Szerző Téma: Chizuyoshi Anju Kita  (Megtekintve 607 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Chizuyoshi Anju Kita

Eltávozott karakterek

1. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
8 000 / 15 000

Hozzászólások: 19

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 5 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
orgonalila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Post szín:
#C8A2C8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Chizuyoshi Anju Kita
« Dátum: 2017. Júl. 02, 17:26:14 »
(click to show/hide)
Az IC részekért külön köszönet Nao-nak, aki nélkül ez a karakter még mindig porosodna a tervek között! :3
Adatlap
Név: Chizuyoshi Anju Kita (Született: Amatsuji Izayoi Yukichi)
Nem:
Kaszt: Shinigami
Születési idő: 2115. december 24.
Kor: 278 (küllemre 16-17)

Kinézet
165 centiméter magas, látszatra 16-17 év körüli leányzó. Hosszú haja őseire jellemzően fehér színű, némi ezüstös csillogással. Frufruját szinte mindig eltűzve hordja, ám még így is szemeibe lóg. Lilás-rózsaszínes szemszíne ugyancsak távolabbi őseitől eredeztethető. A színektől eltekintve édesanyjának szinte kiköpött ifjúkori mása – ezt jelenleg óriási hátrányként éli meg, bár egész életében büszke volt erre az apróságra, és mindig dicséretnek vette, ha hozzá hasonlították. Magasságát anyai nagyanyjától örökölte, e tekintetben elégedetlen kinézetével, noha voltaképpen nincs oka rá: a különféle harcművészeteknek köszönhetően atletikus, ám a kellő helyeken mégis gömbölyded, nőies alkattal áldották meg génjei. Ez utóbbit többnyire igyekszik viseletével takarni. A hagyományos shinigami uniformishoz képest felsőjének ujja bővebb és pár centivel hosszabb. Ennek oka, hogy a ruha alatt fekete, tenyereit is takaró karvédőket hord, melyekre különböző bénító szerekkel bevont dobótűket tartalmazó tokok vannak rögzítve – öltözetének ujjai ez utóbbiakat pedig kiválóan elrejtik mindenki elől.

Jellem
Édesanyja egyszem kicsi hercegnőjeként nőtt fel, ebből kifolyólag gyakran képes elkényeztetett fruskaként vagy dívaként viselkedni. Bár mindigis szeretett volna teljes testőri kiképzést kapni, ez sosem valósult meg, így nem is viseltet mindig kellő alázattal és tisztelettel mások felé. Szereti a rendet és a fegyelmet, ezeken a területeken bárkit és bármikor hajlamos kioktatni, ugyanakkor heves kiakadásaival időnként saját elveivel is szembemegy. Emiatt kissé ellentmondásos személyiség, és neveltetéséből fakadóan saját hibáit képtelen fel- vagy elismerni – mások felé. Mindig mindent jobban tud, ugyanakkor ha hasonló szituációba keveredik, ő sem képes a saját maga által diktáltaknak megfelelően kezelni a helyzetet. Rendszerint pontosan ugyanolyan bakikat vét el, mint akinek kiselőadást tart, hiába tudja, hogy ennél okosabb is lehetne, és máshogy kellene hozzáállnia a dolgokhoz. Mivel rengeteg fogadott testvér között nőtt fel, állandóan a tökéletességre törekszik, ezt várná el magától, hogy édesanyja büszke lehessen rá. Anyját a rajongásig szereti, mindig felnézett rá, és bár az ő szemében mindig tökéletes is volt, képtelen megbékélni azzal, ha hibákat vét – ilyenkor úgy érzi, csalódást okoz az egyetlen szülőjének. Mások előtt ugyan sosem fogja bevallani, de ezeket a hibákat traumaként éli meg, az ebből keletkező feszültséget pedig mások kritizálásában éli ki.


Zanpakuto
Neve: Atsureki no Tenkou – Viszály Mennyei Királynője
Fajtája: Árny

Kinézete: A zanpakuto katana formáját vette fel, ám már megjelenésében is megmutatkozik, hogy nem hétköznapi fegyver. A saya sötétlila, csaknem fekete színű. Hegyénél arany díszítésű, melyen lila kövek kapnak helyet. A kard markolata felőli oldalán a sayán fekete, apró fehér kövekkel díszített virágok találhatók, míg a saya közepén ofudák tekeregnek, mintha csak elzárnák a fegyvert. A sötét szín folytatódik magán a fegyveren is: a katana markolata csaknem teljesen fekete színt öltött magára. A keresztvasnál oldja a kompozíciót egy csekély arany díszítés. A markolat kifejezetten előkelő, lila kövekkel kirakott. A markolatgombról díszes omamori lóg, amin megjelennek a sayán is látható, sötét virágok az aprócska fehér kövekkel.
Lelke: Hosszú fekete hajú , lila öltözetben. Bőrének tónusa sápadt, kissé kékes árnyalatú. Egész lénye mintha lebegne, nem hat rá a gravitáció. A káoszban, felfordulásban érzi magát igazán otthon, ez világára is jellemző, a belső világban minden az ő szeszélyei szerint változik, nincs kimondottan állandó, talán csak a csillagképek, melyek valamilyen formában mindig jelen vannak. Erős akaratú, ám gazdájával szemben hajlandó megalkuvásra. Vele szemben szigorú, a bizonytalanság legkisebb jelére hajlamos megkérdőjelezni a fennálló viszonyokat és minimális szinten szembemenni forgatójával, hogy tesztelje határozottságát. Ezzel együtt soha nem szúrná hátba, de elvárja tőle, hogy kettejük közül ténylegesen Izayoi vegye magára az irányító szerepét és ezt ki is kényszeríti, ha kell – ellenkező esetben az általa képviselt káosz veszi át az uralmat.

