Szerző Téma: Shiba Kamiko  (Megtekintve 616 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Shiba Kamiko

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 500 / 15 000

Hozzászólások: 26

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 13 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Post szín:
#950736 és #933E66


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Shiba Kamiko
« Dátum: 2017. Okt. 08, 20:51:32 »


Név: Shiba Kamiko
Nem:
Faj: Shinigami
Születési idő:1685. 07. 27.
Kor: 332
"Ha gyönge a lelked, tompa a kardod éle."



Kamiko kifejezetten forrófejű, nagyon könnyen elveszíti a fejét. A Rukongaiban töltött utolsó évek óta komoly problémái vannak a dühkezeléssel, ez pedig jóban megnehezíti az önkifejezését. Általában nem az jön ki a száján, nem azt csinálja, amit valójában szeretne, az sem ritka, hogy kifejezetten az ellenkezőjét sikerül. Gyakran csak utólag tűnik fel neki, hogy mi mindent tett vagy mondott. Ennek ellenére nem rossz ember, és emiatt kifejezetten sokszor van bűntudata. A bocsánatkérés azonban nem az ő pályája, mert az összes, érzelmileg felfokozott helyzetből akaratlanul is dührohammal jön ki. Sokan azt hiszik, a makacssága miatt nem kér bocsánatot, pedig csak próbálja elkerülni, hogy még nagyobb bajt keverjen. Pont emiatt a tulajdonsága miatt sosem mer közeledni az emberekhez, és azt is nagyon nehezen viselni, ha valaki más akar hozzá közel kerülni. Alapvetően nagyon nehéz elnyerni a bizalmát. Az egyetlen kivételt a gyermekekkel teszi – velük szemben sosem veszíti el a fejét, és kifejezetten könnyen ért velük szót. A felszín alatt nagyon érzelmes, érzékeny személyisége van, de még ha akarná sem tudná megfelelően megmutatni ezt másoknak – zanpakutou szelleme az egyetlen, aki jól ismeri.



Hosszú, vörös hajkoronáját szinte mindig szoros copfban, vagy katonás kontyban hordja. Testfelépítése nem kifejezetten törékeny. Noha az öltözete szinte mindig takarja alakját, az anyag alatt kifejezetten sportos alkat rejtőzik. Nem nagyon szeret túl sok bőrfelületet fedetlenül hagyni, ugyanis a lidércekkel való, fegyvertelen harcban rengeteg sérülést szedett össze, testét változatos hegek borítják. Arcvonásai gyakran kemények és túlkontrolláltak a problémái miatt és a lehető legkevésbé sem nőies, sem öltözködésében, sem viselkedésében, a sminkelés rejtélyeit pedig nem is ismeri. Tekintete halvány kékes, lilás árnyalatban pompázik, de ha valaki felbőszíti, sokkal intenzívebben kéknek tűnik. Kisugárzása általában nem túl barátságos, ahogy arckifejezése sem – arra hivatott, hogy a legtöbb személyt távol tartsa tőle. Ellenben, amikor valahogy sikerül mosolyt varázsolni az arcára, kifejezetten megszépül tőle és már-már bájos lesz a megjelenése.



