Szerző Téma: A Sárkány-tenger titka  (Megtekintve 651 alkalommal)

Description: magánküldetés

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

A Sárkány-tenger titka
« Dátum: 2017. Aug. 16, 00:39:41 »
(click to show/hide)
Meg volt a terv, és a célpontok. Meg voltak rá az emberek… már ha ezt az igen csak vegyes társaságot illethetem ezzel a jelzővel. Nem akadtam fent túlságosan ezen a kis, már-már filzófiai agymenésen. Inkább a tárgyra tértem. Kiosztottam néhány apró, első pillantásra egyszerű, jelöletlen lemeznek tűnő micro kártyát. Amolyan beléptető kártya volt, nanobotokkal megjelölve. Ezzel beengedték őket. Hagytam a technopatáknak üzenetet. Vagyis, ha ezt a kártyát leolvassák, akkor tudják, hogy én küldtem őket. Mindenki saját DNS~ére kódoltam magát a kártyát, hogy más kezébe használhatatlanná váljon. Én és a jó öreg paranoiám. Emellé kaptak néhány programkódot, kifejezetten az érzelemfalók ellen, amivel megakadályozható, hogy droid sereget csináljanak belőlük, illetőleg szolgasorba kényszerítsék őket. Genie segítségével megmutattam nekik a rendszert, illetőleg, hogy a tőlem kapott adathordozó anyagát hogy tudják a technopata rendszerre feltölteni, ha nem lennének elég előzékenyek a rendszer… vagyis házigazdáik, és nem vállalnák át ezt a nemes feladatot tőlük. Bár erre nem láttam túl sok esélyt. A csapatfelállás adott volt. Hidarit Ryuu~val Hopi~chant Masakival, és Umi~t Ninurtával osztottam be. A koordináták is kézbe voltak. 
A két farkas kapta a Bennington-háromszöget. Hidari és Ryuu a Bermuda-háromszöget, és a két felmenőm a Michigan-háromszöget. Rám és Jun~ra maradt a Sárkány-háromszög. Bár ő most nem volt jelen, de amint összeszedtem, pótoltam verbálisan az információkat neki is.
   -Első hallásra egyszerű feladatnak tűnik, ám ne vegyétek félvállról! - mutattam a holografikus térképen a bejelölt háromszögekre. - Atombiztos védelmi rendszerük van kiépítve. Nem véletlen, hogy annyi legenda született, és ilyen, mai napig megfejtetlen misztikum szőtte körbe ezeket a területeket. A technopaták békés lények, ám a technológiájuk értelemszerűen jócskán megelőzi a korát. Viszont nem annyira, mint ahonnan a jövőből jött férgek érkeztek. - elhúztam a szám - vissza nem térő ablak volt a besegítésre, amit nem volt szabad kihagynunk. Sóhajtva igyekeztem hanyagolni a katonai, főleg a jövős szlenget, ahogy a programkódoktól is tartózkodtam. A jelenlévőkből ketten, ha értenék őket olyan mód…  - Három fő biztonsági panel védi a területüket. Természetesen ezek a legmagasabb álcázási rendszerekkel. Nem véletlenül lett misztikus háromszög valamennyi terület. - soroltam tovább a teendőket - Ezeket kell majd lekapcsolni. Valószínűleg csak időlegesen lehet őket, nem végleg. vagyis nincs végtelenített idő, hogy bejussunk utána az Arko~hoz. - Genie szolidan torkot köszörült, amire előbb értetlenül néztem rá, majd esett le, hogy megint jövőbéli argo~t használtam. - Arko… a főhadiszálásuk. Legalábbis ahogy én képezelm. A technopatákat, ha lehet akkor ne bántsuk. Na jó, sehogy se bántsuk őket. Viszont, minden esély meg van rá, és itt jön a második problematika képbe, lehet találkozni fogtok érzelemfalókkal!  Azonosak a célpontjaink, egészen biztos, hogy már megfigyelik a területet. - sóhajtottam egy aprót. Igyekeztem úgy osztani, hogy minden párosba jusson olyan, aki az érzelemfalókkal is tud mit kezdeni. Anyuéknál meg úgy sejtettem, mind a ketten megoldják…  Közbe megadtam egy központi számot nekik - Genie~vel legyetek állandó kapcsolatban. Ha segítség kell, infó, akkor tud segíteni nektek ő is. - Végig gondolva az elmúlt pár percet – volt az egy óra is – minden elhangzott, aminek el kellett hangoznia. A birtokomban lévő tervrajzokat is tovább adtam nekik. Innentől már ideje volt a tettek mezejére lépnünk. Vagyis Jun~t valahogy rávennem, hogy velem jöjjön.  Első dilemmám volt, hogy küldjek neki előre üzit, hogy megyek, vagy sem. Tudniillik Jun~nak. Lelécel, ha tudja előre, vagy megvár otthon? És ha ő nem is lépne le, az albérlője? Azért írtam neki, mintha csak egy rutin felülvizsgálat lenne. Nem mintha előlem sokáig el tudnának rejtőzni.
Kellemes meglepiként otthon várt, lelkesen gyümölcslevet iszogatott rejtvényt fejtve. Köszönésképp egyből beoltottam. Nem verbálisan. Viszont nem lelkesedtem az érzelemfalójáért továbbra sem.  Megvártam, hogy biztos bekómáljon a kis mocsok. Addig a hogyléte felől érdeklődtem. Érzékelt~e változást a legutóbbi alkalom óta. Ahhoz képest, hogy első alkalommal le kellett, hogy sokkoljam, elláthassam, a saját mércéjén mérve, már minta beteg volt. Ahogy biztos voltam, hogy elaludt a kis piszok élősködője a tárgyra tértem.
   - A kis lény benned nem hiszem, hogy örülni fog, de van egy meló, amire szeretném, ha velem jönnél! - nem kerteltem, nem udvaroltam körbe, csak a lehető legegyszerűbben rátértem a lényegre. Már úgy is tudta, hogy baromira nem diplomata az elfuserált képem. Visszakérdezett, amit már jó jelnek vettem.  - Meglátogatni azokat a koordinátákat, amiket a kis piszkok annyira kinéztek maguknak. -Erre szinte meglepettnek tűnt.  És affelől érdeklődött, hogy jó ötlet~e őt is vinnem…  Ha diplomata nem is voltam, macska igen csak.
   - Nos, végig gondoltam a dolgot. Ha sikerrel járunk, márpedig azzal kell járnunk, akkor a kis albérlőd baromi pipa lesz, nem csak rám, rád is. Egész tuti bosszút akar majd állni mind a kettőnkön. Mivel az egyik fő attrakciójukat húznánk most keresztbe. Viszont engem egyedül elengedni erre a küldetésre, még rosszabb ötlet lenne. - nem indokoltam tovább, hogy miért, és kire nézve. Úgy sejtettem, hogy ha az albérlője a múltkor felismert, akkor biztos lelkesen panaszkodott már rám azóta.  Az egyszavas beleegyezésére, és hogy elpakolta a fegyvereit, jól titkolt megkönnyebbüléssel engedtem ki a levegőt. Nos, nem mondtam valótlant azzal, hogy most nem lett volna jó ötlet egyedül mennem. 
   - Amennyit bírsz! - vágtam rá gondolkodás nélkül a tűzerő firtatására. Magam is fel voltam állig fegyverkezve, ha a jelentős része nem is látszódott. Innentől már csak el kellett jutni a megadott koordinátára. Ezt a részt nem terveztem meg külön. Mindenki maga intézte az ilyen irányú ügyeit, nem korlátoztam senkit benne. Ahogy én is magam intéztem az ügyem. Egész pontosan már lopott verdával érkeztem. De nem elégedtem meg ennyivel. Egy közeli reptérre hajtottam, hogy egy repcsit kössek el. persze ezeket  jobban őrizték, meg több üzemanyagra is volt szükségük, de ilyen apróságok nem tántorítottak el.
   -Indulás! - láttam neki a sunnyogásnak. Eltűntettem mind a kettőnket, míg be nem sétáltunk a gép pilótafülkéjébe. Csupa Phenom 300 meg 100~as gépek. De szerencsénk volt, az egyik távolabbi sarokba felfedeztem egy cicuskát (Tomcat) Feltankolni, bepöccinteni, nem volt egy egyszerű munka, főleg sunnyogva, de egész gyors végeztem vele. Innen pedig már indulhattunk is. Várt minket a Sárkány Háromszög!
-Remélem nem vagy rosszul a repüléstől? - lestem rá oldalra. Nem az én gépem volt, de attól még hárklis lettem volna, oda rókázik mellém, vagy épp rám! -Ismered a Sárkány Háromszög hírét? Vagy legendáját? - tudakozódtam tovább - És ha igen, mit tudsz róla? - még mielőtt lerendezné annyival, hogy „igen”. Amiből aztán tippelhetnék, hogy igen, ismeri a legendát, vagy igen, nagyon szép esténk van… Esetleg nem, egyik sem… Szusszantam ezekre a lehetőségekre. 

« Utoljára szerkesztve: 2017. Aug. 16, 07:52:08 írta Hoshi Ryohei »

(click to show/hide)

Karakterlap

Asahi Shinjirō

Eltávozott karakterek

Eltávozott karakterek

yakuza

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
19 650 / 30 000

Hozzászólások: 35

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 11 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
metálkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Elvált

Kivel áll kapcsolatban?:
Hwangbo Min Ki

Mottó:
Vezess, ne vezessenek!

Post szín:
darksalmon


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Sárkány-tenger titka
« Válasz #1 Dátum: 2017. Aug. 17, 21:50:20 »
Rezgés. Folyamatos zümmögő hang. Egyre irritálóbb. Elviselhetetlenné válik. Kinyújtja kezét. Tapogatózik. Keresi a ruhák, zacskók, poharak között. Feszülten koppannak ujjai. Pontosan érzékeli, merre van a rémes tárgy. Végre ráakad. Kiemeli a szemét alól. Telefonja. Kelletlenül elhúzza saját. Arcához emeli. Csík szemekkel bámul a kijelzőre. Sűrűket pislog. Nehezen kiböngészi a felfordulás okát.
Üzenet. Halk fújtatással dől vissza a kanapéra. Panda izgatottan ugrálja körbe. Orrnyergét dörzsöli. Üzenet szerint vendége lesz. Nem repes a boldogsától. Felhúzza lábait. Energiát gyűjt. Nehezen feltápászkodik. Kicsoszog a konyhába. Kiveszi hűtőből a narancslevét. Kutat egy viszonylag tiszta poharat. Tölt magának. Pulton hagyja. Panda jelez. Éhes. Halk dünnyögésekkel elcsoszog a tápos zsákhoz. Mer belőle. Lábbal felrúgja a tálát. Belezúdítja. Másik edényt felveszi. Friss vizet önt bele. Megpaskolja a zabáló kutya oldalát. Felmarkolja a poharát. Visszacsoszog a nappaliba.
Ledobja magát a kanapéra. Lábait fellöki az asztalra. Homlokát a támlára dönti. Ráteszi a hideg gyümölcslevet. Vegetál. Percekkel később újra megmozdul. Kutakodik az asztal tetején. Gyűrött rejtvényes újságot vesz elő. Kisimítja. Tollat keres. Egyre rábukkan a kanapé karfája melletti árokban. Kényelmesen hátradől. Felfordítja telefonját. Meggyőződik róla, mennyi várakozási ideje maradt.
Nem menekül el. A szőke kölyök kitartó. Megkeresné. Addig járna a nyakára, míg beadná azt a nyamvadt injekciót. Nincs kedve a fogócskához. Beígérte. Azt állította mindig jön ellenőrzésre. Tegye. Továbbra sem értette, minek vesződik vele. A féregtől egyszerűen megszabadulhatna. Megöli, probléma egy szál se. Fogalma se volt, mit akar a kölyök. Információs pultnak használja? Logikus lenne. Közvetlen az egyik jövőbeli ocsmány csótánytól érkeznek a szövegek. Az a dög meg állandóan pofázik. Elmesélte az egész történetet. Persze a saját szemszögéből. Előadta a világ megmentői. Ekkora szart. Olyan pazar hely lenne nem érkezett volna ennyi jövő bevándorló. Hazudik mindegyik. Kérdés mennyire és miben. Nem fejtette vissza ezt a szálat. Részéről annyira nem is lényeges. A férgek vannak az irtási lista elején. Utána ráért a többiekkel foglalkozni. Addig segíthettek kölcsönösen egymásnak. A cél még azonos.
Ajtó berúgására fel se nézett. A köszöntésre se reagált. Pandának intett maradjon veszteg. Nem kellett ugrálnia. Hozzájuk jött a kölyök. Szokásos módon be se állt a szája. Halk morranással vette tudomásul. Nem különösebben foglalkoztatta. Tette, amit kért. Elé tartotta a karját. Megkapta az injekciót. Fejtés közben várta a hegyi beszédet. Nem kapta meg. Csend lett. Némi szünetet követően vágott bele ismertetésbe. Arról magyarázott elviszi magával.
- Egészségügyi séta? – Bökte oda foghegyről. Az általa megadott egyik koordinátát hozta fel. Oda készült. Felvonta a szemöldökét. Bevinni az ördögöt a barlangjába? Nem hangzott megfontoltan.
- Meggondoltad? – Felé sandított. Készült valamire. Nem véletlen akarja odavinni. A technopaták adták a rendszer alapjait. Miben bízott? Segítségükkel kiszedik belőle a férget? Nyilvánvaló lenne. Halkan felmorrant. Nem szólt semmit. Félre tette ezt a meglátását. Vonzó ajánlat volt, hogy ténylegesen odapörköljön a csótányoknak. Érzékeltetni kívánta nem báb. Jobb, ha számolnak vele.
Arra az elszólásra nem lenne ajánlott egyedül mennie elfintorodott. Hallotta hírét. Öngyilkos merénylő hírében állt. Veszteség lenne. Idegesítő, de a férgek gyűlölték. Fegyver ellenük. Nem halhatott meg. Ebből következik: nem engedhette egyedül menjen. Magyarázatra nem szolgált a döntése. Ledobta a rejtvényes újságot. Feltápászkodott. Elindult a fegyvereit keresni. Felvette a pisztolytartót. Belecsúsztatta mindkét beretta-t a tartóba. Bokáihoz két kisebb dobókést csúsztatott. Zsebébe egy pillangókést rejtett.
- Mekkora tűzerővel számoljak? – Válaszra felmorrant. Odament az éjjeli szekrényhez. Kivette az összes töltényt. Beledobta egy háti zsákba. Felvette a kapucnis pulcsiját. Felvette a napszemüvegét. Pandától elköszönt. Bezárta a lakást. Ment a kölyök után. Nem kérdezett semmit. Figyelt. Ment vele a reptérre. Meg sem jegyezte a szellemeskedést. Engedte a maga módján intézkedjen. Az utasításokat végrehajtotta. Ügyelt ne okozzon felfordulást. Annak jelét se mutatta nincs ínyére a közlekedési forma. Rühellte a repülőket. Halk morgásokkal szállt be. Kelletlenül fészkelődött az ülésben. Szorosan meghúzta a szíjat. Kapaszkodott. Meg sem mozdult. Nem mert.
- Rejtélyes eltűnések, szerencsétlenségek. Ózsdi Bermuda háromszög rémtörténetek. – Húzta el a képét. - Marianna árokhoz? – Fújt egyet. Víz. Már csak az a borzalom hiányzott. Alig várta landoljanak. Megszabadulhatott a géptől. Erre az óceán mindenfele. Mérges fújtatásokkal túrt bele a hajába. Segített kikötni a repülőt. Egy olajfúró toronyhoz hasonló építmény lábánál tartózkodtak.
- Terv? – Kapaszkodott erősen a gép alkatrészeibe. Imbolygott. Ingoványos talaj. Már rühellte ezt a kiruccanást. - A féreg szerint mindegyik koordinátát három torony álcázza. Egyszerre kell lekapcsolni mindet. Háromszög három csúcsa. Roppant kreatív! – Fújt egyet. Várakozott. Türelmesen ácsorgott, míg elmondja mi lesz. Szerkezetet vett elő. Zavaró. Mindegyik torony tetejére fel kell helyezni. Az időzítővel utána lekapcsolják őket. Könnyen hangzott. Nem stimmelt. Addig fel kellett jutni. Mászás? Kintről? Belülről? Mi van a belsejében? Férgek? A választ megkapta a kezébe nyomott töltények formájában. Speciális lövedékek. Kilökik az emberekből a férgeket. A patkányokra leadott lövés meg végez velük. Elraktározta az információkat.
- Vannak néhányan…- Fülelt a torony irányába. Az óceán morajlása és torony nyekergése bekavart. Nem hallotta tisztán a benti motoszkálást. Megkapaszkodott a repülő kiálló alkatrészén. Fellendítette magát. Talpra érkezett a tetejére. Guggolt. Feltolta a napszemüvegét. Összeszűkültek szemei az erőlködéstől. Mozdulatlanul bámult előre.
- Fel-alá karistolnak. Készülnek ránk. – Az nem érdekelte a gép megmondja a pontos számokat. Kereste a férgeket. A cimborája árulkodott. Errefelé a levegőben mozogtak a gyenge őseik. Áldozatokat kerestek. Szar lett volna beléjük sétálni. Őt békén hagyják. A szőke kölyök izgalmas falat nekik.
- Itt máshogy festenek. Hogy akarod kiszúrni a lebegő vackokat? – Cserélte ki mindkét pisztolyában a tárat. Hova kapkodna. Nem ugrottak rájuk. Nem buktak le. Annál ostobábbak, ne zúduljanak ki, ha tudják, ott vannak. Kivéve, ha van egy vezető. Akkor szarban vannak. A csürhét remekül terelik.