Shikai parancsa: Tsukasadore! – Uralkodj!
Shikai kinézete: Elzárt alakjához képest csekély változás, hogy a zanpakutou pengéjén apró fénypöttyök jelennek meg – csillagászatban jártasok talán egy-egy csillagképet is ki tudnak rajta venni. Az alakzatok folyamatos mozgásban vannak, az éjszakai égbolt motívumai lassan sodródnak a pengében – ahogy a valódi égbolton sem figyelhető meg minden alakzat minden évszakban.

Támadások:
Mivel a fegyver árny típusú zanpakutou, és támadása materializálásához is árnyakat használ (azokat shikai aktiválásától úgymond “magába gyűjti”), shikai használata közben a forgatója számára az átlagosnál jobb látást biztosít: szinte tökéletesen lát a sötétben. Ennek természetes hátránya, hogy ebben az állapotban szemei sokkal érzékenyebbek a fényre és a fény alapú támadásokra - fény típusú képességtől kapott direkt találat 1-2 percre könnyedén elvakíthatja.

Seiza kuchiyose - Csillagkép idézés
A technika során a zanpakutou az árnyakból materializál egy csillagképet, mely addig a pengéjén keringett. Ehhez a technika neve mellé szükséges kimondani az adott csillagkép nevét is. A konstellációk megidézve egyéni tulajdonságokkal is rendelkezhetnek, méretük egyedenként változik.
  • Yamanekoza - Lynx (Hiúz, 1-4 pont): másfél méter magas árnylényként materializálódik, benne az őt alkotó csillagok haloványan látszanak csupán. Támadásaihoz ezt kihasználva a célpont körüli árnyékokra építkezik: ő maga a sötétségbe olvadva, majd a környező árnyékokból ugrik elő. (A Lynx az északi égbolton elhelyezkedő, halvány csillagkép, felfedezője szerint csak a “hiúz-szeműek” látják. A görög, északi, és észak-amerikai mitológiában a hiúznak különleges képességeket tulajdonítottak, a titkok őreként is megjelenik, egyes hiedelmek szerint még a szilárd tárgyakon is átlát.)
  • Hakuchouza - Cygnus (Hattyú, 5-8 pont): két méter magas hattyúként jelenik meg, az őt alkotó csillagok fényesen ragyognak nyakában és szárnyaiban. Nem támadó csillagkép, inkább védekezésben jeleskedik: a kivédendő támadás elé önkéntesen repül be, hogy testével felfogja. Ha Anju úgy akarja, más védelmére is irányíthatja. (A Cygnus az északi égbolt egy csillagképe. A görög mitológiában több történet is kapcsolható hozzá.)
  • Shishiza - Leo (Oroszlán, 9-12 pont): sörénye miatt ez az árnyéklény valamivel meghaladja a két métert magasságban. Az őt alkotó csillagok fényesen ragyognak az árnyéktestben. Az életerős hímoroszlán a direkt támadásokban a legerősebb, kertelés nélkül ugrik neki a célpontnak. Amennyiben Anju irányítása valamiért meggyengül fölötte, előfordulhat, hogy gyengébb áldozatot magával vonszol élő pajzsnak. (Az oroszlán a zodiákus egy csillagképe. A görög mitológiában a nemeai oroszlánt testesíti meg, mellyel Heraklész végzett a 12 munka során. Arany bundáján nem fogtak a fegyverek.)
  • Sasoriza - Scorpius (Skorpió, 13-16 pont): A többi csillagképhez viszonyítva alacsonynak tűnik, teste egy méter magas, ám fullánkját felemelve máris fenyegetőbbnek tűnik. Testhossza a magasságával arányos. Az őt alkotó csillagok jól kivehetők az árnyékok alkotta alakjában. Fullánkjának és ollóinak köszönhetően sem kifejezetten védekező, sem kifejezetten támadó csillagkép - a két harcmodort vegyítve alkalmazza, ha közelítenek hozzá, az ellenfélnek csak akkor megy neki, ha két méteren belül tartózkodik. (A Skorpió a déli félteke és a zodiákus egy csillagképe. A görög mitológiában többnyire az Oriont megölő skorpióval azonosítják.)
  • Ohgumaza - Ursa Major (Nagymedve, 17-20 pont): Hatalmas, két lábra állva három méteres testmagasságú árnylény, az őt alkotó csillagok jól kivegetőek az árnyak között. A medve fizikai erejével rendelkezik, elsősorban mellső lábait és állkapcsát használja támadáshoz. (A Nagymedve az északi égbolt soha nem nyugvó csillagképe, a csillagképek között a harmadik legnagyobb. Mitológiában a világ több táján is feltűnik.)
  • Umihebiza - Hydra (Hüdra/Vízi kígyó, 21-24 pont): az árnyékokból a mitológia legendás szörnye alakul meg, magassága meghaladja a három métert. Az árnyékok egyetlen fejjel hozzák létre ezt a csillagképet, azonban “elpusztításáig” vagy visszahívásáig, ha a fejét levágják kettő nő a helyébe. Stílusa félúton van a támadó és elrettentő között. (A Hydra a modern konstellációk között a legnagyobb, a név jelentése vízi kígyó. A mitológiában két történettel is azonosítják, melyek közül az egyik a Heraklész által legyőzött szörny.)
  • Ryuuza - Draco (Sárkány, 25-32 pont): Az árnyakból alakot öltő lény leginkább a keleti sárkányokkal mutat rokonságot - a tipikus, sárkányfejhez hosszan kígyózó test tartozik, rövid, karmos lábakkal. A fenyegető lény a hattyúhoz hasonlóan repülésre képes, kifejezetten parancsra támad. Ha a helyzet úgy kívánja, Anjut képes a hátára venni és repülni vele. (Draco az északi pólus feletti csillagkép, az északi féltekén egész évben megfigyelhető. A mitológiában több történet is tartozik hozzá, többek között a Heszperidák kertjében az aranyalmákat őrző Ladon.)
  • Hououza - Phoenix (Főnix, 33-40 pont): A többi csillagképhez képest kicsi, mindössze másfél méteres árnymadárként jelenik meg. A többiekkel ellentétben csak fejének körvonala rajzolódik ki élesen, szárnyain és testén mintha sötét lángokként változnának az árnyékok. Elsősorban nem támadó jellegű csillagkép. Képessége, hogy az ellenfél és Anju között elsuhanva ő maga “elhamvad”, helyette egy árnyékokból álló falat hoz létre, ezzel elválasztva a zanpakutou forgatóját ellenfelétől. (A Főnix egy relatíve kis csillagkép - a 88 modern konstelláció között a 37. - a déli égbolt egy csillagképe, a déli madarak egyiket. Nevét a mitológiai főnix madárról kapta.)
Általános szabályok a képességhez
  • 4 zanpakutou pontonként tud egy csillagképet hozzáadni a repertoárjához, 24 zanpakutou pontig. 25-40 pont között még 2 csillagképet tanul meg (25-32 pont között kapja a hetediket és 33 pont felett az utolsót). Összesen tehát 8 csillagképet tud megtanulni. (Egyszerűség kedvéért listáztam, mely pontoktól melyiket tudja)
  • Ha egyszer megtanult egy csillagképet, a leidézés sorrendje mindegy (tehát 22 ponton akár elsőnek is lehívhatja Hydra-t, nem kell előtte lehívnia a másik ötöt).
  • A technikát fenntartani az aktuálisan ismert csillagképek számának másfélszereséig tudja, körökben mérve. Tehát: 1 csillagképet ismer - 1,5 kör, 2 csillagképet ismer - 3 kör. A körszám mindig a maximális fenntarthatóságra vonatkozik. Ha 6 csillagképe van, összesen 9 körig tudja őket fenntartani, stb.
  • Fenntartásban mindegyik csillagkép külön számítandó. Tehát ha egyszerre két csillagképet hív le, azzal két kört használ el (fél körök működhetnek).
  • A csillagképek “lelkei” minimális szabad akarattal rendelkeznek. Normál körülmények között ez egyezik Anju akaratával, azonban ha lelkileg instabil (pl: nagy trauma érte előtte, amiből nem tudott kilábalni), ennek az istabilitásnak a mértékétől függően 30-50%-os eséllyel más kerül a célkeresztbe, mint Anju szeretné (ez ő maga is lehet, küldetés alatt mesélő által megadott kockával dobni kell rá). -> Ebből következik az is, hogy irányításuk mentálisan megterhelő.
  • A csillagképek “elpusztításához” Anju zanpakutou pontjaival megegyező (plusz-mínusz 2) pontú képzettséggel 3 találatot kell bevinni nekik. 3-8 ponttal magasabb pontszámú képzettség esetén 2 találatot, 9 pontos különbség felett 1-et. Ha Anju zanpakutou pontja magasabb: 3-8 pontos különbségnél 6 találat. 9 pontot meghaladó különbségnél 10 találat.
  • Fény alapú képességek és technikák minden esetben 3 ponttal magasabb értéken számolandók - tehát pl ha pont 3 ponttal alacsonyabb képzettséggel támadna, akkor olyan, mintha nem lenne különbség a képzettségük között, ha 3 ponttal magasabb képzettséggel támadnak, akkor olyan, mintha 6 ponttal lenne erősebb. (Egyetlen kivétel a Lynx, mivel ő eleve halványabb csillagkép - esetében a fény típusú támadások 3 pont helyett 2-t kapnak pluszban.)
Felszerelések
A zanpakutouján kívül rengeteg, apróbb méretű fegyvert hord magával. Egyenruhájának obijába változó mennyiségű shuriken és dobótőr van elrejtve. Az általa hordott karvédőkre bénító anyagokkal bevont, és azok nélküli dobótűk tárolóit rögzítette, illetve mindkét karjára fel van erősítve egy-egy ninjato is, végszükség esetére.


