Szerző Téma: 黄昏時 - Tasogaredoki  (Megtekintve 726 alkalommal)

Description: 'Tasokare', means 'who is that' and is the origin of the word 'tasogare-doki'. Twilight, when it's neither day nor night. When the world blurs and one might encounter something not human.

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Matsumoto Rangiku

Mesélő

*

*20-as karizma*

Hozzászólások: 57

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 3 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:黄昏時 - Tasogaredoki
« Válasz #15 Dátum: 2017. Aug. 23, 17:49:46 »

A lányt többé-kevésbé sikerül megmenteni. Noha megüti magát kicsit, jóval kevésbé, mint Makiro. Szorosan lehunyt szemekkel várta a fájdalmat, de az mégsem jött. Értetlenül pillogva nyitotta ki szemeit, nézett körbe, pillantott először Sorára, így az ő kérdését hallotta meg elsőnek.

- Igen, remekül érzem magam, köszönöm! ^^ - mosolyog rád, mintha mi sem történt volna. Csak ezután kezdi el tapogatni a maga alatt lévő dolgot, és érzi meg, hogy ez bizony nem a talaj, és nem is az aljnövényzet segített neki. Amúgy is gyanús, hogy Sora valami hadnagyhoz beszél, amint megérzi, hogy még mindig Makiron ül, hirtelen ugrik fel, és sikkant egy aprót.

- Nagyon sajnálom, Ojii-san! - hajol meg, kér bocsánatot újra és újra. Az fel sem tűnik neki, hogy a bácsi igen erős kifejezés Makirora, főleg ebben a formájában. Utána leesik neki, hogy ő is kérdezett tőle valamit, amire nem annyira figyelt oda az előbb. - Ó, én éppen a nagy fesztiválra tartok! Az összes lakost összehívták, két vándor érkezett hozzánk, és mindenki igazán lelkes! *w* Ünnepélyt rendezünk az érkezésük tiszteletére! *o* - magyarázza, miközben arcán gyermeki lelkesedést véltek felfedezni. Igazán aranyos lányka, de alig értitek, amiről hadovál. Ha kérdezgetitek, elmondja, hogy időről időre szoktak vándorok érkezni hozzájuk, a falon túlról. Ilyenkor mindig nagy ünneplést tartanak, és üdvözlik őket, megkérdezik tapasztalataikat. Milyen is a világ odakint.

 - A legtöbben így vagyunk idebent, itt születtünk, és fogalmunk sincs, milyen lehet odakint. Ezért a vándorok történeteit hallgatjuk, amikor jönnek! Nektek is oda kellene tartanotok, miért nem arra mentek? >w< - kérdezi, miközben kapálózik kicsit a kezeivel. - A megjelenés kötelező, még nektek is, különben tudatlanok maradtok, és mehettek aljamunkát végezni! ˘o˘ - válik hangja kioktatóvá, és még mutatójjával is hadonászik az orrotok előtt, hogy jól megtanuljátok a leckét. A vándorok érkezésénél érdekesebb és fontosabb esemény nincsen! Úgyhogy muszáj nektek is részt vennetek, a hölgy egyértelműen ragaszkodik ehhez.

 - Gyertek, megmutatom az utat, és szerzünk nektek szép ruhákat is! Nem járulhattok ilyen ruhákban a vándorok elé! ˘w˘ - magyarázza lelkesen nektek, miközben megfogja a kezeteket, és már el is indul veletek. A kérdés csupán annyi, mit értetek meg a mondanivalójából, illetve bíztok-e benne annyira, hogy vele menjetek?

Karakterlap

Osaka Makiro

Hadnagy

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
41 400 / 45 000

Hozzászólások: 137

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 31 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
"Amikor egy kicsit is kevesebbet adok bele, mint a maximumot, az nem azért van, mert kezdem feladni, hanem mert úgy érzem, mindjárt belehalok."