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Sárkány-tenger titka
« Válasz #2 Dátum: 2017. Szept. 04, 00:25:46 »
Meglepően könnyen kötélnek állt. Azt hittem többet kell majd győzködnöm, hogy jöjjön velem. Ehelyett csak néhány kérdést tett fel, és már készült is. Nem értettem a gondolat menetét. Pontosabban túl sok lehetőség merült fel bennem. Félre tettem őket, nyitva hagyva a kérdést. Ha bármire is kell reagálni, ne érjen váratlanul. Addig viszont igyekeztem a legjobbat kihozni a lehetőségekből.  Kezdve, hogy képet kellett elkötni! Másik gépet, amivel a helyszínre mehettünk. Egy cicuskába találtam meg a tökéletest. Vigyorogva simítottam végig a műszerfalon, míg beindítottam. Látszódott rajtam, hogy nagymacskához kifejezetten méltatlanul imádtam repülni.
   -Öveket bekapcsolni, a felszállás lehet rázós lesz, de kérjük, hogy nézzék el nekünk, az indulási körülményekre való tekintettel! - jelentettem ki, kissé talán elvetemült fejjel, de ki foglalkozott épp azzal? A hangom profi légi utas kísérőket utánzott, tökéletes hanglejtéssel!
Nem vártam, hogy az útitársam vevő lesz a humoromra. Sokkal inkább már régi megszokás, és a saját magam szórakoztatás volt a célom. Azt viszont értékeltem, hogy tette, amit kellett, nem komplénolt feleslegesen. Lehet magam is hiszti görcsbe törtem volna ki, ha itt nekem akadékoskodik.  Azt elővigyázatosan kerülte, mint témát, hogy mennyire bírja a repülést. Nem erőltettem én se, hogy márpedig mondja el, lévén nem volt más közlekedési eszköz… vagy repülünk, vagy repülünk. Teleportálni még nem tudtam… bár lehet nem is lenne hülyeség teleport kaput csinálni. Ezt az ötletet is félre tettem, majd ha végeztünk, és már Hopi~val kettesbe maradtunk… majd körbe dorombolom vele. Már ha hagyom épp, hogy ilyesmiken tudjon járni az esze. Képzeletbe újfent a saját mancsomra csaptam, nem lett volna túl bölcs dolog itt elkalandozni, még ilyen igen csak vonzó ábrándok fele sem. Szusszantam egyet. Nem kellett volna sok, hogy bárgyú vigyorral pislogjak ki a fejemből. Az meg most elég kínos helyzet lett volna, lássuk be. A küldetésre koncentráltam. Kifaggattam, mennyit tud a szituról. Zavaróan sok információ volt a birtokában. Nem voltam hülye, hogy tudjam, miféle forrásból tudta ezeket.
   -Az a környék, igen. Oda fogunk menni. - bólintottam. Nem kellett sokat zavarognom, hogy letegyem a gépet. Ámbár lehet Hidroplánnal jobban jártunk volna, de ajándék lónak ne nézd a fogát, szokták volt az ősök mondogatni nagyon serényen. És Hidroplán épp nem volt raktáron.  Azért találtam parkoló helyet így is. 
   -A terv egyelőre egyszerű… - hunyorítottam magam elé, meg szedtem elő a szépségeimet. Nem olyan rég kaptam Tartarus~t vissza, így öröm volt újfent munkába fogni.  - Lehetőleg minél több kukacot kiiktatni, minél kevesebb emberi halállal. Felesleges magunkra vonni jelen pillanatban a helyi hatóságok figyelmét. Minél több hulla keveredik itt elő, annál nagyobb az esélye, hogy mire végzünk, már hemzsegnének itt a bronzosok! - morogtam a gondolatra is morcosan. Meg toltam a kezébe egy rakás kukacokra specializált töltényt.  Az emberek baromi sok mindent meg tudtak nehezíteni. Meg hogy utána takarítsak is magunk után. Kihagytam volna, ha nem muszáj. Elővettem a zavarókat. - Kreatív, vagy nem kreatív, már jó ideje működik nekik! - vontam vállat a már-már epésnek tűnő szarkasztikus megjegyzésén. Arra csak felvontam a szemöldököm, hogy alig szálltunk ki, már mondta, hogy várnak minket.
   -Érzed őket, vagy látod? - lestem rá. A kis férgecskéje lelkesen szunyált, attól nem tartottam egyelőre, hogy az ébredt volna fel, hogy súgjon neki. Kiélesítette volna az érzékeit?  Minden kis elejtett, meg tudott infó jól jött, nem véletlen faggattam annyit a srácot. -Ha véletlen mégis becsúszik egy vagy kettő, akkor majd a vízbe dobálom őket. - tettem hozzá azért -De ez csak a végső megoldás kell, hogy legyen. - felesleges időveszteség lenne. De nem akartam azt sem, hogy ettől függjön a küldetés sikere. - Ha a kukacokkal meg vagyunk, a zavarót felpakoljuk a torony tetejére.  És még kétszer megismételjük a munkát! - és ez még csak az, hogy bejussunk. De ezt már nem tettem hozzá, csak gondolatban. Hálás lettem volna jelen pillanatban, ha örököltem volna Ninurta szárnyait is. Sokat könnyített volna a helyzetünkön.
Veszélyesen elmosolyodtam, amikor kijelentette, hogy készülnek ránk a kis rohadékok.
   -Genie, szkenneld be a környéket, és a kis férgeket jelenítsd meg holografikusan! - kértem a leánykámtól. Miközben magam is egy kis gyógyszert kaptam be, és nyeltem is le azonnal. Kapja el őket a hascsikarás, ha belőlem akarnának lakmározni. Finom falat lennék nekik, tisztába voltam vele. De túl öreg motoros voltam hozzájuk, hogy hagyjam, a seggembe harapjanak. Ez amúgy is csak Pöttöm Sárkánynak volt megengedve. Kiroppantottam a vállaimat, majd Jun~ra néztem.
   - A környezet nem épp olyan, hogy lenne mire felugranom, szóval a magasabbak a tieid! Mehet a móka? - kérdeztem egy kaszás vigyorral. Még szusszantam egyet, nem bírtam kihagyni… -Zenét igényelsz mellé? -végérvényesen felpörögtem. A továbbiakban nem vártam. Egyszerűen eltűntem.  Közben az „I feel good” örökzöld dallama csendült fel a fejembe.  Nem hallatszódott ki a történet. Legfeljebb, ha Jun igényt tartott rá. Ahogy neki indultam, az érzelem falók is ténylegesen megjelentek. Ocsmány szellem alakként úszkáltak minden fele, maflán, még csak azt sem véve észre, hogy csúnyán lebuktak.
Izzítottam Tartarus frekvenciáit. Itt még csak ki se kellett lökdelni őket. Szabadon láttam neki a mészárláshoz a boxereim pengéivel. Persze szigorúan azokat vettem célba, amiket Jun meghagyott nekem. Szaltóznom kellett, lévén annyira nem siettek földszintesen kóricálni a kis mocskok. És még annyira növényzet volt, hogy faágakról rugaszkodjak el feléjük. Szóval a kéz közelben lévőket pusztítottam. Azért fél szemmel sandítottam félre is, hogy Jun kapdossa~e le a túl magasan lévőket. Szépen összegyűltek, mit ne mondjak. Kicsit felturbóztam a fejembe szóló dallamokat, átformálva az egész számot dubstep jellegűvé. Capoeira~hoz tökéletessé vált így.
A torony előtt fékeztem csak be. Meg jelentem meg teljes valómban. Intettem Jun~nak, hogy ő is torpanjon meg. Először majdnem kommandós jeleléssel, de időben észbe kaptam, és váltottam át a tőle látott siket-néma jelnyelvre.
   ”Bent már erősebb mocskok lesznek. Ha minden igaz emberekkel fognak támadni. De mindenekelőtt a zár!” – némán tűntettem el magam újfent, és lestem be, hogy megkukkantsam a zárszerkezetet. Nem is vártam mást, meglepően fejlett program védte. Újfent Genie hathatós közreműködése kellett, hogy egy programozói felületet hozzon létre. Kellett pár perc, hogy kinyíljon az ajtó, ami nálam nagyon nagy szó volt!  Innentől kezdve nem anyagtalanodtam, ha nem volt muszáj. Hangtalan nagymacska léptekkel indultam elől. -Ha lőnének ránk, akkor rongyolsz be mögém! -adtam ki neki is az utasítást. Az más kérdés volt, hogy nála mennyire számolhattam rá, hogy hallgatni is fog rám. Az tény, hogy ritka mód nem akartam, hogy baja essen! Szóval nem akartam esélyt sem adni rá, hogy bármi történjen. Ezért is mondtam le a szellemeskedésről. - Fedezéknek lehet nyugodtan használni! - tettem még hozzá, hogy hogy is értettem a történetet. Innen már nem volt más, mint minden szembejövőt meggyanúsítani, hogy albérlős, és kiütni belőle a plusz főt, majd a kukacot megölni. Ezek között már voltak látványos kis rohadékok!  Szép komótosan haladtam felfele a legfelsőbb szintre. Tényleg vártak ránk. Igyekeztek a helyzeti előnyüket kihasználni. Alaposan formált, és összehangolt alakzatban lőttek ránk fentről is, és oldalról is. Meglepően sokan voltak.
   -Ezek az alakok is még a yakuza~hoz tartoznak? -kérdeztem szinte fokhegyről vissza a fiút. Emlékeztem, hogy említette őket. És nem tudtam eldönteni, hogy az ápolatlanságuk a kukacolás mellékterméke, vagy tényleg alsóbb rétegből valósi személyek. -Albérlőd mesélt róla, ők mit akarnak itt? - Végig kellett agyalnunk valamennyit, hogy végül felérhessünk. A felfele vezető ajtó persze megint le volt zárva. Újabb értékes öt perc, hogy ezt is kinyissam. Jun~nak adtam oda a zavarót, hogy kint helyezze el.
Persze, amint sikerrel járt, még koránt sem volt vége a történetnek. Ki kellett az embereket hajigálni a toronyból, hogy lehetőleg ne ott térjenek magukhoz. Durcás fújással láttam neki kivonszolni őket, ahogy vissza leértünk. Nem vágytam rá, hogy idegenekhez hozzá érjek azon túl, hogy leütöm őket Tartarussal… Naná, hogy rajta voltam, Jun~t is befogjam embert rángatni. Magamba számolgattam, hogy még két ilyen, mielőtt bejutunk a nagy cica barlangjába.


(click to show/hide)

Karakterlap

Asahi Shinjirō

Eltávozott karakterek

Eltávozott karakterek

yakuza

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
19 650 / 30 000

Hozzászólások: 35

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 11 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
metálkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Elvált

Kivel áll kapcsolatban?:
Hwangbo Min Ki

Mottó:
Vezess, ne vezessenek!