Előtörténet
Ha gyönge a lelked, tompa a kardod éle... Oly rég volt már, hogy tanultam, pedig minden nap eszembe jut ezekben az időkben...

2393
Csaknem ugrásból dobok egy hátast a hirtelen felhangzó szirénára, ami az általános hadkészültséget jelzi. Már olyan régóta nem érte támadás a várost, hogy szinte számítani lehetett egyre. Több évtizede már, hogy az egyensúly lassan felborulóban van, pedig az arrancarok bukása óta még csak nem is akadt komoly ellenfelünk, a legnagyobb háborúkról én már csak a törikönyvekből és a családi mesékből hallottam. Mindigis reméltem, hogy ezek tényleg csak mesék, és soha a büdös életben nem kell majd megtapasztalnom őket. De minden megváltozott néhány évvel ezelőtt, mikor mindez hirtelen gyorsuló spirálban elindult lefelé a lejtőn...
Mivel a zajkürt a megveszekedett főkapitánynak sem képes elhallgatni pár másodperc alatt, sietve kapom fel a zanpakutomat, hogy a helyemre induljak, és segítsek a többieknek. Kisebb sikkantással nyugtázom Hayakawa fukutaichou jelenlétét az amúgy nem túl nagy méretű irodahelyiség előtt, az meg csak hab a tortán, hogy se szó se beszéd elkapja a kezem, hogy kövessem.
– Lassíts! Tudod, hogy nem vagyok jó shunpoban! – kérem, miközben igyekszem tartani az iramot, de már ennyi is elég, hogy tudjam, mennyire komoly ezúttal a helyzet. Akkor ez tényleg nem csak hadgyakorlat, igaz? T-T
– Nem lehet, a város pajzsa nem tart ki sokáig. Mire összeomlik, a 12. osztagban kell lennünk – hallom a férfi hűvös tényközlését, de feszültsége meghazudtolja szavait. Merem remélni, hogy nem csak önös érdekekből akar odarángatni! >.> Bár mi tagadás, Okaa-samaért én is aggódom, és jobban szeretnék vele lenni, de ilyesmi neki nem lehet ok... Csak nem?! :O.O:
– Úgy volt, hogy az még kísérleti fázisban van, és Yoriko taichou egyelőre nem akarja élesben kipróbálni! – tiltakozom azonnal, ám egy pillanatra sem lassítok. A borús ég alatt tisztán látszik a város körüli energia búra gyengülése, és nagyon nem szeretnék az utcákon rohangálni, amikor végleg beadja a kulcsot. De azért abba sem jó belegondolni, az a nő mivel fizet az osztaga körüli extra erőtér fenntartásáért. Így teljesen érthető a hadnagy által diktált tempó, de nem tudok azon segíteni, hogy ez nekem nem megy! >.> Szerintem, ha tehetné, már rég előre shunpozott volna, hogy maga is lássa, mi a helyzet, de ez persze nem áll módjában, így nekem kellene igazodnom hozzá.
– Változott a helyzet – érkezik a válasz a kérdésemre, s innentől némán folytatjuk a sprintet. Sokkal tovább tart, mint szeretném, és ennél a tömör adatközlésnél többet nem is kapok. Mi változott annyira, hogy a 12. osztag kapitánya bevállaljon egy olyan kísérletet, amitől mindeddig tartott, mert nem volt meggyőződve a számításai helyességéről? Bele se merek gondolni... Úgy volt, hogy még van időm felkészülni erre, elrendezni a dolgaimat, és rendesen megbeszélni a részleteket. Annyi mindent kellett volna még elintéznünk!
A Juunibantai körüli fal kapuja szinte tárva-nyitva fogad minket, sehol egy teremtett lélek. Már épp kezdenék aggódni az épületbe való bejutáson, mikor Hayakawa fukutaichou minden gondolkodás nélkül ráteszi a tenyerét az ajtó melletti panelre. Az kisebb zöld fénnyel felvillan és automatikusan kitárja a kaput előttünk. Akarom én tudni, mióta van ehhez jogosultsága? :O.O: Én nem vagyok rögzítve a rendszerben, pedig a fél családom itt dolgozik... Nem azt mondom, hogy sosem jártam itt, de nekem azért át kell esnem a beléptetési procedúrán és kísérgetőkön. Én is ilyen protekciót akarok! >.> Bár jobban meggondolva, talán mégsem. Akármilyen gyorsan is haladunk az osztagépületen belül, a fények most hidegek, és ugyanaz a kihaltság jellemzi, mint a kertet. Sehol senki... Bár ezen a földszinti részen nem ritkaság, de ennyire nem szokott néma kuss lenni. Ijesztő. TwT
– Ezt most nem mondod komolyan! >.> – akadok ki normál hangerőn (amit a kihaltságból eredő visszhang sokszorosára erősít ._. ) mikor a tényleges laborba vezető ajtót is az előbbi egyszerű mozdulattal ki tudja nyitni. Komolyan, mióta van a hadnagynak ilyen protekciója? Nem is az ő osztaga! Csak egy kérdő pillantást kapok válaszul. Azt hiszi, nem tudok ezen leakadni egy ilyen szituációban? Hát de. :|
A shinigami azt hinné, lejjebb azért találkozunk másokkal, ha már úgy száguldunk lefelé a lépcsőn, hogy akár csúszdázásnak is beillene. Ahány szinten elhaladunk, mindenhol ugyanaz a néma csend fogad, mintha az egész osztag semmivé vált volna. Ez rettentően para, csak remélni merem, hogy Okaa-sama, Yuko-obahan, Yukari, Yume és a többiek is jól vannak. Tudom, hogy a szintenkénti óvóhelyek biztonságosak, de nem kecsegtet semmi bizalomgerjesztővel, ha máris azokat kell használniuk, és minden kísérlet áll. :/