Post szín:
#B53000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:黄昏時 - Tasogaredoki
« Válasz #16 Dátum: 2017. Aug. 23, 21:29:00 »
Sora is beismeri, hogy olyan, mintha egyszerű lelkek lennének. Makironak ez igen furcsa érzés. A lány valószínűleg nem tudja róla, ahogy a többiek sem, csaknem tíz évig edzett, és küzdött keményen, hogy nagyjából használni tudja lélekenergiáját. Nem vették fel az Akadémiára, sorozatos elutasításokat kapott, addig pedig Rukongaiban élt, mint egy egyszerű lélek, és ha megszakadt, akkor sem lett belőle több, noha a potenciál ott volt benne. Közelebb áll hozzá ez a létforma, mint az ember gondolná… de mégsem szívesen gondol vissza rá. A jelenlegi helyzete sokkal, de sokkal egyszerűbb.
Meglepi Kyou-chan ölelése, de nem mozdul, csak hagyja, hogy a másik viszonozza a gesztusát. Kénytelen elmosolyodni, annyira aranyos a lánytól. Tőle már mindenki megszokta, hogy idegen embereket is képes ölelgetni, hogy pozitív energiával töltse fel őket, de meglepő, hogy milyen ritkán viszonozzák ezt. Úgyhogy kifejezetten jól esik neki, és inkább nem is mond semmit, már leszokott arról, hogy felesleges fecsegéssel rontsa el az ilyen pillanatokat.
Ehelyett inkább felpattan, már be is áll az irányba, lelkesen mutatja, hogy arra az indulás. Az már más kérdés, hogy a tájékozódása nulla, lehet, hogy még Seireiteiben sem ismeri ki magát rendesen. Hagyja, hogy Sora megfelelő irányba állítsa, és direkt nem veszi észre az arcán a facepalmot. Töretlen vigyorral diktálja a tempót, és már el is indul. A gondolataiba mélyed, nem kifejezetten figyeli a környezetét, sem az érzékeit, ahogy Sorát sem. Nem tűnik fel neki, hogy a lány őt figyeli, mintha az ő látványába tudna csak kapaszkodni.
Akkor figyel csak fel, amikor meglátja a lánykát a kövek tetején, és azt is, hogy megcsúszik. A hősies énjét veszi elő, de nem úgy jön össze, ahogy azt ő tervezi. Ahogy beüti a fejét, forog vele kicsit a világ, a tompa fájdalom pedig pihenésre készteti. Kellemes lenne most itt maradni, a patak mellett, a fűben fekve, csak aludni, és aludni… nem, itt kell maradnia! Kipattanak a szemei, de a lány még mindig a hátán ül.
– Balek Hadnagy, eee?! – háborodik fel, amikor meghallja Sora megszólítását. – Megnézném, te hogy akciózol a kis nyikhaj testeddel, ha nem ehhez vagy szokva. Arról nem is beszélve, hogy inkább arról kéne érdeklődnöd, én hogy vagyok! ˘o˘ – játssza a totális sértődöttet, amikor a kislány észreveszi, hogy rajta ül, és valakin landolt, hirtelen felugrik róla, és sűrűn kér bocsánatot valami bácsiról. Maki értetlenül néz rá, körbe is pillant, merre van itt bácsi. Aztán amikor rájön, hogy neki szól, az találja csak igazán szíven. Máris sötét aura veszi körül, négykézláb áll meg, nézi a talajt. Sokkal jobban fáj, mint a fejét ért sérülés. Ez egészen a szívéig hatolt. Kiskanállal próbálja összekaparni megmaradt önbecsülését, ahogy a kőnek támaszkodva lassan feltápászkodik.
Egyelőre nem kifejezetten érti, a lelkes kislány miről beszél, de a koncentrációja nem is az igazi. Sóhajt egy nagyot, megnézi a púpot a feje oldalán. Nos, történt már vele sokkal rosszabb, inkább próbál koncentrálni.
 – Milyen fesztivál? Vándorok? Miről hadoválasz, heh? – kérdezi, miközben összefonja karjait mellkasát. A lány kicsit fogyatékosnak tűnik így első blikkre, és nem is túl megbízhatónak. Ő, személy szerint a magyarázatokkal sincs sokkal előrébb. Annyi homályos folt van a történetben, hogy nem is tudja, mire kérdezzen rá tulajdonképpen. Kyou-chanra pillant, hátha neki van valami jobb ötlete, mi a fészkes fene folyik itt. Azon már meg sem lepődik, hogy ő maga a világát sem tudja. :roll:
– Miért végeznénk aljamunkát, mert nem ismerünk történeteket…? @.@ teszi fel a kérdését, amikor már végképp fogalma sincs, mi a franc folyik itt. Csendesen meghallgatja a választ, állát vakargatja és tényleg nagyon próbál úgy tenni, mintha lenne némi gőze, mi legyen most, vagy legalább rendesen gondolkozna valamit. Úgyhogy ismét, a jól bevált gondolkodó pózt, arckifejezést veszi fel, próbál minél hitelesebb lenni.
– Nem akarok ünneprontó lenni – mondja, amikor lefékez, és nem hagyja, hogy a lány tovább húzza őt, sem Kyou-chant. – De éppen készülsz minket elvinni egy ismeretlen helyre, és megszabadítani a ruháinktól. Ezt nem büntetik itt? :Steszi fel a roppant elmés kérdését. Még ha valami felnőttesebb, csinosabb hölgyemény lenne, le is nyelné a pirulát, de így még az ő gyomra sem igazán akarja befogadni. Úgyhogy csak értetlenül pillant Sora felé, arra kíváncsi, ő vajon mit szeretne még tudni, illetve megbízik-e a lányban.
 – Szerinted most mi tévők legyünk, Kyou-chan? – kérdezi, ahogy komolyan rápillant. Egyelőre nem nagyon van más kapaszkodójuk, merre induljanak el, mit csináljanak. A lányka követése tűnik az egyetlen járható útnak, arról nem is beszélve, hogy kicsike, és kifejezetten ártalmatlannak tűnik. De mégis, jó ötlet ez?