Post szín:
darksalmon


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Sárkány-tenger titka
« Válasz #3 Dátum: 2017. Dec. 09, 18:04:25 »
Halványan elhúzta száját. Több sebből vérzett a kijelentése. A leghíresebb fekete lyukhoz biztos nem jön a hatóság, de még az állami szervek sem. Ennek fényében teljesen mindegy mekkora mocskot hagynak. Vízbe dobják a testeket, napokba telhet mire valamelyik halászhajó hálójában kötnek ki. Ráadásnak a yakuza fattyával csevegett. Kreatívan tudott szemetet takarítani. Egyszerűen megoldotta volna. Hullákat a toronyba. Rá egy bomba, vagy, ha klasszikus megoldás kell, sok benzin és égjen az egész. Esélyt sem kell hagyni másoknak használják ezt a szart.
Az újabb lángész kérdésre megdörzsölte a homlokát. Fájt a srác. Néha komoly kétségei akadtak, ténylegesen zsenivel társalog. Elegánsan figyelmen kívül hagyta volna, de a jövőben még kapóra jöhet, ha tisztában van az állapotával. Ha már azokat a féreg szedáló vackokat kell szednie. Hátha tud jobb kombót összedobni. Azzal telelőtte gyógyszerekkel a saját adagjának búcsút mondhatott, tehát a redvás érzékei felerősödtek. Annyira nem hülye túllője magát és beledögöljön. Maradt a tűrés. Rühellete ezt az állapotot. Fokozatosan tisztult körülötte minden. Legalábbis, ami az érzékeit illeti. Ezzel arányosan pukkadt szét az agya a túl sok információtól. Nem véletlen tartotta normál szint alatt.
- Hála neked. – Dobta oda foghegyről. Hátra se pillantott. Visszatolta napszemüvegét. Kezdte bántani a víz felszínéről visszaverődő fény. – Nem véletlen hívnak huszkinak. A gyógyszerekkel tompítom, mielőtt bekattanok. Következő koktélomnál vedd számításba. Az agyamra még szükséged van. –
Eltette az új töltényekkel megtöltött fegyvereket. Osztott, szorzott. Hány lövése van és mennyi élősködő idekint, illetve az épületben. Kissé elcsúsztak az arányok. Nem a javára. Figyelnie kellett. Pontos találatok kellettek. Kint lehetőleg nem kéne golyót pazarolnia. Alternatív megoldást keresett. A megjelenő patkány hordára felcümmentett. Választ kapott arra, hogy fogják látni a fogadó bizottságot. Miként az is nyilvánvalóvá vált pontosan mekkora a számuk. Gyors átvizsgálással kilencvenhatot számolt. Felezve sem kecsegtetőek az arányok. A torony oldalánál díszelgő helyzetjelző fényre pillantott. Energia kell a világításához. Vezetkét kellett, hogy ott legyen.
- Áram hatásos? – A tömör válaszra elkészítette a tervet. Megvárta a kölyök elinduljon. Az egy dolog köddé vált. Hallotta a szívveréséből merre dorbézol. A talaj közelében sepregetett. Felsóhajtott. Nem foglalkozott vele. Boldogult maga is. Enyhén előre dőlt. Felmérte a lámpához vezető utat. A legrövidebb verziót választotta. Nagyjából átszámolta, mennyi idő, míg odaér és mennyire akadályozhatják. Miután végzett, nekirugaszkodott. Futott ameddig lehetett, néhol csúszott, ugrott, vagy átszaltózott a kellemetlenkedő lények között, majd átlendült a jelzőhöz. Nem cécózott. Megragadta a lámpába tartó vezetéket és mindennel együtt megrántotta. A tartó pöcköket nem feszegette. Elővette a bokájához erősített mezei kis pisztolyát és szétlőtte mindet. A vezetéket átrángatta a zsongó férgek közé. Aktivizálta a képességét, amihez kapóra jött az alattuk hömpölygő víz. Egyszerűen felkavarta a vizet és egy nagyobb hullámmal annyi vizet vert fel, amitől szinte minden átnedvesedett. Azt pedig gyerekjáték volt pókhálóba fagyasztania. A jégszálak közé kavarodott lényekre nemes egyszerűséggel rálökte a vezetéket. Ellőtte a tetejét, így a szikrázó áram pillanatok alatt futott végig a jegen. Mutatvány közben arra ügyelt, ne legyen tűzközelben a kölyök. Attól nem látta, még hallotta, merre járt.
Dolga végeztével a felbukkanó sráchoz lépett. Szó nélkül figyelte a kezét. Megjegyezte volna, minek körülményeskedni. Tudták itt vannak. Be is robbanthatták volna magukat. Arra, hogy rá se hederítettek, csak flegmán cümmentett. Nyugodtan a vízhez sétált. Undorodva lehajolt. Nagyobb hullámot generált, ami csodálatosan lecsapta és megtöltötte a fél literes üveget. Kirázta a hideg, miután vizes lett. Fintorral rázta meg magát. Üveget a nadrágja zsebébe tuszkolta. Odament a zárral bíbelődő sráchoz. Elővette az egyik colt-ot. Kibiztosította. Az utasításra, használja élő pajzsnak, oda sem bagózott. Akadtak praktikái saját védelmére. Az előbb szerzett vizet rá tudta fagyasztani karjára, ha szükséges. Remekül felfogta vele a golyókat, vagy épp változtatott a röppályájákun.
Azzal a módszerrel nem értett egyet, hatástalanítsanak. Amennyit lehetett elintézett. Egy lövés a gazdának, utána a kukacnak. Az cseppet sem zavarta kereszttűzbe került. Minden irányből lőnek rá. Hozzá volt szokva. Fennakadás nélkül gázolt át a fedezékbe húzódott férgeken. Néha ütött, rúgott, vagy jéggel intézte el szabad utat adjanak neki. Karjait is intenzíven igénybe vette. A jégpáncéllal fogta fel a golyókat. Arra ügyelt a lepattanó töltények az épületet lyuggassák és ne a sületlen idiótákat. A kifektetett csótányokat gond nélkül lőtte le a kapott töltényekkel. Ahogy tervezte. Tisztogatott. Normál golyót nem használt. A kölyök nem akart hullákat.
A legfelső emeletnél felmorrant. Megint vesztegelés. A kölyök nekilátott a panelen keresztül feltörni. Nem értette ezt az időpocsékolást. Önállósította magát. A panelból hirtelen egy méretes jégcsap lógott ki. A légzsilipes ajtó kattant egyet, ahogy a zár felengedett. Berúgta a böhöm nehéz fémet.
- Máskor szórakozol. Haladjunk! – Felkapaszkodott a torony tetejére. Kosaras mozdulattal tapasztotta a tetejére. Felfelé lendítette magát és minél fentebbre nyújtózkodott. Kicsit megpiszkálta. Masszívan felragadt. Elégedetten morrant, majd leugrott a kölyökhöz. A munkálkodására felvonta a szemöldökét. Flegma pofával emelte fel karjait, miután felszólították segédkezésre. A kezeivel apró patakokat irányított az eszméletlen barmok köré Mindegyikre ráfagyasztotta csuklónál. Az ablakhoz mosta a testeket, ahol egy hatalmas fagyasztott csúszda várt rájuk. Egymás után gurultak le a torony elé. Az utolsó után maga is leszánkázott. Innen átadta a munkát kölyöknek.
- Többségük. Akadnak kakukktojások. – Fordította fel lábbal az egyik munkásruhában fekvő férfi testét. - Szakembereket is behálóznak. Kőműves, gépkezelő, sofőr, építész. Minden kell nekik. – Beletúrt a hajába. - Azt nem tudom, mit keresnek itt ilyen alakok. – Nézett végig a felhozatalon. Aljanépség. Yakuza szégyene. Nem beszélve a katonának se nevezhető munkásokról. A férgek nem olyan hülyék, fontos támaszpontokat ennyire gyenge védelemmel lássanak el. Valami nem stimmelt.
- Csapdára készülj! Te ezekkel őriztetnél valami fontosat? – Nézett a víz felé. A másik tornyot kereste tekintetével. Arrafelé fókuszált. A feje eléggé hasogatott. Kezdte elérni érzékeivel a maximális élességet. Fülelt. A víz morajlásán kívül szinte semmi.
- Nagy a csend. – Fordult vissza. - Nézd meg! – Az előbb is boldogult a terepszemlével. Arra, hogy a letapogatás nulla életjelet, mozgást és kukacot hozott ki, felmorrant. Gúnyosan elhúzta a képét. Legalább ott nem kell megerőltetniük magukat. Már, csak át kellett jutni. Némán figyelte a kölyök jármű után indul. Gúnyos cümmentéssel sétált a torony széléhez. Hatalmas morgással nézett a háborgó vízre. Erőt vett magán. Egyszerűen leugrott. Alatta a víz már jéggé fagyott, így keményen landolt. Mérges morgásokkal kászálódott fel és sétált a kölyökhöz. A víztömeg folyamatosan fagyott meg előtte. Kényelmes sávban alakult körülötte az átjáró.
- Jelenleg gyalog egyszerűbb. – Várta meg mellé kászálódjon. Kisebb hegyet emelt maguk elé. Lépcsőt csinált rá. Fő a kényelem. A tetejéről hosszú csúszda nyúlt egészen a következő torony lábáig. - Utánad. – Mutatott maga elé. Irányítania kellett a jeget. Ha előre megy, végén beszakad a kölyök alatt. Nem támadt kedve mélytengeri búvárt játszani. Még el sem könyvelte döntése helyességét, már elrongyolt mellette a suhanc. Hangos csatakiáltással lendült előre. Kómotosan követte. Mély sóhajjal ugrott utána. Végig a menetiránnyal hátnak volt. Nem ártott látnia, mennyire gyorsan engedje a jeget szertefoszlani. Lekötötte a munkálkodás, ezért nem figyelt hátra. Arra vonta fel szemöldökét, hogy találós kérdést intéztek hozzá. Enyhén elhúzta a száját. Az említett apróságot kifelejtette a tervezésből. Nem akadtak ötletei a probléma megoldására.
- Fékezéssel nem számoltam. Használd a zseni agyad.  – Gondolta megfordul, hogy valamiféle kásás havat alkosson. Kevesebb kárt okoz bennük, ha belecsapódnak és fékezhet a tempójukon. Átforgatta magát egy határozott mozdulattal. Emelte kezeit, ám a látványon balta arccal engedte el minden mentő szándékát. A kölyök faltörő kosként zúzta be a torony oldalát. Nem akadt hozzáfűzni valója. Szimplán utána pottyant. A lendületnek köszönhetően egyenesen rajta landolt.
- Sztereotípiák versus Hoshi Ryohei, egy-null. – Kászálódott fel unottan. Leporolta magáról a nem létező piszkot. Körbe kémlelt érzékeivel a torony belsejében. - Várhatóan senki. Mászol, vagy másszak? – Horror filmekből szerzett hasonlatra elhúzta a képét. Megdörzsölte a halántékát. Nem ment bele értelmetlen szóváltásba. Láthatóan mindegy volt, épp két perce beszélték meg, üres az építmény. Csendben követte a legfelső emeletre. Szándékosan nem ajánlott fel segítséget. Karba tett kezekkel hagyta rá a munka öles részét. Másszon csak fel. Addig a lehetőségeiket vette számításba. Az előbbi látványos érkezésből kiindulva biztonságosabb csúszdát tervezett.
Az elkészült remekmű kevésbé volt meredek. Végén hálószerűen kifüggesztett jégpáncél helyezkedett el. Enyhén csöpögött, így feltapadtak rá, amikor becsapódnak. A mögötte lévő vastagjégpáncél pedig nem engedi, bezúzzák a tornyot. Az előbbiekkel egyezően kölyköt eresztette előre. Útközben, néha hátra pillantott. Rossz előérzete támadt. Hátramorrant a biztonság kedvéért.
- Ezen ne üss lyukat. – Az érkezés nem érte váratlanul. Számolt vele, ezért maga elé függőleges rámpát húzott. A kilövő állásról az emeleti lámpában kapaszkodhatott meg. Onnan egész remek rálátása nyílt a térre. Mindenfelé emberek feküdtek. Hallotta a légzésük, szívverésük. Nem sérültek. Békésen aludtak. - Elkábítottak mindenkit. – Jegyezte meg. A válaszként érkező holo kép seregre fújtatott egyet. Mindenhol kukac tetemek feküdtek. Kellően döglöttek voltak. Egy gonddal kevesebb. Kérdés, ki előzte meg őket. Hamarosan ki fog derülni. Az érkezésük hangzavarát biztosan észlelték.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Dec. 09, 18:13:07 írta Asahi Shinjirō »