A karbantartók szintjén a távolból sietős léptek hallatszanak, így kérdés nélkül állunk meg és nézünk a zajforrás irányába. Talán még sosem vágytam ennyire, hogy ismerős arcot lássak... Azt hiszem, a hadnagy is a csodában reménykedik, de mázlijára ezúttal be is jön neki, mert valóban Yoriko taichou szalad felénk, nyomában az elmaradhatatlan kellék Onoderával. Nem is értem, miért pont őt választotta a saját osztagából erre a feladatra, köztudottan problémái vannak az önkontrolljával, ha gombokról van szó! >.> Mire idáig jutok gondolataimban, már előttünk is állnak.
– Miért erőlteted túl magad? – csak a hadnagy kérdésekor veszem észre a kapitány sápadtságát, a szája sarkában lévő gyanúsan vöröslő csíkkal. Az ott... vér? Mindig megrökönyödök, mennyire képes elmenni a végletekig. Mintha métereket zuhant volna a gyomrom, mely miatt most csak távolról érzékelem a körülöttem zajló eseményeket: a két férfi közti néma párharcot, ahogy Hayakawa fukutaichou fél kézzel finoman megtörli Yoriko arcát, ahogy a nő lassan megrázza a fejét és máris tovahaladásra sarkall... Szinte fáj őt így látnom, hiszen mindig egyfajta mentor volt számomra. Az ő közbenjárása az is, hogy a természetes lassú öregedésemen még egy icipicit csökkentettünk, elvégre nincs köztünk olyan nagy korkülönbség, mint látszik... Nekem is húsz körülinek kéne kinéznem.
Hideg kéz fonódik az enyémre és húz a lépcső lefelé vezető szakasza felé. Mögöttünk férfihangok, fojtott, rövid vita, hogy a tisztnek vissza kellett volna fognia picit kapitányát, és a replika, hogy a nő megállíthatatlan, ha a fejébe vesz valamit. Ez utóbbi kijelentéssel egyet kell értenem, hiszen a csökönyösség a családunk sajátja, ez mindegyikünkben megvan. Meglep azonban, hogy ő maga nem fordul hátra egyszer sem, hogy a vitázókat csitítsa, mintha csak az lebegne a szeme előtt, eljussunk a megfelelő szintig... Ennyire kimerítette volna magát? Valóban ilyen súlyos a helyzet? Ennyire veszett ügy lenne itt minden? Vagy csak én reagálom túl, és igazából meg sem hallotta, mert már rég a számításaival van elfoglalva? Megszorítom a kezét és igyekszem vele felvenni a lépést. Akármi is zavarja ennyire, nekem is össze kell szednem magam, hiába félek. Mindenki fél, a barátaim, az unokatestvéreim, mindenki, aki most a városban van, mégis bátran harcolnak. Nem maradhatok el mögöttük, azzal szégyent hoznék a szüleimre.
Ezen a ponton váratlanul ér, hogy Yoriko taichou a 7. szintre leérve megtorpan. Éppen csak annyira a lépcsőtől, hogy a két férfi ne essen ránk. És még csak nem is rám néz hátra, hanem őket keresi a tekintetével.
– Seve, vidd őt tovább, kérlek, és kezdjétek meg az előkészületeket! Nekem aktiválnom kell a tartalék energiaforrást – ezzel elenged és odébb áll. Köpni-nyelni nem tudok. Pont rá bízna?! Felügyelet nélkül még olyanokat aktivál nekem, hogy csak na, nekem meg lövésem sincs, mi hogyan működik... Nem lenne bölcsebb magával vinnie? Ráadásul nem éppen úgy néz ki, mint aki képes ezt egyedül végigcsinálni. :/
– Bízd csak rám, Taichou – felel a zöld hajú férfi fülig érő vigyorral, majd mellém áll, hogy együtt folytassuk. Na még csak te kellettél nekem, bőven elég, hogy a családom ráncigál. T-T – Aztán vigyázz a Taichoura, mert megemlegeted – na erre a fenyegető hangsúlyra és tekintetre legszívesebben ugranék egyet. Ha valamit megtanultam életem több, mint kétszáz éve alatt, az az, hogy egy 12. osztagos nem viccel az ilyenekkel. És nagyon nincsen jó vége, ha ez a példány fenyegetőzik. Még szerencse, hogy nem nekem szól, hanem Hayakawa fukutaichounak... Hogy mi?! :O.O: Ezek szerint tényleg egyedül hagynak vele? Hát én elbőgöm magam szégyen-szemre. Meg se hallom a hadnagy válaszát, mert Onodera máris a részleg belseje felé terelget, teljesen máshová, mint amerre Yoriko nézett. Nem akarok egyedül maradni vele, közveszélyes! Hahaue, ments meg! TT-TT
Csak most veszem észre, hogy a fényforrások is eléggé takarékon vannak. Mégsem állhatok meg, mert ez az a szint, ahol abszolút elvesznék segítség nélkül, és Onodera nem épp az a fajta, aki megállna velem bámészkodni, mikor a kapitánya parancsot adott. Meg aztán pont neki bevallani, hogy félek az ismeretlen gépek között a sötétben... na azt nem! Így hát a félhomályban követem a srácot egy elkülönített terem felé, ahol a leírásokból már ismert különös gép vár. Az előzetes tájékoztatásokat már sokszor átrágtuk Yoriko taichouval, így pontosan tudom, mit kell tennem.
– A tálcára minden egyértelműen 2020 utáni holmidat, ha megkérhetlek ^^ – ennek a shinigaminak a mosolyától kiráz a hideg, így aztán nem is merek mást tenni, mint vonakodva engedelmeskedni. Tudom nagyon jól, hogy mivel járna, ha visszakerülne velem olyasmi, aminek nem lenne szabad. – Nocsak, a Taichou és a Fukutaichou aztán nem siettek... – a hangsúlyában van valami, amit nem tudok hova tenni, mikor végre felkapcsolódnak a lámpák, teljes fényerejükkel. Talán aggodalom? Féltékenység? Vagy a kettő együtt? Meglehet, nem most volna itt az ideje annak, hogy ennek a háromnak a kapcsolatán elmélkedjek. Nem is biztos, hogy akarok, az egyetlen dolog, ami érdekel, hogy a hadnagy ugyanannyira nem szívleli a zöldike jelenlétét Yoriko körül, mint én.