Karakterlap

Akirama Kyou Sora

A Peches Teches

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
12 600 / 15 000

Hozzászólások: 56

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 9 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Ilyen :D

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:黄昏時 - Tasogaredoki
« Válasz #17 Dátum: 2017. Aug. 24, 14:12:26 »
Örülök, hogy legalább a leányzó jól volt. Nem is igazán tudtam egyébként, hogy hogy sikerült leesnie, vagy, hogy a Hadnagynak hogyan sikerült alá csúsznia... Így utólag belegondolva, - nyílván nem akarok paraszt lenni, - de nem volt igazán min meglepődnöm. Kezdem megszokni, főleg, amióta új testben van. Nyílván értékelem az aranyos, ölelgetni való oldalát is, de azt csak évezredente egyszer tudom értékelni, túlzottan, hogy is mondják...? Tsundere vagyok. A "mai fiatalság" azt hiszem ezt a szót használja. nekünk még a tsun-tsun, meg a dere-dere jutott... Aztán válogathattunk, de egyszerre senki sem volt mindkettő. :roll: A lényeg, hogy nagyon jól esik mindig, amikor valami pozitívat csinál. Az ölelés még a randomsága ellenére is nagyon jól esett, ezért is éreztem úgy, hogy viszonoznom kell feltétlenül. És ahogy láttam Makiro-fuku is örült neki. Elvégre jól tud jönni olykor-olykor egy ölelés, nemde?
Miután ellidnultunk nem éreztem semmi gyanúsat a részéről, mármint az iránybaállítás miatt, de úgy festett, mint aki a felhők fölött jár. Fogalmam sincs, hogy mitől, nem értek én az ilyenekhez, főleg nem igazán az érzelmekhez. Najó, van, hogy előjönnek, de nem ez az igazán jellemző... Vagy csak azt gondolom? Lehet, hogy érzelmileg kicsapongó személy vagyok, csak én nem így látom? Mikazukitől ezt még nem kaptam vissza. És általában arcon dobál minden gondolatával. Lehet, hogy ha itt lenne, akkor ezt tenné, de nincs ilyen szerencsém. Ha ő nincs, akkor a személyiségem is elkezd a nulla felé ereszkedni. Nem kapom a folyamatos visszajelzéseket, és ez nem jó. Ha nincs ott, nem tudok önmagam lenni, mert félek mindentől. Hülyeséget beszélek, össze vissza beszélek, értelmetlenül beszélek, és a többi. Nehéz egyedül maradni, még akkor is, ha technikailag ketten is vagyunk itt.
Látszólag kiakadt a Balek Hdnagy megnevezésemre, még amíg a földön volt, sőt az Ojii-san emgnevezésre még a szíve is összetört. Szegény srác önbecsülése teljesen a föld alatt lehet. Kellemetlen lehet :/ Kezdem kicsit sajnálni. Olyan keménynek tűnik, de belül valahol könnyen össze tud törni. Őszintén kezdtem magam rosszul érezni a megnevezés miatt, és már már odasétáltam volna, hogy megvígasztaljam, ha nem kezdi megjátszani a sértődöttet. Az kicsit felpörgetett. Értem én, hogy megjátsza, de nem sok az ide kicsit? Hol van ilyenkor Mikazuki? Elfordulok kicsit, és halkan egy