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Sárkány-tenger titka
« Válasz #4 Dátum: 2018. Jan. 03, 00:02:18 »
Felvontam kérdőn a szemöldököm. Némán, suttyó parasztként gyűjtöttem az így elhintett infómorzsákat. Ha jól skubiztam ki a teleregét, akkor cseszett kraftosak az érzékei, és emberként ezek már az agyára mennek. Az csak hozzá tett a szituhoz, ténylegese érzékelte a giliszta hadtestet. A kérdésére egy egyszavas megerősítést küldtem válasz gyanánt. Az áramélt élnek halnak, bár inkább döglenek a kis mocsadékok. Zenével pörgettem fel magam, bár anélkül is magasabb fokozatra kapcsolt az adrenalin, és valljuk be férfiasan az endorfin termelésem egyaránt. Fizikális örömöt okozott, hogy oda csaphattam a kis férgeknek. Most sem volt ez másképp. Bár ahogy a szemem sarkából láttam, nem csak én szórakoztam jól. Ükapós, noha továbbra is olyan elkámpicsorodott fejet vágott, azért láttam ám, hogy játszott a vízzel!  Zajlott a biszniz, mint az a nagykönyvbe is el vagyon regélve. Eljutottunk plusz kukacoskodás nélkül a bejárati ajtóhoz. Menő kis szerkezet, hozzá is láttam a feltöréséhez. Érzékeltem, hogy Junni ott matat a környékemen a vízzel, de jobban lekötött a saját melóm, sem hogy azt lessem tátott és mindenképp bamba pofával, hogy mit bűvészkedik ott nekem. Befele menet kiosztottam a felosztást. Én továbbra is golyóállóst játszva pusztítok, ő meg vigyázva a saját seggére, ha kell mögém húzódik fedezék gyanánt. Baszott figyelni rám. Ment a saját feje után. Talán moroghattam is volna érte, de csessze meg, így is eredményes volt. Szóval lakatot tettem a lepénylesőmre. Inkább a saját dolgomhoz láttam. Pontosabban láttam volna. A panel, amivel dolgozni akartam, akkora jégcsappá változott, a Titanic megirigyelhette volna! Én meg hitetlenkedve meredtem pár pillanatra a barbárság ezen hatásfokára, majd az elkövetőre.
   -Hogy azt a bedrótozott, félre fuseráltan összeaszott kőkori droid olajszűrőjét! -hördültem fel, mikor megjött a szavam is. -Ezt meg mi a fészkes fenéért kellett?  -kérdeztem betikkelt szemöldökkel! A válaszára azt hittem keresztbe török valamit. A fenéért őt nem lehetett, mert Hopi, de attól még! Közel jártam hozzá, a saját pofám hántom le tízkarommal a vértlázítóan szűkszavú kommentjén! Haladjunk.  Morogva láttam munkához, hogy elfogadható állapotba hozzam ezt a pecót. Na most nem fertőtlenítős sikálásra kell gondolni, de a csórikáknak nem volt megengedve, hogy akár véletlen is hátba támadjanak! Már amelyik még élt… Ahogy Junni befejezte a zavaró elhelyezését, fogtam be őt is! Nem fogom itt egymagam végig tapernyálni őket, míg após meg csak ül a valagán, és figyeli az eseményeket. Így viszont nekem volt lehetőségem viszonylag közelről megszemlélnem a képességét. Cseri Csumba, mert utólag, ha már elrontotta a panelem, és még mindig legfeljebb csak verbálisan morgok, vagyis kivezetem cimbinek,  nagyon látványosan oldotta meg a kimenetelt. Lendültem utána én is, mert ki nem hagytam volna egy igazi jégcsúszdát. Igen, nem volt gyerekkorom, és ott pótoltam, ahol tudtam. Ha az alkalom épp egy hentelés közepén akadt, akkor ott akadt. Azért még emésztgettem  a hallottakat, az áldozatok személyazonosságáról. Vagyis minden oldalról próbálják befészkelni magukat a lehető legtöbb, és csupa hasznos helyre. Számoltunk vele, meg találkoztunk ezzel a jelenséggel, de attól még jól jött az információ. Minden apró morzsa aranyat érhetett, sose tudhattuk!
   -Őriztek, vagy csak halálba küldhető előőrse voltak, egy hozzánk hasonlóan bejutáson fáradozó kukaccsapatnak? - tettem fel kivételesen komolyan a sok millió yent és dollárt megérő kérdést. 
Tényleg brutálisak voltak az érzékei, na meg az ösztönei. Vajon a yakuza évek tették ezt, vagy születetten jók voltak a megérzései? Átszkenneltettem Genie~vel is a környéket, de tiszta volt valóban. Vagyis ideje volt oda mennünk. Jármű után lestem, hátha találok valami csónakot akármit. Erre szólalt meg, hogy gyalog egyszerűbb lenne. Hátra fordultam, hogy mi lelte.  Csessze meg, a vízen járt a piszokja! Kibaszott vigyor kúszott a pofámra, ahogy megláttam a jelenetet. Kis kék ruha, szőke fonat nagyon hatásossá tették volna az egészet. Inkább megráztam a fejem, már maga az ötlet is ijesztő összképet vetített a lelki szemeim elé. Pedig a morgóssági faktora, és a jég is totál meg volt. Az éneklést is hagyjuk inkább azt hiszem… morgás lett volna belőle, vagy fazekat lehetett volna repeszteni a hangjával szimplán, és valljuk be férfiasan nem akartam kipróbálni. Nos ezt a víziómat nagy bölcsen megtartottam magamnak inkább. Simán lefagyasztotta volna a golyóimat válasz gyanánt. És ekkora lelkesedére nem tartottam igényt.  Inkább még mindig sunyi vigyorral léptem elé.  Kész csúszda pályát csinált itt nekünk! Élveztem, mint egy nagyra nőtt suhanc, ahogy megindultunk. Vele ellentétben én viszont büszkélkedhettem énekes Ancival, vagyis vígan kiengedtem a hangom, míg siklottunk. Rövidebb ideig tartott, mint reméltem, és a fal vészesen közeledett. Ráadásul landolás nem volt tervbe véve! Most erre mit csináljak? Hangos juhhé~val vontam tekkai~val körbe magam, és zakóztam keresztül a téglákon. Ükapós egyenesen rajtam landolt…
   -Khm, nem akarok indiszkrét lenni, de sajnos…  sosem tudtam ellenállni a sztereotípiáknak… - vigyorogtam noha pattant le rólam ténylegesen szólás nélkül is. De hülye fejemnek muszáj volt elsütnie ezt. Túlságosan adta magát a szitu, és az meg főleg, másképp fejezzem be.  Teljesen elszörnyedve meredtem rá, egyáltalán eszébe jutott, hogy szétváljunk.
   -Ki van zárva, hogy külön! -jött hirtelen elő belőlem a ragaszkodó turista -A horror filmekben is mindig azok hullanak el először, akik külön válnak! -avattam be ebbe a sokak által nem figyelt titokba! Elhúzta a száját válasz helyett, és persze megint előre engedett. Vigyorogva másztam fel a toronyba, és helyeztem, a változatosság kedvéért most én a jelzavarót. Túlságosan élveztem, hogy ükapós idegein tréningelhettem, és jó kis tigris módjára ezt töredelmesen be is vallottam magamnak. És mindez egy cseppet sem akadályozott meg abban, hogy folytassam a dolgot. A jelzavaróval végezve újabb csúszdát kaptam. És megint előre lettem engedve. Jóllakott ovis vigyorral hagytam, hogy elkapjon a lendület. Igazán „sajnálatos” véletlen volt, hogy csak túlságosan későn hallottam meg, drága ükapós nem rendelt épp faltörést. Azért én kiviteleztem ingyé és bérmentve. Lelkes kurjantással repültem ugyanis bele a toronyba. Mint valami jégből készült hullámvasút! Prüszkölve ráztam ki a hajamból a törmeléket, ahogy felpattantam. Érzékeltem a környezetem. Nem voltak emberi holttestek, csak elkábított alakok. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy amikor felébrednek, újabb Ufó észleléssel vagy hasonlóval lesz gazdagabb a világ. Viszont ez el is gondolkodtatott, hogy vajon a technopaták nagyobb eséllyel tudnák kiszedni apósból az érzelemfalót? Minden esetre meg sem említettem neki egyelőre ezt az ötletemet… nem véletlen nem tudtam kiszedni belőle én se. Kölcsönösen ragaszkodtak egymással, hogy csessze meg! Az érzelemfalók ellenben. Fene mód élveztem ennyi dögöt látni ténylegesen megdögölve. Vagyis érthető jó kedéllyel fogadtam az elénk érkező robikákat. Nem túl méretes, ám hatékony, és mozgékony alakok érkeztek, ha jól számoltam, a torony mögül.  Olyan japán átlag magasság körül lehettek. Vagyis nálam jócskán alacsonyabbak. Majd fél méterrel. Furcsa gépzajt hallatva fegyvert emeltek ránk.
   -Szerintem tartsd fel a kezeidet… békés népek, nem fognak ártani nekünk! -javasoltam Junni~nak, és reméltem, hogy kivételesen eleget tesz a kérésemnek. Közben igyekeztem úgy helyezkedni, hogy közte, és a robikák között lébecoljak igen erőteljesen. Innentől programozó nyelvre váltottam. -Azonosítást kérek! -egész közel jött hozzánk az egyik. -Az én nevem Hoshi Ryohei, ő pedig itt velem érkezett, Asahi Shinjirō. -sóhajtva húztam be a nyakam -Élősködik rajta egy Tamashii Zampen, de nincs magánál! -tisztában voltam vele, hogy csak magunk alatt vágjuk a fát, ha most itt hozzá kezdek rizsázni, meg kamuzni. Tekkaival vontam körbe saját magam, na meg készen voltam rá, hogy Junni~t is bevédjem, ha erre mégis támadni akarnának. Miközben Genie~t a belső tároló egységemre zavartam. Úgy sejtettem, lassan eléri a jelzavaró a kioldási idejét. Azt nem tudtam, hogy a robikra hatással lesz~e, de ha nem is, még mindig megléphetünk. Valahogy úgy sejtettem, hogy a robik közvetlen kapcsolatban vannak a bentiekkel, vagyis az ő válaszukra várunk igazából. Nem jött felelet. Egyszerűen lemerevedtek, mintha ott se lettünk volna. A fegyvereik már nem ránk céloztak, azokat is leengedték. Elővigyázatosan kapcsoltam le időlegesen az implantjaimat, abban a szent pillanatban, hogy a jelzavarók beindultak. A hirtelen noha nem váratlanul jövő binokuláris váltás monokuláris rendszerre, megint bekavart. Legtöbbször ez volt, ha lekapcsoltam a szemem. Tisztába voltam vele, hogy a színe a korábban a másik szememmel megegyező tengerkék helyett fakón ocsmány fehéres lett, de nem érdekelt. Nem volt időnk, még véletlenül sem szerelgetni. Ahogy várható volt, tántorodtam meg az első lépésnél, és kapaszkodtam meg, ahogy tudtam. Történetesen Junni vállába. Becsületére legyen mondva, nem kaptam érte.  A szemeink elé táruló látvány mellett mondjuk annyira nem lepődtem meg.
   -Azon ott keresztül kéne vágnunk! -brutális vihar került elő. Olyan furcsa lények sziluettjeivel, amiket még én sem tudtam beazonosítani. Átlag embereknek egész biztos fosatós élmény lehetett. Erőst gyanakodtam, nem ezzel ütötték~e ki a távolabb édesdeden durmoló bagázst. Az orrunkig talán, ha láttunk az előttünk zuhogó vízen keresztül. Viszont a partra sem a víz, sem a szél nem ért el.  -Itt viszont már csapdát látok! - jegyeztem meg halkan az orrom alá, meglepően komolyan. -Tudnál utat gyártani nekünk be? -néztem a mellettem állóra a működő szememmel. -És itt lehetnek altató, sokkoló sugarak is. Legalábbis nem hiszem, hogy szimplán ezzel a viharral próbálnák a nem kívánatos látogatókat távol tartani! Azokat jó lenne elkerülni valahogy… -morogtam az orrom alatt, de azért még tökéletesen érthetően.  Csak akkor tudtam visszakapcsolni a rendszeremet rendesen, amikor már elindultunk, és kikerültünk a zavarók útjából.


(click to show/hide)

Karakterlap

Asahi Shinjirō

Eltávozott karakterek

Eltávozott karakterek

yakuza

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
19 650 / 30 000

Hozzászólások: 35

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 11 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
metálkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Elvált

Kivel áll kapcsolatban?:
Hwangbo Min Ki

Mottó:
Vezess, ne vezessenek!

