Szerző Téma: Osaka Makiro pályázatai  (Megtekintve 308 alkalommal)

Description: Makiro és Tégla kalandjai

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Osaka Makiro

Eltávozott karakterek

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
41 400 / 45 000

Hozzászólások: 137

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 31 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
"Amikor egy kicsit is kevesebbet adok bele, mint a maximumot, az nem azért van, mert kezdem feladni, hanem mert úgy érzem, mindjárt belehalok."

Post szín:
#B53000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Osaka Makiro pályázatai
« Dátum: 2017. Júl. 03, 20:20:12 »
(click to show/hide)

Nem mindenki ismer engem, de a második osztagban egyre nagyobb hírnévre teszek szert. Mindenki megjegyez engem könnyedén, hiszen nem vagyok hétköznapi, és nem is illek be igazán a többiek közé. Vörös vagyok, roppant egyszerű, de a legkeményebb, legkockásabb az egész osztagban. Sőt, gyakran még hasznomat is veszik.
A nevem Tégla.
Semmi flancolás, becézgetés, egyszerűen csak tégla. A második osztag egy félkegyelmű tisztjének tulajdonában állok jelenleg, Osaka Makiro hűséges társa vagyok. Még húsvét környékén talált rám, amikor is segítettünk egymáson, azóta pedig együtt élünk. Már egészen összebarátkoztam Ágyúval is, de néha még vannak nézeteltéréseink, a vaslady elég féltékeny típus tud lenni.
Mégis, nélkülem nem boldogulna el az életben Makiro, ez már többször is bebizonyosodott. Így volt ez egy görbe estén is, amikor úgy döntött, szüksége van némi kikapcsolódásra. A Vörös Fűző ilyenkor tökéletes helyszínt biztosított, mindenféle káros élvezetnek. Természetesen senkinek nem kell féltenie, hogy valami bajba keveredik, amíg én vele vagyok, addig nem történhet semmi rossz!
Makiro jó pár ital után a pókerasztalnál kötött ki, szintén bódult állapotú shinigamik között, ő pedig anélkül ült le, hogy tisztában lenne ennek következményeivel. Általában mindenféle hasonló játékban jól teljesített, a bolondok szerencséje vele volt, azonban a póker pont az a játék, amelyben a vakmázli mellett némi észre is szükség van a nyeréshez. Szerintem erről nem szólt neki senki, vagy nem érthette mi a baj, még vakargatta is a fejét, ahogy sorra veszítette el a pénzét. Nem mintha olyan sok vagyonnal érkezett volna, de határozottan szegényebben kellett volna hazamennie. A játék végére tulajdonképpen már az egyenruháját is eljátszotta.
Még egy menetet akart, én pedig rettegtem. Az egyetlen ingósága, amit felrakhatott, az én voltam. Ködös tekintettel nézett rám, ahogy a kezében tartott, én pedig biztosan berezeltem volna, ha nem vagyok ennyire híresen kemény. Abban a pillanatban, mielőtt még berakott volna az asztal közepére, egy hirtelen mozdulattal emelt meg, a fejéhez ütött. Én pedig végre használhattam az erőmet, mindent beleadtam, hogy a következő pár percre végre némi tudást verhessek Makiro fejébe – szó szerint.
A második osztag hadnagya is az asztalnál ült, az eddigi eredmények alapján borzasztó magabiztos volt a dolgában. Noha még volt is pénze, elbízta magát, és ahelyett, hogy azt betette volna, inkább levette a karjáról a karszalagot, és odadobta mellém. Hát, ha lenne állam, tuti leesett volna abban a pillanatban! A részeg shinigamik csak nevettek a történteken – pontosabban előre nevettek Makiron. De amikor az arcára pillantottam, láttam, hogy semmi baj nem lesz. Ködös tekintete egészen messzire révedt a semmibe, mintha nem is ebben az univerzumban járna. Szinte repkedtek feje körül a csillagok, és ennél bambább arckifejezést még sosem tudott produkálni.
Én voltam az egyetlen, aki tudta, hogy még sosem kellett ennél jobban tartaniuk Makirotól. Egészen sok dologban hasonlítunk, ő is elég kemény, na meg néha hasznos is, de nagyon, nagyon egyszerű. Kivéve, amikor használ engem, ezért vagyunk mi a legjobb dinamikus duó! Ha elég sokat adok bele, akkor pár percre az univerzum összes tudását a fejébe tudom verni, így a szerencse és az erő segítségével kifejezetten veszélyessé téve a férfit.
Megkapta a lapjait, majdnem elcsöppent a nyála, miközben megnézte, de úgy éreztem, ez a fapofa tudatos. Na jó, most, utólag már bevallhatom, hogy eléggé be voltam fosva, hogy el fog engem is játszani, és soha többé nem lehetünk együtt. TwT Azonban a gazdám elég okos lett a hatalmamtól, hogy az egész játék alatt megfigyelt játékosok összes stratégiáját elemezze pár perc alatt. Az arckifejezéseiket a lapokkal és szerencséjükkel elemezve pár pillanat kialakította a játékosi profiljukat. Kikövetkeztette, az előző játékok alapján mit gondolnak róla. Elég volt rájuk néznie, és pontosan tudta, milyen lapjuk van, mi lesz a következő lépésük. Fejben az összes lehetséges stratégiát végigpörgette, kiválasztotta a legkedvezőbbet.
Ahogy sejtettem, igazam volt, Makiro tényleg hihetetlenül okosan játszott az utolsó meccsben, és élete legnagyobb blöffjével nyert el mindent. Engem boldogan magához vehetett, na meg az egyenruháját, a többiek pénzét, és nem utolsó sorban a hadnagyi karszalagot is. Marasztalták még egy meccsre, ő azonban felmarkolta az asztalon lévő javakat – velem együtt, természetesen! –, és már el is indult vissza, a szállására.
A hazafelé utat eltévesztette, mert amint visszatért szokott agyi kapacitásához, még azt sem tudta megtartani. Fájt a feje is, és alig támolygott haza, részben az alkohol miatt. Így fel sem öltözött tulajdonképpen, zsákmányával együtt dőlt be az ágyba és egyből elaludt. Mivel én igen kemény vagyok, nem zavart, hogy rajtam feküdt egész éjjel. Sőt, kifejezetten kellemes volt, ahogy melegített… csak mondjuk horkolhatna kicsit halkabban. :S