"Baka..."-t suttogok. Nem tudok mit reagálni elérte azt, hogy érzelmileg teljesen instabillá váljak, és ez nem jó. Ez veszélyes, mert nem tudom kezelni magam. Átalakultam valami mássá, mert nincs itt az érzelmi téámaszom. Mikazuki, kérlek! Csessz már le, hogy mekkora egy idióta vagyok! Hol van a szokásos "Ne nyavalyogj Hugi!" meg a "Hülye vagy Kislány?"... Olyan jól esne most akármelyik. Szükségem lenne a kardomra, mert megőrülök. Vagy akár a Hadnagy is támogathatna valamivel. Vagy a hosszú loboncos is...
A vándorok hallatán valami elkezdett bevillanni, de még nem tudom igazán öszerakni a pontos gondolataim, de kezd a helyzet eléggé gyanússá válni. Persze ha ez a verzió lesz igaz, akkor nem hiszem, hogy illúzióban vagyunk. Vagy mégis? Hmmm... Nem, nem akarok erről elhaarkodottan dönteni. Inkább hallgatoma  jelenséget, és nem szólok közbe, amúgy is veszélyes lenne jelenleg közbe szólnom. Képtelen lennék értelmesen reagálni, amíg valaki ki nem segít érzelmileg. Mondjuk nem hiszem, hogy ez meg fog történni, feltehetően jelenleg a teljes érzelemmentesség tükröződhet az arcomon. Azért a többi részét nem értem a lányka mondandójának... Mármint a vándorok részt értem, de hogy két vándornak miért tartanak ekkora ünnepet, azt már nem éppen :/ És ezen felül, nekünk miért kéne odamennünk? Áh, mert hogy idevalósinak tűnhetünk, mert nem vagyunk shinigami öltözetben. Midnen logikus így... Ja, azt kivéve, hogy miért végeznénk aljamunkát, vagy miért maradnánk tudatlanok, ha nem hallgatunk meg két jöttment alaktól néhány mesét. Helyi szokás lehet, nem is igazán értem. Rukongai nem ezen környékéről kerültem Seireiteibe, és nem mintha sok időt töltöttem volna ott, csak azzal az öregemberrel beszéltem, aki elküldött a városba. Szinte egyenesen arányosan az érkezésemmel bekerültem az akadémiára, és így nem is volt sem okom, sem időm megismerni a környéket. Rukongai mindenhol ilyen furcsa? Miért térnek el ennyire az emberi normáktól? A legtöbben itt is egyszer lent éltek a Földön, nem? Kevesek azok, akik itt születtek... Nem értem, hogy miért étrnek el ennyire, hacsak tényleg nem illúzió. De hogyha a lány szemében is fiatalság vagyunk, akkor mi van, ha valaki átvette a testünket...? Mi van, ha mi vagyunk azok a vándorok? Áh, ez már szinte baromság. Nincs az az isten, hogy ez így alakuljon. Mindegy, értetlenkedve nézek Makiro-fukure, de rajta is ezt látom.
Végül mivel nincs más választás, és egyértelműen ide terelődtünk, úgy döntöttem, hogy igazából nincs okunk nem követni a lányt, így oldalba böktem társam, hogy induljunk. Közben kicsit azért le akartam maradni, hogy egy-két szót válthassunk.

