukunál van? És hogy akarnak határosítani minket? Eleve van határunk velük, az út nem? Fura lenne, ha közelebb jönnének és kipaterolnák a tizenketteseket mellőlünk... – teszem fel a kezem a kérdéseimmel, de mivel a Taichou vázolja a tervet, tehát, hogy megakasztjuk őket, visszaszerváljuk a pajzsot és csapást mérünk rájuk, inkább legyintek egyet, hogy mindezek nem fontosak. – Taichou, csak négyen vagyunk, kié az ötödik ötöd? – továbbra is különös nehézséget okoz még az én intellektusommal is, hogy dekódoljam a Taichou szövegeit. Legalábbis időnként. – Milyen csapágyak? Meiou-fuku szerel valamit? O.O Az nagyot fog szólni, az a shinigami legalább negyven évig volt Yuko laborasszisztense, bármilyen robbanószerkezetet össze kell tudnia szerelni... – kissé úgy érzem, csak magamnak magyarázom az aggályaimat az akcióval kapcsolatban, miközben engedelmesen magamhoz veszem a bazooka formájú és méretű vízipisztolyt.
– Egy behatolási akció mondjuk, ha azt akarjuk, hogy rejtve maradjunk, más témát kíván. Olyanoknak kell lennünk, mint a ninjáknak – erre az ötletre persze azonnal ráharapnak, bár nem vagyok benne biztos, érti a Taichou a lényeget, de azért megadom neki az ökölpacsit. – Ninjákat mondtam, nem Power Rangerst – jegyzem meg facepalmolva, aztán koppan, hogy mire is gondolt. – Én kérem a pirosat! – Vasember is piros, és mindenki tudja, hogy a piros a leader. Ez a csapat komoly életveszélyben van, ha nem ragadom magamhoz a vezetést minimális szinten, vagy legalább terelgetem a Taichout egy biztonságosabb irányba. Nem hiszem, tudnák, Meiou-fuku mire képes és hányszor robbant a labor, ameddig ott tevékenykedett. Vagy hogy még mostanában is tökéletesen képes tartani a lépést Yuko dolgaival.
– Minél titkosabb az ösvény, annál jobb – bólogatok én is Rosui fukutaichou ötletére. Már csak el kell jutnunk a tizedik osztagba, ott is a hadnagyi irodába, elkerülni az ellenséget és megszerezni a haditervet, amiben talán benne van, hol akarják bevetni ellenünk a pajzsot és hol rejtegetik, ameddig nem használják. Tiszta sor.
Azt mondjuk nem egészen tudom követni, miért is kell körbejárnunk a fél világmindenséget, de ha ez segít kijátszani a csapdarendszert, akkor benne vagyok bármiben. Akkor is, ha tulajdonképpen haza jövök, csak nem ugrok be Nii-sanhoz. Tényleg, miért nem ugrottunk be Nii-sanhoz nap közbenre? Csak remélni merem, hogy nem rombolja le a konyhánkat a zöld förmedvényével. Te jó Lelkek Királya... Én nem megyek haza, ha ezt túléljük.
Azt mondjuk álmomban nem gondoltam volna – rémálmaimban sem –, hogy valaha Meiou-fuku irodájába akarok majd bejutni, méghozzá a tetőn át. Amint sikerül feljutnunk idáig, leteszem magunk mellé a bazookát, azzal a hátamon ugyanis nehéz lenne segédkezni az ablak leemelésében. Kicsit be is hajolok az ablakon, és lefelé lógva próbálom felmérni a terepet. A lélekmobil zseblámpájával még be is világítok, hátha ezzel könnyebben észlelhetjük a csapdákat. A mellettem elzúgódióktól azonnal visszahúzódok a tetőre.
– De Taichou! És ha aktiválsz velük egy aknát?! – suttogok idegesen a kapitánynak, mert erre nem nekem kellett volna gondolnom, hanem neki! Miért van az, hogy ebben a társaságban csak én szoktam gondolkodni? Ellenséges terepen vagyunk, óvatosabbnak kellene lennünk! Értetlenül pislogok, milyen detektort akar épp a Zöld Ninja (még mindig jobb, mint a Zöldlámpás...), aztán rájövök, hogy valószínű füstöt akar. – Az nincs, de porral elérhető a hatás – válaszolok reflexből. Bár nem tudom, mennyire lenne szerencsés teleszórni porral a hadnagyi irodát, azzal pont hogy felfednénk, hogy itt jártunk. Nem-nem, ide komolyabb haditerv kell.
– Nem! Nem veheti fel az asztalról! A kincsvadász filmekben mindig csapdát rejtenek az ilyenek, le kell szednünk valamivel távolról az asztalról, és csak akkor vehetjük fel! Másként Natsuki-sannak könnyen baja eshetne – hadarom gyorsan, hátha még idejében megállítom ezt az őrültséget. Még hogy óvintézkedés nélkül azonnal felvenni valamit az asztalról! Az inka templomokban is mindig bezúzná a kincses állvány előtt állót egy szikla, ha nem dobnák le az állványról a kincset egy kővel. – Aye-aye, Captain – tisztelgek egyet a feladatomat hallva, és visszahajolok az ablakba, hogy lefelé lógva figyeljem, merrefelé eresztjük Rosui fukutaichout. Kézzel próbálom jelezni, mikor mehet és mikor kell állni egy keveset. Komoly művelet, mert mindeddig nem akadtunk bele semmilyen csapdába. Gyanús, nagyon gyanús. Ezek után a megjegyzés, hogy ne lenne csapda még ebben a kánikulában is jeges vízzel ért fel. Már hogyne lenne csapda? Ki az a hülye, aki haditervet őrizetlenül hagy.
– Maradjunk a tervnél, mindenki az ajtón vagy a lenti ablakokon próbálna bejutni – válaszolok a Kék Ninjának felfelé nézve az irodából, majd gyorsan visszafordulok, miközben a Sárga Ninját lassan lengetni kezdjük. – Ne feledje, Natsuki-san, előbb mozdítsa el valamivel a papirost és csak akkor vegye fel, ha tényleg nem történt semmi váratlan! – figyelmeztetem még gyorsan a hadnagyot, mielőtt a kötél után kell kapnom, nehogy lendülés közben a hadnagy a tűzbe essen. Az viszont kimaradt a hiperprecíz kalkulációmból, hogy én is megbillenhetek. Ez nem szerepelt az egyenletben, ennyitől nem kellene egyensúlyomat veszítenem, Rosui-san súlya ilyesmit nem indokolna. Éppen ezért kissé lever a víz, mielőtt lassú kukacmozgással próbálnék visszahátrálni a tetőre, ha már egyszer itt hasalok.

Aláírásért köszönet Naonak! *w*

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Moderátor

*

Hozzászólások: 176

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 972 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Elérhető Elérhető

Re:Pajzsvadászat
« Válasz #5 Dátum: 2017. Aug. 01, 19:40:49 »
A várakozásokkal ellentétben minden fennakadás nélkül sikerül hozzájutnotok a papiroshoz. Csapdának se híre, se hamva. Talán tényleg az volna a csapda, hogy nincs csapda? Vagy igazából a tizedik osztag haditerve nem is az a papiros lenne, amit sikerült megszereznetek, fáradtságos ninja-munkátok árán?
Ahogy szép lassan összeszeditek magatokat, végre a nagy fogást is van időtök megszemlélni. Sokkal vastagabbnak tűnik, mint egy egyszerűen összehajtogatott papír, pedig a mérete ezt nem indokolná - így is egész nagynak tűnik, hiába látszik, hogy többször is összehajtották. Ha úgy döntötök, kiterítitek, egy kincses térképre egészen emlékeztető holmit találtok: a szaggatott vonallal jelölt, kacskaringós út mentén számozott “állomások”, valamint az állomásokhoz kapcsolódó ábrák találhatók (akik ismerik, utóbbiakon teljes bizonyossággal felismerhetik Shiroichi Anao kézjegyeit - tehát valóban ezt a dokumentumot illusztrálta). A vonal végén, hatalmas X jelzi a kincs helyét, mellé rajzolva a keresett pajzs képe. Több furcsaság is van azonban a térképen: a számok mellett ablakok találhatók, mintha valaki összehajtogatta volna az útmutatót hozzá, így csak akkor tudhatjátok meg, mi micsoda, ha egyesével kibontogatjátok őket, illetve igencsak feltűnő, hogy a térkép számozása nem egyessel kezdődik. Nem bizony, a szaggatott vonal kezdő pontja mellé egy kalóztérkép van odarajzolva, valamint a hadnagyi irodában lobogó örökmáglya mása. Mellette a hetedik osztag egyes tagjaira is ráismerhettek az állatfigurákban, akik a térképre leselkednek - igen, Anao titeket rajzolt le, tehát számítottak rátok.
Ha ezek után fel meritek nyitni az 1-es szám melletti ablakot, abban egy kissé Super Mariora emlékeztető járat ábráját találjátok, amint lecsúszik a csövön, végigmegy egy alagúton, majd kibukkan egy következő csövön, sűrűn nőtt fák közé. A rajz mellett a következő felirat olvasható:
"A haditerv elbitorlóinak: a túsz az ösvény végén vár benneteket, de nem adjuk ingyen! Előtte teljesítenetek kell 7 próbát, hogy lássuk, igenis méltók vagytok arra, szabadon engedjük elrablottunkat!
1. Próba: Találjátok meg a Keleti 17. körzetet! Hogy a “föld alatti labirintusban” el ne tévedjetek, hagytunk nektek útjelzőket! ;) "

Miközben az útjelzők és a rejtvény mibenlétén gondolkodtok, egyikőtöknek feltűnhet valami szokatlan a hadnagyi iroda ajtaján kívül, a bejárattól mintegy másfél méternyire: nagyjából 10-12 centis nagyságú lehet a papírból kivágott korong, melyet a földön hagytak, s egy általatok jól ismert szupergonosz, a Vörös Koponya látható rajta. Ha elnéztek a folyosó távolabbi részeibe, 5-10 méterenként hasonló korongot találtok, mindegyiken egy-egy jól ismert szupergonosz képmásával. Ha követitek a korongok alkotta ösvényt, az osztag területéről kilépve azonnal megtaláljátok, hol ér véget a nyom: egy csatornafedélen, mely mellé két fekete nyilat is ragasztottak, amik a csatornafedőre mutatnak.
Ha úgy döntötök, követitek az isteni sugallatot (vagy egyértelmű jelzést), és leereszkedtek a város alatt húzódó csatornarendszerbe, ott folytatódik a szuper gonosztevők által jelzett ösvény. Nincs is más dolgotok, mint követni. Ugyan a csatornák sötétek és kísértetiesek, ráadásul kedvenc hőseitek ádáz ellenfelei vezetnek titeket rajta keresztül, mégsem történik semmi veszélyes - legalábbis olyan nem, amit nem ti idéztek elő magatoknak. A jelek sokasága egy feljárathoz vezet el benneteket, amire hasonló nyilak mutogatnak, mint a lejáratra anno. Vajon még mindig bíztok az útmutatóban? Ha feljuttok, mennyire csatangoltatok el a városban? Ki mertek egyáltalán menni annak tudatában, hogy talán az ellenséges 10. osztag les rátok odakinn?

Határidő: 2017.08.26.

Karakterlap

Sierashi Katsuo

Kapitány

Shinigami

7. Osztag

*

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
33 000 / 45 000

Hozzászólások: 66

Hírnév: 6

Infó

Tárcában: 17 650 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
méregzöld

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Ka'bumm!