Lassan már egy hónapja, hogy nem volt lehetőségem újra eljönni ide. Nem a hetvenhármas körzetbe út hossza, vagy veszélyessége tartott vissza, megtettem már számtalanszor az elmúlt években. Shinigami teendőim váltak egyre sűrűbbé, illetve Shiba ház tagjainak is gyakran szükségük volt rám. Még mindig nehezemre esne őket családomnak nevezni, noha vér szerint azok voltak. Az úticélom azonban azokhoz a lelkekhez vezetett, akiket tényleg családomnak érzem. Igazán közel állnak a szívemhez, legalábbis az a pár lélek, aki még ott maradt. A körzet nem túl sűrűn lakott, az épületek romosak, a körülmények nyomorúságosak. Az amúgy is alacsony számú népességet gyakorta tizedelik hollowtámadások. Senki nem tesz ellene semmit, és a múltban történtek után soha, senki nem is fog.
Ismételten étellel, gyógyszerekkel és ruhákkal megrakott, nagy csomaggal érkeztem. Kifejezetten kellemes érzés fog el a romos kis faluban sétálva, ami a körzet központja. Mint amikor az ember hazatér végre a szülői házba. Még egy halovány mosoly is kiül az arcomra, miközben csak a szép emlékekre gondolok, azokra a csodás lelkekre, akiket itt ismertem meg. Biztosan állíthatom, hogy akik itt élnek, nagyon kevés értéktárggyal rendelkeznek, de annál több belső értékkel. Befogadtak engem is, felneveltek, megtanítottak mindenre, amire szükségem volt. Noha sosem voltak pótszüleim, mégis úgy éreztem, az összes idősebb lélek figyel rám, és ennek a sok figyelemnek a varázsa még mindig csábít.
Már más szelek járnak erre. Mások a lakosok, más vagyok én is. A jöttömet nem egyöntetű üdvrivalgás követi, néhányan gyanakodva fordulnak utánam, a lelkek összesúgnak a hátam mögött. A kellemes nosztalgiát szorongás váltja fel, és egy gombóc növekszik a torkomban, amit sehogy sem tudok lenyelni. A falu vezetőségének átnyújtom a segítőcsomagot, visszafogottan fogadom a hálálkodást. Tudom, hogy bármi is történik itt, mégis jó szívvel fogadják a segítségem, ez pedig fontosabb mindennél. Már éppen lépnék ki az épület ajtaján, amikor vissza kell fordulnom. A helyi tanács elnöke, akivel rengeteg időt töltöttem kiskoromban, utánam szól.
– Kenji-kun beszélni szeretne veled – motyogja halkan, látszik rajta, hogy vívódott, átadja-e az üzenetet. Amikor meghallom a nevét, egy ütemet kihagy a szívem, és mintha megállna az egész vérkeringésem egy pillanatra, annyira… nem tudom eldönteni, hogy jó, vagy rossz érzés. Minden esetre egy bátorító mosolyt küldök az idős féri felé.
– Természetesen meglátogatom őt is – biztosítom efelől, de abban a pillanatban, hogy kilépek az épületből, úgy érzem, mintha megnyílna alattam a talaj, és minden lépésem bizonytalan. Pontosan tudom, hol lakik. Nem olyan régen ott laktam, még én is. És nem csak ott laktam, én… büszkén lehettem ott mellette, mindig, az oldalán. Most már minden egyes lépés, amit felé teszek, nehézkes, de valamiért mégsem tudok nem elmenni. Ha nem hagyta volna ezt az üzenetet, akkor is megnéztem volna távolról, hogy van. Tudom, hogy nem akarna látni, normál esetben, és a kíváncsiságom is felé vezet. Mit akarhat most mégis?
Lassan lemegy a nap, ahogy oda érek a házikóhoz a falu szélén. A verandán ücsörög, nagyon lefogyott, mióta nem láttam, és nem néz ki jól. A tekintetét rám emeli, én pedig megállok, mert fogalmam sincs, hogyan tovább. Soha, egyetlen lélek sem volt képes ennyire sakkban tartani, mint ő.
 – Szeretném, ha többet nem jönnél ide. Csak árt a jelenléted – mondja tömören, és először talán fel sem fogom a szavait. Nincs is válaszom rá, látom, ahogy feláll és eltűnik az alakja a házban. A szívem iszonyú hevesen kezd el dobogni, érzem, hogy vörös az arcom. Szinte nem is én irányítom a testem, ahogy heves mozdulatokkal caplatok utána, kivágva az ajtót magam előtt. Tekintetemmel ingerülten keresem őt, a konyhában ácsorogva találom meg.
 – Nem tilthatsz ki innen! Ugyanannyi jogom van itt lenni, mint neked, és nem hagylak magatokra! – szólok hozzá, és esküszöm, én csak beszélni akartam vele, de mintha tényleg nem én lennék kontrollban. A torkomon csak kiabálás jön ki, nehezen artikulált, támadó szavak. Én egyáltalán, egyáltalán nem ezt akartam.