Óriási megkönnyebbülés számomra, mikor végre ők is megérkeznek. A kapitány nem is fűz hozzá semmiféle magyarázatot távollétük időtartamához, mindössze felemel két fémlapot és kiosztja őket – a jól ismert hologramos olvasókat.
– Ezeket tanulmányozzátok át! Fontos adatok arról az időről, ahova mentek. Tartalmazza a kódneveteket is – miközben beszél, már odébb is állt, hogy bekapcsolja a szerkezetet. Miközben az tölt, a következő pillanatban már a terem egyik fiókjában kotorászik, miközben Hayakawa fukutaichou az egyik falnál áll, karjait összefonva maga előtt. Mire föl ezek az aggódó pillantások Yoriko felé? Nem, nem érek rá ezzel foglalkozni! Aktiválom a kis szerkezetet, és végigolvasom az elém vetített lap zöld kanjijait. Ízlelgetem kicsit az álnevem hangzását, majd folytatom az olvasást.
– Mi az, hogy plusz-mínusz öt év? – vonom fel a szemöldököm a céldátumot látva.
– Sosem lehet tudni, milyen nem várt fejlemények adódnak. Inkább a politikai helyzetet nézd át, és jegyezd meg a neved! – hallom a választ, miközben a nő kapkodva keresgél, majd egy apró készülékkel odalép Onodera mellé és a kezébe nyomja. Mintha neki többet elmondott volna, mint nekem. Kissé morcosan sóhajtok – nem fair, hogy a megbízhatatlan többet tud >.> – és visszatérek a hologramhoz. Ezek szerint Okaa-sama épp akkoriban tért vagy tér majd vissza egy önkéntes távollétből a Gotei 13 szolgálatába. Ráadásul az intervallumba pont beleesik egy-két nagyobb háború is... Mindezek mellett kéne nekem a jelenlegi probléma gyökerével foglalkoznom? Ez eléggé kilátástalannak tűnik már most is...
– Megvagytok? Helyes, kérem a készülékeket – hallom a kapitány hangját és már nyújtja is a kezét az én gépemért. A másik a kezében van. Nem akaródzik visszaadni neki, mégis odanyújtom felé. Csak figyelem, ahogy elteszi mindkét gépet, és valahonnan a látómezőm perifériájáról észlelem, hogy Onodera a neki kijelölt üveghenger felé vette az irányt. – Valami baj van, Iza-chan? – az arcán lévő elbizonytalanodást látva igyekszem elmosolyodni. Vajon mennyire vágtam fancsali képet eddig? Tényleg össze kéne kapnom magam, mert ez így nagyon nem lesz jó...
– Okaa-sama... Elköszönnél tőle helyettem? Mindeddig azt hittem, van még bőven időm elmondani neki, így végül nem mertem... – a sírás kerülget ha arra gondolok, milyen képet fog majd vágni, ha a mostani csata után engem nem találnak sehol. Nagyon aggódom Hahaue miatt, biztosan nagyon ki fog bukni. Pedig én el akartam mondani, legalább neki, ha már úgy beszéltük meg, hogy én tájékoztatom erről, de egyszerűen képtelen voltam elé állni azzal, hogy el fogok tűnni az életéből. Akárcsak Otou-sama, akire szinte nem is emlékszem... Szorítást érzek vállaimon és felkapom a fejem. Yoriko kedvesen mosolyog rám, mint régen, mikor a kidoukban segített.
– Amatsuji Izayoi Yukichi – hallom teljes nevem a nőtől, ki már gyermekkora óta viseli Okaa-sama egykori haoriját. Shinigamiként azt hiszem, ő az igazán méltó utódja, s mégis, sosem voltam rá féltékeny. – Onee-sama nagyon büszke lenne rád, ha most velünk lenne. Ne aggódj miatta, erős nő. És ha minden jól alakul, egyikünk sem fog emlékezni erre – egy pillanatra keserűséget vélek látni a szemében. Ekkor jutnak eszembe a felkészülések alkalmával elhangzó szavai: ha a jövő, vagyis a mi jelenünk megváltozik, mi sem fogunk tudni ide visszatérni, mivel nem csak a környezetünket alakító tényezők lesznek mások. A körülmények miatt mi is más tapasztalatokat szerzünk majd. Ebből én azt szűrtem le, hogy nem fogok tudni hazajönni.
– Legalább megismerem a szüleimet fiatalon – mosolygok végül a nőre, még ha nem is értem a mimikái mögött rejlő fájdalmat. Az, hogy esélyt kapok Chichiue megismerésére, nem fájdalmas dolog... Kezei a vállaimról lecsúsznak, és szorosan magához von egy ölelésre. Hát mégis fél ő is? – Nincs semmi baj, majd vigyázok rád. Úgysem emlékszem, milyen voltál gyerekként – ezen már elneveti magát ő is. Hiszen sosem láttam gyerekként, csak tinédzserként. Végre egyszer sikerült oldanom a feszültséget, azt hiszem. De nekem sem akaródzik elengedni, azzal véglegessé tenném, hogy felnőtt énjét nem láthatom már viszont, csak a kislány mellett lehetek jó darabig, és őt is csak távolról figyelhetem. Az idő azonban sürget annyira, hogy rövidre vegyük ezt a nővéri gesztust. Még egy puszit nyom a homlokomra, majd a másik üvegbúra felé terelget.
– Én nem kapok egy búcsúcsókot, Taichou? ^-^ – Onoderának erre a megjegyzésére nyomok egy fészpalmot. Most komolyan? Nem hiszem, hogy olyan helyzetben lennénk, ilyesmivel lehessen viccelődni. Ráadásul teljesen lerombolta az előbbi pillanat hangulatát.
– Sietnünk kell. Kevés az időnk, mint azt tudod, Onodera – nem merek hátra nézni a hadnagyra. Ennél a hangsúlyánál azt csodálom csak, hogy nem toldotta meg egy kidouval a dolgot. S mindezek mellett Yoriko taichou képes halkan kuncogva rám zárni az ajtót. Nevetett rajtuk! Hát én ezt a hármat még élek, nem fogom megérteni, és a helyzet az, hogy nem is akarom!