Post szín:
#406060


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Pajzsvadászat
« Válasz #6 Dátum: 2017. Aug. 24, 21:13:22 »
Eltöpörödtem – eltöprengtem – Batkiri felvetésén, mi lehet akkor, ha az a csapda, hogy nincs csapda. Elég furulyásan – furfangosan – hangzott. Teljesen igazat adnék neki, ha nem éppen a kicsi és Vak lóról lenne szó. Nem érett – értett – az ilyen tervek kidolgozásához! Valakinek segítenie kellett neki, mert magától biztosan nem talál ki ilyen buktatókat. Ki lehetett a segédje? Ki szövegezett – szövetkezett – vele? Yoriko chan lenne a készenfekvő – kézenfekvő – megoldás, mivel a pajzs átadásánál is ott volt a gonosz ügynök klónja. Akkor viszont nem itt lenne a pajzs! Ha vele találnák ki a tevét – tervet -, akkor selymesebb – semlegesebb – helyre kerülne a leírás, vagy éppen egy elzápult – elzárt – páncélszekrénybe. Lehet ez nem is terv, hanem átverés? Az igazi papírok valamilyen szupertitkos bunkerba vannak elrejtve?
Már készültem volna megkérdezni Nyan chan-t nem lát bármilyen egy meg kettes, vagy Yoriko chan-ra utaló jelzést, amikor Batkiri se szó, se beszéd, elengedte a kötelet. Annyira nem estem volna pakliba – pánikba -, hiszen ott volt Heiwing, csak, hogy az a látvány fogadott a kötél kifelé pörög a kezemből és a lisztem – tisztem – a tetőn csúszva készül belefejelni a tetőnyílásba. Még se engedhettem Nyan chan-nal együtt belezuhanyozzanak – belezuhanjanak – a tűzbe, ezért a csuklómra hurkáztam – hurkoltam – a kötelet és Heiwing után kaptam. Visszafelé rántottam, miközben én igyekeztem beakasztani lábamat a nyílás keretéhez, nehogy én forduljak le.
Az akácnak – akciónak – hála nagyobbat rántottam Nyan chan-on, mint szerettem volna. Rögtön lefelé nyújtottam a nyakamat, miután sikerült tagoltan – stabilan – tartanom. Jelezte jól van, ezért óvatosan leengedtem. Akkor könnyeztem – könnyebbültem – meg, amikor szólt földet ért a lába. Ekkor meg Heiwing hívta fel a figyelmemet, hogy ereklyeként fogom a térdig lecibált nadrágjánál fogva. Igazán kedves tőle, meg se köszönte megmentettem egy különösen égő landolástól, csak nekem romlott – rontott -, micsoda lánykérést művelek. Ezt a felszonátját – felszólalását - nem értettem, mert semmiféle lányt nem kértem semmire. Éppen a mentésükkel voltam elfoglalva.
- Milyen lányt vettem kérésre? – Engedtem el a nadrágját. - Különben is! Te vagy az áruló! Mi ez az alsónadrág? – Böktem felé, amikor rájöttem nincs nálam a gyufás dobozom. Kieshetett a nagy atrocitás – atrakció – közben, ezért elindultam megkeresni. Körbe néztem a tetőn, benéztem az ereszbe, ekkor láttam meg az erkély ajtó mellett pihen a földön. Leugrottam hozzá és, ha már ott voltam, akkor megnéztem a fogókát. A másik ajtón egyszerűen bejutott Batkiri, aki az üveg túloldalán éppen orgonának – origami-nak – képzelte magát. Teljesen beletekeredett valamilyen papír halomba. Ha neki ment a másik oldalról és azt állította az a csapda, hogy nincs csapda, akkor megpróbáltam bemenni innen. Az ajtót minden gond nélkül eltoltam, de azért körbe néztem nehogy a fejemre essen valamilyen zöldesség az orvosságom – óvatlanságom – miatt.
- Batkiri! Mégis minek álcázod magad budigurigának? Fontosak ezek a papírok? Találtál rajtuk valami nyomot? – Láttam hozzá letépkedni róla a kilóméterekre kígyózó fecnit. Nem igazán érdekelt merre köt ki, csak dobáltam róla lefelé. - Téged mi lelt? Minek dőlsz jobbra-balra? – A fejét próbáltam kiszabadítani megnézzem mit tettek vele. Leütötték odakint, vagy valamivel bevonták a papírt. Megszagoltam, de nem éreztem rajta semmit. Egyedül az kezdett borsozni – bosszantani – egyre több papír lett. Lassan már nem fértem tőle, hiába túrtam arrébb és arrébb. Egyre indigósabban – idegesebben – löktem el, majd fordultam oldalra, miért nem bírok vele. Ekkor láttam meg, hogy a papírok szaporodnak a tűzben, méghozzá nagyon gyorsan.
- Hoppáré! – Jegyeztem meg csendesen. Rögtön vállra dobtam a karalábé – kába – Batkiri-t. - Azt hiszem, van egy kis gondolánk – gondunk -! El kéne olvasni – oltani-, de sürgősen! – Kezdtem el keresni a lehetséges eszközt, amivel megoldhatom. Ekkor jutott eszembe, hogy a szekrényben mindig volt egy galamb – galád – jegesmedve klónt ábrázoló pokróc. Azonnal arrafelé futok. Kirángatom a pokrócot, had vesszen az átkarolt – átkozott – mumus számlázás – származék -, ám mire ördögi kacajjal fordulnék Heiwing porral olvasztóval lefújta a máglyát. Facsart – fancsali – pofával visszavágtam helyére a pokrócot, mert így már nem volt élelme – értelme – tönkre tenni. Helyette odamentem a kalóz kincskeresésről magyarázó duóhoz.
Batkiri-t megigazítottam a hátamat, míg a többiek arról egyezkedtek nem kéne végignézni az egész térképet, csak azt, ami éppen vonalazik – vonatkozik – ránk. Ebbe nem nagyon tudtam beleszótárazni – beleszólni -. Nekem az a sok firka nem mondott semmit, csak a rajzok. Láttam ám, minek merészelt rajzolni az a vak és kicsi ló! Ezért még szárazni – számolni – fogok vele külön a többi elszárazni – elszámlázni – valónk mellett! Egyáltalán nem hasonultam – hasonlítottam – arra a rémségre, amit oda karistolt! Arról nem beszélve, hogy csatornába akart küldeni! Még mit nem! Ismételtem – ismertem – már a szoknyáit – szokásait! A szűk, sötét, zárt helyeket mindig berobbantja! Én oda biztosan nem fogok menni, mert soha nem jövünk ki élve!
- Ha a térkép azt mondja, csatornába menjünk, akkor én nem megyek oda! – Tettem karba a kezeimet tiltakozás gyantázására – gyanánt -. - PanaLó a fejünkre fogja robbantani! Ha itt nincs csapda, akkor ott az lesz a csapda, hogy nem várjuk lesz csapda, mert azt hisszuk, ha itt nincs, akkor ott se lesz és csak a csatorna másik végén lesz! – Erre kaptam válaszul, hogy valaki segélyezhet – segíthet – HüvelykPannának. Sűrűn bólogattam, hogy pontosan erre gondoltam már a küldetés legelején. Arra viszont, hogy tök egyértelmű az élelmezési szervező – értelmi szerző – a hadnagya lenne már eltátott szájjal derengetem – dermedtem – kővé. Teljesen lokális – logikus – lenne, mert Tou sama okos és biztosan képletes – képes – kitalálni ilyen térképeket. Ettől még rosszul esett, mert Tou sama pont azért, mert okos túljárhatott az esetünkön – eszünkön -. Ellene semmi esélyünk, meg, hogy nézne már ki, vele próbálok hadakozni. Semmi bajom vele és éppen arra petárdázok – pedálozok – örökbe fogadjon! Ha most kerekesbe – keresztbe – teszek neki, azzal meg azt mutatom, hogy az ellensége vagyok, pedig nem akarok.
- Sose fog örökbe fogadni….- Szorítottam össze a fejemet. Ha most visszalépek, azzal bizonyítványozom – bizonyítom -, tényleg a fia akarok lenni, de azzal meg a csapatot árazom – árulom – el! Azért vannak velem, hogy a pajzsot visszaszerezzük! Nem tudtam mit kéne tennem, mert, ha elmegyek, akkor életem végéig hallgathatom PanaLó kárörvendését, hogy megfutamodtam egy kicsi és vak ló rajzolta térképtől! Nem hagyhattam rajtam nevessen, de Tou sama-t sem sérelmezhettem – sérthettem – meg. Teljesen kibukfenceztem – kiborultam -, mihez kezdjek.
- Semmi gond, Nyan chan! A bátyád csak leejtette a gyufáját… - Szoroztam – szorítottam – meg finoman Nyan chan kezét, hogy nincs bajom. Nem sérveztem – sérültem – meg, csak az életemet sirattam. Kénytelen voltam dönteni, vagyis kettő az egy ellen nyert a vadászat folytatása. Az osztagom és HüvelykPanna legyőzése fontosabb kellett, hogy legyen magamnál. Ettől még fájt a dolog, ezért szép csendesen számolgattam az asztal alatt növekvő gombákat. Az iroda kidöntött ajtaján kívülre bámultam, amin túl, valami fehérlett. Még is lenne csapda? Elsétáltunk valami mellett? Csak van csapda a nem csapdában?
- Háh! – Horkantam fel. Annyira jelmez – jellemző – lenne PanaLóra, ha a legváratlanabb helyekre rakna csapokat – csapdákat -. Ezért vigyáztam! Enyhén előre dőlve osontam az ajtón kívülre. Rend kegyelméért – kedvéért – szétnéztem ne essen rám semmi, mielőtt felemeltem a fehér papír kört. A hydra klónja virított rajta. Kíváncsian figyeltem és nem messze újabbat találtam, meg újabbat és még. Követtem végig, míg el nem tűnt előlem a talaj. Arccal előre kezdtem esni, pontosabban nem csak én. A hátamon cipelt Batkiri kezdett lecsúszni a hátamról. Nem volt jobb ötödöm – ötletem -, mint szanaszét feszített végtagokkal betapasztani magam a járatba.
- Hu-hu-húzzatok fel! – Valahogy érelmeztem – éreztem – nem fog sikerülni, mert hamarosan nyomás érkezett rám, amitől rövidtávon belül kötöttem ki a földön. Nagyot nyekkentem még kétszer, miután Batkiri és Heiwing is rajtam landoltak. Nem állaznám – állítanám – jól esett, de legalább megtaláltuk a csatornát, sajnos. Kapásból elkerekedett szemekkel lapultam Batkiri-vel együtt a falhoz. Mindkét irányba kapkodtam a fejemet, ha lehet előttem suhanjon el a meglepetés démonlabdája.
- Varázslabda? Kidou? Őrült egy meg nullás kapitány reiatsu? – Pislogtam Nyan chan-ra kétességbe – kétségbe – esetten. Azt a választ kaptam tőle és Heiwing-től, hogy semmi piknik – pánik -, nincs rajtunk kívül senki idelent. Ez némileg megnyugtatott. Az meg főleg, hogy Nyan chan ügyeletesen – ügyesen – elővette cicát, akivel lámpát kapcsolt nekünk. Sokkal jobb idelent bókolni – bóklászni -, ha látjuk, merre megyünk.
- Igen! Ott már biztos lesz valami, Nyan chan! – Paskoltam meg a feje tetejét, miközben a szabad karommal Batkiri-t igyekeztem a hátamra venni. - Szuper lenne! A tündérek kisebbek! Kevésbé feltűnőek! De legyenek óvodások – óvatosak -! Nehogy ők kapják a csapost – csapdát -! - Magához térülhetett – térhetett – volna már ez a gigantikus sózárlat – sózsák -. Ennyire csak nem üthette be a fejét.
- Nenene! – Paskolgattam meg a képét. - Ott megy a Flash futár! – Mutattam valamelyik irányba, hátha észhez tér a jelelésre – jelzésre -. Más ötvözésem – ötletem – nem akadt, mivel vegyem rá, feléledjen. Azért, igyekeztem arra is figyelni miket kérdez Nyan chan. Mert az rengeteg volt neki. Néha ledömperezett – ledöbbentett -, mennyi minden jut ereszébe – eszébe – egyetlen dologról. Engem nem érdekelt mi a különbség a ninja meg kalóz között. Egyszer megtudtam rajzfilm nézés közben. Arra se emeletezek – emlékszem – kíváncsiskodtam volna Masa-nál, vagy anyánál csomó dolog után. Engem lehet szimplán nem érelmeztek – érdekeltek – ezek a dolgok. Nem véletlen Nyan chan okosabb nálam. Valamiért nem akartam mindenről tudni micsoda.
- A ninja parancsolatra – parancsra – feladatokat csinál, de titokban! Lopakodik ilyen menő ruhákban és csomó fegyvere van, meg sok dolgot csen el, de nem magának. A kalóz, pedig fosztogat és a tengereket járja, de a kincseket magának szereli – szerzi -. – Vagy valami hasonmás – hasonló -. A filmekben az egyik mindig üvölt, szemkötője van, valamiféle rumbát iszik és állandóan kicses ládákat keres. A ninják, meg ezekben a feszülős fekete ruhákban harcolnak, de mindig este van, meg beosonnak mások házába.
- Azzal, ha nem azt tesszük, amit leírnak, hanem mást, vagy pont azt tesszük, de közben láthatatlanok maradunk, akkor van rá esély, Nyan chan! –
Egész remete – remek – elképkeretezés – elképzelés -, hogy ne úgy tegyünk, ahogy számláznak – számolnak – vele. Erre hoztam magammal Heiwing-et és Batkiri-t! A két stanglim – stratégám – megoldja helyből a dolgot, teljesen kiszámíthatatlanok és meglepőek legyünk! Legalábbis, ha az egyikük felkel…
- Mit gondolsz, Heiwing? Mivel tudnánk a legnagyobb meglepkézést – meglepetést – okozni? Mit nem várnak tőlünk? –
« Utoljára szerkesztve: 2017. Aug. 24, 21:23:35 írta Sierashi Katsuo »