Másnap reggel késve ébredt, a nagy kapkodásban otthon felejtett a szobában, a többi cuccal együtt. Annyira gonosz volt! TwT Pedig mindig együtt szoktunk lenni, mindent együtt csinálunk… >.> De az összes többi cuccal együtt itt felejtett. Gondolom az osztagedzésre sietett annyira, még egyről sem késett el, és azt a hadnagy tartotta… a hadnagy! Hát a karszalagot is itt hagyta őrizetlenül. Bár nem, lehet, hogy Makiro buta, de sose tenne ilyet. Igen, biztosan azért hagyott itt, hogy vigyázzak rá! Még sosem bízott meg ennyire fontos feladattal, úgyhogy összeszedtem minden súlyom és még keményebb lettem, mint voltam. Alattam aztán tuti jó biztonságban van a karszalag, Makironak nem kell félnie.
Nem tudom mennyi idő telt el, mire visszatért, de már baromira kezdtem unni magam egyedül. Nem csak az ő hangját hallottam, hanem valaki másét is, nem egyedül tért vissza a szállásra. Ahogy kinyílt az ajtó, láttam, hogy az az alak az, akitől elnyerte tegnap a karszalagot.
– Elnézést a tegnap estéért, természetesen, máris visszaszolgáltatom a szalagot ^^” – hallottam csak Makiro válaszát, ahogy zavart mosollyal odalépett, kivette alólam, fejét pedig vakargatva visszanyújtotta. Milyen becsületes egy fiú ez! Hát tök simán megtarthatta volna, becsületesen nyerte el, de mégis, én vagyok az egyetlen, aki igazán számítok neki, engem nem adna semmiért! *w*
A hadnagy arcán egy furcsa arckifejezés suhant át, nem értettem az egészet. Darabos mozdulattal hajolt meg, ahogy átvette a szalagot, és már indult is a dolgára. Úgy láttam, a gazdám ebből semmit nem fogott fel, csak lustán nekilátott pakolászni, ismét eltűnt, valószínűleg azért, hogy vacsorázzon, és megint egyedül hagyott kicsit. De most egészen hamar jött, bevetődött az ágyba. Elég kemény voltam, nyomtam a derekát, ahogy csak tudtam, igen hamar fel is tűntem neki. Kezei közé vett, és lehajított a földre. Szép, mondhatom! Így bánik hát az ember a hű társával, aki végig segítette mindenben?!
Sértődötten feküdtem le én is aludni, ahogy leoltotta a villanyt. Hát akkor egész éjjel itt fogok heverni a padlón, elhagyatottan! És majd megnézheti magát, ha legközelebb szüksége lesz a segítségemre, tojok majd én a fejére, kereshet segítséget máshol! ˘o˘
Egészen addig nyugalmas volt az éjszaka, amíg egy sötét árny nem jelent meg az ajtóban. Nem is hallottam semmit, és úgy tűnt, Makiro sem érzékelte a jelenlétét. Éjféli bőrruhát viselt az alak… biztosan a második osztag tagja, de nem látogatóba jött! Minden erőmet bevetettem, ahogy csak tudtam, lapultam a sötétben, a lehető legnehezebb, legkeményebb voltam. Ha egy dologra nem számít egy merényletre készülő shinigami, miközben vonja ki a kardját, az egy tégla a padlón, a sötétben. Nemes egyszerűséggel rúgott belém, de nekem meg se kottyant, túl kemény vagyok! Viszont így rosszul lépett, elég hangosan, hogy megreccsenjen a padló, a kardját is elejtette közben, Makiro pedig felpattant.
A két shinigami egyből egymásnak esett. Mindketten annyira gyorsan mozogtak, hogy nem tudtam követni a közelharcot, ami kialakult közöttük, csak szurkolni tudtam. @.@ Makiro egy nagy ütést kaphatott be, átrepült a szobán, hátra érkezett. Beüthette a fejét, nem látott jól. A támadója felé tartott, akit az utolsó pillanatban gáncsolt ki, szorította le a nyakát, de csak nem sikerült fogást találnia rajta. Szabad kezével hátra nyúlt, hogy megtámassza magát, vagy bármilyen fegyver után keresgéljen.
Ha képes lettem volna rá, ordítottam volna, hogy ott vagyok. Bárcsak tudtam volna mozogni, csak egy kicsit kellett volna közelebb mennem! Mindig megfeledkezem róla, hogy a bolondok szerencséje is a gazdám mellett van, így sikerült elérnie az ujjaival. Az összes erejét bevethette, ahogy megsuhintott, olyan erősen csapódtam a koponyához, hogy még le is tört a sarkamból egy darab. Az én sarkamból! Úgy látszik, Makiro még nálam is keményebb… vagy a tag feje lenne ilyen szívós?
A biztonság kedvéért még bevitt velem pár ütést fejre, hogy a támadó elájuljon. Lihegve mászott ki a támadó alól, kezében velem. Rám pillantott kék tekintetével, párszor meglóbált, mintha azt nézné, megvan-e még a súlyom. Sosem felejtem el a vigyort, ami megjelent az arcán. A legmeghittebb pillanatunk volt, és tudtam, hogy innentől kezdve biztosan, örökre összetartozunk majd. Örökre. Mi ketten. Csak ő és én. Makiro és Tégla.