"Hadnagy, nem biztos, hogy teljesen jó ötlet volt követni ezt a lányt, de egyelőre nincs más ötletem. Ha követjük, talán kapunk válaszokat, amik jelenleg az elsődleges céljaink. Még a küldetésünket is vihetjük előrébb, mert lehet, hogy kapcsolódik ehhez a közösséghez. És csak biztos ami biztos, készüljön fel, lehet, - közel sem biztos, - de lehet, hogy ezek a vándorok sok meglepetést fognak nekünk okozni. Még én sem látom át a helyzetet, de jobb, ha együttműködünk. A harci képzettségeink jelenleg nem biztos, hogy fognak működni, hiszen Makiro-fuku sem érte el a lányt. Nem tudunk úgy mozogni, harcolni, sőt meg merem kockáztatni, gondolkodni sem, mint azelőtt. Ha sokáig maradunk ebben a testben, még sok veszélybe ütközhetünk" Hosszú rege, de így alakult. Volt mit megosztanom vele, elvégre láttam, hogy nem biztos, hogy teljesen érti a helyzetünket, így ezért lassan, és érthetőn modtam el neki mindent. Najó, nem mindent, csak azt, amire feltétlen szüksége lehetett. Nem akartam elmondani, hogy a két vándor lehet, hogy a mi testünkben van, hiszen még én sem vagyok benne biztos, de ez majd eldől. Addig is megvárom a válaszát, előre sietek a lányhoz, és moslyogva kezdek el beszélni hozzá igazán semmiről. "Olyan szép hajad ván, bárcsak nekem is ilyen lehetne... :/"

Karakterlap

Matsumoto Rangiku

Mesélő

*

*20-as karizma*

Hozzászólások: 57

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 3 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:黄昏時 - Tasogaredoki
« Válasz #18 Dátum: 2017. Szept. 20, 12:28:10 »

A lánynak egyre kezd gyanúsabb lenni a helyzet, ahogy Makiro furcsa kérdéseket tesz fel. Hol élhettek eddig, hogy nem értenek semmit? Jobban belegondolva, ahogy végignéz rajtuk, nem állnak messze a barlanglakóktól. Ebben a pillanatban pedig elkezd benne az életösztön is pislákolni, már-már lekörözve naivitását. Mi van, ha ezek valami gonosz rabló kannibálok, és azért jöttek, hogy megegyék...? De akkor miért mentették volna meg? Zavartan néz vissza rátok, miközben pár lépést hátrál.

- Nálunk csak az viheti bármire is, aki sokat tud a Falon túli világról! ˘^˘ - mondja végül, mert az okoskodási vágya mégis mindig leküzd minket. A Fal említése során is értetlenül álltok minden bizonnyal. Megrázza a fejét, és morcosan szusszant. - Gyertek, megmutatom! - mondja, miközben könnyed, macskaszerű mozdulatokkal mászik feljebb, vissza a szikla tetejére. Meglepő lehet számotokra, nem néztétek volna ki a kislányból, hogy ilyen gyors és ügyes. Úgy döntötök, nem eshet semmi bajotok, ha legalább addig követitek. A kő tetejéről szép kilátás nyílik a városra, amely felé a lány is tart. Azt is látjátok, hogy bármerre fordultok, a helyet egy egy kör alakú fal veszi körbe. Kapu, vagy rés nincsen rajta, és kifejezetten magasnak tűnik, még ilyen távolról is.

- Gyertek velem, az ünnepségen megértetek mindent ^-^ - válaszolja a lány végül, és anélkül, hogy választ várna, elindul a város irányába. Makiro válasza nyomán úgy döntötök, biztonságos távolból követitek a lányt, és megnézitek, mi is a helyzet abban a városban.

Ahogy odafentről láthattátok: a környéken ez az egyetlen település. Az előváros sokkal inkább nyomornegyedhez hasonlatos, Rukongai rosszabb környékeire emlékeztethet benneteket. Azonban ahogy befelé haladtok a fő úton, a lány mögött, már halljátok az ünnepség készülődését. Távolról zsibongás, beszélgetés, utcai zene hallatszik. A rendezetlen kórus éneke is hallatszik a távolból. Minél közelebb értek a központhoz, a város egyre díszesebb, a nagy ünnepség tiszteletére még virágokkal, színes fátylakkal és aranyozott díszekkel öltöztették fel a köztereket.