Karakterlap

Rosui Natsuki

Hadnagy

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
14 500 / 15 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 29 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
fekete és sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#EEF51D#0ca9c0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Pajzsvadászat
« Válasz #7 Dátum: 2017. Aug. 24, 21:40:34 »
Katsu~oniisama és Hei~sama meg Kiri~sama vállalkoztak rá, hogy leeresztenek. Igazán nagyon ninjásan, kötéllel a derekamocskám köré, és úgy hintázhatok, míg el nem érem a papíroskás tündér varázst hai! Tudtam, hogy az egy nagyon fontos, és még annál is titkosabb dokumentumocska, szóval ezért kell ennyire ninjásan óvatosnak lennünk hai! Teljesen nagyon jól éreztem magam. Igyekeztem úgy mozogni a ruhácskámba, ami igazi sárgácska ninja ruha volt, mintha Apu csinálta volna. Hintáztam, míg el nem kaptam a papírocskát. Igaz közben egyszer megcsúsztam lefele, de nem pottyantam le hai! Két kezecskével kaptam azért a kötelecske fele, meg készültem rá, hogy ha kell perdüljek a levegőcskébe, mint Cica szokott. Nekem még nem ment olyan szépen, és ügyesen, de azért nagyon igyekeztem volna hai! De a tündérecskék vigyáztak Onii~sanékra hai! Végül nagyon ügyesecskén sikerült a papírokat elvenni hai! Ahogy meg volt a hadizsákmány, óvatosan leeresztettek a talajra, ami nem vált se vízzé, se tüzecskévé, se semmi hasonló szörnyűséges mumus varázsocska nem történt. Azért óvatosan körbe pillantottam, de Cica is nagyon magabiztosan ugrált le mellém.
   - Natsuki és Cica is leért, és nem fáj semmijük! - tettem helyzetjelentést, ahogy azt a nagyok is szokták! Chiyo~nee mindig azt mondja, hogy a küldetéseken,az a jó, ha jelentenek a bácsik és a nénik. Mert akkor nem aggódik annyit értük, ha tudja, minden rendben. Ráadásul akkor azt mondta, hogy tudja, hogyan tovább, a többi emberekkel is, hai! Mióta hadnagyocskák lettünk Naoki~val, Chiyo~nee is többször avatott be ilyen dolgokba hai!
A papíros, amit magamhoz öleltem, nagynak és soknak tűnt. Így aztán ahogy a fiúk is leértek, kíváncsian kukkantottam bele. Össze volt hajtogatva hai! De nem csak ez a papírocska került be, hanem Kiri bácsi arcocskája is tele volt papírosabbnál papírosabb papírokkal, amiket Onii~chan próbált meg lementeni, és dobált bele a tüzecskébe. Amíg ők az így keletkezett problémát orvosolták, én hihetetlen felfedezést tettem abból, amit láttam a nálam lévő papírocskán hai! Igazi kalózocskás kincses térkép került hozzánk hai! Még kis útvonal, meg rajzocskák is voltak hozzá, amik egészen biztos, hogy valami titkos rejtett írás volt, amit majd valamelyik nagyon okos nagyfiúnak kell megoldani, és ha az meg lesz, akkor el fogunk tudni jutni a kincshez is hai! Azt nem tudtam pontosan, hogy ez a kincs az a kincs~e, amelyiket Katsuo~oniisama keres, de azért rá is igen lelkesen figyeltem, hisz tudta, hogy kincset fogunk keresni, hai! Már előre be lettünk igazi kincskereső ninjácskáknak öltöztetve hai! Még izgatottabb lettem, amikor felolvasták, és kiderült, hogy próbácskák is lesznek a kincskeresés közben! Még hozzá hét próbácska, ahogy a mesékben is szokott lenni! Vagyis igazi mesés hercegek, és kalózocskák leszünk hai!
   -Ez nagyon izgalmas kincskeresős játék hai! Végig kell egyenként menni a pályácskákon, és nem szabad előre kukucskálni! Másképp elbújik a következő próbácska, és a kincsnek nyoma veszhet hai! A mumusocskák nagyon szemfülesek, ha kukucskálásról van szó! - jelentettem ki, ha nem is látszódott, de nagyon izgatottan.
Összehúztam magam, amikor kiderült, hogy Onii~sama nem szeretne menni. Nem teljesen értettem, hogy miért is nem, de úgy tűnt, hogy nyomós indoka volt rá. Csapdákról beszélt. Óvatosan lépkedtem mellé, majd fogtam meg a kacsóját. Aggódva figyeltem, és nem voltam hajlandó addig elengedni a kezét, míg hirtelen meg nem változott. Valami izgalmasat pillanthatott meg, ugyanis mintha nem az előbb lett volna rossz a kedve, izgatottan kezdett el követni valamit.  Mire észbe kaptam, már erősen a csatorna fedelét szedte fel. Izgatottan siettem utána. Picit talán aggódva is. Persze Cica nem maradhatott el. Felvettem, és vele együtt másztam le Katsuo~sama után. Ahogy leértem, Cica bundája halvány derengéssel felizzott.   Bevilágította az alagutat, de még nem vakított el bennünket.
   -Kiri~san is jön? - pislogtam körbe, egészen biztos, le ne maradjon ő sem a kincsvadászatról! Ráadásul egy kalózocska se hagyja hátra a kalózkáit hai!  - Kik vannak ezeken a képeken? - pislogtam kíváncsian Onii~sama kezébe lévő lapocskákra. Furi bácsik – nénik? voltak. Nem tudtam pontosan eldönteni. - Mumuskák? - kockáztattam meg ártatlanul a kérdésem. Mindenkihez címezve. -Furcsán néznek ki Natsuki szerint! - nem tudtam, hogy ők is hős bácsik lennének, vagy sem, szóval inkább nem mondtam, hogy már-már ijesztően.
Az alagutacskát is körbe néztem. Cica egyenletesen világított, így tudtam, hogy nincs mumuska a környéken. Ráadásul Mamori bácsi is csendes maradt, pedig ott volt velem. És Mamori bácsi mindig aggódott Natsukiért hai!
Az árnyékok, és a sötét amúgy sem hatott ijesztően. Mamori bácsinál sem volt túl sok fény, ha sikerült meglátogatnom. Viszont volt sok szép fekete rózsa! Meg finom illatok!
Az alagút végénél, legalábbis a furcsa bácsis jelzések ezt mutatták, és mi azokat követtük hai. Szóval a végénél megtorpantam.
   -Fent lehet már az első próbácska vár ránk! - jegyeztem meg magamnak inkább, mint hangosan a többieknek.  - Natsu felengedje először Cicát? Aki aztán visszajőve el tudja mondani, hogy mi volt fönt! Vagy Natsuki bagoly és furcsa Samu tündérkéje menjen fel? - kérdeztem tanácstalanul. De az is az eszembe jutott, hogy akár én is felhallgatózhatok. Igaz még csak most tanultam, hogy hogy működik ez a hallgatózás, mikre kell figyelni, de ha segít, igazán igyekezhetünk hai! Még a kidou~zás volt, ami szóba jöhetett, de azt nem tudtam, hogy a mumusocskák, vagy akik a kincset elrejtették, mennyire tudhatnak kidou~zni.
   -Mi a különbség a kalózocskák és a ninjácskák között? -tettem fel végül a nagy kérdést - Fent kalózocskákra számítanak? De mi most ninjácskák vagyunk hai! Azzal lehet, hogy meglepjük őket, ha itt vannak, nem? -nem tudtam, hogy ez számít~e valamit, vagy sem.  Picit közelebb húzódtam a többiekhez. Ha a sötét nem is volt rémisztő, az hogy nem tudtuk, mi lehet a végén ennek az alagútnak, az már rémisztően hatott hai! De nem voltam hajlandó kimondani! A kalózocskák nem félhetnek kincskeresés közben hai! Ahogy a ninjácskák se félhetnek, ha jól tudom… Vettem egy nagy levegőt, hogy azzal együtt a tündér bátorságot is összeszedjem. Elvégre nem maradhattunk a föld alatti alagútban!


Karakterlap

Dansouko Kirihitoha

Shinigami

7. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
8 500 / 10 000

Hozzászólások: 30

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
indigólila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Az idő nem csak a jövőt lopja el, a múltat is.