Post szín:
darksalmon


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Sárkány-tenger titka
« Válasz #5 Dátum: 2018. Febr. 02, 22:13:00 »
Halkan cümmentettem a felesleges hangolására. Enyhén megemeltem a karomat. Szükségtelen hisztériáznia. Beleegyeztem. Ragaszkodik a jelenlétemhez, akkor legyen vele boldog. Követtem. A jeladó elhelyezése volt a cél. Erre, hamar sor került. Átadtam neki a lehetőséget. Ennyi energiája van, lássuk hasznát. Engem jobban izgatott a kintről beszűrődő mojolás. Fémes kattogások. Nyikorgás. Mintha egy gépházba zártak volna. Ráadásul erősödött. Bármi volt, közeledett. Nem túlzottan tetszett ez a képlet. Még sem rohantam fejjel a falnak. Mozdulatlanul füleltem. A szőke kölyök sületlen megjegyzéseire se reagáltam. Akadt jobb dolgom.
A beeső robot hadseregre elhúztam a képemet. Felcümmentettem. Túl sokan voltak. Fegyverek voltak náluk. Nem ismertem az erejüket, képességeiket. Amennyiben ők intézték el a férgeket, jobb, ha nem kockáztatok. Akadt saját példányom. Könnyen megüthettem extrán a bokámat. Az élősködő parazitától sem szándékoztam megszabadulni. Tehát a jóságos szamaritánus megszabadító humbugjukkal is békén hagyhattak. Nem volt kérdés, nem tiltakozom. A szőke suhanc nem foglalkoztatott. Tehetett, amit akart. Biztosra vettem nem fogom bajba sodorni magam a hülyesége miatt. Ha támadt volna, egyedül marad. Nem élt ezzel a lehetőséggel. Engem utasítgatott. Flegma pofával tartottam feljebb a karjaimat. Legyen neki gyereknap. Kétlem a robotokat érdekelnék, ezek a nyamvadt jelzések. Eleve látszik valakin, ha támadni készül. Például, nyakiglábon. Felsóhajtottam. Megadásról magyarázott, erre ő van leginkább akció készültségben. Gyűlölöm, amikor igazam van. Kiváló esélyekkel indultunk. Pontosabban indult. Nem kívántam továbbra sem társulni az öngyilkos megmozdulásához.
Arra sem mozdultam a rühes robotok közelebb merészkedtek. A képembe világítottak. Enyhén elfordítottam a képem. Talán, így kevésbé ért a reflektorral felérő fény. Hasogatott a fejem a hülyeségtől. Eddig is szét akart pukkanni, de ez a díszes ócskavas társaság tett róla, még inkább szenvedjek a migréntől. A fura nyelven hadováló szőke tolmácsról nem beszélve. Felvontam a szemöldököm, miután sikeresen gépkattogásba kezdett a jelenlévőkkel. A csodálatos egymásra találásukat követően, darabig, még körbe nyüzsögtek a fémkasznik. Tűrtem. Mást nem tehettem. Némelyik szemtelenkedő dögre, amelyik a karomat bökdöste, gyilkos pillantást vetettem. A fizikai kontaktus nem szerepelt a megadási szerződésben. Kivéve, ha az a szőke barom nem velem vásárolta ki a szabadságát. Nem értettem, miről diskuráltak. Akárhogy is legyen, nem adtam jelét az őrületbe kezdenek kergetni ezek a hónom alatt cirkáló bádogdobozok.
A hatást képesek voltak fokozni. Elviselhetetlen sípolás cincálta miszlikbe a koponyámat. Az összes izmom megfeszült. Lebénultam. Nem sokáig, de az a pár másodperc taccsra vágott. Elegendő volt mintát rágjak az ajkamba. Talán, morogtam is. Fogalmam sincs. Nem izgatott. A testem feletti kontrollal küzdöttem. Rávettem a tagjaimat ellazuljanak. Lehetőleg ne annyira, hanyatt vágódjak. Sűrűn pislogtam, hogy a látásom kitisztuljon. Akármennyire fájt nagy levegőt vettem. Remekül szórakoztam. Az egész kócerájt felrobbantani támadt kedvem. Egyelőre megelégedtem a mozdulatlan konzervdobozokkal. Engem lefoglaltak. Az előbbi felfordulás szájhősre is hatással lehetett. Rám tehénkedett. Elég szarul festett. Rosszabbul, mint én. Világos, hogy nem kanasztázhattunk, míg helyre jön. Megfogtam a karját. Átdobtam a nyakamon. Ha már engem használ mankónak, rendesen tegye! Azzal nem vagyunk előrébb, össze-vissza ráncigál.
Az elegáns beszólására, merre kéne menni, csak felmorrantam. Elindultam. Az útban levő fém kasznikat elegánsan elrúgtam az útból. Fogja a franc kerülgetni ezeket a szarokat! Cél a legrövidebb átjutás volt. Pontosabb a még nagyobb szarba jutás. A torony túloldalán tomboló cunamira hangosan felcümmentettem. Sok víz. Rohadtul sok víz. Egyértelmű betikkelt a szemem. A lábaim fékeztek. Egyetlen porcikám se kívánkozott oda. Ingerülten morrantam egyet a viharból kiszűrődő állatias, sejtelmes hangokra és ocsmány fantázia lények árnyékaira. Akár a pocsék horror filmek. Szőke suhanc korábbi elszólása illett ide. Cseppet sem akaródzott bemennem. A csapda emlegetése, még kevésbé tette vonzóvá. Az utasításra, tegyek csodát, halkan felcümmentettem. Nem elég utasítgatott, még egyenesen Mózesnek nézett. Az egyértelmű a vízbe nem megyek! Azt sem kockáztatom meg vizes legyek. Az is észrevehető, jelenleg használhatatlan. Ettől, a hangnemet igazán megválogathatta volna!
- Sokkoló? Altató sugár? – Pillantottam oldalra felvont szemöldökkel. Többet tudott, mint amennyit hajlandó volt elmondani. - Tehát? – Tettem keresztbe a karjaimat. Leeshetett, ha nem kapaszkodott. Tettem rá! Addig ne reméljen semmit, amíg ki nem tálal. - Mi van odabent….pontosan? – Nyomtam meg az utolsó szót. Véletlen se vesztegesse az időnket, teljesen nyilvánvaló felvázolásával. A szemeimet forgattam meg a hosszas locsogásán. Épp ezt akartam elkerülni. Nem a mi van odabent, hanem a hogyan kerüljük el részlet érdekelt. Megpróbáltam még egyszer.
- Átjutás? – A tömör rákérdezés sem segített. Előre mutatott. Vizet emlegette. - Sokkoló…altatósugár…Hogy. Jutunk. Át. – Próbáltam visszaterelni az eredeti kérdéskörre. Tagoltan beszéltem. Nagy szünetekkel. Hátha ez eltéríti áthatóan a víz, csónak, bármilyen jármű létszámba vételétől. Nem tette. Felmutatott egy szerkezetet. Közölte táncoljunk. Széttártam a karjaimat. Kérdőn néztem rá. Szavát nem értettem. A válasz legalább némi tartalommal szolgált. Végre a kiinduláshoz kerültünk.
- Vagyis? – Pontosítást kértem, amire visszanézett rám. Felsóhajtottam. Migrént fogok kapni ettől a degenerált baromtól. - Hogyan tesszük láthatóvá tánccal és azzal a szerkezettel? – Adtam a szájába a megoldást, mire lennék kíváncsi. Felmorrantam, végre ki bírta bökni a lényeget. A szerkezet élesítésével robbanást idézünk elő a vízfelszínhez közel. A lecsapódó pára, vélhetően kirajzolja a lézer szálakat. Nincs egyéb teendő, mint átbújni közöttük. Tessék! Bonyolult volt? Rohadt nehéz lett volna ezzel kezdeni?! Még jó, hogy ingerülten kaptam ki kezéből a szerkezetet. Körbeforgattam. Egyértelműnek látszott a használata. Gomb és forgatás.
Az első elforgatása alatt aktivizáltam a képességem. A lábam alatt áttetsző jégpáncél keletkezett, ami pillanatok alatt futott körbe. Folyamatosan terjedt, így lépésről lépésre egyre hosszabb jég alagút keletkezett. Nem kíséreltem meg vizes legyek. Az alagút végét nem nyújtottam messze. A robbanás szétszedné. Ha pedig itt tartottunk, előre dobtam a kezemben tartott szerkezetet. Alig pottyant vízbe, hallatszott a detonáció. Magam elé, jégből falat emeltem. Nem kértem a felcsapódó vízből.
Kivártam. A terv működni látszódott. Halványan vörös színű fonalak rajzolódtak ki. Úgy futottak körbe, akár a pókháló. Sejtettem sürget az idő. Megindultam előre. A lézerek között bujkáltam, lépkedtem, ugráltam. A következő robbantást szájhősre bíztam. Haladtunk. Ennyivel megelégedtem. Az egyetlen felmerülő kérdés: mekkora a tér? Nem túlzottan nagy területet fedtünk le a robbantásokkal.
- Van elég bomba? – Flegma ábrázattal böktem oda. Kínos lesz, ha félúton elakadunk. Nem beszélve a körülöttünk lézengő lényekről. A jég biztosította az utat, de nem nyújtott védelmet ellenük. A loch ness-i szörny már egy ideje alattunk körözött. A fehér cápa uszonyát is véltem felfedezni a hullámok között.
- A lények valódiak? – Nem tűntek annak. Tényleges válaszban sem reménykedtem. Láthatóan kenyere a mellé beszélés. Arra, hogy kért egy jéggolyót engedelmesen dobtam neki egyet. A közelben garázdálkodó árnyék felé hajította. Akadály nélkül repült át rajta. Némileg, mintha szétesett volna tőle. Kivetített kép lehetett. Legalább nem kellett miattuk aggódni. Mindössze a haladás volt kérdéses. Előre meredtem. Válaszokat akartam. A távolban szárazföldet láttam. Talán sziklák lehettek. Körbe öleltek valamit.
- Föld. – Mutattam előre. Nem számítottam a reakciójára. Eltűnt előle. Hallottam a lépteit. Felém közeledett. Megragadta a karomat. Erre azzal reagáltam fokozatosan láthatatlanná vált a testem. Felhümmentettem. Hasznos képesség. Azt nem értettem eddig mi okból nem használta. Megkérdezni nem maradt időm. Rántott magával. A jégpáncélt újra csúszdának nézte. Szemeimet forgattam a mutatványán. Mögé húzódtam. Láthatóan a lézerek nem érzékeltek. Akadály nélkül haladtunk. Nem lehetett problémám, míg fölénk nem tornyosult egy hadihajó roncsa. A sebességből és szőke suhanc faltörő mutatványából kiindulva biztosra vettem, hogyan akar érkezni.
- Lószart…- Szabadítottam ki magam a fogásából. A sarkam alá koncentrált jég oszlopokkal fékeztem magam. Épp a rozsdás bádogkaszni előtt álltam meg. Felálltam. Leporoltam a ruhámra tapadt jeget. Enyhe fintorral leráztam az ujjaimról, majd az egyik hatalmas résen keresztül bemásztam a hajó tatjába. Odabent korom sötét volt. A fém fájdalmasan recsegett. A vízcseppek toccsanását ezerszeresére erősítették a rideg falak. Nem volt bizalomgerjesztő. A fülemmel szájhőst kerestem. A szemeimmel az orrom elé fókuszáltam. Franc se akart hasra esni valamiben.

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Sárkány-tenger titka
« Válasz #6 Dátum: 2018. Febr. 06, 00:21:38 »
Kénytelen voltam megállni, ahogy ő is megtorpant a víz partján. Egyedül még nem igazán tudtam volna közlekedni. Arról nem is szólva, hogy abban sem voltam biztos, hogy nem vágódnék el igazán kecses mozdulattal. Ráadásul kettőnk közül, főleg repcsi nélkül, továbbra is Junni tudta a vizet járhatóvá tenni. Szemmel láthatóan a sokkoló és az altató sugár nem tetszett neki.
   - Technopaták, nem gyilkolnak. Viszont nyilvánvalóan védik a környezetüket. Erre pedig ez az egyik legkézenfekvőbb megoldás. Vagy lesokkolják, vagy lealtatják, vagy mind a kettő. A sárkánytenger legendáiból kiindulva mind a kettő. És odabent ők lesznek. -szusszantam, mint aki a nyilvánvalót magyarázza. Nem elégedett meg a válasszal. Az átjutás pitiszkálta továbbra is a fantáziáját. Felmutattam az egyik bombácskám.
   -Bomba jó táncolás? - próbálkoztam tovább. Nem jött át neki. Egy apró sóhajjal láttam hozzá, hogy alaposan elmagyarázzam a tervem. -A bombát a vízfelszín alatt felrobbantjuk, amiből gőz lesz, amiben látszódni fognak a sugarak. Ezeket kell majd elkerülnünk. Mint a fonalas játék volt régen! -hallottam már erről a játékról, fonalakra csengőt kötöttek, és szanaszét kihúzták őket. Úgy kellett átbújkálni, hogy a csengettyűk ne szólaljanak meg. Innen nem reagált, hogy mi a szitu, meg van neki az elképzelésem, vagy sem. Biztatásnak érzékeltem, hogy inkább munkához látott. Mintha esélyt sem akart volna adni a víznek. Valamiért ismerős érzés volt ez a látványos víziszony. Jó kérdés volt, hogy ez valami családi mizéria lehetett? A fene se gondolta. Minden esetre, ha már Pöttöm Sárkányt nem terrorizáltam fölösbe vele, akkor az ükapjával se genyáskodtam ilyen téren. Főleg, hogy magam sem voltam jobb bőrben, igaz én nem víziszonyban szenvedtem. Inkább mentem előre. A kérdésére egy jéggolyót kértem. Jogos volt a szitu, mennyire valóságosak a körülöttünk lézengő lények. Ennek legegyszerűbb módja volt, hogy kiderítsük, hozzá hajítottam az egyik környéken lebzselő óriásabbnál is nagyobb megacápához a golyócskámat. Elegánsan átszállt rajta. Vagyis nem volt a szépség valóságos. Hallelujah, egy gonddal kevesebb. Volt így is épp elég, amivel foglalkoznom kellett. Kezdésnek mondjuk, hogy minél hamarabb átálljak a félszeműségre. Nem segített a környezet. A villódzó fények, komolyan azt hittem, összepottyanok egyszer csak. Ehhez még a korábbi laza magyarázatom ellenére is… akrobatikázni a sugarak között. Úgy éreztem, hogy közel járok hozzá, hogy eldobjam a rókabőrt. Fasza szitu volt, de fog összeszorítva is kihúztam! Voltunk már nagyobb szarban is! Inkább azon voltam, hogy szoktassam magam a környezethez. Már gyerekkorom óta arra lettem nevelve, hogy figyeljem az ellenfelem, és alkalmazkodjak hozzá. Aka az él túl, akinek van adaptációs képessége! Kényszerítettem magam, hogy lenyugodjon a gyomrom. Igyekeztem a minimálisra szorítani a villogás okozta szorongásom. Nem véletlen hát, hogy meglepve pillantottam fel, ahogy Junni kijelentette, igen szűkszavúan, miszerint földet lát. Szét kellett néznem, hogy meglássam magam is. Cseszett kivirult a fejem, ahogy megláttam. Egyből elkaptam ükapós karját, ahogy már anyagtalanítottam is magunkat. Neki lendültem, haladjunk minél jobban. Ahogy közeledtünk, derült ki, hogy egy hajó árválkodott a földön. Érzékeltem, hogy ahogy száraz talaj volt a lábunk alatt, egyből elengedett ükapós. Ez nem állított meg engem. A hajó gyomrában fékeztem le. Az első felmérésre hadihajó volt. Na meg másodikra is. Ászos kis szerkezetnek nézett ki. Majd kitekertem a nyakam, mindent körbe tudjak lesni. A fél látómezőm kiesett, de azért rajta voltam, hogy behozzam a lemaradást. A korból, és a hajó fejlettségi szintjéből nézve, világháborús darab lehetett. Legalábbis a saját ismereteimmel összevetve erre következtettem. Ez persze felpörgetett, és mint egy kincset lelt kölyök, vittem volna legszívesebben haza Hopi~nak az egészet! Ennek az –egyelőre- kivitelezhetetlenségének az okán csak Junni~t mentem begyűjteni. Persze közben is végig forogtam a saját tengelyem körül, minél többet befogadhassak a látványból. Muszáj volt háromszáz-hatvan fokban mindent felmérni, még ha csak szemmel is, a legapróbb csavarig. A hajó tatjában találtam végül rá.
   -Jó is, hogy itt vagy! - virult fel a képem még jobban -Ketten két szem többet lát alapon hátha hamarabb leszünk! Körbe kell nézni. Őszinte leszek, pontosan magam sem tudom, hogy mit keresünk. Valami tárcsázó panelt, kulcsot, kincses ládát, számító gépet, vagy hasonlót. Valami programozó felületet. Ha jók az információim, ez a hajó még világháborús darab. Vagyis az eredeti felszerelése is abból a korból valósi. Valami olyasmit kell keresni, ami nem korabeli. Valami, ami túl modern ehhez a hajóhoz. Vagyis nyilvánvalóan utólag szerelték bele, hozták ide, adták hozzá. - magyaráztam nagyon lelkesen.- A többi lény, talán földön kívüliek is, hologramok voltak. Ez a szellemhajó viszont igazi. Valami célja kell, hogy legyen, hogy itt hagyták, és nem hiszem, hogy a dekoráció lett volna az indok. -felidéztem magamban a rejtélyekről hallható legendákat. Akik végig repültek a rejtélyes háromszögek felett, és éktelen viharba kerültek. Elromlottak a műszerek, kénytelenek voltak azok nélkül vakon repülni, vagy hajózni. Valamennyien szörnyű viharról számoltak be, ami stimm, pipa volt. Különös, nem evilági lényekről, amik a hologramoknak hála, megint stimm, pipa volt. Egyesek sokáig, mások rövidebb ideig bolyongtak a területen, míg rejtélyesen egyszerre csak kikerültek. Vajon teleport  csapdájuk is lehetett? Őszintén szólva, még ez sem lepett volna meg olyan rémesen, elvégre a technopatákról beszéltünk.
Ötletem nem volt, hogy ha meg is találja valamelyikünk a kulcsot, a továbbiakban mi fog ránk várni. Erről nem voltak már leírásaink, sem a jövőben, sem a jelenben, sem a múltból.  És nem szerettem a zsákba cicákat.
   -Ha meg is találjuk a kulcsot, nem tudom, hogy a továbbiakban hogyan lesz tovább. Addig nem igazán jutott még el senki. Nem véletlen maradtak ezek a rejtélyes háromszögek felfedezetlenül. Lehet csapdák fognak várni, vagy bármi hasonló. A technopaták építették, szóval az életünkre közvetlen, nem gondolom, hogy veszélyt jelentene, bármi is várjon a másik oldalon… - Jó kérdés volt, hogy Junni~nak, vagy inkább magamnak mondtam el ezt hangosan. Talán mind a kettő. Azért akartam, hogy tudja mire számolhatunk. Nem volt túl nagy fényesség bent, és a szemimplantom nélkül nem láttam úgy a sötétben. Na meg, ha itt a macskát próbáltam volna meg előhívni magamból, hogy az ő szemére támaszkodjak, valószínűleg megint totálisan tigris formába pottyantam volna. Azt sem akartam megkockáztatni. Még úgy se, hogy nem számoltam rá, Junni víznek menne egy méretes cirmostól. De az még mindig eshetőség volt, hogy lefagyasztaná a tökeimet, és köszönöm, azt kihagytam szívesen. Vagyis maradt a lámpa, mint felfedező eszköz. Szorgosan láttam  munkához, hogy minél aprólékosabban átvizsgálhassuk a hajót. Genie~t nem riadóztattam. Továbbra is ott volt a fejembe, hogy valami kicsapta a korábban erre járó gépek rendszerét is. És nem voltam hajlandó a lánnyal kapcsolatban kockázatot vállalni. Vagyis maradt a manuális, kissé talán időigényes, de biztonságosabb módszer.   