Az elkövetkezendő napokban kiderült, hogy a merénylő nem más volt, mint a megszégyenített hadnagy. Az egója nem bírta ki, hogy a gazdámhoz hasonló félnótás mindenki előtt megszégyenítette, elnyerte a karszalagját, és olyan könnyedén adta vissza, mintha nem is számítana. Nem akart örökre ezzel a szégyennel élni, ezért sorra kivégezte a pókertársaság tagjait, hogy minden szemtanúnak annyi legyen. Már csak Makiro volt hátra, ő is csak a szerencséje, és miattam élte túl.
A hadnagy Ukitake kapitány előtt felelt a tetteiért, leváltották a hivatalából és elítélték. Továbbra is a második osztag berkein belül marad majd – csak a Féregboly vendégszeretetét élvezi majd innentől. A karszalagnak pedig új gazdára volt szüksége. A választás természetesen Makirora esett, hiszen ő állította meg a tombolást, na meg persze, sosem találkozott még olyan menő és hatékony párossal a kapitány úr, mint amilyenek mi vagyunk. 8)
Az igazán mellékes, hogy Makiro a második osztag hadnagya lett. Ami igazán fontos, az, hogy attól a naptól kezdve, soha, sehova nem ment egyedül. Hiszen mindig ott voltam vele én. Hűséges társa. Tégla.

Karakterlap

Neliel Tu Oderschvank

Moderátor

*

Hozzászólások: 160

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 1 741 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff *3*

Mottó:
"Omlik az ég, egy mesére zuhan... Na és akkor most mi van?"

Post szín:
2BCCFC


  • Profil megtekintése

Elérhető Elérhető

Re:Osaka Makiro pályázatai
« Válasz #1 Dátum: 2017. Júl. 03, 21:04:14 »
Üdvölet!

Csak olvasom ezt a pályázatot, és keresem a szavakat... Tégla egy igazi hős, már másodszor segítette ki a buta shinigamikat. :roll: Viccet félretéve, nagyon szórakoztató pályázatot írtál, az engedélyed is megvan, így ELFOGADOM.
Gratulálok a 2. osztag új hadnagyának! ^-^ Oszd el a pontjaidat, és csak keményen a tisztekkel! :x