Post szín:
#AF4B6C // #692D40


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Pajzsvadászat
« Válasz #8 Dátum: 2017. Szept. 22, 23:52:55 »
  Buzgón kaptattam lefelé a tetőről. A földön való landolást nyaktörés nélkül kiviteleztem, a folyosón is sikerült keresztülcaflatnom anélkül, hogy kettőnél többször zakózzak el rajta. Onnan már sima libának tűnt megküzdenem az ajtóval. Csak éppenséggel a ráfüggesztett kilométernyi papírosra nem számítottam. A lendületemből nem tudtam visszavenni, akaratlanul is belegabalyodtam a hosszan nyúló papírosba, melyen, ha jól láttam, Tokiya-otousama neve volt többször is átfirkálva. Hirtelenjében nem néztem meg tüzetesebben, mert nagyon igyekeztem meglelni azt az átkozott ajtónyitót, mely ilyen pimaszul elbújt előlem.
  Könnyek szöktek a szemembe, ahogy belebegett elém, hogy Natsuki-anesan a butaságunk miatt lángokba zuhan, holott egy kósza csapda sincs. Mielőbb be akartam bizonyítani, hogy nekem van igazam. Tudtam, hogy ez az egész szabadszemlére állított terv titokzatosan nyílt jel Tokiya-otousamától, csak nem volt más dolgom, mint bejutni ezen a nyavalyás ajtón. Nem is hiszem el, miért vacakolok itt?!
  Felbuzdulva emeltem volna rúgásra a lábamat, azonban az ajtónál való vergődésem során menthetetlenül belegabalyodtam a végletekig nyúló papírosba. Meggyőződhettem róla, valóban Tokiya-otousama neve volt áthúzogatva. Ahogy megemeltem jobb lábamat éreztem, hogy zuhanni kezdek hátrafelé és karjaim a rátekeredett papírtól nem igazán tudtak mozogni. Így ellehetetlenült előttem a lehetőség, hogy némiképp tompítsam a zuhanást. Ezért nagyon próbálkoztam egyensúlyomat áthelyezni, hogy visszadőljek az ajtó felé és megkapaszkodhassak abban. Sikerült is fogódzót találnom a kilincs képében, csak visszaevickélésem olyan lendületesre sikerült, hogy nem tudtam megállítani a fejemet. Hangos koppanást eredményezett, ahogy homlokom találkozott a masszív fával. De legalább egy rejtélyt megoldottam: az ajtó befelé nyílik és nem kifelé. Még ha ezzel a korábbi lendületemmel sikerült bezakóznom igazán látványosan – papírba bugyoláltan Tokiya-otousama irodájába. Mivel a papírköteg gúzsba kötött, így esélyem se volt kipakolni magam elé kezeimet, így sikerült befejelnem a padlót is.
  Az újabb önkéntes fejbekólintás után nem bírtam felkászálódni a földről. Szédelegve lestem kobakom felett Natsuki-anesant, miként Cicával fogócskázik. Elhaltan leheltem Natsuki-anesant nevét, miközben felkászálódtam.
  – Máris segítek Natsuki-an…san! – megpróbáltam elindulni felé, de csak a legközelebbi igen kemény tereptárgyig jutottam. A papírok ugyanis szemeim elé csúsztak és teljesen vakon ténferegtem. – Rögtön… Áú! Egy pillanata… JAJ! Azon… – Lábaimat rabul ejtette a papírhalom, miközben próbáltam fejemről leoperálni a szemeim előtt tolakodó réteget. Elhaló kiáltásomat a számba keveredett papírköteg fojtotta el, miközben partra vetett hal módjára újra a földön kötöttem ki.
  – Jelentem nincs csapda az elülső ajtónál Taichou – jelentettem szaggatottan. Igyekeztem tisztán és érthetően jelenteni, de annyira zúgott a fejem, mintha egy hatalmasat zakóztam volna a légdeszkán és bevertem volna a fejemet. Ha egy légdeszka lett volna, egy rossz szavam se lenne. De ez egy köteg papír volt! Úgy fájt, hogy sírni lett volna kedvem… – Natsuki-anesan jól van? – tettem fel a kérdést, miközben felültem. Nem kimondottan sikerült egyenesen megmaradnom, ide-oda dülöngéltem, kész tengeribetegnek éreztem magamat tőle. Nem volt egyszerű ez mellett felfogni és értelmezni a kapitány másik kérdését a papírosról.
  – A rajta lévő szöveg annak a jele, hogy anya és apa kitartó mérkőzést vívnak, milyen név szerepeljen az aláírásnál – eléggé artikulálatlanra sikerültek szavaim. Pedig én nagyon igyekeztem informálni a kapitányokat! – Huh, mióta vannak heten Taichou? – szédültem vissza a padlóra, ahogy tudatosult bennem immáron heten kényszeríthetnek majd Krillin jelmezbe.
  Elég kevés dolog jutott el hozzám a következőkben. Bár úgy éreztem sikerült megszabadulnom a papíroktól, továbbra is szédelegtem. Pedig nem vígasztalt, ami körülöttem ment. Valami tűzoltásról volt szó. Rögtön összeugrott a hasam a gondolatra, hogy a baj beütött és Natsuki-anesan beleesett a lángokba! Jaj ne, miattam baja esett Natsuki-anesannak! Holott megállíthattam volna… mit tettem?!
  Könnyeimmel küszködtem, majdnem elsírtam magamat, ami ha valaha Aniki fülébe jutna, tuti halálra cikizne miatta. Mondjuk, legalább elmehetnék Natsuki-anesanhoz bocsánatot kérni a túlvilágon. De akkor is! Viszont, ahogy hallani véltem a hangját teljesen eltörött nálam a mécses. Nem volt fair, amiért rosszul vagyok és segíteni se tudtam Natsuki-anesannak. De ő kitartóan segít még a túloldalról is! Mindezek után aligha foghattam Heisuke-anisan pártját.
  – Csak spoilert neeee – hörögtem elhaló hangon. Elképzelésem se volt milyen térképről van szó. Nem mertem kinyitni a szemeimet, mert még mindig nem léptem túl Taichou hat ikertestvérén, holott biztos voltam benne egy igazi Taichou van. Meg azzal sem akartam szembesülni Natsuki-anesannal mi történhetett az én hibámból. Egy gyáva nyuszi vagyok…
***
  Kellemetlen szagok csapták meg az orromat. Mi ez, mi ez, miért vagyunk itt, hogy kerültünk ide? Nem éppen volt kellemes erre ébredni, arra meg végkép nem, hogy a sötét mély valamivel nézünk farkasszemet a Taichouval. Nem sokáig tűnődtem a kérdésen mégis mit keresek a kapitány hátán egy sötét, büdi, határtalanul mélynek tűnő csatorna elejében. Kétségbeesetten csomózódtam rá, ahogy kiújult a magasságtól való félelmem, melynek létezéséről ez idáig fogalmam sem volt.
  – WÁHÁÁÁ! Könyörgök, ne dobj le Taichou, még nem vertem meg Heisuke-kunt a konzoljátékban! – sipákoltam, hallását sem kímélve a kapitánynak.
  A zuhanást rettegve éltem meg, még úgy is, hogy a Taichou feláldozta magát, értem, egy egyszerű tisztért! Sértetlenül sikerült megúsznom ugyanis. Már készültem meghálálni és elmondani a kapitánynak valóban megérdemli a szuperhős ruháját. De ekkor szemeim elé került eddig halottnak vélt Natsuki-anesan.
  – Natsuki-ane… san! Hát élsz! – rikkantottam fel lelkesen, felé nyújtottam a karjaimat. Megpróbáltam azonnal felpattanni, hogy átöleljem, viszont valami határozottan visszatartott. Mielőtt utánajárhattam volna egy koppanást éreztem kobakom hátulsó részén, mire jótékonyan elsötétült előttem a világ. Mikor nevemet hallottam csak hörögni voltam képes. Írtóra fájt a derekam és a fejem egyaránt. Vajon tarkóra is lehet unikornis szarvat növeszteni?
  – Yumeee… – arcomat ért érintésre ösztönösen Yumét vizionáltam magam előtt. Nem igazán rendített meg, hogy időügyileg ez egyáltalán nem stimmelhet. Azonnal átöleltem, de lusta voltam kinyitni a szemeimet. Úgy fájt a fejem, mintha másnapos lennék, ami csak egyszer fordult elő és többet sem akartam átélni! És amikor az illuminált állapotban próbáltam nézelődni iszonyú volt. Szóval inkább nem kísértettem a sorsot.
   – És a kalózoknak vannak papagájaik! – Nem igazán értettem, hogy Yume miféle kalózokról beszél, és hogy kapcsolódik a jövőutazáshoz, de fontosnak találtam felszólalni a témában, ha más egyébre amúgy sem tellett tőlem. Legalább bemutathatom, hogy ebben a témában is olvasott vagyok!1

1Kiri időzavarban van az utolsó két bekezdésben Heisuke fejelésének köszönhetően. :”D Így tévedésből Katsut hiszi Yuménak (jövőbeli helyettese a 12. osztagnál).