 – Mindketten tudjuk, hogy ez nem így van. Te áruló vagy, én pedig a falu vezetőségéhez tartozom továbbra is. Dönthettél volna másképp is, de ez kellett neked, nem?! Akkor viseld el a következményeit! Nézz körbe, nem engednek a gyerekekhez, és félnek tőled. Félnek tőled, érted? – Hallom a szavait, de mintha nagyon nehezen fognám fel őket. Nem igazán tudok most gondolkozni, akármennyire is próbálok. Nagyon szeretnék tenni ellene, de teljesen elveszítettem a fejem, így újabb, fenyegető lépésekkel csörtetek közelebb hozzá, hogy ismét rákiabáljak.
– Segítek, én tényleg segítek itt mindenkinek! Te mit segítettél? Elraboltattál és megmérgeztettél egy főnemest! Valóban, remek ötlet volt és kurva nagy segítség! Tudod mitől félnek a lakosok? Az újabb megtorlásoktól, attól, hogy ismét valami hatalmas baromságba hajszolod őket! – vetem a fejére újra és újra a múltban elkövetett hibáját. Nem mintha nem tudnám, hogy ő bánta meg a leginkább azt és neki fájt a legjobban látni a következményeket. Nem mintha fair lenne ez a vita bármelyikünk részéről.
 – Igen, attól félnek, hogy a kibaszott shinigamik ismét megnehezítik az életünket! És mit tettél te, miután mindezen keresztül mentünk? Beálltál közéjük! – kiabálja rám, én pedig kicsit hátrahőkölök, mert ennek nem tudok ellent mondani. Határozottan emlékszem arra a pontra, amikor felnőttem, és rájöttem, hogy a világ nem olyan, mint amilyennek mindaddig hittem. Arra is rájöttem, hogy innen, a nyomorból… bármit is csinálok, sosem lesz elég hatalmam, hogy ezeket az embereket érdemileg segítsem. Vagy egyáltalán megvédjem attól a veszélytől, ami minden nap les rájuk. Ezért is mentem vissza a Shiba családhoz, ezért álltam shinigaminak. Hogy most itt lehessek és időről időre segíthessek. Egyelőre nem találtam még jobb módját.
– Semmivel nem vagy több, mint én! Nem vagy más! Együtt nőttünk fel, együtt harcoltunk, együtt tanultunk meg szeretni és igen, együtt követtük el ezt a baromságot, de semmivel nem érdemlek több meghurcolást, mint te! – Nagyon szeretném már abbahagyni a kiabálást, fáj tőle a torkom, rekedtes lesz a hangom. Alig kapok levegőt, hevesen szedem őket, a szívem ki akar ugrani a helyéről. De már nem tehetek ellene semmit. Amikor megindul a lavina, csak reménykedhetem, hogy semmi visszafordíthatatlan következménye nem lesz. Kenji viszont rám pillant, a tekintete olyan hűvös, hogy szinte libabőrös leszek tőle.
 – Tudod, mi a különbség köztünk? Hogy te, odafent lógatod a segged Seireiteiben. Neked volt lehetőséged, volt családod, akihez hazafuss sírva! Nekem nincs, ahogy az ittenieknek sincs, mi itt maradunk ezen a mocsoktanyán és nem tehetünk ellene semmit! – Mire kimondja az utolsó szavakat, kénytelen vagyok átölelni magam a karjaimmal. A dühöm annyira erős, hogy egész testemben remegek, és nagyon erősen szorítom a karjaimat, hogy ne tegyek semmit. Nem vágyok másra jobban, csak, hogy végre betörjem a képét. Még akkor is, ha tudom, hogy igaza van. Szerencsés vagyok és jó helyre születtem, de arról nem én tehetek, hogy ők nem…
Ahelyett, hogy valami kárt tennék Kenjiben, inkább sarkon fordulok, és futólépésben hagyom el a házat. Összeszorított szemmel haladok az erdei csapáson, hevesen szedem a levegőt és próbálom lenyugtatni magam. A hideg, friss levegő jót tesz, minden kilélegzés apró párafelhőt formál az arcom előtt. Meg sem állok, egészen a falu központjáig. Az egyik ház oldalának támasztom a hátam, majd lassan leülök a tövébe, továbbra is lehunyt szemekkel nyugtatom meg magam. Hideg van, és nem hoztam felsőt, de most ez sem zavar.
Egy különös érzésre leszek figyelmes. Mintha karok fonódnának körém, de nem átlagosak, hatalmas, tollas-szőrös karok melengetnek. Mintha egy nagy ölelésben lennék éppen. Még a vállam fölött át is nézek, de nem látok semmit. Nincs itt senki, de akkor mégis mi ez…?
– Fukurou… – mosolyodok el, ahogy rájövök a megoldásra, közben pedig az égre tekintek és egy nagyot szipogok. Próbálok úgy tenni, mintha csak a hűvöstől dugult volna el az orrom, de a szemeim is könnyesek. Idáig észre sem vettem, annyira nem tudtam figyelni a részletekre.
– Mindegy mit mond. Mi ide tartozunk – hallom az ismerős hangot, és nagy sóhajjal hunyom le a szemeim, és érzem, ahogy szépen, lassan elnyom az álom. Ennél nagyobb megnyugvás nem kell, mint a zanpakutou szellemem szavai. Ő is tudja, hogy ide tartozunk. A porba, koszba, dührohamba, hidegtől reszketésbe, a lidércektől fenyegetett világba, ahol minden nap meg kell küzdeni az életben maradásért. Ide, Rukongaiba.