(click to show/hide)

(click to show/hide)

Karakterlap

Asahi Shinjirō

Eltávozott karakterek

Eltávozott karakterek

yakuza

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
19 650 / 30 000

Hozzászólások: 35

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 11 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
metálkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Elvált

Kivel áll kapcsolatban?:
Hwangbo Min Ki

Mottó:
Vezess, ne vezessenek!

Post szín:
darksalmon


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Sárkány-tenger titka
« Válasz #7 Dátum: 2018. Febr. 09, 20:28:52 »
Hamar rám akadt. Kivételesen nem zagyvált sületlenségeket. Lényegre tért. Arról magyarázott, hogy valamit keresnünk kell ennek a rakás ócskavasnak a belsejében. A „mit” részletére, szintén használható válasszal szolgált. Nem az 1930-40-50-es évekre jellemző berendezési tárgy, felszerelés, akármilyen tárgy. Egyszerűen hangzott. A sötétség, elkorrodálódott szeméthalom és felfordulás nem segített. Ez a borzalom oldalra borult. Érzékelhetően lejtett a talaj. Zátonyra futhatott, ezért nem süllyedt el. Az ütközéskor minden elmozdulhatott. Erre utal a kupleráj. Az állapota miatt, akármikor vízbe eshetett a kaszni egy-egy szelete. Velünk egyetemben. Nem tetszett ez a felállás. Baromira nem szívleltem a lehetőséget vízben köthetek ki.
Néhányszor belebokszoltam és rúgtam a rozsdás fémbe. Recsegett, ropogott, nyikorgott. Masszívnak látszott. Biztos nem lehettem benne. Elhúztam a képemet. Menni akartam ebből a rozoga koporsóból. Hátam közepére kívántam. Még se tehettem. Osztottam a szőke kölyök észjárását. Nem véletlen lehetett igazi a szörny históriák ellenére. Akkor lenne röhejes, ha kalózhajót hagytak volna itt. Ezzel szemben, emberi technológiából összedobott, pusztító bádogdobozt rakta le. Kifejezetten nekünk szólt. Elvégre az afrikai bennszülött nem feltétlen tudná mi ez. Tipikus civilizált, nagyhatalmi barmokat vártak. Tehát, készültek ránk. Nem feltétlen mondanám, megnyugtat a számításuk. Tény, hogy sokat tudtak. Lepipálták a férgeket, pedig nekik volt jövőbeli segítségük. Érdekelt, honnan szerzik az információkat. Lenne saját időutazó csatornájuk? Fejlettek. Fejlettebbek, mint a jövőbeli szarházik. Ettől még bosszantott, úgy ugráltatnak, ahogy nekik tetszik. Irányítanak. Idehoztak. Keresztül gyalogoltattak a rohadt biztonsági rendszerükön. Rozsdás konzervdobozban játszatnak felfefezősdit velünk. Szórakoznak. Tesztelnek. Passzolok. Nem játszanak tisztán. Bújkálnak, mint, akiknek takargatni valójuk van. Ha komolyan a segítségünk kéne, nem szaroznának aknakeresővel. Elénk állnának, hogy ez van. Itt nem ez a történet. Nekünk kell teperni! Ezek a rohadékok nem szorulnak a segítségünkre és ezt kurvára az orrunk alá is dörgölik. Fölényeskedő pöcsök. Keressük meg, húzzuk ki őket és győzzük meg az isteni fajtájuk, hogy a mi züllött halandó törzsünk az elmaradott technológiájával és pusztításra igencsak hajlamos génjeivel képes nekik segíteni. Kurva gáz! Én se írnám alá ezt a szerződést. Minek kellhetnénk? Önkéntes, feláldozható csőcseléknek. Majd mi toljuk a frontvonalban! Értünk nem kár! Hulljon a férgese! Ők meg süttetik a magasztos picsájuk a békés odujukban. Egyik se jobb, mint a másik…
- Ez a népség! – Dobáltam arrébb unottan a dohos papírokat és rozsdás berendezéseket. Nem finomkodtam. Erre a selejtes szarra senkinek sincs szüksége. - Miért nem maguk harcolnak? Meg van hozzá a technológiájuk. Szar duma, hogy pacifisták. Az bezzeg nem fáj nekik, hogy miattuk emberek patkolnak el. – Nem voltam ingerült. Halálos nyugalommal beszéltem. Semmit se érnék el, ha felbosszantom magam. A szőke suhanc ismerte a jövőt, Első kézből tapasztalta. - A haverjaid álszentek! Mentik a saját irhájukat. Érdekelné őket a bolygó sorsa, nem pocsékolnák az időt, ilyen nyamvadt bújócskával. – Elhúztam a számat. A férgek legalább aktívak. Nem húzzák ki magukat a történések alól. Csicskáztatják az embereket, de máshogy nem megy nekik. Aktívak. Cselekszenek. Teszik a dolgukat. Rühellem a parazita pofájukat, még mindig többre tartom a próbálkozásaikat, mint ezt a mimóza léleksiratást. Megérdemelnék, hogy kipusztuljanak. Legalább történne velük valami. Ténylegesen lenne min keseregniük. A múltjukra köpök. Mi is módszeresen öljük egymást. Ez az élet rendje. Ha már élősködnek felénk, erőltessék meg magukat. Segítsenek. Álljanak ellen, vagy költözzenek el.
- Felmegyek. – Ragadtam meg a légzsilip karját. Be volt ragadva. Megpróbáltam erőből elfordítani. Semmi. Újra. Semmi. Feszítettem. Kiesett a komplett ajtó. Az évek nem tették könnyebbé. Nem bírtam megtartani. Fellendültem a vasszerkezetre. Rácsimpaszkodtam. Addig tartott meg, míg a hatalmas ajtó elvágódott. Hatalmasat dübbent a földön. A második tompább volt. Ez voltam én. Eltűntem a felkavaródó porfelhőben. Halk krákogással tápászkodtam fel. Leporoltam a ruhámat. Nem szóltam semmit. Újra elindultam kifelé. A lépcsőn gyorsan másztam fel. Hanghatásból ítélve, el is dőlt utánam. Odakint sétáltam körbe a hajótestet. Nem találtam semmit. Szőke suhanc jelzésére mentem az irányító fülkéhez. Leguggoltam a betört ablakhoz. Benéztem. A felspanolt kölyök arról áradozott, megtalálta, amit keresünk. Kivártam a lényeget.
Bentebb hajoltam, hogy megnézhessem. A radarjelző mellett szokatlanul modern irányító panel árválkodott. A szőke suhanc már beüzemelte. Jelszót követelt. Kipróbált néhány változatot. Azt állította a technopata kódok nem működnek. Felcümmentettem. Nem véletlen. Ezek nem azok voltak. Felismertem a jeleket. A bennem alvó élősködő sokszor használta. Gyakran játszadozott ezekkel a szavakkal.
- Biztos egy helyről származtok a férgekkel? – Hessegettem el a panel elől. A féreg mindig ugyanazt a szót ütötte be. Tekintettel arra, hogy jövőből érkezett, valószínűleg minden féreg rendszerhez hozzáférhetett vele. Próbát megért. Kikerestem a jeleket. Beütögettem. A panel elfogadta. Elhúztam gúnyosan a számat.
- Pártatlanok, vagy bepalizottak? – Fordultam a hajó végében felbukkanó fém tákolmányhoz. Nem féreg építmény. Ebben biztos voltam. A rezidenciához átjárót szolgáltatott a víz. Igazán giccses megoldás. Nem számított. Arra kellett mennünk. Legyen. A férgek jelenléte nyilvánvaló. Odakinti tetemet. A beléptető kapu jelszava. Valami bűzlött. Készültem a meleg fogadtatásra.
Az ablakból szemben voltam az építménnyel. Előtte minden lebegett. Beugrottam a hajóba. Felkaptam egy kisebb tárgyat. Az épület felé dobtam. Ahogy kiért a hajóból megállt a levegőben. Békésen lebegni kezdett. Felcümmentettem az eredményen. Újabb próba. Kezdtem unni. Ettől még megoldás után néztem. Használható lomot kerestem. A kapitányi szék állványa alatt szigonypuskát találtam. Minden része meg volt. Ki kellett próbálni. Egészen a hajó széléig sétáltam. Megcéloztam az épület kiálló részét. Olyat kerestem, ami biztos bejutást biztosít. Egyrészt megfogható, másrészt masszív, harmadrészt valamilyen nyílás a belsejéhez. A tetszetős eredményre szegeztem a fegyvert. Meghúztam a ravaszt. Akkora lendületet adott a kampónak átvágott az anti gravitációs mezőn. Tompa koppanással akadt bele a fém épületbe. A rá erősített kötél végét a hajó épebb részéhez erősítettem. Készen állt a híd, amin átlebeghettem.
- Jelzek, fogd meg a végét. Átlendítelek odaátról. – Hamarabb átér. Időt spórolhattunk. Nem ártott. Főleg, ha lesz fogadóbizottság. Engem nem bántanak a férgek. Arra viszont nincs garancia, hallgatnak rám. Önző korcsok. Bármikor egymás torkának esnek.