A belvárosban nagy a zsibongás, ám mindenki el van foglalva a saját dolgával. Mindenki lelkesen készülődik, és mind egyszerű lelkeknek tűnnek. Egy férfi azonban már régóta bámul titeket, ahogy közeledtek felé. Vissza-visszapillant rátok, bizonytalankodik, majd hirtelen rátok mutat.

- Ők azok, megjöttek! - kiáltja, majd elneveti magát, mindenki rátok szegezi tekintetét, az utca népe pedig tapsviharban és éljenzésben tör ki.

Karakterlap

Osaka Makiro

Hadnagy

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
41 400 / 45 000

Hozzászólások: 137

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 31 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
"Amikor egy kicsit is kevesebbet adok bele, mint a maximumot, az nem azért van, mert kezdem feladni, hanem mert úgy érzem, mindjárt belehalok."

Post szín:
#B53000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:黄昏時 - Tasogaredoki
« Válasz #19 Dátum: 2017. Szept. 20, 12:48:44 »
A lányt sikerül megmenteni, az áldozat pedig nem több, mint egy kis fejfájás Makironak. Nem nagyon akadt fent a dolgon, révén igen keményfejű, ezt már több ízben bizonyította. Az pedig a másik, hogy az sem újdonság számára, hogy a nők csak fejfájást okoznak neki… :roll: Pontosan ezt gondolja akkor is, amikor Kyou-channak kifejezetten nem tetszik a megjegyzése, pedig így van! Az ő épségével kellene foglalkoznia, nem a lányéval, ehhez tartja is magát, azonban egy veszekedést (vagy legalábbis egy szópárbajt) felesleges időhúzásnak tartaná csak.
Sokkal szívesen kérdezősködne a lány történetéről, hogy pontosan miről hadovál, de csak nem kap normális válaszokat. Nálunk… egyáltalán mit jelent az, hogy náluk ezek a szokások? És milyen Falról beszél? Minden bizonnyal az értetlenség a szokásosnál is egyértelműbben ki lehetett ülve az arcára, ugyanis kérdés nélkül felajánlotta a lány, hogy megmutatja miről beszél. Na vége, ezaz! Megmutatja. A vizuális információval talán már tud is mit kezdeni, azt sokkal könnyebben dolgozza fel az agya.
– Abba csak nem halunk bele, ha megnézzük – vonja meg a vállát, ahogy Kyou-chanra pillant. Azonban, mire visszafordítja a fejét, a lányka már sehol nincs. Gyors, könnyed mozdulatokkal mászik fel a falon, ő pedig értetlenül pillog utána. Ha tudta volna, hogy ilyen macskaszerű, nem ugrik alá. Egészen biztos benne, hogy úgyis talpra esett volna. :| Végül megembereli magát ő is, utána mászik, ám sokkal nehézkesebben megy ez neki. Hol maradt a régi teste, amiben könnyedén felszökkent egy mérőállomással a hátán a kráterhez? Nos, sehol… úgyhogy kénytelen lesz most azzal dolgoznia, amije van.
Ahogy felér, először elvarázsolja a szép kilátás, alaposan megnézi magának. Csak utána terelődik figyelme a városra, majd az egész helyet körbevevő falra. Nagyon érdekesnek találja, csendesen mormog és próbál gondolkozni. Vajon miért építették a falat? Ez az első kérdés, ami felmerül benne. Alapvetően két válaszlehetőség jelenik meg előtte – hogy bent tartsák, aki bent van, vagy azért, hogy kint tartsák, ami kint. Bármelyik is lehet, kicsit megborzong a gondolat nyomán. Eddig nem gondolta magát klausztrofóbiásnak, de az a fal kifejezetten kétségbeejtő.