A Shiba család birtokára már rég nyugalom telepedett. Kicsit üresnek tűnhet ezen a késői időponton, de sokkal otthonosabb számomra, mintha nyüzsgés és élet töltené meg a falakat. Kevesebb szorongással térek vissza, már-már magabiztosan sétálok végig a kerten, de mielőtt még beléphetnék a főépületbe, érzem, ahogy valaki mögém lopakodik, hogy megfogja a karom. Nagyon jól tudom, hogy ki az, és nagyon könnyen elkerülhetném az érintését, de nem megy. Mintha akarnám, hogy megállítson. Akarom?
Ahogy visszafordulok, látom a szőke fürtöket, a halványkék tekintet a sötétben. Az egyszerű kimono mégis díszessé válik rajta, ahogy körbeöleli a nő finom idomait. Tekintete hűvös, a megjelenése rejtélyes és nőies. Minden, ami nem én vagyok.
– Anya… mit csinálsz idekint ilyenkor? – kérdezem halkan és kissé bátortalanul fordulok felé, de aztán kihúzom magam és próbálom megacélozni a vonásaimat. Ha létezik lélek, akivel nem akartam most összefutni, akkor ő az. Élete egyik legnagyobb hibájára emlékeztetem. A számlámon nagyon sok van nála, az első tétel az, hogy megfogantam, majd itt hagytam, szégyent hoztam rá. Ez csak rosszabbra fordult, amikor őt megfosztották a főnemesi rangjától.
 – Egész nap beszélni szerettem volna veled. Merre jártál? – kérdezi, és látom rajta, hogy pontosan tudja, hol voltam.
– Rukongaiban voltam. Mit szerettél volna? – kérdezem kissé feszülten, hogy kicsit felpörgessem az eseményeket. Jó lenne minél hamarabb véget vetni ennek a beszélgetésnek. Próbálom a helyén kezelni a helyzetet és viszonozni a hűvös attitűdjét, de ismerem magam. Pillanatok alatt elveszítem a fejem az ő társaságában is.
– Mit kerestél ott már megint? – veszi elő azt a dorgáló hangját, amit annyira, de annyira gyűlölök. Mintha egy kisgyerek lennék, még mindig. Már igen halványan emlékszem csak kislány koromra, amikor még én voltam a mindene. Csak arra emlékszem, amikor elméletileg a hierarchiában alám került, teljesen megbolondult és cselédlányként neveltetett, hogy tudjam, hol a helyem. Ha visszagondolok, még mindig menekülni akarok a közeléből. Egyáltalán nem bántam meg semmit. Maximum azt, hogy visszatértem.
Amikor a kérdését válaszra sem méltatom, mert mindketten tudjuk, hogy tudja a választ, akkor ismét megszólal.
– Beszéltél már az első osztaggal? – kérdezi halkabban, ahogy közelebb lép hozzám, megcsap a lehelete. Erőteljes alkohol szagától kicsit megszédülök, összevonom szemöldökeimet. Szóval innen szedte a bátorságot. Amióta ismét itt élek vele, nagyon ritkán látjuk egymást, és ennél idillikusabbat el sem tudnék képzelni. Most is hálás lennék, ha két lépés távolság lenne köztünk, úgyhogy hátrálni kezdek.
– Nem, én… nem –válaszolom, miközben tekintetem a padlóra szegezem. Már olyan rég nem emlegette fel, hogy azt hittem, kiverte a fejéből. Amióta Shuuichi visszatért a „halálból”, azóta még jobban be volt rám gőzölve. Ha érintkeztünk is egymással, egyre hajtogatta, hogy váltsak osztagot. Még mindig tévképzetek éltek a fejében rólam, ahogy felveszem a kapcsolatot vele és azt az életet fogom élni, amit tőle erőszakkal elvettek, és amire annyira vágyik még mindig. Én sosem vágytam ilyesmire.
Csak azt veszem észre, hogy közelebb vagyok hozzá, mint azelőtt, először fel sem fogom, hogy vörös tincseimbe markolva húz közelebb magához, hogy a szemembe nézzen. Egyből felszökik a pulzusom, ahogy ilyen közelről látom az arcát, már nem is tűnik olyan szépnek és nőiesnek. Reflexből a kezéhez kapok, hogy ne húzza annyira a hajam. Minden erőmmel azon vagyok, hogy viszonylag nyugodt maradjak, de össze kell szorítanom a fogaimat, a végtagjaim lassan remegni kezdenek.
– Tudom, mire készülsz… átlátok rajtad – mondja nekem, olyan hangsúllyal, hogy pillanatok alatt felszabadítja a dühömet. Fel sem tűnik a mozdulat, mintha ugrottam volna egy jelenetet, már kardot szorítok a nyakához, pár szőke tincset a többinél rövidebbre vágva. Olyan szorosan, közel van hozzá, hogy meghátrálásra készül, már el is engedte a hajam. Mindig megijedek, amikor ilyesmi történik. Mi van, ha egyszer túl nagyot ugrom a sztoriban és tényleg bántani fogom? Sosem bocsájtanám meg magamnak.
– Szeretem a mostani osztagomat. A titkod biztonságban van, elkerülöm őt. De ha így viselkedsz… nincs szükségem a rangra, hogy több legyek nálad – mondom meg neki a magamét, visszafojtott, remegő hangon. Apró sikerként könyvelem el, hogy nem ordítottam, de sosem akartam neki ilyesmit mondani. Tudom, mennyire fáj neki, de nem gondoltam át és most nem vonhatom vissza. Mint egy kisgyerek, amikor végre megmondja a magáét, egyből bűntudat fog el, az arcát látva, elveszem a kardot és hátrálok. Nyelek egy nagyot, és kihasználom, amíg nem tud semmit mondani. Besurranok az ajtón, gyors léptekkel megyek végig a folyosón, hogy a szobámba érve, magam mögött behúzzam az ajtót. Nagy sóhajjal térdelek a tükröm elé, és bámulom magamat, vonásaimat. Amikor meglátom, milyen is vagyok, mindig megrökönyödök, és segít visszaszerezni az irányítást. Nem vagyok ilyen. Fújtató, vörös arcú, erőszakos dulifuli. Esküszöm, nem ilyen vagyok.