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Sárkány-tenger titka
« Válasz #8 Dátum: 2018. Márc. 04, 23:24:56 »
 Meglepően könnyen állt kötélnek a keresgélés tekintetében. Ahhoz képest, hogy korábban még nem akart bezakózni a hajóba. Mondjuk igaz, most nem volt hozzám kötve, sem anyagtalanítva. Talán az előző alkalommal is csak a saját tempóját hiányolta…
Felszaladt a szemöldököm, noha véletlen se fordultam felé, nehogy megláthassa, hogy meglepett, ő szólított meg. Vagyis kezdeményezett beszélgetést. Nem egy túl szószátyár alaknak ismertem meg, hogy finoman fogalmazzak. Pont ezért nem kotyogtam közbe azonnal, az első levegő vételénél. Hagytam, hogy végig mondja a mondandóját. Azt is megálltam, hogy elmosolyodjak a kérdésen. nem kicsit feltűnt, hogy kukac oldalról közelíti meg a kérdéskört. Nem volt csoda, az ő karattyolásukat hallgathatta egész nap. A mi oldalunkról meg semmi infó. Kivételesen nem lazáskodtam, vagy poénkodtam el a válaszom, amikor megszólaltam. Ez érződött is a hangomon.
   -Talán. Nem azért segítek nekik, mert ez a filozófiájuk, hogy nem ölnek. Ahogy nem is azért, mert kötelességem lenne. Nem érdekel, hogy őszinték, vagy álszentek. Abból az álláspontból elhiszem, hogy úgy tűnik, hogy úgy ugrálok, ahogy ők fütyülnek. - nem különösebben zavarta a lelkem, ha valótlant gondoltak rólam az emberek. Most azonban úgy sejtettem, hogy fontos, hogy válaszoljak. -Ettől függetlenül harcolnak, pont az a lényeg, hogy ne legyen feltűnő. -  sóhajtottam egyet. Felrémlett a szemeim előtt mind a rendszer, mind pedig az a droid sereg, akik belőlük lett -Az pedig, hogy miért nem ölnek…  Őszintén szólva jómagam is ölök, ha úgy hozza a szükség, nem különösebben rendít meg ez sem. Nem az ő érdekeiket nézem, szimplán a sajátomat. Ezek a lények már évezredek óta itt élnek. Bújócskáznak, lehet, de ezzel együtt szarnak a pofánkra. Azok a kis gecik úgyszintén itt élnek már évszázadok, ezredek óta, de nekik nem szándékuk, hogy békén hagyjanak minket. Pont a parazita fajtájuk miatt. Saját szemeimmel láttam, hogy mi lett a világból, amikor a férgek kerekedtek felül. Ahhoz pedig, hogy ez megtörténhessen, ha tetszik, ha nem, ez az egyik első, és jelentős lépésük, hogy elfoglalják ezeket a lényeket. -módszeresen néztem végig közben a műszereket, berendezéseket. -Vagyis nem azért mentem meg ezeket a lényeket, mert olyan piedesztálra emelt a fajuk. Nem különösebben izgat, nem tartom felsőbb rendűnek őket. Szimplán közös az ellenségünk, és ha hagyom az érzelemfalóknak, hogy tegyék a dolguk… hidd el nekem Tamura… -szusszantam egyet, pont időbe kapcsoltam, hogy ne kapitányozzam le. Megráztam a fejem. -Nem hiszem, hogy a jelenkori emberek el tudják a legkisebb hányadát is képzelni annak, hogy milyen volt ott élni…  Arról pedig, hogy nem maguk harcolnak. Az érzelem falók, és a technopaták közül nem ők bújnak bele az emberek testébe, meg írtják ki a gazdatestet, amikor már nincs rá szükségük.  - bólintottam csak a kijelentésére, hogy felmegy. Eszem ágában sem volt, hogy személyeskedést is belekeverjek az érvelésembe. És az is teljesen tőle függött, hogy elfogadta, vagy sem.  Nekem még volt mit átnéznem.  Erre majdnem a szívbajt hozta rám. Szolidan ugrottam fel a mögöttem lévő két fal találkozásához, és feszítettem ki magam a kezeimmel  és a lábaimmal, hogy ne pottyanjak le, na meg fújtam egyet a sötétbe, ahogy nem messze landolt a feljáró ajtó. Atyaég! Eltanulta tőlem a tankerságot, vagy mi a szösz? Komolyan ijesztgeti itt a macskát! Óvatosan ereszkedtem vissza a földre. Kicsit kisebb lenne az önuralmam, most lehet alsóneműt kéne cserélnem, bassza meg! Morogtam még egy sort, ahogy a munkám folytatásához láttam. Még jó, hogy miután rám hozta a frászt, maga is távozott. Elég dicstelenül féltem össze magam a hirtelen jött robajtól. Az tuszkolta csak lentebb a vérnyomásom, amikor valami furcsába botlottam. Az előbbi porcunamitól eltekintve, vadi új panel díszelgett az elülső irányító fülkében a radarkijelző mellett. Első, meg sokadik pillantásra se világháborús darab! Naná, hogy egyből hangoltam Junni~ért, itt ne felejtse magát, ha már idáig együtt jöttünk. Mire leért, már életet leheltem a kis masinába. Egyből technopata kódokkal próbálkoztam, hogy feltörjem. De nem olyan kódrendszerbe működött a panel. Hagytam, hogy Junni félre toljon, és maga próbálkozzon. Nem tetszett az eredmény, nagyon nem.  Csak morogtam az orrom alatt, hogy egy helyre pakolt minket az érzelemfalókkal. De nem mondtam kivételesen ki hangosan, hogy ne sértegessen. Az, ahogy feltárult a hajó vége, végképp elérte, ne morogjak hangosan.
A korábbi kódok miatt szó nélkül csúsztattam egy-egy dobótőrt a kezeimbe. Ám nem ellenség várt a túloldalon. Helyette egy antigravitációs tér. Védelmi vonalnak nem rossz! Körbe pillantottam. Rugót, egyszerű alkatrészeket kerestem. Junni nem volt ilyen nagy igényű. Pedig teljesen működőképes katapultot tudtam volna összeütni a jelen alkatrészekből. Hitetlenkedő fejjel néztem az akcióját, de azt kell mondanom, hogy bejött neki!  Talán más esetben durcásan elhúztam volna a számat, ám most már kezdtek, úgy sejtettem, hogy komolyra fordulni a dolgok. Vagyis elmaradtak a szokásos, sokszor csak produkált reakcióim.  Előre szándékozott menni. Megfordult a fejemben, hogy ha elenged a gravitáció nélküli mezőben, akkor nagyon megszívtam. Négy-öt bomba elég lenne egy ilyen esetben az átjutáshoz? Megkozkáztattam. Anyagtalanul kisebb volt a súlyom, vagyis hamarabb átértem. Nem mutattam jelét a paranoiámnak, de ettől mindig kellett egy B és egy C terv. Nem egyszer mentették már meg az életem. És most feltett szándékom volt hazamenni Hopi~chanhoz.
Ettől függetlenül figyeltem a jelére. Ahogy kérte, amikor jelzett, kapaszkodtam a kötélbe. Eleddigre már lecseréltem a dobótőröket Tartarus~ra. Nem akadályozott a boxer a kapaszkodásba. Hangtalanul landoltam a fém izén, majd másztam be jómagam is. Míg nem találtam egy feltörhető panelt, nem mertem az implantjaimat használni továbbra sem. Kellett valami fényforrás. Vagy éjjel látó. Vagy pár perc, hogy felgyulladjanak a falban minták halvány derengéssel… 
   -Azt hiszem a fény kérdés megoldva… - mormogtam magamban.  -Hallani hallasz valamit? -kérdeztem tőle. Azt már bizonyította, hogy durván jók az érzékei.  Maga válasz nem sokat váratott magára. Helybe jött. Egy méretes droid képében. Egy élettelen, üres technopata lógott az alkatrészei közül. Meg kellett volna vizsgálnom hozzá, de műszerek és implant nélkül nem sok esélyem volt.  -Ahol egy van, ott több is szokott lenni! Olyanok, mint a tetvek! -morogtam. Felbosszantott, hogy úgy nézett ki, elkéstünk. És ezt nem Junni~n akartam levezetni. Kiropogtattam a nyakamat.  -A golyót felesleges rájuk pazarolni -nyújtottam oda neki két katonai vadásztőrt -Keresd az illesztéseket. Ott van többnyire a gyengepontjuk. A mozdulataik felfedhetik, és oda kell beszúrni. -toltam a droid gyorstalpalót.- Ne puskalövésre sasolj, hanem halk pukkanó hangra. Mint amikor kibontasz egy szénsavas üveget. Halk pukkanás, sercegés, és lövés. Lézerrel lőnek. Nyugodtan lendülj be mögém, ha nincs más fedezék! - kotorásztam már félig anyagtalanul az előttünk ténfergő droidban. Nagyon alapos tanárként, ha már úgy is benne kotorásztam, átperdítettem a közeledő társai irányába, és leadtam egy lövést. -Na pontosan erre a hangra kell figyelni! -lendültem, hogy a többieket is vendégszeretetemben részeltessem. 


(click to show/hide)

(click to show/hide)

Karakterlap

Asahi Shinjirō

Eltávozott karakterek

Eltávozott karakterek

yakuza

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
19 650 / 30 000

Hozzászólások: 35

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 11 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
metálkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Elvált

Kivel áll kapcsolatban?:
Hwangbo Min Ki

Mottó:
Vezess, ne vezessenek!

Post szín:
darksalmon


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Sárkány-tenger titka
« Válasz #9 Dátum: 2018. Ápr. 01, 23:22:13 »
Egymásnak háttal kommunikáltunk. Nem rázott meg. Némi unaloműzés a papírok dobálása közben. Nem hittem tanulságos előadás lesz. Kellett volna. Meggyőződhettem róla, kölyök sem tudja, merre áll arccal. Önmagának mondott ellen. Lehetett szándékos. Lehetett szimplán adottság hiánya. Retorika külön művészet. Tanítása el kéne jó néhány közéleti személynek. Nem, mintha a koszos hétköznapokban nem lenne szükséges. Lám a kölyöknek sem lenne ellensége. Kifejezetten hasznára válna. Először: közöny. Másodszor: szimpátia és elhatárolódás. Harmadszor: érdekek előtérbe helyezése. Majd, hiba. Elhúztam a számat. Azt állította elzárkóztak. Téves. Legjobb tudomásom szerint akadtak kivételek. Elvegyültek. Belülről rohasztották az emberiséget. Technológia átadása. Nevetséges. Ez a piti anyáskodás. Függés, empátia, kötődés kialakítása. Manipulatív gennyládák, mint a haverjaik. Sőt, veszélyesebbek. Saját akarat, tudat, vágyak. Emberiek. Ettől rohadt ellenszenvesek. A férgek legalább olyanokká válnak, amik táplálják a parazita testüket. Röhejes erre senki nem gondolt. Rendszer alapjai azok a fejlett lények. Akkor a férgek mit közvetítenek? A gazdatest negatív érzéseiket erősítik fel. Kik a gazdatestek?
- Nézz a paraziták definíciója után. – Poroltam le a kezeimet. A vezetéknevem említése nem kavart fel. Gratulálok a sikeres kutatómunkához. Nyüves kosz jobban irritált. Ebben a sötét bádogkaszniban szar se volt. Otthagytam. Felmentem a fedélzetre. A beszélgetésnek úgy sem volt tovább értelme. Részemről az lenne a legjobb, ha kiirtanák egymást. Megoldódna minden problémám. A rendszer sem állhatna fel. Ideig. Lenne másik. Ebben nem kételkedem. A technológiát előbb, vagy utóbb megtalálnák az emberek. Onnantól fogva, egyértelmű, mihez kezdenének vele. Ugyanaz lenne, mint a kölyök idejében. Emberek genetikájába pusztítás van kódolva. Semmi máshoz nem értünk. Ez a nyomorult bolygó átkozhatja a napot, amikor megjelentünk a felszínén.
Gúnyosan felcümmentettem, miután féreg jelszóval jutottunk tovább. A kölyök feltűnően csendben maradt. Legyen. Ez is módja a vélemény kifejtésének. Nem erőltettem. A hisztériáját amúgy sem igényeltem. Szigonypuskával kíséreltem meg átjutni. A gravitáció nélküli térben érdekfeszítő volt haladni. A testem súlyát nem éreztem. A terét annál inkább. Méterről méterre kihívásnak számított karjaimat előretenni. Ráadásul a mellkasomat érő nyomástól zihálva vettem a levegőt. Örökkévalóságnak tartott, mire átértem a tartópillérhez. A cél után sem lazsálhattam. Ellenőriztem a kötelet. Megrángattam párszor. Masszívan tartott. Jeleztem a kölyöknek. Készen állt. Megkapaszkodtam a fal egyik elemében. Valószínűleg szükségtelen lesz segítséget nyújtanom. Ettől még maradtam. Technopatákhoz kellett. Indíthatta a kötél felcsévélését.
Gyorsan átért. Kivételesen tette, amit kértem. Az épület oldalának áttörésétől is eltekintett. Nem nyúltam érte. Akkor húztam be, ha megakadt. A pillérek között bemásztunk az épületbe. Jó néhány méterre volt a padló. Elhúztam a számat. Jégből egy oszlopot húztam. Elbírta mindkettőnk súlyát. Lecsúsztam rajta. Mozgásra reagált az épület. A falba épített izzók felkapcsoltak. Kellemes fénnyel árasztották be a rohadt méretes teret. Gúnyosan felvontam a szemöldököm. Valóban így festett egy meggyötört és rejtőzködő faj előszobája. Tükröződött az épület belsejéről a szerénység, visszafogottság, alázat. Hánynom kellett. Nem véletlen takargatják a palotáikat.
Kérdésre felemeltem a kezem. Jeleztem húzódjon beljebb. Valami közeledett. Határozottan és meglehetősen hangosan koppantak a léptei. Kétlem ember. Tűsarkú sem csap ekkora lármát. Kölyök elé léptem. Az oszlop takarásából figyeltem. Eleve a panelokkal babrált. Fedeztem. Nem szerettem a váratlan meglepetéseket. A zaj forrása úgy is hamar megjelent. Patkány a patkány ellen. Robot kezében egy másik lény díszelgett. Gondoltam nem a felszolgált kaviártól lett rosszul. Ebben megerősített a kölyök. Füleltem. Nem árt pontosan tudni merről, hányan érkeznek.
- Balról öten, szemből hárman közelednek. Többi a folyosókon téblábol. – Felesleges volt leszámolnom. Sok. Nyüzsgött a hely. Robotok mindenfele. Felcümmentettem. Bele a közepébe. A tárgyalás már unalmas. Ennyit a stílusról. Elvettem a felém tartott késeket. Megforgattam a kezemben. Fogást kerestem. Nem az enyémek. Kínos lenne, ha kiesne a kezeimből. Tesztelés alatt memorizáltam. Illesztések. Pukkanó hang. Lézer lövedékek. Kellemesen hangzott. Főleg körítéssel. Gyakorlati bemutatót kaptam a robotok kivégzéséről és lövés beazonosításáról. Felsóhajtottam.
- Melyik irány? – Tettem fel a bűvös kérdést. Szélrózsa minden irányába nyíltak folyosók. Válaszra kinéztem. A folyosót vettem szemügyre. Mindenhonnan özönlöttek a robotok. Az sem volt kivétel. Körbe néztem a hall-ban. Rengeteg robot. Mindet kivégezni időhúzás. Haladni kellett. Elhúztam a számat. Rühelltem a nyüzsgő szemetet, ami feltart. Aktiváltam a képességemet.
Egyszerűen megindultam. A két kést beledobtam az előttem pár méterre kóválygó robotokba. Illesztések. Időzítés. Ennyi az egész. Amikor emelték a lábukat szimplán térdhajlaton dobtam mindkettőt. Elvérzés kizárva. A mozgást viszont megakasztotta. A többi szemétre figyeltem. Nem maradtam védtelen. A hangot felismertem. Éppen akkora felületet borítottam jéggel magamon, védjen. Első lövés berepesztette a jeget. Lett viszonyítási alapom. Erősebb páncélt vontam fel. Többi lövést felfogta. Lehetőleg lézengő robotokra irányítottam a lepattanó sugarakat. Nem mindig figyelhettem. Haladtam.
Gyorsítottam lépteimen. Felkaptam a vergődő fémkasznikból a késeket. Keresztül futottam a termen. Löktem, rúgtam és ütöttem az elém kerülő robotokat. Megakasztottak, dominóként borogattam mindet. Nem dőltek, segítettem. Fojtó fogással vettem lábam közé a nyeszlett fejüket. Hátra lendültem és forgásból eleresztettem. Ezzel letaroltak párat. Következőnek a kezére akaszkodtam. Teljes kört leírva lövettem ki vele a társait. Kirúgtam alóla a lábait. Azzal, hogy hátra esett szem elé kerültek a nyaki vezetékek. Belevágtam a kést. Megragadtam a vastag vezetékeket. Magam felé rántottam. Kitéptem az egész köteget. Még szikrázott. Hasznát vehettem. Átcsúsztam a soron következő robot lábai között. Tenyerem a talajra tettem. Néhány méteres sávban lefagyasztottam magam körül. Hajszálvékony jég volt, szinte azonnal felolvadt. A szikrázó vezetékeket gond nélkül dobtam a kicsi vízfelületre. Magas feszültség nem maradt bennük. Némi zavart okozhatott. A befékező robotok könnyű célpontok. Jégből apróbb tőröket formáltam. Mindegyik nyaki illesztését kerestem. Megtaláltam. Eldobtam a tőröket. Nem különösebben foglalkoztatott talált, vagy sem. Mentem előre. Nem lassíthattam.
Kölyökre nem figyeltem. Képessége segítette. Előttem járt. Követtem. Esetleg elléptem a repülő robot alkatrészek útjából. Néha módosítottam a röppályájukon. Beleállítottam lövésre készülő fémkasznikba. A késekkel felszögeztem az engem körbe vevő robotok karjait, lábait a falra. Nem volt kivitelezhető, egyszerűen nyakon szúrtam a mellém, elém keveredő díszpéldányokat. Lövések elől földre vetődtem, vagy a legközelebbi robotot kaptam magam elé. Pajzsnak remekül szolgáltak.
Robot társaihoz hajítottam a szétlőtt barátjukat. Elakadtam. Hatalmas ajtó kényszerített megállásra. Kölyök nagy erőkkel dolgozott a feltörésén. Nyugalom kellett. Az egész teret leválasztottam jég fallal. Nem bírhatta sokáig a túlerőt. Percek állhattak a kölyök rendelkezésére. Hátra pillantottam.
- Tudod, merre tartunk? – Esetleg kereshetett műszaki rajzot az épületről. Nem lenne kellemes még nagyobb problémába gyalogolni. - Tipp, hova vihették a technopatákat? – Céloztam arra, egyetlen lényt sem láttam. Néhány szétszórt holmin keresztül gázoltam. Vér, fegyverek, egyéb jel nincs a jelenlétükre. - Voltak itt egyáltalán? – Beetetés. Tökéletes férge megoldás lenne. Elhitetik technopata terület. Utána meglepetés. Két legyet üthetnek egy csapásra. Ide jöhetnek a kíváncsi jövőbeli emberek és a technopaták egyaránt. Bár az utóbbiak, ennél eszesebbek.
A vezérlőt hamar feltöri. Odabent kellemetlen fogadtatásban részesülünk. Három lidérc árválkodik a helységben. Kijutás nincs. Ajtó bezáródik. Vadállatok rögtön támadnak. Levegőhöz se hagynak jutni. Elhúzom számat. Egyik felém veti magát. Mindent letarol maga előtt. Feldobom az egyik kést és rúgásból lövöm a lénynek. Az arcán hiányzó maszk helyére bombázom. Nem torpan meg. Felüvölt. Ömlik belőle a vér. Nem történik semmi. Felhümmentek. Érdekes jelenség. Látszólag előle futok. Egész a falig csalom. Lendületből felfutok, majd átfordulva landolok a lény mögött. Teljes erőből nekirohant. Gigantikus kongással kiterült. Átmenetileg hatástalanítva. A falhoz fagyasztom. Valameddig ott tarthatta. Másik két lényt keresem. Kölyköt vették kezelésbe. Nem izgatott. Nekifutásból ragadtam meg a farkát. Lefagyasztottam a saját lábaimat, ne mozduljak el az állat súlyától. Legközelebbi konténer rakásnak löktem. Felengedő jéget széttörve ugrottam neki. Több szúrást adtam le a testére. Pontosan hármat. Torok, gyomor, mellkas. Negyedikre homlokába állítottam a kést. Masszív fegyver volt.
- Se maszk. Se lidérc lyuk. – Töröltem le a képemet. Nem volt a legjobb a lélekenergia érzékelésem. Nem vettem rá mérget, tisztán lidércet érzékelek. - Látsz rajtuk harapás nyomot? – Néztem körbe a tetemet. - Élőlények lidérc lélekenergiával. Elmés megoldás. – Gúnyosan elvigyorodtam. Házi kísérletezés fullbring teremtésre. Legalábbis valamiféle átmeneti korcsra élő és hollow között.
- Jövőben szórakoztak lidércgyártással? – Néztem a kölyökre. Erről nem karattyolt a házi kedvencem. Megforgattam a szemeimet. Ekkor találtam magam szembe a kijelzők, kapcsolók és kábelek rengetegével. Irányító terem lehetett. Újabb kérdést vethetett fel, mit kerestek idebent ezek a dögök.
- Feltörnéd? – Böktem a kijelzőre. - Érdekelne, mit irányít. – Lehet ezeknek a dögöknek a kísérletét vezérelte. Akkor hol a gyártósor? Elindultam a kijelző mögötti térhez. Falra tapasztottam a füleimet. Kezemmel az illesztéseket kerestem. Újabb térre utaló jeleket kerestem. Kétlem nem figyelték, amit navigálnak.