Ezután teszi fel kérdését Kyou-nak, vajon mit gondol, mit kellene csinálniuk. Próbálja értelmes fejjel végighallgatni a választ, az azonban túl terjengős, a legkevésbé sem lényegre törő. Valahol a felénél elveszíti a fonalat, és csak színleli az odafigyelést. Összefonja karjait a mellkasán, megköszörüli a torkát, és bólogat párat.
 – Nos, a kisasszony azt ígérte, hogy mindent megértünk majd a városban, és látok benne logikát. Amondó vagyok, hogy menjünk! – adja ki a parancsot végül, egy bólintás és egy lelkes vigyor kíséretében. Biztonságos távolból igyekszik követni a lányt, nem veszíti szem elől, de nem is vele együtt akar érkezni. Valahogy a hegy tetejéről sokkal távolabbinak tűnt ez a város, de viszonylag hamar odaérnek. Legalábbis a külső területekhez, ami valamiféle nyomornegyed lehet. Ő látott már cifra dolgokat, úgyhogy nem nagyon hatja meg a szegénység, a kosz, ami a negyedet uralja. Csak az meglepő számára, hogy más bejutási lehetőség nincs a városba. Szerinte kell lennie, nem hiszi, hogy az elit is ezen az úton sétál végig minden nap… vagy akkor valami nagyon furcsa elit lehet.
 – Ne állj szóba senkivel itt – súgja oda Kyou-nak, mintha ez nem lenne tök evidens. Azt sem érti, egy ilyen kicsi lány hogy mer ezen a területen egyedül sétálgatni. Hiszen, ha ők nem lennének, egyedül lenne. Arról nem is beszélve, hogy ha itt a város, itt lakik mindenki, akkor mit keresett az erdőben? Egyre gyanúsabbá kezd válni neki a helyzet, ahogy közelednek a belváros felé. A lépései egyre lassabbak, megfordultak, és nagyon is figyel a környezetére, próbál készenlétben lenni. Ahogy feltérképezi a helyzetet, egyre kevésbé érzi magát jól a bőrében, és egyre inkább aggódik.
A nyomornegyedet lassan felváltja a belváros, ami már sokkal barátságosabb, élőbb, emberekkel telibb. Látszik rajta, hogy tényleg ünnepség, tényleg fesztivál lesz. Ének és zene hangja tölti meg az utcákat, a lelkek szorgosan dolgoznak a díszítésen, takarítják az utcákat, hogy minden tökéletes legyen. Egy ideig semmi furcsát nem észlel, azonban egy ponton megpillantja a férfit, aki bámulja őket. Mindegy, merre mennek, követi őket a tekintetével, és mindig visszapillant. Amikor rájuk mutat, reflexből fordul felé, löki be a háta mögé Kyou-t, azonban támadás helyett csak egy kiáltással találja szemben magát. A kiáltást pedig tapsvihar és éljenzés követi. Lassan fordul Sora felé, a lány szemébe néz, amikor megérti, mi is történik éppen.
 – Mi vagyunk a vándorok. Mi jöttünk a „falon kívülről”, csak maguk sem tudjuk, hogyan – mondja halkan, mégis jól artikuláltan, hogy szavai átjussanak a tömeg zsibongásán. Most már tényleg fogalma sincs, mibe keveredtek. – De ezt azt jelentheti, hogy a falon túl van a kiút.

Karakterlap

Akirama Kyou Sora

A Peches Teches

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
12 600 / 15 000

Hozzászólások: 56

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 9 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Ilyen :D