Zanpakuto szellem
Neve: Furui fukurou / Ősi bagoly
Kinézete: Fukurou, a nevéhez illően egészen bagolyszerű vonásokkal rendelkezik. Azonban, nem egy szokványos állat, testalkatát tekintve leginkább egy medvére hasonlít. Termetes lélek, négykézláb is eléri a 180-190 centiméteres magasságot. Tollai közé szőrszálak is keverednek, egy masszív, vízálló, de mindazonáltal puha bundával vonva be őt. Noha vannak tollak a mellső végtagján, repülésre súlyánál fogva képtelen, azonban mind a négy végtagjának végén hegyes, veszélyes karmokat találunk. Orra erős csőrben végződik, tollazata miatt pedig olyan, mintha mindig ádáz tekintettel nézne. >>KATT<<
Jelleme: Fukurou, ádáz kinézete ellenére nagyon kedves lélek, főleg, ha Kamikoról van szó. Kifejezetten sajnálja a lányt, általában a gondoskodó anyaszerepben tetszeleg. Fejlődését mindig igyekszik segíteni, bölcs bagolyként, jótanácsokkal igyekszik őt terelgetni az útján. Nagyon jól tudja, hogy ő jelenleg az egyetlen személy, akire Kamiko bármely helyzetben számíthat, úgyhogy igyekszik ennek méltóan viselkedni. Alapvetően kedves, jótét lélek, gyakran Kamiko lelkiismereteként működik, mindig hidegfejű és bölcs, ellensúlyozva a lány hevességét.
Belső világa: Egy nagyon sűrű, rejtelmes erdő Fukurou “lakhelye”, rengeteg apró, felfedezetlen úttal és rejtéllyel kecsegtet. Folyamatos mozgásban van a környezet, minden oldalról furcsa zajok jellemzik. Az erdő közepén egy nagy tó található. A világban folyamatosan a naplemente utolsó pillanatai játszódnak le. Sosem lesz éjszaka, de sosem tűnik el folyamatosan a fény sem. A napot szinte minden alkalommal vészjósló felhők takarják. >>KATT<<