– Ismered a szabályokat, Seve, számítok rád – látom a nővéremként kezelt kapitány mosolyát ahogy egy apró puszit nyom a tisztje arcára, mielőtt visszaszalad a gömb alakú vezérlőpanelhez, és elővarázsolja belőle azt a sok levegőben lebegő ablakot, amiben dolgozni szokott. A narancssárga kanjiknak én csak a tükörképét látom, meg sem kísérlem őket elolvasni. Erre időm sem lenne, a nő olyan szédítő sebességgel váltogat közöttük, ami alatt én normál esetben is legfeljebb egyetlen szótagig jutnék. Időnként hozzáér egy-egy írásjelhez, amitől más ablakok ugranak fel. Még sosem láttam ennyire sietni, ahogy azt a félelmet sem láttam még a szemében, mint most. Sosem bizonytalan a számításaiban, ha már élő tesztalanyt mer alkalmazni, most mégis, mintha mindennél jobban tartana attól, hogy nem lesz ideje még egyszer átnézni a beállításokat, és ennek az eshetőségnek a következményeitől. Ez az érzelem rám is átragad, nem vagyok képes nyugodtan egy helyben állni. Szinte másodpercenként azon kapom magam, hogy egy helyben toporgok...
Morajlás, apró remegés... Látom, ahogy a gép kezelése közben Yoriko egy pillanatra felnéz a terem mennyezetére, majd ugyanolyan sebességgel folytatja a szerkezet kalibrálását. Ahogy Hayakawa fukutaichou odalép mellé és a vállára teszi a kezét, egy kicsit mintha nyugodtabban kezelné az egészet, mintha kevésbé kapkodna. Így én sem félek annyira, biztosan tudom, jó kezekben vagyok. Csak most értettem meg, mennyit jelent egy kísérletnél, ha annak végzője nyugodt és biztos a dolgában, pedig a rokonaimnak többször is segédkeztem, mint feltétlen egészséges lett volna. Azt hiszem, még nem örültem ennyire ma a hadnagy jelenlétének.
– Hajime... Kérlek szépen, húzódj a falhoz – hallom a kapitány szavait a következő morajló remegésnél. Ez egyáltalán nem jó előjel, valamitől nagyon fél, ha Hayakawát hátra küldi. Nem akarok belegondolni a logikájába és érveibe, hogy mennyi ráció is van ebben a döntésben. Már így is kezdek pánikba esni, amikor látom a férfi engedelmes hátrálását, miközben a nő még mindig a beállításokkal szöszöl. A tizedmásodpercek is óráknak tűnnek, pedig tudom, hogy ami idő alatt Yoriko tovább léptet egy-egy panelt, én még a legelső kanjit sem fognám fel. Túl hosszúnak tűnik az indító procedúra, hiába ismerem az indokokat, hogy ez a mi biztonságunk érdekében van.
Egy nagyobb csattanás, amelybe az egész föld alá süllyesztett kóceráj beleremeg. Rémülten lépek el az üvegtől, melyhez az utóbbi pillanatokban szinte odatapadtam, hogy lehetőleg a henger közepén legyek, semmivel sem érintkezve. A 12. osztag kapitánya mégis csak egy pillanatra vesztett az egyensúlyából, máris dolgozik tovább. Újabb mennydörgő remegés...
– Maradj ott! – kiáltása nem nekünk szól, hanem a fal mentén álló hadnagynak. Csak most látom, hogy a gép irányító panele melletti másik szerkezet szikrázik. Be volt az egyáltalán kapcsolva? Hayakawa helyében én odamennék hozzá, hogy elrángassam a cseppet sem bizalomgerjesztő cucc mellől, ő mégis hallgat rá, a fal mellett marad és nem húzza el a nőt a gép mellől. Azért ekkora bajnak sosem szabadna lennie, józan ész, shinigamik! Nem szólok rájuk mégsem, hisz több értelemben is versenyt futunk az idővel. A másik gép egyre durvább szikrákat hány... Yoriko arcán látni, a vége felé jár a programnak...
Hirtelen megannyi dolog történik egyszerre. A kapitány egy mozdulattal bezárja az ablakokat, miközben az épület falai ismét megremegnek. Mikor ráteszi a tenyerét az irányítószerkezet gömbjére, és beindítja a gépezetet, az a számomra ismeretlen ketyere hatalmas robbanással megadja magát az épület problémájának. A fény egy pillanatra teljesen elvakít, a robbanás engem is az üvegbúra hátuljához lök. Hátam a hűvös anyagnak ütközik, amitől le kell térdelnem a nem túl nagy térben, s eközben hallom megkezdődni a biztonsági utasítások jellegzetes hangját. Ezek szerint elindult volna? Mindennek ellenére működik?
– Taichou! – Onodera kétségbeesett kiáltására én is felnézek, és a látványra megfagy az ereimben a vér. Az oké, hogy a hadnagy a fal mentén igyekszik feltápászkodni, bizonyára ő is kapott egy kisebb ütést. De Yoriko?! Sosem akartam így látni. Ennyire élettelenül a földön fekve, miközben az arcáról csorog le a vér... Ugye nem váltak annak az ostoba masinának a darabjai lövedékekké az imént?! :O.O:
– Yoriko! – sikítom a nő nevét, miközben mindkét tenyeremet az üvegnek szorítom, ami elválaszt tőlük. Jelen esetben nem nyugtat meg az sem, ahogy Hayakawa fukutaichou azonnal mellette terem, és a karjaiba veszi, hogy gyógyítsa. Ez így egyáltalán nincs rendben! Hogy működhet ez a gép egy ilyen helyzetben?! Valahol a távolban hallom a visszaszámlálást, mely a nullához közelít, mégsem tudom elemelni a tekintetem a meg-megremegő teremtől. És a káosz közepén az élettelennek tetsző nőtől. Nem akarom elhinni vagy felfogni a látottakat, ennek egy rémálomnak kell lennie! Meg sem kérdeztem, minden rendben van-e velük odahaza... Ám semmi másra nem jut többé idő, egy hatalmas fehér villanásban elveszik minden. A zajok, a kísérteties kép, nem marad semmi. Csak én és a mindent kitöltő világosság...