Karakterlap

Urufu Heisuke

Shinigami

7. Osztag

*

3. tiszt

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 40

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 13 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#4D8FAC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Pajzsvadászat
« Válasz #9 Dátum: 2017. Okt. 14, 12:54:27 »
Büszkeségem fenemód sérelmezi ezt a roppant kínos elszámítást – egyébként ez fizikailag nem lett volna szabad, hogy bekövetkezzen, mert kifejezetten jól számoltam, hacsak nem becsültem alá Natsuki-san súlyát és az ebből eredő lendületet, mert az esetben nem feltétlen lehetetlen a szitu, amibe csöppentem, de inkább maradjunk annál, hogy ez nem lehetett volna opció, és valaki túlzott lendülettel hajította el a kötelet. Igen, tutkó ez az oka jelen szorult helyzetemnek! Vagyis, nem szorult, épp ez a probléma. Szóval a jelenlegi legnagyobb problémám, hogy visszahernyózzak a tetőre.
– Woah! – kiáltok fel meglepetten, mikor deréktájt felemel valamilyen erő. Tudtommal senki nem kísérletezett a közelemben fordított gravitációs eszközzel, szóval ezt valakinek a számlájára kell írnom. Valamiért jobban örülnék az életmentésnek, ha a jelmez nadrágja is rajtam maradt volna. :| A tetőablak széléről követem a mentés további folyamatait, remélem a koppanás nem Natsuki-san volt, bár ezt az alkata nem indokolná. Csak azt nem értem, én miért vagyok még mindig térdig legatyátlanítva.
– Taichou, ezt vegyem lánykérésnek? – nézek jelentőségteljesen a kínos helyzetre, amiben épp vagyunk. Jellemző, hogy nem ért egy mukkot sem abból, amit kérdeztem. Sóhajtva igyekszem visszahúzni magamra végre valahára szabadon engedett öltözetemet. – Huh? Superman, Taichou. Nem gondoltam, nem ismered – nos, nem vagyok benne teljesen biztos, hogy feltétlenül szükséges lett volna válaszolnom erre a kérdésre, de legalább sikerül haladnunk előre.
A placcot felmérve inkább követem a kapitányt le a tetőről. Az óvatosságot abszolút támogatom. Az, hogy eddig nem találkoztunk csapdával, nem jelenti azt, hogy egyáltalán nincs is. Azért még egyszer körülszemlélek, mielőtt követem a Taichout az idegen irodába. Eleve nem tetszik a helyzet, hogy Meiou-fuku irodájában kell lennem. Ki tudja, milyen veszedelmek és ördögi kreálmányok ólálkodnak itt. Sose bízz a tizedik osztagban! Ezt Yuko elég alaposan megtanította.
– Megvan a haditerv, Natsuki-san? – indulok meg a hadnagy felé, ameddig a Taichou Kirihitoha kiszabadításával van elfoglalva. Nem is értem, hogy sikerült betekernie magát a papírokba. Oké, hogy ha a 12. osztag gyártmánya, akkor effektíve elpusztíthatatlan, de az nem lehet ilyen hosszú. A tűz fényében látszik is a cellux, csak ott kellene szétszedni. Legyintek egyet és inkább igyekszem Natsuki-san válla fölött belekukucskálni a talált dokumentumba, ameddig a lángok mögöttem az egekbe nem csapnak. A homlokomra csapok a problémaforrásra pillantva. Az előbb mintha láttam volna itt egy poroltót... Gyorsan felkapom a készüléket, és ráfújok a máglyára. Oké, hogy emiatt fény nélkül maradunk, de legalább nem égetjük le az egész kócerájt. Azt magyarázhatnánk... Bár lehet, a 10. osztagban ez a módi és simán rájuk foghatnánk, de személy szerint nem díjaznám, ha az amúgy is alacsony fizum még megvágnák egy kicsit renoválási költség címszóval. :S
– Szóval hol is tartottunk? – fordulok vissza Natsuki-sanhoz, miközben leteszem a poroltót és ránézek a kihajtogatott papirosra. Ez... ostoba. Ki az a bolond, aki nem nézi meg előre a feladatokat? A végén még kiderülne az utolsónál, hogy csak az elsőt kell megcsinálni, mi meg végigszenvedtünk milliót. Már nyúlnék is a második ablakért, amikor rám szólnak. Mi több, Kirihitoha is emellé a butaság mellé áll. Lemondó sóhajjal törődök bele a többségi döntésbe. Pedig tőle azért többet vártam volna.
– Taichou... – veszek mély levegőt a problémázását hallgatva. Az ő ötlete volt ez az egész betörősdi is, nem? Most akkor ne merészeljen kihátrálni a dologból. – Mivel tudjuk, hogy itt nincs csapda, és ők valószínűleg arra készülnek, hogy majd nem számítunk csapdára, ezért ha készülünk arra, hogy lesz csapda, akkor nem tudnak meglepni minket. Érted, ők nem tudják, hogy mi tudjuk, hogy ők készülnek valamire – próbálok némi értelmet csepegtetni bele, pontosan azzal a logikával, amit ő is használ. Bár nem értem ezt a nagy drámázást. Miféle örökbefogadás? Mi van? És Kirihitoha miért van még a földön, majd onnan a kapitányon? Sóhajjal engedem el ezt a kérdést. Vannak dolgok és részletek, amiket inkább nem akarok tudni. – A térképen a kincsnél a pajzs van, szóval az állomások elvezetnek minket odáig. Ez amúgy is okos terv, Obaka-taichou magától nem találna ki ilyet. Meiou-fuku viszont nem döntené romba az egész várost. Van pénze, de nem vállalna fel egy teljes újjáépítést – teszem még hozzá, hátha ezzel sikerül meggyőzni. Azért megkérdem Natsuki-sant, vessünk még egy pillantást a papirosra, hogy pontosan mi is a feladatunk, és merrefelé kell elindulnunk. A csatornán való áthaladás oké, de hol és merre. – Milyen jelzés? Natsuki-san, te találkoztál valamilyen jellel? – nézek tanácstalanul a térképet tartó hadnagyra. Ha azt írják, van jelzés, arra lenne a legegyszerűbb haladni, természetesen úgy, hogy közben felkészülünk minden eshetőségre. De látszólag a többieknek is annyi ötletük van, mint nekem. Ameddig egy kiáltásra majdnem ki nem ugrok az éppen csak felkötött gatyámból. Rángatózó szemekkel fordulok a hangforrás felé. Le fognak buktatni! Várjunk... tudták, hogy jövünk, szóval logikus, hogy sima utunk legyen legalább a csatornáig.
– Menjünk, mielőtt kitöri a nyakát... és Kirihitoháét – sóhajtok lemondóan és követem a valami furi kártyákat gyűjtögető kapitányom. Azért időnként körülkémlelek, nem lesekedik-e ránk valaki az egyik kanyarban, de semmi. Csak a kapitány válla fölött elnézve szemlélem meg, mégis miket gyűjtöget. Felhordülök a korongok ábráin. Ezek volnának az útjelzők?! Hát ez egyenesen vérlázító kihívás! Ha eddig gondolkodtam volna a visszavonulón, ez itt szűnt meg.
A kapitány viszont ahogy nézem, teljesen transzban van, a nyilakat és a csatornafedőt mintha észre sem venné. Ezt észlelve villámgyorsan kapom le a ninjaruha sálját és kötöm a derekuk köré, hogy ha ugrani akarna, legalább valami lassítsa. Éppen csak befejezem a csomót, mikor már kaphatok is az anyagdarab után, mert két társamnak hűlt helye a felszínen. :| Igyekszem Nii-santól tanult módon kitámasztani, hogy tartani tudjam a dolgot, mikor is neonként kezd el villogni elmémben a felirat: Natsuki-sant sem sikerült megtartanom, ők meg ráadásként ketten vannak... Zseniális. A szag mindenesetre elérhetett valamit, mert ketten is áriázásba kezdenek, és mivel még nem rántottak le, Taichou valahogy fékezhetett. Nos... Hangsúly a „még” szón. Miközben Natsuki-san valahogy lekeveredik, a tovacsúszó kapitány és Kirihitoha súlya engem a sál miatt leránt a mélybe.
– Bocs... – huppanok nyekkenve valakin, majd gyorsan feltápászkodok. Hálát adok az égnek, nem Natsuki-san az. Gáz lett volna a kis méretű hadnagyot letaglózni. Nem mintha ettől jobb lenne a helyzet. A furcsa foszforeszkáló ragadozó jószág miatt nem kell lélekenergia gömböt idéznünk, anélkül is látunk. Azonnal az ígért útjelzők után kezdek kutatni, de Taichou sokkal ügyesebben megtalálja őket. Még az alélt Kirihitohával a hátán is. Közben előveszek a remekül felszerelt jelmezből egy zacskót, hogy tudjuk mibe gyűjteni a tazókat. A kezünk még kellhet, azokból meg már kezd sok lenni. Közben megerősítem a sárga ninja által adott információkat, miszerint csak mi vagyunk lenn a csatornában. Legalábbis senki más lélekenergiája nem érződik errefelé. Inkább nem teszem hozzá, hogy van olyan technika, amivel ezt el lehet érni. Elég ha én figyelek erre, és készülök arra, hogy ha kell, igazi ninjaként eltűnjek szem elől meglepetéscsapásnak.
– A képeken? – nézek meghökkenve Natsuki-sanra. A kérdése továbbképzésért kiáltott. – A szupergonoszok. A hősök ellenségei. Mi a hősöknek szurkolunk, azokról vannak a szupercuccaink, meg a játékok is. A kártyákon meg az ellenségek vannak. … Majd ha megszereztük a pajzsot, megnézünk belőlük pár mesét, hogy Natsuki-san is tudja, kicsodák – ígértem a hadnagynak. Amennyit velünk van, csodálkozom, hogy még nem tudja pontosan, kikről van szó. De ez a legközelebbi magyarázat, amit adni tudok. – Furcsán kell kinézniük, hogy tudd, ők a rosszfiúk – válaszolok a megjegyzésre. És éppen ezért creepy, hogy pont ők mutatják nekünk az utat.
A csatornavégre érve döbbenten nézek a nyilakra, amik a létrára mutatnak. Ez most komoly? Nem tudom eldönteni, sértésnek vegyem-e, ennyire idiótának néznek minket, kiírják az instrukciót, mikor a nyom is itt szűnik meg. De a problémafelvetés jogos. Valahogy körül kellene kémlelni úgy, hogy ne jöjjenek rá, már itt vagyunk a nyomukban, rajta az ügyön és a megoldáson.
– Ha fenn fel tudnánk mérni a terepet észrevétlenül, az király lenne. Cica képes erre? – érdeklődöm le Natsuki-santól, hátha egy problémát kipipálhatunk. Taichou kérdésére el kell gondolkodnom. – Hát, szerintem a viszonyunkat ismerve nem várják, pontosan azt tegyük, ami le van írva. Normál esetben csapdát sejtenénk és épp az utasítás ellenkezőjét csinálnánk, szóval ha erre készülnek, akkor a legjobb esélyünk, ha nem azt tesszük, amire számítanak, tehát követjük az utasítást. Natsuki-san, most már megnézhetjük a második feladatot? Ha jól tippelek, az elsőn már minimum félig túl vagyunk, ha még nincs megoldva – remélem, most már lassan megengedi, hogy felkészüljünk lelkiekben a ránk váró akadályokra. Jobban szeretném azelőtt elolvasni azt az utasítást, hogy már besétáltunk a csapdába. Szerintem azt se várják tőlünk, hogy időben ránézzünk arra a térképre.

Aláírásért köszönet Naonak! *w*

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Moderátor

*

Hozzászólások: 176

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 972 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Elérhető Elérhető

Re:Pajzsvadászat
« Válasz #10 Dátum: 2017. Okt. 24, 23:02:20 »
Ha sikerül találnotok módot, hogy körülnézzetek a csatornafedő túloldalán lebukás nélkül, azt az információt szerzitek, hogy odafenn sincs jele rajtatok kívül senkinek. Amint ténylegesen felkukucskáltok, tapasztalhatjátok, hogy a helyszín igen komolyan megváltozott: sűrű erdő, szinte már dzsungel vesz benneteket körbe (a növényzet persze nem a mediterrán változat), a csatornafedő tetejét is vastagon borítja a gaz. Ugyan kisebb tisztásszerű részen vagytok, a térdig érő fű nem sokat segít helyzeteteken. A fák sűrű növése miatt majdnem olyan sötét van, mint magában a csatornában, elvégre a csillagok és a Hold fénye nem igazán szűrődik le hozzátok, bár a csatornafedő környékén valamivel jobb a helyzetetek.
A térképen 2-es szám mellett egy ábrát láttok, amin a korábban titeket megszemélyesítő állatkák valami liánon hintázva haladnak a fák között egy faház felé, alattuk veszélyes krokodil ólálkodik. A szám melletti ablakban található utasítással sem mentek többre:
“A kincs megszerzéséhez szükségetek lesz egy hátizsákra és egy kötélre. Az erdőben vigyázzatok, mert a 4 jelzésből csak 2 vezet titeket jó irányba! Szerezzétek meg a táskát és a kötelet, és ha mindkettő megvan, a nyomok elvezetnek a következő feladathoz! Legyetek óvatosak, egyik ösvény sem veszélytelen!”
Ha kicsit felderítitek a tisztás környékét, meg is találjátok a 4 jelzést: az egyik az Avengers A betűje, a következő inkább a Disney mesékből ismert, egy tündérke mutatja az út elejét. A következő kettő már ijesztőbb: a DC univerzum Jokerének arcmása, illetve a Marvel világ Hydrájának szimbóluma jelzi az ösvényt.

Disney Route: útjelzők: Tinkerbell, és a Disney hercegnők koronái.
(click to show/hide)

Avengers route: Útjelzők: Avengers A-betűi
(click to show/hide)

Joker route: Útjelzők: Joker arcmásai a DC univerzumból
(click to show/hide)

Hydra route: Útjelzők: A Marvel univerzumból ismeretes Hydra jelképe
(click to show/hide)

Irányadó határidő: 2017.11.31.

Karakterlap

Dansouko Kirihitoha

Shinigami

7. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
8 500 / 10 000

Hozzászólások: 30

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
indigólila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Az idő nem csak a jövőt lopja el, a múltat is.