Ál-shikai
Shikai típusa: erő
Shikai parancsa: Yojinoburo! / Claw your way up! / Vájd ki az utad!
Shikai képesség: Ebben a formában a kard egy egészen más alakot vesz fel, két fém kesztyű lesz belőle. A kesztyű minden ujja végén hosszú, fémkarom található. Az egész kesztyű védi az alkart, súlyt és keménységet ad neki, a karmok pedig élesek, vágásra alkalmasak. A kard az ál-shikai formájában minden ötödik zanpakutoura tett pont után ad +1 pont bónuszt hakudára.
 
Shikai forma
Shikai típusa: Illúzió
Shikai parancsa: Karidase! / Hunt out! / Vadászatra fel!
Shikai kinézete: A valódi shikai képesség használatakor a katana helyett szokványos, könnyű, egy kezes kard formáját ölti. A kard látszólag nem erős személyekre lett tervezve, nem túl masszív, de jjó a fogása, könnyű a markolata, technikásabb harcra is tökéletesen alkalmas.

Kiiroi no metsuki / Borostyánsárga tekintet
Ezen shikai képesség alkalmazásakor Kamiko a kard pengéjét ellenfeléhez érinti, és amennyiben sikeres, az ellenfél hatalmas, sárga bagolyszemeket lát maga előtt. Ettől kezdve egy illúzió hatása alá kerül, amely teljes mértékben összekeveri az érzékszerveit. Az érzékeléssel nem lesz gondja, a feldolgozással annál inkább: az információk rossz agyi központokba futnak be. Minden érzéklet és érzékszerv összekeveredik, a hangokat például látja, vagy szagolja az illető, az ízeket tapintja, vagy ehhez hasonló, furcsa kombinációk jöhetnek létre. A képesség hatása alatt lehetséges az érzékelés, illetve tájékozódás, azonban némi hozzászokás és logika szükségeltetik az új információk megértéséhez, így pillanatnyi zavart mindenképpen okoz. (Drogos élményekben gyakorlott szinesztézia kedvelők előnnyel indulnak.) A hatás időtartamát és intenzitását a zanpakutoura tett pontok száma határozza meg, a következőképpen:
1-5 pont: Két, szabadon választható érzékszerv kavarodik össze, a hatás egy körön át tart.
6-10 pont: Az ötből három érző modalitás kavarodik össze, a hatás egy körön át tart.
10-15 pont: Három érzékszerv keveredik össze, az egyik a hallás/látás mindenképp, a hatás két körön át tart.
16-20 pont: Négy érzékszerv keveredik össze, a hatása három körön át tart.
21-25 pont: Mind az öt érzékszerv összekavarodik, a hatása négy körön át tart.