Gyönge lélek tompa zanpakutot eredményez... Most nem engedhetem meg magamnak, a lelkemben tomboló káosznak a bizonytalanságot. A múltban a zanpakutom lesz az egyetlen, akire biztosan számíthatok. Éppen ezért nem lehet életlen.

2017
Fáj a fejem. Pontosabban a fejem fáj a legjobban, minden porcikám sajog. Nem tudom eldönteni, hogy azért, mert a földön fekszem, következtetésképpen valahonnan esnem kellett, vagy az időutazás mellékhatása lehet. Csak nagy nehezen sikerül talpra kecmeregnem és körülnéznem: ismerős és mégis ismeretlen a látvány. Mintha csak a középkorba csöppentem volna... Hát ez siralmas, nem is emlékszem, hogy Seireitei így nézett ki. Biztosan jó helyre érkeztünk?
– Taichou... – a suttogásra hátra fordulok, csak hogy ugyanazzal a sápadt arckifejezéssel találkozzak, ami minden bizonnyal engem is jellemez. Nem akarok az indulásunk előtti utolsó pillanatokra gondolni, mert akkor egészen biztosan összeomlok. Akkor pedig hiába minden, amiért eddig dolgoztunk, hiába Nobu balesete és eredményei, hiába a felkészülés, hogy ott hagytam Hahauét, a családomat... hiába lenne az egész.
– Szedd össze magad, Haya... Hajime ott volt vele, nem lesz baja – legalábbis remélem. Közben odalépek a fiatal férfihez és a kezemet nyújtom felé. Ő még nem szedte össze magát annyira, hogy talpra álljon, csak ül és mered maga elé. Ahogy rám néz, a tekintetében látom a kétségeket, a cinizmust.
– Mert az mindig rengeteget segített, ha ő ott volt – nem tudom pontosan, mi történt hármuk között annak idején, még kislány voltam akkor, de azt biztosra veszem, hogy ennek a morgásnak a fele a féltékenység és sértettség, a másik pedig aggodalom. A szemeimet forgatom erre az egészre, de nem húzom vissza a kezem.
– Ha a második csapat is megérkezik, biztosan tudni fogjuk, hogy rendben vannak. Mi már nem tudunk mást tenni, mint megakadályozni, hogy az a jövő megtörténjen. Ami azért elég jó lehetőség, nem? – miért jópofizok vele? Abszolút nem érdemli meg, csak a terhemre van, hogy még őt is felügyelnem kell majd. De legalább végre elfogadja a segítséget, és hajlandó felállni.
– Igen, az is valami ^-^ – határozottan kiráz a hideg ettől a mosolytól. Nem akarom tudni, most mire gondol. Inkább visszahúzom a kezem és körülnézek, hátha az első benyomásom téves volt, és nem az ókorban vagyunk éppen. – Most már csak ki kell derítenünk, milyen évet írunk, és betörni az Akadémiára, hogy ezt betöltsük a rendszerbe. Ugye számíthatok rád, Izayoi-chan? ^-^
 – Hogy mit csinálunk?! Mi a manó az a kezedben?
– természetesen tudom, hogy egy pendrive van nála, és azt is tisztán hallottam, amit mondott, csak elhinni nem akarom. Nem épp a legtutibb opció, hogy shinigami uniformisban kellene bemasíroznunk a régi jövőbeli iskolámba, hogy telepíthessen valami vackot. Inkább papírok kellenének.
– Elhelyezzük a hamis adatainkat a rendszerben, hogy frissen végzett diákokként lejelentkezhessünk az osztagunknál. Neked az Ichibantaiban, ha valóban oda szól az adatlapod, elég lenne egy papír, de a Taichout gyerekként sem lehetne meggyőzni, ha nem tud utána nézni az Akadémia rendszerében a nevemnek – aha, szóval ő visszamegy a 12. osztaghoz... Yoriko, bátor vagy, hogy ezt a döntést hoztad. Már most borítékolom, hogy kislánykori énedet is az őrületbe fogja kergetni. Emlékszem én még az anekdotákra arról, hogyan és mikért kaptad el ennek a fazonnak a grabancát, és most képes vagy a kislány éned nyakába varrni egy kifejlett problémacsomagként... Őszinte elismerésem.
– Ez a te problémád, meg kellene tudnod oldani egyedül is. Ha a segítségemet akarod, szoktasd magad hozzá, hogy Anjunak hívj ˘^˘ – egy pár másodperccel később sikerül reagálnom, mint ildomos lett volna. Természetesen tudom, mire kellek neki: észrevétlenül bejutni. Okaa-sama kiképzésének köszönhetően nálam jobbat erre nem találna, meg amúgy is tudom, hogy mindez nekem is az érdekem. De nem árt tisztázni még egy apróságot. – És ha végeztünk se ragadtasd el magad! Első dolgom lesz megkeresni Nobut, hogy rajtad tartsa a szemét! >.>
It has begun Break the world Down with the Fallen