Post szín:
#AF4B6C // #692D40


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Pajzsvadászat
« Válasz #11 Dátum: 2017. Nov. 15, 00:31:40 »
  Sűrűn legyezgettem arcom körül jobbommal, ahogy egy szúnyogot hallottam zenélni fülem mellett. Roppantul idegesítő volt és igencsak zavart Yuméval való diskurálásomban, pedig igen komoly témáról diskuráltunk, a raptorokról volt szó.
  Viszont mikor úgy érzékeltem, leszállt rám az álnok, akkor azonnal ütöttem. Tarkóm sajdult bele a műveletbe, fel is pattantak tőle a szemeim. Rögtön elszontyolodtam, ahogy szembesültem vele Yume csak álom volt és valójában a Kapitányt fojtottam meg kis híján a túláradó szeretettemmel. Hát, ez ciki… De várjunk csak, ez azt jelenti, hogy a raptorok igaziak?
  – Milyen raptorok? Merre? Hol vagyunk amúgy? És mit csinálunk itt? – kétségbeesetten kapaszkodtam a Taichouba, talán túlságosan erősre is vettem a figurát, mikor hallottam harácsolva veszi a levegőt, ahogy nyakánál átvetettem a karjaimat. Tétován kértem bocsánatot az esetért, de nem tágítottam, míg nem kaptam választ a kérdéseimre. Jó lett volna felzárkózni. Utolsó, amire emlékeztem, hogy Natsuki-anesan hála az égnek él… Tényleg! Él!
  – Natsuki-ann…. san! – azonnal Natsuki-anesant kutattam a tekintetemmel. Csak miután jelet adott magáról, akkor nyugodtam meg és rebegtem hálát a kamiknak, hogy nem esett a lángokba besült mentőakcióm után.
  A raptorok elől logikusnak találtam a fára menekülést. Bár egy hangot nem hallottam, ami azt jelezné, tényleg raptorok vannak itt. Mondjuk azok a dinók okosak… Öhm, álljon meg a fáklyás menet! Dinók?
  – Taichou, Taichou – böködtem a vállát kivívjam fél pillanatra a figyelmét. – Anou… Taichou. Csak a dinoszauruszokról… azok már réges-rég kihaltak, nem? – jegyeztem meg tétován. Az érv, Jurassic Park-ban feltámasztották őket ez igaz volt. De mégis csak kitalált történetről volt szó, ami nem igazán elfogadható ellenérvnek. Haboztam erről felvilágosítani a Kapitányt. Aztán belebegett elém Yume és a 12. osztag képe. Nem találtam kizárásos dolognak, hogy akár végeznek efféle dinós feltámasztós kutatásokat ott. Úgy örülnék egy központi számítógépnek, ahol ezt megnézhetem! Most nagyon érdekelt, hogy Yoriko-anesan osztagában vajon folytatnak efféle kísérleteket vagy sem. De jobb volt inkább azt feltételezni igen, mintsem meglepődni. Meg ki tudja, Taichou nagyobb dinoszaurusz szakértőnek tűnt nálam. Így, hosszan való tűnődés után végül neki adtam igazat.
  Ekkor, kicsit megkésve sikerült felcsatlakoznom a gondolatmenetre, hogy mi a térkép következő utasítása, és hogy miket kellene követnünk.
  – Állj, állj, állj! Van Avengers? Vannak olyan képek? Menjünk arra! Lécci – jelentettem ki hirtelen. Amerika Kapitány iránti imádatom mondatta ezt velem és nem tűnt valami épkézláb érvnek vele dobálózni, tekintve hogy a Taichou és Heisuke-anisan is megszállott Ironman rajongó. Megköszörültem a torkomat.
  – Mármint, eddig gonoszokat gyűjtöttünk, igaz? – vártam megerősítést. – Szóval logikus, hogy most a rosszakat kiütő jókat kell gyűjtögetnünk! Meg a túra is! A pajzs visszaszerzése, a mi kalandunk is egy bosszúálló akció azért, hogy visszanyerjük a pajzsot!! – próbáltam erre felhívni a többiek figyelmét is.
  Amikor meghallottam a Kapitány a Hydra útvonalán menne, menten elborzadtam.
  – De neee! Ők gonoszak… Amerika Kapitány a jó fiúk oldalán áll, miért kellene a rosszakat követnünk? – mutattam határozottan az Avengers jelzések felé. Ez a kövessük a Hydra képeket majdnem olyan rossz ötlet volt, mint Joker rémisztő képarcát követni vagy a hercegnőket. Az előbbi para, az utóbbi meg túlságosan lányos (már bocsánat Natsuki-anesan T-T)!
  Mikor mindenki a Kapitánynak adott igazat (rajtam kívül), merthogy nekem egyáltalán nem tetszett az ötlet a Hydra jelzést kövessük, mégis arra indultunk el. Szörnyen igazságtalannak éreztem mindenki ellenem volt, pedig szerintem volt logika abban, amit mondtam. Amerika Kapitány jó fiú, az Avengers a jó fiúk, eddig rosszak voltak és akkor most jók kellenek. Én nekem magától értetődő a dolog! Ők mit nem tudnak ebben követni?
  – Taichou, szabad szólnom? – kérdeztem kisvártatva. – Szerintem vissza kellene fordulnunk az Avengers útvonalra! Biztos vagyok benne, hogy az a jó útirány! – próbálkoztam, hátha sikerül hatnom rá. Tudtam, hogy nem szép dolog a kapitány szavai ellen lázadni, főleg nem úgy, hogy nekem extrán hálásnak is kell lennem, amiért a hátán cipel. De mégis, a Bosszúállókról volt szó. – A Hydra veszélyes, még a SHIELD-ben is el tudott bújni… Szóval honnan vesszük, hogy nem egy hamis pajzsot találunk majd az út végén? Mert valójában a jó irány az Avengers lett volna? – húzogattam meg a kapitány vállán a ruhát, ahogy próbáltam meggyőzni adja ki a parancsot a visszafordulásra.
  – MEGMONDTAM! – rikkantottam el magamat, ahogy felfedeztem elfogyott a fa, merthogy patak közelébe értünk. Sápadtan mutattam előre a víz irányába. – A víz! Tuti, hogy hydra van benne! És most le is kell ereszkednünk oda, mert nincs több fa! – mély levegőt vettem, hogy tovább folytassam kissé hisztérikusan csengő tiltakozásomat. – Biztosan csapda, ne menjünk le, hanem forduljunk vissza és menjünk az Avengerses úton inkább – tettem újabb kísérletet arra, hogy meggyőzzem a többieket. Ennél nyilvánvalóbb nem lehetne, hogy veszélybe sétáltunk! A víz egyenesen arányos a hydrával, csak arra vár, hogy elég közel merészkedjünk… Én tudom! Ráadásul a 12. osztagnak van is hydrája, bár nem tudom, mit keresne itt, ha ez Tokiya-otousama próbatételei. Viszont Yoriko-anesan osztagának is be kellett valahonnét gyűjtenie a lényt!
  – NEEE, nem akarok meghalni, ne menj le Taichou!! Tuti veszélyes! – mikor végre igazat adott nekem, kihúztam magamat, hogy végre meglátta a Kapitány van abban valami, amit én is mondok! De amint levezeti nekem Natsuki-anesanékat mentené. – De neh, miért nem csak odakiabálunk nekik? – nyögtem halkan. – Túl közel vagy a vízhez Taichou – nyüszítettem fel, ahogy premier plán belenézhettem a folyóba és láthattam ennek örömére elúszni ott valamit.
  – A HYDRAAA! – ijedten kiáltottam fel és próbáltam magasabbra mászni a kapitány hátán. De mivel ez nem sikerült kétségbeesetten rángattam a vállát és mutattam reszketve a folyó felé, hogy merre láttam elúszni. – O-o-ott! Ott úszik! Láttam, tényleg láttam!
  Nem egészen értettem a fejleményeket, hogy miért ugrunk csukafejest a vízbe. Vagyis úgy egyáltalán, hogy a Taichou miért találta ezt jó ötletnek. Merthogy én nem akartam a Hydrával találkozni. Amúgy se tudjuk legyőzni, és amennyi fejet növeszthet, egy csetepaté alatt még távolabbról el akartam kerülni. A tartalmas gondolataim helyett viszont kétségbeesett kiáltásomat továbbítottam csak a többiek felé.
  Ijedten próbáltam meg kikászálódni a patakból, ami tűnt méteres óceánnak, annyira nem sikerült a művelet. Folyton beleakadtam a Kapitányba, hol lábunk keveredett össze és estünk ismét a vízbe, hol egyszerre akartunk elindulni és nem sikeredett emiatt a művelet. Mikor kavicsra sikerült esnem akkor meg a stabilan álló Taichouban próbáltam meg felkapaszkodni, hogy ne hagyjon hátra, mert nem akarok hydra eledel lenni. De ő sem állt túl stabilan így szinte azonnal visszapottyant.
  A Kapitány akcióját, hogy rajtam próbál átgázolni nem igazán értettem, de ahelyett arról kérdezném, miért ezt csinálja inkább csak azért könyörögtem vigyen ki a partra, mielőtt jönne a hydra. Ha más nem, akkor a lábára csomózódom!
  – Úgy örülök, hogy ti jól vagytok! – majdnem megkönnyeztem, ahogy Heisuke-anisant és Natsuki-anesant épségben láttam viszont a parton és nem estek a Hydrás vízbe.
  Utólag döbbentem rá nem kellene őket ölelgetnem, mert ők is vizesek lesznek. Mivel Natsuki-anesan Heisuke-anisan hátán volt, így egyszerre tudtam mindkettőjüket beölelgetni. Meg nem is igazán értettem egyáltalán miért akarom ennyire megölelni őket, ha hagyják. Talán azért, mert nem akartam, hogy lássák a könnyeimet…
  Kettéállt a fülem, ahogy hallottam még ezek után is folytatnák az utat. Értetlenül néztem felváltva a Kapitányra és Heisuke-anisanékra.
  – Én ugyan nem megyek innét egy tapodtat sem! – jelentettem ki határozottan, majd vágódtam le a földre törökülésbe. – Az előbb rántott be magához minket a hydra! Ha ez nem elég, mi kell még ahhoz, hogy meglássátok, ez az út a rossz út! – mellkasom előtt összefont kezekkel, felfújt arccal néztem oldalra. Nem láttam értelmét tovább vitatkozni. Viszont én nem akartam tovább menni és még több csapdába belezakózni.
  – N-nem is hisztizek!! – kértem ki magamnak a Kapitánytól kapott vádat, szavaimmal ellentétben eléggé hisztérikus hangon. – Tudom, hogy a pajzs a tét, de rossz úton megyünk! – csaptam le jobbommal a földre ökölbe szorított kézzel. Idegesített, hogy nem látják meg a valóságot… Pedig csak nem akartam, hogy rossz irányba menjenek és még több baj érje őket.
  Ruhám nyakánál érzett fogást Heisuke-anisantól váratlanul ért. Némán tűrtem, hogy így próbálnak tovább vontatni az úton. Bár nem különösebben zavart, mert így legalább bebizonyíthatom a Taichounak, hogy igenis, nem hisztizek és nekem van igazam.
  – Különben is, ha a Kapitány odafigyelt volna, akkor a hydrának nem lett volna esélye berántani minket a patakba! – tisztában voltam vele, hogy ez nem tartozott konkrétan ide. De, amikor Anikivel veszekedtünk mindig felhoztuk a másiknak a hibáit. Azzal hatást lehetett gyakorolni! – És ha nem estünk volna a vízbe, akkor most nem fáznánk! – nyomtam el a didergésem hangját, csak azért is királyi többest használva, mert tuti ő is fázik, csak nem hajlandó beismerni.
  – Íme, az újabb csapda – mutattam a hídra. A sátor nem volt számomra igazándiból gyanús, az odavezető út annál inkább. – Megint a víz fölé vezetnek minket. A víz fölé, ahol a hydra is él… – emlékeztettem a Kapitányt a korábbi esetre.
  – Én nem megyek át! Tuti, hogy csapda! – jelentettem ki végül. Látványosan rá is csomózódtam a híd biztonságosabbik oldalára, mielőtt a patak fölé rángatnának. – És szerintem nektek se kellene arra mennetek… – fűztem hozzá.
  Natsuki-anesan csiki támadása viszont váratlanul ért. Kegyelemért könyörögve kapkodtam magam elé praclijaimat, hogy abbahagyja a műveletet. Elég nehezen sikerült megfogalmaznom a nevetés miatt, de reménykedtem hamarosan abbahagyja a dolgot. Arra nem számítottam, hogy úgy menekülök meg, majd esek ismét a patak rabjává, hogy a Taichou maga rúg bele a hydrás vízbe.
  Rémülten kapálózva, eléggé esetlenül sikerült kimásznom csak a partra, a vissza zakózást hatszor, ha nem hétszer elismételve. Még ha azt is mondta a Kapitány küzdjem le a hydrát, nem akartam leküzdeni a hydrát. Éppen arról vetítettem nem akarok a lénnyel harcolni. És külön örültem, hogy a kiáltozásom és csapkodásom nem vonzotta ide. De csak a partnak nem sátras oldalára sikerült kievickélnem. Ahogy kihúztam magamat, szemem sarkából még elcsíptem, hogy a többiek bemennek a tízes számmal ellátott sátorba.
  Morcosan csavartam ki ruhámból a vizet. Nem vártam el, hogy megvárjanak, sőt örülhetnek, hogy én megvárom őket és nem megyek el egyedül felfedezni az Avengers útvonalat. Egyszerűen odavetettek élő koncnak a hydrának, pedig én csak őket akartam menteni… Hihetetlen volt Taichou hálátlansága, annyira idegesített vele, mintha Aniki lenne.
  Ahogy ruhámat csavargattam vettem észre a bokrot, mely mellett sikerült kikötnöm. Nagy pókhálói és pókjai váratlanul értek, ijedt kiáltással vetődtem arrébb tőle. Ha választani lehetett, inkább a hydra, mintsem a pók. Semmi garancia nem volt arra, hogy Spiderman leszek a csípésük után. Yuko-okaasama pedig már egyszer elmesélte ezek a bogarak miféle fertőzéseket, betegségeket hordoznak magukban. Szóval nem akartam saját bőrömön megtapasztalni mi volt igaz abból és mi nem.