Murasaki no metsuki / Lila tekintet
Ezen shikai támadás alkalmazása akkor sikeres, ha a kard hozzáér ellenfeléhez. Hatására egy illúzióba kerül, szemei előtt megjelenik egy hatalmas, lila bagolyszempár. Az illúzió lényege az, hogy a kisagyba befutó információkat zavarja össze - kisebb/nagyobb fennakadásokat okozva a mozgáskoordinációban. Ennek intenzitása, illetve hatási ideje a zanpakutou pontok függvényében:
1-5 pont: Az illúzió áldozatának igen nagy fejtörést okoz, hogy melyik a jobb, illetve bal oldal, ha nem is téveszti össze, gondolkoznia kell rajta. A hatás egy körön át marad fent.
6-10 pont: Az előző hatáshoz hozzáadódik, hogy az áldozat egyensúlya nem az igazi, sokkal nehezebben áll meg a lábán. A hatás egy körön át marad fent.
11-15 pont: A jobb és a bal oldal teljesen összekeveredik a mozgásában, egyensúlya bizonytalan, két körön át.
16-20 pont: Az illúzió áldozata tisztában van az irányokkal, és minden tagja remekül mozog, azonban egyetlen mozgás sem összehangolható, mintha nem tudná az egyik keze, hogy mit csinál a másik. A testhelyzet érzékelésében komoly zavarok. Két körön át fennmaradó hatás.
21-25 pont: Az illúzió alatt álló személy, noha minden mozdulatát képes megcsinálni, semmi nem úgy jön össze, ahogy tervezte. Elveszti a mozgáskoordinációját, a végtagjai különálló életet élnek, az egyensúlya bizonytalan, nem érzi a testét megfelelően. Három körön át fennmaradó hatás.



✔ ételek
✔ Rukongai
✔ edzések
✔ olvasás
✔ zanpakutou szelleme
✘ shinigami lét
✘ anyja
✘ dührohamok
✘ veszekedések
✘ papírmunka



« Utoljára szerkesztve: 2017. Okt. 08, 20:55:09 írta Shiba Kamiko »

Karakterlap

Neliel Tu Oderschvank

Moderátor

*

Hozzászólások: 204

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 1 721 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff *3*

Mottó:
"Omlik az ég, egy mesére zuhan... Na és akkor most mi van?"

Post szín:
2BCCFC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Shiba Kamiko
« Válasz #1 Dátum: 2017. Okt. 08, 21:42:47 »
Szép estét! :3

Sok-sok szomorú dolog történt, de úgy érzem, a bonyodalmak még csak most jönnek. Remélhetőleg Shuuichi nem túl jó bújócskában. :roll:
A zanpakutoudat átbeszéltük, az engedélyeid megvannak, így nincs is más hátra: elfogadom a karaktert! ^-^


Osztag: 11. osztag
Szint: 1. szint
Lélekenergia: 5000 LP
Kezdőtőke: 7000 ryou


A pontozás: indulásként kapsz minden képességedre 1-1 pontot, ezen kívül pedig szabadon eloszthatsz 14 pontot (az LP-d után, nemesi rang miatt, és SS-hez tartozás végett) a képzettségeiden, amik a következők:

  • Fegyverforgatás
  • Hakuda
  • Kidou
  • Helyváltoztató képesség
  • Zanpakutou
Ezen felül szinted után 1 pont jár Reishi kezelésre, amit a következő másodlagos diszciplínák között oszthatsz el:

  • Erő
  • Ügyesség
  • Gyorsaság
Elosztott pontjaidat itt jelentsd le, majd válassz szintednek megfelelő 5 canon shinigami technikát!
Jó játékot az oldalon! ^-^