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Sárkány-tenger titka
« Válasz #10 Dátum: 2018. Máj. 27, 18:21:16 »
Érzékelhetően nem hatotta meg a bemutatóm. Nem vártam tőle üdvrivalgást, de azért a tigris lelkem épp darabokra csörrent ekkora mértékű közömbösség láttán. De legalább nem kellet félteni. Veszélyesen gyorsan ráérzett a droid vadászat szépségeire. Elraktároztam magamban az infókat. Mások legalább szoktak erre kiképzést tolni, neki szemmel láthatóan nem volt ilyesmire szüksége. Ez jelen körülmények között mázli volt, de sokat elmondott róla, meg hogy milyen veszélyes valójában ez az alak. Bekerült a képzeletbeli mappámba róla ez az adat. Megadtam neki az irányt, és duzzogás helyett magam is azt csináltam, amihez a legjobban értettem. Pusztítottam, minden elém kerülő droiddal végeztem. Anyagtalanítottam a mancsaim, hogy kitépjem a vezérlő vezetékeit a droidokból. Abban a pillanatban rogyott össze. A következő műalkotásra, egy jól begyakorolt mozdulattal ugrottam, ám ahelyett, hogy feldöntöttem volna, mögé lendülve a nyakát neveztem ki a trónomnak. Tudtam, hogy hova kell nyúlnom, ha át akarom venni az irányítást. Jól irányzott mozdulattal aktiváltam a lézer fegyverét, tartottam célra, majd lőttem ki vele a társát. Utána egyszerűen eltéptem a vezetékeket, és lefordultam a nyakából, miközben eldőlt. Hangtalanul, talpra érkeztem. Nem hagytak különösebb időt, hogy bármit is kezdjek magammal. Megszokásból, mondhatni reflexből vontam tekkai~val körbe a testem, így csak arra pillantottam hátra, hogy a vállamnak csapódott egy lézersugár. Elhúztam a szám, miközben a kalandor droid felé fordultam. Kiroppantva a nyakam indultam el felé. Nem érzékelte, hogy komoly veszélybe került, vagyis utolérte a végzete a személyemben. Egyre jobban belelendültem a régi mókába. Nosztalgikus volt az egész helyzet, és egy kicsit talán elfelejtettem viselkedni. Elnéző vigyor telepedett a pofámra, miközben az ügyeletes gépnek puszta kézzel téptem le a borítását, majd zsigereltem ki. Közben persze haladtam nagyon magabiztosan. Egészen egy szimpatikus méretes ajtóig. Szimpatikus volt, főleg mert technopata írással jelezték, hogy irányítóközpont. Ha jól sejtettem egyike a nem kevésnek, ami ezt a hatalmas technovárost irányíthatta, legalábbis fénykorába. Le volt zárva. Magam átmentem volna, minden gond nélkül, de azt még nem tudtam, hogy a korábbi zavarás mennyire zavart be nálam képesség ügyileg. Droid pusztítás rendben van, rájuk nem kell vigyázni, de Junni~t azért egybe akartam tudni. Nem kockáztattam, neki láttam, hogy annak rendje és módja szerint feltörjem a történetet. Kellett hozzá pár perc, hogy ráhangolódjak a nyelvezetre, a parancskód mintákra. Utána már logikus volt minden. Fél szemmel érzékeltem, hogy Junni addig tartotta a frontot. Rábíztam a hátam fedezését, minél jobban tudok oda koncentrálni, annál hamarabb juthatunk be. Teljesen logikus történet. Nem kapcsoltam ki a külvilágot, de irányítottam a figyelmemet. Ha túl közel jöttek volna, azt teljesen érzékeltem volna, de addig hagytam a fiút kibontakozni.
Ahogy meglettem, jelzett az ajtó, és egy halk hanggal kinyílt előttünk. Sóhajtottam egy hatalmasat a bent ránk várakozó látványon. A fenébe, cseberből vederbe keveredtünk. Három, méretes lélekfaló várt bennünket. Viszont míg kint végtelennek tűnő droid utánpótlás boldogított, bent látszólag csak három jómadár morgott ránk. Az tűnt elsőre a kisebbik rossznak, meg másodiknak is. Gálánsan zártam be magunk mögött az ajtót.
   -Jó kérdés, bár őszintén remélem, hogy saját lábukon léptek le a technopaták, és nem vitték őket! válaszoltam most a fiú korábbi kérdésére. Ahogy beléptünk, tekkai~val vontam körbe a testem. Így meg se rándul a szemem, ahogy a fogadóbizottság egyik tagja egyből megpróbál rámharapni. Tudtam én, hogy ennivalóan szimpatikus vagyok, na de ennyire szó szerint? Egyből ketten harapnának rám?
   -Bocsi haver, ezt nem tőletek veszem jó néven! -hámoztam le magamról az első rágótölteléket. Bár én gálánsan lemondtam a rágódás örömeiről, azért még alaposan földhöz csapkodtam, a másik úgy is addig még ott morgott, és nem volt hajlandó elengedni. Holott addigra már láthatta, hogy sokat el nem ér vele, hiába próbálkozik. Junni megelőzött. Leszedte rólam, még mielőtt rá térhettem volna. Sóhajtottam a gyors helyzetértékelésére.
   -Mit tudsz ebben a korban a lidércekről?-kérdeztem inkább tőle. -A mi időnkben már tényleg nem voltak lélekfalók, szóval kinézem, ha nem is a technopaták, de az érzelemfalók kísérletezni kezdtek velük, hogy hátha tovább fenn tudják tartani a fajt. Vagy mesterségesen elállítsák. A kedvenc csemegéjük elvégre… -morogtam az orrom alatt. Ezek tényleg furcsán néznek ki. Meg a szaguk, nagyon … ismeretlen a szaguk!* -fintorítottam el az orrom. Biztos voltam benne, hogy ő is érzi. Benne volt, hogy ilyen szaguk van a lidérceknek, nem sűrűn szaglásztam még őket.
Arra vigyorodtam el boldogan, hogy meg lettem kérve, ugyan törjem fel az irányító panelt. Magamtól is arra felé kotorásztam volna következő lépésként, de hogy meg is kért rá, komoly haladás volt! Korábban lefagyasztotta az előzőt arra hivatkozva, hogy nincs rá idő!  Boldog macska mosollyal telepedtem hozzá, hogy neki is lássak a munkának. Innentől kezdve csak az alapfunkcióim működtek a külvilág felé. Érzékeltem, hogy mozgás volt körülöttem, ahogy azt is felfogtam volna, ha veszélybe kerülök. ezen felül viszont elvesztem az algoritmusok és programkódok tengerébe. Igazi technopata rendszer volt, kérdés nélkül élveztem, hogy ezzel dolgozhattam. Előbb át kellett jutnom a biztonsági részén. Érzékelte a program, hogy nem droid, se nem érzelemfaló kóddal érkeztem, így könnyebb dolgom volt. Noha a jövőben a rendszer egybe olvasztott minden általa bekebelezett tudást, mégis volt nekik valami jellegzetes kódlenyomatuk. Akárhányféle kódot kevertek össze, nem tudták lemosni magukról a cyber szagukat. Figyeltem rá, ugyanis meg kellett tanulnom utánoznom ezt a féle szagot, ha szellemként akartam járni a cyber térben is közöttük, hogy le ne bukjak.
Ténykedésem nyomán, pár perc múlva egy holografikus kép jelent meg előttünk. Elsőnek maga a szoba képe vetült ki. Látszódott, ahogy a furcsa, gépi gúnyába bújt alakok egymást cserélik abban a székben, ahol most én trónoltam. Lidérceknek a felvételen nyoma sem volt. Majd egy pillanatra felvillant egy laikus szemmel térképnek kinéző rajz. A valóságban egy ritka bonyolult elektromos szerkezet bluprintje~nek nézett ki. Ami elektronikusan elég viccesen hatott. Úgy sejtettem, a hangulat, és a hagyományőrzés lehetett inkább itt a mérvadó, mint a praktikusság. Pár pillanat alatt memorizáltam a látottakat, majd léptettem is tovább. A következő egy kódolt szöveg volt, ezt gondosan lementettem újfent magamnak, végül csak sikerült találnom egy térképszerűséget.
   -Van nálad telefon, valami aminek van operációs rendszere… bármilyen rendszere? -néztem rá, hogy ha a válasza igen lenne, akkor rámenthessem a térképet. Nem szórakozhattam tovább, ugyanis mint kiderült, nem csak én nyúltam bele a rendszerbe. Bántóan erőszakos vírus próbált hozzám eltalálni. Morcosan horkantam fel, ahogy írtani kezdtem a betolakodót. Húzós kis virtuális dög volt, én meg makacs tigris. Míg hadakoztam vele, sikerült félre nyúlnom. Felnyílt egy addig a falba rejtett ajtó. Felvont szemöldökkel pillantottam a hirtelen jött halk hangra.
   -Ezek szerint meg van a tovább? -nyírtam ki a kis érzelemfalók rohadék vírusát. Találtam még egy külön titkosított fájl, azt is gondosan lementettem, majd felkászálódtam, hogy induljak el magam is. A feltárult folyosó sötét volt, ám ahogy mozgást érzékelt, ugyanúgy fények gyulladtak a falakon, technopata írásjeleket formálva. -Nem árt, ha készenlétbe állunk! -került két tőr a kezembe. Távolról tompa zajok keveredtek felénk. Valahogy nem voltam túl bizakodó a hangok kapcsán. Azzal nem próbálkoztam, hogy használjon fedezéknek, noha bevontam tekkai~val a testem. Nagyfiú volt, és tudott magára vigyázni. Ráadásul érzékelhetően nem tartott igényt a fedezékre. Ettől függetlenül ott voltam, ha mégis szüksége lett volna ilyesmire.


*Lidérc szaguk van, kis fertőtlenítő szaggal keverve. Csak Ryo~nak még ismerkednie kell ezzel a szagmintával.



(click to show/hide)

(click to show/hide)

Karakterlap

Neliel Tu Oderschvank

Moderátor

*

Hozzászólások: 198

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 1 732 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff *3*

Mottó:
"Omlik az ég, egy mesére zuhan... Na és akkor most mi van?"

Post szín:
2BCCFC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Sárkány-tenger titka
« Válasz #11 Dátum: 2019. Jan. 26, 01:28:39 »
Üdv!

A küldetéseteket lezárom!
Mivel a karakterek leadásra kerültek, nem részesülnek jutalomban.