  Letelepedtem bő fél méterre a vízparttól és vártam, hogy jöjjenek a többiek, bár egyáltalán nem értettem, hogy mit vannak ennyi ideig a sátorban. Annyira azért nem olyan hatalmas, hogy ne tudják átszaladni pár perc alatt. A pajzs mégis eléggé feltűnő dolog. A kiszűrődő beszélgetésre sem mentem át a hídon, hogy kiderítsem, éppen miről tárgyalnak az én szavaim ez idáig sem értek semmit. Meg aztán, az egy dolog volt a hydra még nem vetette fel a fejét, lehet, hogy az alkalomra várt, mondjuk, hogy valaki egyedül legyen. Bár én is most egyedül voltam itt és a hydra meg sehol sem volt. Vagy csak nem szereti a csurom vizes falatokat…
  Cseppet sem lelkesített a hydra bármikor lecsaphat rám, hogy a többiek még mindig sehol se voltak és még fáztam is a víz miatt. Meg fájt a fejem és a hátam, meg mindenem, amit a patakban a kavicsokon beütöttem. Mindezek miatt legszívesebben hazamentem volna Tsukito-anikihez, hogy ihassak vele egy forró teát. De térkép nélkül még azt sem tudtam, hogy merre van az arra. Nem mintha megfutamodhatnék, mert a pajzs mégiscsak miattam tűnt el, így az volt a minimum végigjárom ezt az életveszélyes túrát érte. 
  Ostoba Taichou és ostoba hydrás, eddig igazi hydra nélküli útvonal… Talán igazuk volt a többieknek és itt nincs is csapda csak én akartam, hogy legyen. Amiért annyira ragaszkodtam az Avengers irányhoz. A patak is eléggé kicsinek tűnik ahhoz, hogy elférjen benne egy hydra. Eléggé valószínű, hogy a 12. osztag nem itt gyűjtötte be anno azt a lényt.
  Szipogva húztam össze magamat, hogy ne fázzak. És szigorúan nem azért szipogtam, mert sírhatnékom volt, hanem a sok vízben való megmártózás után a hidegtől folyni kezdett az orrom. A szemeimbe meg belement valami.
  Összerezzentem mikor Heisuke-anisan hirtelen belejtett mellém pohárral és szendviccsel a kezében. Sebtében meg is töröltem az arcomat, nehogy azt higgye, hogy azon érzékenyültem el kijött ide hozzám és hozott elemózsiát.
  – Nem sírok! Sírtam! – ahogy tudatosult bennem, hogy egyikkel sem javítottam a helyzetemen mielőbb igyekeztem hozzátenni, hogy csak belement valami a szemembe.
  – Köszönöm – vettem át a teát, majd kortyoltam bele. Szinte ugyanazzal a lendülettel köptem ki, ahogy az iszonyú savanyú, ráadásul hideg ízt éreztem a számban. Hihetetlenül citromos volt, hogy lehet ezt meginni? A jégről nem is beszélve. Azon tűnődtem vajon Heisuke-anisan szándékosan citromozta így be, a Taichou utasítására? Nem voltam kíváncsi inkább a válaszra. Grimaszolva adtam vissza Heisuke-anisannak a poharat, mert így nekem nem kellett a tea.
  – Nem vagyok éhes – próbáltam visszautasítani finoman a szendvicset. A tea után nem mertem kockáztatni, viszont nem akartam lássa valójában tartok az ételtől.
  – A többiek mit csinálnak? Ott volt a pajzs? – kérdeztem kisvártatva, fejemmel a sátor felé bökve. Fél szemmel vizslattam fel közben Heisuke-anisanra.
  – Gondolkodtam és belátom, hogy tévedtem. Nincs itt hydra. A vízszint túl alacsony ahhoz, hogy egy hydra kényelmesen elélhessen benne. Csak én akartam, hogy legyen, mert nagyon szerettem volna elmenni az Avengers útvonalon. – Egy kavicsot dobtam a folyóba, abból a célból, hogy demonstráljam Heisuke-anisannak már nem is félek a víztől. Biztos vagyok benne, hogy nem fog történni semmi.
  – A Taichou nagyon mérges most? – kérdeztem rá félve. Szerettem volna bocsánatot kérni, Yume is mindig emlékeztetett arra, hogyha összevesztem Anikivel sokkal okosabb dolog engedni, mint tovább mérgelődni. Viszont nem tudtam, hogyan kéne… A Kapitányt annyira nem ismertem és nem akartam Krillin jelmezbe bújni azután, hogy valami rosszat mondtam. Ez a ninja téma sokkal jobban tetszett.
   Heisuke-anisan feleletére kissé megrökönyödtem, ahogy megemlíti Taichou kedve nem túl rózsás. De szinte rögtön megkönnyebbültem azt hallva, hogy talán megenyhül, ha visszamegyünk. Akkor talán lesz lehetőségem elnézést kérni a viselkedésemért!
  – Szóval egy hátizsák? Mit gondolsz, melyik útvonalon kell majd menni? – kérdeztem rá, hátha neki már van valami sejtése. Meg így kevésbé fura, hogy a Taichouról kérdeztem az előbb.
  – HOGY MI?! – fakadtam ki, ahogy Heisuke-anisan megosztotta velem ő mit gondol a további útvonalakról. A logika helyesnek tűnt, ahogy jobban belegondoltam. De mégis… egy olyan utat követni, ahol Joker van? Kirázott a hideg és ezúttal nem a vizes ruhától, hanem a gondolattól.
  Nem szívesen mentem volna arra, de érvnek aligha minősülhetett az, hogy szerintem Anya ennyire nem epekedhet egy őrült gonosztevőért, hogy vele alakítson ki egy másik helyes ösvényt. Tokiya-otousama biztosan nem hagyná… Rá kellett jönnöm saját vélekedésem rokonaimról itt aligha épkézláb indokok, így kénytelen voltam fejet hajtani, ha mégis azt az utat fogjuk követni.
  Mikor jött Natsuki-anesan és a Taichou is, hogy folytassuk az utat, hátul zárkóztam fel. Mikor Heisuke-anisanon kívül a többiek mind felmentek a fára a raptorok miatt eleinte én is követni akartam volna őket, de Heisuke-anisan nagyon ragaszkodott a földön való mozgáshoz. Nem akartam, hogy egyedül maradjon, főleg ha jönnek a dinók, szóval inkább lent maradtam vele, hogyha bajba keveredne, tudjak neki segíteni. Meg addig sem kellett komolyabban konfrontálódnom a Kapitánnyal. A szituáció nem tűnt ideálisnak bocsánatkéréshez.
  – Utálom a bohócokat – jegyeztem meg orrom alatt.  Egyáltalán nem találtam bizalomgerjesztőnek az útvonalat úgy, hogy mindenhol Joker vigyorgott le ránk. Még mindig alig hittem el, hogy ez a helyes út. Főleg, hogy Joker aztán köszönő viszonyban sincs a Marvel-el.
  A fémes csattanást követő, Heisuke-anisan kiáltása rázott ki a gondolataimból, a rémült kiabáláshoz azonnal csatlakoztam, mert nem tudtam, hogy mitől kell félni és ez extrán ijesztő volt. Gondolkodás nélkül fogtam meg Heisuke-anisant nehogy leessen, ha már a nyakamba érkezett. Azonnal megindultam a fa irányába ahol a többiek is voltak, hogy felmászhassunk.
  Raptorok. Biztosan jönnek a raptorok – gondoltam rögtön a legrosszabbra, miközben igyekeztem felmászni Heisuke-anisan után. De annyira megijesztett a gondolat jönnek a dinók, hogy ezután szinte átgázoltam Heisuke-anisanon. Utólag döbbentem rá, hogy az én életem kevesebbet ér, Heisuke-anisannak fontosabb lenne túlélni. Viszont addigra már fent voltam a biztonságot adó lombkorona takarásában.
  – Natsuki-an…san! Mit csinálsz odalent? Gyere fel! – elhűlten szóltam le neki a fáról. Mielőbb fel kellett jutnia, nehogy a raptorok kiszagolják és megegyék őt! Nem bírtam nézni, hogy odalent áll, kiszolgáltatottan a veszélyben. Gondolkodás nélkül indultam, hogy megmentsem. Igaz a heves mentőakciómmal majdnem letaroltam Heisuke-anisant. De nem tehettem róla, most Natsuki-anesanról volt szó! Ahogy sikerült lebukdácsolnom mellé, hogy rávegyem, mégis jöjjön vissza a fára értetlenül néztem farkasszemet a felmutatott kisállatra, amitől eleinte ijedten dobtam egy hátast.
  – Nem! Ez nem raptor, ez gyík! De a raptorokhoz nagyon hasonlók, csak a raptorok nagyobbak két lábon járnak, és hosszú fogaik vannak! Viszont a bőrük egész hasonló – magyaráztam, miközben feltápászkodtam, hogy bemutathassam hogyan is néz ki egy raptor mozgása. Ezután kivettem inkább Natsuki-anesan kezéből a gyíkot, ha hagyta, hogy visszaengedjem a fűbe az állatot. Jobb lett volna, ha nem Natsuki-anesan nyúlkál a medvecsapdákhoz.  – Menjünk vissza, jó? – nyújtottam oda kezemet felé, hogy visszakísérjem a fához. Mindezt nagyon alapos munkával végeztem, alaposabban, mint az előbb, mert most lestem jobbra is és balra is, hogyha jönnének a raptorok, akkor időben reagálhassak. Bár ha ki van rakva ide egy csomó medvecsapda, akkor tuti távol tartja a dinókat a helytől. Biztos az elijesztésűkre van, de sosem lehetett tudni! A raptorok okosak!
  – Oké… hogy jutunk itt át? – kérdeztem már odafent a fán, amint sikerült lenyugodnom immáron mindenki raptoroktól mentes övezetben van.
  Ahogy sikerült megfejteni mivel kell átjutni a túloldalra, ha már odalent a medvecsapdáktól lehetetlen közlekedni, nem kifejezetten repestem az örömtől. A kötélből csak egy volt, ráadásul Joker arca azon is ott volt. Honnan tudjuk nem fog leszakadni? Joker semmi jót nem hordozott magában!
  – Heisuke-a…kun! Vigyázz magadra – mondtam neki, ahogy elindult az élen. Félve néztem, ahogy átlendült. Megnyugodva lélegeztem fel, ahogy láttam biztonságban átérni. Natsuki-anesannál viszont majdhogynem körmömet rágtam. Oda sem mertem nézni, így csak az alapján tudtam, épségben átért, hogy a Taichou szólt nekem arról én jövök.
  Remegő tagokkal fogtam meg a kötelet és néztem farkasszemet a mélységgel, majd a távolsággal, ami felett át kéne lendülnöm. Nagyot nyeltem. Mi lesz, ha nem élem túl? Nekem kellene utoljára mennem, nekem itt se kellene lennem! Legalább bocsánatot kellene kérnem…
  – TAICHOU! – fordultam felé nagy elánnal, kissé hangosabban szólva, mint ahogy azt eredetileg terveztem. – Izé… Taichou – megköszörültem torkomat. Kezemben tartott kötelet kétségbeesetten szorongattam. – Tudom, elég ostobán viselkedtem az előbb… mármint az előző útnál. És megértem, hogy haragszol. Hálásnak kellett volna lennem, mert végig cipeltél, de ehelyett… Szóval tudom, hogy nem él hydra a vízben, mármint nem élhet… mert nem megfelelőek a körülmények, mindegy is, nem ezt akartam mondani. Csak… nos, izé, hogy szóval… bocsánat – mondtam ki, bár nem igazán sikerült úgy, ahogy azt fejben elképzeltem. Még a végét is elharaptam egy kicsit. Ennek ellenére félszegen lestem felé, az ítéletére várva. 
  Arcomra fagyott a rémület, ahogy éreztem lábam alól kiszökni a talajt, egy határozott lökés nyomán a hátamon. Hangos, Tarzant is megszégyenítő kiáltással érkeztem meg a túloldalra, ahol már elfogyott az erőm a kötél tartásában, így nem sikerült rendesen megállítanom magamat és Heisuke-anisan felé zakóztam.
  Lassan dolgozta csak fel az agyam a történteket. A Taichou, a Taichou csoda, hogy nem ölt meg ezzel! Ez idáig azt hittem, hogy csak Aniki reagálhat ilyen rémesen a bocsánatkérésekre! Gondolataimból a Kapitány kiáltása térített ki, miközben azt magyarázta álljunk odébb Heisuke-anisannal. Ekkor kászálódtam csak le Heisuke-anisanról majd igyekeztem arrébb vonulni az útból, hogy a Taichou is tudjon landolni. Nem is értem, miért nem várta meg, míg arrébb megyünk? Vagy netán jöttek a raptorok? Bár fán voltunk, nem értem…
  Összeszűkült szemekkel próbáltam kivenni a túloldalt, de tekintetemet bevonzotta a Kapitány műugrása a mélybe. Eltátott szájjal néztem lefelé, majd követtem le a hirtelen felbukkanó, Taichout megmentő kidou kötelet, ami Natsuki-anesan kezében ért véget. Mintha belém csíptek volna, azonnal ugrottam, hogy segítsek neki, hogy fel tudjuk húzni a Kapitányt. Bár picit fogyózhatna, mert nem volt egyszerű a művelet.
  – Raptor volt? – kérdeztem rá, amint a Taichou megosztotta velünk, hogy azért ment volna lefelé, hogy megnézze közelebbről a gyanús valamit, ami odalent tekergett.
  Az utat záró lombházban örömmel támadtam be a gyümölcslevet, ami ott állt az asztalon, majd bontottam fel azonnal az első kezembe esőt.  Ennyi izgalom után már kellett valami folyadék! Natsuki-anesan is megjelent és kért abból, amiből én is készültem inni, mert az narancsos volt. Így miután felbontottam odaadtam neki, mielőtt beleittam volna, én pedig rögtön másik után kerestem. Elkámpicsorodtam, ahogy a Taichou elkapta kezem ügyéből az epreset, így utolsó mentsvárként nyúltam a málnás felé, melynek az íze mégis ezerszer jobb volt, mint az agyoncitromozott teáé.
  – Amúgy, hol van a hátizsák? – érdeklődtem a többiektől, amint megittam legalább a felét az üdítőnek. A kérdés mellett loptam a sütiből is közben, de eléggé árulkodóan grimaszoltam, amint ráharaptam a kekszre és megéreztem a citromos ízét. Fúj