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:黄昏時 - Tasogaredoki
« Válasz #20 Dátum: 2017. Okt. 22, 16:08:12 »
Fal? Nem sok falról tudok Soul Societyben. Nem hogy a környéken, de úgy az egészen. Szóval ott van Seireitei fala, de az megint kicsit egyedi. Lehet, hogy átvitt értelemben van fal? Mármint sok minden jelentősége volt a falaknak a történelemben. Például ott van a Kínai Nagyfal, vagy Hadrianus fala. A kínai a védelmet jelképezte, mind kultúrális, mitikus, és konkrét értelemben. Ezzel szemben Hadrianus fala a Birodalom erejét, nagyságát - egy mértékben a védelmet a piktekkel szemben -, és kultúrális fennhatóságát. A kettőben a közös pont: "Barbárok nem törhetnek rá a Nagy Birodalomra." Lehet, hogy csak túlgondolom, sőt, arra a legnagyobb a valószínűség, de nem árt óvatosnak lenni. Akármi is legyen ez a kőtömb, nekünk nem jó, hogy létezik. Nekünk alatt alapvetően kettőnket értem, de ez kiterjeszthető az egész Soul Societyre. Nem hagyhatjuk, hogy egy ilyen kis népség falakat építgessen, habár arra, hogy ők építették semmi bizonyítékunk sincsen. Sőt, amennyire mögé látok, lehet, hogy a Gotei építtette. Majd pedig mikor a Hadnagy felajánlja az opciót, hogy kövessük a lányt, egy pillanatra hezitálok, majd után bólintok. Semmi komoly baj nem jöhet ebből, ugye?
Az első sokk akkor ért el, amikor visszafordultam, és a lány már fenn is volt az előttünk álló domb, szikla, vagy akármi tetején. Nem is vettem észre, hogy mikor indult fel. csak nem lehet valami hohou, ugye? Ha az, akkor egyrész ijesztő, másrészt kicsit talán gyengébb, mint amihez vagyunk szokva. Lecsekkolom azért, hogy használt-e lélekenrgiát, de erre nem alapoznék ezesetben.
Követtük. Felértünk, és jött a második sokkhatás. Körbe vagyunk véve falakkal. Előttünk meg egy kis városka/falucska feküdt. Jó, persze, ez nem meglepő dolog, pont erről volt  szó már mióta, de most, hogy tudjuk  hogy nem csak valami kitalált dologról van szó, kicsit sokkoló volt. Ez azt jelenti, hogy Seireitei mégse irányítja olyan jól Soul Society-t? Vagy ez amolyan eltitkolt dolog? Nem kéne tudnunk, hogy van, ezért nem mondjuk el? Elképzelhető, de most pont azért vagyunk itt, hogy ennek a végére járjunk. A lány felé fordítva tekintetem, feltűnt a város.. falu... tanya...? amiről beszélt. Eléggé silánynak tűnt még ilyen messziről is. Ki akarna itt lakni? Nem mintha lenne választásuk. Közben a Hadnagy felajánlotta a parancsot teljesítésre, így nem igen szólhattam közbe, akármennyire nem tetszett az ötlet. Szeretem az ilyen fakultatívan kötelező dolgokat. "Tizenhatéves kor után nem kell iskolába járni." "De jó lenne, ha ott lennél este..." "Van kedved inni?" Satöbbi. Ez éppen mondjuk parancsba is volt adva, de a lényegen nem változtat. Bólintottam, és követtem.
A városban mintegy félig védekezve behúzódtam társam háta mögé, biztonságosabbnak tűnt ez a megoldás, mint az, hogy nyíltan sétáljak mellette. Főleg a város furcsa már-már túlvilági hangulatával. Lassú sétálásunk közben Makiro-fukutől még egy utasítást kaptam. Mintha nem lett volna egyértelmű... Nem fogok senkivel sem szóbaállni. Vannak elég konkrét emlékeim az ilyenekről, és nem végződött jól az utolsó alkalom, amikor valakivel szóbaálltam egy ilyen hangulatú helyen.
Egy idő után mintha kicsit túltöltődtem volna stresszel, és konstant üldözési mániával. Nem igen fogtam fel sokat a kötnyezetünkből, és végképp nem a történésekből. Azt sem tudtam, hogy mi történik, és hogy hol vagyunk, ami nekem azért nem mindennapi, szoktam ennyire figyelni legalább. Még kísérletezés közben is. Aztán a végső sokk akkor jött, amikor lökés hatására oldalra kellett lépnem, és a Fukutaichou mögé kerültem, aki valamiért felvett egy védekező pozíciót. Rögtön ezután, vagy már közben, az egyik alak a városkában elkiáltotta magát, és mindenki kiabált, és tapsolt. Mi történt? Valami rosszat csináltunk? Ez valami rituálé? Harci tánc? Meg fognak támadni? Lassan felfogtam a helyzetet, és végül a Hadnagy fejtette meg: Mi vagyunk azok a bizonyos ünnepeltek. Ó, az istenit.