Aláírásért köszönet Naonak! *w*

Karakterlap

Abarai Renji

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 117

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 2 082 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Chizuyoshi Anju Kita
« Válasz #1 Dátum: 2017. Júl. 02, 17:54:29 »
Kedves jövőbeli barátosném....remélem a lottó számokat is hoztad! :S

A zanpu-t egyeztettük és úgy hiszem maxolt zanpu esetében (bankai hiányában) elfogadható, ha a shikai erősebb. Másrészt nem ez lesz a kari fő csapásiránya képességek tekintetében, szóval nem látom akadályát ennek a szuper asztro káosznak! EsoTV fellépést vállalsz?*-*

A töri hangulatos, bár szomorú...Onodera-t remélem jól seggbe rúgják itt! :S :D:D:D

Nem húzom az időt! Az előtörténetet ELFOGADOM!

Osztag: 1. osztag
Szint: 1. szint
Lélekenergia: 5000 LP
Kezdőtőke: 4000 ryou


A pontozás: indulásként kapsz minden képességedre 1-1 pontot, ezen kívül pedig szabadon eloszthatsz 13 pontot (az LP-d után, és SS-hez tartozás végett) a képzettségeiden, amik a következők:

    • Fegyverforgatás
    • Hakuda
    • Kidou
    • Helyváltoztató képesség
    • Zanpakutou
    Ezen felül szinted után 1 pont jár Reishi kezelésre, amit a következő másodlagos diszciplínák között oszthatsz el:

      • Erő
      • Ügyesség
      • Gyorsaság
      Elosztott pontjaidat itt jelentsd le, majd válassz szintednek megfelelő 5 canon shinigami technikát!

      Kellemes ismerkedést a múlttal! :P