Az IC egyeztetéseket köszönöm! :3

Karakterlap

Rosui Natsuki

Hadnagy

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
14 500 / 15 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 29 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
fekete és sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#EEF51D#0ca9c0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Pajzsvadászat
« Válasz #12 Dátum: 2017. Nov. 27, 00:35:41 »
Nagyokat bólintottam, ahogy Heisuke-san elmagyarázta, hogy kik ezek a bácsik és a nénik a képeken. Vagyis gondolom voltak nénik is közöttük… Ha jól értettem, a mumusok, és a tündérkék, csak más szavakkal. Oldalra biccentett fejjel szemléltem meg újfent a képeket, ijesztően furcsák voltak. De ha azt mondták, hogy erre kell menni, akkor elhittem nekik.  Így Cica fénye mellett mentünk végig az alagúton. A feljáratnál azonban újabb akadály állta utunkat. Teljesen kincskereső kalózocskának éreztem magam, ám hiába próbáltam megemelni az úttorlaszt, nem sikerült. Pedig meg kellett volna, hogy aztán Cica ki tudjon rajta kukkantani, és utána elmondhassa, hogy vannak~e kint ránk váró csapdácskák, vagy őröcskék.
   -Natsukinak nehéz ez a torlaszocska. Valaki megemelgetné neki? -kérdeztem végül, mert nem felejtettem ám el, hogy nem egyedül kell végig mendegélnem ezen az utacskán. És a többiek nagyocskák voltak, és erősek.  El  is bírták emelni a torlaszocskát az útból hai! Utána már nem volt más, csak hogy Cica felkukkantson. Míg ő a szemecskéjével nézett, én lélekenergiát próbáltam érzékelni. Ő is csendben maradt, és én sem éreztem semmi gyanúsat.
   -Cica szerint és, és Natsuki szerint is fel szabad menni! Biztonságos! -mondtam végül. Most azt ugyan nem vehettem alapul, hogy Cica felfénylik~e, avagy sem, mert alapból világított, hisz mutatta nekünk az utat.  De ettől függetlenül még meg tudta mondani nekem hai!
Ebből kiindulva aztán magam is másztam kifele.  Elhittem, amit Cica mondott, hogy nem lehet baj! Fent furcsa terület fogadott minket. Azt hittem, hogy ha felérünk, akkor már látni fogunk, de Cica nélkül továbbra sem lett volna az igazi.  Nagyon elmélyülten olvasgattuk a térképecskét míg meg nem hallottam, hogy valami raptor nevű valami lehet a nagy fűbe.  Csak arra kukkantottam fel, hogy Kiri~san engem hívott.
   -Natsuki jelen! - integettem felé, bár oda menni nem tudtam, mert Katsuo~oniisama hátába kapaszkodott épp. Inkább a megbeszéltek szerint másztam fel a fára. Tetszett ez a fajta közlekedés, hasonlított a Cica útvonalaira. Erről eszembe is jutott, hogy talán a többiek is megtanulták a Cica útvonalat, és most azért megyünk így!  Ennek nagyon örülgettem volna hai! 
Mint kiderült, képecskéket kellett követgetni. Voltak tündérecskés, meg hercegnő koronácskás utacska is. Ám azt mondták a többiek, hogy azokkal csak a mumusok akarnak minket félre vezetni. Legalábbis úgy értelmeztem azokat, amiket mondtak.  Azt ugyan továbbra sem értettem, hogy melyik kép micsoda, de azt már tudtam, hogy melyikek a mumus képek! A furcsácskák! Így aztán végül csak tudtam, merre is kell menni ha mumus úton megyegetünk. A vörös polipocskát kellett követnünk, Onii~sama ezt mondta. Én pedig megbíztam Onii~sanban. Hisz nagy volt, és már többet látott, mint Natsuki hai!
Vagyis bólintottam rá, hogy menjünk a piros paca… polip(?) vonalacskáján. Kis jelzések voltak a fák törzsecskéin , amit követnünk kellett. Bár Kiri~san valamiért nagyon nem örült a polipoknak. Talán mert jobban szerette a tintahalacskákat? Vagy azt hitte, hogy a polipocskák mumuskák? Natsuki egyszer látta Anya egyik könyvébe, olyanba amiben sok kép volt, hogy mi a különbség a tintahalacska, és a polipocska között hai! Más volt az alakjuk hai! Egészen addig beszélgetett Katsuo~oniisannal, míg el nem fogytak a fák, amiken addig haladtunk, hisz azt mondták, veszélyes lehet a magas fűbe. Viszont így kénytelenek voltunk lejönni a földre. Bár annak örültem, hogy ott már könnyebben lehetett haladgálni hai!  Mivel Onii~san Kiri~sant vitte, így én Hei~san mellé mentem, hogy meg tudjam fogni a kezecskéjét. Elvégre így egyikünk sem fog elveszni hai!
Arra ijedtem csak meg, de arra nagyon, amikor hangos csobbanás hallatszódott! Egyből a hang irányába figyeltem, még pont időbe, hogy megláthassam Kiri~sanékat.
   -Menjünk, segítsünk nekik! -kértem Hei~sant. Azt mondta, nem lehet már rajtuk. De nem voltam hajlandó feladni! -Natsuki akkor is megszeretné próbálni! Nem maradhatnak végleg a polippal hai! - magyaráztam neki, meg próbáltam indulni a víz felé.  Arra láthatóan megkönnyebbültem, hogy nem volt mély a víz. Bár így meg felmerült a kérdés, hogy ekkora vízben élnek tintahalak?
Szerencsére azért sikerült nekik kijönniük, még meg is lettünk ölelgetve, ám Kiri~san megint nem akart velünk tovább jönni. Együtt érzően adtam neki egy pocky~t, hogy ennyire megrázta a vízbe pottyanás, ám utána oda mentem Onii~sanhoz, és megfogtam a kezét. Hei~san Kiri~sannal jött tovább.  Ez egészen addig működött, míg egy hídhoz nem értünk, ahonnan végképp nem volt Kiri hajlandó tovább jönni. Márpedig Chiyo~nee is mindig azt mondta, hogy nem hagyunk senkit hátra. Mindenképp meg kellett próbálnom hát valahogy rábírni a fiút, hogy jöjjön mégis velünk. Vagyis bevetettem a kivédhetetlen csikizést, ami a többieknél is mindig be szokott jönni, láttam Anyától! Büszke voltam, hogy itt sem maradt hatástalan. Noha Kiri ezután sem volt hajlandó velünk átjönni a hídon. Pedig az illatok olyan csábítóak voltak… arra viszont csak húztam a nyakacskám, hogy Onii~chan végül visszalökte a vízbe Kirit.
   -Nem fog megfázni? -kérdeztem tőle halkan. Aggódtam, nehogy valami baja legyen. Viszont Katsuo~san ment tovább, vagyis újra megfogtam a kezecskéjét, le ne maradjak. Egyenesen a sátorhoz mentünk, ahonnan nem éreztem semmi gyanúsat, viszont nagyon finomakat igen!  És ahogy beléptünk, egyből be is igazolódott a gyanakvásom! Nagyon sok szép és illatos finomság várt ránk. Csak ránk! Kérdőn néztem azért Onii~chanra.
   -Natsukinak meg szabad kóstolnia?-kérdeztem könyörgőn, hisz olyan szépek voltak!  Hangosan megkordult a gyomrocskám, az illattámadástól! De Anyu azt mondta, hogy nem szabad csak úgy bárhonnan enni…  Ám Onii~sama igazi hős tündérharcos volt maga is jó példával járogatott elő, amikor megengedte!  Ki kellett bontogatni a dobozocskákat, hogy a szendvicsekhez hozzá jussunk. És ahogy beleharaptam… nagyon nagyon finomacska volt hai! Nagyon jól esett az uzsonnácska, és a teácska is, és talán picit belemerültem az evésbe, mert arra eszméltem, hogy már indulunk is tovább. Elővigyázatosan még egy szenvicset azért eltettem, hogy ha az úton megéheznék… vagy valaki más megéhezne, azért legyen miből eszegetni, úgy indultam a többiek után.
Egy újabb cserkész ösvényt is végig kellett járnunk, aminek magamban, csendesen örültem. Fel kellett mászni a fácskákra megint hai! A fűben megint raptor nevű mumuskák voltak. Egészen olyan volt ez a játék, mint a lávás játék! De inkább nem osztottam meg velük, hogy azt a játékot is szeretem hai. Így aztán titokban, de lelkesen kapaszkodtam, meg csimpaszkodtam, meg lendültem, amikor újfent ijedt kiáltást hozott a szelecske felém. Most nem csak Kiri de Hei~san is megijedtek, hallottam a hangjukból. Ahogy azt is, hogy ugrottak fel a fára, pedig eddig a földecskén akartak jönni.
Aggódva ugrottam le, hogy megnézzem, mi ijeszthette meg őket. Meg is láttam egy gyíkot. A gyíkocskák hidegek voltak, és furcsa volt őket megfogni, mint  a kígyócskákat. Gyorsan fel is mutattam, mert én azért megfogogattam. Biztosra szerettem volna tudni. Hátra is pottyant tőle Kiri~san, bár utána azt mondta, hogy nem ilyenektől ijedtek meg az előbb. Nagyon figyelmesen bólintottam az elhangzott leírásra. Ha ilyen lényt látok, akkor sietnem kell, hogy megvédelmezhessem őket tőlük hai! Bólintottam egyet, és mentem vissza én is a fácskára, ahogy Kiri~san megkért rá. Ügyesen haladtunk végig, még azok az ágacskák is meg voltak jelölgetve, amik megbírtak mindenkit. A végén azonban komoly feladatocskát kaptunk hai! Kötéllel kellett átlendülnünk a másik oldalra. Hei ~sama ment elöl, ám emlékeztem rá, hogy korábban ő is félt a raptorocskáktól, szóval mentem én is utána. Utánam sietett Kiri~san is, majd nagyon bátran Onii~san maradt utoljára. Végül lendült ő is, ám egy láthatatlan mumus elkapta a lábacskáját, és el kezdte lefele húzni. Szinte gondolkodni sem volt időm. Egy kidou inda lőtt ki a kezecskémből, ami aztán szerencsére Onii~sant elkapta. Viszont felhúzni egymagam nem tudtam volna. Szóval hálás voltam Kiri~sannak, hogy segítkezett egyből.
   -Natsuki köszöni szépen! -mondtam neki, ahogy Anyu is tanította, hogy kell. Ahogy felért Katsuo~san, hozzá is hozzá mentem, hogy beöleljem.
   -Onii~san nem sérült meg? Natsuki megijedt, hogy baja eshet! - mondtam neki halkan, készen rá, hogy ha bármi baja lenne, meggyógyíthassam hai!
Innentől kezdve szerencsére izgalmak nélkül jutottunk el egy újabb kuckóig, ahol megint csak finomságok vártak minket. Kifejezetten jól esett a narancs ízű frissítő! Meg is köszöntem Kiri~sannak, hisz tőle kaptam hai!    
   -Térképecskét megnézegetjük?-kérdeztem Hei  bácsit a finom innivaló után!